Borromini: San Carlo alle Quattro Fontane elemzése

A spanyol trinitárius rend 1634-ben megbízta Borrominit, hogy tervezzen és renováljon meg különböző építményeket
és formálja át Róma látképét. Borromini akkoriban még fiatal, kevésbé híres építész volt és szívesen fogadta a kihívást,
mivel ismertté szeretett volna válni. Az első önálló munkáját tekintve mindenki elvárásait túlszárnyalta, hiszen a San
Carlo alle Quattro Fontane kolostortemplom kiemelkedik a sok gyönyörű római templom közül a kiemelkedő barokk
stílusával. 1638-ban kezdték el építeni és a munka nagy részével végeztek 1641-re, végül 1646-ban szentelték fel
Borromeo Szent Károly részére. Sajnos Borromini soha nem csodálhatta meg az építményét a végleges pompájában,
mivel a teljes boltozattal csak 1667-ben végeztek, 10 évvel Borromini halála után, aki öngyilkosságot követett el.

Az első kihívás, amivel az építésznek szembe kellett néznie az a tény volt, hogy az építményt be kellett helyeznie egy
szűkebb, kevésbé levegős területre. A stílusát tekintve teljes mértékben ellent mondott a reneszánsz tiszta vonalainak
és a visszafogott díszítésének, amiket a protenstáns vallás templomai képviseltek. A hagyományokkal való szakítás
tovább folytatódik, méghozzá a bejárattal, ami északnyugati fekvésű. A végig domború és hullámzó homlokzat kiemeli
a templom drámaiságát és vizuális folytonosságot nyújt. Az oszlopok is jelen vannak, de már barokk kiegészítőkkel.
További hihetetlen részletezés és gondosan kifaragott díszítés végig jellemzi az épületet. A drámaiság a szobrok
póziban is megfigyelhető, amik angyalokat és szenteket ábrázolnak. Végül az ovális kupolában csúcsosodik ki a kápolna,
amit szintén bonyolult, geometrikus minták díszítik.

A kápolna belsejének megtervezésénél Borromini folytatja és még jobban hangsúlyozza kontrasztot a reneszánsz
tiszta elemei és formáival és a drámaiságot. Továbbá vékony, lengő falat figyelhetők meg, ami szintén a római barokk
sajátja. A kápolna, a korábban szintén emlegetett geometrikus formára, egyenlő oldalú háromszögekből álló gyémánt
alakzatra épült. Borromini nagy erőfeszítést tett azzal kapcsolatban, hogy a kis teret nagyobbnak tüntesse fel és hogy
a kis térnek nagy nyitottságot kölcsönözzön. Ennek eléréséhez keskeny oltárokat helyezett el az oszlopoknál, valamint
az oltár előtt egy fehér enteriőrt tervezett, ami visszatükrözi a lehető legtöbb fényt, mindkettő nagyban a nyitottság
illúzióját keltette. A templom közepén állva és felfelé tekintve megláthatjuk, hogy a kupola alján fekvő ablakok nem
láthatóak. A kupola csúcsában elhelyezkedő lámpa pedig körülveszi és gyönyörűen megvilágítja a galamb képét, ami a
Szentlelket szimbolizálja. Ez a galamb egy háromszögben van elhelyezve, ami szintén egy vallási szimbólumot jelen, a
Szentháromság jelképe és szimbóluma. A kupola belső felületét geometriai formák keveredése borítja, amelyeknek a
mérete a csúcshoz közeledve kisebbek lesznek, ami szintén kitágítja a teret és elhiteti velük a magasabb belteret,
belmagasságot.

Mind a külső, és mind a belső tervezés gyönyörűen kiemeli a barokk maga sajátosságait. A folyamatos kontraszt, a
fény és árnyék játéka, valamint a drámaiság folyamatosan ismétlődő eszközként jelenik meg ebben a kolostor-
templomban. Az elképesztő alaposággal kifaragott szobrok pedig szintén szünet nélkül vannak jelen az épületen és
annak belsejében is. Borromini merész és drámai vonalai nagy hatást váltottak ki a nápolyi és későbbi szicíliai
építészetre is.

Források:

www.study.com

www.wikipedia.com

Gyarmati Vivien, 2023.11.29.