SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

I. SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

Önfenntartó és fajfenntartó folyamatokat biztosító szervek, szervrendszerek, kapcsolataik
Az élılények fennmaradásának feltétele a folyamatos anyag- és energiaforgalom az élılény és környezete között, a
külsı és belsı környezet ingereinek érzékelése, feldolgozása, azaz az ingerlékenység képessége, az ingerekre adott
adekvát válaszreakció, amely mozgásban vagy valamely anyag elválasztásában (szekrécióban) nyilvánul meg. Az
egyedi élet során a szervezet növekedésen és fejlıdésen megy keresztül, önmagához hasonló utódokat hoz létre,
azaz szaporodik, végül elpusztul.
Az életjelenségek lebonyolítására a sejtek szövetekké, azok szervekké, a szervek pedig szervrendszerekké
szervezıdnek.
A sejtek anatómiai és funkcionális egységek, amennyiben környezetüktıl elhatárolódnak, ugyanakkor azzal
folyamatos kapcsolatban maradnak, önálló életjelenségeket mutatnak.
A szöveteket azonos típusú és mőködéső sejtek alkotják, míg a különbözı szövetek egy-egy speciális funkciót ellátó
szervvé szervezıdnek. Az azonos életmőködés szolgálatában álló szervek szervrendszereket alkotnak. A
szervrendszerek komplex rendszert (szervezet) alkotnak, melyben az alkotóelemek egymással folyamatos
kapcsolatban állnak. Pl. a keringési szervrendszer összeköttetést létesít a külvilággal a légzés, a táplálkozás és a
kiválasztás szolgálatában álló szervrendszerek révén, ugyanakkor kapcsolatot tart fenn a mozgási szerverendszerrel,
a hormonális rendszerrel és az idegrendszerrel stb. is. A szervezet mőködése a szervrendszerek összehangolt,
koordinált mőködését jelenti.
Az egyes szervek, szervrendszerek mőködészavara (diszfunkciója) vagy a szabályozás megbomlása betegséghez
vezet, mely különbözı tünetekben (szimptóma), jellegzetes tünetcsoportokban (szindróma) nyílvánul meg.

A szervezet szabályozó mechanizmusai: idegi és humorális szabályozás

Idegi szabályozás
Az idegi szabályozás alapját a reflexmőködés képezi. Ennek lényege, hogy a környezet ingerei az ún. reflexíven
keresztül megfelelı válaszreakciót váltanak ki. A környezet energiaszintjének változását, az ingert erre a feladatra
specializálódott struktúrák, ún. receptorok érzékelik, melyek az inger energiáját ingerületté alakítják. A reflexív
afferens (érzı) szárát alkotó neuronok az inger által közölt információt a reflexközpontba továbbítják, ahol
megtörténik a beérkezı információk feldolgozása. A feldolgozás eredményeként keletkezı utasítás az efferens
(mozgató) száron keresztül jut el az effektor (végrehajtó) sejtekhez, melyek izomsejtek vagy szekretoros (mirigy)
sejtek lehetnek.

Központ
Kívánt érték beállítása
Információ feldolgozás,
Összehasonlítás
Utasítás

Afferens szár Efferens szár

Információ Információ
továbbítás továbbítás

Receptor Effektor
Jelfelfogás Mozgás
Jelátalakítás Szekréció

Adekvát inger

1. ábra: A reflexkör általános sémája

1
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

A reflexív reflexkörré zárul, amennyiben a receptorok érzékenységét a központ szabályozza, illetve az effektorok
visszajelzést küldenek a központba. A reflexek a vázizomzat mőködését szabályozó szomatikus, illetve a zsigeri
mőködéseket szabályozó vegetatív reflexek lehetnek.
A szomatikus reflexek esetében a reflexközpont a gerincvelıben vagy az agytörzsben található, az afferens és az
efferens idegek a környéki idegrendszerhez tartozó gerincvelıi illetve agyidegekben futnak, a központban
elhelyezkedı motoros neuron axonja közvetlenül beidegzi a megfelelı vázizmot. A motoneuron végzıdésénél
acetilkolin szabadul fel, ez az a neurotrnszmitter, amely továbbítja az információt a vázizomzathoz.

Érzı agyidegrost Mozgató agyidegrost

Receptor Agytörzsi reflexközpont Vázizom

Gerincvelıi érzırost Gerincvelıi mozgatórost

Receptor Gerincvelıi reflexközpont Vázizom

2. ábra: Szomatikus reflex

A vegetatív reflexívek annyiban különböznek az elızıektıl, hogy a központi idegrendszert elhagyó efferens szár
mindig két neuronból áll. A két neuron közötti szinaptikus kapcsolódás a vegetatív ganglionban található. A
szimpatikus ganglionok a gerincvelı mellett illetve elıtt helyezkednek el, a paraszimpatikus ganglionokat a szervek
közelében vagy azok falában találjuk meg. A preganglionáris neuron végzıdésébıl acetilkolin szabadul fel,
függetlenül attól, hogy az adott neuron a szimpatikus vagy a paraszimpatikus idegrendszer tagja. Ugyancsak
acetilkolin a neurotranszmitter a paraszimpatikus posztganglionáris neuronok esetében. A szimpatikus
posztganglionáris neuronok végzıdésébıl noradrenalin ill. adrenalin szabadul fel. A szinaptikus folyamatokról,
azok farmakológiai befolyásolhatóságáról a késıbbi fejezetek tárgyalásakor ismerünk meg további részleteket.

Érzı agyidegrost Preganglionáris

agyidegrost
Receptor Agytörzsi reflexközpont Vegetatív
ganglion
Posztganglionáris agyidegrost

Szívizom
Simaizom
Mirigysejt
Gerincvelıi
Gerincvelıi érzırost preganglionáris idegrost
Receptor Gerincvelıi reflexközpont Vegetatív
ganglion

Posztganglionáris gerincvelıi idegrost

Szívizom
Simaizom
Mirigysejt

3. ábra: Vegetatív reflex

Az idegi szabályozás a környezet változó feltételeihez való alkalmazkodás gyors formáját biztosítja, mivel az
ingerület terjedése a neuronhálózatokban rendkívül gyors, ms-os, s-os idıskálán mérhetı. A reflexemőködések
egyik formája veleszületett, az adekvát inger jelenlétében szabályszerően bekövetkezı feltétlen reflex, másik
formája az egyedi élet során tanult reakció, ún. feltételes reflex.

2
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

Humorális szabályozás

A szabályozás másik fı formája a testnedvek által szállított kémiai anyagok által valósul meg. A humor latin szó,
nedvet jelent, ebbıl származik a humorális szabályozás kifejezés. A szabályozó funkciót betöltı kémiai anyagok
nagy csoportját alkotják a hormonok.
A hormonok sejtek, sejtcsoportok által termelt, hírvivı funkciót betöltı kémiai anyagok, amelyek a termelıdés
helyétıl bizonyos távolságra lévı célsejtekre fejtik ki hatásukat. A hormontermelı és a hormonra reagáló sejt között
a kémiai hírvivı molekula a testfolyadékban transzportálódik. A kapcsolat módja alapján endokrin és parakrin
mechanizmust különböztetünk meg.
Endokrin mechanizmusról akkor beszélünk, ha a hormontermelı sejtek váladékukat a véráramba juttatják, így a
hírvivı molekula a vér közvetítésével jut el a célsejtekhez. A parakrin mechanizmus azt jelenti, hogy a hírvivı
molekula a sejtközötti folyadékban diffundálva jut el a célsejthez. A diffúziós távolság viszonylag kicsi, így ez a
mechanizmus egymás közelségében lévı sejtek esetében hatékony. Ha a hormon arra a sejtre hat vissza, amely
elválasztotta, autokrin mechanizmusról beszélünk.

Vér
Endokrin mechanizmus: Hormontermelı sejt Célsejt

Sejtközötti folyadék
Parakrin mechanizmus: Hormontermelı sejt Célsejt

Sejtközötti folyadék
Autokrin mechanizmus: Hormontermelı sejt Ugyanaz
a sejt

Vér vagy sejtközötti folyadék

Neuroendokrin mechanizmus: Neuroszekretoros sejt Célsejt

4. ábra: Hormonális szabályozás sémája

Szoros kapcsolat van az idegrendszer és a hormonrendszer között abban az értelemben is, hogy bizonyos
hormontermelı sejtek mőködését idegi eredető, hormontermelésre specializálódott sejtek (pl. a hypothalamus
paraneuronjai vagy neuroszekretoros sejtjei) szabályozzák. Ebben az esetben beszélünk neuroendokrin
szabályozásról.
A hormonális szabályozás hosszabb idıskálán hat, a hormonok szintézise, felszabadulása, hatásuk kifejlıdése
komplex biokémiai folyamatokat foglal magába, a hormonok által kiváltott anyagcsreváltozások is tartósabbak, mint
az ingerületi folyamat következményei. A hormonális szabályozás tehát a belsı környezet állandóságának
biztosításában, a környezeti feltételekhez való tartós alkalmazkodásban játszik szerepet.
Az idegi és a hormonális szabályozás együttesen, egymás hatását kiegészítve, egymással szinergizmusban biztosítja
az életmőködések zavartalan lefolyását. Bármelyik rendszer mőködészavara az egyensúly felbomlásához, a szervek,
szervrendszerek, ill. az egész szervezet diszfunkciójához vezet.
Az emberi szervezetben lejátszódó folyamatok vizes közegben zajlanak. A szervezet víztartalma egymástól
határfelületekkel elhatárolt rekeszekben, ún. kompartmentekben helyezkedik el. A folyadékterek megoszlásáról, a
rekeszek közötti anyagtranszportról szól a következı fejezet.

3
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

A szervezet folyadékterei. Belsı környezet, homeosztázis

A szervezet víztartalma
A víz mind szerkezeti, mind funkcionális szempontból jelentıs szerepet játszik az emberi szervezetben. Lehet
struktúrelem, lehet oldószer, reakcióközeg és reakciópartner. Ez utóbbi azt jelenti, hogy résztvesz a kémiai
reakciókban mint kiindulási anyag vagy végtermék.
Oldószerként a benne oldott anyagokkal diszperz rendszereket képez. Az oldott anyag halmazállapota alapján
szuszpenzióról (szilárd oldott anyag) ill. emúlzióról (folyékony oldott anyag) beszélünk. Az oldott anyag mérete
alapján valódi oldatokat (< 1 nm), kolloid oldatokat (1-500 nm) ill. durva diszperz rendszereket (> 500 nm)
különböztetünk meg. Az emberi szervezetben valamennyi oldatfajta elıfordul (pl. a citoplazma valódi oldat és
kolloidoldat keveréke, a vérplazma oldott anyagai is különbözı nagyságrendbe tartozó oldott anyagokat
tartalmaznak).
Az emberi szervezet testtömegének 50-70 %-a víz. Az egyes szervek víztartalma jelentıs különbségeket mutat. Míg
a zsigeri szervek szervtömegre vonatkoztatott relatív víztartalma 80 % körül mozog, a zsírszövet esetében ez az
érték csak 10 %.

Az egyes szervek víztartalma

90 83
79 79 76
80 75 72
relatív víztartalom (%)

68
70
60
50
40
30 22
20 10
10
0
gy
dô

nt

t
áj
ôr
se

ív

ve
za

M
Sz

so
B
A
Ve

Tü

zö
C
zo

írs
zi

Zs
Vá

5. ábra: A szervek relatív víztartalma

Az emberi szervezet víztartalma az életkor függvényében változik. Az újszülött közel 80 %-os relatív víztartalma
öregkorra csaknem felére csökken. Adott életkorban a nık adatai általában alacsonyabbak a férfiakénál, ennek oka a
nıi szervezet nagyobb zsírtartalma.

A víztartalom változása az életkor függvényében

90
80
80 75
Relatív víztartalom (%)

70 65 65
60 60 60
60 55
50 50
47 45
50 Férfi
40 Nı
30
20
10
0
újszülött 1-5 10-16 17-39 40-59 60-
Életkor (év)

6. ábra: A víztartalom változása az életkor függvényében

4
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

A testfolyadékok kompartmentalizációja
A testfolyadékok egzmástól határfelületekkel elválasztott terekben, kompartmentekben találhatók. Ezek a
folyadékterek a határfelületeken keresztül egymással érintkeznek, köztük folyamatos anyagkicserélıdés történik.
Az intracelluláris térben található a teljes víztartalom 55 %-a, az extracelluláris térben pedig a 45 %-a. Az
extracelluláris tér további kompartmentekre osztható: az érpályán belüli, intravazális ill. az érpályán kívüli,
extravazális térre. Intravazálisan a sejten kívüli folyadék 25 %-a található, míg az extracelluláris folyadék 75 %-a a
sejtek közötti teret tölti ki. Az extravazális tér kinetikai szempontból (diffúziós sebesség) bontható további
komponensekre (interstíciális tér, a fibrózus kötıszövet ill. a csontállomány sejtközötti folyadéktere), melyek között
tényleges határfelület nincs. A legtöbb szerv sejtközötti állománya laza struktúrájú, az anyagok diffúziója a teret
kitöltı sejtközötti (interstíciális) folyadéktérben gyors. A rostos (fibrózus) kötıszövet és a csontszövet sejtközötti
állománya kompaktabb, emiatt a diffúzió lényegesen lassabb. A vérpályába juttatott anyagok a felsorolt
extracelluláris “rekeszekben” különbözı sebességgel oszlanak meg. Speciális teret képez a transzcelluláris
folyadéktér (pl. agy-gerincvelıi folyadék), amely az extracelluláris tér többi részétıl szorosan illeszkedı sejtek által
alkotott határfelülettel van elválasztva, a sejtek aktív közremőködése miatt összetétele jelentısen különbözik az
extracelluláris tér többi rekeszében található folyadék összetételétıl.

össz. víztér
a testtömeg 60 %-a

intracelluláris tér extracelluláris tér

a teljes víztartalom a teljes víztartalom
55 %-a 45 %-a

interstíciális tér
teljes víztart. 20 %-a
intravazális tér extravazális tér
EC-tér 25 %-a EC-tér 75 %-a fibrózus kötıszövet
teljes víztart. 7,5 %-a teljes víztart. 37,5 %-a teljes víztart. 7,5 %-a

csontállomány
teljes víztart. 7,5 %-a

transzcelluláris
folyadék
teljes víztart. 2,5 %-a

7. ábra: A víztartalom megoszlása

A különbözı kompartmentek egymással kapcsolatban vannak, köztük folyamatos anyagkicserélıdés zajlik. A

vérplazma nyitottá teszi a rendszert olyan értelemben, hogy a vér kapcsolatot biztosít az alveoláris levegıvel a
légzés kapcsán, a tápcsatornával a felszívódás révén, salakanyagokat távolít el a vesemőködés során, és
anyagkicserélıdés történhet a bırön keresztül is.

Alveoláris tér

Intracelluláris tér Interstícium Vérplazma Tápcsatorna

Vese, bır

8. ábra: A kompartmentek kapcsolatai

5
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

A folyadéktereket határoló határfelületek

A kompartmentek közötti anyagkicserélıdést a határfelületek sajátságai determinálják.
Az intra- és extracelluláris tér között a sejtmembrán képez összeköttetést és egyúttal barrierként is viselkedik. A
különbözı anyagok a lipid kettısrétegen vagy az ioncsatornákon keresztül diffúzióval transzportálódhatnak, illetve
szállítómolekulák közvetítésével juthatnak át a sejthártyán.

A sejtmembrán: - szabadon átjárható a víz számára

- szabadon átjárható a lipidoldékony anyagok számára (CO2, O2!)
- szelektíven átjárható a kismérető ionok számára
- átjárhatatlan (impermeábilis) a kolloidok (fehérjék) számára

A sejtmembrán nagy vízpermeábilitásának következménye az, hogy a sejt és környezete között ozmótikus egyensúly
alakul ki, a sejt ozmométerként viselkedik. A víz mozgását a kompartmentek közötti ozmótikus
koncentrációkülönbségek hozzák létre.
Az ionokkal szemben megmutatkozó szelektív permeábilitásból és a fehérjékkel szemben fennálló
impermeábilitásból fakad a diffúzibilis ionok egyenlıtlen megoszlása az intra- és az extracelluláris tér között, ami a
membrán két oldala között potenciálkülönbséget okoz (membránpotenciál). A jelenséget a továbbiakban
részletesebben is tárgyaljuk.
Az interstícium és az intravazális tér között a kapillárisok egyetlen sejtrétegbıl felépülı fala alkot határfelületet.

A kapillárisfal: - permeábilis vízre

- permeábilis kismolekulájú anyagokra (Na+, K+, Cl-, glükóz, aminósavak stb.)
- impermeábilis a makromolekulákra (kolloidok)

9. ábra: A kapillárisfal

A lipidoldékony anyagok a sejteken keresztül diffundálnak, a vízoldékony anyagok pedig a sejtek közötti pórusokon
keresztül vándorolnak. A víz számára mindkét lehetıség adott, tehát az ozmótikus különbségek a szabad vízmozgás
miatt az intra- és az extravazális tér között is gyorsan kiegyenlítıdnek. Összességében elmondhatjuk, hogy a
szervezet valamennyi folyadéktere egymással ozmótikus egyensúlyban van, az átmeneti egyensúlybomlás nagyon
rövid idı alatt megszőnik. Amennyiben valamely kompartmentben olyan anyag szaporodik fel, amire nézve a
határoló felület nem permeábilis, a kompartment nagysága (a benne található oldat térfogata) megnı más
kompartmentek rovására, vagyis a teljes vízmennyiség újraelosztódása következik be. A diffúzibilis anyagok
koncentrációja az intra- és az extravazális térben azonos. A csontszövet és a fibrózus kötıszövet extracelluláris
terének összetétele sem különbözik a többi szerv interstíciális folyadékának összetételétıl. A transzcelluláris
folyadékok – keletkezésük módja miatt – speciális ionösszetétellel bírnak.

6
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

Az interstíciális tér mint a sejtek belsı környezete

Többsejtő szervezetekben a sejtek többsége nem érintkezik közvetlenül a külvilággal, ezek közvetlen környezetét az
interstíciális folyadék (nyirok) alkotja.
A nyirok a vérplazmából ultrafiltrációval szőrıdik ki. Állandóan recirkulál, mivel az
idıegység alatt képzıdött ultrafiltrátum teljes mennyisége visszajut az intravazális térbe
(egyrésze a kapillárisok vénás végén reabszorbeálódik, másrészét a nyirokkeringés vezeti
el).
A folyamatos recirkuláció biztosítja a sejtmőködések optimális belsı feltételeit, a belsı
környezet állandóságát, amit homeosztázisnak is nevezünk. Az állandóság ellen ható
tényezık a következık: a sejtek bizonyos anyagokat felvesznek az interstíciális térbıl, így 10. ábra:
azok mennyisége csökkenne, míg más anyagokat kiválasztanak, melyeknek a mennyisége Nyirokképzıdés
növekedne, ha nem lenne folyamatos kicserélıdés a vérplazma és az interstíciális folyadék
között.

A homeosztázis a következı paraméterek szabályozottságát jelenti:

- a testfolyadékok konstans térfogata (izovolémia)

- a testfolyadékok ozmótikus koncentrációjának állandósága (izoozmózis)
- a hidrogénion koncentráció állandósága (izohidria)
- állandó ionösszetétel (izoionia)
- a vércukorszint állandósága (normoglikémia)
- a testhımérséklet állandósága (homoiotermia)

A felsorolt paraméterek értékei fiziológiás körülmények között csak szők sávban változnak (de azon belül
változnak!), ezáltal biztosítják az enzimek optimális mőködését és a sejtanyagcsere zavartalanságát.
A szabályozó mechanizmusok közvetlenül a vérplazma állandó összetételét biztosítják, de ezen keresztül az
extracelluláris tér többi komponense is szabályozottá válik, mivel a vérplazma diffúzibilis komponensei számára a
kapillárisfal nem jelent gátat, tehát egyensúly alakul ki az extra- és intravazális tér között.

7
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

A sejtmembrán szerkezete és mőködése

Az élı szervezetek alaki és mőködési egysége a sejt. A sejt belsı terét a külsı környezettıl a sejthártya választja el,
mely alap felépítésében nagyon sok hasonlóságot mutat minden sejtben, ezért az egységmembrán kifejezést
használjuk, ha a hasonlóságokat akarjuk hangsúlyozni. A különbözı sejtek felszíni membránja és a
sejtorganellumok membránjai azonban nagyon sok finom részletben különböznek, a különbözıség az eltérı
funkciók ellátására irányuló differenciálódást tükrözi.

11. ábra: A sejtmembrán szerkezete

A lipidfázis jellemzıi
A lipid kettısréteg funkcionális szempontból fontos tulajdonsága a fluiditás, amely a telített és telítetlen zsírsav
oldalláncok arányától függ. A lipidfázis folyékonysága teszi lehetıvé a membránfehérjék oldalirányú elmozdulását,
az ún. laterális diffúziót, amely számos membránfunkció feltétele. A fluiditás befolyásolja a membránon keresztül
lezajló transzportfolyamatok sebességét is.
A lipid kettısréteg felépítése aszimmetrikus. Az aszimmetria funkcionális jelentısége az, hogy a külsı felszínre
kihelyezıdı glikolipidek – a felszín felé orientálódó glikoproteinekkel együtt - a sejtfelszín antigénsajátságait
determinálják, a belsı felszín felé forduló lipidek pedig olyan membránfehérjékkel lépnek kapcsolatba, amelyek
közvetítı (szignalizációs) szerepet töltenek be az extra- és az intracelluláris tér között.
A lipid kettısréteg permeábilis a lipidoldékony anyagokra nézve, ezek diffúziójának sebességét a molekulaméret és
a lipidoldékonyság együttesen határozza meg. A sejtanyagcsere szempontjából rendkívül fontos, hogy az oxigén és a
széndioxid is szabadon diffundál a sejtmembránon keresztül.
A vízmolekulák átjutására a lipidfázison keresztül is van lehetıség (a telítetlen zsírsavláncok által okozott
rendezetlenség révén).

A membránfehérjék funkciói

A lipid kettısrétegbe beépülı, a membránt átívelı, integráns (transzmembrán) fehérjék funkciói

- csatornaképzık (víz és ionok számára transzportút)

- szállítómolekulák (karrierek)
- ligandkötı receptorok (sejtek közötti információátvitel)
- perifériás fehérjékkel kapcsolódó proteinek
- „struktúrfehérjék” (kapcsolat a citoszkeleton és az extracelluláris matrix
között)

A lipid kettısréteg külsı vagy belsı felszínével kapcsolatba lépı, de a lipidrétegbe csak részlegesen benyomuló
perifériás fehérjék a sejten belüli jeláltviteli mechanizmusban játszanak fontos szerepet.

8
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

A sejtmembrán barrier funkciója

A sejtmembrán szerkezetébıl adódóan tehát elhatárolja, elválasztja az extra- és az intracelluláris teret egymástól,
bizonyos anyagok számára gátat (barriert) jelent. Ez az elválasztó funkció biztosítja az intracelluláris tér
integritását, az intra- és az extracelluláris folyadéktér ionösszetételének különbözıségét, amely számtalan folyamat
feltétele.
A Na+, a K+ és a Cl- -ionok egyenlıtlen megoszlása felelıs a membrán két oldala között mérhetı
potenciálkülönbségért, a membránpotenciálért. A membránpotenciál változása (ingerületi folyamat) fontos
szignalizációs mechanizmus a sejtek közötti információközlésben.
A Ca++-ionok koncentrációja az intracelluláris térben nagyságrendekkel kisebb, mint az extracelluláris térben. Az
intracelluláris Ca++-ionok koncentrációját finoman szabályozott rendszerek kontrollálják, mivel a sejten belül
számtalan enzimreakció, transzportfunkció stb. érzékeny a kalciumkoncentráció változására. A sejtmembrán a Ca++-
ionokkal szemben csak kismértékben permeábilis, ami segít megırízni az alacsony intracelluláris
kalciumkoncentrációt. Az intracelluláris kalciumkoncentráció jelentıs emelkedése fehérjebontó enzimek
aktiválódásához vezethet, ezek az enzimek a sejt saját anyagait lebontva a sejt pusztulását okozzák.
A H+-ion koncentráció sejten belüli állandósága ugyancsak fontos komponense az intracelluláris tér integritásának.
Változása a fehérjék térszerkezetének, következményesen pl. az enzimek aktivitásának változásához vezetne.

A sejtmembrán összekötı funkciója

A sejtmembrán nemcsak elválasztja, hanem össze is köti az intra- és extracelluláris tereket egymással. Ennek
jelentısége könnyen belátható, ha a sejtanyagcsere szubsztrátjainak felvételére, az anyagcsere termékeinek leadására
gondolunk. De ugyanilyen összekötı funkciót tölt be a membrán, amikor a sejt a környezetbıl származó jelre
ingerületi folyamattal reagál, az extra- ill. az intracelluláris tér között megváltozik az ionmegoszlás stb.
Az összekötı funkció legkézenfekvıbben az ún. transzportfolyamatokban manifesztálódik, melyek a membránon
keresztül lezajló anyagvándorlásokat jelentik.

Extracelluláris tér

membránfehérjék
glikoprotein
koleszterin

foszfolipid

Plazma-
membrán

Intracelluláris tér
12. ábra: Transzportutak

Membránon keresztül lezajló transzportfolyamatok

A transzportfolyamatok energetikai aspektusai

A membránon keresztül lezajló anyagmozgás minden esetben energiabefektetést igényel. A biológiai
rendszerekben a transzport energiaforrása lehet pusztán fiziko-kémiai természető, pl. ionvándorlást okoz a membrán
két oldala között fennálló potenciál- vagy koncentráció különbség, vagy lehet a sejtanyagcsere során felszabadított,
az ATP makroerg kötéseiben raktározott kémiai energia. A szokásos nómenklatúra szerint passzív transzportról
akkor beszélünk, ha az energiaforrás (az anyagmozgás hajtóereje) fiziko-kémiai természető és nem igényel ATP-
bontást. Az aktív transzport azt jelenti, hogy az anyagmozgás fiziko-kémiai energiagrádiens ellen történik, amihez
az ATP bontásából származó energiát kell a sejtnek befektetnie.
A transzportfolyamatok a szerint is csoportosíthatók, hogy igénylik-e szállítómolekula (karrier) közremőködését
vagy sem. Amennyiben az anyagtranszporthoz szállítómolekula szükséges, karrier-mediált traszportról beszélünk.
A karrier-mediált traszport egyaránt lehet passzív és aktív folyamat.

9
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

A passzív transzport formái és sajátságai

13. ábra: A passzív transzport típusai

Egyszerő diffúzió
Fiziko-kémiai grádiens által elıidézett, a grádiens irányának megfelelı anyagtranszport. Diffúzióval jutnak át a
lipidoldékony anyagok a membrán lipidfázisán, ill. az ionok a transzmembrán fehérjék által képzett csatornák
pórusain.
A diffúzió sebessége a fluxussal jellemezhetı. A fluxus az idıegység alatt egységnyi felületen átáramlott
anyagmennyiséget jelenti. A fluxus az energiagrádiens irányában megy végbe, mértékét az energia grádiens (pl.
koncentrációkülönbség) határozza meg.
A fluxust a hımérséklet is befolyásolja. A hımérséklet 10 fokkal történı emelése a fluxust kb. másfélszeresére-
duplájára növeli.

fluxus

20 oC

10 oC

koncentrációkülönbség

14. ábra: A fluxus hımérsékletfüggése

Facilitált diffúzió
Fiziko-kémiai grádiens által elıidézett, szállítómolekula részvételével megvalósuló, a grádiens irányának megfelelı
anyagtranszport. Ezzel a mechanizmussal jut keresztül az izommembránon pl. a glükóz. A szállítandó anyag a
szállítómolekula specifikus kötıhelyéhez kapcsolódik, melynek konformáció-változása átjuttatja a szubsztrátot a
másik kompartmentbe.
Mivel az egységnyi membránfelszínen rendelkezésre álló kötıhelyek száma véges, a transzport telíthetı, vagy más
szavakkal szaturációs kinetikát mutat.

10
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

Transzportált mennyiség/idı
transzportsebesség
koncentrációkülönbség

15. ábra: A passzív transzport kinetikája

A kötıhelyek a szubsztráthoz hasonló térszerkezető molekulák iránt is rendelkeznek bizonyos affinitással, így az
igazi szubsztrát (agonista) és a hasonló molekula (antagonista) között kompetíció (vetélkedés) alakul ki a
kötıhelyért, egymás transzportját gátolják, az agonista és az antagonista között kompetitív gátlás alakul ki.
A telítési kinetika és a kompetitív gátlás jelensége minden karrier-mediált transzportfolyamatra jellemzı.

Az aktív transzport formái és sajátságai

16. ábra: Aktív transzport

Az aktív transzport minden esetben ATP-bontásból származó kémiai energiát hasznosít a fiziko-kémiai grádiens
ellenében zajló anyagmozgás során. Karrier-mediált folyamat, tehát telíthetı és kompetitíven gátolható. A
karriernek rendelkeznie kell enzimaktivitással is, nevezetesen ATP-áznak kell lennie. A makroerg kötésbıl
származó energia szükséges a szállítómolekula konformációs változásához, aminek következtében a szubsztrát átjut
a membrán túloldalára. Az enzimaktivitás erısen hımérsékletfüggı, tehát a transzport sebességét a hımérséklet
erıteljesen befolyásolja (10 oC hımérsékletnövelés a transzport sebességét 5-6-szorosára növeli).
Az elızıekben ismertetett transzportfolyamat során a szállítómolekula bontja az ATP-t, ilyenkor a folyamatot
elsıdlegesen aktív transzportnak nevezzük. Másodlagosan aktívnak nevezzük azt az anyagtranszportot, amikor a
szubsztrát átjutását biztosító szállítómolekula nem használ ATP-t, hanem konformációváltozását egy kapcsoltan
szállított ion elektrokémiai grádiense biztosítja, de ezen elektrokémiai grádiens fenntartására aktív (ATP-függı)
pumpamechanizmusra van szükség. Jellemzı példa a glükóz Na-mal kapcsolt felszívódása a bélhámsejtekbe.

Na+
Glükóz
ATP
+
Na K+

17. ábra: Másodlagosan aktív transzport

11
 SZERVEK, SZERVRENDSZEREK INTEGRÁLT MŐKÖDÉSE

Membráncsomagokban történı anyagszállítás (vezikuláris transzport)

Az anyagtranszport speciális formája, amely azt jelenti, hogy olyan (általában nagy mérető) molekulák jutnak át a
membránon, amelyek a sejtben képzıdnek (pl. a tápcsatornában ható emésztı enzimek, fehérje természető
hormonok, neurotranszmitterek), melyek képzıdésük után a Golgi-membránból lefőzıdı membránba
csomagolódnak, és az így kialakuló vezikulában transzportálódnak, vagy az extracelluláris térbıl kerülnek felvételre
a sejt felszíni membránjából képzıdı vezikulába zártan (pl. idegen anyagok, antigének). A transzport iránya alapján
lehet endocitózis vagy exocitózis, a felvett anyag halmazállapota alapján pedig fagocitózis (szilárd részecske
bekebelezése) illetve pinocitózis (oldott állapotban lévı anyag felvétele vagy leadása).
Ez a transzportforma a szekréciós folyamatokban, a kémiai szinapszisok mőködésében és a szervezet védekezı
reakcióiban játszik fontos szerepet.

18. ábra: Citózisok (vezikuláris transzport)

12