You are on page 1of 10

13

Írta: Evert Kuijt


Fordította: Ablonczy Margit,
A bibliai történet feldolgozása Bencze János, Dr. Körpöly Kálmán
Szerkesztette és átdolgozta: Miklya Zsolt

Üzenet – Téma: Isten szövetséget köt Abrámmal


* A szövetség feltétele az egymásba vetett
bizalom. Ígéretek kötik össze a feleket. 1Mózes 15
* Különféle jelei lehetnek egy szövetségnek.
Éppen az imént mutatta meg Abrám a hitét, és most mégis... jelet kér! Honnan tudja, hogy
Elõzmények: õ örökli ezt a földet? A hitetlenség jele ez?
Abrám legyõzte Kedorláómert és annak Gondoljunk csak Zakariás papra és Máriára (Lk 1). Mária hitt, mégis rejtély maradt elõtte
szövetségeseit. Találkozott Melkisédekkel, Sálem fia fogantatása. Ezért nem jelet kapott, hanem külön magyarázatot. Zakariás nem hitt, bár az angyal
királyával. világosan megmondta neki, hogy Erzsébet fiat fog szülni. Õ nem kért jelet, hanem kijelentette,
hogy nem hiszi el Gábriel szavait. De kapott jelet, olyat, mely egyáltalán nem volt kellemes a
Történet: számára.
Abrám még mindig a Mamré tölgyesénél lakott. Abrám hisz, de jelet kér az ígéret megerõsítéséül. Másnap meg is kapja.
Az Úr megszólította. Látomásban* jelent meg, valószínûleg álmában, mert mindez éjszaka A csoda csak a hitet erõsítheti, önmagában nem ébreszt hitet. Abrámnak 5 áldozati állatot*
történt. kellett odavinnie, egy három éves üszõt (fiatal tehén, melynek még nincsen szarva), egy hároméves
Félt vajon Abrám? Az Úr külön említi, hogy „Ne félj!”, ezért gondoljuk, hogy az Urat látva, kecskét és egy hároméves kost, egy gerlicét és egy galambfiókát. Az áldozat nagyon különös:
s nemcsak hangját hallva igen megilletõdhetett, félhetett még Abrám is. Leginkább azonban az az állatokat kettéhasította, majd a félbevágott állatok részeit egymással szemben helyezte el
volt érthetetlen elõtte, hogy az áldás következménye, az utód még mindig nem született meg. úgy, hogy egy „utat” képezzenek.
Hogy legyen neki annyi utódja, mint a tenger fövenye, vagy az égnek csillaga, ha egy gyermeke Egy keleti szokás szerint a szövetséget kötni akaró felek átmentek a félbevágott állatok
sincs? Az Úr ígérete viszont így szól: „Én vagyok a pajzsod: jutalmad igen bõséges.” A két kép között, s azt mondták: „úgy vágjanak engem ketté, ha megszegem a szövetséget!” (vö. Jer
külön-külön is érthetõ, de együttes jelentése is van. Az Úr védelme és áldása rejtõzik benne. Megint 34,18–20)
utalás ez a messiási gondoskodásra. De... vajon eljön-e az Úr erre a szövetségkötésre? Vagy csak újabb próba Abrám számára?
„Szabadon” fordítva, Abrám azt mondja: „Mit adhatsz nekem, Uram? Nem adtál nekem Abrám leült az egyik oldalon, s várta az Urat. Egész nap. Közben hessegetnie kellett a
gyermekeket; örökös nélkül fogok meghalni! Számomra már csak egy megoldás van. Ez pedig gyülekezõ dögmadarakat. S várt. Újra csak várt. Egész napon át hiába. Hiába?
az, hogy szolgám, a damaszkuszi Eliézer lesz az örökösöm. Csak így válhat valóra az ígéreted!” Miért nem jön az Úr? Nehéz napja lehetett Abrámnak. Mindenkinek ki kell várnia az „Úr
Valóban hitetlen lenne Abrám? Nem, mert nem Isten ígéretében kételkedik. Pusztán emberileg idejét”, a pusztában Mózesnek, s Jézusnak is minden cselekedetében.
gondolkodik* és számol. Látjuk, hogy az Úr nem veszi ezt tõle rossz néven. Mire eljött az éjjel, Abrám mély álomba merült. Rémítõ volt még álmában is a sötétség, a
Abrám Eliézert „házamnál született szolgá”-nak nevezi. Ez azt jelenti, hogy szülei is – reménytelenség, a felesleges várakozás terhe. S akkor... akkor az Úr megszólalt.
legalábbis az édesanyja – Abrám tulajdonai voltak. Ezeknek a szolgáknak különleges helyzetük Elmondta a nép jövendõjét. A 400 év rabszolgaságot, de a szabadulást, a gazdag örökséget
volt a családban. Ha voltak saját gyermekeik, azokkal együtt nõttek föl. Ezt a szolgát talán is. Abrámnak nyugodt életet ígért, csendes halált. Csak a negyedik nemzedék* térhet majd vissza
Abrám nevelte föl. Apa-fiú viszonyban lehettek egymással. ide, Kánaán földjére az utódok közül. Abrám is békességben hal meg, és „késõ vénségében
Hogy Abrám hitét erõsítse, az Úr kivezeti a szabadba. Keleti éjszaka van, az ég tele csillagokkal. temetik el.”
Abrám nézze csak meg ezeket, és próbálja megszámlálni. „Ennyi utódod lesz!” Számtalan utódot Majd hirtelen füstölgõ kemence és tüzes fáklya* ment át a húsdarabok között. Ezen a napon
jövendöl az Úr Abrámnak. Elképzelhetetlen... kötött szövetséget az Úr Abrámmal. A szövetség „EGYOLDALÚ”, ahogyan mindig is az volt,
És Abrám? Hisz az Úrnak! Itt az igaz hit példáját látjuk, mely „a remélt dolgokban való s lesz. Isten egymaga vállalja a szövetségi hûséget, nem köti a mi állhatatosságunkhoz magát.
bizalom, és a nem látható dolgok létérõl való meggyõzõdés” (Zsid 11,1). Tudjuk, hogy az Úr A jel* megerõsítés. Abrámnak „csak” hinnie kell.
Abrámot hite miatt fogadta el igaznak (Róm 4,9). De ezt a hitet Isten ajándékozta neki, és így Az Úr megjeleníti a szövetség tartalmát is röviden: „A te utódaidnak adom ezt a földet
lett igazzá. Igaznak azt kell tekintenünk, akinek õszinte hite van, és nem magában bízik. Egyiptom folyójától* a nagy folyamig, az Eufrátesz folyamig*, a
Isten még egyszer nyomatékosan figyelmezteti Abrámot, hogy õ, az Úr hozta õt ki Káldeából kénieket, kenizzieket és kadmóniakat, a hettitákat, perizzieket és
erre a földre, hogy örökölje azt. Abrám nem emigráns! Nem a maga akaratából jött Kánaánba. refáiakat, az emóriakat és kánaániakat, a girgásiakat és jebúszi- Életkorok
akat.”* (1Móz 15,18–21) * ** ***
A bibliai történet feldolgozása 13
Jegyzetek: Megjegyzések:
Látomások – Isten által mutatott álomszerû képek, melyeken keresztül valamilyen üzenetet Szövetség és ígéret – (Lásd még a témáról a 7. és 9. leckét!) A történet jó alkalmat ad az
akar elmondani. Talán a délibábhoz lehet hasonlítani ezeket. ígéretekrõl való beszélgetésre, a figyelmesség jeleitõl kezdõdõen (ha nem tudom betartani,
Emberi „rendezés” – Isten sokszor embereken keresztül cselekszik. Ennek útját keresi legalább jelezzem, esetleg utólag rendezzem szeretetem valamilyen jelével stb.). Ilyen
Abrám is, amikor fiává fogadja szolgáját, hátha ezen keresztül is az Úr munkálkodik... De szövetség lehet barátok, testvérek között, de maga a házasság is szövetségként fogható fel.
a „hátha” nem az Úr útja! Ebben a korban már lehet az úrvacsora szövetségérõl is szólni. A gyülekezeti hovatartozásról,
Áldozati állatok – A késõbbi lévita áldozati állatokról van már itt is szó, ennek alapján fogadalomtétel a keresztségkor, valamint a konfirmációkor...
születtek azok a rendeletek. Ma már csak egyetlen áldozat hitelesíti a szövetséget: JÉZUS A kételkedésrõl – „Hiszem, ha látom!” – mondják sokan. Akik nem hisznek akkor sem, ha
KRISZTUS. látnak. Mert minden keserves nekik. Állandó kétség imádság közben, probléma-felsorolás,
Negyedik nemzedék – Kb. 100 évvel számol egy nemzedéket, ha a 400 évet vesszük alapul. vezetés kérése nélkül. Hitre akkor és épp ott van szükség, ahol semmi sem látható, s ezt csak
A „fáklya” és „kemence” – Az élõ tûz jelképe, mely megemésztette a szövetségi állatokat. az Úrral lehet végigcsinálni.
Jel – Az Úr adta, egymaga vállalta, szóval megerõsítette, Abrámnak ki kellett várni, s végig Abrám hite – „Abrám hitt az Úrnak...” (1Móz 15,6a) A „hitt” szó héber megfelelõje nem
hinni, míg beteljesül... csak igaznak tartást, hanem erre, mint szilárd alapra való építést is jelent. A hit tehát az
Egyiptom folyója – Másutt „Egyiptom patakja”, a mai Vádi-el-Aris, mely határvonal akaratnak és cselekvésnek is rugója, belõle engedelmes hûség fakad. Ahogyan a görög
Egyiptom és Kánaán, ill. Júda között (lásd 4Móz 34,5; Ézs 27,12). „pisztisz” szó is egyszerre jelent hitet és hûséget: a kettõ elválaszthatatlan egymástól. De
Eufrátesz – Mezopotámia egyik folyója a kettõ közül (lásd Jel 9,14; 16,12) kifejezi ezt a magyar nyelv is: „hû” szavunk régies alakja a „hív” („hívnek lenni”, „hívem”),
Népnevek felsorolása – A „kéniek” a midjániak egy része, közülük való Mózes apósa is. s ennek fõnéviesült változata a „hit”.
Egy részük késõbb nomádként (sátrakban) Izráel között lakott. A kéni Heber felesége, Jáel „...aki ezért igaznak fogadta el õt.” (1Móz 15,6b) A mondat második része is az elõbbieket
ölte meg Siserát (Bir 4,17–23). A kéni Rékáb utódait a rékábiakat tisztelettel említi a Jer 35. támasztja alá: ószövetségi értelemben igaz az az ember, aki hûséges marad az õt elfogadó
A „kenizziek” Kénáz leszármazottai, Káleb és Otniél is közülük való (4Móz 32,12 és Józs Isten szövetségéhez.
15,17). Abrám várt az Úrra – Nem is akármennyit élete során. S amikor nem várt, annak rossz
A „kadmóniak” keleti nép, az Eufrátesz és Egyiptom között élõ néptörzs, valószínûleg az következménye lett. Igaz, Isten tudott belõle jót is kihozni. De az egyiptombeli engedetlenség
arabokhoz sorolhatók. következménye lett Eliézer, aki kísértés forrása, s a szolgáló, Hágár is, akitõl a „majdnem”
A „hettiták” Hét fiai (1Móz 10,15), Hám leszármazottai. saját gyermek származhat. Jó várni az Úrra. Mert Õ pont akkor és pont annyit cselekszik,
A perizziek, refáiak, emóriak, kánaániak, girgásiak, jebúsziak mind õsi kánaáni népek, amennyi szükséges. Kár elõreszaladni a bizonytalanba!
amelyek Abrám idejében már ott laktak, s késõbb Józsuéval kezdõdõen sokat küzdöttek
ellenük az izráeliták. A jebúsziak a bírák idejében foglalták el Sálemet (Jeruzsálemet).
Amikor Dávid király lett, kiûzte õket Jeruzsálembõl, és azt tette fõvárosává.

Énekek:
Református énekeskönyv: 25:1–2; 125; 425
Jertek, énekeljünk: 150; 173; 205:3; 221:1
Harangszó: 39; 42:1; 43; 52:1–4
Dicsérjétek az Urat!: 53:1–4; 61; 68; 75; 100; 155:1
Erõm és énekem az Úr: 46; 54; 58; 69
A bibliai történet feldolgozása 13
Kapcsolódási lehetõségek iskolai tárgyakhoz (a NAT alapján):
Társadalmi ismeretek (Osztályfõnöki) / Történelem
• Az emberi kapcsolatok néhány fontos eleme: az ígéretek és azok betartása (* ** ***),
bizalom és megbízhatóság (** ***). Bizalomjátékok. (***)

tenger
• Az emberi kapcsolatokat, a közösségek életét, viszonyait szabályozó megállapodások,
szerzõdések. Szövetségkötés egyenrangú és nem egyenrangú felek között. (** ***) Írásbeli

Földközi-
szerzõdés megfogalmazása képzeletbeli szituációban. (***)
• Szövetségkötések a történelemben és a politikában. (***)
Matematika
• Csoportosítás és számlálás ötösével. Átlépés a húszas számkörön. (*)

Jordán
• Nagy számok írása számjegyekkel a tízezres számkörön is túl. (**)
Földünk és környezetünk (Földrajz)
• A csillagok száma. Tájékozódás a csillagos égen. (***)
Magyar nyelv és irodalom
• Mondóka elmondása és tanulása. (*)
• Közmondás értelmezése és alkalmazása. (* **) Elbeszélõ fogalmazás írása a közmondás
jelentése alapján. (**) Jeruzsálem •
• A megszámlálhatatlanul sokat kifejezõ határozatlan számnév szinonimáinak összegyûjtése. Mamré
(**)
• Kreatív szövegalkotás: írásbeli szerzõdés szövegének megfogalmazása képzeletbeli
szituációban. (***)
Vizuális kultúra (Rajz)
• Papírkivágás: csillagformák színes papírból. Csillagformák ragasztása nagyméretû alapra.
(*)
• Papírhajtogatás: egyszerû sík csillagformák színes papírból. Csillagok ragasztása nagyméretû
alapra. (**) Vázlat:
• A csillagos ég modellje nagyméretû lepedõn viaszbatiktechnikával. (***) Mamré
kétségek
(Eliézer)
áldozati állatok – várakozás – az Úr megszólal
szövetségkötés
az utódok jövendõje
Isten szövetséget köt Abrámmal
A történetben szinte filmszerûen
A i
*** 13
peregnek az események. Egészítsd ki b g
a „filmszalagot” a kérdésekre adandó r a Mit tudott meg Abrám utódai
válaszokkal! á z jövendõbeli sorsáról?
Miért félt Abrám attól, hogy a m n _________________________
damaszkuszi Eliézer lesz az a _________________________
örököse? h k _________________________
_________________________ i _________________________
_________________________ t f _________________________
_________________________ t o
g
a a
z d
Milyen állatokat kellett t
Ú Abrámnak levágnia, és a
r milyeneket elûznie?
n _________________________ e
a _________________________ l
k, _________________________
_________________________ õ
a _________________________ t.
k
i 1
M
e ó
z z Isten szövetséget kötött
Mennyi utódot ígért neki az Úr? é e Abrámmal. Milyen ígérettel
_________________________ r s erõsítette meg ezt újra?
_________________________ t _________________________
_________________________ 1 _________________________
_________________________ 5, _________________________
_________________________ 6 _________________________
_________________________
Feldolgozás
*** 13
Munkalap: Egyéb ötletek:
Mondjuk el a történetet a képek, események, párbeszédek filmszerû érzékeltetésével! A * Bizalomjáték:
munkalap kérdéseivel kipróbálhatjuk, mennyire figyeltek a gyerekek. Kritikus helyzetekben derül ki igazán, hogy mennyire bízunk meg a másikban. Próbálják ki
magukat egy-egy ilyen helyzetben a gyerekek! (A Vezess! c. folyóirat 95/1. számában
Aranymondás: megjelent „Vakvezetés” c. bizalomjáték alapján.)
* Abrám hitt az Úrnak, aki ezért igaznak fogadta el õt. (1Móz 15,6) • A játékosok párba, egymás mögé állnak, velük szemben, de távolabb a helység fala. A párok
* vagy: A hit pedig a remélt dolgokban való bizalom, és a nem látható dolgok létérõl való elsõ embereinek bekötjük a szemét, majd jelre elindulnak a szemközti fal felé. Tapogatózni
meggyõzõdés. (Zsid 11,1) nem lehet. Társaik követik õket, az õ feladatuk, hogy hátulról fogják meg az elõttük menõt,
mielõtt az a falnak ütközne.
Üzenet elmélyítése / beszélgetés: Bíztál-e a mögötted haladó társadban? Vagy bizonytalanná váltak lépteid, netán még a kezed
* Szövetség: is magad elé tartottad, nehogy a falnak ütközzél?
Beszélgessünk a szövetség lényegérõl az alábbi kérdések segítségével! (Segít még a 7. lecke Cserével most az elõbb hátullevõk is kipróbálhatják bizalmukat.
Szövetség c. jegyzete és *** Feldolgozása.) • Az elõzõ játék változata. Itt nincs szükség falra, ezért nem olyan veszélyes. A párok egy-
Kik szoktak egymással szövetséget kötni? Tudsz-e rá példát mondani a Bibliából vagy a mással szemben állnak fel, több lépés távolságra egymástól. Az egyik oldalon lévõknek
történelembõl? bekötjük a szemét, s elindulnak társaik felé. Mielõtt összeütköznének, a „látók” kinyújtott
Te kötöttél-e már valakivel szövetséget? Ígértél-e valamit, és megtartottad-e ígéretedet? kezükkel megállítják a bekötött szemûeket. Itt is cserével folytatódhat a játék.
Mi az a szövetség? Tudnád-e más szóval helyettesíteni? (megállapodás, szerzõdéskötés) * Szerzõdések:
Mi mindenre szövetkezhetnek egymással az emberek vagy országok? Mondjál erre is példát! Alkossanak a gyerekek párokat, s vagy a saját nevükben, vagy egy-egy embercsoport, ország
(Gondolhatsz az elõzõ leckére: a városállamok szövetségére, vagy Abrámra és szövetségeseire.) nevében – mint két egyenrangú fél – kössenek egymással szövetséget. Hogy mire szövetkeznek,
Miben különbözik ezektõl az Isten és ember(ek) közötti szövetség? Gondolj Isten Nóéval azt maguk találhatják ki.
és fiaival kötött szövetségére is! Foglalják írásbeli szerzõdésbe megállapodásaikat! A szerzõdés tartalmazza:
Egyenrangúak-e itt a szövetségkötõ felek? Isten megtartja-e a szövetségét, szövetségi ígéretét? – kik a szövetséget kötõ felek,
Az ember meg tudja-e tartani? Mégis hûséget vár Isten az embertõl, ahogyan Abrám is – mire kötöttek szövetséget,
hûséges volt az Úrhoz. (vö. 1Móz 18,19) – melyek a szövetség megtartásának feltételei (mindkét fél részére).
* Abrám hite: Ugyanezt próbálják meg nem egyenrangú viszonyban, amikor az egyik fél fölényben van a
Mit értesz azon, hogy Abrám „hitt” az Úrnak? Elegendõ volt-e hitéhez, hogy igaznak tartotta másikkal szemben (úr és szolga között, gyõztes és legyõzött ország között stb.).
Isten szavát? Mi kellett még ehhez? Mi a különbség a kétféle (egyenrangú – nem egyenrangú) szövetség között a gyakorlatban?
Mit mond errõl a Zsidókhoz írott levél (11,1)? Ma mikor szoktak szerzõdést kötni, és mire? Tudsz-e mai példát mondani egyenrangú és
Mennyivel jelent többet a bizalom és meggyõzõdés a puszta igaznak tartásnál? Ha valaki nem egyenrangú szerzõdésekre?
bízik a másikban, mi következik abból?
Te kiben bízol az emberek közül a legjobban? Miért?
Mit jelent az a gyakorlatban, hogy rábízod magad valakire? Miért fontos a bizalom az emberi
kapcsolatokban?
Hogyan bízhatod rá magadat Istenre? Miért fontos a bizalom az Istennel való kapcsolatodban?
Feldolgozás
*** 13
* A csillagok száma:
Jöjjön egy kis „csillag-matematika” (Werner Gitt: Jelek a Mindenségbõl c. könyve alapján
– Evangéliumi Kiadó, Bp, 1997, 10–13. o.):
Tudod-e, hogy szabad szemmel kb. 6000 csillagot lehet látni az északi és a déli égbolton
együttesen? Ez azt jelenti, hogy egy csillagos éjszakán kb. 3000 csillagot számlálhatna meg
a türelmes szemlélõdõ. Galileo Galilei (1564–1642), aki valószínûleg elsõként irányíthatta
távcsövét az égboltra, ennél jóval többre jutott: az addig ismert csillagok számának közel
tízszeresét állapíthatta meg, tehát kb. 30 000 csillagot. A ma létezõ legnagyobb földi
teleszkópok segítségével három milliárd csillagot figyelhetünk meg egy-egy féltekén. De
még ennél is több a csillagok valódi száma: csillagászok becslése alapján a világegyetem
megfigyelhetõ részében 10 000 000 000 000 000 000 000 000 (vagyis röviden: 1025), s ki
tudja, mi van még azon túl.
Nem véletlenül mondta azt Jeremiás, amikor még csak 6000 csillagnál tarthatott a
csillagtudomány, hogy: „Amilyen megszámlálhatatlan az ég serege, és megmérhetetlen a tenger
fövenye...” (Jer 33,22) Nem véletlenül használja ezt a két hasonlatot a Mózes elsõ könyve
sem: nem szám szerint 6000 vagy 1025 utódra gondol, hanem megszámlálhatatlanul sokra.
Tengersokra – ahogy azt a magyar nyelv egyetlen szóban kifejezi.
* „Csillag-lepel”:
Az éjszakai égbolt egy hatalmas, kiterített lepelhez is hasonlítható. Ha nem is áll meg
mindenben ez a hasonlat, azért mi készíthetünk egy „csillag-lepelt”, rajta a „megszámlál-
hatatlan” sok csillaggal.
Batiktechnikával dolgozunk a következõképpen: Méhviaszt vagy gyertyát olvasztunk, s egy
nagy fehér vászonlepedõre rengeteg kisebb- nagyobb pontocskát teszünk ecsettel (ezt
helyettesítheti egy hurkapálca végére kötött kis vattacsomó is). A lepedõ alá legjobb vastag
hullámpapírt tenni alátétnek. Ha kitartóan telepöttyöztük a lepedõt (ehhez jó csapatmunka
kell), akkor áztassuk be kellõ sûrûségû sötétkék ruhafestékbe: a tiszta anyagot igen, a
viaszpöttyeket a festék nem fogja be! Megfelelõ idejû áztatás után öblítés, majd szárítás
következik.
Végül többrétegû újság- vagy csomagolópapíron keresztül alaposan vasaljuk át a lepedõt,
miközben leolvad róla a viasz. Ablak elõtt, függönyként mutat a legjobban, miközben
átragyog rajta a fény (kár, hogy a napsütésben hamar megfakul).
Isten szövetséget köt Abrámmal
7 y
22
r
16
** 19
13
14 6 c
n z s 13 23
20
15 ö ó
1 5 2 h
g
e á a
8
11 3
l i
18 t
4
d é 21 9
17 m
10 u
k o

12
f

T _ _ _ _ _ _ * _ _ _ * _ _ * _ _ _ _, * _ _ * _ _ _ _ _ _ _ * _ _ _ * _ * _ _ _ _ _ _ _ _ _ _ _, *
1 10 3 7 11 6 12 13 8 2 14 4 15 16 1 4 6 6 14 5 9 17 8 18 9 1 15 2 19 6 3 8 8 2 15 17 10 2 11

_ _ * _ _ _ * _ _ _ _ _ * _ _ _ _ _ _ _ _! E _ _ _ _ * _ _ _ _ _ _ * _ _ _ _! * 1Mózes 15,5
20 2 9 1 15 11 21 18 17 18 6 14 5 9 17 8 7 3 7 7 22 3 21 11 23 18 17 18 8 1 6 14

Tekints föl most Abrámmal együtt az égre, és keresd meg Isten ígéretének Ha a számok alapján alul a megfelelõ helyre írod ezeket, az írástekercsen az ígéret
csillagokba rejtett betûit! olvashatóvá válik. Tanuld meg kívülrõl!
Feldolgozás
** 13
Munkalap: Egyéb ötletek:
A feladat textusa: * A csillagok száma:
Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! ...Ennyi utódod Mit gondoltok, hány csillag lehet az égen? Becsüljétek meg! (Engedjük, hogy tippeljenek,
lesz! (1Móz 15,5) s mondjanak bármilyen nagy számot.)
Szerintetek meg tudnánk-e mindet számolni?
Aranymondás: Olvassuk el nekik a felsõsök (***) Feldolgozásának hasonló címû szövegét, vagy mondjuk
A munkalap elõbb idézett textusa: 1Móz 15,5. el a tartalmát! Ezután jegyezzük le számjegyekkel az ott olvasható számadatokat! (Az utolsót
még leírni is nehéz.)
Üzenet elmélyítése / beszélgetés: Értessük meg a gyerekekkel, hogy az ige a csillagok megszámlálhatatlan voltára utal! A
* Szövetség és ígéret: helyes „fordítás” tehát így hangzik: „Megszámlálhatatlanul sok utódod lesz!”
• A szövetség alapja mindig valamilyen ígéret. A szövetséget kötõ felek valamit megígérnek Gyûjtsük össze a „megszámlálhatatlanul sok” rokonértelmû kifejezéseit! (rengeteg, tömérdek,
egymásnak. Egy kölcsönös megállapodás is szövetségkötéshez hasonlít. töméntelen, tengernyi, számtalan stb.)
Te kivel állapodtál, egyeztél már meg valami fontos dologban? (Szülõkkel, barátokkal, * A csillagos ég:
osztálytársakkal stb.) Mit ígértetek meg egymásnak? Betartottátok-e az ígéreteiteket? Készítsenek a gyerekek minél több csillagot sárga, arany, vagy ezüstszín papírból hajtogatással,
Mondtál-e már valakinek ilyesmit: „Mi most örökre szóló barátságot kötöttünk”? Ha igen, s ragasszuk fel azokat egy nagyméretû sötétkék csomagolópapírra vagy kartonra.
be tudod-e tartani? Meddig tarthat egy ilyen barátság a legjobb esetben is? Az itt közölt egyszerû csillagmodell Kricskovics Zsuzsanna: Keresztény ünnepeink c.
Vigyázz tehát, mit mondasz, mit ígérsz meg a szavaiddal! Melyik jól ismert közmondás könyvébõl származik (If-Good Kiadó és Design Bt., Kecskemét, 1997, 48. o.)
figyelmeztet erre? („Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó.”)
1. 2. 3.
Írjál ezzel a címmel egy elbeszélõ fogalmazást!
• Isten milyen ígéreteket adott Abrámnak? Gondolj a korábbiakra is!
Melyik az az ígéret, mely közvetlenül a szövetségkötéshez kapcsolódik?
Ha jól megfigyelted, a mostani történetben szereplõ ígéretek korábban már szerepeltek
(1Móz 12,2–3.7; 13,14–16 – 9.; 11. lecke). Miért van most szükség a megerõsítésükre?
Vajon Isten csak ígérget, vagy be is tartja az ígéreteit? Az Abrámnak adott ígéreteket
betartotta-e? Hogyan?
Ha jól megfigyelted, azt is észrevehetted, hogy fura ez a szövetség: itt csak Isten ígér, Abrám
viszont nem ígér meg semmit. Vajon miért?
Ez azt jelenti, hogy Abrám azt tehet, amit akar? Mire van szükség az õ részérõl? Elvágjuk az átlónál. Lehajtjuk a két élét a középvonalhoz. Kihajtjuk a sarkokat.
* Ígéret és bizalom:
Utólag már könnyû bizonyítani, hogy egy ígéret igaz-e vagy sem. De mi adhat bizonyosságot
az ígéret elhangzásakor? 4. 5. 6.
• Családi, baráti kapcsolataidban kinek az ígéretében bízol meg legjobban? Miért?
A te ígéreteidben mennyire bízhatnak meg mások? Ezt is indokold!
Miért fontos az, hogy bízzanak egymásban az emberek?
• Mi bizonyítja azt, hogy Abrám bízott Istenben, elfogadta a szavát? Melyik ige utal erre?
(1Móz 15,6) Meg is keresheted.
Isten honnan tudta, hogy Abrám õszinte hittel, bizalommal fordul felé?

Hajtogass 4 ilyen elemet, és ragaszd össze a rajz szerint!


ENNYI UTÓDOD LESZ!
13
*
Isten szövetséget köt Ábrahámmal

Meg tudod számolni a csillagokat ezen a rajzon?


Karikázd be azokat ötösével.
Mit gondolsz: sikerülhet neked ma éjszaka az
összes csillagot megszámolni? Ábrahám sem
tudta ezt megtenni, de hitte, hogy tõle egy nép
fog származni, méghozzá olyan nagy, mely
megszámlálhatatlan lesz, mint a csillagok.
Miért? Mert az Úr mondta neki, és amit az Úr
megígér, azt be is teljesíti.
Ábrahám már öreg volt, de még mindig nem született fia, aki örököse lett volna. Hogyan lehet hát
nagy néppé, melynek azon a földön kell laknia, amelyet az Úr megígért? Egy éjszaka így szólt hozzá
Isten: „Tekints föl az égre, és számold meg a csillagokat, ha meg tudod számolni! Ennyi utódod lesz!”
(1Mózes 15,5)
Feldolgozás
* 13
Munkalap: * Az ígéret:
Elõbb számoljanak a gyerekek, csak utána mondjuk el az egész történetet. A munkalapon • „Az ígéret szép szó, ha megtartják, úgy jó” – mondja a jól ismert magyar közmondás.
található 101 csillag az óvodások többségének a megszámlálhatatlanul sok érzetét kelti, Akár az elõbbi mondóka Istenre vonatkoztatva.
mivel még nem tudnak idáig számolni, különösen ötösével. Ha mégis akad olyan ügyes Mit gondoltok, Isten megtartja-e mindig az ígéretét? Melyik történetben foglalkoztunk már
gyerek, aki pontosan megszámolta a csillagokat, a következõ kérdésen elgondolkodva már Isten ígéretével? (Lásd a 7. lecke *Feldolgozását!)
bizonyosan felismeri, hogy az összes létezõ csillagot viszont lehetetlen megszámolni. Megtartotta-e, amit ígért Ábrahámnak?
Mégis legyen sikerélménye a gyerekeknek a számolásban is! Az ötösével való csoportosítás Ábrahám ezt még nem tudhatta, mégis biztos volt az Úr ígéretében, hitt neki. Te is biztos
már biztosan sokaknak sikerül. (Aki jól számolt, annak a végén egy csillag kimarad.) Aki lehetsz Isten szavában, bízhatsz benne.
jól dolgozott, megszámolhatja a csoportokat is, húszig már sokan el tudnak számolni. • Te ígértél-e már valakinek valamit? Szüleidnek, testvérednek, barátodnak? Megtartot–
Abrám névváltozását Ábrahámra itt tartjuk indokoltnak, mivel ez a szövetségkötéshez tad-e az ígéretedet?
kapcsolódik (lásd 15. lecke). Karcsi nagyon feledékeny gyerek. Mindig mindent elfelejt. Helyére tenni a játékokat,
felakasztani a fogasra a kabátját, begombolni az ingét. Még a köszönésrõl is szeret elfeledkezni
Aranymondás: reggelenként. Bezzeg az uzsonnáját sosem felejti ott a tányérján. Már régen megígérte
Ennyi utódod lesz! (1Móz 15,5c) barátjának, Tominak, hogy megmutatja neki a játékautóját. De mindig elfelejti elhozni
magával. Tomi már csak legyint, mikor újra elhangzik az ígéret: „Holnap elhozom.”
Üzenet elmélyítése / egyéb ötletek: Segítsünk Karcsinak, hogy meg tudja tartani az ígéretét! Te mit tennél a helyében?
* Mondóka: Mit kell tenni, ha mégsem sikerül egy ígéretet megtartani?
Velünk együtt mondhatják, de akár meg is tanulhatják a gyerekek az alábbi mondókát: * A csillagos ég:
Kerítsünk egy nagyméretû sötétkék kartont vagy csomagolópapírt!
Egy csillag... (Esetleg egy nagyobb fehér papírt fessenek be a gyerekek sötétkékre!)
és még egy... Vágjanak ki sárga, arany és ezüstszín papírból csillagokat! Kiindulhatnak
újra egy, meg még egy... átlói és oldalfelezõi mentén összehajtott kis négyzetekbõl is (lásd a
van már száz is, ezer is, magyarázó rajzot). Végül a kivágott formákat ragasszák fel az „égboltra”!
millió is van talán. (Több csoportban is dolgozhatnak.)
Ekkora vagy még nagyobb
lesz a néped, Ábrahám!
Nem számolja senki.
Mert ha Isten megígérte,
úgyis megcselekszi!

You might also like