Professional Documents
Culture Documents
114. Gyakran úgy érzem, mintha abroncs szorítaná a fejemet. Igaz Nem igaz
115. Hiszek a túlvilági életben. Igaz Nem igaz
116. A versenyt és játékot csak akkor élvezem igazán, ha pénzben is fogadhatok. Igaz Nem
igaz
117. A legtöbb ember fôként azért becsületes, mert fél a leleplezéstôl. Igaz Nem igaz
118. Iskolás koromban néha az igazgató elé kerültem, mert megzavartam a tanítást Igaz Nem
igaz
119. Beszédem nem változott semmit. Nem lett gyorsabb, lassúbb, érthetetlenebb,
rekedtebb. Igaz Nem igaz
120. Otthon nem eszem olyan illedelmesen, mint társaságban. Igaz Nem igaz
121. Azt hiszem, összeesküdtek ellenem. Igaz Nem igaz
122. Úgy gondolom, hogy ugyanolyan tehetséges és ügyes vagyok, mint a
legtöbb ember. Igaz Nem igaz
123. Meggyôzôdésem, hogy szemmel tartanak. Igaz Nem igaz
124. A legtöbb ember inkább tisztességtelen eszközökhöz nyúl, semhogy valami
hasznot vagy elônyt elszalasszon. Igaz Nem igaz
125. Meglehetôsen sok baj van a gyomrommal. Igaz Nem igaz
126. Szeretem a színházat. Igaz Nem igaz
127. Tudom, hogy a legtöbb nehézségemért ki a felelôs. Igaz Nem igaz
128. Nem ijedek meg és nem leszek rosszul, ha vért látok. Igaz Nem igaz
129. Gyakran nem is értem, mitôl lettem olyan mogorva és haragos. Igaz Nem igaz
130. Soha nem hánytam vagy köptem vért. Igaz Nem igaz
131. Nem félek a fertôzô betegségektôl. Igaz Nem igaz
132. Szívesen tartok virágot, nevelek szobanövényt. Igaz Nem igaz
133. Nem fordult elô, hogy szokatlan vagy furcsa módon éltem volna szexuális
életet. Igaz Nem igaz
134. Néha annyira rohannak a gondolataim, hogy szavaimmal nem tudom
követni ôket. Igaz Nem igaz
135. Ha jegy nélkül belopakodhatnék egy moziba, és tudnám, hogy nem vesznek
észre, valôszínûleg meg is tenném. Igaz Nem igaz
136. Ha valaki jót tesz velem, rendszerint megkérdezem magamtól, milyen hátsô
gondolat vezérelte. Igaz Nem igaz
137. Azt hiszem, legalább olyan jó a családi életem, mint a legtöbb ismerôsömé. Igaz Nem
igaz
6
313. Ha valaki kísértésbe hoz egy embert azzal, hogy értéktárgyait szanaszét
hagyja heverni, az ugyanolyan felelôs a lopásért, mint a tolvaj maga. Igaz Nem igaz
314. Néha olyan rossz gondolataim vannak, hogy nem is szeretek róluk beszélni. Igaz Nem
igaz
315. Biztos vagyok abban, hogy az élet nehézségeibôl alaposan kijutott nekem. Igaz Nem igaz
316. Úgy gondolom, a legtöbb ember hazugsághoz folyamodna, hogy a bajokat
elkerülje. Igaz Nem igaz
317. Érzékenyebb vagyok, mint a legtöbb ember. Igaz Nem igaz
318. Mindennapjaim érdekes dolgokkal vannak tele. Igaz Nem igaz
319. A legtöbb ember lelke mélyén vonakodik attól, hogy másokon segítsen. Igaz Nem igaz
320. Sokat álmodon szexuális dolgokról. Igaz Nem igaz
321. Könnyen jövök zavarba. Igaz Nem igaz
322. Anyagi és munkahelyi gondjaim vannak. Igaz Nem igaz
323. Elôfordul, hogy furcsa, idegenszerû élményeim vannak. Igaz Nem igaz
324. Sohasem voltam még szerelmes. Igaz Nem igaz
325. Megijesztett, amit egyes családtagjaim mûveltek. Igaz Nem igaz
326. Idônként nevetô vagy sírógörcseim vannak, melyeken nem tudok úrrá lenni. Igaz Nem
igaz
327. Apám és anyám gyakran kényszerített arra, hogy engedelmeskedjem még
akkor is, ha én ezt értelmetlennek tartottam. Igaz Nem igaz
328. Nehezemre esik valamilyen feladatra vagy munkára odafigyelni. Igaz Nem igaz
329. Úgyszólván sohasem álmodom. Igaz Nem igaz
330. Sohasem volt bénulásom, de még nagyobbfokú izomgyengeségem sem. Igaz Nem igaz
331. Ha nem lett volna olyan sok ellenségem, sokkal többre viszem. Igaz Nem igaz
332. Néha elvesztem a hangomat vagy berekedek, pedig nem is vagyok megfázva Igaz Nem
igaz
333. Úgy látszik, hogy engem senki sem ért meg. Igaz Nem igaz
334. Idônként különös szagokat érzek. Igaz Nem igaz
335. Nem tudom gondolataimat egy dologra összpontosítani. Igaz Nem igaz
336. Könnyen leszek türelmetlen másokkal. Igaz Nem igaz
337. Majdnem mindig aggódom valakiért, valamiért. Igaz Nem igaz
338. A kelleténél több gondom van. Igaz Nem igaz
339. Sokszor kívánom, bár halnék meg. Igaz Nem igaz
340. Idônként annyira felizgatom magam, hogy nehezen tudok elaludni. Igaz Nem igaz
13
341. Idônként olyan élesen hallok, hogy szinte már zavar. Igaz Nem igaz
342. Rögtön elfelejtem, amit mondanak. Igaz Nem igaz
343. Rendszerint jelentéktelen dolgokat is jól meg kell fontolnom, mielôtt
cselekszem. Igaz Nem igaz
344. Gyakran megyek a járda túlsó oldalán azért, hogy valakivel ne találkozzam. Igaz Nem
igaz
345. Sokszor úgy tûnik, mintha valójában nem is léteznének a dolgok. Igaz Nem igaz
346. Szokásom, hogy egyes jelentéktelen dolgokat megszámoljak Igaz Nem igaz
347. Nincs ellenségem, aki nekem valóban ártani akarna. Igaz Nem igaz
348. Óvatos vagyok azokkal, akik a vártnál barátságosabbak. Igaz Nem igaz
349. Elôfordul, hogy furcsa, idegenszerû gondolataim vannak. Igaz Nem igaz
350. Különös dolgokat hallok, ha egyedül vagyok. Igaz Nem igaz
351. Még ha rövid idôre kell is elutaznom, szorongok és izgalom fog el. Igaz Nem igaz
352. Olyan dolgoktól és emberektôl is féltem, akikrôl tudtam, hogy ártalmatlanok. Igaz Nem
igaz
353. Nem irtózom, ha egyedül kell belépnem egy olyan helyiségbe, ahol már
mások ott ülnek és szórakoznak. Igaz Nem igaz
354. Félek, ha éles vagy hegyes szerszámmal kell dolgoznom. Igaz Nem igaz
355. Idônként szívesen bántok meg olyan embereket, akiket szeretek Igaz Nem igaz
356. Több fáradságomba kerül a gondolataimat összeszedni, mint másoknak. Igaz Nem igaz
357. Többször abbahagytam dolgokat, mert képességeimet kevésnek éreztem. Igaz Nem igaz
358. Csúnya, néha szörnyû szavak jutnak eszembe és nem tudok tôlük szabadulni. Igaz Nem
igaz
359. Idônként valami lényegtelen dolog jut az eszembe és napokig motoszkál
bennem. Igaz Nem igaz
360. Szinte napokra megijedek valamitôl. Igaz Nem igaz
361. Hajlamos vagyok arra, hogy mindent komolyan vegyek Igaz Nem igaz
362. Érzékenyebb vagyok, mint a legtöbb ember. Igaz Nem igaz
363. Idônként örömet szerzett, ha olyan valakit bántok meg, akit szerettem. Igaz Nem igaz
364. Sértô és közönséges dolgokat mondanak rólam. Igaz Nem igaz
365. Szobában kényelmetlenül érzem magam. Igaz Nem igaz
366. Többnyire, még társaságban is egyedül érzem magam. Igaz Nem igaz
367. Nem félek a tûztôl. Igaz Nem igaz
368. Elôfordult, hogy csak azért tartottam magam távol valakitôl, mert féltem:
14
olyat teszek vagy mondok, amit késôbb megbánhatok. Igaz Nem igaz
369. A vallás nem okoz nekem gondot. Igaz Nem igaz
370. Gyûlölöm, ha munka közben hajszolnom kell magamat. Igaz Nem igaz
371. Nem vagyok különösebben elfogult. Igaz Nem igaz
372. Inkább egyszerre több kedvtelésnek hódolok, mint hosszabb ideig egynek. Igaz Nem igaz
373. Meggyôzôdésem, hogy csak egy igaz vallás létezik. Igaz Nem igaz
374. Idônként úgy tûnik, mintha a szokásosnál lassabban forogna az agyam. Igaz Nem igaz
375. Ha nagyon vidám és tevékeny vagyok, kedélytelen és szomorú ember
könnyen elrontja a kedvemet. Igaz Nem igaz
376. A rendôrök rendszerint becsületesek. Igaz Nem igaz
377. Társaságban egymagam vagy egy személlyel vagyok szívesebben,
nem szeretek a tömeghez csatlakozni. Igaz Nem igaz
378. Nem szeretem, ha nôk dohányoznak. Igaz Nem igaz
379. Ritkán van nyomott hangulatom. Igaz Nem igaz
380. Ha valaki ostobaságot mond valamirôl, amit én helyesen tudok,
megkísérlem, hogy kijavítsam. Igaz Nem igaz
381. Gyakran mondják, hogy forrófejû vagyok. Igaz Nem igaz
382. Jó lenne, ha nem rágódnék azon, hogy egyes megjegyzéseim sértôeke másra. Igaz Nem
igaz
383. Gyakran csalódom az emberekben. Igaz Nem igaz
384. Nem lennék képes, hogy valakinek magamról mindent elmondjak. Igaz Nem igaz
385. A villámlás is olyasmi, amitôl félek. Igaz Nem igaz
386. Szívesen hagyom az embereket bizonytalanságban afelôl, hogy mit fogok
tenni. Igaz Nem igaz
387. A csodák, amelyeket ismerek, egyszerûen trükkök, amellyel az emberek
egymást kölcsönösen becsapják. Igaz Nem igaz
388. Félek egyedül a sötétben. Igaz Nem igaz
389. A terveim elé annyi nehézség tornyosult, hogy fel kellett adnom azokat. Igaz Nem igaz
390. Gyakran fájt, ha félreértettek, amikor megkíséreltem, hogy valakit egy
hibától megóvjak. Igaz Nem igaz
391. Szeretek táncolni. Igaz Nem igaz
392. Félek a vihartól. Igaz Nem igaz
393. A lovat, ha nem húz, ütni, verni kell. Igaz Nem igaz
394. Gyakran kérek tanácsot. Igaz Nem igaz
15
395. A jövô túl bizonytalan az ember számára, azért nem lehet komoly terveket
szôni. Igaz Nem igaz
396. Gyakran érzem azt, hogy minden közömbös számomra, még akkor is, ha
minden a legnagyobb rendben van. Igaz Nem igaz
397. Gyakran érzem, hogy annyi akadály állja utamat, hogy nem tudok rajtuk
úrrá lenni. Igaz Nem igaz
398. Gyakran gondolok arra, hogy jó lenne ismét gyereknek lenni. Igaz Nem igaz
399. Nem hagyom magam könnyen felbosszantani. Igaz Nem igaz
400. Ha alkalmam lenne, néhány olyan dolgot tennék, amelybôl a világnak
sok haszna lenne. Igaz Nem igaz
401. Nem félek a víztôl. Igaz Nem igaz
402. Mielôtt elhatározok valamit, általában alszom rá egyet. Igaz Nem igaz
403. Nagyszerû dolog napjainkban élni, amikor annyi minden történik. Igaz Nem igaz
404. Az emberek gyakran értik félre, amikor másokat helyes irányba akarok
terelni vagy segíteni akarok. Igaz Nem igaz
405. Nincsenek nyelési nehézségeim. Igaz Nem igaz
406. Gyakran találkoztam olyanokkal, akik szakértônek számítottak, mégsem
tudtak többet, mint én. Igaz Nem igaz
407. Általában nyugodt vagyok és nehéz felizgatni. Igaz Nem igaz
408. Sokszor annyira tudom palástolni érzéseimet, hogy az emberek
megsérthetnek anélkül, hogy észrevennék. Igaz Nem igaz
409. Idônként túlterhelem magam, mert túlságosan sokat vállalok. Igaz Nem igaz
410. Örömet szerezhetne, ha egy csalót saját csapdájába tudnék ejteni. Igaz Nem igaz
411. Ha egy jó ismerôsöm sikereirôl hallok, úgy érzem, mintha kudarcot
vallottam volna. Igaz Nem igaz
412. Nem félek betegség vagy sérülés esetén orvoshoz fordulni. Igaz Nem igaz
413. Bûneimért súlyos büntetést érdemlek. Igaz Nem igaz
414. Csalódásaimat annyira a szívemre veszem, hogy nem tudom túltenni
magam rajtuk. Igaz Nem igaz
415. Ha alkalmat adnának rá, jó vezetô lennék. Igaz Nem igaz
416. Zavar, ha valaki munka közben figyel, még akkor is, ha jól végzem. Igaz Nem igaz
417. Ha valaki sorbanálláskor elém tolakszik, annyira bosszant, hogy rászólok. Igaz Nem igaz
418. Néha arra gondolok, hogy semmire sem vagyok jó. Igaz Nem igaz
419. Fiatalkoromban elég gyakran "lógtam" az iskolából. Igaz Nem igaz
16
473. Hacsak lehet elkerülöm, hogy nagyobb tömegbe kerüljek. Igaz Nem igaz
474. Nem vizelek gyorsabban, mint mások. Igaz Nem igaz
475. Ha bajba kerülök, nem szoktam elmondani a teljes igazságot, csak annyit,
amennyivel feltehetôen nem ártok megamnak. Igaz Nem igaz
476. Isten kiválasztott küldöttje vagyok. Igaz Nem igaz
477. Ha barátaimmal bajba kerülnék, akik épp oly vétkesek, mint én, inkább
az egészet magamra vállalnám. Igaz Nem igaz
478. Még sohasem izgatott különösebben, ha valamelyik családtagom bajbakerült. Igaz Nem
igaz
479. Nem okoz problémát, ha idegenekkel találkozom. Igaz Nem igaz
480. Gyakran félek a sötétségtôl. Igaz Nem igaz
481. Elôfordult, hogy betegnek tettettem magam, hogy valamit elkerüljek. Igaz Nem igaz
482. Vonaton, autóbuszon, stb., szívesen beszélgetek idegenekkel. Igaz Nem igaz
483. Krisztus csodákat mûvelt, pl. a vizet borrá változtatta. Igaz Nem igaz
484. Van egykét olyan súlyos hibám, amelyeket helyesebb tudomásul venni
és uralkodni rajtuk, mint megszabadulni tôlük. Igaz Nem igaz
485. Ha egy férfi egy nôvel van együtt, rendszerint olyan dolgokra gondol,
amelyek a nemiséggel vannak kapcsolatban. Igaz Nem igaz
486. Sohasem volt véres a vizeletem. Igaz Nem igaz
487. Ha valami nem megy simán, legszívesebben azonnal abbahagynám. Igaz Nem igaz
488. Hetente többször is imádkozom. Igaz Nem igaz
489. Együttérzek azokkal, akik sokat tépelôdnek gondjaikon és nehézségeiken. Igaz Nem
igaz
490. Hetente többször is olvasom a Bibliát. Igaz Nem igaz
491. Idegesítenek azok az emberek, akik azt hiszik, csak egy igaz vallás létezik. Igaz Nem
igaz
492. A földrengésnek még a gondolatától is félek. Igaz Nem igaz
493. Azokat a munkákat kedvelem, amelyek teljes figyelmet követelnek,
szemben azokkal, amelyek lazaságot is megengednek. Igaz Nem igaz
494. Félelem fog el, ha szobában vagy más zárt helyen kell tartózkodnom. Igaz Nem igaz
495. Ha valakit befolyásolni vagy megváltoztatni szeretnék, akkor ezt nyíltan
közlöm vele. Igaz Nem igaz
496. Sohasem láttam dolgokat kettôsen (egy dolgot úgy, mintha kettô lenne
és nem tudnám egybeolvasztani). Igaz Nem igaz
19
551. Néha biztos vagyok abban, hogy mások kitalálják gondolataimat. Igaz Nem igaz
552. Szeretem a természettudományos könyveket. Igaz Nem igaz
553. Félek, ha nagy téren vagy szabadban egyedül vagyok. Igaz Nem igaz
554. Ha mûvész lennék, szívesen rajzolnék gyerekeket. Igaz Nem igaz
555. Néha úgy érzem, hogy közel állok az összeomláshoz. Igaz Nem igaz
556. Gondosan ügyelek az öltözködésre. Igaz Nem igaz
557. Szívesen lennék személyi titkára valakinek. Igaz Nem igaz
558. Nagyon sok ember folytat bûnös szexuális életet. Igaz Nem igaz
559. Éjszakánként gyakran felriadok. Igaz Nem igaz
560. Nagyon zavar, hogy elfelejtem, hova teszem a dolgaimat. Igaz Nem igaz
561. Nagyon szeretek lovagolni. Igaz Nem igaz
562. Akihez gyerekkoromban leginkább vonzódtam és akit a leginkább
csodáltam, nô volt (anyám, nôvérem, nagynéném, vagy más asszony). Igaz Nem igaz
563. Szívesebben olvasok kalandregényeket, mint romantikus történeteket. Igaz Nem igaz
564. Könnyen lemondok valamirôl, amit szeretnék ugyan csinálni, de mások
szerint nem éri meg a fáradságot. Igaz Nem igaz
565. Ha magasban vagyok, úgy érzem, mintha le kellene ugranom. Igaz Nem igaz
566. Szívesen nézek meg szerelmes filmeket. Igaz Nem igaz