6.

Hogyan lesz az ingerből érzéklet

a világ érzékszerveink általi leképezése az inger idegi reprezentációján alapul, nem pedig magán az ingeren.

Az ingertől a percepcióig Ahhoz, hogy egy vizuális ingerből jelentéssel bíró észlelet legyen, számos átalakuláson
kell keresztülmennie. Az első lépés, hogy az érző receptorok segítségével felfogott fizikai ingert (jelen esetben a
pillangóról visszaverődő fénysugarakat) a szem átalakítsa (transzdukció), a hullámhosszt és az Intenzitást Is az
Idegrendszer nyelvére fordítsa le. Ezt követően az ingerületek eljutnak az agykéreg érző területeire, ahol létrejön a szín,
a fényerősség, a forma és a mozgás érzéklete. A végső lépés a percepció, amikor mindez kiegészül az agy egyéb részein
tanyázó emlékekkel, feltételezésekkel, érzésekkel és motivációkkal. A többi érzékszervből származó Információ esetében
ugyanilyen folyamat játszódik le.

Minden érzékszervünkben megtalálhatók az érzőreceptorok, melyek feladata a bejövő ingerek felfogása és

elektrokémiai jellé, idegi aktivitássá alakítása, tehát az egyetlen olyan nyelvre való lefordítása, amit az agy képes
megérteni.

transzdukció* fogalmát arra a folyamatra használják, amelynek során a fizikai inger (például fény- vagy
hanghullám) által szállított információ idegi ingerületté alakul át. A transzdukció folyamatának első lépése, hogy egy
érző idegsejt felfogja a fizikai ingert, például egy gitárhúr rezgése által keltett hanghullámot. Amikor az adott érzékszerv
e célra specializálódott receptorait eléri a megfelelő inger, a receptorok ingerületbe jönnek. Hasonlóképpen lehet ezt
elképzelni, mint ahogyan a vonalkód-leolvasó működik (ami végső soron csak egy elektronikus receptor): a fagyasztott
pizzára ragasztott vonalkód sávjait elektromos jellé alakítja, amihez a számítógép képes árat társítani. A mi
érzékelőrendszerünkben az idegi impulzusok hordozzák az érzékelt esemény kódját olyan formában, amit az agy képes
további feldolgozás alá vetni. Úti céljához az információt szállító jel a receptorsejtektől az érzékelőrendszer idegpályám
jut el - többnyire a talamuszon keresztül- az agy érzőingerületek feldolgozására specializálódott területeihez. Az ezeken
az idegpályákon befutó, kódolt idegi impulzusokat az agy konkrét információvá alakítja át az inger alapvető minőségi
jellemzői alapján, mint amilyen például az intenzitás és az irány. Ne feledjük azonban, hogy maga az inger nem jut
tovább a receptornál: az idegrendszerbe kizárólag az ingerület által szállított információ lép be. A FÉNY CSAK AZ
AGYUNKBAN LÉTE

abszolút küszöbérték* fogalma adja meg, ami azt a minimális erősségű ingert jelenti, ami szükséges ahhoz,
hogy érzékeljük.

különbségi küszöbérték* fogalmát kell segítségül hívnunk. Ez azt a legkisebb fizikai különbséget jelenti két inger
között, amit egy személy a próbálkozások felénél megbízhatóan képes detektálni.

különbségi küszöbérték mindig nagy akkor, ha az inger intenzitása nagy, és kicsi olyankor, amikor az inger
intenzitása is alacsony. A pszichológusok ezt a törvényszerűséget Weber-szabálynak** hívják.

Az általános alapelv az, hogy az érzékszerveink az ingerekben beállt változások, illetve az ingerek közötti
kapcsolatok érzékelésére vannak „kihegyezve”

A környéki idegrendszer A központi idegrendszer és a test között kapcsolatot létesítő környéki idegrendszer**
feladatát az idegeknek nevezett érző és mozgató axonok kötegei révén végzi. A rendszer számos ága az agy és az
érzékszervek, a belső szervek és az izmok között szállít üzeneteket. A környéki idegrendszer révén jut el az agyba, milyen
ingerek érik a szemünket, a fülünket, az orrunkat, a nyelvünket, mit tapint a kezünk. Ellentétes irányban pedig az agy
működési utasításait szállítja az izmokhoz és a szervekhez. Úgy is tekinthetünk a környéki idegrendszerre, mint a
központi idegrendszer futárcégére. Ha például egy agresszív kutya közelít felénk, a központi idegrendszer felveszi a
hallási (ugatás, morgás) és a látási információt (vicsorgás, felborzolt szőr), és elviszi az agyba. Ott a perceptuális és az
érzelmi hálózatok kiértékelik az infót (veszély!), és az eredményt más áramkörökkel kommunikálják, parancsba adva a
gyors visszavonulást. Ezeket a parancsokat azután a környéki idegrendszer kiszállítja a címzetteknek: a szív verjen
gyorsabban, a tüdő lélegezzen mélyebbeket, a lábak eredjenek futásnak. Mindennek megvalósulása az idegrendszer egy
másik felosztás szerinti két nagy részlege révén lehetséges: a szomatikus idegrendszer és a vegetatív idegrendszer révén.
Az elsőnek elsősorban a külvilággal, a másiknak a szervezetünk belső működésével van dolga.

A szomatikus idegrendszer

Érdemes a szomatikus idegrendszerre* úgy tekinteni, mint az agy és a külvilág közötti kapocsra. Érzékelő részei
az érzékszerveket kötik össze az aggyal, mozgató komponensei pedig a vázizmok és a központi idegrendszer között
teremtenek kapcsolatot, így az akaratlagos mozgások kivitelezésében vesznek részt. Ha tehát például megpillantunk egy
szelet pizzát, ez a vizuális inger a szomatikus rendszer afferens (érző) része révén jut el az agyba. Majd, ha minden jól
megy, az efferens (mozgató) rendszer viszi az utasítást az izmoknak, hogy kapják fel azt a szelet pizzát, és tegyék a nyitott
szájba. A vegetatív idegrendszer A környéki idegrendszer másik nagy része akkor lép működésbe, amikor az első falat
pizza már elindult lefelé a torkunkon. A vegetatív idegrendszer** másik neve autonóm idegrendszer, utalva ezzel a
rendszer önszabályozó vagy önálló működésére.

A szimpatikus idegrendszer

(balra) a stresszhelyzetekben szükséges testi folyamatokat és viselkedést szabályozza. A gerincvelőhöz és onnan

elvezető szimpatikus idegrostok speciális idegsejtcsoportokhoz, az idegdúcokhoz (ganglionok) kapcsolódnak. A
paraszimpatikus idegrendszer (jobbra) a normái, mindennapos folyamatokat és viselkedést szabályozza.