Babits Mihály

(1883 – 1941)

Költő, műfordító (Dante: Isteni színjáték), a Nyugat szerkesztője. Ady mellett a 20.
század elejének vezéralakja. Költészetére a képközpontúság jellemző, költői
szövegeinek lényege, mely a szöveg hatásáért felel, a költői kép. Jellemző rá a
prófétai attitűd, a gondolati-filozófiai mélység. A szokásos emocionális körök
(Isten, haza, szerelem) hiányoznak nála. Kevés az életrajzi elem. A filozófiai
kérdések formatökéllyel párosulnak.

Főbb életrajzi adatok:

Szekszárdon született művelt értelmiségi családban. Édesapja, Babits Mihály

törvényszéki bíró volt, kinek erkölcsi szigorát a finom műveltségű Kelemen Auróra
ellensúlyozta a négy gyerek, köztük a legidősebb, Mihály életében.
A pécsi cisztercita gimnáziumba (→ Timár Virgil fia), majd Budapesten a
bölcsészkar magyar – francia, később magyar – latin szakéra járt. Kosztolányival és
Juhász Gyulával részt vett a Négyesy-féle stílusgyakorlatokon.
A diploma után a bajai cisztercita gimnáziumban (→ Timár Virgil fia) töltötte a
gyakorló évét. 1908-tól Fogarason tanított. Ebben az évben jelent meg a Holnap
antológia, benne Babits 5 verse. A következő évben jelenik meg első kötete (1909
Levelek Irisz koszorújából). 1911-ben, 2. verseskötete (1911 Herceg, hátha megjön a
tél is) után a Nyugat állandó munkatársa lett. Ebben az évben helyezik át Pestre az
újpesti Könyves Kálmán Gimnáziumba.
A líra után az epikával is megpróbálkozott, 1913-ban jelent meg fantasztikus
regénye A gólyakalifa. A háborút az első perctől ellenezte. 1915-ben
hazafiatlansággal és erkölcstelenséggel vádolják (Játszottam a kezével), 1916-ban a
Fortissimo miatt perbe fogják.
1921-ben feleségül vette Tanner Ilonát, írói nevén Török Sophie-t, a család 1923-
ban Esztergomban vett házat.
További kötetei és regényei jelennek meg:

♦ 1916 Recitativ (kötet)

♦ 1920 Nyugtalanság völgye (kötet)

♦ 1922 Timár Virgil fia (regény)

♦ 1923 Baudelaire-kötet (fordítás Tóth Árpáddal és Szabó Lőrinccel)

♦ 1923 Kártyavár (regény)

♦ 1925 Sziget és tenger (kötet)

♦ 1927 Halálfiai (regény)

♦ 1929 Az istenek halnak, az ember él (kötet) → József Attila támadása

♦ 1933 Elza pilóta, vagy a tökéletes társadalom (regény)

♦ 1933 Versenyt az esztendőkkel (kötet)

 ♦ 1934 Az európai irodalom története

♦ 1937 Hatholdas rózsakert (novellák)

♦ 1937 Összes versek

♦ 1938 Jónás könyve

♦ 1939 Keresztül-kasul az életemen (emlékek, tanulmányok)

♦ 1941 Írók két háború között (tanulmányok)

Időközben a Baumgarten-alapítvány kurátora lett, s 1929-től a Nyugat

szerkesztője (1929-1933 Móriczcal együtt).
1934-től jelentkeztek betegségének egyre súlyosbodó tünetei. 1937-ben
gégerákot diagnosztizáltak nála. A következő évben gégemetszést végeztek nála →
Beszélőfüzetek. Átmenetileg javult, majd 1940-től romlott az állapota. 1940-ben San
Remóban átvette Dante-fordításáért az olasz állam kitüntetését. Szintén ebben
évben választotta tagjai közé a Magyar Tudományos Akadémia.
Állapota válságosra fordult. Még befejezte Szophoklész Oidipus Kolónosban c.
drámájának fordítását. 1941. aug. 4-én halt meg Budapesten, a Siesta
Szanatóriumban. (Ady is itt halt meg, sőt József Attilát is itt kezelték később.)

Jónás könyve

A Versenyt az esztendőkkel kötet újabb változást hoz Babits költészetébe. A

versek anyagát adó tér beszűkül → egy betegágy környezete (szenvedés
motívuma: Balázsolás). A személyes életveszély és az általános világveszély
kerülnek párhuzamba egymással (→ Ősz és tavasz között: „Ó jaj, meg kell halni, meg
kell halni…”). Megjelenik az életből kizártak gazdagságának mítosza, a prófétai
magatartás. Pl.: Holt próféta a hegyen, Mint különös hírmondó, Vers a csirkeház
mellől, Jónás könyve, Jónás imája.

A Jónás könyve prófétai szerepvers, a mindenkori ember összeütközését mutatja

be a szituációkkal, a történelemmel. A szöveg sokszor lefelé stilizált. A prófétai
szerep itt visszájára fordul, Jónás Isten balekja (→ gúny, groteszk), ellen-hős, a
költő alteregója, Istennel való kapcsolatát ószövetségi családiasság jellemzi.
Jónás kudarca = Babits reménye = megmaradás.
A mű ellentétekből épül fel. Valahogy mindig az történik, amit nem várunk →
végzet-drámák szerkezetére emlékeztet.

♦ Elhívás → szökés

♦ Büntetés → megmentés

♦ Ninivének pusztulnia kell (ez indítja el a cselekményt) → megmenekül

Babits 4 részre tagolja az elbeszélő költeményt. Az 1. és a 3. cselekménye a
külvilágban zajlik, míg a 2. és a 4. résznek inkább Jónás tudata a fő színtere. Az
események 2 várakozás köré csoportosulnak. Az első 2 részben Jónás elhívásának
teljesülését, a második 2-ben Ninive ítéletének teljesedését várja az olvasó.
Az Ószövetséget idézik a gondolatritmikus részek, a biblikus, latinizmusokkal
terhelt, archaizáló nyelvezet és a példázatok használata. A cselekmény ugrásokkal,
kihagyott időegységekkel, balladaszerűen halad előre.

Jónás könyve a Bibliában

A mű a kispróféták írásai között kap helyet, de kilóg a gyűjteményből, mivel nem
egy valóban élt próféta történetét mondja el, nem egy történelmi személy tanítását
tartalmazza, hanem egy tanító célzatú elbeszélés. Jónás az izraelita hallgatót,
olvasót képviseli, akit Isten pogányoknak is üdvösséget adó irgalmáról kell
meggyőzni. A szereplők és az események típusokat képviselnek, nem konkrét
személyeket és helyzeteket jelenítenek meg. A szerző halmozza a csodás
eseményeket (pl. vihar, cethal, repkény elszáradása), felhasználja a bibliai
hagyományt (pl. 40 nap → 40 éves pusztai vándorlás, 40 napos eső Noé
történetében stb.). Kedveli a túlzásokat: „3 napi járás hosszú” város, Tarsis mint
útirány (a korabeli paleszinaiak számára a világ végét jelentette), még az állatok is
vezekelnek.
A könyv 3 jelenetből épül fel: középpontjában Jónás ninivei prédikációja, és az
annak következtében való megtérés, valamint Isten döntése áll, hogy nem pusztítja
el Ninivét. Ezt keretként egy előjáték és egy utójáték fogja közre, amelyek a
küldetésével szembeszegülő Jónás viselkedését írják le.
A szerző isten határtalan szeretetét mutatja be, és szembeszáll azzal az
előítélettel, hogy Jahve különbséget tenne Izrael és az idegenek között. Ebből a
szempontból előkészíti az újszövetségi igehirdetést. Jónás Jézus előképe is – 3
napot tölt a cet gyomrában, mint Jézus a sírban feltámadása előtt.

Összehasonlítás
Biblia Babits műve
3 szerkezeti egység 4 szerkezeti egység
Jónás önként vallja be, hogy miatta Jónás vétlennek vallja magát, elbújik
kerültek viharba
A hajón lévők nem akarják bedobni A matrózok be akarják dobni
A halban Jónás egyszer imádkozik A halban Jónás 3-szor imádkozik
(~ zsoltárok) (~zsoltárok)
Ninivében Jónás egyszer prédikál Ninivében Jónás 3-szor prédikál
 Ninive megtér
A király parancsol bűnbánatot Jónás
prédikációja után
Isten példázata a repkényről (ricinusról)
Istené az utolsó szó
Záró kép – Ninive az élettel teli
nagyváros
Ninive nem tér meg, csak néhányan,
Jónást kigúnyolják
A király látványosságot csinál Jónásból,
végletekig megalázza
Isten példázata a tökről
Narrátori szöveg zárja le
Záró kép – Ninive a „roppant vadállat”

Fontos kérdés persze, hogy mit mondanak ezek a változtatások. Gondolkozz!

Korábban végzett diákok tételeiből:
1.
A 30-as évektől kezdve Babits az eddigieknél is magányosabban érezte magát,
humanista értékei egyre idegenebbek lettek a fasizálódó világban. A mindennapok politikai
küzdelmébe való leereszkedés helyett a szemlélődés és bölcselkedés útját választotta. A
Versenyt az esztendőkkel című kötete 1933-ban íródott, a fasizmus győzelmének évében.
Ebben a kötetben fellelhető a bibliai prófétákkal való azonosulás, a prófétai küldetés
szerepének vállalása (Mint a kutya silány házában, Holt próféta a hegyen, Vers a csirkeház
mellől, Mint különös hírmondó).
Babits egyre határozottabban vallja, hogy a művelt emberségnek azonosulnia kell a
morális emberséggel, és a morális emberség abban a történelmi pillanatban szükségszerűen a
fasizmus és a háború ellen politizáló emberséget jelenti. A költő így nyilatkozik erről:
"Álljon-e ki az író politikai meggyőződései mellett? Vívjon-e harcokat az írás harcain kívül
is? Iparkodjon-e hatni az aktuális kérdések megoldására? Ezekre a kérdésekre csak egyetlen
felelet lehetséges: igen. De micsoda felelősség is ez egyúttal".
Babits a Jónás könyvét operációja után vetette papírra, s a Nyugat 1938. évi
szeptemberi számában jelent meg. Ehhez fűzi hozzá egy évvel később a Jónás imáját. Babits
ekkor egész Európa pusztulásától rettegett - új erővel vetődött fel a kérdés: mit tehet a költő, a
művész a barbár erők ellen? A négyrészes elbeszélő költemény bibliai történet mögé rejtett
önéletrajz, nagyszabású lírai önvallomás. A küldetéstudat ünnepélyessége mellett itt is jelen
van az irónia, sőt a groteszk humor is. A kezdetben gyáva Jónás, aki "rühellé a prófétaságot",
komikus és szánalmas figura, groteszk alak. A korábban félénk Jónás Ninivében önmagát is
túlkiabálva, kérlelhetetlenül igyekszik teljesíteni küldetését, de szégyenben marad. A testi-
lelki gyötrelmek kényszerítették arra Jónást, hogy prófétáljon: felismerte, hogy nem térhet ki
a felelősségvállalás alól. Babits versének a története híven követi a bibliai elbeszélést, ám a
Bibliában a niniveiek hallgatnak a próféta szavára, így logikus, hogy az Úr megkegyelmezett
a városnak. A Jónás könyvében gúny és süket közöny fogadja a prófétát, akinek nem
teljesedik be jóslata. Ebben ott rejlik valami remény is: az emberiség nagy alkotásai,
maradandó értékei talán túl fogják élni a megáradt gonoszságot. Az elbeszélő költemény
többnyire 11 szótagos sorokból áll, archaizáló nyelvezetű, ünnepélyes lejtésű. Gyakoriak a
sorátlépések, a rímek virtuózan pongyolák.
 Babits nagy művének végső tanulsága, hogy a próféta nem menekülhet kötelessége
elől. Nem az önvád szólal meg a Jónás könyvében, hanem Babits belső vívódása az erkölcsi
kötelesség kiállásra késztető parancsa és a közszerepléstől visszahúzódó természete között. A
vers az igazi prófétaság lényegére tanít egy olyan történelmi pillanatban, amikor hamis
próféták serege homályosítja el a napot. Jónás nem akart próféta lenni - bele is bukott
szerepébe. Nem kellenének többé próféták? De igen, csak nem egészen úgy, ahogy Jónás
hitte. Támadniuk kell azt, ami rossz, de nem szabad presztízskérdésből elpusztítaniuk az
egészet. "A szó tiéd, a fegyver enyém" - mondja az Úr. A fegyver a történelem erőié.
Tudatossá tenni e történelmi erőket, irányt mutatni nekik, tisztázni a feladatukat: ennyi, nem
kevesebb és nem több a próféták szerepe.
2.
Babits költeményét a Nyugat 1938. szeptemberi számában tettek közzé először, amikor is
az író pályaszakaszára jellemző volt a magányérzet felerősödése, aggodalom a fasizálódás és
a háború előérzete miatt, a prófétai küldetés vállalása, illetve a halálközelség érzése.
A négy részből álló elbeszélő költemény az Ószövetség egyik legismertebb történetének,
Jónás próféta könyvének ,,újraírása”. Babits műve több ponton is eltér a bibliai történettől.
Pl.: Babits Jónásának esendősége: a hajó alján könyörögve kéri, hogy egy erdő szélen tegyék
ki, míg a Bibliai Jónás maga kéri meg a hajósokat, hogy dobják ki a tengerbe. A bibliai
Niniveiek a prófétálás nyomán megtérnek és bűnbánatot tartanak, míg Babits Jónását
kigúnyolják.
Jónás könyve többek között azt firtatja, hogy mit tehet, illetve mit kell tennie a költőnek,
ha a világot erkölcsileg romlottnak, végveszélybe sodródónak tapasztalja. Az Úr
megparancsolja Jónásnak, hogy menjen Ninivébe, de Jónás ennek nem akar eleget tenni. A
feladat teljesítése helyett sivatagba vágyott, ahol békesség, magány venné körül. Az első
részben megismétli vágyát: „tegyetek egy magányos erdőszélre, hol makkon tengjek és keserű
meggyen, békében, s az Isten elfeledjen!” Jónás indoklása: „Mi közöm nékem a világ
bűnéhez? Az én lelkem csak nyugodalmat éhez. Az Isten gondja és nem az enyém: senki
bajáért nem felelek én.” Jónás gyáva és rest ahhoz, hogy teljesítse az Úr kívánságát. Menekül
az Úr parancsa elől, csendes magányba vágyik, ahol elrejtőzhet embertársai és az Isten elől.
Úgy érzi, semmi köze nincs más emberekhez, Isten feladata róluk gondoskodni.
Jónás szánalmas ebben a helyzetben, nem tud menekülni az Úr akarata elől: Isten a hajón is
utoléri őt. Jónás 3 napon keresztül imádkozott az Úrhoz, amikor kivetette a cethal a szárazra.
A cethalat az Úr készítette, mely azt bizonyítja, hogy az Úr hatalma végtelen. Imájában
belátta Jónás Isten igazát: „Jössz már, Uram, jössz, záraim kizárod s csahos szókkal futok
zargatni nyájad.” Az Isten válaszol Jónás könyörgésére: ficánkol a cethal. Erre a mozzanatra
belátja Jónás Isten igazát. Ahogyan Jónás a cethal gyomrába kerül, az is Isten akarata
megmásíthatatlan voltát juttatja kifejezésre: a próféta nem menekülhet el az Úr parancsa elől.
Érdekes viszont, hogy a niniveiekkel kapcsolatban megváltozik az isteni akarat. A néhány
megtérőért Isten kegyelmet ad a városnak (~ Ábrahám alkudozása Istennel Szodoma és
Gomorra kapcsán a teremtés könyvében).
A cethal gyomrában átélt szenvedés jelképes értelmű is lehet: a „szörny-lét” egy a világtól
elforduló, a külvilágot önmagából kirekeszteni vágyó ember, gyötrő magányát fejezi ki. Az
Úr csak akkor engedi szabadon Jónást, amikor a testi-lelki gyötrelmek hatására megtörik
annak ellenállása. Jónás kétségbeesett hangon fohászkodik Istenhez, bűntudat gyötri, majd
hálától áthatott szívvel megígéri: „csahos szókkal futok zargatni nyájad”.
A harmadik rész elején Ninivébe küldi az Úr Jónást. „Kelj föl és menj, mert én vagyok az
Isten. Menj, a nagy Ninivéig meg se állj, s miként éledbe írtam, prédikálj!”. A ninivei
kereskedők, színészek között mondja el szónoklatát Jónás. Jónás hangvétele fenyegető: „nagy
Ninive, térj meg, vagy kénkövekkel ég föl ez a város”. Jónást kicsúfolják, kinevetik,
lekezelik, lenézik. Arra következtethetünk, hogy a Niniveiek úgy érzik, hogy náluk nagyobb
hatalom nincs.
Jónás kimegy a pusztába, és várja Isten büntetését, hogy leégjen Ninive. A megalázás
érzése fűti a próféta haragját újabb monológja közben. Jónás megfogalmazza prófétai
küldetéstudatát, mely szembe helyezkedik a korábbi kijelentésével: ,,De böjt s jámborság
néked mint a pélva, mert vétkesek közt cinkos aki néma. Atyjafiáért számot ad a testvér: nincs
mód nem menni ahova te küldtél.” Jónás ígéretéhez híven elmegy Ninivébe, hogy megtérítse
a bűnös várost. A korábban gyáva és meghúzódó Jónás hatalmas indulattal és hangerővel
hirdeti az Úr üzenetét.
A város lakói kinevetik és megszégyenítik. Jónást csak annak a biztos tudata kárpótolja
mindezért, hogy az Úr majd elpusztítja a várost. Elégtételt akar, bosszúvágy fűti.
Szemrehányó hangon szól Istenhez, s ekkor mondja ki a próféta kötelességéről a
legfontosabbat: a prófétának szólnia kell, mert „vétkesek közt cinkos, aki néma”. Isten
számára fontos, hogy Ninivében legalább néhányan megtértek, ezért nem pusztítja el Ninivét.
Jónás emiatt bosszankodik, Isten pedig érezteti Jónással, hogy az emberek fölött áll. Születnek
majd új Jónások, de ő örökké élni fog. A próféta nem menekülhet a kötelessége elől. De az ő
feladata nem az ítélkezés, hanem a harc az embertelenség és a barbárság ellen, még akkor is,
ha a küzdelme rövidtávon eredménytelennek tűnik.
Babits tehát önmaga számára is megadta a választ gyötrő kérdéseire: a művész, a költő
feladata az, hogy a szó fegyverével harcoljon a barbár világ ellen. Hogy Babits lélekben
azonosult Jónás prófétával, az is igazolja, hogy egy lírai művet is írt Jónás imája címmel.
 Az elbeszélő költemény ironikus-komikus és patetikus hangnemének kettőssége végig
jelen van a műben. Szinte megszámlálhatatlan azoknak a szavaknak, szókapcsolatoknak,
mondatoknak a száma, melyek a nyelv hétköznapi, nyersebb rétegéből valók. Ezek
egyértelműen az irónia eszközei. A stílus emeltebb, patetikus jellegét, elsősorban a nyelv
bibliai ódonsága adja. Főleg a nyelvi archaizmus teremti meg ezt a régies színezetet. Igen
bőven találhatók elavult múlt idejű igealakok, pl.: fölkele, elbocsátá, üvölté, méne, készített
vala; a –ván és –vén képzős határozói igenevek gyakori használata is az archaizálást szolgálja.
A versforma is a tárgyhoz s a kettős hangnemhez alkalmazkodik. Egyenetlen hosszúságú,
páros rímű, laza jambikus sorokból áll a költemény. Gyakoriak a sorátlépések, rendszeresek a
pongyola rímek.