Nem vezet semmire

Fiatal lány ül velem szemben. Örömmel nyugtázom, hogy láthatóan nemigen hagyott nyomot rajta a néhány év
drogozás. Azért választottam õt a riporthoz, és nem olyanokat, akik kemény drogokról szoktak le a K¥¢£a-tudat
segítségével, mert õ füvezett, azaz marihuanát használt, ami manapság a legelterjedtebb kábítószer a fiatalok
körében.

– Igen, én egy átlag drogos voltam. A legtöbben füveznek és isznak, és az is ugyanolyan káros. Ez a szer nem
okoz talán fizikai függõséget, de a lélekben ugyanazt teszi tönkre. Elfordulsz a magasabb rendû dolgoktól.
Elfordulsz attól, hogy keresd Istent, keresd önmagad, hogy erkölcsi dolgokkal foglalkozz, azzal, hogy mi az élet
értelme. Elfordulsz az emberektõl. Tudsz beszélgetni, de minden a fû körül forog.
– Gyermekkoromban istenhívõ voltam – meséli. – Amikor jött a fû, mintha kitörölték volna.
– Hogy kezdõdött?
– Nyolcadikos koromban elkezdtünk bulizni és inni. Elõször kevert italokat, aztán töményet. De túl drága
volt. A gimnázium elsõ osztályában még elítéltem azt, aki drogozott. Aztán jött egy barátom, aki füvezett.
Kérdeztem, hogy milyen, és mondta, hogy jó, és ha akarom, kipróbáljuk. Bejött, jó volt. Röhögtünk egy csomót.
Ment körbe a spangli és nem kellett fizetni érte, ha jó fej voltál. A kíváncsiság vezetett, hogy milyen lehet. És jó
volt. Úgy voltam vele, hogy akkor miért ne. Nem leszel másnapos sem, mint az ivástól, csak fáradt vagy.
– Most már annyi jót mondtál a fûrõl. Akkor miért akartad abbahagyni? Mi a baj vele?
– Az, hogy nem vezet semmire. Hogy is mondjam… Rájöttem, hogy én nem akarom ezt csinálni, nem akarok
így élni. Végül is abból álltak a heteim, hogy be voltam szívva. Minden este összejöttünk, és akkor már igazából
nem is érdekelt más. Csak letudni a sulit, és menni a haverokkal. Beállunk, bulizunk, röhögünk. Hazamegyek,
kieszem a hûtõt, és lefekszem. Egy idõ után annyira lefáraszt ez az egész, hogy csak bedõlsz az ágyba.
– Az iskola hogy ment közben?
– Én voltam az egyetlen, aki füvezett és közben jól is tanult. A többiek közül sokan megbuktak. Vannak olyan
ismerõseim, akik még mindig drogoznak, és már alig tudnak beszélni. Beszél, és nem tudja, hogy melyik szó
után mi jön. Vagy hogy mit akart mondani. Kell neki a fû, ahhoz, hogy élni tudjon.
– A szüleid tudtak róla?
– Mindig próbáltam úgy csinálni, hogy ne vegyék észre. Például késõn jártam haza. Szerintem sejtették a
dolgot, de maguknak se merték bevallani, hogy az õ gyerekük is drogos. Valójában szerettem volna, hogy
észrevegyék. Hogy figyeljenek már oda, hogy rosszul vagyok. Az önbecsapás nagyon jól mûködik a szülõknél,
mert nem akarják elfogadni, hogy az õ gyerekük is lehet drogos, mint a szomszéd fia, aki pár héttel ezelõtt halt
meg heroin-túladagolásban. Nem akarják bevallani maguknak, mert ezt nagy kudarcként élnék meg. Féltem is
tõle, hogy mi van, ha megtudják. Biztos, hogy egy nyakast is kaptam volna az apukámtól, és az anyukám nagyon
kibukott volna, de valójában olyan jólesett volna, mert az ember ilyenkor úgy érzi, hogy nem is figyelnek rá.
– Mi segített abban, hogy leállj?
– Tudtam, hogy nem jó, csak a társaság mindig visszaszívott. Volt egy pár hét, hogy nem csináltam, de aztán
jöttek a nagy-nagy bulik, a koncertek, és akkor újra. Tudod, elõször csak szombatonként szívtunk. Aztán
pénteken és szombaton. Aztán hétfõn, szerdán, csütörtökön… Szerintem a legtöbben a szombattal kezdik. Aztán
éreztem, hogy valami nincs rendben. A többiek közül sokan álltak rá a speedre1 , az egyikük vénásan is nyomta.
Egy másik a tripre2 szokott rá. Õ aztán sokszor nem is jött suliba. A legtöbb ismerõsöm mást is használt,
nemcsak füvet. Én egyszer kipróbáltam a tripet – nagyon jó volt, de aztán annyira ki voltam bukva, hogy egész
nap bõgtem, és fél évig depressziós voltam. Nagyon kívántam, de bennem volt az, hogy én nem akarok úgy
kinézni, mint a többi haverom. Elvonón voltak, pszichiátriára jártak, gyógyszereket szedtek, mert már nem
tudtak magukkal mit kezdeni. Nagyon féltem attól, hogy nem fogok tudni megállni. Nekem volt életcélom:
egyetemre akartam menni. Aztán nyáron volt egy hatalmas koncert, és nagyon beszívtunk. Akkor volt egy olyan
élményem, hogy mennyire undorító itt mindenki. Én is milyen undorító vagyok. Annyira gáz, hogy megy ez az
idétlen zene… Olyan snassz volt és üres. Körülnéztem, és láttam, hogy mindenki a boldogságot keresi, és ez nem
az. Volt egy barátom, aki nem drogozott, és féltett, hogy rámegy az életem. A koncert után be is vallottam neki,
hogy ez volt, de én nem akarok így élni. Annyira üres. Nevetséges voltam saját magam számára. Akkor jöttem
rá, hogy ez így nem jó. Nagyon szerencsés voltam. Mert mi van, ha csak akkor jövök rá, amikor már heroinista
vagyok, túl pár újraélesztésen.
– Volt hiányérzeted?
– Utána nem hiányzott. Fõleg eleinte nem. Egy fesztiválon találkoztunk a K¥¢£a-hívõkkel. A K¥¢£a-tudat
annyira eksztázis: japázni, bhaktákkal találkozni, kérdéseket tenni fel, olvasni a könyveket, megérteni a
filozófiát, hallgatni a Hare K¥¢£át – nagyon nagy nyugalmat adott. Meg a pras§dam3 is. Annyira finom volt.
Néha fel szokott jönni bennem valamiféle nosztalgiázás, amikor világvége-hangulatom van. Van olyan nap, hogy
semmi nem jön össze. Amikor eltervezek valamit, és nem úgy alakul, akkor elõfordul, hogy megint szeretnék
szívni. De ez nagyon ritka. Fél évben egyszer, vagy ilyesmi. Akkor elkezdek olvasni, japázok, zenét hallgatok.
És akkor újra tudatosul bennem, hogy mit is akarok. Megint azt az ürességet, amikor itt van minden? Ez nagy
erõt ad. Lehet, hogy még tíz év múlva is kívánni fogom majd néha. Mert azt mondják, hogy a drogosok olyanok,
hogy ha egyszer csináltad, akkor mindig benned van az az érzés, hogy amikor ki vagy borulva, akkor jó lenne
újra. De hála Istennek, nekem itt van a K¥¢£a-tudat. A bhakták segítenek. Emlékszel, mondtam, hogy
gyermekkoromban istenhívõ voltam, és aztán a fû miatt elfeledkeztem róla? Most úgy érzem, hogy megint itt
van a szívemben. Csak az a baj, hogy a fû annyira leépítette bennem a magasabb rendû dolgokat, hogy most újra
fel kell építenem mindazt, amit gyermekkoromban már olyan szépen kialakítottam. Mert Õ olyan volt, mint egy
barát, mindent elmondtam Neki. Olyan volt, mintha elutaztam volna Ausztráliába, miközben a barátom ott marad
Magyarországon, s aztán újra visszajöttem volna Magyarországra. Nem kell drogozni, mert nincs értelme. És
azért nincs értelme, mert akkor nem tudod, hogy mi az élet értelme. Van még valami, amit feltétlenül szeretnék
elmondani: azt szokták mondani, hogy a fû a kapudrog, mert utána rászokik az ember a keményebb szerekre.
Ezzel nem értek egyet. A tested tényleg nem épül le. De azt kell nézni, mert szerintem az a legfontosabb, hogy
lelkileg kiégsz teljesen. A kapudrog viszont szerintem nem a fû, hanem az alkohol. Azért, mert ehhez mindenki
hozzájut, de van hozzászokás is, azaz minél többször iszol, annál több kell. De a lóvéd elfogy, a fû meg olcsóbb,
ha bandában vagy. Az igazi kapudrog ezért a pia, a fû az már drog. Az ivás eredménye is ugyanaz. Miért van az,
hogy az egyik legális, a másik pedig illegális drog?
Yaªod§-m§y¦ dev¦ d§s¦

1 amfetamin
2 LSD
3 Istennek felajánlott étel