a soksejtű állatok ingerületvezetésre és -feldolgozásra

szakosodott szervrendszere. Idegsejtekből és az azokat kísérő

gliasejtekből álló szervezett, többnyire bonyolult felépítésű
struktúra. Feladata a külső vagy belső környezet ingereit felfogó
érzékszervek impulzusainak az idegi központokba való
továbbítása, az információk feldolgozása, értékelése és a
válaszreakciók elvezetése a végrehajtó szervekhez, ill. a
hormonális rendszerrel együtt a szervek működésének
összehangolása. Az idegrendszer lehetővé teszi, hogy a soksejtű
szervezetek gyors választ adhassanak a környezet változásaira.

Az idegszövet fő építőelemei az idegsejtek (neuronok) és a

közöttük elhelyezkedő gliasejtek. Utóbbiak támasztják,
választják el más szövetektől, táplálják az idegsejteket. Fontos
szerepük van az idegsejtek közötti kapcsolatok kialakításában és
működtetésében. A neuron az idegrendszer anatómiai, fejlődési
és működési egysége. Ingerelhető, jól vezeti az ingerületet,
meghatározott behatások felfogására és elektrokémiai impulzus
formájában történő vezetésére specializálódott. Funkció szerint
megkülönböztethető érző, mozgató és köztes idegsejt, valamint
hormonhatású anyagot kiválasztó neuroszekréciós idegsejt. Az
érző idegsejt (szenzoros neuron) az érzékszervekből szállítja az
információt a központi idegrendszerbe. A mozgató idegsejt
(motoros neuron) a végrehajtó szervekhez közvetít impulzust. A
köztes idegsejt (interneuron) más idegsejtek (pl. érző és mozgató
idegsejtek) között létesít összeköttetést.

A neuron sejttestből és annak nyúlványaiból áll, alakja igen

változatos lehet. A sejttest átlagosan 5– 150 mikrométer
nagyságú. Rövid nyúlványai (dendritek) más idegsejteknek
nyújtanak kapcsolódási felületet, az ingerületet csak a sejttest
felé képesek továbbítani. (Egy neuron több ezer kapcsolatot
létesíthet más idegsejtekkel.) A hosszú nyúlvány vagy
tengelyfonál (axon, neurit) a méteres hosszúságot is elérheti. Az
axon lehet csupasz, de gliaeredetű sejtekből képződő hüvely is
boríthatja (a velőhüvelyes borítás a földigilisztáknál jelent meg
először az evolúció során). A hüvelyborítás elszigeteli az axont a
környezetétől, ezért az ingerületvezetés sebessége megnő (a
csupasz idegrostok 1-2 m/s, a vastag velőshüvelyű idegrostok
kb. 100 m/s sebességgel vezetik az ingerületet.) Az
egynyúlványú (unipoláris) idegsejtnek csak egy axonja (főleg a
gerinctelenekben), a kétnyúlványú (bipoláris és pszeudo-
unipoláris) idegsejtnek két axonja van. A soknyúlványú
idegsejtet egy axon és számtalan dendrit jellemzi. A tengelyfonál
a sejttesttől távolabbi végén elágazva „végfácskát” alkot,
idegvégződéseket képez. A szabad idegvégződés végfácskája
csupasz (pl. fájdalomérző receptor a bőrben). Az interkaláris
idegvégződés más neuron(ok)hoz, a terminális idegvégződés
más szövethez kapcsolódik. Ez utóbbiakat több gliasejt vagy
kötőszövetes tok veszi körül. Az idesejttestek nagy tömegben a
szürkeállományt, a rostok a fehérállományt képezik.

Az információ átvitele más sejtekre az interkaláris, ill. a

terminális idegvégződéseken kialakuló szinapszisokban történik.
A szinapszis az axonvégződés más sejttel alkotott kapcsolódási
helye. Az elektromos szinapszisban a két sejthártya igen közel
van egymáshoz (2-3 nanométer), és sejtkapcsoló struktúra köti
össze őket. Ennek elektromos ellenállása alacsony, így az
ingerület elektrokémiai hulláma áttevődik egyik sejthártyáról a
másikra. Felépítése szimmetrikus, ezért mindkét irányban
átvezeti az ingerületet. Jellemzően a gerinctelen állatokban
fordul elő, de megtalálható a gerincesekben is. A kémiai
szinapszis egy szinapszis előtti (preszinaptikus) axonvégből, a
szinaptikus résből és a szinapszis utáni (posztszinaptikus)
axonvégből áll. A sejthártyák között nagyobb rés (kb. 30 nm)
figyelhető meg.

A szinapszis működését ingerületátvivő (neurotranszmitter)

anyagok határozzák meg. A kémiai szinapszis a törzsfejlődés
során már a csalánozókban (Cnidaria) megjelent. Felépítése
miatt csak egy irányban (a preszinaptikus axonvégről a
posztszinaptikus axonvégre) képes az ingerületet továbbítani. A
preszinaptikus végződésben membránnal határolt hólyagocskák
tárolják a neurotranszmittert. (Egy neuron összes preszinaptikus
axonvégén ugyanaz az átvivőanyag található.) E hólyagocskák a
preszinaptikus neuronon végigfutó ingerületi hullám hatására
tartalmukat exocitózissal ürítik a szinaptikus résbe. A
neurotranszmitter-molekulák a másodperc ezredrészénél
rövidebb idő alatt áthidalják a szinaptikus rést, a
posztszinaptikus axon membránjában található receptorokra
hatva ingerület kialakulását okozzák a posztszinaptikus idegsejt
membránján. A neurotranszmitter rövid ideig hat, mert a
molekulák egy részét a preszinaptikus axonvég újra felveszi,
más részét a posztszinaptikus sejthártya specifikus enzimei
bontják el, a maradék pedig diffúzióval távozik a szinaptikus
résből. Ez a mechanizmus elősegíti a szinapszis gyors
regenerálódását, biztosítja a posztszinaptikus membrán
újraingerelhetőségét. Bizonyítottan ingerületátvivő anyag az
acetilkolin, az adrenalin, a noradrenalin, a dopamin, a
szerotonin, némely aminosavak, a hisztamin, a gamma-amino-
vajsav stb.

A szinapszisok lehetnek serkentők vagy gátlók. A serkentő

szinapszis leggyakrabban axon-dendritikus kapcsolat,
ingerületátvivő anyaga pl. az acetilkolin. Általában több
szinapszis együttműködése szükséges a posztszinaptikus
idegsejt ingerületbe hozására. A gátló szinapszis általában axon-
sejttest kapcsolat, csökkenti a gátolt idegsejt neuronaktivitását.
Jellemző átvivő anyaga a gamma-amino-vajsav.

Az idegrendszer a neuronok más neuronokkal való sokféle

kapcsolódása eredményeként kialakuló, összetett
hálózatrendszer, amelynek teljesítménye messze meghaladja az
egyes idegsejtek lehetőségeit. E kommunikációs rendszer
bonyolultsága egyszerű működési elveken alapul. Egy idegsejt
elágazó axonjával sok más idegsejtnek adhat tovább információt
(divergencia). (Emberben a végtagizmokat beidegző motoros
neuronok végtesteinek száma 1500– 2000 is lehet.) Ha a neuron
sok más idegsejttől kap információt, képes a beérkező serkentő
és gátló hatásokat egyetlen kifutó impulzusba integrálni
(konvergencia). Az inger térben és időben összeadódhat. Sok
ingerküszöb alatti inger kiválthat ingerületet, sok ismétlődő,
küszöb feletti inger megakadályozhatja a neuron
újraingerelhetőségét.

Az idegrendszer törzsfejlődése. A törzsfejlődés során a

különböző szerveződési szinteknek megfelelően különböző
fejlettségű idegrendszertípusok alakultak ki, amelyek két
alapvető csoportba tartoznak: hálózatos és központosult
idegrendszer.

Az álszövetes szerveződési szintet képviselő szivacsokban

(Parazoa) az ingerületet a környezeténél gyorsabban vezető
sejtek láncolatai helyezkednek el, de idegsejtek nincsenek.
 A hálózatos vagy diffúz idegrendszer bi- és multipoláris
idegsejtekből álló, a test egészén csaknem egyenletesen eloszló
laza hálózat. A sugaras szimmetriájú csalánozókra (Cnidaria)
jellemző. A szenzoros, szenzorimotoros, neuroszekréciós és
ganglionsejteket általában elektromos, kisebb részben kémiai
szinapszisok kötik össze. Ez a legegyszerűbb idegrendszer. A
helytülő csalánozókban (hidrák) a szájnyílás környékén primitív
dúcszerű idegsejtcsoportokat is tartalmazó neurongyűrű van,
testükben két pacemaker-központ található, de nem alakul ki
idegsejt-tömörülés, idegdúc. (A pacemaker-központok a spontán
ritmikus aktivitást vezérlik.) Az ingerület az inger helyétől
távolodva, fokozatosan gyengülve minden irányban szétterjed,
az állat egész testével válaszol az ingerre. A szabadon úszó
csalánozók (medúzák) idegrendszere bizonyos fokú
központosulást mutat. Az érzékszervek közelében idegdúcok
jelennek meg, amelyeket gyors és lassú ingerületvezetésű
idegrostok kötnek össze. Az idegdúcok egyenrangúak, agy nem
alakult ki. Megjelennek az érző és mozgató neuronok közti
interneuronok.

A magasabb szerveződési szintű állatokra a kétoldali szimmetria

jellemző. Megfigyelhető a test hát-hasi polarizációja is. Az
idegsejtek és az érzékszervek elülső testvégi koncentrációja
(agyképződés) párhuzamosan zajlik: kialakul a fej. A
központosult idegrendszer központi és perifériás
idegrendszerből áll. Minden állat idegrendszere a külső
csíralemezből jön létre az embrionális feljődés során, a
gerinctelenekben a hasoldalon, a gerincesekben a hátoldalon.

A csalánozóknál fejlettebb gerinctelenekben idegdúcpárok

alakulnak ki; ezek egyike az agydúc. A gerinctelenek
idegdúcaiban a neuronok sejtteste a dúcok peremén,
nyúlványaik szövedéke a dúcok centrumában foglal helyet. A
dúcok belsejében végződnek az érzőrostok is. Megnő az
interneuronok száma, megjelennek a gliasejtek. A
dúcidegrendszer első képviselői a laposférgek (Platyhelminthes).
Az egy pár agydúcból egy-egy hosszanti fonadékos idegköteg
fut ki.

A szelvényezettség megjelenésével alakul ki a szelvényezett

idegrendszer. A törzsfejlődés során a hasdúclánc a
gyűrűsférgekben (Annelida) jelenik meg. Minden szelvényben
egy pár idegdúc, a hozzá futó és a belőle kilépő idegek (e három
elem egysége a neurosomita) helyezkednek el. Megjelennek a
lokális reflexívek. A feji végen nagy idegsejt-koncentráció
valósul meg: az agydúcpár és a garat alatti dúcpár a
garatideggyűrűt hozza létre. A feji érzőneuronok specifikus
csoportosulásával az agydúc elő-, közép- és utóagyra tagolódik.
A hasdúcláncon a kellemetlen ingerekre történő gyors reagálást
lehetővé tevő, az agydúcból kiinduló óriásrostok húzódnak
végig. A szelvényezett idegrendszer továbbfejlődése a
szelvényenkénti dúcpárok testtájankénti összeolvadásával
valósul meg.

A puhatestűekhez (Mollusca) tartozó állatoknak igen eltérő

fejlettségű az idegrendszere. A kagylók (Lamellibranchiata)
idegrendszere – életmódjukkal és leegyszerűsödött szervezeti
felépítésükkel összhangban – igen egyszerű. A három dúcot
idegrostok kötik össze, az idegsejtek száma kb. 1500– 3000. A
csigák (Gastropoda) és a fejlábúak (Cephalopoda) fejlett,
plasztikus, feltételes reflexek kialakítására is alkalmas
idegrendszerét néhány dúc (agy-, láb-, zsiger-, köpeny-, pofa- és
falidúc) és az őket összekötő rostok alkotják. Neuroendokrin
rendszerük igen fejlett. Megjelenik a zsigereket ellátó
„vegetatív” idegrendszer, amely a keringési rendszert is
beidegzi. Az idegsejtek száma 20– 25 000 (éticsiga fajok), ill.
néhány millió (nyolckarú polip fajok). A nyolckarú polipok
neuronjainak túlnyomó többségét – a gerincesekhez hasonlóan
– multipoláris idegsejtek adják. Látószervük az alaklátást is
lehetővé tevő (a gerincesekéhez hasonló felépítésű) hólyagszem.

A legfejlettebb szelvényezett idegrendszer a rovaroknál

(Insecta) figyelhető meg, ezt mintegy 800 000– 1 000 000
neuron alkotja. A garat alatti dúc a szájszerveket idegzi be, a
tordúc a repülés és járás szervezését végzi, a potrohdúcokhoz a
védekező reflexek és a párzással kapcsolatos működések
kötődnek. A jól fejlett agydúc egyértelműen irányítja az
idegrendszer többi részét, befolyásolja a hormonális rendszert.
Itt helyezkedik el a látás központja. A látószerv rendkívül fejlett.
Különösen az államalkotó rovaroknál bonyolult és változatos
viselkedésprogramok jelennek meg.

Anatómiai felépítés szempontjából a gerincesek idegrendszere

központi és környéki idegrendszerre tagolódik. A környéki
idegrendszer az agyidegekből, a gerincvelői idegekből és
idegdúcokból áll. A központi idegrendszert az agy és a
gerincvelő adja. Az egyedfejlődés során az embrió hátoldalán a
képződő tengelyváz feletti hosszanti sávban jelenik meg a
velőlemez. Ez besüllyedve csővé záródik (velőcső). A velőcső
feji vége kitágulva alkotja a három agyhólyagot (elő-, közép-,
utóagy), többi része a gerincvelőt hozza létre. A nagyagyi
agyhólyagból fejlődik a nagyagy (előagy) két féltekéje és a
köztiagy. Üregéből lesz a féltekékben található két oldalsó (első
és második) agykamra, ill. a köztiagy ürege, a harmadik
agykamra. A középagyi agyhólyagból a középagy fejlődik ki.
Ürege az alacsonyabb rendű gerincesekben tág, míg a magasabb
rendűekben a neuronok számának növekedésével keskeny
csatornává szűkül. Az utóagyi agyhólyagból fejlődik a nyúltvelő
és a kisagy. A madarak és az emlősök esetében a nagyagy
fejlettsége miatt az utóagyi agyhólyag elülső részéből elkülönül
a híd régiója.

A központi idegrendszert három kötőszöveti burok veszi körül.

A külső kemény agyhártya egyszersmind a koponyacsontok
belső felszínének csonthártyája is. Tölcsérszerűen ráterjed az
agyidegek és a gerincvelői idegek kezdeti szakaszára is. A
középső pókhálóhártya ráborul az agy és a gerincvelő felületére.
A belső, lágy agyhártya szorosan rátapad az agy és a gerincvelő
felszínére, követve annak egyenetlenségeit. Az agy és a
gerincvelő felszínes erei nagyobbrészt a lágy agyhártyába
ágyazottan futnak. A pókháló és a lágy agyhártyák között
résszerű tér jön létre, amelyet agyfolyadék (liquor) tölt ki. A
liquort az agykamrákba betüremkedő érfonadékok termelik. A
liquor kitölti az agykamrákat, a gerincvelő üregét, valamint a
pókhálóhártya és a lágy agyhártya közti teret. Így a központi
idegrendszer folyadékban lebeg (ennek köszönhetően az emberi
agy eredetileg 1200– 1500 grammos tömege csak 50 pondot
nyom). Az agyfolyadék összmennyisége emberben kb. 150
milliliter, s mivel folyamatosan termelődik, egy nap alatt
többször kicserélődik. Fontos szerepet játszik az idegszövet
táplálásában, az anyagcseretermékek elszállításában, bizonyos
fokú védelmet nyújt a mechanikai és hőmérsékleti behatásokkal
szemben.
 A gerinces-idegrendszer evolúciójában az agyvelő, azon belül is
a nagyagy fejlődése, az enkefalizáció játssza a legnagyobb
szerepet. Megnő az agy tömege, ennek során megnő a
neuronszám (emberben az agy neuronszámának a
gerincvelőéhez viszonyított aránya 50:1). Főleg az asszociációs
interneuronok számának növekedése teszi lehetővé az
összeköttetések bonyolultabbá válását, az agy teljesítményének
növekedését. Az alacsonyabb rendűekben még az agy alsóbb
központjaihoz kötődő funkciókat a fejlett gerincesekben egyre
inkább a nagyagy veszi át (pl. a látóközpont a középagyból a
nagyagyba került). A nagyagy szabályozza a többi agyrész és a
gerincvelő működését. A nagyagy hüllőktől elinduló fejlődése az
emlősökben, az emberben éri el csúcspontját. Az agy
komplexitásának növekedése kedvez a bonyolultabb
viselkedésformák kialakulásának. Ez lehetővé teszi a környezet
forrásainak hatékonyabb kihasználását, evolúciós előnyhöz
juttatja a hatékonyabb idegrendszerrel bíró szervezeteket, növeli
evolúciós rátermettségüket.

Funkció szerint a gerincesek idegrendszere az akaratlagosan

befolyásolható szomatikus idegrendszerre és az akarattól
függetlenül működő vegetatív (autonóm) idegrendszerre különül
el. (E két rendszer kölcsönhatásban áll egymással.) A működés
tekintetében más szempontból motoros és szenzoros rendszer
különíthető el.

Az ember központi idegrendszere. Emberben a gerincvelő kb.

kisujjnyi vastag, 40– 45 cm hosszú, hengeres képződmény. A
csigolyák alkotta gerinccsatornában helyezkedik el. Ürege a
központi csatorna. A gerincoszlop tájékainak megfelelően nyaki,
mellkasi, ágyéki, keresztcsonti és farkcsonti szakasza
különböztethető meg. A gerincvelő a csigolyák között kilépő 31
pár gerincvelői ideg szerint „szelvényekre”, szegmentumokra
tagolódik (8 nyaki, 12 mellkasi, 5 ágyéki, 5 keresztcsonti és 1
farkcsonti, összesen 31 szegmentum). A gerincvelő
keresztmetszetén jól látható a középső helyzetű, idegsejttesteket
tartalmazó szürkeállomány. Ezt héjszerűen veszi körül az
idegrostokból álló fehérállomány.

A hátulsó gyökéren az érzőneuronok, a mellső gyökéren a

mozgatóneuronok axonjai haladnak. A hátulsó gyökéren egy
(csigolyaközti) idegdúc található, amelyben az érzőneuronok
sejttestjei vannak. A mozgatóneuronok sejttestjei a
szürkeállomány mellső szarvában helyezkednek el. A hátsó és a
mellső gyökér egyesülésével jön létre a gerincvelői ideg. A
gerincvelőbe futó érzőrostok a bőrből (hő- és fájdalomérzés,
elemi tapintás, vibrációs, diszkriminatív és mély érzés), az
izmokból, inakból és ízületekből (izomtónus, testtartás), ill. a
zsigerekből szállítanak információkat a gerincvelőbe és az
agyba. Az érző- és mozgatóneuronok – interneuron(ok)
részvételével vagy anélkül – gerincvelői reflexeket alkotnak. E
reflexek működését modulálják az agyból érkező impulzusok. A
gerincvelőből az agyba tartó érzőrostkötegek a felszálló, az
agyból a gerincvelőbe tartó motoros rostkötegek a leszálló
pályarendszereket alkotják. A gerincvelő a koponya
nyakszirtcsontjának öreglyuk nevű, nagyméretű nyílásán átlépve
a nyúltvelőben folytatódik.

Az agyvelő gerincvelő feletti része az agytörzs. Ezt a nyúltvelő,

a híd és a középagy alkotja. Az agytörzs a gerincvelői
funkciókat szabályozza és koordinálja. Innen erednek a valódi
agyidegek, a szelvényezett, közvetlen perifériás kapcsolatokkal
rendelkező III– XII. agyidegek. (Az agyidegek felsorolását lásd
az agyideg szócikkben.) Az agyidegek érző- és
*h01057--- *

mozgatóneuronjainak sejttestjei szürkeállományú tömörüléseket

hoznak létre, ezek az agyidegek magvai. Az agytörzsnek
alapvető szerepe van az alvás– ébrenléti állapotok alakításában,
a szervezet általános aktivitásának szabályozásában. Itt
találhatók a legalapvetőbb életfunkciók központjai (pl. a
légzésé). Az agytörzs tengelyében különböző méretű idegsejtek
diffúz neuronhálózatot, agytörzsi hálózatos állományt alkotnak.
Idegsejtjei közvetlen összeköttetést létesítenek az agy többi
területével. Információkat kap az érző és mozgató
pályarendszerektől. Főleg ez a rendszer felelős az ébrenlét és
alvás periodikus váltakozásáért, az izomtónus és az értónus
fenntartásáért, a szívműködés, a légzés és egyéb motoros
működések megszervezéséért. Az agytörzsi hálózatos állomány
a köztiagyon keresztül eléri és aktiválja a nagyagykéreg
különböző részeit, ennek révén tartja fenn az eszméletet.
Sérülése (pl. agyvérzés) öntudatlan állapothoz vezethet.

A nyúltvelő az agytörzs legalsóbb helyzetű és

törzsfejlődéstanilag legkonzervatívabb tagja. Ürege a gerincvelő
központi csatornájának folytatása, amely a nyúltvelő elülső
részén kiöblösödve a negyedik agykamrát adja. A nyúltvelőben
életfontosságú központok helyezkednek el: a légzés, a
vérkeringés és nyálkahártyareflexek (nyelés, öklendezés,
hányás, köhögés) központi kapcsoló mechanizmusai. A
nyúltvelőből a IX– XII. agyidegek lépnek ki. A nyúltvelő és a
híd határán található a VIII. agyideg és magcsoportjai.

A híd az agytörzs középső része. Nagy tömegű, hídkarok

formájában megjelenő idegrostkötegek révén létesít kapcsolatot
a kisaggyal. (A gerincesek törzsfejlődésében csak a madaraknál
jelenik meg a nagyagy fejlődésével párhuzamosan, a kisagy
pályarendszerei gyarapodásának következtében.) A hídból egy
pár, az V. agyideg lép ki. A nyúltvelő– híd határon a VI. agyideg,
ill. a nyúltvelő– híd– kisagy szögletből a VII. és VIII. agyideg
lép ki. A hídban találhatók a feji nyálelválasztási, a
könnymirigy- és az orrüregi nyálkamirigy-reflexközpontok.

A középagy az agytörzs felső része. Ürege egy keskeny

csatorna, amely a harmadik és negyedik agykamrát köti össze. A
háti oldalon látási és hallóreflexekkel kapcsolatos központok
helyezkednek el. (Alacsonyabb rendű gerincesekben a középagy
háti része a fő látóközpont; ez a funkció madarakban,
emlősökben átkerült a nagyagy nyakszirti lebenyébe.) A
középagyból lép ki a III. és IV. agyideg, amelyek magjai
szemmozgásokat irányítanak. Középső részén a nagyagyból és a
kisagyból kiinduló mozgatópályarendszer fontos feldolgozó és
átkapcsoló központja található. A hasi oldalon lévő hatalmas
fehérállományban futnak a fel- és leszálló, érző- és mozgató-, a
nagyagyat a kisaggyal összekötő pályák.

A kisagy a mozgáskoordináció és a térbeli tájékozódás

központja. A nagyagyféltekék mögött, a híd és a nyúltvelő fölött
helyezkedik el. Három pár kar köti az agy többi részéhez: a
közép- és a nagyagyhoz, a hídhoz (a legerősebb kar), valamint a
nyúltvelőhöz. A kisagyba térő vagy onnan kiinduló összes pálya
ezeken a karokon halad. Két féltekéből áll, ezeket a
középvonalban egy kisujjnyi, féregre emlékeztető test köti
össze. Ebben haladnak azok az asszociációs rostkötegek,
amelyek összekötik a két kisagyfélteke azonos területeit. A
féltekék felszínét barázdák és bevágások tagolják. A bevágások
harántállású, párhuzamos fekvésű lebenyeket választanak el
egymástól.

A kisagy idegsejtjei a felszínen fekvő, kb. 1 mm vastagságú

kéregállományba tömörültek. Törzsfejlődéstani vizsgálatok
alapján a kisagyféltekéket három területre osztották. Az elöl
fekvő, fejlődéstanilag ősi rész a gerincvelői pályákkal függ
össze. A féltekék hátsó területe a legfiatalabb képződmény, s a
nagyagykéreghez kapcsolódik. A legősibb terület a féltekék alsó
része, feladata az egyensúlyozás koordinációja. A kisagy által
integrált és feldolgozott információk a mozgás idegi
szabályozásakor kerülnek felhasználásra. Főleg a leszálló
pályarendszereken haladó programokat befolyásolják. Az
agytörzsi hálózatos állományon keresztül a kisagy az izomtónus
fenntartására is hatással van. Ép működése nélkülözhetetlen a
célvezérelt mozgások pontos kivitelezéséhez. Az állatvilágban
az ember kisagya a legfejlettebb. Ennek oka valószínűleg az
emberré válás során kialakult, az állati életben nem szükséges
mozgásformák megjelenése (beszéd, munka, speciális
szerszámhasználat).

A köztiagy a nagyagy féltekéitől csaknem teljesen fedett

agyrész. Ürege a harmadik agykamra. Fő részei a kamrától
kétoldalt fekvő talamusz és a kamra alsó részét körülölelő
hipotalamusz. A talamuszba befut az összes (testi és zsigeri) érző
információ. Az érzőpályák itt átkapcsolnak a nagyagykéreg
irányába. A köztiagy integratív, elemző, szervező tevékenysége
igen fontos az érző működésekben. Meghatározó szerepe van az
érző ingerületek emocionális töltetének, kellemes vagy
kellemetlen voltának kialakításában, ill. a vegetatív aktivitásban.
A köztiagy hátulsó, a középaggyal szomszédos területén
helyezkednek el a látó- és hallópályák fontos átkapcsoló
állomásai. A talamuszok felett található a tobozmirigy, amelyet
belső elválasztású mirigynek tartanak (hormonja a melatonin). A
hipotalamuszban sok magcsoport található, amelyek a vegetatív
működések legfelsőbb szabályozói (keringés, hőszabályozás,
anyagcsere, kiválasztás, nemi működés stb). A hipotalamusz
alatt helyezkedik el a rövid nyélen függő agyalapi mirigy
(hipofízis), amelynek feladata a perifériás belső elválasztású
mirigyek működésének szabályozása. Az agyalapi mirigyben
termelődő szabályozóanyagok felszabadulását a hipotalamusz
befolyásolja. Így a két központ a neuroendokrin szabályozás
funkcionális egységét, a hipotalamusz– agyalapi mirigy
rendszert alkotja. A köztiagyból lép ki a II. agyideg.

A nagyagy az agyvelő legnagyobb kiterjedésű része, emberben

éri el fejlettségének legmagasabb fokát. Két féltekéből áll, ezek
szinte teljesen elfedik az agy többi részét. Tekervényeket
közrefogó barázdák tagolják felületét (a féltekék összfelülete
mintegy 2200 cm2). Az idegsejtek a 3-4 mm vastagságú
kéregállományban helyezkednek el (számuk emberben kb. 15
milliárd). A kéreg funkciós egysége egy 200– 300 mikrométer
átmérőjű függőleges, a kéreg egészét átfogó, henger alakú
„modul”. Egy-egy „modul” kb. 5000 idegsejtet tartalmaz, és
mintegy 100– 200 másik modullal tart kapcsolatot. A modulok
működési, és nem szerkezeti egységek. A kapcsolatrendszer
átalakíthatósága nagyfokú rugalmasságot tesz lehetővé. Az
ember kérgi moduljainak száma kb. 2 millióra becsülhető. A
szürkeállomány egy része a féltekék mélyébe, a
fehérállományba süllyedt, magokba tömörült, ezek a törzsdúcok.
Az agykéreg különféle területei között pályák biztosítják a
kapcsolatot, amelyek lehetnek asszociációs, komisszurális vagy
projekciós pályák. A projekciós pályákat az agy fel- és leszálló
pályái képezik. (A legfontosabbak az agykéregből kiinduló
mozgatópályák, a piramis- és az extrapiramidális rendszer; a
szaglópálya; a talamusz és a kéreg közötti pályák, amelyeket az
érzőpályák utolsó neuronjai adnak; a látó- és hallópályák
agykéregbe futó utolsó neuronjai.) Együttesen a nagyagy
fehérállományát alkotják. Alakját tekintve a nagyagy homlok-,
fali, nyakszirti és halántéklebenyre tagolható. Fejlődéstanilag két
terület különíthető el. Az ősibb rész a homloklebeny alsó és a két
félteke egymás felé néző területét magába foglaló limbikus
rendszer. Szoros kapcsolata van a szaglással, a hormonális
rendszerrel, a nemi mechanizmusokkal. Döntő szerepet játszik a
tanulási folyamatokban. Az agykéreg fejlődéstanilag fiatalabb
része adja az agykéreg nagyobb részét. A homloklebeny
alapjáról lép ki az I. agyideg.

A homloklebenyben lokalizálódik a testi motoros kérgi központ,

a beszéd motoros központja, a biológiai intelligencia. A fali
lebenyben vannak a testi érző kérgi központok. A nyakszirti
lebenyben helyezkedik el a látóközpont. Ezzel szomszédos
területen, a halántéklebenyben található az olvasott szöveg
értésének központja, a beszédértés központja és a hallóközpont.
A két agyfélteke működésében nem egyenrangú. Az esetek 95%-
ában a beszéd képessége a bal féltekéhez kötődik, a jobb félteke
néma (ez nincs összefüggésben a bal- vagy jobbkezességgel). A
bal oldali agyfélteke logikus, elemző, kritikus. A jobb félteke
érzelmi reakciói erősebbek; idekötődik az intuitív gondolkodás,
a muzikalitás, a humorérzék, a háromdimenziós térlátás.

Az eddig ismertetett szomatikus idegrendszer akarattól függő. A

belső környezet állandóságának fenntartását, az életfunkciók
szabályozását az akarattól függetlenül működő vegetatív vagy
autonóm idegrendszer végzi. A vegetatív idegrendszer
szabályozza az összes zsigeri működést, ugyanakkor
anatómiailag, de funkcionálisan is összefüggésben van a
szomatikus idegrendszerrel. A vegetatív idegrendszer alaktanilag
egységes, mégis két ellentétes hatású rendszerből (szimpatikus,
paraszimpatikus) áll, amelyek külön-külön idegzik be a
zsigereket. A szimpatikus rendszer a gerincvelő
szürkeállományából ered. Innen rostok vezetnek a gerincoszlop
két oldalán végigfutó, vegetatív dúcokból álló láncolathoz, a
határlánchoz. Az ebből kilépő térhálós rostrendszer jut el a
beidegzett szervekbe. Hatása a szervezet energiatartalékait
mozgósítja: nő a légzés- és pulzusszám, a zsigerekbe kevesebb,
a vázizmokba több vér áramlik, a pupilla kitágul, a lebontó
folyamatok kerülnek túlsúlyba. A stresszhelyzetek jellemző
reakciója, hogy a szervezet fokozottabb teljesítményre képes. A
paraszimpatikus rendszer a szimpatikus rendszerrel ellentétes
hatású idegeket foglalja magába. A legfontosabb közülük a
bolygóideg. Az agytörzs területéről és a gerincvelő medencei
szakaszából erednek. A vegetatív idegrendszer ezen elemei nem
a határláncon keresztül, hanem önállóan vagy az agy- és
gerincvelői idegekhez csatlakozva érik el a célszervet.
Paraszimpatikus hatásra csökken a légzés- és pulzusszám, a vér
a vázizmokból a zsigerekbe áramlik (a vázizmok erei szűkülnek,
a fej, a mellkas és hasüreg erei kitágulnak, de a szív koszorúerei
szűkülnek), a pupilla szűkül, a gyomor és a bél aktivitása
megnő, a felépítő folyamatok kerülnek túlsúlyba.

Bonyolult fejlődése, komplex felépítése, ill. az idegi

mechanizmusok egymásra épülése miatt az idegrendszer
fokozottan érzékeny a sérülésekre és betegségekre. A
következmények az átmeneti izomrángástól, a kismértékű
személyiségváltozástól a bénulásig, a személyiség mélyreható
torzulásáig, végső esetben halálig terjedhetnek. A gerincvelőt
érintő fertőzések, rákos elváltozások, sérülések és öröklött
betegségek bénulást okozhatnak. A motoros neuronokat
megtámadó betegségek – ilyenek pl. a Parkinson-szindróma
vagy a kényszermozgásos betegségek – olyan tünetekkel járnak,
mint a reszketés, a beszédzavar, gátolt végtagmozgások. Az
idegrendszer fejlődési rendellenességére példa a velőcső- *h73046---

záródási rendellenesség (lásd ott). *

*r88888888--- >>>Szócikk tagolt olvasása *

Lásd még:

*h01057---agyideg , velőcső-záródási rendellenesség

* *h73046--- *