A homokbuckáink egyik jellegzetes növénye a közönséges boróka, vagy régies nevén apró

fenyő, borsikafenyő, gyalogfenyő, borókafenyő.

A 19. században tömegesen telepítették az alföldi futóhomok megkötésére, mert jól tűri a
szárazságot. Ma inkább dísznövényként ültetik, bár a városi szennyezett levegőt nem szereti
annyira.
A növényt ősidők óta használja a népi gyógyászat. Egy Bibliai legenda szerint Mária egy
borókabokor alá rejtette a kis Jézust, hogy Heródes katonái ne találjanak rá. Emiatt a
borókának gonoszűző erőt tulajdonítottak és az ajtó fölé akasztották, hogy megvédje őket a
rontástól, járványok idején pedig nagy tüzeket raktak belőle, hogy füstjével elűzzék a
betegségeket.
Aromás olaját és a zöld részek lepárlása után fennmaradó kátrányt már az ókori egyiptomiak
is felhasználták a balzsamozószereikben.
Napjainkban a boróka termése a legismertebb, jellemzően vadhúsok, pácok fűszerezéséhez,
főzelékek, savanyúságok elkészítéséhez és füstöléshez használják. A borókabogyó gyantás,
édeskés, fás ízű fűszernövény. Íze rendkívül intenzív, ezért óvatosan bánjunk a
fűszerezésével.
Az éretten hamvaskék termések a növény legértékesebb részei, 1-3 % illóolajat tartalmaznak.
A bogyók 2-3 év alatt, viszonylag lassan fejlődnek ki és válnak éretté. Betakarítani a második
év nyarán lehet, ami a boróka, szúrós ágai miatt nem egyszerű feladat. Ezért a terméseket
bottal verik le, majd a földről gyűjtik össze.
A bogyó serkenti az emésztést, gyomorerősítő, erős vízhajtó hatású, vese-epegörcs oldó,
vércukorszint csökkentő. A friss terméseknek magas a C-vitamin tartalma, és igen jelentős a
pektin- és cukortartalma is. A bogyókból gyógylekvár főzhető, amelyet epe- és veseműködést
serkentő szerként fogyasztanak, de szeszesitalt is készítenek belőle, főleg a gin és a
borovicska összetevőjeként ismert.
Régen az angolok az ihatatlan szeszesitalokat gyakran ízesítették fűszerekkel,
gyógynövényekkel, hogy könnyebben fogyaszthatók legyenek. Sokan nem engedhették meg
viszont maguknak, hogy a drága és nehezen beszerezhető fűszereket használják, így került
képbe a vadon is megtermő boróka. A gin tehát egy fűszerezett pálinka, amit később
gyógyításra is használtak.
A borovicskát Szlovákiában ma nemzeti italként tartják számon. Eredetileg kétféleképpen
készítették. A trencséni borovicska tiszta borókapárlat volt, amit vízzel hígított, tiszta
borókacefréből pároltak le. A szepesi módszer szerint pedig a borókabogyót gabona-, vagy
burgonyacefréhez adták, vagy időnként egyszerűen csak a kész gabonapárlatot ízesítették
vele.
A borovicska mellékterméke a borókaolaj, mely főzéskor a pálinka tetején úszik, onnan
gyűjtik össze. Belélegezve vírusölő, légúti betegségeknél fertőtlenítő hatású, serkentő, légzést
könnyítő, oldja a szorongást. Külsőleg visszeres, rossz vérkeringésű lábak kezelésére
alkalmazzák, valamint reumás, köszvényes és egyéb ízületi fájdalmak enyhítésére.
Bedörzsölő olajat mi magunk is készíthetünk. 2,5 dl olívaolajba tegyünk 40 gramm összetört,
szárított borókabogyót, majd 2 hétig hagyjuk állni. Ezt követően szűrjük le, és öntsük az olajat
egy tiszta üvegcsébe. A sajgó testrészeket rendszeresen dörzsöljük be ezzel az olajjal, amíg a
panaszok fennállnak.
A boróka belsőleges fogyasztásával mindig bánjunk óvatosan. Erősen izzasztó és vizelethajtó
hatása miatt csak mértékkel használjuk, hosszan tartó fogyasztása vesekárosodást
okozhat. Kisgyermekek, epilepsziások, vesebetegek egyáltalán ne fogyasszák, a magas
vérnyomást emelheti, és várandósoknak sem ajánlott, mert méhösszehúzódásokat okozhat!