19.

A gyermekkor, kényszer, fenyegetés

A gyermekkor
„16. § Nem büntethető, aki a büntetendő cselekmény elkövetésekor a tizennegyedik életévét
nem töltötte be, kivéve az emberölés [160. § (1)-(2) bekezdés], az erős felindulásban
elkövetett emberölés (161. §), a testi sértés [164. § (8) bekezdés], a rablás [365. § (1)-(4)
bekezdés] és a kifosztás [366. § (2)-(3) bekezdés] elkövetőjét, ha a bűncselekmény
elkövetésekor a tizenkettedik életévét betöltötte, és az elkövetéskor rendelkezett a
bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.”
Az életkornak meghatározó jelentősége van a büntetőjogi felelősségre vonás szempontjából.
A büntetőjogi felelősséget kizárja a gyermekkor.
A törvény a büntethetőség alsó életkori határát főszabály szerint az
elkövető tizennegyedik életévében határozza meg. A jogalkotó azt vélelmezi, hogy aki még
nem töltötte be a tizennegyedik életévét, az nem rendelkezik a beszámítási képességgel. A
Btk. a cselekmény elkövetésekor a tizenkettedik életévet betöltött gyermekkorúak
vonatkozásában a vélelem megdöntését lehetővé teszi akkor, ha az általuk kifejtett
magatartás az alábbi bűncselekményeket (vagy bűncselekményt) valósította meg:
 emberölés alap- és minősített esetei,
 erős felindulásban elkövetett emberölés,
 életveszélyt okozó testi sértés és a halált okozó testi sértés,
 rablás alap-vagy minősített esetei
 kifosztás minősített esete.
A vélelem megdöntésének további feltétele annak bizonyítása, hogy a tizenkettedik életévet
betöltött gyermekkorú a taxatíve felsorolt deliktumok bármelyikének az elkövetésekor
rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez szükséges belátással.
A tizenkettedik életévet betöltött gyermekkorú tehát felelősségre vonható, ha:
 a Btk. 16. §-ában felsorolt bűncselekményt (bűncselekményeket) akár részben, akár
egészben, akár tettesként, akár részesként megvalósította és
 az elkövetéskor rendelkezett a bűncselekmény következményeinek felismeréséhez
szükséges belátással.
Ennek bizonyítása a vádhatóság feladata.
A bűncselekmény elkövetésekor tizennegyedik életévet be nem töltött gyermekkorúval
szemben büntetés nem szabható ki, büntethetősége esetén csak intézkedés alkalmazható. A
tizennegyedik életévet be nem töltött gyermekkorúval szemben a gyermekek védelméről és a
gyámügyi igazgatásról szóló 1997.évi XXXI. törvény 15. §. (4) bekezdésében szabályozott
intézkedések:
- a védelembe vétel,
 - a családbafogadás,
- az ideiglenes hatályú elhelyezés,
- az átmeneti nevelésbe vétel,
- a tartós nevelésbe vétel,
- a nevelési felügyelet elrendelése,
- az utógondozás elrendelése,
- az utógondozói ellátás elrendelése) is alkalmazhatók.
A Btk. 72. § (4) bekezdés szerint az elkobzást, a 75. § (2) bekezdés szerint
a vagyonelkobzást és a 77. § (2) bekezdése szerint az elektronikus adat végleges
hozzáférhetetlenné tételét akkor is el kell rendelni, ha az elkövető gyermekkor miatt nem
büntethető.
Ha vki gyermekkorú személyt használ fel bűncselekmény elkövetéséhez oly módon, hogy a
cselekmény tárgyi tényállási elemeit a gyermekkorú valósítja meg, közvetett tettestársként
felel.
Ha többen követik el, gyermekekkel együtt, a gyermekkorú büntethetőségének hiánya nem
zárja ki a csoportos elkövetés, a bűnszövetség vagy a bűnszervezet megállapíthatóságát.
Társtettesség viszont a gyermekkorúság miatt nem lehet, ha ketten követik el és az egyik
kiskorú.
A kényszer és a fenyegetés
„19. § (1) Nem büntethető, aki a büntetendő cselekményt olyan kényszer vagy fenyegetés
hatása alatt követi el, amely miatt képtelen az akaratának megfelelő magatartásra.
(2) A büntetés korlátlanul enyhíthető, ha a kényszer vagy a fenyegetés a bűncselekmény
elkövetőjét korlátozza az akaratának megfelelő magatartásban.”
A kényszer és a fenyegetés a beszámítási képességre, ezen belül is az akaratnak megfelelő
magatartás tanúsítására való képességre gyakorol hatást. A kényszer, azaz erőszak és
fenyegetés alatt álló elkövető tudja, hogy cselekménye milyen következményekkel jár és azt
is , hogy ezek veszélyesek a társadalomra nézve.
Csemegi-kódex: 77. § Nem számítható be a cselekmény, ha elkövetője, ellenállhatatlan erő,
vagy olyan fenyegetés által kényszerített arra, amely saját, vagy valamelyik hozzátartozójának
életét vagy testi épségét veszélyeztette, amennyiben a veszély másképp nem volt elhárítható.
A kényszer fogalmát a törvény nem határozza meg, lényegében erőszakot, fizikai ráhatást,
míg a fenyegetés pszichés ráhatást jelent. Az erőszak lehet akaratot megtörő és akaratot
hajlító. A fenyegetés fogalmát a törvény az értelmező rendelkezések [459. § 7.pont] között
úgy határozza meg, hogy fenyegetésnek minősül olyan súlyos hátrány kilátásba helyezése,
amely alkalmas arra, hogy a megfenyegetettben komoly félelmet keltsen.
A kényszer vagy a fenyegetés által kiváltott félelemnek tehát ki kell zárnia vagy korlátoznia
kell az érintett személy akarati képességét. A 19. § (1) bekezdés kizárja annak a
büntethetőségét, aki a büntetendő cselekményt olyan mértékű kényszer, illetve fenyegetés
hatása alatt valósította meg, amely kizárta, hogy az akaratának megfelelő magatartást
tanúsítson. A 19. § (2) bekezdés lehetővé teszi a büntetés korlátlan enyhítését akkor, ha a
kényszer, illetve fenyegetés csak korlátozta az elkövetőt abban, hogy az akaratának megfelelő
magatartást tanúsítson.
A kényszerre és a fenyegetésre egyaránt vonatkozik, hogy:
 amennyiben kizárták az akaratnak megfelelő magatartás tanúsítására való képességet,
a törvényi tényállást megvalósító személy büntetőjogi felelősségre nem vonható,
míg a kényszert vagy fenyegetést alkalmazó közvetett tettesként felel
 ha az elkövetőt korlátozták az akaratnak megfelelő magatartásban, a bűncselekmény
megvalósul és az elkövető tettesként felel, de a bíróság megítéléstől függően lehetőség
van a büntetés korlátlan enyhítésére, míg a
kényszerítőt felbujtóként vagy bűnsegédként lehet felelősségre vonni
 az alkalmazásukkor elkövetett bűncselekményért (pl. testi sértés) a kényszert vagy
fenyegetést kifejtő tettesként felel.