Az egyén és a csoport viszonya

Az egyénnek és a közösségnek a modern világban alapjaiban

megváltozott viszonyára, a kettő közötti konfliktus
megoldására alapvetően két megoldást szült a modern
európai gondolkodás: Marxét és Freudét. Marx úgy gondolta,
hogy olyan társadalmat lehetséges és szükséges alkotnunk,
amelyben az egyén és a társadalom közötti feszültség eltűnik,
mert magának a társadalomnak a működése pontosan azon
alapszik, hogy minden egyes ember számára lehetővé teszi
azt, ami a legmélyebb, legalapvetőbb törekvése: képességei
alkotó módon való kibontakoztatását a munkában. Freud
viszont úgy gondolta, hogy antiszociális viselkedésformáink
elfojtott – mindenekelőtt szexuális – vágyainkban
gyökeredznek, és ezeket a vágyakat tudatosítanunk kell, fel
kell szabadítanunk – és megtanulni racionálisan kezelni.
Egyén és közösség viszonyára, az egyén törekvései, vágyai
és a közösség fennmaradása közötti konfliktusok kezelésére
tehát ma az ateizmusnak nincsenek „kész”, végérvényes
válaszai. De úgy hiszem: bizakodhatunk abban, hogy ahogy
az emberiség egyre inkább megszabadul a szegénységtől, a
természeti erőknek való kiszolgáltatottságtól, ahogy – a
modern kommunikációs eszközök révén – egyre inkább
egyetlen közösséggé egységesül, s egyre többet tud
önmagáról is, az őt körülvevő természetről is – az emberi
társadalom egyre inkább meg fogja találni az emberi
együttélés új, minden egyes emberre érvényes normáit, és
ezeknek a betartására rá is tudja majd az egyént nevelni. Úgy
hiszem: az egyén és a közösség viszonya sohasem lesz
problémamentes – de az anyagi és szellemi haladás egyre
jobban csökkenteni fogja a kettő közötti feszültséget.