(Nations and Nationalism in the Soviet Union, 1923-1939)

1. A szovjet pozitív diszkrimináció birodalma

- multietnikus birodalom szembesül a nemzetiségi problémával a forradalmat követően, növekvő
nacionalizmus. a bolsevikok felkarolják a dekolonizálást, de meg akarják őrizni az orosz birodalom
területi integritását. nagy nemzetiségi köztársaságok és nemzetiségi területek 10ezreit hozzák létre. új
nemzeti elitet nevelnek ki, vezető pozícióba juttatják őket, oktatás, nyelvpolitika, ipari befektetések
ezeken a területeken. nemzetiségi nyelvet vezetnek be mint hivatalos nyelv (kormányzat nyelve). az
írott nyelvet kifejlesztik, írott nyilvánosság,könyvkiadás, zenék, filmek kulturális intézmények. sehol
nem történt ilyen, talán indiában volt hasolnó. kísérlet volt egy többnemzetiségű állam kormányzására.
(az osztrák-magyar monarchia szembesült hasonló szeparatista nacionalizmussal. két stratégia: az egyik
a magyar fél nemzetállam-építésbe és asszimilációs politikába kezdett, az osztrák fél azokkal a
stratégiákkal próbálkozott, melyeket később az SZU alkalmaz. csakhogy az SZU proaktívan végezte,
az osztrákok csak engedményekkel próbálkoztak a már élő létező erős nacionalizmusok követelései
iránt. a szovjetek elébe mentek az igényeknek, ők fejlesztették ki a nem-oroszok nemzeti kereteit, így
próbálták megakadályozni a nacionalizmus növekedését).
A pozitív diszkrimináció birodalmának logikája
- 17ben, a forradalom győzelmével nem volt koherens bolsevik nemzetiségpolitika. a szlogen volt meg,
woodrow wilson nemzeti önrendelkezés jelszava. a nacionalizmus ereje meglepte őket a polgárháború
alatt.
kis nemzetek nacionalizmusának a felkarolása a szovjet unióban - írást, nyelvet kultúrát alkottak nekik.
- két csoport a bolsevik pártban a nemzetépítők élén lenin sztálin és az internacionalisták Piatakov és
Bukharin. 8. kongresszus 19ben összecsap a két csapat a nemzeti önrendelkezés kérdésében. piatakov
és bukharin az önrendelkezés a proletariátust illeti, a nemzeti önrendelkezés ellenforradalmi erők
fegyvere. Lenin: a nacionalizmus összefogta az ellenforradalmi elemeket, de a bolsevikok mellé
állította a szövetséges osztályokat is egyúttal. a nacionalizmus a történelmi tapasztalatok miatt
ellenséges, nem a forradalom hanem a nagyorosz birodalmi sovinizmussal szemben. azzal kell
megküzdeni inkább. a kongresszus leninnek ad igazat s elfogadják az önrendelkezés elvének
módosított változatát: élhetnek vele a nemzetiségek, de az SZU keretein belül. a végeredmény lett a
pozitív diszkrimináció birodalma: a nacionalizmus elfojtása a formális nemzeti keretek biztosításával. a
politika lenin és sztálin nacionalizmus-elméletén nyugodott, sztálin volt a nemzetiségi kérdés
szakértője Marxizmus és a nemzetiségi kérdés könyve, nemzetiségi biztos 17-24 között, nemzetiségi
ügyek szóvivője.
lenin, rosa luxemburg, bukharin, sztálin
A marxista előfeltevés
- lenin piatakov egyetértenek a nacionalizmus veszélyes mozgósító ideológia, mivel osztályok feletti
egységet tud létrehozni a nemzeti célok érdekében. lenin a nacionalizmus burzsoá trükk. azért
működik, mert valós társadalmi sérelmeket jelenít meg a nemzeti formában. 23ban a 12. kongresszuson
bukharin mondja h ha a nemzetiségit adóztatod, máris nemzeti elnyomásként értelmezi, s ezt az
ellenfeleik ki is használják. Ernest Gellner ezt a történelem téves postai kézbesítéseként parodizálja:
ahogy a síiták szerint gábriel arkangyal tévesen vitte az üzenetet mohamednek ali helyett, úgy a
marxisták is azt hiszik h a történelmi ébredést az osztálynak kellett volna megkapnia, de helyette az
emberi tudatosság történelem szelleme tévesen a nemzetnek kézbesítette.
- a bolsevikok a nacionalizmust palástoló, elrejtő maszkírozó ideológiának látták. az uralkodó elitek
nemzeti burzsoázia megtévesztik vele a társadalmat/tömegeket. az osztályharc elfojtása elrejtése a
nemzeti öltözékben. ezért is a nacionalizmust mindig is a kapitalista ármánykodás terepének tekintik
(lásd 33as tisztogatás). piatakov logikus következtetése h a nacionalizmust üldözni tiltani kell. sztálin
és lenin ellenkező következtetésre jutnak (stratégia): a nemzeti forma támogatásával megoszthatják az
osztályok feletti egységet a nemzeti formáért. így az osztálykülönbségek természetes módon a felszínre
törnek, s a szovjet hatalom begyűjti a parasztok és proletárok támogatását a szocialista programhoz.
lenin pl a finn függetlenség nem csítitotta, hanem felerősítette az osztályharcot. sztálin: az autonómiát
el kell venni a nemzeti burzsoától, meg kell tőlük tisztítani s majd szovjet autonómiává alakítják. tehát
a nemzeti forma biztosításával meg tudják szüntetni nacionalizmus osztályokon felüli hívószavát -ez
volt a marxista előfeltevés.
A modernizációs előfeltevés
- a nemzeti tudat a lineáris történelmi fejlődés kikerülhetetlen lépcsőfoka a nemzetköziesítés útján. a
nacionalizmus a kapitalizmus terméke, nem volt lényegi esszenciális eleme az emberi természetnek.
piatakov szerint ezért a szocializmusban irrelevánssá válik. lenin sztálin szerint a nemzeti forma
tartósan fel fog maradni a szocializmusban, sőt erősödni fog a nemzettudat, fejlődni. lenin: az
emberiség fúziója csak akkor jöhet létre ha minden nép megkapja a szabadságot (nemzeti formát).
sztálin: a kultúra fejlesztésének kerete a nemzeti kultúra, azt kell nemzetközi szocialista kultúrává
fejleszteni.
- nemzeti forma tehát mint elkerülhetetlen történelmi fejlődési szint. a monarchia összeomlása és a
polgárháború tiszteletet ébresztett a nacionalizmussal szemben a bolsevikok körében. a nemzeti
fejlődésnek nem lehet ellenállni, a magyarországi városok elmagyarosodása volt a kedvenc példája
sztálinnak. konszolidálni kell a nacionalizmust, a szocializmussal.
- a nacionalizmus pozitív konotációt kap h összekapcsolják nemcsak a kapitalizmussal, hanem a
modernizációval is. fejlődés és politikai rendszer, lenin: középkori feudalizmus, burzsoá demokrácia,
proletár demokrácia (baskírok kapcsán). elmaradott keleti nemzetiségek modernizációjának kerete a
nacionalizmus lehet, nemzeti kerettel konszolidálni a társadalmakat, történelmi fejlődés. a nemzeti
forma pozitív szerepet tölthet be szu modernizációjában. (kulturális forradalom ennek a csúcsa).
A gyarmati előfeltevés és a legnagyobb veszély elve
- a nem-orosz nacionalizmusért az orosz gyarmati múlt a felelős, amit a jogos bizalmatlanság
gerjesztett a nagy oroszországgal szemben. a nemzeti önrendelkezés kapcsán lenin már 14ben
megtámadta rosa luxemburgot, aki támadta az elvet, mondván ezzel az orosz nacionalistákat támogatja,
megfeledkezett Rosa az orosz nacionalizmusról, pedig az a legnagyobb veszély. az elnyomottak
nacionalizmusának mondja lenin van egy demokratikus tartalma, amit támogatni kell. tehát a
nacionalizmus elleni harcot az orosz nacionalizmus elleni harccal kell kezdeni.
- lenin tapasztalatai 17-19 között meggyőzik h az orosz bolsevikok örökölték a nagyorosz cári
nacionalizmust, pl piatakov ellenséges viselkedése kijevben. a nemzetiségi területeken a szűk orosz
lakosság vette át a hatalmat.
- megkülönböztetik az elnyomó és az elnyomottak nacionalizmusát, nagy nemzetek és kis nemzetek
nacionalizmusát. offenzív terjeszkedő nacionalizmus vs. védekező helyi nacionalizmus. így a
nagyorosz sovinizmus veszélyesebbé válik mint a kis nemzetek lokális helyii nacionalizmusa. sztálin
ezt az elvet teszi a nemzetiségpolitika egyik alappillérévé, s a birodalom területén levő
nacionalizmusok mindenikét az orosz nacionalizmus ellenreakciójaként értelmezi. de mindkettőt
támadja, s lenin megközelítését viccesen "nemzeti liberálisnak" nevezi. Lenin: orosz nacionalizmus
mint nagyhatalmi sovinizmus (ami megkülönböztette a többi nacionalizmus formáitól); Sztálin: nagy
orosz sovinizmusról beszélt. de elfogadta a legnagyobb veszély elvét.
Piedmonti elv
- nemzetiségpolitika és külpolitika találkozása. a polgárháború alatt már próbálkoznak a nemzetiségi
elvet bolsevik felbujtásra forradalmi felbujtásra használni politikai befolyásszerzésre a határ menti
régiókban, főleg lengyelo, de keleten is. a forradalom az etnikai kapcsok által terjeszkedik a határok
mentén. főleg ukrajna vallotta ezt a szerepet magára, a lengyelországi ukránok okán, a szocializmus
piedmontja.
- korenizatsiia
- lenin szerint támogatni kell a kis nemzetek nacionalizmusát, mivel ezzel megnyerhetőek a szovjet
ügynek. az orosz expanzív sovinizmus-nacionalizmus rossz emlékét ezzel lehet ellensúlyozni. hogy
ebből miként lesz gyakorlati nemzetiségi politika a már kialakult és stabil SZU-ban az más kérdés.
mások szerint a nacionalizmus (bukharin, luxemburg) a szovjet internacionalizmus és munkásosztály
ellenségeit egyesíti, ezért nem kell politikai entitásként kezelni őket. az önrendelkezés jogát nem
támogatták. Lenin viszont igen. érve az, hogy ezzel a kis nemzetek munkásosztályát is meg lehet
nyerni, ellenkező esetben a reakciós polgárság karjaiba futnak. a függetlenség, önrendelkezés ráadásul
az adott nemzeten belül felerősíti az osztályharcot (norvégia függetlensége svédországtól).
- kaukázusi népek erőszakos nacionalizmusa az orosz telepesekkel szemben. tehát létező probléma volt.
sztálin volt a nemzetiségi kérdés szakértője, de grúziában bolsevikként a nagyorosz nacionalizmus
programját valósította meg Lenin szerint. Petriv... pedig ukrajnában keveredett hasonló kalandba az
ukrán nacionalizmussal szemben. a nemzetiségi köztársaságokban a pártapparátus többnyire orosz
nemzetiségű volt.
- történelemszemléletük is közrejátszott, úgy vélték hogy a nemzeti fejlődés szükséges modernizációs
lépcső a szocializmus felé
- szóval Lenin győzött, a nacionalizmust felkarolták, valamilyen politikai formát adtak neki, így
próbálva meg integrálni a szovjet birodalmoba.
- sztálin a legnagyobb veszély az orosz sovinizmus, de a helyi nacionalizmusok is veszélyesek
(mondom én: egymást táplálják; sztálin szerint pl a grúz nacionalizmust nemcsak a nagyorosz
birodalmi nacionalizmus tüzelte, hanem saját imperialista, nagyhatalmi kizsákmányolása a saját
kisebbségeinek oszét, abház). Lenint nemzeti liberalizmussal vádolta.
- szovjet unió kisebbségpolitikája: marxizmus, modernizáció és kolonialista előítéletek. a
nacionalizmus mint osztályok feletti politikai mozgalom elősegíti, az osztályérdekek artikulációjához
vezet. a nemzetköziség felé a nemzeti lépcső elkerülhetetlen. mivel a nemzeti identitás valóság, a
nacionalizmus nemcsak a gazdasági érdekeket fogalmazza meg, hanem egyben a nagyorosz birodalmi
elnyomással szemben is artikulálódott. ezért sem a nacionalizmus, sem a nemzeti identitás nem
vádolható reakcióval. a nemzeti keret legitim, néhány eleme pedig így támogatandó, főleg, hogy elejét
vegyék az osztályokon átívelő nemzeti egységet. ez a politika felerősíti a nemzeten belüli
törésvonalakat, a kisebbségeket a szovjet mozgalom mellé állítja, a nacionalizmus erejét pedig megtöri
a nemzeti keret elismerése. Piedmont-elv: külpolitikai faktor. antiimperialista duma a szomszédos
muszlim államok, és egyben a belső muzulmán kisebbség felé. és a lengyelo, romániai, csehszlovákiai
ukránok egyesítése.
A pozitív diszkrimináció birodalmának tartama:
- 1923 áprilils 12. pártkongresszus és a központi bizottság június: 2 határozat. sztálin vezeti, beszédet is
mond, az egész sztálin időszakot meghatározza. kimondják, hogy a nemzeti önrendelkezés nem áll
ellentétben a központosított és egységes állammal. Nemzetiségi területek, nemzeti nyelv, nemzeti elitek
és nemzeti kultúrák. ezután a téma eltűnik.
Nemzetiségi területek: ezek már léteztek gyakorlatilag 1923 előtt is, de akadt 1 probléma: a területileg
szétszórt nemzetiségek. mivel a kulturális autonómiát elutasították (hogy az a nacionalizmust szítaná),
ezért a nemzetiségi területet "levitték" arra a közigazgatási szintre, ahol az adott népesség élt. így aztán
mindenféle közigazgatási szinten létezett ez az önrendelkezés (nemzetiségi körzet, falu, kollektív
gazdaságok): több ezer nemzeti terület jött létre.
Nemzeti nyelv és elitek: nemzetiségi káderek képzése és a pártban közigban iparban oktatásban
elhelyezésük (korenizatsiia - indigenization), nemzeti nyelv hivatalossá tétele az adott szinten.
ellensúlyozandó a birodalmi jelleget (dekolonizáció) és hasznosítva a nacionalizmus pozitív
felhajtóerejét.
Nemzeti kultúra: sztálin: formája nemzeti, tartalma szocialista (proletár). formai, mivel vallási, szokás,
jogi és ideológiai különbséget nem tűrt. nem nemzeti kultúra, hanem nemzeti identitás, szimbolikus
etnicitás. folklór, múzeumok, népviselet, népszokások, gasztronómia, irodalom, progresszív történelmi
események, operák stb. a nemzeti identitás depolitizálása, a nagy szovjet kultúrába való bekapcsolódás.
Föderációk: föderációt nem jelentett, hatáskörök leosztását, devolúciót, csupán közigazgatási határt.
föderációnak nevezték, de a döntéshozatal a központban maradt (a nemzetiségi területeknek nem volt
nagyobb mozgásterük mint az orosz területeknek (néhány engedmény: pl az ukránoknak saját
polbürójuk volt, mások saját önálló komisszárokat kaptak, saját Sovnarkom). a szovjet föderáció nem
jelentett politikai és gazdasági hatalom devolúcióját.
Gazdasági egyenlőség
a nemzetiségi politika erre nem vonatkozott, a gazdasági komisszárok ellenségesek voltak a kisebbségi
fejlesztési tervekkel szemben. a nyilatkozatok szintjén felzárkóztatni akarták az elmaradott nemzetiségi
területeket, gyárak telepítése, azok viszont a nemzetiségi jellegükkel nem tudtak lobbizni a
fejlesztésekért. a gazdaságfejlesztés fontosabb szempontjainak bizonyult a katonai, nyersanyagok, adott
régió gazdasági profiljának fejlesztése.
Migráció: az oroszok bevándorlása a nemzetiségi területekre. a 20-as években korlátozták a migrációt
(de az illegális szláv telepesek kilakoltatását is büntették). Kelet Szibériában megtiltották a
földművelők betelepedését, aztán ezt feloldották.
A pozitív diszkrimináció birodalma
A SZU nem volt föderáció, ahogy nemzetállam sem. támogatták a nemzeti gondolatot (terület, kultúra,
nyelv és elitek) - ezek az újdonsült nemzetállamok belpolitikai prioritásai, programja). de a
nemzetállamot nem támogatták: a gyakorlat szinten polietnikus területekben gondolkodtak: inkább a
kisebbségek nemzeti formáit támogatták, mint a többségét. nemzetállamok helyett nemzetszerű
köztársaságok (nation-like republics). megpróbálták házasítani a nacionalista elitek területi, kulturális
nyelvi és elitre vonatkozó követeléseit a gazdasági és politikailag egységes állam koncepciójával. Ilyen
értelemben a bolsevikok internacionalista nacionalisták voltak, vagy inkább a pozitív diszkrimináció
nacionalistái.
Ezt kifejtendő Miroslav Hroch 3 fejlődési fázist megkülönböztető nacionalizmus-modelljét hívja
segítségül, ami a KE-i állam nélküli kisebbségekre dolgozott ki: 1. fázis: az elitek apolitkus
érdeklődése a folklór és népi kultúra iránt. 2. nacionalista elit konszolidációja a nemzetállam
megvalósítására. 3. nagy tömegbázisú nacionalista mozgalom megjelenése. Horch szerint ezeket a
mozgalmakat a multietnikus állam ellenzi: a bolsevikok éppen, hogy az élére álltak, és még egy 4.
fázissal is kiegészítették, részben megvalósították a nemzeti programot a nacionalista elitek pozícióba
hozásával. a bolsevikok a nem-orosz nacionalizmusok élharcosai voltak. a nacionalizmust a
burzsoáziától az internacionalista nacionalizmusba csatornázták be. lenin 13ban mindenfajta
nemzetiségi diszkrimináció tiltását tudta csak ígérni, ahhoz képest ez nagy változás. ukrajna: a két
kultúra harca (aki életerősebb, az majd uralkodóvá válik) - ez 1923 után megváltozik. de ugye a
nemzeti kisebbségeket és nem a nemzeti többséget támogatták. a nyugati formális-legális
egyenlőséggel szemben a tényleges egyenlőséget (kulturális) állították szembe. a korábbi semlegesség
asszimilációhoz vezet, ezért beavatkozásra van szükség, pozitív diszkriminációra. csakhogy a
kisebbségek iránti részrehajlás a többiekkel szembeni negatív hozzáállást jelentette. ez elsősorban az
orosz lakosságon csattant (az orosz kultúrát elnyomóként állították be, orosz területek kerültek a
nemzetiségi igazgatás alá, meg kellett tanulniuk az adott nyelvet, kiszorultak a helyi közigazgatásból;
ám a központi hatóságok továbbra is kizárólag oroszul kommunikáltak, a jobb egyetemek nyelve is az
maradt, nemzetiségű alapú diszkrimináció tiltva maradt, a nemzetiségű alapú gyűlöletbeszéd tiltva
volt). de a pozitív diszkrimináció nem korlátozódott a nemzetiségi politikára, osztály és nemi alapon is
működtek kompenzációs mechanizmusok - így gyakorlatilag a korai SZU lakosságának többségének
valamilyen pozitív elbírálásban volt része.
a pozitív diszkrimináció birodalma elnevezést ideáltípusként használja, hogy az SZU-t
megkülönböztesse mint nemzeti entitást a föderációtól, nemzetállamtól, birodalomtól, városállamtól,
konföderációtól. az SZU nem autonóm nemzetiségű területek föderációja volt, inkább a nemzetiségi lét
területi feltételeit teremtette meg. a pozitív diszkrimináció birodalom kifejezésre mint az SZU nemzeti
alkotmányára hivatkozik. alkotmányt pedig a brit értelemben használja, a politikai élet és az állam
alapvető szabályai, törvényei.
- a PD birodalom (PDB) szovjet állam paradoxonát fejezi ki: multietnikus állam, központosított,
erőszakos és invazív államszervezet az orosz birodalom helyén, amely formálisan szuverén nemzetek
föderációjaként volt strukturálva. és amely h kompenzálja az elnyomott népeket, szisztematikusan
felépítette és megerősítette a nem-orosz nemzeteket, még akkor is, ha azok szinte nem is léteztek. új
fajta imperializmus és birodalmi szerkezet. államnak vagy birodalomnak nevezni (ha birodalomnak
neveznek egy államot, a polgárok alattvalóként kezdenek magukra gondolni, és ez kompromitálja az
illető politikai entitást). lenin és sztálin tudták jól, hogy a nacionalizmusok korában veszélyes
birodalomként meghatározniuk magukat (Habsburg birodalom összeomlása nagy hatással volt
mindkettőre). ezért az SZU volt a világ első multietnikus állama, amely birodalom-ellenes államként
határozta meg magát. nagy társadalmi átalakulást terveztek, ezért el kívánták kerülni a birodalmi jelzőt,
h ne elnyomásként értelmeződjön a politikai programjuk; ugyanezért utasították el az orosz jelzőt is.
nyilván az orosz maradt az "államalkotó" nép, de címéről lemondott, h cserébe összetartsa a
multietnikus államot, birodalmat.
A párt és a PDB
- a PBD nem bolsevik cél volt, inkább a nemzetiségi kérdés méregfogát húzták ki vele, s közben
végrehajthatták gazdasági-társadalmi átalakításuk tervezetét (államosítás, iparosítás, kollektivizálás,
piac felszámolása stb.). alapjában internacionalisták voltak, ezért némi ellentmondást éreztek a pdb
programjában. méltatlankodtak is miatta. csak ideiglenes engedménynek tekintették.
Kemény- és puhavonalas intézmények
a bolsevik céloknak finomabb csomagolása, hogy elfogadtassák a társadalommal. a szovjet bürokrácia
kétfajta intézményre osztható: míg a puha célok (nemzetiségi politika) nem ütközött a párt kemény
vonalával (társ-gazd átalakítás), addig érvényesülhettek.
tipikus puhavonalas intézményi feladatok: petíciók fogadása, túlkapások korrekciója, jogok
visszaállítása, díjak osztása, tömeges részvétel fórumainak biztosítása a választásokkor és a szovjetek
működéséhez.
tipikus keményvonalas feladatok: a belső ellenség leleplezése, a bolsevik éberség fenntartása,
értékeinek és közpolitikáinak a végrehajtása, feljelentések, letartóztatások és deportálások.
- a puha intézményeket a keményvonalasok felügyelték. a két intézményrend párhuzamosan működött,
pl. a puha intézmények beszámolói meg sem említik a keményvonal tevékenységét. párhuzamos
intézményrend, tudatosan lett tervezve. pl. a kisebbségek deportálása, letartóztatások etnikai tisztogatás
1935-1937 között. a nemzetiségek szovjetje meg sem említi ezeket, sőt éppen prioritásként szerepel az
intézményrendszerük fejlesztése. és ez a jelenség nem a bürokrácia szintjeinek a konfliktusa: a polbüró
soha nem utasította rendre a nemzetiségek szovjetjét, az folytatta zavartalanul a tevékenységét. inkább
munkamegosztásról beszélhetünk. a kettő interakciója adta ki a nemzetiségi politikát: amit tiltottak, azt
elkerülték, tudni kellett olvasni a központ utasításaiból.
A terror mint a rendszer jelzőrendszere
- a terror volt a felügyelet, a nemtetszés kinyilvánításának legfontosabb eszköze. ellentmondásos
feladatokat kaptak, a helyi közigazgatásnak kellett döntenie, mit hajt végre. pl 1928-30 között a szovjet
társadalomépítés nevében ukranizálást írtak elő, majd a burzsoá-nacionalista elemekkel szemben
hajtóvadászatot indítottak: jobb volt ignorálni, mint végrehajtani a parancsot. a nemzetiségi politikát
nem lehet megérteni a terror nélkül: 28-30, 32-33, 37-38 a nemzeti burzsoázia elemei ellen indított
terrorkampányok. a bolsevik keményvonal a polgárias burzsoá nacionalista osztályt vette célba, etnikai
törésvonalakon átívelve, ellenforradalomtól tartva, ami pedig megfúrta a szovjet nemzetiségpolitikát.
A földrajz és a PBD
Kelet és nyugat: a PDB és a benszülőttiesítés (gyökeresítés) magasan teoretikus és koherens volt.
kétfajta nemzetiséget különböztettek meg: nyugati és keleti népeket. a különbségtétel dichotómia nem
annyira a földrajzi elhelyezkedésben gyökerezett, mint a fejlődési pályában. kétfajta indoka lehetett a
preferenciális eljárásnak: őslakósok (indigenous, minden nem-oroszra vonatkozott), és a hátrányos
helyzetű, kulturálisan elmaradott nemzetiségek. az ukránok, grúzok, oroszok, örmények, zsidók és
németek, az szu nagy tituláris nemzetei számítottak fejlettnek, a többi a második kategóriába esett.
keleten az írástudatlanság volt a nagy probléma, előbb az elitet kellett kinevelni, s csak azután lehetett a
a nyelvi és kulturális identitást fejleszteni. a helyi káderek neveléséhez pénzre volt szükség, ezért
anyagilag a központi juttatásoktól függtek. az első 5 éves terv alatt nagy eredményeket értek el, sok
forráshoz is jutottak (28-32, + erős modernizációs ideológia kísérte). nyugaton a nyelv és irodalom
megvolt, csak hivatalosítani kellett a nyelvet. a legjobb eredmények 23-28 alatt érik el, előtte és utána a
terror gyakorlatilag felszámolta az elért eredményeket.
ukránok: az összlakosság 21%-a, a nem-oroszok 45%-a. szóval nagy hatással volt a szovjet
nemzetiségpolitikára. saját nemzeti-kommunista elitjük volt.
oroszok: a legnagyobb nemzet a birodalmon belül. státusuk, nyelvük és kultúrájuk az SZU-n belül. az
oroszokkal szembeni politika határozta meg a nem-oroszokkal szembenit. 1933 után rehabilitálják.
A PDB kronológiája
1923 nemzetiségi politikai dekrétumoktól az 1938-as terror alatti politikai felülvizsgálatig.
1. Új gazdaságpolitika 1923-28 NEP
2. Szocialista roham/kulturális forradalom 28-32
3. Nagy visszavonulás 33-38
1. a földosztás során a nemzetiségek kedvezményezhették-e saját etnikumukat (nem), az orosz
bevándorlást megakadályozhatták-e (nem). extraterritoriális kisebbségek kérdése: mobilizálódtak h ne
kerüljenek más etnikum uralma alá. nemzetiségi szovjetek (tanácsok megalakulása), piramisszerű
szervezetbe csúcsosodott. az orosz kérdés: elismerhetőek-e mint kisebbség: a válasz igen (Ukrajna),
kirgiz és kazah területeken a kitelepítésük merült fel. Keleten az őslakósiasítás forrásproblémákkal
küzdött.
2. 1928 sztálin meghírdeti a szocialista rohamot: erőszakos iparosítás, kollektivizálás, piacgazdaság
kiiktatása, központosítás és a polgári elemek elleni terrorhadjárat. a régi emberek elleni harc. a harcias
bolsevikok ezt a nemzetiségi gondolat végeként értelmezték, az egységes szovjet nemzet
hívószavaként, de sztálin rájuk pirított, hogy a kulturális forradalom a nemzetiségek virágzását is
jelenti. kisebbségi elitek pozícióba kerültek keleten. nyugaton fordítva sült el a dolog, az értelmiség
elleni harc a nemzetiségek elitjét is érintette. a gazdasági központosítás pedig ellenhatást fejtett ki a
nemzetiségi jogok érvényesülése ellen: fehérorosz és ukrán területeken kétnyelvűség alakult ki.
nemzeti kommunizmus gyanúja illette az ukrán politikai elitet.
1932 decemberi dekrétumai a polbürónak: ukranizálódás ellen. a nem-orosz periférián erős ellenállás a
kollektivizálással szemben, sokan kivándorolnak nyugatra. az ukránok anyaországként viselkednek az
ukrán többségű orosz területek iránt, sőt kérik csatolják ukrajnához. ez rosszul érintette a hatóságokat,
ráadásul a gabonahiány előállása oda vezetett, h sikertelennek nevezzék és a polgári nacionalista
elemekre hegyezve, terrorral válaszoljanak az ukranizációval szemben.
3. lassú fordulat, a piedmont elvet elvetik, defenzív külpolitika. a pozitív diszkrimináció birodalmát
felülvizsgálják a nagy terror alatt. a piedmont elv feladásával a diaszpóra kisebbségek az ilojalitás
gyanúja alá estek, tömeges letartóztatások, kivégzések. az őslakósítást nem állították le, de
visszafogták, h ne sértése az orosz érzékenységet. az orosz kultúrát rehabilitálták, mint a kötőelemét a
népek nagy testvériségének.
MÁSODIK RÉSZ
A PDB végrehajtása
2. Határok és etnikai konfliktusok
már 1918-ban megfogalmazódott az igény a tatár-baskír köztársaság megalapítására. 1923-ra 2
föderatív köztársaság, 8 szövetségi köztársaság, 17 autonóm köztársaság, 13 autonóm oblaszt/megye,
régió. 38 nemzeti többség jött létre. persze a nemzeti többségek nemzeti kisebbségeket hoztak létre,
összesen 4O nemzeti terület (a 38-ban nincs benne az orosz).
ezekkel szemben két stratégia volt lehetséges: asszimiláció (ezt elutasították, az orosz birodalom
örökségeként, az egész PDB erre alapult, az asszmilációt még ha önkéntes is, veszélyesnek ítélték meg,
ami a nem asszimiláltak harcias nacionalizmusát fogja kiváltani). a másik lehetőség a kulturális
autonómia volt: ausztró-marxisták (Otto Bauer, Karl Renner). nem nemzeti alapú területi
adminisztráció (nem területi alapú adminisztráció inkább...) és különleges választott testület amit a
kisebbség tagjai választanak szerte a birodalomban és ami illetékes a kulturális politika, oktatási
kérdésekben. A versaillesi béke ezt szorgalmazta közép-európában, sikertelenül. a zsidók a
szociáldemokrata párton belül (BUND) bevezették ezt a modellt, s így igényt formáltak a zsidó
proletariátus képviseletére. ez vezetett lenin és sztálin pamfletjéhez a kulturális autonómia ellen:
Marxizmus és a nemzetiségi kérdés 1913. ez a területi alapú képviselet mellett döntött. így viszont
maradt egy űr a bolsevik nemzetiségi politikában, a multietnikus államban: a diaszpórák kérdése és a
kisebbségek kisebbsége.
pl egy üzbég üzbekisztánban és azon kívül. a megoldás a területi igazgatási szint proliferációja: a
nemzetiségi autonómiát levitték a falu szintjére. az extraterritoriális megoldásokat nem támogatták (a
gyakorlatban azonban megengedték pl az iskolát, könyvtárat, nemzeti klubok stb működését). a
gyakorlatban a határhúzogatásokkal mobilizálták a kisebbségeket, akik próbálták elkerülni, h egyik v
másik más nemzetiség területén, befolyása alatt éljenek.
A nemzetiségi szovjet megjelenése Ukrajnában
A nemzetiségi szovjet, tanács megjelenése a regionalizáció mellékhatása volt. az alapjuk a gazdasági
tervezés volt, a birodalom igényeinek megfelelő nagyobb gazdasági egységek létrehozása. statisztikai s
egész gazdasági mutatók alapján. a szovjetek 8. kongresszusán 192O-ban mutatják be az első
tervezetet, a GOSPLAN adta ki. a kisebbségek méltatlankodtak miatta, így aztán az ő igényeiket is
figyelembe vették a fejlesztéspolitika során. kétféle lépték a regionális politikában: makró-régiók
(gazdasági alapon nagy területeket ölelt föl) és mikró-régiók (ami egyszerűsítette az addigi 4 szintű
közigazgatási felosztást (falusi szovjet - volost - uezd - gubernija) 3-ra: falusi szovjet, körzet,
kormányzóság (okrug). a makrót a központi szervek hozták létre, a mikró régiók megalakítása a helyi
hatóságok hatáskörébe esett (23-36 között jönnek létre). eredetileg nem tervezeték a nemzeti jelleget,
de végül ez az innováció sült ki belőle: nemzeti szovjetek (tanácsok).
- ukrajnában alakultak meg elsőként (és tán ott is a legtöbb). a lélekszám is kisebb lehetett a
nemzetiségi tanácsok megalakításakor, mint a nem-nemzeti tanács közigazgatási egység esetében. ez
azt jelentette, h a nemzetiségi szempont nemhogy érvényesült, hanem a gazdaságival szemben
prioritást élvezett. ezeken belül kerültek megvalósításra a szovjet nemzetiségi politika programpontjai:
nyelvhasználat, nemzeti káderek képzése, nemzeti kultúra pártfogása. az ukrán példamutatásnak
legfőbb oka a nyugati nacionalizmus-kisebbségek jelenléte: németek, lengyelek, görögök,
zsidók,bulgárok. kompakt településeken éltek, magasabb iskolázottsággal és életszínvonallal
rendelkeztek, és a forradalom előtti időkből is volt helyi önkormányzati tapasztalatuk. az ukrán
lakossághoz képest. az ukránok gyanakodva figyelték ezeket, és ez az érzés kölcsönös volt. a
mennoniták ki is vándoroltak (németek, ha nem tévedek alaszkába). a zsidók is rosszul jártak, a
jogfosztástól ugyan megszabadultak, de a szocialista államgazdaság az üzletet tönkrevágták, ezzel
magyarázták a cionista mozgalom népszerűségét körükben. a külpolitika és hatással volt ezen tanácsok
létrejöttére: a lengyel állam iránti érzelmek korbácsolása végett támogatták az ukrán és belorusz
tanácsokat (fehéro-hoz még területeket is csatoltak megerősítendő), a moldáv tanács megalakítása a
szovjetek besszarábia iránti igényét fejezeték ki. a versailles-i béke nemzetközi szintre emelte a
kisebbségvédelmet, Nemzetek Szövetsége, kulturális és jogi védelmet garantált, tehát tétje volt; a
szerződéshez az összes közép-kelet európai államnak csatlakoznia kellett, közép-keletiek is, és a
szovjetek azt akarták mutatni, h az ő kisebbségpolitikájuk még annál is kedvezőbb, nagyvonalúbb. A
lengyelek pedig éppen elutasították saját kisebbségeikkel szemben a nemzeti területek elismerését. de
tartottak a német és lengyel anyaországok befolyásától a szu-beli kisebbségeikre (vallási vezetők és
konzulokon keresztül). ráadásul az ukranizáció (amely ukrán nemzeti elitet kívánt kialakítani) a
bolsevik pártelitet is zavarta, ezért mindent megtettek annak érdekében, hogy az ukrán nemzetépítést
szembeállítsák az ukrajnai kisebbségekkel (azok elnyomását rótták fel).
- az ukrán pártkongresszuson a párttitkár Kviring felrója, h a kompakt kisebbségi területeket
szétszakították orosz v ukrán többségű területekbe olvasztották bele. szerinte ennek az volt az oka, h
ezek gazdagabb területek voltak az őket körülvevő parasztokhoz képest. a nemzeti szempontnak kellett
volna ezzel szemben érvényesülni.
- moszkvai nyomásra tehát német, lengyel és moldáv szovjetek jönnek létre, csökkentik a lélekszámi
küszöböt ezen közig egységek megalakításához, nemzetiségi körzetek: 25ezerről 1Oezerre, ezerről
5százra a falvak esetében (az etnikai szegregáció minimuma). 27re a németek 67%-a, bulgárok 92%,
görögök 85%-a saját nemzetiségi körzetben élt.
- kisebbség-e az oroszok? sokan abszurdnak ítélték a kérdést. Larin 1927ben veti fel, az oroszokat
ukránosítják: ukrán újságok, ukrán iskolák, feliratok stb. az oroszokat nem kezelték kisebbségként,
ezért a nemzeti jogokat megtagadták tőlük. ellenérv az volt, h veszélyes kérdés, és hogy az orosz
kultúra dominanciája miatt abszurd dolog nemzeti kisebbségként kezelni az oroszokat. Larin mellett
felszólaló titkár az orosz nyelv és kultúra oktatásának fontosságára hívta fel a figyelmet.
kompromusszim: elfogadják az oroszokat mint nemzeti kisebbséget, de a városi oroszoktól
megtagadják a nemzetiségi szovjetek létrehozását (Odessza, Harkov orosz városokká váltak volna).
- a nemzetiségi politika célja az volt, h az osztálybeli törésvonalakat átívelő egységet teremtsen (a
közös nemzeti cél fele mutatva), és így csökkentse az osztály de az etnikai feszültségeket is. a
parasztok egysége a kulákokkal szemben, nemzeti alapon. nemzeti konfliktus helyett osztályharc. ez
volt az elmélet, a gyakorlatban az ellenkezője történt, a nemzeti érzületet és indulatokat felszították.
főleg az etnikailag vegyes területeken. gazdasági és osztálykérdések helyett a nemzeti önrendelkezésről
vitatkoztak. a szovjet kérdés, a városi települési tanácsok létrehozása etnicizálódott. a városi ukránolk a
közeli falulistájára szavaztak, a falusi zsidók a városira. német faluban az orosz jelölltet törölték, mert
nem volt német. törésvonal a központ elképzelése és a népi értelmezés között. a központ hangsúlyozta,
a cél nem az etnikailag homogén körzetek kialakítása, a német falvakban lakó ukránok nem veszítik el
nemzetiségi jogaikat. ellentmondásos volt tehát az elmélet és a gyakorlat is. a nacionalizmusban a
plebejust sejtették (a parasztok politikai világképét). a nemzeti szovjeteket, tanácsokat a kisebbségek
saját területüknek, tulajdonuknak tekintették.
- a nemzeti szovjetek a terület közigazgatási ellenőrzése és a nemzeti identitás kapcsolatát hozta
létre. majd pedig a földtulajdonhoz való ragaszkodást, nemzeti alapon fogalmazódó tulajdonjogi
érzést erősítette. a kerületek statisztikai alapon való meghúzása, ti. hogy kiegyenlítsék a területi
egyenlőtlenségeket az hozta magával, hogy a módosabb lengyel és németek által lakott falvakat
hozzácsapták az orosz és ukrán településekhez. a későbbi nemzetiségi alapon való kiigazítás pedig az
ukrán és orosz lakosságot dühítette fel, akik a forradalmi előtti a telepesek kiváltságos állapotaihoz
való visszatérést látták az intézkedésben. ezt a képzetet a hatóságok meg is erősítették, mikor a korábbi
földkisajátítások kárpótlásaként a német nemzetiségi területen a németeknek előjogokat adtak a
földvásárlás terén (2O%-os tulajdonnövekedést engedélyeztek fejenként, és ez vonatkozott olyan
ukrajnai németre is, aki ugyan nem élt az adott területen, de oda kívánt települni).
- antiszemitizmus: a bolsevik pártelit körében magas volt a zsidók aránya, legalábbis a közvélekedés
szerint, így az antiszemitizmus a bolsveik-ellenesség proxijává vált. ráadásul a kereskedelem
államosítása egzisztenciális érintette a zsidókat, politikai jogaiktól is meg lettek fosztva. emiatt
szégyelték a helyzetet és tartottak a cionizmus erősödésétől is. ezért földhöz juttaták a zsidókat,
kompakt mezőgazdasági telepeket hoztak létre, zsidó nemzeti területeket hozva létre (Dél-Ukrajna és a
Krímben hozzák létre). ez is resentmentet, ellenérzést keltett a parasztok körében. az etnicitás, a terület
fölötti ellenőrzés és a föld tulajdonlása az enticitás politizálásához vezetett. prominens kommunisták
legyeskedtek az etnikai támogatásért pro és kontra a tanácsok megalakulásához (mintha az etnicitás
bűn lenne). cigányoknak is létrehoztak 1 falusi tanácsot és 2Ovalahány kollektív farmot. nagy
népességmozgást okozott, akik nem költöztek el, azok a társadalmi tudatban idegen, megtűrt elemként
periférikus státusba kerültek.
- Avel Enukidze és Mykola Skrypnyk ellenezték. Enukidze azt rótta fel, hogy ellenzik az asszimilációt,
és hogy minden nemzeti tanáccsal a saját nyelvén kellett kommunikálni. zárt közösségeket hoznak
létre, ahelyett h szocializmust építenének. az orosz kultúra köré kell szervezni a köztársaságok
szövetségét. nem minden kisebbség nemzet, asszimilálni kell őket ahol lehet. az engedmények további
követelésekhez fognak vezetni. E. is a nemzetállam modelljére egy győztes kultúra otthonaként
értelmezte a birodalmat. holott a transznacionalizmus mást jelentene. a kisebbségi modell
szeparatizmushoz vezet. grúz geci volt. Skrypnyk az ukrán modell teoretikusa: szerinte a cél, hogy a
dolgozó proletárok kifejlesszék nemzeti kultúrájukat, de a szovjetek nemcsak önkormányzatok, nem a
személyi elvű autonómia szervei, hanem elsősorban a proletár hatalom szervei. nemzeti kisebbség
kérdése: az oroszok is azok szerinte, holott 57%-át adták a lakosságnak, mire ő, a kérdés, hogy melyik
területi közigazgatási szinten nézzük. az SZU területén mindenki nemzeti kisebbség. többség és
kisebbség relatív tehát. az egyén nemzeti identitásához kell közelíteni a közigazgatási szint nemzetiségi
tartamát. pl moldáviában ukrán járásban roma falu, kollektív stb. E. ebben egy asszimilációs létrát látott
(a központ fele asszimilálódik a népesség), Skrypnyk pedig a piramisban a nemzeti identitás megőrzője
és érvényesítőjeként képzelte. Ez volt tehát a modell amit az SZU-nak kínáltak.
Nemzetiségi tanácsok Fehéroroszországban és az Orosz Föderációban
- fehéroroszok követték elsőként az ukrán példát, minekután az elsöprő sikert aratott a
kisebbségpolitika szovjet bürokratái, szakértőinek a körében. az orosz föderációban első lépésben csak
az anyanyelvű oktatást biztosították. aztán 25ben megint Larin jelent (kalininnal közösen) és egy
jelentést készített a polbürónak a kisebbségekkel szembeni visszaélésekről, ukrajnáról. a városi
zsidóság lázadozott az ellen, h jiddis iskolába írassák a gyerekeiket, holott korábban orosz iskolákba
jártak (ez egy asszimiláció ellenes intézkedés volt az ukránok részéről, oroszellenes éllel). illetve
kötelezően elő kellett fizetni az ukrán nyelvű újságokra. szóval Larin vs. az ukránok. Larin a
nyelvhasználat küszöbéül 1/6-os lakossági arányt jelölt meg, az ukránok azonban eltöröltek mindenféle
alsó küszöböt (túllicitálták). az ukrán jelentés kerekedett felül, mely szerint: a szovjetekbe minden
választott szervébe kisebbségi tagokat is kell delegálni, ahol a kisebbség a lakosság több mint felét teszi
ki, akkor külön nemzetiségi tanácsot kell létrehozni, amely rendelkezik a nyelvi és oktatási jogokkal
(iskolák és bíróságok a nemzetiségi nyelven). a teljes szu területén ez lett a kisebbségpolitikai modell.
- oroszország: hosszabb folyamat míg létrejönnek, kivéve a leningrádi körzet. másutt az együttélés
terhesebb volt. egy tatár körzet magalakítását Tatárisztán szomszédságában úgy értelmezték, mint egy
lehetséges elcsatolás előszobáját. a mordvinok nem kaptak külön köztársaságot, mivel szétszórtan éltek
és stratégiailag sem voltak fontosak, h kirakatköztársaságot hozzanak számukra létre, mint pl.
másoknak a krímben. végül 29ben megalakult, de a lakosság már előrehaladott asszimilációs fokon
állott, ellenálltak az anyanyelv oktatásának. de ha az oroszok elutasíŧották a saját oblaszt megalakítását,
azt elnyomásként lehetett ráolvasni a szovjet hatóságokra. tüntetéseket szerveztek, s az önrendelkezést
gazdasági érvekkel erősítették, h elmaradottak. az orosz guvernija - kormányzóság, konkurenciát látott
a kisebbségpolitikai entitások létében.
- csuvas terület határainak megvonásakor már nemcsak az etnikai, hanem a gazdasági szempontokat is
figyelembe vették, így került hozzájuk oroszok lakta területek. a nemzeties elit a nemzetiségi lapot saját
érdekeire használta ki. vegyes területeken a többi kisebbség elégedetlenkedett. a csuvasok pl. kirúgták
az orosz nemzetiségű hivatalnokokat. az etnikai mobilizáció azonban sokszor csak stratégiai volt, és
gazdasági érdekeket szolgált: német falvak akik ingusföldhöz akartak csatlakozni, mert ott kisebbek az
adók pl.
- a nemzetiesítés a kulturális fejlődés részének tekintették, minek az első foka a nemzeti önrendelkezés.
ezek alkotják a prototípusát egy eljövendő kommunista kormányzatnak. (Enukidze) p. 54.
- oroszo: 293O falusi nemzetiségi szovjet, 11O volosti, 33 nemzetiségi körzet (1926). 11 heterogén
autonóm köztársaság és 15 autonóm oblaszt körében csak 146 a 497 nemzeti körzet közül volt
etnikailag vegyes terület (29.3%) - ez elképesztően jó eredmény. mi több a 12,766 nemzetiségi tanács
közül csak 851 (6.6%) volt vegyes lakosságú. voltak azonban gondok: a kazahok (kirgizek dettó) az
orosz lakosságra mint telepesekre tekintettek, és akadályozták a nemzeti szovjetek megalakítását.
Nemzeti tanácsok és etnikai konfliktus a keleten
Keleti és nyugati nemzetiségek megkülönböztetése, a különbség elsősorban nem földrajzi volt (az
örmények ny-inak számítottak, a krími tatárok keletinek - ez utóbbiakra a kulturális elmaradottság
címét tűzték). keleten gyarmatosítóként, telepesekként jelentek meg az oroszok. 1932-ben 97 keleti
nemzetiséget sorolnak fel (akik fiataljai kedvezményesen juthattak be az egyetemekre).
- ezeken a területeken az etnikai együttélés sokkal erőszakosabb történelemmel rendelkezik. míg
nyugaton a nemzetiségi politika a fehérgalléros állásokért és nyelvpolitikában fejeződött ki, addig a
kirgizeknél a mezőgazdaságra alkalmas területekért és a területek közigazgatási ellenőrzéséért zajlott az
etnikai harc. a távol kelet ehhez képest jóval szegényebb terület volt, a szegényebb területeken pedig
ahogy Horowitz is kimutatta - sokkal erőszakosabb a politikai kűzdelem.
- három tényező: 1. a határhúzogatások, a nemzeti szovjetek mobilizálták az etnikumokat, a
közigazgatást etnicizálták (az állam hivatalosan is elismerte ezeket a nemzetiségeket). a különböző
nemzetiségek azért harcoltak, h ne egyik vagy másik közösség közigazgatási fennhatósága alá
kerüljenek. az etnicitás így politikai jelentőségűvé vált. 2. ahol a közigazgatási határokért való harc a
mezőgazdasági területekért való harccal egészült ki, magasabb a konfliktusveszély. 3. szegényebb
vidékeken az etnikai konfliktus erőszakosabb; 4. ahol korábban gyarmatosító telepesek jelentek meg,
ott is magasabb az erőszak valószínűsége.
három konfliktus ideáltípust hoz létre, nevüket a legjellemzőbb esetről kapták:
1. tatár variáns: fejlett régió, etnikailag vegyes terület. a nemzeti elit a nyelvhasználatért és a hivatali
melókért hajt, sikeresen. a nyelvpolitika főleg vidéken válik dominánssá (a városok orosz többségüek).
erőszak szinte nincsen. a terület megoszlik nemzetiségi és orosz szovjetek között. Tatársztán, Krím,
Csuvasföld, a Volgai Német Köztársaság.
2. kazah: korábban orosz mezőgazdasági kolonizáció. élnek a nemzetiségi szovjetek lehetőségével de
nem annyira a kulturális jogok (a nemzeti mozgalom gyenge), hanem a földterületekért és a politikai
pozíciókért folyik a sokszor erőszakba torkolló küzdelem. az oroszokat ki akarják telepíteni, mintegy
az orosz birodalmi megszállás gyarmatosítás elégtételeként. a jó földeket orosz telepesek művelték.
Kazahsztán, Kirgizisztán, Baskíria, Burját-Mongólia, Észak-Kaukázus.
3. üzbég: alacsony gyarmatosítási telepesi és fejlettségi szint. erőtlen gyenge nemzeti mozgalom, a
kultúrpolitika céljai nem hozzák izgalomba a lakosságot. jelentős, nem-orosz kisebbségek vannak, így
a földek birtokjogának kérdése erőszakos cselekményekbe torkollik. magasabb fokon mint a tatár, de
alacsonyabban mint a kazah variáns. az erőszak a nem-orosz kisebbségek között dúl. Üzbegisztán,
Türkmenisztán, Tádzsikisztán, Kirgízia.
Mindegyikről 1-1 esettanulmányt közöl.
tatár: a cél a két nagy nemzetiség adminisztratív elválasztása volt. 74 tatár, 52 orosz körzet jött létre,
45%-uk majdnem teljesen homogén volt (90% fölötti egyneműséggel). a tatárok csak 8%-a került orosz
körzetbe. ez a különválás lett a mintája a krími, csuvas és volga-menti német köztársaságoknak. a
csuvasok tatarisztánon belül 2 külön körzetet kaptak, mert azzal fenyegetőztek, h kérik átcsatolásukat
az szamarai orosz körzethez. szopóágon az orosz parasztok: a tatárok entikai alapon a jó földeket
újraosztották a tatároknak (vasútak és folyómedrek mentén), etnikai alapon pedig extra adókat vettek ki
rájuk. végül el akartak szakadni ők is tatárföldtől, aztán a tatárok visszakoztak, eltörölték ezeket a
diszkriminatív intézkedéseket. 25-ben rendeződik.
kazah: míg tatároknál a dekolonizációt félszívvel végezték, és inkább csak a tatár elit körében volt
népszerű gondolat, teljesen más volt a helyzet a kazahoknál. az orosz telepesek elleni érzelmek széles
körű népszerűségnek örvendtek. már 1916ban volt kazah felkelés, de a polgárháborús évek alatt is
szembekerültek az orosz kozákok és szláv telepesek a kazah és kirgiz népcsoporttal. Észak Kaukázust
leszámítva itt volt a legerősebb az ellenérzés az orosz telepesekkel szemben: nem jogaikról, hanem
eltávolításukról zajlott a vita. már 1920ban megfogalmaztak egy beadványt, h az illegális telepeseket
távolítsák el, a földtulajdont osszák el egyenlően arányosan az európaiak és a helyiek között, és
türkesztán jóváhagyása nélkül új telepesek ne érkezzenek. ezzel a polgárháborús hangulatot
lecsitították, a közhangulatot az oroszok ellen elfordították, a földosztással a saját lakosságuk fele tettek
gesztust: a 16 és 20 között elfoglalt területek újraosztását ígérték. 20 és 22 között félmillió oroszt
pakoltak ki (2.7millióról 2.2re esett a számuk), kb 20%át az orosz lakosságnak. a megtermelt
földterület 3.3millió hektárról 1.6ra esett vissza. a kitelepítés brutális volt és megtorló jellegű. egy 600
házas falut egy éjszaka alatt eltakarítottak. a kazahok az autonómiájukra és a kazah októberi forradalom
véghezvitelére hivatkoztak. hasonló történt é-kaukázusban (amit aztán most fejeznek be a csecsenek
pl). gortsy-k, mounaineer észak-kaukázusi köztársaság, majd hegyvidéki autonóm szovjet szocialista
köztársaság nemzeti terület. 15ezer kozák telepest pakoltak ki a völgyekből a nemzeti tanács körzet
megalakulását követően (fehérgárdások voltak). a központ elnézte egyszeri rendkívüli alkalomként, de
a kazahok törvényt csináltak belőle: kazahoknak előjoguk volt a földek vásárlásánál és folytatni akarták
a kitelepítéseket. a gazdasági tervezésbe való beleszólást a központ azonban már nem engedte. de az
oroszokkal szembe még 27ben is arról jelentenek hogy: különleges büntetőadók, önkényes
letartóztatások, lopások, fegyveres földfoglalás, termékrablás és rongálás, fegyveres támadások hogy
elűzzék a lakosságot. a helyi elkövetőket nem büntették meg. az oroszoknak nem volt kihez fordulniuk:
a pártvezetés, a szovjet, a cseka, a rendőrség -mindenki kirgiz volt. az oroszok fenyegetőzni kezdtek
(nagy részük kivette a részét a polgárháborúban, így cserbenhagyva érezték magukat), az északi
kompakt területen lakók oroszországhoz akartak csatlakozni. kitelepítésüket tervezték kérték. 24től a
központ közbelép, Enukidze vezeti az illetékes hivatalt. a földreform kérdésén keresztül léptek közbe,
személycserét hajtanak végre a helyi illetékesek körében. helyi nomádok (vagy frissen letelepedettek)
vs. letelepedett orosz mezőgazdálkodók. a megoldás az etnikai nemzetiségi alapon történő szovjetek,
kolhozok megalapítása. kozák és orosz ha egybeesett, súlyosabb konfliktussal fenyegetett. kozákok
ellenezték a nemzetiségpolitikát. osztály alapú, kozák körzet létrehozását fontolgatták. észak-
oszétiában és csecsenföldön létre is jönnek (orosz néven). Serafimov vezeti a tárgyalások az
kazahokkal: 4 orosz okrugi ami a kalinin autonóm oblasztot formálná (ezek nem voltak egymással
határosak), ami politikai ügyekben a szovjet nemzetiségi központ alá tartozna, és mezőgazdasági
kérdésekben az orosz föderáció agrárügyi komisszáriátusához, ami további betelepítéseket tervezne. a
kazahok nem fogadták el, mivel a bevándorlást, a földtulajdon kérdését és a terület adminisztrációt a
köztársaság hatáskörében levő ügyeknek tartották. az oroszok a szegregáció jogát is fenntartották volna
a körzeteknek. végül a tárgyalásokat a kazah fél berekesztette. de tovább folyt az etnikai mozgósítás és
lobbi mind a két fél részéről a központ fele (panaszlevelek, lejáratások, a bizottság felszámolása stb). a
nemzetiségi terület megalakítását úgy értelmezték a népek, mint a nemzetiség teljes kontrollját. a
kazahok az entikai arányok, a demográfiai egyensúly, egyáltalán a többségi státus elvesztésétől
tartottak. de központi nyomásra elálltak a dekolonizációs tervektől (a tatárok is, de ott kisebb nyomás is
elegendő volt, tekintettel a nagyobb orosz lakosságra). feladták a kazah előjogot a földvásárlásra, a
bevándorlás korlátozását és végül az orosz szovjetek is megalakultak. a nemzetiségiesítés,
őslakósiasítás, gyökeresítés tehát nem jelentette azt, hogy a nemzetiségek garanciát kaptak volna, jogot
arra, hogy megőrizzék demográfiai pozícióikat. a gpu tervezte a kazahokkal szembeni megtorlást,
28ban erre sor is került Semipalatinskben. vagy 5-6 vizsgálóbizottságot is küldtek a helyzet rendezésére
a folyamat során.
üzbég: 1924ben központból osztják fel türkesztánt kirgiz, üzbég, türkmén és tádzsik köztársaságokra.
kevés orosz telepes, de etnikailag vegyes területek. a határhúzogatások konfliktusokkal jártak: mint az
ország, mint a körzethatárok esetében. A közép-ázsiai büró vezényelte le, vezetője így nyilatkozott: a
nemzetiségek közti feszültséget fel kell számolni, ennek a módja pedig az, hogy az illető népek
körében szítani kell az osztályellentétet. ennek ellenkezője történt. a vegyes területek egyrészt, aztán a
nemzeti politika okán a klánok és regionális ellentétek nemzetiségi ellentétekké terebélyesedtek. a
határokat nem lehetett meghúzni az etnikai határok mentén, ezért a feszültség állandósult [ha
meglehetett volna sem úgy húzták - én]. a nemzeti köztársaságok a szomszédos államokba rekedt
nemzettársak pártfogóiként léptek fel. az etnikai enklávék a nemzeti szovjetek igényét vetette fel. az
anyaköztársaságok bonyolította a nemzeti szovjetek határainak a meghúzását, főleg a köztársasági
határok mentén. [a központ szemszögéből] a helyi hivatalnokok manipulálták stratégiáztak az etnikai
konfliktussal. nem állt érdekükben rendezni azokat: nem vették figyelembe a központ akaratát,
antagonisztikus nemzeti érdekeket képviseltek (1 jelentés szerint). privilégiumokért, egyik-másik
körzettől előnyöket reméltek. a helyi politikai elitek küzdelmeik során a támogatottságot az etnikai
mozgósítástól remélték. ez másutt is megtörtént, de ami közép-ázsiában egyedi volt: a köztársasági elit
szintjén aknázták ki az etnikai konfliktust. itt is bizottságokat küldtek a központból. a határdisputákat a
központ gerjesztette, és a helyi autoritások hajtották végre. az ellenfélről mindenfélét terjesztettek, ami
elterjedt a nép körében, s az meg visszahatott a kormányzókra. Murza-Galiev vezette a központi
vizsgálóbizottságot, szerinte a központ nem kellene fogadja ezeket a petíciókat, kérelmeket. [lol]
viszont ezek a határmódosítások csak 29ben álltak le, mikor sztálin nemet mondott az ukránok
igényére, h oroszországi ukránok lakta területeket csatoljanak ukrajnához (hogy ne bosszantsák az
oroszokat vele). az új köztársaságok elitje területeik növelésére törekedett, viszont a már meglevő
kisebbségekkel nem törődtek. a központ hatására itt is létrejöttek a nemzetiségi körzetek 26 és 28
között, de sokkal szerényebb hatáskörökkel mint nyugati testvéreik. megalakulásukat a köztársaság
alanyi nemzetisége megrázkódtatásként élte meg. a kazah példa ragadós volt, egymás kisebbségeit
"haza" akarták küldeni az anyaországba. elvették egymás földjét arra alapozva, pl üzbég a türkméntől h
menj türkmenisztánba, kérj földet a sajátjaidtól. a kisebbségek is elfogadták ezt a logikát. a kirgizek
nem fogadták el az üzbég hatóságok autoritását. tömeges migráció indult meg. a kurdok
türkmenisztánban türkménnek vallották magukat félelemből, hogy nehogy elveszítsék a földjüket. a
kazahok és üzbégek is hasonlóképpen. a tádzsikok üzbegisztánban üzbégnak vallották magukat, ami
miatt a népszámlálást érvénytelennek nyilvánították. pl a 25ös városi nyilvántartás 75ezer tádzsikról
tudott, a 26os népszámláláson már csak 1Oezer maradt. az üzbégek bátorították az asszimilációt, mivel
a tádzsikok alacsonyabb kultúrájúak. emiatt végül 29ben az autonóm tádzsik köztársaságból
köztársaság lett, kiválasztják üzbegisztánból. erős nemzeti tudatok és identitások, hegemón pozícióra
törekvők alakultak ki tehát, amelyhez a lakosság meglepően egyértelműséggel viszonyult. a korábbi
klán és törzsi lojalitásokat felülírta a nemzeti. de az egykori egy terület 4 köztársasággá és nemzeti
szovjetekké alakítása sok és elhúzódó konfliktusokkal járt. a határokat folyamatosan javítgatták. a
tervezők a célt elérték, mármint a nemzeti öntudat felébresztését, de az etnikai harmónia elmaradt.
Következmények: a szovjet nemzetiségi politika két gyökérből táplálkozott: a területiség nélküli
területen kívüli személyi elvűből (extraterritorial personal definition of nationality) és a területen
alapulóból. a hatóságok nem kívántak elismerni nem területi alapon szerveződő érdekképviseleteket,
melyek tagsága kizárólag csak egyféle nemzetiségből tevődött össze, de az asszimilációt is ellenezték
amely a területi alapú nemzetiségpolitikából következett volna. innen a nemzetiségi tanácsok
közigazgatási piramisa. lehető legtöbb azonos nemzetiségű embert igyekeztek az adott területen
egyesíteni, hogy így megőrizhessék identitásukat. s hogy ez a kommunista kormányzat jövőbe mutató
formája. ezen politika sztálin feltételezéséből táplálkozott, miszerint a nacionalizmus fogát úgy lehet
kihúzni, hogy létrehozod a nemzeti keret valódi tartalom nélküli formáját, hiszen amint az megvalósul,
mobilizációs ereje eltűnik és előbukkan az osztályharc, az osztálykülönbségek. a gyakorlatban a
bolsevik nemzetiségei tanácsok konfliktusba kerültek a nép és az elitek körében népszerű
népszuverenitás gondolatával. a nyelv is fontos tétel volt, de sok esetben másodlagos. a
határhúzogatással az etnikai konfliktusok egyik örök témája, a határ, és a terület került a konfliktus
középpontjába. közép ázsiában, ahol proto-nemzeti identitások léteztek, a nemzeti határok kijelölésével
a helyi klán és törzsi ellentétekből nemzeti konfliktusok váltak. így aztán a gazdasági érdekek mentén
manipulálták a központi és helyi elitek az etnikai érzelmeket, konfliktusokat. a határok újra és
újrarajzolása. ráadásul a központi hatóságok is következetlenek voltak, nem tartották magukat a
tartalom nélküli nemzeti formák gondolatához: ők kötötték a földtulajdon földreform kérdéséhez:
beleegyezett az oroszok kitelepítésébe é-kaukázusból és kazahsztánból, h a kazahokat juttassa földhöz,
krímben dél ukrajnában hatalmas földterületeket a zsidó telepeseknek juttatott nemzetiségi szovjetek
formájában, a németeknek ukrajnában a saját szovjetükben előjoguk volt a földre a többi
nemzetiséghez képest, tatár és kazahsztánban a földosztásnál elsőként az "államalkotó" nép körében
osztották a földet, kazahsztánban az orosz szovjetek létrehozás azt a célt szolgálták, hogy megóvják és
érvényesítsék a betelepült oroszok mezőgazdálkodását.
az egész rendszer a szegregációt erősítette. a saját területhez való ragaszkodást, és a nemzeti
kisebbségek idegenként való percepcióját. a terület tulajdonlásának összekapcsolása a nemzeti
gondolattal az etnikai kizárólagosság gondolatát szülte --> etnikai tisztogatások (oroszok és kazahok).
vagyis Martin szerint a végeredmény az lett, h a nemzetiségi rendszer felerősítette a nemzeti
ellentéteket. [szopd le magad Martin, lol].
3. Nyelvi ukranizálás, 1923-32.
- 1920 Sztálin, Pravda: "It is neccessary that all soviet organs in the borderlands - the courts, the
administration, the economic organs, organs of local power (as well as Party organs) - can be composed
to the greatest possible degree of people who know the customs, habits, and language of the local
population" - korenizatsiia - először 1921-ban majd 1923-ban fogalmazták meg a pártkongresszuson.
két alapvető program: nemzeti elitek kinevelése és a nemzetiségi nyelvek domináns pozícióba hozása a
nem-oroszok által lakott területeken. 23 és 32 között ez utóbbi nem sikerült, rengeteg beadvány, petíció
és pártdirektíva ami sürgette a bevezetését. elsőre Martin azt feltételezte, hogy a sajátos ambivalens
jelzések szovjet rendszerével akadályozták: vagyis az agitprop szinten tolták, a gyakorlatban
szabotálták, halasztották. nos, nem ez volt a szitu, a pártbüró és a nemzetiségi politika felelős szervei
nagyon is odafigyeltek. vizsgálóbizottságok alakultak, a helyi eliteket folyamatosan büntették. sztálin
30ban mikor a helyi elitek nyíltan fellázadtak ellene, még meg is védte a programot. tehát a központ
támogatása adott volt.
- a központi hatóságok népszerű intézkedésnek szánták, ellensúlyozandó a hardcore kollektivizálást.
ezért rövid életbeléptetési időt szabtak ki. a kisebbségek körében pedig népszerű is volt a program.
ellenérzést és ellenállást a városi munkásrétegben (akik többnyire oroszok voltak), oroszok vagy
ruszifikálódott réteg a párta- és a helyi közigazgatási apparátusban, ipari szakértők, műszaki értelmiség
és a szakszervezetek helyi fiókjaiban váltott ki. a párt pedig éppen ezekre a társadalmi elemekre
támaszkodott, így próbálta nem felbosszantani őket. ez azonban nem magyarázza meggyőzően a
kudarcot: a kereskedelmi és adókiváltságok önrendelkezésekkel szemben, illetve bármilyen nemű
ellenállással szemben a párt nem tétovázott erőszakot, terrort, deportálást, bebörtönzést eszközölni az
iparosítás és a kollektivizálás sikeréért. ráadásul az ellenállás sem volt erős, erőszakos vagy
kétségbeesett, inkább bürokratikus és szervezetlen volt. a bolsevikoknak nehéz volt a párt értékeivel
összeegyeztetni és elfogadtatni ezt a politikát: a párttagság körében soha nem volt népszerű politikai
program. a bolsevikok elfogadták az iparosítást és a kommunizálást, de a gyökeresítés politikáját
amolyan engedménynek tekintették a párt hivatalos ideológiájához képest. túlságosan nagy fontosságot
sem tulajdonítottak neki, amolyan puha-vonalas intézkedésnek tekintették, semmint pártprioritást.
támogatták, de másodlagos kérdésnek tekintették, nem volt prioritás, gyenge volt a támogatottsága. a
végrehajtásának kudarcát elhallgatták, és a következmények sem voltak olyan szigorúak, mint pl. a
terméskvóta nem teljesítése esetében: letartóztatás vagy kivégzés. következésképpen a helyi
konjunktúrán múlt a dolog. ha a köztársaság vezetése agresszív módon sürgette a végrehajtást, és le
tudta győzni a központ retorziója nélkül a helyi ellenállást, akkor a politikát életbe ültették. a központ
nem lépett közbe a gyakorlatba ültetéséért, de nem nézte jó szemmel az ellenállást sem.
- a három nemzetiségi típusra lehetett osztani az SZU-t ebben a tekintetben: 1. kelet, kulturálisan
elmaradott népek: itt igazából meg sem próbálkoztak teljes végrehajtásával: a sajtóban nyilvánosságban
oktatásban bevezették, de a kormányzatban, iparban és a felső oktatásban az orosz maradt a domináns
nyelv. kevés volt a képzett őslakos, ezért is inkább a helyi elit kinevelésére helyezték a hangsúlyt.
- a másik véglet örményország és grúzia volt. a mensevik örmény és grúz pártvezetés még a szovjet
hódítás előtt bevezette államnyelvként a nemzeti nyelvet. volt helyi vezető pozícióban levő bolsevik
elit, értelmiség és az orosz népesség sem volt jelentős. így a nemzeti nyelvek gyorsan hegemón
pozícióba kerültek.
- érdekesebb a harmadik típus: tatár, ukrán, fehéroroszok. ukránoknál nagy volt a támogatás de az
ellenszenv is: párton belül mindkét vélemény. végrehajtották de itt váltotta ki a legnagyobb ellenállást,
és sok esetben a kerékkötését is (szintén a pártapparátuson belülről). fehéroroszoknál gyengébb volt a
támogatottsága és az ellenállás is: nem volt orosz vagy eloroszosodott városi proletariátus és bolsevik
pártkáderek sem. a tatároknál hasonló volt a helyzet mint az ukránoknál: jelentős támogatás, nemzeti
mozgalom, és a jelentős orosz népesség miatt jelentős ellenállás is. végül a programot a tatár többségű
területekre szorították, de ott szigorúan végrehajtották. ukrajnában végül megbukott a program.
Az ukránosítás előjátéka 1919-23
a 20as években az ukrán és a központi pártelit a 19es Petliura népfelkelés hatása alatt állt. összefogtak a
fehér gárdával, hogy kiűzzék az oroszokat. a bolsevikok tapasztalata az volt, hogy saját sovinizmusok,
ukránellenességük miatt utálták őket ukrajnában (egyik pártvezetőt saját katonái akarták megölni,
mivel egy ukrán nyelvű komcsi lapot találtak a zsebében). ezért próbáltak engedményeket tenni a
lakosság fele, mivel az az idegenek ellen lázadt fel. lenninre is nagy hatással volt a dolog, és leszólta
Piatakovot, az ukrán párt elnökét, aki azt állította, h a nemzetiségi kérdésnek nincs jelentősége
(internacionalista alapon). az ukrán pártot arra kényszerítette, hogy fogadjanak el egy határozatot az
ukránosításról 1919ben, de az a káderek hozzáállását nem változtatta meg. az ukránosítást a
kispolgárság értelmiség és a kulákok uralmaként, rehabilitációjaként látták. Dmitri Lebed, az ukrán párt
2. embere Két kultúra harca c. polémiája 23-ban ennek ad hangot: az ukránosítás reakciós és retrográd
politika, a kulturálisan alacsonyabb rendű falvak nyelvét akarja bevezetni a városok magas-kultúrájába
a modernizációs erőfeszítések közepette (a pártba és a proletariátus körébe). ez a két kultúra harca, az
ukránt csak a felvilágosítás népszerűsítés nyelveként kell használni az elmaradott falusi lakosság
körében. a magasabb orosz kultúrába kell majd asszimilálni az ukránt, represszióra azonban nincs
szükség, hiszen a falvak majd önként felzárkóznak kulturálisan a magasabb orosz kultúrájú
városokhoz, az állam elég ha semleges, nem kell beavatkozni. 20ban az ukrán nyelvet az orosz mellett
hivatalossá tették, viszont a határozatot nem ültették életbe. csak az elemi iskolába vezették be, 23ban
az iskolák 76%-a ukrán nyelvű volt. ezen fölül azonban minden oroszul zajlott. Lebed-et még ez az
engedmény is zavarta, agronomisták és nacionalista tanárok alkalmazzák az oktatási népbiztos
cselekvési tervét, erőszakos ukránosításról beszél.
Ukránosítás 1923-25
lebed ellenállására újabb kongresszus, újabb határozat - a nemzetiségi konferencia nyomására 1923.
Lebed veszít, orosz sovinisztának nevezik és luxemburgista elhajlás. a párt és az állam nem lehet
semleges a nemzetiségi kérdésben. 23-25 határozatokkal való ukránosítás. sok határozat született,
melyeket nemigazán ültettek életbe.
- az első kulturális és oktatási határozat, az ukrán nyelv oktatását fel akarta emelni a falvak elemi
iskoláinak világából [kiemelni nem az nkvd-s technika értelemben]. a következő az ukrán
nyelvhasználatról született: egyenlő státus a két nyelvnek a központi és területi hatóságokban, sőt,
néhány intézkedés az egyenlőség gyakorlati megvalósulása érdekében (az ukrán nyelv védelmében).
újabb határozat augusztusban továbblépés a nyelvi semlegesség politikájától: a formális egyenlőség
nem elegendő, mert az informális egyenlőtlenséget jelent. "pozitív munka szükséges az ukrán nemzeti
kultúra fejlesztéséért". az ukrán nyelv és kultúra tehát privilegizált státusba került. érvek: 19es
tapasztalat, parasztság megnyerése és a falu-város ellentét enyhítése. Lebed elépzeléséhez képest nem
az ukrán falu tanul meg oroszul, h felzárkózhasson az orosz városhoz, hanem az orosz város tanul meg
ukránul, hogy a falut igazgatni fejleszteni tudja. aztán több kisebb határozat az ukrán nyelv
használatára a pártban, katonaságban és szakszervezetekben. de nemcsak a nyelvhasználatra
korlátozódott, hanem az ukrán nemzetiségűeket előrenyomták az alkalmazások terén, szamárlétrán -
káderpolitika (párt és kormányzati állások).
- 23as határozat a kormányzati bürokrácia minden szintjén előírta az ukránosítást -az év végéig.
nyelvleckék az ukránul nem tudó hivatalnokoknak (3-6-9 hónaposak). büntetést is kilátásba helyeztek
ha nem tanulják meg: 24 aug1 után elbocsájtják. újabb állásbetöltésnél mindkét nyelv ismeretét
megkövetelték.
- passzív ellenállás. a sajtó az ellenállókat, főleg polgárgyanús elemeket pellengérre állította. a vezető
pártapparátus szabotálta az életbe léptetést. a lakosság 47% beszélte az ukránt, a hivatalnokok csak
18%a. akik tudtak ukránul, azok se használták. a nyelvkurzusokra nem mentek el, nem vették
komolyan a nyelvpolitikát. a magyarázat a program rossz menedzsmentje volt. újabb és újabb sürgető
párthatározatok, de változást nem váltottak ki.
- az ellenállás nem mondható meglepőnek a polgárháború keserű bolsevik tapasztalata után. a párttagok
körében népszerűtlen volt, csak a moszkvából odazsuppolt népbiztosok támogatták a politikát. az
ellenzők nem szorultak ki a vezetésből, nem kényszerültek önkritikára. Lebed még lassította is: először
a központi szerveknél kell alkalmazni, a területi egységek csak készüljenek fel. nyelvvizsgákat és
kurzusokat szerveztek, de senki sem ellenőrizte, monitorizálta a folyamatot. 25ig nincsenek adatok az
eredményekről. egyetemen az ukrán nyelvű kurzust el lehetett utasítani. bárkit felvehettek, annak
ellenére, h nem tudott ukránul. a határidőt 26ig tolták ki (előbb 25ig). csak propagandának tekintették a
programot.
- részleges siker: 11% elvégezte a kurzust, több ukrán került be az államigazgatásba. a sajtó és az
oktatás terén is előrelépés volt (nyilvánosság, identitásképzés, kulturális elmaradottság felszámolása -
alfabetizálás). 25-re az állami hivatalos szféra 20%át ukránul vezették. ez a siker egyenletlenül oszlott
meg: a központban csak 10 15%-a volt ukrán nyelvű dokumentum, a falusi szovjetek azonban
100%ban. keletre haladva az ukrán nyelvet az orosz váltotta fel. a rurális kijev és vinnista régiókban
többségében ukrán nyelvű dokumentáció, az iparosodott donbassban 0-hoz közelített. a falu és a város
nyelvhasználata közti különbség tehát nem változott. az új ukrán pártfőtitkárnak 25től ezen a trenden
kellett fordítania: Lazar Kaganovich. 1925ig az ukránosítás eredményeit a 84.oldalon található 50es
jegyzet sorolja (elemi iskolák, szakiskolák és technikumok, közintézmények, újságok, folyóiratok és
könyvkiadás - mindenütt nőtt az arány.
Kaganovich ukránosítása 25 április 26 június
- kaganovich fosott a sztálini megbízatástól. ukrajna hűsége volt a kérdés: az ukrán párt erős de
megosztott, sztálinnak a trockijjal való harcban fontos pártfiók volt (baloldali ellenfelei legyőzésében).
pártplénum, elítéli az előző garnitúra eredménytelenségét, a sajtó megtelik ismét az ukránosítást
sürgető cikkekkel. újabb határozat. 3 fontos változás:
1. a párt átveszi a vezetést az ukránosítás terén az állami bürokráciától (a párt a keményvonalas
politikákat vitte hagyományosan, a TsIK vezette szovjet bürokrácia pedig a szoftpowert - ez a központi
bizottságot fedte, parlamentszerűséget). mivel egy jelentés szerint a párt szabotálta a programot, a
pártot akarták ukránosítani elsőként. minden hivatalos pártkiadvány ukránul jelent meg, a pártban a
papírmunkát ukránul kellett végezni, pártiskolák is ukránul oktattak, a párttagoknak kiadták az
utasítást, h tanuljanak ukránul. komszomolra is vonatkozott mindez.
- kaganovich aki ukrán faluban nőtt fel 12éves koráig ésamolyan ukránnal kevert fehéroroszt beszélt,
megtanult ukránul és 27ben a kongresszus előtt már ukránul szólalt fel. pártbizottságot hozott létre a
program követésére, és maga is részt vett ezeken.
2. ukránosítási biztosság jött létre minden járásban és városban, rendszeresen jelentéseket kellett
küldeniük. a bizottság vizsgálatokat indított. a sovnarkom is saját bizottságot állított fel központi, de le
az utolsó falusi tanács szintjéig. az oktatási népbiztosokkal kiegészülve, akik az írástudatlanságot
igyekeztek az ukránosítással megoldani.
3. erőszak alkalmazása (kicsit erős jelző a valósághoz képest). a nyomásgyakorlás kirúgással való
fenyegetőzést jelentett, nem letartóztatást. szabotőrök leleplezése,a passzív ellenállás megtörése.
nyilvánosan már nem lehetett bírálni a politikát.
A gazdasági belügyi és katonai népbizottságok a párthoz voltak bekötve, míg a kultúra, mezőgazdaság
és a jóléti intézmények a szovjetek tanácsok végezték (nők, parasztok, vallás, nemzetiségek a szovjetek
puha hatalmi közpolitikai programok szektorainak számítottak korábban. [szu kétkamarás
berendezkedését tükrözik: a párt központi bizottsága végrehajtás; törvényhozás: szovjetek tanácsa és a
nemzetiségek tanácsa] a tagállamokban az örmény és grúz kivétellel, a pártbizottság vezetői posztját
nem a tituláris nemzetből való személy töltötte be, míg a szovjetek tanácsának élére az államalkotó
nemzetiség köréből kerültek ki. ez ukrajnában fordítva volt kaganovichig, a pártújság ukrán nyelvű
volt, a szovjetek lapja pedig orosz. Lebed programjához képest a nemzetiesítés márnem koncesszió,
engedmény, taktika volt a párt részéről, hanem keményvonalas program.
- orosz és ukrán nyelvi egyenlőség, de az ukrán pozitív diszkriminációnak örvendett (különleges
intézkedések, az állam belenyúlt). ez 1925ben felváltotta az ukrán nyelv hegemóniájának elképzelése.
az orosz maradt a kapcsolat nyelve ukrajnának a központ fele, így minden iskolában oktatták, de ezt
leszámítva a közszférának az ukrán lett a kizárólagos hivatalos nyelve. a telefonista, a feliratok,
filmfeliratok, hivatalos kiadványok, utcanevek, pecsétek formanyomtatványok mind-mind ukránra
váltottak: hogy a városi orosz lakosság is megtanulja. újságok és könyvkiadás is többségében ukrán
nyelvűvé vált. mindez proletariátus hegemóniáját volt elősegíteni a parasztság felett, az orosz város és
az elmaradott ukrán vidék ellentétet volt hivatott enyhíteni. a központ szintjén sokan kritizálták, sokan
az oroszok elnyomásaként értelmezték. a válasz az volt, h az ukrán paraszt ha elmegy odesszába,
minden oroszul van kiírva, így azt kérdezik: hol van itt ukrajna? azért írják ki ukránul, h a parasztok is
megértésék és magukénak érezzék a kormányukat [vagyis ugyanazzal a többségi nackóista
érvrendszerrel érvelt mindkét komcsi]. ugye a kollektivizálást ha oroszul végzik, nem is értik és még
nagyobb az ellenállás nemzetiségi alapon.
- oroszok asszimilációjának kérdése: az orosz városi lakosságot ukrán identitáshoz asszimilálják. de ezt
ugye a hivatalos politika tiltotta. ezt a problémát a ruszifikált ukránok és az oroszok
megkülönböztetésével oldották meg.az előbbi tömegek célcsoportjává váltak az ukránosításnak,
megfelelő és összefüggő átfogó ukrán nyelvi környezet kialakításával, dekolonizációként - és nem
erőszakosan. sokan a gyors előrejutásért ukránnak vallották magukat. az oroszok fele nem volt
egyértelmű politika. falusi szovjetek alakultak, de a városokban nem engedélyezték a nemzetiségi
szovjetek megalakulását. remélték, hosszú távon asszimilálódik az etnikailag orosz proletariátus
(Kaganovich is ezt vallotta).
- kultúrpolitika és ukránosítás: Sztálin: tartalmilag proletár, formájában nemzeti. az ukrán kultúra
promóciója, a nemzeti kultúra burzsoá dolognak számított. gyökeresítése a pártnak: szintén sztálin:
helyiek promoválása a párt és helyi adminisztrációban: helyismeret szokások nyelv stb. az ukrán
kultúra promoválása nacionalista elitet hozta helyzetbe az akadémiai szférában. 25-re ezt ellenőrizni
akarták, rájöttek, s a párt átvette a kulturális és társadalmi folyamatok vezetését. a párttagok nemcsak
az ukrán nyelvet,hanem a kultúrát is meg kellett tanulniuk.
- az ukrán nyelv tanításán túl az ukrán kultúra népszerűsítése felháborodást váltott ki a káderek
körében. a nemzeti nyelv oktatása okés, de azzal nemzetközi kultúrát kellene népszerűsíteni. a nemzeti
kultúra burzsoá találmány. sztálin válasza a híres 25ös beszédében: a szovjet nemzetiségi politika
tartalmilag proletár, formailag nemzeti. a politika nacionalista ukránokat emelt az akadémiai szféra
csúcsaira, ami félelmeket ébresztett, h befolyásolni fogják a parasztság és az ukrán ifjúságot. ezért a
párt utasítása szerint erőfeszítéseiket arra kell irányítani, h mestereivé és vezetőjévé váljanak a
kulturális és társadalmi folyamatnak. ez oda vezetett, h nemcsak a nyelvet hanem az ukrán kultúrát is
meg kellett tanulniuk a kádereknek, az egyetemeken megjelent az ukrán tanulmányok, sőt minden
kormányzati- és pártkáder számára kötelezővé tették ennek elsajátítását. tartalmilag: az ukrán nyelv
története, az ukrán gazdaság kialakulása, forradalom előtti és utáni ukrán irodalomtörténet, az ukrán
forradalmi mozgalom története, ukrajna földrajza és természeti erőforrásai, az ukrán diaszpóra stb. az
oktatás tétje akár állásvesztést is jelenthetett. az ukrán kultúra promoválása operák, színházak, film és
irodalom fejlesztése melletti elköteleződést is jelentett. a klasszikus ukrán kultúra alapjait is le akarták
fektetni, ez Shevchenko-hoz kötődő kultuszt eredményezett (Taras Kobzar). ezt úgy magyarázták, h az
ukrán hős alakjából a forradalom, a forradalmi mozgalom hősét faragják, a tömegek oktatásának
céljából.
- az ukrán kultúra pozitív diszkriminációval járt. bárki aki tudott ukránul alkalmas volt a nemzetközi
kultúra építésére ukrajnában. a sztálini felfogásban, ha az ukrán kultúra létezett, akkor a pártnak azt el
kellett sajátítania, s h kormányozni tudja, szüksége van az etnikai ukránokra. ezért aztán 25től masszív
kampány az ukránok alkalmazására a párt és kormányzati bürokráciában. a felsőfokú végzettségű
ukránokat oroszországba küldik továbbtanulásra, birodalomszerte verbuválják ukrajnai munkára az
ukránul értőket. elbocsájtás esetében az ukránok védettséget élveztek a nem-ukránokkal szemben.
- 1 év alatt 25-26 között az ukránok aránya 37%ról 43%ra nőtt a párttagok körében (végrehajtás nem
ütközött nehézségekbe, hiszen az ukránok is majdnem annyira voltak iskolázottak, mint az oroszok).
komsomol tagok 50-63ra, , kormányzati munkások körében 15-34re stb. a szovjetek körében is hasonló
növekedés. a közgazgatásban kormányzatban is hasonló tendencia érvényesült, minél alacsonyabb
szintre érkeztél annál magasabb volt az ukránok aránya (40-50 központ, falu 88%). de oktatás, sajtó stb
mindenhol növekedett. feliratok, közlemények - ezek ukrán egynyelvűvé váltak.
- a pártlapot csak 26ban változtatták ukrán nyelvűvé, a könyvpiacot továbbra is az orosz könyvek
dominálták (7O-8O%). 27re az elemi iskolák 80%-a,61% általános iskolák, 48% szakiskolák ukrán
nyelven oktattak. az egyetem maradt a gyenge pontjuk,25ben csak terv készült a változtatásra.
- a bürokrácia nyelvévé az ukránt tenni, 25ben csak 20%-a zajlott a papírforgalomnak ukránul. 8
hónappal később ez megnőtt 65%-ra. donbass és dél ukrajnában ez kevesebb sikerrel járt, felszínes volt
a siker, rossz ukrán nyelvet és tolmácsokat fordítókat használtak. a szoft intézmények az élen jártak, a
hard intézményekben mérsékeltebb eredményeket értek el: oktatás i bizottság 80%, pénzügyi 45,
belügy 25, munkaügy 25). a szakszervezetek kifejezetten bojkottálták az ukránosítást míg rájuk nem
pirított a párt 25 végén.
- az ukrán írásos használata után a szóbeli érintkezés nyelvévé is az ukránt akarták tenni.
nyelvkurzusok, az embereket 3 szintű kategóriába osztották a nyelvtudás alapján, a 3. h nem tud szint
tagjait kirúghatták.
- jelentős társadalmi ellenállás, az emberek nem akarták megtanulni az ukránt, a gpu-t is ráállították,
aztán felhagytak vele. a pártlap a Kommunist példányszáma 70ezerről 37ezerre esett vissza a
nyelvváltást követően. a szankciókat lehetetlen volt végrehajtani, hiszen a munkásság majd mintegy
felét 40%-át el kellett volna bocsájtani (nem tanultak meg ukránul). ennek ellenére a határidőt nem
tolták ki, h legyen idő megtanulni, hanem szúrópróbaszerűen időszakonként kirúgtak embereket
központi és vidéki szinten is (27-re központi szinten 263-at). a valós szám nem ismert, de valszeg
megközelítette az ezret.
- az oroszok körében ellenérzést váltott ki, soviniszta ukránosításként élték meg. petíciókat, leveleket
írtak. kolonialista elnyomásként aposztrofálták, erőszakként a nem-ukránok fölött. 26 elején az sem
volt biztos folytatják-e a programot, v fokozatosabban alkalmazzák. a vita a kominternig, sztálin
megszólalásáig fajult, végül ukrán kommunista elhajlásban egyeztek meg, egy személyhez kötve
Shumskyizmus a problémát. a vita a proletariátus ukránosítása kapcsán robbant ki Kaganovich és
Shmusky között, utóbbi kiállt a program mellett. holott sztálin személyesen közbenjárt, h az orosz
városi szigetet, a proletariátust - a szakszervezetet - megkíméljék az ukrán nemzetiségpolitikától. ez az
ipari munkásságra is vonatkozott (az elbocsájtásoknál a szenioritás elvét alkalmazták, így a fiatalabb
ukrán melósokat bocsátották el -ez kontraszt a keleti köztársaságok pozitív diszkriminációs elvével,
ami tömeges alkalmazást jelentett. a donbasszi proletariátus soviniszta reakcciójától tartottak. ez az
óvatosság elejét vette az ipari munkásság körében a keleti tag-köztársaságokban tapasztalt
lázongásokat). végül Shumsky álláspontja kerekedett felül, a párt kiállt az ukránosítás mellett és
nekimentek a szakszervezeteknek is, elbocsájtások történtek, éppen Kaganovich vezérletével.
Az átfogó ukránosítás kudarca 26-32
- 26 új terv, a teljes ukrajnai közszféra nyelvi ukránosítása a cél. bizonyos feladatok kevesebb
hangsúlyt kaptak, mivel már megoldottnak tekintették, de pozitív diszkrimináció folyatódott, igaz
szelídebben, mivel már az ukránok többségbe kerültek a legfontosabb intézményekben. a párton belül
50-60%, az összlakosság körében 80%-ot tettek ki. a sajtó és oktatás ukránosítása folytatódott, a
szovjet és kulturális intézményeké is. az új terv 3 pontra koncentrált: 1. felsőoktatás 2. ipari munkásság
3. gazdasági szervezetek (szakszervezetek). a programnak hivatalosan 32ben lett vége, mikor a
politbüró hivatalosan elhatárolódott tőle, s aztán következett a 33-as terrorhullám. de a teljes
ukránosítás már csak azért sem jött létre, mert helyette kétnyelvűvé vált az ukrán hivatalos szféra.
A gyár: az ipari munkásságot nem kényszerítették nyelvtanulásra (csak néhány önkéntes vállalta
kirakatból). de a szakszervezetek hivatalos apparátusában már megkövetelték az ukrán nyelvismeretet.
de az ipari melós alkalmazásánál nem várták el a nyelvismeretet. a párt hierarchiájának megfelelően az
adminisztrációban a tedd amit parancsolnak, v kirúgnak elv működött. később már a katonai modellt is
alkalmazták: kövesd a parancsot, v főbe lőnek. az ipari munkássággal szemben a figyelmeztetést,
biztatást alkalmazták. az ukrán munkásnak el kellett fogadnia, h ő ukrán, s hogy ezt az identitást
értékelje, vállalja is fel a szocializmus építése érdekében.
- a különbség oda vezetett a végrehajtás módjában az osztályok szerint, h a bürokráciában alulbecsülték
az eredményeket és mindig a kudarcok okait keresték, a munkásságnál pedig túlbecsülték.
- a munkást mindenhol minden pillanatban ukrán feliratok kísérjék: a gyárban, az utcán, feliratokon,
újságban, színházban, naptáron szlogeneken stb. ezt a politikát az ukrán többségű gyárakban
alkalmazták s részben ott, ahol kisebbségben, de voltak ukrán melósok is. ukrán kultúrát a
proletariátusnak. kormányzat adminisztráció nyelvévé vált, megteremtették a modern ipari kor ukrán
kultúráját és a magas kultúrát. 29ben 3 hónapos ukrán kultúra fesztiválja, de több kisebb, 1 hónapos is
főleg az "eloroszosodott" Donbassban. írók, költők, művészek, tudósok akadémikusok járták a vidéket
és tartottak előadásokat, felolvasásokat. az ukrán nyelvtudást elismerték mint passzív tudást is. 32re a
színházak 75%-a ukrán nyelvűvé vált. könyvtárakban az ukrán nyelvű könyvek száma megnőtt, ezt egy
határozattal érték el, ami előírta h a könyvtárakba szállítandó új könyvek 85%-a ukrán nyelvű legyen.
előfizettek az ukrán nyelvű folyóiratokra is. de arra garancia nincs, h ezeket a könyveket-folyóiratokat
el is olvasták volna.
- a kultúrpolitika csak 1 eszköz volt az ukránosítási programban. az iparosítással az öt éves tervekkel
ukrán parasztok beáramlását segítették elő a városokba. mindegyik ipari városban 32-re legalább
duplázódott az arányuk, de volt ahol 3x-ra növekedett (Luhanszk, Zaporizsje, Harkov,
Dnyepropetrovszk, Sztalino/Donyeck). 34-re az ukrán ipari munkások aránya 41ről 56%-ra nőtt. sztálin
szerint az ukrán városok így majd elukránosodnak, akárcsak ahogy budapest elmagyarosodott, v prága
elcsehült. Martin: biztos-e? nem-e ukrán falusi parasztok inkább városi oroszokká váltak?
- a felmérések azt mutatják, h a mindennapi és munkai nyelvhasználat domináns nyelve továbbra is az
orosz maradt. ez vonatkozott a gyűlésekre és a tömeges politikai munkára is. a párt ezért a gyárak
vezetőségét okolták, akik az utasításokat oroszul adták ki. vagyis az ukránok egy orosz nyelvi közegbe
érkeztek, és gyorsan igazodtak ehhez. a hivatalos jelentések szerint gyorsan eloroszosodtak. felhagytak
az ukrán nyelvvel mert állítólag zaklatták érte, de ez a jelenség Kijevben is előfordult. érdekes, h az
oroszok és ukránok kulturálisan egyként tekintettel egymásra, magukra, és a lengyel, zsidó, tatár, német
társaikra mint nemzetiségiekre. ezért is nem volt köztük konfliktus. a kulturális távolság hiánya elejét
vette az etnikai villongásoknak. a kulturális élet adminisztráció lehetett 1 v 2 nyelvű, de külön orosz és
külön ukrán (khokhol) munkásbrigádokat nem állítottak fel.
- következésképpen nem látni különbséget a forradalom előtti állapotoktól: parasztokból oroszokat
faragni, az ukrán identitás érzése feloldódott. az eloroszosodott ukránok sem karolták fel a párt
ukránosítását, sőt azt vallották: korábban Isten törvénye volt, most pedig az ukránosításé. You won´t re-
educate us! de megjelent az ukrán identitás is, patriotizmus az eloroszosodott ukrán munkások között.
az ukránosítást a gyerekeknél az iskolában kell kezdeni, nem a felnőtt emberekkel - vallották.
- akárhogy is, az ukránosítás a gyárakban nem aratott sikert, de megjelent egy etnikai értelemben vett
ukrán identitás még a ruszifikálódott ukrán melósok körében is, s az ukrán patrióta érzés még az orosz
melósok, orosz lakosok körében is. mivel a kultúra kétnyelvű volt.
Felsőoktatás: egy másik hely, ahol városi kommunista identitást vehetett fel az ember. ezért is
ukránosítani kellett, ukrán nyelvi környezetté formálni, felszámolni ezt az oroszosított városi szigetet.
többnyire presztízs kérdése volt, az ukrán identitást lenézték, a parasztok nyelveként tartották számon.
ezt ellensúlyozandó létre kellett hozni a tudományosság ukrán fogalomtárát, az ukrán mint a tudomány
nyelve. az új elitet az egyetem termelte ki, tehát kulcsfontosságú intézmény volt. kevés ellenállásba
ütközött az ukránosítás, elsősorban bürokratikus okokból: a narkompros tagsága képezte az ukránosítás
kidolgozóit, támogatóit. az eszközök és a szándék is megvolt.
Skrypnyk főkolompos, 26ban meggyőzte az ukrán politbürót, hogy hozzanak létre egy nemzetiségi
politikákat tanulmányozó tanszéket, ő vezeti. ösztöndíjak. The nationalities question as a separate
scientific discipline. szerinte a leninista elmélet 3 pillérre támaszkodik: a munkás és a párt viszonyára,
a proletariátus és a parasztság viszonyára, és a fejlett nemzetek proletariátusa és a gyarmati és fél-
gyarmati népek forradalmi mozgalmának viszonyára. az első kettőt már tanulmányozták, a sor a 3.-on
van. nemzetiségpolitikai szakértők seregét termelték ki, a felsőoktatásban kötelező tantárggyá vált. az
ukrajnai diákok nemcsak az ukrán nyelvet, hanem azt is meg kellett tanulniuk, h miért kellett
megtanulni.
- az általános és középiskolák terén kimaxolták a rendszert, minden ukrán diák ukrán nyelvű iskolába
járt. ezzel meg voltak az ukránok is elégedve, s az elmélettel is egybevágott. a gond azonban az volt, h
azt állította, h minden nemzetiség a saját anyanyelvén kell tanuljon. ezért az ukrán szülők nem
küldhették orosz iskolába a gyerekeiket. a hiba a rendszerben azonban az volt, h élt 1.3 millió ember,
aki nemzetiségként az ukránt, de anyanyelvként az oroszt jelölt meg, s még 200ezer aki
nemzetiségeként az oroszt, s anyanyelveként az ukránt. Skrypnyk ezeket eloroszosodott ukránoknak,
illetve korábban eloroszosodott, de most deoroszosodó ukránokként értelmezte, a cári kolonializmus
örökségeként. Skrypnyk deoroszosította volna ezeket az embereket, de a rendszer alapját képező
elmélet ezt nem tette lehetővé. a megoldása az volt, h a kevert nyelvet amit beszéltek (ukrán és orosz
szavak keveréke) egy "törött" nyelvként határozta meg, s aminek az alapja mégiscsak az ukrán lehetett,
ezért nyugodtan be lehet őket íratni az ukrán iskolákba. így az ukrán sulik terjeszkedhettek, a
végeredmény h az ukrán gyerekek 97.4%-a ukrán suliba járt, míg az oroszoknak csak 81%-a. az orosz
ajkú ukrán gyerekeket ukrán sulikba íratták, s ezzel az ukrán nyelvpolitika túllépet a nyelvi
egyenlőség elvén. éppen ezen réteg állt ellen leghevesebben ennek a politikának, és főleg a
donbassban. ott az orosz ajkúak csak 60-70%-a került orosz iskolába.
- napilapokat sikeresen ukránosították a donbassban is, donyeckben csak a pártlapot sikerült. 23ban
14% ukrán 87% orosz, 32re 91% ukrán 4.7 orosz nyelvű. könyvek és folyóiratok hasonló arány. ez nem
jelenti, h el is olvasták (az oroszok a szakszervezeti lapokra fizettek elő, amit orosz nyelven adtak ki).
az eladott könyvek csak 15%-a volt ukrán nyelvű, a többit oroszországból importálták, orosz nyelvű
kiadványok. az ötéves tervek megnövelték a központi orosz befolyást, s ez visszavetette az
ukránosítás erőfeszítéseit.
- a technikai mérnöki szakkiadványok ukránosítása a sor végén volt.
- a felsőoktatás ukránosítását megakasztotta a gazdasági központosítás. a nem-nemzetiségű felsőfokú
intézmények 27-28tól áttértek volna az ukrán nyelvű oktatásra. de helyi ellenállásba is ütköztek: egy
odesszai professzor csak törökül volt hajlandó válaszolni az ukrán nyelvű kérdésekre, egy
dnyepropetrovszki tanár pedig mikor számon kérték, h miért nem tanul meg ukránul azzal válaszolt, h a
kutatásai mellett nincs ideje megtanulni. de az ellenőrök, inspektorok jártak és kirúgással
fenyegetőztek. nyelvvizsgát követeltek felvételihez és záróvizsgához is ukrán nyelven, még a
nemzetiségű felsőfokú intézményekben is (alkalmazni nehéz volt). a műszaki oktatás állt ellen
leginkább az ukránosításnak. a központosítással a gazdaságszervezési hivatalok az ukrán
narkomprostól átvette a műszaki, orvosi stb. oktatást. azok pedig csendben visszatértek az orosz
nyelvhez. Skrypnyk ebben ukrántalanítást látott, konfliktusba keveredett a központi hatóságokkal.
- dnyepropetrovszki bánya nem tarthatott orosz nyelvű kurzusokat, a téma vitát vált ki Skrypnyk és
Azatian között (ez utóbbi az iparosítást felügyelte). Skrypnyk orosz sovinizmussal vádolta kollégáját,
aki meg felrótta, h miért csak ukránul lehet kurzus, ha a bányászat már a központi hatóságok
felügyelete alatt leledzenek. Skrypnyk álláspontja már a két harcban álló kultúrát idézi (két kultúra
harca), ugye amit ők kritizáltak korábban. Skrypnyk szerint az oroszosítás az orosz tagköztársaság és a
"szövetségi" központ finanszírozásával továbbra is zajlik. Azatian cserébe nacionalizmussal vádolta
Skrypnyk-et. a párt továbbra is Skrypnyket támogatta, a politika folyatódott.
- viszont a pártban csalódás az ellenállás kapcsán, és a fiatalság közömbössége miatt az ukránosítás
kapcsán. a műszaki értelmiség és munkásság nacionalizmusnak bélyegezte. a polarizáció kifejlete:
indusztrializálás vs. ukránosítás ellentétpárrá alakult. vagyis a modernitással szembeállónak tekintették
az ukránosítást.
- tehát az egyetemeket felsőoktatást főleg a műszakit nem sikerült ukránosítani. történt előrelépés, főleg
a humántudományok terén, de a műszaki ellenállt. a siker kulcsa a kényszerítés volt, amit a
proletariátussal szemben már nem tudtak hatékonyan alkalmazni. másrészt Skrypnyk-ék kitartása,
makacssága. az értelmiség és a proletariátus terén is egy olyan ukrán identitás látszott kialakulni, amely
elfogadta a kétnyelvűséget, belefért az ukrán nyelv és pl. az orosz műszaki együttélése, párhuzamos
használata, s illeszkedett az egységes szovjet identitásba is.
Uniós szintű intézmények és a kormányzati bürokrácia
- a felsőoktatásban és az ipari munkásság intézményei terén 32-ig nagy előrelépések történtek az ukrán
nyelvhasználat terén. a közigazgatásban szintúgy, 26-ra 65%-ban az ukrán nyelvet használták. 32ben a
folyamat megtorpant, főleg a központi beavatkozás miatt (33ban elavultnak nyilvánították a
programot), s az alkalmon kapva kaptak a kelet-ukrajnai bürokraták, h visszafordítsák az ukránosítás
folyamatát.
- a törésvonal a helyi és központi bürokrácia között volt. a központi büróban, tsik és sovnarkomban
zajlottak a viták, de egyértelmű döntésre nem jutottak. de abban az értelemben ukrajna egyedi volt, h az
egyetlen tagköztársaság volt, amely kiállt amellett, h a központi szervekben is a helyi nyelvet
használják. a kérdést három alproblémára lehet bontani:
1. a központi hatóságok ukrajnai fiókjai ukránul kommunikáltak a helyi szervekkel?
2. a központi hatóságok ukrajnai fiókjai a papírmunkát ukrán nyelven végezték?
3. a központi hatóságok ukrajnai fiókjai ukránul kommunikálhattak moszkvával?
(4. gondolom más tagköztársaságokkal oroszul zajlott a kommunikáció, ha volt erre lehetőség)
a 2. és 3. probléma állt a polémia központjában.
- 1925. 2. és 3. kérdés, az ukránok ragaszkodtak hozzá, h ukrán nyelven kommunikálhassanak mind a
helyi kormányzati szervekben, mind moszkvával. moszkva elutasította mind2-őt, pragmatikus okokra
hivatkozva (tolmácsok, extra munkával jár a fordítás). még a nemzetiségi szovjet is (központi hatósága)
is elutasította az ukrán követelést. sztálin szerint viszont ehhez joguk van a lenini nemzetiségpolitika
értelmében, tehát lehetővé kell tenni, s a probléma megoldása egy fordítói szakapparátus kialakítása
központi szinten, minden nemzetiségnek joga van a saját nyelvén kommunikálni a központi
hatóságokkal. sztálin levelének hatására az ukrik a második kérdésben önállóan léptek, és elkezdték az
ukránosítást.
- a központ nem foglalt egyértelmű állást, törvény jogszabály hiányára hivatkozott. hogy fogadjanak el
egyértelmű jogszabályt. a hadsereg pedig szintúgy ellenállt, arra hivatkozva, h annak különleges státusa
van az SZU-ban, és orosz a vezényleti nyelv.
- a központtal való kommunikáció az ukrán TsIK határozata kérte, nem parancsolta!, h az ukrán nyelvű
levelek iratok mellé hivatalos fordítást is csatoljanak ha a moszkvai központi szervekkel
kommunikálnak. ennek sztálin parancsa ellentmondott, de a központi hivatalok folyamatosan arra
panaszkodtak, h nem kaptak fordítást. a TsIK nemzetiségi tanácsadói azt javasolták, h mivel a szovjet
alkotmány minden nyelvet egyenlő státusúnak fogad el, inkább informális úton kell a kérdést rendezni.
ezért körlevelet küldtek, h ugyan alkotmányos a nyelvhasználat, arra kérik a tagköztársaságokat, h
orosz fordítást is csatoljanak a beadványaik mellé. ukrajna és grúzia kivételével minden köztársaság
jelezte, h megfelelnek eleget tettek a követelménynek (oroszul zajlott eddig is a kommunikáció a
központtal). a grúzok orosz nyelvű apparatcsikok hiányára hivatkoztak, az ukrajnaiak azt hazudták h
idáig is oroszul kommunikáltak, csak ők fontosnak tartják a nemzetiségi nyelvek használatát. ezt
követően az oroszok az ukrán nyelvű iratokra rövid jegyzeteket küldtek vissza, h nem értik, fordítsák le
az unió "hivatalos nyelvére". csakhogy ugye, az alkotmány értelmében ilyen nem volt, az orosz egyenlő
státussal rendelkezett a többi köztársasági nyelv mellett. a probléma az ukránosítás velejéig hatott,
hiszen ha van hivatalos nyelv, akkor az ukránosítás eredményei bármikor felülírhatóak. ezért az orosz
nyelvre mint az ukrán köztársaságban is beszélt nemzetiségi nyelvre hivatkoztak (a kétnyelvűséget az
ukránok maguk utasították el). vagyis az informális megoldást az ukránok és a grúzok is elutasították.
- ezért aztán 28ban összeült a moszkvai politbüró, 2 ukri (kaganovich és Chubar) és 1 grúz
(ordzhonikidze) részvételével, határozatot bocsájtanak ki több hónapos vívódás után. 4 pont, ukri
győzelem, de jelentős visszalépéssel is járt: 1. a központi hatóságok tanulmányozzák az ukrán nyelvet,
s használják az ukrajnai hatóságokkal való kommunikációban, 2. tekintettel a tolmácsok hiányára, az
átmeneti időszakot míg a központ ukránt használ, ki kell tolni, 3. elutasítja azt az ukrán praktikát, h
ukrán nyelvismeret hiánya szempont lehet az alkalmazás során, 4. a katonaság továbbra is használhatja
az orosz nyelvet.
- a határozat beletrafált az ukránosítási tervekbe, hiszen az ukrik éppen ott tartottak, h ukrán
nyelvismeret hiányában a gazdasági hivatalok képviselőit el lehetett bocsájtani (az arányuk27% ki
beszélt, 8,9% aki egyáltalán nem, 29% el sem végezte a nyelvtesztet). a kormányzati hivatalok 50%-a
beszélte, 2,2% egyáltalán nem.
- sztálin 28-as iparosítási programja azonban megerősítette a helyi filiálék álláspontját, és az ezzel járó
központosítás akadályozta az ukránosítást. ezért sokan azt gondolták a pártban, h az ukránosítási
program a háttérbe szorult, elavult. grúziában az orosz nyelv befolyásának növekedésére,
nyelvhasználat nyomulásáról panaszkodnak a kongresszuson, a helyi közigazgatási szerveknek is orosz
nyelvű körleveleket küld a transzkaukázusi szövetségi szerv (kraikom), sőt megszólította őket, h miért
beszélnek grúzul. sztálin személyesen megjelenik és megnyugtatja a kedélyeket, elítélve a kraikom
gyakorlatát, h az megsértette a nemzetiségpolitikát.
- ukrajnában ahol a nemzetiségi nyelv státusa bizonytalanabb volt, a gazdaságtervezés központosítással
párhuzamosan a szövetségi filiálék kezdték elhanyagolni az ukrán nyelvet, és az ukránosítási
programot. pl a kenyérellenőrök visszatértek az orosz nyelvű űrlapokra, arra hivatkozva h ezt úgyis
csak a központi hatóságokkal való érintkezésük során használják. 28ban TsIK határozat születik: a
központtal oroszul, a helyiekkel a helyiek nyelvén kommunikáljanak, a helyi papírmunka is lehet orosz,
ha nincs összefüggésben a helyii hatóságokkal (ez is visszalépés, de megjegyzik h ez nem jelent
felmentést az ukrán nyelvtanulás alól). amelyet végül az ukránok ellenállásának engedve, nem
publikálnak. tehát ilyen felemás helyzet áll elő, nyelvhasználati gyakorlatok egyértelmű jogi
szabályozások nélkül, egészen 32ig.
- a gyakorlatban az ukránosítás megtorpan, a hivatalnokok a 28as határozatot úgy értelmezik, h már
nem kell megtanulni ukránul. otthagyják a kurzusokat, a szállítási szektorban orosz nyelvűre cserélik a
táblákat (harkivben), az acélművek áttérnek az orosz nyelvű adminisztrációra, a kikötők is egymás közt
oroszul kezdenek kommunikálni (Odessza, Nikolajev, Herszon). az ukrán hatóságok nem büntettek, de
teljesen tehetetlenek voltak 32-re. keleten és egyáltalán ukrajnában a szövetségi gazdasági intézmények
jelentős szeletet tettek ki, és hatással voltak a helyi adminisztrációkra is. 32-re a 26-ban befejezettnek
gondolt nyelvi ukránosítás megfordulni látszott.
- a szövetségi intézmények roppantották meg az ukránosítást. az ukránosítás azért lehetett sikeres,
mivel a keményvonalas ukrán intézmények is mögéje álltak: a párt és az ukrán sovnarkom is
(népbizottsági tanács v néptanácsi bizottság v bizottsági néptanács stb.) és nemcsak a kulturális puha-
politika intézményei (oktatás stb.). be akarták bizonyítani, szemléltetni, h az a sztereotípia, h a
kulturális intézmények/politikák és problémák nemzeti, míg a gazdaságiak szövetségi problémáknak
(így orosz ügyeknek) számítanak. a másik pillére h erővel hajtották végre a közpolitikát. mindezen
politika 28-tól 32-re eltűnt. a helyi TsK és politbüró támogatta, de lecserélik a párt vezetését
kaganovichot, helyébe egy ukránul nem tudó kerül, aki ugyan kiáll a politika elért eredményei mellett,
de nem harcol a gyakorlatba ültetéséért. végül az agitprop osztályhoz kerül a téma, akiknek befolyásuk
elsősorban a sajtóra kultúrára és oktatásra korlátozódott, a gazdasági és az kormányzati bürokráciára
nem terjedt ki a hatáskörük. a TsKK már nem ellenőrizte a nyelvi kompetenciák alkalmazását.
- a nyelvpolitikai bizottságok formálissá váltak (bizottságok hierarchiája létezett, majd minden
intézménynek volt), 27után nem is üléseztek, végül az oblasztok szintjén őrizték meg őket, mint
nyelvpolitikai felügyelőket. 28tól 32ig a narkompros ukrán analfabetizmus felszámolásának
ügyosztálya (likuknep) vizsgáztatta rendszeresen az alkalmazottakat, szervezte és felügyelte a
nyelvtanulást. 33ban szűnik meg az ukrajnai terror alatt. viszont hatalma nem volt a gyakorlatba ültetés
terén: 27 után (mikor is néhány száz embert elbocsájtottak) senkit sem rúgtak ki nyelvtudása miatt. az
alkalmazásnál sem tudtak érvényt szerezni annak a kritériumnak, h tekintettel legyenek az illető ukrán
nyelvismeretére (sőt, egy vizsgálat eredménye azt mutatta ki Odesszában, h inkább azokat rúgják ki,
akik tudnak). nyelvvizsgákat és kurzusokat megszervezték, de az emberek nem mentek el. 29től a
gondnokokat, futárokat és takarítószemélyzetet felmentették a nyelvvizsga követelményétől, 31-32ben
a nyelvvizsgákat nem tudták megszervezni.
- 32ben az köztársaság intézményeiben az írott nyelv zömével ukrán, néhány gazdasági intézmény
kivételével. a domináns beszélt nyelv azonban továbbra is az orosz. ez alól az oktatási minisztérium és
a művészek szövetsége volt. 31ben mariupolban a hangosbemondók visszatértek az orosz nyelvre.
Következtetések: 32re a nyelvpolitika megbukott. a cél h ukrán nyelvű egybefüggő közszférát
alakítsanak ki nem sikerült. az ukránok urbánus identitásának kohóit, a gyárat és az irodát nem sikerült
ukránosítani. az orosz maradt a domináns nyelv. az egyetemeken sikerek, de ezt ellensúlyozta h a
technikai műszaki oktatás nyelve az orosz maradt. a város fele irányuló belső ukrán migráció nem
hozott létre a városokban ukrán nyelvű hegemóniát - a terror nem erre adott válasz. inkább az
ukránosítás politikai következményeire érkezett válasz. szóval kétnyelvűség alakult ki, ahol az ipar
műszaki tudás gazdasági intézetek orosz nyelvűek, míg a kultúra, egyetem, közművelődés és a vidék,
mezőgazdaság ukrán dominanciájúvá vált. az ukránosítás éppen ennek az állapotnak a felszámolására
jött létre... de kezdett kialakulni egy ukrán regionális identitás amely nyitott volt az oroszok fele is.
- az ellenállás az orosz bürokrácia és a ruszifikálódott városi lakosság részéről jelentkezett. a helyi
ellenállás, és a központ hezitálása elbizonytalanította az ukrán pártot a politika erőszakos és erőltetett
végrehajtásában. a referenciaként működő közvélemény nem az orosz v ukrán közvélemény volt,
hanem az orosz pártapparatcsikok, a belső pártnyilvánosság. a gazdasági intézmények és a központ
passzív nem-együttműködése. a tervgazdaság központosítás új ideológiai ellen-fegyvert is adott a
kemény ukrán nyelvpolitika ellen. a terror alatt pedig főleg az ukrán kulturális elitet gittelték, pl.az
ukránosítás miatti nacionalizmusért, míg az orosz gyárigazgatót nem lőtték fejbe h elszabotálta az
ukránosítási nyelvpolitikát. a terror hangsúlyt adott a keményvonalas bolsevik politikáknak:
kollektivizálás és iparosítás. az ukránok megértették az üzenetet, az ukránosítás a puha kulturális
politika maradt, ami feltételekkel és cinikusan kell életbe léptetni, propagandisztikus céllal.
4. A szovjet pozitív diszkrimináció Keleten, 23-32
- Edward said orientalizmusa után necces azt mondani, h éppen a balos bolsevikok politikája, amely
önmagát dekolonalizációs politikának tartotta, élt a kelet-nyugat önkényes, esszencialista és
hierarchikus különbségtételével. részben ez igaz is, hiszen a bolsevikek marxista szociológiája nem volt
tekintettel a rasszokra, és a tagadták a különféle társadalmak gazdasági, szociális és politikai
különbségeinek tartósságát (long term differences) (mint képességeket). univerzális fejlődés vár rájuk.
azonban a gyakorlatba ültetése a közpolitikának igenis különféleképpen történt, s tán részben ennek a
ny-k dichotómiának köszönhetően. vagyis a birodalmi hozzáállás k-ny különbsége rendszeresítette,
fenntartotta, tehát ez újfent leképződött a birodalmi örökség felszámolásának kísérlete során. így az
elemzés is visszaadja ezt a dichotómiát. a 3. fejezet a legfontosabb ny-i példát, az ukrajnai
kisebbségpolitikát elemezte, a 4.ben pedig a legfontosabb keletit veszi számba: kedvezményes
feltételek a nem-oroszoknak: hivatalhoz jutásnál, felvételnél, oktatásban való előrejutásban, iparban és
kormányzati szférában.
Kelet és Nyugat
- a szovjet PD két retorikai erőforrást kínált a keleti nemzetiségeknek, melyek mentén artikulálni és
érvényesíteni tudták nemzeti érdekeiket:
1. az első az őslakos státus, öndefiníció használata volt. ennek megelőző szerepe volt, h elejét vegye a
nacionalizmus kifejlődésének, cserébe nyelvi, kulturális, elitformáló és területi kompetenciákat kínált.
dekolonizációs, visszaélést leleplező (rhetoric of abuse) retorika volt, melyet az oroszok v
eloroszosodott helyiekkel szemben lehetett használni, ha azok kolonialistaként viselkedtek, orosz
sovinisztaként. ennek segítségével tudták megfogalmazni egyéni és kollektív igényeiket a központ felé.
2. kulturális elmaradottság fogalma: ezt is a kolonizációs örökség ellensúlyozásaként használták,
állítva, a cári gyarmatosítás nagyban hozzájárult a kulturális elmaradottság kialakulásához. a
különbség, h ez a fogalom erősen kötődött a bolsevik fejlődéstanhoz, ideológiához. akárcsak az 50-es
évek modernizációs teoretikusaihoz hasonlóan, a bolsevikok úgy gondolták, h létezik egy fejlődési út,
csapás, melyen a különböző nemzetek annak különböző fokán, állapotában vannak. a fejlődést,
modernizációt fel akarták gyorsítani, ami iparosítást, urbanizációt, szekularizmust, oktatást, írás-
olvasás és területi alapú nemzeti létformát jelentett. ezen kritériumrendszerhez képest elmaradottnak
minősültek a keleti területek. a kulturális jelző a rasszizmus elkerülése végett történhetett. a szu
modernizációja a népek közötti "valós" gazdasági és kulturális" [szociális] különbségek eltörlését
ígérte.
- kérdés az volt, mihez kihez képest elmaradottak. a mérce: az oroszok. s ezt a tételt sokat vitatták,
kétségbe vonták, hiszen az elmaradottságra hivatkozva fogalmazta meg a központ a pénzügyi igényeit,
követeléseit.
- írástudás statisztika nemzetiségi megoszlásban 1926ban, 127. oldal, keleti és nyugati nemzetiségek
- nyugati nemzetiségek: németek, lengyelek, finnek - modellértékűek (voltak még lett, litván, észt).
következő kategória orosz, belorusz, ukrán, zsidó, örmény, grúz (utolsó 2 esetében keleties feudális
elmaradottságot állapítottak meg). s a maradék a keletiek: tatár, kirgiz, türkök stb. a
legelmaradottabbnak az északi kis népek számítottak.
- 32ben definiálják a kulturális elmaradottságot, az egyetemi oktatási intézményekbe való
kedvezményes bebocsátás végett. létre hoznak egy listát, 97 kulturálisan elmaradott szovjet
nemzetiséggel.
- a nyugati és keleti nemzetiségek közti fejlettségi választóvonalat az írástudás elterjedtsége fejezte ki, s
ezt a körülményt az állami közpolitikáknak is figyelembe kellett venniük. ez a különbség hatással volt a
nemzetiségi politikára, hiszen míg ukrajnában és beloruszban nyelvi jogokért harcoltak, addig keleten
előbb írni-olvasni tudó kádereket kellett kiképezni. keleten a PD politika működött, a különbséget jól
jelzi, h az őslakos érvet az ukránok csak a legvégső esetben használták, a 30as évek elején, mikor a
szövetségi intézmények szabotálásával megtorpant az ukránosítás. keleten éppen fordítva történt: mivel
az oktatás, káderképzés drága mulatság volt, a forrásszegény, erőforrás híján levő helyiek
elmaradottságukra hivatkozva kérték a központ tevékeny beavatkozását pénzügyi segítségét a
hátrányok leküzdéséért.
- keleten 2 fő probléma: 1. a cári kolonializmus örökségével való leszámolás: a szláv telepesek
kilakoltatása a földekről - e téren kevés sikert értek el, lást a kazah példa; 2. a kulturális
elmaradottságból lehet-e jogot formálni, intézményesíteni egy kiváltságos elbírálást biztosító,
kiszámítható és állandóan rendelkezésre álló költségkeret (pénzügyi és gazdasági keret) biztosításával a
központ részéről a felzárkózás elősegítésére. ez lett volna a kulturális alap.
A kulturális alap
- 24-26 között zajlott az alap létrehozásáért a harc, jól jelzi a különbséget a ny-i és k-i köztársaságok
prioritásai között. a nyugatiakat a szuverenitás kérdése foglalkoztatta, a keletieket a forráshiány. az
ukránok a szu formálásakor még korlátozni is próbálták a keleti nemzetiségek képviseletét a
nemzetiségek szovjetjében, azt kérve, h csak a köztársaságok rangján szerveződjék a reprezentáció
(annál kisebb rangú közigazgatási egységek ne kapjanak képviseletet) - ez azt jelentette volna, h csak
az azeriek kaptak volna képviseletet. sztálin közbeavatkozott, minden unió és autonóm köztársaság 5-5
képviselő, az autonóm régiók oblasztok 1-1 képviselőt delegálhattak. ezzel a keletiek kerültek
többségbe, de az ukránok súlyuktól és az apparátusba való beépülésük által a nemzetiségi szovjet
napirendjét sikeresen állították saját politikájuk prioritásaik szolgálatába. a legbefolyásosabb személy
Mykola Skrypnyk, ukrán igazságügyi biztos, aki a ház elnöke volt. a köztársaságok alkotmányos jogait
védte az uniós intézmények beavatkozásától. pl. 24 októberében kétségbe vonta a központ hatásköreit a
köztisztaság, üdülők, adógyűjtés, a büntető és polgárjog módosítása terén, de kétségbe vonta az uniós
szintű alkotmánybíróság létét is. Iurii Larin volt az ellenfele, kinevették h mindenbe beleköt. a keletiek
is nevettek, mert az ők érdekeik teljesen máshol húzódtak. ők nagyobb központi befolyást vártak, mivel
azzal együtt a forrásokat is remélhették.
- pl. kazahok a szovjet alkotmány vitájánál 1923ban kritizálta az ukrán álláspontot mely örült a NEP (új
gazdaságpoltika) bevezetésének, mondván h a NEP bevezetése a központi források elapadását jelenti a
keleti köztársaságok számára. 23ban azt ígérték, h a központi régiókból gyárakat telepítenek keletre, ez
végül elmaradt pénzügyi okokból. ezt pedig a keletiek folyamatosan felhányták, az elmaradt
fejlesztéseket sérelmezve - a nemzetiségi különbségek valós kiegyenlítése elmaradt. ukrajnát vádolták
pl a fejlesztési pénzek lenyúlásával a keletiek elől (kazah képviselő). a dagesztániak sérelmezték h nem
kapnak pénzt oktatásra, mondván, 130 szovjet suli létezik 3ezer diákkal, míg mellettük 2000 iszlám
suli 40ezer diákkal, s nincs elegendő helyi forrásuk ezen változtatni. a jakut képviselő Amosov szerint
ha nem kapnak pénzt, 25 éven belül eltűnnek ezek a kis népek.
- ebben a kontextusban kérik a kulturális alap létrehozását. előzmény, h kísérleti jelleggel 23-24 és 24-
25ös költségvetési évben a pénzügyi bizottság létrehozott először egy 1millió200ezer rubeles alapot,
majd 5millió rubeles keretet a nemzetiségi régiók kulturális elmaradottságuk felszámolásának,
igényeinek fedezetének céljából. ez majd kiegészül a kulturálisan elmaradott autonóm köztársaságok és
oblasztokkal, végül az uniós köztársaságokra is (orosz, fehérorosz, ukrán, transzkaukázus).
- tehát a kulturális elmaradottságra való hivatkozás lett a forrásigények retorikai formulája. pl a volgai
német képviselő is kulturális elmaradottságra hivatkozott az orosz proletariátus kulturális
színvonalához képest (a kérelmét elutasították)., a fehéroroszok szintén ezzel próbálkoztak, hasonló
sikerrel. azeriek is önmagukat relatíve kulturálisan elmaradott, biztos kulturális hagyományokat
nélkülöző köztársaság. az ingusok a kulturálisan és gazdaságilag legelmaradottabb észak-kaukázusi
népként hivatkoztak magukra (kivéve a csecseneket, tették hozzá :D). a csuvasok hasonlóképp:
sötétség, nyomor és tudatlanság jellemzi népüket. a nemzetiségek szovjetének tagja, Eliava a
mérhetőség kedvéért javasolta az "elmaradottsági koefficiens" bevezetését. ez nem történik meg, de
A.A. Andreev megtalálja a megfelelő kritériumokat melynek alapján elosztja az 5milla rubelt a 28
autonóm köztársaság és oblaszt között. de a tét több volt, az igény a keleti köztársaságok részéről az
volt, h elmaradottságukból jogot formáljanak egy különutas, kedvező feltételek mellett biztosított
központi fejlesztéspolitikai támogatásra. a dolog nem jött össze, 27re teljesen eltörlik a költségvetésből,
a keleti köztársaságok politikai jelentőséget tulajdonítottak megszűnésének.
- megszűnésekor az elmaradott nemzetiségi régiókra szabták a keretet. megszűnése a kedvező
gazdasági befektetéseként értelmezték, a PD gazdaságpolitikai vonatkozása megszűnt. ugyanekkor
csődölt be a mezőgazdasági földek megszerzésére tett kísérletük és migrációs politikájuk is. a szovjet
nemzetgazdasági tanács (VSNKh) ugyanekkor számolja fel a nemzetiségi főosztályt. a nemzetiségi
tanács a vsnkh-tól még 1 jelentést is nehezen tudott beszerezni a nemzetiségi régiók gazdasági
fejlesztési mutatóiról. a gazdasági intézmények ellenségesen viszonyultak a nemzetiségi politikával
szemben. ez nem jelentette azt, h a nemzetiség nem lehetett szempont gazdasági fejlesztések esetében,
hanem h a 23as határozatokban ígértek túlzásnak bizonyultak: nem minősült jognak, jogalapnak. siker
pl kirgiz vasút a turksib megépítése, s közép-ázsiában az első 5 éves terv alatt jelentős iparfejlesztés
történt. de összességében a központi gazdaságfejlesztést az összbirodalmi gazdasági érdekek és igények
alakították. a központ vonakodása h a gyökeresítési programra (korenizatsiia) többet költsön hatással
volt a keleti nemzetiségpolitikára. a kulturális alap felét a gyökeresítésre költötték, a másik felét
oktatásra, káderképzésre. ennek megszűnte, majd a 20as évek derekán a bürokrácia kiadásainak
csökkentése keleten elakasztotta a nyelvpolitikát és az elitképzést is. ez is vezetett végül az oroszok
dühös és erőszakos kitelepítéséhez, tömeges elbocsájtásához és interetnikai villongásokhoz.
Mechanikus korenizatsiia (nemzetiesítés, honosítás?) 23-26
- keleten a mindig agresszív tatár köztársaság kezdte, mindenhol néhány tucat határozat, de az érdemi
munka csak a nemzetiségi szovjet megalakulása és határozatait követően alakult ki, 23-tól. a 12.
kongresszus után minden autonóm köztársaság és oblaszt meghozta a maga határozatait, különféle
egzotikus mozgalmak alakultak ki zyrianizatsiia, iakutizatsiia stb. az orosz központi végrehajtó
bizottság (VtsIK) melynek a transzkaukázust leszámítva a szovjet keletre is kiterjedt a hatásköre 24ben
létrehozott egy különleges bizottságot a nemzetiesítés felügyeletére. a vizsgálóbizottság munkája egy
határozatban öltött formát áprilisban, és egy körlevélben melyben központi szankciókat és
útmutatásokat fogalmaztak meg a program végrehajtásával kapcsolatban. ezzel vette kezdetét a
pejoratív értelemben mechanikus nemzetiesítési programnak, mely finomítani kívánta a pozitív
diszkrimináció elvét, mely az orosz lakosság tömeges elbocsájtásához és vitatható etnikai kvótákhoz
vezetett.
- az első határozatok a nyelvpolitika terén az ukrán mintát követték, így a tatárok is a tatár nyelv
kizárólagos államnyelvvé fejlesztését tűzték ki célul. 25ben finomítanak ezen, és inkább a kétnyelvűség
a cél. a tatárt ott használják, ahol a tatárok tömbökben élnek, ezekkel a központi (köztársasági) szervek
is tatárul kommunikálnak, de a mindennapi ügyintézés nyelve az orosz maradt. a tatár eset vált modellé
a többi köztársaság számára is. csak az elhanyagolható orosz lakossággal rendelkező kis köztársaságok,
így a közép-ázsiai azerbajdzsán, jakutföld s a komi oblasztokban tekintették a tatár példát az első
lépésként a helyi nyelv uralkodóvá tételében.
- akárcsak ukrajnában a nyelvpolitikai ambíciók naivaknak és nevetségesen optimistáknak tűntek. pl
kazahok 13hónap alatt akarták a központi apparátust kétnyelvűvé tenni (kazah és orosz párhuzamosan),
7%-os alfabetizáció mellett. 24ben az üzbégek azonnal követelték a kétnyelvűséget a központi és
oblasztok szintjén, 4%-os írástudási mutatók mellett. a 20as évek végére kb 10%os nyelvhasználatig ért
el mindkét nép a helyi nyelv használata terén a bürokráciában. az ukrán példából ihletődve, ugyanúgy
az oroszoknak nyelvleckéket szerveztek a helyi nyelvből, a jakutok ki is akarták rúgni azokat, akik nem
tanulják meg a nyelvet. kevés hatással voltak ezek az intézkedések, inkább csak a pánikot növelték az
orosz lakosság körében.
- korai időszakból hiányoznak a statisztikák a program eredményességét illetően. a 20as évek végére a
keleti köztársaságok esetében max korlátozott nyelvhasználat a központi és oblaszt/okrug/kanton
szinteken. közép-ázsiában a tatár, csuvas, azer, kazah és üzbégek nagyobb sikereket értek el, itt
használták a helyi nyelveket a központi adminisztráció és a helyi közigazgatások szintjén is, le egészen
a falusi szovjetekig. a tatárok érték el a legnagyobb eredményt, a falusi szovjetek 82%-a, a többségében
tatárok lakta körzeteknek pedig a 46%-a, 24ben. 27re az eredmények javultak, 90 és 77%-ra
emelkedve. a tatároknál volt a legmagasabb írni-olvasni tudás, így ennél jobb eredményeket kétséges h
máshol elértek volna.
- rájöttek, h a helyi nyelvhasználatot csak úgy tudják előmozdítani, ha nemzetiségi kádereket ültetnek
az adminisztrációba. ez lett a nemzetiesítés prioritása keleten a 20as 30as években. erre maguktól jöttek
rá, nem a központ kényszerítette rájuk. ezt megelőzően a kezdeti központi forrásbőség
konjunktúrájában a szakoktatás gyakornoki programjaiban öltött testet, helyiek teljes fizetést kaptak a
gyakornoki képzés ideje alatt az állami bürokráciában (praktikantsvo). 24ben a központ megengedte h
10%al emeljék az alkalmazottak számát a helyiek alkalmazása végett. türkesztánban ennek
következtében a központi kormányzat 9.8%-a helyiekből állt, ők alkották a türkesztáni kormányzati
közalkalmazottak majd felét. ezt kiegészítette a helyi szinteken alkalmazott több ezer gyakornok. a
program fedezetét az uniós központ állta, a központi bizottságok és a gazdasági vállalatok, így
körükben meglehetősen népszerűtlen volt. a helyiek szerint az intézmények ellenálltak, nehezebbé
tették a melót, fenyegetőztek h hamar vége lesz, az oroszok féltették a munkahelyüket. 26re leállt, 27re
megszűnt egyszerre a kulturális alappal. a nemzetiesítéssel megnövelték a bürokráciát, a központi
kormányzat többet nem próbálkozott ezzel a módszerrel a program céljainak elérése végett. itt azért
kerülhetett rá sor, mert ezen a vidéken amúgy is kisebb volt a bürokrácia, és az öt éves terv alatt még le
is építettek belőle. viszont a növekedés nyílt kompetíciót okozott az oroszok és nem-orosz helyiek
között. a nyelvi követelményt a helyiek etnikaivá konvertálták, s alkalmazásnál és elbocsájtásnál is a
helyiek élveztek előnyt (csak akkor vettek fel oroszt, ha megfelelő kazah nem volt, csak akkor
bocsájtottak el kazahot, ha már orosz nem volt kit). ugyanígy türkesztán és hegyi kaukázus.
- nem tudták feltölteni az állami intézményeket, nem volt emberanyag. ezért sztálin arra kérte a
forradalmár elvtársakat, vállaljanak munkát közép-ázsiában: tömeges kádermigráció történt a fiatal
köztársaságokba.
- sajátos nemzetiesítési intézményrendszer alakul ki, tatársztán a példamutató. a központi végrehajtó
bizottságok égisze alatt létrejönnek a sajátos nemzetiesítő bizottságok. tatársztánban a "bizottság a tatár
nyelv realizálásáért". ez a szervezeti egység leképződött a végrehajtó szerv teljes hierarchiájában, a
köztársasági kormánytól (mindig amellett képződött, az alá tartozott) le egészen a körzeti szinten lévő
végrehajtó bizottságok filiáiig. vagyis a párt nem felügyelte, így puha intézménynek számított, és
elsősorban a nyelvpolitikát felügyelte. a gyakorlatban két feladatuk volt. egyrészt évi nemzetiesítési
terveket dolgoztak ki, h melyik intézmény hány helyit kell alkalmazzon (foglalási rendszernek hívták,
arányos normák módszere). másodsorban munkaközvetítőként működtek, állásokat hirdettek, keresték
a melósokat, járták a vidéket, képzett melósoknak munkát szereztek, etnikai alapon (van 1 gépírónő,
szerezz neki munkát, vedd fel valahova, tatár). ez a nyers pozitív diszkriminációs gyakorlattól
Zelenskiinek hullott a haja, a központban nem igazán értékelték. ha megkérdezték, h sikerült a tatár
nyelvhasználatot előmozdítani az intézményekben, a válasz az volt, h felvettek 100 embert. ráadásul
képzetlenek voltak és nem is lehetett volna alkalmazni őket (az oroszokat akarták lecserélni velük -
kvóta alapján lecserélni, ez a mechanikus nemzetiesítés). ez 27ig működött. turkesztán (itt azért annyit
megengedtek, h az elbocsájtott oroszok is kapjanak végkielégítést, akárcsak a helyiek a bürokrácia
csökkentésének okán) és burját-mongólia is hasonló törvényt hozott.
- a szovjet belügyi titkosszolgálat (OGPU) felbontotta az oroszok leveleit, s abból panaszáradat s a
nemzetiségekkel szembeni gyűlölet tükröződik. a nemzetiségek oroszokkal szembeni ellenérzéséről,
nacionalizmusról beszélnek. csakhogy ennek ellentmond Rabkrin vizsgálóbizottságának eredménye,
miszerint a közép-ázsiai köztársaságokban a helyiek aránya 25től 28ig nemhogy nőtt volna, hanem
éppenséggel csökkent (abszolút számban és arányaiban is). rengeteg deklaratív határozatot hoztak a
helyi hivatalosságok, de ezeket nem tudták alkalmazni (üzbég, turkmén, kirgiz, tadzsik). a magyarázat
legalább 5 okot talál erre az ambivalenciára: 1. a központi hatóságok sokat ígértek, ez pánikot
okozott; 2. néhány meggondolatlan elbocsájtás-lecserélés megmérgezte a viszonyokat; 3. a pozitv
diszkrimináció nagy fokú etnikai sértődöttséget okoz (resentment; ha egy üzbég kapott meló, az összes
orosz meglopva érezte magát, holott csak egyikük kapta volna meg az állást); 4. a nemzetiségek a
nemzetiesítést valóban dekolonizációként élték meg, ezért az oroszokat már feleslegesnek érezték, s ezt
ők maguk is kezdték így gondolni, érezték a státusvesztést; 5. az oroszok a bolsevikokat támogatták a
forradalom alatt, míg a helyiek legjobb esetben is semlegesek maradtak. így a forradalom győzelmével
az oroszok becsapva érezték magukat, h a forradalom gyümölcseit a helyiek aratják le.
Funkcionális nemzetiesítés, 26-28
- 23-26 a kísérletezések kora: nemzetiesítés és a gyakornoki program, kvóták és az oroszok kiszorítása
az adminisztrációból. 26tól kezdődően a központ és a helyi köztársaságok is elkezdték újragondolni a
programot. a központ nem változtatott álláspontján, s ezt a puha intézmények (nemzetiségi szovjet,
oktatási bizottságok, a végrehajtói bizottság nemzetiségi bizottságai) és a keményvonalasok is
megerősítették (a szovjet tanács káder osztálya {TsK´s Cadres Department} és Orgbüró {szervezeti
kérdésekben illetékes hatóság}). vizsgálóbizottságokat hoztak létre, minek eredményeképpen
megerősítették a nemzetiesítési programot.
- a miként terén azonban nem volt egyetértés. milyen fokú helyi reprezentáció a megfelelő a
kormányzati szervekben? a lakosság arányait vegyék figyelembe? egyszerű többség? jelentős és látható
jelenlét? milyen mértékig fokig használják a helyi nyelveket a közigazgatásban-kormányzatokban? az
ukrán példa, teljes nyelvi hegemónia v a tatár érvényesüljön, amely a helyi nyelvhasználat terén a
lakosság kiszolgálására koncentrál? a legagresszívebb köztársaságok: ukrán, tatár és kazah. a központ
az új alkalmazásokat helybenhagyta, de az oroszok kirúgását-lecserélését már helytelenítette. egy ilyen
jellegű burját törvényt el is marasztalt az Andreev bizottság, mechanikus nemzetiesítésnek minősítve.
- ezen felül más problémák is voltak. a nemzetiségek ugyan áttörték az üvegplafont a helyiek
alkalmazásában, a csúcsvezetőség és központi adminisztráció helyiekből állt össze, ahogy a helyi
szovjetek is többnyire. a köztes szint azonban lyukas maradt a helyiek részvételét illetően, vagyis éppen
a papírmunkát derekát végző adminisztrációt nem érintette a program, vagyis ilyen értelemben az
eredmény nem volt megfelelő. (jegyzet: Molotov jegyzi meg a krími tatárok alkalmazásával
kapcsolatban, h figyelembe kell venni az alkalmazottak lojalitását a párthoz). ráadásul a műszaki és a
szaktudást birtoklók legnagyobb része orosz volt, éppen azokban a szakmákban melyek érintkeztek a
tömegekkel: agronómusok, kérdezőbiztosok, állatorvosok, orvosok. ezen változtatni akartak, h a
tömegek magukénak érezzék a szovjet kormányzatot.
- a kvóták kérdése. fekete báránnyá vált a kérdés, a zűrzavar okaként, mert megállapították az etnikai
arányt a helyiek esetében, de h mely állásokra érvényes, azt nem. a kazah és tatárok a kvótát a
takarítónők, gondnokok, kapusok és sofőrök alkalmazásával töltötték fel. könnyen ment az alkalmazás
tehát az alsóbbrendű munkákra, illetve a felsőbb vezető pozíciókba kirakatemberekként zajlott ezekben
a köztársaságokban az alkalmazás. illetve a választott tisztségviselők esetében, hiszen oda nem kellett
semmilyen szakmai minősítés; több köztársaság is etnikai kvótát vezetett be a választásokon.
- a vezető pozícióba ejtőernyőzött helyiek a központot több, 3 okból is aggasztották:
1. nem értettek a menedzsmenthez, így nem a párt, hanem az alája rendelt orosz nemzetiségű
szakbürokraták irányították az apparátust, intézményt (ez igazából a vörösök vs. szakértők klasszikus
problémája, illetve mindenhol ahol van pozitív diszkrimináció pl. malájföldön a maláj alik a kínaiak
(baba) által birtokolt cégek élén.
2. a vezető pozíció elnyerése, joga nem társult alázattal és hálával. kevéske oktatást követően az első
generációs nemzetiségiek azt hitték, h már képesek a bürokratikus munkára, mindenki vezető akarta
lenni (mondták az orosz rossz-nyelvek). ez a vélemény a lusta és elkényeztetett nemzetiségi
sztereotípiájához kapcsolódott. a tatár pl. azzal vágott vissza mikor az oroszok azzal fenyegették, h nem
választják meg, h akkor soviniszták vagytok. ezt nevezi stratégiai etnicitásnak. a párt ezt nackó
viselkedésként elítélte, h más szociális tőke híján ezzel próbálnak a nemzetiségiek boldogulni, de attól
eltekintettek, h maga a párt szolgáltatta ehhez a szociális tőkét a nemzetiségi politika (a bolsevikok
európaizálásként is nevezik) révén. a nemzetiségpolitika megítélést a növekvő nacionalizmus és etnikai
konfliktusok kedvezőtlenül befolyásolta.
3. a párton belüli hatalmi harcok nemzetiségpolitikai álarcban zajlottak. frakcióharcok, frakciósodás a
párton belül. a szervezeten belüli ellentétek etnikai törésvonalak mentén polarizálódtak. főleg a keleti,
nem-orosz többségű köztársaságokban. a képlet: kisebbségi oroszok a nemzetiség egy kisebb
frakciójával szövetkezve a nemzetiség nagyobb frakciójának ellenében. a kazahosítást a frakcióharcok
eszközeként használták. (krím, tatársztán és kazahsztán volt a leghangosabb a frakcióharcoktól).
kazahoknál sztálin ezért lecseréli a párttitkárt, helyébe egy öreg komcsit küld, h levezényelje a
nemzetiesítést politikai szekérharcok nélkül (Khodznaov kazah nemzeti kommunista helyett
Goloshchekin; ugyanebben az évben küldi Kaganovichot ukrajnába).
- Goloshchekin (wiki szerint Goloshchyokin) elődjei politikájától elhatárolandó, s hogy azt leminősítse
26ban új szlogent vezetett be "funkcionális nemzetiesítést" h megkülönböztesse a korábbi "mechanikus
nemzetiesítéstől". a pártot felvilágosította (akárcsak Kaganovich) h mostantól a program a párt
prioritását élvezi. 4 közpolitikai változás.
1. az általános kvóta helyett összeállítják azon állások listáját amelyeket fel kell tölteni, ahol a
programnak érvényesülnie kell (nonemklatúra). ezeknek kell majd szolgálják a kazahosítást.
2. nem az etnikai hovatartozás a szempont, hanem a kazah nyelv ismerete
3. a gyakornoki programot (parktikantsvo) specifikus rövid kurzusok váltják fel
4. kazah nemzetiesítési bizottságot feloszlatták és az ügy akárcsak ukrajnában a RABKRIN felügyelete
alá került (ellenőrző, statisztikákat készítő szerv).
Az új politikát az oroszok sértődöttsége indokolta. ezért biztosították h a párt és kormányzat magas
pozícióiban nem történik személyi változás, illetve az etnikai szempont helyett a nyelvi kompetenciát
vezették be (élét véve az etnikai megosztottságnak). nem várták h sok orosz megtanul kazahul, de
legalább nem etnikai alapon válogatják a kádereket, némi kompetencia is bekerült a képletbe. a
köztársasági szintű nomenklatúrában 1036 állásból 158 volt kazah nyelvet ismerő által betöltve, a teljes
kazah államban 13ezerből 2300. ezért rengetek kurzus, fél évtől néhány évig elhúzódó. csakhogy ehhez
is szűkösek voltak az erőforrások (ukrajnához képest). Sztálin jóváhagyta ezt az új programot, az
Andreev bizottság is, s így 26-27ben ez elterjedt a többi keleti köztársaságban is. nehéz a sikerét
értékelni, mert 27ben országos szintű leépítések történtek, az autonóm köztársaságok káderállományát
26.5%-al megvágták, 15ezerről 11ezerre. kazahok 39%ot veszítettek (390 állás), a tatárok 25%ot 782
állást. elvileg a nemzetalkotó kisebbséghez tartozók előnyt élveztek az elbocsátások során, a
gyakorlatban azonban a nemzetiesítési program megtorpant. üzbégeknél az üzbégek aránya is csökkent,
18ról 16%ra, a központi gazdasági apparátusban 22ről 12%-ra. ezért is a funkcionális nemzetiesítés
inkább az orosz ellenérzést tükrözte, ezt jelzi a nemzetiesítés politikára tett drámai hatása. az ugyanis
szoros összefüggésben állt az alkalmazásokkal. 21-25ig nőtt a nemzetiségek aránya az állami
apparátusban, a 25-27es időszakban ezt lecsiszolták, majd a további szocialista támadások
felerősítették a program eredményeinek az erózióját.
- káderpolitika és nemzetiesítés. a bolsevikok inkább a felsőfokú intézményekből és a proletariátus
köréből verbuválták az adminisztratív elitet. a keleti köztársaságokban a felsőoktatásban alig voltak
helyiek, proletariátus pedig nem létezett. ez a bolsevikok tömeges alkalmazással próbálták
egyensúlyozni, mindkét szektorban a PD politikájával. az elkövetkezőkben ennek társadalmi hatásait
elemzi martin-mester.
Pozitív diszkrimináció és etnikai konfliktus ipari munkakörben
- a bolsevikok a keleti köztársaságokban is létre akarták hozni a nemzeti proletariátust, mivel
gyakorlatilag a hatalmuk az orosz telepesek egykori cári adminisztráció tagjaira és a vasúti
munkásokon alapult (az ukrán polgárháború tanulságaként, ahol az ukrán parasztság feszült egymásnak
a városi orosz proletariátussal). a kezdeti erőszakos nemzetellenes bolsevik politikákat pl a baszmacsi
felkelést is ennek hiányának tudták be, illetve a türkesztáni földosztást is, ami az oroszok erőszakos
kitelepítéséhez vezetett. a nemzeti parasztságot nemzeti proletariátussal kellett felváltani. 26ban 81
tádzsik, 139 kirgiz, 306 türkmén, 2215 kazah, 7684 üzbég és 7 jakut proletár volt. a 21-23as
nemzetiségpolitika az orosz központi régiókból gyárakat ígért átköltöztetni, ezt azonban nem hajtották
végre (NEP). [gazdaságtörténet: hadikommunizmus, NEP, majd 28tól az első 5 éves tervgazdálkodás].
csak az 5éves tervekkel indul be az iparosítás, addig a PD politika egy szűkös munkapiacon volt
kénytelen boldogulni.
- a PD a proletariátus alkalmazása esetében ellentmondásos volt, mint ideológiai, mint gyakorlati
szempontból. a nemzetiségpolitikát a bolsevikok inkább az állami bürokráciára szabták (amibe a
pártapparátus sem tartozott bele). ideológiai szempontból a munkásságot a párt bázisának és
nemzetközi mozgalomnak, osztálynak tartották, ezért nem tartották jó ötletnek a PD alkalmazását az
alkalmazás során (pl. ukrajnában sem engedték, h az etnikailag megosszák a proletariátust). Kalinin
szerint a nemzetiségi probléma a parasztság problémája, s a nemzetiségi kérdést nagy gyárakkal lehet
felszámolni, ahol a nemzetiségekből egy új nemzet, a nemzetközi proletariátus születik.
- s így a gyakorlatban is alkalmazták, s nemcsak közép-ázsiában, hanem az orosz területeken is
biztosítottak kedvezményezett alkalmazást, védelmet az elbocsájtás ellen nemzetiségi, etnikai alapon
(pl cigányok alkalmazása moszkvában, rosztovban kaukázusi népeket). 33ig ez bevett gyakorlat volt.
sok esetben (kazah, burját, mongol, üzbég) kirúgták az oroszokat a gyárakból és helyieket vettek fel.
ezt a gyakorlatot elítélték, de nem sok mindent tudtak ellene tenni, mivel a funkcionális nemzetiesítés
értelmében csakis kvalifikált munkásokat lehetett alkalmazni. ez az orosz proletariátust a párt és a
szovjet uralom ellen hangolta.
- és nem meglepő módon, etnikai villongásokhoz vezetett közép-ázsiában. de nem ez volt a kiváltó ok:
az etnikailag sokszínű és korábban szegregált népesség keveredése tipikusan etnikai konfliktushoz
vezet. 26ig vidéki feszültségről tudósít a OGPU, 27től a parasztok gyárvárosokba áramlásával az
etnikai feszültség a városokba költözik, a munka frontjára.
- az etnikai konfliktus a munkapiacra költözött. taskent példája, csak üzbégeket vesznek fel csak,
elküldik az orosz takarítónőt, helyébe egy üzbég kerül. ez a gyakorlat zavargásokhoz vezet, az
oroszokat hazaküldéssel fenyegetik, az oroszok meg veréssel fenyegetőznek h vérüket adták a régi rend
megdöntéséért, s most pedig ez az üzbég hála. az üzbég párttitkár provokatív viselkedésének az orosz
gyárigazgatóság nemzetiségpolitikával szembeni ellenállása, szabotálása vezethetett (az üzbég nők nem
tudnak üveget mosni). a turksib munkásai Szergiopolban felgyújtják a helyi GPU székházat ahol
korábbi etnikai zavargások miatt fogvatartott társaikat szabadítják ki. a vasúttársaság ezért sem tudta az
etnikai kvótát alkalmazni. a nemzetiesítés-politika tehát minden alkalmazást v elbocsájtást politikai
üggyé konvertált.
- nem kizárólag a PD volt a felelős az etnikai feszültségekért. 29től az éppen megnövekedett, miután az
első 5 éves terv felszámolta a munkanélküliséget. az etnikai konfliktus nemcsak a munkahelyekről
szólt, szimbolikus harc a státusért, presztízsért az adott területen. ugyanez zajlott korábban a szovjet
kelet vidéki területein. a nemzetiesítést az oroszok sértésként élték meg, státusvesztésként.
- az oroszok retorikája a forradalomért hozott véráldozat és annak jutalma, illetve h saját
szülőföldjükön idegenekké váltak. a helyiek pontosan így gondolkodtak: a nemzetiesítést
dekolonizációként értették, s most ők váltak az uralkodó csoporttá (esszencialista értelmezés). többet is
kerestek pl az üzbég munkások. s ugyan a szovjetek bolsevikok nem ezt értették a nemzetiesítés
politikája alatt, a gyakorlatban a nemzetiségek retorikája nem mondott ellent a rögvalóságnak (pl.
alkalmazások terén), de az orosz félelmeket is táplálta (holott nagyjából megőrizték az arányukat).
[esszencializmus: szubjektíve értelmezett közpolitika].
- ez az egzisztenciális konfliktus legalább három jellegzetességéért felelős a munkahelyen zajló etnikai
szembenállásnak: 1. etnikai szegregáció, 2. váratlan és spontán megnyilvánulása az etnikai
konfliktusoknak, 3. a tendencia h az szimbolikus formát öltsön.
- a munkásszállókon is külön barakkokban laktak a munkások, nemzetiségi alapon, vagyis az
elkülönülés, szegregáció a mindennapokban is formát öltött. ez zavarta a bolsevikokat, egyrészt mert
ellentmondott az ideológiának, a nemzetközi proletariátusnak, másrészt pedig mert saját
nemzetiségpolitikájukat minősítette. a szovjet nemzetiségpolitika valóban elutasította a nem-
területi alapú nemzetiségpolitikát, egyenlő módon, de területi lehatárolással akarta érvényesíteni
minden nemzetiség jogát a birodalomban. a mivel minden nemzetiségét a saját nyelvén akarta
szolgálni, ez vezetett a megyei, falusi nemzetiségi tanácsok létrejöttéhez, s így az etnikai
nemzetiségek területi szegregációjához. a gyakorlatban pedig nem volt világos, h ezt miért nem
lehetne alkalmazni a gyárak esetében is: pl. az urali régióban megünnepelték a 337. nemzetiségi
munkabirgád megalakulását, mint a felvilágosult nemzetiségpolitika vívmányát - ezt egy kívülálló
szegregációnak minősíthette. pl Magnitogorsk gyárvezetősége egy etnikai balhé után az integrációs
politikák újragondolása helyett bevezette a nemzetiségi brigádokat, ezzel akadályozva meg az ilyen
konfliktusok kialakulását. ez a legkisebb ellenállás ösvénye volt. ugyanígy jártak el a munkásszállók
kialakításánál is. a szegregált munkahelyeket elfogadták, mert kényelmes volt és a nemzetiségpolitika
is részben megerősítette (nem ideológiailag, hanem a gyakorlatban). a bolsevikek egy szegregált közép-
ázsiát örököltek és gyorsan alkalmazkodtak ehhez a valósághoz. ugyan a jogi szegregációt
megszüntették, a gyakorlatban érvényt szereztek ezeknek a kategóriáknak. ami szembement a párt
hivatalos ideológiájával, az egyenlőség és testvériség jelszavaival. még maga zelenskii is használta az
európai-ázsiai fogalompárt. érdekes, h míg a nemzetiségpolitika a dekolonizációval létrehozta az
üzbég, kazah, tatár identitásokat (lebontva az ázsiai kategóriát), addig az európait megerősítette, hiszen
a helyiek minden kívülállót annak hívtak (még az azeri v tatár vendégmunkást is kazahsztánban pl.). a
szegregáció és a nemzetiesítés kombója puskaporos hangulatot hozott létre a munkahelyeken.
(sorbanállás). szimbolikus harc, h kié az adott ország. orosz dominancia az iparban soha nem tört meg.
Kulturális forradalom és nemzetiesítés a szovjet keleten
- a szocialista offenzíva drámai hatással volt a nemzetiesítési politikára. ukrajnában már láttatta, a
központosítás és államosítás megakasztotta az ukránosítást. Keleten a nemzetiesítésnek más hatásai
lettek, köszönhetően a kulturális forradalomnak.
- a kulturális forradalmat két elemre bonthatjuk:
1. az osztályharc fokozódása. a korábban megtűrt kispolgári elemek ellen indított hajtóvadászat, perek
sora, megbélyegzett osztályok, hivatások. másrészt a nemzetiségi régiókban a nemzetiesítéssel
alkalmazásba került értelmiségiek elleni perek, boszorkányüldözés (ellenforradalmi elemek). keleten ez
a feudális szokásokkal való leszámolással párosult, tömegmozgalom pl. a nők fátyolviselése elleni
hadjáratba kezdtek már 27től.
2. egy új, utópikus szovjet életmód és identitás kialakításának mozgalma. a smenokvekhovtsy
(nacionalista ellenforradalmi értelmiségi elemek) elleni kampány, egy új, nem nemzeti egyetemes
szovjet identitás kiépítése. ez felrúgta a NEP átmeneti pragmatizmusát, és szabadon engedte az
utópikus erőket, hadüzenet a nemzeti identitásoknak. sztálin is ezt erősítette jegyzeteiben, holott
nyilvános beszédeiben a nemzetépítés felgyorsítását szorgalmazta, 30ban tart beszédet a kongresszuson
(új identitás szocialista tartalom, nemzeti formában).
- csak a szovjet keleten, a nemzeti és kulturális elmaradottság feltételei mellett kecsegtetett utópikus
sikerrel a kulturális forradalom forradalmi identitásképző, nemzeti identitásépítő programja. az északi
területekről 31ben dicsekedtek, h törzsek helyén nemzeti területet, nyelvet, identitást és intézményeket
hoztak létre, holott ezek a kis népek a nemzeti létmódról még csak nem is álmodozhattak. és h ezt 6 év
alatt hozták létre, míg másoknak ez ugye ezer évekbe telt. ez a klasszikus forradalmi utópizmus. ez
segít megmagyarázni a szovjet keleti és nyugati kulturális forradalom közti különbséget. a NEP
projektekben gondolkodott, és az őslakosságra alapozott terveket támogatta, míg ellenséges volt a
kulturális elmaradottság retorikájával szemben. addig a kulturális forradalom azokat az őslakosságra,
gyökeresítésre irányuló projekteket támogatta, melyek a kulturális elmaradottságot kívánták
felszámolni. 3 féle kulturális forradalom projekt keleten: 1. a nagyhatalmi sovinizmus ellen irányuló, 2.
a PD felsőoktatásbeli gyakorlata ellen irányuló, 3. a korenizatsiia felgyorsítására irányuló.
1. a nagyhatalmi sovinizmus elleni kampány
- ez az orosz nagyhatalmiságra, nagyoroszországra alapuló politikai attitűdöket vette célba, sztálin így
is nevezte, de tartották magukat a lenini formához, ami nagyhatalmi sovinizmusról beszélt.
- a kampány sztálin 30as beszédét követően (a nemzeti formát támogatni kell) azzal indított, h
megdorgálták azon értelmiségieket, akik kétségbe vonták h a nagyorosz sovinizmus kevésbé veszélyes
mint a helyi nacionalizmus. ezt követően azonban a helyi nacionalizmust támogató értelmiségiek ellen
indult kirakat-perek sorozata, amihez fogható nem történt a nagyorosz nackók esetében. sztálin nem
tette egyértelművé, h a nacionalizmus melyik formáját kell üldözni, s mivel az etnikai villongások
esetében az agresszorok többnyire az oroszok voltak, párhuzamosan zajlott a nagyorosz és a
nemzetiesítést támogató helyi értelmiségiek ellen is a kulturális forradalom. mintegy
kiegyensúlyozásképpen. erre szükség volt, mivel a szocialista roham alatt az etnikai villongások
megsokszorozódtak. tehát a program két célcsoportja a helyi nemzetiesítő értelmiség és a gyárak orosz
adminisztrációja és munkássága lett.
- a program nem a szegregáció ellen fordult, hanem inkább az elkülönülés és az egyenlőtlen feltételek
ellen. az oroszok jobb szállást, élelmezést és fizetést kaptak, míg a helyieknek azt mondták h ez azért
van, mert nem tudnak oroszul, a muszlimokkal disznót etettek. a párt félt, h ez a fajta diszkrimináció
aláaknázza a nemzetközi proletariátus modelljét. a nemzetiségek körében nagyobb volt a felmondási
arány, s ezt tették felelőssé (az igazságügyi bizottság 31ben) a nemzeti proletariátus túlságosan lassú
kialakulásáért, s az okot az orosz gyárigazgatóság diszkriminációjában találták meg (A PD és
nemzetiesítési politikák ellenére alig növekedett a helyi proletariátus aránya). ezzel a helyi
önkormányzatok is egyetértettek (157. oldalon lábjegyzetben a kisebbségi proletariátus aránya).
megkezdődnek a kirakatperek a nagyorosz sovinizmus ellen, 31ben Magnitogorsk településen gyári
verekedés oroszok és tatárok között, többeket perbe fognak. aztán Bereznikovskii gyárban az orosz
melósok megtámadják a frissen érkező tatárt (ural körzet), ezeket is perbe fogják, 5 év kényszermunka
az ítélet. kisebb bunyókból is kirakatpereket szerveznek a gyárban, pl. cukorért állnak sorban a gyár
üzletében, s éppen egy orosz püföl egy tatárt. Rosztovban a gyár pártbizottságát feloszlatják, s tagjait
nyilvános perbe fognak (hegyi népekkel szembeni hírhedt magatartásukért). 1932 jan-februárjában
észak-kaukázusban 62 ilyen perre került sor. ez zajlik egészen 34ig, mikor is eltűnik. az igazságügyi
szervek rendszeres és propagandisztikus céllal a kampány részeivé váltak, de egyedi abban a
tekintetben, h a nemzetiség-politika szolgálatában végezték ebbéli tevékenységüket. a többi ilyen
kirakatper többnyire a nemzetiségi elitek ellen irányultak. s míg a nagyorosz sovinizmus ellen
egyénekkel szemben indítottak pereket, néhány fontosabb gyárban, s a büntetés általában lefokozás
volt, addig a nemzetiségi elitekkel szembeni perhadjárat egész nemzetiségek képviseletét bélyegezte és
félemlítette meg, ráadásul a per következménye is más volt, letartóztatásba és kivégzésbe torkollhatott.
az orosz melósok csak el akarták kerülni a konfliktust az állammal, a nemzetiségek esetében teljesen
más volt a tét.
Pozitív diszkrimináció a felsőoktatásban
- az orosz proletariátus számban, politikai és szociológiai értelemben is a domináns csoport maradt a
keleti köztársaságokban. de a PD és nemzetiesítés politikáknak köszönhetően kialakult több százezres
nemzetiségi proletariátus. a 9 keleti autonóm köztársaságban és az orosz entitás 12 keleti autonóm
megyéjében 164,459 proletár volt (14,9%). a keleti szövetségi köztársaságokban nagyobb volt
arányaiban és abszolút számokban is: 20% kazah, 36.7% azeri, 29.7% üzbég, bár mindenütt
kisebbségben maradtak. de ez a kialakult réteget lehetett becsatornázni a felsőoktatásba, h belőlük
képezzék ki az adminisztráció és a műszaki értelmiség nélkülözhetetlen rétegét a gazdasági
modernizációhoz (hasonló erőfeszítés zajlott az orosz melósok körében 28-31 között vydvezhenie
néven). túl sokat akartak, túl gyorsan, fejleszteni a kulturálisan elmaradott keleti nemzetiségieket és a
nyugatiak színvonalának növekedését: párhuzamosan zajlott a felsőoktatásba csalogatása a
nemzetiségieknek az általános iskolahálózat kiépítésével, s proletariátus verbuválása.
- pozitív diszkriminációs politika létezett a kulturális forradalom előtt is, az oktatási bizottság vuzy
minisztérium megalakulását követően különböző intézmények köztársaságok etnikai kvótákat vezettek
be az oktatás, adminisztráció és a statisztikai ellenőrző szervek esetében is (rabfaks) a kulturális
elmaradottság felszámolása érdekében (1924ben az oktatási bizottság határozata szentesítette ezt a
praktikát). a nemzetiségeknek lefoglalt helyek v kvótákat bronia-nak nevezték (bronirovanie szóból lett
képezve, ami lefoglalást jelent). ezekre általában eszményi célkitűzésként tekintettek, hiszen mindig túl
magasra állapították meg, amit nem lehetett teljesíteni. pl. 70-75%-os (szövetségi bizottság és a közép-
ázsiai büró) kvótákat határoztak meg az oktatási intézményekben. ezeket a kvótákat nyilvánosan
hirdették is, pl 70% a címadó nemzetiségnek, 20% egyéb és 10 európai (közép-ázsiai újság a pravda
vostoka). ennél részletesebb kvóták is léteztek, ami pl női kvótát kombinálta az osztályhovatartozással,
munkakörrel stb. ez nyilván az orosz és más európai kisebbségeket frusztrálta, h saját pénzükből
másokat oktatnak, így az egyetemeken is előfordultak incidensek, igaz, ezek békésebbek voltak.
- ennek a politikának a legfontosabb színterei a moszkvai és a leningrádi oktatási intézmények voltak.
mivel a taggköztársaságoknak csak alapvető oktatási technikumi intézményei voltak (pedagógia és
mezőgazdaság). az orosz szövetségi köztársaság oktatási minisztériuma a 20as évek közepén már
kidolgozott 1 kvótarendszert a nemzetiségeknek, mivel a magasabb fokú műszaki és egyéb értelmiségi
képzést csak itt lehetett folytatni. 28-29re ez kb ezer helyet jelentett. csakhogy mivel szövetségi szinten
tervezték, a kvótába beleszámolták a fehérorosz és ukrán jelentkezőket is, továbbá a keleti
köztársaságok alapképzés híján, az őslakosok helyett a középfokú képzéssel rendelkező oroszokat és
zsidókat küldték. 27ben zelenskii panaszolja, h a keleti köztársaságok 90%ban európaiakkal töltötték
fel a kvótát. a hivatalos beiratkozási számok alapján jó eredményeket olvashatunk ki, főleg az
iskolázottsági fok alacsonyságának tekintetében e népek körében. csakhogy a statisztikák nem
számolták az iskolaelhagyást, a beiratkozottak közül kevesen fejezeték be a tanulmányaikat. idővel a
beiratkozások száma is csökkent. ráadásul alacsony presztízsű szakmai iskolákba jelentkezett a
többség, a társadalomtudományok v magas műszaki oktatásban alulreprezentáltak maradtak.
- kulturális forradalom ezen próbált javítani. megoldás: leszámolni a régi és illojális oktatási káderekkel
és helyzetbe hozni a proletár értelmiséget. vörös szakértők, 28ban határozat (központi oktatási bizottság
VUZy) h a felvételizők 65%-a proletár származású legyen. ez leginkább az orosz, v nyugati és
eloroszosodott proletariátusnak kedvezett, hiszen ők voltak birtokában a felvételhez szükséges
minimális nyelvkompetenciáknak. 28tól 31ig tartott ez a vydvizhenie (promóció), mikor is
rehabilitálták az idős oktatókat és visszafogták a proletariátus termelését is.
- a nem-orosz népek oktatásában a kulturális forradalom csak később vette kezdetét, az orosz
nagyhatalmi sovinizmus elleni megfélemlítő, majd a régi rend és a nemzetiségi értelmiségek elleni
terrorkampányt követően. 29-30ban két sztálin beszéd, az előbbi nem nyilvános, ahol az ukránoknak a
nemzeti nyelvű alapképzés mellett, sőt egyetemi képzés mellett állt ki. 1929ben az orosz szövetségi
köztársaság oktatási bizottsága 5 éves nemzetiségi oktatási tervet dolgozott ki. ez is azt jelzi h a
nemzetiségi oktatásban a kulturális forradalom 30től 34ig tartott, mint 28-31 mint az oroszok esetében.
az erőforrások szűkösségét a feladatok nagy száma nehezítette: nagykorú analfabetizmus felszámolása,
általános iskolák létrehozása, anyanyelvű oktatás bevezetése, középiskola kiterjesztése (5ről 9re) és a
műszaki káderek kiképzése a helyi egyetemek számára. [mindez az orosz szövetségi köztársaságban
zajlik] az öt éves terv célja, h a nemzetiségeket felemeljék a megyék járások átlagára. az eredeti
céldátum 37 volt, ez lehozták 31-32re. kvótákat is vezettek be elsősorban a műszaki és felsőoktatás
terén. a programterv utópisztikus volt, nem lehetett teljesíteni.
- de értek el eredményeket, pl a pedagógiai képzésben a nemzetiségiek aránya majd megduplázódott
(1milláról 1milla860-ra, 32-re). 85ről 199re nőtt a pedagógiai iskolák száma (48ezer diák), tehát a
nemzetiségi tanárképzés eredményes. az orosznyelvű pedagógiai technikumokban is 30% nemzetiségi
volt. rabfak (munkásképző) pedasulik is létesültek 37 darab, az általános iskolák igényeit
kiszolgálandó, gyorstalpaló képzéseket is hoztak létre. az erőfeszítéseknek köszönhetően a keleti
nemzetiségek amúgy is magas részvétele a pedagógiai képzésben 45%ról 64%ra növekedett (nyugati
nemzetiségeknél ez 15% körül mozgott). következmények: a műszaki oktatásban előírt kvótákat nem
lehetett teljesíteni. míg a nemzetiségi autonómiákban köztársaságokban, a nemzetiségek körében
humántudományi képzésre helyezték a hangsúlyt (tanárok, pedagógusok), a nyugatiak körében
elsősorban a műszaki képzettség dominált. ráadásul a pedagógiai iskolák alacsony színvonalúak voltak,
saját nyelvükön is alig, nemhogy az oroszt nem tanulták meg, ami pedig a továbbtanulás szempontjából
követelmény volt. magas maradt az iskolaelhagyás.mivel a elemi iskolákra koncentráltak, az általános
5-9 osztályok szinte alig léteztek keleten.
- 30-31ben új kvótarendszer a kulturálisan elmaradott nemzetiségeknek. ez egy fejlődéstani ideológiai,
szemléleti fordulópontot jelez a a kulturális forradalom alatt a nemzetiségi kérdés területi elvhez
kötéséhez képest. a nemzetépítés helyett (a nyugati nemzetiségek, pl ukrajna esete helyett) a kulturális
elmaradottságot kell meghódítani, felszámolni. az első év kudarcos, majd 8ezres kvótát hoznak létre a
felsőfokú intézmények számára (technikumok, oktatási intézmények, rabfakok számára. 18%
pedagógia, 37% technikum (24% a nagy presztízsű VSNKh VUZy számára). [vuzy felsőoktatási
minisztérium, narkompros oktatási-kulturális] a narkompros 50%os kvótát írt elő (nagy előrelépés). a
narkompros arra panaszkodott, h a köztársaságok kulturált, v éppen európai tanulókat küldenek h
teljesítsék a kvótákat. a transzkaukázus örményeket és grúzokat küldött, kik amúgy is
felülreprezentáltak voltak a felsőoktatásban. ezért a narkompros 32ben kiadott egy listát a kulturálisan
elmaradott nemzetiségekről akik kedvezményes kiváltságos elbírálásban részesülnek, s egyúttal
megadott 5 ismertetőjegyet, mi alapján a nemzetiséget kulturálisan fejletlennek lehetett minősíteni:
1. szélsőségesen alacsony írás-olvasási készségek, a teljes népességre és a felnőttkorúakra is nézve
2. elhanyagolható mértékű részvétel az elemi oktatásban, különösen az anyanyelvűben
3. írott kultúra, egységesen kifejlett irodalmi nyelv hiánya
4. a mindennapi elnyomás társadalmi nyomai: nők elnyomása, vallásos fanatizmus, nomád életmód,
radikális ellenségeskedés (idegenellenesség), klán-bosszú stb.
5. a nemzetiségi káderek teljes v nagyfokú hiánya a szovjet társadalmi építkezés területein.
A nemzetiségek listája a megszokott volt, annyi furcsasággal hogy a bolgárokat és görögöket is
tartalmazta, illetve a tatárok esetében az csak tatársztánon kívüliekre vonatkozott.
forrás 167. oldal.
- 32-33as akadémiai év a csúcspontja a kvótarendszernek, 13ezer616 hely (7500 felsőoktatás, 2138
technikumok, 3978 munkásképzők). ezt területi leosztásban is megcsinálták: orosz, transzkaukázus
köztársaság szinten, az orosz autonóm oblasztok, szövetségi területek (krai) és szövetségi
köztársaságok szintén. feltöltés a keleti nemzetiségek szerint elég jól sikerült, felsőoktatás 95%,
technikum 59%, rabfak 77%. az adatok némileg félrevezetőek, mert többeket képesítés hiányában
visszautasítottak, másoknak az ösztöndíját v kollégiumi helyét tagadták meg, ami hozzájárult a diákok
visszalépéséhez. 33-34ben a kvóták kérdését az oktatási bizottság átadta afelsfokú technikai oktatás
bizottságának (KTVO), ami meglehetősen indifferens volt a nemzetiségi kérdés iránt s szerényebb
kvótát állapított meg, amit nem sikerült betöltetni, s vissza is léptek sokan (alacsonyabb feltöltöttség
mint a korábbi években). a kulturális forradalom leállásával az intézmények már vonakodtak gyengén
képzett nemzetiségieket alkalmazni. végül a kvótarendszer 34től megszűnik, mechanikusnak minősítik,
mint ami nincs tekintettel a közigazgatás káderigényére.
- a kérdés, h miért nem sikerült a központi kvótákat teljesíteni? a központi hatóságok három szereplőt
okoltak: a központi felsőoktatási bizottságot, a keleti diákokat és a keleti köztársaságokat. az első
kapcsán érthető a bűnbakképzés, hiszen közismerten idegenkedtek a nemzetiesítés politikájától. őket
okolták a kvóták szabotálásával, nem alkalmazták, nem adták ösztöndíjakat, kollégiumot stb. nem
tulajdonítottak megfelelő politikai jelentőséget neki. ennek az oka azonban sokszor az volt, h a
kandidátus oroszul nem tudott, tehát nem lehetett oktatni. a kvótarendszer gyökereinél az orosz nyelv
oktatásának javítására törekvő erőfeszítések lapulnak. s annak híján, a nemzetiségi köztársaságokban a
program kudarcra volt ítélve, hisz nem tudtak elegendő tanulót küldeni. ez összezavarta a nemzetiségi
politika szakértőit, akik a szövetségi adminisztráció gáncsoskodására számítottak. a szakértők által
összeállított ambiciózus program mégsem ezen bukott meg, hanem éppen a védelmükbe vett
nemzetiségi köztársaságok tehetetlenségén (segítettek forrásokat szerezni a nemzetiesítési program
helyi végrehajtására). mint kiderült, az oroszul és írni-olvasni is tudó nemzetiségiek már vezető
pozícióban voltak, nem volt igényükre továbbtanulni gyenge ösztöndíjért. alapképzéssel otthon jó
beosztást kaptak, meg voltak vele elégedve. s ez volt az elsődleges célja a helyi apparátusnak: minél
gyorsabban feltölteni az apparátust a helyiekkel, hosszú távon pedig nem gondolkodtak, egy mélyebb
és hosszútávra kiható nemzetiesítésben (műszaki és egyéb elitképzésben). féltették a saját pozícióikat
is. de túl azon h a helyiek is sokszor akadályozták, nem küldték tanulni a kádereket, a tanulók is
sokszor egyszerű potyalesők voltak. legyeknek becézték őket, egyik ösztöndíjról a másikig éltek, egyik
iskolából kirúgták, nyomban mentek a másikhoz (nagyobb ösztöndíjakat is kaptak mint az oroszok). a
jelentkezők többsége nem is a hivatalos helyi önkormányzatok ajánlásával került volna be, hanem
azokat megkerülve saját elhatározásból jelentkeztek. Ostrovskii magyarázata szerint ez azért történt,
mert ezek nem is akartak visszamenni a szülőhazájukba, s leginkább azokat küldték biztatták a helyiek
is, h letudják a kvótát. a tanulók nem akartak hazamenni, erre panaszkodtak is a helyiek, kérték küldjék
haza, tiltsák meg h ott maradjanak. a végzősök cserébe inkább megházasodtak h ott maradjanak.
- az utópikus meghatározása az oktatási céloknak a magasan képzett káderekért versenyt gerjesztett.
megmaradt a helyiek humán-tudományokban való képzettsége vs az orosz dominanciájú központ
nélkülözhetetlen műszaki fölénye, tudása. így a köztársaságok kiszolgáltatottá váltak. a helyiek
féleleme a tehetséges káderek elvesztésétől, az orosz nyelvismeret hiánya, az állások féltése a képzett
káderektől, a központ fenntartása a nemzetiségpolitika iránt mind mind a kulturális forradalom
kvótaprogramja ellen hatott. a nagyorosz nacionalizmus és a kvótaprogram azért lettek kitalálva, h
segítsék a nemzetiesítés programját a keleti köztársaságokban. következtetések a következő fejezetben
a nemzetiesítés programról a kulturális forradalom éveiben.
Utópikus nemzetiesítés 28-32
- a fejlődéstani utópikus kulturális forradalom nemcsak a keleti köztársaságok helyzetén javított
általában, hanem a kisebb és kevésbé fejlett entitásokén. 31 környékén az elfordulás a medence két
nagy halától, ukrajnától és fehéroroszországtól: a nemzetiségi tanácsot dagesztáni küldöttség látogatja
meg. elfordulás a kis köztársaságok felé. A NEP idején a nagyívű nemzetiesítést felváltotta a
funkcionális nemzetiesítés keleten. a kulturális forradalommal az optimizmus visszatér. 29ben:
jakutföldön a 13% jakut 50%os reprezentációt valósít meg 9 hónap alatt, a komik teljes nyelvi
komiasítást tűz ki célul néhány hónapos határidővel. A NEP alatt visszafogta, de most már támogatta a
nemzetiségi régiói ambícióját a központi végrehajtó bizottság (VTsIK). 29től 31ig konstruktív jelleggel
felügyelte és kritizálta is 16 nemzetiségi régióban entitásban a nemzetiesítési program végrehajtását,
eredményeit.
- martin az észak-kaukázusra fókuszál, mivel ezek számítottak a legelmaradottabb régióknak az orosz
szövetségi köztársaságban. 28ban parancsot kaptak a vtsiktől h teljes nyelvi nemzetiesítést hajtsanak
végre, de ukrajna is három év után jutott el a 65%-os eredményig, ezért is kétségesek voltak a várható
eredmények. de szigorúan követték az erőfeszítéseiket. a valamivel 1millió fölötti lakosságból több
tízezret rövid tanfolyamokra küldtek, h legalább kolhoz-könyvelőknek alkalmasak legyenek. a nyelvi
nemzetiesítéssel nem haladtak, többször is határidőt halasztottak, végül 33-ban feladták (kivéve oszétia,
ahol a vidéki apparátus oszét nyelvűvé vált).
- észak-kaukázusban a funkcionális nemzetiesítés pragmatizmusa alig hozott eredményt, ezért a
kulturális forradalom időszakában könnyedén átléptek rajta. a tatárokhoz képest erős a kontraszt, ahol
fokozatosan sikerült növelni a képzett tatár káderek arányát és számát (tartották magukat a funkcionális
nemzetiesítés gyakorlatához). a mechanikus nemzetiségpolitika féktelenül működött: a cserkeszek
100%os cserkesz arányt kvótát tűztek ki a vezető pozíciókra a cserkesz autonóm oblasztban. a
csecsenek néhány hónap alatt 27ről 50%ra növelték a csecsenek jelenlétét a saját oblasztjuk vezető
pozícióiban. nem foglalkoztak az orosz lakosság reakciójával, akiket nyilván elbocsájtottak. érdekes
módon a vstik sem volt óvatosabb, fél év alatt 20-30%ról 70-re kellett növelni az őshonos lakosság
arányát a helyi kormányzatban.
- a célok inkább propagandisztikus célokat követtek, s leginkább csak a vezető pozíciókat érintették.
nőt a "hegylakók" aránya a közigazgatásban,de leginkább a vezető pozíciók terén (29-33 karacsáj
területen 34%ről 64re ment fel, a teljes admin 21.5ről 24.6ra). 33 után, a kulturális forradalom
elengedését követően az arány még csökkent is a 28as adatokhoz képest. ez általános jelenség volt a
kaukázus térségében, de másutt is az orosz szövetségi köztársaságban. kivéve baskíria, ahol 6.8ról
25%ra nőtt az arányuk, holott csak 23.7%át tették ki az összlakosságnak - ennek oka, h a tatárokat is
baskírokként tartották nyilván a statisztikákban.
- a valóságban a kulturális elmaradottság nehezebben kezelhetőbbnek bizonyult, mint azt a kulturális
forradalom ideológiája vagy a NEP ígérte. a helyzet hasonló képet mutatott közép-ázsia szövetségi
köztársaságaiban is. üzbég példa: 23tól 12 nemzetiesítési határozat, ennek ellenére az üzbégek
számaránya az 1925ös 19%ról 28ra 12%ra csökkent. így az üzbégek is kaptak a kulturális forradalom
alkalmán h félretegyék a funkcionális nemzetiesítési politikát, s üzbégesítsék a közigazgatást. 28ban
határozat h a falutól a köztársasági kormányzat szintjéig a papírmunka üzbég nyelven folyjon. a
végrehajtás nagyobb fokozatosságot követett,mint az ukrán példa, az intézményeket három kategóriába
osztották: 1. puhavonalas központi intézmények (narkompros oktatás/kultúra, TsIK tanács) 30ig kellett
áttérjenek az üzbég nyelvre; 2. keményvonalas intézmények (pénzügyi bizottság és a gazdasági
bizottság VSNKH) 31ig; 3. gazdasági trösztök és nagyvárosi intézmények 32ig. október 29 után tilos
volt bárkit alkalmazni, aki nem ismerte a nyelvet. minden európainak meg kellett tanulnia a nyelvet,
ellenkező esetben kirúgással fenyegették. a közép-ázsiai büró 10%-os bérnövekedést hagyott jóvá
azoknak, akik megtanulták. rabkrin vizsgálatból kiderül, majd 60%-a az európaiaknak beiratkozott a
nyelvtanfolyamokra, de aztán gyorsan ott is hagyták, mivel az ukránokhoz képest, az üzbégeknek nem
volt bürokratikus kapacitásuk ezt végrehajtani (ellenőrizni stb.). az üzbégek kisebbségben maradtak a
saját kormányuk apparátusában is, így a nemzetiesítés politikája kudarcra volt ítélve. így az
intézmények oroszul kommunikáltak egymással és a bürokrácia nyelve is az orosz maradt, annyit
tettek, h néha üzbég fordítást is csatoltak az orosz nyelvű direktívákhoz, mit küldözgettek országszerte.
1 intézmény kivételével, az oktatási bizottság, akik 31re áttértek az üzbég nyelvre. viszont mindenki
oroszul válaszolt, fordítást kérve (vicceltek vele, h így legalább pl. a sovnarkom [végrehajtó, kormány]
minden óhajukat jóváhagyott - mert nem értették). egy évig szórakoztak, de aztán visszatértek ők is az
orosz nyelvhez. ugyanez történt rengetek falusi szovjet és körzet esetében szerte üzbegisztánban, s
nemcsak ott. paradox módon, mivel a kulturális forradalommal megnőtt a központ befolyása, a
nemzetiesítés programja nemhogy lendületet kapott volna, hanem a nyelvhasználat éppen h
visszafordult. akárcsak az ukránoknál, a központosítás a nemzetiesítés kárára ment. (vidékről nem
maradtak fent statisztikák a nyelvi nemzetiesítés sikereiről, kivéve tatársztánt, de a trendek az
anekdoták alapján hasonlóak lehettek).
- a szocialista roham jobb eredményekkel kecsegtetett, hiszen az megnövelte a bürokratikus apparátus
lélekszámát, így esély nyílt az üzbégek előrejutására a bürokráciában: az üzbégek úgy kerülhettek be, h
nem szorították ki az oroszokat. csakhogy a kulturális forradalom osztályébersége a nemzetiesítés ellen
hatott. a terrorkampány a nemzetiségi értelmiség ellen eltávolította a helyi intelligenciát a kormányzati
bürokráciából. rabkrin jelentés szerint túlzásba estek, az osztálypolitika alapján rúgják ki a
nemzetiségieket (rejtett üldöztetése a nemzetiségieknek). GPU az üzbégek félelméről tudósít, ha
rosszat léptek, szóltak könnyen elbocsáthatták-letartóztathatták őket. ezek voltak a legjobb káderek.
- oroszországban a régi értelmiség helyébe újakat képeztek, munkásokat, kampányszerűen. de mint
láttuk, keleten nem volt elég képzett káderanyag, v proletariátus akikkel az űrt be lehetett volna tölteni,
az egyetemi kvótákat sem tudták feltölteni. így keleten az új elitképzés azt jelentette, h parasztokat és
kétkezi munkásokat kékgalléros és mezőgazdasági munkából fehérgalléros, menedzseri munkakörbe
léptettek elő. a program az ázsiai határozatával kezdődött 31 decemberében (már h helyieket kell
alkalmazni a gazdasági intézetek vezető pozícióikba), 61 nemzetiséget tartalmazó listát adnak ki (ezek
jogosultak a kedvezményes elbánásban). Sherif Nurmatov mozdonyvezető, aki 12év
munkatapasztalattal és 5 év párttagság után kinevezik a közép-ázsiai vasúti társaság alelnökévé s a
káderosztály fejévé. a határozat ezt a gyakorlatot szorgalmazta a pártvezetésnek a köztársaság, a régió,
körzet és a falu szintjén is. 125 kirgiz alkalmazása központi, 240 rajoni szinten s máris 9%ról 17%ra
nőtt a kirgizek aránya. még több ezret akartak alkalmazni.
- nem volt könnyű ügy a gyakornoki program, mivel a gyárakban az oroszok éppen az újoncokat
szívatták (ez volt a nagyorosz sovinizmust leleplező cikkek kedvenc témája). ennek elsősorban nem a
rasszizmus volt az oka, hanem h ezek az emberek nem voltak kiképezve az adott munkára, s
munkaidőben tervezték a különleges tanfolyamok, tanulmányi csoportok és egyéni képzések
levezénylését. ráadásul ezeket az embereket a magasabb pozíciókba alkalmazták. csak orosz nyelvű
oktatási anyagokat kaptak, a gyár is szívatta őket: gyenge lakásokat, nyomorult bért és kosztot kaptak.
sokan otthagyták, inkább visszatértek a kolhozba, s ugyanígy tettek a tanulók is a főiskolákon,
egyetemeken (hasonló okokból).
- a közép-ázsiai fejlemények hasonló eredményekhez vezettek mint észak-kaukázusban. nőtt a helyi
káderek aránya 1ről két számjegyűre, de leginkább itt is a vezető pozíciókra volt jellemző. s a kulturális
forradalom után mindenütt visszaesett az arány, de némi növekedés megmaradt. nyilvánvalóvá vált, h a
nemzetiesítési program csak hosszú távon lehet eredményes.
Következtetés: nemzetiesítés keleten és nyugaton
- nemzetiesítés korenizatsiia keleten a NEP és a kulturális forradalom programok változó feltételei
mellett zajlott. kérdés, h beszélhetünk-e egységes szovjet nemzetiségi politikáról látva a regionális
különbségeket. igen, a nemzetiesítés a nemzetiségi területek, elitek, nyelv és kultúra promoválását,
emancipációját tűzte ki célul, a helyi feltételek azonban változatosak voltak, a program kénytelenül
alkalmazkodott a helyi igényekhez feltételekhez. pl nyugaton az elitképzés nem volt probléma, így a
nyelvhasználatra koncentráltak. keleten a nyelv volt problémás, így inkább a helyi elitképzésre
fókuszáltak. a program gyakorlatba ültetése változatos volt, s ez annak volt köszönhető, h a helyi
programokat a helyiek dolgozták ki, ezeket a központ utólag csak jóváhagyta. a programok
változhattak a helyiek gazdasági fejlettségüktől, földrajzi, nemzetiségi igényeik (nemzeti mozgalom
erősségétől), számuk, arányuktól. tehát Ny és K közötti különbségek a helyi sajátosságokon múltak.
- de ez nem jelenti azt, h kizárólag azon. a központ 2 alapvető szempontban meghatározta a
nemzetiségpolitika alkalmazását: 1923ban 2 igazolását határozta meg ennek: 1. az őslakosság elve 2. a
kulturális elmaradottság elve. ugyan ez utóbbi megfordította a cári örökség jelentését, s előnyt próbált
kovácsolni a korábbi dichotómia elszenvedőinek (a pozitív diszkriminációval megváltoztatta a
dichotómia politikai következményeit), de ettől még újratermelte a törésvonalat. de nem ők hozták létre
a dichotómiát, ők csak örökölték, és rendszeresítették. a keletnek következésképpen egyfajta
közpolitikát alkalmaztak, tekintet nélkül arra, h milyen változatos elemekkel bírt a keleti és elmaradott
népek kategóriája. a nemzetiesítést a teljes keleten funkcionális nemzetiesítésként alkalmazta a
központ. a felsőoktatásba való integráláskor a minden őslakos számára kialakított kvótarendszer
szemléletétől hamar áttért a kulturális elmaradottság alapján kialakított kvótarendszerre, és amit rögtön
rendszeresítettek is a 97 kulturálisan elmaradott nemzetiség definíciójával, listájával. vagyis a népek
fejlődéstani szemléletet, ami az északi kis népektől indult az észtek,lettek, litvánok stb. megtörte ez a
nyugat-kelet dichotómia, és megosztotta nyugatot és keletet a fejlett és visszamaradott kategóriákra.
- a gazdasági program és központosítás is hatással volt. A NEP pénzügyi pragmatizmusa és
decentralizáltsága kedvezett az ukrán grúz és fehérorosz nemzetiesítésnek 25-28, míg az azt követő
szocialista roham és kulturális forradalom megakasztotta. ezzel szemben keleten a NEP és a
központosítás hiánya nem kedvezett a nemzetiesítésnek, és éppen ellenkezőleg, a központosítás és a
kulturális forradalom alatt érte el a csúcsát 28-32 alatt.
- kulturális forradalom különböző hatása a központra és perifériára, illetve oroszokra és nem-oroszokra.
a szocialista roham és a kulturális forradalom felerősítette a pozitív diszkrimináció birodalmának
stratégiáját, s megerősítette a központosított gazdaságot és közpolitikát,és hozzájárult az orosz kultúra
és identitás megbélyegzéséhez, és a nem-orosz identitásokat promoválta. ezek miatt a helyi
köztársaságok örvendtek a központ terjeszkedésének és anyagi segítésének, mert fel tudták venni az
orosz birodalmi sovinizmussal a harcot. ez is keletnek kedvezett, míg a nyugatiaknak nem. a nyelvi
ukránosítás a központi intézmények ellenállásán bukott meg,
- nemzetiesítés különféle alakulását a kulturális forradalom alatt magyarázhatjuk a puha és kemény-
vonalas intézmények közti különbségként is. a kulturális forradalom a bolsevik párt kemény programját
próbálta életbe léptetni: gyors iparosítás, kollektivizálás, a párt teljes hegemóniája és a polgári elemek
és maradványok üldözése. ez megakasztotta a nyelvi ukránosítást a központi intézmények nyomása
által, a puha intézmények tehetetlenek voltak a befolyásukkal. ugyanez történt keleten is, de ott
nagyobb volt a lemaradás, így a puha intézmény a megfelelő keretek között mégiscsak érvényesült - és
keleten a nemzetiesítés inkább a puha intézmények projektje volt. keleten a pozitív diszkrimináció a
kulturális elmaradottság felszámolásáért hatékonyan kiegészítette a keményvonalas intézmények
politikáját (központosított, paternalista, de antikolonialista szocialista roham és kulturális forradalmat),
ukrajnában a kétféle intézmény között konfliktus volt. keleten az ellentmondás csak akkor áll majd elő,
mikor az oroszságot a birodalommal azonosítják.
- fontos keleten az a társadalomfejlődési sajátosság, az a társadalmi struktúra, ami 33ra kialakult
keleten a nemzetiesítési politikának a hatására is. és ami az SZU összeomlásáig jellemezte a keleti
köztársaságokat. ez a középen tátongó lyuk, a felső vezetés és a társadalom között hiányzó
nemzetiségi jelleg az állami adminisztrációban: hiányzott a technikai tudást hordozó fehér galléron
nemzeti réteg, amely végrehajthatta volna a nyelvi nemzetiesítést, v a köztársaságok nemzetiségi
ellenőrzés alá vonását. ennek oka objektív, a peda és elemi iskoláknak gyártott helyi elit oroszul nem
tudott, s inkább a vidéket erősítette, illetve a tehetségesebbek vezető pozícióba kerültek, s így a
műszaki oktatásba nem volt kit küldeni, a kvótát nem tudták teljesíteni. ez az elszalasztott lehetőség, a
proletár intelligencia kitermelésének elmulasztása maradandó következményekkel járt. oka h utópikus
kitűzések, ahelyett h elérhető célokat tűztek volna ki, lásd tatársztán, ahol hosszú folyamat során
kitartással sikerült ezt a problémát elkerülniük.
- a nemzetiesítési politika a helyi eliteket igyekezett kinevelni és integráli őket a köztársasági szintű
intézményi struktúrákba. de a szövetségi szintű intézmények kérdésében néma maradt. a szakirodalom
hangsúlyozza h mekkora hatással van a nacionalista mozgalmak kibontakozására a periférikus elitek
felfele mutató mobilizációs csatornáinak a blokkolása. David Laitin tipológiája erre alapul, a nemzeti
elitek szovjet intézményi rendbe való integrációjuk felől különböztet még 3 kategóriát: észt, lett és
ukrán, és kazah példák. a periféria inkorporációjának integrálásának 3 modellje: 1 a legkedvesebb urak
modellje Ukrajna, ahol az elitek minden befolyásos szövetségi pozícióhoz is hozzáfértek. 2. integrációs
modell, ahol a helyi elitek a saját köztársaságukat uralják, de a szövetségi pozíciókhoz nem tudnak v
nem is akarnak hozzáférni. 3. a gyarmati modell, ahol a helyi elitek az oroszokkal osztozkodnak a
befolyáson, s gyakorlatilag nincs hozzáférésük a szövetségi szintű intézményekhez (Kazahsztán). ez a
modell hasznos arra, h felmérje a nemzetiesítés vakfoltjait: ez a nem-oroszok reprezentációja terén a
társadalom középén volt található. a köztársaságok célja az volt, h a kolonialista szintről az integrációs
szint felé mozduljanak. a nyugatiaknak ez sikerült 32re. legkevesebb h nagy tömegű nem-orosz káder
volt a pártban és az állami adminisztráció minden fokán, s a patrónus-kliens etnikai hálózata beszőtte
ezeket az intézményeket, minek következtében fokozatosan átvette az uralmat a helyi elit az
intézményrendben. az átmenet a keleti köztársaságban nem tudta kitermelni a kritikus tömeget
ugyanehhez a forgatókönyvhöz, rá voltak szorulva az orosz technokratákra akik dominálták a
kulcsfontosságú fehér galléros állásokat. még a brezsnyev érában is, mikorra már a helyi elitek etnikai
hálózatának patrónus-kliens viszonya uralkodóvá vált, még akkor is rá voltak utalva az orosz
szakértőkre.
- a központi szövetségi szint nemzeteken felülinek gondolta magát, nem multikulturálisnak. és a 30as
évekig igenis sok nemzetiségit magába foglalt, domináns pozíciókban, ez a bolsevik párt
tapasztalatából ihletődött, ami még a forradalom előtti időkben is internacionalista volt. a 30as évek
közepétől aztán kiszorították a diaszpóra kisebbségeket így a lengyel, lettek és zsidókat, mivel
illojálisnak tartották őket. a keleti kisebbségek a puha-intézmények kulcspozíciójáig jutottak
(nemzetiség tanács, nemzetiségi főosztály vezetői). h ezért tudatos v tudattalan rasszizmus lenne a
felelős? lehetséges, de inkább ugyanaz a jelenség lehet a felelős, mi a proletár értelmiség
kitermelésének kvótarendszerének csődjéért is felelős. kevés volt a képzett káder, ezért a tehetségesebb
nemzeti káderek otthon saját köztársaságukban foglaltak pozíciókat. az etnikai háló nélkül pedig a
moszkvába küldött keleti nemzetiségiek veszítettek a frakcióharcban, s távoli kis szar állásokba
száműzték őket. a nemzetiesítés politikájának keleten inkább utánpótlási, v kínálati, mint keresleti
problémája volt.
5. A latinosítás kampánya és a nemzeti identitás szimbolikus politikája
- a latinosítás kevésbé a nyelvről, mint inkább arról szólt, h mit jelképezett a nyelv. És a nyelv, nem a
közszférában való alkalmazása, hanem a szókincse, nyelvtana és írásmódja a nemzeti kultúrát
szimbolizálta. a nemzetiesítés 4 programeleme közül a kultúra volt a legellentmondásosabb. a
nyelvhasználat, a nemzeti elitek kinevelése és a nemzeti területek létrehozása kihívásokkal teli, de
érthető célok voltak. más volt a helyzet a nemzeti kultúrával.
- sztálin adta a definícióját a szovjet nemzetiségi kultúráknak, formájában nemzeti, tartalmában
szocialista. de a nemzeti forma értelmezés után kiáltott, sztálin pedig ezt szándékosan nem tisztázta.
Vaganian a bolsevikok bal ellenzéke többször kifejtette, h a nemzeti keret polgári maradvány, s a
bolsevikoknak az internacionalista és szovjet kultúrák nemzeti nyelven történő kialakítását kell
támogatnia. ezt gondolhatta sztálin is, s a nemzeti nyelvű általános iskolahálózat felépítése is ezt
szolgálta. a nemzeti kulturális forma fejlődését a nemzeti nyelv, irodalom, színház, zene és opera
kifejlődésében mérték (az operát valamiért a kulturáltság legmagasabb formájának tekintették). s az
iskolák tananyaga és az irodalom tartalmi, tematikai része valóban szocialista szemléletet tükrözött -
így érthető mire gondolt Vaganian: szocialista kultúra nemzeti nyelven.
- a szovjet kultúra nem foglalt magába olyan elemeket, amit manapság a jellemzőinek tartunk: így
sajátos megkülönböztető hitrendszer és társadalmi szokásrend. elméletben sztálin néhány
megkülönböztető szokást, életmód-vezetési különbséget (byt) engedett meg 1913as definíciójában a
nemzetről. a gyakorlatban a nemzetiségi szakértők soha nem határozták meg, h a nemzeti kultúra mely
elemei szorulnak védelemre és promócióra és melyek azok amik nem. a jelentősebb elemei a nemzeti
kultúráknak megsemmisítés v homogenizálás elé néztek: a vallási gyakorlatok, társadalmi nemek
viszonyrendje, társadalmi rétegződés, gazdasági szervezetek. ezeket szocialista tartalommal v az
egyetemes emberi kultúrával helyettesítették volna. Vaganiannal ellentétben sztálin szerint a jelenben is
léteznek a nemzeti keretek, és még jó sokáig meg is fognak maradni. ez számított a nemzetiségi
köztársaságok létének alapjául, h ők vezessék saját köztársaságaikat. de ez nem jelentette azt, h ezeket
védelmezni kell és támogatni.
- sztálinék a nemzetiségi kultúra alatt nemzeti identitást értettek, amit Herbert Gans szimbolikus
etnicitásnak fordított: a nemzeti kultúra promoválása a nemzeti identitás promoválásában merült ki,
miközben a megkülönböztető nemzeti hitrendszer és társadalmi gyakorlat kereteit rombolják.
- a nemzetiségi politikának mint lenin, mint sztálin lélektani okokat jelöltek meg: lenin szerint az
elnyomott nemzetiségek bizalmát kell visszanyerni, sztálin szerint a nem-orosz munkások tömegének
közelinek és érthetőnek kell éreznie a kormányzatot. a nemzeti identitás elismerésével és az
asszimiláció ellenzésével tiszteletet mutatott a bolsevik kormányzat. a pozitív diszkrimináció
politikájával akarták kifogni a szelet a nacionalista érzelmek vitorlájából.
- erre az átfogó szocialista társadalmi reform perspektívájában szükség is lehetett: az ugyanis a vallástól
kezdve (s főleg) minden nemzeti mitológiának neki fog menni. ha közelebbinek érzik a kormányzatot,
talán a központ társadalmi reformjait nem fogják oroszként értelmezni, hanem az univerzális szocialista
ideológiát látják majd benne. s csak az ellenséges osztályelemek állnának ellen. egyetemes humanista
szocialista kultúrának kell kialakulnia, melyet a nemzeti identitás szimbolikus elemei díszítenek. a
szimbolikus jegyek amit felkaroltak uazok voltak amit szerte mások a világon is a független nemzetek
annak tartottak: folklór, népviselet, ételek, forradalmi hősök, progresszív történelmi események és
klasszikus irodalmi művek. a nemzeti költők különösen a 30as években váltak fontosakká. ennél
ellentmondásosabb és így érdekesebb jelenség volt a nemzeti ábécé szimbolikus jelentősége, kérdése.
- a 20as 30as években vált politikai kérdéssé, h milyen szimbolikus politizálás tétjévé h ki milyen
betűrendet használ. a nyelv tehát nemcsak a közlés eszköze, hanem maga is szimbólummá vált. attól
függően, h éppen milyen írásmód mellett foglalt valaki állást, az álláspontja lehetett pántörök,
internacionalista, ruszofób, hűséges Nyugat-Európa felé, a keleti kolonializmushoz, áruló irredenta,
lojalista irredenta és orosz nacionalista. a politikai irányzatok pedig a kulturális forradalmi,
nagyhatalmi sovinizmus, vallásos reakciós és helyi nacionalista.
- a bolsevikok használták a szimbolikus politika nyelvezetét, pl terrorkampányok idején, de mivel az
átfogó és koherenciára törekvő ideológiájuk az élet minden területére kiterjedt, sokszor a szimbólumok
használata kulcsfontosságú volt. a szimbólumokat jelzésként jelekként használták, ezzel jelezve a
pártapparátus számára, h mi a követendő irányvonal, mi a puha -nemkötelező s mia kötelezően
végrehajtandó -keményvonalas. a jelzés legextrémebb formája a terror volt, de üzenhettek a sajtóban is.
az elitek és a lakosság ezen a szimbolikus politikai nyelvezeten kommunikált: a szimbólumokat el
lehetett ferdíteni, óvatosan újakat bevezetni, a közös nyelv keresésére is mutatkozott igény és
mozgástér. a bolsevikok ennek tudatában voltak és szigorúan felügyelték a sajtóban közlésre kerülő
jeleket.
A latinosító kampány
- a latinizálás kampány egy alulról jövő kezdeményezés volt a szimbolikus politika terén. a központ
nemzetiesítő igényének szerencsés találkozása a helyi elitek vágyaival. mivel a helyi nyelvet kellett
használni az oktatásban és adminisztrációban, annak meg sok esetben nem volt írott formája (kizárólag
szóban használták), v nem volt kanonizálva. a keleti népeket érintette elsősorban s probléma az volt h
latin, cirill arab v milyen más írásmódot választanak a hivatalos irodalmi formának - nyelvújítás.
- ez még nem feltétlenül kellett volna járjon az ábécé cseréjével. de ez a nyelvi radikalizmus
összekapcsolódott a dekolonizációs törekvésekkel, és a cirill ábécét az orosz ortodoxiával és
imperializmussal asszociálták. pl a frissen keresztény hitet felvett finnek északon, a volga mentén és
áttért muszlimok. a forradalom nyelvi zűrzavarában sok helyütt spontán ábécécsere zajlott. jakutföldön
20ban, oszétiában 23ban áttértek a latin ábécére. hasonló mozgalmak a volga menti kis keresztény
népek körében, de ők megelégedtek a cirill ábécé reformjával (marik, mordvin, csuvas, udmurt). a
komik is latin ábécét akartak, végül létrehozták a saját önálló cirill írásmódjukat. a kalmükök mongol
ábécéről áttértek cirillre (helyi elit úgy érvelt h mivel oroszok között élnek, meg kell tanulniuk
oroszul). több kisebb nép is hasonlóképpen döntött: ojrátok, hakaszok, shortsy, cigányok, asszírok
áttértek a cirill ábécére.
- a betűrend kérdése a legforróbbá a muzulmánok lakta területeken vált, és a latinra való áttérés
mozgalomként jelent meg. arab írásról latinra tértek át. az arab írásmódot az iszlámmal ésa konzervatív
társadalomszemlélettel azonosították, így a reformpárti elitek szemében gyanúsnak minősült. azzal is
érveltek h az arab írásmód technikailag nehézkes, régiótól függ jelentése és félreértésekre adhat okot.
de a legfontosabb h az arab ábécé híján volt a magánhangzóknak, a török nyelvek viszont dúskáltak
bennük. a türk népek számára a cirill pedig az átok jele volt, tekintettel az orosz misszionáriusok
tevékenységére, és a volga menti cirill keresztény tatárok régióbeli tevékenységére. elsőre
megpróbálkoztak egy reformált arabbal (tatár és kazahsztán). az észak kaukázusi népek is spontán
áttértek a köznyelvben a latin ábécére 23-27 között, ami ilyen értelemben semleges írásmódnak
számított.
- ebben a hangulatban dobta be az azeri balos elit h a török népeknek is át kellene térniük a latin
írásmódra az arabról. Samed Agamali-Ogly a vezéralakja forradalmár (már az 1905ben is), a Hummet
szocialista párt tagja. 22-3ö között az azeri tsik (azeri végrehajtó bizottság - kormány) fejeként szolgált,
előtte mezőgazdasági biztos. nyelvpolitikai ambíciói azerbajdzsánon túlra mutattak. bizottságot hoznak
létre az azeri török ábécé kialakítására, latin nyelvű azeri újságot adnak ki (új út), 23ban arab és latin
ábécét is használnak, 24től kizárólag latint.
- ogly elzarándokolt lenin halálos ágyához, aki jóváhagyta tervét: a latinizálódás a kelet nagy
forradalma. 24-25ben turnézik a török népek körében, brosúrákat kiáltványokat készít, szövetségeket
köt moszkvában és a török népek köztársaságaiban. 26 az első turkológiai kongresszus, amely
megerősíti azer latin ábécére való áttérését. ogly 27ben szövetségi felkérést kap, legyen a török
alfabetizmus bizottságának a feje (vtsk NTA) - ez felügyelte a szovjet török népek latinizálódását. 28
közepére minden köztársaság törvényhozása elfogadta az NTA-t, s nekiálltak az alkalmazásnak. ez a
történet kiváló példája a szimbolikus politikai vállalkozásnak a korai SZU-ban. (korábban 24-25ben
N.F. Iakovlev próbálkozott a latinosítással)
- de nem volt könnyű, 26ig a központi szervek nem foglalkoztak a kérdéssel. a turkológiai kongresszus
előtt a politbüró kiad egy határozatot, h a kongresszusnem választhat állandó tisztviselőket (tehát nem
intézményesülhet - mire pedig számítottak a rendezők), s h végső egyértelmű döntést állásfoglalást nem
hozhatnak a latin ábécé használatát illetően. ennek hátterében az agitprop egy 3 nappal korábbi
jelentése állt, mely szerint feleslegesen izgatják a latinizációval a muszlim papokat hívőket, hivatalos
szerveket ne hozzanak létre mert azt hiszik az emberek, h ezzel hivatalossá és kötelezővé válik ez a
nyelvpolitika. az azeriek ennek ellenére mégis elfogadták a határozatot a kongresszuson, sőt még utána
levő napon is összeültek, megegyezvén h az azeri NTA lesz a latinizálódási politikák zászlóvivője,
modellje amit a többiek követni fognak. a központ rosszálását kihasználva a párt helyi ellenfrakciója
rávette a sovnarkomot h ne finanszírozza a kizárólag azeriekből álló NTA-t (azeri hegemóniára való
törekvés címén). a kérdés visszakerül a központi szintre, ahol jóváhagyják a latinosítási politikát, a
nemzetiségi tanács élén 1 türk áll, s végül az orgbüró is elfogadja 27ben és 500ezer rubelt ítél meg a
programnak.
- miért adta be a derekát a központ? először is nem volt fontos kérdés, másodsorban Ogly jól
megszervezte magát, és a központ sem tette hivatalos intézménnyé az NTA-t, csak bizottság volt,
alárendelve egy másik főosztálynak (amolyan független szervezetként működhetett, s ezzel a kormány
is kivonta magát a felelősség alól a muzulmán vezetőkkel szemben). a kormány hivatalosan semleges
álláspontot foglalt el az arab és latin ábécé kérdésében, h a formálisan független (ám központilag
finanszírozott) NTA program esetleges problémáiért ne kelljen felelősséget vállalnia.
- a gyors és szokatlan siker mögött a kulturális forradalom és a pán-török mozgalom állt. a 4. fejezetben
bemutatta a kulturális forradalom 2 pillérét: harc a reakciós értelmiségiekkel és intézményeik
maradványaival, illetve az új utópikus szocialista életmód kialakítása. és azt is, h keleten a kulturális
forradalom egy fejlődéspolitikai formát öltött, a kulturális elmaradottság felszámolásának céljából.
ezekkel a programokkal pedig szinkronban volt a mozgalom, a muszlimok arab íráshoz való
ragaszkodását babonás viselkedésként parodizálták. és a lenini jelszó is nyilván, h ez kelet nagy
forradalma. a keleti népek a forradalmat követő időszakban szimpatizáltak az új rezsimmel.
- ez volt az első keleti forradalmi mozgalom, amit a központ is támogatott. az iszlámot mint feudalista
gondolkodást támadták. nők felszabadítása. 25ös évek közepéig az iszlámot nem támadták, mint 18-
22ben az ortodoxiát. szilárd lábakon állt 25ig, és befolyása sokszor vetekedett a szovjet
szervezetekével. iszlám bíróságok, iskolák és karitatív szervezetek működtek, virágoztak. a nők
fátyolviselését nem vonták kétségbe. a latinizáció így legalább szimbolikusan megtámadta az iszlámot.
- a latinosítási program arra hivatkozott, h a türk népek elmaradottságáért az arab írásmód is felelős,
mivel az elzárta e népeket a nyugattól. a kulturális forradalom közelebb állt a törökök szívéhez. a latin
ábécé az európai népekhez közelíti a türk népeket, civilizálódás és kulturálódás, a latin ábécé idáig csak
az európaiak kiváltsága volt stb. vagyis ez a kulturális forradalom narratívája, a kulturális
elmaradottság felszámolásáért. Ogly még azt is állította, h az arab írásmód hátráltatja a türk diákokat az
absztrakt és analitikus gondolkodásban.
- tehát a spirituális belső megtéréshez hasonlatos a retorika, ez távolt állt a bolsevikok stílusától. a
latinizáció a forradalom előtti iszlamista reformmozgalom folytatása volt, adaptációja az új
körülményekhez. a mozgalom kifejlődését a bolsevik nemzetiségi szakértők gyanúval illették, a
bolsevik párt gondolkodás hegemóniáját látták veszélyeztetve általa. kritizálták misztikus hangvételét,
irracionális narratíváját, társadalomreformi elvárásait, utópikus nyelvezetét. a szovjet állam és pártba
mégis beszivárgott, s ez a hatalomnak a helyi forradalmi elitek integrációs erőfeszítéseinek köszönhető
(sztálin mondotta, h a forradalmi eliteket integrálni kell mint kádereket). így találkozott a helyi nem-
orosz iszlám reformját óhajtó törekvés a párt nemzetiségpolitikájával. a kettő gyermeke lett a kulturális
forradalom és a helyi kulturális elmaradottság felszámolásának mozgalma. a helyiek hozták magukkal
saját kétségeiket, pszichológiai attitűdjeiket a projektbe. egy helyi őslakos mozgalmat támogatott az
állam a kulturális forradalom keretei között.
- létrehozták a latinizálás hősét, történelmi előképét, a latinosítás történetét kutatták a tudományos
folyóiratokban. a latinosítás Kolumbusza az azeri drámairó Mirza Fatali Akhundov 1857ben terjeszti
elő javaslatát. osztály-feletti hősök, történelmi szereplők.
- a latinizálást mint a kulturális forradalom szimbolikus megnyilvánulását a bolsevikok el tudták
viselni, még támogatták is feltételekkel. a pán-török és pán-iszlám mozgalmat azonban ennél
kockázatosabbnak ítélték. de részben ez is szolgálta a bolsevik célokat, a türk népek latinizálódásának
felkarolása, tudományos támogatásától a bolsevik befolyást remélték közép-ázsiában. ettől függetlenül
pl a pán-török pán-iszlám mozgalmárt Mir-Said Sultan-Galievet letartóztatták mint török nacionalistát
és szélsőséges iszlámhívőt. de ez a szimbolikus harc keretet adott a a pán-török érzésnek, becsatornázta
a rendszerbe. a török írásmód átvétele pl. a kis kaukázusi népek által a török kulturális befolyás
megnyilvánulásaként értelmezték. ezt jól példázza a dagesztáni kormány 23-as, később visszavont
határozata, mely hivatalos nyelvként az azeri török nyelvet akarta bevezetni. a latinizációs program
példaképe a török kemalista mozgalom volt, szintén világias modernizációs mozgalom (28ban vezeti
be törökország a latin ábécét).
- ezt valósította fejezte ki a már említett 26os Baku-i Turkológiai kongresszus, melyre Magyarországot
is meghívták). elképzelni is nehéz egy pán-finn Karéliában vagy pán-szláv kongresszust Minszkben. a
kongresszuson a türk büszkeség és egység volt a központi téma. az üzbégek tiltakoztak h iráni
tádzsikoknak nézik őket, holott semmi törökös nincs a megjelenésükben - jelentették ki. az ojrát
képviselő tiltakozott, h eltörökösödött mongolok lennének, ők külön nemzet.
- azeri nyelvész a török nyelvet az arab és perzsa befolyástól jövevényszavaktól akarta megfosztani,
egységes török nyelvet létrehozni. török befolyás pl az azeri nyelvre olyan erős volt, h azeri nyelvészek
az azeri nyelv ottomanizálása ellen emeltek szót.
- a latinizálás a kulturális forradalmi és pán-török mozgalom mellett még orosz-ellenességgel is
párosult. v inkább bizalmatlansággal. a cirill és a latin ábécét tudományosan egyenrangúnak
minősítették, kérdés h akkor miért inkább a latint választották a cirill helyett? sok kis nép át is tért a
cirillre, pl. kalmükök észak-kaukázusban. az SZU lingua franca-ja az orosz volt. a magyarázat h a
mozgalomban volt némi bizalmatlanság, ellenségesség érzet az orosz-írásnak nevezett cirill ábécével
szemben. a cári misszionáriusok, gyarmatosítás és oroszosítás emléke kapcsolódott hozzá. ezt
megerősítette a kulturális forradalom jelszava, h a nagyhatalmi orosz sovinizmus veszélyesebb a helyi
nacionalizmusnál. a cirill írásmód így a nagyhatalmi sovinizmus jelképévé vált.
- a pán-török mozgalom a nyelvpolitika szimbolikus eszközével bele tudott illeszkedni a bolsevik
nyelvezetbe politikába. ez megszelídítette a mozgalmat, ki tudták fejezni modernista, reformihletésű
politikai kulturális attitűdjeiket, meg is valósítva részben.
Latinosítás mint orosztalanítás
- a kulturális forradalom és az elmaradottság felszámolása keleten mind a nemzetiesítés mind a
latinosítást felgyorsította. 28 előtt a VTsK NTA (szövetségi végrehajtó bizottság az új török ábécéért)
óvatosságra intette a helyi hatalmasságokat a végrehajtást illetően, 5 éves határidőket tűztek ki. Ogly: a
fokozatosság elve (hosszú határidőket tűztek ki).
- a latinosítási mozgalom a hatalom feltétlen támogatását kereste, h erővel is érvényt tudjanak szerezni
a programnak. 28ban az orosz szövetségi entitás központi bizottsága és sovnarkom-ja oroszország tatár-
török területein kötelezővé tette, később lerövidítette a megadott határidőt az alkalmazására 30-ra.
29ben a szövetségi TsIK és sovnarkom kihírdeti h ezentúl a török köztársaságokban a latin a hivatalos
írásmód. a határozat betiltja az arab írást nyomtatásban, az iskolákban, kormányzati hivatalokban, még
az arab írású nyomtatványok importját is betiltják. az arab írásmód nem tűnt el, de jelentősen
visszaszorult, s már az VTsK NTA felszámolásán gondolkodtak.
- de a latinosítás nem tűnt el, hanem a pán-türk gondolat után a nemzetköziesítés az internacionalizmus
került a fókuszába. a nyelvészek körében dúlt a vita, oroszok és nem-oroszok között. az oroszok egy
nemzetközi török ábécét akartak kidolgozni (sőt, univerzális ábécét, kulturális forradalmi utópizmus), a
türk népek azonban ragaszkodtak a helyi változatokhoz (az azeri Ogly is ellenállt a török írásmód
harmonizációjának).
- az internacionalizmussal "mentették meg" a latinosítást a pán-török mozgalomtól. a kulturális
forradalom terrorkampánya leszámolt, megfélemlítette a türk latinosokat is, ezzel lehűtötték a
mozgalmat. nem laionosítókként üldözték őket, hanem nacionalistákként. ezt a változást a latinosítási
bizottság átnevezése is tükrözte, a türk ábécé bizottsága helyett VTsK NTA új ábécé bizottság nevet
kapta VTsK NA.
- a latinosítás legnagyobb akadálya a cirill ábécé volt. a forradalom után felvetődött h az egész
birodalom, az orosz nyelv is áttérjen a latin írásmódra, de nem lett belőle semmi. 29ben ismét felmerült
a kérdés, az utópikus internacionalizmus hevében. Lunacharskii írt több cikket is, azt állítva Lenin
felhatalmazását adta (akárcsak Ogly), az oktatási bürokrácia kádereit az ügy mellé állította. a tanárok
újságjában megjelent cikk, majd investiia-ban az orosz nyelv ortográfiai reformja mellett. az oktatási
bizottság tudományos osztálya három bizottságot állít fel: egy az orosz helyesírás, betűkészlet reformja
és az orosz nyelv latinosítása tárgyában. a védelmi és munkatanács (STO) ezzel párhuzamosa felállított
egy 4.et, ami ezen reformok életbeléptetésének lehetséges következményeit vizsgálta. a kommunista
akadémia is támogatta az ötletet. mindebből úgy tűnhetett, h komoly támogatása volt az ötletnek.
- egyik nagy támogatója N.F. Iakovlev, észak-kaukázusi nyelvek szakértője, a latinosítás propagátora, ő
segített az é-kaukázusiaknak kidolgozni az új ábécéket, a turkológiai kongresszuson is oroszlánszerepet
vállalt. ő vezette a turkológiai kongresszus tudományos osztályának latinosítási albizottságát. Iakovlev
szerint: a cirill ábécét az autokratikus elnyomás eszközeként értette, kolonializmus, szlavofolizmus,
nemzeti-burzsoá, birodalmi sovinizmus, orosz birodalom propaganda s a nagyorosz asszimilációs
kísérletek instrumentuma a leigázott népekkel szemben; ezért fordulnak a kis népek a latin ábécéhez
ami ideológiailag semleges és nemzetközi; mivel a cirill a nemzeti burzsoázia eszköze volt, a
szocialista társadalomnak már nem dukál, diszkreditálódott; "a szocializmus latinosított nemzetközi
ábécéje". az orosz betűmód az internacionalizmus akadálya.
- a dolog nem jött össze, 30as határozata a politbürónak: fejezzék be az orosz ábécé latinosítására tett
kísérleteket. pontos okát nem tudni, valszeg csak félszívvel támogatták Iakovlev programját. de 30ra 36
nemzetiség döntött a latinosítás mellett. a török és é-kaukázusi népek mellett még 3 mongol (kalmük,
burját-mongol, mongol), köztük a kalmükök akik a cirillről térték át latinra. mini pán-mongol
konferenciát tartottak h egységesítsék az ábécéjüket. 7 iráni nyelv latinosított, beleértve a dagesztáni
hegyvidéki és a közép ázsiai bukharan zsidókat (a héber írásmódról tértek át), a héberizmus port-
arthurjaként említették. asszírok is elutasították a cirillt, az örmények is bakuban (!) üléseztek az
örmény nyelv latinosításáról, egyedül grúziában nincs a mozgalomnak nyoma.
- 30-32 között a VTsK NA a kínai és a koreai, a keleti finn és csuvas, és az északi kis népeinek
nyelvének latinosításán dolgozott. a jövendőbeli kínai és koreai kommunista forradalom reményében
kulturális befolyást, nagy jelentőséget tulajdonítottak e két nyelv latinosításának, kritikusok azonban
arra hívták fel a figyelmet, h inkább csak elszigetelik a szovjetunióban élő kínaiakat és koreaiakat az
anyaországbeli társaiktól (ami a forradalom ügyét nem segítené). kínai ábécé hieroglifikus, ami
nehézzé tette a fordítását, mivel nincs egységes kínai nyelv, s azokat csak a közös írásmód köti össze. a
szovjetek erre azt mondották, h ők a beszélt nyelvet, a tájszólást nyelvjárásokat helyezik az előtérbe a
mesterségesen kreált állami/birodalmi nyelvekkel szemben. és így is cselekedtek: pl ingus és csecsen
nyelv nagyon közel álltak egymáshoz, de két külön irodalmi nyelvet fejlesztettek ki, következésképp
két külön autonóm nemzetiségi oblaszty jött létre. a marik hasonlóképpen jártak, a hegyi és
völgyvidékiek nem akartak közös nyelvi formát, mindkét csoport saját autonóm régiót követelt
magának. ezt a jelenséget a nemzeti-nyelvi raionirovanie-nek nevezték (regionalizálás). végül az öt fő
kínai nyelvjárásnak 5 különböző írásmódot, ábécét dolgoztak ki. a gyakorlatban csak a kelet-szibériai
szhandunskii nyelvet vezették be, a koreait csak tervezték. a kínaiakat nyugtatták, h ez nem
veszélyezteti a majdani kommunista kína területi egységét, a népek önrendelkezése a nemzeti nyelvek
és kultúrák fejlődése alapfeltétel mely hozzájárul a többnemzetű demokratikus államok integritásához.
- az északi kis népeket a 20as években túl kicsinek, területileg túl szétszórtnak és főleg elmaradottnak
tartották ahhoz, h teljes értékű nemzetiségnek minősítsék. ezek a kétségek a kulturális forradalommal
szertefoszlottak. egy szocialista országban minden nép egyenlő, függetlenül a fejlettségi szintjétől. az
északi kis népek önálló irodalmi nyelvet, saját anyanyelvű iskolahálózatot és nemzeti autonóm
oblasztokat kaptak. az ábécé kérdése problémás volt, mert sok helyen az oroszok alkották a többséget, s
a kisebbség nagyrészt kétnyelvű volt. legjobb esetben is az alap négy osztály lett volna anyanyelvű,
miután oroszra tértek volna át, tehát a cirill ábécé tűnt a megfelelő írásmódnak. még Iakovlev is
amellett érvelt, h a kulturálisan heterogén és kétnyelvű területeken a kulturális befolyással bíró
nemzetiség írásmódját érdemes felkarolni. a latinosítók azonban felemelték a hangjukat, a cirillt a cári
oroszosítással asszociálva, s végül a VTsK NA 31ben 12 kis nyelv irodalmi formáját és latin ábécéjét
hagyta jóvá.
- keleti finn és csuvasok a cirillről latinra tértek volna át. 29ben 11 szovjet nyelv használta a cirill
ábécét. az orosz, belorusz és ukrán a 30as politbüró állásfoglalás után lekerült a nyelvújítók asztaláról.
a bulgárok, cigányok és moldvai nyelv (mely 32ben váltott az oroszra) jelentéktelen számú
felhasználóval rendelkeztek. Ami maradt az a keleti finnek (komi, udmurt, mordvin, mari) és a
keresztény török csuvasok. ezek a népek mindannyian a 19. században kaptak írott nyelvi formát,
ortodox misszionáriusoktól. a harmincas évekre kialakult és meggyökeresedett az írott nyelvhasználat
(írni tudás) az irodalom, oktatás (gimnáziumokat is beleértve), a komik még a saját kormányzati
bürokráciájukban is meghonosították. a finneket ugyan elmaradottnak és keletinek nevezték, de
valójában nyugati népnek tartották, s politikai kockázatot is láttak benne, tekintettel a pán-finn
kulturális mozgalomra, mely minden finn-ugor nyelv latinosítását tűzte ki céljául, s ami miatt meg is
bélyegződött.
- udmurt-komi közös ábécé, a központi vtsk NA a latinosítás mellett foglal állást, illetve dönti el a helyi
szinten kialakult patthelyzetet. a helyi közigbe is bevezetik, sulik stb. a volga menti mordvinok és
csuvasok latinosítanak, majd még 3 írásnélküli kis népcsoport a vepszek, izsorok, tver-karélek latin
nyelvű írást kapnak 32ben.
- elviekben minden kis finn-nép latinosodott, de gyakorlatban csak a komik használták. az udmurtok
formálisan elismerték, de a párt nagy része ellenezte, az orosz maradt a domináns nyelv. a latinosítókat
pán-finn rokonszenvvel vádolták meg, helyi sovinizmussal.
- a latinosítás is elveszítette internacionalista renoméjét, mivel N.I. Marr nyelvész szerint csak a
nyelvcsaládokon belül támogatja az egységes írásmód bevezetését türk, mongol, kaukázusi s most a
finn. a latinosítás internacionalista hírneve megrendült. ennél veszélyesebb volt az a vád, h a latinosítók
oroszellenesek. na és ha valamikor misszionáriusok terjesztették a cirill írást, h ők hozták létre? az a
fontos h most egy fegyver a proletariátus kezében a szocializmus építéséhez. illetve az orosz nyelv
lenin nyelve volt, az orosz forradalom nyelve az orosz volt. ez az érv előtérbe jutása jelezte a kulturális
forradalom végét. 32ben volt a csúcs, 33ban már visszafordításról vitatkozik a tudományos grémium.
az orosz nyelv helyzete megváltozott s ahhoz való viszonya is az államnak, a kisebbségekhez is. már
inkább önkéntesen tanulják, az orosz lenin nyelve volt. közben meg a pán-török mozgalom h
nacionalista, az orosszal szemben ellenséges. 32ig összesen 66 nyelv latinosodott, +7nek folyamatban
volt.
- a szovjet birodalom a pozitív diszkrimináció birodalma el akarta magát határolni az orosz kultúrától
és az orosz nemzeti érdekektől, h elkerüljék a többi nemzet nemzetiség defenzív nacionalizmusának
kialakulását - ezzel a cári világgal akartak szakítani, elhatárolódni attól. a PDB nem-nemzeti jellegét
hangsúlyozta a szovjet birodalomnak, meg h nem akartak szovjet nemzetet létrehozni -
internacionalizmus. a nemzetiségpolitika a PD az etnikai proliferációra épült: mindenki legkisebb
csoportok is nemzeti formát kapjanak.
- 33 fordulópont, elsősorban a birodalom az orosz identitással kapcsolatos álláspontját változtatja meg.
az ukrán és belorusz fehérorosz nyelvpolitikai terror állt a hátterében.
Nyelv és terror a szovjet nyugaton
- keleten és nyugaton mást jelentett a kulturális forradalom és a latinosítás is. keleten a kulturális
elmaradottságot hivatott ellensúlyozni, míg nyugaton ez nem állt meg, az ukrán és fehérorosz nem
számított elmaradottnak. ráadásul ott voltak a határmenti fehérorosz s ukrán közösségek, szintén latin
írással, tehát a pán-mozgalmak (ukrán+belorusz v ukrán és lengyelo-i ukrán stb) könnyen árulásként
lehettek értelmezhetőek (így is történt, míg keleten legfeljebb szankcionálták a pán-török mozgalmat).
a nemzeti, nemzetiségi mozgalmak mások voltak mint a pán-mozgalmak, nem széles és határokon
átívelő kulturális mozgalom, hanem nemzeti keretek között gondolkodtak. a nemzeti kereteket átívelő
mozgalom nyugaton veszélyes játék volt. a hátoron átívelő politikai mozgalmak nem voltak feltétlenül
szovjet-ellenesek, lásd a piedmonti elvet lengyelország felforgatására. volt tehát lojális irredentizmus és
árulásnak minősülő.
- 26-27 ukrán és fehérorosz nyelvújító kongresszusok. 26ban a fehérorosz túl nemzetire sikerült az
európai fehérorosz vendégek jelenlétében: lenin portrét eltávolították, csupa nemzeti színű zászló, sehol
szovjet. Alekhnovich fehérorosz nacionalistát túlságosan meleg fogadtatásban és ovációban
részesítették. a belorusz központi bizottságban ez botrányt okozott, sztálinig jut az ügy. Adamnovich
nemzeti kommunista vetette fel a kérdést, h a fehéroroszt latinosítani kellene, lehozz az újság mint
javaslat, a belobüró tag rendező elfogadja mint javaslatot, bekerül a programba - de hozzáteszi h ez a
többi szovjet nép hasonló mozgalmával együtt kell történjen. a nemzetközi sajtó kész tényként hozza
le, h a fehéroroszok is latinosítanak. a válaszreakció: belorusz függetlenség vs. nyugati orientáció. tehát
a baku-i konferencia 6 hónappal korábban progresszív példa volt, a beloruszt teljesen másként
fogadták.
- az ukrán kongresszus 27ben harkivban nem váltott ki botrányt, egységes határozat sem született
javaslat sem a végén, de egy 28as reformnak megágyaznak. Pylypenko veti fel a latinosítást, nincs
túlságosan nagy látványos támogatása a javaslatnak, de Skypnyk javasolja vezessék be az ukránba a
latin s és z betűket h megkülönböztethessék a dz és dzh betűket - nem fogadják el. 28ban azonban a
galíciai I-t bevezetik a hangsúlyos g jelölésére. tehát óvatos reform, az ukrán és az orosz irodalmi nyelv
közti különbség óvatos növelése.
- a java azonban csak ezután következett. 29-30ban berobban a kulturális forradalom és a régi rend
értelmiségei smenovekhovtsky értelmiségiek elleni hadjárat beindul. kirakatperek az ukrán SVU és
belorusz SVB korábbi tagsága ellen: tudósok, nyelvészek, nemzeti kommunisták. a fehérorosz GPU a
nyelvészekre hegyezte ki a dolgot. a vádak között volt a nyelvi konferenciák szervezése is, a fehérorosz
nyelvet lengyel szavakkal akarták elárasztani, latin írásmód bevezetése. nemzeti demokratáknak
mondott fehérorosz tudományos akadémia tagsága: a bűntett a fehérorosz terminológia kidolgozása,
ezzel töltötték az időt, ez a fehérorosz terminológia pedig a szövetségi terminológiától nyelvtől
igyekezett elidegeníteni a fehéroroszokat. szabotálták a fehérorosz nyelvet. nyelvszabotőrök - új
kifejezés, amit felkap a sajtó, ezzel illeték a bűnösöket- nyelvi leleményesség a nyelvpolitikai terror
kapcsán. hasonló forgatókönyv az ukrán SVU elleni perekben: az irodalompolitika szóhasználat
(literary politics) és az akadémia uralása kerültek a vád elé. nyelvújítók új terminológiáik miatt kerültek
vád alá - nyelvpolitika. a perek után sok szócikket átírtak.
- nyelv és terror kapcsolata nyugaton volt jellemző, a kulturális hegemónia kérdése érzékenyebb téma
volt. az ukrán és a fehérorosz egyaránt közel állt a lengyel és az orosz nyelvhez, így bármely közeledést
a másiktól való távolodásként értelmeztek. s lengyelo és szu ellenségeskedése közepette a nyelvészeti
közeledés is kockázatos vállalkozás volt, könnyen ideológiai kérdéssé válhatott. keleten az orosz-
ellenességet a cári örökséggel szembeni kritikus álláspontnak, nyugaton hazaárulással volt határos
(nyugattal). 32-33 ukrán és fehérorosz nacionalisták elleni terrorkampány - a nyelv központi kérdés.
hatással lesz a nemzetiségpolitikára.

MÁSODIK RÉSZ
A PBD POLITIKAI VÁLSÁGA
6. A nemzeti kommunizmus politikája 23-30
- a nemzetiesítés politikai válsága. a NEP alatt jelenik meg a keményvonalas kritikája a korenizatsiia-
nak, ami sztálin szocialista rohamával csak felerősödött. végül 32ben a gabonabehajtás az ukrán és
orosz szövetségi fél konfliktusához vezet, ugyanekkor a politbüróban születik két ukránosítás elleni
dekrétum is -ezek hatással lesznek a PDB-ra.
- 32-re több befolyásos bolsevik is kezd meggyőződni, h a korenizatsiia nem féken tartja, hanem
inkább erősíti a nacionalizmust. s hogy az szembemegy az alapvető bolsevik tanokkal. e képzet
kialakulásához hozzájárult: 1. a nemzeti identitáson alapuló politikák maradandósága és szívóssága 2. a
régi nacionalista polgári elit nacionál-kommunisták befolyása felőli aggodalmak, 3. a határon átnyúló
kapcsolatok veszélyesek az SZU-ra, 4. az orosz kérdés szívóssága 5. fokozódó központosítás ami a
szocialista rohamot kísérte.
A Shumskyi-ügy
- már a 3. fejezetben említette a Shumskyi Kaganovich 25 ukrán politbüró csörtét az ukránosítás
kapcsán, Kaganovich elutasította a proletariátus ukránosítását. ekkor támad shumskyi h a kommunista
pártban lenézik rossz érzéssel, lenézéssel kezelik az ukrán nacionalistákat. ahol tudnak betesznek
nekik, kisoroszoknak nevezik őket. A vita végén shumskyi kijelenti, h nem maradhat többé ukrajnában.
- shumskyi az Ukrajnai Szocialista-Forradalmi Párt tagja volt 09-18 között, 18ban segített létrehozni az
ukrán kommunista pártot borotba (a harc) ami az előbbiből alakult, s ami szoros szövetségben állt az
ukrán bolsevik párttal. 20ban bolsevik nyomásra belépnek a bolsevik pártba, maga Lenin mondja h
Shumskyinak az urkán TsK-ban a helye. Shumskyi tipikus nemzeti kommunista figura volt, amit a
bolsevikok a nemzeti pártok baloldaláról gyűjtöttek össze. pl még az azeri Ogly. ezek az arcok váltak a
párt nemzetiségpolitikájának szakértőivé. fontos pozíciókat töltött be shumskyi ukrajnában, s részben
neki köszönhető h az ukránosítás a párt keményvonalas politikájává vált. a vita része volt a nemzetiségi
köztársaságok pártjaira jellemző frakciósodási szervezeti kultúrának. zárták ki egymást, határolódtak
el. shumskyi azt remélte sztálin kaganovichot egy etnikai ukránnal cseréli le. sztálin elvben egyetértett,
de még túl korainak tartotta. kaganovich úgy védekezett, h ő inkább túltolná, mint h szabotálja az
ukránosítást, de shumskyi problémája nem ez, hanem személyes, illetve a nacionalista író barátai ne
mit írnak (khvylovyi), korábbi borotba haverjaival szövetkezik konspirál.
- sztálin kaganovich mellett foglal állást, azt mondja h shumskyi összetéveszti a párt és a szovjet
apparátus ukránosítását a proletariátus ukránosításával. az orosz melósokat nem lehet kultúraváltásra
kényszeríteni, ez szembemegy a nemzetiségek szabad fejlődésének elvével. nem nemzeti szabadság,
inkább elnyomás lenne. az ukránosítás természetes spontán folyamat kell legyen az iparosodás
előrehaladásával, a parasztságnak az ipari központokba áramlásával. mint lett v magyaro-on, ahol a
kezdetben a proletariátus német volt. felülről erőltetve ukránellenes, ukránellenes érzelmeket
ukránellenes sovinizmust váltana ki.
- Khvylovyi támadása 25ben kulturális szervezetet akart létrehozni, A szántás (Pluh) címmel, fiatal
vidéki írókat akartak összegyűjteni (amolyan falusi Proletcult); polemikus vitaindító cikkében támadta
őket. megkülönböztette az európai és a hagyományos ukrán mentalitást a prosvita-t (ez a parasztság
spirituális és materiális megújítását szorgalmazó mozgalom volt még a forradalom előtt, de Khvylovyi
szerint az ukrán elmaradottság megtestesítője: provincializmus, szervilizmus, kulturális szervilizmus. a
szántás a vörös prosvita, kulák ideológiával mondja, helyette elitista irodalmi stratégiát kellene követni:
az örök európai lélek, pszichológia felé kell fordulni, a klasszikus civil polgár fele ami a Nyugat termelt
ki. a cikk a modernista, városi nyugatosodott ukránok politikai kiáltványa volt, akik Európához akartak
felzárkózni, és a tradicionális, rurális népi kultúrájú ukrajnát akarták lecserélni.
- az ukrán irodalmat eltávolítani az orosztól, ne szláv imitátorok legyenek az ukrán írók, költők. a
politikai szövetséget nem szabad összetéveszteni az irodalommal. mint balos úgy gondolta egy
ukránosodott (deruszifikált) proletariátus tudna ellenállni az orosz kulturális hegemóniának.
- 26ban a híres-nevezetes támadása Khvylovyi-nak pamflet "Ukrajna vagy kis Oroszország" címmel.
sztálin szerint elidegenítik ukrajnát az ukrán kultúrát a szövetségtől. moszkva és az orosz kultúra
elutasításához képest nyugat-európában rajonganak felnéznek a proletariátus kultúrájára. sztálin is az
orosz ellenérzéstől féltek, az ukrán ellenérzésre érkező reakcióként.
- shumksyi nem határolódott el borotba múltjától, sőt felvállalta forradalmi múltját és ideológiáját, a
Khvylovyi-t megvédte mint tehetséges írót és a párt fontos tagjának nevezte. kaganovichot átmeneti
figurának nevezte, s megjegyzést tett annak nem-ukrán (zsidó) gyökereire és ukrajnán kívüli forradalmi
tevékenységére.
- kaganovich szerény, esendő de igazságos személyként nyilatkozott meg, felvállalta a kollektív
vezetési módot és vállalta a hibák lehetőségét. ukrajnában nem elég adminisztrálni, szervezni, ide
politika kell, nem mint az uralban (politika pozitív értelemben). kaganovich győz, a politbüró melléje
áll, shumskyi-t végül saratov-ba száműzik. 33ban letartóztatják szentpéterváron mint egy nemlétező
ukrán nacionalista ellenforradalmi csoport vezetőjeként.
- shumskyi ügy interferált a szovjetek lengyelo-i politikájával. megengedték h létrejöttön egy nyugat
ukrajnai kommunista párt (KPZU), h az befolyással legyen a kelet lengyelo-i ukránokra. a tagságuk
vezetőjük megvédte shumskyi-t s kiálltak a városi proletariátus ukránosítása mellett. 28ban végül a
komintern meneszti a pártocska vezetését, s újat nevez ki, a világ szégyenére. a shumskyi követőit
fasisztáknak nevezik. a frakcióharc tehát rövid távon kevés maradandó hatással volt, rövid lefutású,
igaz nemzetközi visszhangra tett szert a fasisztázás miatt. de ez volt a műhelye a nemzetiesítés-ellenes
ideológiának kemény-vonalnak a párton belül: 1. fenntartások a nemzeti kultúra támogatásával
szemben, 2. a nemzeti-balos smenovekhovstvo régi elit szerepe, 3. a piedmont elv 4. az oroszok és az
orosz kultúra kérdése.
- sztálini nemzet nemzeti tartalom nélküli. ha a jövőben nem is lesznek, jelenleg léteznek a nemzetek
így helyi eliteket kell képezni a szocialista fejlődés érdekében. a mérsékelt nemzeti forradalmi elitek
így kerültek helyi szinten fontos pozíciókba. cserébe ők hozták magukkal a saját nemzeti kultúra és
identitással kapcsolatos elképzeléseiket. ogly keleti népek spirituális megújulása, shumskyi borotbista
nemzeti-kommunistái pedig az ukrán identitással kapcsolatos feszültségeket vitték be a pártba.
mindkettő kínos volt a bolsevik pártvezetésnek.
- shumskyi-ék a kisorosz jelzőt pejoratív gúnyosan az ukrán hivatalnokokra mondták, azokra akik nem
álltak ki az erősebb ukránosítás mellett. felháborodással fogadták, igaz nem voltak biztosak benne, h
mit is jelent: egyesek simán csak a kommunistákat nevezték annak. elutasították de tény h az ukrán
pártnak két gyökere volt: egy városi oroszokból létrejött bolsevik egy másik pedig a vidéki ukránokból
álló borotbisták. a nemzetiségpolitikáért az egykori borotbisták, byvshie-ek voltak a felelősek,
illetékesek. az igazi ukránok tehát a byvshie-k, a többi etnikai ukrán pl a bolsevikok kisoroszoknak
minősültek. hozzuk képest az oroszok és a zsidók még inkább alkalmatlanoknak (szervetlennek, nem
organikus) bizonyulhattak a nemzetiségpolitikai kérdésekben. az ukrán nacionál-kommunisták nemcsak
ukrán identitást, hanem ukrajnában hegemón ukrán kultúrát is akartak. a sztálini ukrán identitás minden
ukrajnainak nyitott lett volna, ehhez képest a PD az etnikai ukránokat támogatta, akik értették tudták a
helyi kultúrát. szóval ebben is volt némi ellentmondás. éppen ezt az ukrán tartalomtól akartak
megszabadulni, a tiszta vérű ukrán kifejezés kínosnak tűnt. pedig sztálin etnikai ukránokra gondolt, h
azoknak kell az ukrán pártvezetést alkotniuk. hasonlóképpen Baskíriában (baskír tatár között nyelvi
különbség minimális, mégis ragaszkodik a baskírok kinevezéséhez). nemzetiesítés lélektana: a
nemzeteket saját nemzettársaik vezessék, s ehhez hozzáteszik a modernek, h még szeresse is saját
nemzetét. shumskyi ezért az organikusság miatt is nem- v anti-bolseviknek tűnhetett. nemzetiesítés
stratégiai eszköz, de célként kellett bemutassák. nemzetiesítés nem-e exklúzivista nemzeti kultúrák
kialakulását támogatja.
2. smenovekhovstvo - a kifejezés az emigráns oroszokra értették,h ők is most szovjetországot kellene
támogassák, hiszen a bolsevik párt a valódi orosz érdekeket képviseli. sok ukrán nackó hazatért az
ukránosítás hírére. az ukrán emigráns került az akadémia történelmi tanszékének élére 24, 26ban
ünneplik a születésnapját. 3 okból engedték a bolsik: 1. kellettek a nemzetiségi szakértők, 2. be akarták
bizonyítani h komolyan gondolják az ukránosítást 3. külpolitikai célokból.
- hasonlóság a smenovekhostvo és a byvshie tagsága között, nacionalista vonal. de nem tévesztették
össze, a smenovekhostvo-k polgáriak és ellenforradalmárok voltak. taktikai szövetség volt. nem várták
h bolsevikok legyenek, a párton kívül tisztességes karriert futhattak be az oktatásban kulturális
intézményekben adminisztrációban, főleg Keleten. a byvshie-k megtérhettek és pártban is futhattak be
magas karriert, nemzeti kommunisták voltak. s voltak még bolsevikok akik beleszerettek a
nemzetiségpolitikába, pl Skrypnyk ukrajnában, de még sokan mások - ők is hittek a nacionalizmus és
kommunizmus összebékítésében, kompatibilitásában.
- zminovikhivstvo szolgálta hát az ukránosítást, mitől a bolsevikok idegesek lettek. GPU-val
megfigyeltették, annak jelentése szerint a szovjet hatalmat lassan őrölnék fel a nacionalizmusa, annak
elültetésével gondozásával: ukrán autokefál egyház létrehozatala s az akadémia a birtokukba került.
"kulturális munka" a fegyverük. a nemzeti kommunistákat felhasználták a szocializmus építésére, de
azok is felhasználhatták a kommunizmust a nacionalizmus propagálására.
- a GPU volt a legnagyobb ellenfelük, nemzetiesítési politikának is. a shumskyi ügy után hihetőbbé vált
az érvelésük, a sovinizmus nő, nem-orosz és orosz egyaránt- Kaganovich ezért inkább a NEP-et okolta.
ukránosítás segített irányítani a tömegeket,de közben a nackóizmust is megnövelte a párton belül és
azon kívül is.
3. külpol, piedmont elv a csehszlovák és lengyelo ukránok lakta területein, külön pártocskák, kijev saját
külpolt folytat diplomáciát. a lengyelek megfordították a dolgot: a piedmonti elv a szovjetek ellen
fordult, a lengyel kommunista párt inkább a szovjet disszidenseket vonzotta, mint fordítva, az
elégedetlenkedő ukránokat lengyelországban.
- orosz kérdés: kérték sztálintól a proletariátus deruszifikációját, elutasította. kérték a sajtóban az ukrán
kultúra nyugatra fordulását, ezt is elutasították. Iurii Larin 26ban felveti az orosz kérdést a tanácsban, h
az orosz kisebbség el van nyomva. Semen Dimanshtein a nemzetiségi albizottság ,unkatársa arra hívja
fel a figyelmet, h az ukrán anyanyelvű oktatással az orosz nyelv el fog tánni fokozatosan ukrajnából. az
idős prolikat ukrik fogják felváltani,nem fognak már megtanulni oroszul. pl Donbass.
- megjelenik az orosz-ellenesség, ukrán szeparatizmus. nackók befolyása ukrajnában a lengyel
közelségnek is köszönhető, a nemzetközi befolyásért cserébe engedményeket kaptak, s végül ez oda
vezetett h a nacionalista kötelék vált a nyugati és szovjet ukrajna közti kapocs, s nem az ideológiai.
Nemzetiség és a baloldali ellenzék
- ismét kelet. a nemzetiesítés különbözött kelet és nyugaton, a nemzetiesítés-ellenesség is csak
nyugaton vált jelentőssé, s leginkább a nyugati államok közelsége miatt, s annak befolyására kialakuló
nemzeti kommunizmus. de hasonlóságok is voltak: frakcionalizmus, a régi polgári elitek befolyása. a
keleti köztársaságok megkülönböztető jele volt h a köztársaságok elitjei bal és jobboldali frakciókra
oszlottak, valszeg sztálin NEP baloldalával való harcának hatására, mímelésére.
- főleg tatár krím tatárisztánban erős ez a szembenállás. egyik ok, forradalom előtt is erős értelmiségi
réteg, bal-jobb megosztással amit behurcoltak magukkal a bolsevik pártba. tatárisztánban a jobboldalt a
nacionálkommunisták voltak a forradalom előtti baloldali pártokból, beszipkázták őket a bolsevikok.
káderhiány miatt megszállták az államigazgatást, kivéve a pártot 21-24 között. míg ukrajnában az
akadémiákra űzték őket, itt a kormányzatban is ültek.
a baloldalt fiatal tatár forradalmárok bolsevikok alkották, akiknek nem volt a forradalom előtt politikai
előéletük. élükön moderált balos, de tőle balra a bukhariniták álltak, tatár internacionalisták akik meg
akarták szüntetni tatárisztánt,nem hittek az osztályon felüli nemzeti formában. a jobboldal
kriptonacionalista, a nemzetiségi kérdésből fétist csinálnak, nem bíznak az orosz proletariátusban. 20-
21 24-25 között ők irányítják tatársztánt. tehát bal és jobb a nemzetiesítési politikához való viszonyulás
választóvonalát jelentette
- ukrajnában másként volt. khvylovyi magát szélső balnak mondta, trotskyt imádta, shumskyi elítélte
trotskyt, jobbra került. az ukránosítás ellenzői között is volt meg bal: bal a kijevi s egyéb urkán
bolsevikok Piatakov forradalmárok, s Kviring pro-oroszföderációs frakciója katerynoslav-ban. hogy
miért volt ez így? egyik magyarázat szerint a nemzetiségi kérdés nem volt annyira fontos, h a lakosság
etnikai törésvonalak mentén sorakozzon fel. másik, h minél nagyobb a távolság oroszok és nem-
oroszok között keleten, a helyiek bal frakciója annál elszigeteltebb, nem válik részévé de rákényszerül
az oroszokkal való laza szövetségre.
- 23ban mikor lenin felkérte trotsky-t h támadja meg sztálint a nemzetiségpolitika kérdésében, a tatár
jobbos vezér Sultan-Galiev felajánlotta szövetségét trotskynak. az nem élt vele, de sztálint
figyelmeztette az eset, h egy szövetségi szintű ellenzék kialakulásában nagy szerepet játszódhatnak a
keleti köztársaságok. végül Galievet a baszmacsi múltja miatt letartóztatják, amit a szovjet szimbolikus
politikához szokott szemek jelnek vélnek, s így a tatár balosok is támadásba lendülnek. azzal vádoltak a
tatár jobbot, h nackók és a szovjet uralom ellen akarnak fellépni. sztálin azonban nem engedte el a
jobboldali frakciókat és vezéreiket, hiszen szüksége volt neki is a támogatásukra. megvédte őket de
megdorgálta, h kudarcot vallottak a jobboldalizmus elleni védőműként, most a NEP által elindított
változás közepette. 23 és 26 között többször is közbelépett sztálin h megvédje a helyi régi nackós elitet
(nacionálkommunista megfelelőjét keleten) a folyamatos támadásokkal szemben. az orgbüró is
többször be kellett avatkozzon h a nemzetiesítés miatti feszültségeket megoldja a helyi elitek körében.
azt hangsúlyozták h a bal/jobb ellentét felszínes, ideológiai természetű.
- a nemzeti frakciósodásnak strukturális okai voltak, ezért volt krónikus, nem lehetett megszabadulni
tőle: sztálin a felső első vezetésbe helyieket promovált párt, sovnarkom, TsIK és független bizottságok
(komisszár), míg a párttitkári tisztet elsősorban európaiak töltötték be (általában oroszok) (kivéve
grúzia és örményország ahol a pártot és a kormányzatot is a helyiek vitték sztálin alatt). a nackó régi
elitek a nemzetiesítéstől félő volt h túlságosan belelkesülnek, ezért volt ott a párttitkár, aki egyrészt
ellenőriznie számon kérnie és lassítania is kellett a nemzetiesítés folyamatát. nehéz pozícióban volt,
még akkor is, ha a helyi baloldali frakció került uralomra. a helyiek jelentős befolyásukkal lassíthatták
a végrehajtást, hivatkozhattak nemzetiségi szakértői és elnyomott voltukra. ilyen körülmények között
kereste a kívülálló pártitkár a helyi bal frakció kegyeit, egyrész információkért másrészt azért is, h
elhessegtetse magától a nagy-birodalmi sovinizmus gyanúját. csoport konfliktus: gruppirovka. több
titkárt is elfogyasztanak egymás után, vagy 7-9et. M.M. Khataevich kinevezését követően rájön, h csak
úgy tudja megfékezni az ellentéteket, ha megfegyelmezi a tatár nacionalista frakciót. hogy ne tűnjön
tatárellenesnek, kivette a részét a tatárosításban (mint kaganovich ukrajnában és Goloshchekin
kazahsztánban). ugyanakkor bármi eltérést a párt hivatalos utasításától nemzeti csoportérdek
megnyilvánulásaként elhajlásként értelmezett. így sikerült mint a jobb, mint az ultra-balnak nevezett
baloldallal is konfliktusba keverednie. a Khataevich szerint a szélső bal internacionalista érvekkel
akadályozza moszkva központosító törekvéseit, s nem veszik észre, h ezzel a nacionalizmus mellé
állnak. végül eltávolítják, már a helyi oroszoknak is kínos: "khataevich elvtárs ideológiai tartalmat
akart adni a bal és jobb terminusoknak, sikertelenül". khataevich szerint a nagybirodalmi sovinizmus is
veszélyes, de tatársztánban a mindkét elhajlás az. bal és jobboldali is. sőt, a helyi sovinizmus az
offenzív és agresszív, míg az orosz sovinizmus ellenreakció defenzív jellegű. erre a tatárok félelmükben
elterjesztették a pletyót, h fel akarják számolni tatársztánt. ezt cáfolni kellett, központból küldtek magas
fokú tisztviselőt h a kongresszuson elhatárolódjon az ötlettől. 28ig húzta, leváltják, de sztálin kegyét
nem veszti el. 20as években nehéz volt a köztársaságokat vezetni, a párttitkárok dolga csak a szocialista
roham központosítását és a terrort követően vált könnyebbé - gyakorlatilag feudális birtokká alakítva
azokat.
- a mély frakcióharcok ellenére a balos ellenzék nem használta fel 27ig a nemzetiségi kérdést. miért?
mert egyrészt a régi kádereknek volt nemzetiségpolitikai tapasztalatuk, az újaknak nem. másrészt
érdektelenség a nemzetiségi kérdés iránt. harmadrészt ellenségesség lenin nemzetiségpolitikája iránt
(ez piatakov elv internacionalizmusa); Vagatian könyve 27ből A nemzeti kultúráról követte Piatakov
elméletét h egy közös nemzetközi kultúrát, és nem sok kis nemzeti kultúrát kell kialakítani. Vaganian
könyve lett az internacionalista ellenzék hivatkozási alapja, még tatársztánban is ez alapján akarták
vitát a helyi balosok.
- a vita zajlott Sztálin és Zinoviev között a 27es TsKK találkozón is, ahol Zinoviev szerint sztálin
elrontotta a lenini nemzetiségpolitikát, helyette kolonializmust csinálnak. ukrajnában ukránosítanak,
ami szembemegy a nemzetiségpolitikával. nem harcolnak a sovinizmussal. végül elállnak az
internacionalista állásponttól s helyette szuperkorenizatsiia-val állnak elő a 27es TsK-n, új program:
- gyors iparosítása a nemzetiségi régióknak,
- a kitelepítések újragondolása, a nem-oroszok javára
- a szovjet párt tanács kooperatívák és szövetségi apparátus nemzetiesítése
- a nagyorosz sovinizmussal való harc a központi bizottságok és központi kormányzati apparátusban
- a nemzetiségek tanácsát egy a nemzetiségi érdekeket megvédeni képes orgánummá kell változtatni
- nagyobb figyelem a nemzetiségi proletariátus kialakítására, és szakszervezeti munkát nemzetiségi
nyelven is
- új 5. TsK nemzetiségpolitikai konferenciát a legkisebb legalsóbb nemzetiségiek részvételével is.
A program a jobboldalnak kedveskedik, de az ukránok Zinovievet nagyhatalmi sovinistának nevezték,
a baloldaliak körében pedig nem rezonált a dolog. piatakov és zinoviev, vaganian, krestinskii,
preobrazhenskii nemzetiesítés-elleni kifakadásaik hiteltelenné tették őket a balosok jobboldalán,
hipokritáknak mondották őket. az ellenzéket nemzetiségellenesnek tartották. az egyedüli kivétel grúzia,
ahol az ellenzéknek volt népi támogatottsága, mivel a jobbos ellenzék mellé álltak a sztálinnal
szembeni harc egy adott pontján 22-23.
- a nemzetiségpolitika nem döntötte el a baloldali ellenzékek sorsát. de a hiperkorenizatsiia programuk
ellenére rajtuk maradt az internacionalista bélyeg. sztálin mikor 28ban meghirdeti a NEP-vel való
szakítást, s meghirdeti a felülről jövő forradalmat, s kijelenti h a jobboldali elhajlás a legveszélyesebb,
utólag mintha igazolta volna Piatakov s Vaganinan internacionalista mozgalmát. de sztálin nem vallotta
az elveiket, de ő is oda jut h a nemzetiségpolitika erősítette, semhogy kezelte volna a nacionalizmust.
A szocialista roham és a kulturális forradalom
- 28ban indul 32, a nemzeti alkotmány fejlődésének mérföldköve, a szovjet társadalom
átalakítása:gyors, erőltetett iparosítás, a magánkereskedelem felszámolása, a mezőgazdaság
kollektivizálása, kuláktalanítás, megerősítette fokozta a központi diktatúra erejét. ennek a változásnak a
két elemét jelölte kulturális forradalommal: 1. a proletariátus támadása a régi elitek osztályelemek és
intézményeik ellen; 2 utópikus projektek és társadalmi kísérletek hullámai az új szocialista életmód
felfedezéséért. stratégia és érzület egyben. stratégia h a bolsevik militánsokat mobilizálják az
osztályellenségnek stigmatizált népesség megsemmisítésére; a hangulat utópikus és harcias volt. a 4. és
5. fejezetekben a kulturális építő jellegéről volt szó, most annak destruktív romboló hatásait kívánja
tárgyalni, különösen az állam irányította terrorra. de a fő fókusz a nemzetiesítési kampányra és a PDB-
ra tett hatásain lesz.
- bolsevik történelemkönyvek az állam által felülről kezdeményezett és irányított forradalomként írják
le. Barrington Moore különbségtétele az okok és végkimenetelek terén az alulról induló népi
társadalmi forradalmak (francia, orosz, kínai) és az elit által felülről vezényelt forradalmak között
(Japán, Németo, Töröko). hasonló feltételek a sztálini reform mint atatürkék reformja: társadalmi és
gazdasági elmaradottság érzése, gyors felzárkózás modernizáció igénye Nyugat iránt, külső
fenyegetettség az állam létének v függetlenségének veszélyérzete. a modernizáció az állam irányította
alapvető társadalmi átalakulás a társadalmi szerkezetben, gyors iparosodásnak alárendelve. az
ideológiai állami volt, s az átalakulás központosítással járt a politika, katonaság és a gazdasági erő
terén.
különbségek is voltak. a felülről jövő kanonizált forradalmak tipikusan nemhogy államiak, hanem
nacionalisták is egyben, ahol a nemzeti idea mint esszencia a múltban került meghatározásra, s annak
visszaszerzésére szükséges a jelen társadalmi és kulturális átalakulás, megtisztulás a dekadens jelentől.
ez a nacionalizmus állami paternalista populista formában jelentkezik, amely a társadalomtól a teljes
egységet és alávetettséget várja el. az ő feladatuk a nemzet érdekében áldozatot hozni, amit a
gyakorlatban a központosított állam hatalmának növekedésében mérnek. cserébe az államnak vigyáznia
kell a népességre. az állam nem törekszik mobilizálni a lakosságot a társadalmi változás oldalán,
inkább semlegesíteni próbálja őket. A forradalmi állam lassan fokozatosan lefegyverzi, kooptálja a
korábbi uralkodó osztályt, ahelyett h gyorsan váratlanul és erőszakosan megsemmisítené azt.
Robert C Tucker: Stalininsm as Revolution form Above In Stalin in Power 1990
Barrington Moore Jr. Social Origins of Dictatorship and Democracy
- mindez sztálin szocialista rohamjára nem volt jellemző: erőszakot alkalmazott gyors megszabadulás
az osztályellenségtől, amihez a széles társadalom segítségét, részvételét kérte. még fontosabb
különbség h nem a nemzeti hívószavával, hanem az osztályharccal ideologizálta meg ezt a harcot. ez
volt a kulturális forradalom. másrészt azonban a kanonizált forradalom típusjegyei mint az állami
paternalizmus, a tömeg demobilizálása, a népi egységre és engedelmességre való hivatkozás inkább a
sztálini forradalom végkifejletére érvényesek. sztálin felülről jövő forradalma a kanonizált
forradalomtól taktikájában különbözött, nem céljait illetően. a kulturális forradalom megerősítette a
PDB-t, de néhány előfeltevését meggyengítette. mielőtt a forradalmat tárgyalná, néhány szó a populáris
kulturális forradalmi hangulatáról és ellenségességéről a nemzetiesítéssel, egyáltalán a nemzeti
kategóriával szemben.
A népi támadás a nemzetiségre
- a tömegek véleményét a nemzetiesítés politikáról mi sem árulja el jobban mint az a nagy érdeklődés,
ami a 28as indítását követően a a jobboldali elhajlások feljelentése terén nyilvánult meg. korábban pl
ukrajnában a baloldali elhajlás számított büntetendőnek nagyhatalmi sovinizmusnak (Vaganian,
Piatavov, Zinoviev), most a helyi jobboldali elhajlást lett a leges legveszélyesebb. a szovjet hatalom
feladata támogatását a polgári értelmiségieknek, parasztságnak, a NEP a jóindulatát a helyi
nacionalizmusokkal. Dmitrii Lebed cikke a Bolsevikben az ukrán nacionalizmus nagyobb veszély mint
az orosz sovinizmus. ezt sztálin is megerősítette orosz íróknak, egy ukrán történész az ukrán cenzúrát
megkerülve moszkvában publikált tanulmányt ugyanerről. szemináriumok a témában, beszélgetések,
végül az ukrán marxizmus-leninizmus intézetben is rendeztek hasonlót, ami már kiverte az ukrán
pártvezetésnél a biztosítékot, hiszen éppen ez az intézet kellett volna védelmeznie a párt ortodoxiáját és
így nemzetiségpolitikáját (saját nemzetiségpolitikai intézete volt Skypnyk vezetésével), meglepetésként
érte őket h a fiatalok vonzódtak a nemzetiesítés, ukránosítás-ellenes kampányokhoz. felvették a
kesztyűt és védelmükbe vették a szakértők politikusok pártmunkások a nemzetiségpolitikát. korholták a
marxizmus-leninizmus intézetet h teret adott a nemzetiségpolitikában a frakciósodásnak, holott az
elhajlás nem bal v jobboldali Ukrán v nagyhatalmi sovinizmus), hanem a sovinizmusnak mindegy, az
bal v jobboldaliként ugyanúgy, bármelyikként elő és ki tudja adni magát. mindkettő növekedni fog a
szocialista roham alatt, ezért mind2őt üldözni kell. 30ban sztálin 1 nyilvános megjelenésével leállította
a harcias nemzetiesítés-ellenes megnyilvánulásokat.
- a nemzetiségpolitika felülvizsgálatakor csak ukrajnában került ez a határt az ukrán és az orosz
sovinizmus közé. másutt a helyi identitás, nemzeti identitás vs. nemzetköziség internacionalizmus
dichotómiában jelent meg. beleértve az oroszt is. a nemzetköziesedés minden kultúrával szemben
ellenséges volt. hasonlóan utópikus internacionalizmust képviselt a latinosítás, a eszperantó nyelv köré
szerveződött mozgalom, és Marr elmélete az etnikai jegyek plasztikusságáról, alakíthatóságáról
[letöltve Michael Smith Language and Power in the creation of the ussr.pdf-ben]. Dimanshtein
nemzetiségpolitikai szakértő beszéde, szintézist keresni a nemzetköziség népek közeledése és helyi
nemzetépítés mi a népek elkülönülését hozza: vagyis a szövetségi szovjet proletár internacionalizmus
urbánus kultúrája ellentmondásban van a vidéki nemzeti kultúrákkal. korábban az volt a párt hivatalos
álláspontja, h ezek kiegészítik egymást - változást vár Dimanshtein a hivatalos párt ideológiában.
érvelése úgy szolt, h a NEP alatt beindult társadalmi és gazdasági változások (elektromosság, vasút,
iparosodás, női jogok, a helyi proletariátus kialakulása s a földreform) már nélkülözhetőnek, sőt a
fejlődést visszafogó erővé tette a helyi identitások, nacionalizmusokat. ma már csak funkciótlan
jobboldali elhajlás a nemzetiségpolitika. a nemzeti különbségek nem fognak teljesen eltűnni, de
jelentőségük csökkenni fog. benézte: a párt nem fordult el a nemzetiségpolitikától s az ukrán s egyéb
párttól megkapta a nagyhatalmi sovinizmus internacionalista álarcát.
- a szocialista roham során a gazdasági tervezőhivatalok gazdasági racionalitása is előtérbe került, a
helyi nemzetiségi érdekekkel szembeni "internacionalizmusuk". a Gosplan pl ennek nagy híve volt, de
28ig leültették, vagyis h statisztikai és gazdasági racionalitás mentén húzzák meg, jelöljék ki a
közigazgatási adminisztratív határokat - szemben ugye a 20as évek óta divatban levő raionirovanie-vel
szembe. 28től kezde több kisebb autonóm oblaszt és köztársaságot arra kényszerítettek, akaratuk
ellenére, h egyesüljenek h egy nagyobb közigazgatási krai részévé váljanak. Totskii újságíró szerint a
szocializmus kezdeti szakaszának megfeleltek a nemzetiségi területek,de az új második lépésben már
nincs szükség rájuk, már nem segítik a fejlődést, inkább akadályozzák a gazdasági szempontok
érvényesülését. ez is benézte. de a nemzetiségi területek ötlete kezd divatjamúlttá válni.
- a kollektivizálás ezt csak felerősítette (már a nemzetiségi területek idejemúltságának képzetét).
elterjedt az a nézet, h az új kollektív gazdaságok összetételükben nemzetköziek kell legyenek. a
kollektivizálás során trend h nemzetiségi alapú falusi mezőgazdasági szovjeteket felszámolták, s h a
teljes kollektivizálás a nemzetiségi nyelvi és egyéb kulturális partikularitások felszámolását fogja
magával hozni -vagyis azon jellemzők eltűnését vetítették előre, melyek szükségessé tették a
nemzetiségi területek létrejöttét.
- a bizonytalanság egyik oka az volt, h a központ nem adott ki határozott direktivát a szocialista roham
és a nemzetiségpolitika viszonyáról. nem meglepő, hiszen a nemzetiségpolitikát sem tudták
összefoglalni h pontosan milyen gyakorlatokat is értenek alatta (több bizottság is dolgozott rajta, 21
óta), s hogyan lehetne megreformálni. TsKK-t oda teszik h tanulmányozza a birodalomban zajló
politikákat, de nem sokat jutnak előre. végül
Sztálin közbelépése
- 28 őszén sztálin 2 hónapig dolgozik 1 tanulmányon, h helyretegye a nemzetiségi kérdést a pártban. h
az nem csupán időszakos engedmény a nacionalizmusnak, taktika stb. 29 februárra készen áll a nyers
változat, mi azzal a közismert gondolattal szál vitába, h a kapitalizmusból a szocializmusba való
átmenet alatt a nemzeti formától is megszabadulnak. sztálin szerint ennek semmi köze nincs a
marxizmushoz. a nemzetiségpolitika nem taktikai engedmény. de a proletariátus mindenhol
elnemzetesedik, lásd kedvenc példái lett és magyar proletariátus asszimilációja - ez az általános
törvény, s ez fog történni az SZUban is. a nemzeti forma a történelmi fejlődés kikerülhetetlen fejlődési
szakasza a nemzetközösödés fele. a nemzeti formát azért fejleszti h arra épüljön majd a nemzetközi
szocializmus (formailag és tartalmilag). tehát a nemzetiségek maradnak. a szocializmus építése:
szocialista tartalom, nemzeti formában. az ellenvetések nagyhatalmi és nagyorosz sovinizmusok,
internacionalizmus köntösébe bújva.
- sztálin beszéde előtt az orgbüró ülésezett, s programot dolgoznak ki mi a teendő a kulturális
forradalom felerősítése végett. a figyelmük keletre fordul, s a következő programpontokat látjuk:
- gyorsított tempó az egyetemes általános iskolázottság elérése érdekében
- agressziv PD programok a kulturálisan elmaradott nemzetiségeknek a központi egyetemeken
- pd a helyi nemzeti proletariátus megteremtése keleten
- újabb erőfeszítések a nemzetiesítés végrehajtására keleten
- kiteljesíteni a nemzetiségi szovjetek hálózatát
- elismerni az új nemzetiségi tanácsokat, nemzetiségi etnikai proliferáció
- új írott nyelvek kidolgozása
- szovjet nyelvek latinosítása, beleértve némelyet mely cirillt használ
- promoválni és erősíteni az SZU nemzetiségi kultúráit.
A régi elitekre való támadást mellőzve,a kulturális forradalom a PDB-nak megerősítése. SZu
alkotmánya: sztálin elutasítja az internacionalizmust. tehát szovjet identitást nem dolgoznak ki, az SZU
multietnikus állam marad. korenizatsiia = natsionalizatsiia. de küzdeni kell a helyi és a nagybirodalmi
orosz nacionalizmus sovinizmus ellen is. a gyakorlatban a nagyorosz nackóizmus ellen alig léptek fel, a
helyi nemzetiségi nacionalizmus ellen viszont 28-33 között zajlott a terrorkampány. minek nagy hatása
volt a PDB-re.
A kulturális forradalom kirakatperei Ukrajnában
- a szovjet kormányzat kedvenc promóciós kampánya (ahogy a kulturális reformé is) a terror és a
kirakatperek voltak. Shakhty összesküvésének leleplezése jelentette a nyitányt. de birodalomszerte
mindenütt kisebb-nagyobb perek sorozata a régi elittel szemben (főleg nackó kötődésű elittel szemben).
SVU ukrán felszabadítási unió tagsága ellen. a per shakhty-pere a teljes szu-ban sajtóérdeklődés
kísérte.
SVU kirakatper: 30, harkiv 45 vádlott. meg voltak válogatva, egykori nemzeti szocdemek, akadémiai
tagok (VUAN), az autokefál ukrán egyház tagjai, egyéb nem-párttag független értelmiségiek. régi rend
intelligenciája. az akadémia autonómiájának megtörése volt a cél. ez csak a kezdet, urkánszerte 29ben
több mint 7száz embert tartóztatnak le, a kampány végére több ezerről beszélnek. 254 kötetnyi
vizsgálati anyagot termel a GPU.
- a kampány 28ban a kulák elemek és városokban az osztályidegen intelligencia elleni zaklatással
indul. régi ügyek felmelegítése. Efremov volt a nemlétező SVU vezetője, annak ifjúsági szárnyát
vezető egyetemistát fogják el, aki bevall mindent Pavlushkov (SUM, ukrán ifjak uniója). az svu
kiterjedt mindenre, vidék-város, egyház, iskolák, kiadványok, akadémia stb - a GPU pedagógiai
történeteket dolgozott ki, bizonyítékokkal. sztálin orvosi vonalat összeesküvést is szeretett volna. még
moldvából is szedtek össze vádlottakat.
-kirakatperek nevelési céljai, a teljes társadalmat megmozgatták, animálták. 4 funkció: 1. pozitív
mobilizációs funkció (shakhty-vel pl a munkásosztályt a szocialista roham mellé állítani), 2. fekete-
bárány funkció, bűnbak képzés, a düh becsatornázása és megfelelő célra terelése, 3. megfélemlítés, 4. a
hivatalos politika céljainak hirdetése, hangsúlyozása (gyors iparosítás nem játék).
- az svu per a nemzetiesítés-ellenes réteget mobilizálta. csak 1 alkalommal sikerült a fiatal tömegeket a
nemzetiségpolitika mellé állítani, a keleti nők fátyoltalanításának kérdésében. azt remélték a perrel
megszólítják a fiatal prolikat s azok újult erővel támogatják az ukránosítást, hát csalódtak, mert azok
éppenséggel még ellenségesek is voltak a nemzetiségpolitikákkal, nyelvpolitikákkal szemben.
- de a megfélemlítés működött, az SVU a teljes társadalmat átszőtte antiszovjet machinációjával
propagandájával, a központjuk az állam az államban akadémia volt. belső lázadást akartak szítani, h
arra hivatkozva a nyugati hatalmak be tudjanak avatkozni. a pártvezetés remélte h a tömeg elhiszi,
számukra ez pszichológiai igazság volt: úgy gondolták, a smenovekhovstvo-k így viselkedtek volna
egy külföldi beavatkozás összeesküvés esetén. európa figyelmére is számítottak. lássák h mire képesek.
a nyugat ukrán pártoknak is jelezni akartak, vagyis a piedmonti elvet feladták a szovjetek.
- nackó eliteket, főleg oktatási intézmények éléről. ukrajnában felső pártvezetést nem érintette a
tisztogatás.
Terror, mint jelzőrendszer
- milyen közpolitikai hatása volt a terrornak a nemzetiségi köztársaságokban? egy biztos következmény
h a régi nemzetiségi elitnek annyi lett. milyen hatással az ukránosításra? a propaganda szerint
felgyorsította volna, hiszen eltávolította volna az ellenforradalmi régi értelmiségieket, s helyükbe
proletár értelmiségieket helyezett volna. igaz h proletár vidéken újabb ukránosítási kampány indult a
per ideje alatt (lásd 3. fejezet). de az ukránosítás ellenfelei a pert jelnek vélték,h ideje leszámolni a
nemzetiségi politikával. Skrypnyk: kettős könyvelés a pártban a nemzetiségi kérdést illetően: egy az
őshonos másik kategória a nagyorosz sovinizmusnak. a terror nem szimmetrikus. az oroszok az
ukránoknak: erősebben harcolnak az orosz, mint az ukrán sovinizmus ellen. skrypnyk jól látta, a
terrorral a gazdasági intézmények bosszút állnak a nemzetiesítést következetesen végrehajtó ukrán
eliten. próbálta elérni, h a kirakatperben legalább 1 pozitív elemét részét szerepét kiemeljék pl az
akadémiának (nyelvpolitikai teljesítményüket). 38ig zajlott az ukrán terror,minden fontos intézményen
végigfutnak. a nagyorosz perek a központban zajlottak, kisebb médiafigyelem mellett. aszimmetria a
puha-intézkedések alkalmazásánál végrehajtásánál (itt szóba sem jött a terror), míg a keménynél a puha
intézmények politikáját nem kérték számon, főleg nem terrorral (a gazdaság intézmények be sem
tartották a nyelvi előírásokat).
- különbség a pártvonal kétféle sovinizmusával szemben: 1. a bolsevikok a nemzetiségpolitikát nem
tekintették pártprioritásnak, a polgári nacionalizmus elleni harcot igen. ezért előbbire nyomásgyakorlás
elég, másodikra terror. 2.a gyakorlatban a nemzeti nacionalizmus írott formában nyilvánult meg, míg az
orosz sovinizmus bürokratikus belharcokban. 3. a helyi nacionalizmus külső nyugati beavatkozás
veszélyével társult, ami letartóztatást vonhatott maga után. 4 a szocialista roham központosítást hozott,
s mivel a központi szervek orosz nyelvűek voltak a helyi szervek nemzetiségiek, a kettő egymással való
kommunikációja nemzetiségi jelentéssel töltődött. központ vs. periféria. a központiakra "orosz"
intézményekként tekintettek, a helyiekre "nemzetiségiként". a konfliktust köztük a központ legitim
központosítási erőfeszítéseire érkezett helyi dacválaszként válhatott értelmezhetővé (mestnichestvo).
aszimmetrikus terror.
- a közpolitikákban nem állt be változás, de a nemzetiségi politikák végrehajtóit alkalmazóit utolérhette
a terror (utol is érte).
Terror és a közpolitika visszafordulása Beloruszban
- fehéroroszban sok helyi pártfunkcionárius, magas szinten is le lett tartóztatva. etnikai beloruszok.
ugyanazzal a váddal illették ezeket a fehérorosz nemzeti kommunistákat, mint az ukrajnaiakat: hibás
nacionalizmus. azt volt az oka a nemzetiesítés sikertelenségének. 32ben a fehérorosz párt hivatalosan
megerősíti, h a belorusz nacionalizmus akadályozza a belorusziasítást. fordulópontot jelez az egész
SZU-ban, győztek a nemzetiesítés-ellenes erők.
- a belorusz és ukrán ország sok mindenben hasonlított. nyugati határ lengyelországgal, ott is éltek
fehéroroszok és ukránok saját kommunista pártokkal. a városi lakosság fehéroroszban zsidók és
oroszok, a parasztság belorusz. de kevesebb zsidó és orosz arányaiban is mint ukrajnában. a nemzeti
gondolat fejletlen volt, a parasztok felszólaltak belorusz megalakítása ellen, mondván fehérorosz
nyelven, h ők nem tudnak csak oroszul. a korenizatsiia-t az ukrán mintára készítették: nyelvkurzusok,
fenyegetések elbocsájtással, hazahívása a nackó értelmiségnek stb.
- sikeres volt a program a 20as években, a központi pártbizottság is sokat foglalkozott a kérdéssel.
néhány év alatt a köztársasági hivatalnokok 22% beloruszról 90%ra nőtt 29re, a papírmunka belorusz
nyelven zajlott, csak szóban volt az orosz kommunikáció. 29 1 kivétellel minden újság fehérorosz
nyelven lett kiadva, folyóirat orosz nyelven nem is volt. 28% anyanyelvű elemi iskolázottság 93.8%ra
nő 29ig. felsőoktatásban is értek el sikert, sok eloroszosodott belorusz ismét fehérorosszá vált.
- Zatonskyi TsKK bizottsága 29ben érkezik vizsgálni a nemzetiségi programokat. 52 napot tölt,
vizsgálódik végül lesújtó jelentés Ordzhonikidze és sztálinnak, a következmény az üldöztetés.
zatonskyi támogatta a fehéroroszosítást, de meglepődött az orosz-ellenes érzületen, mivel lépten-
nyomon találkozott. a kommunistákat megmérgezte a sovinizmus, moszkva-ellenesek (akadémiák,
írók). hazaszeretet van egyáltalán nem ironikus értelemben használják a belorusz anyácska kifejezést, a
parasztokra lapti-kra (szandál) koncentrálnak, vagyis provincializmus van. kisebb perpatvarok
incidensek h az íróknak nem tetszett h orosz darabokat adnak elő (lefordítva), h a fehérorosz film
ruszifikálódott, h az egyetemen rosszul bánnak az írókkal stb. zatonskyi: itt az ideje szovjetifikálni
szovjet-beloruszt. Ignatovskii - fehérorosz nemzetiségi szakértő még a fehérorosz történelmet is
megírta, mit később visszavontak mint nacionalista munkát. a pártvezetőség a nemzeties nemzeti
kommunista értelmiség hatása alatt állt. nincs ellenségeskedés a párt és a kormány között, illetve
nyilvánosan a kávéházakban beszélik meg, nincs titkolózás - ez felháborító. a nacionalista értelmiség
nemzeti költőkké, tanácsadókká stb. váltak. s a komcsi elitek paroláztak teáztak velük. a belorusz
kommunisták nemzeti kommunistákká váltak (mezőgazdasági elhajlás), de még a forradalmi
bolsevikok is igazodtak a nacionalista környezethez. a szovjet erő és a proletariátus diktatúrája ingatag
lábakon áll beloruszban, miközben a szomszéd legyenlo támadásra készül. kulák hangulat.
- 30-ra a pártvezetőséget letartóztatják, kirakatper az ukrán mintára SVB ellenforradalmi szervezetben
való részvételért. régi értelmiség, a tűzfészek az akadémia, összeesküvés a lengyelo-i beloruszokkal a
lengyel kormány támogatásával. különbség is volt, az ukrán SVU-ban nem vett részt a felső
pártvezetés, a beloruszban igen. a polgári értelmiség diktatúrája a proletariátus diktatúrája helyett.
varsóban s nem minszkben határozták meg a belorusz ssr költésgvetését, a belorusz nyelvet el akarják
lengyelesíteni.
- a per megtette a hatását, 29re a párt nyilvánosan újságban elhatárolódnak a korábbi nacionalista
politikától, s kijelentették h a nemzetiségi sovinizmus a legnagyobb leselkedő veszély. hát tévesen
értelmezték a központ parancsát, mert később sztálin helyesbített, h igenis a nagyhatalmi sovinizmus
maradt a legnagyobb ellenség. 31re az orgbüró is megbocsát a belorusz pártvezetőségnek. de a
fehérorosz nacionalizmust támadták a sajtóban, az ideológiai befolyás alá kerültek "nemzeti
opportunisták" önkritikus hangvételű cikkeket írtak. fehéroroszországban a korenizatsiia-ra nem volt
hatással a terror, a terror a prioritásokat tűzte ki, amit érintett, attól el lehetett tekinteni stb.
Következtetések
- a kulturális forradalom ambivalenciája: utópikus volta segítette a nemzetiségpolitika életbe ültetését,
míg a terror aláásta.
- a nacionalizmus elzárhatja egymástól a népeket, saját belső osztály-ellentéteik felszámolására
törekednek s elzárják magukat a többiektől. mondja sztálin papa, ezt nem szabad hagyni, együtt kell a
szocializmust építeni. az egység hiányát ellensúlyozandó 29-31 között a népek testvérisége kampány,
kampány mi elővetíti a 35ös szovjet alkotmány népek barátsága jelszót. minekután sztálin megvédi a
korenizatsiia-t. a népek barátsága kampánynak egyik jelentős fejleménye h rehabilitálták az orosz
nacionalizmust kultúrát, mint az SZU egység egyik erejét. hh? kulturális forradalom az
internacionalizmus felé kellett volna hasson. csakhogy a bolsevik központ terjedése az orosz elem
erősödésével járt (ez a csoport állt a legközelebb a szovjet hatalomhoz). mint már kimutatta, a felülről
irányított forradalmak hajlanak a nacionalizmusra. sztálin 31es beszéde a történelemről azt az orosz nép
történetével azonosítja (elmaradott cári hatalom az oroszok vereségét hozta). az orosz nacionalizmus a
lemaradottság ledolgozására egyben szocialista internacionalizmus is volt.
- honnan jött az orosz nacionalizmus ilyen váratlanul? 1. az állami központosítás, államisággal való
azonosulás gondolatából (ukrajnában az állami intézkedéseket könnyen "oroszként" lehetett látni, s így
zsigerből elutasítani). 2. külpolitikai okok, piedmont-elv elvetése, védekező külpolitikára való átállás. a
nem-oroszok határokon átnyúló együttműködése gyanússá vált. 3. kollektivizálásnak legerősebben a
nem-orosz területeken álltak ellen, ez felértékelte az oroszokat. 4. sztálin aggódott az oroszok
ellenérzésétől a PDB-val szemben. ahogy az osztályharc alulról jövő nyomása csökkent, a forradalmi
mobilizációs stratégia jelentőségét veszítette, úgy nőtt az orosz nacionalizmus propagálása.
- felülről jövő forradalom: központosítás, xenofóbia és kollektivizálás. a szocialista roham felerősítette
a PDB-t, de kikezdte alapjait az orosz nacionalizmus kiengedésével. 33tól alapvető elemévé válik az
oroszozás sztálin beszédeiben is. az orosz büszkeség, a lustaság legyőzése, a forradalom sikere.
7. A nemzeti értelmezése az 1933-as éhségnek
- 31re a nemzetiesítési politikát ellentmondásos helyzetbe került. a kulturális forradalom részben
megerősített, részben megroppantotta. megjelent a nemzetiesítési politika nyilvános ellenvéleménye, az
orosz nacionalizmust rehabilitálták, a nemzetiségek elitjeit üldözték terrorizálták, a központ befolyása
megerősödött s vele együtt az orosz elem nyelv is - ami a helyi autonómiák ellen hatott. a nyugati
határon levő feszültségek pedig még gyanúsabbá tették a nyugati népek nemzetesítő politikáját. a dolog
könnyen pro-nyugat vs. központ-szembenállásba torkolhatott. ezért is gondolták h a korenizatsiia
inkább erősíti a nackóizmust, mint mérsékelné. keleten a kulturális forradalom fejlődéstani
modernizációs programja berobbantotta a nemzetépítést, és stigmatizálta az orosz nyelvet, kultúrát.
sztálin meg akarta erősíteni a keményvonalas politikát s erre a 32-es gabonarekvirálás tűnt jó
alkalomnak, mely a kubai vitába s politbüró a 32 decemberi ukránosítás-ellenes határozataihoz vezet.
- a kubáni vitát az ukrán és orosz szövetségi tagállam határvitája váltotta ki. az ukránok az orosz
területen is ukrán szovjetek létrehozását követelték (piramis-felépítésnek megfelelően, amit az oroszok
belügyeikbe való beavatkozásként, agresszív ukrán nacionalizmusként értettek (korenizatsiia
eredményeként), határokon átlépő nacionalizmus, akárcsak ugye Lengyelország határainál (shumskyi
esetében is).
Piedmont-elv és szovjet határviták
- a szovjet nemzetiségi területek létrehozása és a szovjet külpolitika között erős összefüggés van.
ukrajnában hozták létre őket, h megszégyenítsék vele a lengyeleket, h azok a saját ukrán és belorusz
kisebbségeinek nem garantál hasonló elbánást. s nemzetek szövetségében a szovjetek folyamatosan
kérdőre vonták a lengyeleket. a nemzetiségi területekkel tehát a szomszédos nyugati államokban
akartak befolyást szerezni, mintát mutatni, befolyást szerezni a nemzetállami szomszédok területén. a
nemzetiesítés inkább azért született, h a nacionalizmusnak keretet adjon, h visszafogja terjedését, de ez
is összefügg a külpolitikával, hiszen ugyancsak mintaként tekintettek rá, főleg a határvidéken (ott is
jöttek létre az első nemzetiségi szovjetek).
- így jött létre még 24ben a moldáv assr, főleg orosz lakossággal, s hozták létre a moldvai nyelvet a
román kommunisták tiltakozására (acélból, h a moldvaiak uazt a nyelvet beszéljék, mint besszarábiai
testvéreik).
- de a három szláv állam határai sem volt rendezve. belorusz,ukrán, orosz.
- belorusz kis területen jön létre a belorusz népességhez képest. nyugaton és keleti határai mentén is
beloruszok éltek. rigai szerződéssel nagy beloruszok lakta területek kerültek lengyelországhoz, több
millióan. ukránok is. másrészt több milla fehérorosz élt oroszországban is, akiket azért csatoltak oda,
mert féltek az oroszok a lengyel behatolástól. a beloruszok kérték h csatolják oroszországi testvéreiket
hozzájuk, de a helyi orosz elit ellenállt, a népek ellene bujtotta (h meg kell majd fehéroroszul
tanulniuk). végül bizottságot hoznak létre, és 24-26ban 2milla határmenti beloruszt területtel együtt
átcsatolnak fehéroroszországhoz az RSFSR-től (16+2 uezdi - területi adminisztratív egységet).
piedmonti elvnek megfelelően, s az asszimilációt elkerülendő - szóval komolyan vették. néprajzilag
korrekt határt húztak, kissé torzított csak a fehéroroszok javára. ez lett a minta az ukrán esethez is.
- ukrajna túl nagy volt, külpolitikailag sem támogatták annyira a lengyel féllel szemben, így is elég
nagy volt. fel akarták osztani legalább 2 részre, keleti részen pl donbass orosz városi lakosság és
nemzeti identitás nélküli parasztság élt, 18ban saját köztársaságot kiáltanak ki, amit aztán központi
nyomásra csatolnak ukrajnához. ezzel az oroszok úgy érzik h túl sokat is kapott ukrajna.
- ennek ellenére a transzkaukázusi köztársaság létrehozásakor a shakhty ls taganrog régiók ukrajnától
transzk-hoz akartak csatlakozni megengedik, kb 130ezer lakos. cserébe az ukránok az orosz
északnyugati régióból kérnek 65%ban ukránok lakta voronyezs, kurksz, brianszk körzeteket 2milla
lakossal. az ukránok még sikeres propaganda-kampányt is folytattak ezen a területen, a helyi orosz
hatóságok panaszkodtak az illegális gyakorlattól. a vitát 25ben a TsIK oldja meg: é-khoz megy a
terület, az északi ukri igény kb fele, 1milla lakossal, 58% ukrival. észak-kaukázus elégedett lett, az
ukránok egyáltalán. ha a belorusz határhúzás módszerét követték volna, akkor kb 5millió lakosú terület
kellett volna hozzájuk kerüljön. ez a határkövetelés egyedi volt az SZU-ban, ahol a határokat, főleg
keleten az orosz területek kárára, a nem-oroszok előnyére húzták (a gyakorlag az volt,h a nagyobb
entitás adott a kisebbnek, pl tatár a baskírnak stb. az etnográfiai határhúzás ritka volt).
- az ukrik azt mondták ez nem a végleges határ, még 1,5milla ukrán lakik a határ mentén. újabb
bizottságot lobbiznak ki, amely 29ig működik. 26ban kaptak még 3 körzetet, 14 falut 178ezer lakossal.
a politbüró segítéségére számítottak. sztálin szerint túl gyarkan változtatják a határokat, az oroszok már
panaszkodnak h ukránul fehéroroszul tanítják őket. belorusz kéri szmolenszket stb. tehát a
határhúzogatások felszítják az etnikai ellentéteket, ezért inkább nem piszkálják. odafigyel az oroszok
érzelmeire, a fordulópont éppen ez az orosz-ukrán határ kérdése. elodázzák a kérdést, inkább az ukrán-
lengyel galícia piedmont-szerepére koncentrálnak.
Az ukrán kérdés az RSFSR-ben
- a sikertelen határmódosítás után 25től az ukránok Butsenko vezetésével VUSTIK cikkek, az
oroszországi ukránok jogaival kezdenek foglalkozni. 6ésfél milla ukrán jogait veszik semmibe,
tagadják meg nemzetiségi jogaikat, és hogy ukrajnának kötelessége utánajárni nézni a kérdésnek. a
dolog azért is rosszul hangzott, mert oroszországot saját kisebbségeinek elnyomásával vádolta,
miközben az a lengyelországi ukránok jogaiért lobbizott a nemzetek szövetségében. Mykola Skrypnyk
ezt az analógiát fel is vállalta. az ukrán ssr nemcsak az SZU kívüli ukránoknak (lengyelo, csehszlov,
román) hanem az oroszországiaknak is piedmontja.
1. összesen 7,8milla s valamennyi ukrán élt oroszországban, a nemoroszok 30%-a. kérdés volt oroszo
multietnikus állam marad v orosz etnikai a köztársaságok autonóm területeket leszámítva, s így
2. kérdéssé vált az ukránok asszimilációja. az rsfsr-béli ukránok csak 67%a mondta az ukránt
anyanyelvének, természetesnek tekintették az orosz-ukrán-belorusz asszimilációt mivel közelálló
népeknek tartották őket. az ukrán asszimiláció a szovjet nemzetiségpolitika kulcskérdésévé vált, mivel
az ugye nem tűrte az asszimilációt.
3. ukrajna s oroszország feszültsége, az orosz ellenérzés az ukrik nyomulásával szemben
4. kubánban az ukrán kérdés összekavarodott a kozák kérdéssel, a föld tulajdonjogával, a politikai
megbízhatóság, és területi identitással (soslovie). láttuk már a 2. fejezetben h ez közép-ázsiában hogy
megbonyolította a földreformot. kubánban a kozákok ukránok voltak, a parasztok orosz és ukrán
telepesek. a terület tulajdonjoga összekeveredett a nemzeti területek határaival, és ismét
robbanásveszélyes helyzetet hozott létre.
5. az orosz köztársaság kínos ambivalenciája. birodalmi központ volt, s nagyságából is amolyan
második birodalmi központkén működött, s így neki nem voltak nemzeti igényei, legalábbis a központi
apparátus kínosan ügyelt erre a szerepből következő semlegesség látszatára, amit az ukránok
beloruszok ki is használtak. ezért vették komolyan az ukrán lakosság jogait is az orosz területen. az
oktatási bizottság ukrán iskolákat szervezett. 24ben az ukrán gyerekek csak 5 százaléka járt ukrán
iskolába, 193 anyanyelvű elemi suli, néhány középiskola. (összlakosság 100milla, 74milla orosz,
7,8milla ukrán, 26.5milla nem-orosz. 7.8milla ukránból 5milla mondta az ukrán nyelvet
anyanyelvének. nem akarták az ukrán nyelvű sulikat, nem volt biztos h létezik ez a nemzetiség, de az
orosz apparatcsik ragaszkodott hozzá (elemi és középiskolai oktatás ukrán nyelvűvé vált). vitatták a
helyi lakosság jogát, h megválasszák az iskolák tannyelvét: a diákok anyanyelve a döntő, el kell kerülni
a lakosság szondázását -mondta a Narkompros. szóval a helyi lakosság zöme ellenezte az ukránosítást,
de akadt néhány lelkes ukrán is (Khokhliandiia-t akarnak építeni az RSFSR-ben). 27ben megismétlik,
közvéleménykutatás nem ér, népszavazás sem, a gyerek anyanyelve számít (a szovjet dekolonizáció az
önkéntes asszimilációt is meg akarta akadályozni).
- narkomprosnak nem volt ereje hatásköre hozzá h rákényszerítse akaratát a helyi önkormányzatokra,
ezért a központi hatóságoknak panaszkodott, h szerezzenek érvényt a politikának. azok csak
közvetlenül avatkoztak bele, Kubány kapcsán határozatot fogadnak el, h a kozákokat nemzetiségként
nyilvántartsák, ukránokként mivel ukrán volt az anyanyelvük. jelentések szerint a nem-kozák lakosság
a kozákokat egységes ellenforradalmi tömegnek látja, szegény és gazdag kozák az oszályellentétek
dacára összefogott. nemzetiségi státust kaptak, nemzetiségi jogokat. ukránnak vallották magukat a 26os
népszámláláson, kubány lett az oroszországi nemzetiségpolitika tesztlaboratóriuma. a forradalom után
megalakul a kubányi rada szeparatista entitás, ukrán nyelvű iskolákkal, de a bolsevik győzelem után
gyorsan elfelejtik a helyiek ezt a kalandot (ekkor ukrán=ellenforradalmi). a kubányi okrug 61.5%-a
kozák, 915ezer ember. nemzetiesítéskor megalakítják a saját Kozák TsK-t, az észak-kaukázusi
hivatalosságok tiltakozása ellenére 150 ukrán nyelvű iskolát alapítanak, s nemcsak a kubány térségben
hanem egész észak-kaukázusban megalakulnak az ukrán iskolák, nemcsak az 580ezer (+170ezer orosz
nyelvű kozák) kozáknak, hanem é-kaukázus 3 milliós ukrán lakosságának. a kubányi ukrugban a párt
26ban támogatja a kormányzati munka ukránosítását. ezek azonban nem jöttek létre a helyi hivatalok és
párt ellenállása következtében. az é-kaukázusi köztársaság VTsIK-ja meg is találta az érveket: 1. a
kubányi nyelvet beszélnek a kozákok, nem ukránt, 2. már asszimilálódtak 3. a földtulajdonért zajló
vitákat fog kiváltani, 4. a kozákok a földért cserébe szélesebb autonómiát fognak követelni. az
ukránosítás kérdése az volt, h ki lesz hatalmon, kozákok v nem-kozákok. ha végigviszik az
ukránosítást, kidobják az összes kommunistát. így 26ban, 1 évvel a hivatalos meghirdetése után már le
akarják fújni az ukránosítást észak-kaukázusban.
- a 25ös földreform a kozákok földjét a nem-kozák lakosságnak juttatta. a forradalom a kozákoknak
politikai státusvesztéssel járt. az ukránosítással ezen akartak a kozákok fordítani, mivel a földeket még
nem osztották ki, még nem telepedtek rá. tehát föld tulajdonának kérdése nemzetiségi kérdéssel,
határkérdéssel és politikai státus kérdésével kombinálódott. az ukránosítás annyit jelentett, h az
ellenforradalmi kozákok kezébe adják a hatalmat. a dolgot csak bonyolította ukrajna beavatkozása, aki
a 25ös sikertelen határmódosítás után 2kulacsos politikával élt: új határkiigazítást követelt, támogatta a
határon túli ukránok jogait. az ukrán nyelviskolák kérdésétől kezdteben távol tartották magukat mert
értették a kérdés bürokratikus konfliktus jellegét. kurszki ukránokról cikkeztek, de a kubányi
ukránosítás visszafordítására már keményen reagáltak. 27től az ukrán komcsi párt hivatalos lapjában
külön rubrika az oroszországi ukránokról. h az oroszok nem valósítják meg az SZU
nemzetiségpolitikáját. nemzeti alapú szolidaritás minden ukránnal, éljenek azok akár szibériában, sőt
amerikában is (etnikai szolidaritás). az oroszországi ukránok pedig kezdtek ukrajnára mint kulturális és
politikai patrónusra tekinteni. az ukrán újságok ezt sugalmazták, olvasói levelek az oroszországi
elnyomásról, ukrán nyelvű kiadványokat küldenek, sőt tanárokat (ukrajna mint piedmont). ezt a
helyzetet látták é-kaukázusban is, s dühöt váltott ki a kormányzati körökben. a gpu jelentései szerint a
függetlenségére készülődő ukrajna tünetei. 27ben többeket letartóztatnak mert kubányt akarják
ukrajnához csatolni; szovjetellenes mozgalmak vidéken.
- kubány és ukrajna között feltételezett kapcsolat vezet a nagy éhség nemzetiségi értelmezéséhez a
későbbiekben - ami 32 decemberében üti majd fel a fejét.
- Z. Ostrovskii VTsIK ellenőr akit Voronyezs és Kurszk térségébe küldenek 27ben, h ellenőrizze az
ukránosítási program végrehajtását. jelentése szerint a VTsIK határozataiból szinte semmit sem
tartottak be a helyi szovjetek (határozatokat fogadtak el, kísérleti programokat vezettek be, de
gyakorlatban nem csináltak semmit). miközben kazahsztánban is megalakultak az orosz szovjetek, az
orosz szövetségi tag területén ott éktelenkedett a nemzetiségi politika eme szégyene, hibája: kimaradtak
a nemzeti szovjetek piramisából. a kulturális forradalom hatására is 27ben a VTsIK-ben az ukránok
voltak a központi téma, kurszk és voronyezs gubernii (kormányzóság) megalakítja közösen a Közép-
Fekete Föld régiót, amely meghirdeti 27ukrán körzet és 780falusi szovjet ukránosítását.
- a kaukázusiak ellenálltak. az elején el sem mentek a vtsik gyűléseire, 28ban is hiába kérte a központ h
delegáljanak valakit a kérdésben. végül vizsgálóbizottságok érkeznek egymás lábára taposva,
Ostrovskii is maga TsIK és VTsIK közös vizsgálóbizottságot vezet a nemzetiségi kérdésében é-
kaukázusban. végül beadják a derekukat, 3 éves tervet hirdetnek meg amiben 37 ukán többségű körzet
ukránosítását hajtanák végre. é-kaukázus kapitulálása után az ukránosítás elterjedt az alsó-volga
mentén, kazahsztánba és távol-keletre is.
- az ukránosítás győzött oroszországban is, a nemzetiségi szovjetek megalakulásával, s még tanulság h
a központi nemzetiségi hivatalok (Nemzetiségek tanácsa, VTsIK nemzetiségi oszálya, Narkompros
Sovnatsmen-je) győzni tudtak a makacsul ellenálló helyi hivatalosságok fölött. egyben ukrajna
győzelmét is jelentette, akinek kulturális politikai piedmont-szerepét gyakorlatilag megerősítették. az
orosz régiók segítséget kértek az ukránoktól az ukránosítás terén, azok meg listát küldtek h miben
tudnának segíteni: tanárok, szöveggyűjtemények, olvasmányok, irodalom, folyóiratok, pedagógiai
programok-kurzusok, művészi kiállítások, zenei és színházi bemutatók, filmek és rádió műsorok,
múzeumok segítése kiállításokkal, irodalmi körök szervezésében segítség, fenntartott helyek ukrán
egyetemeken stb. az ukrán narkompros határozata gyakorlatilag mefogalmazza az ukrán pidemont elvét
(ukrajnának szolgálnia kell minden ukrán kulturális igényét a SZU-ban). ukrajna legnagyobb
exportcikke az ukrán-tanár volt: távol-kelet tanárállományának 30%-át adták. volt h maguk küldték, de
sokszor spontán, önszántukból mentek tanítani (ennek 1ik oka az ukrán vidéken már 31-32ben
jelentkező éhség, élelmiszerhiány volt). 32ben 85 tanárt küldtek, s 5000 érkezett önszántából.
- az orosz föderációban az ukránosítás jól haladt, elsősorban az ukránok magasabb kulturális fokának
köszönhetően, 32re már több egyetemük is megalakult a központi fekete-föld régióban (leggyorsabban
az orosz szövetségi entitásban az ukránosítás volt a legsikeresebb nemzetiségi program). észak-
kaukázusban az ukrán anyanyelven tanuló gyerekek aránya 12%ról felment 80%-ra 31-32-re. távol
keleten 0ról 32re 1076 anyanyelvű általános iskola és 219 középiskola működött. irodalmi körök,
múzeumok, színházak, intézetek újságok hálozata alakult ki villámgyorsan.
Nemzetiségi szovjetek táblázata 31-35ben, körzetek száma föderatív elemenként 291. oldalon

- az oroszországi nemzetiségi szovjetek nagy része ukrán volt. s ezek fontossága az orosz-ukrán
kapcsolatok miatt is fontos volt.
A Kubáni események
- a 32 évi gabonabegyűjtés okozta feszültség a kubányi decemberi forrongásokban ölt testet. a
nemzetiesítési politika okozta feszültségek s a gabonahiány a központot arra vitte, h a gabonahiányt
nemzetiségi interpretációban adja elő. decemberben 2 ukránosítás elleni határozat születik, de
- előtte még a nemzetiségpolitika kudarcaihoz hozzájáruló egyéb események:
1. a lengyelországi ukrán kommunista párt becsődöl, s a szovjetek attól tartanak h a piedmont elv
inkább visszafele sül el, már a szovjet egységet veszélyezteti, a lengyelek szítják a nacionalizmust az
ukrán komcsik körében és nem fordítva. ráadásul K-európában a nacionalizmus felütötte a fejét, lásd
németo, szovjetek defenzív külpolitikára álltak át.
2. másrészt a nem-orosz pártszervezetekben eluralkodó frakciósodás a nemzeti törésvonalak mentén
(lásd a shumskyi ügyet) felerősítették a félelmet, h a nemzetiesítés nem féken tartja, becsatornázza a
nacionalizmust, hanem éppen szítja azt. nemzeti kommunizmus helyett nacionalista kommunizmus jön
létre.
3. a kulturális forradalom terrorja aszimmetrikus módon csattant elsősorban a helyi nacionalista
eliteken, s nem azokon a nagyhatalmi sovinisztákon, akik ellenálltak neki. a nemzeti kommunista
eliteket kezdték gyanúsnak illojálisnak tekinteni a kulturális forradalom központosítása (aminek
ellenálltak) s a terror-hadjáratának következtében,
4. a külföldi fenyegetettség is arra késztette az apparátust, h az orosz érdekeket is artikulálja a rendszer
belső kohéziójáért, ha a szovjet uniót egyben akarták tartani a külső ellenségekkel szemben is. a
nemzetiesítés helyett tehát újfajta megközelítés merült fel.
5. az orosz-ellenes érzelmeket és az orosz ellenérzést szovjet-ellenes érzelmekként fordították le. ez
romboló hatással lesz a PDB-re és a nemzetesítő politikára.
- az ukrán piedmonti szerepfelfogás mind az öt pontban meghúzta a vészféket. kívülről nemzeti
nacionalista alapon beavatkozás az SZU magállamába. ezt is a nemzetesítő polgári maradványeliteknek
tudták be, akik nacionalizmust fűtöttek a nemzetiségpolitika farán. ez az ukrán politika a helyi transz-
kaukázusi és közép fekete-föld régió orosz lakosságát és pártelitet irritálta, s lassan nuygat-párti, orosz
és szovjetellenes politikaként kezdték értelmezni. hogy ez megtörténjen szükséges még a
kollektivizálás és az annak következtében jelentkező hiány és 32es gabonarekvirálás.
- a hadigazdaságot idéző gazdaságpolitika tudták h hasonlóan erős ellenállást fog kiváltani a
parasztokból mint 19ben a polgárháború idején. főleg a nyugatosnak mondott ukrán, lengyen, belorusz
részeken. a gpu már készült, a jelentésekben beszámolnak h már nemcsak az értelmiség körben terjed a
sovnimzus, szovjet kolonializmusról beszélnek a parasztok, a lázongások központjai vélhetően az
ukrán és kozák é-kaukázusi területek. a parasztlázadások 45.1%-a ukrajnában zajlott 19%os aránnyal
az összlakosságon belül (a lengyel-ukrán határon tört ki elsőként - igazolva a szovjet félelmeket).
30ban a lázongások 29%a ukrajnában zajlott (4098 a 13754ből).
- kollektivizálás és kuláktalanítás elleni lázongások, nacionalista jelszavakat harsognak. általában a
nem-orosz területeken a legnagyobb az ellenállás, s keleten a legerőszakosabb (holott ott nem is vették
túl komolyan a kollektivizálást). pl 30ban megölt kommunista káderek 36%át keleten gyilkolják meg
(é-kaukázus, transzkaukázus, közép-ázsia, kazahsztán, tatárföld, baskíria). helyi milíciák jönnek létre,
akár 800 taggal is, feléled a baszmacsi mozgalom is, a vörös hadseregnek be kell avatkoznia.
- a keleti ellenállásra reagálva a politbüró ülésezik s titkos dekrétum február 20.án: A kollektivizálásról
s a kulákokkal való harcról a nemzetgazdaságilag elmaradott régiókban. felsorolják a módszereket
melyeket nyugaton alkalmaztak a lázongások csillapítására. kalinin tatárföld tanácsának fejét
ellenforradalmi tevékenységgel vádolja, mivel az finanszírozta a dekulákosítást. a kollektivizálás
megtorpan, de a központi hatóságoknak az a képzet marad meg, h az oroszok lakta területek
hűségesebbek és könnyebben is kezelhetőek mint a nemzetiségi perifériák.
- a kozákokkal szembeni polgárháborús időket idéző bánásmód a kollektivizálással szembeni
ellenállásuk miatt az ukránosítással szembeni ellenérzéseket is növelte a helyi regionális
pártapparátusban. 37ről 20ra csökkentették az é-kaukázusi ukránosítandó körzetek számát. a központ
támogatása nem tört meg, de közbe kellett avatkozniuk az ukránok érdekében, a pravdában
panaszkodtak.
- 32 végére komolyabb problémával kellett szembenézzenek az é-kaukázusi párthivatalnokok: miért
nem teljesítették a rájuk eső gabonakvótát? a kollektivizálás óta egyre nehezebb volt a központ
növekvő terheit teljesíteni. 31 végén ukrajna és é-kaukázus már az éhség határán állt. 32 tavaszán a
központ megengedte a kollektív farmok közti kereskedelmet és további magkölcsönöket engedélyezett
h javítson a helyzeten. de a 32es termés is gyenge lett, a központ pedig sztálin és molotov leveleikben
rugalmatlanul a kvóták teljesítését követelték. 32: gyenge termés- magas beszolgáltatási kvótával. 32
augusztus 7: az állami tulajdon, így a gabonalopásért is halálbüntetés járhat. a kvóta leszállítása helyett,
mit az é-kaukázusiak kértek, inkább a terror növelését javasolta a központ a gabona behajtására. sztálin
elégedetlen az ukrán vezetéssel, a kvóták csökkentését és még több gabonát kérnek moszkvától. végül
sztálin lejjebb viszi a kvótát. 33ban leváltja a pártvezetés élét ukrajnában (a kubányi menet s a 32es
ukránosítás elleni dekrétumok után) h velük elveszítik ukrajnát (nackókká váltak). bizottságok
küldenek a behajtás felügyeletére, növekvő terror mellett: szerte SZU-ban de ukrajna és é-kaukázus
kiemelt helyszínek. a bizottság kiszál kubányba, s elszabadul a terror. a célpont a kozákok, kulák
elemek akik a kollektív szövetségből paraszt-egyesületet akartak létrehozni. a tervkvótát meg kell
valósítani: gazdasági és jogi szankciók bevezetése. Rostov a központ, ott megy a nagy agitprop. 3
kozák várost fekete listára tettek: ami azt jelentette h lezárták gazdasági blokád alá az amúgy is már
éhező városokat (Molot a rosztovi újság neve), kirakatperek, a párt és szovjetek vezetőségének
üldözése, ellenforradalmi elemek letartóztatása a GPU által. a letartóztatott éhező kozákokat északra
vitték munkatáborokba, 16ezret tartóztatnak le.
- a másik célpontja a terrornak a falusi alacsony rangú kommunisták voltak. a katasztrofális
beszolgáltatási eredmények nem annyira a kulákok szabotálásának, mint a hozzá nem értő nemtörődöm
gyenge akaratú kártékony helyi kommunistáknak köszönhető. rossz kommunista rosszabb, mint egy
nem-kommunista. nem hajtották végre a parancsokat, ami nem kommunistává,hanem ellenségé teszi
őket, ők a felelősek, szabotáltak. 2 intézkedés a helyi falusi kommunisták terrorizálására: a pártból
eltávolítják őket, szó szoros értelemben, viszik az északi táborokba (ilyen addig még nem volt,
legalábbis a pártból való elüldözés nem ezt jelentette/politikailag veszélyesek). 45% kerül rostára
Shkiriatov intézkedése során, tehát a párt titkárság, városi tanácsok és a kollektív farm pártsejtje is
beleértve. az igazságügy is rákapcsol: 5ezer komcsit Kubányban, 15ezret É-kaukázusban tartóztatnak
le. nyilvánosan kivégzik őket. egy farmigazgatót aki meghamosította a gabonabeszállítás mértékét
előbb elítélnek 10 évre, majd később új per és 2 társával együtt kivégzik. gyorsan ment a híre. sokan
elmenekültek a kolhozokból a szomszédos területekre, ukrajnából is érkeztek sokan mert ott már
durvább volt az éhség mint kubányban. ezeket lengyel ügynököknek kiáltották ki (Pilsudski.ek és
Petliurites-ek).
A nagy gabonarekvirálási válság nemzeti interpretációja
- kaganovich észak-kaukázust, molotov ukrajnát intézte. 16ezer letartóztatott helyi pártfunkcionárusok
és a kolhozok farmok adminisztrációjából. 108at kivégeznek. visszatérnek moszkvába és a politbüró
decemberben 14én fogadják el VÉGRE rátér a két ukránosítás elleni határozatot, intézkedést. a
korenizatsiia 23as meghírdetése után ez az első hivatalos dokumentum, ami kijelenti, h a nemzetesítés
nem váltotta be az iránta fűzött reményeket, inkább szította, mintsem integrálta a nacionalista
energiákat. legalábbis ukrajnában és az észak-kaukázusban. az ukrik és é-kaukázusban a párt nem volt
figyelmes és a nackók, kulákok, lengyel ügynökök, egykori katonatisztek a kozák rába egykori vezetői
stb beférkőztek a farmok vezetőségébe. szabotáltak. e figyelmetlenség oka az ukránosítás volt.
mechanikusan végezték, nem vizsgálták meg milyen kádereket vesznek fel, beszivárogtak az
ellenforradalmárok. nem-bolsevik ukránosítás, az ellenőrzés hiánya sajtónak iskoláknak stb. a gabona
beszolgáltatást az ukránosítással felvett áruló káderek követték el- röviden ez volt a nemzeti
interpretáció.
- több esemény hozzájárult ehhez az interpretációhoz: 1. kialakult a nemzetiesítés-ellenes narratíva a
kulturális forradalom következtében, a nemzetesítés inkább generálta mint kezelte a nacionalizmust,
nemzeti kommunisták kerültek vezető pozíciókba, akik határokon átnyúló etnikai kapcsolatokat
építgettek, s a kulturális forradalom központosítása és a régi értelmiséggel szembeni leszámolása. a dec
14.i politbüró határozat ezt erősíti, h legalább 1 esetben a korenizatsiia fokozta az ellenforradalmi
erőket, nemhogy lefogta volna a nacionalizmust. 2. az ukránok piedmonti magatartása oroszországban
élő ukránokkal szemben gyanússá tette és mintázatot látott a központ a két legnagyobb gabonatermelő
vidék és vezetőik, az ukrán nemzeti kommunizmus között. 3. a kollektivizálás nyugaton erőszakos
ellenállást váltott ki ami felébresztette a félelmet a nemzeti szeparatizmussal szemben, ami 32 végén
politikai válsághoz vezet.
- a nemzeti interpretációja a gabonarekvirálás és az éhségnek nem oka, hanem inkább következménye
volt a válságnak. sztálin kezdte összekapcsolni a gabonaválságot a nemzeti elemekkel, de a terepen
levő vizsgálóbizottságok inkább a helyi kommunistákat, kulákokat és kubányi kozákokat szidta.
bizonyítékok arra utalnak, h a központ erőltette ezt az értelmezést, a külföldi ügynököket stb. a közös
ukrán szál a két legnagyobb gabonatermelő vidéken. a nem-ukránok, oroszok elégtétellel követték az
eseményeket, ahogy a 33-as kulturális terrort is, ami elsősorban az ukrán értelmiségieket célozta.
- a 32-33 terror és gabonabehajtást. a gabonabehajtás a parasztságot sújtotta, legyen az ukrán orosz v
belorusz. ehhez kapcsolódott egy nemzetiségi terror is, ami a nem-orosz párt és egyéb hivatalnokokat
érintette. az éhség a 27-28ban megkezdődött gabonabehajtás végeredménye, s nemcsak az ukrán
területeket érintette, szándékos sem volt, minden gabonatermő vidéket sújtott: alsó-volga stb. etnikai
indíttatású végképp nem, de ez nem jelenti h nem számított a nemzetiségi faktor. a nemzetesítés elleni
vélemények ekkor erősödtek meg, s kubányi és ukrán ellenállást a gabonabehajtással szemben ennek a
politikának tudták be. a december 14i politbüró dekrétum erősíti meg a nemzetiségi szálat, az
ellenállásra való tekintettel, s engedi meg a nemzetiségi terror alkalmazását ukrajna és kubány ellen. 1
napra ra újabb dekrétum: az ukránosítást leállítják oroszország területén, újabb dekrétum 16án a terrort
kiterjesztik beloruszra is.
- a gabonaterror 33májusában leáll, de a nemzetiségek elleni terror még tart 34ben is. elérkezik közép-
ázsiába is. szívósabb az ukrán területeken, mert a nemzetiségi eliteket megbízhatatlannak tartották, s
ellenállóbbak is voltak a rekvirálással szemben. s végül lezárták a határokat féltek h a zavargások
továbbterjednek az ukránok belső migrációjával- éhenhaltak. 90ezret ukriból, 70ezret é-kaukázusból,
29ezret alsó-volga vidékéről küldenek munkatáborokba. szóval a gabonaterror változást indított el a
nemzetiségpolitika terén is.
Következtetések: az 1932 decemberi politbüró dekrétumok utójátéka
- fordulópont, de nem egyértelműen jelzi a változást, nem az ukránosítást ítéli el, hanem a rossz
gyakorlatát, mechanikus alkalmazását. a válasz nem az oroszosítás volt, hanem a bolsevik oktatás,
kádernevelés helyes módja. az oroszországi ukránosítást leállítják, s igazából ez úgy is marad
(nagyfokú eloroszodás volt jellemző), de másutt nem változtatnak az asszimiláció elleni politikán. a
terror 1 éven át tart, minekután új nemzetiségpolitika körvonalazódik: a szovjet etnikai tisztogatás
kezdete, ellenséges-nemzet kategória megjelenése, a nemzetiesítést nem dobják ki, de átértelmezik, az
etnikai proliferáció helyett etnikai konszolidáció, amit oroszországban az adminisztráció ruszifikálása
kísér, az orosz kultúra rehabilitációja, mi lefekteti az alapját a népek barátságának metaforájának, az új
szovjet alkotmány nemzeti jelszavának. az új nemzeti szovjet alkotmányt fokozatosan vezetik béfelé.

HARMADIK RÉSZ
A POZITÍV DISZKRIMINÁCIÓ BIRODALMÁNAK FELÜLVIZSGÁLATA
8. Etnikai tisztogatás és ellenséges nemzetek
- 35től 38ig 9 szovjet nemzetiség válik etnikai tisztogatás áldozatául: lengyelek, németek, finnek,
észtek, lettek, koreaiak, kínaiak, kurdok és irániak. ez erőszakos kitelepítést jelentett. 37-38 között több
diaszpóra kisebbség válik "ellenséges néppé", üldözik letartóztatják/kivégzik őket etnikai alapon. ez
szembement a pozitív diszkrimináció politikájával.
- az etnikai tisztogatás a 20. század specializmusa, ahol ezt a nemzetállami határok és az etnikaiak
egybeesése végett űzték ezt a gyakorlatot. az SZU erőszakos állam volt, de nem nemzetállam, az elitje
ezt nem is akarta megvalósítani. nem is akartak új szovjet nemzetiséget, identitást kialakítani, az
asszimilációt is elvetették. támogatta a nemzetiségeket végig a 30as években. tehát fura helynek tűnik
az etnikai tisztogatáshoz.
- nemzetépítés és nemzetpusztítás egyszerre, paradoxon. kétféle magyarázat: 20as évek nemzetiség-
politikájától való fokozatos elfordulás az etnikai tisztogatás 30as40es évek rémébe. másik: folytonossák
a szovjet nemzetépítő nemzetiségpolitikában 20as évektől egészen az SZU összeomlása utánig. a
nemzetiségpolitika kerete nem változott, egyszerre építették a nemzeteket, de bizonyos feltételek
lehetőséget adott azok szétrombolására is. sztálin utolsó két évtizedét ez jellemzi. Taylor szerint
ugyanazok az elvek teszik lehetővé a nemzet építését ahogy az etnikai tisztogatást és nemzetiségi
terrort is néhány stigmatizált kisebbség ellen, míg a többiek számára változatlanul hagyta a kereteket.
A határvidékek
- a szovjet politikát a 20as években etnofília jellemezte. néhány alapfeltétel adva volt az etnikai
tisztogatáshoz: népi etnikai tisztogatás, etnikai alapú mezőgazdasági áttelepítés és a piedmonti elv. az
első a terület ellenőrzéséért zajló harc során merül fel, vagy ugye ha a mezőgazdaságilag megművelt
területek határainak egybe kell essenek az etnikai határokkal (mezőgazdaságra alkalmas
földterületekért és korábbi birtokokért zajló harc). kazahsztán, észak-kaukázus, Kirgizisztán és Kubány.
- a rezsim megerősítette azt az elképzelést h az adminisztratív határok egybe kell essenek az etnikaival,
ezt gyakorlatba ültetve etnikai alapú mezőgazdasági telepítésekbe kezdett. szétszórtan élő. diaszpóra
kisebbségeket kompakt mezőgazdasági településekbe telepítették egybe (zsidók, cigányok), a
nemzetiségi területek közti földekre pedig a címzetes nemzet betelepülését várták. piedmonti elv h az
etnikai kötelék szolidaritás felülírja az szu határait, a terület politikai kötöttségeit. ezzel remélték ugye a
szovjet politika kivetítését külföldre, befolyást az etnikai kötelékeken átal. pl. belarusz így növelte meg
területét, a moldáv assr megalakulása. vagyis a szovjet politika már a 20as években a
nemzetiségpolitikában az etnikai elemre helyezte a hangsúlyt, s ahhoz kötötte a terület
adminisztrációját, a föld tulajdonlását, külpolitikáját és az áttelepítéseket is. ugyanezen elvek szerint a
30as években etnikai tisztogatást is lehetett rendezni.
- az etnikai proliferáció helyett etnikai tisztogatás. a változáshoz még 3 faktort kell megérteni: a szovjet
idegenellenességet xenofóbiát, a határvidékek kategóriáját és a be-kivándorlást övező politikát. az
idegenellenesség más volt mint a cári időkben, akkor a külföldi oroszelleneség hazai befolyásától
tartottak. a szovjet idegenellenesség ellenséges ideológiai befolyástól félt, nem etnikaitól, kapitalizmus-
kolonializmus. az idegenellenesség mégis kapott etnikai fókuszt tartalmat, s ennek a szűnni nem akaró
határmenti állandó kisebb partizán-gerillaharcok okolhatóak. pl baszmacs felkelés ami még 34ben is
kiújult, közép-ázsia afganisztán vonalon. a sztánokban a 20as években időszakos/állandó felkelések
(csecsenföld és dagesztán, karélia, grúzia, jakutföld, adzsárisztán, kabardínia), kollektivizálás újabb
hullám. a határvidéken állandósuló politikai banditizmus, 22 első felében több mint 14 állandó csoport,
több mint 100 fősek, akik a határvidéken portyáznak, határokat folyton átívelve. ukrán-lengyel határon
is előfordult, általában a nem-orosz határokon a szovjetek paráztak, idegenkedtek --> idegengyűlölet.
- a szovjet idegenellenesség 23ban jogi formát ölt, mikor is létrehozzák a határmenti régiókat
(pogranichnye raiony), egybeesően folytonosan, végig a szovjet határ mentén. ideológiai és
adminisztratív lehatárolásban pontosak voltak (másutt is voltak határmenti területek). a 23-as
dekrétumot a GPU jegyezte. végig a szovjet földi és vízi határ mentén magas kockázatú határmenti
sávot jelöltek ki, melynek mélysége 5m-től 500ig, 7.5km-16km-22km-en át húzódhatott. a 22kmes
sávot a GPU határőrsége ellenőrizte és különleges átkutatási és elkobzási jogaik voltak. jogilag tehát
egy új régiótípus jelent meg végig a határon: a határmenti régiók.
- a 23as határozat félelmet mutat, később azonban a szovjetek már maguk akartak befolyást hatást
gyakorolni a velük határos területekre, főleg nyugaton - piedmonti elv. 25ben a politbüró ezen nyugati
területeknek privilégiumokat kedvezményeket szavazott meg: magasabb fizetés a szakértőknek,
nagyobb gazdasági befektetések, a javakkal való jobb ellátás, engedély deficites költségvetésre és még
több kulturális befektetés. a határozatot a határvidékek politikai és katonai-stratégiai jelentőségükkel
okolták. a határmenti régiók alapján ítélik meg az szu-t.
- a nemzetiségpolitika is részét képezte ennek a stratégiának, igaz azon keresztül a szomszédoknak is
lehetőségük volt, h befolyást gyakoroljanak az SZU-ra. a szovjeteket leginkább a lengyel, német és finn
polgáraik aggasztották. a Rabkrin jelentése szerint a finnek a leningrád környéki finnekre gyakorolnak
hatást (kulturális kötelékek alapján) befolyást szereznek, s hasonló történik az ukrajnai lengyelek
(papokon keresztül) és németekkel, csehekkel - a jelentés szerint kémfészkek ezek a közösségek. pl
hindenburg megválasztásakor a németek körében az a pletyka terjedt, h ukrajnát 15 évig megszállják a
németek. ezen kockázatok alapján a rendszer azonban nem bekeményített, hanem éppen az ellenkezőjét
cselekedte: a nemzetiségpolitikát nem korlátozta ezekben a régiókban. a politbüró éppen hogy
kedvezményeket vezetett be ezeknek a régióknak. több nemzeti suli, több nemzeti terület,körzet
kiterjedt nemzetiségi sajtó, nemzetiségi káderek és az orosz sovinizmus büntetése. nemhogy
támogatták volna az etnikai homogenitást, a határ mentén is fenntartották sőt támogatták az etnikai
heterogenitást.
- szóval a nyugati határ mentén két politika feszült egymásnak: az egyik az idegenekkel szembeni
gyanú, xenofóbia politikája, másik pedig a kirakat politika, a piedmonti-elvre építve. a 20as években ez
utóbbi kerekedett felül. komoly sokkok sorozata kellett ahhoz h ezt az etnofil politikát elhagyják:
shumskyi esete, a lengyelo nyugat galíciai kommunista párt esete provokálta ki s hogy a 30as évekre az
etnikai tisztogatáshoz forduljanak. mindkét eset azt bizonyítja, h a bolsevikok nagy jelentőséget,
politikai jelentőséget tulajdonítottak a határokon átnyúló etnikai kötelékeknek.
Bevándorláspolitika
- piedmont elv és szovjet idegengyűlölet ambivalenciáját jól jelzi a bevándorláspolitika is. a
bevándorlás az SZU vonzalmát jelezte, piedmonti elv. másrészt sokszor kémeket sejtettek, tartottak
tőle. de sok esetben nemhogy kitoloncolták volna őket, hanem a határmenti régiókban földet kaptak és
saját nemzetiségi szovjeteket alakíthattak, nemzetiségi jogokkal, akárcsak az őshonos nemzetiségek (pl
afgánok Beluchi, Djemshid, Khazara). újabb bevándorlókat reméltek ettől.
- a polgárháború után a nem-orosz emigránsokat próbálták hazahívni, egész nagy sikerrel. nyugaton de
keleten is, h ne néptelenedjenek el a határmenti területek, de a volgai németeket is csalogatták haza.
kockázattal is járt, lásd ukrán belorusz nackó elitek (megfigyelés alatt tartották őket, meg kémkedés
elkerülése végett a határoktól távolabb költöztették az illegális bevándorlókat. pl távol-keleten, ahol
jelentős koreai bevándorlás etnikai feszültséget gerjesztett 17-26ig 57ezerről 168ezerre nőtt a számuk.
vlagyivosztok körzet vidéki lakosságának majd negyedét tették ki. osztálybeli és státusbeli különbség
óriási volt koreaiak és oroszok között. általában bérelték a földet, éppen az oroszoktól. a szovjet
földtörvény pedig a tulajdont a művelőknek biztosította, ezért az oroszok felháborodtak, s kérték, a
koreaiakat telepítsék át valamelyik más régióba. a szovjet válasz ezzel éppen ellentétes volt, lett volna:
egy koreai szovjet köztársaság megszervezése, még több bevándorló bevonzása, koreai piedmont végül
nem hagyták jóvá, 2 okból (ugyanabban az évben alakult a moldovai köztársaság is 24): először is
gyengének érezte magát a szovjet vezetés keleten, nem akarta provokálni sem a koreai, sem a japánokat
(akik korea 1 részét birtokolták). s attól,h japán a koreai betelepülőkkel majd hatást fejt ki a SZU-ra.
Rabkrin jelentés szerint a japánok a koreai terjeszkedést korea természetes növekedéseként nézték,
területet, amit majd később a birodalomhoz lehet csatolni. következésképp a koreaiakat gyanúsnak
vélték, s a politika ambivalensre sikeredett: létrehoztak nemzetiségi területet, 1 koreai nemzetiségi
régió és 171 koreai falusi szovjet. koreai sulik és újságokat hoztak létre. távol-keleti nemzetiségi-
kisebbségi bürokráciát hoztak létre, akik teljhatalmú illetékesek voltak minden koreai ügyben. a
koreaiakat a távol-keleti bürokráciában előreléptették. a szovjet koreaiak a japán hódoltság alatt
sínylődő elnyomott koreaiak ellenképévé váltak. de ugyanekkor született a titkos dec6 26-i dekrétuma a
központi kormányzatnak, h azon koreaiak, akiknek nincs földjük (kb fele) azokat északra költöztetik
(Khabarovsk fölé, 48.5 szélességi foktól északra). két nagy földalapot hoztak létre nekik, a zsidó nép
átköltöztetésének analógiájára reklámozták (nyilvánosan, ami elég ritka volt). lehetőség h szabad
kormányzati földeken kifejlesszék nemzeti kultúrájukat. a hasonlat sántított: a zsidók önkéntesen és
kiváló mezőgazdasági földekre érkeztek; a koreaiak jó földekről lettek áttelepítve, s helyükre szláv
telepesek érkeztek rögtön. ez felháborította a koreai kommunistákat, illojálisnak tartották őket. végül
nem lett belőle semmi, de törvény érvényben maradt, a koreaiak stigmatizálva maradtak. ez lett volna
az első áttelepítés 28ban, de nem volt rá állami forrás, elegendő új szláv telepes, a koreai kommunisták
és parasztok ellenállása és az állami politikai ellentmondásossága mind hozzájárult h nem ültették
életbe. hogy a kitelepítés etnikai tisztogatás bevett gyakorlattá váljék, még két politikai sokknak kellett
megtörténnie.
Kollektivizálás és kivándorlás
- a visszatérés a hadigazdálkodás módszereihez, gabonarekvirálás és kollektivizálás beindította az
elvándorlást SZU-szerte. a németek elvándorlását is, mennoniták kanadába, mások német vízumért
folyamodnak. egy része vízumot kap, többségét visszadeportálják lakhelyeikre. a nemzetközi sajtó
élcelődik SZU-n, megterhelte a német-szovjet viszonyt.
- elméletben a kollektivizálás nem kellett volna etnikai dimenzióval, de a valóságban mégis. a
kollektivizálás keltette anarchia és erőszak, a korábbi megszokott NEP gazdasági rendjének felborulása
lehetőséget teremtett az etnikai ellenségeskedés kifejeződésének, általában a NEP vesztesei vettek
elégtételt. oroszok a kazah nomádok ellen, németek ellen mindenki - elégtétel a forradalom előtti
kiváltságaikért (minden német kulák). 29-30ban a nyugati kisebbségek körében több kisebb
elvándorlási hullám (németek, lengyelek, bulgárok, csehek, finnek, lettek, észtek, görögök, litvánok,
svédek. a megszokott forma a csoportos peticionálása a szovjet hatóságoknak és nagykövetségeknek.
de beindult a zöld határon történő illegális kivándorlás is, elsősorban a lengyelek jeleskedtek - nem
véletlenül, a kollektivizálás és gabonabegyűjtés során őket zaklatták leginkább a helyi végrehajtó
kommunista szervek, közvélekedés lengyel=kulák, idegenek. a határmenti térségben tömegesen, akár
2ezer fős nagyságban masíroztak a lengyelek, h engedjék meg nekik a kivándorlást.
- a piedmont elv látványos összeomlása, s éppen a kirakatszámba vett nyugati régiókban.a szovjet haza
ellen fordultak ezek a kisebbségek, s az anyaországuk támogatásával tiltakoztak, diplomáciai
botrányokat okozva, minek következményeként az SZU-t elmarasztalták. a legnagyobb kollektivizálás
elleni felkelés a lengyel-ukrán határon történt, a másik meg közép-ázsiában, baszmacsok a környező
országokból törzsi alapon támogatást kaptak. az orosz vidékek ehhez képest csendesebbek voltak. a
szovjetek kezdtek aggódni a nem-orosz perifériák, főleg határmenti térségek iránt.
- érthető lett volna a nemzetiségpolitika átgondolása, mégsem ez történt. inkább hivatalosan legalábbis
megerősítették: nem a politikával, hanem az alkalmazásával volt gond, főleg a kollektivizálás során.
nem üres duma volt, 30as években elképesztő mennyiségű pénzt öltek a német intézmények
kiépítésében, számuk és minőségük javítására. s ez minden nyugati nemzetiségre igaz volt, a polákokra
is. a nemzetiségi identitást támogatták, igaz az ellenséges elemekkel leszámoltak.
- kivételt a lengyelek képezték, hiszen azok akkor kezdtek el masírozni a kivándorlásért a határ mentén,
mikor az urkánok lázadoztak a kollektivizálás, gabonabehajtás miatt. 30ban. lengyel állami
beavatkozást, titkosszolgálati aknamunkát sejtettek mögötte. tartottak a lengyelek tömeges
kivándorlásától, annak belföldi de nemzetközi visszhangja miatt is. alibiképzést láttak arra, h
megtámadják a SZUt.
- így született 1930ban hivatalosan az első etnikai tisztogatás, etnikai deportálás, a Politbüró fogadja el
március5.én. belorusz határmenti és ukrajna nyugati régiójából deportálni azokat a családokat: akiknek
valamelyik tagja bandita, kém, ellenforradalmi v csempész; kulák lengyelek a kollektivizálás alatt levő
területekről belorusz 3-3ezer5száz fő, ukrajna 10-15ezer fő, az előbbi kvótán felül. plusz a határmenti
régiókból (ukr és belo) lengyel nemesi családok, akiket már a gpu megfigyelt. kulák-paraszt
tüntetésekre számítottak, ezért a lengyel ellenforradalmi elemek kiemelése, csendben, h ne keltsen
feltűnést (lengyel beavatkozástól, provokációtól tartottak). lehet volt finn kitelepítés is a szentpétervári
körzetben.
- tehát kollektivizálás, kuláktalanítás, lengyel kivándorlási mozgalom plusz a határmenti vidékek
biztonsága miatti szovjet aggodalom vezetett az első etnikai tisztogatáshoz. de a lengyelekkel szembeni
magatartás ezen epizód után nem változott: 32ben újabb lengyel nemzetiségi körzetet hoznak létre a
belorusz-lengyel határon. távol keleten a kollektivizálás kínaiak és koreaiak elleni tömeges
üldöztetéshez vezetett, munkaerő kimenekülése, 50ezer koreai menekült vissza koreába. a hatóságok
nem bánták, amúgy is vlagyivosztok a határ mellől át akarták telepíteni őket északabbra, helyükbe
pedig veterán vörös katonákat akartak telepíteni (10ezer), vörös hadsereg kollektív farm- projekt néven.
illojális nemzetiséget lecserélték volna a határ mentén lojális katonákkal. öt éves terv, 88ezer koreai
áttelepítése, kivéve azokat akik bizonyítani tudják hűségüket az SZU iránt. vagyis minden koreai
gyanús, aki ellenállt a deportálásnak le lehetett tartóztatni, még a koreai szovjet funkcionáriusok is
gyanúsak voltak, pletyók h a szovjet farmokban illegális bevándorlókat bújtatnak. 30ban kezdtek neki,
a valóságban 1342 koreait telepítettek át, melyből 431 kényszerkitelepítés, kb 500 család, összesen
2500 személy. a japán beavatkozástól való félelem akaszthatta meg a programot.
- az etnikai kitelepítés helyett inkább a kollektivizálás okozta zűrzavart igyekeztek uralni, elsőként a
határmenti régiókban, kidolgozzák a másodlagos határmenti övezetet (ami a határral határos régiókkal
határos kerületeket jelentette, kb. 2-3millányi főt jelentett), s itt is növelik a GPU határőrségének
számát, zajlanak az ellenforradalmi és kulák elemek deportálása a határövezetből.
- a kollektivizálás idején jelent meg a vörös hadsereg farmjai innovációja, távol keleten a határvidéket
akarták vele biztosítani. terv 30-31ben h 10ezret letepítsenek (szolgálatukat befejezők), de fele azonnal
lelép, hazamegy. 32ben különleges kolhozt hoznak létre Special Kolhoz Corpus, 50ezer friss
behívottból, itt szolgálnak a farmon, szolgálatuk végével pedig letelepedhetnek mint telepes
mezőgazdálkodók a távol-keleten. a nagy éhség ezt megakasztja, s majd csak 37ben válik ismét
népszerűvé a vörös katona farmja gondolat, ismét az etnikai tisztogatás kontextusában. a vörös katonák
kollektív farmja végigkíséri az etnikai tisztogatást keleten, mint az orosz idegenellenesség jelképe, míg
nyugaton a piedmonti elv megnyilvánulásaként a nemzetiségi körzetek a határok mentén.
Az ukrán válság
- a diaszpóra kisebbség került a szovjet hatóságok figyelmébe (németek, lengyelek, koreaiak) a
kollektivizálás keltette zűrzavarban, s főleg azért, mert kivándorlásukkal azt a gyanút erősítették meg, h
lojálisabbak anyaországuk iránt mint SZU iránt. a diaszpóra kisebbségeknél fontosabbak voltak a
határmenti nyugati nemzetiségek, melyeket szoros kapcsolatok fűztek a határokon túl élő
nemzettársaikhoz (ukrányok, beloruszok): mivel ezek nagyobb jelentőséggel bírtak a külpolitika terén.
az új lengyel elnök Pilsudski okos politikájának köszönhetően nyugat ukrajna lengyelország
piedmontjává vált. mivel a határon átnyúló etnikai kapcsolatok a külföldi befolyás csatornáivá
válhattak, a szovjet idegenellenesség etnicizálódott.
- az ukrán gabonahiány magyarázata az ukránosítással jelzi a szovjet xenofóbia felülkerekedését a
piedmont-elv fölött. 1932. hivatalos doktrínává vált, h a határokon átnyúló etnikai kapcsolatok
jelentősen hozzájárultak a belpolitikai válsághoz.
- fordulat a nemzetiesítés politikában is, helyét átveszi a szovjet etnofóbia, v etnicizált szovjet
xenofóbia, az etnikai tisztogatások felé tett lépés. a december 14-i ukránosítás ellenes dekrétum egyben
a kubányi Poltava város kozák lakosságának kitelepítését is elrendelte (északra viszik, 9187 kozákot,
csak a nem-kozákokat kímélik). összesen 60ezer kozákot telepítenek ki, helyükbe 14ezer vörös katona
érkezik, de mások is beloruszból pl (a katonék zöme orosz volt, de nem mutatható ki oroszosítás). az
éhség során elnéptelenedett ukrán területekre parasztokat telepítenek, etnikai hangsúly nélkül.
- osztályalapú kitelepítés és internálás helyett a kozákok esetében már etnikai alapú kitelepítés zajlik.
addig családokat osztályalapon telepítettek ki, kulákok pl, kényszermunkára a gyorsított iramú
iparosodáshoz v az északi v keleti szűz területek feltörésére, gyarmatosítására. 30-33 között legalább
2millió főt. különleges telepeseknek nevezték őket. kulák lehettél gazdasági szereped alapján v csak
azért mert ellenállsz a kollektivizálásnak (politikai vélemény, álláspont). egyénenként családdal
telepítették, nem teljes falvakat.
- a kubányi kozákok kitelepítése az első tömeges kitelepítés az észak-hegyvidéki tereki kozákok 20-
21es kitelepítése óta (ukrajnába zsuppolják őket, a vörösök ellen harcoltak, de kulákságuk, a
földreformmal szembeni ellenállásuk miatt deportálták, privilegizált csoport különjogokkal rendelkező
népesség határőrök soslovie). kaganovichék és a többiek a kollektív felelősség elvét osztották:
manapság mindenki felelős a szomszédjáért.
- osztályalapú deportálás 33ig, 33 után sztálin haláláig 53ig etnikai alapú deportálás. a kozákok
deportálása hasonlóan zajlott mint az etnikai alapú, 1. kollektív felelősség elve és bűnössége, 2. mivel
nem osztályt alkottak mint pl a nemesek, hanem egy regionális alapon elkülönülő csoportról van szó,
saját hagyománnyal, nyelvjárással és identitással - gyakorlatilag egy el nem ismert szovjet nemzetiség,
3. akárcsak az etnikai konfliktusok esetében a kozákok és a helyi szláv parasztság között erős ellentét a
státus, terület, a földhasználat föld tulajdonjogi és etnikai határok kérdésében, 4. végül az ukránokhoz
kapcsolták őket, a tereki kozákokat is oda zsuppolták (nem véletlenül, a polgárháború alatt szövetséget
kötöttek az ukrán köztársasággal).
- a gabonahiány etnikai értelmezéséből következett az ukrajnai 33as terror. 10ezreket a náci v lengyel
kormánnyal való kooperáció miatt tartóztattak le, h le akarják választani ukrajnát a szovjet unióról.
- az ukrán hatóságok is rossz hírben álltak ami a nemzetiségek jogait illeti, próbáltak ezen javítani az
anyanyelvű oktatás fejlesztésével, de a lengyelek és németek a határokon átnyúló etnikai hálózatuk
miatt kockázatosnak minősültek: az első letartóztatások az ő körükben történt. a gpu lengyel katonai
szervezetet leplezett le (POV), az állítólagos központjuk kijevben, az ukrajnai lengyel kulturális
központban volt. többeket letartóztatnak, lengyel állampolgárokat is, kémek, ellenforradalmárok. a
német kulturális intézmények körül hasonló cselekmények történtek, kitelepítenek 1200 német
háztartást a határ mellől. Kelet-Közép Európában autokratikus és fasiszta rezsimek emelkednek fel, az
SZU sztálin szavaival élve a külföldi befolyás elleni "erőddé" válik.
Etnikai tisztogatás
- a nagy kaliberű etnikai tisztogatás nyugaton kezdődik meg 35ben. a célpont a határ menti diaszpóra
nemzetiségek anyaországuk felé élő etnikai kapcsolatokkal, vagyis nemzeti kisebbségek határokat
metsző etnikai kapcsolatokkal egy külföldi nemzetállam felé (németek, lengyelek, finnek). 20as
években már láttuk, az etnikai nemzetiségi alapú összeköltözést áttelepítést már támogatták, most a
diaszpóra kisebbségeket zaklatták, telepítették, s kollektivizálás során szigorúbban voltak velük.
csakhogy ez nemzetközi figyelemmel járt, a németek gyűjtenek "Hitler-segítség"-nek hívták a
kajacsomagokat és valutát mit utaltak. ez csak megerősítette azt a félelmet, h ezeket a kisebbségeket
fegyverként használhatják az ország ellen.
- lengyelek is kezdtek panaszkodni a konzulátusnak. megfordul a kocka: a nemzetiségpolitikai
intézmények a nacionalizmus melegágyai, a külföldi befolyásé. sovinizmus és kolonializmusé.
tudatosan kihasználják a németek és lengyelek a szovjet apparátus szerint. a lengyelek beloruszokat
iratnak be lengyel iskolába a nemzetiségi területen (a katolikus beloruszok sok esetben lengyelnek
hívták magukat, ahogy a katolikus ukrán anyanyelvűek is). a nemzetiségi intézmények kockázatossá
váltak, megszüntetésük szóba került, etnikai tisztogatás is. külpolitikai környezet megváltozása, hitler
stb.
- nyugati határvidék politikát újraszabják ismét, új típusú határmenti övezetet is kialakítanak, tiltott
övezet, ahova csak nkvd engedéllyel lehet bejutni. 7.5km zóna, de szentpétervárnál 90km mély.
szigorítják a határmenti területeket, annak részévé válik az etnikai tisztogatás is. 35ben megbízhatatlan
elemek, szovjet-ellenes elemek kitelepítése, 41ezer ember 57%uk német és lengyel (a körzet
lakosságának elenyésző százalékát alkották) kijev és vinnitsa határkörzetekből, keletre telepítik.
nemzetiségi körzeteket ritkították tisztították. kérték, a maradék lengyelt is engedjék h kitelepítsék (300
háztartás) - na ez már tömeges és teljes etnikai deportálás. és még folytatták, a helyiek a központi
tanácsot peticionálják a maradék lengyel és német kitelepítéséért, az nkvd megjegyzi h tán még
vinnitsában maradt néhány ellenforradalmár szovjet-ellenes lengyel nacionalista, akiktől érdemes a
körzetet megtisztítani. tehát a retorika kialakult: ellenforradalom - etnikai tisztogatás. 36ban 15ezer
lengyel német kitelepítése most már kazahsztánba,nem kelet-ukrajnába. nkvd felügyelet alá kerülnek
kényszermunka, különleges telepesek státus mint a kulákok (de az elején még nem voltak a jogaiktól is
megfosztva, mint a kulákok). de nem minden németet és lengyelt deportáltak egyelőre, kb felüket, és
csak a határmenti régiókból telepítettek ki.
- a nemzetiségi intézmények fokozatos leépítése 35től, lengyel nemzetiségi szovjeteket 36 és lengyel
nyelvű iskolákat 367 zárnak be. míg a deportálásokról beszámolt a sajtó, ezekről egy szó sem esik,
tagadják h változott volna valami, holott a cél egyértelműen a nemzetiségi elnyomás növelése volt. a
nemzetiségek tanácsa tiltakozott s állította, nincs változás a politikában, a lengyelekkel és németekkel
szembeni retorziók véget értek. puha intézmény, tudomást sem vettek róluk, ennek ellenére
folytatódtak az intézmények leépítése, a lengyel és német nemzetiségi körzeteket felszámolták (ahonnét
a deportálások történtek). kulturális intézményeket zártak be, majd lengyel falusi szovjeteket 40 és 117
iskolákat, h mesterségesen lettek létrehozva. belorusz folytatta, 36ra 40ből 19 lengyel szovjetet
felszámol.
- ellentmondásos viszonyulás, központi szinten továbbra is minden rendben van, a nemzetiségek
megbízhatóak stb. gyakorlat és hivatalos álláspont között kinyílik az olló. az intézmények leépítését a
deportálások következményeként adták elő, leesett a létszám. a nemzetek tanácsa harcolt h ne
csökkentsék az intézmények számát. a nagy terrror zárja majd le ezt a kétértelműséget, az ellenséges
nemzetek fogalmának bevezetésével.
- hatrámenti sávból kitelepítések lettek észtek finnek litvánok, ukrajnában egyéni parsztok lishentsy s
egyéb stigmatizált csoportok. 7-9ezer finnt deportálnak szibériába és közép-ázsiába. 36ban újabb
hullám, 20ezer finn paraszt megy szibériába. leningrád körzetének finn lakosságának úgy 30%-át
telepítik ki, s ezzel párhuzamosan a nemzetiségi intézményeket is felszámolják, a nemzetiségi tanács
tiltakozása közepette (hatástalanul). a leningrádi körzet közel esett a határhoz, még Kirovot is
meggyilkolják a határrendészeti munkálkodás közepette, sok letartóztatás, deportálás a káderek között
is elő lett készítve. szóval a nyugati nemzetiségek illojális nemzetiségeknek minősültek.
- a koreaiakat már 26ban ki akarták telepíteni, megakadt, végül 36ban letartóztatások sorozatára kerül
sor. de ennél többet nem mernek, mivel a portsmouth-i szerződés tiltja a katonai műveleteket a japán
határ közelében - tehát az új határrezsimet nem tudják a távol-keleten bevezetni. 37ben végül
bevezetik.
-37ben sztálin maga terjeszti elő a koreaiak deportálást. minden koreait, s csak koreait a határ menti
sávból, 12 körzet. ez végül 23ra nő, összen 135ezer az eredeti 44ezer helyett. végül a maradékot is ki
akarják telepíteni, h azok ott a családi kötelékeiktől megfoszta elszomorodnak és könnyű prédáivá
válnak a japán beavatkozásnak (nkvd tiszt javasolja). jóváhagyják, a terror fokozódik. 171ezer koreait
deportálnak kazah és üzbég földre. emellett még 11ezer kínait,s 6száz lengyelt több száz németet,
litvánt lettet letartóztatnak. tehát megvolt az első teljes etnikai tisztogatás, teljes nép, a kommunistákra
sem voltak tekintettel. mondjuk 700 koreai maradt mutatóban.
- Kim-Sen-Men kolhoztagnak mikor tudomására jut, h közép-ázsiába telepítik, megjegyzi, h hát biztos
készítenek nekünk ott egy külön kis kóreai autonóm oblasztot. bármennyire bizarr, nem tévedett
nagyot. koreai farmokat hoznak létre, iskolákat, újságokat szerkesztőséget nyomdát pedagógiai sulit,
kulturális intézményeket telepítenek utánuk a távol-keletről. tehát volt kontinuitás a 20as évek etnikai
alapon történő farmszervezés és nemzetiségpolitika, valamint az etnikai tisztogatás között. bár minden
koreai kollektív ellenségnek lett nyilvánítva, a nemzetiségpolitika intézményrendje működhetett.
**
Ellenséges nemzetek**
- a terror az osztályellenségről átváltott holisztikus kategóriákra-csoportokra, pl teljes nemzetiségre, az
egész népre.
→ 37ben oldaják fel a kettőséget ami lehetővé tette a teljes koreai nép kitelepítését, s ugyanakkor azok
nemzetiségi intézményeinek a létrehozását az új kényszerlakhelyen. hol is máshol, mint ukrajnában a
pártkongresszuson Oleksandr Shlikhter ideológus beszédében különbző nemzetiségek megtöréséről
interpellál, a németekre és lengyelekre gondolva. kevesen fogalmaztak ilyen nyersen, de híven tükrözi
a kor gondolkodását, miszerint igazolható a kollektív terror bánásmódja a diaszpóra nemzetiségekkel
szemben az SZU-ban, s amely véget vet a nemzetiségi tanács tiltakozásának.
- a nagy terror kiterjesztette az etnikai tisztogatást minden határmenti nemzetiségre, különösen a
diaszpóra csoportokra. 37 Sovnarkom kiterjeszti határmenti körzetet jelent be az afgán és iránnal
határos régióban. ezer kurdot és 2ezer iránit telepítenek ki 37-38ban. a deportálást egy másik TsK
határozat 37 szeptemberében kiterjeszti a teljes Nakhichevan autonóm köztársaságra, mely a török
határ mentén húzódott. tadzsikisztán határmenti sávjából a kulák és baszmacsi elemek deportálást írják
elő, amit majd csak 38ban hajtanak végre. a teljes SZU határövezetre kiterjesztik a programot, közben a
nyugati régióban is deportálnak, 37 novemberében 5ezer német háztartást deportálnak odessza régióból
(a német lakosság csökkenése ukrajna és beloruszban 37 és 39es népszámlálás között még több
deportálásra enged következtetni).
- a nemzetiségekkel szembeni terror nemcsak a határmenti övezetekre terjedt ki, hanem az ország
belsejében is terjedt. a 33as lengyel és német deportálásokkal kezdődött ukrajnában (ukrajna német
lakossága 40ezerrel, a lengyelek lélekszáma 90ezerrel csökkent, fehéroroszországban a lengyelek 45%-
a tűnt el, többnyire letartóztatások és kivégzések formájában), de 34es politbüró határozat a német
fasiszta ellenforradalmi kolóniákkal való leszámolást írja elő. szerte az országban letartóztatások és
kirakatperek sorozata, szibériai német körzetben Slavgorod. de folyatódott a határmenti
nemzetiségekkel szemben leningrád körzetben, s rászálltak a lengyel emigránsokra is 36ban (NKVD és
párt ellenőrző bizottságának kezdeményezésére). a terror nem terjedt ki az anyaország nélküli
diaszpóra közösségekre, akik kompakt közösségeket sem alkottak: így zsidókra, asszírokra és
cigányokra. számuk sem csökkent és fennmaradt dokumentum sem utal erre, ettől függetlenül gyanú
övezte őket is a biztonsági szervezetek részéről. a zsidókkal szembeni atrocitások csak 39ben
kezdődnek, a hitler-sztálin paktum megkövetése után.
⇒ a nagy terror az idegen elitek, egyáltalán az elitek ellen kibővült a diaszpóra nemzetiségekkel
szembeni retorziókkal, egy új kategóriával: az ellenséges nemzetekkel. 37es politbüró határozat 00485
számú a lengyel POV kém-szabotőrök likvidálást írja elő, lengyel emigránsok és a lengyel nemzeti
körzetek szovjet-ellenes nacionalista elemeire terjed ki (POV létező nacionalista katonai szervezet volt,
Pilsudski légiók galíciában 18-21 között működtek lengyel és ukrán földön, egykori tagságukkal
szembeni fellépés 33ban az ukrán terrorral kezdődött, és végighúzódott a teljes nagy terroron). 37végén
kiterjesztik minden lengyelre, akinek kapcsolata van a konzulátussal (tehát gyakorlatilag minden
lengyelt letartóztathattak, a nemzeti identitása alapján). ez mintául szolgált a többi nemzetiséggel való
fellépéshez, az NKVD nemzetiségi műveletnek nevezte, h meg tudja különböztetni az egyéb tömeges
léptékű műveletektől, mint pl a 00447-es dekrétumtól, ami a kulák, bűnöző és más szovjet-ellenes
elemek ellen irányult. 38as politbüró dekrétum április 15.i érvényességgel a lengyelek, lettek, németek,
észtek, finnek, görögök, irániak, kharbintsy, kínai, románok alkotta kém és szabotőr kontingensek
műveleti likvidálást írja elő, külföldi és szovjet állampolgárokra egyaránt vonatkozott- az NKVD már
létező dekrétumaira hivatkozva. uanez a bulgár és macedón káderek elpusztítását is előírta, de célba
vették a koreai és afgán kádereket is. létezett még emellett egy 37es határozat mi a katonai és szállítási
létesítményekben dolgozó németek ellen irányult. az nkvd nyelvezete német v lett műveletről beszélt, a
letartóztatások esetében a lengyel v finn irány/vonal mentén történő műveletekről értekeznek. belső
levelezésükben a külföldi kormányok nemzetiségeikről beszélnek. vagyis akár több generáció óta az
SZU, cári oroszország területén élő polgárok etnikai kötelékeik alapján kategorizálták az embereket, a
nemzetiségi identitás elegendő volt h valakit szovjet-ellenesnek, az állammal szemben illojális
polgárnak minősítsenek, letartóztassák és kivégezzék.
- a nagy terror 37-38 letartóztatásainak ötödét hozták össze a két dekrétum alapján, és a kivégzések
harmadát! nagyobb volt a kivégzések aránya a nemzetiségi dekrétum alapján történő letartóztatások
esetében, főleg a nyugati nemzetiségek esetében, irániak és afgánok körében a kivégzés ritkább volt.
ennek egyik oka az lehetett, h a nemzetiségi dekrétum esetében nem írtak elő kvótát a kivégzések
arányára, mint a 00447-es esetében. a statisztikák a kgb archívumából származnak. hogy pontosan hány
lengyelt lettet németet kaszliztak be ezek alapján, nem egyértelmű, hiszen sok esetben a lengyel
műveletben letartóztattokat csak 50%-a volt lengyel (kaszlisztak be ezen jogalapon más nemzetiségeket
is). a lettek esetében 74% stb. mind a két dekrétum alapján tartóztattak le nemzetiségeket, összességben
kb. 25% az összes latartóztatottnak, miközben a lakosság 1.7%-át tették ki. a letartóztatott és
kivégzettek kartotékai alapján, a nemzetiségükre vonatkozó adatokból kiszámolta, h hányszoros
felülreprezentáltságot mutatott a különböző nemzetiséghez tartozók aránya az összlakosságon belüli
arányukhoz képest: odessza, leningrádi és karéliai körzetek, a lengyelek esetében 3094.2 százalék jött
ki, de a többiek is legalább 300%-os felülreprezentáltság. más szóval a lengyeleknek 30.9 százalékkal
nagyobb esélyük volt arra, h letartóztassák és kivégezzék őket. karéliában a finnek 1515 százalékos
felülreprezentáltság, 15%al nagyobb valószínűség h főbelőjjenek (a letartóztatottak 85%át végezték ki,
szóval az adatok nem finomította). a gulág 39es statisztikái is azt mutatják, h a diaszpóra kisebbségek
messze felülreprezentáltak az őshonosokhoz képest.
- a terrorhullámmal párhuzamosan zajlott a nemzetiségi intézményrendszer (nemzeti tanácsok és
iskolák) felszámolása a stigmatizált nemzetiségi közösségek esetében, 37től kezdődően születnek ezek
a határozatok. a belső kommunikációban a magyarázat az volt, h ezeket “mesterségesen” hozták létre,
ami alatt azt kell érteni, h történelmileg sem voltak indokolható a létük. egyetlen kivétel a volga-menti
német autonóm köztársaság, ahol a német nyelvű iskolákat nem zárták be. az anyaország nélküli
szétszórtan élő nemzetiségek átmeneti kategóriát alkottak (zsidók, cigányok, asszírok): nem estek a
terror áldozatául (legalábbis nincs dokumentum, s a statisztikák sem igazolják) de a nemzetiségi
intézményeiket leépítették 37 végének kezdetével. dekrétum nincs róla a központi narkomrpos a
nemzetiségi tanácsaik bezárásáról, iskolák felszámolásáról sem, de nekiállnak. a zsidó kulturális
intézményeket is lassan folytogatják, a jiddis kulturális intézményeket is, de nem számolják fel teljesen.
a 30as évek végéig fokozatosan nyomják el, de nem számolják fel. igaz, a nagy terrorral megnövekedik
az antiszemitizmus, s az állam nem tesz semmit megfékezésére. Malenkov szerint ezeket nem a párt,
hanem a nép ellenségei hozták létre, abból a célból, h elősegítsék a külföldi kémek és kártevők
munkáját. egy másik tsk delegált felszólalásában a lengyelek ezeket az intézményeket saját fasiszta és
trockista ügynökeikkel töltötték fel, a tanácsoktól, kulturális intézményektől a falusi szovjetig, kolhoz
vezetőkig. a nagy terror narratívája a PD nemzetiségppolitikájával szemben: azt hittük mederbe tereli a
nacionalizmus, ahelyett felerősítette azt; azt hittük a nemzetiségi intézményekkel megszerezzük a
diaszpóra nemzetiségek hűségét, ahelyett ezek elidegenedtek az államtól; azt hittük a nemzetiségi
intézményrend biztosítja a határokat, szilárdabbá teszi azokat a külföldi befolyással szemben, ahelyett
destabilizálni próbálták vele az SZU-t.
- a nagy terror mintegy 800ezer nemzetiségit érintett 35-38 között (deportált, letartóztatott, kivégzett),
ez a teljes politikai áldozatok harmadát teszi ki. ezért két okból is újra kell gondolni: 1. egyrészt a már
meglevő a politikai elitet érintő magyarázatokat: sztálin és szűk körének leszámolása, regionális
magyarázatok központ-periféria konfliktusa, ideológiai magyarázatok melyek az osztályalapú terror
folytatását látják benne, társadalomvezetési pánik a vezetők részéről a bűnözés mértékének
megfékezésére - ki kell egészíteni egy nemzetiségekkel szembeni idegenellenes, xenofób motívációval.
a nemzetiségi tisztogatások fontos gyökere, kiváltó oka a nagy terrornak. 2. a nagy terror zárja a hosszú
átmenetet az oszály alapú terrortól a tisztán etnikai alapúra, mi sztálin haláláig fog tartani. Roginkii és
Petrov munkája bizonyítja, h 38 január-februárjától az nkvd munkáját már nem a 00447-es dekrétum
kötötte le, hanem kizárólag a nemzetiségi alapú üldöztetés (a 16 hónapig dúló tömeges terrorból ez 6-7
hónapot ölelt át). 38 novemberére kizárólag etnikai terrorról beszélhetünk.
Következetés:
→ ez a fejezet egy paradoxonnal indított. miként lehetséges, hogy egy birodalom, mely magát nem
akarta nemzetállammá változtatni, éppen ellenkező irányú ambíciókkal, végül tömeges léptékű etnikai
tisztogatásokba fog? az etnikai tisztogatás nem párosult az asszimilációs szándékkal, a politika inkább a
SZU nemzetiségeinek primordiális lényegére esszenciájára adott [esszencialista] válasz. 3 tényező
együttállása váltotta ki ezt a válaszreakciót:
1. az SZU már a 20as években készen állt arra, hogy áttelepítse, átrendezze és konszolidálja az
etnikai viszonyokat a nemzeti területek promóciójával (a 20as évek szovjet etnikai
konszolidációja és a 2.vh-t lezáró szovjet segítséggel zajló “liberális” (nemzetközi egyetértés
mellett) népességcserék között egyértelmű összefüggés van. a szovjetek konszolidálni akarták
jövőbeli szövetségeseik belső és szomszédaikkal való viszonyait, illetve egyúttal saját
területeiken is rendet vágtak - németek, lengyelek stb. kitelepítése. nem oroszosítani akartak,
hanem az etnikai viszonyok konszolidálást etnikai tisztogatással oldották meg. lásd David
Laitin: Ethnic Cleansing, Liberal Style, MacArthur Foundation Program in Transnational
Security. Working Papers Series, no.4 (Cambridge, Mass. 1995). Lenin és Woodrow Wilson
voltak a népek önrendelkezési jogának legnagyobb propagandistái. ugyan Lenin és Sztálin
elutasították a modern orosz nemzetállam létrehozását, a nemzetállami elvet elfogadták, és arra
törekedtek hogy létrehozzák a szovjet etnikai kisebbségek számára a nemzetállami keret
alapvető formáit: nemzeti terület, nemzeti elit, nyelv és kultúra. Ilyen értelemben pozitív-
diszkrimináció nacionalisták voltak.
2. a széles körben virágzó etnikai ellenségeskedés is gyökeréül szolgált az etnikai
tisztogatásoknak. a földért zajló harc felerősítette a státusbeli különbségeket és etnikai
ellentéteket, és a legfontosabb diaszpóra kisebbségek az etnikai ellenszenv tárgyaivá váltak
(koreaiak, németek, finnek, lengyelek). ez az ellenszenv kegyetlenebb bánásmódhoz vezetett a
kollektivizálás során, ami azok tömeges kivándorlását okozta. emiatt pedig a helyi
kommunisták megbélyegezték ezeket a közösségeket. ez kapcsolódik a 2vh utáni kaukázusi
népek kitelepítéséhez (csecsenek, ingusok, balkárok, karacsajok): ezek a közösségek komoly
etnikai villongásokban vettek részt a 20as és 30as években, ahogy már a cári időszakban is
(igaz, nem csak a zavargó nemzetiségeket deportálták, így pl Dagesztánban nem deportáltak,
holott voltak etnikai zavargások, míg Kalmükiában nem volt, de azokat deportálták).
3. a szovjetek nagy jelentőséget tulajdonítottak az etnikai elvnek, ahogy azt a nemzetiségi
intézményeket támogató politikájuk is mutatta. de nemzetközi téren is alkalmazták, ez volt a
Piedmonti elv, melytől a határmenti régiókban a határokon átívelő etnikai kötelékektől politikai
befolyást reméltek a szomszédos országokban. ugyanakkor a kapitalista befolyástól és
fertőzéstől való félelmük, a szovjet xenofóbia egyben potenciálisan veszélyessé, gyanússá is
tette ezeket az etnikai kapcsolatokat. mikor rájöttek, h nem előnyükre, hanem éppen kárukra van
ez a politika, nekiáltak a határmenti régiók etnikai tisztogatásának, hogy végül az egész
országban folytassák, kiterjesszék. Ez a politika a késő sztálini időszakot is átölelte: krími
tatárok, görögök, örmények, bulgárok, mesketi törökök, kurdok, irániak, khemshilszek
(hemshin - muszlim örmények) a fekete tengernél és a transzkaukázusi régiók.
⇒ a diaszpóra kisebbségekeket gyakran illojálisnak, a nemzetállami építkezés kerékkötőjének,
akadályának tekintik, így gyarkan esnek etnikai tisztogatások áldozatául. a szovjet etnikai
tisztogatás mégis szokatlan, hiszen a szovjet idegenellenesség inkább ideológiai, mintsem
etnikai alapú koncepció volt. a piedmonti elvből következően a határmenti nemzetiségek
határokon átívelő etnikai kapcsolatai miatt etnicizálódott, régió, melyet az SZU földrajzi
sajátosságaiból következően nem oroszok lakták. a 30as években az etnikai tisztogatással és
primordializmussal párhuzamosan erősödött az államilag támogatott orosz nacionalista retorika,
mely a nagy terror idején érte el a csúcsát. de ez az orosz nacionalizmus inkább a szovjet
 xenofóbiának a következménye, semmint az oka volt. a nem-orosz nacionalizmus
növekedésétől való félelem, a kollektivizálásnak való ellenállás, s a piedmonti elv visszájára
fordulása, ami etnicizálta a szovjet xenofóbiát a szovjet kormányt afelé tolta, h felértékelje
azonosítsa az államot annak orosz magjával. ez azonban nem vette az elejét annak, hogy az
oroszok is ellenséges nemzetté váljanak: 38as dekrétum politbüró felsorolja az ellenséges
nemzeteket, melyeket a terror-művelet tárgyának neveznek meg, és köztük szerepelnek a
kharbintsy-k is, harpiniak (Harbin kínai város nevéből, erről ír szolzsenyicin is). orosz vasúti
munkások voltak, kik mután a 30as években a vasútat eladták japánnak, hazaköltöztek, de
szociális kapcsolataikat fenntartották az ottmaradott oroszokkal. emiatt határokon átnyúló
etnikai viszonyaik miatt gyanússá váltak, ellenséggé, funkcionális értelemben diaszpóra
nemzetté váltak, s így deportálták őket is a nagy terror nemzetiségi műveletének keretében. ez
arra bizonyíték, h a szovjet idegenellenesség, xenofóbia irányította és ültette gyakorlatba a nagy
terrort, és nem az orosz.
9. fejezet Felülvizsgált szovjet nemzetiségpolitika, 33-39
- az 1932es politbüró határozatok egyértelműen negatív hatással voltak a diaszpóra kisebbségekkel
szembeni nemzetiségpolitikára, etnikai tisztogatás: letartóztatások, tömeges deportálás és kivégzés,
100ezres léptékben. igaz, ők csak a lakosság 1.7%-át tették ki (2.75 millió). a 2.vh végével az etnikai
tisztogatást kiterjesztették az őshonos nemzetiségekre is, a zsidók pedig lassan de biztosan az
ellenséges nemzetek kategóriájába kerültek. a 30as években ez még nem volt jellemző, dea
nemzetiesítés politikával szembeni fellépés, az említett határozatok visszalépést jellege
bizonytalanságot okozott. nem lehetett tudni, h ez csak átmeneti jelenség-e, s az ukrán belorusz
kuláktalanítás lezártával a dolgok visszatérnek a megszokott kerékvágásba, vagy hosszú távon el kell
vetni a nemzetiségpolitika vívmányait, és hogy az összeset-e (iskolák, elitképzés, anyanyelvhasználat,
nemzetiségi területek, tanácsok stb). az sem volt egyértelmű, h ezek a dekrétumok a keleti népekre
vonatkoznak-e, hiszen mint láttuk, nem volt precedens nélküli, h ami nyugaton érvényes volt, az
keleten nem, és fordítva (lásd kulturális forradalom).
A Skrypnyk-ügy
- a választ nem a 32-es dekrétumok adták meg, hanem a terror, a kirakatperek és a propaganda
jelzőrendszere ukrajna kapcsán. hogy éppen Skypnyk esett áldozatául a terror-kampánynak kissé
irónikus, hiszen tappasztalt és keményfejű bolsevik volt, aki jól tájékozódott a szovjet hatalom terror-
jelzőrendszerében. a kulturális forradalom alatt ő maga is fellebbezett a nagyhatalmi sovinizmust
leleplező kirakatperek ellen, hogy azok ellensúlyozzák a helyi nacionalistákat/nacionalizmust
pellengérre állító kirakatperek sorozatát. nos, éppen ő esett ezek áldozatául, egyenesen a legfontosabb
per főszereplője lett.
- a terrorkampányok kirakatperek jelzőrendszerének megértéséhez 2 kérdésre kell választ keresni: 1.
milyen társadalmmi csoportok kerültek a keresztűzbe? 2. milyen vádakat, kritikát hoztak fel az
áldozatokkal szemben?
- a 33as ukrán terror alatt 3 csoportot vettek célba:
1. nemzeti kommunistákat (maga Skrypnyk);
2. ukrán kulturális nemzetiségi szakértőket (tanárok, szerkesztők, közpolitikai szakértők);
3. egykori nyugat-ukrajnai emigránsokat.
Skrypnyk által felhozott vádakat 4 fő kategóriába lehet osztályozni:
1. a nacionalizmus és bolsevizmus veszélyes egyvelegének teoratikus létrehozása,
2. a nemzetiségi kérdés szélsőséges túlhangúlyozása,
3. a piedmonti elv helytelen hivatkozása,
4. az orosz iskoláskorú gyerekek elleni erőszakos ukránosítási kísérlet.
Skrypnyk ikonikus nemzeti-kommunista volt, több, az SZU nemzetiség-politikáját meghatározó
program az ő kezdeményezéséhez köthető: teljes/összefüggő ukránosítás, a nagyhatalmi sovinizmus
elleni terror-kampány, a nemzetiségi kérdés tudományos tanulmányozása, a piedmonti-elv, a
nemzetiségi tanácsok piramis-rendszere, az orosz szövetségi tag elleni területi követelések és az ukrán
nyelvi reform. Skrypnyk 1899 óta tagja volt a bolsevik pártnak, része volt a forradalmat előkészítő
forradalmi bizottságnak, az ukrán központi bizottságnak, politbürónak és a szövetségi végrehajtó
bizottságnak is (TsK). mind nemzeti, mind kommunista értelemben támadhatatlan volt. azzal, hogy
nacionalizmus felé való elhajlással vádolták, egyetlen nemzeti-kommunista sem érezhette magát
biztonságban az SZU-ban, és pontosan ez volt az ellene indított per célja.
- a Skrypnyk ügy a 32es decemberi politbüró dekráétumokka kezdődött s a 33as ukránosítási
dekrétumok zárták le, majd 34-ben januárban sztálin személyes felszólalása tett pontot az ügyre a
pártkongresszuson. Kaganovich 28as távozásával ukrajnából Mikola Skrypnyk vált a legbefolyásosabb
vezetővé a nemzetiségpolitika területén, a nyilvánosságban érinthetetlen volt. ennek ellenére az
oroszokkal szembeni területi követelése és a nyugat-ukrajnaiakkal fenntartott határokon átnyúló
kapcsolatai miatt sokan rossz szemmel nézték tevékenységét, úgy ukrajnán belül, mint kívül. 29ben a
TsKK delegációja nacionalistának bélyegzi. az ukrán politbüróban több elvtárs is dorgálni kezdte
személyét. a kampány a protezséi ellen indult, 31-32 között 3at a 6 szerkesztő közül, akik a munkáit
lektorálták, nacionalistának bélyegezték. skrypnyk konfliktusba keveredett a politbüróbéli kollégáival,
32ben az ukrán politbüró arra kötelezi, hogy indokolja meg elméleti munkáit a nemzetiségi kérdést
illetően, amit éppen akkor adtak ki újra, két nagy kötetben. azonban a vidéken beindult gabonaválság a
kérdést elodázta, és Skrypnyk nem válaszolt.
- sztálin 33ban cseréket hajt végre az ukrán intézmények élén, a 20asévekben az ukránosítás alatt
eltávolított elvtársak visszakerülnek: sztálin jobbkeze a központi TsK titkárságban (31-32 között, 30ban
hagyta el ukrajnát) Pavel Postyshev-et az ukrán párt párttitkár helyettessé válik (második párttitkár) - a
gyakorlatban első párttitkárként dolgozik 37ig. Vsevolod Balitskii aki 23-31 között vezette az ukrán
GPU-t, visszakapja a posztját, Nikolai Popov nemzetiségi szakértő, aki 24-27 között vezette az ukrán
agitprop osztályt visszakapja munkáját, TsK titkár és a Komunist lap főszerkesztőjévé válik. M.M.
Khataevich sztálin nemzetiségi szakértője TsK titkárrá válik és Dnyepropetrovszk oblaszt fejévé
nevezik ki. azonnal nőni kezd Skrypnyk-en a nyomás: már januárban Skrypnyk kötelező nemzetiségi
kurzusát törölték az egyetemek oktatási kínálatából, a tiltakozás ellenére. Postyshev a TsK plénumán
közvetlenül támadja Skrypnyket, aki megvédi álláspontják a narkompros előadásán, publikálni is akarja
azt mint pamflettet (az orosz gyerekek ukránosítása kapcsán).
- februárban azonban az UGPU letartóztatja személyi titkárát Ersteniuk, a ukrán ellenállási
mozgalomban való részvételért (UVO). Skrypnyk moszkvába utazik személyes kihallgatást kérve
Sztálintól, fogadja ugyan, de nem jár sikerrel (ellenfelei előtte és utána is több órán keresztül tárgyaltak
Sztálinnal), februárban Ersteniuk Skrypnyk ellen vall, h az nacionalista tevékenysége felbújtotta őt és
társait az UVO-ban h ellenforradalmi tevékenységet fejtsenek ki. 33 március május között több cikk
jelenik meg a mértékadó sajtóban, melyek Skrypnyk politikai, közpolitikai és teoretikus munkáit
támadják, neve említése nélkül: az orosz gyerekek ukránosítása, a 28as ukrán nyelvreformot, az
ukrajnai forradalom elméleti értelmezését. Skrypnyk egy 92 oldalas dolgozattal próbált védekezni:
Nemzetiségpolitika a két ötéves terv küszöbén címmel, de a Politbüró elégtelen minősítéssel elutasítja.
júniusban a politbüró engedélyezi egy újságnak h személyesen menjen neki Skrypnyknek, azt követően
a TsK plénumán önkritikát gyakorol a piedmonti elv alkalmazása során elkötvetett túlzások kapcsán, de
Postyshev ezt kevesli, az orosz gyerekek ukránosítását veti a szemére, mint a nemzetiségpolitika téves
használatát és elméleti értelmezését, az ifjúságot a proletariátus ellen nevelte, összezavarta, saját
petliurita embereit ültette a narkomprosba, a párt ellenségeit pártkönyvvel a zsebükben és még
védelmezte is őket. a tanácskozás után az ukrán sajtó tele volt Skrypnyket kritizáló cikekkel,
némelyeket a jelenlevő politbüró tagok jegyzik. később a politbüró a szemére hányja, h nem gyakorolt
írásos önkritikát, nem ismerte be tévedéseit a TsK-nak. a döntést hiányában hozzák, mivel az ülés
berekesztése előtt Skrypnyk távozik az irodájába, ahol főbelövi magát. mivel magas beosztású bolsevik
volt, nem nevezik ellenforradalmárnak, hanem inkább az éberségét vesztett elvtársnak az ideológiai
fronton, kinek szerencsétlen tevékenysége ellenforradalmi elemeket helyezett pozícióba. sztálin
teológiai nyelvezetben fogalmazza meg: Skrypnyk biblikus alámerülése.
- 33 őszéig tartott a sajtóban a lejáratókampány, leginkább Skrypnyk nemzeti-bolsevizmus kifejezése
miatt támadták, amivel legitimálni kívánta a nem bolsevik ukrán kommunista párttagokat (ami 25ig
törvényesen létezett ukrajnában, UKP) és egykori KPZU tagokat (nyugat-ukrajnai kommunisták), vagy
a kulturális forradalom alatt üldözött egykori szocdemek, akik kommunistákká váltak, de később
visszavedlettek nacionalistákká. Skrypnyk a támadások szerint a szociáldemokraták alatt az üldözött
régi balos elit smenovekhovstvo-kat értette. de h igazából a nacionalistákat értette alatta, s veszélyes
fúzióval kísérletezett bolsevizmus+nacionalizmus. ezzel vezették félre az ifjúságot és pártba
beengedték a nacionalizmust. ez vezetett a petliuriták beszivárgásához a párt vezető pozícióiba, s végül
a gabonarekvirálás katasztrófájához. az internacionalista proletár elv felváltása a nacionalizmussal
ellenforradalmi mozgalomhoz vezet. nemzeti kommunizmus = jobboldali elhajlás. szocializmus helyett
nacionalizmust építettek, kudarcot vallottak - a régi smenovekhostvo elit.
- egykori borotbisty , borotbisták (balos nackók) pozíciói veszélyeztetve lettek. 32 decemberében Panas
Liubchenko fülébe jutott, h az ő szerepét is firtatják a nemzetiesítési politika kapcsán (TsK titkár volt).
ír két hosszú levelet sztálinnak amelyben elhatárolódik Skrypnyktől, a nacionál-kommunizmustól, s
hogy ő kirúgott minden borotbistát meg nyugat-ukrán emigráns nacionálkommunistát onnan, ahol
befolyása volt, de a narkomprosból nem tudta eltávolítani őket, mert Skrypnyknek kiváltságos helyzete
volt. végül a sovnarkom élére kerül 34ben, mivel elismeri h minden borotbista nacionalista-gyanús
volt. ez a vértelen üldöztetése a borotbistáknak előrevetítette a nagy terror műveletet velük szemben,
ekkor ugyanis többek közt ez a lakossági kategória került a terror-kampány célkeresztjébe
(letartóztatás-kivégzés). Liubchenkó csak úgy kerüli el ez a sorsot, h akárcsak Skrypnyk, ő is öngyilkos
lesz.
- az aggodalom, h a nemzetiesítéssel a nacionalizmus beszivárog a pártba, fő témája volt a Kubányi és
a Skrypnyk körüli eseményeknek. ez vezetett sztálin kedvenc polgárháborús jelszavának
újjáélesztéséhez: a nemzeti zászlóhoz. a nemzeti zászló a tömegeket félrevezető csali, amivel az
ellenforradalmi szándékait leplezik (fedezik) a nemzeti burzsoázia erői, megtévesztve a lakosságot. a
nacionalizmus, a nemzeti jelszó mint az ellenforradalmi erők, az osztályellenség álcaruhája, maszkja.
Skrypnyk a nacionalizmussal szépítette meg, tette elfogadhatóvá az osztályellenséget. Lenin és Sztálin
is a nacionalizmusban az ellenforradalmi erők veszélyes álcázó ideológiáját látták, mely lehetővé teszi
az ellenséges osztályérdekeknek hogy egységes frontot alakítsanak ki. ezért lett a nemzetiesítés
kidolgozva, h lefegyverezze a nacionalizmus potenciálját a nemzeti összetartozás kereteinek
biztosításával. 10 év múlva Sztálin sikertelennek nevezi ezt a politikát: a kapitalista maradványok a
nemzetiségpolitikában találtak búvóhelyet, a nemzeti viselettel álcázzak magukat, ezért is Skrypnyk
bukása nem volt véletlen. vagyis sztálin szerint a nemzetiségpolitikának nem sikerült kezelnie a
nacionalizmus problémáját, az továbbra is veszélyt jelent, s ezért szükség van az időszakos
tisztogatásra és terrorkampányokra.
- Skrypnyk még a nemzetiségi kérdés túldimenzionálásával, fetisizálásával lett vádolva (Kosior szavai).
a nemzetiségi kérdésből valami önmagában megálló, önmagáért fontos ügyet kreált, s elhanyagolta a
proletár forradalom általános problematikáját. a nemzetiségpolitikai kurzusát is kritizálták: Liubchenko
hányja a szemére: az egyetemeken keresztülvitte, h a nemzetiségi tantárgyat 110 órában tanítsák, míg a
leninizmust csak 60ban. h Skrypnyk beszédei, nemzetiségpolitikai tanulmányai nélkülöznek minden
marxista-leninista hivatkozást, sem marx sem engels, sem sztálin lenin-idézet nem található bennük. a
nemzetiségi kérdés kritikája jelezte, hogy véget ért a keményvonalas intézmények által is támogatott
ukrán nemzetiesítés, háttérbe szorul a nemzetiségpolitika, tehát fordulat a Kaganovich-féle
megfogalmazástól, h a nemzetesítés a bolsevik kérdés magva. A skrypnyk-féle nyelvezet fogalomtár
mint a nemzeti ügy, nemzettudat, nemzeti érdekeink inkább nacionalista fogalomként, semmint
bolsevikként lettek kategorizálva. Shumsky esetében is látható volt, az ukrán kommunistákat zavarta a
nemzetiesítés politikát kísérő nemzeti identitást hangsúlyozó nacionalista terminológia. ezt a retorikát
most teljes mértékben elutasították. 33 után is alkalmazzák az ukránosítási politikákat, igaz
visszafogottabban, de nem beszélnek róla. de ugyanúgy az orosz kommunisták is kínosan érezték
magukat, mikor arra emlékeztették őket, hogy egykori nagyhatalom nemzet tagjai, akiknek most
áldozatot kell hozniuk a korábban elnyomott nemzetiségek érdekében.
- párhuzamosan zajlott a propaganda-kampány a nacionalizmus és bolsevizmus keverése ellen, a
nemzetiségi kérdés túlharsogása kapcsán és a GPU terrorkapmánya az ukrán kulturális elit és
nemzetiségi szakértők ellen. a nemzetiségi szakértőket, a tantárgy oktatóit kirúgják, letartóztatják;
33ban 2000 alkalmazottat bocsájtanak el az oktatási bizottság kötelékéből nacionalista váddal
(Narkompros), 300 tudós,kutató,szerkesztőt szintúgy elbocsájtanak, letartóztatnak,s még 200 embert
elbocsájtanak a központi szovjet adminisztráció 8 intézményétől mint nacionalistát. Volodomyr
Zatonsky az új oktatásügyi főbiztos szerint 16ezer új tanári káderre van szükség, ki kell képezni őket,
mivel a korábbiak amortizálódtak (kirúgták őket, letartóztatta a GPU, s nevet). a 29 oktatási intézmény
éléről 11 vezetőt elbocsájtottak (a TsK plénumában keveslik, maradt még 18?). az ukrán nemzeti
kultúra kérdése másodlagos, puha-intézményi politika státusává degradálódik.
- skrypnyk piedmonti elve - hitler hatalomra kerülésével, s alfred rosemberg keleti szakértőjének
nyilatkozatai alapján, aki nyíltan ukrajna elszakítását szorgalmazta az SZU-tól - gyanússá, idegen
hatalmi befolyásolással, beszivárgással lett azonos. ukrajna elszakítása az SZU és a proletariátus
hatalmának végét jelentheti. skrypnyk bocsánatot is kér emiatt, s hogy a piedmonti elv ugyan korábban
az etnográfiailag ukránok által lakott területek gravitációját ukrajna fele megfordította a nyugat-
galíciaiak SZU-tól való elszakadásához. bocsánatot kér a nyelv- és írásreformért is, h a galíciai
változatot részesítette előnyben, s ezzel pedig lehetőséget teremtett a nyugatról (Ny-Ukrajnából) érkező
árulók és provokatőrök számára. a 20as években Lengyelországból tömegesen érkeztek a lengyelek
által üldözött ukrán nacionalisták, hogy hozzájáruljanak az ukránosításhoz, s 33ban ők lettek a terror
elsődleges áldozatáivá. 32ben indulnak meg a letartóztatások, külföldi, idegen voltuk kerül előtérbe.
skrypnyk legközelebbi munkatársai galíciaiak voltak, így a letartóztatásukkal pozíciója mindegyre
erodálódott. GPU listát terjeszt az ukrán politbüró elé 31 letartóztatott ember nevével, akik ellen
nacionalista kirakatperek engedélyezését kéri, ezek felügyelték az ukránosítás gyakorlatba ültetését
(mind galíciaiak voltak).az egykori KPZU tagok ellen is tisztigatás indul, 38ban ér véget. 33tól a
piedmonti elv csak megerősítette az etnicizálódott szovjet idegenellenességet s a nemzetiesítés program
ellen hatott.
- megerősödött a szovjet egység ideájának politikai jelentősége. skrypnykkel szemben felvetik, h
ellenséges volt a szövetségi intézményekkel szemben, az szu-t népszövetségként képzelte el, ahol az
együttműködés önszántából történik a tagok között, egymás belügyeibe nem avatkoznak bele. ez is
jelzés, ennek a fajta lokalizmusnak a végét jelentette, hiszen pl kaganovich is uaúgy ágált ezen
intézményekkel szemben a 2Oas években.
- az SZU politikai egységén túl (ami mindig is a PDB része volt), Skrypnyket az ukránok és oroszok
közti távolodásért is okolják. ukrajna és az SZU többi tagállama közti távolság növekedéséért, az ukrán
és az orosz nyelv közti különbségek mesterséges növelésével, s ecélból lengyel, cseh és német szavak
kölcsönzése és integrálása az ukránba. ez a vád az orosz nyelv és kultúra stratégiai rehabilitásának
kampányába illeszkedett, melyet már nem mellőznek mint a korábbi PD kurzus elveinek megfelelően.
újabban az egység megteremtője, az SZU egységének magvának szerepében díszeleg. a terrort
végigkíséri az egységre, testvériségre való felhívás: ukrán és többi SZu tag testvérisége, proletár
internacionalizmust a népek testvérisége forrasztja. Skrypnyk elképzelése a tagállamok versengéséről,
az ukránosítás és a területi követelések az orosz tagköztársaságokkal szemben nem illeszkedett ebbe a
koncepcióba, el lettek ítélve. a népek testvériségének jelszavát fejlesztik majd tovább a népek
barátságára 35től, mely az SZU új nemzeti alkotmányának mindent átható kulcsmondatává válik.
- skrypnyk tehát nemcsak ukrajna és oroszo közötti viszály elültetése, hanem az ukrajnai oroszok elleni
erőszakos ukránosítással is vádolják. 3.fejezetben bemutatta, kétnyelvű közszféra jött létre a teljes
ukránosítás 32-es kudarcát követően, de Skrypnyk folytatta az elemi oktatás terén a programot:
eloroszosodott ukránok. a vegyes ukrán-orosz nyelvet beszélő szülők gyerekeit tudományos igényű
érvekkel indokolva (szintaktikai alapja a kevert nyelvnek az ukrán) ukránul taníttatta volna. még akkor
is ha a szülők orosz anyanyelvűnek vallották magukat és gyerekeiket. az új oktatási komisszár felhagy
ezzel a politikával amit erőszakos ukránosításnak, orosztalanításnak neveznek. felhívják a figyelmet a
hasonlóságra, mely ez a program mutat az egykori cári oroszország oroszosító oktatáspolitikájával,
mely az ukránt orosz nyelvjárásnak tekintette, s így az orosz oktatását erőltette.
- másrészről az oroszok önérzését méltóságát is megsértették, a program a vegyes nyelvet beszélőket
fél-oroszoknak hívta, ezt pejoratív értelemben. egy etnográfiai felmérés a donbass-i oroszt
tolvajnyelvnek nevezte (blatnoj), szégyelniük kellett hogy oroszul beszélnek. Zatonskyi aki még
26ban azt állította, h az orosz nyelv pozíciói ukrajnában túl erősek ahhoz, hogy veszélyeztetni tudnák,
most az állította az orosz kultúra el volt nyomva. a pravda lehoz egy cikket egy belorusziai orosz
tanártól, akinem megtiltották h oroszul kommunikáljon, még a feleségével is. az orosz ellenérzés erős
volt a nemzetiségpolitikával szemben már 20as 30as évek alatt, de nyilvánosságot és a hatóságok
támogatását csak 33at követően kapta meg.
- a hivatalosságok támogatták ennek az ellenérzésnek a megnyilvánulását, de ennek dacára konkrét
lépéseket az okait illetően nem tettek. felmérés szerint az orosz diákok 40-60%-a járt orosz iskolába, de
az ukrajnai iskolák szerkezeténe nem változtatnak. sőt, a kulturális forradalom alatt még csökken is az
orosz iskolák és diákok száma (1287ről 1004re, 285ezerről 211ezerre). a legnagyobb orosz kultúrájú
városokban az arány 30-50% között mozgott (Odessza, Nyikolajev, Harkov; Kijevben 49% - 8ezren a
16ezerből). a korábban orosz városnak számító Herszonban egyetlen orosz iskola sem működött. még a
donbasszban is csak 62%uk járt orosz iskolába (22,746 a 36,303 közül).
- Zatonskyi minimális változtatásokat tesz, az orosz nyelvű iskolák száma 6.9ről 8.7re növekszik 34-re,
ami még mindig az etnikai arány alatt maradt ami 9.2%. inkább a nagyvárosokban volt érzékelhető a
hatása, úgy 10-20%al nőtt az orosz iskolák száma. Herszonban nulláról 32%-ra fut fel. növelték az
orosz nyelvű színházak számát is: összesen 9 volt egész ukrajnában még 12 jiddis nyelvű. harkov
fővárosnak nem volt színháza sem. 33ban a politbüró határozattal írja el egy harkovi és több más
ukrajnai orosz színház létrehozását. a sajtó nem volt fontos téma, de 32höz képest mikor 91.6% volt
ukrán nyelvű és 4.7% orosz az arány módosult 88.2 és 8.3%-ra 34-re.
- következtetések a reformmal kapcsolatban: 1. nem jelentettek oroszosítást, inkább kiegészítették,
megerősítették a már létrejött kétnyelvűséget. 2. az ukránosítás kulturális dominancia törekvéseit a
donbass, közép fekete-föld és észak-kaukázusban leállították, visszaadva az orosz kultúra nyelv
befolyását. ukrajna SzU kötelékeit az orosz határvidékeinek a megerősítésével biztosították. 3. oktatási
reform a "lakosság saját nemzeti önrendelkezése (self-determination), saját szubjektív
igényeiknek megfelelően". ez fordulópont a nemzetiségpolitikában, amely 33 előtt nem adott
választási lehetőséget, tiltotta még az önkéntes asszimilációt is. ez megváltozik, a nemzetiségeknek
nemcsak joguk van, támogatják is az asszimilációjukat.
- Skrypnyk ügy következményei: a nemzeti kommunizmust több nem tolerálják, veszélyes az SZU
egységére nézve. a nemzetiségpolitikát lefokozzák puha-intézményi programmá. a nemzetiségi
kérdésről nem beszélnek, nem vitatják, az elhallgatás válik a hivatalos politikává. a piedmonti elvet
elvetik, a határokon átnyúló etnikai kapcsolatokat veszélyforrásként azonosítják, mintsem
lehetőségként. oroszo és ukrajna kötelékei a népek testvérisége, hamarosan népek barátsága jelszava
alatt fogalmazódik meg. az oroszok státusa ukrajnán belül megerősödik, különösen az oroszországgal
határos régiókban. az ukránosítást leállítják, de azt nem váltja fel oroszosítási politika.
A legnagyobb veszély elve
- a skrypnyk ügyet lezáró 33as politbüró határozat ezeket explicite módon nem fogalmazza meg, azt
viszont igen, h az ukránosítás, mint az ukrán helyi nacinalizmus a legnagyobb veszély, hiszen
szövetségre lépett a külföldi beavatkozással. korábban 23ban pl. a legnagyobb veszélyt a nagyhatalmi
sovinizmus jelentette, ez a PD politikák kulcseleme volt. ezzel szorították le az orosz kulturális
dominanciát, h elejét vegyék a nemzetiségek reakciós nacionalizmusának a kialakulását a korábban
elnyomott népek körében. ezt többször is megpróbálták helyi szinten felülírni, így pl tatársztán,
ukrajna, belorusszia, de a központ nem tágított, sztálin 30as beszéde a 16. pártkongresszuson is
megerősítette ezt a politikát. a külföldi beavatkozás veszélyének megjelenésével ukrajnában ez
megváltozott, de kérdéses, hogy milyen hatással volt a nemzetiségpolitikára.
- a skrypnyk ügy kapcsán ukrajna ismét iránymutató példamutatóvá vált a birodalom
nemzetiségpolitikáját illetően. szerte SZU-ban a nemzetiségi szakértők figyelmesen követték az
ukrajnai tisztogatás és kirakatperek eseményeit, a pravda egészben közölte a TsK határozatokat,
felszólalásokat, s több szovjet nemzetiség nyelvére is lefordították azokat: roma, kumi, mordvinra is pl.
belorusz mindig szorosan követte az ukrán példát, így nem meglepetés h 33ban az ukrajnai terrorhoz
hasonló nemzetiségi tisztogatás indul meg. a fehérorosz vezetők szerint hasonló problémákat
tapasztaltak a nemzetiségpolitika terén, mint az ukrajnai elvtársak. hasonló TsK határozat (33as, szinte
szó szerint) stb. de ezekben a doksikban még a nagyhatalmi orosz sovinizmust jelölik meg mint a
legnagyobb veszélyforrást.
- a külfödli befolyás miatt Karéliában, Krímben a helyi nemzetiségi nacionalizmust veszélyforrásként
jelölik meg a helyi plénumok 33tól kezdődően. Keréliában a finn hivatalos nyelv s Kanada, Usából
keresnek telepeseket, Nagy-Karélia megvalósítása, ami az uralig ér, szövetségben a fasiszta
Finnországgal. 33ban letartóztatások, 34végén tömeges deportálások (ami nemcsak a finneket, hanem a
nyugati határvideéken élő minden kompakt tömben élő nemzetiséget érintett). Krímben a török
befolyás miatt aggódtak.
- a krími eset jelentősége abban áll, h a kulturálisan elmaradott keleti türk köztársaságokban is élni
lehetett ezzel a félelemmel a török befolyás ellen: azeri, kazah és üzbég. ukrán és fehérorosz részen 28-
32ben megtorpant a nemzetiségpolitika, 33ban ez folytatódott, de keleten csak a kulturális forradalom
gyorsította fel a korenizatsiia-t. 33ban a közép-ázsiai büró 27 óta először jelentést fogadott el a
nemzetiségpolitika gyakorlatba ültetéséért, s a közpolitika szabotálásáért az orosz nagyhatalmi
sovinizmust jelölte meg, s erőteljes sajtókampányt indítottak meg a korenizatsiia érdekében.
Oroszországban a VTsIK határozatban sürgette az autonóm nemzetiségi oblasztokban a
nemzetiségpolitika alkalmazását. Kazahsztánban 33ban elmozdítják a párt főtitkárt Goloshchekin-t
nagyhatalmi sovinizmus vádjával. örmény nemzetiségpolitikai szakértő kerül a helyébe L.I. Mirzoian
aki belekezd a kazah káderek kiképzésébe (nyelvpolitika és PD terén aktivizálódik, a szövetségi
politbüró támogatásával).
- igaz, ezen lépések érvényét némileg aláásták az ukrajnai események sajtóvisszahangja (terror mint
jelzőrendszer). 33ban a KÁB (közép-ázsiai büró) feje Bauman táviratban kéri sztálin h az
ellenforradalmi tevékenységek elfojtása végett engedélyezzék a halálbüntetés bevezetését az OGPU
polittroika-nak szabotázs, lázongás, banditizmus és lopás esetén. sztáli jóváhagyja, s ugyan a távirat
nem említi a nacionalistákat, hamarosan a élenjáró nemzeti kommunisták letartóztatásába fog a közép-
ázsiai belügy. 33bn a kirgiz sovnarkom elnökét kirúgják a pártból mint nacionalistát, s letartóztatják
(Abdrakhmanov), a vád a gabonarekvirálás szabotázsa, akárcsak ukrajnában. a legnagyobb
nyilvánosságot kapott eset a tadzsik tagköztársaságban történt, itt a helyi sovnarkom és TsIK fejét
kaszlizzák be, Khadjibaev és Maksum. őrizetbe vételüket intenzív letartóztatáskampány kísérte a helyi
nemzeti kommunisták körében. a közigazgatási hierarchia minden szintjét érintette: 693 személy
október végéig, 14 a központi apparátusból, 35 párt és tanácsvezető, 141 hivatalnok a körzetek szintén,
145 a falusi irodisták köréből. a kis köztársaság méreteihez és az írástudó tadzsikok arányaihoz mérten
ez jelentős tisztogatás volt. a tadzsik obkom (tartományi pártbizottság) plénuma jelenti be a két vezető
menesztését, a vádak a gabonarekvirálás szabotálása és orosz-ellenesség. az akciót a közép-ázsiai büró
feje Bauman irányítja, párhuzamot von az ukrajnai események között. a tádzsik burzsoá-nacionalizmus
képviselői a kulákmozgalommal szövetségben, megosztani a munkásokat az imperialisták
intervencionalista politikájára számítva - a vád a két magas beosztású letartóztatott politikussal
szemben. az üzbég pártfőtitkár szerint is a legnagyobb veszedelem közép-ázsiában a helyi
nacionalizmus, amely szövetségre lép újra és újra a külföldi intervencionalistákkal. sztálin 2x is hűtötte
a kedélyeket keleten a legnagyobb veszély újraértelmezése kapcsán. a kazah főtitkárcsere (a
nagyhatalmi sovinistának kiáltott Goloshchekin-t váltotta Mirzoian a nemzetiesítéssel) az ukrán
események kapcsán zűrzavart okozott: G. tapasztalva a politikai környezet változását azzal vádolta M-t,
hogy az túlzásba viszi a nemzetiesítést, és h őt alaptalanul vádolták meg. Mirzoian-t arra intik, h fogja
vissza a propagandakampányt, a kazah kraikom összeül s határozat h a legnagyobb veszély a
nagyhatalmi sovinizmus marad, igaz, hozzáteszik h a kazah nacionalizmussal szemben
szisztematikusabban és átfogóbban kell fellépni. h nem az ukrán politika csapását választották azt a
nemzetiesítés gyatra eredményeivel (kormányzatban kazah káderek hiánya) és a kazah nemzeti kultúra
az ipar és tömegek szélsőséges elmaradottságával indokolták. Mirzoian levelében az ukrán példára
hivatkozva küzdene a nacionalizmussal szemben, sztálin kifejti válaszlevelében, h kazahsztánban
mások a körülmények, a nacionalizmus intézményi és társadalmi keretei különböznek, így egyelőre
nem látja indokoltnak erre koncentrálni. de az orosz nagyhatalmi sovinizmussal szembeni fellépés
mellett a nacionalizmussal is fel kell lépni, az elhajlásokat vissza kell vágni, a lenini internacionalista
vonalat kell követni. a tádzsik példát ajánlja analógiaként, ami elítéli a lenini internacionalizmustól
való eltérést, de a nemzetiségpolitikát nem kritizálja.
- a nemzetiségpolitika tehát egyelőre csak nyugaton változik, keleten nem. inkább földrajzi kérdés,
mintsem fejlődési szint a nemzetiségi politika alapja: a fejlettebb grúziában berija ugyanúgy nem látja
okát a nemzetiségpolitika felülvizsgálatának. a volga-menti autonóm köztársaságokban sincs változás
(a tatár nagyhatalmi sovinizmusról beszélnek a burjátokkal szemben). 34ben sztálin pontot tesz a
legnagyobb veszedelem kérdésére a 17. kongresszuson: helyzettől országtól függ h mi a legnagyobb
veszély, nincs egységes formula (nagybirodalmi orosz v nemzetiségi nacionalista elhajlás). ezzel sztálin
a nemzetiségpolitika egyik pillérét feladja, s megnyitja az utat az orosz nemzeti kultúra rehabilitációja
felé, már nemcsak az oroszok a felelősek a cárizmus bűneiért. a gyakorlatban persze a kétfajta
elhajlásra adott állami hozzáállás asszimetrikus, a terror-válasz jelentősen különbözött: sokkal inkább
üldözték a nemzetiségi nacionalizmust, mint az orosz nagyhatalmi sovinizmust. a nemzetiségekkel
szembeni terror alkalmazása maradt, kazahsztánban 37ben születik döntést, mikoris a 33as
állásponthoz képest,mikoris a nagyhatalmi sovinizmus a fő veszélyforrás, áttérnek a helyi
nacionalizmus veszélyére. ez végigkíséri sztálin további nemzetiségpolitikáját, időszakos terror-
tisztogatás a nemzetiségi elitek körében, de a nemzetiesítési programot sem adják fel.
Ukránosítás a Skrypnyk-ügy után
- a 32es politbüró határozatok elutasítják a mechanikus alkalmazását az ukránosításnak, de a programot
nem törlik el, s oroszosítás sem indul ellenhatásként: helyette a bolsevik ukrán káderek támogatását írja
elő. ezt úgy fejezték ki h mechanikus ukránosítás, nemzetiesítés v petlurizáció helyett bolsevik
ukránosítás. a mechanikus ukránosítást Postyshev definálja: csak azért vettek fel valakit, mert nemzeti
identitása ukrán.
- a 33as terror lefejezte az ukránosítás szervezetét, a narkomprosból gyakorlatilag mindenkit
eltávolítottak akik felelősek voltak a végrehajtásért és ellenőrzésért. nem meglepő módon, a helyi
intézmények spontán ukrántalanításba kezdtek, a felülvizsgálat korrekció címén: a gyári újságok
áttértek oroszra, a Donyecki város adminisztráció visszatért az orosz nyelvre, a vegyes ukrán-orosz
iskolákban spontánul áttértek az orosz nyelvű oktatásra, a frissen ukránosított Odesszában az állami
egyetem visszatért az orosz nyelvre, az aligazgató szerint ideje a népet tanítani. az olasz nagykövetség
jelenti, h az orosz nyelv használata megerősödött az adminisztrációban, s az ukrán nyelvtudású
alkalmazottaktól körlevelekben azt kérdezték h önként, v kényszerből tanultak meg ukránul? az ukrán
nyelvhasználat a hivatalnokok szemében az ukrán nacionalizmussal vált szinonimává. ez az
ukrántalanítási mozgalom annyira erős volt, h novemberben a központi plénum felhívja a figyelmet, h a
nemzetiesítés politikájában alapvető változás nem történt, nem igazak azok a balos értelmezések, h a
nemzetiségi kérdés idejemúlt, s hogy a nemzeti köztársaságok meg fognak szűnni. a 12. és 16.
kongresszus határozatai töretlenül érvényesek maradnak. Shevchenko-t említik mint pozitív hőst, h a
program nem bicsaklott meg. de a másfél évig tartó terrort kísérő spontán ukrántalanítás megtette a
hatását, sokan úgy gondolták h 33tól a programnak befellegzett.
- 33-37 a közbeszédből teljesen eltűnik az ukrántalanítás, de a belső dokumentumok azt jelzik, h az
ukrán vezetés továbbra is foglalkozott az üggyel. maga sztálin is közbenjárt, határt szabva a
nemzetiesítés visszafordításának. 34ben beloruszban avatkozik be személyesen, Goloded a sovnarkom
feje (belorusz) arra panaszkodott, h a pártfőtitkár N.F. Gikalo beleavatkozik a szovjet intézmények
adminisztratív ügyeibe. a másik pedig a belorusz lengyel tanácsok területén a belorusz gyerekeket
lengyelesítik. az első esetben sztálin behívja mind2őt moszkvába, s megvédi a puha-intézménynek
számító sovnarkom függetlenségét a keményvonalas helyi párttitkártól. a puha intézmények fontos
szövetségi és kormányzati munkát végeznek a nemzetiségi köztársaságokban - fejti ki sztálin. ez azért
is érdekes mert 32ben sztálin az ukrán pártot azzal vádolja, h kudarcot vallottak a szovjet intézmények
a helyi puha-intézmények feletti ellenőrzés és autoritás terén (a nemzetiségpolitika alkalmazása
kapcsán, Skrypnyk Narkomprosja). s reakcióként indul be a keményvonalas intézmények vezette
terrorhullám: GPU és a párt keményvonala vezetésével. most épp fordítva, a puha intézményeket védi a
keményvonalasok túlkapásaitól, a nemzetiségpolitika előtti akadályokat hárítja el, a keményvonalas
pártbürokráciát. a belorusz beavatkozást követően egy igazi ukránt, az egykori borotbista és
nemzetiségi szakértő Panas Liubchenko-t nevezi ki az ukrán Sovnarkom (Népbiztosok Tanácsa,
végrehajtó szerv, kormány) élére - a puha-vonalas intézmények felügyeletére.
- a beloruszi beavatkozás 34ben érik be, ekkor TsK (belorusz kommunista párt központi bizottsága)
állásfoglalása, a főtitkár Gikalo elítéli h a párt munkája tanácskozásaiból mellőzik a belorusz nyelvet,
szorgalmazni kell annak használatát. Goloded a nemzetiesítés felkarolására szolít fel: belorusz
nyelvhasználat és káderek támogatása, ismerni tudni a helyi nyelvet kultúrát. elítélik ugyanakkor a
lengyel körzetek oktatáspolitikáját, h a belorusz gyerekeket lengyelül tanítják: védeni kell a fehérorosz
nyelvet. 35ben Gikaló azzal hencek h a belorusz iskolák 87.4%-ban fehérorosz nyelvű oktatás zajlik.
- 34 márciusában az ukránosítás terén is enyhül a nyomás, vizsgálatot vezetnek az eredményeiről a
politbüró kezdeményezésére, aminek az eredményeit a sajtóban is lehozzák. a TsK (központi
pártbizottság) Kultprop osztálya határozatjavaslatot fogalmaz meg, amely úgy fest, mintha a 2Ø-as
években született volna:
1. előírja minden kommunistának aki tud ukránul, h használja is azt a munka, tanácskozások és
beszédek terén
2. saját szorgalomból kell tanulni az ukránt, tökéletesíteni a nyelvtudást, az ukrán nyelv virágzása miatt
nincs szükség már államilag szervezett nyelvkurzusokra
3. minden állami és szövetkezeti alkalmazottnak ismernie kell az ukrán nyelvet annyira: hogy megértse
szóbeli v írott utasításokat, megbízásokat tudjon annak alapján végezni, s nyelvtanilag is helyesen
fejezze ki magát
4. a bizottságok pénzügyi, egészségügyi, könnyűipari, szövetkezeti uniók elnökei a felelősek az
intézményeikben végrehajtani az ukránosítást. az SZU-ban ezek után egy adott intézmény feje a felelős
ezügyben.
- a határozat nem születik meg helyette 35ben visszatérnek az ukrán káderek kedvezményes
alkalmazásának gyakorlatához, a TsK Politbüró utasítja a TsK Káderosztályát, hogy:
1. állítson össze 12O-15O ukránt tartalmazó listát, akiket a raikom-ok titkári pozíciójába kell juttatni, s
még 12Oat a körzeti végrehajtó bizottságok élére.
2. listát a jelenleg már a raikomok v körzeti végrehajtó bizottságokban dolgozó ukránokról, h azokat az
oblasztok és a párt és szovjetek központi apparátusába promoválják.
3. lista mezőgazdaságot hallgató diákokról, akiket a körzetek, oblasztok és a párt központi
appparátusába a szovjet tanácsaiba léptessenek elő
4. legkevesebb 3OO ukránt találjanak a pártbizottságban és a pártaktivisták körében, hogy
előreléptessék őket a párt és közigazgatás felsőbb hierarchiájába
5. álltsanak össze egy listát az ukránokról akik obkom, oblasztok végrehajtó bizottságaiban és a
köztársasági szovjet intézményekben dolgoznak.
- végezetül a komsomolt arra utasítják h tegyen javaslatot a TsK-nak fiatal ukrán kádereket illetően,
kiket vezető pozícióba lehet helyezni. ilyen erőltetett ukránosítás Kaganovich erőltetett ukránosítási
erőfeszítése 25 óta nem volt. később minden ukrajnai bizottság felszólítást kap, h ukránokat
nevezzenek ki az vezetői poícióba. az eredmény meghaladta a 2Oas évek mechanikus ukránosításának
eredményeit. az Orgbüró több határozatban sűrgeti h ukrán etnikumú kádereket nevezzenek ki vezető
pozíciókba, így pl az oblasztok, városok egészségügyi bizottságainak élére, az alintézmények igazgatói
székébe stb. az igazságügyi bizottságban alvezetői szék, ügyészek, országos szovjet, oblasztok
ügyészei, azok segédei, bíróságok vezetői és helyettesei. az Orgbüró határozatai egyértelművé tették, h
ukránokat kell alkalmazni az oroszok helyett, az oroszokat más munkakörbe helyezik v nincs infó a
sorsukról. ilyen a Kaganovich érában sem volt. az orgbüró 35-36ban még kedvezményes alkalmazást is
biztosított az ukránoknak: ha üres egy hely, elsősorban ukránt vegyenek fel, a jogi iskoláknak kiadták
85%-ban ukránokkal töltség fel az osztályokat (Kiev, Harkov). 1 évig tartott a 35ös politbüró
határozattal. a politbüró odessza, dnyepropetrovszk és donyeck oblasztokra rápirít h azonnal
alkalmazzanak ukránokat vezetői tisztségekbe. adatok az eredményekről szinte nincsenek, a 2.vh alatt
az irattárak megsemmisültek. de több vizsgálat eredménye fennmaradt, ezekből úgy tűnik, nem sok
változott: írott nyelv ukrán, beszélt orosz, az ukránok kisebbségben maradtak a vezető poziciók terén, s
a lakosság ellenszenve megmaradt az ukránosítással szemben.
- ez az ukránosítás két ponton különbözött az előzőtől: 1. PD teljességgel, nyelvi ukránosítás háttérbe
szorul 2. kizárólag ukránok vezető pozícióba programként futott (körzet szintjétől fel a köztársasági
szintig). korábban az apparátusra helyezték a hangsúlyt, ez a nyelvpolitika miatt volt fontos. újabban
inkább kirakatpozíciókról szólt, etnikai jellege a köztársaságnak, ezzel hűtve a helyi káderek nemzeti
ambícióit. a nyelvpolitika lemarad.
- Postiyshev adataiból az derül ki, h a 33-34es terrorral megritkult ukrán kádereket, az arányukat az
apparátusban a 35-36os PD ellensúlyozta. az adatok 36 januárja: raikom és raikom helyettes titkárok
179 a 431ből, oblasztok bizottsági elnökei v alelnökei 14 a 32ből, propagandisták 5ezer a 95OOból,
körzeti újság főszerkesztők 213 a 319ből, traktor és gápállomások igazgatói 384 a 6O4ből, körzetek
végrehajtó bizottságának elnöke és városi tanácsok feje 25O a 332ből. Kiosor adatai egyetemistákról:
mezőgazdasági képzés 75% körül, legalacsonyabb ipari képzés 3O-4O%.32ben ez még 54% volt.
37ben 52%-a az állami bürokráciának ukrán nemzetiségű, 1%ot emelkedett 3Oról. Komsomol 28ban
66% 37ben 74%. tehát növekvés a terror ellenére, s ez a korábbi nemzetiségpolitikai intézkedésnek
köszönhető, mely folyamatosan termelte az ukrán kádereket.
- a nyelvpolitika háttérbe szorult, a terror alatt némi visszaesés h a politbüró fegyelmezi pl odesszát, de
azt követően vissszaáll a 33 előtti állapot. szintén Posthysev adatai 35 végéről: 32 központi napilapból
egy sem volt orosz, a 23 oblaszt szintjén 1 volt orosz, 32ben könyvkiadás 71% ukri, forgalomban levők
84%a, 37ben 58.6% és 89.6%. iskolák: 17327ből 1394 ukri. tehát sajtó és elemi sulik ukrány többség, a
közigban visszaszorul.
- 37ben Posthysev-et eltávolítják, személyi kultusz ápolása a vád (a gyerekek barátja), trockistákat
engedett beszívárogni Kijev és a végrehajtó pártbizottságba. kiemelik ukrajnából. az ukránosítás
helytelen kezelésével is vádolják, maga Kaganovich, aki szerint nem szentelt elegendő figyelmet a
nemzetiségi szempontnak, miközben azt maguk a pártkáderek fontosnak ítélik. s hogy sajnálatos
módon, a káderek alkalmazásakor sok esetben a szervezeti szempont felülírta a politikait. Kudriavtsev
kerül Potshysev helyére, aki szerint a 33as terror során megszabadult a nacionalistáktól, de helyükbe
trockistákat, zinovietes-eket és jobboldaliakat alkalmazott, akik kártevők voltak. ezt azért is mondhatta,
mert úgy gondolta, Posthysev bukásával annak politikája is megy, ráadásul maga sztálin is helyeselte a
helyi nacionalizmussal való leszámolást, igaz ő a családi hálózatokra gondolt, nepotizmusra. sztálin
elsődleges célpontja Mirzoian volt, aki a helyi kazah káderek alkalmazása helyett hozta magával a
klientúráját azerbajdzsánból. a nagy terror már trockistákat vadászott, s nem burzsoá-nacionalistákat s
sztálin megjegyzései, Posthysev menesztése azt az illúziót keltette az ukrán vezetés számára, h a
nemzetiesítés visszatér a régi kerékvágásba 37 derekán. a 37es pártkongresszus már az erőszakos
ukránosításhoz akart visszatérni. tanulja meg mindenki az ukrán nyelvet. Kudriavtsev ennél
továbbmegy és fel akarja számolni az ukrán kulturális szféra és az orosz gazdasági szféra közti
nemzeti különbséget. a nemzeti fejlődés nemcsak a kulturális intézményeket jelenti, hanem
életszínvonal, káderek stb. (elődje elhanyagolta a gazdasági kérdést). [érdekes, okosan csinálták az
ukránok, a bukott pártvezérek hibái közé sorolták a nemzetiségi program mulasztásait]. ilyen dumát
még Skrypnyk és megirigyelte volna, a párt plénuma előtt tán 25-27 lehetett volna hasonlót találni.
TÉVEDTEK. 37 szeptemberében ben újabb burzsoá-nacionalista terror-kampány, most kártevőknek
nevezik őket. 37től kezdődően több politbüró és orgbürói határozat emeli az orosz tagköztársaság
súlyát, az orosz kultúra és nyelv státusát. ezek az összes tagköztársaságra vonatkoztak, 1 kivétellel, ami
az ukránokra vonatkozott: az orosz nyelvű újságok Ukrajnában címmel. az orosz nyelvű újságok
hiányát Kelet-Ukrajnában a nemzeti burzsoázia kártékony munkájának és ügynökeinek tudja be, elítéli
a gyakorlatot. az orosz nyelvű sajtó ukrajnában el volt nyomva, mint sehol máshol az SZU-ban, az
Orgbüró elrendeli h a Kommunist újsághoz hasonlóan nagy terjesztésű és példányszámű orosz nyelvű
napilapot hozzanak létre, illetve több helyi napilapot indítsanak: Harkov, Dnyipropetrovszk, Odessza és
Nyikolajev régiókban. Az új napilap Sovetskaia Ukraina 38 januárjában indul, az orosz nyelvű
napilapok forgalma a 36os 12.5%ról 29.4%ra 39ra. ezzel felszámolták a teljes ukránosítás utolsó
maradványát is. sokan oroszosítástól tartottak, ám ez nem következett be még Nyugat-Ukrajna
annektálása után sem. maradt a kétnyelvűség és kétkultúraság.
Csöndes nemzetiesítés a szovjet Keleten
- a 33-34es legnagyobb veszély különböző értelmezése, a kulturális forradalom különféle lefolyása azt
feltételezné, h a nemzetiesítés is különböző módon zajlott Keleten. ehhez képest több a hasonlóság
mint a különbség. a nyilvánosságból kiszorult, jelentőségét vesztette, de a központi és regionális
bürokratikus apparátus mindennapi feladata maradt. ez a néma nemzetiesítés jellemzi a sztálini időszak
hátralevő részét. a program sporadikusan nekilendül, majd elakad, a vezetőket folyamatosan kiemelik.
a különbség onnan ered, h míg ukriknál és bjeloruszoknál a nyelvpolitika fontos volt, ez keleten
eltörpült a képzett káderhiány problémájához képest. ezért ott elsősorban a káderek képzése és
pozícióba hozása maradt a kulcskérdés (ipar, műszaki területek, adminisztráció). ezért előbb a
felsőoktatással, majd a nemzetiségi káderkérdéssel a köztársasági kormányzatokban, végül pedig az
etnikai konfliktusokkal fog Martin-papa foglalkozni ebben a fejezetecskében.
Lö felsőoktatás
- 30-34 a szövetségi egyetemek moszkva leningrád kvóta alapján jelentős számú, a kulturálisan
elmaradott nemzetiségeknek fenntartott helyeket biztosítanak (bronia - fenntartott hely). 34ben eltörlik
ami sokak szerint a PD végét jelenti, csakhogy ez nem így van (felsőoktatás: a VTUZy, VUZy,
technikumok és rabfak-ok). inkább arról van szó, h a második GOSPLAN 5éves tervhez igazítják,
tekintettel a nemzetiségi köztársaságok káderigényeire (addig "mechanikusan" zajlott). az orosz
központi végrehajtó bizottság (VTsIK) kiadott egy hasonló határozatot, minek alapján az orosz
tagköztársaságban még 1 évig fennállt a kvóta. A TSiK határozata inkább a kulturális forradalom végét
jelenti a felsőoktatásban. a határozat nyelvezete "mechanikus" az ukrán 32-es határozatot idézi, mely
gátat szabott a korábbi nemzetiségi politikai gyakorlatoknak, de a PD-t nem függesztette fel, csak
igazítottak a korenizatsiián.
- a gyakorlatban kevés változott, csak annyi h nem kísérte sajtókampány a kvótákat és nem is nevezték
így (tekintettek az oroszok ellenérzésére). helyette táblázatok és elért kitűzött célszámokról beszéltek a
káderpolitika terén (csendes korenizatsiia). ugyanúgy a köztársaságok voltak az illetékesek a
káderjelöltek verbuválásában, a kvótaszám igényét azonban nem a köztársaságok fogalmazták meg,
hanem a GOSPLAN, tudományos alapossággal. korábban az oktatási bizottság volt az illetékes a
kvóták felügyeletében (korábban a TsIK KTVO-ja), újabban külön-külön a specifikus káderbizottságok
fennhatósága alá került. a köztársaságok ugyanúgy jelentették tovább a kvóták feltöltését, csak nem
annak nevezték.
- két változás:
1. szimbolikus: nem nevezik többé kultrálisan elmaradott nemzetiségeknek, hanem korábban
kulturálisan elmaradott nemzetiségeknek. az ok, h a kulturális forradalom lejárt, a kitűzött célt
teljesítették. a nemzetiségi köztársaságok kűzdöttek akorábbi kifejezés megartásáért, mivel ez fontos
kulturális tőke volt számukra a központtal szemben a fejlesztéspolitikai narratíva keretében a
forrásokért való küzdelem során. a gyakorlatban nem volt jelentősége, az új "korábbi" jelző mellett
folytatódott tovább a PD.
2. megpróbálkoznak a középen tátongó lyuk betöltésére a káderek terén, s ezt a káderek kiképzésére
alkalmas káderek képzésével akarták megvalósítani. a közép-ázsiai köztársaságokban alig van aki 5-10
osztállyal rendelkezik, a technikumhoz legalább 10 kellene, s pl a tádzsikoknál 35ben ehhez képest
1402 technikumi hely volt fenntartva, s összesen 130 tádzsik fejezte be a 7. osztályt. kirgizeknél 37 13
8-10 osztállyal bíró káder létezett. a problémát a középoktatás fejlesztésével igyekeztek megoldani:
pótló osztályok-képzések és rabfak-ok igyekeztek az éppen kiépülő elemi oktatás és felsőoktatás közti
űrt betölteni. 38tól bevezették az orosz nyelv oktatását második nyelvként, a felsőoktatásba való
felvételi miatt, s hogy a kulturális forradalom végével a nempedagógiai VUZy-k nyelvi nemzetiesítése
leállt.
- 34-35ben a TsIK határozat hatására a GOSPLAN nem állapít meg kvótát, ezért drasztikusan csökken
ebben az akadémiai évben a kulturálisan elmaradott nemzetiségiek száma, aránya: nehézipari VTUZy
népbizottságánál 33ban 8,7ről (1638 a 17156 közül) 4,4 százalékra (1060 a 22658-ból). de a
nemzetiségek tanácsa egy belorusz vezetésével A.I. Khatskevich rááll a problémára 35-37 között és a
PD-t a felsőoktatás prioritásává teszi. következésképp 35-36ban a GOSPLAN és az illetékes többi
szövetségi népbizottság már kvótákat állítanak fel és jelentik a teljesítés mértékét, az arányok javulni
kezdenek. a TsIK egy 36os határozata előírja h a technikumokra jelentkezők elsősorban
nemzetiségiekből álljanak. Türkmenisztánban a 450 VUZ mezőgazdasági tanulójából csak 30 volt
türkmén, amit Khatskevich botránynak nevezett, a párt irányvonalával való szembeszegülésnek, hiszen
többségüket a szakértőknek a helyi nemzetiség kellene adja. A csendes, néma PD politikát a
felsőoktatásban a központi és köztársasági oktatási intézmények szintjén is megerősítették, a központ
ellenőrizte, számon kérte. s ez így marad az SZU 1991-es összeomlásáig. a szovjet nemzetiségek
tanácsának folyóirata folyamatosan napirenden tartotta a kérdést.
A kormányzati bürokrácia
- a kulturális forradalom végével akárcsak ukrajnában a nemzetiesítés foka csökken a keleti
köztársaságokban is. a köztársasági szintű kormányzati apparátusban a helyiek aránya
türkmenisztánban 18.9ről 13.8%ra csökken, tádzsik 16.3ról 15.1re, kirgiz 20.7ről 13%ra. uez a trend
közép ázsia minden alanyánál, a párttagok aránya is hasonló mintát követ. 32 a csúcs. 33ban a negatív
trendet ellensúlyozandó,a közép-ázsiai büró és kazahsztán újabb nemzetiesítési kampányt indít, de 34re
elakad, akárcsak ukrajnában. nem beszélnek a kérdésről, eltekintve a nemzetiségi közpolitikák
szakfolyóiratától.
- néhány kivétellel, a központi kormányok tudomást sem vettek a nemzetiesítésről. a szövetségi szint
időszakosan ellenőrzéseket végzett, s a kirívó esetekben eljárást, büntetést rótt ki, ami abban merült ki,
h a felelőst moszkvába irányították át. ilyen példa volt az udmurt ASSR eset 35ben. az ok h a műszaki
munkások aránya 45ről 15%-ra esett vissza, miközben a központi bürokráciában még emelkedett is az
udmurtok aránya enyhén 62ről 68%-ra. ez a már említett fekete űr lyuk a középen, amit a mechanikuss
korenizatsiia tipikus hibájaként tüneteként azonosítottak, s jött létre válaszul a funkcionális
korenizatsiia. de a helyzet 32 után csak rosszabbodott, a szövetségi szervek ekkor háttérbe szorították a
nemzetiségpolitikát. de arra odafigyeltek, h kirakat pozíciókba nemzetiségieket helyezzenek, viszont ez
a mechanikus nemzetiesítés gyakorlatát hozta vissza az alkalmazások terén (adminisztratív
hatékonyság terén romlást idéz). s a technikai tudást igénylő munkák, így az adminisztráció terén az
oroszok pozíciói megmaradhattak. a helyiek rá voltak utalva az etnikai oroszok technikai tudására, ami
az orosz nyelv dominanciáját hozta magával - ami még nehezebbé tette a nem-oroszok helyzetbe
hozását.
- az udmurt eset ismét, 28ban a kulturális forradalom hevében az orgbüró elrendeli h 2 év alatt teljes
nyelvi nemzetiesítés a köztársaságban (tipikus kulturális forradalmi utópikus cél). felháborodás kísérte.
2 éven belül 37 százaléka a falusi tanácsoknak és 4 a 18 körzeti tanácsokból (22.2%) áttér udmurt
nyelvre, ahogy az oblaszt Narkomprosa is. a kampány 33ra leáll, mivel ahogy egy tisztviselő mondja,
alulról egyetlen irat sem érkezett udmurt nyelven, ezért ők sem azon válaszoltak , visszatértek az
oroszra. ez jellemző volt a teljes szovjet keletre.
- a meglepő inkább az volt, h 35ben a nemzetiségi szovjet aktivizálja magát, s számonkéri a
nemzetiségpolitikai mulasztásokat (akárcsak ukrajnában), konkrétan a 28as TsK határozatot, ami
nemcsak udmurt kádereket és teljes udmurt nyelvhasználatot írt elő, hanem az oroszok udmurt
nyelvtudását is. az udmurt hivatalnokok joggal hihették, h a 28as határozat ideje már rég lejárt, s úgy
voltak vele, h míg a központ odafigyelt, tessék-lássék csináltak valamit, kis eredmény, majd maradt
minden a régiben. 36ban a központ éppen É-kaukázussal volt elfoglalva, h elhanyagolták a
korenizatsiia-t, éppen ott kérték számon a kulturális forradalom idejében született nemzetesítési
határozatokat. végül 36-37ben a nemzetiségi tanács úgy dönt, h központi programot indít a
nemzetesítési politikákban lemaradott, katasztrofális eredményeket produkáló köztársaságok számára,
műszaki káderképzésre koncentrálva elsősorban, a szövetségi egyetemek bevonásával, hogy végül a
központi kormányzati és ipari bürokrácia soraiba emelje azokat. elsősorban baskír, kirgiz és kazah
köztársaságokat célozták. a kampány, akárcsak ukrajnában 37ben a nagy terror idején kulminált,
miután a nemzeti burzsoá elemek között beindult a tisztogatás, ami a nemzetiségi tanács kádereit is
érintette. 38ban, mikor felállt az új nemzetiségi tanács, az már elhanyagolta a nemzetiesítési kampányt.
a terror csúcsán 37ben tadzsikisztánból ír sztálinnak Andreev, kérve h engedélyezzék üzbegisztánból
tádzsik káderek áthelyezését, h fenntartsák a nemzetesítési arányt a köztársaságban, ami a nemzeti-
burzsoázia elleni terrorkampány során megbomlott. sztálin jóváhagyta.
- vagyis a csend ellenére a központ továbbra is támogatta a nemzetesítési programokat. a támogatás
azonban gyengébb volt mint 33ig, mivel csak a puha intézmények hatáskörébe tartozott a kérdés
(nemzetiségi tanács). korábban 23től 332ig az orgbüró a TsK oktató és a párttitkár jelenlétében
ellenőrzéseket tartott a program végrehajtását eredményeit felmérendő (pl. 26-27 Andreev ellenőrző
bizottságai). 33után sem az orgbüró sem a TsK nem végzett ellenőrzéseket. helyette 37-38ban az
orgbüró szigora a nemzetiségi intézmények megszüntetését ellenőrizte és felügyelte, illetve az orosz
nyelv és kultúra státusát mérte fel, annak pozícióját erősítve. ez a munkamegosztás sztálin szándékairól
árulkodik. a december 32es dekrétumok vízválasztó, elfordulást jelentettek a nemzetiségpolitika
kemény-vonalas irányától, a figyelem a helyi nacionalizmus leküzdésére irányult. sztálin 34es
beavatkozása a belorusz puha-vonalas nemzetiesítés mellett, illetve az elmulasztott nemzetiségi
feladatok számonkérése azt jelezte, h attól h puha-vonalas közpolitika lett, másodlagos, másodvonalas,
de attól még valós, nem puszta retorikai fogás, hanem komolyan is kell venni.
Nemzetiesítés 1939ben (népszámlálás)
- mivel 21től 39ig folyamatosan zajlott a nemzetesítés, igény lehet statisztikai szemléltetésre a program
eredményeit illetően a nem-orosz köztársaságok társadalmi szerkezetében keletkezett változásokat
illetően. ez két okból is nehéz feladat: 1. nehéz elválasztani a nemzetesítési politika hatását sztálin
szocialista rohamjának eredményeitól: nagyfokú iparosítás, urbanizáció, bürokratizálódás és migráció.
ha a nemzetesítési program eredményeit e nagy társadalmi folyamatok konjunktúrájában v tandemében
vizsgáljuk, akkor is az adathiány problémájába ütközünk. inkább anekdoták, történetek maradtak fent,
nem volt rendszeresített statisztikai adatgyűjtés a programot illetően, s a csendes nemzetesítés idején ez
a trend csak erősödött.
- szerencse h megmaradt a 39es népszámlálás eredménye a nem-orosz tituláris nemzetiségek társadalmi
szerkezetét illetően (nemrég publikálták, kihagyva az orosz köztársaság adatait). a kategóriák
különbözősége miatt nehézkes összevetni a 26os népszámlálás eredményeivel, ennek ellenére a 33as
táblázat lehetőséget nyújt a tituláris nemzetiségek reprezentációinak az összevetésére a fehér-galléros
munkakörök terén 26-39 között (az eredményt úgy kapja, h pl baskíriában 23% az őshonos népesség,
tehát ha 23%ot ér el a munkahelyek terén akkor 100%os nemzetiesítés; a második oszlopot elosztja az
elsővel).
- 26tól a fehérgalléros állások betöltése terén hatalmas növekedés a nemzetiségek körében (tituláris
nemzetek). mindenütt jelentős növekedés (kivéve örmények ahol már 26ra többségbe kerültek az
örmény származású káderek). a legnagyobb növekedés a szovjet keleten, ahol átlagban az autonóm
köztársaságokban 37.5%-al nőtt a fehérgallérosok aránya, a szövetségi köztársaságokban 33.1%al, a
nyugaton a növekedés 11.5%. ennek következtében a szovjet kelet jelentős előrelépést mutat 15 év alatt
a felzárkóztatás terén a nyugatiak irányában, a legmagasabb arányt burját-mongólia mutatja ahol 39re
magasabb arányt értek el mint ukrajna v belorusz.
- az adatok az új fehér-galléros elitet 6 kategória szerint rétegzi, ezekből két minta olvasható ki: 1. ott a
már említett lyuk űr a középen. a felső vezetés terén (pártvezérek, kormányzati tisztségviselők,
szövetkezetek, tömegszervezetek vezetői a falutól a köztársaság szintjéig) keleten az arány megegyezik
nagyjából a nyugatiak arányaival: 82/90% a nyugati 91.8%hoz képest. ukrajna és belorusz
nemzetesítési eredményei a vezetői réteg körében szerényebbek mint ingus-csecsenföld v kirgizisztáné
(meg moldva 54.4% és kara-kalpakia 72.4). ha csak a köztársasági szintű elitet nézzük, a kelet
valamivel rosszabbul teljesít (65.4/43.4% a nyugati 77%al szemben, de ukr-bel itt is gyengébben
teljesít). a különbség a műszaki technikai állások terén szembetűnő, nyugaton 2xes az arányszám a
keleti ASSR-khez képest (86.6% vs. 41.4%). ugyanez a minta az egészségügy és kommunikáció
területén. ez a vezetői/műszaki törésvonal keleten műszaki/kulturális törésvonalként tükröz. a
kulturális-oktatási intézmények fehér-galléros káderek terén keleten a nemzetesítési politika hasonlóan
magas mint a nyugatiaknál (96% vs. 103%).
- a műszaki/kulturális szakadék növekszik ha műszaki, egészségügyi és kulturális kategóriákat tovább
bontjuk. a bolsevikok számára a mérnöki képzettség kemény-vonalas nagybecsű szakmának számított.
a kulturális forradalom PD politikája alatt több tízezer proletárt képeztek h vörös mérnökökké váljanak.
sokakat később vezető pártpozíciókba helyeztek, akik Brezsnyev idejében dominálták a Politbürót. a
hasonló PD programok ellenére keleten a mérnökök és az alacsonyabb műszaki értelmiség körében
messze alul-reprezentáltak maradtak a nemzetiségek a nyugati kollégákhoz képest (16/10% vs. 61%).
abszolút számokban a helyzet még lesújtóbb: 7 baskír mérnök, 12 burját, 2 kabardianianus, 1 balkár, 8
csecsen, 12 türkmén, 102 üzbég, 1 kara-kalpak, 12 tádzsik, 108 kazah, 5 kirgiz (de 1084 azeri és 300
tatár) vs. 15.551 ukri, 993 belorusz, 4011 grúz, 896 örmény. ehhez képest a keleti nemzetiségek a
tanárok körében felülreprezentáltak voltak 100/110%, újságírók/szerzők 131.5/109%. sokatmondóan a
professzorok és tudományos kutatók körében is magas arányokat érnek el 43/41%, pedig ezekhez a
szakmákhoz magasabb képzés szükséges mint egy mérnökhöz, műszakihoz.
- az adatok megerősítik azt a jelenséget, h a nemzetiesítés tömeges felfele mobilizálása alatt a
nemzetiségi diákokat a központ jóindulata mellett és dacára (h kvótákat írtak elő a műszaki képzés
terén) elsősorban az elemi iskolák felé-pedagógiai szakma, illetve a jól látható vezető menedzseri
funkciók felé irányították. ez nem is annyira a nemzetesedési arányokból derül ki, hanem a nemzetiségi
káderek szakmai profil szerinti megoszlása. a vezetők és kulturális-oktatási elit a fehér-galléros
alkalmazottak 61%át adták a keleti ASSR-kben, 75%át a keleti szövetségi köztársaságoknak. ez az
arány nyugaton csak fele, 49.6%. csak az elemi és középiskolai tanítói állások a keleti szövetségi
köztársaságokban az összes fehér-galléros állás harmadát tette ki, tádzsikoknál ez az arány 45,2
kirgizeknél 42.5%.
- összefoglalva, a nemzetiesítési politika sztálin szocialista rohamja okozta társadalmi átalakulás mind
keleten mind nyugaton jelentős őshonos fehér-galléros réteget termelt ki. A vezetői és kulturális
szektorban a nemzetiségek arányos reprezentativitást értek el (néha túlreprezentáció is). a szovjet
keleten azonban a középen űr lyuk keletkezett (a vezetői réteg és alsóbb rétegek között), a műszaki,
egészségügyi és kommunikációs szakmák terén a helyiek alureprezentáltak maradtak, avagy létrejött
egy műszaki-kulturális értelmiségi törésvonal. ezt egy developmentalista, fejlődéstani szemléletben is
lehet értelmezni, h a műszaki képzés több időt erőfeszítést igényel, de ez a törésvonal 1 generáció alatt
eltűnik. de a 39es adatok másra engednek következtetni.
[A nemzetiségpolitika 39től sztálin haláláig lásd Blitstein Peter: Stalin´s nations: soviet nationality
policy between planning and primordialism, 1936-1953. PhD Diss, Univ of California-Berkeley,
1999).]
- a 4 fejezet alapján látszik, egy nemzetiséginek 3x nagyobb valószínűséggel vált magasan képzett
professzorrá, tanárrá, mint alapképzésű mérnökké. a nemzetiségpolitika hatalmas igényt kreált tanárok,
újságírók, szerzők, művészek és folklór szakértők iránt, és általában minden területen a jól látható
vezetők iránt. a helyi tituláris nemzetek tagjai ezen szakmák és szférák felé gravitáltak és egy
önfenntartó patronázs-hálózatot alakítottak ki, míg az oroszok a műszaki szférát dominálták.
Következésképp megmaradt a középen a lyuk űr, s a műszak/kulturális törésvonal is megmerevedett
keleten, főleg közép-ázsiában, egészen az SZU megszűntéig.
Etnikai konfliktus
- Az SZU első 15 évét az etnikai konfliktusok is jellemezték: a földosztás, földreformok
(mezőgazdasági területért zajló harc) és a nemzetiségi területek megalakulása határozta meg az
események folyását. a kulturális forradalom alatt a konfliktusok színhelye ezt követően városi
környezetbe költözött: az egyetemekre és az ipari munkatelepekre , tekintettel h ezek az intézmények
hatalmas tömegeket szívtak magukra (társadalmi mobilitás pályái) és összekeverték az addig
elszigetelten élő etnikai közösségeket. a szovjet hatalom több erőfeszítést is tett az etnikai konfliktusok
megelőzésére: a sovinizmust szigorúan büntették, 33 után a sovinizmus elleni törvényes és
propagandakampányt a nagyhatalmi sovinizmus ellen átalakították egy mindenki számára elérhető, az
internacionalizmus és a szovjet népek barátsága közti kampányává, a csendes nemzetiesítés és PD
igyekezett fenntartani a programot, annak pozitív hozadékait, s egyszerre az orosz etnikum
ellenérzésére is tekintettel lenni, a 30as években már ritkák voltak a határmódosítások a nemzeti
területeken, s elengedték az etnikai proliferáció programját is,33 után a szovjetek pedig a határmenti-
periférikus nemzeti régiók felett megszilárdították az ellenőrzésüket, a sovinizmus elleni harc
eredményesebbé válhatott. kérdés az, h mindezek ellenére sikerült-e az etnikai konfliktusok számát
csökkenteni?
- nehéz egyértelmű választ adni: egyrészt a csendes nemzetiesítéssel a téma háttérbe szorult, másrészt a
sajtóban elhallgatták. a levéltári források, az egykori NKVD jelentéseihez nem lehet hozzáférni (32től
az OGPU informális jelentéseit, leveleit a területeknek vissza kellett küldeniük a központba, így
kizárólag a centrumban kerültek megőrzésre, kivétel leningrádi körzet). Mindezek dacára a Harvard
Interjú Projektje (Inkeles és Bauer) amit 50-51 között végeztek egykori káderekkel a háború előtti
tapasztalataikról betekintést ad a korszak viszonyaiba: az etnikai viszonyok köznapi megítéléséről
közvetlenül a 2. vh előtt. nem a legjobb forrás, mert smolenszk és leningrádi körzetből származó
ukránok, beloruszok és oroszok az alanyok zöme, ott és köztük kevés volt az etnikai összetűzés,
továbbá az interjúalanyok percepcióját attitűdjeit a nemzetiségi kérdés iránt nagyban befolyásolták a
háborús időszak alatti náci rasszizmus (ahhoz képest viszonyítják a szovjet tapasztalatokat), nem
mellékesen pedig az emigráns szervezetek is hatással voltak rájuk, kik az alanyokat táboroztatták.
mindezek ellenére értékes betekintés az etnikai attitűdökre.
- az interjúk során nem kérdeztek rá konkrétan az etnikai konfliktusokra, hanem arra kérték az
alanyokat, h sorolják fel a különböző nemzetiségek undorító tulajdonságait (oroszok, ukránok, zsidók,
grúzok, örmények, kalmükök és tatárok). az eredmények meglepőek: 1/5-e a válaszadók szerint nem
léteznek etnikai különbségek, de az interjúkészítők noszogatására kiderült, h ez nem jelenti azt, h nem
gondolnák h léteznek kulturális különbségek a nemzetiségek között. inkább azt feltételezték, helyesen,
h az interjú készítője két különböző kérdésre keresi a választ: 1. a szovjetek különbözőképpen
viszonyultak-e a nemzetiségekhez (mint pl nemzetiségek üldöztetése, v a nácik tevékenysége)? kétféle
válasz a megkülönböztető jegyekre: politikai hozzáállás és az életszínvonal tekintetében nem tettek
különbséget, de a kulturális szokások terén ige, arra tekintettel voltak. "a zsidóknak kiváló pozícióik
voltak" 2. másrészt előfeltételezték, h az interjúkészítő a létező nemzetiségi ellentétekre kíváncsi: igen,
vannak ellentétek, de nem jelenti azt, h ellenségek lennének. sok válaszadó az etnikai előítéletek
hiányát a hivatalos állami politikával magyarázta (mivel az SZU szigorúan büntette az ilyenfajta
beszédet). orosz közmondás: a (pontatlan, késő, korai) váratlan vendég rosszabb, mint a tatár. a
válaszok arról árulkodnak, h sikeresek voltak a népnevelés terén az SZU propaganda kampányai a
sovinizmussal szemben, az internacionalizmus és a népek testvérisége mellett, hiszen rákérdezés nélkül
mindenki az állami szankciókról kezdett beszélni.
- többségük egyetértett, h a szovjet állam egyenlően kezelte a nemzetiségeket: egyenlősítés nagy
eredménye a szovjet rendszernek, törvényesen és az adminisztrációban egyenlők voltak stb. az oroszok
szerepében is kételkedtek a szovjet rendszer vezetését, viszonyait illetően.
- ez a retorika segít megérteni az etnikai konfliktusok változását a 30as években. a kutatást készítők
arra jutnak, h az alanyok mindenike használja a mi/ők megkülönböztetést, a mit az elnyomott népre
(narod) értve, az őket pedig az elitre (nomenklatúra). Sarah Davies uezt mutatja ki az NKVD
lakosságról készített hangulatjelentéseiből. Inkeles és Bauer szerint a mi-ők dichotómia a válaszadók
alacsony fokú osztályharcos percepciót fejezi ki, annak ellenére, h az SZU objektíve osztályalapú
társadalom volt a 30as években. ez a mi-ők dichotómia ugyanilyen hatással lehetett az etnikai
versengés (ellentétek) percepciójára is.
- ez némiképp ironikus sikere a PDB stratégiájának, ami arra törekedett, h a társadalmi gazdasági
reformokat ne nemzetiségi (orosz) elnyomásként éljék meg a birodalom nem-orosz népei. ez sikerült is,
az oroszok vezető szerepében az alanyok kételkedtek (a kérdés a 30as évek közepétől erősödő orosz
vezető szerep propagandájának sikerére kérdezett rá), kb. felük. másik részük szerint nem kellene h
vezető szerepben legyenek, 1 kalmük szerint ha vezettek is, a kulturális elmaradottság felszámolása
miatt tették (szovjet fejlődéstannak megfelelően). 1 válaszadó sem mondta h az oroszok dominálták
volna a birodalmat s h elnyomták volna a nemzetiségeket. akik tagadták a mi-ők dichotómiával éltek:
kremlin, párt stb. vs. a nép. nem az oroszok, hanem a pártvezetők stb. az elnyomást a bolsevik párthoz
kötötték nem az oroszokhoz.
- az etnikai konfliktusok vélhetően 33 után csökkentek. ehhez részben köze volt a szovjet
nemzetiségi közpolitikának, részben más állami politikák hatásaként, eredményeként. ez utóbbiak
pl. a kollektivizálás befejeződése, hogy a földért való harc leállt, ahogy az állam a parasztok számára
értéktelenné tette a földtulajdont; az időfaktor, lassan elült az etnikai keveredés kulturális sokkhatása a
kulturális forradalmat követően; erősebb politikai ellenőrzés a periférikus nemzetiségi területek fölött,
ami megszilárdította a társadalmi rendet; az állami hivatalok betöltésénél az arányos etnikai
reprezentáció létrejötte s a látható kiváltságos pártelit kialakulása, ami a mi-ők dichotómia
megerősödéséhez vezetett a társadalmi konfliktusok értelmezése terén, s ami elhomályosította az
osztály- és etnikai különbségeket (az állam szándéka a nemzetköziség propagálása volt, s a sovinizmus
minden formájának <beszéd és cselekedetek> a büntetése/tiltása, amit az interjúk alapján a lakosság
komoly és őszinte szándékként értékelt); a sűrű határváltoztatások gyakorlatának feladása; a harsány
nemzetiesítés helyett csendes nemzetiesítésre való áttérés.
Következtetések
- a 33as fordulat inkább a nemzetiesítési program terén visszafogottságot és racionalizálást hozott,
mintsem felszámolta volna azt. a terror után ami megakasztotta a programot, sztálin belorusz
közbelépésével megvédte a közpolitikát. sztálin leginkább a nemzetiségiek látható vezető pozícióba
kerülését támogatta a nem-orosz köztársaságokban, s ebben sikeres volt. 6 évvel a 32es ukránosítás
nemzetiesítés elleni határozatok után 39ben a nemzetiségek arányos módon lettek képviselve a fehér-
galléros és vezetői munkakörökben. e cél elérése érdekében folytatódott a PD a felsőoktatásban, s ahol
szükségét látta a központ beavatkozott a program érvényesítése mellett szembemenve a helyi elitekkel.
32ben elítélték a mechanikus nemzetiesítést de ha szükségét látták nem ódzkodtak etnikai alapon
alkalmazni (ukrajnában egy ideig ezt még tiltották is, de az őshonosítási program nem állt le 33ban).
- de változás történt: skrypnyk ügy a nemzetiesítést összekapcsolta a nemzeti kommunizmussal,
következésképpen a nemzetiesítés nem jelentette többé a tituláris nemzetiség érdekelsőbbségét a saját
köztársaságában, a nemzeti elhajlást terrorral tartották féken. hogy elkerüljék a nemzeti kommunizmus
megerősödését, a program másodlagos puha-szintű intézményi prioritást kapott. az orosz lakosság
ellenérzését elkerülendő, a programot propaganda- és sajtókampányok nélkül művelték, illetve a
nagyorosz sovinizmus elleni hadjáratok nélkülözésével. ugyan a nyelvi nemzetesítést nem állították le,
jelentősége csökkent, s lassan mindenhol az orosz nyelv vált a domináns nyelvvé a nem-orosz
köztársaságokban (kivéve grúzia és örményország).
- az állam célja az volt h a nemzetiségpolitikának pozitív pszichológiai hatása legyen, h elkerülje a
nem-oroszok ellenérzését a programmal szemben, úgy h az oroszok ellenérzését is megakadályozza, h
az nacionalista elhajlásban fejeződjön ki. a Harvard kutatása alapján a program sikeres volt, az etnikai
versengés sikerült mérsékelni. közép-ázsiában a nemzetiségi elitek szintjén a középen levő lyuk űr
tartósnak bizonyult, s ez orosz káderek migrációját tette lehetővé h elfoglalják a műszaki pozíciókat. s
mivel 33 után az orosz nép kultúra státusa a többnemzetiségű birodalom kötőelemévé emelkedik
hivatalosan is, ennek nem volt rossz csengése, sőt. a következő fejezet az oroszok előretöréséről szól.
10. fejezet Az oroszok újbóli felemelkedése
- a 32es dekrétum egyik fontos eleme volt, h az orosz kultúrát teljes mértékben rehabilitálta, s az
oroszoknak újból lehetőségük volt a nemzeti önkifejezésre. az oroszok státusa 33-38 között drámaian
emelkedik, az orosz tagköztársaság szerepének jelentőségének a növekedésével párhuzamosan. ez a
PDB egyik alapelvének a feladását jelentette, ami abból állt, h visszafogni az orosz nacionalizmust
annak érdekében, h elkerüljék a nem-oroszok defenzív nacionalizmusának a kialakulását. az oroszok
rehabilitálása nem jelentette azt, h a nemzetépítéstől áttértek az oroszosításra, a korenizatsiia
folytatódott 30as években, ha visszafogottabban is, sőt 33 után a nemzetiségek nemzeti identitásának a
művelése még fokozódott is. az oroszok felemelkedése 3 folyamatot jelentett: 1. az orosz nemzeti tér
kialakítása az orosz tagköztársaság ruszifikálásával; 2. az orosz kultúra státusának az emelkedése, mint
a birodalom egységesítő ereje, szereplője; 3. az új orosz közép integrációja egy már létező szovjet
nemzeti alkotmányba, amit a népek barátsága metafora fejez ki.
A kellemetlen köztársaság: RSFSR
- 80ban Molotov azt mondja életrajzírójának Chuev-nek, h az SZU-nak nem sikerült rendeznie az orosz
kérdést, h milyen státusok legyen az oroszoknak és az orosz szövetségi tagnak az SZU-n belül. például
az RSFSRnek nem volt saját kommunista pártja, bár sztálin (36-37) és hurscsov alatt is (58-65)
foglalkoztak a kérdéssel. az orosz nemzetnek nem volt megfelelő helye a birodalomban: túl nagy volt
ahhoz, h ne vegyenek tudomást róla, s túl jelentős ahhoz h alkalmazzák vele szemben is a szovjet
nemzetiségpolitikát: h intézményesítsék státusát mint nemzetiség.
- 10 évre rá Yeltsin az orosz kérdéssel veri szét a SZU-t. ezt a problémát az SZU alapító atyái
felismerték, az oroszok veszélyt jelentenek az SZU egységére és karakterére, ezért is próbálták
megakadályozni, visszatartatni azt, hogy az orosz népességnek saját nemzeti állama és
intézményrendszere alakuljon ki. Lenin és Sztálin is megtagadta az oroszoktól a nemzeti köztársaságot
és a nemzeti státust s az azzal járó privilégiumokat. 13-22 között együtt dolgozták ki az SZU
nemzetiségpolitikáját, a PDB-t. csakhogy a szovjet alkotmány végleges formáját illetően a 22ben már
összekülönböztek, és éppen az oroszok státusát illetően (az orosz tagköztársaság és az orosz népesség
státusa). sztálin vezeti a politbüró bizottságát amely azt hivatott meghatározni h milyen viszonya
legyen az RSFSR-nek a formálisan független ukrán, belorusz, grúz, örmény, azeri, bukhara, khiva és
távol-keleti köztársaságokkal.
- sztálin azt javasolta, h a független köztársaságok az RSFSR-hez mint autonóm köztársaságok
kapcsolódjanak, 3 szintű népbizottsági rendszer: 1. szövetségi népbizottságok amely csak az RSFSR
szintjén létezne (külügy, hadügy stb.), 2. megosztott népbizottságok, amelyeket az RSFSR felügyel a
többi autonóm köztársaság területén ASSRben (logisztika, munkaügy stb.) és 3. független
népbizottságok, melyek csak az autonóm köztársaságok szintjén léteznének (igazságügy, oktatás stb.).
szeptember 24én 22ben a politbüró sztálin javaslatát fogadja el.
- lenyin támadja, szerinte sztálin felszámolja a független köztársaságok önállóságát, s alternatív
megoldásként 1 az RSFSR fölött létező új szövetségi szintet javasol létrehozni, melynek neve Európa
és Ázsia szovjet köztársaságainak uniója, független köztársaságok föderációja lenne, ahova az orosz
tagköztársaság mint önálló és egyenlő tag csatlakozna a többihez. következésképpen az autonóm
köztársaságok egy alacsonyabb státussal bírtak volna. sztálin végül elfogadja lenin javaslatát.
- lenin úgy állította be a vitát, mint sztálin dzerzhinskii és ordzhonikidze nagyhatalmi sovinizmusával
való harcát a nemzeti kisebbségek védelmében. a valóságban a két javaslat uazt a 3as felosztású
népbiztosi rendszert alkalmazta volna, a nem-oroszok nagyjából uaz az elbírálás alá estek volna. a
különbség a független köztársaságok kérdése volt: lenin az ukrán érzékenységre tekintettel megőrizte
volna a formális különbséget független köztársaság látszata (köztük az orosz) és autonóm köztársaság
között (alacsonyabb szint), h így az ukrik státusán ne rontson egyenlők maradnak az oroszokkal. illetve
az összorosz kifejezést az intézménynevekből száműzte (rossiiskii). míg sztálin javaslata a független
köztársaságokat és az autonóm köztársaságokat gyakorlatilag azonos szintre hozta volna, ami
gyakorlatilag tatársztán és türkesztánt grúziával és ukrajnával egyenrangúvá tette volna.
- de a lényegi különbözőség a két ember között oroszország és az oroszok státusa körül alakult ki.
sztálin belement, h a független köztársaságoknak magasabb státusuk legyen mint az autonómoknak, de
ragaszkodott hozzá, h az RSFSR-nek ne legyen külön központi pártbizottsága (TsIK) és Sovnarkom-ja
(végrehajtó bizottsága). - "lenin elvtárs javaslata következtében létrejönne egy orosz pártbizottság
amiből következésképp kizárnák a 8 autonóm köztársaságot (tatársztán, türkmén stb). ami ezek
függetlenedéséhez vezetne akárcsak ukrajna esetében, ami oda vezetne h moszkvában két kamarás
rendszer jönne létre, egy orosz és egy föderális szint, ami szükségtelen mély és belső
átstrukturálódáshoz vezetne, amit nem indokol sem belső sem külső tényező." - sztálin nem a 8
autonóm köztársaság függetlenedése miatt aggódott, azt az ő javaslata is tartalmazta, hanem az orosz
entitás megjelenésétől, amely védelmezhetné külön a "szektás" orosz érdekeket, s így megosztaná
moszkvát, a birodalom hatalmi központja meghasonulna egy orosz és egy föderatív érdekközpont
mentén. anakronisztikusan fogalmazva: yeltsin vs gorbacsov veszélyt festette fel. sztálin javaslata
inkább illeszkedett a PDB politikájához, mivel elismerte h az oroszok az SZU államalkotó
nemzetisége, s ezért megtagadta tőlük az önálló független nemzeti intézményeket, melyek a nem-
oroszoknak jártak. lenin javaslata ezzel szemben létrehozott egy fél-orosz RSFSR intézményhálót,
melynek intézményei egyidejűleg szolgáltak mint oroszország, s mint alárendelt központi intézmények.
- sztálin félelmeit egy orosz kormány létrejöttétől moszkvában a tatár kollégák is táplálták, akik külön
akartak válni az orosz tagköztársaságtól, s egyenlő félként akartak csatlakozni az SZU-hoz, a népek
federációjához. a javaslat a tatár vezetőtől Sultan-Galievtől származik (mostoha testvérek vs. igazi
testvérek analógiával érvel), 22ből. sztálin szerint ezzel gyakorlatilag létrehozzák az orosz tag-
köztársaságot, mert azok mi másként csatlakozhatnának az SZU-hoz, mint orosz entitás, önálló orosz
párttal, központi végrehajtó bizottsággal (TSIK és sovnarkom). sztálin kérdezi: tényleg ezt akarjuk,
elvtársak? sztálin a szovjet unióval akarta leszerelni az oroszokat, s lenin RSFSR-jét ellenkező irányú
javaslatként értelmezte, az oroszok önállósítása felé vezető útként.
- sztálin uezeket az aggodalmakat fogalmazza meg a dél és észak oszét területének egyesítése kapcsán
25ben (grúzián belül egyesítették volna őket, mivel h két részre voltak osztva, egyik az orosz, másik a
grúz részen, s ez szembement a szovjet nemzetiségpolitikával). sztálin elutazik é-kaukázusba, s leírja, h
az oroszországtól függetlenedni akaró köztársaságok, autonóm területek egy oroszországot,
következésképp orosz nacionalizmus eredményeznének, ami pedig gyengíti a bolsevik ügyet.
(hasonlóképp mint a tatárok le akartak válni az orosztól, csatlakozni a transz-kaukázusi v türkesztáni
entitáshoz, v önállóként csatlakozni az SZUhoz; nemcsak a kis népek, hanem a kozákok is
mozgolódtak, önálló tag-köztársaságot követeltek stb.). tehát az orosz entitás szétesése az orosz
nacionalizmus növekedését eredményezné, az meg nagy veszélyt jelentene a forradalomra (éppen
lezárult a polgárháború).
- 25ben változtatják meg az a párt nevét az összorosz (rossiiskaia) helyett összszövetségi (vsesoiuznaia)
kommunista párt. az oroszországi megnevezés sértette a nemzetiségeket (már 23ben felvetik), holott az
orosz etnikai jelleget más kifejezés jelölte a russkii. nevetségesnek tartják a párttagok az oroszok óhaját
a saját párt/köztársaságra. sztálin megvédi az oroszokat, legszovjetebb nép (fejlett iparilag, kulturálisan
stb.), s nem oroszország hanem orosz föderáció van (ami ugye etnikailag nem kizárólag orosz). az
orosz föderációt a többnemzetiségű jellegének a hangsúlyozásával domborításával lehet
megakadályozni, h oroszországgá váljék, a sovnarkom aligazgatói posztjára nemzetiségit kell kinevezni
pl.
- sztálin erőfeszítései ellenére az RSFSR helyzete és megítélése továbbra is ellentmondásos volt. az
rsfsr intézményei egyszerre működtek mint központi s az orosz tagköztársaság képviseleteként -
félközpontú státus. pl az rsfsr narkompros-ja felügyelte az SZU pozitív diszkriminációs
nemzetiségpolitikáját a központi egyetemeken. ez a félcentrikus szemicentrikus helyzet nehézkessé
tette az rsfsr kádereinek az orosz érdekek hangsúlyos védelmezését, tény, ami az ukrajnával
kapcsolatos határvitánál erőteljesen megmutatkozott a 20as években. másrészt az rsfsr intézményei
másodlagos központi intézményekként működtek a domináns helyzetű szövetségi hatáskörű
intézményekhez képest. így nem csoda, ha az orosz káderek érezték a hiányát érdekeik
érvényesítésekor egy saját pártnak és köztársaságnak.
- a problémát érzékelve 26ban a politbüró Mikhail Kalinin vezetésével létrehoz egy bizottságot: Az
RSFSR felépítése, nemzetiségi köztársaságok és oblasztok szervei az RSFSR-en belül" névvel. a célja a
testületnek az volt, h intézményes, akár alkotmányos megoldást találjon az RSFSR ambivalens és
rendezetlen intézményes viszonyára a szövetségi szintű szervei és a saját autonóm köztársaságainak s
olbasztjainak viszonylatában. 9 hónapig működött, eredményre nem jutnak, de tanulságos vitát
folytatnak le.
- a bizottság lehetőséget adott (először és utoljára) az RSFSR ellenérzésének a kifejezésére - a
szövetségi szintű intézmények dominanciájával szemben és a független köztársaságok privilegizált
helyzetével szemben. először is irigyek voltak az ukránok sikeres ellenállására a szövetségi
intézmények döntéseivel szemben. felrótták, h az rsfsr ipara szinte teljes mértékben a szövetségi
bürokrácia ellenőrzése alatt áll, míg a független köztársaságoké nem. ugyanazokat a jogokat követelték
mint amivel a független köztársaságok rendelkeztek, az RSFSR-t alacsonyabb rendűnek érezték.
felvetették, h az RSFSR nélkülöz bizonyos intézményeket: a VTsIK titkára Kiselev orosz kommunista
párt megalakítása mellett foglalt állást, saját központi bizottsággal - kritizálták érte, de nem büntették
meg. kritizálták azt a gyakorlatot is, h az RSFSR magas hivatalnokai egyúttal magas pozíciókat
töltöttek be a szövetségi intézményekben is, ami az RSFSR-t hozza hátrányba az értékelésük szerint
(pl. Rykov és Kalinin maga funkcióhalmozással párhuzamosan elnökölték az RSFSR-t és a szövetségi
sovnarkomot (népbizottsági tanács/kormány)- és TsIK-et (a szovjet tanács amolyan ház-elnöksége).
panaszkodtak arra is, h a központ a nem-orosz régióknak kedvez, az elmaradott nemzetiségek az orosz
parasztság hátán élnek. tehát a bizottság a nagyhatalmi nacionalizmus/sovinizmus fóruma volt, de
inkább csak a düh kiengedésének szelepeként működött. a bizottság munkája végével állásfoglalást
terjeszt a politbüró elé (szerény javaslatokkal), amiről a döntést elhalasztják, s majd 28ban nemes
egyszerűséggel az anyagot-dokumentációt a TsKK-Rabkrin-hoz küldik (amolyan szondázó, ellenőrző,
statisztikai hivatal), kommentár nélkül (elsüllyesztik). arra már az alkotmánymódosítás és a
szuverenitással kapcsolatos kérdések jelentőségüket vesztették. az első 5 éves terv során az RSFSR
igényei fenntarthatatlannak bizonyultak.
Az RSFSR nemzetköziesítése
- amint láttuk, az orosz kultúra státusa a kulturális forradalom alatt érte el a mélypontját. latinosítás,
dekolonizáció, az orosz kultúra elemei az elnyomás eszközei, nagyorosz sovinizmus elleni kampány
etc. sztálin szerint a szocializmus építése a nemzetek virágzásához, a területi-etnikai folyamatok
proliferációjához vezet - ami az RSFSR nemzetköziesítését eredményezte, fokozta. 1932-re az RSFSR-
ben az urkán és belorusz nemzetiségi tanácsok létrehozása után (amelyet az orosz képviselők
tiltakozása kísért), oroszországban a nemzetiségi hálózat kb. 290 nemzetiségi körzetből, 7ezer falusi
nemzetiségi tanácsból, több mint 10ezer nemzetiségi kollektív farmból, 10 autonóm köztársaságból, 12
autonóm oblasztból és 9 autonóm okrugi-ból (megye) állt.
- a kulturális forradalom új nemzetiségeket fedezett fel, a kör tehát bővült, a marik megoszlottak hegyi,
völgyi csoportra, s a mari autonóm oblaszton belül nemzetiségi körzetet kaptak (a hegyiek). grúziában
a mingrélek (grúz nyelvjárás) hasonlóképp saját státust követeltek, iskolákat és nemzeti sajtót kaptak
(körzetet nem). tehát az etnikai proliferáció már a törzseket is nemzetiségként, népként kezdte
értelmezni, kezelni. a 20as években több é-szibériai kis népnek hoztak létre önálló intézményrendszert
(nyenyec, csukcsok) és saját státust kulturális elmaradottságukból kifolyólag. területi alapon felüli
klán-tanácsokat (clan soviet) hoztak létre, amelyet paternalisztikus módon egy moszkvai székhelyű
északi bizottság felügyelt. a kulturális forradalom perspektívájából ez a rendszer gyarmatinak és
idejemúltnak festett, ezért szenvedélyes felhívások követték egymást, teljes nemzeti jogot követelve az
északi kis népeknek. 1930ban a VTsIK határozata nemzetiségi szovjetek tanácsok létrehozását rendeli
el a távoli északon. 31re a kis észak-szibériai népeknek a nemzetiségi hálózata a következőképpen fest:
9 nemzetiségi okrugi, 65 nemzetiségi körzet, 411 nemzetiségi falusi tanács. írott nyelvet dolgoznak ki
kevesebb mint 1000 fő által beszélt nyelveknek is. Anatolii Skachko (a kis népek patrónusa) szerint
nagyszerű teljesítmény, a nemzetiségi tanácsok a nemzetek létrehozásának színhelyei, törzsi szintről a
nemzeti létbe emelkednek, amiről korábban erről nem is álmodtak, és 6 h év alatt megtették a több ezer
éves fejlődést igénylő pályát. developmentalizmus, a kulturális forradalom etnikai proliferációja +
szovjet fejlődéstani utópia s retorika.
Az RSFSR oroszosítása
- ez volt az RSFSR nemzetköziesítésének a csúcsa. a 32es dekrétumok, a kazányi eset s gabonaválság
etnicizálása nemzeti értelmezése nemcsak a pragmatikusabb csendes nemzetiesítés és a diaszpóra
nemzetiségek üldözése felé fordulást jelentette, hanem drámai fordulat az etnikai proliferáció felől az
etnikai konszolidáció felé. pontot tettek a nemzetiségi törekvésekre az orosz szövetségi tag területén.
- a 32es dekrétumok nemcsak az ukránosítást állították le és a deportálást rendelték el, az é-kaukázusi
kozák területeken elrendelte a visszatérést az orosz nyelvű sajtóhoz és oktatáshoz (az ukránról). az
urkánosítást leállították a teljes orosz területen, keleten is, amit gyakorlatilag ukrán nacionalizmus
imperializmusaként értelmeztek (beavatkozásként, nackó ukrán káderek kirajzása).
- ez a fordulópont az oroszosítás fele, kitiltják az orosz régiókból oblaszti/kraia a nemzetiségi területek
és egyéb nem-orosz intézmények működését, sőt az RSFSR autonóm területeiről is kitiltják őket.
ukránok 7.9 millióan éltek az orosz területeken, beloruszok 640ezren (külön dekrétum a belorusz
tanácsok ellen nem születik, a beloruszban elrendelt terror 32ben elegendőnek tűnt, h ezek
felszámolódjanak), a nemzetiségi intézményeik megszüntetése első lépés az orosz területek
ruszifikálása fele. arányok: ehhez képest a kazahok 3.8millióan vannak. az ukránok az RSFSR
területének nem orosz lakosságának 29.7%át adják, az RSFSR orosz területein élő nem-oroszoknak
pedig az 53%át. ez az adminisztratív újrafogalmazás a népszámlálásban már mérhető jelenség, 26 és 37
között főleg a határmenti területeken és kubányban (ahol a legkeményebb volt a terror) jelentősen
csökken az ukrán/belorusz lakosság száma.
- csak az ukránok és beloruszok esetében volt ilyen drasztikus a nemzetiségi területek felszámolása.
másutt az oroszosítás fokozatosabb volt. 33ban a VTsIK nemzetiségi osztályának kongresszusán
érzékelik h a 32es dekrétumok veszélyeztetik a nemzetiségi tanácsokat. Numrakov ülésvezető méltatja
a nemzetiségi szovjeteket, de szerinte újakat már nem lehet létrehozni, a program túlzásokhoz vezetett.
Patyomkin nemzetiségi körzetekről beszél, melyeket nemzeti-burzsoá elemek hoztak létre. az adott
közösség lélekszáma nem indokolt, hiányoznak e körzetek gazdasági és pénzügyi feltételei, így pedig
ez az intézményrend nem szolgálja az illető nemzetiség gyors fejlődését, sőt kétségessé teszi a
jövőjüket.
- tehát az etnikai proliferáció politikáját már polgári-nacionalistaként bélyegzik meg. ezt az orosz
kultúra pozitív újraértékelése kíséri. Nurmakov szerint szükség van az orosz nyelv jobb ismeretére, a
nemzetiségi nyelvű oktatást nem azért hozták létre, h kötelező anyanyelvű oktatást adjon, hanem hogy
oktatást adjon a nemzetiségeknek. az orosz nyelvnek prioritást kell adni, a magasabb kultúrához kell
igazodjon az oktatás. ez szembement a gyakorlatban levő nemzetiségpolitikával.
- a törésvonal alapját a kulturális forradalom utópikus nyelvezete és etnikai proliferációja, illetve
eközött (nyelvi realizmus és etnikai konszolidáció) a 32-es dekrétumok és az ukrán nacionalizmus
elleni hajtóvadászat adják. 33-37 között a terror megtorpantotta a nemzetiségi intézményeket, fel is
számoltak többeket, de nem volt egyértelmű végkifejlet: 2 lehetőség volt, egyik a nemzetiségi
intézményrendszer teljes felszámolása és oroszosítás, másika visszafogott, felülvizsgált nemzetiesítési
politika. ez utóbbi esélyesebbnek tűnt.
- 1935ben a terror ellenére az oroszországi területi alapú nemzetiségi intézmények aránya száma
változatlan maradt 32höz képest. 35ben egy átlagos nemzetiségi körzetben a nemzetiség abszolút
többséget alkotott, nemzetiségi nyelvű oktatás, nemzetiségi káderek, nemzetiségi nyomtatott sajtó, s a
nemzetiségi alapon kedvezményes pénzügyi elbírálásra számíthatott a központtól. ennek ellenére ezek
a körzetek a papírmunkát szinte kizárólagosan oroszul végezték. a rurális nemzeti kisebbségi rendszer
stabilnak tűnt.
- a városokban más volt a helyzet, a területi alapú nemzetiségi rendszert itt nem lehetett alkalmazni.
helyette urbános városi intézmények egész sorát hozták létre: nemzeti klubok, iskolák, munkabrigád,
kollégiumok, szórakozóhelyek. csakhogy 33 után ezek gyorsan elsorvadnak, ellenforradalmivá
nyilvánítják, a proletárok közé nemzeti falakat akarnak építeni (a tatárok sikertelenül próbálkoznak
donbassban egy tatár munkakör és raktár/üzlet létrehozásával). 40-re 0ra csökken a számuk, 33ban van
a csúcs, 15 darab.
- az urbánus ipari szakszervezeti környezetben mindig nehezebb volt a PD nemzetiségpolitikának
érvényt szerezni, 34től már tudomást sem vesznek róla oroszországban (é-kukázus, alsó-volga). az
oktatási program nyelvoktatás a szövetségi köztársaságokra és az autonóm területekre és a leningrádi és
moszkvai egyetemekre korlátozódott. a városi iskolák jobban teljesítettek, de számuk 33 után
fokozatosan csökkent. az oroszországi (az autonóm köztársaságok nélkül ASSR) nemzetiségi diákok
száma a nemzetiségi iskolákban rohamos mértékben csökken: 32ben 1 milla fölött, 38ban 417ezer. a
nemzetiségi nyelvű városi lapok száma is csökkenésnek indul 33tól. az RSFSR nemzetiségi tekintetben
két részre oszlik: az orosz rész, ahol orosz kulturális tér, ahol a nemzetiségeknek nincs
megkülönböztetett státusuk, és egy nem-orosz területi alapú nemzetiségi területekre (autonóm
köztársaságok és oblasztok).
- a moszkvai nemzetiségi intézmények is leépülnek: a tatár és csuvas újság hazaköltözik a
köztársaságba, a központi nemzetiségi intézmények pedig megszűnnek (Komnats - oktatásért volt
felelős -34ben, Komsever az északi népeket szolgálta 35ben). nemzetiségi folyóiratok megszűnnek.
- ez a trend, és az orosz nyelvű oktatás megerősödése felvetette az addig tabunak számító asszimiláció
kérdését. sztálin még 29ben az asszimilációt is ellenforradalminak minősítette (nemzetellenes, halálos
jelzők, nem része a marxizmus-leninizmus fegyvertárának). 33 után új retorika, 34ben a Nemzetiségi
Tanács titkára az üzbég A. Tadzhiev nyilvánosan kijelenti, h saját gyerekeit is orosz iskolába íratja: az
önkéntes asszimiláció szívesen látott vendég, az egység felel mutat: egy nemzet egy nyelv. utódja, A.I.
Khatskevich hasonlóképpen fogalmaz: ha nemzetiségi vagy köteleznek h a nemzetiségi iskolába járj,
nemzetiségi nyelven töltsd ki a szovjet papírokat stb. a hangsúlyt azonban a szabad választás jogára
kell helyezni, úgy az egész lakosság, de az egyén tekintetében is. minden nemzetiségnek (natsmen)
meg van a joga ahhoz, h anyanyelvén számolja fel analfabetizmusát, de ha valaki ezt oroszul akarja
megtenni, egy orosz oblasztban, hát joga kell legyen hozzá.
- tehát az orosz területek mint a természetes és önkéntes asszimiláció területévé válnak, másrészt az
asszimiláció joggá válik, az asszimilációhoz való jogra hivatkoznak s nem erőszakos asszimilációra. ez
lesz az új standard. harmadszor, Khatskevich nem az állam óhaját fejezte ki, hanem valós igényt a nem-
orosz lakosság körében, akik a gazdasági boldogulás reményében szívesen íratták gyerekeiket orosz
iskolába. vagyis ez nemcsak üres képmutatás volt, a területi elven túleső nemzetiségek számára ez
valós boldogulási, felemelkedési stratégia volt.
- ez is a nemzetiségi konszolidáció fele mutató fejlemény volt, szemben az etnikai proliferációval.
ahogy az is, h már 34ben összevonják a csecsen-ingus autonóm oblasztokat, sőt közös irodalmi nyelvet
írásmódot dolgoznak ki.
- sztálin az új alkotmány elfogadása kapcsán kijelenti, h az SZUban 60 nemzetiség él, mint ahogy az
közismert. ez minden volt, csak az nem, a 26os népszámlálás még 200 népcsoporttal számol, 27ben
172re javítják. 36ban még száznál több nemzetiségnek volt saját nemzetiségi tanácsa. sztálin által
említett szám valamivel meghaladta az 51 nemzetiséget amely valamilyen területi autonómiával
rendelkezett (okrug, oblaszt, köztársaság).
- a 37es népszámlálásra készülve már 36ban javasolják, h csökkentsék a nemzetiségi kategóriák
számát: 121-re. végül 107 marad, amiből több tucat a külföldi állampolgárságoknak van fenntartva. a
listát 39ben 59re csökkentik, főbb nemzetiségek névvel (57ről publikálnak adatot). a 37es népszámlálás
alkalmával már sajtókampány indul a cenzus előtt, hirdetve a nemzetiségi identitás
önmeghatározásának a jogát. határmenti kitelepítések mellett, s az ukránok-beloruszok csökkenése
mellet is jelentős a csökkenés az RSFSR orosz területein élő nemzetiségek arányában-számában:
12,8milláról 26ban (15.76%) 4,1millára csökken 37ben (4.71%).
- az oroszosítást fokozandó 37 végén több politbüró és orgbürós határozat. politbüró: minden diaszpóra
nemzetiség iskoláját és kulturális intézményét megszüntetni oroszo területén, kiegészítik minden nem-
oroszra: 4598 nemzetiségi iskolát zárnak be az orosz területeken. az orgbüró határozata miden
pedagógiai sulit bezár. 38 közepére csak orosz nyelvű iskolák működnek az RSFSR orosz régióiban.
(Peter Blitstein szerint ezt nem hajtották tvégre, maradt néhány nemzetiségi iskola). politbüró másik
határozata az orosz területeken levő diaszpóra nemzetiségek nemzeti tanácsait számolja fel (finnek,
észtek, lettek, lengyelek, németek, bulgárok, görögök, csehek, koreaiak, kínaiak, kurdok, irániak - az
újságjaik megszűntek). mivel főleg nekik voltak ilyenek, kevés maradt a tanácsokból, a rendszert
végzetes csapás éri. a nemzetiségi újságok számában mérhető a hatás, az orosz területeken 36ról 21re
csökken a számuk, a nemzetiségi területeken azonban a számuk enyhén még emelkedik is. 1940re a
körzeti szint fölött nem létezett nem-orosz újság az orosz területeken, míg a nemzetiségi területeken 20
is volt (40ben az RSFSR autonóm köztársaságaiban és oblasztjaiban 3 köztársaság szintű, 1 város
szintű nemzetiségi, míg az SZU szövetségi köztársaságaiban 9 köztársasági v oblaszt szintű, és 7 városi
lap). tehát orosz és nem-orosz területekre oszlott meg az RSFSR.
- a folyamat 38 zárul, majd minden központi szintű nemzetiségi intézményt felszámolnak. Komzet-et
ami a zsidók megőzgazdasági áttelepítését szervezte 38ban számolják fel.
- a VTsIK-et az RSFSR legfelsőbb szovjetté szervezik át, s ezzel együtt a VTsIK nemzetiségi osztályát
felszámolják. ugyanekkor megszüntetik a nemzetiségi osztályokat minden közigazgatási szinten (krai,
oblaszt, köztársaság). a VTsIK mellé rendelt különleges képviselőit a nemzetiségi területeknek (melyek
fontos lobbitevékenységet fejtettek ki) szintúgy felszámolják. az utolsó nemzetiségi újság 39ben zár be
moszkvában, a nemzetiségi tárgyú folyóiratok megszűnnek. a nemzetiségi tanács marad, de érdemi
munkát 37től nem végez (igaz 35-37 között nagyon aktív), de megmarad a nemzetiségi kérdések ügyek
fő fórumának.
- 38ra az oroszosítás összehangoltan, céltudatosan és intézményesen megtervezve elindult az újtán. az
RSFSR így egy orosz magra és a nemzetiségi perifériákra oszlott. ez manapság magától értetődő
etnográfiai valóság, holott meglehetősen friss fejlemény, történelmi építmény. a 20as évek nemzetiségi
proliferációja alatt gyakorlatilag nem maradt orosz tér az RSFSR területén, ezt a 30as években
tudatosan megfordították: az orosz tér kialakítása a tudatos, a nemzetiségi konszolidáció és
intézményes oroszosítás stratégiájának eredménye.
- ez a stratégia ellentmondást idézett elő az SZU területi alapú nemzetiségpolitikájában. a 20as években
a területi elv és a területen kívüli nemzetiségek nemzeti identitásának megőrzését a nemzeti tanácsok
piramisával oldották meg, h a kettő kiegészíti egymást. 37-38ban a nemzetiségi körzetek és a falusi
nemzetiségi tanácsok tömeges felszámolásával, a nemzetiségi okrugi-k és oblasztok megszüntetésével,
az új 36os szovjet alkotmányhoz igazodva, kivágta a piramis középső részét. a 2.vh etnikai tisztogatása
tovább gyengítette a piramis közepét, több autonóm oblaszt és köztársaság szűnik meg. ez a szovjet
lakosság jelentős kisebbsége számára növelte a feszültséget a személyes útlevele és a területi alapú
nemzetisége között. a területen kívüli nemzetiségek elvesztették az állam támogatását etnikai
identitásuk fenntartásához. ez megnyitotta az utat az asszimiláció felé, legyen az önkéntes, v államilag
támogatott (mint az ukránok és beloruszok esetében). igaz, az új primordializmus megjelenésével új
akadályok léptek fel az asszimiláció előtt.
- az oroszosítás egy gyakorlati problémára adott rögtönzött válaszreakció volt - a nemzetiségpolitika
szükséges felülvizsgálata tette lehetővé (kubány stb.): a határmenti térségek határokon átnyuló
nemzetiségi kapcsolatai tették gyanússá a szovjet nemzetiségpolitikát, félelmet mit megerősített a
kollektivizálással szembeni ellenállás. a nemzetiségi perifériákkal szembeni bizalmatlanság vezetett az
orosz mag megerősítéséhez. az oroszok ellenérzése a PDB-val szemben is jelentős faktor volt. az orosz
parasztok ellenálltak a földjeikként tekintett területek nemzetiségieknek való átadásának, ahogy
színorosz területek elcsatolásának is nemzetiségi területekhez. az orosz munkások ellenálltak a
munkahelyeken zajló PD ellen. sőt, a program az orosz kommunisták körében is népszerűtlen volt. az
RSFSR oroszosítása az orosz ellenérzés enyhítéséért lett végrehajtva. az SZU nemzetiségpolitikája
kiszorult a nemzetiségi perifériákra. ami maradt belőle (felsőoktatásban) az orosz területeken, azt
csendben, felhajtás nélkül végezték, h se sértsék az oroszok érzékenységét. így nem volt szükség a
nagyhatalmi nacionalizmus elleni terrorkampányokra. a nemzetiségeknek az orosz területeken
alkalmazkodniuk kellett az orosz kultúra dominanciájához, az oroszok pedig végre otthon érezhették
magukat.
- az RSFSR oroszosítása tehát az SZU orosz-problémájára adott kísérlet a 30as években: milyen
szerepet töltsenek be az orosz kultúra, oroszország a multietnikus SZU alkotmányában? Sultan-Galiev
javaslatát elutasították, h önálló orosz köztársaságot hozzanak létre (veszélyt jelentett volna az SZU-ra
és a nemzetiségi köztársaságokra is), helyette a komcsik a PDB jöttek elő, egységes szovjet államot
hozott létre, kétféle módon: 1. lenyomták az orosz kultúrát és orosz érdekeket, megtagadva az
etnikailag orosz köztársaságot, h az ne dominálja a szovjet politikát. 2. a nemzetiségi szovjetek
piramisrendszere a teljes SZU területén, biztosítva minden nemzetiség számára az egyenlőséget, a
létezés és fejlődés lehetőségét, az önkifejezést önmegjelenítést az állam minden szintjén. ez kötné
egybe a SZU-t nemzeti értelemben. ez utóbbit a 30as években feladták, látva az orosz ellenérzések
magas fokát s a szeparatizmussal fenyegető nemzeti kommunizmus virágzását.
- az orosz nemzeti érzésnek teret adó intézményes megoldás az oroszoknak az olbasztok és kraia
szintjén teljes otthonosságot biztosított, s a nemzetiségi területekkel kiegészülve az már nem tűnt
fenyegetőnek a külvilág számára. 36-37ben létrehoztak egy orosz pártbizottságot - TsK biuro - az
RSFSR ügykben illetékes. de súlytalan maradt jelentős politikusok és témák hiányában. hruscsov
idején még1 kísérlet rá, az is becsődölt. az orosz érdekek képviseletére két lehetőség volt, de az RSFSR
(1) nem vált a nemzeti orosz érdekek intézményesített képviselőjévé, ágensévá, ügynökévé. így maradt
a második lehetőség: az SZU szövetségi szintje.
Az írás oroszosítása és a Nagy Visszavonulás szimbolikus politikája
- 32 után az orosz nemzet egységesítő és központosító funkcióit, az orosz nemzeti kultúrát fokozatosan
a központi szövetségi szinten intézményesítették. Nicholas Timasheff az oroszság fokozatos
rehabilitációját és növekvő ünneplését a Nagy visszavonulásnak hívja, érzékeltetve a fokozatos
elfordulást a forradalmi és utópisztikus társadalmi és kulturális praktikáktól a tradicionalista, sokszor
forradalom előtti értékek iránt: progresszív oktatásról visszatérés a hagyományos pedagógiához,
tanítási módszerekhez, az abortusz tilalma, a válás megnehezítése, az avant-garde művészet elítélése, a
realista irodalom promoválása, népművészet és orosz klasszikusok, az internacionalista osztályalapú
propagandáról áttérnek a patrióta orosz nacionalizmusra. T. szerint 46ban írja, a visszvonulás ha
folytatódik oda jut az orosz társadalom, ahova a bolsevik forradalom intermezzoja nélkül az orosz
nemzet organikusan kifejlődött volna: demokrácia és piacgazdaság. tévedett,a 30as években nem
megtagadták-elfordultak a szocializmustól, hanem újrafogalmazták a célokat a politikai gazdasági
területeken: erőltetett iparosítás, kollektivizálás, államosítás, piacgazdaság eltörlése, politikai diktatúra
(ezek hatalmas változást okoztak a társadalom szintjén). A The Great Retreat tehát nem megfelelő
terminológia, de mivel már beidegződött, inkább a szociális kulturális téren bekövetkező tradícionalista
fordulatra érti, használja, mintsem a politikai gazdasági szféra folyamataira.
- a legfontosabb eleme az orosz nemzet rehabilitációja volt. két okból is: 1. a 33 előtti PDB szovjet
nemzet-egység helyett a népek testvériségének artikulációját eredményezi; 2. nagy hatással volt a nagy
visszavonulás társadalompolitikájára. nehéz volt elképzelni a nagy visszafordulást az oroszok nélkül, a
hagyományos orosz társadalmi kulturális értékei nélkül nem volt más modell-minta. a nagy
visszavonulás létre sem jöhetett volna anélkül.
- két tényező vezethetett ide: 1. a szovjet xenofóbia etnicizálódása az idegen befolyástól való félelem
során; 2. a sztálini felülről jövő forradalom állami paternalizmusa. ez a paternalizmus az államot a
társadalmi változás kezdeményezőjének és irányadójának láttatta. ezért erősen demobilizált és
rendezett, fegyelmezett társadalmat követelt. a társadalmat úgy képzelte el, mint ami az uralkodó
elitből és az arctalan anyag- a tömegből áll, tevődik össze (narod) - az állam verziója a mi-ők
dichotómiára. ez a trend kedvezett a nagy visszavonulás tradícionalista reformjainak, beleértve az orosz
nemzeti rehabilitációját. így a nagy visszavonulás és az oroszság egymást erősítették.
- Timasheff nagy visszavonulása fokozatos volt, esetleges, reaktív és rögtönzött, bizonytalan,
koherencia nélküli és sokszor visszalépésekkel teli. a nemzetiségpolitika terén a kubányi robbanással
kezdődött, majd 32 dekrétumok, 33 ukrán terror - 38ig nem lehetett tudni, h ez átmeneti megtorpanás, v
végleges visszalépés. uez a nemzetiségpolitkában, a felsőoktatási korenizatsiia-ban, etnikai
tisztogatások terén, terrornál. ahogy az orosz nemzet rehabilitációjának esetében is.
- ugyanez a latinosítás terén, ahol 19-32 között a helyi nemzeti eliteknek a lationosítással a szimbolikus
politika terén megengedtek némi ruszofóbiát is, pán-török mozgalmat is, amolyan saját kulturális
forradalmat vezényeltek le. 33-40 között más elitek ugyanezzel a terminológiával és témával, a
szimbolikus politikában már az oroszosítás a cirill írásmód mellett kardoskodnak. jelzés a helyi
eliteknek az orosz kultúra nemzet új közelgő szerepéről. 31-32ben még a VTsK NA már a finnek és
csuvasok latinosítását hagyta jóvá, rá 1 évre már más tónus gyökeresen megváltozik.
- 33ban az üzenet az, h a latinosításnak vége, befejeződött, végre lett hajtva. az új feladat az
eredmények megerősítése és továbbfejlesztése: ez a terminológiák (szókincs), nyelvtan, helyesírás, az
irodalmi nyelv kifejlesztése, szótárak elkészítése volt. A tanács a hangsúlyt a terminológiára helyezte,
Semen Dimanshtein felszólalása a VTsK NA plénumán illusztrálja az új ideológiai környezetet:
támadta a latinosítás két szimbolikus pillérjét: pán-türk mozgalom és ruszofóbia. a 26os turkológiai
kongresszus sokk jót tett, de többségében nacionalista törökökből állt. egységes török nyelvet,
írásmódot akartak, a török-tatár keleti népek nagyszerűségének a visszaállítását. a hangsúly azonban a
ruszofóbián volt. a pántürkök nyelvi puritanizmusa azt jelentette, h ne az orosz nyelvből
kölcsönözzenek szavakat, hanem máshonnan - ez az orosz nyelvvel szembeni előítéletből származik.
aminek már nincs alapja, mert az a régi régi már megkopott oroszosításra, annak politikai attitűdjeire
épül. lenin sztálin is oroszul írt, az orosz nyelv azóta megváltozott, más az osztálytartalma.
Dimanshtein beszéde világos: az orosz nyelv elleni támadás az orosz forradalom és az orosz állam
elleni támadás egyúttal.
- h az orosz a forradalom nyelve volt, retorikai standarddá válik. beindul egy mozgalom, h minél
pontosabban lefordítani a nemzetiségiek nyelvére a marxista-leninizmus klasszikusait. Dimanshtein
megjegyzi, h ezen fordítások során sok esetben a nemzetközi kifejezést szándékosan fordítják
helyettesítik a nemzetiségi nyelvek megfelelőivel: proletariátus, osztály, szocializmus, de ez
vonatkozott tisztán orosz kifejezésekre is mint szovjet, piatiletka (ötéves terv), kulak, generalnaia liniia
partii. ezen kifejezésekre őshonos kifejezést találni, azzal helyettesíteni már ideológiailag gyanús volt.
a terminológiai szakzsargoni zűrzavar az osztályirány eltorzítását okozza, eltérést a párt általános
irányától. Dimanshtein támadja a nyelvjárásokat és megvédi az asszimiláció elvét. nem kell
mindenkinek saját irodalmi nyelv, használják egymásét (grúzok és mingreliánok), értelmetlen tovább és
tovább osztani a nemzetiségeket, nemzeteket. vagy mások inkább az oroszt választják. szülők helyébe
képzeli magát: ne kényszerítsétek ránk régi nyelvünket. ne kényszerítsétek a gyerekeinket h
ugyanolyan gyámolatlanok legyenek, mint mi. tehát felsejlik az etnikai konszolidáció és az
asszimilációhoz való jog.
- az ülés végén megállapítják plénumi határozat (hasonlóképpen nurmakov 33 december végi
felszólalásához a nemzetiségi konferencián, v a dec végi 32es dekrétumok, v az ukránosítás elítélése, v
az egyetemi kvóták felszámolása kapcsán): 1. a latinosítás ellenforradalmi tevékenységhez vezetett; 2.
a politikát nem kell kiterjeszteni, de némi módosítással folytatni lehet. a latinisták az ellenforradalmi
jelzőre meghunyászkodtak, s 33 derekára a VTsK NA eltűnt a nyilvánosságból. a folyóirata többé nem
jelenik meg, a meghírdetett 6. kongresszusra -magyarázat nélkül- már nem kerül sor.
- ha a latinisták megszeppentek, az ellenfeleik felbátorodtak. 33 nyarán tatársztánban történt az első
eset: a tatár obkom (pártszervezet) első titkára M.O Razumov javasolja a tatár ábécé átváltását latinról a
cirill írásmódra. többen támogatják a plénumon, több támogató cikk a sajtóban, a határozatot egy
ellenszavazattal elfogadják. a váltás időpontja szeptember 14, 33. ennek ellenére a váltás nem történt
meg, a latinosítók elszabotálták a végrehajtást, s végül a kezdeményezőket megbüntették. rosszul
értették a jelzést. mondjuk a büntetése h kelet-szibériai kraikom első titkárává nevezik ki, inkább felfele
buktatás, v előreléptetés. ott is folytatta cirillesítő kampányát a kelet-szibériai kis népek körében. 34ben
a 17. pártkongresszuson a latinosítás ellen indít támadást: I. Khansuvarov ismeretlen nyelvész munkáját
pécézi ki, h az archaikus támadást intézett az oroszosító ábécé ellen és egy nemzetközi ábécé mellett
foglal állást. nagy siker, másnap a pravda és a bol´shevik is vezércikkben támadja a nyelvészt. maga a
borsúra kiadvány amit Khansuvarov írt, az a kulturális forradalom jellegzetes terméke volt, 32ben
adták ki, a recenziók semmi különleges nagyszerű eredetit nem találtak benne. ennek ellenére 1 évvel
később már az orosz nyelv elleni háború egyik példájává vált, ellenforradalmárrá. a nyelvszemlélete
nemzeti-demokratikus mint az ukránok és belaruszoké. ez kemény vád volt, mert 33ban az ukrán és
belorusz nyelvészek voltak a nemzetiségi terror elsődleges célpontjai. keleten is igény lett a
nyelvpolitikai terrorra, a VTsK NA helyettes elnöke bocsánatot kér, a nyelvészt feljelentik, a sajtóban
szidják. de nem lett tisztogatás, helyette a párt felső vezetésében és a kormányzati szervekben lassú
változás indult meg a latinosodás ellenében: felülvizsgálták. 33 orbüró kéri a Kultprop ügyosztályt h
vizsgálja meg értékelje ki a latinosítás programját, és másfél hónapon belül álljon elő javaslatokkal. a
válasz 34májusáig váratott magára, ekkor egy új latinosítási vonalat jelölnek ki: a program jó volt, a
hibákat orvosolni lehet: 1. ne latinosíts ha az illető nép többsége a határokon túl él (koriai, perzsa, kínai
stb.); 2 ne hozz létre külön írott nyelvet ha a népesség kétnyelvű vagy nagyon kis lélekszámú; 3. a
jövőben ne latinosíts cirill írásmódot használó nyelveket. ezek az elvek visszhangozták a 32 utáni
nemzetiségpolitikát: 1. a szovjet xenofóbia győzelme a piedmonti elv fölött; 2. etnikai konszolidáció és
az asszimilációhoz való jog; 3. az orosz kultúra kitüntetett szerepe/státusa. a jelentés kitér a
nemzetiesített internacionalista terminusok problémájára, s egyéb fordítási hibákra. a jelentést egy TsIK
határozatként publikálják, de nem jelentett katasztrófát a latinosításra, a latinosított népek maradtak az
ábécéjüknél. a határozat lecsillapította a latinosítási és latintalanítási viszályt, a VTsIK NA folyóirata
(Szovjet Nemzetiség) programadó cikket közöl a témában. ismét beindul a folyóirat, sorra kerül a 6.
elhalasztott kongresszus, a helyi bizottságok újraalakultak. a helyi hivatalosságok azonban, akik
megrémültek a tatársztáni esettől, maguk kezdték igényelni a cirill ábécére való átállást. a latintalanítási
mozgalom élén a kabardok álltak, az észak-kaukázusi krai hivatalosságok támogatásával, de másutt is
így Kelet-Szibéria, távol-kelet és az északi krai-okban az északi kis népek esetében. a VTsIK NA
tagjaira a cirillesítés akadályozójaként tekintettek, N.F. Iakolev a latinosítás egyik élharcosa (az é-
kaukázusi népek ábécéjét ő dolgozta ki) 35ben elkészíti az utolsó két latin ábécét két kis dagesztáni
népnek. meglepő módon jóváhagyják. panaszkodnak rájuk h kormányzati szempontból
megbízhatatlanok, nem veszik figyelembe a párthatározatokat, folytatják a munkát a terepen, új
ábécéken dolgoznak.
- Khatskevich aki panaszkodott, maga is meg akarta menteni a latinosítás eredményeit. ahogy a többi
nemzetiségpolitikai program esetében: nyugati nemzetiségek közpolitikái terén, a PD a felsőoktatásban,
nemzetiesítés a szovjet keleten, nemzeti kisebbségek szovjetei és latinosítás is, a puha intézményi vonal
(TsIK és a nemzetiségek tanácsa, VTsIK és a nemzetiségi főosztálya) következetesen ellenálltak a 33
előtti nemzetiségpolitika visszafordításának. 37ben Khatskecivh a 7. pélnumán a VTsIK NA-nak,
nyilvánosan kiáll a latinosítás mellett, felszólal a latinosítás visszafordítása ellen: ne feledjük, ha
gyakran változtassuk az ábécét, minden alkalommal a lakosság egy része írástudatlanná válik.
- a latinosítás védelme tehát a szovjet szerveknél talált pártfogókra, míg az ellenfelek a helyi
pártvezetők voltak. ezek a puha intézmények fölött próbáltak érvényt szerezni akaratuknak (A TsIK -
szovjet tanács és a nemzetiségek tanácsa feje fölött átnyúlva). a tűzpróba a kabardok orosz írásra való
átállása jelentette, már 33 óta próbálkoztak vele, de a VTsIK NA 3 évig meg tudta akadályozni. 36ban
moszkvába delegációt küldenek és a latinosítási bizottság tajgaival nem is találkoznak, egyenesen a
párt központi bizottságától kérik a cirill írásmódra való átállást. márciusba mennek, áprilisben a
kabard-balkár obkom (párttestület) megszavazza az oroszra való áttérést. a VTsIK NA elnöksége
májusban összeül, vitatkoznak, 3 napra rá később jóváhagyják. az ok: a szövetségi Orgbüró
megtárgyalta a kérdést, és támogatta a kabardok kezdeményezését, ehhez hozzájárult a TsK
tudományos osztályának jelentése amit K. Ia. Bauman készített. A nemzetiségek tanácsa ezek után
jóváhagyja 36 júniusában, s a kabarok lesznek az első nép, melyek latinról cirillre váltanak.
- ez beindította a cirill írásmódra való áttérést a latinról, az északi kis népek, észak-kaukázus és szibéria
kis etnikumok esetében: altájok, hakaszok, sórok. az RSFSR kis népeinél ahol a lationosítást
visszafordították, igazából kis népek kis nyelvéről volt szó, amit már beszélőik értőik sem igen
használták - elsősorban ezért volt sikeres a visszafordítás. inkább oroszul tudtak tanultak, nehéz volt a
latinra is áttérni, extra erőfeszítést igényelt volna. egy karacsáj mondja, h nemhogy a latin ábécét,
inkább oroszul akartak megtanulni az emberek, s ebben segítette őket a cirill írású karacsáj anyanyelv.
ezért is térnek át a cirillre. igaz, a latinosítási program éppen ezért nem akarta, h cirillt, orosz ábécét
használjanak...
- 35-37 folyik a vita h meddig tart, meddig él a latinosítási politika, a TsK nem ad egyértelmű
állásfoglalást. a nagy visszavonulás alatt úgy tűnik egy új politikai és kulturális egyensúlyállapot jön
létre, ahol az orosz nép és nyelv kultúra új presztízst kap mellyel az SZU azonosul, minek
következében az orosz kultúra asszimilációs ereje felszívhatja az RSFSR kis és elszigetelt népeit. egy
másik folyamat is zajlott a nagy visszavonulás alatt: az alcímek terrorja.
- a terror elsősorban a terminológiai szabotázshoz volt kötve. a nyelvhasználattal kapcsolatos
vádaskodások 33 előtt ukrajnára és beloruszra volt jellemző, az illető nyelvekre ható külföldi (lengyel)
befolyás kapcsán. a latintalanítási retorika érvelésmód 2 részből építkezett: egyrészt az orosz kultúra
nagyszerűségét hangsúlyozta, másrészt a terminológiai szabotázst külföldi gonosz nacionalista
ellenforradalmi befolyásolási kísérletként állította be, ami szét akarja szakítani a birodalom orosz
magja és nemzeti perifériái közti kulturális köteléket. a szabotázsvád elsősorban a marxista-leninista-
sztálinista klasszikus művek fordításának szabotázsára (szabotázs-jellegű fordítására) összpontosított.
33-37 között ez a téma uralta a nemzetiségi folyóiratokat. igazi kis ipar alakult ki a művek megfelelő
fordítására és azok ellenőrzésére. 37-38 között a fordítási szabotázs ügyének növekvő hulláma a
latinosítás teljes visszafordításába torkollik, és megerősíti az orosz nyelv és kultúra kohéziós,
egységesítő funkcióját.
Nyelv és a Nagy Terror
- két nagy histográfiai konstrukcióval írják le a 30as évek SZU-ját: Nagy Visszavonulás és a Nagy
Terror. a mainstream értelmezés szerint a kettő között nincs összefüggés: a nagy visszavonulás alapvető
értékfordulat különböző szociális és kulturális területeken, a nagy terror pedig puszta hatalompolitika,
nincs közpolitikai jelentősége. klasszikus értelmezése: sztálin felszámolja a párton belüli ellenzéket,
személyes diktatúráját megalapozza, s így a párt totalitárius uralma az atomizálódott népesség fölött; a
revizionista paradigma szerint a központ megzabolázza a korrupt és inkompetens regionális
bürokráciát. egyik sem feltételezi, h a nagy visszavonulásnak köze lenne mindehhez. Ebben az
értelemben a Nagy Terror különbözik az előző terrorhullámokhoz képest: 29-30, 32-33, amelyeket
radikális közpolitikai fordulatokhoz lehet kötni.
- a nemzetiségpolitika terén a nagy visszavonulás és a nagy terror keresztezték egymást, s a nagy
terrornak erős közpolitikai hatása volt, különösen a különböző nemzetiségpolitikák terén. mindenik
esetben a nagy terror befejezte kiegészítette a 32es politbüró dekrétumok által előírt közpolitikai
változást, és kísérleti jelleggel hajtották végre a nagy visszavonulás első 5 éve alatt. aztán a nagy terror
drasztikusan befejezte, pontot tett a nagy visszavonulás fokozatosságára. úgy a nemzetiségek
deportálásakor, akik a nagy terror idején már egyértelműen a nép ellenségei voltak, s a letartóztatások,
kivégzések és deportálásokkal gyorsan és drasztikusan brutálisan végrehajtották és lezárták belorusz és
ukrajna kétkultúrájúságát. az RSFSR oroszosítását befejezték, ahogy a latinosítás visszafordítását is. az
orosz kultúra (hősök, nyelv, történelem, irodalom, művészetek) magasztalásának propagandája éppen a
nagy terror idején futott a csúcsra. magyarán a nagy terror befejezte a nagy visszavonulás
fokozatosságát, és gyorsan beteljesítette a 32es dekrétumok által előírt változásokat.
- a nagy terrornak ez az iránya azonban nem volt egyértelmű. mint láttuk, Posthyshev bukását követően
37ben jan-nyár végéig egy kisebb ukránosítási hullám érkezik, az ellene felhozott vádak között előkelő
helyen szerepelt az ukránosítás elhanyagolása. ugyanilyen hibát követtek el a tatár elvtársak a cirill
ábécére való átállás kíséreletével, a tatár pártplénum emiatt el is ítéli, elhatárolódik a pártvezetéstől.
ugyan mindkét esetben a vezetők benézték a terror politikai üzenetét, az ítéletük nem volt hibás.
Kaganovich és sztálin is többször szóvá tette, h fontos cél a helyi káderek alkalmazása. mi több, az
egyházpolitika terén a nagy terror átmeneti visszaesést okozott a nagy visszavonulás frontján, aminek
az volt a célja, h elnémítsa tompítsa a kulturális forradalom szélsőséges vallásellenes hangulatát és
tetteit. A nemzetiségi politika terén a Nagy Terror éppenséggel megerősítette a Nagy Visszavonulást.
- a közpolitikai fordulat iránya 37 szeptemberére lett világos, 1 hónappal a nagy terror tömeges
beindítását követően. addig a pillanatig a tisztogatás áldozatául esett kádereket trockistáknak
bélyegezték s akként jelentették fel őket. Posthyshev másik fő bűne az volt, h trockistákat engedett be a
kijevi pártapparátusba, obkomba. 37 szeptemberében a pravda és az izvestiia cikk-cunamit publikálnak
a nem-orosz köztársaságokban leleplezett nemzeti-burzsoá összeesküvésekről (29 cikk, ebből 2 volt
ami nem erről szólt, hanem dagesztáni parasztokról, akik rombolják a párt nyelvpolitikáját). ekkor még
nem kötik össze a nagy terror és a nagy visszavonulást. a feltételezett nemzeti-burzsoák elsősorban
nem oroszellenesek voltak, hanem simán csak saját népük ellenségei. a megkülönböztető bűnük a
trockisták gonosz karakterén túl a szovjet nemzetiségpolitika végrehajtása terén tanúsított személyes
kudarcuk volt, nem sikerült támogatást nyújtaniuk saját születési nyelvük, kultúrájuk és kádereik iránt.
ezért a terror még mindig a közpolitikát stabilizálta. ezért a meglepő válasz a brit külügyér kérdésre az
orosz nagykövettől: a terrorhullám tényleg azért van-e, mert ilyen sok a nemzeti-burzsoá a
köztársaságokban?-ra a válasz: az áldozatul esett oroszok trockisták, a nemzeti burzsoák a nem-
oroszok.
- h igazat mondott-e a nagykövet, kérdéses. igaz, h a nem-oroszok nem szándékosan lettek
felülreprezentálva a nagy terror áldozatai között? a nemzeti burzsoá vád messzemenő gyakorisága miatt
a nagyhatalmi sovinizmus vádjához képest, az a képzet alakult ki, hogy a nem-oroszok szándékosan és
általában véve felülreprezentálva lettek. ahogy azt már láttuk, a diaszpóra nemzetiségeket nyílt
központi dekrétumok alapján, célzottan arányokat-számokat megjelölve üldözték. ugyanilyen
dekrétumok más, nem-orosz nemzetiségek esetében nem léteztek. a különböző egykori nem-orosz
pártok politikai szervezetek tagságát (borotbisták, mussavisty, dashnaki) dekrétumokkal célozták, de ez
az egykori orosz párttagokra is igaz volt (mensevikek, szociális forradalmárok).
- félretéve a specifikus dekrétumokat, a kérdés az, h az őslakos nem-orosz népességet ugyanúgy
arányai felül érintette a nagy terror? nincs elég adat, a közretett gulág adatai alapján nem. 1939ben, a
diaszpóra kisebbségeket leszámítva tízből csak három nemzetiség volt túlreprezentálva: oroszok 108%,
fehéroroszok 110%, türkmének 154% (ez utóbbiakért a türkmén NKVD hibája vezetett, akik túl nagy
letartóztatási kvótát alkalmaztak, amiért később meg is büntetik őket). a többi nemzetiség
alulreprezentált volt: ukrán 84%, tatár 75, üzbég 65.5, zsidók 84, kazah 71, grúzok 67, örmények 66.
sőt a 37-39es adatokat összevetve (gulág) uezekre a nemzetiségekre az látszik, h csak az oroszok (103-
108ra) grúzok (42-67re) és örmények (50-66) esetében növekszik a reprezentáció, a többiek esetében
csökkenő a tendencia (az üzbégeké végig csökkenő, nem tud rá magyarázatot). tehát a nagy terror a
diaszpóra nemzetiségeket leszámítva leginkább az orosz nemzetiséget érintette, felülreprezentáltak
valának.
- kivégzés több volt mint letartóztatás és őrizetbe vétel, de sajnos ezekről egyelőre kevés az adat, főleg
nem etnikai lebontásban. ami van (leningrád, odessza, karélia, azok nem utalnak arra, h a nem-oroszok
túlreprezentáltak lettek volna. leningrád körzetben az oroszok alul, odesszában felül voltak
reprezentálva (95-162%), míg az ukránokra éppen fordítva igaz (200-75%). az alapján h egyre több
nem-tituláris kádert küldenek kockázatos elit-állásokba a köztársaságokba, arra gondolhatnánk, h
tituláris nemzetek tagjai alulreprezentáltak. ennek ellenére a zsidók leningrád körzetben alig vannak
túlreprezentálva (112%), odesszában jelentősen alulreprezentáltak (66%). ez meglepetés, mivel ugyan
nem voltak diaszpóra nemzetiség, de átfogó nemzeti nemzetközi kapcsolatokkal rendelkeztek, s a
nemzetiségi intézményeiket is megszüntették, ráadásul a fehér-galléros állásokban jelentősen felül is
voltak reprezentálva. a finneket 3x nagyobb valószínűséggel tartóztatták le saját köztársaságukban,
mint az oroszokat.
- messze a legnagyobb meglepetést a fehéroroszok beloruszok okozzák, 8x nagyobb valószínűsége a
letartóztatásnak, 20x odesszában. a másik csúcstartók a lengyelek. a belorusz jelenség oka az is lehet, h
sokan katolikusok révén lengyelnek vallották magukat, lengyel sulikba íratták a gyerekeket, s a lengyel
művelet alatt bezsuppolták őket is. a belorussziai lengyel tisztogatás során is a letartóztatottak fele
katolikus belorusz volt. valszeg az ukrik is felül lesznek reprezentálva a határmenti státusokból
kifolyólag, azokban a régiókban több volt az NKVD-s is.
- az adatok tehát nem utalnak arra, h nem-oroszok célzott célpontok lettek volna. de nem is az
számított hogy kit, hanem inkább az, hogy mivel vádolják meg az illetőt. szeptemberben a nemzeti-
burzsoák a nemzetiségpolitika szabotálásával voltak megvádolva, októberre változott a narratíva. 37
végén a politbüró és az orgbüró és a TsK határozatai megerősítették az ideológiai ellenőrzést a
klasszikus marxista-leninista művek fordítása fölött, az orosz nyelvet kötelező tantárggyá tették minden
iskolában, nemzetiségi körzeteket és nemzetiségi falusi szovjeteket likvidáltak, felszámoltak minden
nem-orosz iskolát az RSFSR orosz területén és megnövelték az orosz újságok számát ukrajnában.
minden esetben az előző politikára nem mint kijavított hibára hivatkoztak, hanem a nemzeti-burzsoázia
összeesküvésének eredményeként hivatkoztak rá. így kaszlízhattak be a nyelvpolitika miatt is,
nyelvpolitikai szabotálás, oroszok elnyomása stb. ez a nyelvezet gyorsan terjedt a propagandában. a
nyelvpolitika nyelvreformok a külföldi nyugati befolyásolás eszköze ármánya. a 33as ukrán nyelvészek
elleni támadás atyja Andrii Khvylia meglepő módon éppen puritán nyelvi nacionalistaként kerül a
célkeresztbe, h voltaképpen az ukrán nacionalista célokat segítette elő. újabb nyelvi bizottság alakul,
újabb ukrán nyelvreform. leginkább az orosz nyelv oktatására figyeltek. ujságcikkek sorai, méltatják az
orosz nyelvet, lenin Tolsztoj stb nyelveként, amit mindenki gyerekek felnőttek egyaránt szívesen
tanulnak. az orosz nép nyelv első az egyenlők között, népek barátsága. de az ármánykodó trockista-
bukharisták ármánykodtak megzavarni az oroszok és nem-oroszok közti baráti kötelékeket
akadályozták h a nem-oroszok oroszul tanuljanak: nem adtak tankönyveket, nem tartották meg az
órákat, nem akarták tanítani az oroszt. ez volt az új nyelvi és kulturális paradigma. az orosz nyelv a
szovjet kultúra magja (a kettő nem volt uaz), a nem-oroszok számára az orosz nyelv volt a kapu a
belépőpont ebbe a kultúrába. mindenki aki ezt kétségbe vonta burzsoá-nacionalista.
- ez a hangulat betett a latinosítási programnak, a VTsIK NA 37ben megszűnik. 39ben 35 nyelv tér át a
cirillre. az új kihívás az volt h ezek írásmódját harmonizálják az orosz írásmóddal. Michael Smith
szerint vertikális egységesítése a nem-orosz írásmódoknak az orosz ábécé standardja szerint, a korábbi
horizontális egységesítése a török népek írásmódja helyett. ruszofília, a pán-türk mozgalom helyett.
40ben közép-ázsiai szövetségi köztársaságok csatlakoztak utoljára, tértek át a cirillre. felhajtás nélkül
történt, a latinosítás csöndesen fejeződött be.
Következtetések:
- az összefüggés a nyelvpolitika újraszabása és a terror, a nemzetiségpolitika újraszabása és a terror, az
orosz kultúra felemelkedése és a terror között egyértelmű. az első kettő összefüggését láttuk a három
terrorhullám során 29-30, 32-33, 37-38. a harmadik elem (az orosz nemzeti felemelkedés) a második
terrorhullám idején jelentkezik és meghatározó szerepet játszott a nagy-terror, és a háború utáni
terrorhullámok során is. miért jött létre ez a három árukalpcsolás?
- ha a második és harmadikat elfogadjuk, az első, a nyelvpolitika és terror összekapcsolódása már nem
olyan meglepő. a nemzetiségpolitika része volt a nyelvpolitika annak szimbolikus jelentősége volt, ki
lehetett vele politikai gondolatokat nemzeti identitásokat programokat fejezni. a latinosítás teret adott a
pán-török és ruszofób érzelmeknek. nem csoda h a nyelv célpontjává vált mint a nagy terrornak mint a
nagy visszavonulásnak. a nyelv volt a tere az orosz patriotizmus rehabilitásának. könnyebb volt
rehabilitálni az orosz nyelvet mint az orosz történelmet és gondolkodást. a bolsevikok az orosz
radikális irodalomhoz voltak bekötve, így kapcsolódtak az orosz múlthoz, irodalomhoz, hősökhöz.
nyelvi patriótizmus, a nagy klasszikus orosz szerzők közé besurran sztálin lenin, kontinuitás.
- a nemzetiségpolitikai felülvizsgálat és a terror kapcsolata bizonytalanabb. miért volt az asszimetria a
nemzeti burzsoázia (nacionalista burzsoázia) és a nagyhatalmi sovinizmus alapján való üldöztetés
között? (mintázat, ami ismétlődik). a terror miért mindig gyengítette, aláásta, s nem megerősítette a
nemzetiségpolitikát? két, egymást kiegészítő magyarázat van: 1. a nemzetiségpolitikai terrort a nem-
orosz veszélyesnek ítélt nemzeti elitek ellen indították, először a smenovekhovtsy-k ellen (régi balos
nackók) majd a nemzeti kommunisták ellen. a PDB rendszerszintű promoválását végezte a nem-orosz
nemzeti identitásoknak, nemcsak a nemzetiségi területek létrehozásával, a nemzeti nyelvek
megerősítésével, hanem a nemzeti identitás szimbolikus jegyeinek, jeleinek előtérbe hegyezésével is:
nemzeti folklór, múzeum, népviselet, gasztronómia, forradalmi hősök, progresszív történelmi
események és klasszikus irodalmi művek.
Miroslav Hroch tipológiáját módosítva, kétféle nacionalizmust ismertek a bolsevikok: az A-variáns
nacionalizmus: nem politikai értelemben az elitek által promovált nemzeti identitás - ettől remélték h
megakadályozza B-variáns nacionalizmus megjelenését, ami: a nacionalista elitek megjelenése akik az
átpolitizált nemzeti identitás elkötelezettjei. Már a Shumskyi ügy arra engedett következtetni, h az A
nacionalizmus szükségszerűen vezet a B nacionalizmushoz. ez válthatta ki a terrort, h
megakadályozzák ennek az elitnek a kialakulását, s hogy ettől másokat is elriasszanak. mindezek
ellenére sztálin ragaszkodott a nemzetiségi identitáshoz, ezért aztán időszakosan tisztogató
terrorkampányokat tartottak a nemzeti burzsoázia ellen, míg sztálin ki nem múlt.
- ez segít megmagyarázni a terror aszimmetrikus használatát a nemzeti burzsoáziával szemben, de a
terror és a nemzetiségpolitika felülvizsgálatának a kapcsolatát nem. itt a terror és a szovjet xenofóbia
egymást felerősítő kölcsönhatása játszott fő szerepet. a szovjet külföldi ügynököktől kapitalista
beavatkozástól való paranoid félelem a határmenti diaszpóra nemzetiségeket (és potenciális B-variánsú
nacionalista elitjeiket) gyanússá tették, a xenofóbia etnicizálódott. a szovjet terror egyre
idegenellenesebbé vált, egyre több gyanús nemzetiségi esett áldozatul. ez felemelte az orosz nemzet
jelentőségét, mint a rendszer biztonsági magját, s következett az oroszosító terror.
- ha a terrorra egységesen tekintünk 28-33 között, nemzetközi ruszofób kampányként indul és végül
egy xenofób és ruszofíl kampánymódban ér véget. a nagy terror célja a nemzetiségpolitika átértékelése
volt, de hamarosan idegenellenessé vált és 38ra már a diaszpóra nemzetiségek voltak a célpontok,
aminek a közpolitikai célja az orosz magállam magetnikum pozícióinak a megerősítése volt a
birodalom egységének reményében: az orosz RSFSR és az orosz nemzet felemelése. következő fejezet
az oroszok integrációját követi a már létező nemzetiségpolitikákba ami új alkotmányt, a népek
barátságát hozza.
11. A népek barátsága
- a 32es nemzetiségpolitikai változások után új egység-elvre volt szükség ami kifejezi a multietnikus
szovjet állam jellegét. 35 decemberében fogalmazza meg sztálin elvtárs a népek barátságának
metaforáját. a jelszóba integrálni tudta az orosz nép az orosz kultúra, az RSFSR vezető szerepét az
SZU-ban úgy, h az ne veszélyként fenyegető oroszosításnak tűnjön. a nem-orosz népek, melyek túlélték
a 30as évek derekának etnikai konszolidációját, szovjet nemzetiségi szuverenitásuk és státusuk
tekintetében megerősödve kerültek ki, relatív biztonságban érezhették magukat. mi több, a nagy
visszavonulás idején a hangsúly némileg eltolódott a nemzeti identitások primordiális értelmezése felé
(mély és különálló történelmi gyökerek megélése), úgy az oroszok mint a nem-oroszok körében. ennek
következtében a népek barátsága és a xenofób nép ellensége koncepcióit visszavetítették az időbe. 38ra
a népek barátsága volt a hivatalos metaforája az imaginárius, képzelt többnemzetiségű közösségnek.
A népek testvérisége
- bratstvo narodov - ez volt az eredete a népek barátsága metaforának, egy korábbi ám leállított szovjet
kampány jelszava: népek testvérisége. az is a szovjet egységet volt hivatott kifejezni. a testvériség volt
a klasszikus kommunista metafora a proletariátus egységére, legyen az nemzeti v nemzetközi
szolidaritás. a 20as években így is használták, de nem a szovjet állam nemzeti egységére,
osztálytartalma volt. meglepő módon egyáltalán nem is törekedtek kifejezni a multietnikus jelleget,
helyette a nemzeti kultúrákról vitatkoztak, hogy azok miből állnak, mik a sajátosságaik: ukránoknak,
belorusz, burját-mongol, tatár stb. ez szándékos volt, a PDB arra számított, h a szovjet nemzet spontán
születik meg: a nem-orosz nemzeteknek biztosítva a nemzeti formát az egységes szovjet állam
keretében, a proletariátus új uralkodóosztályának egysége összehozza az addig elszigetelt népeket a
szovjet egységgé. a nemzeti formák biztosításával a leszerelt nacionalizmusok helyén spontán egység
fog kialakulni, amely elsősorban az osztályhelyzetre érzékeny, így az interetnikus proletariátus
testvérisége kialakul. ez egy közvetett stratégia volt a szovjet egység elérésére.
- egy közvetlenebb, nyílt és aktív hirdetése a szovjet egységnek először a Shumskyi ügy után merül fel.
Mykola Khvylovyi a nyugatosodás ukrán aktivistája agitál a moszkovita (értsd orosz) vonal ellen az
ukrán kultúra orientációját illetően. sztálin megszólal és kifejti h a muscovite (értsd proletár) irány a
helyes, szemben a nyugatival (értsd lengyel). de nem volt egyértelmű, h ez pontosan mit is fed,
tartalmilag. a kulturális forradalom alatt igyekeztek a bolsevik párton belül a PDB helyett az SZU-t az
egységes szovjet proletariátus nemzeteként beállítani. sztálin ezt elutasította, helyette egy másik
stratégia mellett döntöttek: a népek testvérisége kampányt indították el, mely nem igényelte a
különböző nemzetiségi identitások felülvizsgálatát, hanem inkább a multietnikus szovjet egység
létrehozására tett erőfeszítéseket.
- a testvériség kampány szimbolikus és propagandisztikus volt. nem jelentette a PD elutasítását. a
kampány a nem-orosz nemzetiségi proletárok moszkvai zarándoklatával kezdődött, moszkva a
nemzetközi proletár forradalom központjaként volt értelmezve, s nem mint oroszország központja -
ezzel is kifejezve a zarándoklat által a szovjet proletariátus testvériségét. az első ilyen zarándoklat,
látogatás aminek nagy propaganda-visszhangot szerveztek az az ukrán írók látogatása volt moszkvába
29ben. ez teremtette meg a baráti látogatások paradigmáját és műfaját, ami végigkíséri a 30as éveket.
nyilvános találkozások ukrán és orosz írók között, irodalmi pörformanszok, ukrán képzőművészeti
kiállítások, tervek az ukrán irodalom lefordítására és találkozások a moszkvai proletariátussal. a párt
agitprop osztálya szponzorizált konferenciákat az ukrán és orosz írók kötelékeinek erősítésére. a
nemzeti értelmiségi elszigeteltség felszámolása, a bizalmatlanság légkörének leküzdése, szövetség
támogatása a testvéri népek között. Skrypnyk is a bizalmatlanság légkörének enyhítéseként dicsőíti a
találkozást.
- a csúcsa a látogatásoknak a személyes találkozás volt Sztálinnal. a forgatókönyv és jegyzőkönyvek
tanulsága szerint az ukrán írók kényelmetlen kérdéseinek dacára sztálin minden tőle telhetőt megtett,
hogy pozitív benyomást tegyen. itt jelentette be először a szocialista roham hatásait a
nemzetiségpolitikára s biztosította a jelenlevőket, h elkötelezett a nemzeti kultúra védelme és
fejlesztése mellett. viccelődve beszélt Galícia annektálásáról, még azt is meg kívánta fontolni, h betiltja
Bulgakov Fehér Gárda könyvét, mivel azt az ukránok az orosz smenovekhovstvo mintapéldányának
tekintették. sztálin szerint az ilyen talákozások, akárcsak Skrypnyk szerint leküzdik a bizalmatlanságot
és megteremtik a népek barátságának lehetőségét (tehát sztálin fejében a dolog már összeállt).
- az ukrán hét látogatását több hasonló zarándoklat követte, szeptemberben a tatár írók, 31ben
beloruszok - ez utóbbit Volodymyr Zatonskyi Rabkin-jelentésére alapozták, ami a fehérorosz
nacionalizmus fenyegető felemelkedéséről készített még 29ben. Zatonksyi kiemeli az ukrán
közvéleményre tett pozitív hatását a moszkvai látogatásnak, s ajánlott hasonló rendezvényt a
beloruszok esetében is.
- a nemzetiségek szerinti találkozókat 30ban már kiegészítette egy össznemzetiségű színházolimpiász
moszkvában 15 nemzetiségi színház, 10 nemzetiségi zenekar és 9 nemzetiségi filmstúdió részvételével.
29-31 között jelentős számú nem-orosz szovjet irodalmat fordítanak le oroszra, a Literaturnaia Gazeta
először közli az írni-olvasni tudás eredményeit a kisebb szovjet nemzetiségek körében. az SZU
hegemón pozícióban levő írói szervezete a VOAPP (akik közismert ellenszenvvel viszonyultak a
nemzeti irodalom iránt) váratlanul 31es plénumukat a nemzeti kultúrának szentelték.
- ezek az irodalmi kampányok a NEP időszakának megosztottságát hivatott ellensúlyozni az egység
retorikai hangsúlyozásával. a különböző események ismétlődő jelszavai arra engednek következtetni, h
ez előre megtervezett, egységes koncepció szerint zajlott. visszatérő formulák: nemzeti elszigeteltség,
véget venni a megosztottságnak, megerősíteni a kötelékeit a testvéri szövetségi köztársaságoknak,
testvéri szolidaritás, megerősíteni a nemzeti rangját a szovjet proletariátusnak, szovjet népek közti
szövetséget (smychka) építettek. a szó új jelentést kapott, a 20as években a nemzetiségi parasztság és a
zömmel orosz proletariátus szövetségére használták. a smychka most megszabadult osztályjelentésétől,
s a társadalmi osztályokat átívelő nemzetek közötti szövetséget jelentette. ez az innováció lesz majd az
alapja a 30as évek végi népek barátsága metaforának.
- a találkozókat meg lehet különböztetni: kulturális forradalom alattiak és az azutáni Nagy
Visszavonulásbeliek. az előzők amolyan harc az egységért, az utóbbiak a már megvalósult egység
ceremoniális ünneplése. mindez a nemzetiségi irodalmárok letartóztatásainak és nyilvános pereinek a
díszlete előtt zajlott. a literaturnaia gazeta 30ban azt írja, h nem véletlen h a nemzetiségi írók többnyire
ellenforradalmi szervezetek tagjai. hetekkel az ünnepelt moszkvai látogatása előtt a közismert
nemzetiségi belorusz költőt (mélyen nemzeti költő) Ianka Kupala-t letartóztatják mint
ellenforradalmárt. az irodalmi találkozók tehát az osztályharc színpadi előadásaként is funkcionált, ahol
leszámolnak a nemzeti-burzsoáziával és a nagyhatalmi orosz sovinizmussal. az írók ezért is látogatták a
gyárakat moszkvában, h proletár gyökereiknek kötődésüknek kifejezést adjanak. a belorusz írókat még
egy csapat ipari gyári munkás proletár is elkísérte.
- a jövőben pedig a tradicionális nemzeti kultúrát is megünneplik. a kulturális forradalom irodalmi
látogatásain a völkisch mozgalom jegyei ismerhetőek fel (gondolom kb. mint a népi írók). elítélték azt,
ami ma orientalizmusnak nevezünk: a nagyhatalmi sovinizmus a nemzeti kultúrát egzotikusnak ítéli. a
színházi olimpiász előtt egy polémiában azzal vádolják a nagyhatalmi orosz sovinistákat, h a nemzeti
művészetet csak mint egzotikus jelenséget értékelik, a művészetet etnográfiai érdeklődéssel és nem
esztétikai v társadalmi-kulturális nézőpontból közelítik. a nemzeti írókat is nagyhatalmi elhajlással
vádolták, miszerint túl nagy érdeklődést tanúsítanak, fetisizálják a nemzeti formákat. a VOAPP 3es
plénumán Averbakh szerint nem fordítottak elég figyelmet a folklór osztályjellegére, a nemzeti
irodalom kultúra múltja felé kritikátlanul viszonyultak.
- az orosz kultúra státusa azonban itt még bizonytalan volt, az idősebb testvér még nem lépett színre. de
az irodalmi találkozók, a népek testvérisége lehetőséget teremtett az orosz kultúra irodalom
megjelenítésére, szövetségi szintű figyelem kíséretében. az, h a PDB birodalom az orosz kultúrát
kizárta a nemzeti kultúrák keretéből, az amolyan nemzetek feletti szövetségi nemzetiségi státust öltött
magára. de az orosz írókat még mindig az orosz nagyhatalmi sovinizmus ügynökeinek propagálóinak
tekintették. sztálin is hangsúlyozza, h a nem-oroszok bizalmatlansága az oroszok iránt még nem tűnt el.
a kulturális forradalom feltámasztja az igényt a közös kultúrára, de megoldást nem kínál.
A népek barátsága:
- 35 decemberében a kremlinben 43 tádzsik és 33 türkmén progresszív kolhozmunkást fogadnak, akik
kitüntették magukat a gyapotszedés terén. a politbüró tagjai jelen voltak: Sztálin, Molotov, Kaganovich,
Voroshilov, Ordzhonikidze, Mikoian, Chubar, Andreev, Rudzutak. a pravda 2 napig majd minden cikkét
ennek a témának szenteli. a találkozás nem volt egyedi, orosz kollektív farmmunkás, élmunkás és ipari
munkás sztahanovisták tiszteletére szerveztek találkozókat. a közép-ázsiai találkozó ennek a szovjet
rítusnak a nemzetiségi változata volt. előre meghatározott ceremónia forgatókönyvek szerint zajlottak,
a szovjet vezetők meghallgatták a szovjet munkások beszámolóit munkájuk teljesítményéről. sztálin
illedelmes kérdésekkel közbeszól, majd őszinte segítséget ígér. ajándékok a munkások részéről: lenin
arcképével díszített kézzel szőtt szőnyeg a türkmén nők ajándékaként sztálinnak, a boldog életükért
cserébe; egy 10 éves tádzsik pionír kislány ad egy másolatot saját könyvéből "A leninizmus kérdései"
címmel, tádzsik fordításban. a parvda szerint sztálin meghatódik, arany órát ad ajándékba a kislánynak,
majd atyaként öleli és puszilja.
- a forgatókönyv tehát sztálin atyaszerepét, a mindennapi emberek iránti érdeklődését, a látogatók
gyermeki háláját rajongását és szeretetét emelik ki vele szemben. állami paternalizmus, tipikus a nagy
visszavonulás időszakára. ami újdonság volt a nemzetiségi változatban, az a nemzetiségi
megkülönböztető jegyek megjelenítése volt: a résztvevők jól felismerhető nemzetiségi népviseletbe
voltak beöltözve. a résztvevők bemutatják népviseletüket a politbüró tagjainak, megajándékozzák őket
vele, a nők tradicionális viselete eltakarja a hajat és a nyakat, a résztvevők anyanyelvükön szólalnak
fel, a politbüró tagok, maga sztálin is v molotov tádzsik nyelven szólítja elvtársaknak a látogatókat.
- progresszív nemzeti kolkhozniki műfaja, nem fossza meg identitásuktól a résztvevőket, hanem annak
megjelenítése a szovjet hűség kifejezése. sztálin reflektál a jelenségre az ünnepi beszédében: minden
kolhoz teherkocsit, a jelenlevők pedig órát és gramofont kapnak, hanglemezekkel. sztálin: egy dolog
van, ami értékesebb a gyapotnál, az pedig országunk népeinek barátsága. kontraszt a cári időkkel
szemben, mikor csak az orosz népet akarták uralkodóvá tenni, a többiek fölött uralkodni, elnyomás. 18
év szovjet uralom után a cári politika öröksége, következményei már a múlté. eltűnt a bizalmatlanság a
népek között, erősödik a barátság, s ez a bolsevik nemzetiségpolitika legnagyobb vívmánya. győzelem,
erősek vagyunk, legyőzhetetlenek.
- sztálin felvezeti itt az új szovjet nemzeti alkotmányt. a következő 4 hónapban egymást követik a
nemzetiségi találkozók, sajtókampány a népek barátsága mellett. üzbég, kazah, kara-kalpakiai
progresszív kolkhozniki találkozók, aztán minden osztályt átfogó örmény látogatás a kremlben,
politbüróban. az örmény látogatás egy új találkozó prototípusa, ezt követi az azeri, burját-mongol, grúz
stb. találkozó. pravda mindig tudósít, a politbüró tagok mind jelen vannak, szimbolikus, a barátságot
kifejező fotók készülnek. a burját mongol találkozón készül a sztálin-kultusz ikonikus képe, a virágot
nyújtó kislánnyal sztálin nyakéban (Geleia Markizovaia v Engelsina Markizova).
- a grúz látogatás után a barátság szimbolikus megjelenítése visszatérő motívummá válik: nemzeti
művészet hete rendszeres események moszkvában: dekady - nagy csoport adott nemzetiségi művészek,
akik irodalmi esteket, pörformanszokat, zenés operák népzenével néptánccal népviselettel szerte a
fővárosban, a csúcs pedig a színházi előadás. 36ban 4 nagy volt, ukrán, kazah, grúz, üzbég. hatalmas
sajtóvisszhang kíséretében. a politbüró elmegy a színházi előadásra, azt követően fogadják a
művészeket és díjakat osztanak ki a nemzetiségi művészeknek. mindez a népek barátsága főmotívuma
köré volt szervezve.
- 17ben is használja a kifejezést már sztálin a szecesszió jogát tárgyalva, ugye korábban a népek
testvérisége, s még máskor is hasonló formában használják, főleg a barátság kifejezést szerette sztálin
politikai metaforaként használni, tehát nem meglepetés az új jelszó. 35től sajtóban politikusi
nyilatkozatokban beszédekben bejáratják, ez fejezi ki a 32es nemzetiségpolitikai fordulat
következtében kialakult új szovjet nemzeti alkotmányt.
-17ben a kölcsönös bizalom kialakításától a népek barátságát reméli sztálin. 18 évvel később
nyilatkozza, h a procedúra befejeződött. 36os alkotmányt felvezető beszédében sztálin szerint a népek
barátsága létrejött, testvéri együttműködés a népek között. ez fontos, mert a nem-oroszok ruszofóbiája
volt az egyik oka pillére a PDB-nak (ezért volt a nagyhatalmi sovinizmus a legnagyobb ellenség, s
szorították vissza az orosz kultúrát, nyelvet érdekeket). 34ben sztálin már irrelevánsnak tartja ezt a
veszélyt és beindul a tradicionális orosz kultúra rehabilitációja. sztálin beszéde ideológiai igazolást
adott e két folyamatnak: a népek barátságának és az orosz kultúra rehabilitációjának.
- miért barátság a testvériség helyett? a testvériség családi köteléket jelentett, ami a kommunista
retorikában erősen kapcsolódott a militáns osztályharchoz, s a familiáris családias hangulat helyett
inkább a nyilvános köz-szolidaritást akarták kifejezni (public solidarity). a testvériség ideális kifejezés
volt a 29-31es kampánynak, aminek a célja a proletariátus egysége volt szemben a nemzeti burzsoázia
izolacionalizmusával. a kulturális forradalom végével és a Nagy visszavonulás konjunktúrájában a
militáns hangnem eltűnt a propagandából, maradt a barátság. a kampányokból lemaradt a gyárlátogatás
és a nacionalista v nagyhatalmi sovinizmus elhajlás elítélése. a belső osztályellenség gyűlölete helyett a
hangsúly átkerült a nemzetiségek szeretetére, a szeretet érzésére egymás és természetesen Sztálin
elvtárs iránt. a kiemelt érzelmek családiasak, személyesek és bensőségesek voltak. gyárlátogatás helyett
a látogatók órákat és gramofonokat kaptak ajándékba.
- a népek barátsága egyfajta militantizmus megengedett, mégpedig a külső külföldi ellenségekkel
szemben. sztálin beszédében is a belső ellenség már nem az osztályellenség, hanem a nép ellensége,
amibe a külföldiek (és a diaszpóra nemzetiségek is) gyönyörűen belefértek. a barátság erőssége a
legyőzhetetlenséggel kapcsolódik össze.
**Sztálinista primordializmus
*** primordializmust a nemzetek történelmi kontinuitását valló elméletekre érti, sok helyütt
esszencializmusnak is nevezik. a nacionalizmus-elméletek körében a primordialista/modernista vita
régi és egyre terméketlenebb.
- a barátság kampány 35-38 között különbözött a testvériség kampánytól ami 29-31 között zajlott, de
nem csak abban, h az osztálygyűlöletet felváltotta a nemzetiségi szeretet, affekció, hanem a nemzetiség
jelentését is megváltoztatta. a PDB azt hirdette, h a nemzet modern konstrukció, a kapitalizmus és az
iparosodás terméke. sztálin maga is erről ír egy 13-as pamfletjében Marxizmus és a nemzetiségi kérdés
címmel. Mi a nemzet? meghatározott embercsoport, a közösség sem nem törzsi sem nem rassz alapú. a
különböző európai nemzetek különböző népekből jöttek létre (pl. franciák rómaiakból, gallokból,
bretonokból, teutonokból stb.). következésképp a nemzet egy történelmileg alkotott emberi közösség. -
ez az ortodox marxista szemléletet tükrözte. a korban elterjedt képzettel szemben, h a nemzeti
identitásnak történelmi gyökerei vannak, a marxisták szerint modern konstrukció. a nemzeti forma a
történelmi kor jellegzetessége, a történelmi kort pedig a kapitalizmus felemelkedése határozta meg. a
nagy visszavonulás alatt ez a gondolat változik, a modern nemzetkoncepció helyett inkább a modern
nemzetek mély primordiális történelmi gyökereit hangsúlyozzák.
- ez nyilvánvalóvá vált a nemzeti egzotikum szemlélete kapcsán. a testvériség kampány alatt a
nemzetiségi kultúra egzotikus szemlélete, a folklór túlzó és kritikátlan használata a nacionalisták és a
nagyhatalmi sovinisták egyik fő bűnének számított. a barátság kultuszban ez az aggodalom teljesen
eltűnik, s a folklórt és az egzotikumot újra ünnepelték. nemzeti tánc és nemzeti zene állt pl. a ukrán
dekada központjában. még az operákban is nemzeti tánc és zene-elemeket emeltek be. a pravda az
egyedi és megkülönböztető ukrán népet ünnepelte. a kazah látogatás csúcselőadója egy kazah
népzenész volt, aki a politbüró előtt improvizált. a grúzok népdalárdája adott elő az etnográfiai
kincsből. nemzeti viseletek. egy a nemzetiségi karaktert esszencializáló retorikai klisé jelent meg. a
grúziára a napsütötte szocialista Grúziára hivatkoztak, ami megmagyarázta a nemzeti kultúrájuk
vidámságát.
- az egzotikus mellett párhuzamosan futott a klasszikussá minősítés igyekezete is. a testvériség
kampány alatt a forradalomról írt új műveket részesítették előnyben, a barátság kampány, ha volt rá
lehetőség, inkább a forradalom előtti műveket kedvelte. ez összecsengett a folklór tárgyával, mindkettő
a kultúra az identitás, nemzeti kultúra mély történelmi gyökereit hangsúlyozta, szemben a szovjet
nemzeti kultúra korábbi elképzelésével. a 34es szovjet írók kongresszusa kiemeli h a nem-orosz
nemzetiségek kiváló művészeti értékű irodalmat alkottak már a forradalom előtt, s most alkalom nyílik
megismertetni őket a szovjet néppel s az egész világgal.
- ebben a szellemben fontosnak tartották, hogy minden nemzetiségnek legyen egy saját nemzeti költője.
a novellákat túl felszínes és modern irodalmi műfajnak tartották, az irodalmárok többsége a lírai és
epikus költők voltak. lásd Shevchenko kultusz ukrajnában, az ukrán politbüró 33-38 között 11x
foglalkozott vele, születésnap, halálának évfordulója, új megtalált dokumentumok vele kapcsolatban,
szoborállítás, új kiadvány stb. a pravda hosszú cikket szentelt egy harkovi szobrának. grúzoknál a
középkori költő Shota Rustaveli volt az ikon. ha nem volt történelmi költő, akkor kortárssal végezték el
a kultuszt. lásd a belorusz populista népi nacionalista költőt Ianka Kupala akit 30ban le is tartóztatnak,
majd kiengednek s kanonizálnak. a népi kultúra kedvezményezettségét jól jelzik a közép-ázsiai nemzeti
bárdok, tradicionális hagyományos népzenészek folklorikus népi költők, akik szövetségi szinten is
szovjet sztárokká váltak, dagesztániak (Suleiman Stalskii) és kazahok (Dzhambul). oroszországban
puskint emelték fel a kortárs majakovszki v bednyi helyett.
- a legszembetűnőbb mégis a nemzeti kultúrának szentelt kitüntetett figyelem volt. 33 előtt a nemzeti
kultúra kapcsán inkább a nyelvi nemzetiesítésre esett a hangsúly, PD-re és a nemzetiségi szovjetek
megalakulására. a változás következtében a TsK nemzetiségi titkára képviselői hosszas beszédeket
tartottak a nemzetiségi kultúra problémájáról. Postyshev 37es bukását követően azzal lett vádolva, h a
nemzetiségi kérdést kizárólag a nemzetiségi kultúrára redukálta. 37ben a tatár TsK plénum előtt
nemzeti büszkeségen esett csorbáról beszélnek, h a moszkvai tatár küldöttség művészei olcsó
plágiumot adtak elő (s nem a tatár műszakiak hiányáról, nyelvről alulreprezentáltságról). a kazah párt
első titkára viszont büszke volt a moszkvai küldöttség teljesítményére, s hogy a kazah folklórt
megismertették a szovjet lakossággal.
- jellegzetes volt továbbá a nemzetiségi kultúrát vizsgáló tudományos kutatói műhelyek proliferációja.
36ra több mint 40 volt az SZU köztársaságaiban, többségük 34ben alakult. moszkvában egy szövetségi
szintű intézetet is létrehoznak: a Nemzeti Kultúra Tudományos Kutatóintézete, 34ben. küldetése
nemcsak a sokszínű nemzetiségi kultúrák vizsgálata volt, hanem továbbfejlesztésük lehetőségeit is
kutatnia vizsgálnia kellett. vagyis masszív, államilag támogatott akadémiai apparátust hoztak létre, h
ünnepeljék és támogassák az etnikai sokszínűséget. a népek folklórjának és irodalmának orosz fordítása
lepi el a kiadványok piacát. megalapítják a szovjet népek múzeumát. a művészeti ügyek bizottsága a
nemzetiségi népek kultúrájának a támogatását beemeli a küldetésébe. röviden: 33tól rengeteg pénzt és
energiát fektetnek az etnikai különbözőségek, folklór, a primordiális nemzeti kultúrák létezésének
felmutatására. ez pedig össze volt kapcsolva a népek barátságának propagandakampányával.
- a nemzeti folklór kevésnek és felszínesnek tűnik a 23-33as nemzetiesítési politika eredményeihez
programjához képest. a népi kultúra, a völkisch etnicitás a nemzetépítés és a nemzetállam-építés olcsó
pótlékának tűnhet. csakhogy 36ban a szovjet propaganda ismét felvetette az állam nélküliség
(gosudarstvennost) és a szuverenitás (suverenitet) kérdését az SZU köztársaságainak. ez is az új szovjet
alkotmány elfogadását megelőző, előkészítő propagandakampány része volt. a pravda szerint az új
szovjet alkotmány 5 új szovjet köztársaságot (kazah, kirgiz, grúzia, örményország és azer. az első kettőt
ASSRből szövetségi köztársasággá léptették elő, a maradék három a transzkaukázus megszüntével jött
létre - uanabból még 5 autonóm oblasztot léptetnek elő autonóm köztársasággá kabardino-balkaria,
komi, mari, é-oszét és csecsen-ingus) és 5 új autonóm köztársaságot hozott létre. a nagylelkű szovjet
állam nemcsak az állami keretet, hanem a nemzeti konszolidációt is biztosította a népeinek. a nemzeti
forma segítette a proletariátus diktatúrájának fenntartását, a nemzeti fejlődés gyorsított léptékben
történik, nem mint a kapitalizmus körülményei között. pl. a kazah nép nemzetként konszolidálódott és
ez hatalmat győzelme a szocializmusnak az SZU-ban. az etnikai létformából a szovjet unió felemelte a
népeket a nemzeti formába, az etnikai miliőt nemzetállamokká alakította, az SZU a nemzetek őre,
elősegítve a népek barátságát. 37ben a kazah sovnarkom feje ír egy cikket a kazah nép nemzeti
konszolidációja címmel, a feudális törzsi létből a kazahok felfejlődtek a szocialista nemzet, a
szocialista nemzetállamba. ez utóbbi két kifejezés kulcseleme volt a népek barátságának és az új
alkotmány kampányának, alapja sztálin egy 29es tanulmánya A nemzetiségek és a leninizmus címmel,
melyben kifejti h a burzsoá nacionalista nemzetforma mellett léteznek még másfajták is, és ezek a
szovjet nemzetek, melyek a régi nemzeti-burzsoá alapokon épülnek, mióta oroszországban
megdöntötték a kapitalizmust. a munkásosztály és nemzetközi pártja köti össze és vezeti ezeket a
nemzeteket. bolsevizmus mint a nemzetek előőrse. ezeket a nemzeteket sztálin szocialista nemzeteknek
nevezte. a végkifejlet a népek közti barátság lesz. a szocialista nemzetek életerősebbek és
egységesebbek mint a nemzeti-burzsoázia nemzetei. ez azért van mert nem emészti őket belülről az
osztályellentét, és ezért népszerűbbek is.
- sztálin szerint tehát a nemzetállamnak csak a burzsoá formáját számolták fel, s helyett létrejött a
szocialista nemzet, amelyet nem terhelnek anakronisztikus osztály-ellentétek. nem állítja, h a
szocialista nemzetek maradandó történelmi formák, de tartósak, legalábbis míg a nem győz a
szocializmus az egész világon. a szocialista nemzet a 2.vh után az új csatlós államok
nemzetiségpolitikájának mintaadója lesz: szocialista nemzet népi (völkisch) etnikai történelmi
gyökerekkel, antagonisztikus osztály-ellentétek nélküli államiság. mindez a szovjet államnak
köszönhetően, aki így összehozta a népek barátságát.
- volt ebben némi ellentmondás, az állampolgárok asszimilációhoz való jogát és a félpermanens
szocialista nemzetállamok primordiális etnikai gyökerei között. egyik elv szerint az etnikum
környezetfüggő és változó, másik szerint ősi és örök. ezt az ellentétet nem is lehet feloldani mert nem
elméleti kérdés volt, hanem gyakorlati problémára érkezett válaszok. az asszimiláció a nemzetiségi
kérdés tömegek kezelésének konszolidációjának volt az eszköze, az RSFSR oroszosító politikájában, a
nemzetiségi nemzeti forma pedig az SZU-n belül próbálta kezelhető méretekre egyszerűsíteni redukálni
a nemzetiségi problémát. tehát a nemzetiségpolitikát már nem az elméleti letisztultság kidolgozottság
és koherencia jellemzi: gyakorlati problémákra született megoldások. a nemzetiségek többségét nem
biztatták az asszimilációra, a nemzeti keretek biztosították nemzetiségük fennmaradását, amit
ünnepeltek is. a 30as évektől a nemzetiségpolitika meghatározó jegye a primordializmus válik, sőt a
2vh után is a sztálini érában.
- inkább az etnikai elv primordializmus szorul magyarázatra. az PDB az etnicitást történelmi
konjunktúra termékeként értelmezte. nem volt az emberi természet eltávolíthatatlan sajátossága, jegye.
sőt, könnyen változtatható, manipulálható sajátosságnak képzelték. a nacionalizmus pl. az etnikai
érzéseket manipuláló ideológia. elkendőző ideológia, ami a felső osztályok érdekeit hivatott legitimálni
és palástolni egy osztályokon felüli nemzeti mozgalommá. a szovjet stratégia az volt, h lefegyverzik a
nacionalizmust a nemzeti forma létrehozásával. de ez csak egy stratégia volt, s nem hittek az etnikai
forma örökévalóságában. pedagógiai kísérlet volt arra, h a szovjet népességet kimozdítsák a nemzetről
való gondolkodás terén a primordiális és változatlan történelmi forma ideáljától a bolsevik szociológiai
elképzelés felé, miszerint a nemzet történelmi és konjunktúrafüggő képződmény. ehhez képest a 30as
években az SZU a primordiális etnicitást és a szovjet nemzetek tartósságát hirdette. miért?
- részben a bolsevik párt előőrs szerepéből következő szovjet államközpontúság mellékterméke,
szándékolatlan. a PD politika szüntelenül osztályozta a lakosságot etnikai profiljuk szerint, s lassan a
lakosság is elhitte, h ez fontos alkotóelemük az embereknek, egyéneknek. az oktatás, alkalmazásnál,
kvóták, földreform stb során a szovjet állam állandóan rákérdezett a lakosság nemzetiségére.
mindenkinek volt egy nemzetiségi vonala, s a PD politikája a nemzetiségi hovatartozást értékes
szociális tőkévé változtatta. h az etnicitás az állam számára ennyire fontos, megerősítette a
primordialista képzetet, h az etnicitás állandó forma. magától értetődő volt a nemzetiség számontartása,
a belföldi útlevelekbe való belekerülése. ez az okirat vált az etnikai primordialitás jelentőségének egyik
kulcseleme a mindennapokban.
- az etnicitás felemelkedése illeszkedett a nagy visszavonuláshoz, 33 után már nem az osztályharc volt
a legfontosabb társadalmi-kulturális szervezőelv, hanem a narod, a nép, az etnikai jegy. ezt jelzi az
osztályalapú deportálástól a nemzetiségi alapú deportálásig vezető változás, az oszályellenség
üldözésétől a nép ellenségének az üldözéséig, s a váltást egy osztályharc tekintetében militáns és
mobilizált lakosságtól az erős és paternalista államig és az ő uniformizált demobilizált népéig. a 36os
alkotmány, ami megszüntette a korábbi osztály-ellenségekkel (lishentsy) szembeni diszkriminációt jelzi
ezt a váltást, távolodást az osztályalapú társadalomtól a nép fele. a nép koncepciója hozza be a folklórt,
a kulturális munka mércéje a nép teremtése. a nép kifejeződése művészi megjelenítését szolgálta a
folklór. az osztálytól a néphez fordulást jelzi a nemzeti kultúra iránti szokatlan odafigyelést.
- az új alkotmány kampánya nemcsak a szocialista nemzet, hanem a szovjet nép fogalmát is bevezeti.
szovjet nemzetiség építésére tett kísérletnek tűnhet, de nem volt az. mindig a külső fenyegetettséggel
szembeni diskurzusokban jelenik meg, a szovjet patriotizmus társaságában. a szovjet nép a
multinacionális szovjet népet jelentette. a multinacionalizmust többnemzetiséget mindig is
hangsúlyozták, sztálin az új törcitankönyv esetében számon kéri a nem-orosz népek történelmének a
felszínességét, hiányát. a szovjet unió kulcs és kötőeleme a nyugati nemzetállamok nemzeti elemével
egyenrangú entitás tekintetében -a német, francia analógiájára nem a szovjet nép volt, hanem a népek
barátsága.
- a pozitív diszkrimináció és a népi kultusz a sztálini államközpontúság termékei. a primordializmus
felé fordulás egy másik fontos tényezője az etnicizálódott szovjet xenofóbia volt, az ellenséges
nemzetek megjelenése, melyet csak primordiális fogalmakkal lehetett kifejezni - a primordialista
gondolkodás diadala. az ellenséges nemzet koncepciója nem illett a nemzet modern konstruktivista
elképzeléséhez, s ez hatással volt a szovjetek politikájára. h az ellenség ne tudja megváltoztatni
nemzetiségét, h megússzák a letartóztatást stb. 38tól az NKVD változtat a szabályokon, s a már
bevezetett belső útlevelekben nem bemondás, saját választás alapon mondod be a nemzetiséget, hanem
a szüleid alapján. a nemzetiség örökletessé válik, tehát a primordiális szemlélet diadalmaskodik, hiszen
éppen ez a belső útlevél volt a nemzeti-etnikai identitás legfőbb hordozója megjelenítője.
- a primordializmus felé fordulás tehát több tényező együtthatásaként jön létre: 1. a PDB h az
embereket nemzetiségük alapján adminisztrálja, kategória, ami örökletessé válik. 2. sztálin felülről
irányított forradalma állami paternalizmust szül, az meg a atyai népi kultuszt, ami a nép primordiális
etnikai jegyeit ünnepelte. 3. az ellenséges nemzetek megjelenése megerősítette a szovjeteket abban h a
nemzetekről instrumentalista helyett primordiális kategóriákban gondolkodjanak.
- ez a váltás tehát nem szándékos volt, hanem a nemzetiségpolitika előre nem látott következményei
ötvöződtek az etnikai primordializmussal, ami illeszkedett a nép állami kultusza által előidézett szovjet
társadalmi folyamatokkal.
Első az egyenlők között
- a primordiális etnicitás a népek barátságának egyik fő pillérje volt. a másik az orosz központúság.
mikor 35 sztálin bevezeti a népek barátságát, kijelenti, h a nem-oroszok bizalmatlansága elmúlt. ez az
orosz kultúra rehabilitációját jelentette, ami 33tól megindult. 37re az orosz nemzetnek is megvolt a
maga kulturális panteonja, irodalmi, tudományos és művészeti kiválóságokkal, hősökkel. igaz, ezeket a
szovjet állam soha meg sem tagadta, még a kulturális forradalom csúcsán sem. az újdonság az volt, h a
történelmi nagyság (művészet, tudomány) terén új kritériumot vezetnek be: népi és nemzeti. csak úgy
lehetett valaki igazán nagy ha mélyen népi és nemzeti elköteleződésű volt. 37re az olyan tanulmányok
mint a szovjet-orosz színház nemzeti formája már mindennapos volt. az oroszok kultúrának is mély
történelmi gyökerei nőttek, akárcsak a többi népnek.
- de az orosz kultúra normalizálása mellett zajlott egy másik folyamat is, az orosz kultúra primátusának
megteremtése, privilégiumokkal bíró kultúrává válik az SZU-ban. ez 36ban kezdődik egy pravda
cikkel, ami kiemeli az orosz melósok nép érdemeit a forradalom és a szocializmus építkezésében, elsők
az egyenlők között. epikus jelzőjévé válik az orosz népnek. az oroszokat ezután gyakran a nagy jelző
kíséretében idézik meg. a progresszív orosz kultúra, modellértékű a szovjet népek számára stb. az orosz
kultúrához illeszkedik a szocializmus, az orosz proletariátus kiemelkedő szerepe az októberi
forradalom során.
- ezt a véleményt sztálin is osztotta, 25ös TsK plénumon az oroszok: a legiparosodottabb, a
legaktívabb, a legszovjetebb országunk minden népe közül. az orosz munkások a szovjet munkások
avantgárdjai, forradalmi és aktivista proletár politika bázisa. világjelentőségű teljesítményük a
forradalom, nemzetközi mezőnyben is élen az orosz nép, legtehetségesebb. de ezek a kijelentések
többnyire magánlevelezésekben szerepelnek, a PDB miatt ezeket nyilvánosan nem vállalta fel. 35től a
népek barátságát követően, sztálin kombinálta az orosz prioritást a szovjet egységgel. 38ban már
megfogalmazza a forradalom emléknapján az első az egyenlők között elvet: a cári oroszországból a
modern SZU vált, ahol minden nép egyenlő. iparosodás, kollektív mezőgazdaság, erős hadsereg. a
legszovjetebb és legforradalmibb nép az orosz.
- 38tól növeszt primordiális gyökereket az orosz kultúra, az orosz felsőbbrendűség nemcsak a
forradalom óta, a szocializmusban, hanem történelmi távlatokban is igazolható, ezer év távlatában.
rendkívüli nyers esszencionalista orosz nacionalizmust terjesztettek, a párt lapjában A nagy orosz nép
címmel. szabadságszerető, szabadságharcos nép, németekkel külső betolakodókkal hódítókkal szemben
[közeleg a vh]. a szerző visszamegy a 13. századik, teuton lovagok legyőzéséig, alexander nevskyig s
esszencialista fejtegetésbe kezd: a nép halhatatlan, szláv harcosok katonai képességei, bátorság,
kitartás, találékonyság és megfontoltság az orosz nép által kinevelt viselt hordozott katonai erények. ez
a cikk a nagy terror idején jelenik meg és megelőlegezi hitler támadását megelőző nacionalista cikkek
hangnemét a pártlapokban.
- közös eleme ezeknek a cikkeknek az orosz nép önvédelemhez való joga, büszkeséghez való joga,
jogos büszkeség.
- a PDB oroszellenes politikájára érkezett válaszok ezek, a pravda 37ben felteszi a kérdést (az orosz
művészek nemzeti büszkeségéről), h miért szokatlan szovjet-orosz festőről beszélni, mikor szovjet-
grúz, szovjet-örményről nem az. az oroszt moszkovita pejoratív jelzővel illetik. mi az oka ennek a
nemzeti szégyennek - teszik fel a kérdést. válaszol is: az ok a megfélemlítés, a nagyhatalmi
sovinizmussal szembeni harc során, az orosz földtulajdonosokkal való harc során, a reakciós
nacionalista tőkésekkel szembeni harc során az orosz népet ezekkel a reakciós elemekkel azonosították.
egy hasonló cikkben a szerző a színházzal kapcsolatban az orosz nemzeti jelleg forma
megjelenítésének nehézségeiről ír, szégyellték megjeleníteni. a lényeg, h az üldöztetés során
szégyellték az oroszok a nemzeti formát, kultúrát és tradíciót.
- a másik gyakori elem az oroszok baráti segítsége a többi népnek, s azok viszont-szeretete emiatt. a
PDB alatt az oroszoktól elvárták h feláldozzák nemzeti érdekeiket h a többiek történelmi érdeksérelmei
enyhüljenek, sőt érvényesüljenek, a bizalmatlanság csökkenjen. az orosz kommunisták mindig fájlalták
h ezért nem kapják meg a megfelelő hálát a nem-oroszoktól. azzal gyanúsították a nem-orosz
kommunistákat, h szándékosan puszta haszonszerzésből igazították etnikai identitásukat a PD
programjaihoz, h minél nagyobb előnyt kovácsoljanak belőle az önzetlen oroszok kárára. a nagy
visszavonulás szerepcserét eredményezett: a nem-oroszoknak kellett kifejezniük a hálát a nagy-testvér
segítsége okán, ritualizált formában, kifejezve csodálatukat és szeretetüket az orosz nép és kultúra iránt.
a nemzetiesítés és a PDB ezentúl lopva, titokban érvényesült.
- a 3. nagy téma a rágalmazás, mit az orosz népnek el kellett viselnie (kleveta). kivülről: németek,
lengyelek, fasiszták rágalmazása. az oroszok gyűlölete gyűlöletessé tesz mindent ami szovjet. 23-33
között a szovjetek is üldözték az orosz nacionalizmust mint nagyhatalmi orosz sovinizmus, ezért most
h a PDB politika ezen részét elengedték, az orosz nacionalizmus szidásával a fasisztákkal kerülhettél
közös frontra. a 20as években tett megjegyzéseid miatt könnyen bajba kerülhettél, így járt Bukharin is,
aki anno az oroszokat kollektíve az Oblomovok nemzetének nevezte (Goncsarov regénye a felesleges,
lusta emberről). a rendszer tehát az oroszok PDB-vel kapcsolatos ellenérzéseire válaszolt.
- a központi helyzetben levő oroszok mellé bekerült a népek barátsága. az oroszok 3 módon kötötték
megukhoz az SZU népeit: 1. a hős önfeláldozó orosz nép megszabadította a nemzetiségeket a nemzeti
elnyomástól - cserébe hála, elismerés. 2. az orosz kultúra ihletet példát modellt ad a többi népnek a
kulturális gazdasági felemelkedéshez. 3. az orosz nyelv nemcsak a kölcsönös megértés nyelve, hanem a
szocializmus klasszikus irodalmáé is. az orosz kultúra és történelem vívmányai összeköti az SZU
népeit. az orosz kultúra a múltban is hatással volt, s főleg hatással van a jövőre, progresszív orosz
kultúra. a népek barátságának esszencialista primordiális történelmi gyökereket adtak, s így
gyakorlatilag úgy funkcionált mint a nemzetállami primordiális mítosz - egységesített.
- az oroszok beemelése a népek barátságába nem változtatott sokat a barátság-rítuson. csak mellettük az
orosz nemzeti ünnepeket is kezdték megülni, szimbólumokat kezdték megjeleníteni a barátság rituálék
alkalmával is. 37ben Puskin jubileum, hatalmas ünnepség, már 35ben nekikezdenek. legnagyobb költő,
a kétkezi munkások költője, nemzetiségtől függetlenül. puskin sorait a sztyeppék népei kalmükök, a
vad tunguzok s a finnek is olvassák. 58 szovjet nép nyelvére fordítják le. puskint a szovjet unió összes
népeinek nemzeti költőjévé kiáltják ki. aforizma: puskin nacionalizmusa miatt vált internacionalista
költővé. az anekdota oroszország és az SZU kontinuitására hívja fel a figyelmet, az oroszok és
oroszország státusának kontinuitását az SZU-ban. a PDB alatt is az oroszokkal azonosították az
államot, ezért is kérték tőlük h feláldozzák nemzeti érdeküket és elrejtsék nemzeti identitásukat, h
megőrizzék az állam multinemzetiségű jellegét. 37re az orosz nemzeti identitás már nem volt elrejtve,
ünnepelték és nyíltan az állammal azonosították. az RSFSR-t orosz állammá változtatták,
anyaországgá, az oroszokat elsővé emelték, vagyis az SZU volt a hazájuk. s mivel az szu politikája
szocialista és internacionalista volt, az orosz nemzeti identitást is szocialistának és internacionalistaként
azonosították. az orosz nemzeti büszkeséget a nemzetközi hazával kötötték össze. ilyen értelemben az
orosz nemzeti identitás el volt maszatolva rejtve az SZU mögé. az orosz identitás zavarodottságát jól
kifejezi a következő idézet: a szovjet hazafisága az orosz népnek, ami a szocialista anyaország (rodina)
szeretete, a világ minden kétkezi munkás (otthona) atyai földje (otechestvo)". az orosz nemzeti
identitást túlméretezték, másrészt fel is higitották és összezavarták a szovjet ellenpéldával.
- a legfontosabb gyakorlati intézkedése ennek a politikának 38ban az orosz nyelv kötelező oktatásának
a bevezetése volt (TsK rendelet) minden nem-orosz iskolába (második nyelvként). törvényes
szempontból nem volt rá szükség mert már minden nem-orosz iskolában oktatták. a gyakorlatban
azonban a narkompros statisztikái alapján pl dagesztánban a 984 elemi suliból csak 190ben oktatták. és
másutt is hasonló arányok a szövetségi köztársaságokban.a határozat jelentősége inkább abban áll, h
jelezték, h az orosz oktatás immár állami prioritás, s jelentős forrásokat lehet szerezni az orosz tanárok
képzésére. az ideológiai indoklás a népek barátságára hivatkozott: erős kulturális fegyver a közös
nyelve a szovjet baráti népeknek.
- a kérdést már 37ben felvetik a TsK plénumán, maga sztálin is felszólal és akárcsak 35ben a
nemzetiségi kérdést a SZU védelmi politikájához kapcsolja: a katonaság éppen sorozásokat végez, s a
nemzetiségek nem értik tudják az orosz vezényleti nyelvet, s ezért területi regionális nemzetvédő
hadtesteket kénytelenek létrehozni. a határmenti hadtesteket európába akarták helyezni, mert a
párttisztogatás közben kapcsolatot mutattak ki a helyi nacionalista pártelit és a hadtestek között, ezt
veszélyként élték meg. 37ben teljesen felszámolják a területi alapú nemzeti hadtestek rendszerét. az
egyetlen közös nyelve az SZUnak az orosz, sztálin gyakorlati kérdésként állítja be, h ne tudják
oroszosítással vádolni. a határozat átmegy.
- 38ban sztálin még értekezik erről a politbüró Zhdanov bizottságában, ami az SZU hadseregének
vezényleti nyelvének problémájára hoznak létre: többnemzeti államban az orosz nyelv ismerete lehet az
erős kapcsolatok létrehozásának kulturális és gazdasági téren is. segíti a technikai és tudományos
nemzetiségi káderek továbbképzését. a vörös hadsereg sikeréhez szükséges feltétel a polgárok részéről.
ezek az érvek az új barátság paradigmából következnek, az orosz nyelv egységbe köt, s segíti a
nemzetiségi káderek magas kultúrára való képzését. sztálin hozzátette, h ez nem jelenti azt, h a
nemzetiségi nyelv oktatását vissza kell szorítani, az orosz nem az oktatás nyelve, hanem csak egy
tantárgy a többi között. ez igaz is volt sztálin ideje alatt, s így is maradt. a 38as határozatok inkább
kétnyelvűséget akartak elérni, max kétkultúrájúságot, s nem oroszosítást jelentettek. a barátság
paradigma ugyanúgy kiemelte a nemzetiségi nyelv és kultúra oktatását, az identitás művelését is.
- a nemzetiségi köztársaságokban nemcsak az orosz nyelv jelent meg mint az orosz kultúra nagykövete,
hanem jelentős számú orosz nemzetiségű is, 30as évek. kazahsztán ellenállását az orosz bevándorlással
szemben 28ban törik meg, Karélia 35ig sikeresen ellenáll az orosz betelepítésnek, finn és karéliai
betelepülést vitt végbe, ekkor elmozdítják a kormánytagokat és orosz betelepítésbe kezdenek. a szovjet
központ nem adta át a bevándorlás szabályozását a helyi kormányoknak. a nagy gyárépítések, az első 5
éves terv zűrzavara hatalmas tömegeket mozgatott meg a nemzetiségi köztársaságok orosz
célállomásokká váltak. az RSFSR határain kívül élő oroszok száma drámaian megnőtt. 13 év alatt, 26-
39 között megduplázódott a számuk (5milláról 10re). leginkább közép-ázsiában, ahol több mint a
duplájára nőtt a számuk/arányuk (11-23%).
- 26tól az RSFSR határaink kívül az oroszok is nemzetiségi tanácsokat, körzeteket hoztak létre. 33 után
már nem használják esetükben a nemzeti kisebbség kifejezést, degradáló lenne a SZU első nemzetének.
a 30as években a nemzetiségi szovjeteket fokozatosan felszámolják, 37re minden orosz nemzetiségi
szovjet eltűnik. cserébe minden köztársaságban orosz nyelvű napilapokat indítanak, h ne érezzék
kisebbségnek magukat. a 20as években a tény, h a nemzetiségi szovjetek behálózták az egész SZU-t,
különösen az RSFSR-t segített egybekovácsolni az SZU-t nemzeti alapon. a tanácsok 30as évekbeli
végükkel az RSFSR-en kívül élő oroszok számára h az állam hivatalosan támogatta a kultúrájukat-
identitásukat, hasonló integrációs funkciót jelentett számukra, mint a régi tanácsi rendszer jelentett a
nem-oroszok számára.
Következtetések:
- 38ra az SZnak új alkotmánya van, sztálin szavaival a Népek Barátsága. ez a következő elemekből állt:
azok a nemzetiségek amelyek nem voltak túl picik (vagyis nem várt rájuk az asszimiláció v az etnikai
konszolidáció), v nem voltak illojálisak (vagyis etnikai tisztogatásnak és deportálásnak valók)
szocialista nemzetként lettek elismerve, primordiális etnikai gyökerekkel. az szu állandó részének
nyilvánították őket, nemzeti kultúrájukat az SZU támogatja, patronálja mecénálja. a PBD folyatódik, de
csendben, h ne bosszantsa fel az oroszokat. az asszimiláció az egyének számára nyitott alternatíva, de
erőszakos asszimiláció nincs. viszont minden nem-orosztól elvárták, h megtanuljanak oroszul s
megismerjék az orosz kultúrát, bizonyos értelemben az orosz kultúra saját nemzeti identitásuk
kultúrájuk részévé válik (Puskin a szovjet nemzeti költő).
- az oroszok vezető szerepet töltenek be az SZUban hivatalosan is, többé nem kell szégyenkezniük a
nacionalista múlt és hagyomány miatt. sőt, büszkék kellett lenniük rá. az oroszok kultúra mélyebb
történelmi gyökereket kapott, mint a többi nemzetiség. az orosz nyelv és kultúra hivatott az SZU
egységét megteremteni. az oroszok otthon érezhették magukat az RSFSRben. a PD és a nemzetiségi
kultúrák promoválása a nemzetiségi régiókra köztársaságokra korlátozódik, kivéve moszkvát (amit
szocialistább volt a többi orosz városnál). de az RSFSR nem vált oroszországgá, az orosz nemzeti
érdekek képviseletévé (egyrészt az autonóm köztársaságai miatt sem, a szövetségi intézmények miatt
sem), de ehhez köze volt annak is, h az orosz érdekeket a szovjet unió érdekeiként élték meg. Az SZU
nem volt nemzetállam: szovjet nemzeti identitást nem próbáltak létrehozni, s az SZUból sem akartak
orosz nemzetállamot csinálni. a szovjet nemzet csak egy kifejezés volt, a hazafias retorika szóképe, ami
a szovjet népek elkötelezettségét hivatott kifejezni a szovjet haza védelmében a külső ellenséggel
szemben. A nyugati hagyományos nemzetállamokban a domináns nemzetnek megfelelő szerepet a
népek barátsága töltötte be: ez volt a SZU képzelt közössége.

Khm: vége!