11.

Hibakeresési és gyengepont feltárási módszerek

A gyengepontok az egyes értékelési feltételekre vonatkozó átlagon aluli értékek alapján ismerhetők fel.
Különösen a jó összértékkel rendelkező kedvező változatoknál érdemes ügyelni a gyenge pontokra, és
azokat a továbbfejlesztés során lehetőleg ki kell küszöbölni. A megoldásváltozatok gyenge pontjainak
felismerésében segít a részértékek grafikus ábrázolása, amelyre az ún. értékprofil használható.

A sávok hossza az érték nagyságának, a sávok szélessége pedig a súlyozás mértékének felel meg. A
sávok területének nagysága súlyozott részértéket, a bevonalkázott terület pedig a megoldásváltozat
összértékét adja. Egyértelműen látható, hogy a megoldás értékesebbé tétele érdekében azt a részértéket
kell javítani, amelyik a legnagyobb mértékben befolyásolja az összértéket. Az ismertetett ábrázolási
módnál ez olyan értékelési feltételekre vonatkozik, amelyeknél a sáv széles (nagy jelentőségű), de még
túlságosan rövid. Ezen kívül a nagy összérték mellett fontos, hogy kiegyenlített értékprofil alakuljon ki,
azaz ne legyen túlságosan gyenge pont sehol sem. Ezért az ábrán a 2. változat kedvezőbb mint az 1.,
bár mindkettő összértéke azonos.
Vannak olyan esetek, ahol minden részértéknek el kell érnie egy minimális értéket, és amelyik változatnál
az a feltétel nem teljesül, azt ki kell selejtezni. Ugyanakkor minden változat, amelyik a fenti feltételt
teljesíti továbbfejlesztésre kerül. Az irodalomban az ilyen eljárások „Kielégítő megoldások
meghatározása” néven ismertek.

11
12. Az optimálás szerepe a tervezésben, optimálási eljárások csoportosítása és alapelvei
Célkitűzés: A technika állásától függő legjobb termékre kell törekedni.
Csoportosítása:
 matematikai optimálás: alapja a szélsőérték számítás

 lineáris optimálás:
termékek darabszám
x
y

Megmunkálás: P1 P2 Kapacitás:
M1 6 0 270
M2 0 7 350
M3 6 3 300
M4 5 5 300

P1ny=20 }
Z=20x+50y→max.
P2ny=50
Korlátozó tényezők:
 gép kapacitása:

6x+0y≤270→x≤45
0x+7y≤350→y≤50
6x+3y≤300→2x+y≤100
5x+5y≤300→x+y≤60

Z=500=20x+50y
x+y=60
y=50
x=10
 nem lineáris optimálás:

0,33 l-es sörös doboz optimális lemezfelülete:

N=f(r,h)→min.

A= 2r2π+2rπh
} h=
V=r2πh

A=2r2π+ A’=4rπ+2(-1) r -2=4r - r -2=0

4r = r -2 4r3π= r 3= = 0,053

r = 0,38 dm (valójában csak 0,32dm)

12
13. A megtervezés folyamata és alapelvei
A megtervezés a konstrukciós folyamatnak az a része amelyben a koncepcióképzés eredményeiből
kiindulva a műszaki alkotás műszaki–gazdasági szempontok szerinti kialakítása és további adatokkal
való kiegészítése olyan mértékben történik meg, hogy annak alapján a gyártási dokumentáció
egyértelműen kidolgozható legyen.
A megtervezés munkalépései:
Mivel a koncepciófázisban a megoldási elképzelés már kialakult, a feladat most annak az elvi
elképzelésnek konkrét kialakítása. Most kell meghatározni a szerkezeti anyagokat, a gyártási eljárást, a
fő méreteket, meg kell vizsgálni a térbeli összeférhetőséget, valamint ki kell egészíteni a megoldást a
szükséges mellékfunkciók részmegoldásaival. A technológia és a gazdaságossági szempontok elsőrendű
fontosságúak. A kialakítást méretarányos ábrázolással, állandó kritikai ellenőrzéssel folyik, és műszaki-
gazdasági értékelés zárja le.
A megnyugtató eredmény eléréséhez sok esetben több előterv, vagy részletterv elkészítése szükséges,
míg a kívánt megoldásnak megfelelő végleges kialakítás megszületik.
Így a végleges előterv lerögzítése egy döntési lépést igényel. A végleges előtervet azután olyan
mélységben kell kidolgozni, hogy a funkció, a teherbírás, gyártási és szerelési lehetőségek, a működési
tulajdonságok, valamint a költségek ellenőrzése elvégezhető legyen. Csak ezután kerülhet sor a gyártási
tervek kidolgozására.
A megtervezés a koncepcióképzéssel ellentétben a kreatív tevékenység mellett sokkal több korrekciós
lépést tartalmaz, amelyben az analízis és a színtézis váltják és folyamatosan kiegészítik egymást. A
megoldáskeresés és az értékelés ismert módszerei mellé hibafelismerés és az optimálás kapcsolódik.
A megtervezési folyamat összetettségéből következően:
 sok tevékenységet időben párhuzamosan kell végezni,
 a munkafolyamat néhány lépését később, magasabb információszinten meg kell ismételni,
 a kiegészítések, változtatások már kialakított részeket befolyásolhatnak,
így a megtervezés szakaszára szigorúan kötött folyamatterv csak részben készíthető, de megadható az
egész folyamat egy elvi tevékenységsor formájában.
A megtervezés folyamata:
1. az elvi megoldás ismeretében azoknak a követelményeknek a kidolgozása, amelyek lényegében
meghatározzák a kialakítást:
 méret meghatározó követelmények: teljesítmény, teherbírás, csatlakozó méretek, stb.
 elrendezést meghatározó követelmények: anyagáram irány, mozgási irányok, fekvés, stb.
 szerkezeti anyag meghatározó követelmények: korrózió állóság, élettartam, előírt anyagok
és segédanyagok, stb.
2. A kialakítást meghatározó vagy korlátozó térbeli peremfeltételek méretarányos ábrázolása
(szükséges térközök, előírt tengelyirányok, stb.)
3. Az előző két lépés ismeretében a koncepció alapján elsősorban az általános kialakítást
meghatározó főfunkcióhordozók fő vonalaiban kialakított szerkezeti struktúráját és előzetes
anyagválasztását kell elvégezni.
4. A szerkezeti kialakítást meghatározó főfunkció-hordozók kialakítása először nagy vonalakban a
szerkezeti anyagok és formájuk meghatározásával történik. Ezt addig kell folytatni, amíg az
összes mértékadó főfunkció megvalósíthatósága meg nem állapítható.
5. Az előtervek bírálata.
6. Ezek után a már ismert körülírt, vagy alacsonyabb rendű és a kialakítás szempontjából nem
meghatározó jellegű, eddig még nem vizsgált főfunkció-hordozók a szükséges mértékben
pótlólag fő vonalakban kialakíthatók.
7. Meg kell határozni a szükséges mellékfunkciókat és ezekhez fel kell használni a már meglévő
megoldásokat.
8. A főfunkció-hordozók részletes kialakítása, amelynél a kialakítási szabályok, valamint a
szabványok, előírások, pontosabb számítási eljárások és kísérletek eredményei mellett a most
már ismert mellékfunkciók által befolyásolt részek kialakítását is figyelembe kell venni. Adott
esetben ez a lépés szerkezeti csoportonként vagy szerkezeti egységenként külön-külön is
elvégezhető.
9. Szabványos elemeket és kereskedelmi árukat is beillesztve a mellékfunkció-hordozók részletes
kialakítása, majd szükség esetén a főfunkció-hordozók végleges kialakítása és az összes
funkcióhordozó együttes ábrázolása.

13
 10. A tervek ellenőrzése.
11. Értékelés műszaki és gazdasági kritériumok alapján.
12. A főterv kiválasztása.
13. Az értékelés során felismert hibák és gyenge pontok megszüntetésével és a gyengébb
tervváltozat jó részmegoldásainak, vagy egyes kialakított részleteinek átvételével, adott esetben
már az elvégzett munkalépések eredményeinek átvizsgálásával a kiválasztott főterv optimálása
és végleges kialakítása.
14. A véglegesen kialakított főterv ellenőrzése.
15. Az előzetes anyagjegyzék és az előzetes gyártási-szerelési előírásokkal való kiegészítés.
16. A végleges főterv lerögzítése és adatszolgáltatás a kidolgozáshoz.
A megtervezés alapelvei:
Egyértelmű:
 funkció szempontjából: egyértelmű és világos elrendezés és működés.
 működés szempontjából: okok és okozatok közötti egyértelmű összefüggések.
 méretezés szempontjából: egyértelműen meghatározott terhelés.
 gyártás szempontjából: egyértelmű és teljes körű utasítás a gyártáshoz ill. az előírt jellemzők
szigorú megkövetelése.
 szerelés szempontjából: kényszer sorrendű tévedéseket kizáró.
 üzemeltetés szempontjából: áttekinthető, ellenőrizhető, kevés számú segédanyag.
Egyszerű:
 funkció szempontjából: kisszámú részfunkció, áttekinthető kapcsolatok.
 működés szempontjából: kevés folyamat és összetevő, könnyen áttekinthető törvényszerűségek.
 méretezés szempontjából: olyan geometria, amelyre egyszerű összefüggések alkalmazhatóak.
 ergonómia szempontjából:szembetűnő kezelési sorrend áttekinthető elrendezés, könnyen érthető
jelzések.
 gyártás és ellenőrzés szempontjából: egyszerű, olcsó megmunkálások, egyszerű formák,
kevesebb gyártási forma.
 szerelés és szállítás szempontjából: könnyű azonosíthatóság, egyetlen beállítás, egyszer
szerelhető.
 üzemeltetés és karbantartás szempontjából: bonyolult betanítást ne igényeljen, a folyamatok
áttekinthetőek, zavarok könnyen felismerhetőek, kényelmes, gyors karbantartás.
Biztonságos: (következő tétel)

14
14. A biztonság értelmezése, területe, elvei
A biztonságtechnika jellege és területei:
A biztonság alapszabálya mind a műszaki funkció megbízható teljesítésére, mind az emberre és környezetre
vonatkozik. A tervező az alapszabályok betartásához a biztonságtechnika három fokozatát alkalmazhatja: a
közvetlen, a közvetett és az utaló (indiaktív) biztonságtechnikát.
Az alapvető cél a biztonsági követelmények közvetlen kielégítése, azaz már eleve olyan megoldás választása,
amely önmagában véve nem veszélyes. Amikor erre nincs lehetőség akkor kerülnek előtérbe a közvetett
biztonságtechnikai megoldások, a védőrendszerek és a védőberendezések. Az utaló (indiaktív)
biztonságtechnikát, amely csak figyelmeztet a veszélyre és csak jelöli a veszélyes területet, a tervező ezeknek
a részproblémáknak a megoldására nem alkalmazhatja. Elsőrendű célkitűzése mindig a közvetlen
biztonságtechnika követelményének kielégítése legyen, és csak ennek teljesíthetetlensége esetén alkalmazza
a közvetett biztonságtechnikát. Számos esetben, pl. ha a közvetett biztonságtechnika berendezések
akadályozzák a funkció teljesítését, utaló biztonságtechnikát kell alkalmazni, amelyet azonban nem szabad
kényelmességből mint könnyebb megoldást választani.
A biztonságtechnika négy területre osztható:
1. Alkatrészbiztonság: az alkatrész töréssel, a megengedettnél nagyobb alakváltozással és instabilitással stb.
szembeni biztonsága. Természetesen az alkatrész adott terhelési viszonyhoz és időtartamhoz tartozó
tartósságát a szerkezeti anyaggal és a gyártással összefüggésben kell vizsgálni.
2. A funkció teljesítés biztonsága: a gép vagy berendezés azon biztonsága és megbízhatósága, amellyel az
adott feladatot az előre meghatározott kapcsolatban álló szerkezeti egységek vagy elemek teljesítik, vagy
amellyel veszélyes, gazdaságossági szempontból nem kívánatos, tehát a tervezettől eltérő
üzemállapotokat elkerüli. Itt a megbízhatóságnak figyelembe véve az üzembiztonságot, amely
természetesen baleset és károsodás mentes üzemelést jelent, a funkcióteljesítés biztonságától el nem
választható szerepe van.
3. A munkavégzés biztonsága: lényegében az ember biztonsága, aminek teljesítése azt jelenti, hogy az
ember a berendezés vagy gép üzemeltetése során veszélyeztetett helyzetbe nem kerül, fizikailag és
pszichológiailag nem szenved károsodást.
4. A környezet biztonsága: azt jelenti, hogy az az ember, melyik nem áll közvetlen kapcsolatban a munka-,
vagy gyártási folyamattal, vagy a természet, tehát a környezet nem szenved károsodást. Az ipari és a
lakott településeket, valamint az egyre terjeszkedő ipari létesítményeket tekintve a területileg kötött
életkörülmények miatt ez a probléma egyre nagyobb jelentőségű lesz.
A közvetlen biztonságtechnika elvei:
A közvetlen biztonságtechnika a feladat teljesítésében aktívan résztvevő rendszerekkel, vagy alkatrészekkel
próbálja a megkívánt biztonságot elérni.
A funkció biztos teljesítésének, és az alkatrészek tartósságának meghatározásához és megítéléséhez először
is a megfelelő elv kiválasztása szükséges.
Alapvetően három lehetőség közül lehet választani:
1. Biztos túlélés (safe-life) elve: abból indul ki, hogy minden alkatrész és kapcsolataik kialakítása olyan, hogy
az előre meghatározott üzemeltetési időn belül minden valószínű, vagy akárcsak lehetséges esemény
meghibásodásának, vagy az általuk okozott zavar nélkül zajlik le. Ennek érdekében:
 megfelelően tisztázni kell a keletkező terheléseket és a környezeti feltételeket. pl.: várható erők
nagysága, időbeli változásukat, a környezet jellegét, stb.
 bevált hipotéziseken és számítási eljárásokon alapuló megbízható méretezési módszert kell
alkalmazni.
 a gyártási és szerelési folyamatot alaposan és megfelelő gyakorisággal kell ellenőrizni
 az alkatrészek, vagy rendszerek élettartamának vizsgálatát részben kedvezőtlenebb terhelési
feltételek (nagyobb terhelés és/vagy gyakoriság), esetenként kedvezőtlenebb környezeti hatások
mellett el kell végezni.
 meg kell határozni a lehetséges meghibásodások szórási tartományán kívül eső alkalmazási területet.
A jellemző az, hogy ebben az esetben a megfelelő biztonság csak az összes mennyiségi és minőségi
tényező, azaz a meghibásodás mentes terület pontos ismeretében érhető el. Az elv követéséhez vagy
nagy gyakran költséges vizsgálatok, folyamatos szerkezeti anyag és alkatrész ellenőrzés, tehát pénz és
idő szükséges.
2. Korlátozott meghibásodás (fail-safe) elve: a rendszer élettartama alatt nem zárják ki a működési zavart és
/vagy a törés lehetőségét, de biztosítja azt, hogy ezek komoly következményekkel ne járjanak. Ebben az
esetben:
 a rendszernek a veszélyhelyzet elkerülésére szolgáló funkcióját vagy képességét, ha korlátozott
mértékben is, de biztosítani kell.
 a meg hibásodó alkatrész korlátozódó funkcióját valamelyik másik alkatrésznek kell átvenni, és
mindaddig fenntartani, amíg a berendezés, vagy gép veszélymentes kikapcsolására lehetőség nyílik.
15
  a hibák, vagy meghibásodásnak jól felismerhetőnek kell lennie.
 a meghibásodási hely alapján legyen megítélhető az összbiztonság szempontjából mértékadó állapot.
Lényegében az egyik főfunkció korlátozásával egy időben olyan különböző jelenségeket kell a
meghibásodás előrejelzésére felhasználni, mint pl. a járás egyenlőtlenségének növekedése, a tömítettség
csökkenése, a teljesítménycsökkenés stb., amelyek még közvetlen veszélyt nem jelentenek. Olyan
különleges jelző-figyelmeztető rendszerek is elképzelhetők, amelyek a kezelőszemélyzetnek a
meghibásodás kezdetét jelzik, ezeket a védelmi rendszerek elve szerint kell megtervezni.
3. A redundáns elrendezés elvének alkalmazása mind a rendszerek megbízhatóságát, mind azok
biztonságát növeli. A redundancia mint olyan, felesleget, terjengősséget jelent. Az információelmélet
redundancián azt az információtartalom többletet érti, amely az okvetlen megértésen túli többlet
információt jelenti. Ez a többlet bizonyos mértékig az átviteli biztonságot is jelenti. A redundáns
elrendezés, - azaz az ugyanazon funkciót betöltő elemek többszörös beépítése – a biztonság növelését
jelenti mindaddig, amíg az elemek többszörössége önmagában véve nem jelent veszélyt, és a
párhuzamosan, vagy sorosan elhelyezett további rendszerelemek vagy a telje, vagy a korlátozott funkció
átvételére alkalmasak.
Redundáns elrendezések:

A redundáns elrendezés azonban sem a „biztos túlélés”, sem a „korlátozott túlélés” elvét nem
helyettesítheti. A redundáns elrendezésnek csak akkor van hatása, ha a rendszerben lévő redundáns
elemek bármelyike megfelel vagy a biztos túlélés vagy a korlátozott meghibásodás elvének.
Közvetett biztonságtechnika elvei:
A közvetett biztonságtechnika körébe a védőrendszerek és védőberendezések tartoznak. Ezek olyan
berendezések, amelyek csak védelmi funkciót teljesítenek, ha a közvetlen biztonságtechnikai intézkedések a
szükséges védelmet netán nem biztosítanák.
Védőrendszerek: ezek a rendszerek arra szolgálnak, hogy:
 a berendezést, vagy gépet „kimentsék” a veszélyhelyzetből, azaz rendszerint vagy kikapcsolják, vagy
korlátozzák az energia-, ill. az anyagáramot, vagy
 veszélyhelyzet esetén megakadályozzák az üzembe helyezést.
Védőrendszerek tervezési elvei:
 Figyelmeztetés vagy jelzés: Mielőtt a védőberendezést az üzemi állapotot megváltoztatná
figyelmeztető jelzést kell adjon, hogy a kezelés és az ellenőrzés részére legyen lehetőség adott
esetben a veszélyhelyzet elhárítására, de legalábbis a szükséges megelőző intézkedések
megítélésére. A meglepetésszerű hatást a lehetőségekhez képest el kell kerülni.
 Önellenőrzés: A védőrendszereknek az állandó készenlét miatt önmagát is ellenőriznie kell, azaz
nemcsak annak az adódó veszélyhelyzetnek a hatására kell a rendszert kikapcsolnia, amelyikre a
berendezést tervezték, hanem magának a védőrendszernek a hibái miatt is.
 Többszörös, különböző elven működő és független védőrendszerek: Ha emberi élet forog veszélyben,
vagy a károk jelentősek lehetnek, a védőrendszert legalább kétféle, különböző működési elven alapuló
és egymástól független rendszerként kell megtervezni (primer és szekunder védőkörök).
16
15. Az erővezetés elvei és alkalmazásuk
A gépszerkesztési és finommechanikai feladatok, valamint azok megoldása az anyag-, energia- és
jelfolyamok kapcsolatában csaknem mindig erők és/vagy mozgások létrehozását, azok összekapcsolását,
átalakítását, megváltoztatását és vezetését igénylik, amelyben gyakran visszatérő részfunkció az erők
felvétele és vezetése.
 minimális tömeg
 minimális helyszükséglet
 kedvező kezelés
 az összes kialakítási elvet egy termék nem tartalmazhatja
 minimális költség
 stb.
Az erőfolyam elve:
Az erőfolyam meredek irányváltása és a hirtelen keresztmetszet-változások miatt keletkező hatásokkal,
ill. elkerülési lehetőségeivel foglalkozik.
Az azonos kialakítási szilárdság elve:
A megfelelő szerkezeti anyag és alak kiválasztásával a tervezett élettartam egész ideje alatt a szilárdság
azonos mértékű kihasználását tűzi ki célul. Ezt az elvet csak akkor lehet alkalmazni, ha ennek a
gazdasági szempontok nem mondanak ellent.
Ezt a tervezők által gyakran alkalmazott szilárdsági méretezési szemlélet néha félrevezető és azt
eredményezi, hogy az igénybevételek következtében keletkező deformációkat figyelmen kívül hagyják.
Az alakváltozások ismerete azonban az alkatrészek viselkedésének, tehát beválásuk vagy
meghibásodásuk megértését segíti elő.
A közvetlen és rövid erővezetés elve:
Ezt az elvet akkor kell alkalmazni, ha a legkisebb alakváltozás mellett kell erőt, vagy nyomatékot egyik
helyről a másikra vezetni, ekkor a közvetlen és legrövidebb erővezetési utat a legcélszerűbb választani.
Közvetlen és rövid erővezetési út esetén a terhelt zóna is a legkisebb. Az erővezetési utak, amelyek
keresztmetszetét méretezni kell, így biztosítják a legkisebb:
 szerkezeti anyag felhasználást (méretet, tömeget)
 keletkező alakváltozást (deformációt).
Ez különösen akkor érvényes, ha a feladatot sikerül csak húzásra vagy nyomásra igénybevett szerkezeti
elemekkel megoldani, mert ezek az igénybevételi formák a hajlító és csavaró igénybevételekkel szemben
kisebb alakváltozást eredményeznek. Nyomásra igénybevett alkatrészeknél azonban különös figyelmet
kell fordítani a kihajlás és a megrogyás, kihasadás veszélyére.
Ha ezzel szemben nagy rugalmas alakváltozások felvételre képes alkatrészekre van szükség, akkor
általában a leggazdaságosabb ezeket úgy kialakítani, hogy igénybevételük húzás és/vagy csavarás
legyen.
A folyáshatár túllépése esetén a következőket kell figyelembe venni:
 Ha az alkatrészt erő terheli, ezt törvényszerűen alakváltozás követi, ami nem érheti el a
folyáshatárt.
 Ha az alkatrész deformálódik, akkor a következmény egy reakcióerő lesz. Amíg a létrehozott
alakváltozás állandó, addig nem változik sem az erő, sem az igénybevétel. Ha az alakváltozás a
legnagyobb feszültséghez tartozó csúcspont marad, akkor stabil állapot alakul ki, amely lehetővé
teszi a folyáshatár veszélymentes túllépését. A folyáshatáron túli nagyobb alakváltozás csak kis
erőváltozást okoz. Feltétel még a szívós anyagok alkalmazása és az azonos értelmű,
többtengelyű feszültségállapot elkerülése.
Az összehangolt alakváltozások elve:
Az erőfolyam szempontjából helyes kialakítás célja, hogy ne következzen be az erőfolyam menetében
meredek irányváltozás és hirtelen keresztmetszet-változások miatt erőfolyam-sűrűség változás,
terheléstorlódás, ami egyenlőtlen igénybevétel eloszlást, feszültségcsúcsokat okoz.
Az összehangolt alakváltozások elve szerint a terhelésátadásban részt vevő elemeket úgy kell kialakítani,
hogy terhelés hatására megfelelő, mindig azonos irányú alakváltozások segítségével a lehető legkisebb
relatív alakváltozásnál a lehető legjobb kapcsolat jöjjön létre.
Az erőkiegyenlítés elve:
Azok az erők és nyomatékok, amelyek közvetlenül a funkció teljesítésre szolgálnak, mint pl. a
hajtónyomaték, a kerületi erő, a hasznos teher stb. a főfunkció definíciójának megfelelően funkcióhoz
kötött fő mennyiségeknek tekintendők.
17
Emellett gyakran létrejönnek azonban olyan erők és nyomatékok, amelyek a funkció teljesítéséhez
közvetlenül nem járulnak hozzá ugyan, de mégsem kerülhetők el, ilyenek pl.
 a ferdefogú fogaskerekeken keletkező tengelyirányú erő és elmozdulás
 a nyomásból eredő erők
 az erővel záró kötéseknél alkalmazott előfeszítő erők
 a tömegerők lengő- vagy forgómozgásánál
 az áramlás során fellépő erők, amennyiben nem a funkció teljesítéséhez tartozó fő mennyiségek.
Ezek az erők, vagy nyomatékok a fő mennyiségeket kísérik és szorosan összefüggenek azokkal. A nevük
kísérő- vagy mellékmennyiségek és a mellékfunkciók definíciójának megfelelően hatásuk kisegítő jellegű,
de felléphetnek kényszerű kísérő jelenségként is.
A mellékmennyiségek az alkatrészek erővezető részeit járulékosan terhelik és megfelelő méretezést vagy
további, a járulékos terhelések felvételére alkalmas hatásfelületeket pl. merevítések kialakítását és
elemek, pl. csapágyak, kötések stb. beépítését teszik szükségessé. Ezáltal növelik a szerkezet tömegét
(és súlyát is) továbbá gyakran még járulékos súrlódási veszteségeket is okoznak. Ezért a
mellékmennyiségeket lehetőségek szerint közvetlenül a keletkezési hely környezetében kell kiegyenlíteni,
hogy továbbvezetésük ne tegyen szükségessé nehézkes szerkezeti kialakítást, vagy erősített
csapágyazást, további tartó és hordozó elemeket.
Az ilyen jellegű erőkiegyenlítés lényegében kétféle módon valósítható meg:
 kiegyenlítő elemekkel, vagy
 szimmetrikus elrendezéssel.

18
16. A feladatmegosztás elvei és alkalmazásuk
A részfunkciók hozzárendelése:
Már a funkcióstruktúra és a funkcióstruktúra-változatok felállításakor felmerült a kérdés, milyen mértékben
lehet több funkciót egyel helyettesíteni, és vajon egy funkciót okvetlenül több részfunkcióra kell-e felosztani.
Ezek a kérdések hasonló módon most is jelentkeznek, amikor a szükséges funkciókat megvalósító
funkcióhordozók célszerű megválasztása és hozzárendelése kapcsán felvetődik:
 milyen részfunkciók teljesíthetők csak egyetlen funkcióhordozóval?
 milyen részfunkciókat kell több, egymástól elhatárolt funkcióhordozóval megvalósítani?
Az elemek számát, a hely- és anyagszükségletet nézve egyetlen, több funkciót teljesítő funkcióhordozóra kell
törekedni. A gyártás és szerelés szempontjából viszont egy ilyen alkatrész bonyolultsága máris megkérdőjelezi
a megoldás előnyét.
Mégis, a gazdaságossági megfontolások abba az irányba vezetnek, hogy egy funkcióhordozó több funkció
teljesítésére legyen alkalmas.
Több funkciónak egy funkcióhordozóval való teljesítése nagyon gazdaságos megoldást jelent, amennyiben
ennek következtében nem jelentkeznek komolyabb hátrányok. A valóságban azonban adódnak hátrányok,
nevezetesen ha
 egy vagy több funkció szempontjából a funkcióhordozó teljesítőképességét a felső határig kell fokozni;
 a funkcióhordozó viselkedésének valamilyen fontos feltétel teljesítése érdekében egyértelműek és
zavarmentesnek kell lennie.
Több funkció esetén mér nem lehet a funkcióhordozót a határteljesítmény és az egyértelmű viselkedés
tekintetében optimálisan kialakítani. Ilyen esetekben a feladatmegosztás elvét kell alkalmazni. A
feladatmegosztás elve szerint minden funkcióhoz egy adott funkcióhordozó tartozik. Egy funkció megosztása
több funkcióhordozóra bizonyos hatásesetekben előnyös lehet.
A feladatmegosztás elve:
 lehetővé teszi az érintett szerkezeti elem jobb kihasználását
 lehetőséget ad a teljesítőképesség növelésére
 biztosítja az egyértelmű viselkedést, bizonyítva ezzel az „egyértelműség” konstrukciós alapszabályát,
mivel az egyes feladatok szétválasztásával lehetővé válik a részfunkcióhoz illeszkedő optimális szerkezeti
kialakítás és egyértelműbb méretezés. Általában azonban a megvalósításhoz szükséges ráfordítás nagyobb.
Annak megállapítására, hogy a feladatmegosztás elve ésszerűen alkalmazható-e vizsgálni kell a funkciókat,
hogy több funkció egyidejű teljesítésénél nem adódik-e
 korlátozás, vagy
 kölcsönös akadályozás, ill. zavaróhatás.
Ha a funkcióvizsgálat során ilyen eset adódik, akkor célszerű a feladat teljesítését egyes meghatározott
speciális funkciókat ellátó funkcióhordozókra megosztani.
Feladatmegosztás különböző funkciók esetén:
A különböző területekről vett példák azt mutatják, hogy különböző funkciók esetén a feladatmegosztás elve
igen előnyösen alkalmazható.
Feladatmegosztás azonos funkciók esetén:
Ha a teljesítmény- vagy a méretnövelés egy adott határ túllépését teszi szükségessé, akkor a megfelelő
megoldás a funkció több azonos funkciójú funkcióhordozóra való megosztásával érhető el. Lényegében egy
teljesítmény megosztásáról és az azt követő egyesítésről van szó, amelyre sok példa hozható.
Azonos funkciók esetén a feladatmegosztás elvének alkalmazásánál a fő problémát az összes azonos funkciót
teljesítő elem egyenletes bevonása a funkció végrehajtásában, azaz az egyenletes erő-, ill. teljesítmény
eloszlás biztosítása jelenti. Ez pedig csak akkor érhető el, ha a feladatmegosztásban rész vevő összes elem
 vagy képes az erő hatására önmagától beállni (erőkiegyenlítés), vagy
 a mértékadó mennyiségek (erő, nyomaték, stb.) és a kiegyenlítő hatásra jellemző tulajdonságok (
rugóelmozdulási út, lehajlás, stb.) közötti kapcsolatnak lapos jelleggörbéje van.
Összegzésben a feladatmegosztás elve a határteljesítmény növelését, vagy az alkalmazási terület
kiszélesítését teszi lehetővé. A különböző funkcióhordozókra történő felosztásnál a hatást és az igénybevételt
tekintve egyértelmű viszonyok adódnak. Egyetlen funkció több, de azonos funkcióhordozóra való felosztásnál a
jellegzetes határok kiterjeszthetők, ha megfelelően beállítható, vagy beálló elemek alkalmazásával biztosítható
a minden szempontból azonos teljesítmény-, ill. erőfolyam-eloszlás.
Általában megnő a szerkezeti elemek száma, a ráfordítás, amelyet az összességében nagyobb
gazdaságosság, vagy biztonság egyenlít ki.

19
17. Az önsegítés elve és gyakorlati alkalmazása
Fogalak és meghatározások:
A részfunkciók és számításba jöhető funkcióhordozók elemző vizsgálata ( előző tétel) után az önsegítés
elve szerint ügyesen megválasztott és elrendezett rendszerelemekkel olyan hatás érhető el, hogy az
elemek egymást kölcsönösen segítik a funkció jobb teljesítése érdekében.
Az önsegítés, mint fogalom normális helyzetben (normális terhelés) az jelenti, hogy a rendszerelemek
azonos értelemben működnek együtt, tehermentesítik és kiegyenlítik, kényszerhelyzetben (túlterhelés)
pedig védik, megmentik egymást.
Az önsegítés elvén felépített szerkezetekben a kívánt összhatást kezdeti- és segédhatásokból tevődik
össze.
A kezdeti hatás megindítja a folyamatot, biztosítja a szükséges kiindulási helyzetet és a hagyományos
megoldásnak megfelelő működést is, bár sokkal kisebb hatékonysággal.
A segédhatás a funkciótól függő fő mennyiségekből jön létre és közöttük meghatározott összefüggés áll
fenn.
Önmagukat erősítő szerkezeti megoldások:
Az önmagukat erősítő szerkezeti megoldásoknál már normál terhelési állapotban is keletkezik
segédhatás a funkcióhoz tartozó fő mennyiségből és/vagy mellékjellemzőből, aminek nagyobb összhatás
a következménye.
Önmagukat kiegyenlítő megoldások:
Az önmagukat kiegyenlítő megoldásoknál a segédhatás szintén már normális terhelési állapotban létre
jön a fő jellemzőtől függő, azokat kísérő mellékjellemző hatására, de ez a segédhatás a kezdeti hatással
ellentétesen hat és így azt kiegyenlítve nagyobb összhatás elérését teszi lehetővé.
Önmagukat védő megoldások:
Túlterhelés esetén az alkatrésznek, hacsak kialakítása szándékosan nem olyan, épnek kell maradnia. Ez
különösen akkor érvényes, ha gyakori, kismértékű túlterheléssel lehet számolni. Amennyiben olyan külön
biztonsági berendezésre nincs szükség, amely pl. adott határértékre korlátozza a terhelés nagyságát,
akkor különösen előnyös az önmagukat védő megoldások alkalmazása. Az önmagukat védő szerkezeti
megoldások sokszor igen egyszerű módon megvalósíthatók.
Az önmagukat védő megoldások a segédhatást egy járulékos, az üzemi terheléshez tatozótól eltérő
erővezetési út segítségével hozzák létre, amely túlterhelés esetén, általában a rugalmas alakváltozás
következtében jön létre. Ezáltal más lesz az erőfolyam-eloszlás és az igénybevételi mód is, amely
összességében véve a teherbírás szempontjából kedvező viszonyokat teremt. Emellett azonban gyakran
az üzemi terheléshez tartozó egyes működési jellemzők megváltoznak, korlátozódnak vagy megszűnnek.

20
18. A formaadás elvei
Forma és a funkció kapcsolata:
A forma az alak a termékkel együtt született, és elsősorban arra jellemző. A szebb terméknek nagyobb az
értéke.
 Forma és díszítés
A forma és a díszítés nem tartoznak szorosan össze. Minden más tárgy és eszköz formája akkor jó, ha
annak használatát elősegíti. A használati tárgyak esztétikai értékelése magára a tárgyra vonatkozik.
Dekoratív művészet alkotásainak értékelése arra vonatkozik, hogy mit fejez ki a díszítés, azaz mit mond
el a művész. A „szép és jó” forma egy a tartalommal és attól elválaszthatatlan. A formatervező nem
díszít, nem használ díszítőelemet.
 Forma és termék rendeltetése
Az ipari formatervezés az ipari tömegtermelés nélkülözhetetlen szükségessége. A bennünket körülvevő
tárgyak közül vannak olyanok, amelyek megfelelnek igényeinknek, viszont vannak olyanok, amelyek felé
szinte félelemmel közeledünk. Megfelelővé válhatnak ezek a tárgyak is, fejlesztésük alkalmával az élet
természetes igényeiből indulhatnának ki tervezőik. A forma és a termék rendeltetése között tehát
rendkívül szoros összefüggés áll fenn. A formatervezésnek nem szabad a termék önköltségét növelni, a
szebb és jobb formát gazdaságosan kell elérni. A formatervezés tehát a termék lényegét kiemelő munka,
mely a használati értéket növeli.
 A gyártó követelményei az ipari formával szemben
Azok az igények melyek kielégítésére a tervezők általában törekszenek, a következők: nagy műszaki
érték, alacsony előállítás, szép forma. Egy szerkezet mérnöki tervezése és annak művészi
formatervezése nem lehet egymástól független munka, nem lehet a követelményeket élesen
szétválasztani.
A termék maximális rendeltetésszerűsége
Törekvés a legkisebb költségre
Minimális súlykialakítás
Legkisebb térfogat elve
Esztétikai célkitűzések
 A termék maximális rendeltetésszerűsége
Ez tulajdonképpen azt jelenti, hogy a termékkel elsősorban azt a munkát lehessen elvégezni, amelynek
elvégzésére tervezték és készítették. Azoknál a berendezéseknél, ahol törekednünk kell a veszteségek
csökkentésére, emelni tudjuk a gép hatásfokát. Ha az ember a saját energiájával, erejével is
takarékoskodni szeretne, ki kell elemeznie az egyes kezelőelemek működtetéséhez szükséges
mozdulatokat idő és ellenállás szempontjából.
 Törekvés a legkisebb költségre
Nem szabad megengednünk, hogy a „jó és olcsó” cikkek előállítása gyengébb minőséghez vezessen.
 Minimális súlykialakítás
Egy termék súlyát mindig nagy gonddal kell mérlegelni, különösen akkor, ha azok emberi használatra
szánt eszközök. A kézi eszközökön túlmenően a járműveknél, ezen belül pedig a repülőgépgyártásban
van nagyobb szerepe a legkisebb súlyra való törekvésnek. Minden műszaki alkotás megköveteli bizonyos
mennyiségű „aktív” szerkezeti anyag alkalmazását, ezek nagysága és mennyisége számítással
meghatározható. A legtöbb esetben szükség van „inaktív” anyagok használatára. Ilyenek például a
szigetelő és burkolóanyagok. A cél tulajdonképpen az inaktív anyagok felhasználása aktív anyagként.
 A legkisebb térfogat elve
Műszaki szerkezet építési költségei megközelítőleg arányosak lesznek a beépített térrel. A legkisebb
előállítási költség elve és a minimális térszükséglet elve szorosan összefügg. Egyes területeken, fontos
szerepet játszanak az elemek szabványosított méretei.
 Esztétikai célkitűzések
Formatervezőnek meg kell próbálnia olyanná formálni a terméket, hogy használata az emberre
kellemesen, megnyugtatóan hasson. A designer feladata a sok jó megoldás közül kiválassza azt, amelyik
a legtökéletesebb esztétikai megfogalmazásban nyújtja az ipari termék lényegét. Az igazán jó és szép
formaterv alapján tehát a jó konstrukció.
 A formatervezett külső értéknövelő hatása
Rájöttek arra, hogy az a termék lesz a piacon a legkelendőbb, amely a vevő tetszését a leginkább elnyeri.
Eladást szolgáló formatervek után megjelentek a humanista formatervek. A nemzetközi vásároknak igen

21
nagy szerepük van az ipari forma fejlődése szempontjából. Szervezetek és intézetek, feladata az ipari
esztétika felemelése.

A formatervezési tevékenység:
A formatervezés legnagyobb mestere maga a természet.
 formatervezési feladatok
A feladatok osztályozás a bonyolultságon alapszik, négy csoportba lehet sorolni:
1. 1,a legegyszerűbb tervezési munkák, feladat egyszerű használattal anyaggal
gyártástechnológiával függ össze. Csak a külső forma kialakítása képezi a feladat tárgyát.
Közszükségleti ipari termékek a csomagolás tárgyai.
2. 2, már egyszerűbb műszaki, mechanikai kapcsolatok merülnek fel. Használati eszközök iroda-
felszerelési eszközök optikai és más fénytechnikai eszközök híradástechnikai berendezések,
háztartási eszközök.
3. 3, a formaalakítás a belső szerkezet és külső forma szoros összefüggésein alapszik, háztartási
gépek, szerszámgépek, motorok, mezőgazdasági gépek, irodagépek, gyógyászat.
4. 4,a bonyolultabb feladatok, összetettebb külső és belső tervezést igényelnek. Jellemző tárgyak:
közlekedési eszközök, járművek, a mozgó szállító- és rakodó gépek.
Formatervező kifejező eszköze a rajzolás. Dokumentáció terjedelmét a feladat jellege szabja meg.
Feladat tisztázásával kezdődik. Tervező mérnökkel. Újonnan fejlesztett termékről, meglévő, működő
tapasztalatokat kell gyűjteni.
Formatervezési dokumentáció
 Vázlattervek készítése
Formatervező „vázolva gondolkodik”. Tömegeket összefogó vázlatokat javítja, módosítja. Ilyen
formatervező vázlat sok készül, saját részre készíti. Készülhetnek papíron, fekete-fehérben színesben
térben is. Tömegvázlatok, minden szerkezeti elem belefoglalható legyen. A formatervező kiválaszt
néhányat, megrajzolja vagy megformázza, alkalmasak legyenek arra, hogy műszaki emberek érdemben
bírálhassák. Pontosnak kell lennie, a részleteket is meg kell mutatni. A kiválasztott vázlatot a
formatervező továbbfejleszti. Nagyobb méretben, léptékhelyesen, a legapróbb részleteket is kidolgozva
rajzolja, részletesebb vázlatterv. Nem működő modellhez jutnak, az elképzeld terméknek lekicsinyített,
élethű mása. Célszerű egyes cikkek tervezésénél 2-3 alternatívát kidolgozni. A részletes vázlatterv
bemutatását a megbízóval megtartott megbeszélés követi.
 Általános tervek készítése
Formatervező elkészíti mindazokat a rajzokat, melyek alapján a tervezett formát gyártásra tudják
alkalmazni. A rajzok számát és nagyságát az érthetőség határozza meg, műszaki rajz szabályai szerint,
szabványos méretarányban. Vigyázni kell, ahol a burkolati részek belső, működő elemekkel, szerelési
egységekkel kapcsolódnak, kötésbe kerülnek.
 Formatervezői ismertetés
A részletek pontosabb elképzelését, az anyagra vonatkozó és a technológiai előírásokat.
Felületkikészítés, színminta, a festékanyag azonossági jele. A modell léptékhelyes kivitelben, általános
terv minden részletével tökéletesen megegyezően. Formaterv-dokumentációt adoptálni kell, és elkészítik
a gyártási dokumentációt, egyesítik a művészi terveket a technikai rajzokkal. A fenti vázlatok, rajzok és
modellek együttesen az ún. formaterv-dokumentációk.
Tartalmazza:
1. a formatervezési megbízást
2. vázlatterveket, melyeken a művész a formaelgondolásait bontogatja ki
3. a bemutatásra szánt vázlatterveket
4. részletes vázlattervek a végleges megoldással
5. általános tervek az elfogadott elgondolásokkal
6. formatervezői ismertetés
 A formatervezés módszerei
 hagyományos módszer
Tervezési szempontok:
A. Használati:
1, célszerűség
2, természetes és kényelmes használat
3,az emberi test felépítése szerinti kialakítás
4, balesetmentes használat
22
 B. Műszaki:
1, minimális súly
2, minimális térfogat
3, minimális veszteség
4, adott technika figyelembevétele
5, szabványok figyelembevétele
6, minimális költségű előállítás
C. Esztétika:
1, célszerű forma
2, esztétikus színhatás
3, színdinamika alkalmazása
4, szinesztézia alkalmazása
D. Kereskedelmi:
1, versenyképes ár
2, korszerű forma és szín
3, tetszetős kivitel
4, csomagolás
5, szállíthatóság
 Új módszer
Működő eredeti nagyságú modell. Cél:az átadott anyag alapján azonnal megkezdhessék a
szerszámkészítést, így elmarad az adoptációs idő. Fontos szerep jut a műhelyeknek, ahogy egyúttal a
csomagolást is megtervezik

Ergonómiai és biztonságtechnikai szempontok a formatervezésben:

Ergonómia: elvi és módszertani alapokat ad ahhoz, hogy a munkafolyamatokat, a munka- és
életkörülményeket az emberi szervezet, a pszichikum és a szociális környezet törvényeivel összhangban
alakítsák ki.
 Az ergonómia alkalmazási területei
a. Foglalkozási rendszer ergonómia
Vizsgálat tárgya: ember-gép, ember-környezet, ember-gép- környezet
Fejlődési szintek: I szint, II szint, III szint...(telefonnal lefotóztam)
b. Fogyasztói ergonómia
Vizsgálat tárgya: az ember által használt tárgyak, igénybe vett szolgáltatások mennyire biztonságosak,
megfelelőek, hatékonyak, komfortosak, esztétikusak.
Fogyasztói termékek, kommunikáció dimenziója, funkció dimenziója.
1, minimális funkció-minimális kommunikáció feladata:a funkció elvégzése, a tárgy mutassa a
funkciót
2, maximális funkció-minimális kommunikáció feladata:a funkció könnyű, gyors, hatékony elvégzése,
a tárgy mutassa a funkciót
3, minimális funkció-maximális kommunikáció feladata:a funkció elvégzése, a tárgy mutassa be a
felhasználót
4, maximális funkció-maximális kommunikáció feladata:funkció könnyű, hatékony elvégzése és a
felhasználó bemutatása (környezetbarát, újrahasznosítható élet-minőséget javító termék)
Ember és környezet kapcsolata:
Igénybevételek:- fiziológiai hatások, -pszichikumhatások
Terhelések:- általános terhelések, - munkatartalmi terhelések

Színhatások tervezése:
A legtöbb benyomást szemünkkel szerezzük. Az ember és a munka közötti viszonyban rendkívül nagy a
látás szerepe, a látás szerve a szem.
 A színelméletről vázlatosan
A szín olyan érzet, amelyet olyan elektromágneses hullámok váltanak ki, melyek hullámhossza 380 és
780 nm közé esik. A 380 és 450 nm közé eső ibolya, a 465 és 485 nm közé esőket kéknek, a 490 és 560
nm közé esőket zöldnek, az 571 és 590 nm közé esőket pirosnak, illetve narancsvörösnek érezzük.
A színérzetet a szín három jellemzője befolyásolja: a színtónus, a telítettség és a világosság. A
színtónust pirosnak, zöldnek, kéknek vagy sárgának nevezik. A telítettséget fizikailag nem lehet mérni,

23
csak összehasonlító sorozatok révén becsülni. A szín világosságát a reflexiós értéke határozza meg. Az
egymástól elválasztható színvariációk száma 600 000 és 7,5 millió között ingadozik.
A fényforrásokból származó színeket közvetlen vagy primer színeknek, nem világító tárgyak felületének
visszavert fénysugaraiból származó színeket közvetett vagy szekunder színeknek. Az anyag színét
kémiai összetétele, felületi szerkezete, stb. határozza meg. Színe függ a fény spektrumától is. Anyagok
színét a fényforrás színképi összetétele és a megvilágított tárgy szelektív fényabszorpciója együttesen
adja meg. A színeket a Szin érzet alapján 2 csoportba szokás osztani: tarka, semleges.
 A színhatás-tervezés gyakorlati szempontjai
Az iparban már kialakultak színhasználatok: hűtőkocsik színe fehér, tűzoltó kocsik színe piros.
Szinezéssel javíthatók a munkakörülmények. Elsőrendű az optimális látás, látás javul, fénykontrasztok.
Különösen vas- és fémipari műhelyekben hiányzik a fénykontraszt. Legélesebb megkülönböztetést az
igen jó és igen rossz reflektáló képességű felületek egymás mellé helyezése adja (fehér műhelyfalnál a
sötét tárgyak részleteit alig tudjuk megkülönböztetni). Színváltás, hogy a munkavégzés központja legyen
a legvilágosabb. A szem alkalmazkodik a környezet megvilágítási erősségéhez. A munkapont és a háttér
között folyamatos átmenetet kell biztosítani. Figyelni kell, hogy az alkalmazott színek milyen hatást,
érzetet váltanak ki az emberből. Törekedni kell a harmonikus színösszetételre (ne használjunk
indokolatlanul nagy színkontrasztot, egyenlő vagy hasonló tónusértékű színeket nem helyes egymás
mellett alkalmazni. Színkialakítással lehetőleg összhangban álljon a fényhatás.
 Ajánlások egy színterv összeállításához
1, a munkafeladat elemzése
2, a színkialakítással elérni kívánt célok rögzítése
3, a színbeli adottságok és keretfeltételek meghatározása
4, finom fokozatú és sorozatú színkártya alkalmazása
5,különböző megfontolások és ötletek

Normák és formák:
A szabványok kétféleképpen különböztethetők meg formatervezői tevékenység szempontjából
1, fő szabványok:
 funkció követelménye,
 termelés követelménye,
 piac követelménye
2, tényleges szabványok: a tényleges szabványok létrehozása az egységes megoldásokra való
törekvésből fejlődik ki. Az egységesítésre való ösztönös törekvés számos területen megjelent, később
az egységesítés iránti igény tudatossá vált.
 Minőség előírása szabványokban
A termékek minőségét szabványokban kell előírni:
- a termék minőségének, többnyire műszaki jellegű összetevőjét tudja ellenőrizhető módon leírni.
- a szabvány legfeljebb néhány minőség kategóriát tartalmazhat
- a kötelező előírások érvényesítése nem is volt lehetséges és a kötelező szabványok merev
rendszerében elegendő volt egyetlen elem eltérése a tervtől, ahhoz, hogy mindenki mentesüljön
az ennek folytán előállott késés, felelőségre vonása alól.
Fő céljai:
 kölcsönös megértés elősegítése
 csatlakoztathatóság biztosítása
 rendeltetésre való alkalmasság biztosítása
 gazdaságos választék kialakításának biztosítása
 állagmegőrzés biztosítása

24
19. Kialakítási irányelvek és alkalmazási lehetőségeik
Rendszerezés és áttekintés:
Az általános célkitűzésből levezetett egyszerűség, egyértelműség és biztonságosság alapszabályai mellett
általános feltételekből és a feltételekből megfogalmazott vezérfonalból adódnak a kialakítás irányelvei.
A kialakítási irányelvek segítségével kielégíthetők a mindenkori feltételek és nagymértékben hozzájárulnak a
konstrukciós alapszabályok érvényesüléséhez.
Az igénybevétel szempontjából helyes kialakítás (élettartam): Ebből a szempontból nagy jelentőségű a terhelés
időbeli lefolyásának, a létrejövő igénybevétel nagyságának és fajtájának megállapítása, valamint az ismert
szilárdságtani hipotézisek figyelembevételével elvégzett közelítő számítás.
Az alakváltozás-, a stabilitás-, és a rezonancia szempontjából helyes kialakítási irányelvek alapjai a mechanikai
és a dinamikai számítási eljárások.
A hőtágulás és tartósfolyás szempontjából helyes kialakítást a hőmérséklet hatásának figyelembevételét.
A korrózióvédelem szempontjából helyes kialakítás
A szerelés-, és gyártás szempontjából helyes kialakítás
Az üzemelés és a karbantartás szempontjából helyes kialakítás
Hőtágulás:
A műszaki rendszerekben alkalmazott anyagok hő hatására térfogatukat változtatják. A hőmérséklet hatására
létrejövő méretváltozás mellett azoknak a szerkezeti elemeknek, amelyeknek nagy az igénybevétele egyéb,
mechanikai terhelés hatására bekövetkező méretváltozások is keletkeznek. Ezeket a méretváltozásokat a
tervezés során szintén figyelembe kell venni.
Tartós folyás és relaxáció:
A hőhatásnak kitett alkatrészek kialakítása során a hőtágulás jelenségén kívül a szerkezeti anyagok tartós
folyását is figyelembe kell venni. A hőtágulás vagy hőmérsékleti hatás fogalmába nem csak a nagy
hőmérsékletek tartoznak, noha a legtöbb esetben erről van szó. Vannak olyan szerkezeti anyagok, amelyek
már 100 °C alatti hőmérsékleten is hasonlóan viselkednek, mint a fémek nagy hőmérsékleten.
Tartós folyás: Azok az alkatrészek, amelyek nagy hőmérsékleten, vagy a folyáshatárhoz közel tartós
igénybevételnek vannak kitéve, a Hook-féle törvénynek megfelelően ε=σ/E rugalmas nyúláson kívül az időtől
függő εképl képlékeny alakváltozást is szenvednek. A szerkezeti anyagoknak ezt a tulajdonságát kószásnak
vagy tartósfolyásnak nevezik, amely függ az igénybevételtől, a ϑ hőmérséklettől és az időtől. Tartós folyásról
van szó tehát akkor, ha állandó terhelés, vagy feszültség hatására az alkatrész nyúlása megnövekszik.
Relaxáció: Előfeszített szerkezeti elemek (rugók, csavarok, stb.) a szükséges előfeszítés hatására ε össz teljes
nyúlás (Δlössz méretváltozás) jön létre. Az anyag kúszása és a felfekvő, ill. érintkező felületeken fellépő helyi
megfolyás következtében az idő folyamán a képlékeny alakváltozás megnő a rugalmas alakváltozás rovására.
Az állandó összes alakváltozáson belül létrejövő rugalmas alakváltozási hányad csökkenésének ez a
jelensége a relaxáció vagy ernyedés.
Korrózió:
A korrózió az esetek nagy részében nem kerülhető el, csak csökkenthető, mert a korrózió oka nem szüntethető
meg. A korrózióálló szerkezeti anyagok alkalmazása ezen túlmenően gyakran gazdasági szempontból sem
indokolt. Így a tervezőnek a korróziót megfelelő koncepció kidolgozásával vagy célszerűbb szerkezeti
kialakítással kell korlátozni. A konkrét tennivalók a várható korróziós jelenség fajtájától függenek.
Egyenletes korrózió: Nedvesség és a levegő vagy környezeti közeg oxigénjének egyidejű jelenlétének hatása.
Helyi korrózió: A helyi korrózió különösen veszélyes, mivel az egyenletes korrózióval ellentétben nagy a
feszültséggyűjtő hatása és kialakulása néhány esetben nem is látható előre. Ezért az ilyen szempontból
veszélyesnek tekinthető helyekre már fokozottabb figyelmet kell fordítani. Típusai:
 Réskorrózió
 Érintkezési korrózió
 Határfelület korrózió
 Repedési korrózió
 Feszültség korrózió
 Erózió, kavitáció és súrlódás következtében létrejövő korrózió
Szabványosítás:
A szabványosítás az ismétlődő műszaki, vagy szervezési eljárások összes érdekelt bevonásával kidolgozott
egyszeri megoldása a szabvány kidolgozási időpontjában ismert és a technika akkori színvonalának megfelelő
optimális eszközökkel. A szabvány tehát mindig időben korlátozott műszaki és gazdasági optimum.

25
20. Gyártmánysorozatok, gyártmánycsaládok tervezési elvei, módszerei
(Gyártmánysorozatok és építőszekrény-rendszerek tervezése)
Gyártmánysorozatok:
A tervezés és a gyártás racionalizálása egy igen hatékony eszköze a gyártmánysorozatok kifejlesztése.
A gyártó számára ebből adódó előnyök:
 a több alkalmazási területre kiterjedő konstrukciós munkát a rendezőelvek alapján csak egyszer
kell elvégezni
 a meghatározott sorozatnagyságok gyártása ismétlődik, ezáltal gazdaságosabbá válik
 jó minőség érhető el.
A felhasználó számára az alábbi előnyök származnak:
 kedvező áru, jó minőségű termék
 rövid szállítási idő
 problémamentes tartalékalkatrész-beszerzés és –utánpótlás.
A gyártó és a felhasználó számára adódó hátrányok:
 a korlátozott, nem mindig optimális üzemi tulajdonságokkal rendelkező méretválaszték.
Gyártmánysorozaton olyan műszaki alkotásokat (gépeket, szerkezeti egységeket, vagy alkatrészeket)
kell érteni, amelyek
 ugyanazt a funkciót
 ugyanolyan megoldással
 több méretlépcsőben
 a lehetőség szerint azonos gyártási eljárással készítve széles alkalmazási területen teljesítik.
Ha ezenkívül a sorozat egyes tagjai más funkciókat is teljesítenek, akkor a sorozat mellett építőszekrény-
rendszert is kellett fejleszteni. A gyártmánysorozatok kifejleszthetők egy előzetes elképzelés alapján,
vagy már meglévő gyártmányból még akkor is, ha az eredetileg egy egyedi feladat megoldása volt. A
sorozattervezés lényege az, hogy kidolgozandó gyártmánysorozat (gép, szerkezeti egység, vagy
alkatrész) egyik tagjából kiindulva bizonyos törvényszerűségek szerint ebből származtatható le a sorozat
többi tagja. A kiindulásul választott terv az alapterv, a sorozat többi tagjára vonatkozó pedig a
származtatott terv.
Sorozatok tervezése:
Összefoglalva, a sorozattervezés, fejlesztés egyes lépései a következők:
1. Alapterv készítése, amely vagy a sorozat tervezése folyamán készül el, vagy már meglévő
gyártmány.
2. A fizikai összefüggések meghatározása a hasonlósági törvények alapján, és az eredmények
ábrázolása a szabványos számok diagramjában, az adatsor megadása adatlapokon diagram
formájában.
3. A típuslépcsőzések és alkalmazási tartományok kijelölése az adatlapokon.
4. Az elméletileg meghatározott sorozat illesztése a kötelező érvényű szabványokhoz, vagy
technológiai előírásokhoz, az elérések feltüntetése az adatlapokon.
5. A sorozat ellenőrzése a szerkezeti egységek vagy a mérettartomány szélén lévő tagoknál a
kritikus részek méretarányos kidolgozásával.
6. A tervdokumentáció javítása, tökéletesítése olyan mértékben, amilyen mértékben azt a sorozat
pontos meghatározása, véglegesítése és a gyártási dokumentáció készítése szükségessé teszi.
Építőszekrény-rendszerek:
Mint ismert, a sorozattervezés célja a gyártmányfejlesztés ésszerűsítése azáltal, hogy a létrehozott
sorozat tagjaival azonos funkció azonos megoldási koncepcióval és lehetőleg széles mérettartományon
belül azonos tulajdonságokkal teljesíthető legyen.
Az építőszekrény-rendszerek alkalmazása más szempontból előnyös. Ha egy gyártmánynak egy vagy
több méretnagyságban különböző funkciókat kell teljesíteni, ez egyedi tervezésű konstrukcióknál
nagyszámú, különböző kialakítású szerkezetet eredményez, amely természetesen ennek megfelelően
nagy tervezési és gyártástechnológiai-ráfordítást igényel. Az ésszerűsítés ebben az esetben az jelenti,
hogy az esetenként szükséges funkcióváltozat egy állandó egyedi alkatrész, és/vagy szerkezeti egység
(funkcionális építőelem) készlet kombinációjával építhető össze. A kombináció az építőszekrény-elv
alkalmazásával valósul meg.
Az építőszekrény-rendszer olyan gépek, szerkezeti egységek és egyedi alkatrészek készlete, amelyek:
 gyakran eltérő megoldású építőelemként kombinálva
 eltérő összfunkciót teljesítenek.
26
Mivel az építőelemek több méretnagyságban is készülhetnek, az építőszekrény-rendszerek gyakran
egyben gyártmánysorozatok is.
Építőszekrény-rendszerek előnyei és korlátai:
A gyártó számára az építőszekrény-rendszerek alkalmazása csaknem minden szempontból előnyt jelent,
ezek a következők:
 Az ajánlatok készítéséhez, a tervezéshez és a konstrukciós változatok elkészítéséhez már kész
kiviteli dokumentációk állnak rendelkezésre. A konstrukciós ráfordítások csak egyszeri
ráfordításként jelentkeznek, ez azonban a nagyobb szükséges előzetes ráfordításokat tekintve
hátrány is lehet.
 Az adott megrendeléssel kapcsolatban konstrukciós ráfordítás csak az előre nem látható
járulékos berendezésekkel kapcsolatban merülhet fel.
 Lehetőség van a „nem”- építőelem jellegű szerkezeti elemek kombinációjával ún. vegyes
rendszerek kialakítására.
 A munka előkészítése egyszerűsíthető, és a gyártási határidők is jobban kézben tarthatók. Az
átfutási idő a tervezés és a gyártás területén az építőelemek párhuzamos készítésével jelentősen
lerövidíthető, jobbak a szállítási feltételek.
 A megrendelésnek megfelelő gyártmányváltozat tervezése számítógéppel elvégezhető.
 Egyszerűbb a kalkuláció.
 Az építőelemek a megrendelésektől függetlenül, a legkedvezőbb mennyiségben gyárthatók, ami
pl. a költségek szempontjából előnyösebb gyártóeszközök és gyártástechnológiai eljárások
alkalmazását eredményezheti.
 A szerkezeti egységek célszerű kialakítása kedvező szerelési feltételeket biztosít.
 Az építőszekrény-rendszer elv előnyösen alkalmazható a termelési folyamat különböző
fázisaiban, így a rajz- és a darabjegyzék-készítésnél, tehát a szerkesztés területén, a munka
ütemezésénél, a nyersdarabok és félkész termékek beszerzésétől és az alkatrészgyártástól
kezdve egészen a szerelésig és az értékesítésig.
A felhasználó részére is meglehetősen sok előnyt jelent:
 rövid szállítási határidőt
 jobb alkatrész cserélési és karbantartási lehetőségeket
 jobb tartalékalkatrész-ellátást
 a gyártmányváltozatok keretein belül a későbbiek során lehetősége nyílik a funkció
megváltoztatására, bővítésére
 a kiforrott gyártmány csaknem kizárja a hibalehetőségeket.
A gyártó számára az építőszekrény-rendszer korlátait az jelenti, ha az építőelemekre bontás műszaki
hiányosságokhoz és gazdasági hátrányokhoz vezet.
 A különleges kívánságok kielégítésére nincsen oly mértékben lehetőség, mint az egyedi
gyártmányoknál.
 Az előkészítés egyszeri, de nagyobb konstrukciós ráfordítást igényel.
 A gyártmányváltoztatás csak nagyobb időközökben gazdaságos, mivel az egyszeri fejlesztési
költség meglehetősen nagy.
 A formai kialakítás az egyedi kialakítástól eltérően erősebben függ az építőelemek kialakításától
és a felosztási foktól.
 A csatlakozó és illesztő felületek kialakítása miatt nagyobb a gyártási ráfordítás, a gyártási
pontosságot, a minőséget tehát magasabb szinten kell tartani, hiszen utólagos megmunkálásra
nincs lehetőség.
 Nagyobb szerelési ráfordításra és gondosabb szerelésre van szükség.
 Nagyon sok esetben azért nehéz az optimális építőszekrény-rendszer kialakítása, mert a gyártón
kívül a felhasználó szempontjait is figyelembe kell venni.
A felhasználó hátrányai:
 a különleges kívánságok teljesítésére nincs mód
 bizonyos minőségi jellemzők kedvezőtlenebbek lehetnek, mint az egyedi kiviteleknél
 a nagyobb súly és térfogat miatt megnő többek között a helyigény és az alapozási költség is.

27