Gazpolvizsga

Surányi György: Az MNB veszteségének nem konvencionális megköz... about:reader?url=https%3A%2F%2Fwww.portfolio.hu%2Fgazdasa...
portfolio.hu
Surányi György: Az MNB

veszteségének nem konvencionális
megközelítése
Portfolio.hu
34–43 perc
A tervezet időszerűségét a központi bank idei és még sok éven

át várható, kiugró, sok száz milliárd forintos vesztesége, illetve
az időhorizonton egyelőre nem látható esetleges nyereségének
jövőbeli felhasználása adja. Utóbbi azért kerülhetett előtérbe,
mert az elmúlt években keletkezett nyereség felosztása a
tulajdonos állam és az MNB között legalábbis ellentmondásosan
alakult. Ebben az írásban megkísérlem áttekinteni az MNB
eredményének makroszintű - mindenekelőtt az inflációra
gyakorolt - hatását, az MNB tőkéjének értelmezését,
eredményének - nyereségének és/vagy veszteségének- helyét
az államháztartás rendszerében.
Rendhagyó módon írásom elején kiemelem a legfontosabb

következtetéseimet:
1. Egy jegybank eredményének - nyereségének vagy

veszteségének - felosztása, költségvetésbe való befizetése
vagy a költségvetés általi megtérítése a törvénymódosító
tervezettel szemben biztosan független attól, hogy a jegybank
jegyzett tőkéje hogyan viszonyul a saját tőkéjének az
alakulásához.
1 / 22 2022. 11. 30. 15:53

2. . A jegybanki nyereség (vagy veszteség) költségvetési

elvonásáról (vagy költségvetésből történő megtérítéséről)
kizárólag a makrogazdasági egyensúlyi helyzet, ezen belül is
kiemelten az infláció, az inflációs várakozások és a külső
egyensúly fenntarthatósága alapján hozható döntés.
3. Amennyiben a makrogazdasági folyamatok, kiváltképp az

infláció vagy a külső mérleg hiánya a kereslet szűkítését, a
pénzkínálat - ezen belül a jegybankpénz kínálata -
növekedésének lassítását indokolja, akkor azt a várható
jegybanki veszteség évében azonnal ki kell egyenlíteni,
mégpedig a költségvetésből, ceteris paribus a büdzsé
egyensúlyának javítása mellett. A halasztott veszteségtérítés
ugyanis nem kompenzálja a már elszenvedett inflációs
többletet, mert az már régen beégett a folyamatokba és a
várakozásokba, vissza nem vehető. Vagyis eső után köpönyeg.
4. Előállhat olyan helyzet, amelyben egyáltalán nem indokolt a

jegybanki veszteség költségvetési megtérítése – függetlenül a
jegybank tőkehelyzetétől. (Egy példát erre az alábbi keretes
írásban hozok.)
5. Mindezek miatt érdemes lenne újragondolni a

Pénzügyminisztérium jegybanktörvény-módosítási javaslatát -
amit remélhetőleg az MNB-vel egyeztet. Nagyon összetett
kérdésről van szó, amit, attól tartok, nem lehet tartósan,
leegyszerűsített mechanizmusok alapján szabályozni. Nagyfokú
rugalmasság, pragmatizmus és igen: a kormány és a jegybank
folyamatos együttes helyzetértékelése, összehangolt
együttműködése nélkül a kialakult inflációs nyomással
jellemezhető helyzet sem kezelhető sikeresen. De
elhamarkodott törvénymódosítással biztosan lehet rontani rajta.
Mikor nem kell a jegybanki veszteséget megtéríteni? Egy
2 / 22 2022. 11. 30. 15:53

leegyszerűsített példa
Egy kis, nyitott, felzárkózó gazdaság, fenntartható egyensúlyi

pályán, ezen belül árstabilitás körül horgonyzott infláció mentén
fejlődik. A gyors növekedés következtében magasabb a kamat-
és a hozamgörbe, mint a környezetében lévő fejlett
gazdaságokban, éppen az egyensúly, az árstabilitás megőrzése
okán. A permanensen magasabb kamatok és a hiteles
makropolitika miatt azonban az árfolyam (reál)felértékelődési
nyomás alá kerül. A jegybank az indokolatlan felértékelődés és
a defláció elkerülése miatt kénytelen devizát vásárolni,
interveniálni. A vásárolt deviza hozama azonban kisebb, mint a
jegybank által kibocsátott hazai deviza hozama. A kibocsátott
többletlikviditás sterilizálása ezért veszteséget okozhat. De a
kibocsátott likviditástöbblet, éppen azért, mert a jegybank
kivonja, semlegesíti, a mérlegében veszteséget okoz, viszont
nem teremt az árstabilitást meghaladó inflációs többletkeresletet
(esetleg éppen erre van szükség ahhoz, hogy az árfolyam
túlzott felértékelődését és így a deflációt el lehessen kerülni).
Ebben az esetben nincs indoka annak, hogy a jegybank
veszteségét a költségvetés azonnal vagy különösen késleltetve,
bármikor megfizesse. Nincs oka annak sem, hogy a fiskális
politika addicionálisan megszorítsa szokásos kiadásait. (Ez a
helyzet Csehországban, és hasonlóval küzdöttünk 1996 és
2001 között itthon is, noha az MNB mérlege végig nyereséges
maradt). Vagyis általánosan: a deflációs veszély vagy/és
jelentős tőkebeáramlás, a belső nominális kamat permanensen
magasabb, illetve túlzott felértékelődési nyomás miatt kialakuló
jegybanki veszteség éppenséggel az árstabilitást szolgálja, így
a veszteségtérítés kontraproduktív. (ld. S. Fischer: Preparing for
Future Crises, Presentation at Jackson Hole, Wyoming, 2009.
augusztus 21.) Az alábbiakban a bevezetőben kifejtett tételeket
3 / 22 2022. 11. 30. 15:53

szeretném alátámasztani.
I. A monetáris politikát nem minősíti az MNB eredménye
Le kell szögezni: az MNB eredménye önmagában nem minősíti

a monetáris politikát. Lehet remek a monetáris politika
veszteséges működés mellett, és lehet csapnivaló magas
nyereség esetén is. Ezt mára az MNB vezetése is belátta,
noha a nyereséges működést éveken át tévesen
sikerkritériumként kezelte. Az MNB mérlege ugyanis az
államháztartás része, eredménye ezért legfeljebb az
államháztartás összevont, konszolidált mérlegén belül
értelmezhető. Ha az MNB eredményét makroszinten, az
államháztartáson belül nézzük, akkor a 2020-at megelőző
években vagy elhanyagolható mértékű nettó nyereség vagy
némi veszteség volt kimutatható.
Most viszont hosszan tartó, súlyos veszteség kialakulása

körvonalazódik.
Az MNB speciális részvénytársaság, amelynek száz százalékos

tulajdonosa a magyar állam. Az MNB nem a versenyszféra, nem
az üzleti szféra, hanem az államháztartás, pontosabban a
konszolidált államháztartás szerves része. Ezért az eredménye
kizárólag az államháztartással való konszolidálása után
értelmezhető, beillesztve a makropénzügyi/monetáris
folyamatokba.
II. Az MNB tőkéje
Az MNB saját tőkéjét tulajdonosa, a magyar állam adja. Miből?

Talán nem mindenkinek magától értetődő módon, de az MNB
által teremtett pénzből. Vagyis az MNB alapításakor a törvényes
fizetőeszköz, a ráruházott jegybankpénzteremtési monopólium
4 / 22 2022. 11. 30. 15:53

alapján meghitelezte a költségvetést. Ha szakmailag helyesen

járt el, akkor a forgalom lebonyolításához minimálisan
szükséges jegybankpénztömeget megteremtve (lásd Ausch
Sándor: Az 1945-46. évi infláció és stabilizáció, Kossuth kiadó,
1958., Riesz Miklós: Pénzforgalom és Hitel, Tankönyvkiadó,
1980). Azaz az MNB az állam által reá ruházott
jegybankpénzteremtési monopóliumával élve a semmiből
valamit, vagyis törvényes fizetőeszközt, pénzt teremt. Hitelt
nyújtott az államnak, cserébe az államnak formálisan (le nem
járó, nulla kamatozású) adóssága keletkezett. Ez az összeg
kezdetben teljes egészében a kamara hasznaként (seignorage)
jelentkezett. Ennek a kvázi adósságnak egy részéből pedig
feltöltötte a jegybank tőkéjét. (A Bank of Englandet így
alapították.) Az állam így egyidejűleg tulajdonos és adós.
Tulajdonosa a jegybanknak és annak adósa is egyben.
De némi ellentmondást, aszinkronitást mutat, hogy először az

MNB nyújt hitelt az államnak, majd az állam utóbb ebből tölti fel
az MNB tőkéjét, és ez így megy évtizedeken át. (Precízen,
persze formálisan, az MNB elsődleges tőkefeltöltésénél, 1946-
ban átengedték neki az ország meglehetősen csekély
aranytartalékát is. Pénzelméleti szempontból azonban az arany
a felhalmozásieszköz-funkción túl már akkor sem töltött be
semmilyen valóságos pénzfunkciót.) A forint a kezdetektől fogva
klasszikus, belső értékkel nem rendelkező hitelpénz volt. (V. ö. .
Bánfi T. Hagelmayer I.: Pénzelmélet és pénzügypolitika,
Tankönyvkiadó, 1984., Michel McLeay ect. Money creation int
he modern economy, BoE Quaterly Bulletin 2014 )
Ez is azt igazolja, hogy a jegybank hitelnyújtásához,

pénzteremtéséhez nincs szükség tőkére.
Az állam hitelből, közvetlenül vagy közvetve az MNB által

nyújtott hitelből, pénzteremtéséből, ha tetszik, adósságból tölti
5 / 22 2022. 11. 30. 15:53

fel a jegybank tőkéjét.
Érdemes hangsúlyozni azt is, hogy a jegybank hitelnyújtási és

egyúttal pénzteremtési képessége nem kapcsolódik a
tőkeerejéhez. Egy modern jegybank pénzteremtési
képességének érdemben nincs köze ahhoz, hogy mekkora a
saját vagy a jegyzet tőkéje. Az állam felhatalmazza a
jegybankpénz, a hivatalos, a törvényes fizetőeszköz (banki
tartalék plusz készpénz) kibocsátásának a monopóliumával,
ennek birtokában hitelnyújtással és/vagy devizavásárlással
biztosítja, teremti meg a gazdaság működéséhez szükséges
jegybankpénztömeget. Alapvető feladata ellátásában egyetlen
pillanatig sem befolyásolja, hogy mennyi tőkével rendelkezik.
Elsősorban azért, mert a jegybank fizetőképességét, likviditását
hazai fizetőeszközben a jegyzett vagy saját tőke állománya nem
korlátozza, a tőke megfelelése értelmezhetetlen. Hazai
fizetőeszközben a jegybank korlátlanul fizetőképes, hiszen
annyi hitelt nyújt és egyúttal annyi pénzt teremt, amennyit
szükségesnek/optimálisnak ítél, jó esetben az árstabilitással
összhangban. (Ez persze devizában már nem igaz, de a
devizában fennálló likviditása sem a tőkeellátottságának a
függvénye.)
Ebből a szempontból is gyökeresen különbözik a jegybank a

kereskedelmi bankoktól. Utóbbiak üzleti vállalkozások, amelyek
szintén pénzt teremtenek - de nem jegybankpénzt, vagyis nem
a törvényes fizetőeszközt. Ha veszteségesek, akkor azt a
meglévő tőkéjük terhére kell elszámolniuk. Fizetőképességük
azonnal megkérdőjeleződik, ha a tőkéjük a hatóságok vagy/és a
piac által elvárt szint alá csökken. Saját veszteségeiket - mivel
nem képesek törvényes fizetőeszközt teremteni - csak új, friss
tőke bevonásával vagy/és eszközeik eladásával rendezhetik.
Enélkül elolvad a bizalom, és csődbe mennének.
6 / 22 2022. 11. 30. 15:53

A fentiekből levonható néhány következtetés.
A modern jegybank megfelelő működéséhez nem szükséges,

hogy pozitív tőkével rendelkezzen. Szigorúan véve, feladatai
ellátásához egyáltalán nincs szüksége tőkére.
Alapításkor, ha ragaszkodunk bizonyos (mára teljesen elavult)

tradíciókhoz és a részvénytársasági formához, akkor minimális
alaptőke-feltöltés indokolt lehet. (Ilyen lehet, ha egy jegybank
kvázi fiskális funkciót betöltve a kincstár nevében devizahitel
felvevője/ügynöke, mint például 1996 előtt az MNB, vagy ha
magántulajdonban van, mint például a svájci jegybank, de az
ECB esete is különleges.) A jegybank iránti bizalomnak
azonban lényegében nincs köze a jegybanki tőke
feltöltöttségéhez.
Likviditása, fizetőképessége, a monetáris politika karaktere,

hitelessége nem függ a tőkéjétől.
Emellett, mivel tisztán állami tulajdonban van, az állam

felhatalmazásával, az állam által nyújtott bizalom alapján
működik, ha tetszik, az állam a végső mentsvár. Vagyis, ha
(mint később látni fogjuk) makroegyensúlyi okokból meg kell
támogatni a jegybankot, akkor a költségvetési
transzferre/megszorításra nem a tőkebázis meggyengülése
miatt van szükség.
Tehát a modern jegybanknak semmilyen funkciójához nincs

igazán szüksége tőkére. Annál is kevésbé, mert az
államháztartási mérleg konszolidálása után az állam
tulajdonában lévő jegybank tőkéjével szemben (eszköz, aktíva)
végső soron az MNB által közvetve vagy közvetlenül nyújtott
hitel, teremtett pénz, azaz azonos mértékű államadósság
(tartozás, passzíva) áll. Lefordítva: ahányszor tőkét emel az
állam, annyiszor nő az adóssága is (kivéve azt a nem jellemző
7 / 22 2022. 11. 30. 15:53

esetet, ha a költségvetés a tőkeemelés után is szufficites lenne).
Ezért a törvényjavaslat kiindulópontja - hasonlóan az érvényes

törvényhez - tévesnek tűnik akkor is, ha ez esetleg az Európai
Központi Bank elvárása.
Attól, hogy az MNB saját tőkéje a jegyzett tőkéje alá csökken,

nincs automatikus ok arra, hogy a költségvetéstől támogatást
kapjon.
Az MNB vesztesége, ami a tőkéjét erodálja, önmagában nem

mond semmit a külső és belső pénzügyi egyensúly alakulásáról,
nem utal önmagában az infláció, illetve a várakozások irányára.
Ugyanakkor önmagában a saját tőke jegyzet tőke alá esése
vagy akár a negatív jegybanki tőkepozíció nem veszélyezteti a
jegybank törvényben rögzített funkciójának maradéktalan
betöltését.
III. Megjegyzések az MNB eredményéről
Miközben az MNB nyeresége/vesztesége nem minősíti a

monetáris politikát, mégis érdemes megvizsgálni az eredmény
alakulásának összetevőit. A jegybank szokásos működése
során jegybankpénzt teremt. A pénzteremtés két csatornán
történik: (forint)hitelnyújtással és devizavásárlás révén. A pénz
megsemmisülése pedig ennek a fordítottja. A jegybanki mérleg
(leegyszerűsítve) aktív oldalán található a nyújtott hitel/kötvény
állománya és a devizaállomány (az ország devizatartaléka), míg
a forrás oldalon jellemzően a jegybanki passzívák, tartalékok
(kereskedelmi banki, illetve költségvetési betét) és a készpénz.
Szokásos esetben az eredményelszámolásban a nyújtott

hitelek és a devizabetétek hozama (kamata és
árfolyamváltozása) meghaladja a jegybanknál elhelyezett
tartalékokra fizetett kamatok és a készpénz kamatmentes
8 / 22 2022. 11. 30. 15:53

forrásának a költségét. Így a jegybankok - miközben nem

nyereségérdekeltek - hosszabb távon inkább nyereségesek. De
nem tekinthető kivételesnek az sem, ha speciális körülmények
tartós fennmaradása esetén veszteséget produkálnak. Például,
a tartós tőkebeáramlás esetén felmerülő sterilizációs költség, a
permanensen magasabb belföldi kamatszint vagy a válság
kezelésekor vállalt kvázi-fiskális feladatok terhei egyaránt
veszteséget okozhatnak.
A Cseh Nemzeti Bank például sok éven át a korona

nemkívánatos felértékelődése (majd a recesszió), illetve a
defláció elkerülése végett százmilliárd eurót jóval meghaladó
összegben adott el koronát (vásárolt eurót). Eurót vett, koronát
adott el. (Hasonló mintát láthatunk az izraeli jegybank esetében
is.) Az eurózónában az idő tájt negatív volt a kamat, és a korona
némileg fel is értékelődött az euróhoz képest. A deviza
vásárlásával megteremtett koronát viszont alacsony, de pozitív
kamatozás mellett helyezték el a jegybankban. Ezért a jegybank
eredménymérlege veszteséges lett. De ezt a veszteséget -
helyesen – elhatárolták (függő számlára tették), nem kértek,
nem kaptak költségvetési támogatást, függetlenül a cseh
jegybank tőkehelyzetétől. Ennek a hátterére visszatérek.
Nálunk nyilvánvalóan nem erről van szó. Érdemes tehát röviden

áttekinteni a hazai folyamatokat. Az MNB 2021-ig, bár változó
mértékben, de nyereséget jelentett. Ugyancsak változó
arányban, ennek a nyereségnek egyre nagyobb hányada a
forint árfolyamának (realizált) leértékelődéséből adódott. A
kamateredmény egyre kisebb hányadot képviselt a jegybanki
nyereségben. Majd 2021-ben már jelentős mínuszban zárt,
2022-ben pedig brutális, sok száz milliárd forint veszteség
keletkezik. A forint leértékelődése, az ezen keletkező (realizált)
árfolyamnyereség messze nem ellentételezi a kamatokon
9 / 22 2022. 11. 30. 15:53

realizálódó veszteséget. Ez hosszú évekig így is fog maradni.
Az MNB mérlegszerkezete tartósan veszteségtermelővé alakult.
A mérleg eszközoldalán a hosszú távon bebetonozott, ultra

kedvezményes hitelek dominálnak, míg a forrásoldalon egyre
duzzad az MNB által a gazdaságba áramoltatott túlzott
likviditást sterilizáló állomány. Ez persze a kamatemelési ciklus
megkezdése előtt rejtve maradt. Mellékesen jegyzem meg, hogy
ennek a veszélyére már 2015-ben a Portfolio konferenciáján
felhívtam az MNB és a mellettem helyet foglaló Nagy Márton
figyelmét “… nagyfokú önbizalmat jelent az MNB részéről, hogy
ilyen nyitott kamat pozíciót vállal, egy felelős jegybanknak ebbe
nem szabad belemenni. 10 évre fix (nulla)kamaton hitelezni
lehetetlen.” (Budapest Economic Forum, 2015).
Mi történt? Nem egyszerűen arról van szó, hogy az MNB 2017

után aligha védhető módon ultra laza monetáris politikát
folytatott. Ennek keretei között folyamatosan - a pandémia éve
ez alól kivételt jelent - ciklus erősítő, azaz prociklikus monetáris
politikát követett. Akkor is öntötte a jegybankpénzt (a
növekedési hitel- és a növekedési kötvényprogrammal, túlzott
állampapír-vásárlással, zöld lakáshitel révén) a gazdaságba,
amikor a hitelállomány már magától is szépen nőtt, és a
bankrendszer úszott a likviditásban. Ezt jól mutatja, hogy a
jegybank mérlege felfújódott, folyamatosan emelkedett a szabad
jegybanki tartalékok állománya. Ma már 9,5 ezer milliárd forint
körüli ez az összeg, vagyis a GDP 14-15 százaléka. Ennek egy
része, amit 2017 előtt helyezett ki az MNB, az indokolt és
mennyiségileg is nagyjából helyes volt. Egy másik hányada,
amelyet a pandémia idején, 2020-ban teremtett, irányát tekintve
helyes, de mennyiségileg már valószínűleg túlzott volt. A
mennyiségileg jól irányzott anticiklikus jegybanki hitelnyújtás
azonban a fele sem lehet a 9-9,5 ezer milliárdnak.
10 / 22 2022. 11. 30. 15:53

De nemcsak annyi történt, hogy az MNB elárasztotta a piacot

felesleges likviditással, ami szabad forrásként megjelenik a
bankrendszerben, és amit az MNB-nek sterilizálnia kell. Még
csak nem is egyszerűen olcsó forrással “támogatta” a
konjunktúrát, ami egyébként 2016 előtt még nagyjából
indokolható volt. Mindezt a hitelek esetében zömmel fix, 10-15
éves lejáratra tette, nulla kamaton, az állampapíroknál pedig
mesterségesen, irreálisan leszorított hozamgörbe mentén
hajtotta végre. Ezzel szakmailag példátlan mértékű nyitott,
fedezetlen kamatpozíciót alakított ki.
Ebbe pedig be volt kódolva az orbitális veszteség.
Ez azonnal látszik, amint a világban és itthon is elkezd

normalizálódni a helyzet, azaz el lehet mozdulni a nulla
százalékos kamattól, nem beszélve az infláció meglódulásáról.
Bár azt nem lehetett előre látni, hogy az infláció bőven 20
százalék fölé ugrik, de azt sem lett volna szabad feltételezni,
hogy 10-15 évig defláció lesz. Az utóbbi védhetetlen tévedés.
Ezért a fedezetlen kamatpozíció hosszú távú felépítése az elemi
szakmai szabályok megsértése, és persze monetáris politikai
hiba.
Amellett, hogy a jegybanki eredményesség nem minősíti a

monetáris politikát, megjegyzendő, hogy a konszolidált
államháztartás szintjén lényegében nem keletkezett nyereség.
Ennek oka könnyen belátható. Az állam bár 2020-ig csökkenő,
de nem jelentéktelen devizaadóssággal rendelkezett. Az MNB
eredménye viszont nagyrészt a forint nominális
leértékelődéséből eredt, ami egyébként fokozatosan
akadályozza az MNB legfontosabb feladatának ellátását, az
árstabilitás fenntartását. A forint leértékelődése viszont
azonnal növeli a költségvetés devizahiteleinek
adósságszolgálati (kamat- és tőketörlesztési) terheit, és
11 / 22 2022. 11. 30. 15:53

átértékeli a devizaadósságnak az állományát is. Így az MNB

és a költségvetés együttes, konszolidált mérlegében az
államháztartás szintjén nem, vagy alig realizálódott nyereség.
Azzal azonban, hogy az MNB nem fizette be teljes nyereségét
(vagy formailag a költségei között számolta el az alapítványait,
csökkentve a nyereségét) egyúttal növelte az államadósságot
is.
Ennek tükrében lehet értékelni az MNB nyeresége

felhasználásának alakulását. Elkölthető, valóságosan
felhasználható profit lényegében nem keletkezett. Amennyi
profitot az MNB kimutatott, nagyjából ahhoz közeli
veszteség/kiadási többlet keletkezett a kincstárnál. Amit az
államháztartás egyik alrendszere (az MNB) nyert, azt a másik (a
költségvetés) elveszítette. Vagyis pénz az ablakban. Ehhez
képest végképp érthetetlen, hogy az MNB vezetése milyen
alapon feltételezte, hogy ezt a virtuális nyereséget elköltheti,
vagy megtarthatja? Az alapítványi felhasználás pedig végképp
kiverte a biztosítékot itthon és az Európai Központi Banknál
egyaránt. Az elmúlt két-három évben aztán - feltehetően
kormányzati intervenció nyomán - a jegybank „nagyvonalúan”
befizette virtuális nyereségét a költségvetésbe, ami legfeljebb
részben kompenzálta annak a forint leértékeléséből származó
folyó veszteségét és az adósság átértékelődésének,
növekedésének a hatását.
Ma már nem kérdés, hogy mi legyen az MNB nyereségével. ( A

jegybankok nyereség felhasználási gyakorlatáról lásd: Daniela
Buena ect. Profit distribution and loss coverage rules for central
banks, OPS No 169, ECB 2016. április, illetve J. Dalton and C.
Dziobek: Central Bank Losses and Experiences in Selected
Countries, IMF Working Paper, 2005. április) Az idei vesztesége
ugyanis sok száz milliárd forint lesz, valahol a GDP 1-1,5
12 / 22 2022. 11. 30. 15:53

százaléka körül alakulhat, s valószínűleg a jövő évi sem lesz

kisebb. A veszteség mértéke olyan nagy lehet, hogy az MNB
saját tőkéje a jegyzett tőke alá esik. Ez a javasolt
törvénymódosítás szerint - ha jól értem - arra kötelezné a
kormányt, hogy öt év alatt, fokozatosan egyenlítse ki a
veszteséget. Mint írásom elején jeleztem,
a jegybank hatékony működése, a hiteles monetáris politika

szempontjából semmi szüksége nincs a jegybank tőkéjének a
feltöltésére.
A probléma nem abból ered, hogy az MNB saját tőkéje a

jegyzett tőke alá esik. Még csak nem is abból, hogy bizonyos
körülmények és mértékek között az MNB veszteséges. A
probléma abból fakad, hogy az MNB monetáris politikája -
egyebek mellett - érdemben hajtotta fel az inflációt. Azért ilyen
mértékű a vesztesége, mert legalább 4-5 ezermilliárd forint
indokolatlan jegybankpénzt és többletkeresletet teremtett 10-15
éves lejárattal, fix, 0-2,5 százalékos kamatozású hitelnyújtással
egyfelől és ugyancsak 4-5 ezermilliárd forint hitelt nyújtott
mennyiségileg helyesen, de szintén hibásan, fix, 0-2,5%
kamattal. Így az infláció külső okokból is bekövetkező
gyorsulásával párhuzamosan az MNB példátlan mértékű és
egyre növekvő jövedelemtranszfert finanszíroz, indokolatlan
mértékű kvázi-fiskális tevékenységet végez. Teszi ezt egyrészt
az általa nyújtott hitelt felvevők, másrészt a magas sterilizációs
költségeken keresztül a bankok felé. Minél magasabb az
infláció, annál nagyobb a hitelfelvevő vállalatok, illetve a
szabad likviditással rendelkező pénzintézetek windfall
(talált) profitja. Ez viszont önmagában is a keresletet,
következésképpen az inflációt fűti. Vagyis az igazi dráma nem
önmagában a jegybank vesztesége, hanem az, hogy egyfelől
ennek nagyobb része elkerülhető lett volna, másfelől pedig az,
13 / 22 2022. 11. 30. 15:53

hogy az MNB monetáris politikája ezen a csatornán is

jelentősen emeli az inflációt.
A túlkeresletet, túlfűtöttséget, addicionális inflációt kiváltó

likviditási többlet persze az MNB tárcájában lévő értékpapírok
eladásával is leépíthető volna. A mennyiségi lazítás, a QE során
megvásárolt állampapírok állományának leépítése (tapering)
vagy a növekedési kötvények eladása természetesen és
hatékonyan szolgálná a likviditási felesleg semlegesítését. Ezt
teszi jelenleg a Fed és bizonyára majd az Európai Központi
Bank is. Ennek nagy előnye, hogy a felesleges likviditás,
jegybankpénztömeg azonnal megsemmisül. Így az emelkedő
hozamgörbe mentén elkerülhető a kamatkülönbözet okozta
évekig tartó folyamatos kamatveszteség. Ezzel egyidejűleg
viszont a kötvények eladása során tetemes
árfolyamveszteséget realizál a jegybank, mert a kötvények
árfolyama a hozamok emelkedésével inverz módon csökken.
Annál nagyobbat esik a kötvények ára, minél nagyobb, minél
meredekebb a kamat-/hozamemelkedés. A Fed esetében ez
kezelhetőnek látszik, mert a kamat-/hozamkülönbözet a
beszerzési árakhoz viszonyítva eddig 200 bázispont körül
emelkedett. Azonban az MNB esetében ez a hozamemelkedés
horribilis, valahol 800-900 bázispont, ami a kötvények eladása
esetén elképesztő mértékű, azonnali realizált
árfolyamveszteséget okozna. A kötvények lejáratáig tartó, teljes
kamatvesztesége (elmaradt haszna) azonnal láthatóvá válna.
Az MNB könyveiben viszont rejtve marad ez a veszteség, mert
ha a kötvényeket deklaráltan a lejáratig tartja, akkor nem kell
azokat piaci áron átértékelni, és így az árfolyamveszteséggel
szemben províziót képezni. Pedig ez a folyamatosan elhúzódva
realizálódó veszteség ott van, és a kamateredményen keresztül
évente folyamatosan fizetni kell - amíg vissza nem esik a kamat
14 / 22 2022. 11. 30. 15:53

két százalék körüli szintre.
Ezen a ponton látszik az is, hogy a költségvetés indokolatlan

túlköltése különösen 2020 végén, 2021-ben és 2022 elején
milyen károsan egyensúlyromboló hatású volt (akárcsak a
növekedésikötvény-program). Az MNB által a QE keretében
korlátlanul, nyomott hozamok mellett megvásárolt
államadósságot a jegybank tartalmilag klasszikusan
monetizálta, hasonlóan sok más jegybankhoz. A kormány
látszólag hosszú lejáratú kötvényt bocsátott ki, de a látszat
ezúttal is csal. Nem hosszú lejáratú forrás, hanem az MNB
pénzteremtése, a mennyiségi lazítás révén, ténylegesen
egynapos, egyhetes betétei finanszírozták a programot. ( V.ö.:
R. Skidelsky: Where Has All the Money Gone?, Project
Syndicate, 2021. szept. 15.) Olyan klasszikus fedezetlen
pénzteremtés történt, amely mögött nemhogy hosszú, de még
rövid lejáratú makroszintű megtakarítás sem volt. Ezért ez
tovább növelte a túlkeresletet, az inflációt és súlyosbította a
külső egyensúly romlását, még jóval az előtt, hogy Oroszország
megtámadta Ukrajnát.
Az is kiderült, hogy a látszólag hosszú lejáratú állampapírokat a

lehető leglikvidebb jegybanki forrásból finanszírozták, amelynek
állománya az irányadó kamat emelkedésével azonnal
átárazódik. Végső soron pedig az MNB masszív veszteségén
keresztül vagy az inflációt növeli tovább, vagy ha veszteséget a
költségvetés a hiányának a csökkentésével ellensúlyozza,
erőteljes megszorítást kényszerít ki. Ebből a szempontból fontos
kiemelni azt is, hogy az államadósság hátralévő, tényleges
átlagos futamideje - a QE-t és a MÁP+-t is figyelembe véve –
valójában markánsan rövidebb annál, mint ami a publikált
adatokból kitetszik. Ezért az átárazódás is sokkal gyorsabb,
fájdalmasabb, ami egy ilyen infláció mellett súlyos, az éves GDP
15 / 22 2022. 11. 30. 15:53

emelkedő, akár 2-3 százalékát is elérő kamatszolgálati kiadási

többletet okoz. Ennek jelentős része könnyen megtakarítható
lett volna.
IV. Mikor kell a költségvetésnek kisegítenie a jegybankot?
Ennek a kérdésnek a megválaszolása szükségessé teszi a

jegybanki veszteség értelmezését. Ez egyáltalán nem magától
értetődő. Abban az évben, amikor egy jegybank veszteséges,
akkor - szemben bármilyen más gazdasági szereplővel - ezt a
veszteséget monetizálja, azaz a saját maga által teremtett
(hitel)pénzzel finanszírozza. Vagyis a veszteség mértékével
növeli a jegybankpénz kínálatát (a monetáris bázist). Mikor okoz
ez bajt, mikor okoz egyensúlyromlást, mikor idéz elő a
szándékot meghaladó keresletet, inflációt és/vagy külső
egyensúlyromlást, mikor követel beavatkozást?
Abból lehetne kiindulni, hogy a gazdaság növekedésével

párhuzamosan növekszik a gazdaság pénzigénye, ezen belül a
jegybankpénz iránti igénye is. (V.ö.: Gy. Surányi: Delevereging
with a Micro, Macro and Global Approach, in Bretton Woods
The Next 70 years, Prudential, 2015) (Az egyszerűség kedvéért
stabil pénzkeresletet, stabil pénzmultiplikátort és egyensúlyban
lévő külső mérleget feltételezek.) Ha például a gazdaság
várható bővülése reálértékben évi 3 százalék és az árstabilitást
is 3 százalék körül definiáljuk, akkor a nominális GDP 6
százalék körül emelkedik. A 6 százalékos növekedés nagyjából
hasonló, 6 százalékos pénzkínálat-növekedést igényel, ezen
belül a jegybankpénz tömegének a növekedése is 6 százalékos
lehet. (V.ö. Polak-modell, a fizetési mérleg monetáris
megközelítése - pdf.)
Ha tehát ex ante a pénzkínálat és pénzkereslet is 6 százalékkal

emelkedik, akkor jó eséllyel elérhető a nominális GDP célzott, 6
16 / 22 2022. 11. 30. 15:53

százalékos bővülése. Ebben a végletekig leegyszerűsített

modellben a jegybank az egyensúlyi pálya megsértése nélkül
úgy alakíthatja monetáris politikáját, hogy a jegybankpénz
kínálata 6 százalékkal táguljon. Vagyis ennek megfelelő
mértékben nyújthat hitelt (jellemzően bankoknak), vehet
állampapírt, vásárolhat devizát és nem tipikus helyzetben
hitelezheti saját veszteségét (ami technikailag történhet akár
állampapír-vásárlás útján is). A pénzkínálat bővülése
szempontjából ugyanis közömbös, hogy a jegybankpénz
mennyiségét milyen csatornán keresztül emeli meg a központi
bank. Az alapkérdés az, hogy a széles értelemben vett
pénztömeg bővülése és ezen belül a jegybankpénztömeg
összességében elégséges, túl sok vagy túl kevés.( V.ö.: M.
Wolff: The Monetary dog is having its day, FT 2022. febr. 22.)
Ha a jegybank képes beilleszteni saját veszteségének

monetizálását az ex ante egyensúlyi pálya jegybankpénz-
kínálatába, akkor ez nem fog önmagában a szándékoltnál
nagyobb banki pénzteremtést, illetve keresletet létrehozni, és
magasabb inflációt sem fog eredményezni. Ezért, akár a
jegyzett tőke alá csökken a saját tőke, akár nem, ki lehet
mondani, hogy ilyen esetben nem indokolt a költségvetés
terhére, különösen a szokásos költségvetési kiadások terhére
megszorítani és a jegybank veszteségét megtéríteni. Különösen
káros, ha a veszteség megtérítése, a költségvetési transzfer
elhalasztódik és több éven keresztül folytatódik.
A veszteségtérítés mögötti szokásos érv az, hogy a jegybanki

veszteség monetizálása és annak finanszírozása úgynevezett
fedezetlen pénzkibocsátással, pénzteremtéssel történik. De
egyrészt, ha ez a veszteséget finanszírozó pénzteremtés nem

lépi túl a gazdaság árstabilitás melletti, egyensúlyi bővüléséhez
ex ante szükséges pénzkínálat-emelkedést, és
17 / 22 2022. 11. 30. 15:53

ha a jegybank képes limitálni a bankrendszer hitel- és

pénzteremtését, képes hatékonyan korlátozni a széles
értelemben vett pénzmennyiség növekedését, továbbá,
ha a megtakarítás/beruházás egyensúlyban marad,
akkor ennek önmagában nincs addicionális inflációs

hatása. Ha a beruházás/megtakarítási ráta egyensúlyban van,
ha a külső egyensúly(hiány) fenntartható pályán halad, az
infláció és az inflációs várakozások az árstabilitás körül
horgonyzottak, akkor a mértékében a normál pénzkínálat
bővülésébe beilleszthető jegybanki veszteség finanszírozása
nem okoz szükségképpen inflációs többletet. Ismételjük meg:
lényegében közömbös, hogy a jegybank milyen csatornán
hozza létre a gazdaság egyensúlyi pályán történő
bővüléséhez szükséges jegybankpénztömeget.
Ha viszont a jegybank vesztesége erőteljesen az egyensúlyi

pálya fölé emeli a pénzkínálatot, akkor nyilvánvalóan az ex ante
szándékoltnál nagyobb keresletet, magasabb, a példában
szereplő 3 százaléknál gyorsabb inflációt és/vagy a külső
egyensúly romlását okozza.
Tehát nem az a baj, hogy a jegybank tőkéje elolvad, vagy

negatív lesz, hanem az, ha az egyensúlyinál ex ante több pénzt
teremt, így az infláció gyorsulása és/vagy a külső egyensúly
romlása azonnal bekövetkezik.
Ebben az esetben jelenidőben, azonnal, szimmetrikusan kellene

kezelnie a gazdaságpolitikának a kialakuló túlkeresletet és az
infláció gyorsulását. Ezt teheti a költségvetés egyenlegének,
hiányának azonnali lefaragásával, a jegybank nem
konvencionális eszközeinek a leépítésével (tapering), azaz a
kereslet visszafogásával. Nem a jegybank veszteségének a
megtérítése a lényeg, hanem a jegybank, illetve az egész
18 / 22 2022. 11. 30. 15:53

bankrendszer túlkeresletet generáló hitel-, illetve

pénzteremtésének a kompenzálása. Ehhez a költségvetés és a
jegybank együttes keresletszűkítése szükséges, ezzel az
infláció és/vagy a külső egyensúlyromlás fékezése.
Ezzel szemben, ha a jegybank különböző csatornákon, de

összességében túlzott pénzteremtését, ezen belül
veszteségének monetizálását évekre elhúzza a kormány -
ahogy ezt a törvénytervezet javasolja -, az tipikusan olyan, mint
eső után köpönyeget húzni. Az adott évben kialakult
túlkeresletet, ami egyidejűleg pörgeti cél fölé az inflációt és
rontja a külső egyensúlyt, nem lehet utólag meg nem történtté
varázsolni. Az beég, beépül az egyensúlyromlásba, a bázisba,
és utólag nem eliminálható. Beépül az emberek agyába, a
várakozásokba és a béremelési aspirációkba. Nem sok értelme
lenne egy bekövetkezett inflációs többlet miatt öt évvel később
költségvetési megszorítást végezni. A jelen egyensúly
megbillenését a legkisebb költséggel csak a jelenben lehet
kezelni. Ha ma bőrig ázik és megfázik valaki, a baj megtörtént,
hiába megy holnap a napra.
V. Összegzés
A jegybankok, így az MNB teljesítményét sem az eredménye

méri. Az MNB veszteségének nagy része azonban
mindenképpen elkerülhető lett volna. Az a része, amelyet
indokolatlan mértékű hitelnyújtás, likviditásteremtés okoz, amit a
hosszú lejáratra nyújtott, fix, nulla kamatozású, fedezetlen
kamatpozíció fejel meg. Józanul nem lehetett feltételezni, hogy
10-15 évig negatív irányadó kamatok mellett működhet a
magyar gazdaság. Az eszköz-forrás kezelés elemi törvényeinek
a megsértése vezet az MNB példátlan mértékű veszteségéhez.
Ezzel szemben a hitelt felvevőknél és a bankrendszerben
19 / 22 2022. 11. 30. 15:53

ugyancsak példa nélküli windfall profit keletkezik. Ezt korrigálni

lehetne és kellene is, és nem a lakosságon leverni, de nem
olyan védhetetlenül, ahogy ez a bankszektor esetében történik.
De nem a veszteség az igazi bajok forrása, hanem az, hogy a
veszteséghez vezető döntések, a túlkereslet és a
jövedelemtranszfer maguk is hozzájárulnak az infláció fájdalmas
gyorsulásához és a külső egyensúly romlásához. Ez azonban
nem jelenti azt, hogy az MNB veszteségét egy leegyszerűsített
szabály alapján automatikusan, pláne öt éves késleltetéssel ki
kellene egyenlíteni a költségvetésből.
Egyrészt nincs elvi oka annak, hogy általában a jegybank

tőkéjének csökkenése miatt azonnal be kellene avatkozni. A
jegybank tőkevesztése nem befolyásolja a monetáris politikát,
annak hitelességét. Ha szokásosan hitelből tőkésítené fel az
állam a jegybankot, az nem változtatna ezen a soron az állam
nettó adósi pozícióján, nem módosítana a konszolidált
államháztartás nettó mérlegén (a veszteség, annak
monetizálása, az inflációs hatása ugyanis már bekövetkezett).
Másrészt az infláció idei száguldásában már benne van a

széles értelemben vett pénztömegnek és a
jegybankpénztömegnek az árstabilitást roppant mértékben
túlszárnyaló megugrása. Ennek része a jegybank veszteségét
finanszírozó jegybankpénztömeg excessive bővülése is. Ez
tehát utólag, évekre elosztva, nem kompenzálható, ez a
pénztömeg, extra kereslet már benne van a rendszerben,
beépült az árszínvonalba, kifejtette inflációs hatását. (Ráadásul
a veszteség az elkövetkező években is folyamatosan itt marad,
ezért a költségvetés „megkímélése” is csak átmeneti lenne.)
Felesleges az egyébként is elkerülhetetlen költségvetési
megszorítás felett jövőre az MNB idei vesztesége miatt további
fiskális szigorításhoz folyamodni. (Amennyiben a jegybanknak
20 / 22 2022. 11. 30. 15:53

juttatott forrás ceteris paribus tovább növelné a költségvetési

hiányt, akkor az inkább az inflációt emelné.)
Harmadrészt, amíg az előre tekintő makropályába, az

infláció és a külső egyensúly markáns javulásába, a
kereslet csökkenésébe beilleszthető a jegybank
veszteségének monetizálása, addig meg kell barátkozni
azzal a ténnyel, hogy a jegybank veszteséges.
Ez nem jó és nem is rossz, ilyet már lehetett látni, és egyre

többet fogunk látni.
(Csehország, Svájc de előbb vagy utóbb az Európai Központi

Bank és Fed is csatlakozik.) Ha viszont a veszteség
monetizálása nem fér bele a megcélzott, ereszkedő
inflációs cél és külső pozíció szükséges javulása által
behatárolt jegybankpénztömeg-növekedésbe, akkor nem
szabad késlekedni. (V.ö.: J. Stark ect. The ECB’s Existential
Dilemma, Project Syndicate, 2022. jan. 19.) Egyidejűleg, még az
adott év során indokolt az azonnali költségvetési kiigazítás,
azaz az elsődleges egyensúly fájdalmas javítása. (Az, hogy
ennek terhére részben vagy egészben kiegyenlíti-e a
költségvetés a jegybank veszteségét, csupán technikai kérdés.
Alapvetően azért, mert az MNB eredményét szabály szerint az
államháztartás egészével kell konszolidálni.)
Ha valóban az infláció ambiciózus csökkentése a cél

2023-2024-ben, és a külső feltételek (háború, pandémia, gázár),
valamint a nominális bérek és az árfolyam is kedvezően
alakulnak, akkor a GDP nominális bővülésének lassulásával
összehangolva a nominális aggregátumok és így a pénztömeg
is jóval kevésbé nőhet. Ezért az MNB veszteségének legalább
egy részét az adott évi költségvetés hiányának mérséklésével
vagy a költségvetés változatlan deficitje ( azaz az elsődleges
21 / 22 2022. 11. 30. 15:53

egyenleg javítása) mellett az MNB mérlegében a veszteség

térítésével lehet semlegesíteni. A mérték meghatározása
viszont ex ante a várható makrofolyamatok, különösen a külső
és belső pénzügyi/monetáris folyamatok mély és alapos
elemzését követelik.
Ami pedig az MNB nyereségét illeti - bár ez a kérdés jó pár évig

nem lesz napirenden különösen, ha az árstabilitáshoz
nélkülözhetetlen árfolyam is megerősödik -, az az alapszabály
szerint teljes egészében a költségvetést illeti meg. Sem elvi,
sem gyakorlati érvek nem szólnak ez ellen. Kivétel csak az
lehet, ha a jegybanknak a feladatai ellátásához szigorúan
indokolt fejlesztéseket kell végrehajtania.
Surányi György, egyetemi magántanár
EZ ITT AZ ON THE OTHER HAND, A PORTFOLIO

VÉLEMÉNY ROVATA.
A cikk a szerző véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik

egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha
hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a
velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az
On The Other Hand. A megjelent cikkek itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
22 / 22 2022. 11. 30. 15:53

Gazdaságpolitika
9. ea.
A jóléti állam
Svéd modell
A jóléti állam
Meghatározás:
„Azok az államok, melyek elkötelezettek polgáraik anyagi és szellemi „jól-léte”
iránt és ennek érdekében aktívan beavatkoznak a gazdasági folyamatokba.”
(R. Lampman 1984)
„A jóléti állam olyan állam, amely szervezett erejét tudatosan használja
(politikái és bürokráciája révén), hogy módosítsa a piaci erők játékát legalább
három dimenzióban:
- biztosít az egyének és családok számára egy minimális jövedelmi szintet,
függetlenül munkájuk és tulajdonuk piaci értékétől,
– a bizonytalanság mérséklését egyéneknél és családoknál, kockázatoknál
(például betegség, öregség és munkanélküliség), amelyek különben válságba
sodornák őket,
– minden állampolgár számára, helyzetére és osztályára való tekintet nélkül,
biztosítja a lehető legjobb ellátást, egy megállapított együttesére a társadalmi
szolgáltatásoknak” (Asa Briggs 1961)
A jóléti állam
Típusai:
• Reziduális (szegények számára szociális
biztonság, de a működésben jórészt piaci
megoldások – pl: USA)
• Univerzális (az egész társadalom a címzett,
jórészt a piaci megoldások mellőzésével – pl:
Svédország) (Wilensky-Lebeaux 1965)
A jóléti állam
Reziduális és institucionális modell
Dimenzió reziduális institucionális
A trs.-i célokra jutó alacsony magas

jövedelem aránya
juttatások szintje szegényes adekvát
lefedett népesség kisebbség többség
preventív programok nem létező jelentős
uralkodó progr. típus szelektív univerzális
finanszírozás térítési díj adó
magánszervezetek sz. nagy kicsi
állami beav. ideológiája minimális optimális
szükséglet alapú elosztás marginális másodlagos

mint érték
A jóléti állam
Típusai: liberális szociáldemokrata kelet-európai
jogcím szükség állampolgárság állampolgárság
intézm. szerepe piackorrig. kiegyenlítő egyenlősítő

forrása szociális alapjövedelem újraelosztás
programok típusa szelektív univerzális univerzális
lefedés kisebbség többség mindenki
magán szerep nagy kicsi semmi
admin. lebonyol. helyi kormányzati centralizált
újraeloszt. mért. kicsi közepes nagyon nagy
rendszer karakter megosztott széles egyenlőség formális egyenl.
középosztály
A jóléti állam
Jóléti rezsimek típusai (Esping-Andersen 1990)
Típusok: liberális/reziduális konzervatív szociáldemokrata
alapja rászorultság osztály, státus alanyi, állampolgári
szervezési elv segély és magánbizt. társadalombizt. állampolgári

garanciák és
társadalomb.
adminisztráció központi és helyi állam korporatív állami
és piac önkormányzat
piac szerepe a jelentős korlátozott kicsi

jóléti szektorban
magánbizt. jelentős korlátozott kicsi
jöv. igazoláshoz jelentős korlátozott kicsi

kötés
szolgáltatások korlátozott korlátozott jelentős
telj. fogl. kicsi korlátozott jelentős
redisztribúció alacsony közepes jelentős
jóléti int. piackorrigáló státus egyenlősítő

szerepe konzerváló
trs. jelleg trs. kettészakadása család és egyház középosztályos
szegénység magas mérsékelt alacsony
példák USA, Kanada, Ausztria, Francia-, Skandináv orsz.

Ausztrália Német-, Olaszo.
A jóléti állam
Típusai:
– A kontinentális/korporatív/bismarcki csoportba sorolhatjuk
Németországot, Franciaországot, Ausztriát és Belgiumot.
– A dél-európai államokhoz tartozik Olaszország, Görögország,
Spanyolország és Portugália.
– Az univerzális/skandináv/északi típusú országok elsősorban a
skandináv térségben vagy ahhoz közel találhatók, Svédország,
Dánia, Finnország, Norvégia és Hollandia.
– Liberális/angolszász besorolást adhatunk az Egyesült
Királyságnak és Írországnak.
A jóléti állam
A jóléti közkiadások:
- alakulásuk egy évszázadon keresztül összhangban állónak
látszik a Wagner-törvénnyel
eszerint az ipari társadalmak fejlődése a közkiadások szakadatlan
növekedésével párosul:
ennek megfelelően: míg a XX. szd. elején mindenhol 3%-os szint alatt volt,
1940-re mindenhol elérte az 5%-ot, majd látványos növekedés következik
be a 60-as -70-es években: 1960: 10%; 1980: 20%

- A 80-as évek közepétől a Wagner-törvény kifulladni látszik
(azonban nem kezdenek el csökkenni a jóléti közkiadások, csak a növekedésük
áll le – gyakorlatilag stabilizálódik a nagyságuk)
A jóléti állam
A j ó l é t i k i a d á s o k a GDP s z á z a lé k o s a r á n y á b a n
O E C D - o r s z á g o k a 90-es évek e l e j é n )
A B C A + B + C D A + B + C + D
tra n s z fe re k : tra n s z fe re k : e g é s zs é g ü g y i
ö ss z e s e n o k ta tá s ö s s z e se n
id ő s e k nem i d ő s e k k ö z k ia d á s o k
A u s z t r á lia 3 ,6 3 ,8 5 ,6 1 3 5 ,1 1 8 ,1
A u s z t r ia 1 5 ,0 4 ,0 5 ,6 2 4 ,5 5 ,5 3 0 ,0
B e lg iu m 9 ,8 8 ,6 7 ,0 2 5 ,4 5 ,0 3 0 ,4
D á n ia 8 ,2 1 4 ,9 5 ,3 2 8 ,4 7 ,2 3 5 ,6
F in n o r s z á g 7 ,5 1 3 ,3 6 ,3 2 7 ,1 5 ,7 3 2 ,8
F r a n c ia o r s z á g 1 2 ,2 8 ,3 6 ,8 2 7 ,3 5 ,5 3 2 ,8
G ö rö g o rs z á g 1 2 ,8 4 ,0 4 ,0 2 0 ,9 3 ,4 2 4 ,3
H o lla n d ia 9 ,9 1 3 ,1 6 ,0 2 9 ,0 6 ,9 3 5 ,9
Íro rs zá g 6 ,1 9 ,2 5 ,6 2 0 ,1 6 ,2 2 6 ,3
Ja p á n 5 ,0 1 ,8 4 ,8 1 1 ,6 4 ,4 1 6 ,0
K a n a d a 4 ,4 7 ,6 6 ,9 1 8 ,8 6 ,8 2 5 ,6
N a g y - B r it a n n ia 1 0 ,4 8 ,1 5 ,5 2 4 ,0 4 ,8 2 8 ,8
N é m e to rsz á g 9 ,7 7 ,1 6 ,1 2 2 ,9 4 ,0 2 6 ,9
N o r v é g ia 7 ,7 1 3 ,9 7 ,1 2 8 ,7 5 ,7 3 4 ,4
O la s z o r s z á g 1 5 ,3 3 ,2 6 ,5 2 5 ,0 5 ,0 3 0 ,0
P o r t u g á lia 5 ,5 5 ,8 4 ,1 1 5 ,4 4 ,2 1 9 ,6
S p a n y o lo r s z á g 7 ,9 6 ,6 5 ,5 2 0 ,0 2 ,2 2 2 ,2
S v é d o rs z á g 1 1 ,7 1 3 ,9 7 ,7 3 3 ,3 6 ,5 3 9 ,8
Ú j- Z é la n d 6 ,7 6 ,3 6 ,0 1 9 ,0 6 ,1 2 5 ,1
U S A 5 ,8 3 ,5 5 ,2 1 4 ,5 4 ,8 1 9 ,3
OECD á t l a g 8 ,7 7 ,9 5 ,9 2 2 ,4 5 ,3 2 7 ,6
M a g y a ro rs z á g
(1 9 9 3 ) 9 ,8 9 ,3 6 ,2 2 5 ,3 5 ,9 3 1 ,2
(1 9 9 6 :
2 0 ,2 )
A jóléti állam
A kontinentális, korporatív modell jóléti
államára jellemző vonások:
– Teljesítményelv: a juttatásokért teljesíteni kell vagy a
munkaerőpiacon, vagy a családfenntartás és nevelés területén.
– Ekvivalenciaelv: a kapott juttatás összefügg az egyén
hozzájárulásának mértékével, indirekt módon a fizetések
szintjével. Ez a típus az élethosszig tartó jövedelem biztonságát
preferálja.
– Horizontális egyenlőség: a családok és a generációk
közötti egyenlőséget igyekszik biztosítani.
A jóléti állam
A kontinentális, korporatív modell jóléti államára
jellemző vonások (folyt):
– A társadalmi egyeztetés: az állam igyekszik az
egyeztetéseket a társadalmi szereplőkre bízni, például a
munkáltatók és munkavállalók tárgyalásaira.
– Családi beágyazottság: ez a jóléti modell nem az
individuumra, hanem a családhoz tartozásra épít. A teljes
munkaidőben, jól fizetett férfi foglalkoztatottakra és az ez által is
ösztönzött főfoglalkozású feleségekre és anyákra koncentrál a
rendszer (Sykes–Palier–Prior, 2001)
A jóléti állam
Az univerzális jóléti államok jellemzői:
– Univerzális: a juttatások mindenkinek állampolgári jogon
járnak.
– Egyenlőség: az elosztás során az egyenlősítés elve
érvényesül.
– Kormányzati felelősség: az állampolgárok jólétének
biztosításában az államra központi szerep hárul. Az állami
redisztribúció igen kiterjedt.
• – A munkajövedelem kiesése esetén magas
jövedelemhelyettesítést biztosítanak (Sykes– Palier–
Prior, 2001, Semjén, 1999).
A svéd modell
A svéd politikai berendezkedés

- „lagom” (nem túl nagy, nem túl kicsi – mértékletesség, középre húzás)
- Szélsőségektől mentes, középpártok alkotta parlamentáris
demokrácia
- 1914 óta a szociáldemokrata a legnagyobb párt
- 1932-1976 között folyamatosan hatalmon volt
- A szociáldemokrácia által képviselt értékvilág gyakorlatilag
általánosan elfogadott (a többi párt körében is)
A svéd modell
A svéd társadalmi rendszer főbb intézményei
- 30-as évektől négy intézmény együttműködése jellemzi
- Ezek: - a szociáldemokrácia,
a szakszervezetek,
a munkaadói szövetség,
a szövetkezetek
- a dolgozók mintegy 85%-a tartozik valamely szakszervezethez
- A munkaadói szervezetek kiterjedtsége a társadalomban
hasonló mértékű
- Döntéshozatal: kollektív alku – korporatív demokrácia
A svéd modell
A főbb gazdasági-társadalmi célok, jellemzők
- általában a jóléti állam megteremtése és fenntartása
- Ezen belül:
- átfogó jelleg – a figyelembe vett humán szükségletek rendkívül
széles köre
- szociális állampolgáriság – a szociális jogok állampolgári
jogokként történt intézményesülésének kiemelkedően magas foka
- szolidaritás – a szociális jogszabályok intézményesülése által (is)
kikényszerített
- univerzalizmus
A svéd modell
A főbb gazdasági-társadalmi célok, jellemzők (folyt)
- Aktív munkaerőpiaci politika működtetése, a teljes
foglalkoztatás fenntartása
- Lakossági jövedelemegyenlőtlenségek nivellálása
- Kiemelkedő preferencia a lakáspolitikán (széles körű támogatási
rendszer a szféra finanszírozásában – piaci elemek csak a hetvenes évektől)
A svéd modell
Általános modelljellemzők
- A szociális törvényeik által is figyelembe vett szociális
szükségletek köre átfogóbb, mint a többi fejlett demokrácia
esetében
- A szociális jogok intézményesülése kiemelkedően magas
szintet ér el
- Ez rendkívüli módon ösztönzi az intézkedések kiterjedtségét,
egyetemessé válását és az állampolgárok közötti szolidaritást
- Ugyanakkor jellemző a munkásszervezetek erős aktivitása
és/de az állam dominanciája
A svéd modell
A modell megkülönböztető jegyei
- erősen progresszív adóztatás
- egyetemes és egyenlősítésre törekvő jövedelembiztosítási
rendszer
- szolidarisztikus bérpolitika
- kiterjedt állami egészségügyi szektor és iskolarendszer
- lágy környezetpolitika
- teljes foglalkoztatás célkitűzése
- politikai döntésekben való demokratikus részvétel ideája
A svéd modell
A svéd gazdaság fő jellemzői
- Az eddigiekből azt hihetnénk, hogy itt magas az állami
tulajdon aránya. De nem! A vállalatok 90%-a
magántulajdonban van, 5% a szövetkezeti tulajdon aránya és
csak a maradék állami.
- A termelés 65%-át magáncégek, 20%-át szövetkezetek, 15%-ot
állami cégek állítják elő
- Foglalkoztatási arányok: 60% magánszektor – 40% állami sz.
- Jövedelem felhasználás: magánjavak: 50% (OECD: 60%) –
közjavak: 30% (OECD: 20%)
A svéd modell
A svéd gazdaság fő jellemzői
- A döntéshozatal ugyan centralizált, ahol jelentős szerepe van a
kollektív alkuknak, megállapodásoknak, az államnak - mégis:
nyoma sincs a központi tervezésnek
- Kiterjedt magánszektor + nem szabályozott piacok (verseny):
így biztosítható leginkább a mikroökonómiai hatékonyság
- Aktív keynesiánus költségvetési politika (a hangsúly a
fogyasztáson és nem a befektetéseken van)
- Szolidáris bérpolitika (a bérkülönbségek csökkentése
elősegítheti a termelékenység fokozását – kényszert jelent, de
hosszú távon nem tartható)
- Aktív munkaerő-piaci politika (teljes fogl.+mobilitás fokozása)
A svéd modell
A svéd modell teljesítménye
- Ha ezt a saját céljainak megvalósításán mérjük, akkor
valószínűleg jó osztályzatot kell adni
- Ha viszont a gazdasági teljesítmény szokásos mutatóival
értékeljük a svéd modellt megvalósító svéd gazdaság
teljesítményét, akkor már sokkal rosszabb osztályzatot
adhatunk
- Mikor emelkedett fel a svéd gazdaság? Mikor vált a fejlett világ
egyik leggazdagabb országává Svédország? Nem a svéd modell
alkalmazásának időszakában, hanem ezt megelőzően!
A svéd modell
Svédország kiemelkedése a XX. Szd első felében következett be:
Az egy főre jutó GDP szintje (a nyugat-európai országok átlaga=100)
1820 1870 1913 1950 1973 1990 1998 2003

Svédország 97,2 84,3 89,1 146,7 117 110,6 104,3 108,3
A GDP éves átlagos növekedési üteme különböző időszakokban, 1820-1998
1820-70 1870-1913 1913-50 1950-73 1973-98

Svédország 1,62 2,17 2,74 3,73 1,65
Nyugat-Európa 1,65 2,1 1,19 4,81 2,11
Forrás: Saját számítások Maddison, A

A svéd modell
- 1870-től az 1960-as évek közepéig, igen decentralizált és kis
kiterjedésű állam jellemzi
- Ez fő feladatának azt tekintette, hogy stabil játékszabályokat
biztosítson, amelyek megfelelnek egy hatékony tőkés piac-
gazdaságnak
- a klasszikus funkciókra koncentrált és arra, hogy jó minőségű
infrastruktúrát biztosítson, erősítse a humán tőkét, átfogó
közoktatást hozzon létre, s számos mérnöki iskolát
- Egy évszázad nagyon hatékony piacorientált gazdasági
fejlődés jellemezte Svédországot egészen a 20. század
hatvanas évtizedének közepéig, az átlagosnál kisebb
közszektorral
A svéd modell
- A svéd modell, mint az univerzális jóléti állam minta modellje
csak ezt követően, viharos sebességgel a 60-as – 70-es
években jön létre
- De: mire kifejlesztik, a problémái is előjönnek. Mik ezek?
- A közkiadások olyan felfúvódásával jár, hogy az
finanszírozhatatlan
- Az adórendszer és általában az alkalmazott megoldások
kifejezetten ellenérdekeltséget keltenek
- A lakosság motivációs szintje nagyon alacsony szintre esik
- A korporatív alkuk, az állami dominancia félreorientál és
konzervál
A svéd modell
A svéd társadalom életereje - adaptáció
- A modellt a fenntarthatóan kiegyensúlyozott államháztartás
és a nemzetközi versenyképesség szempontja szerint
alapjaiban átszabták
- A skandináv országokban leépültek a neokorporativizmus
elemei
- megnőtt a szerződés szabadsága, a munka rugalmassága és
erőteljesebben jut érvényre a szociális piacgazdaság eredeti
felfogásából következő versenyelv
- a támogatások nem a munkapiacról való távolmaradást
„édesítik meg”, hanem az oda való visszatérést ösztönzik
Az infláció nem áremelkedés. Az infláció áremelkedést okoz.
Frank Shostak
Mises Wire 2022.11.15.
Miért tekintik az inflációt rossz hírnek? Milyen károkat okoz? A népszerű kommentátorok azt állítják,
hogy az infláció spekulatív vásárlásokat okoz, ami pazarlást eredményez. Azt állítják, hogy az infláció
emellett csökkenti a nyugdíjasok és az alacsony jövedelműek reáljövedelmét, és az erőforrások rossz
elosztását okozza.
Az infláció mellékhatásaival kapcsolatos állítások ellenére a népszerű gondolkodásmód nem tudja

megmondani, hogy mi okozza ezeket a rossz hatásokat. Miért van az, hogy az általános áremelkedés
az emberek egyes csoportjait sújtja, másokat pedig nem? Miért gyengíti az árak általános
emelkedése a reálgazdasági növekedést? Vagy hogyan vezet az infláció az erőforrások rossz
elosztásához? Ráadásul, ha az infláció csak egy áremelkedés, akkor bizonyára ellensúlyozni lehet a
hatásait azáltal, hogy a gazdaságban mindenki jövedelmét az általános áremelkedéshez igazítjuk.
Miért nem tudják az árindexek megállapítani az infláció állapotát?
Népszerűsége ellenére a fogyasztói árindex (CPI) ötlete hibás. Azon a nézeten alapul, hogy
lehetséges az áruk és szolgáltatások árainak átlagát megállapítani, ami nem lehetséges.
Tegyük fel, hogy két tranzakciót hajtottak végre. Az első tranzakcióban egy kenyeret 2 dollárért
cserélnek el. A második tranzakcióban egy liter tejet 1 dollárért cserélnek el. Az ár, vagyis az
árfolyam az első tranzakcióban 2 dollár/egy kenyér. A második tranzakcióban az ár 1 dollár/egy liter
tej. Az átlagár kiszámításához össze kell adnunk ezt a két arányt, és el kell osztanunk kettővel;
azonban fogalmilag értelmetlen, ha 2 dollár/egy kenyér és 1 dollár/egy liter tej összegét adjuk össze.
Erről Murray N. Rothbard írt:
Így az átlagos árszínvonal bármilyen fogalma magában foglalja teljesen különböző áruegységek,
például vaj, kalap, cukor stb. mennyiségének összeadását vagy szorzását, és ezért értelmetlen és
illegitim. Még font cukor és font vaj sem adható össze, mert ezek két különböző áru, és az
értékelésük is teljesen más.
Az infláció meghatározása
Történelmileg az infláció akkor következett be, amikor egy ország uralkodója, például a király arra
kényszerítette polgárait, hogy adják neki az összes aranypénzüket azzal az ürüggyel, hogy egy új
aranypénz fogja felváltani a régit. A folyamat során a király meghamisította az aranyérmék tartalmát
azáltal, hogy azt egy másik fémmel keverte össze, és a hígított aranyérméket visszaadta a
polgároknak.
Az aranyérmék felhígítása miatt az uralkodó így több érmét verhetett, és a saját használatára zsebre
vághatta a többletérméket. Ami most tiszta aranyérmének számított, az valójában aranyötvözetből
készült érme volt. Az aranyérméknek ez a felhígulása által előidézett érmék számának növekedése
az, ami az infláció lényege.
Ebből következik, hogy az infláció tárgya a sikkasztás. Erről Ludwig von Mises írt:
Hogy elkerüljék, hogy az infláció aljas következményeiért hibáztassák őket, a kormány és csatlósai
szemantikai trükkhöz folyamodnak. Megpróbálják megváltoztatni a fogalmak jelentését.
"Inflációnak" nevezik az infláció elkerülhetetlen következményét, nevezetesen az árak emelkedését.
Arra törekszenek, hogy feledésbe merüljön az a tény, hogy ezt az áremelkedést a pénz és a
pénzhelyettesítők mennyiségének növekedése okozza. Soha nem említik ezt a növekedést. A
megélhetési költségek emelkedéséért a felelősséget az üzleti életre hárítják.
Ayn Rand szerint:
Az inflációt nem a magánszemélyek, hanem a kormányzat okozza: a pénzkínálat mesterséges

bővítése, amely a deficitkiadások támogatásához szükséges. A történelem során soha egyetlen
magántulajdonos sikkasztó vagy bankrabló sem fosztotta ki az emberek megtakarításait olyan
mértékben, mint amilyen mértékben az államkormányok fiskális politikája által elkövetett
fosztogatás.
Ha az inflációt általános áremelkedésnek tekintjük, akkor mindent, ami hozzájárul az

áremelkedéshez, inflációnak nevezünk. Már nem a központi bank és a résztartalékú bankrendszer az
infláció forrása, hanem különböző egyéb okok. Ebben a keretben a központi banknak nemhogy
semmi köze az inflációhoz, hanem éppen ellenkezőleg, a bankot az infláció ellen harcolónak tekintik.
Így a munkanélküliség csökkenését vagy a gazdasági aktivitás növekedését potenciális inflációs

kiváltó tényezőnek tekintik, amelyet ezért a központi bank politikájának kell visszafognia. Néhány
más kiváltó tényezőt, mint például a nyersanyagárak vagy a munkabérek emelkedése, szintén
potenciális fenyegetésnek tekintik, és ezért mindig a központi bank figyelme alatt kell őket tartani.
A népszerű definíció nem tudja megmagyarázni, hogy az infláció miért rossz hír
Ismétlem, az infláció mellékhatásaival kapcsolatos minden állítás ellenére a mainstream

közgazdaságtan nem mondja meg, hogy mindezek a rossz mellékhatások hogyan keletkeznek.
Ismétlem, miért kellene, hogy az árak általános emelkedése az emberek egyes csoportjainak fájjon,
másoknak pedig nem? Miért gyengíti az árak általános emelkedése a reálgazdasági növekedést?
Másrészt, hogyan vezet az infláció az erőforrások rossz elosztásához?
Nem a betegség tünetei, hanem maga a betegség okozza a fizikai károsodást. Nem az árak általános
emelkedése, hanem a pénzkínálat növekedése okozza a fizikai károkat a vagyontermelőknek.
A pénzmennyiség növekedése a semmi valamire való cseréjét indítja el. A valódi megtakarításokat a
vagyontermelőktől az újonnan létrehozott pénz birtokosai felé irányítja. Ez indítja el az erőforrások
helytelen elosztását, nem pedig az áremelkedés mint olyan. Ráadásul az újonnan teremtett pénz -
azaz a "semmiből származó" pénz - kedvezményezettjei mindig a pénz első számú
kedvezményezettjei, mivel a vagyon nagyobb részét tudják magukhoz irányítani.
Nyilvánvaló, hogy azok, akik vagy nem kapnak az újonnan teremtett pénzből, vagy utolsóként kapják
meg, azt fogják tapasztalni, hogy ami számukra megmarad, az a valódi megtakarítások csökkentett
része. Ráadásul a reáljövedelmek nem az általános áremelkedés, hanem a pénzkínálat növekedése
miatt csökkennek; az infláció kimeríti a reálmegtakarításokat, és ezáltal aláássa a reálvagyon
termelését - azaz csökkenti a reáljövedelmeket.
Az általános áremelkedések, amelyek a pénzkínálat növekedését követik, csak a pénz

vásárlóerejének eróziójára utalnak - bár az általános áremelkedések önmagukban nem ássák alá a
reálvagyon mint olyan kialakulását.
Milton Friedman és a várható infláció
Néhány közgazdász, például a néhai Milton Friedman, azt állította, hogy ha az infláció "várható",
akkor nagyon kevés kárt okoz. Friedman szerint a probléma a "váratlan" inflációval van, amely az
erőforrások rossz elosztását okozza és gyengíti a gazdaságot. Friedman szerint, ha egy általános
áremelkedés stabilizálható egy fix mértékű pénzinjekcióval, akkor az egyének ennek megfelelően
fogják beállítani a magatartásukat. Következésképpen, mondja Friedman, a várható általános
áremelkedés, amelyet ő várt inflációnak nevez, ártalmatlan lesz, nincs reális hatása.
Figyeljük meg, hogy Friedman számára a rossz mellékhatásokat nem a pénzmennyiség növekedése,
hanem az árak emelkedése okozza. Friedman a pénzkínálatot olyan eszköznek tekinti, amely képes
stabilizálni az általános áremelkedéseket, és ezáltal elősegíteni a reálgazdasági növekedést. E
gondolkodásmód szerint csak a pénzkínálat növekedési ütemét kell rögzíteni, és a többi követni
fogja.
Itt figyelmen kívül hagyják, hogy a "pénzkínálat növekedési ütemének rögzítése" nem változtat azon
a tényen, hogy a pénzkínálat folyamatosan bővül. Ez viszont azt jelenti, hogy akkor is folytatódik az
erőforrások átcsoportosítása a vagyontermelőktől a nem vagyontermelők felé, ha az áruk árai
stabilak maradnak. Ez a politika, amely az árak stabilizálására törekszik, ehelyett valószínűleg még
több instabilitást generál.
Vegyük észre, hogy nem azt mondjuk, ahogy a monetaristák állítják, hogy a pénzkínálat növekedése
inflációt okoz. Mi azt mondjuk, hogy az infláció a pénzkínálat növekedése.
Következtetés
Az infláció nem az árak általános emelkedéséről szól, hanem a pénzkínálat növekedéséről.
Következésképpen az infláció állapotának megállapításához nincs szükség különböző árindexekre;
mindössze a pénzmennyiség növekedési ütemére kell figyelni.
Közgazdasági Szemle, XLIII. évf., 1996. júliusaugusztus (585613. o.)
Kornai János
Kiigazítás recesszió nélkül
Esettanulmány a magyar stabilizációról
1995. március 12-én a magyar kormány és a központi bank szigorú kiigazítási és

stabilizációs programot hirdetett meg. A cikk az elsõ eredmények számbavételére
tesz kísérletet. A program meghirdetése elõtt Magyarország két egymást követõ év-
ben hatalmas fizetésimérleg-hiányt mutatott fel, és nemzetközi megítélése romlani
kezdett. A program radikális intézkedései nyomán elkerülhetõvé vált a mexikói vál-
sághoz hasonló pénzügyi katasztrófa. Sok makrogazdasági mutató jól érzékelhetõ
javulást jelez: lényegesen csökkent a kereskedelmi mérleg és a folyó fizetési mérleg
hiánya, a költségvetés elsõdleges egyenlege pozitív lett. Az ilyesféle stabilizációs
programokat rendszerint súlyos visszaesés és a munkanélküliség nagy növekedése
kíséri. Magyarország elkerülte ezeket a mellékhatásokat: a GDP drasztikus vissza-
esés helyett valamelyest tovább növekedett, és a munkanélküliség változatlan ma-
radt. A javulásnak nagy ára volt: az életszínvonal erõteljes csökkenése, az infláció
felgyorsulása, bár a magyarországi infláció még mindig a kézben tartott, mérsékelt
infláció sávjában maradt.
A cikk ismerteti a program heterodox módszereit: 1. nagy leértékelés, az elõre
meghirdetett csúszó árfolyam rezsimjének bevezetése, valamint ideiglenes import-
vámpótlék kivetése; 2. határozott jövedelempolitika, amely 12 százalékos reálbércsök-
kenést kényszerített ki; 3. fiskális intézkedések, köztük jóléti jogosultságok csök-
kentése (a program meghirdetése elõtt ezek a jogosultságok tabuk voltak); 4. a hitel-
kínálat átcsoportosítása a vállalati szektor javára, a jövedelmezõség növekedése; 5.
feszített (bár nem mértéktelenül feszített) monetáris politika, amely lehetõvé tette a
sikeres vállalatok expanzióját; 6. a privatizáció felgyorsítása, nagy és sikeres lépé-
sek egyes kulcsszektorok (energia, telekommunikáció) privatizációjában.
Végezetül a tanulmány óva int a túlzott magabiztosságtól és felhívja a figyelmet a
potenciális veszélyekre. A makrogazdasági javulás még törékeny. A magyar fejlõdés
legbiztatóbb sajátossága a termelékenység erõteljes és folyamatos növekedése.1
1
A kutatást az Országos Tudományos Kutatási Alap támogatta (A politika és a gazdaság kölcsönhatása a
posztszocialista transzformáció idõszakában, OTKA 018280). A cikket elõadtam az Economic Transformation
and Development of Central and Eastern Europe: What Lessons from the 1990s címû OECD-CCET konfe-
rencián (Párizs, 1996. május 2930) és megjelenik a Salvatore Zecchini által szerkesztett Lessons from
Economic Transition címû konferenciakötetben. Hálás vagyok Kovács Máriának az adatok összeállításában
és a cikk szövegének szerkesztésében végzett munkájáért. Köszönöm Rimler Judit, Benedict Ágnes és Miguel
Messmacher kutatásban nyújtott segítségét. Sokat tanultam a Dániel Zsuzsával, Rudiger Dornbuschsal, John
McHale-lel, László Csabával, Neményi Judittal, Oblath Gáborral, Jeffrey Sachsszal, Surányi Györggyel és
Charles Wyplosz-szal folytatott konzultációkból; néhányan közülük olvasták a cikk elsõ változatát. Köszö-
nöm értékes tanácsaikat. Természetesen a tanulmányban foglaltakért kizárólag én tartozom felelõsséggel.
Kornai János a Harvard Egyetem és a Collegium Budapest professzora.

586 Kornai János
Magyarország kormánya és központi bankja 1995. március 12-én erélyes kiigazítási-

stabilizációs programot jelentett be.2 Tizenöt hónapja folyik a program végrehajtása.
Cikkem kísérletet tesz az eddigi eredmények számbavételére és értékelésére.
A kiigazítás és a stabilizáció kifejezéseket sokféle gazdaságpolitikai program megne-
vezésére használják; a program többnyire magában foglal más komponensek mellett
radikális inflációcsökkentõ intézkedéseket. A magyarországi 1995-ös program esetében
nem errõl van szó. Ez a kiigazítási-stabilizációs programoknak abba az osztályába tarto-
zik, amely fõképpen a folyó fizetési mérleg és a költségvetés súlyos egyensúlyzavarának
kiküszöbölésére, és ezzel együtt a külsõ és belsõ adósságválság elhárítására irányul.
Tizenöt hónap rövid idõ. Óvatosnak és mértéktartónak kell lenni az elsõ sikerek ün-
neplésével az eredmények könnyen kicsúszhatnak a kezünkbõl. Tulajdonképpen helye-
sebb lett volna cikkem címébe beiktatni: kiigazítás mind a mai napig recesszió nél-
kül.3 Ezzel a figyelmeztetéssel kiegészítve érdemes már most számba venni az eddigi
fejleményeket.4 Írásom fõként azokra a tapasztalatokra összpontosítja a figyelmet, ame-
lyek túlmutatnak az egyedi magyar eseten és másutt is tanulságosak lehetnek.
A cikk felépítése a következõ. Elõször a program eddigi eredményeit és a megvalósí-
tásért fizetett költségeket és áldozatokat tekinti át. Majd az alábbi kérdésekre keresi a
választ: milyen eszközöket alkalmazott a program, és milyen mértékben használhatók
ezek az eszközök a továbbiakban. Végül a következõ idõszak feladatairól, az eddig elért
eredményeket fenyegetõ veszélyekrõl és a magyar fejlõdés perspektíváiról szól.
Eredmények és költségek
A legfontosabb makrogazdasági mutatószámokat az 1. táblázat foglalja össze; erre több-

ször visszatérek majd.
A fenyegetõ katasztrófa elhárítása
A posztszocialista magyar gazdaságban sok kedvezõ folyamat ment végbe a kilencvenes

években. Lényegében befejezõdött az árak és a külkereskedelem liberalizálása, tömege-
sen jöttek létre magánvállalkozások, és nagymértékben elõrehaladt az állami vállalatok
privatizálása, nagyarányú strukturális átalakulás ment végbe a termelés összetételében, a
2
Az 1995-ös kiigazítási-stabilizációs program egyes elemeinek megtervezéséhez még az elõzõ pénzügy-
miniszter, Békesi László vezetésével kezdtek hozzá. A programot azután az új pénzügyminiszter, Bokros
Lajos és a Magyar Nemzeti Bank új elnöke, Surányi György vezetésével dolgozták ki. Horn Gyula minisz-
terelnök a pénzügyminiszterrel és a központi bank elnökével együtt jelentette be a programot a televízióban
az ország nyilvánossága számára.
Bokros egy éven át kiemelkedõ szerepet játszott a program kidolgozásában, megmagyarázásában és végre-
hajtásának szorgalmazásában. A köznyelv Bokros-csomagnak nevezte a programot. Cikkemben személyte-
len elnevezést használok, mert a magyar kormány miniszterelnöke mindvégig vállalta a programmal kapcsola-
tos politikai felelõsséget, és mert a kormány, a parlamenti többség és a központi bank együttesen felel azért,
ami a program keretében végbemegy; mind az eredményekért, mind pedig a hibákért. A kormány és az új
pénzügyminiszter ígérete szerint a program végrehajtása Bokros Lajos lemondása után is folytatódik.
3
Valójában két vagy még inkább három év kell ahhoz, hogy egy kiigazítási-stabilizációs program hatását
igazán értékelni lehessen. Így például AlesinaPerotti [1995] tanulmánya a fiskális kiigazítást akkor nevezi
sikeresnek, ha az erõteljes lépést követõ harmadik évben már számottevõ (legalább 5 százalékpontos) javu-
lás mutatkozik az államadósság/GDP arányban.
4
Eddig fõként magyar napi- és hetilapok cikkírói, továbbá a kormány és a központi bank belsõ jelentései vállal-
koztak összefoglaló értékelésekre; ezeket igyekeztem felhasználni cikkemben (lásd például MNB [1996a], Pénzügy-
minisztérium [1996a]). A részletesebb tanulmányok közül kiemelem Köves [1995b] és Oblath [1996] munkáit.
Kiigazítás recesszió nélkül 587
1. táblázat
Makrogazdasági folyamatok Magyarországon, 19931995
Mutatók 1993 1994 1995

1. GDP (évi növekedési ütem, százalék) 0,6 2,9 1,5a
2. Egy fõre jutó GDPb (dollár) 3 745 4 061 4 300
3. Háztartások fogyasztásac
(évi növekedési ütem, százalék) 1,3 0,4 5,7a
4. Bruttó állóeszköz-felhalmozás
(évi növekedési ütem, százalék) 2,0 12,5 1,2a
5. Exportd (évi volumenindex) 13,1 16,6 8,1
6. Importd (évi volumenindex) 20,9 14,5 4,0
7. Kereskedelmi mérleg egyenlegee (millió dollár) 3 247 3 635 2 442
8. Folyó fizetési mérleg egyenlege (millió dollár) 3 455 3 911 2 480
9. Nettó konvertibilis adósságállományf (millió dollár) 14 927 18 936 16 817
10. Konvertibilis valutatartalékf (a folyó
fizetési mérlegben szereplõ import százalékában) 59,4 60,2 79,0
11. Munkanélküliségi rátag (százalék) 12,1 10,4 10,4
12. Foglalkoztatásh
(foglalkoztatottak a lakosság százalékában) 42,2 40,2 39,5
13. Konszolidált állami költségvetés egyenlege
(GFSegyenlegi, a GDP százalékában) 5,2 7,4 4,0
14. Infláció (évi fogyasztói árindex) 22,5 18,8 28,2
15. Bruttó átlagkeresetekj (évi növekedési ütem, százalék) 22,0 24,7 16,8
16. Nettó átlagkeresetekj (évi növekedési ütem, százalék) 17,9 27,1 12,6
17. Egy keresõre jutó reálbér
(évi növekedési ütem, százalék) 3,8 7,0 12,2
a
Elõzetes adat.
b
Az átlagos hivatalos kereskedelmi árfolyamon dollára számított GDP.
c
A háztartások tényleges végsõ fogyasztása a GDP-bõl.
d
Az export- és importadatok vámstatisztikán alapulnak. Az 1993-ra vonatkozó importadat tartalmazza az
adósságtörlesztés fejében Oroszországból származó fegyverimportot is.
e
Kereskedelemmel összefüggõ fizetések a folyó fizetési mérlegben.
f
December 31.
g
Regisztrált munkanélküliek száma az adott év végén az elõzõ év gazdaságilag aktív népességének száza-
lékában.
h
Január 1.
i
Részletesebb fiskális adatokat és magyarázatot tartalmaz a cikk 4. táblázata.
j
A teljes munkaidõben foglalkoztatottak bruttó átlagkeresete; 19931994-ben a több mint húsz, 1995-ben
a több mint tíz fõt foglalkoztató szervezetek adataiból számított index.
Forrás: 1., 3. és 4. sor: KSH [1996c], 1995: KSH [1996a] és KSH közlése; 2. sor: KSH [1996a]; 5. és 6.
sor: KSH [1995a], 253. o., 1995: az MNB számítása a KSH adatai alapján; 7. és 8. sor: 1993: MNB [1995],
109. o., 19941995: KSH [1996b], 41. o.; 9. sor: 1993: MNB [1995], 111. o., 19941995: KSH [1996b],
41. o.; 10. sor: az MNB számítása; 11. sor: MNB [1996b], 57. o.; 12. sor: KSH [1995c], 45. o.; 13. sor:
MNB [1996c]; 14. sor: KSH [1995a], 286. o., 1995: KSH [1996b], 37. o.; 15. és 16. sor: KSH [1996d],
1995: KSH [1996b], 38. o.; 17. sor: KSH [1996d], 1995: Pénzügyminisztérium [1996b], 14. táblázat.
külkereskedelem hozzáigazodott a KGST összeomlása utáni helyzethez hogy csak né-

hányat említsek a legfontosabb változások közül. 1994-ben a GDP, az 1990. évi fordula-
tot követõ nagy transzformációs visszaesés után, ismét növekedni kezdett.
Ugyanakkor a magyar fejlõdés aggasztó vonásokat is mutatott. A szocialista rendszer
súlyos makrogazdasági örökséget hagyott maga után, elsõsorban igen nagy külföldi adós-
ságot. Ebben a tekintetben a magyar gazdaság rosszabb feltételekkel indult, mint a legtöbb
posztszocialista gazdaság. Számos olyan nehéz feladat volt, amelyre az 19901994 között
hatalmon volt kormányzat nem vállalkozott, s az 1994-ben hatalomra került új kormányzat
588 Kornai János
is hónapokon át vonakodott az elvállalásuktól. A folyó fizetési mérleg hiánya már 1993-

ban elérte a GDP 9,0 százalékát, és amikor ez a következõ évben megismétlõdött, s újra
9,5 százalékos hiány keletkezett, akkor a külsõ pénzügyi egyensúly megbomlása valóságos
fenyegetõ veszéllyé vált. Részben ezzel függött össze a költségvetés növekvõ hiánya: a
nemzeti számlák szerinti hiány 1994-ben a GDP 8,2 százalékára nõtt.5, 6
Az egyensúlyzavar következtében meggyorsult a külsõ és belsõ adósság növekedése.
A növekvõ adósságszolgálati teher tovább növelte a folyó fizetési mérleg és a költségve-
tés hiányát, és ennek pótlására még további kölcsönöket kellett felvenni. A kedvezõtlen
pénzügyi makromutatók láttán a nemzetközi pénzügyi világ bizalma amely korábban
éppen az adósságait mindig pontosan teljesítõ Magyarország felé fordult a legszíveseb-
ben Kelet-Európában kezdett meggyengülni. Közismert, hogy ez önmagát gerjesztõ
folyamat: a Magyarországról alkotott kép romlása kedvezõtlenebbé váló hitelfeltételek-
ben realizálódott, tovább taszítva az országot az adósságörvény felé.
Az egymást követõ kormányzatok vonakodásának, a mind inkább elkerülhetetlenné váló
radikális lépések húzásának-halasztásának történelmi, politikai és társadalmi okait egy ko-
rábbi cikkemben elemeztem (Kornai [19951996]); ezekre itt nem tudok kitérni. Csak a
politikai kulisszák mögé betekintõ történészek fogják majd kideríteni, hogy végül is milyen
hatások együttese vetett végett az évtizedeken át megszokott magatartásnak, a keresztül-
evickélés politikájának. Bizonyos, hogy a mexikói válság elrettentõ példája fontos szere-
pet játszott abban, hogy a magyar kormány végül is radikális akcióra határozta el magát.
Nyomasztó volt olvasni a nemzetközi pénzügyi sajtóban a találgatásokat: melyik ország
lesz a következõ Mexikó után és ott látni Magyarország nevét elsõ számú esélyesként.
Ami Magyarországon 1995 márciusában történt, preventív terápia volt. A legfonto-
sabb eredménye annak a katasztrófának az elhárítása volt, amely bekövetkezett volna, ha
a kiigazítási-stabilizációs programhoz nem kezdenek hozzá. Ezt próbálom szemléltetni
elõször a 2. táblázattal, amely a mexikói és magyar fejleményeket hasonlítja össze, majd
a 3. táblázattal, amely néhány más országban végbement krízisek lefolyását ismerteti;
mégpedig olyan epizódokat, amelyek természete hasonlított a program meghirdetése elõtti
magyarországi helyzethez.7
Nem szeretném túlzásba vinni az analógiát; minden ország története egyedi és szigorú-
an véve egyedülálló. Mégis vannak fontos hasonlóságok a magyar fejlõdés és a 2. és 3.
táblázatokban szereplõ többi ország ott leírt epizódjai között.8
Ezek kis, nyitott országok, amelyekben igen nagy szerepe van a külkereskedelem-
nek. Valamennyiben kedvezõtlen jelenségek mutatkoztak a külkereskedelemben, az im-
port elszaladt az exporthoz képest. Nem utolsósorban a külkereskedelmi egyensúlyzavar
miatt bajok mutatkoztak a folyó fizetési mérleggel.
A felsorolt országok egy részében költségvetési hiány is súlyosbította a helyzetet.
5
Az adatok forrása MNB [1995], 172. és 234. o., lásd továbbá az 1. és a 4. táblázatot.
6
A kiigazítási-stabilizációs program irányítóinak álláspontját lásd a következõ írásokban: Bokros [1995a],
[1995b], [1996] és Surányi [1995a], [1995b], [1996].
Az 19931995-ös idõszakban kialakult magyar makrogazdasági helyzetet elemzõ írások közül kiemelem
a következõket: Antal [1994], Békesi [1993], [1994], [1995], Csaba [1995], Erdõs [1994], Köves [1995a]
[1995b], Lányi [19941995], Oblath [1995] és The World Bank [1995].
A magam álláspontjáról lásd Kornai [1994], amely a program meghirdetése elõtt íródott, továbbá a
program végrehajtása során írott Kornai [1995], [19951996] tanulmányokat.
7
A latin-amerikai válságok és elhúzódó pénzügyi egyensúlyzavarok irodalmából fõleg a következõ mun-
kákra támaszkodtam: Cooper [1992], DornbuschFischer [1993], DornbuschWerner [1994], Dornbusch
GoldfajnValdés [1995], Krugman [1991], LittleCooperCordenRajapatirana [1993], Sachs [1996], és
SachsTornellVelasco [1995].
8
A rövidség kedvéért a 2. és a 3. táblázat nem tartalmaz minden hasonlóságot tükrözõ mutatót.
2. táblázat
Makrogazdasági mutatók: Magyarország versus Mexikó, 19941995
Mutatók Mexikó Magyarország
1994 1995 1994 1995
1. GDP (évi növekedési ütem, százalék) 3,7 6,6 a
2,9 1,5 a
2. Reál-magánfogyasztásb
(évi növekedési ütem, százalék) 3,7 12,0 a 0,4 5,7 a
3. Ipari termelés (évi növekedési ütem, százalék) 4,1 7,8 a 9,6 4,8
4. Foglalkoztatás a feldolgozóiparbanc
(a foglalkoztatottak számának
évi változása, százalék) 1,1 7,7 a 9,1 5,3
5. Reálkeresetekd (évi növekedési ütem, százalék) 3,7 12,6 a 7,0 12,2
6. Inflációe (évi fogyasztói árindex) 7,1 51,9 18,8 28,2
7. Folyó fizetési mérleg egyenlege/GDP (százalék) 7,9 0,2 a 9,5 5,4 a
8. Nettó külsõ adósság/GDPf (százalék) 32,2 37,6 a 45,9 38,4
a
Elõzetes adat.
b
Magyarország esetében a háztartások tényleges végsõ fogyasztása a GDP-bõl.
c
Mexikó esetében decemberi adat, változás az elõzõ év decemberéhez képest. Magyarországra vonatko-
zóan a foglalkoztatottak átlagos száma; az 1995-ös magyar adat a több mint tíz fõt foglalkoztató vállalatokra
vonatkozik. Mexikó esetében országos, a teljes foglalkoztatottságot és munkanélküliséget mutató adatok,
amelyek statisztikailag összehasonlíthatók lennének a magyarországi adattal, nem állnak rendelkezésre. A
magyar adatokra vonatkozóan lásd az 1. táblázat 11. és 12. sorait, amelybekbõl kiderül, hogy a feldolgozóipari
munkanélküliség növekedésével párhuzamosan más ágazatokban csökkent a munkanélküliség, mivel az összes
foglalkoztatás és az országos munkanélküliségi ráta csaknem változatlan maradt. Mexikóra vonatkozóan
nem áll rendelkezésre információ a szektorok közötti változásokról.
d
Mexikóra vonatkozólag a feldolgozóipari havi reálkeresetek, Magyarország esetében az egy keresõre
jutó reálbér adata szerepel a táblázatban (lásd az 1. táblázat j megjegyzését).
e
Mexikó esetében decemberi adat, változás az elõzõ év decemberéhez képest.
f
A nettó külföldi adósság adata Mexikó esetében csak az államadósságot tartalmazza, a Magyarországra
vonatkozó adat egyaránt tartalmazza a külföldi államadósságot és az üzleti szektor külföldi adósságát.
Forrás: Mexikó: Az adatokat Miguel Messmacher gyûjtötte, illetve számította, a következõ források
alapján: 1., 3. és 4. sor: 1994: Banco de Mexico [1995], f. o., II-16, II-3 és II-9 táblázat, 1995: Banco de
Mexico [1996b]; 2. sor: OECD [1995], 3. táblázat; 5. sor: OECD [1996], 6263. o.; 6. sor: Banco de
Mexico [1996a], III-1 táblázat; 7. sor: IMF [1996b], 394395. o. és 1994: Banco de Mexico [1995], IV-1b
táblázat, 1995: Banco de Mexico [1996b]; 8. sor: Pénzügyminisztérium (Mexikó) [1995]. Magyarország: 1.,
2., 5. és 6. sor: lásd az 1. táblázat 1., 3., 17. illetve 14. sorának forrásait; 3. sor: KSH [1996b], 8. o.; 4. sor:
1994: KSH [1995a], 143. o., 1995: MNB [1996b], 56. o.; 7. és 8. sor: MNB [1996c].
Több elemzõ úgy véli: a bajok egyik oka, esetleg fõ oka a reálárfolyam emelkedése,
s ezzel együtt a hazai pénznem túlértékelõdése volt.
A szóban forgó országokba különbözõ formákban nagy mennyiségû hitel és befekte-
tés áramlott be; hosszú idõn át vonzóak voltak a hitelezõk és befektetõk számára. Az
egyes országok pénzügyi helyzete számottevõ mértékben függött a hitelezõk és a befek-
tetõk bizalmától.
Ennyit emelnék ki az elõzmények közül; ezekben a vonásokban hasonlít a magyar és
a táblázatokban szereplõ többi ország története. Itt azonban elválik egymástól. A többi,
itt említett országban bekövetkezett a katasztrófa, Magyarországon viszont erre nem
került sor.
Noha minden válságepizód története más és más, de szinte mindegyikre jellemzõ egy
kumulatív folyamat. Olyasféle esemény ez, mint amikor tûz üt ki egy zsúfolt teremben:
pánik tör ki, rohannak az emberek a szûk kijárat felé, s eközben egymást letapossák és
elzárják a kijáratot (Kindleberger [1978]). A pénzügyi válságokban az emberek rémülten
vonják ki a pénzüket, próbálnak gyorsan túladni befektetéseiken, viharos tõkemenekülés
590 Kornai János
3. táblázat
(ae)
Válságok és kiigazítások néhány latin-amerikai országban
A táblázatok általános magyarázata:

A 0. év az az év, amelyben a válságepizód alatt a legnagyobb volt a folyó fizetési mérleg hiánya. Az
egyes országok esetében a 0. évként választott naptári évet a táblázat 3. oszlopa adja meg.
Az országok sorrendje a GDP-visszaesés nagysága szerinti sorrendet követi. (Chile szerepel az 1. helyen,
mivel a kiválasztott országok közül Chilében volt a legnagyobb a GDP visszaesése, 14,1 százalékos csökke-
néssel 1982-ben.) Az országok sorrendje minden táblázatban azonos.
A táblázatot Miguel Messmacher állította össze.
3.a táblázat
A GDP évi növekedési üteme
(százalék, a növekedés pozitív, a csökkenés negatív)
A legna-
gyobb A kiiga-
folyó zítás
Ország fizetési- megkez- 4. 3. 2. 1. 0. 1. 2. 3. 4.
mérleg- désének
hiány éve év
éve
Chile 1981 1982 9,9 8,2 8,3 7,8 5,5 14,1 0,7 6,4 2,5
Costa Rica 1981 1981 8,9 6,3 4,9 0,8 2,3 7,3 2,9 8,0 0,7
Argentína 1981 1981a 6,2 3,3 7,3 1,5 5,7 3,1 3,7 1,8 -6,6
Brazília 1982 1983a 5,0 6,8 9,1 -4,4 0,6 2,9 5,4 7,9 7,5
Mexikó 1981 1982 3,4 8,3 9,2 8,3 7,9 -0,6 4,2 3,6 2,6
a
A táblázatban a leértékelés éve szerepel.
Forrás: IMF [1995], országtáblázatok.
3.b táblázat
A folyó fizetési mérleg egyenlege/GDP
(százalék, deficit negatív, többlet pozitív)
A legna-
gyobb A kiiga-
folyó zítás
mérleg- désének
hiány éve év
éve
Chile 1981 1982 5,3 7,1 5,7 7,1 14,5 9,5 5,7 11,0 8,6
Costa Rica 1981 1981 7,5 10,3 13,8 13,7 15,6 10,4 9,9 6,9 7,4
Argentína 1981 1981a 3,2 2,8 0,5 2,3 2,8 2,8 2,3 2,1 1,1
Brazília 1982 1983a 3,5 4,8 5,5 4,5 5,9 3,5 0,0 0,1 2,0
Mexikó 1981 1982 2,2 3,0 4,0 5,4 6,5 3,4 3,9 2,4 0,4
a
Forrás: IMF [1995], 154155. o. és országtáblázatok; Mexikó, 19771978: The World Bank [1995b],
464466. o.
3.c táblázat
A reálárfolyam növekedési üteme
(százalék, felértékelõdés negatív, leértékelõdés pozitív)
A legna-
gyobb A kiiga-
folyó zítás
mérleg- désének
hiány éve év
éve
Chile 1981 1982 10,6 6,7 4,2 16,0 7,9 81,9 3,4 27,4 13,6
Costa Rica 1981 1981 2,2 0,9 2,3 4,1 239,3 37,5 16,3 2,6 1,2
Argentína 1981 1981a 16,0 34,4 30,8 30,4 96,2 168,6 11,4 10,3 39,9
Brazília 1982 1983a 1,1 48,2 4,4 4,7 6,2 66,0 13,8 4,1 40,9
Mexikó 1981 1982 5,9 7,4 6,9 10,8 3,3 96,5 14,8 12,3 22,2
a
Megjegyzés: A reálárfolyam növekedési üteme = (1 + nominális árfolyam változási rátája) x (1 +
Egyesült Államokbeli infláció)/(1 + hazai infláció).
Forrás: IMF [1995], országtáblázatok.
3.d táblázat
Infláció
(a fogyasztói árak évi átlagos változása, százalék, növekedés pozitív)
A legna-
gyobb A kiiga-
folyó zítás
mérleg- désének
hiány éve év
éve
Chile 1981 1982 91,1 40,1 33,4 35,1 19,7 9,9 27,3 19,9 30,7
Costa Rica 1981 1981 4,2 6,7 8,7 18,4 36,9 89,4 33,0 11,8 15,1
Argentína 1981a 1981a 176,0 175,5 159,5 100,8 104,5 164,8 343,8 626,7 672,1
Brazília 1982a 1983a 38,7 52,7 82,8 105,6 97,8 142,1 197,0 226,9 145,2
Mexikó 1981 1982 29,0 16,2 20,0 29,8 28,7 98,8 80,8 59,2 63,7
a
Forrás: IMF [1995], 122123. o.
megy végbe s éppen a pánik gyorsítja fel a folyamatot, erõsíti önmagát, és ettõl olyan
meredek az összeomlás. Magyarországon ezt a pánikot sikerült megelõzni.9
Ahol a katasztrófa bekövetkezik, ott a legdrámaibb következmény a termelés rövid idõ
alatti súlyos visszaesése, és ennek kísérõjelenségeként a munkanélküliség hirtelen meg-
növekedése (lásd a 2. és a 3. táblázatot). Ez az a brutális folyamat, amely az aggregált
kereslet gyors kontrakciójával csökkenti a hazai felhasználást, és helyreállítja a termelés
9
Azok a közgazdászok, köztük e sorok írója is, akik szorongással figyelték a mexikói eseményeket,
óvakodtak attól, hogy nyilvánosan katasztrófafenyegetésekkel riogassák a lakosságot és a vonakodó politi-
kusokat. Félõ volt, hogy az ilyesféle ijesztgetés önmegvalósítóvá válhat és pánikot kelthet. Nehéz volt
egyszerre megnyugtatólag hatni a magyar közvéleményre s a nemzetközi üzleti világra, azaz tartózkodni a
pánikkeltéstõl és eközben mégis mozgósítani a válság megelõzésére.
592 Kornai János
3.e táblázat
A magánfogyasztás évi változása
(százalék, növekedés pozitív, csökkenés negatív)
A legna-
gyobb A kiiga-
folyó zítás
mérleg- désének
hiány éve év
éve
Chile 1981 1982 16,6 9,8 14,2 14,4 15,5 -35,6 -8,1 25,2 -5,6
Costa Rica 1981 1981 11,9 9,1 2,0 -2,5 -3,1 -7,9 3,7 7,5 3,1
Argentínab 1981 1981a 2,5 -1,4 14,0 8,0 -3,8 -6,2 4,1 3,8 -6,8
Brazília 1982 1983a 2,3 9,6 6,6 -4,2 3,9 0,7 5,2 2,7 6,8
Mexikó 1981 1982 0,3 9,3 9,9 9,4 8,3 -6,5 -7,0 4,4 4,1
a
b
Argentína esetében teljes fogyasztás.
Forrás: The World Bank [1995b], 1213. o., 104105. o.
és a felhasználás közötti megbomlott arányt. Magyarország a preventív kiigazítási-stabi-

lizációs programmal kikerülte (óvatosabban: mind ez ideig kikerülte) a recessziónak ezt
a csapását. Nálunk ez különösen fájdalmas lett volna, hiszen még ki sem hevertük az
1990-et követõ transzformációs recesszió okozta bajokat. Ha összevetjük az 1. táblázatot
a 2. és a 3. táblázattal, leolvashatjuk: Magyarországon 1995-ben nem zuhant, sõt sze-
rény mértékben még nõtt is a termelés; nem ugrott meg, hanem lényegében változatlan
maradt a munkanélküliség.
A válságok és stabilizációk történetében járatos magyar és külföldi közgazdászok méltá-
nyolják ezt az eredményt de a magyar lakosság nem sokra értékeli, holott ez a program
legfontosabb sikere! Az utca embere nem érzi sikerélménynek a meg nem élt katasztrófa
elhárítását. Sõt, még olyan felelõtlen vélemények is elhangzottak: jobb lett volna Mexikó
sorsára jutni.10 Akkor végre elengedték volna az adósságainkat és ugyanúgy kihúztak volna
bennünket is a bajból, mint ahogy azt az Egyesült Államok, más fejlett országok és a nemzet-
közi pénzügyi intézmények tették Mexikóval. Túl azon, hogy nagyon is kétséges, milyen
segítségben részesült volna az Egyesült Államok határától jóval távolabb lévõ Magyarország
Mexikó még a segítség ellenére is szörnyû árat fizetett a katasztrófa bekövetkeztéért.
A makrogazdasági arányok kiigazításának megkezdése
Túl a rövid távú preventív hatáson, a program már eddig is lényeges pontokon elkezdte
azoknak a kedvezõtlen makrogazdasági arányoknak a kiigazítását, amelyek tulajdonkép-
pen a katasztrófa elõtti állapot mélyen fekvõ okai voltak. Remélhetõ, hogy ez közép- és
hosszú távon is kedvezõ hatást gyakorol majd. Kiemelem a következõ változásokat:
1. A legfontosabb: a folyó fizetési mérleg hiánya, amely két éven át makacsul igen
magas magas volt, 1995-ben 1994-hez képest lényegesen, a GDP százalékában számítva
4 százalékponttal csökkent (lásd a 2. táblázatot).
2. Az export volumene, amely már az elõzõ évben is erõteljesen nõtt, 1995-ben
további 8,1 százalékkal emelkedett; az 1995-ös kiigazítási-stabilizációs program va-
10
Ilyen nézetekrõl számol be Kocsis [1995] cikke.
1. ábra
Az aggregált kereslet volumenváltozásában szerepet játszó tényezõk
Megjegyzés: Az ábra alapjául szolgáló 1995-ös adatok nem esnek egybe az 1. és a 2. táblázatban közölt
adatokkal, mert különbözõ elõzetes becsléseken alapulnak, bár a változás mindkét esetben azonos irányba
mutat.
Forrás: MNB [1996a], 4. o.
lóban export vezérelte kiigazításnak minõsíthetõ. Ugyanakkor az import volumene,

amely az elõzõ évben számottevõen nõtt, most 4,0 százalékkal csökkent (lásd az 1.
táblázatot).
3. Csökkent a hazai felhasználás, de, mint említettem, a termelés nem esett vissza,
hanem valamelyest nõtt. Ezt éppen az arányok változása tette lehetõvé: felhasználási
oldalon nõtt elsõsorban az export, továbbá (ha csekély mértékben is) a beruházás rész-
aránya, és csökkent a fogyasztásé. Kínálati oldalon nõtt a hazai termelés és csökkent az
import részaránya. Ezt mutatja be az 1. és a 2. ábra.
4. Csökkent a GFS-módszer szerint számba vett költségvetési hiány, a GDP százaléká-
ban számítva, 3,4 százalékponttal (lásd az 1. táblázatot).
5. Nõtt a vállalati szektor jövedelmezõsége; átlagban 3,8 százalékról 8,2 százalékra.11
A nyereséges vállalatok nyeresége megnõtt, a veszteségesek vesztesége csökkent. Az
összes kihelyezett hiteleken belül csökkent az államháztartás és nõtt a vállalati szektor
számára nyújtott hitel. Mindez javítja a vállalati szektor növekedési esélyeit.
A kiigazítási-stabilizációs program megnövelte a pénzügyi világ Magyarország iránti
11
Az idézett mutatószám egy hányados, amelynek számlálójában a vállalati szektor felhalmozási célú saját
forrása szerepel, nevezõjében pedig a GDP. A felhalmozási célú saját forrás definíciója: értékcsökkenés+adózás
elõtti eredménytársasági adó. Az adat forrása: Pénzügyminisztérium [1996a] 20. o.
A SzentgyörgyváriBaár tanulmány ([1996], 18. o.) egy másik definíciót is alkalmaz: adózás elõtti
jövedelmezõség=(összes bevételösszes költség)/összes bevétel. Ez a vállalati szektor egészének átlagát
tekintve 1992-ben negatív volt: 3,2 százalék, 1994-ben +3,3 százalékra emelkedett, és 1995-ben tovább
nõtt +7,2 százalékra.
594 Kornai János
2. ábra
Az aggregált kínálat volumenének változásában szerepet játszó tényezõk
Megjegyzés: Lásd az 1. ábrához fûzött megjegyzést.

Forrás: MNB [1996a], 5. o.
bizalmát. Ismét javulni kezdtek a hitelminõsítések; elhárultak a magyar kölcsönfelvéte-

lek útjába torlódott akadályok. A tekintélyes világlapok, a kelet-európai befektetésekben
és hitelezésben érdekelt nagy bankok kedvezõ értékelést adtak a programról. Végre sor
került a hitelmegállapodás megkötésére az IMF-fel, majd Magyarországot felvették az
OECD-be. Ez a két esemény hivatalos pecsétet ütött az immár ismét megjavult magyar
bizonyítványra.
A kiigazítás ára
A makrogazdasági folyamatok kiigazításáért súlyos árat kellett fizetni.

A 3. ábra szemlélteti, hogy a leértékelés és más, már korábban elhatározott intéz-
kedések (például az energiaárak emelése) nyomán hogyan lódult meg az infláció.
Igaz, még így is benne maradt a mérsékelt ütemû, kézben tartott infláció tartományá-
ban, s a kiigazítási-stabilizációs program életbe lépése utáni csúcsponthoz képest
most ismét lassul.
A nominálbérek emelkedése messze elmaradt az árszínvonalétól. Ennek következ-
tében a reálbérek drasztikusan csökkentek. Ezzel egy idõben a költségvetési kiadá-
sok megszorítása keretében több korábbi szociális juttatást csökkentettek vagy meg-
szüntettek.
Ezekrõl a változásokról a következõ fejezetben még szó lesz. Itt most csak annyit
jegyzek meg: az egészséges makroökonómiai egyensúly jobb megközelítése érdekében a
magyar lakosság széles rétegei súlyos áldozatokat hoztak. Sokak életszínvonala, amely
már korábban is csökkent, most még tovább romlott; az egyenlõtlenség növekedett. A
lakosság számottevõ részében, s természetszerûleg elsõsorban a program közvetlen anyagi
veszteseinek körében gyengült a biztonságérzet, és elharapódzott a kiábrándultság és
elkeseredettség.
3. ábra
Fogyasztói árindexek
(A változás üteme százalékban)
Megjegyzés: Az adatok 19911993-ra az évi átlagos árszínvonal változását adják meg az elõzõ évhez
képest, míg 19941996-ra havi átlagos árszínvonal-változást mutatnak az elõzõ év azonos hónapjához ké-
pest.
Forrás: 19911993: KSH [1995a], 286. o., 1994: MNB [1996b], 67. o., 19951996: KSH [1996e], 63. o.
A program eszközei
Az 1995-ös kiigazítási-stabilizációs program eszköztárának meghatározását nagymér-

tékben szûkítette az, hogy itt nem hosszú piacgazdasági múlttal rendelkezõ országról
van szó, hanem olyan gazdaságról, amely sok évtizedes szocialista múlt után lépett a
posztszocialista átalakulás útjára. Noha a helyzet és a gondok sok hasonlóságot mutat-
nak más, hasonló gazdasági fejlettségû országokéval, például több latin-amerikai or-
szág problémáival, azért érdemes mindig szem elõtt tartani az eltérõ múltat.
A program megvalósításához a kormány és a központi bank többféle eszközt alkal-
mazott párhuzamosan. Heterodox gazdaságpolitikáról van itt szó, amely a pénzügyi
stabilizáció ortodox eszközeit kiegészítette számos nem ortodox módszer alkalmazásá-
val. A program nevezetes tulajdonsága, hogy nem követte azt a dogmatikus ajánlást,
amely az egyensúly helyreállítását egyszerûen kontrakcióval, az aggregált kereslet vá-
logatás nélküli szûkítésével végezte volna el, ami együtt járt volna a termelés súlyos
visszaesésével. Ehelyett olyan kiigazításra törekedett, amely, még ha átmenetileg las-
sítja is a növekedést, de a lassulást minimálisra próbálja csökkenteni, s el akarja kerül-
ni a termelés abszolút visszaesését. Nem abszolút kontrakció, hanem a termelés és a
596 Kornai János
felhasználás struktúrájának átrendezése révén közeledtünk a kívánatos makroarányok-

hoz.12
Külön problémát okoz, hogy az eszközök egy része csupán meghatározott ideig vehetõ
igénybe. Legfeljebb kezdõ lökést adhatnak a kiigazítási folyamatnak, de a késõbbiekben
már nem számíthatunk rájuk. Az áttekintés során külön kiemelem majd, melyek a csupán
átmenetileg használható eszközök.
Árfolyam- és külkereskedelmi politika
A program meghirdetése elõtti idõszakban a kormány és a központi bank idõrõl idõre

leértékelte a forintot, de két leértékelés között az árfolyam fix volt. Két baj volt ezzel az
árfolyam-politikával. Az egyik: a forint reálárfolyama, a névleges leértékelések ellenére
felértékelõdött; s ez a tendencia idõnként, például 19911992-ben különösen felgyorsult.
(Lásd a 4. ábrát, továbbá Halpern [1996] és Oblath [1995] tanulmányait.) A másik baj
az árfolyam-politika kiszámíthatatlansága volt: senki sem tudhatta elõre, mikor kerül sor
leértékelésre és az milyen mértékû lesz. Újra és újra húztak-halasztottak régóta esedékes
árfolyam-kiigazításokat. Ez megnehezítette a befektetõk megfontolt üzleti kalkulációját.
A finisben mindinkább megerõsödött a leértékelési várakozás, s kibontakozóban volt a
forint elleni spekulatív támadás.
A két baj leküzdésére a program a következõ intézkedéseket hozta.
Kezdõ lépésként 9 százalékkal leértékelték a forintot. Azonnali hatállyal bevezették az
elõre meghirdetett csúszó árfolyam rezsimjét.13 E szerint a központi bank hosszabb idõre
(612 hónapra) elõre bejelenti, hogy milyen ütemben értékeli le a forintot. Ez havi 1,9
százalékkal indult, majd késõbbi szakaszokban fokozatosan csökkentették az ütemet. 1996-
ban havi 1,2 százalék lesz a leértékelés üteme.
Az ütem megszabásánál arra törekszik a monetáris politika irányítása, hogy nagyjá-
ban-egészében megõrizze az iniciális leértékeléssel képzett reálárfolyamot; elejét vegye a
forint újbóli reálfelértékelõdésének. A leértékelés elõirányzott üteme a hazai és a külföldi
infláció14 közötti ütemkülönbség gondos prognózisára épül. Elõre mérlegelendõ, hogy a
magyar termelékenység várható alakulása mellett költségoldalon mekkora nominálbér-
emelés fér be az infláció tervezett felsõ határértékébe.
Az elõre bejelentett csúszó árfolyamnak megfelelõ kamatpolitikával kell kiegészülnie.
Ha a kamatláb nem elég magas, akkor a befektetõknek érdemes tömegesen átváltaniuk a
forintban befektetett pénzüket kemény devizára, és azt kivonni Magyarországról. Ez az
árfolyam összeomlásával járna.
Sikerként könyvelhetõ el, hogy mind ez ideig sikerült teljes biztonsággal tartani a
meghirdetett árfolyamot. A központi bank önmaga számára egy plusz-mínusz 2,5 száza-
lékos sávot jelölt ki a meghirdetett árfolyam körül; akkor interveniál, ha a bankközi
devizapiacon kialakuló árfolyam kilépne ebbõl a sávból. Nos, a piaci árfolyam eddig
sohasem lépett ki az intervenciós sávból. A lakosságot és a turistákat kiszolgáló utcai
fekete (vagy inkább szürke) devizapiac árfolyamai sem térnek el a hivatalos árfolyamtól.
A magánmegtakarítás a külföldi devizamegtakarítás felõl a forintban történõ megtakarí-
tás felé tolódik el. Ez év elejétõl a folyó tranzakciók síkján hivatalosan is konvertibilis
12
Ez a gondolat állt a program végleges kidolgozása elõtt, 1994 nyarán publikált saját gazdaságpolitikai
javaslataim tengelyében (Kornai [1994]).
13
Az elõre meghirdetett csúszó árfolyamrezsimet elemzi Kopits [1996].
14
A magyar külkereskedelem tényleges megoszlását tükrözõ devizakosár átlagos inflációja minõsül ebben
az összefüggésben külföldi inflációnak.
4. ábra
Reálárfolyam
Megjegyzés: A 100-nál nagyobb indexszám az elõzõ évhez képest reálleértékelõdést, a 100-nál kisebb
pedig reálfelértékelõdést jelent.
Forrás: SzentgyörgyváriBaár [1996] 2. o.
lett a forint.15 Mindez együttvéve lecsillapította az ebben a szférában mutatkozó spekulá-

ciót, nagymértékben megerõsítette a forint iránti bizalmat, és a monetáris politika szava-
hihetõségét.
A kezdõ leértékelés és az ezt követõ folyamatos további leértékelés együttesen igen
drasztikus nominális leértékelést eredményezett. Az 1995. novemberi árfolyamot a 12
hónappal korábbihoz hasonlítva, 30,6 százalékos nominális leértékelés ment végbe. A
reál effektív árfolyam változása, amint azt a 4. ábra szemlélteti, ennél persze kisebb
mértékû, hiszen, mint említettem, meglódult az infláció. Többféle mérési mód ismeretes.
Ha az ipari nagykereskedelmi árindexszel mérjük az inflációt, akkor a forint reál effektív
árfolyama a fent említett idõszakban 5,5 százalékkal csökkent; ha a szezonalitást
kiszûrve, az ipari fajlagos munkaköltség változását vesszük alapul, akkor 1995 elsõ tíz
hónapjában 1994 elsõ tíz hónapjához képest a csökkenés 17,1 százalékos.16 Nyitva
hagyom ezen a helyen a mérés módszertani problémáit. Annyi bizonyos, hogy az infláci-
ót meghaladó mértékû nominális leértékelés ment végbe, s ezzel számottevõen javult a
magyar termelés versenyképessége az exportpiacokon.17
A leértékelés és az új árfolyam-politika mellett a program egyéb eszközökkel is igye-
kezett a külkereskedelem kiigazodásához hozzájárulni.
Nyolcszázalékos importvámpótlékot vezettek be, megtetézve ezzel a már korábban is
alkalmazott vámok hatását. A program elzárkózott attól, hogy adminisztratív eszközök-
kel, újabb kvótákkal korlátozza az importot. De célszerûnek mutatkozott az, hogy a
nemzetközi egyezmények által megengedett átmeneti jelleggel, két évre többletvámmal
15
A magyar forint konvertibilitása megfelel az IMF VIII. cikkely szerinti folyó fizetési mérleg konverti-
bilitás (current account convertibility) kritériumnak. Sõt, ezen felül kielégíti az OECD által igényelt, a
bizonyos tõkemûveletekre is kiterjedõ konvertibilitási követelményeket is.
16
Az adatok forrása: MNB [1996a], 25. o.
17
A reálárfolyam és a versenyképesség mérésérõl s az ezzel kapcsolatos jelenlegi magyar helyzetrõl és a
problémákról kitûnõ áttekintést ad SzentgyörgyváriBaár [1996] tanulmánya.
598 Kornai János
fékezze le az importkereslet elszaladását. Ez egyúttal számottevõ költségvetési többletbe-

vételt is eredményez.18
A program tehát bizonyos fokig aszimmetrikus: különlegesen nagy hangsúlyt fektet az
importkereslet fékezésére. Ez azonban differenciáltan történik, mert fõképpen a fogyasz-
tás által gerjesztett importkeresletet akarja visszaszorítani. Az importvámpótlékot vissza-
térítik azoknak, akik a behozott terméket beruházásra vagy exporttermelésre használják
fel. Ez még jobban aláhúzza, hogy a program a beruházás és az export által vezérelt
növekedést kívánja szolgálni.
Ugyanakkor el kell ismerni: a gazdaságpolitika itt közel jár a protekcionizmus határ-
mezsgyéihez. Csupán a fenyegetõ fizetésimérleg-válság alapján legitimálható az import
megkülönböztetett kezelése. Ha tartósan ezt az utat járnánk, az a relatív árak torzulását
idézné elõ és fékezné a hatékonyság javítását. A késõbbiekben, az eredmények konszoli-
dálódása után a vámok csökkentése és a még szélesebb nyitás felé kell haladnunk; ez az
az út, amely tartósan gyors növekedéshez vezet.
A jövendõ árfolyam-politika ügyében sokféle vita folyik. Az egyik vitatott kérdés az
árfolyam-politika és az infláció csökkentésére irányuló politika közötti kapcsolat. Akár-
csak sok más országban, Magyarországon is vannak hívei annak az álláspontnak, amely
a reálfelértékelõdést eszközként kívánná felhasználni az infláció lassítására.19 Nézetem
szerint ez súlyos hiba lenne. Az infláció igen súlyos baj, de amíg kézben tartott és benne
marad a mérsékelt infláció sávjában, elviselhetõ. Ha viszont a forint felértékelõdése kö-
vetkeztében újra romlani kezdene a kereskedelmi és a folyó fizetési mérleg, és újra
megindulna az a folyamat, amely a bizalom megrendülésével jár együtt, akkor ismét az
adósságválság küszöbére kerülnénk. A reálfelértékelési tendencia, más tényezõk mellett,
mindenütt ott van a vétkesek között, ahol a fizetési és az adósságválság bekövetkezett.20
Ezt igazolja a 3. táblázat: valamennyi válságepizódot megelõzte a reálfelértékelõdés.
Magyarország számára is, akárcsak a többi kis nyitott gazdaság számára, az exportvezé-
relt növekedés jelenti az igazi, tartós kiutat a mai vergõdésbõl. A gazdaság versenyké-
pességét sokféle eszközzel kell szolgálni; ezekrõl még szó lesz a továbbiakban; minden-
esetre elsõsorban ennek szolgálatába kell állítani az árfolyam-politikát is.
Jövedelmi politika
A kiigazítás keretében elkerülhetetlen volt a fogyasztás erõteljes csökkentése. Az orto-

dox recept különlegesen fájdalmas kúrával éri ezt el: a termelés súlyos visszaesésével
együtt magymértékben megnõ a munkanélküliség, s ez a munkaerõ-piaci mechanizmus
révén lejjebb szorítja a reálbéreket. Ez nagy késleltetéssel megy csak végbe, a bérek
18
Az elemzések jelezték, hogy egyes termékek, például a személyautók importja különösen meglódult.
Ezért itt a vámpótlékon felül többlet fogyasztási adót vetettek ki.
19
Ez a jelenlegi árfolyamrezsim keretében azt jelentené, hogy a nominális leértékelés elõre bejelentett
üteme legyen határozottan alacsonyabb az infláció várható üteménél. Az elõre bejelentett árfolyam mûköd-
jék olyan nominális horgonyként, amely lefelé húzza az infláció ütemét.
20
A válságokkal kapcsolatban lásd a 7. lábjegyzetben már idézett irodalmat. Magyarország számára is
tanulságosak DornbuschGoldfajnValdés [1995] tanulmányának a megállapításai: ... az az antiinflációs
politika, amely az inflációcsökkenést úgy kívánja elérni, hogy a leértékelés rátáját az inflációs ráta alá
szorítja, gyakori módja túlértékelés kialakulásának. Mivel a reálárfolyam lefelé merev, a túlértékelést nem
lehet könnyen bérár deflációval megszüntetni, és ez végsõ soron [az árfolyam] összeomlásához és leértéke-
léshez vezet. Az a kísértés, hogy az árfolyamot használják fel gyors disinflációs eredmények elérésére,
elkerülvén nagy munkanélküliség keletkezését, nagyon is nyilvánvaló gyorsmegoldás, de az eredmények
gyakran illuzorikusak. Az összeomlás után magasabb lesz az infláció, mint a kiinduló állapotban volt.
(251252. o.)
merevsége és a munkaerõ-piaci alkalmazkodás súrlódásai miatt. Tulajdonképpen sokkal

nagyobb többlet-munkanélküliség képes csak kialakítani azt a makroökonómiai szem-
pontból szükséges bérszínvonalat, mint amennyi egy súrlódás- és késleltetésmentes me-
chanizmus esetén vezetne el ehhez a szinthez. A bérgörbérõl szóló empirikus irodalom
(lásd elsõsorban BlanchflowerOswald [1994]) a következõ hüvelykujjszabályt sugal-
mazza: a bér 10 százalékos csökkentéséhez meg kell duplázni a munkanélküliséget. Nem
érdemes végigjátszani azt a gondolatkísérletet, hogy vajon ez az empirikus szabályosság,
amelyet fõképpen adott országon belüli regionális különbségek megfigyelésére alapoz-
nak, mennyiben lett volna érvényes a mai Magyarországra. Annyit azonban ez a szám is
érzékeltet: a már amúgy is magas, 10 százalék feletti munkanélküliségi ráta igen lénye-
ges megnövekedése vezetett volna csak el állami beavatkozástól mentes úton a fogyasz-
tásberuházásexport makroökonómiai szempontból kívánatos új arányaihoz.
Ehelyett a kiigazítási-stabilizációs program keretében más, nem ortodox úton, a bérek-
be történõ közvetlen állami beavatkozással szorították le a reálbéreket. Magyarországon
1992-ben megszûnt a központi állami bérszabályozás. Évrõl évre tárgyalások folynak a
munkavállalók és a munkaadók szervezetei, valamint a kormány között a bérekrõl, a
foglalkoztatásról és a gazdaságpolitika más idõszerû kérdéseirõl. Még ha el is jutnak
megegyezéshez, annak nincs kötelezõ ereje. 1995 elején is folytak tárgyalások, de végle-
ges eredmények nélkül. A program meghirdetése szinte puccsszerûen robbant. A mun-
kaadók némileg fanyalogva, de azért támogatták a programot. A szakszervezetek állás-
pontja szóródott: az éles tiltakozásoktól, sztrájkoktól és utcai tüntetések szervezésétõl az
aránylag rezignált tudomásulvételig sokféle reakció jelent meg a különbözõ szakmákban
és különbözõ idõpontokban. A magyar heterodox program tehát, például az izraeli stabi-
lizációtól eltérõen, nem épült a szakszervezetekkel kötött deklarált megegyezésre (lásd
Bruno [1993]).
A kormány egyoldalúan korlátozta a nominálbérek emelkedését a költségvetés által fi-
nanszírozott szervezetekben (közigazgatás, fegyveres testületek, oktatás és egészségügy),
továbbá azokban a vállalatokban, amelyekben még uralkodó az állami tulajdon. A rövidség
kedvéért nem térek ki arra, hogy ebben a szélesebb értelemben vett állami szektorban
miképpen differenciálták a nominálbérek megengedett emelkedését. Mindenesetre ez az
emelkedés lényegesen lassabb volt, mint a fogyasztói árszínvonal hirtelen megnövekedése.
A magántulajdonban lévõ szektor béreibe nem avatkozott be a kormányzat. Mivel azonban
az állami és a magánszektor jelentõs részben közös munkaerõ-kínálaton osztozkodnak, a
magánmunkaadók is alapjában véve követték az állami munkaadók bérpolitikáját.
Amint az az 1. táblázatból kiderült: a reálbérek több mint 12 százalékkal csökkentek.
Ezt úgy is felfoghatjuk: a foglalkoztatott munkavállalók súlyos reálbéráldozatot hoztak
az eddigi foglalkoztatási szint megõrzése érdekében. A munkaerõpiac története ismer
eseteket, vállalati vagy országos méretekben, amikor a foglalkoztatottak önként, egymás
iránti szolidaritásból hozzák meg ezt az áldozatot.
Az 1995-ös magyarországi kiigazítási-stabilizációs program keretében ezt az áldozatot
két tényezõ kényszerítette ki. Az egyik az állami intervenció, a másik pedig a meglepetés
ereje volt. A makroközgazdaságtan ismert megállapítása, hogy a gazdaság szereplõi
másképpen reagálnak a várakozásoknak megfelelõ és a nem anticipált, nem várt infláci-
óra. Elõbbihez elõre hozzáigazodnak a bérkövetelésekkel, utóbbiakhoz már nem tudnak
idejében alkalmazkodni. Érvényben lévõ bérszerzõdéseik leblokkolják vagy legalábbis
erõsen beszûkítik cselekvési lehetõségeiket.21 Bizonyára ez a hatás is hozzájárult az igen
gyors reáljövedelem-csökkenéshez.
21
A nem anticipált infláció hatásairól lásd SachsLarrain [1993], 349352. o.
600 Kornai János
Megállapítható, hogy az árfolyam-politika mellett a jövedelempolitikai intervenció volt

a program eddigi eredményességének egyik kulcsa.
Kétséges, hogy a jövedelmi politikának ezek az elemei meddig tarthatók fenn. Bizo-
nyára tovább fog csökkeni az állami szektor részaránya; ez egymagában is szûkíti az
1995. évi intervencióhoz hasonló eszközök lehetõségét. Nem zárható ki, hogy nõ az
ellenállás ezzel a jövedelempolitikával szemben.
Nemcsak a lehetõségek szûkülnek; meggondolandó, mennyire kívánatos ezeknek az
eszközöknek az alkalmazása. Ellene szólnak a méltányos jövedelemeloszlás követelmé-
nyei: itt most azokat a jövedelmeket korlátozták, amelyeket a legkönnyebb volt meg-
fogni, s ezt nemcsak a vesztesek sérelmezik, de bántja mások igazságérzetét is.
Fiskális politika
A programot megelõzõ idõszakban a költségvetési deficit növekedõ tendenciát mutatott.

(Lásd a 4. táblázatot.) Félõ volt, hogy az ország adósságörvénybe kerül. Fiskális oldalon
ez azt jelentette volna, hogy a költségvetés súlyosbodó kamatterhe miatt mind nagyobb a
deficit, a költségvetés növekvõ kölcsönigényének kiszorító hatása miatt mind magasabb
a kamatláb, ettõl még inkább nõ a kamatteher és így tovább.22
A program megállította ezt a tendenciát és hozzákezdett a megfordításához. A
legfontosabb változás az, hogy az elsõdleges költségvetésen belül a kiadások reálér-
téke jelentõs mértékben csökkent, miközben a bevételek reálértéke körülbelül azonos
szinten maradt. Ennek következtében az elsõdleges költségvetés egyenlege hiányból
többletbe csapott át.23 Ez forrást nyit meg az államháztartásra súlyos terhet rakó
államadósság csökkentésére, s az önmagát gerjesztõ államadósság-spirálból való ki-
törésre.24
A fiskális szférában végbement változásokkal kapcsolatban kiemelek néhány olyan
intézkedést, amelyek egyes univerzális szociális jogosultságokat csökkentettek, illetve a
rászorultság elve alapján juttatásokat szûkítettek.
Megszûnt a felsõoktatás teljes ingyenessége. A tandíj ugyan az oktatási költségnek
csak egy töredékét fedezi, de legalább részlegesen megfelel annak az elvnek, hogy az,
aki egy életen át élvezni fogja a diploma jogán kapott magasabb jövedelmet, maga is
járuljon hozzá ehhez a beruházáshoz. Sajnálatos, hogy mind ez ideig nem szervezõdött
meg a diákok számára nyújtandó hitelek rendszere.
A rászorultság elve alapján leszûkült azok köre, akik gyermekgondozási segélyre,
gyermeknevelési támogatásra és családi pótlékra jogosultak.
Megszûnt a fogászati ellátás általános és teljes ingyenessége. Célzott kivételek (pél-
dául gyermekek és fiatalok, öregek, rászorultak) számára továbbra is ingyenes marad ez
a juttatás. Csökkent és célzottabbá vált a gyógyszerek költségvetési támogatása.
Elkezdõdött az aktív idõszak meghosszabbítása, a kötelezõ nyugdíjkorhatár feleme-
lése. (Magyarország azok közé az országok közé tartozik, amelyekben ez a korhatár
különösen alacsony volt: nõk esetében 55, férfiakéban 60 év.)
Tulajdonképpen még igen kevés gyakorlati lépés történt a jóléti szektor megreformálá-
22
A magyar államháztartás adóssághelyzetének legjobb áttekintése BorbélyNeményi [1994], [1995] ta-
nulmányaiban található.
23
A program fiskális politikájának alapos elemzését adja Oblath [1996], 8184. o., 9597. o.
24
A konszolidált államháztartási bruttó adósságállomány/GDP mutatószám valamelyest nõtt, az állam-
háztartási bruttó adósságállomány/GDP mutatószám gyakorlatilag nem változott (lásd a 4. táblázatot). Mindkét
mutatószám esetében lényeges csökkenés kívánatos ahhoz, hogy az ország makrogazdasági helyzete köze-
lebb kerüljön az Európai Unió által elõírt normához.
4. táblázat
A konszolidált állami költségvetés egyenlege és a bruttó államadósság
(a GDP százalékában)
Mutatók 1992 1993 1994 1995a

1. A konszolidált állami költségvetés elsõdleges,
nemzeti számlák szerinti (SNA) egyenlege 2,7 2,0 2,8 2,0
2. A konszolidált állami költségvetés finanszírozási
igénye
SNA-rendszer 6,9 5,5 8,2 6,5
GFS-rendszer 6,0 5,2 7,4 4,0
3. Az államháztartás bruttó adóssága 79,2 90,0 87,6 87,7
Konszolidált bruttó államadósság 65,2 83,4 82,5 86,5
Hazai 12,1 23,2 23,5 24,5
Külföldi 53,3 60,2 59,0 62,0
Nemzetközi tartalékok 15,7 21,9 20,3 33,0
Megjegyzés: A konszolidált állami költségvetés a központi kormányzat mellett magában foglalja a költ-
ségvetésen kívüli alapokat, a társadalombiztosítási, az egészségbiztosítási alapokat és a helyi önkormányza-
tokat is. Az SNA- és a GFS-módszer közötti fõ különbségek: az állami költségvetés SNA-rendszerében a
privatizációs bevétel és az állam által nyújott hitelek törlesztése nem szerepel bevételként a költségvetésben,
így szemben a GFS-módszerrel a finanszírozási igényt ezek a tételek nem csökkentik; az SNA-módszer
a külföldi hitelfelvételt bevételként tartja nyilván, míg a GFS-rendszer finanszírozásként. A konszolidált
bruttó államadósság magában foglalja az államháztartás teljes (hazai és külföldi) adósságát, valamint a Ma-
gyar Nemzeti Bank külföldi adósságát.
a
Elõzetes adat.
Forrás: MNB [1996c] és a Magyar Nemzeti Bank közlése.
sára.25 Kár, hogy egyik-másik intézkedést kellõ elõkészítés nélkül, kapkodva vezették
be.26 Ám még így is van szimbolikus jelentõsége annak, hogy egyáltalán sor került ilyen
rendelkezésekre. Az elmúlt három évtizedben a változások egyirányúak voltak: évrõl
évre újabb jogosultság, az állam újabb jóléti elkötelezettsége adódott hozzá a korábbiak-
hoz. A jogosultságok mindenkori rendszere politikai tabu volt; nem volt olyan politikai
erõ, amely vállalta volna a fájdalmas reformokat. Most bebizonyosodott, hogy igenis
lehet változtatni. Ez utat nyit a reformgondolkodásra ezen a területen is. Megkezdõdött a
jóléti szektor reformjára vonatkozó javaslatok kidolgozása és az elképzelések megvitatá-
sa. Sajnálatos, hogy ez még csak a kezdet kezdetén tart.27
A nemzetközi tapasztalat azt mutatja, hogy a fiskális reformok akkor tartósak, ha
inkább a kiadások csökkentésén, s kevésbé a bevételek növelésén alapulnak (lásd Alesina
Perotti [1995], GiavazziPagano [1994]). Ez fokozottan érvényes Magyarországra, amely
azok közé az országok közé tartozik, amelyekben a legmagasabb az állami kiadások és a
GDP aránya. (Lásd az 5. táblázatot.) A program radikális lépéssel elindult ezen az úton.
A költségvetési deficit 1995. évi csökkentése a következõ aránnyal jellemezhetõ: 1 forint
bevételnövekedés körülbelül 3 forint kiadáscsökkentéssel társult.28
A fiskális reform nagyobb része hátravan; ez magában foglalja majd az állam szerepének
25
A fentiekben felsorolt konkrét kiadáscsökkentõ változások aránylag még kevéssé befolyásolták az 1995.
évi fiskális helyzetet; igazából 1996-ban s még inkább 1997-ben éreztetik majd hatásukat.
26
Nagy hiba, hogy egyes intézkedések, eredeti formájukban, sértették az alkotmányosság követelménye-
it, s ezért az Alkotmánybíróság megsemmisítette azokat.
27
Lásd The World Bank [1995a]. A jóléti szektor reformjához szólt hozzá többek között Andorka
KondratasTóth [1995], Augusztinovics [1993], AugusztinovicsMartos [1995], Ferge [1995], [1996a],
[1996b], Kornai [1996].
28
Saját számítás, az MNB [1996b] 110. o. adatai alapján.
602 Kornai János
5. táblázat
A konszolidált állami költségvetés kiadásai
Nemzetközi összehasonlítás
(a GDP százalékában)
Ország Év A konszolidált állami költségvetés

folyó tõke- teljes
kiadásai
Litvánia 1993 22,0 2,6 24,6
Kazahsztán 1993 23,5
Észtország 1993 30,2 2,0 32,2
Oroszország 1993 32,9
Egyesült Államok 1992 36,3 2,5 38,8
Románia 1992 37,0 4,4 41,4
Egyesült Királyság 1991 39,7 4,1 43,8
Franciaország 1992 46,2 4,6 50,9
Csehország 1993 41,4 6,8 48,2
Kanada 1991 48,3 2,2 50,5
Németországa 1992 45,7 4,9 50,6
Ukrajna 1993 50,4 1,7 52,1
Ausztria 1992 46,8 5,5 52,3
Belgium 1992 50,7 3,1 53,8
Hollandia 1992 52,7 3,8 56,5
Norvégia 1990 53,2 3,5 56,7
Magyarország 1994 55,1 6,7 61,8
Dániaa 1993 58,9 2,8 61,8
Svédország 1993 67,6 3,3 71,0
a
Elõzetes adat.
Forrás: Horváth [1996] 11. o. Elsõdleges források: IMF [1994a]; Litvánia és Észtország: IMF [1994b],
Kazahsztán: IMF [1994c], Ukrajna: IMF [1994d], Oroszország: IMF [1994e], Magyarország: a Pénzügymi-
nisztérium kiadványai alapján számított adat. A GDP-adat forrása Ausztria és Németország esetében: The
World Bank [1995b].
újraértékelését. Számos olyan funkciót, amelyet korábban az állam látott el, bürokratikus
úton, az adófizetõk pénzébõl, egészben vagy részben át kell adni a piacnak, profitorientált
és nonprofit szervezeteknek, valamint a civil társadalom szervezõdéseinek.
Monetáris politika és a megtakarítások
Amikor a pénzügyi kormányzat és a központi bank az elõre bejelentett csúszó árfolyam-

rezsim mellett döntött, ezzel lényegesen szûkebbre vonta a monetáris politika mozgáste-
rét. A választott rezsim egy adott idõpontra vonatkozóan alapjában véve fix árfolyamot
szab meg, illetve csak azt engedi meg, hogy az árfolyam egy szûk sávon belül térjen el a
fix középértéktõl. Igaz, a dinamikát tekintve a fix árfolyam folyamatosan módosul, ez
azonban nem változtat azon, hogy a jelenlegi eljárás a fix, nem pedig a flexibilis, lebegõ
rezsimek családjába tartozik. Márpedig ez azzal jár, hogy a központi banknak nincsen
módjában önmaga számára monetáris mennyiségi feladatokat kitûznie, hanem alkalmaz-
kodnia kell a pénzkeresletpénzkínálat adta feltételekhez.
Bizonyos eszközei még így is maradnak: a kötelezõ tartalékráta megszabása, a keres-
kedelmi bankok kötelezõ vagy önkéntes betéteiért fizetett kamat megszabása, nyílt piaci
mûveletek stb. Mindenesetre szorongató az a tudat, hogy a központi bank, amelynek
alkotmány adta kötelessége az infláció elleni küzdelem, tulajdonképpen a második vonal-

ba került ezen a fronton. Az elsõ vonalban a költségvetési hiány és a jövedelmek elszala-
dása körül folyik a harc.
Miközben a monetáris politika szigorú volt, a kiigazítási-stabilizációs programot nem
annyira az összes hitelkihelyezés szûkítésével kívánta szolgálni, hanem sokkal inkább
annak átcsoportosításával. Az 1995. évet az jellemezte az elõzõ évvel szemben, hogy
relatíve kevesebb pénzügyi forrás jutott a költségvetésnek, és relatíve több a vállalati
szektornak. Ez az átcsoportosítás is a program nem ortodox vonásai közé tartozik.
A monetáris szférában az egyik leginkább örvendetes jelenség tulajdonképpen eléggé
váratlan volt. Miközben a gazdaságpolitika a háztartási jövedelmek szûkítésére irányult,
a háztartások megtakarítása megnõtt. A háztartások nettó hitelnyújtása az 1994. évi 294
milliárd forintról 1995-re 391 millárd forintra nõtt.29 Ez az inflációt leszámítva 3 száza-
lékos megtakarításnövekedést jelent. Bizonyára több tényezõ játszott szerepet. Egy ideig
eléggé megemelkedtek a reálkamatok ahhoz, hogy megtakarításra ösztönözzenek.30 Ezen
túlmenõen talán az is megtakarításra késztet, hogy mind többen érzik: a jövendõ elég sok
bizonytalanságot rejt magában, s nem építhetnek egyértelmûen a paternalista állam segít-
ségére. Sok minden változás tudatosítja ezt az emberekben: a teljes foglalkoztatottságot
és a krónikus munkaerõhiányt felváltó tömeges munkanélküliség, a korábban puha költ-
ségvetési korlát megkeményedése és ezzel együtt a vállalat túlélésének állandó fenyege-
tettsége, valamint a jóléti állam által vállalt univerzális jogosultságok várható csökkenté-
se. Feldstein [1974] felvetette: az állami gondoskodás kiterjesztése csökkenti a magánmegta-
karítást. Azóta vita folyik arról a nyugati világban, hogy ez a hipotézis mennyire állja
meg a helyét. Most a posztkommunista átmenet laboratóriumában mód lesz a hipotézis
újfajta tesztelésére, ezúttal az ellenkezõ elõjelû folyamat tükrében. Korai még messzeme-
nõ következtetéseket levonni az 1995. évi magyar adatokból. A magyar megtakarítások
még sokat ingadozhatnak, sokféle egyéb tényezõ (elsõsorban a kamatok és a jövedelmek)
hatására. Mindenesetre tanulságos lesz a folyamat nemzetközi összehasonlító megfigye-
lése.
A magyar gazdaság külsõ és belsõ egyensúlya szempontjából igen nagy a jelentõsége
annak, hogy a háztartási megtakarítási ráta minél kevésbé ingadozzon, és a háztartási
megtakarítás reálértékben megbízhatóan növekedjék. Ha újra visszaesne, az többek kö-
zött azonnal éreztetné a hatását az aggregált keresletre és végsõ soron a folyó fizetési
mérlegre. Többféle módon segíthetõ a megtakarítás növekedése:
Kívánatos lenne, ha a háztartási megtakarítások reálhozama minél kisebb ingadozás-
sal, tartósan pozitív maradna. (Az 5. ábra szemlélteti, hogy ezt a szilárdságot évek óta
nem sikerült elérni.) A program elsõ sikerei nyomán megfordult a korábbi irányzat: a
(jórészt rejtett) tõkemenekülés helyett megkezdõdött a külföldi tõke beáramlása. A be-
fektetõk egy része nem törekszik tartós reálbefektetésre, hanem inkább csak rövid lejára-
tú állampapírokat vásárol. Ezek igen vonzó befektetésnek bizonyulnak, hiszen az árfo-
lyamkockázatot szinte teljesen kiküszöböli a jelenlegi árfolyamrezsim, s a magyar állam-
papír jelentõs és biztos reálhozamot ígér. Ez a beáramlás már eddig is jelentõs mértékben
29
A háztartási szektor nettó hitelnyújtása = bruttó pénzmegtakarítás hitelfelvételi többlet. (Mindhárom
adat flow változó.) Az adat forrása: Pénzügyminisztérium [1996b], 14. táblázat.
30
A forintban kimutatott összes háztartási megtakarítás növekedéséhez hozzájárult az is, hogy a folyama-
tos leértékelés következtében nõ a devizabetét forintellenértéke.
604 Kornai János
5. ábra
Konverzióprémium
Megjegyzés: Az ábrán a háromhónapos kincstárjegy prémiuma és a Nemzeti Banknál történõ konverzió

szerepel.
A konverzió ábrája: a negatív elõjel a forintról konvertibilis valutára történõ nettó konverziót jelöli, a
pozitív elõjel pedig a konvertibilis valutáról forintra történõ nettó konverziót.
A prémium ábrája: a prémium a kincstárjegy többlethozama, a valutabetétek átlagos kamata és a forint
nominális leértékelése felett [prémium = (1 + kincstárjegy hozam)/(1 + százalékos árfolyamváltozás a
kincstárjegy futamideje alatt)/(1 + devizakamat)]. Az árfolyamváltozás számításához használt valutakosár
(70 százalék német márka, 20 százalék dollár) a magyar külkereskedelem arányait tükrözi.
A számítás 1994-re és 1995-re tényadatokon, 1996 elsõ negyedévére pedig elõzetes becslésen alapul.
Forrás: A Magyar Nemzeti Bank közlése.
lejjebb szorította a korábban magas kamatokat. A háztartási megtakarítás szempontjából

káros lenne, ha a kamatszint túlságosan leesne.31
Folytatni kell azokat a reformokat, amelyek szûkítik az adóból (illetve az adószerûen
kirótt kötelezõ járulékokból) finanszírozott bürokratikus közszolgáltatások körét és ki-
szélesítik a decentralizált nyugdíjpénztárak, betegbiztosító pénztárak, lakásépítési taka-
rékpénztárak szerepét. Amint ezek a reformok éreztetni fogják a hatásukat nemcsak az
ingyenes szolgáltatások és transzferek szûkülésében, hanem az adók és járulékok csök-
31
A spekulatív rövid távú tõkebeáramlás egyéb nagy problémákat is okoz. A kemény deviza konverziója
erõsíti az inflációs nyomást, a sterilizáció igen költséges. Az így keletkezõ devizatartalék-többlet jelenlétére
nem lehet biztosan számítani, mert amilyen könnyen jött, olyan könnyen elillanhat. Nehéz megállapítani, mi
is lenne a kamatok és állampapírhozamok kívánatos szintje. És még ha tudnánk is, a központi bank csak
közvetve és késleltetésekkel tud hatni a jelenleg még igen nagy súrlódással mûködõ, vékony hitel- és
tõkepiacra. (Lásd errõl a kérdésrõl Darvas [1996], DarvasSimon [1996], DornbuschGoldfajnValdés [1995],
Sachs [1996].)
kentésében is, ösztönözni fogják a magánmegtakarítást. Ez egyúttal feltétele a decentra-

lizált tõkepiac kibõvülésének, és annak, hogy nagyobb szerephez jussanak az institucionális
befektetõk.
Privatizáció
A privatizáció újabb hulláma nem volt az 1995 márciusában bejelentett kigazítási-stabili-

zációs csomag része. Ellenkezõleg, a pénzügyi vezetés többször is hangsúlyozta: a gaz-
daság súlyos egyensúlyzavarát akkor is le kell küzdeni, ha nem keletkeznek rövid idõn
belül nagy privatizációs bevételek. Joggal hangoztatták: a privatizáció gyakorlati megva-
lósulását nem szabad alárendelni rövid távú fiskális szempontoknak.
Hosszú ideje folyt már több kulcságazat privatizációjának elõkészítése. Sok késlekedés
és huzavona után végül is elkészültek az akciót szabályozó törvények, s kiépült a termé-
szetes monopóliumok regulációjának jogi és szervezeti infrastruktúrája. Amikor ezeken
a teendõkön sikerült túljutni, egyszerre felgyorsult a folyamat. Néhány hónapon belül
igen nagy lépéssel haladt elõre az energiaszektor és a távközlés privatizációja. Több nagy
állami bankot és egész sor jelentõs feldolgozóipari vállalatot is privatizáltak. Az 1995-
ben és a korábbi években megvalósult privatizálás pénzügyi eredményeit a 6. táblázat
tekinti át.
A vevõk zömében nagy nyugati vállalatok voltak. A velük kötött szerzõdések elõírják
e kulcságazatok erõteljes fejlesztését. Hogy csak egyetlen példát említsek: évtizedeken át
a hiánygazdaság egyik legkeservesebb megnyilvánulása volt a telefonhiány; éveken át
százezrek vártak arra, hogy telefon legyen a lakásukban. A privatizálás megkezdése óta,
1994-tõl 1996 elsõ negyedévéig 650 ezer új telefonvonalat helyeztek üzembe. A kon-
cessziós szerzõdés legalább évi 15,5 százalékos fejlesztési kötelezettséget ír elõ, amit a
Matáv az eddigiekben túlteljesített.32 Néhány év múlva a telefonszolgáltatás eladók piacá-
ból vevõk piacává válik.
Külön is figyelemre méltó, hogy nemcsak az új külföldi tulajdonosok vállalkoznak,
privatizálási megállapodás keretében, fejlesztési feladatokra. A már korábban magyaror-
szági tulajdont szerzett nagy nemzetközi vállalatok sorra-rendre újabb beruházásokba
fognak, ami hozzá fog járulni a magyar gazdaság korszerûsítéséhez.
Nem ennek a cikknek a feladata a magyarországi privatizálás tapasztalatainak elemzé-
se.33 Itt most csak a makrogazdasági mellékhatásokra térek ki. Az 1995. évi közvetlen
külföldi tõkebefektetés, beleértve a privatizálással összefüggésben befizetett összegeket,
körülbelül 4,6 milliárd dollár volt (lásd a 6. táblázatot). Az összeg nagyságát jól szemlél-
teti az a tény, hogy a külsõ egyensúlyhiány legrosszabb évében, 1994-ben 3,9 milliárd
dollár volt a folyó fizetési mérleg hiánya, ami már más, korábban tárgyalt hatásokra
1995-ben 2,5 milliárd dollárra csökkent (lásd az 1. táblázatot).
Vita folyt a hirtelen ölünkbe hullott bevétel felhasználásáról. Sok igénylõ jelentkezett;
nagy volt a nyomás a pénz népszerû felhasználására, magyarán: elfogyasztására. Vé-
gül felülkerekedett a közgazdasági józanság; az a döntés született, hogy a kulcságazatok
privatizációjából eredõ bevételt a magyar államadósság csökkentésére kell felhasználni.
Adatván a nagy adósságteher, az ily módon létrejövõ kamatmegtakarítás ígérkezik a
legbiztosabb és már csak ezért is leghatékonyabb befektetésnek. Arról nem is szólva,
32
Az adatok a Matávtól származnak.
33
Errõl a kérdésrõl lásd Laki [1993], MajorMihályi [1994], Mihályi [1992], [1994], [1995], Voszka
[1992], [1993], [1994].
606 Kornai János
6. táblázat
A külföldi közvetlen tõkebeáramlás Magyarországra, 19901995
(millió dollár, évi flow-adatok)
Beruházás formája 1990 1991 1992 1993 1994 1995
Készpénzben történõ külföldi
tõkebeáramlás 311 1459 1471 2339 1147 4453
ebbõl: privatizációs bevétel 8 329 519 1202 104 3024
Apportként behozott külföldi tõke 589 155 170 142 173 117
Összes külföldi közvetlen beruházás 900 1614 1641 2481 1320 4570
Forrás: Az Állami Privatizációs és Vagyonkezelõ Rt. közlése, kivéve az 1995-ös privatizációs bevétel
adatot, amely a Magyar Nemzeti Bank közlése.
hogy az eladósodottság csökkenésének számos kedvezõ externális hatása van az ország

pénzügyi helyzetének megítélésére és a befektetõi kedv ösztönzésére.
Hogyan tovább?
A további fejlõdés meghatározója jelentõs részben nem a gazdasági, hanem a politikai

szféra. Kész lesz-e a kormány, annak minden tagja és a jelenlegi parlamenti többség
tovább folytatni az eddigi gazdaságpolitikát? Nem fog-e irányt váltani, különösen annak
tudatában, hogy mind közelebb kerülünk az 1998-ban esedékes választásokhoz? Milyen
lesz a lakosság különbözõ csoportjainak viszonya a kiigazítás és stabilizáció eredménye-
ihez és költségeihez; milyen erõviszonyok alakulnak ki a támogatók és az ellenzõk kö-
zött? És mivel a feladatok nagy része messze túlmutat 1998-on, mi lesz a választások
utáni kormányzat és parlamenti többség politikai összetétele és gazdaságpolitikája? Ezen
a helyen csak kérdéseket tettem fel, annak jelzésére: tisztában vagyok azzal, hogy a
válaszoknak perdöntõ jelentõségük van a jövõ megítélése szempontjából. Mégis más
tanulmányaimra marad a kísérletem e kérdéskör megválaszolására ebben a munkámban
a szorosabban vett közgazdasági és gazdaságpolitikai prognózisra és ajánlásokra szorít-
kozom.
Hosszan tartó folyamat
Az 1995-ös magyarországi kiigazítási-stabilizációs program kisméretû sokkterápia volt,

amely egyes makrogazdasági mutatók tekintetében hamar gyors javulást hozott. A nem-
zetközi tapasztalat azonban azt mutatja: az eredmények törékenyek és hamar kicsúszhat-
nak a gazdaságpolitika kezébõl.
A gazdaság különbözõ bajai között sokfajta interakció érvényesül. Van olyan gazdasá-
gi nehézség, amelynek csökkentése egyúttal segít a másik gond enyhítésében is. Csak két
példát említek a kedvezõ interakciókra, az üdvözítõ köröknek (az ördögi körök
ellenpárjának) szemléltetésére. Amikor kisebb lesz a költségvetési hiány, akkor a kor-
mányzat összes kölcsönigényének csökkenése crowding-in hatással jár, több forrás jut
magánhitelezésre, ami gyorsítóan hat a növekedésre; ez növeli a költségvetési bevételt,
és tovább csökkenti a hiányt. Az állami kölcsönigény szûkülése egyúttal a külföldi hite-
lekre irányuló keresletet is csökkenti, ezáltal javul az ország adóssághelyzete. Csökken
az adósságért fizetett kamatfelár. Ezért is érdemes lényegesen tovább haladni a magyar-
országi költségvetési hiány csökkentésében.
A másik példa: az üzleti körök hangulata. A program néhány hónap alatt megnövelte
a vállalkozók és befektetõk bizalmát Magyarországon és külföldön. A KopintDatorg
1987 óta negyedévenként tesz fel az üzleti helyzetre és a kilátásokra vonatkozó azonos
kérdéseket vállalati vezetõknek. Legutóbbi jelentésük szerint (Kopint-Datorg [1996]) a
feldolgozóiparban 1996 januárjában kedvezõbb volt a helyzetmegítélés, mint bármikor a
korábbi évtizedben. A külföldi befektetések új hulláma, amelyrõl a privatizálás során
már szó volt, ugyancsak ezt igazolja. A bizakodás maga is növekedési tényezõvé válik, a
növekedés folytatódása, jó esetben gyorsulása pedig tovább erõsíti az optimizmust.
Vannak azonban kedvezõtlen interakciók, ördögi körök is, amelyekkel józanul szá-
molni kell. Erre is néhány példát hozok fel. A cikk korábbi részeiben szó volt már a
reálárfolyam szinten tartásáról, ami adott inflációs ütem mellett azzal azonos ütemû
nominális leértékelést tesz szükségessé. Ez beépül az inflációs várakozásokba, s hozzájá-
rul a tehetetlenségi (inerciális) infláció rögzõdéséhez. Igen nehéz egyszerre tovább javí-
tani az ország külkereskedelmi helyzetét, megakadályozni eladósodottságának növekedé-
sét és ugyanakkor disinflációt megvalósítani. További példák: a növekedés erõltetése
fiskális eszközökkel súlyosbíthatja a költségvetési hiányt, s megfordítva, a költségvetési
deficit minden áron való letörése például nagy adóemelésekkel recessziót okozhat. Ami
az egyik baj szempontjából gyógyszer, az a másik baj szempontjából méreg.
A hasonló problémákkal viaskodó latin-amerikai országok tapasztalata azt mutatja,
hogy ez a küszködés akár egy-két évtizeden át is eltarthat. Hol az egyik, hol a másik
gazdasági feszültség élezõdik ki, majd az aktuális baj elleni terápia ismét egy másik
nehézséget okoz. Van olyan ország, amely egy-egy sikeres részleges stabilizációs akció
után újra és újra visszaesik a régi bajok valamelyikébe: vagy a termelés esik súlyosan
vissza, vagy a folyó fizetési mérleg egyensúlya bomlik meg, vagy az infláció gyorsul
meg, vagy egynél több baj támad fel. Chile, a gazdasági szempontból talán legsikere-
sebbnek tartott latin-amerikai ország, 1978-ban került át a gyors infláció tartományából a
mérsékelt ütemû, évenként 2040 százalékos infláció tartományába. További 17 évig
tartott, amíg az infláció a mérsékelt sávból végre 1995-ben eljutott az egyszámjegyû
inflációig, miközben mindvégig impozáns ütemben, átlagosan évi 4,8 százalékkal nõtt a
termelés.34 Nem zárható ki az, hogy Magyarországon ez hamarabb valósul meg de nem
számíthatunk rá teljes bizonyossággal. Kár magunkat és egymást azzal hitegetni, hogy
elegendõ egyetlen nagy kiigazítási-stabilizációs akció, s utána két-három éven belül ma-
guktól rendbe jönnek a dolgok.
Az egyik legnagyobb veszély éppen az elbizakodottság. Most már egy kicsit jobb a
helyzet, most már nincs szükség ugyanolyan szigorra, mint korábban ... ez csábító
gondolat minden kormánypolitikus számára. Máris mutatkoznak Magyarországon ilyen
jelek. Például ez év elején ismét megugrott a nominálbérek kiáramlása, ismét megnõtt az
import, a beruházási tevékenység lassulni látszik. Állandó készenléti állapotra van szük-
ség, amely tüstént fellép a kedvezõtlen jelenségek ellen.
Elgondolkoztatóak ebbõl a szempontból a program elõzményei. Van olyan nézet a
reformok politikai és társadalmi hátterét vizsgáló politikai-gazdaságtani kutatók körében,
hogy a politikus kizárólag a már bekövetkezett válság hatására kész népszerûtlen akcióra
(DrazenGrilli [1993]). A magyar program, mint korábban már hangsúlyoztam, preven-
tív jellegû volt, ami félig igazolja, félig cáfolja ezt a hipotézist. Ha nem is maga a krízis,
de annak fenyegetõ közelsége húzta meg a ravaszt. Mennyire kell közel jutni a válság-
hoz, hogy a politikus összeszedje a bátorságát? Lehetetlen-e arra számítani, hogy már
34
Az adatok forrása: IMF [1995], 122123. o., 288291. o., és 1995-re: IMF [1996b], 65. o. és Instituto
Nacional de Estadisticas [1996].
608 Kornai János
bekövetkezett válság, sõt válságfenyegetettség nélkül is, pusztán a közgazdasági össze-

függések belátásának hatására kellõen karbantartsák a gazdaságot?
Megvallom, nem vagyok biztos a válaszban. Még az olyan konszolidált, stabil orszá-
gokban, mint az Egyesült Államok vagy Franciaország is húzzák-halasztják a réges-rég
megérett fiskális reformokat és/vagy szigorúbb monetáris politikát, mert a következmé-
nyek népszerûtlenek lennének.
A prioritások megválasztása
Visszatérve a magyarországi helyzetre, az egyik nehéz probléma a gazdaságpolitika pri-

oritásainak, a párhuzamos feladatok relatív súlyának helyes megválasztása. Sok vita fo-
lyik errõl. Nézetem szerint nincs univerzális szabály, amely minden országra (vagy akár-
csak egy szûkebb körre, a posztszocialista országok mindegyikére) és minden idõszakra
egyöntetûen érvényes lenne. Ha az országban gyors infláció vagy éppenséggel hiperinf-
láció uralkodott el, akkor vitathatatlanul az elsõ számú feladat annak lefékezése, legalább
évi 3040 százalékos ütemre. Elégséges tapasztalat bizonyítja, hogy ez az egészséges
fejlõdés nélkülözhetetlen feltétele (BrunoEasterly [1995], Végh [1992], FisherSahay
Végh [1996]). Ám az már kevésbé egyértelmû, hogyan kell megválasztani a prioritásokat
akkor, amikor már a mérsékelt sávba ért az infláció.
A mérsékelt infláció sávjában a disinfláció rendkívül költséges; az esetek többségében
eddig még nem sikerült megvalósítani a munkanélküliség lényeges növekedése, a terme-
lés súlyos visszaesése nélkül. Akkor már az látszik a kisebbik rossznak, ha az ország jó
ideig együtt él a mérsékelt inflációval. Vigyáz arra, hogy az ne szaladjon el, hanem
szigorúan kézben tartsák. A hangsúlyt azonban a kiegyensúlyozott, tartós növekedés
feltételeinek megteremtésére kell áthelyezni. Ez magában foglalja a költségvetési deficit
csökkentését, az állami kiadások leszorítását, a külsõ eladósodottság növekedésének
megállítását (s ahol szükséges, az adósság/GDP arány javítását), az export és a beruházá-
sok elõmozdítását. Mindez elõsegíti azt, amit sok más módon is indokolt elõmozdítani: a
növekedés felgyorsulását. Mindennek melléktermékeként, kísérõjelenségeként helyes
jövedelmi és árpolitikával, valamint monetáris politikával társulva az infláció fokozato-
san lassulhat. Nézetem szerint nem lenne célszerû az adott helyzetben az infláció sürgõs
és radikális lefékezését minden más feladat elébe helyezve erõltetni.
Lehetséges, hogy a posztszocialista gazdaságok ebbõl a szempontból is érdekes kísér-
leti laboratóriumnak bizonyulnak majd. Más-más induló helyzet alapján, más-más gaz-
daságpolitikát alkalmaznak a különbözõ kormányok, vannak és bizonyára lesznek a jö-
võben is országok, amelyek pénzügyi kormányzata az árfolyam reálfelértékelését hasz-
nálja fel az inflációs ütem csökkentése érdekében. A magam részérõl Magyarországon ez
ellen érvelek, és továbbra is elõvigyázatosságot ajánlok a forint reálfelértékelõdésének és
a kereskedelmi mérleg újbóli romlásának fenyegetésével szemben.35
Biztató jel: a termelékenység növekedése
Miközben az olvasó érzékelheti, hogy a magyar gazdaságot több ponton sebezhetõnek

tartom, s megpróbálom felhívni a figyelmet a veszélyekre, ugyanakkor van a gazdaság-
nak egy alapvetõen fontos dimenziója, amely nagy bizakodással tölt el, és ez a munka
termelékenységének növekedése. Már korábban szó volt a cikkben arról, hogy javul a
35
Hasonló álláspontot fejt ki DarvasSimon [1995].
7. táblázat
Munkatermelékenység posztszocialista országokban
Nemzetközi összehasonlítás
Átlagos munkatermelékenység
Ország (Reál GDP/foglalkoztatás; 1989=1)
1989 1990 1991 1992 1993 1994
Bulgária 1,00 0,97 0,88 0,89 0,88 0,91
Csehország 1,00 0,97 0,88 0,89 0,88 0,91
Magyarország 1,00 0,98 0,92 1,05 1,11 1,16
Lengyelország 1,00 0,92 0,91 0,98 1,00 1,07
Románia 1,00 0,95 0,83 0,77 0,81
Oroszország 1,00 0,89 0,74 0,66 0,57
Szlovákia 1,00 0,98 0,95 0,93 0,92 0,96
Forrás: McHale [1996, 1. táblázat] számítása az alábbi források alapján: European Commission [1995],
EBRD [1995] és a Short-Term Economic Indicators: Transition Economies OECD-kiadvány különbözõ szá-
mai.
magyar export versenyképessége. Ez részben az árfolyam alakulásán múlik, de még

ennél is fontosabb a fundamentális reálfolyamat hatékonysága. A növekedés (és a ma-
gyaréhoz hasonló kis, nyitott gazdaság esetében: az export vezérelte növekedés) kulcs-
kérdése a termelékenység dinamikája.
A 7. táblázat több posztszocialista ország termelékenységi idõsorait hasonlítja össze.36
Ez a mutató Magyarországon alakult a legkedvezõbben. Több tényezõ játszott ebben
közre.
Miközben a tulajdonviszonyok átalakulása lassabban haladt, mint ahol úgynevezett
tömeges privatizációt hajtottak végre, azaz ingyenesen osztottak szét elaprózott tulaj-
donjogokat, a magyar privatizációs folyamat inkább teremtett valóságos tulajdonoso-
kat. Fõként olyan természetes személyek vagy korábban már létezõ élõ vállalkozások
váltak tulajdonossá, akik vagy amelyek valóságos felügyeletet tudnak gyakorolni a me-
nedzsment felett, és ki tudják kényszeríteni a profitmotiváció érvényesülését. Ez is hoz-
zájárult ahhoz, hogy számos vállalatban mélyreható átszervezés (restructuring) ment végbe.
Magyarországon valóban megkeményedett a költségvetési korlát. Ezt elõmozdították a
piacgazdasággal konform, a pénzügyi fegyelmet erõsítõ törvények: az új csõdtörvény,
banktörvény és számviteli törvény. Igaz, egy idõben súlyos nehézségeket okozott a csõd-
törvény néhány szélsõségesen megfogalmazott elõírása, de az elsõ hibákat gyorsan kor-
rigálták. Végeredményben mégis csak természetes szelekció megy folyamatosan végbe,
s ennek nyomán azok a vállalkozások maradnak életben, amelyek valóban hatékonyak és
jövedelmezõek.37
Az elõbbiekkel összefügg, hogy Magyarországon többé-kevésbé megvalósult a szoci-
alista rendszerben kialakult kapun belüli munkanélküliség felszámolása. A magyar gaz-
daságban már jórészt végbement az a sok emberi szenvedéssel, a munkahely elvesztésé-
36
A posztszocialista országok termelékenységének összehasonlításáról lásd McHale [1996].
37
Sajnos, a tendenciák nem egyértelmûek. A súlyos pénzügyi helyzetben lévõ vállalatoknak ma már jóval
ritkábban dobnak oda mentõkötelet. Viszont a vállalati szektor pénzügyi bajainak egy része mostanában
inkább a nem teljesítõ bankhitelek formájában jelenik meg. A bankokat pedig eddig többnyire kimentették
a csõd elõl. (Igaz, kevésbé magabiztosan építhetnek az állami segélyakcióra, mint a múltban, hiszen immár
sor került néhány életképtelen bank felszámolására.) Mindenesetre nem állítható, hogy már túljutottunk
volna a puha költségvetési korlát szindrómáján.
610 Kornai János
nek kínzó élményével együtt járó keserves folyamat, amelyet, úgy tûnik, jó néhány más
posztszocialista országban megpróbálnak elodázni.
Valamennyi eddig felsorolt változás egyik közös magyarázata: a külföldi közvetlen
tõkebefektetés különlegesen magas aránya Magyarországon. A Kelet-Európába irányuló
külföldi tõkebefektetésnek mintegy a fele Magyarországra jött. Ez nemcsak makropénzügyi
szempontból kedvezõ, hanem hozzájárult új termékek, új technológiák és új vállalatirá-
nyítási módszerek bevezetéséhez, a munkafegyelem és a szervezettség megerõsödésé-
hez.
A munka termelékenységének folyamatos növekedése önmagában nem elégséges a
gazdaság tartós növekedéséhez. Sok egyéb körülménynek is kedvezõen kell alakulnia;
egy részükkel részletesen foglalkozott a cikk. Az azonban elméletileg is belátható és
széles nemzetközi gazdaságtörténeti tapasztalattal igazolható: ez az egyik legfontosabb
vagy talán a legfontosabb feltétele annak, hogy a gazdaság egészségesen és tartósan
fejlõdjék. Többek között ez is okot ad arra, hogy a sok nehézség közepette bizakodhas-
sunk a magyar gazdaság jövõjében.
Hivatkozások
ALESINA, A.PEROTTI, A. [1995]: Reducing Budget Deficits. Kézirat. A Growing Government

Debt International Experiences címû konferencián elhangzott elõadás. Stockholm, június 12.
ANDORKA RUDOLFKONDRATAS, A.TÓTH ISTVÁN GYÖRGY [1995]: A jóléti rendszer jellemzõi és
reformjának lehetõségei. Közgazdasági Szemle, 1. sz., 129. o.
ANTAL LÁSZLÓ [1994]: Az örökség. A gazdaság helyzete és a feladatok. Társadalmi Szemle, 49.
évf., 10. sz., 1221. o.
AUGUSZTINOVICS MÁRIA [1993]: Egy értelmes nyugdíjrendszer. Közgazdasági Szemle, 5. sz., 415
431. o.
AUGUSZTINOVICS MÁRIAMARTOS BÉLA [1995]: Számítások és következtetések nyugdíjreformra.
Közgazdasági Szemle, 11. sz., 9931023. o.
BANCO DE MEXICO [1995]: Indicadores Economicos, december.
BANCO DE MEXICO [1996a]: Indicadores Economicos, február.
BANCO DE MEXICO [1996b]: Indicadores Economicos, május, internet-adatbázis.
BÉKESI LÁSZLÓ [1993]: A feladat öt szöglete. Farkas Zoltán interjúja Békesi Lászlóval. Társadalmi
Szemle, 48. évf., 3. sz., 313. o.
BÉKESI LÁSZLÓ [1994]: A társadalom még nincs tisztában a gazdasági helyzettel. Karsai Gábor
interjúja Békesi Lászlóval. Figyelõ, július 14., 1315. o.
BÉKESI LÁSZLÓ [1995]: Mást választhatunk, de jobbat aligha. Népszabadság, július 8, 1718. o.
BLANCHFLOWER, D. G.OSWALD, A. J. [1994]: The Wage Curve. MIT Press, Cambridge és Lon-
don.
BOKROS LAJOS [1995a]: A leendõ pénzügyminiszter huszonöt pontja. Bokros Lajos szakmai cselek-
vési programjának alapvonalai. Népszabadság, február 17., 15. o.
BOKROS LAJOS [1995b]: Az államháztartásról, a stabilizációról. Bokros Lajos pénzügyminiszter
tájékoztatója. Pénzügyi Szemle, 40. évf., 4. sz., 259262. o.
BOKROS LAJOS [1996]: Növekedés és/vagy egyensúly avagy az 1995. március 12-én meghirdetett
stabilizáció tanulságai. Népszabadság, március 11., 8. o.
BORBÉLY LÁSZLÓ ANDRÁSNEMÉNYI JUDIT [1994]: Az államadósság növekedésének összetevõi 1990
1992-ben. Közgazdasági Szemle, 2. sz., 110126. o.
BORBÉLY LÁSZLÓ ANDRÁSNEMÉNYI JUDIT [1995]: Eladósodás, a külsõ és belsõ államadósság alaku-
lása az átmenet gazdaságában (19901993). Megjelent: Rendszerváltás és stabilizáció. A piac-
gazdasági átmenet elsõ évei. Szerk.: Mellár Tamás. Magyar Trendkutató Központ, Budapest,
123166. o.
BRUNO, M. [1993]: Crisis, Stabilization, and Economic Reform: Therapy by Consensus. Oxford
University Press, New York.
BRUNO, M.EASTERLY, W. [1995]: Inflation Crises and Long-Run Growth. NBER Working Paper
Series, No. 5209, National Bureau of Economic Research, Harvard University, Cambridge,
augusztus.
COOPER, R. N. [1992]: Economic Stabilization and Debt in Developing Countries. MIT Press,
Cambridge és London.
CSABA LÁSZLÓ [1995]: Gazdaságstratégia helyett konjunktúrapolitika. Külgazdaság, 39. évf., 3.
sz., 3646. o.
DARVAS ZSOLT [1996]: Exchange Rate Premia and the Credibility of the Crawling Target Zone in
Hungary. Discussion Paper Series, No. 1307, Centre for Economic Research, London, január.
DARVAS ZSOLTSIMON ANDRÁS [1996]: Tõkebeáramlás, árfolyam- és pénzpolitika. Kézirat. Magyar
Nemzeti Bank, közgazdasági és kutatási fõosztály, Budapest, február.
DORNBUSCH, R.FISCHER, S. [1993]: Moderate Inflation. The World Bank Economic Review, 7.
évf., 1. sz., 144. o.
DORNBUSCH, R.WERNER, A. [1994]: Mexico: Stabilization, Reform and No Growth. Brookings
Papers on Economic Activity, 1. sz., 253315. o.
DORNBUSCH, R.GOLDFAJN, I.VALDÉS, R. O. [1995]: Currency Crises and Collapses. Brookings
Papers on Economic Activity, 2. sz., 219293. o.
DRAZEN, A.GRILLI, V. [1993]: The Benefit of Crises for Economic Reforms. American Economic
Review, 83. évf., 3. sz., 598607. o.
EBRD [1995]: Transition Report. London.
ERDÕS TIBOR [1994]: A tartós gazdasági növekedés realitásai és akadályai. Közgazdasági Szemle,
6. sz., 463477. o.
EUROPEAN COMMISSION [1995]: Employment Observatory: Central and Eastern Europe, No. 7.
FELDSTEIN, M. [1974]: Social Security, Induced Retirement, and Aggregate Capital Accumulation.
Journal of Political Economy, 82. évf., 5. sz., 905926. o.
FERGE ZSUZSA [1995]: A magyar segélyezési rendszer reformja, I. Esély, 1. sz.
FERGE ZSUZSA [1996a]: A magyar segélyezési rendszer reformja, II. Esély, 1. sz.
FERGE ZSUZSA [1996b]: A szociálpolitika esélyei. Vigilia, megjelenés alatt.
FISCHER, S.SAHAY, R.VÉGH, C. A. [1996]: Stabilization and Growth in Transition Economies:
The Early Experience. Kézirat. The International Monetary Fund, Washington, D.C., január.
GIAVAZZI, F.PAGANO, M. [1990]: Can Severe Fiscal Contractions be Expansionary? Tales of Two
Small European Countries. NBER Macroeconomics Annual, 75116. o.
GIAVAZZI, F.PAGANO, M. [1996]: Non-Keynesian Effects of Fiscal Policy Changes: International
Evidence and the Swedish Experience. Swedish Economic Policy Review, május, megjelenés
alatt.
HALPERN LÁSZLÓ [1996]: Real Exchange Rates and Exchange Rate Policy in Hungary. Discussion
Paper Series, No. 1366, Centre for Economic Policy Research, London, március.
HORVÁTH PIROSKA [1996]: Vizsgálatok az állami redisztribúció tanulmányozásához. Kézirat. Buda-
pest.
IMF [1994a]: International Financial Statistics Yearbook 1994. Washington, D.C.
IMF [1994b]: IMF Economic Review, 7. sz. International Monetary Fund.
IMF [1994c]: IMF Economic Review, 16. sz. International Monetary Fund.
IMF [1994d]: IMF Economic Review, 17. sz. International Monetary Fund.
IMF [1994e]: IMF Economic Review, 18. sz. International Monetary Fund.
IMF [1995]: International Financial Statistics Yearbook 1995. International Monetary Fund, Wa-
shington, D.C.
IMF [1996a]: International Financial Statistics, február, International Monetary Fund.
IMF [1996b]: International Financial Statistics, április, International Monetary Fund.
INSTITUTO NACIONAL DE ESTADISTICAS [1996]: Internet-adatbázis, május.
KINDLEBERGER, C. P. [1978]: Manias, Panics, and Crashes: A History of Financial Crisis. Basic
Books, New York.
KOCSIS GYÖRGYI [1995]: Mégis, kinek a bõrére. Heti Világgazgaság, október 28., 100. o.
KOPINTDATORG [1996]: Konjunktúrateszt-eredmények a feldolgozóiparban, az építõiparban és a
kiskereskedelemben, 1995. IV. negyedév. Budapest.
KOPITS, G. [1996]: Hungarys Preannounced Crawling Peg. Acta Oeconomica, megjelenés alatt.
612 Kornai János
KORNAI JÁNOS [1994]: A legfontosabb: A tartós növekedés. A makrogazdasági feszültségekrõl és a

kormány gazdaságpolitikájáról. A Népszabadságban augusztus 29. és szeptember 2. között öt
folytatásban megjelent cikksorozat.
KORNAI JÁNOS [1995]: A magyar gazdaságpolitika dilemmái. Közgazdasági Szemle, 78. sz., 633
649. o.
KORNAI JÁNOS [19951996]: Négy jellegzetesség. A magyar fejlõdés vizsgálata politikai gazdaság-
tani megközelítésben, III. rész. Közgazdasági Szemle, 1995. 12. sz., 10971117. o. és 1996.
1. sz., 129. o.
KORNAI JÁNOS [1996]: Az állampolgár és az állam: A jóléti rendszer reformja. Mozgó Világ, 22.
évf., 2. sz., 3345. o.
KÖVES ANDRÁS [1995a]: Egy alternatív gazdaságpolitika szükségessége és lehetõsége. Külgazda-
ság, 39. évf., 6. sz., 417. o.
KÖVES ANDRÁS [1995b]: Gazdaságpolitikai dilemmák és lehetõségek a Bokros-csomag után. Kül-
gazdaság, 39. évf., 11. sz., 418. o.
KRUGMAN, P. [1991]: Financial Crises in the International Economy. Megjelent: The Risk of
Economic Crisis. Szerk.: M. Feldstein. The University of Chicago Press, Chicago és London,
85128. o.
KSH [1995a]: Magyar statisztikai évkönyv 1994. Központi Statisztikai Hivatal, Budapest.
KSH [1995b]: A KSH jelenti, 12. sz. Központi Statisztikai Hivatal.
KSH [1995c]: A nemzetgazdaság munkaerõmérlege. Január 1. Központi Statisztikai Hivatal, Bu-
dapest.
KSH [1995d]: Foglalkoztatottság és kereseti arányok, 19931995. Központi Statisztikai Hivatal,
Budapest.
KSH [1996a]: KSH Statisztikai Hírek, április 2. Központi Statisztikai Hivatal.
KSH [1996b]: A KSH jelenti, 1. sz. Központi Statisztikai Hivatal.
KSH [1996c]: Magyarország nemzeti számlái, 19911994. Budapest, Központi Statisztikai Hiva-
tal, megjelenés alatt.
KSH [1996d]: Fõbb munkaügyi folyamatok. Negyedéves jelentés. Központi Statisztikai Hivatal,
Budapest.
KSH [1996e]: Statisztikai Havi Közlemények, 23. sz.
LAKI MIHÁLY [1993]: Chances for the Acceleration of Transition: The Case of Hungarian
Privatization. East European Politics and Societies, 7. évf., 3. sz., 440451. o.
LÁNYI KAMILLA [19941995]: Alkalmazkodás és gazdasági visszaesés Magyarországon és más
országokban. I. Tények és magyarázatok. II. Gazdaságpolitika és szelekció. Társadalmi Szem-
le, 49. évf., 12. sz., 1325. o. és 50. évf., 1. sz., 319. o.
LITTLE, I. M. D.COOPER, R.N.CORDEN, W.M.RAJAPATIRANA, S. [1993]: Boom, Crisis and
Adjustment. The Macroeconomic Experience of Developing Countries. Oxford University Press,
a Világbank számára publikált kiadvány, Oxford.
MAJOR IVÁNMIHÁLYI PÉTER [1994]: Privatizáció hogyan tovább? Közgazdasági Szemle, 3. sz.,
214228. o.
MCHALE, J. [1996]: Equilibrium Employment Rates and Transformational Slumps. Kézirat. Harvard
University, Cambridge, március.
MIHÁLYI PÉTER [1992]: Fosztogatás osztogatás fosztogatás. Az állami tulajdon tündöklése és
bukása. Közgazdasági Szemle, 11. sz., 10011017. o.
MIHÁLYI PÉTER [1994]: Privatization in Hungary: An Overview. Megjelent: Privatization in the
Transition Process. Recent Experiences in Eastern Europe. Szerk.: Y. Akyüz, D. J. Kotte,
Köves András és Szamuely László. United Nations Conference on Trade and Development és
KopintDatorg, Genf és Budapest 363385. o.
MIHÁLYI PÉTER [1995]: Privatisation in Hungary: Now Comes the Hard Core. Kézirat. A V.
World Congress for Central and East European Studies címû konferencián elhangott elõadás,
Varsó, augusztus 611.
MNB [1995]: Annual Report 1994. Magyar Nemzeti Bank, Budapest.
MNB [1996a]: Az 1995. évi gazdasági és pénzügyi folyamatokról. Budapest, február.
MNB [1996b]: Havi Jelentés, 2. sz. Magyar Nemzeti Bank.
MNB [1996c]: Elõterjesztés és jelentés az 1996. évi rendes közgyûlésnek a Magyar Nemzeti Bank
1995. évi üzlettervérõl. Magyar Nemzeti Bank, Budapest, április.
MNB [1996d]: Éves jelentés 1995. Magyar Nemzeti Bank, Budapest, április.
OBLATH GÁBOR [1995]: A költségvetési deficit makrogazdasági hatásai Magyarországon. Külgaz-
daság, 39. évf., 7/8. sz., 2233. o.
OBLATH GÁBOR [1996]: Makrogazdasági folyamatok. Megjelent: Konjunktúrajelentés. A világgaz-
daság és a magyar gazdaság helyzete és kilátásai 1996 tavaszán. Budapest: KopintDatorg, 1.
sz., 79118. o.
OECD [1995]: OECD Economic Outlook, december.
OECD [1996]: Economic Indicators, március.
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM (MEXIKÓ) (SHCP) [1995]: Informe sobre la Situacion Economica, las Finanzas
Publicas y la Deuda Publica. 4. negyedév.
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM [1996a]: A gazdaság helyzete 199596 fordulóján. Budapest, február.
PÉNZÜGYMINISZTÉRIUM [1996b]: Tájékoztató az 1995. évi és az 1996. év eleji gazdasági folyama-
tokról. Budapest, március.
SACHS, J. D. [1996]: Economic Transition and the Exchange Rate Regime. Kézirat. Harvard
Institute for International Development, Harvard University, Cambridge.
S ACHS, J. D.LARRAIN, F. B. [1993]: Macroeconomics in the Global Economy. Harvester
Wheatsheaf, New York.
SACHS, J. D.TORNELL, A.VELASCO, A. [1995]: The Collapse of the Mexican Peso: What Have
We Learned? Discussion Paper, No. 1724, Harvard Institute of Economic Research, Harvard
University, Cambridge, május.
SURÁNYI GYÖRGY [1995a]: A gazdaság örökölt struktúrái gúzsba kötik az országot. Válaszol Surányi
György, a Nemzeti Bank elnöke. HVG, április 29., 4748. o.
SURÁNYI GYÖRGY [1995b]: Önmagunkkal kell megállapodásra jutni. Beszélgetés árakról, bérekrõl,
kamatokról Surányi Györggyel, az MNB elnökével. Bossányi Katalin interjúja. Népszabadság,
december 30., 1. és 10. o.
SURÁNYI GYÖRGY [1996]: Jobban igen, másként nem. Szombati MH-extra Surányi Györggyel, a
Magyar Nemzeti Bank elnökével. Pintér Dezsõ riportja. Magyar Hírlap, január 6., 9. o.
SZENTGYÖRGYVÁRI ARTÚRBAÁR ILONA [1996]: A magyar nemzetgazdaság nemzetközi versenyké-
pessége 1995-ben, kitekintés 1996-ra és 1997-re. Kézirat. Magyar Nemzeti Bank, közgazdasági
és kutatási fõosztály, Budapest, április.
VÉGH, C. A. [1992]: Stopping High Inflation. IMF Staff Papers, szeptember, 39. évf., 3. sz.,
626695. o.
VOSZKA ÉVA [1992]: Not Even the Contrary is True: The Transfigurations of Centralization and
Decentralization. Acta Oeconomica, 44. évf., 1/2. sz., 7794. o.
VOSZKA ÉVA [1993]: Variations on the Theme of Self-Privatization. Acta Oeconomica, 45. évf., 3/
4. sz., 310318. o.
VOSZKA ÉVA [1994]: Centralization, Renationalization, Redistribution: The Role of the Government
in Changing the Ownership Structure in Hungary, 198993. Discussion Paper Series, No. 916,
Centre for Economic Policy Research, London, február.
WORLD BANK, THE [1995a]: Hungary: Structural Reforms for Sustainable Growth. Document of
the World Bank, Country Operations Division, Central Europe Department, Report No. 13577-
HU, Washington, D.C, június 12.
WORLD BANK, THE [1995b]: World Tables 1995. Washington, DC.
Legyen vagy ne legyen euró Magyarországon? https://novekedes.hu/mag/legyen-vagy-ne-legyen-euro-magyarorszagon
Fertőzöttek: 4166 Gyógyultak: 2721 Elhunytak: 587
EUR 351.2 USD 311.7
Legyen vagy ne legyen euró

Magyarországon?
MAG | 12 ÓRÁJA | PALÁNKAI TIBOR
A rovat támogatója:
Az utóbbi hetekben a magyar eurós tagságról többen nyilvánítottak

véleményt. Különösen érdeklődéssel olvastam a Bod Péter Ákos és
Dobozi István Ellensúlyban megjelent cikkét. Külön kiemelném a MNB
Maastricht22 kezdeményezését. Kérdésben vita alakult a magyar
pénzügyminiszter (Varga Mihály) és az MNB elnöke (Matolcsy György)
között, de érdekes vita folyt például az Eötvös Csoport ez év januári
ülésén. Úgy érzem, hogy a kérdés aktuális és fontos, s a vita alapján
megformálódhat egy széles és releváns magyar nemzeti álláspont, ami
artikulálja érdekeinket, s kijelölheti a kérdésben teendőket. A vita a
kérdésről évek óta folyoik, de úgy tűnik, a kérdés döntésre vitele
aktuálissá vált.
1 / 27 2020. 07. 02. 18:12

Mielőtt az euró magyar bevezetésének kérdésének vitatására rátérnék,

néhány tényt és összefüggést szükséges tisztázni.
1. Az alap probléma az ügyben az, hogy a pénz általában, s az euró konkréten

nem aktor, hanem eszköz. Közvetít folyamatokat és cselekvéseket,
kereskedelmet (csereeszköz), fejlesztést (hiteleszköz), politikákat (regulációs
eszköz), és eszköz az értékek megőrzésére (tartalékeszköz).
A szerep mögött azonban személyek vagy szervezetek (kormányok)

állnak, s azoknak a törekvéseit és érdekeit közvetíti.
Ez a reguláció esetében részben a spontán piaci koordináció, részben a

tudatos társadalmi koordináció megvalósulása. A pénz ugyan
megszemélyesül, misztifikálódik, majd démonizálódik, (sőt kriminalizálódik), de
ez a dolgok lényegén sokat nem változtat. Mondhatjuk szakterminológiával,
hogy a „pénz illúzióval” állunk szemben. Milliók epekednek érte, de tudjuk,
hogy „nem boldogít” bennünket. Sokszor elhangzik, hogy vér tapad hozzá. A
késsel szelhetünk kenyeret, de egyebek mellett attól lesz véres, ha gyilkolásra
használják.
Ilyen módon, a pénz közvetlen szerepe, ha egyáltalán értelmezhető,

drasztikusan leszűkül, közvetetté válik, s valójában a reguláció közvetlen
megfontolásai, szándékai vagy a mögöttes érdekek meghatározóak. Lehet
természetesen beszélni arról, hogy az euró bevezetése így vagy úgy
hatott, de a közvetlen kényszerek tettenérése majdnem, hogy lehetetlenné
válik.
2. A hatások elemzésének másik buktatója, hogy a vizsgált folyamatok

(növekedés, versenyképesség, infláció vagy foglalkoztatottság) rendkívüli
mértékben komplexek, azok a politikákon túl számos fejlettségi, strukturális,
kulturális, mentalitásbeli és még sok más tényező által meghatározottak.
2 / 27 2020. 07. 02. 18:12

Az eurós elemzések, az adatok, az elméleti és módszertani (matematikai

modellek) keretek megválasztása szempontjából többnyire megfelelnek a
legszigorúbb tudományos követelményeknek. A sok tényező közül az euró
tényező kiszálazása azonban leginkább kudarcba fullad.
Így aztán olvasom a sok tucat tudományos elemzést, ami lenyűgözően

bizonyít ezt vagy azt, meg annak az ellenkezőjét, csak éppen azt nem
tudom, milyen közel vagy messze vagyok az igazságtól.
Olvasom, hogy a szegény finnek hogyan fáztak rá az euróra, s bezzeg a

svédek jobban jártak.
Csak éppen azt nem tudom, hogy problémáknak mi köze van az euróhoz,
vagy pedig az okokat egy egyébként zavaros válság időszakban mélyebb
strukturális és egyéb összefüggésekben kell keresni.
Az elmúlt években valóban demonstrálódott a szakadék az övezet északi és

déli országai között.
Ez a szakadék azonban nem új keletű, az olaszoknak vagy a görögöknek

emberemlékezet óta deficitjük van a németekkel.
Hogy ez mennyiben nyílt szét az euró bevezetése után és abban milyen

tényezők játszottak szerepet, egyértelműen nem derül ki. A fejlett ipari észak
ugyan része integrációs magnak, de az elmaradott déli struktúrával terhelten
Olaszországnak nehezen lenne esélye, hogy a globális német ipari
hatalommal szemben kereskedelmi többletet tudjon elérni. Leértékelhetné a
valutáját reggeltől estig, a helyzeten mit sem változtatna.
Nem lehet persze állítani, hogy az eurónak semmi szerepe nem lenne.
3 / 27 2020. 07. 02. 18:12

Sőt hajlok arra, hogy ennek a szerepnek pozitív oldalai is vannak. Puglia
például a bor és olíva-termelésen alapuló a struktúrájával, nagy
valószínűséggel Ukrajna helyzetében lenne. Igaz, hogy a strukturális
transzferek minimálisak, s azoknak a nagy részét a maffia lenyúlja, de abból,
hogy részei az egységes piacnak és az euró zónának, érdemi előnyeik is
vannak.
3. Egy valutaövezet létrehozása nem függ a fejlettségi színvonalétól és annak

különbségeitől.
A különböző föderációkban nagyszámú valutaövezetek léteznek, legyen szó

Indiáról és Brazíliáról, vagy éppen az USÁ-ról és Kanadáról. A sajátságoknak
és az adottságoknak megfelelően ezeknek a valutaövezeteknek konstrukciói
lényegesen el kell, hogy térjenek egymástól. Az adottságok között szerepel a
gazdasági fejlettség és struktúra, a társadalmi és szociális viszonyok, a
politikai, kulturális vagy történelmi tényezők.
Tévesnek és veszélyesnek tartom, ha az euró bevezetését az egy főre eső

GDP meghatározott szintjéhez kötnénk.
A GDP tökéletlen mutató, több sebből vérzik. Számítása során input és output
mutatókat egyaránt tartalmaz. Miután olyan ágazatoknak, mint az
egészségügy, az oktatás vagy kutatás, de általában a szolgáltatások
kibocsátása, teljesítménye nem meghatározható, azért azokat a ráfordítások
alapján veszik számba. Része a bérem, de hogy a hallgatót jól tanítottam-e
vagy sem, nem számszerűsíthető.
Nem veszi figyelembe a veszteségeket és a pazarlást, a louisianai hurrikán a

helyre állítással a GDP látványos növekedését hozta. Egy vasútvonal
megépítése nem a megvalósíthatósági költségei (például 50 milliárd Euró),
hanem a tényleges költségei (mondjuk 100 milliárd Euró) kerül számba
4 / 27 2020. 07. 02. 18:12

vételre. A GDP ilyen számítása növekedési tényezővé emeli a pazarlást és

korrupciót. Miután a problémák azonosak, a GDP használható növekedési
trendek vagy összehasonlítások durva megközelítésére. Komolyabb
gazdaságpolitikai döntéseknél viszont körültekintéssel kell eljárni.
Természetesen fontos szerepük van a versenyképességi tényezőknek.
Ilyenek a termelékenység, a szerkezeti konvergencia, kereskedelmi mérleg

állapota vagy éppen fajlagos bérköltségek és egyéb költségtényezők
alakulása.
Termelékenység vonatkozásában az egy főre eső kibocsátással szemben

megbízhatóbb az egy munkaórára jutó termelés.
Az egy főre eső kibocsátásban Európa az USÁ-hoz képest 70 százalékon

van. Az egy munkaórára jutó termelésben 90 százalékon. Egy amerikai
viszont évente 20 százalékkal többet dolgozik, mint európai társa.
A tényleges versenyképességi és jóléti szakadék tehát lényegesen kisebb,

valójában az általános szint nagyon közel áll egymáshoz.
4. A közhelyek tipikus példája, hogy csak akkor szabad csatlakoznunk, ha már

gazdaságunk felkészült az euróra. Ehhez még hosszú időre lehet szükség.
A helyzet azonban az, hogy egész alapvetően politikai akaraton múlik.
Ha ez megvan, s releváns felkészülési programot tesznek mögéje, akkor a

belépés félévtizedes távlatokban is lehetségessé válhat. Viszont, ha csak
várunk, hogy majd beérjünk, akkor évtizedek múltán sem lesz az egészből
semmi. S mint a szlovákok példája mutatja, ez az öt év 2004-ben nekünk is
elég lett volna.
A szlovákok egyáltalán nem voltak jobb helyzetben nálunk, de elszánták
5 / 27 2020. 07. 02. 18:12

magukat a folyamat végig vitelére.
Még emlékszem a hazai kormányzati hárításra, túl sok áldozatba kerülne, s

jobb, ha várunk. Nyilván esetünkben is az áldozatok és a következmények a
kapcsolódó gazdaságpolitikákon múltak volna, de egy biztos, a halasztásért
súlyos árat fizettünk. Elég csak annyi, hogy a később több százezer magyar
életét megnyomorító svájci frank hitelválság drámai következményeit
nagyrészt el lehetett volna kerülni. De hát erről sem illendő beszélni, mert az
ügyben valamennyi politikai erő sáros.
Az euró vita egyik kulcskérdését az árfolyamok képviselik, valójában a sirámok

nagyrészt a leértékelés lehetőségének megszűnte körül forognak. Vitám
nekem többekkel leginkább ebben a kérdésben van. A vita egyik tipikus
sztereotip tétele, hogy a valuta leértékelésével tudjuk a versenyképességet
javítani, s az euróval éppen ettől fosztjuk meg magunkat.
A baj csak annyi, hogy a leértékelés nem javítja a versenyképességet.
A szemét a leértékelés után is szemét marad, a leértékelés nem javítja áru

minőségét, s az előállítás költségeit sem csökkenti. Növeli viszont az árát, s
így a profitrátát, de azt is csak a hazai valutában. (Nem valószínű, hogy a
leértékelés a világpiaci árat befolyásolná, sőt van valószínűsége, hogy az
árbevétel ilyen vonatkozásban éppen csökken.)
A leértékelés valójában az áru eladhatóságát javítja, s tényleg fontos

szabályzó eszköz. A terméket és a céget piacon tartja, nem vesznek el
munkahelyek és költségvetési bevételek, s a cégek széles köre kap
lehetőséget, hogy a versenyképessége tényleges javításával a piacon
maradjon.
A leértékelés átmenetileg és bizonytalanul a kereskedelmi mérleget is

javíthatja. (Többnyire ez kihasználatlanul marad, s újabb leértékelésre van
6 / 27 2020. 07. 02. 18:12

szükség.) Nem tudom létezik-e olyan elemzés, ami azt vizsgálná, hogy az
olasz líra évtizedeken keresztüli folyamatos leértékelése mellett az olasz
deficit hogyan és miért termelődött újra, s a folyamatot az euróra való áttérés
ténylegesen hogyan befolyásolta.
Meg kell jegyezni, hogy a leértékelés végső soron veszteségkezelés, a

jólét csökkentése. Nevezhetjük akár megszorításnak. Csak a tényleges
célzott megszorítással szemben, a veszteségeket az egész társadalomra
teríti.
Nem egészen értem állítólagosan baloldali kollégáimat, akik az igazi „bűnösök”

irányába történő megszorításokat vehemensen elutasítják, miközben a
leértékelés lehetőségének elvesztésén sápítoznak. Persze van több
magyarázat is. Az egyik a Sziriza esete, akinek beletört a bicskája az igazi
bűnösökbe, az adókerülő oligarchákba, s végül ők is az ártatlan nyugdíjasok
megsarcolására kényszerültek. Másrészt, ha valaki a bérek csak akár néhány
százalékos csökkentésére vetemedik, az egész város lángokba borul, s
felszedik a villamos síneket az utcákon. 4-5 százalékos infláció miatti
reálbércsökkenésért az emberek legfeljebb morognak. Ez nevezik bér
illúziónak. De visszaköszön a keynes-i beidegződés is, a munkanélküliséggel
szemben az infláció kisebb baj.
Mindezek mellett a fő probléma, hogy az elmúlt évtizedekben a

valutaárfolyamok gazdaságpolitikai szerepe alaposan átértékelődött.
Ebben két fontos világgazdasági, nemzetközi integrációs fejlemény is szerepet

játszott. Az egyik az 1980-as évektől a nemzetközi tőkepiacok látványos
expanziója és integrációja, a másik pedig a világkereskedelem, és főként az
integrációs kereskedelmek radikális szerkezet váltása.
Az árfolyam, mindig is kettős, egy pénzpiaci és egy kereskedelem-politikai

szerepet játszott. Hozzá kell tenni, hogy mint pénzügyi kategóriának a
7 / 27 2020. 07. 02. 18:12

pénzpiaci szerepei mindig erőteljesek voltak. Az árfolyam-változtatások

gyorsabban és közvetlenebbül hatottak a fizetési, mint a kereskedelmi
mérlegre.
Az elmúlt évtizedekben ez gyökeresen megváltozott. Az 1960-as években a

kereskedelmi folyamatok még a nemzetközi pénzmozgásoknak a 90
százalékát adták. Ez az utóbbi időre megfordult, s lezuhant néhány
százalékra. Az árfolyam kereskedelempolitikai szerepe gyakorlatilag
marginalizálódott. Így aztán a svájci frank és az euró árfolyamának az utóbbi
évtizedi összehasonlítása elvesztette a relevanciáját. A svájci frank
viszonylagosan felértékelődött, de ez pénzpiaci mozgásokon alapult, s hozzá a
svájci kereskedelmi versenyképességnek nagy köze nem volt.
A másik fejlemény az ágazatok közöttivel szemben az ágazaton belüli

kereskedelem előtértbe kerülése volt.
Az egyes termékek előállításán belül az import inputok jelentősen megnőttek,

aminek következtében mielőtt a leértékeléstől várt ”versenyképesség”
növekedés bekövetkezhetne, az a drágább import inputok miatt már a termék
elkészülte előtt romlik. A fejlemény jelentőségét jelzi, hogy az EU
kereskedelmének mintegy 40 százalékát a globális értékláncok adják. Így
legyen szó „belső” vagy külső leértékelődésről, az árfolyamok hatása
erőteljesen megkérdőjeleződik. Érdekes módon, ennek ellenére a rögzült
sztereotípiák makacsul tartják magukat.
Az euró elsősorban gazdasági és üzleti projekt. Kialakítását és működését

természetesen a politikai érdekek, alkuk és elvárások bonyolult
szövevénye befolyásolja és határozza meg. Az euró az EU politikai
egységének és integrációjának a szimbóluma.
Az euró két lábon áll, s ezek erőteljesen meghatározzák stabilitását és jövőjét.

Ez részben az EU magas integráltsági szintje, másrészt az egységes belső
8 / 27 2020. 07. 02. 18:12

piac létrehozása.
Néhány éve kísérletet tettem az egyes országok vagy integrációs csoportok

integráltsági szintjének a meghatározására és mérésére. Az un. „Integrációs
Profilok” kutatás keretében mintegy két tucat paraméter alapján próbáltam az
integrációs szinteket összehasonlítani. Ezek között egyebek mellett a
kapcsolatok intenzitása, az összekapcsoltság és a kölcsönös függés, a
strukturális konvergencia, a kereskedelmi, pénzügyi és tőke kapcsolati
mérlegek, vagy a makrogazdasági teljesítmények szerepeltek.
A vizsgált országokat vagy szervezeteket egy 100 százalékos skálán 5

csoportba osztottam. Ennek megfelelően 0-10 százalék az integráltság
hiányáról, 10 és 30 százalék között alacsony, 30 és 50 százalék között
közepes, 50 és 70 százalék között magas, 70 százalék pedig felett, kiemelten
magas integráltságról van szó. Számításokat csak az EU-ra és tagországaira
végeztem. De becslések szerint vélelmezhető, hogy az elmúlt mintegy 50
évben a globális gazdaság összekapcsoltsága meghaladta a 10 százalékot
vagyis indokolt „globális” integrációról beszélni. A különböző államközi
regionális integrációk (ASEAN, Mercosur vagy NAFTA) szintje sem haladta
meg viszont a 30 százalékot, vagyis megmaradt az „alacsony” minősítési
kategóriában.
Ugyanakkor az EU egészében meghaladta az 50 százalékos („magas”)

integráltsági szintet. Közöttük, mintegy 6-8 ország (kis fejlett és közép-
európai országok, benne Magyarország is) estében ez a mutató 70
százalék felettre tehető, vagyis kiemelten magas integráltságúaknak
minősíthetőek.
A magas integráltság mellett a tranzakciós költség megtakarítások elég

tetemesek ahhoz, hogy régió versenyképességét érdemben befolyásolják.
Más kérdés, hogy ezt számszerűen mennyiben lehet kimutatni. De ez volt a
9 / 27 2020. 07. 02. 18:12

helyzet a vámunióval is. Az előnyök szinte szembe ötlöttek, de a Viner féle

elemzési módszerek alapján mégis marginálisnak tűntek. Az euró tehát nem
valami politikai kreatúra, hanem fontos eleme az EU gazdaság
versenyképességének. Erről nem szabad elfeledkezni, akkor, amikor az euró
túl korai bevezetéséről vagy relevanciájáról beszélünk.
Az euró másik „lába” az egységes belső piac kialakítása.
A piaci liberalizáláson alapuló integráció nagy fejlettségi különbségek és

oligopolisztikus piaci struktúrák mellett ugyanis óhatatlanul az előnyök
fokozódó egyenlőtlen megoszlásával jár együtt. A spontán piaci
mechanizmusok alapján a gazdag egyre gazdagabb, a szegély meg egyre
szegényebb lesz. Ez már a közös piac 1968-as kialakulására is érvényes volt.
Miután a kérdés inkább regionálisan, mint országok szintjén demonstrálódott,
1975 után nem volt véletlen a Regionális Fejlesztési Alap létre hozása, ami
politikailag kevésbe deklaráltan, de a kompenzációt (kárpótlás helyett inkább
„fejlesztésről” beszéltek) szolgálta.
Az egyenlőtlenségek növekedése elmúlt időszakban az EU belül

alapvetően az egységes piaccal függött össze (bár végső soron a globális
kapitalizmus működésének anomáliája).
A korrekciók és kompenzációk híján a spontán piaci mechanizmusok ezeket a

különbségeket tovább mélyítik. A szabályozott piacgazdaság uniós szintű
kivetítése ezért alapvető stratégiai kérdés. A gazdasági és monetáris unió ezt
a célt szolgálja, vagyis az egységes piaccal szerves egységet alkot. Politika
integrációban a pénzügypolitikáknak kiemelt szerepe van, legyen szó
monetáris (az euró, mint eszköze jelenik meg), költségvetési vagy tőkepiaci
politikákról.
Az egyenlőtlenségek növekedése tehát nem az euróból következik, hanem
10 / 27 2020. 07. 02. 18:12

éppen ellenkezőleg a gazdasági és monetáris unióval egyik eleme annak

szociális piacgazdasági modellnek, ami egyebek mellett az egyenlőtlenségi
anomáliákat is kezelni hívatott.
Más kérdés, hogy a Lisszaboni Szerződés elkötelezettsége a „versenyző

szociális piacgazdaság” mellett („competitive social market economy”)
mennyiben valósult meg, s mennyire volt képes a különböző dimenziókban az
egyenlőtlenségeket kezelni.
A monetáris integráció tervére a Maastrichti döntések 12 tagállamra

születtek, de azokat alapvetően a mag-országokra (6-ok) szabták. A
Maastrichti döntések idején a közép-kelet-európai országokkal (először
Csehszlovákia, Lengyelország és Magyarország) még a társulási
szerződéseket sem írtál alá, s szóba sem jött teljes jogú tagságuk.
Erre 1993-ig kellett várni. Amikor egy washingtoni konferencián, 1990

tavaszán a tagsági aspirációinkat felvettettem, a Közösségek egyik vezető
országának nagykövete gúnyos kacajjal alázott meg, s nemcsak nevetséges
ábrándnak, hanem szinte pimaszságnak minősítette (hogy jövünk mi ahhoz!).
Így a maastrichti tervek egyetlen prioritásra az árstabilitásra szűkültek, s a

felzárkózásnak nem tulajdonítottak különösebb jelentőséget.
Pedig egy heterogén monetáris uniónak még stabilitása sem képzelhető el e

nélkül. Talán magyarázat lehet, hogy nem tűnt problémának, hiszen az 1980-
as években csatlakozott 3 Mediterrán ország, valamint Írország éppen
ezekben ez években produkált látványos felzárkózást. Az 1990-es végétől az
új tagországok többségének a felzárkózása is látványos volt.
A kibővülésekkel egységes belső piac aszimmetriái látványosan

megnövekedtek, s természetesen optimális valuta-övezetről aligha lehet
beszélni. A növekvő, főként regionális egyenlőtlenségek elsősorban ebből
11 / 27 2020. 07. 02. 18:12

következtek. Nekem alapvető vitám Dobozi Istvánnal az a „belső leértékelés”,

s a „nemzeti” eurók kialakulása kérdésében van. Ahogy általában a
valutaárfolyam le vagy felértékelődésének kereskedelemalakító szerepe
vitathatóvá vált, ugyan az a helyzet a „belső” leértékeléssel is.
Nem hiszem, hogy értelme lenne ózdi vagy győri forintról beszélni, holott a
bérek és az árak köszönő viszonyban sincsenek egymással.
S nincs is benne semmi különleges, egyszerűen a „belső piac” működéséről

van szó. Ez a helyzet Unió szintjén is.
Nem az értelmezhetetlen alulértékelt „német euróról” van szó, hanem egy

erőteljesen oligopolisztikus piacon fejlett tagok nagyvállalatainak
lehengerlő közvetlen fölényéről.
Úgy tűnik, hogy ebbe az eurót azért kell belekeverni, mert így lehet aztán a
vádlottak padjára ültetni.
Baj tehát nem a monetáris integrációval, hanem adott konstrukciójával volt.
Dobozi elemzései ebben a vonatkozásban teljesen helytállóak. Az euró

konstrukció hibáinak a részletes elemzése hosszú lenne.
Hármat mindenképpen szükséges megemlíteni.
Az egyik a piac koordinációs és ellenőrző szerepének a túlbecsülése.
Mint kiderült, a piac éppen hogy felelőtlen magatartásokat inspirált (olcsó

pénz, amivel szavazatokat lehet vásárolni, vagy ingatlannal spekulálni), amit
aztán ugyan kíméletlenül megbüntetett, de csak utólag. Hiányos volt az uniós
monetáris uniós intézmények és politikák konstrukciója, amit 2010 után az
euró-kormányzás reformjai részben korrigáltak, de végleges konszolidációja
12 / 27 2020. 07. 02. 18:12

és további fejlődési irányainak a kidolgozása még várat magára. Végül a

nemzeti politikák szigorú alkalmazkodására és igazodására lett volna szükség,
amit valamilyen módon és mértékben valamennyi tagország elszabotált
(potyautazás vagy a szabályok megszegése). Az anomáliák a különböző
szinteken a szereplők döntésének és cselekvésének eredményei voltak. Az
euró ebben kétségtelen eszköz volt, de bűnössé nyilvánítása igaztalan volna.
Teljes mértékben egyet értek azokkal az elemzésekkel, miszerint az euró

magyar bevezetése összességében általános nemzeti érdek.
Bod Péter Ákos kiváló elemzése az előnyök és hátrányok kérdésében komplex

és meggyőző képet ad. Magyarországon viszont nincs olyan társadalmi-
gazdasági érdekcsoport, ami ezt felvállalná és az ügyet a vállaira venné.
Az euró fő zászlóvivői a transznacionális vállalatok voltak. A tranzakciós

költségek kiküszöbölése elsősorban az ő érdekeiket szolgálta, ők
forszírozták az euró bevezetését leginkább.
Magyarország gazdasága a tagországok között az egyik leginkább

transznacionalizált, és nincs semmi akadálya, hogy ezek a társaságok az
eurót, ahol az előnyös és kívánatos számukra, maximális mértékben
használják. Használják is.
Viszont nincs semmi hátrányuk, sőt inkább előnyös számukra a

fokozatosan leértékelődő párhuzamos nemzeti valuta megléte. Nemzetközi
tranzakcióikat euróban folytatják, viszont előnyös számukra, hogy a
béreket és különböző helyi szolgáltatásokat vagy beszállításokat a
leértékelődő nemzet valutában finanszírozhatják.
Tudjuk, hogy a kettős valuta kedvező az adótörvények kijátszása, a profitok

burkolt repatriálása vagy éppen a valuta-spekulációs lehetőségek
szempontjából.
13 / 27 2020. 07. 02. 18:12

A hazai nagy vállalatok, de a kisebbek is nem a globális versenypiacokon

tevékenykednek, az euró számukra nem létkérdés. Az agrártranszferek mellett
a strukturális alapok fő haszonélvezői a hazai piacra orientált (főként
építőipari) vállalatok, akik az euróban kapott transzfereket kedvezően
számolhatják el a hazai valutában felmerülő költségekkel szemben.
A politikai paletta mélyen megosztott, még a pártokon belül is.
Az egységes valuta kétségtelenül korlátozza a nemzeti szuverenitást és

politikák mozgásterét, ezért a pártok kormányzati pozícióban általában
óvatosan és hezitálva közelítik meg a kérdést.
Az ellenzék ugyan általában elkötelezett az euró mellett, de mivel nem

kampánykérdés, kockázatai miatt a releváns bevezetési stratégiával várhat.
Az euró magyarországi bevezetése számos stratégiai és technikai kérdést vet

fel. Tagjai vagyunk a gazdasági és monetáris unónak (EMU), már csak az euró
bevezetése van hátra (ez a „harmadik” szakasza a folyamatnak), s erre
szerződéses kötelezettségeink vannak, s a magyar lakosság több mint fele
igenli az egységes valuta bevezetését.
Ugyanakkor, mint Bod Péter Ákos is elemzi, gazdaságunk magas

euroizáltsága alapján részei vagyunk az euró-övezetnek (area szemben a
zone-al). A dollárizációról vagy az euroizációról az elméletek szerint akkor
beszélhetünk, ha a másik valuta aránya a nemzeti pénzforgalomban eléri a 10
százalékot.
Feltételezhető, hogy a TNC és az export tevékenységük alapján az eurós

forgalom minden bizonnyal a magyar és a régiós GDP tekintélyes hányadát
(feltehetően több mint 50 százalékát) adja. A magán transzferekben és a
kiskereskedelemben ezek az arányok nem számottevőek, de egy bizonyos
kúszó (creeping) euroizációt itt is tetten lehet érni. A külföldről importált profi
14 / 27 2020. 07. 02. 18:12

sportolóinkat többnyire euróban díjazzuk. Horvátországban ugyan

mérsékeltebb a TNC-ék jelenléte, de a turizmusban, nagyban élnek a
lehetőséggel, hogy az euró bevételekkel szemben a költségeket hazai
valutában érvényesítsék. Ehhez még a külföldi nyugdíjátutalások is
hozzájárulnak, s nem véletlen, hogy az autószalonok vagy az ingatlancégek
árjegyzéke euróban készül.
Az utóbbi években, az euró-tagjelöltek csoportjában sajátos monetáris

konstrukció kialakulásának vagyunk tanúi.
Általánossá vált a kettős valutarendszer az árfolyamok lebegtetése mellett.
Kivételt képez Bulgária, ahol a valuta tanács keretében a nemzeti valutát az

euróhoz rögzítették. Az eltérés időben és országok között a lebegtetés
módjában (irányított vagy spontán), az erőteljes leértékelődés (Magyarország)
vagy a árfolyam viszonylagos stabilitása (Csehország) és a kapcsolódó
gazdaságpolitikák tekintetében van.
A konstrukció hosszabb távon működőképesnek tűnik. A kereskedelmi

kapcsolatokat nem zavarta, az inflációt sikerült ellenőrzés alatt tartani,
bár arra nem tudunk egyértelmű választ adni, hogy a viszonylag

nagyarányú leértékelődés vagy a bérek robbanása Magyarországon az
utóbbi időben, miért nem járt arányosan (legalábbis eddig) az inflációs
robbanással.
Persze, igaz, hogy a statisztikai inflációval szemben, más a helyzet a

tényleges inflációval. Napi vásárlásaink igazolják, hogy a kettő nincsen
egészen összhangban. A felzárkózás folyamata nem tört meg (bár vannak az
egyes országok sikeressége között különbségek), s a makró-gazdasági
teljesítmények általában jók.
15 / 27 2020. 07. 02. 18:12

A konstrukció kicsit hasonlít az angolok monetáris integrációs elképzeléseihez

(John Major). Az angolok igazából nem ellenezték a monetáris uniót.
Ellenkezőleg. S javaslataik nem voltak irrelevánsak. Az angolok egy közös
valutás (common currency) modellt javasoltak, ami megőrizte volna
párhuzamosan a nemzeti valutákat. A németek azonban ezt határozottan
elutasították, s az egyetlen valuta (single currency) mellett tették le a voksot. A
megfontolás mögött a kiszorító hatások feltételezése (crowding out) és ennek
kapcsán az infláció nagyobb veszélye álltak. Az inflációtól való megszállott
német félelem végig meghatározza az egész monetáris integrációs folyamatot,
s bizonyos mértékig a reformoknak is egyik fő akadálya (az euro kötvények
elutasítása). Ezek a kiszorító hatások a régiónkban nem érhetők tetten.
Az árfolyamon keresztüli alkalmazkodás lehetősége akár segíthette volna az

adósság-válság elmélyülésének elkerülését. Ugyanakkor a 2008-as válság
kapcsán az eladósodás szempontjából a közép és kelet-európai országok sem
voltak kedvezőbb helyzetben. Sőt dinamikájában több ország esetében a dél-
európai országokhoz képest eladósodásuk erőteljesebb volt, csak éppen
alacsonyabb szintről indultak. A 20-30 százalékos adósság megduplázódása
még mindig a 60% küszöb alatt vagy közelében maradt. Viszonylag magas
adósságával Magyarország, Bulgária és Horvátország képezett kivételt.
A régió kettős valuta rendszerei hosszabb távon is fenntarthatónak tűnnek,

nincsenek olyan közvetlen kényszerek (politikaiakon vagy jogikon kívül),
amelyek a nemzeti valuták kivezetését tennék szükségessé.
Az ellenérdekeltségeken (TNC-ék, hazai nagyvállalatok, bankok vagy

kormányzati politika) és visszaélések lehetőségein túl a rendszer
nemzetgazdaságilag azonban szub-optimálisnak tűnik. Bod Péter Ákos kitűnő
elemzése az euró bevezetése mellett ezt viszonylag egyértelműen bizonyítja.
A következő évek fejleményeit és kényszereit nehéz prognosztizálni.
16 / 27 2020. 07. 02. 18:12

A hat jelölt ország között három (Bulgária, Románia és Horvátország)

rendelkezik programmal, sőt céldátummal is az euró bevezetésére.
Ezek a céldátumok több esetben kitolódtak, de nő a megvalósulási esélyük.

Románia vagy Horvátország euró-zóna csatlakozása a magyar belépést
egyből nemzetpolitikai kérdéssé tenné, nehéz lenne érvelni, miért
ragaszkodunk trianoni elválasztó vonal egyik fontos tényezőjének a
fenntartásához.
A cseh és lengyel távolmaradás mögött erős szuverenitási érvek húzódnak

meg.
A monetáris politikai szuverenitás természetesen számukra is illúzió, de a

szélesebb politikai megfontolások ezt felülírhatják. Furcsa módon s szlovákok
részéről a szuverenitás kérdése legalább ugyanilyen erővel jelent meg csak
ellenkező előjellel. Ha odaülnek a döntések asztalához, lehetőségük nyílik
arra, hogy azokat befolyásolják. Ha kívül vannak, akkor azokat a fejük felett
hozzák. Lengyelország, mint közép nagyhatalomnak az ilyen befolyásolásra
lényegesen kedvezőbbek a lehetőségei.
A kúszó euroizáció folytatódásának a lehetőségei is szélesedhetnek.
S ebben a kontextusban vethető fel, vajon nekünk az eurót, mint készpénzt

kell-e bevezetni? Vagy esetleg ideje lenne alternatív modellekben
gondolkodni?
A készpénzforgalom megszűntetése és visszaszorítása számos országban, s

így Magyarországon is kitűzött program, ami az euró bevezetést is
értelemszerűen új dimenziókba kellene, hogy helyezze.
Ilyen szempontból számunkra érdekes lehet Dánia példáját megvizsgálnunk.

Úgy tűnik, hogy a készpénz kiiktatási folyamatában a dánok viszonylag előre
17 / 27 2020. 07. 02. 18:12

haladott állapotban vannak. Hozzáteszem, dán szakértőkkel való

beszélgetéseimben keletkezett olyan benyomásom, hogy az egésszel
egyebek mellett az eurót rendre lenépszavazó polgárokat is ki akarják
cselezni. Ez azt jelenti, hogy nem vezetik be az eurót, mint készpénzt, de a
korona is megy a kukába. A számlákon még maradhat az áraknak mind a két
valutában való megnevezése, de a plasztik kártya már nem mond semmit a
valuta neméről. S az egész nem okoz gyakorlati problémát, ha az árfolyamot
egyszer s mindkorra rögzítik, s a konverziós illetéket pedig lenullázzák. Ez
utóbbi a fejlett számítástechnikai rendszerek mellett a bankoknak nem okozna
veszteséget, a nullához tendáló költségeket egyszerűen le lehetne írni. Más
kérdés, hogy ezzel jelentős nyereségekről kellene bankoknak lemondani, bár
ezt adópolitikai kedvezményekkel lehetne kompenzálni. Mellesleg nem tartom
kizártnak azt sem, hogy nem távoli jövőben a plasztik kártyát is dobhatjuk a
kukába, s egyszerűen elég lesz egy kamerába belenéznünk, hogy fizessünk.
Nagyon fontos hangsúlyozni, hogy a prudens és szigorú monetáris és fiskális
politika ilyen körülmények között sem veszti el a fontosságát.
Más szóval, úgy tűnik, hogy az euró hagyományos bevezetését készpénz

(cash) formában már el lehetne hagyni.
Biztos jól nézne ki egy eurós érme az Országházzal vagy Szent István
képével, viszont több tonna papírt és fémet lehetne megtakarítani, ha ezt a
fázis átugornánk. Átmeneti időszakként alkalmazhatnánk a zóna 2000. január
1 és 2001. december 31. közötti struktúráit (akár több évig is), ami azt
jelentené, hogy a számlákat konvertálhatnánk euróba, míg készpénzként
átmenetileg megtartanánk a nemzeti valutánkat.
Magyarország, a régióban mindenképpen, sajátos kedvező helyzetben van.
Rendelkezik egy nagyszámú és jó minőségű pénzügyi elittel, mind
18 / 27 2020. 07. 02. 18:12

elméleti, mind gyakorlati gazdaságpolitikai vonatkozásban.
A gyökerek a Közgáz Pénzügytanszék legendás és emblematikus

egyéniségeihez (Riesz Miklós, Bácskai Tamás, Hágelmayer István, Dobrovics
Iván) nyúlnak vissza, akiknek a keze alól a kiváló pénzügyesek tucatjai
kerültek ki, s nem túlzás több generációjukról beszélni. Ezek a különböző
egyetemek pénzügyi tanszékein, a Pénzügyminisztériumban, a Nemzeti
Bankban vagy éppen a Pénzügykutató vagy a Közgazdasági Kutató
Intézetben az elmúlt immáron több mint félévszázadban, mind az oktatásban
és kutatásban, mind a gazdaságpolitikai alakításában kiemelkedő szerepet
játszottak. Érdemeik és nevük felsorolása majdnem, hogy lehetetlen,
leginkább azért, mert bármelyikük kihagyása nem csak sértő, hanem
méltánytalan lenne.
A politikai törésvonalak természetesen tetten érhetőek, de viták mindig a

magas szakmai igényesség mellett folytak, s ez érvényes az utóbbi évek
euróval kapcsolatos polémiáira is. Ellentétben például Csehországgal vagy
Lengyelországgal, ahol az euró-viták jelentős részben politikai
nézeteltérések mellett folynak.
A jelenségre, hogy a csehek mintegy kétharmada elutasítja az Eurót,

miközben az azt naponta használó szlovákok kétharmada igenli, aligha lehet
szakmai vagy reálgazdasági eltérés alapján magyarázatot adni. A szinte
személyekhez kötődő politikai viták kivetülnek a közvéleményre is.
Magyarországon tehát jó esélye lehet az euró kérdésében olyan magas

színvonalú szakmai konszenzus és javaslatok kialakítására, ami teljes
mértékben megfelel tényleges nemzeti érdekeinknek, miközben alapja
lehet az euró bevezetése előtt álló országok közös fellépésének is. Ez
fontos és sürgető lenne.
Úgy gondolom, hogy az euró-rendszer teljes konszolidálása és reformok
19 / 27 2020. 07. 02. 18:12

lényeges szerkezeti változásokat igényelnek.
Tekintettel a részvevő országok nagyfokú heterogenitására stabilitás mellett a

jövőben konvergencia kiemelt stratégiai prioritássá kell, hogy váljon. A
felzárkózás természetesen történhet kívülről, de egyetértek, hogy kedvezőbb
lehet, ha belülről történik.
Nem kétséges, hogy a jövőben olyan monetáris unió áll érdekünkben, ami
belülről könnyíti meg a felzárkózást.
A reform javaslatok között (Markel-Macron) tetten érhető ilyen készség. Ez

feltételezi az euró-zóna jelölt országainak aktív együttműködését és
érdekérvényesítését. A hat ország együttes lakossága közel 90 milliót tesz ki,
ha egységesen lép fel, akkor van érdekérvényesítési esélye.
A reformokat, a „házat” ezzel ilymódon kellene befejezni. Nincs ellenérvem,

miért nem kellene a belépésünkkel ezt megvárni. Pontosabban, mind azoknak,
akik az eurót akarják, ebben az összefüggésben kidolgozott javaslatokkal
kellene előállni. Ha már nem is érvényes a bon mot, hogy füstölgő házba nem
szokás beköltözni, a félkésszel már más a helyzet. A lakások jelentős részét
félkészen vásárolják. A vevő így eldöntheti, milyen színű legyen a csempe és
hol legyen a fürdőkád.
Azt hiszem, hogy alapvető magyar érdek lenne, hogy az euró végső
kialakításában és a további reformokban már közvetlenül és aktívan részt
tudjunk venni. A nem sürgős belépés jelszót alaposan meg kellene fontolni.
A Covid19 után Európai Uniót nehéz megjósolni. Az európai integráció több

irányú válsággal néz szembe, ezekre kellene válasz találni. A legrombolóbb a
növekvő egyenlőtlenségek hatása, ami felveti a kívánatos társadalmi-
gazdasági modell kérdését. Sürgető lenne az energiaforradalom, a
20 / 27 2020. 07. 02. 18:12

szénhidrogén gazdaság kivezetése, ami nagyrészt a környezeti problémákra is

választ adhatna.
Válságba került a liberális demokrácia, főként az 1980-as évektől kezdőd

ultraliberalizmus következtében. Mindezek alapján aligha tagadható az
szolidaritási és identitás válság, ami kedvez az EU ellenes politikai erők
előretörésének.
A kívánatos társadalmi-gazdasági modell érdekében úgy gondolom, elegendő

lenne a Lisszaboni Szerződés „versenyképes szociális piacgazdaságra”
irányuló elkötelezettségének megvalósulása. Mint egy korábbi
tanulmányomban megtettem, két jelzővel egészíteném ki, vagyis a
„versenyképes, demokratikus, öko-szociális piacgazdaság” formulát
javasolnám. Különösen fontos, hogy a szociális elkötelezettség mellett a
környezeti, mind fizikai, mind humán vonatkozásban (egészség) megjelenjen
(valójában Göteborgban meg is jelent). A demokratikus jelző, részben a
társadalmat és gazdaságot romboló korrupció elutasítására, részben a fair
elosztási viszonyok kialakítására utalna. Az elosztási anomália, miszerint az
integráció fő haszonélvezői a nagyvállalatok, a közös költségvetés kohéziós
terhei az adófizető állampolgárokra hárulnak, komoly akadálya a reformoknak.
Úgy gondolom, hogy a versenylépesség a globális piacokon való sikeres

részvétel alapvető feltétele.
Az EU-nak megvannak a potenciális kapacitásai, mind intellektuális (kutatás-

fejlesztés), mind gazdasági vonatkozásban, hogy globális hatalmi szerepre
aspiráljon. Ez vonatkozik a szomszédsági régiókban a gazdasági fejlődés
(prosperitás) előmozdítására, valamint a béketeremtés és a migráció
kezelésére. Ehhez leginkább a közös politikai akarat és a politikai
együttműködés készsége hiányzik.
Hasonló a helyzet az energiaforradalommal. A potenciális kapacitások
21 / 27 2020. 07. 02. 18:12

rendelkezésre állnak. Csak koncentrálni kellene őket. Miután az amerikai

évtizedek óta összegabalyodott a szénhidrogén gazdasággal, az
energiaforradalom babérjai maradnak Kínának.
Az EU-nak a válságkezelés kérdéseiben hiányzik a releváns stratégiája. A

jelenlegi válság alapján nem alaptalanul vetődik fel akár az integrációs
folyamat visszafordulása.
Az előrelépésre az egyetlen releváns lehetőség a meglévő struktúrák

konszolidálása. Az euró ebben előkelő helyre aspirálhat.
A szerző a Corvinus Egyetem Széchenyi- díjas közgazdász professzora,

NÉPSZERŰ
a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja
Hány ember hal meg a világon és miben?

ELEMZÉSEK 2020. márc 26.
Randstad-vezér: Kétszámjegyű fizetéscsökkenés jöhet Magyarországon

INTERJÚ 2020. ápr 14.
22 / 27 2020. 07. 02. 18:12

Svédországban dolgozó magyar orvos: a 10 éves lányom végig járt

iskolába
INTERJÚ 2020. máj 2.
Hány ember hal meg Magyarországon és miben?

ELEMZÉSEK 2020. máj 22.
Farkas Bertalan: volt, amikor itthon megpróbáltak félrerakni

INTERJÚ 2020. feb 4.
23 / 27 2020. 07. 02. 18:12

NÉPSZERŰ
A szexrobotok hamarosan
eláraszthatják a világot
ELEMZÉSEK 2019. júl 7.
Székács Béla: Hamarosan

nagyon sokáig élünk majd,
de addig is tenni kell érte
INTERJÚ 2019. máj 12.
24 / 27 2020. 07. 02. 18:12

Hirdetés
Pogátsa Zoltán: Gyanús,

hogy ez a Huawei-ügy igazi
A Malév volt vezetője kitálal háttere
INTERJÚ 2018. nov 25.
MAG 2019. máj 29.
Miért nem ABC sorrendben Magyarországot

vannak a betűk a rakétavédelmi kupola védi a
billentyűzeten? támadásoktól
ELEMZÉSEK 2019. júl 21. ELEMZÉSEK 2019. jún 9.
Napi öt kóla, heti háromszor

Az USA egy anyahajója egy McDonald’s – így étkezik a
közepes ország teljes világ egyik leggazdagabb
haderejét képviseli embere
ELEMZÉSEK 2019. máj 19. HÍREK 2019. máj 1.
25 / 27 2020. 07. 02. 18:12

ROVATOK
PÉNZÜGYEK PÁLYÁZATOK INTERJÚ
HÍREK HR ELEMZÉSEK IPAR 4.0
SIKER TECH BIZTOSÍTÁS
NAV INFOTÁR INGATLAN UTAZÁS
MAG BELFÖLD ENGLISH TŐZSDE
VIDEÓ
Learn More
PARTNEREINK
IMPRESSZUM KAPCSOLAT JOGI NYILATKOZAT Copyright 2019 -

novekedes.hu
26 / 27 2020. 07. 02. 18:12

ADATKEZELÉSI TÁJÉKOZTATÓ MÉDIAAJÁNLAT
SZERZŐI JOGOK ÁSZF
27 / 27 2020. 07. 02. 18:12

Libertarianizmus a jóléti állam ellen
Erős okok, hogy szkeptikusak legyünk a jóléttel szemben
Bryan Caplan
Econlog. Blog 2016.03.07.
https://www.econlib.org/archives/2016/03/libertarianism_4.html
Keményen libertáriánus vagyok, aki a libertarianizmust tágan határozza meg. Ha úgy gondolja, hogy
az önkéntesség súlyosan alulbecsült, a kormányzat pedig súlyosan túlértékelt, akkor az én
szememben libertáriánusnak számít. Arra is törekszem, hogy másokat politikai nézeteiktől
függetlenül tisztességesen kezeljek. Ez a libertárius hitehagyottakat is magában foglalja. Az emberek
néha még az én tág definícióm szerint is megszűnnek libertáriusok lenni - és amikor ez megtörténik,
a megfelelő reakció nem a harag és a kiközösítés, hanem a barátságosság és a kíváncsiság.
Az elmúlt években sok libertariánust hallottam, akik újonnan felfedezett elismerésüket fejezték ki a
jóléti állam iránt. Ez a Niskanen Központban a legkifejezettebb, de ez csak része egy szélesebb körű
tendenciának. Ha a revizionista álláspont egyértelmű lenne: "Persze, a jóléti állam nagy része
szörnyű, de a többi rendben van. A szociális kiadásokat 80%-kal kellene csökkentenünk, nem 100%-
kal", akkor nem lenne kérdéses a libertárius hitvallásuk.
Amikor azonban a libertáriusok mély csodálattal kezdik leírni a dán "rugalmas biztonságot", nem
csak a libertárius elkötelezettségüket vonom kétségbe. Sokkal fontosabb, hogy vajon miért
gondolták meg magukat. És hogy őszinte legyek, minél többet hallgatom őket, annál jobban
csodálkozom. Azt hiszem, a legmegvilágítóbb út az, ha újra elmondom, amit én a jóléti állam elleni
libertárius alapvetésnek tartok, és kiderítem, hogy pontosan mi az, amitől ők elzárkóznak. Tessék.
A puha mag ügye
1. Az univerzális szociális programok, amelyek "mindenkin segítenek", ostobaság. Függetlenül attól,

hogy milyen politikai filozófiát vallunk, nincs értelme mindenkit megadóztatni, hogy mindenkinek
segítsünk.
2. Az Egyesült Államokban (és gyakorlatilag minden más országban) a legtöbb állami szociális
kiadást ezekre a tarthatatlan univerzális programokra fordítják - például a társadalombiztosításra, a
Medicare-re és a K-12 közoktatásra.
3. A szociális programok - akár univerzálisak, akár rászorultsági alapúak - perverz ösztönzőket
adnak az embereknek, elrettentve őket a munkától, a tervezéstől és az önbiztosítástól. A programok
nagyon rossz ösztönzőket adnak a kedvezményezetteknek; a programok finanszírozásához szükséges
adók pedig mérsékelten rossz ösztönzőket adnak mindenkinek. Minél "nagyvonalúbbak" a
programok, annál rosszabbak a járulékos károk. Ennek eredményeképpen még a valóban szegények
megsegítésére gondosan megcélzott programok is gyakran megbuknak a költség-haszon vizsgálaton.
És bár a libertáriusoknak nem kell minden olyan kormányzati intézkedést támogatniuk, amely
átmegy a költség-haszon teszten, legalábbis ellenezniük kell minden olyan kormányzati intézkedést,
amely nem felel meg rajta.
4. Az "emberek segítése" jól hangzik; a "perverz ösztönzők" miatti panaszkodás rosszul hangzik.
Mivel az emberek inkább arra összpontosítanak, hogy a politikák hogyan hangzanak, mintsem arra,
hogy mit érnek el valójában, a kormányok hajlamosak olyan szociális programokat elfogadni és
fenntartani, amelyek megbuknak a költség-haszon teszten. A lényeg: Még az ígéretesnek tűnő
szociális programokat is szkeptikusan kell szemlélnünk.
Közepesen súlyos eset
5. Van egy hihető erkölcsi érv az olyan szociális programok mellett, amelyek olyan embereken
segítenek, akik önhibájukon kívül teljesen szegények. Máskülönben az ügy megfeneklik.
6. "Abszolút szegények." Amikor Jean Valjean ellop egy kenyeret, hogy megmentse a nővére fiát,
hihető mentsége van. Tágabb értelemben a kormányprogramnak is, amely idegeneket adóztat meg,
hogy Valjean unokaöccsét etessék. Ha azonban Valjean okostelefont lop, hogy szórakoztassa a
nővére fiát, a kifogása nem állja meg a helyét - ahogyan az ugyanerre irányuló kormányzati program
sem.
7. "Nem az ő hibájuk." Nem mindegy, hogy miért vagy szegény. Éhezni azért, mert vakon születtél,
erkölcsileg problematikus. Azért éhezni, mert minden nap kábulatba iszod magad, sokkal kevésbé.
Sőt, nevezhetnénk igazságos desszertnek is.
8. A meglévő rászorultsági programok általában valamelyik vagy mindkét feltételnek

ellentmondanak. Még ha a jóléti állam nem is létezne, az első világ országaiban kevés ember lenne
teljesen szegény. És a legtöbb szegény ember sok felelőtlen viselkedést folytat. Nézze meg a
szegénység bármelyik néprajzát.
9. Az első világ jóléti államai népszerű indokot szolgáltatnak a bevándorlás korlátozására azokból az
országokból, ahol az abszolút szegénység burjánzik: "Csak azért jönnek, hogy rajtunk élősködjenek."
Mivel az abszolút szegénység ritkán fordul elő az első világban, és a harmadik világból az első világba
irányuló migráció hatalmas munkaerő-piaci előnyökkel jár, ezért valószínű, hogy a meglévő jóléti
államok súlyosbítják a globális abszolút szegénységet.
Keménymag-ügy
10. Az "abszolút szegénység" és a "felelőtlen viselkedés" fogalmának kétértelműségét az
adófizetők, nem pedig a kedvezményezettek javára kell feloldani. A kényszerítés nem elfogadható,
ha az indokoltsága vitatható.
11. Ha a magánjótékonysági szervezetek képesek ellátni az önhibájukon kívül abszolút

szegénységben élő embereket, akkor nincs jó ok arra, hogy a kormányzat adóforintokat használjon
erre. A magánjótékonyság megfelelőségét úgy lehet a legjobban lemérni, ha a meglévő szociális
programok megszüntetésével tesszük próbára.
12. Tekintsük a legjobb forgatókönyvet a kényszerű jótékonykodásra. Valaki önhibáján kívül teljesen
szegény, és nincsenek a transzferek vagy adók visszatartó hatásai. Még ebben az esetben is a
kényszerű jótékonyság erkölcsi érve sokkal kevésbé hihető, mint amilyennek látszik. Gondoljunk csak
az irgalmas szamaritánusra. Vajon nemes tettet hajtott végre - vagy csupán minimális
kötelezettségének tett eleget? A hazafias agymosás ellenére "polgártársaink" idegenek - és nehéz
szabadulni attól az erkölcsi intuíciótól, hogy az idegenek megsegítése kiváltságos. És még ha az
ellenkezőjét gondoljuk is, őszintén tagadhatjuk, hogy ez vitatható? Ha igen, hogyan kényszerítheti jó
lelkiismerettel az ellenvéleményt vallókat?
Én személy szerint mind a tizenkét tézist elfogadom. De még a Soft-Core Case is a jóléti állam
jelenlegi formájának radikális ellenzését feltételezi. Kérdéseim a jóléti állam kritikusaihoz: Pontosan
mely téziseket utasít el - és mi a legnagyobb jóléti állam, amely összhangban van az ön által
elfogadott tézisekkel?
Milyen tényezők járultak hozzá ahhoz, hogy az európai országokban az elmúlt
negyedszázadban lassabb volt a növekedés, mint az Egyesült Államokban?
Az európai országokban az elmúlt negyedszázadban több tényező is hozzájárult az Egyesült

Államokhoz képest lassabb növekedéshez. A legfontosabb tényezők közé tartoznak a következők:
Demográfiai változások: Európában öregszik a népesség, ami a munkaerő csökkenéséhez és a

gazdasági növekedési potenciál csökkenéséhez vezet.
Munkaidő: Európában kevesebb időt töltenek munkával az emberek, mint az Egyesült Államokban,
rövidebb a munkaidő, alacsonyabb a foglalkoztatás, több a szabadság, hamarabb lehet nyugdíjba
menni.
Alacsonyabb motiváltság: A. jövedelmi különbségek, különösen a képzettséggel összefüggőek

alacsonyabbak Európában, mint az Egyesült Államokban.
Magasabb adózási szint: A jövedelmek centralizált hányada jelentősen magasabb Európában, mint
az Egyesült Államokban
Strukturális problémák: Egyes európai országokban merevek a munkaerőpiacok és bizonyos

iparágakban hiányzik a verseny, ami korlátozhatja az innovációt és a termelékenységet.
Szabályozási környezet: Európa szabályozási környezete összetett, ami megnehezítheti a

vállalkozások indítását és növekedését.
Államadósság: Sok európai országnak magas az államadóssága, ami korlátozhatja az

infrastruktúrába és más növekedésösztönző kezdeményezésekbe való beruházási képességüket.
Alacsonyabb technológiai beruházások: Az európai országok nem fektetnek be olyan sokat a

technológiába, mint az Egyesült Államok, ami akadályozza őket abban, hogy a globális piacon
versenyképesek legyenek.
Politikai és gazdasági integráció: Az Európai Unió integrációja egységes piacot hozott létre, de
olyan kihívásokhoz is vezetett, mint az euróövezeti válság, amely egyes országokban korlátozta a
növekedést.
Összefoglalva, a demográfiai változások, a strukturális problémák, a szabályozási környezet, az

államadósság, a technológiai beruházások csökkenése, valamint a politikai és gazdasági integráció
együttesen hozzájárultak ahhoz, hogy az európai országok növekedése az elmúlt negyedszázadban
lassabb volt, mint az Egyesült Államoké.

Gazpolvizsga

Uploaded by

Document Information

Original Title

Copyright

Available Formats

Share this document

Share or Embed Document

Sharing Options

Did you find this document useful?

Is this content inappropriate?

Copyright:

Available Formats

Gazpolvizsga

Uploaded by

Copyright:

Available Formats

Surányi György: Az MNB veszteségének nem konvencionális megköz... about:reader?url=https%3A%2F%2Fwww.portfolio.hu%2Fgazdasa...

Surányi György: Az MNB

A tervezet időszerűségét a központi bank idei és még sok éven

Rendhagyó módon írásom elején kiemelem a legfontosabb

1. Egy jegybank eredményének - nyereségének vagy

1 / 22 2022. 11. 30. 15:53

2. . A jegybanki nyereség (vagy veszteség) költségvetési

3. Amennyiben a makrogazdasági folyamatok, kiváltképp az

4. Előállhat olyan helyzet, amelyben egyáltalán nem indokolt a

5. Mindezek miatt érdemes lenne újragondolni a

Mikor nem kell a jegybanki veszteséget megtéríteni? Egy

2 / 22 2022. 11. 30. 15:53

Egy kis, nyitott, felzárkózó gazdaság, fenntartható egyensúlyi

3 / 22 2022. 11. 30. 15:53

I. A monetáris politikát nem minősíti az MNB eredménye

Le kell szögezni: az MNB eredménye önmagában nem minősíti

Most viszont hosszan tartó, súlyos veszteség kialakulása

Az MNB speciális részvénytársaság, amelynek száz százalékos

II. Az MNB tőkéje

Az MNB saját tőkéjét tulajdonosa, a magyar állam adja. Miből?

4 / 22 2022. 11. 30. 15:53

alapján meghitelezte a költségvetést. Ha szakmailag helyesen

De némi ellentmondást, aszinkronitást mutat, hogy először az

Ez is azt igazolja, hogy a jegybank hitelnyújtásához,

Az állam hitelből, közvetlenül vagy közvetve az MNB által

5 / 22 2022. 11. 30. 15:53

fel a jegybank tőkéjét.

Érdemes hangsúlyozni azt is, hogy a jegybank hitelnyújtási és

Ebből a szempontból is gyökeresen különbözik a jegybank a

6 / 22 2022. 11. 30. 15:53

A fentiekből levonható néhány következtetés.

A modern jegybank megfelelő működéséhez nem szükséges,

Alapításkor, ha ragaszkodunk bizonyos (mára teljesen elavult)

Likviditása, fizetőképessége, a monetáris politika karaktere,

Emellett, mivel tisztán állami tulajdonban van, az állam

Tehát a modern jegybanknak semmilyen funkciójához nincs

7 / 22 2022. 11. 30. 15:53

esetet, ha a költségvetés a tőkeemelés után is szufficites lenne).

Ezért a törvényjavaslat kiindulópontja - hasonlóan az érvényes

Attól, hogy az MNB saját tőkéje a jegyzett tőkéje alá csökken,

Az MNB vesztesége, ami a tőkéjét erodálja, önmagában nem

III. Megjegyzések az MNB eredményéről

Miközben az MNB nyeresége/vesztesége nem minősíti a

Szokásos esetben az eredményelszámolásban a nyújtott

8 / 22 2022. 11. 30. 15:53

forrásának a költségét. Így a jegybankok - miközben nem

A Cseh Nemzeti Bank például sok éven át a korona

Nálunk nyilvánvalóan nem erről van szó. Érdemes tehát röviden

9 / 22 2022. 11. 30. 15:53

realizálódó veszteséget. Ez hosszú évekig így is fog maradni.

Az MNB mérlegszerkezete tartósan veszteségtermelővé alakult.

A mérleg eszközoldalán a hosszú távon bebetonozott, ultra

Mi történt? Nem egyszerűen arról van szó, hogy az MNB 2017

10 / 22 2022. 11. 30. 15:53

De nemcsak annyi történt, hogy az MNB elárasztotta a piacot

Ebbe pedig be volt kódolva az orbitális veszteség.

Ez azonnal látszik, amint a világban és itthon is elkezd

Amellett, hogy a jegybanki eredményesség nem minősíti a

11 / 22 2022. 11. 30. 15:53

átértékeli a devizaadósságnak az állományát is. Így az MNB

Ennek tükrében lehet értékelni az MNB nyeresége

Ma már nem kérdés, hogy mi legyen az MNB nyereségével. ( A

12 / 22 2022. 11. 30. 15:53