7.

Nemzet- és történelemszemlélet Kölcsey Ferenc lírájában

Kölcsey Ferenc (1790-1838) a magyar reformkor első évtizedeinek kiemelkedő alakja.

- a tiszta, eszményi hazafiság legtökéletesebb megvalósítója, aki mentes minden önös érdektől
- élete értelmét a közösségért végzett munkában látja
- legfontosabb érték számára a haza és a magyarság jövője
- rendkívül nagy műveltségű, több nyelven beszélő költő
- a magyarság-téma az 1820-as években jelenik meg nála. Ekkor már érezhető
Magyarországon a romantika hatása, amely a költőket a haza fontossága felé fordítja.
Négy nagyon fontos verse született ennek a jegyében: Himnusz, Huszt, Zrínyi dala
Zrínyi második éneke. Ezek egyes motívumai illeszkednek a reformáció korában
megjelenő jeremiád műfaji vonásaihoz (jeremiád: Jeremiáshoz hasonlóan a nemzet
hanyatlásának okát az erkölcs hiányában látja).
- Megjelenik a nemzetféltés, sőt, a Zrínyi-dalokban a nemzethalál gondolatai is.
Ezek előzményei a Berzsenyi-ódák.

- korai lírájára jellemző a megfoghatatlan, elvont ideálokért való rajongás, az elérhetetlen

utáni vágy, elégedetlenség, belső meghasonlottság, közöny
-A 1820-as években a megélénkülő politikai élet kimozdította sötét hangulatából, és a
cselekvésben, a haza érdekéért való munkálkodásban látta meg az élet legfőbb értelmét.
Hazafias lírája ezáltal más irányt vett: verseiben a cselekvés vágya, és kötelezettsége játszik
fontos szerepet, illetve saját fájdalmai és panaszai helyett a magyarság sorskérdései és
problémái felé fordult.
Himnusz (1823)
- Az antik műfaj egész Európában elterjedt; Istenhez forduló fohászt fogalmaz meg. A
nemzeti összetartozást hivatott szolgálni verssel és dallammal. (Erkel Ferenc 1843-ban
zenésítette meg.)
- Címe egyben műfajmegjelölés is, ami megszabja a hangnemet, a témát és a szerkezetet.
- Világirodalmi előzményei Szapphó himnuszai. Ezekhez hasonlóan a Himnusz hangneme
is magasztos, patetikus, és fölsőbb hatalmat szólít meg, de természetesen nem antik
istenséget, hanem az egy Istent.
- Szerkezete - szintén antik mintára: megszólítás, kérés, múlt felidézése, majd a végén a
megszólítás és a kérés megismétlése, ezért:
- keretes mű: a megszólítás és a kérés az első és utolsó versszakban szinte
pontosan ugyanazokkal a szavakkal kifejezve jelenik meg.
-A Himnusz alcíme „a magyar nép zivataros századaiból” a cenzúrát hivatott kijátszani.
Nyilvánvaló, hogy Kölcsey jelene problémáit írta le, de az alcím segítségével úgy tesz, mintha
pusztán a múltról írna, ebben pedig a hatóságok nem találhatnak semmi kivetnivalót. Azonban
a 6-7. versszakban mégis belopja a jelent.
-A keretben megszólított Isten a történelem irányítója: tőle kaptuk ajándékba a "szép
hazát", de bűneink miatt jogosan sújt a balsors századok szenvedéseivel.
-A mű szemlélete hasonló a jeremiádok történelemlátásához, Zrínyi Szigeti
veszedelmének első énekéhez hasonlóan. Isten kérlelhető, befolyásolható. Ezt bizonyítja az
imaforma: a könyörgés az áldásért, jókedvért, bőségért és a védelemért.
- Kölcsey költeményét visszahelyezi a múltba, s beleéli magát egy akkori protestáns
prédikátor-költő helyzetébe, s ez segít megérteni a költemény mélyen vallásos jellegét, sajátos
történelemszemléletét. Célja tehát a múltba való visszahelyezkedés, a régi idők
magyarságával való azonosulás.
A vers pontosan és logikusan van felépítve:
1. versszak: áldást kér,
2., 3. versszak: természeti adottságainkkal harmóniát sugall,
4. versszak: a tragikum és a félelem semmisség teszik a kezdeti harmóniát,
5. versszak: a belső viszályok fokozzák kilátástalanságunkat,
6.és 7. versszak: a félelemérzés irracionálissá fokozódik,
8. versszak: csak Isten segítsége teremthet újra harmóniát.
A keretbe foglalt 6 versszak közül az első kettő a régi dicsőségről szól, a másik négy a múlt
szenvedéseiről. Ez az arányeltolódás azt sugallja, hogy a büntetés mértéke már meghaladta a
magyarság bűnét, ezért az Istenhez szóló kérés („áldd meg a magyart”) jogos. A költő a
szenvedés erőteljességét felnagyított, látomásszerű képekkel hangsúlyozza

Kölcsey nem csak költőként, hanem a közéletben is küzdött a nemzeti függetlenségért, a

jobbágyfelszabadításért. Rá is nagy hatással volt Szécheny István Hitel című művének
megjelenése 1830-ban, amely noha közgazdaság-tudományi mű, változást idézett elő a költők
szemléletében: a régi dicsőség helyett a jelen és a jövő sürgető feladataira irányította
tekintetüket. Az új program célkitűzéseinek megfogalmazására alkalmas kifejezési forma volt
az epigramma műfaja, pl. Huszt.
Huszt (1831)
- Szintén hordoz antik vonásokat: klasszikus epigramma: disztichonokból áll, rövid, 6
leíró sor után kétsoros csattanóval zárul
.

- A vers megírásakor a reformkor kezdetének lendülete hathatott Kölcseyre, hisz a vers

vége optimista (felszólítása: a jövőre nézzünk, ne a múltra; „s a haza fényre derül”).
- A romantika hatása is jól érződik, mind az ábrázolás, mind a hangzás terén. Jellegzetes
képek: lebegő rémalak, hold, rom (melynek kultuszát a romantika vezette be - direkt romokat
kezdtek építeni), zenei stíluseszköz: belső rím: pl.: messze-össze; „Szél kele most, mint sír
szele kél”.

- Az 1830-as évek elején a költőt a sötét, komor pesszimizmus jellemzi. Az 1832-36-os

országgyűlés kudarca sötét, komor, remény nélküli pesszimizmusba sodorta Kölcseyt. Úgy
érezte, hogy a történelem adta utolsó lehetőséget játszotta el a nemzet a nagy sorskérdések
megoldására.

Zrínyi dala (1830)

A költőt lehangolják a Szatmár megyében tapasztaltak az adózó nép állapota, a paraszti
nyomorúság. Ez a hangulat szüli a párbeszédre felépített nagy alkotást.

- A Himnuszban előkészített gondolatot folytatja.

- Zrínyi és a költő fájdalmas dialógusából kiderül, hogy már nincs igaz magyarság, a nemzet
már csak nevében él.
- A kérdező Zrínyi és a feleletet adó költő párbeszéde mögött ott érezhetjük a német Herder
hatását, akinek az életképtelen kis nemzetek halálával kapcsolatos jóslata mélyen élt az
értelmiségben. Ez a nemzethaláltól való szorongás sokkra hatott, így Vörösmartyra is
(Szózat).
 - Párbeszédes formában tárgyiasított belső monológ, vívódás. A kérdések mindig
anaforikusak (Hol..., Hol...), s a múlt dicsőségét idézik. Ezt a múltat a tevékeny és alkotó
hazaszeretet, a hősiesség és önfeláldozás jellemezte. A válaszok ennek negatív lenyomatai.
- Az utolsó válasz megszakítja az anaforák sorát („Vándor állj meg!”), s ezzel
nyomatékosítja a végső megállapítást, a herderi halálvízió legerőteljesebb költői kifejezését.

Zrínyi második éneke (1838)

Nyolc évvel későbbi versében Zrínyi már a megszemélyesített Sorssal perel a nemzet
fennmaradásáért. Logikus folytatása ez a Zrínyi dalának, de ott még két egyenrangú fél, két
költő vitázik a nemzeti lét sorskérdésein, itt azonban már a metafizikai értelemben
megjelenített Sors önhatalmú lény, akarata kikezdhetetlen és végérvényes.

- Az első versszak a magyarság magára maradottságának, szenvedésének, bűnhődésének

ismert toposzát mutatja, s csak a második versszak rideg és elutasító hangnemére felelve kerül
sor az önvizsgálatra, a szembenézésre.
- A lírai én megkülönbözteti a haza fogalmát, eszméjét az emberek összességétől. A végső
kérés az előbbi megmaradására, megőrzésére irányul, a sors azonban nem ismeri a
különbségtételt, hiszen az emberekben, az emberek által él a haza.
- A záró kép ismételten a herderi jóslat képi szintre fordítása.
- A vers rövid mondatai kategorikusak: nemzeti értelemben vett jövőnk nincs, új nép veszi
birtokba földünket, mely nép érdemes lesz a továbbélés jutalmára.

Utolsó éveinek legkiválóbb alkotása a magyar próza remeke a Parainesis (’intelem,

buzdítás’) (1834), melyet unokaöccsének Kölcsey Kálmánnak írt. Az írás legfőbb tanítása,
hogy az ember a közösségé, nem önmagáé. A közéleti szereplés nélkülözhetetlen feltételének
tekinti a szónoklat szabályainak ismeretét, ehhez pedig alapvető az anyanyelv tökéletes
ismerete.