A nem tudható tapasztalata a coachingban coachoknok és

mindenki másnak

Szerző: Menkó Zsuzsi

Mi a jelentősége a nem tudható tapasztalatával jelen lenni a coachnak a
coaching folyamatban? És ha már megvan ez a tapasztalása a coachnak, akkor
vajon a coaching folyamaton kívül, vagyis a hétköznapi életben is tud-e élni
ezzel a tapasztalással? Figyelem! Sajátélmény következik.

Ne akard tudni, mi kell a másiknak!

Valószínű nem én leszek az első coach, aki új narratívába foglalja kezdő
coachként megélt tapasztalatait. Amikor el kezdtem gyakorló üléseket tartani,
mindig izgultam, vajon milyen témát hoz az ügyfél, hogyan fogom őt átsegíteni
a problémáján. Honnan tudom majd, mi lesz a következő kérdés vagy
beavatkozás, ami előrébb viszi az ügyfelet abban, amiért idejött hozzám.
Akkoriban túl sokat gondolkodtam, szerettem volna jól coacholni és persze
elégedett ügyfeleket magam mögött tudni. Már akkoriban megkaptam a kérdést
tapasztaltabb coachoktól, miért akarom jobban tudni a másiknál?
Ilyen és ehhez hasonló érzések és gondolatok miatt járnak a coachok is
szupervízióba, ahogy tettem én is azzal a céllal, hogy felismerjem a saját
automatikus működéseim, azokra kellő távolságból rá tudjak nézni, le tudjam
választani automatizmusaimat a coaching folyamatról, hogy láthatóvá váljon az
az irány, amire a legjobb tudásom szerint az ügyfelem előre mozdítja. Amint a
coach megtisztítja a tudatát a saját hozott dolgaitól, tisztán fogja látni a coachee
–ügyfél- hozott dolgait, vagyis a problémát generáló gondolatokat, érzéseket,
viselkedéseket és berögzült mintázatokat. Konkrét szupervíziós esetem
visszautalva azon dolgoztam, hogy vagyok én azzal, hogy úgy üljek ott az
ügyféllel, hogy nem tudom mi lesz, nem tudom, mit fogok kérdezni, hanem csak
lesz majd egy ötletem, amit kipróbálok és az majd elviszi valamilyen irányba a
folyamatot. Automatikusan, észrevétlenül mindig bekapcsolt egy minta, hogy
korábban mindig minden annyira kiszámítható volt –mérnöknek tanultan-, és az
emberi beszélgetésekben minden annyira kiszámíthatatlan. Ez bennem
feszültséget okozott. Továbbá mindenképpen elégedett ügyfeleket szerettem
volna útjukra bocsájtani, ez pedig a mélyről gyökerező megfelelési
kényszeremből adódott, amire már rég úgy tekintettem, hogy ezen túlléptem.
És még sorolhatnám. A szupervízióba járás egy nagyon fontos rutin a coachok
életében, hiszen hogyan is tudnánk a másik tudatosságát emelni, ha mi
segítőnek mondott szakemberek beragadunk egy tudatállapotban, ami
akadályoz a tisztánlátásban, hogy pontosan az ügyfél témáját lássuk torzítás
nélkül, és nem fordulunk olyan szakemberhez, aki –nagy valószínűséggel- egy
nálunk letisztultabb tudatossággal segít minket a saját beragadásainkból
kiszabadulni.

Meditációs gyakorlással a nem-tudható megtapasztalásáig

Azonban lassan több, mint egy éve eljött az a pont az életemben, amikor
akármennyi szupervízió és ügyfélként eltöltött coaching folyamat ellenére is
túlgondolkododtam a saját problémáim, mindenáron tisztulást vártam a
tudatomtól és az agyam kapacitása, mint egy számítógép processzora
túlterhelődött. Ekkor fordultam egy meditációs közösséghez, aminek a mai
napig aktív tagja vagyok. Az, hogy pont a zen ösvénynél kötöttem ki,
mondhatjuk a véletlennek, vagy hitem szerint egy karmikus fordulatnak. Az,
hogy hogyan lehet tiszta tudattal jelen lenni a pillanatban, az egy tapasztalás,
amit ennek az útnak köszönhetek. Habár meditációs gyakorlással indult, hogy
elmémet lecsendesítsem és kiszabadítsam magam a szorongásaimból, egy
ponton átváltozott egy úttá, amit már szavakba nem tudok önteni. Szerencsére
Dharma mestereim nagyon artikuláltan meg tudják fogalmazni az
önmeghaladás útjának természetét és gyakorlatba ültethető formáit még úgy is,
hogy a szavak leíró jellege sokszor torzítja a valódi tapasztalati élményt. Igen,
sokszor nem érthető első hallásra, mert szükséges hozzá az a tapasztalás, ami
után már világos lesz a mondanivaló, de ez a tapasztalás viszont csak
munkával érhető el, ami a meditációs gyakorlás (hacsak valaki nem Buddha
tudattal született, de erről ne engem kérdezzetek J ). Az írásom végére
becsatolok egy részletet Chong an Sunim egyik Dharma beszédéből, ami a
nem tudható tapasztalásáról szól. Számomra ez a tapasztalás hozta meg azt a
minőséget az életemben, ami miatt már nem válik ketté a coach és a nem coach
identitásom. Ahogy a GROW Csoportban eltöltött egy éves coachképzés után
is azt érzetem, coachnak lenni számomra nem más, mint egy emberi
magatartás, etika, ahogy bánunk egymással, a meditációs gyakorlás ugyanezt
az élményt hozta meg egy sokkal zsigereimbe ültetett szinten. Ugyanis a
gyakorlással a gondolkodás előtt állapothoz tudtam visszatérni, ahol még nem
hozok létre semmit, se gondolatot, se véleményt, se érzést. Ez a "nem tudom"
állapot. Ha ez a pont zsigeri szinten megvan, akkor minden világossá válik.
Kristálytisztán meglátom a saját érzékelésemet a valóságról. És ha kitartó
gyakorlás következtében egyre sűrűbben tudok az energetikai
középpontomban –tantien- maradni megtartva a nem tudhatót, akkor kristály
tisztán meglátom a másiknak a valóságról alkotott képét, az ő szubjektív
valóságát, ahol ő komfortosan érzi magát, ahol ő elvan akadva, ahol
ugyanazokat a köröket futja újra meg újra.

Tartsd meg a nem-tudhatót, ismerd fel helyesen a

szituációt és cselekedj helyesen
És miért jó ez nekünk coachoknak, hogy létre tudunk hozni egy tiszta teret,
amiben minden a maga önvalójában látszik? Hiszen az ég kék, a fű zöld még
akkor is, ha köd borítja az eget vagy hó födi a talajt. Mert ha képesek vagyunk
tisztán tartani a pillanatot, akkor képesek leszünk helyesen felismerni a
szituációt és helyesen cselekedni anélkül, hogy azon agyalnánk vagy
izgulnánk, itt most mit is kellene tenni. A coaching folyamatra lefordítva képesek
leszünk meglátni, hogyan avatkozzunk be úgy, hogy az a másikat egy kicsit
kimozdítsa az ő saját szubjektív valóságából, ahol az elakadásait észleli
egészen a tanulási zónába, de még nem a pánik zónába. Ismerek olyan segítő
szakembereket, akik zseniálisan rálátnak a másik működésére, de számomra
túlságosan konfrontatív módon jeleznek vissza, ami nagy valószínűséggel a
pánik zónába dobja a másikat. És ez néha beválik, de néha nem. Ken Wilber
által méltán népszerűvé vált integrál szemlélet szerint, ha valaki képes
párhuzamosan a saját személyiség struktúráján, felnövésén dolgozni pl.
terápiában, önismereti folyamatban és ugyanakkor képes az önmeghaladás
útját járni, ahol folyamatosan engedi el ragaszkodását az addig ismert
identitásához –személyiségéhez-, akkor a tudatosság egy olyan szintjére
kerülhet, ahol pontosan látja, a tudatosságnak ki milyen szintjén áll és egy
ponton összeáll neki a nagyobb kép, vagyis mindenkinek igaza van a maga
szintjén. Véleményem szerint a jó segítő szakember képes mindenkinek a saját
valóságérzékeléséhez kapcsolódni, ott bizalmat építeni majd a megfelelő
intervenciós –beavatkozási- technikával előre mozdítani az illető tudatosságát
magáról, így a világról. Egy ilyen minőségű segítő kapcsolatban pedig bizony
szemléletformáló ereje van. Nekem az integrál szemlélet Dr. Daubner Béla
pszichiáter, pszichoterapeuta tanításaiból vált világossá és a meditációs
gyakorlás hozta meg azt az "aha" élményt, amit az integrál szemlélet nekem
jelent. De a napokban részt vehettem Dr. Buda László pszichiáter,
pszichoterapeuta előadásán is az Európai Mentoring és Coaching Szövetség
(EMCC) szervezésében, ahol ő is hasonló tapasztalásokat osztott meg. Aztán
lehet hogy tévedek, jelen tudatosságomból ezt tapasztalom.
Végül egy idézettel búcsúznék Szung Szán mester (Szung Szán, 2022)
tanításaiból:
"A nem-tudható a kezdőpontod. Ha megtapasztalod a kezdőpontot, akkor a
látásod, a hallásod, a szaglásod –minden tiszta lesz.
Az emberek sokféleképpen nevezik ezt: Buddhának, Istennek, valódi
természetnek, abszolútnak, tudatosságnak, vagy bármi másnak!
A valódi kezdőpont azonban a gondolkodás előtti tudat. A gondolkodás előtt
nincsen beszéd, és nincsenek szavak.
Ennek a tudatnak nincs neve. Az olyan megnevezéseket, mint "tudat",
"Buddha", "Isten" csupán az emberek hozták létre."
Forrás:
Szung Szán, Fénypontok, fordította Erdődy Péter, 2022.
Link: https://fb.watch/kJuG0ABbNO/