You are on page 1of 1

2.

AZ EMBERI KOMMUNIKÁCIÓ NEM NYELVI JELEI ÉS KIFEJEZŐESZKÖZEI


https://www.nkp.hu/tankonyv/magyar_nyelv_9_nat2020/lecke_01_003

Az emberi kommunikáció nem nyelvi jelei kisebb, míg másokban nagyobb. Ha eltérő
és kifejezőeszközei térközigényű kultúrából származó emberek

A nem nyelvi, ún. nonverbális kommunikáció


körébe tartoznak azok az üzenetek, amelyeket találkoznak, akkor általában tolakodásként,
testünkkel – testtartásunkkal, bizalmaskodásként, illetve távolságtartásként,
mozdulatainkkal, arckifejezésünkkel – adunk elutasításként szokták értelmezni a másik
át. Arcunk jelzéseit mimikának, míg a testünk túlzottnak érzett közelségét vagy távolságát.
más részeivel végzett, jelként funkcionáló
mozdulatokat gesztusoknak nevezzük. A A nonverbális kommunikáció fontos részét
testbeszéd vagy testnyelv üzenetei között alkotja megjelenésünk – ruházatunk,
vannak ösztönösek, velünk születettek, illetve ékszereink, testékszereink, hajviseletünk stb. –
tanultak, szándékosan alkalmazottak. is. Folyamatosan üzeneteket bocsátunk ki
Ösztönös például, hogy felsőtestünket azzal, hogy betartjuk vagy nem tartjuk be
összefont karjainkkal vagy egy mappával azokat a szabályokat (normákat), amelyek
védjük, ha feszültek, zavartak vagy kultúránkban az öltözködésre és testünk
bizonytalanok vagyunk. Szándékos a felfelé díszítésére vonatkoznak.
fordított hüvelykujj, amellyel tetszésünket
Mások üzeneteit is folyamatosan értelmezzük
jelezzük. Ezzel és más kézjelekkel vigyázni kell,
– persze saját értékrendünk, ízlésünk szerint.
ha külföldre utazunk, mivel néhány számunkra
Ami egyeseknek egyedi, kreatív, az másoknak
pozitív vagy semleges gesztus egyes
ízléstelen, feltűnősködő lehet. Ami egy
országokban durva sértés. A mosoly lehet
generáció számára norma, az más generációk
ösztönös, ha önkéntelenül mosolyodunk el egy
számára éppen a norma megszegését
kellemes emlék hatására, de lehet szándékos
jelentheti. Egy nem eltakarható tetoválás vagy
is, ha így szeretnénk valakiben jó benyomást
egy formabontó frizura negatív üzenet lehet
kelteni.
egy munkáltatónak, aki nem feltűnő és egyedi,
Nemcsak kommunikációs partnerünk hanem az elvárásokhoz alkalmazkodó,
testbeszédjeleit értelmezzük üzenetekként, megbízható és megbízhatóságot sugárzó
hanem azt is, ahogyan a térben elhelyezkedik, dolgozót keres.
illetve személyes tárgyait elhelyezi. A
proxemika szóval szoktunk utalni a
térközszabályozásra, vagyis arra, amit a
körülöttünk lévő tér felhasználásával,
kihasználásával üzenünk másoknak. Ahogyan
az állatoknak, úgy az embereknek is van
személyes terük, amelynek megsértése
feszültséget, agressziót vált ki belőlük. Ez
növeli az emberek ingerültségét azokban a
helyzetekben, amelyekben kénytelenek
másokkal kis területen osztozni, például egy
zsúfolt tömegközlekedési eszközön vagy egy
koncerten. Személyes terünkbe csak azokat
engedjük be szívesen, akik a legközelebb állnak
hozzánk, és minél kevésbé ismerünk vagy
kedvelünk valakit, annál nagyobb távolságot
igénylünk a vele való kommunikáció során. A
térközigény viszont kultúránként eltérő: egyes
országokban az emberek személyes tere

You might also like