5.

AZ ÁRPÁD-KOR

IV. BÉLA TATÁRJÁRÁS ELŐTTI POLITIKÁJA

IV. Béla 1235–1270 között uralkodott. Már apja, II. András bevonta az ország irányításába,
Horvátország kormányzását kapta meg. Apa és fia több kérdésben ellentétbe kerültek egymással. Míg
apja nagyarányú birtokeladományozási politikát, fia birtok-visszavételi politikát folytatott. Ezt
királyként is következetesen folytatta. A megerősödő bárókat más módon is igyekezett korlátozni, így
pl. megtiltotta, hogy jelenlétében a királyi tanács ülésein leüljenek, kivételt csak a főpapokkal és a
királyi hercegekkel tett. Ezzel ellenszenvet váltott ki maga ellen.
A tatárok közelgő támadásáról Julianus barát tudósított 2. útja során. (Julianus célja az egykori
őshazában, Magna Hungáriában maradt magyarok felkutatása volt.) A tatárok legyőzték a kunokat,
majd az orosz fejedelemségek ellen fordultak. A menekülő kunok egy csoportját IV. Béla
befogadta az országba, mert szüksége volt rájuk, mint könnyűlovas katonákra. Kijelölt helyeken
telepítette le őket, de a kunok figyelmen kívül hagyták a birtokhatárokat, s ezzel sok problémát,
sérelmet okoztak a magyar birtokosoknak. Ráadásul nem voltak keresztények, így haragot váltottak ki
maguk ellen. Sokan az oroszok, illetve a tatárok szövetségeseinek tartották őket. Vezérüket, Kötöny
fejedelmet meggyilkolták, ennek következtében a kunok az országot feldúlva, nem sokkal a tatárok
támadása előtt kivonultak az országból.

A TATÁRJÁRÁS FONTOSABB ESEMÉNYEI

IV. Béla, miután értesült arról, hogy 1240 végén a tatárok elfoglalták Kijevet, segítséget kért a
pápától és II. Frigyes német-római császártól is. Őket azonban lekötötte az egymás ellen folytatott
invesztitúra háború, így nem adtak segítséget a magyaroknak. Nem kapott segítséget IX. Lajos francia
királytól sem. Egyedül az osztrák herceg küldött segítséget, de a magyarok később annak sem vették
sok hasznát. Probléma volt, hogy a főurak sem vették komolyan a tatár veszélyt. Többen szerették is
volna, ha IV. Béla szégyent vall.
1241 tavaszán a tatárok több irányból támadták meg az országot. A főerők a Vereckei-szoroson
keresztül támadtak Batu kán (az Arany Horda vezetője) személyes vezetésével. Az útakadályokat
leküzdötték és a nádor ellenük küldött seregét könnyedén legyőzték. Ugyanakkor más csapataik
északról, lengyel területekről (Orda kán) és délkeletről, a Keleti-Kárpátokon keresztül (Kadán kán)
támadtak az országra. (Lásd a térképen.) A tatár portyázó csapatok végigdúlták Erdélyt és az Alföldet.
Miután a magyarok egyes portyázó csapatokat legyőztek, még elbizakodottabb lettek. IV. Béla
vezetésével a magyar fősereg a tatár főerők ellen vonult. A döntő ütközetre Muhinál került sor 1241.
április 11–12-én. Az első nap a tatárok menekülést színleltek, ennek következtében újabb támadásuk
hajnalban készületlenül érte a magyarokat. Egyedül a Kálmán herceg (Béla öccse) vezette csapatok
tudták felvenni a küzdelmet, de ők is csak a király menekülését tudták biztosítani. (Kálmán herceg
hónapokkal később belehalt sebesüléseibe.)
A tatárokat pár hónapra csak a Duna tudta feltartóztatni, de miután befagyott, a Dunántúlra is
átkeltek. Csak néhány kőfallal kerített település tudott nekik ellenállni (pl. Esztergom és
Pannonhalma). Ráadásul az ország nehéz helyzetét az osztrák herceg is kihasználta, több nyugati
vármegyét elfoglalt. IV. Béla családjával a dalmáciai Trau (ma Trogir) szigetére menekült. Ide a
tatárok nem tudták követni. Az ország túlnyomó része a tatárok kezére került. Azonban 1242-ben
váratlanul kivonultak az országból. Ez magyarázható azzal, hogy az volt a taktikájuk, hogy előbb
feldúlnak és elfoglalnak egy területet, s csak azután veszik birtokba. Valószínűbb azonban, hogy
Ögödej nagykán halála miatt vonultak ki, mert Batu ott akart lenni az új nagykán megválasztásánál.

A PUSZTÍTÁS MÉRTÉKE

A tatárjárás következtében elpusztult az ország kb. 2 milliós lakosságának közel a fele. Sokakat
megöltek, másokat pedig rabságba hurcoltak. Sokakat a kezükre került királyi pecsét használatával
csalogattak elő rejtekhelyükről, s akkor érte őket a végveszedelem. Ennek következtében sokan a
tatárok kivonulása után is évekig nem mertek előbújni az erdőkből. A földek megműveletlenül
maradtak, ennek következtében éhínség és járványok is jelentkeztek (vö. diagram és forrás). A
települések zömét a tatárok lerombolták. Nyugati krónikák tudósítása szerint a magyar állam a
tatárjárás következtében megszűnt létezni.

AZ ORSZÁG ÚJJÁÉPÍTÉSE

A tatárok kivonulása után IV. Béla ismét visszatért az országba és hozzákezdett az ország
újjáépítéséhez. Intézkedett a népesség pótlásáról, ami éveket vett igénybe. A népesség pótlására
nyugati, főleg német, németalföldi és olasz hospeseket (latin szó, jelentése: vendég; így nevezték a
XI–XIII. századi Nyugat-Európából a túlnépesedés következtében Kelet-és Közép Európába vándorolt
parasztokat és polgárokat, akik a letelepedés fejében adómentességet és földet kaptak) fogadott be az
országba. Gyakran a településnevek is utalnak az érkező hospesekre (pl. Olaszliszka). A nagyarányú
betelepülés is azonban csak a XIII. század végére pótolta a veszteséget. A betelepülők többsége
falvakban telepedett meg, fejlettebb mezőgazdasági technológiát honosítottak meg, pl. a
háromnyomásos gazdálkodást és fejlettebb szőlőművelést. Hospes kedvezményeikkel (szabad
költözködés, az általuk művelt föld örökíthetése, rögzített szolgáltatások) hozzájárultak távlatilag a
jobbágyság kialakulásához. A hospesek kisebb része igazgatási központokban telepedett meg,
kézművességgel és kereskedelemmel foglalkoztak. Ezek a hospesek a középkori magyar
városfejlődést mozdították elő (pl. Székesfehérvár, Esztergom).
IV. Béla változtatott korábbi birtokpolitikáján. Jelentős birtokadományozásba kezdett, de a
birtokadományokat kővárak építésének kötelezettséggel kötötte össze. Ettől kezdve jelentősen
megnőtt a kővárak száma az országban. A várak építésében a királyi pár is példát mutatott. Mária
királyné építtette saját költségén a visegrádi várat (vö. forrás).
IV. Béla ismét befogadta az országba a kunokat, s hogy megerősítse velük a szövetséget még
gyermek fiát, Istvánt összeházasította a megölt Kötöny fejedelem lányával. Felhagyott az oroszok
elleni hódító hadjáratokkal is. Lányait orosz fejedelmekhez adta feleségül, hogy megerősítse velük
szövetségét. Hasonló módon alakított ki szorosabb szövetséget a lengyelekkel is. Így akart időben
értesülni a tatárok újabb terveiről és korábbi ellenségeivel összefogva akarta támadásukat
megakadályozni.
IV. Béla a tatárjárás utáni politikájával méltán kiérdemelte a „második honalapító” elnevezést.