„Medve” a korsóban

írta: Kása Csaba

megjelent: 2022. május 22.

A jó ser, keser, tartja a mondás. De nemcsak az ital, a története is kesernyés néha. Ugyanis az
egyik romániai sörmárkát, a kolozsvári Ursust sokan román sörnek tartják. (...) A kolozsvári
sör eredetileg ugyanúgy magyar volt, mint a város, ahol régen főzték.

A nem mindig megbízható sajtóhírek szerint már Brassóban vagy Temesváron gyártják, és
japánok a márkanév tulajdonosai. Az üvegekbe pedig a mindenkori tömegízlésnek megfelelő
multikulturális italt töltik. Ami egyébként nem rossz. De nagyjából annyi köze van az
országhoz, hogy az a terület, ahol gyártják, jelenleg Romániához tartozik.

A kolozsvári sör eredetileg ugyanúgy magyar volt, mint a város, ahol régen főzték. Magyar
vállalatban magyar emberek készítették, magyar ízlés szerint.
 2

Egy békebeli plakát. Forrás: kepkonyvtar.hu

A kolozsvári sörfőzés a monostori uradalomban – amelyet Báthory István 1581-ben

adományozott a kolozsvári jezsuitáknak, később az erdélyi római katolikus státus bírta, majd
1868-ban az erdélyi katolikus tanulmányi alap kezelésbe került – kezdődött. Pontosan mikor,
az a múlt homályába vész. Ami biztos, az 1800-as évek elején már létezett serháza, azaz olyan
háza, amelyben sert főztek. Sőt, olyan épületek is tartoztak hozzá, amelyekben árusították a
 3

jóféle nedűt. Magyarul kocsmahálózat. Az üzemet bérlők működtették. 1828-ban lejárhatott

egy ilyen szerződés, ugyanis az Erdélyi Híradó közölte: „A’ Kolos’-monostori Uradalom’
monostori Serháza, az ehhez megkívántató minden jó eszközökkel és épületekkel eggyütt, a’
N[agyságo]s. Sz[abad]. K[irályi]. Kolosvár városa’ piattza’ szegletén, és az Uradalom’ Öt
falujában-lévő szabad Serárultatásbeli jussok […] e foljó December 20-adikán, licitatio’ úttján,
a’ többet ígérőnek, árendába fognak adattatni.”[1] Mai szóhasználattal: Árverésen értékesítették
az üzem és a hozzá tartozó, Kolozsvár városában, ill. további öt faluban található kimérés bérleti
jogát.

1868-ban az uradalom új kezelője, a katolikus tanulmányi alap is a legtöbbet ígérőnek adta

bérbe a monostori sörházat, aki Sigmond Elek malmos, szeszgyáros és Biasini Domokos,
szállodák, vendéglők, ill. az egykori erdélyi gyorskocsijárat tulajdonosa lett. Az új vállalkozók
ígéretet tettek egy modern sörcsarnok felállítására, és belvárosból a közlekedés
omnibuszjáratokkal való kényelmesebbé tételére. 1873-ban Sigmond Elektől fia, Dezső – a
Kolozsvári Kereskedelmi és Iparkamara későbbi elnöke – vette át gyárainak, így a sörháznak
is az irányítását. 1876-ban jegyezte be a Kolozsvári Törvényszék a Sigmond Testvérek céget,
amely továbbvitte a vállalatbirodalmat, tulajdonosa az említett Dezső mellett testvére, Ákos
lett. Monostori sörgyáruk termelése a kamara nyilvántartása szerint 1881-től 1885-ig, ill. 1887-
ben és1888-ban évente 2268, 2058, 1890, 1806, 1680, 3696, 4158 hektoliter volt. Az
Erdélyrészi Kárpátegyesület által 1894-ben kiadott Kolozsvári kalauz is említést tett róla a város
nevezetesebb helyei között, mint a nép által sűrűn látogatott Sigmond-féle serfőzde.

Nem tudjuk mi okból, de a Sigmond testvérek a századfordulón eladták kolozsvári szesz- és

sörgyárukat. A vevő a Czell Frigyes és fiai cég volt.
 4

Czell Frigyes (1816–1906). Forrás: Gelléri Mór: A magyar ipar úttörői. Budapest, 1887. 154.

A Czell család tagjai Brassó egyik külvárosának tekintélyes polgárai voltak. Az idősebb Czell
Frigyes költözött be a belvárosba, és kezdett gyapjúszövéssel foglalkozni. Fia, az 1816-ban
született Frigyes édesapja mesterségét folytatva Bécsben majd Brünnben próbálta ellesni a
brassóinál finomabb gyapjúszövet készítésének technikáját. Hazatérve műhelyt, majd gyárat
alapított, és sikeres termékével tekintélyes vagyont gyűjtött. Az 1850-es években a hazai fonó-
 5

és szövőipar válságos időszakában a szeszgyártásra való áttérés mellett döntött. 1854-ben

Keresztényfalván (Brassó vármegye, Felvidéki járás) szeszgyárat létesített, amely az 1880-as
évekre Magyarország legnagyobb ilyen vállalatai közzé nőtte ki magát. 1892-ben pedig
megvásárolta a tönkrement derestyei (korábban önálló község, később Brassó egyik városrésze
lett) szeszgyárat, és sörgyárat alakított ki benne. A termelés 1894-ben indulhatott meg, ugyanis
ekkor lajstromozta be a Brassói Kereskedelmi és Iparkamara védjegyüket. 1899. május 23-án
jegyezte be a törvényszék a Czell Frigyes és fiai cég sörgyártási üzletkörrel felállított
fióktelepét, így akár ezt az időpontot is tekinthetjük a kolozsvári modern nagyüzemi sörgyártás
kezdetének.

A helyben kiadott Magyar Polgár című napilap 1901. április 27-én jelentette meg a Czell
Frigyes és fiai cég hirdetését, miszerint a monostori sörfőzdei telepén levő sörcsarnokot
átalakítva megnyitották. Ezen kívül a felújított és kornak megfelelően berendezett sörfőzdéjük
bármikor nyitva áll közönség részére megtekintés céljából. Két nap múlva a lap mínuszos
hírben tájékoztatta olvasóit a történtekről. „A monostori sörház gazdát cserélt, a Sigmond-féle
szeszgyárral, a sörház is a Czell Frigyes és Fiai, jónevű czég tulajdonába ment. Az új tulajdonos
most átalakíttatta az egész sörcsarnokot s így az eddig elég gyenge karban volt sörház most
mindenben a kor igényeinek megfelelően van berendezve. A monostori sörház most, mikor a
kirándulások ideje már megkezdődik, a legkellemesebb üdülő helye a
kiránduló közönségnek.”[2]

Ursus sörcímke valamikor 1929 és 1944 között. Forrás: hu.museum-digital.org

A szűk két évtizedig tartó virágkor végét beárnyékolta a Nagy Háború és az impériumváltás.
Mint ismeretes, 1918. december 19-én Károlyi Mihály kormánya Kolozsvár harc nélküli
feladásáról döntött, a városban szerveződő székely zászlóaljat Szatmárnémetibe rendelték
vissza. Szenteste délelőttjén megérkeztek a román megszállók. Erdéllyel és a Partiummal együtt
Kolozsvár a Román Királyság részévé vált. Azonban a sörfőzés és a sörivás változatlanul folyt
tovább. A cég hirdetései a békebeli minőségben gyártott söreiket kínálták. Újra elkezdték főzni
 6

a háborús időszakban hiányzó német márkák pótlására fejlesztett monostori Apát sörüket. A
dupla malátával készült különlegesség a reklám szerint nagy táperővel bírt, és minőségre nézve
vetekedett a legjobb müncheni különleges sörökkel, amelyeket a legteljesebb mértékben
hivatva volt pótolni.

Időközben a város értelmiségi, tisztviselő rétege lecserélődött. A magyarokat a megszálló

hatóságok elüldözték, ellehetetlenítették. Akik nem tették le a hűségesküt az új hatalomnak,
azok elvesztették állásukat. Erdélyből 1918 és 1924 között közel 190 ezer hivatalnok, tanár,
tanító menekült el üres kézzel, vagyon nélkül Magyarországra, közülük kerültek ki az ún.
vagonlakók. Helyüket főleg a Kárpátokon túlról érkező románok vették át. Ez a lakosságcsere,
a környékről betelepült román munkaerővel együtt új fogyasztói réteget hozott létre.
Feltehetőleg a Czell Frigyes és fiai vállalat is meg akart felelni az így keletkezett keresletnek,
ugyanis korábbi márkaneveit elkezdte semleges hangzásúakra cserélni. Így 1923-ban a
duplamalátás barna tápsörüket Apát helyett Hercules, a világos változatot pedig Monostor sör
néven forgalmazták. 1924 júniusában jelent meg a világos sörük új elnevezése, az Ursus, amely
– jónéhány év kihagyással – a mai napig fennmaradt. Ekkor jegyezték be a karjaiban két
sörösüveget tartó medve védjegyet is, amit persze később megváltoztattak, nehogy a magyar
múltra emlékeztesse a sörivót.

Az új márkanévhez új sörcsarnok illett. Ezért a főtéren, a régi Czell sörcsarnok helyén elegáns
étterem és söröző nyílt Ursus sörcsarnok néven 1926-ban. „Már a régi helyiséget ismerte és
kedvelte mindenki: helybeli és vidéki s egyaránt szinte közmondásos volt, hogy itt van a legjobb
sör, mely olyan, mint a tej... – tájékoztatta a közönséget fizetett hirdetésben a város színházi
magazinja. – Nagyon jó közönség járt a régi Czellbe is, de az átalakított, gyönyörűen
berendezett, új étterem előreláthatólag még sok új vendéget fog vonzani. A kolozsvári Czell
sörgyáré továbbra is a helyiség, a Czellék minden törekvése az, hogy úgy a konyha, mint az
italneműek s a kiszolgálás kifogástalan legyen.”[3]

Az új elnevezés megjelenésével egyidőben a Czell Frigyes és fiai birodalom kettévált, a brassói

Czell Károly, és a kolozsvári sörgyárat is birtokló dr. Czell Vilmos cégcsoportra. Utóbbinak a
magas kamatok miatt, amelyet nem tudott kigazdálkodni, 1926-ban fizetési gondjai keletkeztek.
Ezért a korábban nyújtott hitelek fejében három brassói pénzintézet átvette a kolozsmonostori
sörgyárat. A történethez hozzátartozik, hogy azért kellett kölcsönöket felvennie a vállalatnak,
mert a háborúban gyárai pusztultak el, amelyeket újjá kellet építeniük. A román földreform
részeként birtokaikat kisajátították, így megszűnt az alapanyag-termesztésük. Ráadásul a
korábbi időszakhoz képest a pénztelenség miatt ötven százalékkal esett vissza az országban a
sörfogyasztás. A szanálás nem járt sikerrel, a cég fél év fizetési moratóriumot kért a bíróságtól.
1927-ben tőkebevonással Ursus Sörgyár Részvénytársaság néven alakult újjá a kolozsvári
főzde. Ez azonban átmenetileg sem oldotta meg a problémát. A társaság fő tulajdonosa, a
Brassói Általános Takarékpénztár, amely még folyószámlahitelt is nyújtott részére, nem
szerette volna vesztégeit tovább növelni, így az eladás mellett döntött. A vevő a bisztrai Farkas
Imre – unokaöccse, Farkas Ferenc később a Nagy Imre kormány államminisztere lett – és Lázár
Simon 50–50%-os tulajdonában álló Tordai Sörgyár lett. A versenytárstól való
megszabadulásban reménykedett, és a termelés ésszerűsítésétől várt költségcsökkenést. Az
ügyletet fúziónak nevezték el, az új vállalat az Ursus Egyesült Kolozsvári és Tordai Sörgyárak
Rt. nevet kapta.
 7

A „sörkirály” Kolozsváron. Forrás: szabadsag.ro

A gazdasági válság közben tovább súlyosbodott, az emberek lassan az evésről is kezdtek

leszokni, nemhogy a sörivásról. 1930 májusában 75%-kal kevesebb sör fogyott Erdélyben, mint
az előző év ugyanezen időszakában. A gyártók árcsökkentéssel, termeléskorlátozással,
reklámakciókkal próbálták a még pénzkeresettel rendelkező polgárokat sörivásra ösztönözni.
Az Ursus Sörgyár ezért 1931 márciusában látványos felvonulást rendezett Kolozsvár utcáin.
Az első tehergépkocsi tetején a sörkirály ült, bíborszínű palástban, fején koronával, a második
és a harmadik autó feliratai pedig a magyaron kívül német és román nyelven tájékoztatták a
közönséget, hogy olcsóbb lett a sör. A középső kocsi platóján csárdát rendeztek be, amelyben
ünneplő ruhás leányok és legények ülték körül az asztalokon álló söröskancsókat, a szegletben
pedig természetesen cigányzenekar játszott.

Ennél nagyobb ívű elképzelések is születtek a válság leküzdésére. Az Erdélyi és Bánáti

Sörgyárosok Egyesülete – a sajtóban sörkartellnek is nevezték – piacszabályozó intézkedéseket
dolgozott ki tagjai számára. Árat csökkentettek, termelési kvótát vezettek be. Esetleges
megszegőire büntetés várt, amely megfizetésének biztosítására váltót kellett letétbe helyezniük.
Ebben a rövid írásban nem tudunk kitérni arra, hogyan verte át az egyik tőkecsoport a többit,
szempontunkból a lényeg csak annyi, hogy a tulajdonosok gyűlése feloszlatta az egyesületet. A
válság tovább súlyosbodott, a termelés csökkenése folytatódott.
 8

Ehlrich Ernő Ursus sörcsarnoka Kolozsvár főterén az 1940-es évek első felében. Amikor még
a kormányzó arcképével reklámozta éttermét a tulajdonos. Forrás: cluj.com

Észak-Erdély és Székelyföld visszatérése, a magyar közigazgatás bevezetése, a kormány

gazdaságfejlesztési intézkedései, az új piaci lehetőségek és nem utolsósorban a háborús
konjunktúra azonban megfordította a folyamatot. Lassan növekedésnek indult a sörfogyasztás
is. A magyarországi sörgyárak már 1940 decemberében megegyeztek arról, hogy a kolozsvári
üzem is szállíthat Budapestre. A Keresztény magyar közéleti almanach 1941-ben megjelent
Erdély kötete szerint az Ursus Egyesült Kolozsvári és Tordai Sörgyárak Rt. termelése az év
során addig 32 ezer hektoliter volt, ami kapacitásának a felét tette ki. Barna sörét Gloria, a
világost Ursus márkanévvel hozták forgalomba. Igazgatósági tagjai néhány személyi változás
után bisztrai Farkas Imre, Dr. Somodi András, Sacelláry József, Török Bálint, Dr. Popescu
János és Farkas Gábor lettek.

1944. augusztus 23-án Románia átállt ellenségeink oldalára és megtámadta korábbi

szövetségeseit. A háborús vezetés a pusztítások elkerülése érdekében Székelyföld, később
Kolozsvár harc nélküli kiürítése mellett döntött. A kincses városba október 11-én hajnalban
érkeztek meg az első szovjet egységek, amit majdnem féléves katonai közigazgatásuk után
újabb román megszállás követett. A sörgyárat 1948-ban államosították, majd szocialista
nagyvállalattá fejlesztették. Termelése 1974-ben már elérte az évi 424 ezer hektolitert. A
Ceaușescu-rendszer ide is elhozta a „virágkort”. Aki a 80-as években kóstolta a kolozsvári sört,
az talán még emlékszik rá, milyen is volt…
 9

[1] Hirdetések. Erdélyi Híradó, 1828. december 6. 47. sz. 375–376.

[2] Megnyílt a monostori sörház. Magyar Polgár, 1901. április 29. 7.

[3] „Ursus sörcsarnok”. Színház és Társaság. 10. (1926) 2. sz. 77. Kiemelés az eredetiben.

https://mki.gov.hu/hu/hirek-hu/evfortulok-hu/medve-a-korsoban