Hartmann zóna és vízér

nem csoda, csak radiesztézia

Esküszöm, azt hittem, hogy mindenért a szabóm a hibás. Már az ötödik nadrágot
varrta a minap, amikor bátorkodtam megjegyezni, miszerint úgy tűnik, a bal
szára némileg hosszabbra sikeredett.

- Ja, szerkesztőkém, - mondta, miközben négy gombostűt szabott ki a slicc –

lejfniből – ortopéd alkatból Gucci se’ tud Adonist varázsolni.

Egy fillér jattot nem adtam. Igaz, a buszon összesúgták mögöttem a gimnazista
bakfisok, de bemagyaráztam magamnak, hogy felismertek. A környezetbarát
csuklós megállt Debrecen belvárosának közepén, ahol az ódon házon tábla
hirdeti Kovács András Energia Klinikájának rendelését. A nyíregyházi
fiatalember másodmagával jár hetenként kétszer a Hajdúságba és Miskolcra
gyógyítani. Egy képzőművészeti galéria alagsorában kaptak helyet, ahol a korai
időpontot figyelembe véve meglepően sokan vannak.

Már vártam, jöjjön, üljön le. – Egy középkorú asszonyság fekszik hasmánt az
ágyon, a fehér köpenyt és fehér papucsot viselő gyógyász pedig gyömöszöli,
mint a gyúró Lipcsei Pétert a brémai meccs előtt. A páciens nagyokat nyög,
hallom, amint ízületei ropognak, kezét az égnek emeli, ellazítja magát, feje
oldalt fityeg, lábujjai remegnek. Néhány perc az egész, utána feláll és közli nem
fáj semmije, még valami imafélét is mormol az ajkai között és úgy távozik, mint
Stázi a Csárdáskirálynőben, amikor nyolcadszorra táncolta el a közönség
vastapsára Bónival a párost. Még sem szólalhatok, mert én következe. Hiába
szabadkozom, hogy most riport kellene, Kovács úr mosoly és közli: előzzük
meg a bajt, jobb, ha pontot teszünk az életem végére, így ránézésre nem adna
sokat az egészért, de egye fene, segít. A pozitúrám hasonló, mint elődömé, majd
jön a gyömösz. Való igaz, a bal vállam szaggat. Pillanatok alatt rendbe hozza.
Gyermekkorban rossz volt a tartásom, emiatt van az egész. Megkeresi a
neuralgikus pontot, halkan sikoltok egyet, mint Sylvia Krisel az Emanuelle
mások részében. A doki élvezi. Talán három percet, ha lapáttenyerei között
töltöttem, de biz’isten jó volt. Zsiborog minden porcikám de olyan kellemesen,
mint amikor forró víz után jön a hideg zuhany.

- Látja, ennyi az egész. Még kétszer megcsinálom a jövő héten és a

csigolyakorrekciót befejezettnek tekinthetjük. Soha többé nem lesz baja.

Ezután egy derékszögben meghajlított, rézszerű pálcát lobogtat előttem, amely a

mellkasom környékén kileng.

- Ha otthon hatvan centivel arrébb húzza az ágyát, akkor soha nem lesz beteg. A
hálószobájában olyan térerő eloszlása, hogy a káros energia a szívét is
megtámadhatja.
Mikor elmondom, hogy erre a félszobában nincs mód, javasolja, feküdjek
ezentúl lábtól. Akkor meg minek vettem a drága olvasólámpát?

- Nézze, a mi módszereink legfőbb sajátossága nem a tüneti kezelés, hanem a

betegségek gyökereinek kiirtása a környezetben és a szervezetben. A talaj
elektromos betegségek hatásával ma már egy külön tudományág foglalkozik, a
radiesztézia. Svájcban és Németországban igen széles körben alkalmazzák az
orvosok. A jelenséget már időszámításunk előtt is ismerték, de tudományos
magyarázattal csak napjainkban szolgáltak. Meggyőződésem, hogy a geopatikus
sugárzás élettani hatását a régi nagy kultúrák – Egyiptom, Kína, India – mind
ismerték. Ma ismét reneszánszát éli a dolog. Hazánkban is dolgoznak jeles
képviselői a tudománynak, többek között Szőke Lajos és Béki László. 1934 és
1954 között Hernádi Mihály közegészségügyi felügyelő, cselényi körzeti orvos
ismerte fel a mágneses zónák szabályrendszerű elhelyezkedését és káros hatását
az élő szervezetre. Tapasztalatait közölte az akkori Egészségügyi
Minisztériummal, de nem tartottak rá igényt. Az őáltala leírtakat 2 év múlva egy
Hartmann nevű német fizikus is felfedezte, és róla kapták elnevezésüket ezek a
mágneses zónák. A kialakult betegségekben igen fontos tényező a Hartmann
zóna. Évekig fekhetünk olyan helyen, ahol a mágneses sugárzás, az alattunk
levő vízér, a rezgések, betegséget idézhetnek elő. Megfigyeltem, hogy az idegen
helyen kezelt betegek, amikor hazamentek és ugyanoda feküdtek vissza,
ugyanarra a helyre, ismét visszaestek.

Míg ezeket mondja, Herczeghné Szabó Katalin – a segítőtárs – egy leukémiában

szenvedő ötéves kisfiút kezel. Kati – mert így kell őt szólítani – bioelektromos
sugárzása páratlan. Végigdörzsöli kezét a kisfiú testén. A szülők megjegyzik,
hogy a gyerek ne engedett a lábaihoz nyúlni a múlt héten, mert fájdalmat érzett.
Két kezelés után teljesen nyugodt, vidáman megy, megszűntek a fájdalmai. A
laboratóriumi leletek is javulásról tájékoztatnak.

Katalin asszony külön fejezet. Jó kedélyű, állandóan beszél a pácienshez.

Megállok előtte, mélyen a szemembe néz, két kezét áldásszerűen elém teszi. Egy
percen belül érzem, hogy melegség fut át rajtam, a jobb kezem teljesen önálló
életet él, az arcomon piros pettyek jelennek meg. Egy pillanatra elfordul és
közli, hogy gondolatátvitellel is foglakozik. Felírja egy kis fecnire, hogy két perc
múlva melyik testrészemen fogom érezni a melegséget. Egyeztetünk, a
megoldás káprázatos. Átküld a szomszéd utcába, hogy hívjam fel telefonon.
Ígéri, ugyanúgy fog bizseregni a kezemben a kagyló, mintha pici áramütést
éreznék. Igaza lett. Herczeghnének nagyon sok betege van. Láttam azt a
videofilmet, amelyen Parkinson – kórban szenvedő, reszketeg öregúrnak állt el a
remegése, és szürkehályogban szenvedő, vaknak hitt ember szemüveg nélkül
olvasott. Most úgy tűnhet, hogy blöffölök. Nem szeretném azt mondani, hogy
próbálja ki mindenki, mert úgy gondolom ez itt nem a reklám helye. Mást
mégsem írhatok. Ezek voltak a puszta tények egy ködös november délelőtt.

Este otthon az asszonnyal átrendeztük a lakást, de közöltem az alattam lakóval

is, jobb, ha kibontja közfalat. Másnap felvettem az új nadrágot. Mindkét szára
egyforma. Tudtam, hogy nincs semmi bajom. Mindennek a Szabó az oka. Vagy
a Kovács.

Weisz György