CSHB 5b Fejezet A Vegetativ Idegrendszer UJ

*Részlet: Csoknya M, Hernádi I, Bali Zs K: Az emberi test felépítése és működése, II.
kiadás
Előzetes változat (kézirat)
5c. A VEGETATÍV IDEGRENDSZER
A vegetatív vagy más néven autonóm idegrendszer nevét onnan kapta, hogy a szervezet
homeosztatikus működéseit akaratunktól nagyrészt függetlenül szabályozza. Annak ellenére,
hogy működése jórészt nem tudatos, megfelelő működése minden akarati tevékenységnek és a
külső ingerek értékelésének feltétele, ugyanakkor tudatos mozgásaink és a szenzoros
információk jelentősen befolyásolják is a működését. Abból fakadóan, hogy hatásai vegetatív
szervekben jelentkeznek, az autonóm idegrendszer elsősorban simaizmokat és mirigyeket
idegez be. Az idegrendszer ezen részének köszönhető az egyes szervrendszerek egymással
összehangolt működése, amit a vegetatív idegrendszer két ágának (szimpatikus és
paraszimpatikus) megfelelő arányú aktivitása határoz meg. Funkcionális szempontból a
szimpatikus idegrendszert úgy tekintik, mint ami az „üss vagy fuss” (fight-or-flight) típusú
(stressz)helyzetekre való felkészítésben kulcsszereplő, míg a paraszimpatikus idegrendszert a
„pihenj és eméssz” (rest-and-digest) állapotokkal hozzák összefüggésbe. A szervezet
homeosztázisának fenntartásában a vegetatív idegrendszer és a hormonrendszer szoros
egységben működnek együtt.
5.3.1. A vegetatív idegrendszer felépítése
A vegetatív idegrendszer alatt többnyire perifériás struktúrákat, idegeket és dúcokat

értenek, mivel a rendszer működések nagyrésze alacsony (gerincvelői és agytörzsi) szinten
szerveződik, és reflexszerűnek tekinthető. Ez nem jelenti viszont azt, hogy a vegetatív
idegrendszer ne lenne a központi idegrendszer kontrollja alatt. A központi idegrendszeri
kontroll elsősorban a szimpatikus és a paraszimpatikus tónus eloszlásában jelentkezik, amit
leginkább a hypothalamus határoz meg (az anterior, paraszimpatikus és a poszterior,
szimpatikus area) az agy számos más funkcionális rendszeréből (pl. szenzoros rendszerek,
limbikus rendszer) jövő információk alapján. A hypothalamusból származó vezérlés
rendszerint vegetatív agyi központokon érvényesül, majd végső soron egy szimpatikus vagy
paraszimpatikus központi idegrendszeri magnak adódik át. Ezek a vegetatív neuroncsoportok
az agytörzsben vagy a gerincvelőben helyezkednek el. A szomatikus idegrendszerrel
ellentétben azonban ezek az efferensek soha nem közvetlenül a célszervet idegzik be, hanem
mindig van egy átkapcsolásuk egy perifériás dúcban. A központi idegrendszerből a dúcba futó
efferenseket általánosan preganglionáris rostoknak, míg a dúcokban található neuronok
célszervhez futó rostjai posztganglionáris rostoknak nevezzük.
A szimpatikus idegrendszerben a végső központi idegrendszeri neuronok a gerincvelő
háti és ágyéki területén, az oldalsó szarvban helyezkednek el. Az itt lévő neuronok axonjai
(preganglionáris rostok) eleinte a szomatomotoros és a szenzoros rostokkal együtt haladnak a
kevert gerincvelői idegben, azonban rövidesen más irányba fordulnak, és a paravertebrális
dúcokba futnak. Innentől eltérő az útjuk az ún. parietális és a viszcerális szerveket beidegző
rostoknak. A parietális vagyis a testfalban található szervekhez futó (erek, bőrmirigyek)
preganglionáris rostok a paravertebrális szimpatikus dúcban átkapcsolnak a másodlagos
neuronra. Az ingerületet a dúcban található neuron posztganglionáris rostja szállítja tovább az
erekhez és bőrmirigyekhez. A parietális szimpatikus beidegzés speciális esetei a fej és a nyak
területének beidegzése: ezeknek az átkapcsolása feljebb, a nyaki gerincvelői szakasszal
párhuzamosan elhelyezkedő három pár cervikális ganglionban történik meg (ganglion cervicale
inferior, medius és superior). Az alsó cervikális ganglionból továbbá a szívhez is fut
szimpatikus beidegzés.
A viszcerális (zsigeri) szervek szimpatikus preganglionáris rostjai ezzel szemben csak
áthaladnak a paravertebrális dúcokon, de szinapszist nem képeznek ott. Ezeknek átkapcsolása
három prevertebrális dúc egyikében történik meg, melyek a fő artériák mellett helyezkednek el.
*A kézirat szövege jelenleg folyamatos átdolgozás és fejlesztés alatt van. Béta változat: 2020. 11.25.
© Csoknya Mária, Hernádi István, Bali Zsolt Kristóf
*Részlet: Csoknya M, Hernádi I, Bali Zs K: Az emberi test felépítése és működése, II. kiadás
A ganglion coeliacum a gyomorhoz, a duodenumhoz, a májhoz, a hasnyálmirigyhez és a

mellékveséhez ad ágakat. A ganglion mesentericum superior és inferior beidegzési területe a
vékonybél, a vastagbél valamint az urogenitális apparátus.
A paraszimpatikus idegrendszer efferensei agyidegi magvakból vagy a gerincvelő
keresztcsonti szakaszáról (itt nincs oldalszarv!) indulnak ki. A paraszimpatikus efferensek is
átkapcsolnak egy perifériás neuroncsoporton: a fej területén az átkapcsolás a négy feji dúc
egyikében történik meg (ggl. ciliare, ggl. pterygopalatinum, ggl. submandibularis, ggl. oticum),
míg a törzs területén a tüdő, a szív és a zsigeri szervek falában található neuronokon. A végső
hatást itt is a posztganglionáris rost ingerületátadása váltja ki a célszerven.
Paraszimpatikus rostokat a III., a VII., a IX. és a X. agyideg szállít. A III. agyideg
paraszimpatikus rostjainak működése a pupilla átmérőjét határozza meg (szűkíti),
preganglionáris rostjai a középagyi Edinger-Westphal magból erednek és a ganglion ciliare-ban
kapcsolnak át. A VII. agyideg mirigyszekréciót szabályozó rostjai a hídból, a nucleus
salivatorius superiorból erednek, míg a IX. agyideg hasonló funkciójú rostjai pedig a nucleus
salivatorius inferiorból. A nervus vagus (X. agyideg) paraszimpatikus mozgató rostjai a nucleus
ambiguusból és a mögötte elhelyezkedő dorzális vagus magból erednek. Előbbi elsősorban a
szívet és a tüdőt, utóbbi zsigeri szerveket idegzi be a gyomortól a vastagbél utolsó szakaszáig.
A keresztcsonti gerincvelői szegmentumokból eredő paraszimpatikus idegek a vastagbél utolsó,
leszálló szakaszát, a végbelet valamint az urogenitális apparátust idegzik be. A gyomor és a bél
falában az ingerületátadás az intramurális dúcokban történik, melyek két jellegzetes fonatot
(plexus), a plexus submucosust és a plexus myentericust alkotják. A plexus submucosus a
nyálkahártya alatt, hálózatosan összefüggő elszórt dúcsejtcsoportokból áll. Innen rostok
mennek a nyálkahártya saját izmaihoz (tunica muscularis mucosae), és a mirigyekhez. A plexus
myentericus a zsigerek izomrétegei (tunica muscularis) között képez hálózatot, az izomréteg
perisztaltikus mozgását irányítja.
101. ábra: A vegetatív idegrendszer.

a: felső-, b: középső-, c: alsó nyaki sympathicus dúc,1: ggl coeliacum, 2: ggl.
mesentericum superior, 3: ggl. mesentericum inferior.
5.3.2.3. A szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer funkcionális jellemzése
Zsigeri szerveink kettős beidegzésűek, ami azt jelenti, hogy működésüket mind
szimpatikus, mind paraszimpatikus rostok biztosítják. A szervek működésének fenntartásához
folyamatos szimpatikus és paraszimpatikus impulzusokra van szükség. Ezt az állapotot hívjuk
vegetatív tónusnak.
A vegetatív szinapszisok neurokémiája
A paeganglionáris rostok és a vegetatív dúcok neuronjai, valamint az innen induló

posztganglionáris rostok és a vegetatív effektorok közötti szinaptikus kapcsolatot kémiai
mediátoranyagok valósítják meg. Mind a szimpatikus, mind a paraszimpatikus rendszerben a
preganglionáris rostokban acetilkolin a neurotranszmitter. Az acetilkolin a dúcsejtek
postszinaptikus felszínén serkentő hatású, mivel itt nikotinos típusú acetilkolin-receptorok
(ligandaktivált kationcsatornák) közvetítik a hatását. A posztganglionáris rostok ingerületátvivő
anyagában viszont különbség van a szimpatikus és a paraszimpatikus rendszer között.
A paraszimpatikus posztganglionáris rostokban a transzmitter továbbra is az acetilkolin,
de az effektor szervekben levő receptorai muszkarinos típusú, metabotrop acetilkolin-
receptorok. A muszkarinos típusú receptor altípustól függően ingerlő vagy gátló hatást
közvetíteni, ezzel különböző szervekben más-más hatást vált ki.
A legtöbb szimpatikus idegrendszeri posztganglionáris végződésben a felszabaduló
transzmitter azonban az noradrenalin. A szimpatikus posztganglionáris rostok célsejtjein a
receptorok rendszerint nem csak a neurotranszmitterként felszabaduló noradrenalinra, hanem a
hasonló szerkezetű (katekolamin) hormonra, az adrenalinra is mutatnak érzékenységet. Az
adrenalin és a noradrenalin hatásait hatóanyag-érzékenység alapján két fő csoportra,
nevezetesen  és  receptorokra oszthatjuk. Mind az , mind a  receptorok aktiválása
metabotrop sejtválaszokat vált ki. Az 1 receptorok aktivációjának hatására a sejtekben
közvetetten intracelluláris Ca2+-szint növekedés történik, míg az 2 receptor-aktiváció az
intracelluláris cAMP szint csökkenésével jár. A  receptorok ingerülete közvetetten az
intracelluláris cAMP-szint növekedését eredményezi. Az  receptorok a noradrenalira, míg
egyes  receptorok az adrenalinra érzékenyebbek. Az egyes receptor típusok ingerülete által
közvetített élettani hatásokat a 102. ábrán foglaltuk össze. A különböző (nor)adrenalin-
receptorok eltérő érzékenysége és intracelluláris hatásmechanizmusa az alapja annak, hogy
szimpatikus aktiváció esetén a különböző szervek vérkeringése eltérő módon változik (pl. a
vázizmokban nő, a bélben csökken a perfúzió).
A szimpatiko-adrenális rendszer
Amikor veszélyhelyzetet jelző ingerek jelennek meg, felfokozott emocionális állapot áll
elő vagy csak a keringési rendszer fokozott aktivitását igénylő helyzetek (munkavégzés) állnak
fenn, a szimpatikus efferensek nagy része aktiválódik, és ehhez hozzájárul még a
mellékvesevelő nagymértékű adrenalin-elválasztása. Ezt az állapotot szimpatiko-adrenális
aktivációnak vagy “Cannon-féle vészreakciónak" nevezzük.
A mellékvesevelőben termelődő adrenalin a vérárammal a zsigeri szervekhez jutva
ugyanazt az izgalmi állapotot éri el, mint a szimpatikus posztganglionáris idegrostok ingerülete
(ahol noradrenalin szabadul fel). Az összefüggés azonban nem csak a funkció és a jelenség
szintjén áll fenn. A gerincvelő egyes szimpatikus preganglionáris rostjai ugyanis közvetlenül
(átkapcsolás nélkül) a mellékvesébe futnak, ahol ingerületük hatására a velőállományból
adrenalin szabadul fel és jut a véráramba. Így tehát a mellékvesevelő egyfajta speciális
szimpatikus dúcnak fogható fel, ami nem idegi, hanem hormonális úton közvetíti a szimpatikus
aktivációt.
A vészreakciónak állatokban is jól megfigyelhető külső jelei vannak, melyek nem
kizárólag fiziológiai paraméterek megváltozására terjednek ki, hanem a viselkedésben is
felismerhetők. Ezek a jelek részben az általános perifériás szimpatikus aktiválódás, részben a
limbikus rendszer aktivitásfokozódásának következményei. Például macskákban ijedtség
esetén a pupilla maximálisan kitágul, a szőr felborzolódik (piloerekció), a verejtékmirigyek
működése fokozódik (izzadás az ujjpárnákon), valamint az állat egy sajátos támadó-védekező
pozíciót vesz fel (magatartási hatás): a hátát meggörbíti, közeledésre felugrik, fúj, karmol, harap
stb. Emellett szimpatiko-adrenális aktiválódást válthat ki nemcsak magatartási veszélyhelyzet,
hanem szöveti sérülés, vérvesztés, fájdalom, a vércukorszint esése (hipoglikémia), valamint a
hideg külső környezet is.
A szimpatikus idegrendszer élettani hatásai
A szimpatikus idegrendszer aktivitása a „fight-or-flight” szituációkban növekszik meg,

és szerepe az, hogy felkészítse a szervezetet nagyobb erő kifejtésére. Ilyen helyzetekben a szív,
a tüdő, a vázizomzat és az idegrendszer intenzívebb működésére van szükség, és ezeknek a
szerveknek több erőforrást is kell biztosítani. A szimpatikus aktivációban ezért elsődleges
szerepe van a vérkeringés fokozódásának és átrendeződésének. A posztganglionáris rostokból
felszabaduló noradrenalin a nodális izomzat ingerületképzésének gyorsításán (pozitív
kronotrop hatás) keresztül növeli a szívfrekvenciát (tachycardia) és a szívizom-összehúzódások
erejét (pozitív inotrop hatás). A vérnyomás és a perctérfogat nő, ami lehetővé teszi a szervezet
megnövekedett tápanyag- és oxigénigényének kielégítését. A vérkeringés intenzitásának
növekedése ugyanakkor nem egyformán jelentkezik a különböző szerveken átáramló vér
mennyiségére (perfúzió). Az idegi úton ható noradrenalin és a mellékvesevelőből a vérbe ürülő
adrenalin ugyanis más és más hatást vált ki a különböző szervek arterioláinak simaizomzatára.
A vázizmokban és a tüdőben az adrenerg hatás vazodilatációt és megnövekedett perfúziót vált
ki, míg az emésztőszervekben és a bőrben vazokonstrikció jelentkezik, ami ezen szervek kisebb
vérátáramlásával jár. A keringés serkentésével összefüggésben a szimpatikus idegrostok a
tüdőben a bronchiolusok tágulását is kiváltják, ami lehetővé teszi az alveolusok felületén az
intenzívebb gázcserét.
A nagyobb energiaigény biztosítása érdekében a szimpatikus idegrendszernek az
anyagcserét is át kell rendeznie. A szimpatikus hatások ebben a tekintetben a sejtek lebontó,
energiatermelő anyagcsere folyamatait serkentik. Egyrészt a májban fokozókó glikolízis és
glükoneogenezis növeli a máj glükózleadását, ezzel a vér cukortartalmát. Az
energiafelszabadítást szolgálja a zsírszövetben fokozódó lipolízis, ami a vér szabad zsírsav- és
glicerintartalmát növeli. A másik oldalon viszont a vázizomban (a glikogenolízissel
párhuzamosan) fokozódik a glikolízis is, vagyis a megnövekedett mennyiségű glükózt a
vázizmok a megnövekedett igénybevétel során felhasználható energiává alakítják.
A fentieken túl szimpatikus aktivációra tágulnak a pupillák és megfeszülnek a
lencsefüggesztő rostok, ami több fény bejutását teszi lehetővé, és a távolra nézésre készíti fel a
szemet. Az emésztőrendszerben gátlódik a perisztaltika. A nyálmirigyek vegetatív szabályozása
speciális: mind szimpatikus, mind paraszimpatikus ingerület a nyálmirigyek szekrécióját váltja
ki, azonban különböző jellegű váladék termelődik. A szimpatikus hatásra termelődő nyál
sűrűbb, nagyobb fehérje-, de kisebb elektrolittartalommal rendelkezik.
A paraszimpatikus idegrendszer élettani hatásai
1. táblázat: Effektor szervek vegetatív impulzusokra adott válaszai.

EFFEKTOR SZERVEK PARASZIMPATIKUS SZIMPATIKUS HATÁS
HATÁS
Szem: m. dilatator pupillae kontrakció (mydriasis)
m. sphincter iridis kontrakció (miozis)
m. ciliaris kontrakció (közelnézés) ellazulás (távolbanézés)
Nyálmirigyek: szekréció, híg szekréció, sűrű
amiláz szekréció
Könnymirigyek: szekréció
Szív: sinuscsomó szívfrekvencia csökken szívfrekvencia nő
ingerületvezető lassult vezetés gyorsabb vezetés
rendszer
munkaizomzat kisebb kontraktilitás fokozott kontraktilitás
Arteriolák: coronariák, vázizom, vazodilatáció vazokonstrikció
tüdő
hasi zsigerek, vese vazodilatáció vazodilatáció
bőr és nyálka- hártya, vazokonstrikció

agy, nyálmirigyek
Szisztémás konstrikció
vénák: dilatáció
Tüdő: bronchiolusok kontrakció (szűkülés) dilatáció (tágulás)
Gyomor: motilitás és tónus fokozódik csökken
záróizmok relaxáció kontrakció
szekréció fokozódik
Bél: motilitás, tónus fokozódik csökken
záróizmok relaxáció kontrakció
szekréció fokozódik csökken
Epehólyag: kontrakció relaxáció
Húgyhólyag: záróizom relaxáció kontrakció
Hím nemi szervek: penis erekció ejakuláció
Bőr: pilomotoros kontrakció
izmok
verejtékmirigyek szekréció (általános) szekréció (helyi)
Máj: glikogenolízis
Pancreas: acinusok szekréció csökkent szekréció
szigetszövet inzulin és glukagon szekréció inzulin és glukagon szekréció
Juxtaglomeruláris sejtek: renin szekréció
Amikor a szervezet nyugalmi helyzetbe kerül, nincs szükség nagy erőkifejtésre, akkor
a paraszimpatikus idegrendszer tónusa lesz meghatározó a vegetatív szervek működésében.
Megjegyzendő, hogy a szimpatikus idegrendszer ilyenkor sem teljesen passzív, hiszen például
a vérnyomás fenntartásához szükséges a rezisztenciaerek adrenerg tónusa. A paraszimpatikus
idegrendszer azonban olyan szervek működését helyezi előtérbe, melyek a szervezet
regenerációját, a tápanyag- és energiaraktárak feltöltését szolgálják.
Ennek értelmében az emésztőszervek működése intenzívebbé válik: fokozódnak a
perisztaltikus mozgások, az emésztőnedvek elválasztása, valamint kitágulnak az erek a
gasztrointesztinális rendszerben. A vérkeringés súlypontja tehát a vázizomzatról a zsigeri
szervekhez tevődik át, ezzel egyidőben a bolygóideg (nervus vagus) ingerülete csökkenti a
szívfrekvenciát és a szívizom összehúzódásainak erejét (negatív kronotrop és inotrop hatás). A
szív és a keringés működéseinek együttes változásai alacsonyabb vérnyomásban és
perctérfogatban nyilvánulnak meg. A vázizmok kisebb igénybevétele alacsonyabb
oxigénszükséglettel is együttjár, ezért a bronchiolusok szűkülése is követi a paraszimpatikus
idegek aktivációját.
A szem is alkalmazkodik a nyugalmi állapothoz: az Edinger-Westphal magból kiinduló

paraszimpatikus ingerület a pupilla szűkülésén keresztül csökkenti a szembe bejutó fény
mennyiségét. Az ellazuló lencsefüggesztő rostok pedig a közelre nézést szolgálják. A
nyálmirigyek paraszimpatikus innervációja is stimulálja a szekréciót, azonban a termelődő nyál
hígabb, nagyobb elektrolittartalmú, ami jobban szolgálja a táplálkozást. A nyálmirigyekhez
hasonlóan speciális a nemi szervek vegetatív szabályozása is abban a tekintetben, hogy a
szimpatikus és paraszimpatikus ingerületek itt is együttműködnek a funkció szolgálatában. A
szexuális magatartás appetitív szakaszában a keresztcsonti gerincvelői paraszimpatikus idegek
aktivitásának van főszerepe a nemi izgalom és ezt követő élettani jelenségek kiváltásában (az
erektilis szövetek – penis ill. clitoris – duzzadása). Az orgazmus kiváltása és az ejakuláció
előidézése viszont már a szimpatikus idegek működéséhez kapcsolódik.
Viszceroszenzoros működések
A vegetatív idegrendszerről elsősorban mint viszceromotoros rendszerről szoktunk

beszélni. Azonban a fent tárgyalt effektor funkciók megfelelő működéséhez a vegetatív
szervekből származó szenzoros információ elengedhetetlen. A zsigeri szervekből származó
ingereket (pl. a gyomor és a belek feszülése) főként mechanoreceptorok és fájdalomérzékelő
szabad idegvégződések fogják fel, de fontos szerepük van egyes vegetatív szervek kemo- és
baroreceptorainak is.
A receptorok ingerületét szállító axonok a szimpatikus és paraszimpatikus
(viszceromotoros) idegrostokkal együtt futnak a gerincvelő hasi és ágyéki szakaszához, a
keresztcsonti gerincvelői szegmentumokhoz, valamint a IX. és X. agyidegben az agytörzsbe. A
gerincvelői idegek a kismedencei szervektől és az emésztőszervektől, a nervus vagus pedig
mind a tápcsatornából (a vastagbél leszálló ágától felfelé), mind pedig a szívtől és a tüdőtől is
szállít érző ingerületet. A IX. és a X. agyideg továbbá a glomus caroticum és aorticum kemo-
és baroreceptorainak ingerületét is továbbítja, melyek a vérnyomásról és a vér összetételéről
informálják az agyat.
A szenzoros rostok lefutása a receptoroktól a központi idegrendszerbe hasonló a
szomatikus idegrendszernél megismerthez, pár különbséggel. A szenzoros neuron sejttestje egy
perifériás dúcban található: a két általános viszceroszenzoros rostokat is tartalmazó agyideg
esetén az érző dúc a ggl. petrosum ill. nodosum (IX. ill. X. agyidegek), míg a gerincvelői idegek
esetén csigolyaközti dúcok. Az érző dúc és a célszerv közötti perifériás rost együtt fut a
viszceromotoros (szimpatikus vagy paraszimpatikus) rostokkal, aminek következménye, hogy
a gerincvelő háti és ágyéki szakaszához kötődő, zsigeri szervekhez menő szenzoros rostok is
áthaladnak a paravertebrális dúcon, azonban nem szinaptizálnak ott. A szenzoros neuron
centrális axonja a gerincvelő hátulsó szarvába illetve a nyúltvelői nucleus tractus solitarii alsó
részébe (agyidegek esetén) közvetíti az ingerületet.
A zsigeri szervek szenzoros beidegzése sokkal gyérebb, mint a bőr vagy az izmok, inak
beidegzése. Ugyanakkor egy adott szervből származó viszceroszenzoros rost a gerincvelő több
szegmentumában is végződhet. Többek között ezekből a szerkezeti jellegzetességből fakad,
hogy a bőr felületén jelentkező mechanikai és fájdalomingerekkel ellentétben a zsigeri fájdalom
nehezen és pontatlanul lokalizálható. A viszceroszenzoros rostok ráadásul a központi
idegrendszerben konvergálnak a szomatikus afferenseikkel, vagyis a zsigeri érző ingerület egy
olyan neuronra tevődik át, ami egyúttal szomatoszenzoros információt is kap. Ennek a
következménye, hogy a zsigeri szervekből származó fájdalmat kisugárzó fájdalomként
észleljük (mintha a bőrfelületen jelentkezne): Head-zónának nevezzük azokat a bőrfelületeket,

ahol adott belső szervből érkező fájdalmat érzékeljük.
Vegetatív reflexek
A gerincvelői vegetatív reflexek kiindulhatnak testfalban vagy testüregben

elhelyezkedő szervekből, ez alapján parietális vagy viszcerális vegatatív gerincvelői reflexnek
nevezzük őket. A 68. és 69. ábrák a parietális és viszcerális reflexívek egyszerűsített sémáját
mutatják: ezek a reflexek általában nem monoszinaptikusak, hanem akár több interneuron is
szerepelhet a reflexívben a szenzoros és a viszceromotoros neuron között.
A parietális vegetatív reflex receptorai a bőrben találhatók: az érfalban vagy
mirigyekben helyezkednek el. A receptorhoz tartozó érző idegsejt a csigolyaközti dúcban, a
thoraco-lumbalis gerincvelői szakasznál helyezkedik el. Az érző neuron perifériás nyúlványa
hozza az ingerületet a sejttesthez (68. ábra). A sejt centrális nyúlványa a gerincvelőbe érve több
kollaterálisra oszlik. Az egyik kollaterális egy interneuronon át egy oldalsó szarvi szimpatikus
motoneuronnal szinaptizál. Ennek a sejtnek az axonja az elülső gyökéren át a gerincvelői idegbe
lép ki. A gerincvelői idegből a preganglionáris szimpatikus motoros rost a fehér összekötő ágon
át a paravertebrális dúcba lép, ahol egy dúcsejttel szinaptizál. A dúcsejt axonja, mint
posztganglionáris rost a szürke összekötő ágon át visszalép a gerincvelői idegbe, majd a
vegetatív szervben egy effektorban (pl. az erek simaizmában) végződik.
A viszcerális vegetatív reflexív egy testüregi vegetatív szervből indul, ami lehet pl. a bél.
A táplálék hiányát a bélfal receptora megérzi, s ezt az ingert ingerületté alakítja (69. ábra). Az
ingerületet a receptortól a szenzoros sejt perifériás nyúlványa vezeti a prevertebrális és
paravertebrális dúcokon át, majd a fehér összekötő ágon keresztül fut be a gerincvelői idegbe.
A gerincvelői hátsó gyökéren, a csigolyaközti dúcban van az érző neuron sejttestje, melynek
centrális nyúlványa a gerincvelőbe lép, és kollaterálisokra oszlik. Az egyik kollaterális egy
vegetatív felszállópályába rendeződik, a másik egy interneuronon át az oldalszarvi szimpatikus
mag egyik sejtjével szinaptizál. A viszceromotoros sejt axonja elhagyja a gerincvelőt az elülső
gyökéren át, ezután a fehér összekötő ágon keresztül a paravertebrális ganglionba lép be. A
zsigeri szervekbe futó efferensek azonban nem kapcsolnak át a paravertebrális dúcban, hanem
tovább haladnak a zsigerek felé, és egy prevertebrális ganglionba lépnek. Itt történik meg a
preganglionáris rost szinaptikus átkapcsolása. A prevertebrális dúc neuronjának axonja
(posztganglionáris rost) a bélfal simaizom sejtjein végződik.
A fenti példák – a paravertebrális dúc szerepéből fakadóan – a szimpatikus idegrendszer
reflexeiből származtak. Természetesen a paraszimpatikus rendszerben is vannak
reflexműködések. A gerincvelői paraszimpatikus reflexekre példa a húgyhólyag ürülésének
reflexes folyamata, ami a gerincvelő saccralis szintjén szerveződik. A kiváltó ingert (a hólyag
feszülését) a húgyhólyag falában található mechanoreceptorok érzékelik, melyek a
csigolyaközti dúc viszceroszenzoros neuronjának perifériás majd centrális axonján keresztül a
gerincvelő egyik keresztcsonti szegmentumába küldik az ingerületet. Az ingerület
interneuronok közvetítésével kétféle úton dolgozódik fel a gerincvelőben. Az egyik irányban
serkenti a gerincvelő preganglionáris viszceromotoros sejtjét, ami a húgyhólyag simaizomzatát
beidegző posztganglionáris neuronnak adjá át az ingerületet, és a húgyhólyag összehúzódását
váltja ki. Ezzel párhuzamosan egy másik úton az afferens ingerület gátló interneuronokat
aktivál, melyek a húgycső záróizmait beidegző motoneuronon végződnek. A záróizmok az
agyból leszálló szabályozás miatt folyamatos tónus alatt vannak (kontinencia), ezt a tónust
függeszti fel a reflexíven keresztül érkező gátló ingerület. A reflex következménye a
húgyhólyag ürülése. További, agyidegeken keresztül megvalósuló paraszimpatikus reflexekre
példák a vago-vagalis reflexek. Itt – nagyon leegyszerűsítve – a viszceroszenzoros információ
a X. agyidegen keresztül a nucleus tractus solitariiba érkezik, ahonnan interneuronok közvetítik
a dorsalis vagus magba, és ingerületbe hozzák a bolygóideg adott szervet beidegző

viszceromotoros neuronjait. A reflexív jelentős hormonális (az area postreman keresztül) és
felsőbb neuronális (az agytörzsi keringésszabályozó központoktól) kontroll alatt áll, aminek a
részleteire itt nem térünk ki.
A vegetatív reflexek egy sajátos típusa azonban teljes egészében elkerüli a központi
idegrendszert. A tápcsatorna mozgásait és szekrécióját szabályozó egyes reflexeket például a
bélcsatorna falában lévő neuronok ingerülete indítja el, melyek közvetlenül a prevertebrális dúc
neuronjain szinaptizálva váltják ki a szimpatikus választ. Szemben a fent leírt hosszú
reflexívekkel, ezeket rövid reflexíveknek nevezzük, mivel nem érik el a központi idegrendszert,
hanem egy perifériás dúc szintjén szerveződnek. Hasonló rövid reflexívek működnek a szív
egyes paraszimpatikus reflexeiben.
Mint a szomatikus reflexeknél láttuk, a vegetatív reflexekre is igaz, hogy a bennük
résztvevő effektor idegsejtek többé-kevésbé az agy tudatos kontrollja alatt is állnak.
68. ábra: Parietális vegetatív reflex.
69. ábra: Viscerális vegetatív reflex.
Az enterális idegrendszer
Egyes szerzők a vegetatív idegrendszer egy további diviziójának, mások a szomatikus
és a vegetatív idegrendszer mellett egy harmadik nagy neuronális hálózatnak tekintik a
gasztrointesztinális rendszerben megtalálható neuronok összességét, amit enterális
idegrendszernek nevezünk. Kétségtelen, hogy a bél és más üreges emésztőszervek falában
megtalálható idegsejtek száma ötszöröse a gerincvelő neuronszámának, ezért az enterális
idegrendszert „második agynak” is szokták nevezni. Az enterális idegrendszer a központi és a
vegetatív idegrendszertől többé-kevésbé autonóm működésre képes. Neuronjai két nagy
hálózatot alkotó ganglionba szerveződnek: az egyik ilyen hálózat a tápcsatorna hosszában a
nyálkahártya alatt végighúzódó plexus submucosus, a másik a gyomor és a bél két izomrétege
(hosszanti és körkörös izmok) között húzódó plexus myentericus.
Az enterális idegrendszer elsődleges feladata a tápcsatorna mozgásainak (perisztaltika,
keverő mozgások) valamint szekréciós működéseinek szabályozása. A bélmozgások
szerveződése jelentős részben reflexesen működik, de jelen vannak spontán oszcillációkat
gerjesztő pacemaker sejtek is (Cajal-féle intersticiális sejtek), melyek időközönként külső
ingerektől függetlenül összehúzódási hullámokat indítanak el a bélben. A bélmozgások reflexes
szabályozásának egyik alapja az enterális idegrendszer moduláris felépítése. Ez alatt azt értjük,
hogy a bél hosszában nagyjából egyenletesen eloszló neuroncsoportok funkcionális egységeket
(modulokat) alkotnak azokkal a körkörös izomelemekkel, melyek együttes összehúzódásra

képesek. Ezek a modulok egymással átfedésben vannak, és az egyes modulok egymáshoz
viszonyított térben és időben koordinált összehúzódása alakítja ki a különböző mozgásokat. A
reflexes bélmozgások másik alapja a plexusokban megtalálható szenzoros neuronok ingerülete.
Mindkét plexus tartalmaz olyan idegsejteket, melyeknek axonja a bél falában illetve a
nyálkahártyában mechano- vagy kemoreceptorként végződik. A szenzoros sejtek a béltartalom
megfelelő kémiai összetételétől illetve a bélfal feszülésétől jönnek ingerületbe, majd több
irányba is közvetítik az ingerületet. Egyrészt orálisan (a száj irányában, „felfelé”) ún. felszálló
interneuronok láncolatán keresztül ingerületbe hozzák a körkörös izmok serkentő
motoneuronjait, melyek az inger felfogásától orális irányban a bél adott simaizom-moduljainak
körkörös összehúzódását, a béllumen szűkülését és a béltartalom továbbítását váltják ki. Ezzel
párhuzamosan más szenzoros neuronok leszálló interneuronokat gerjesztenek, melyek hosszú
projekcióikon keresztül aborális irányban (a szájtól ellentétes irányban, „lefelé”) elhelyezkedő
körkörös izommodulok gátló motoneuronjait aktiválják. A leszálló projekciók következménye,
hogy az inger keletkezésétől aborális irányban ellazul a bél körkörös simaizomzata és kitágul a
bél ürege, hogy befogadja az előző szakaszról érkező béltartalmat. A leírt két alapvető
reflexútvonal mellett a szenzoros neuronok ingerülete helyi (ugyanabban a modulban
érvényesülő) mozgásokat is kivált, valamint további kapcsolatokon keresztül szabályozza a bél
hosszanti izmainak az összehúzódását is. Az enterális neuronok egy kisebb csoportja továbbá
szekretomotoros illetve vazomotoros funkciójú, a bél mirigyeinek és ereinek a működését
befolyásolja.
Az enterális idegrendszerben számos olyan neurotranszmitter is megtalálható, melyek
az agyban és a gerincvelőben is fontos szereppel rendelkeznek. Nagy mennyiségben találunk
acetilkolinnal, dopaminnal és szerotoninnal kommunikáló idegsejteket. Továbbá sok enterális
neuron tartalmaz olyan transzmittereket, melyeknek a funkciója jobban ismert eddig a
tápcsatornában, mint a központi idegrendszerben. Gyakori gasztrointesztinális
neurotranszmitterek a vazoaktív intesztinális polipeptid (VIP), az adenozin-trifoszfát (ATP), a
hypophysis adenilát-cikláz aktiváló polipeptid (PACAP), a nitrogén-monoxid és a tachykininek.
Az enterális idegrendszer szekréciós működései alatt nem csak az emésztéshez
szükséges anyagok termelését kell érteni, hanem különböző hormonok szekrécióját is, melyek
helyi hatásukon túl a vér közvetítésével a központi idegrendszerre is visszahatnak. Az enterális
idegrendszer továbbá reciprok (oda-vissza) kapcsolatban áll a vegetatív idegrendszerrel is. A
tápcsatornában érzékelt szenzoros információ a vegetatív idegeken keresztül eljut a központi
idegrendszerbe is, ahol tudatosuló (pl. gyomor teltsége, savassága), motivációs (pl. éhség-
jóllakottság) és reflexes hatásokat vált ki. Utóbbiak mind a gerincvelői szimpatikus, mind az
agytörzsi paraszimpatikus (n. vagus) reflexeken keresztül befolyásolják az enterális
idegrendszer mozgató és szekretoros működéseit. Az elmúlt évtizedek kutatásai a hormonális
és idegi úton érkező enterális jelzések olyan mértékű befolyását mutatták ki az agy működésére,
hogy kiterjedt tudománnyá nőtte ki magát a bél-agy tengely (gut-brain axis) tanulmányozása.
Az enterális idegrendszer egy harmadik fontos reciprok kölcsönhatása az immunrendszerrel
van: a felszabadított neurotranszmitterek a bél immunsejtjeire, utóbbiak citokinjei és
gyulladásos mediátorai pedig az enterális neuronokra hatnak. A bélidegrendszer és az
immunrendszer kapcsolatában létrejövő rendellenességek vezetnek a gyulladásos
bélbetegségekhez (pl. Crohn-betegség).

CSHB 5b Fejezet A Vegetativ Idegrendszer UJ

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

CSHB 5b Fejezet A Vegetativ Idegrendszer UJ

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

*Részlet: Csoknya M, Hernádi I, Bali Zs K: Az emberi test felépítése és működése, II.

5c. A VEGETATÍV IDEGRENDSZER

5.3.1. A vegetatív idegrendszer felépítése

A vegetatív idegrendszer alatt többnyire perifériás struktúrákat, idegeket és dúcokat

A ganglion coeliacum a gyomorhoz, a duodenumhoz, a májhoz, a hasnyálmirigyhez és a

101. ábra: A vegetatív idegrendszer.

5.3.2.3. A szimpatikus és a paraszimpatikus idegrendszer funkcionális jellemzése

A vegetatív szinapszisok neurokémiája

A paeganglionáris rostok és a vegetatív dúcok neuronjai, valamint az innen induló

A szimpatikus idegrendszer élettani hatásai

A szimpatikus idegrendszer aktivitása a „fight-or-flight” szituációkban növekszik meg,

A paraszimpatikus idegrendszer élettani hatásai

1. táblázat: Effektor szervek vegetatív impulzusokra adott válaszai.

bőr és nyálka- hártya, vazokonstrikció

A szem is alkalmazkodik a nyugalmi állapothoz: az Edinger-Westphal magból kiinduló

A vegetatív idegrendszerről elsősorban mint viszceromotoros rendszerről szoktunk

észleljük (mintha a bőrfelületen jelentkezne): Head-zónának nevezzük azokat a bőrfelületeket,

A gerincvelői vegetatív reflexek kiindulhatnak testfalban vagy testüregben

a dorsalis vagus magba, és ingerületbe hozzák a bolygóideg adott szervet beidegző

68. ábra: Parietális vegetatív reflex.

69. ábra: Viscerális vegetatív reflex.

(modulokat) alkotnak azokkal a körkörös izomelemekkel, melyek együttes összehúzódásra

You might also like