Az utolsó Árpád-házi királyaink

V. István és IV. László - a széthulláskezdete

A birtokadományozás következtében a bárók hatalma megnőtt, sok köznemes a védelemért cserébe

egy-egy báró szolgálatába szegődött, familiárisává vált. A hűbériség e magyar fajtája a familiaritási
viszony.

V. István 1270-1272 között uralkodott, de már apja életében jelét adta hatalmi ambícióinak. IV. Béla
több ízben is fontos feladatokkal bízta meg. Feleséget is az apa választott, amikor a kun származású
Erzsébettel kötötte össze gyermeke életét. Ezzel a lépéssel a kun vezetőréteget akarta maga és
politikája mellé állítani. IV. Béla fiára bízta a stájer területek irányítását, itt azonban végül kudarcot
szenvedett.

Az apa-fiú viszony a hatvanas években romlott meg véglegesen. István uralkodni szeretett volna,.
ezért több ízben fegyveresen is szembe került apjával, IV Bélával. Eltérő külpolitikai elképzeléseik
voltak. Ennek megfelelően IV. Béla a cseh, míg István a nápolyi irányt helyezte előtérbe. Ez utóbbi
kapcsolat fontos állomása volt az az 1269-es házassági szerződés, amelynek értelmében István és I.
Károly nápolyi király gyermekei frigyre léptek. (Anjou Károly és Magyarországi Mária házasságából
származott Martell Károly, Károly Róbert a későbbi magyar király apja.)

IV. Béla halála után a fiatal V. Istvánnak számos nehézséggel kellett szembenéznie. II. Ottokár cseh
király hadai az országra támadtak, és csak hosszas küzdelem után sikerült őket a Kárpát-
medencéből kiszorítani. A belpolitikai helyzet is feszültté vált, a megerősödött bárói családok részt
kívántak a hatalomból, László nevű kisfiának elrablásával zsarolták a királyt.Az uralkodó összeroppant
a terhek alatt és meghalt. A Nyulak szigetén (a mai Margit-szigeten) domonkos kolostorban
temették el tesvére, a nem sokkal korábban elhunyt (Árpád-házi Szent) Margit mellé.

V. István (1270-72) halálát követően, fia IV. (Kun) László lett magyar király, akit uralkodásának első
éveiben főúri támogatói bábként mozgattak: hol a Kőszegi Henrik vezette csoport, hol a Csák
nemzetség ragadta magához az irányítást.

A belháború eközben mérhetetlen szenvedést okozott az országnak: 1273-ban a kunok fosztogatni

kezdtek az Alföldön, II. Ottokár – kihasználva a helyzetet – megszállt több nyugati vármegyét.

IV. László volt az, aki 1278-ban, a morvamezei csatában megsegítette a Habsburg Rudolfot a cseh II.
Ottokár ellen, lehetővé téve, hogy a tekintély nélküli osztrák őrgrófból német-római császár legyen. Ő
volt az, aki 1285-ben visszaverte az újabb tatár támadást. A pápa nyomására a kun törvényekkel saját
népe letelepedését és kereszténnyé válását erőltette. Következménye az addig őt támogató a kunok
lázadása lett, de László a hód-tavi csatában leverte őket.

A káosz fokozódásával László egyre többet tartózkodott a kunok alföldi szálláshelyén, a rá nehezedő
óriási nyomás hatására menekült kun szeretői, Édua, Köpcsecs és Mandula karjaiba. A sors iróniája,
hogy ekkorra már szeretett kunjainak bizalma is megrendült az élvhajhász, züllött királyban, így
1290. július 10-én éjjel három bizalmasa, Törtel, Árbóc és Kemence meggyilkolta őt. A mindössze 28
évet élt férfi testét a körösszegi vártól a csanádi püspökhöz vitték, aki botrányai ellenére megszentelt
földbe temettette el Lászlót.
4. III. András (1290 – 1301) - a tartományúri hatalom létrejötte

Alig telt el két hét Kun László halála után, és Fehérváron már újabb koronázási ceremóniát tartottak,
mely során a Szent Korona a velencei származású III. András (ur. 1290-1301) fejére került. A férfi, aki
II. András (ur. 1205-1235) utószülött fiának, Istvánnak a gyermekeként követelte magának
Magyarország trónját, végül soha nem tudta cáfolhatatlanul bebizonyítani, hogy az Árpádok
véréből származik – a gyanúra apja kései születése adott okot –, így aztán a történetírók hosszú
évszázadokon át IV. (Kun) Lászlót tekintették a dinasztia utolsó uralkodójának.

A jobbágyoknak a szabad költözés, a nemeseknek az úriszék (jobbágyok feletti bíráskodás) jogát adta
meg. Viszont a bárók hatalmát nem tudta megfékezni,ő is a KÖszegiek támogatásával került
hatalomra. Mikor 1301-ben kihalt vele az Árpád-ház, Magyarország anarchiába süllyedt.

Az Árpád-kor kultúrája

1. Nyelvemlékek, irodalom

Legendák: szentek életéről írott alkotások (István, Imre, Gellért, László, Margit - latin nyelven). A
legrégibb magyar nyelvű emlékek a Halotti beszéd (12. század), az Ómagyar Mária-siralom (13.
század). Szájhagyomány útján terjedtek a mondák. A középkori énekmondók a regősök vagy igricek.

2. Történetírás

A legelső történetírók a krónikások (az események időrendi feljegyzése), a krónikánál fejlettebb,

önállóbb felfogást tükröznek a geszták. Első történeti alkotás Anonymus (a Névtelen vagy P. mester)
III. Béla jegyzőjének krónikája. Rogerius a tatárjárásról számolt be, IV. (Kun) László papja, Kézai Simon
gesztájában a hun-magyar rokonságot elsőként dolgozta ki.

3. Építészet, szobrászat

A 13. századig a román stílus a meghatározó: lébényi, jáki, zsámbéki, gyulafehérvári templomok. A
tatárjárás után a gótika főleg a német lakta városokban terjedt el.