Babits Mihály: Jónás könyve

1883-ban született Szekszárdon. A XX. század első felében a Nyugat köré csoportosuló
modern irodalom vezéralakja. Költő, regényíró, műfordító, tanár, esztéta, szerkesztő és kritikus.
A kulturális örökség és a modernség ötvözője. A magyar európai műveltséget egyaránt képviselte.
Világképét tudományos felkészültség alapozta meg. „Poeta doctus”; a legmagasabb képzettségű
művész és gondolkodó. Nézeteit az angol szenzualizmus és empirizmus, a klasszikus német
filozófia, a pszichológia klasszikusai és a modern életfilozófiák is formálták.
A betegsége jelentkezésétől kezdve felerősödik a költészet jövőjét illető pesszimizmusa. Pályája
végén az egyetlen parabolikus elbeszélő költeményével (Jónás könyve) a prófétaszerepet értelmezi.

Vállalható-e a prófétaság? (Jónás könyve)

A költők helyzete és szerepe áll e példázatszerű elbeszélő költemény középpontjában. A
művet Babits betegágyán 1938-ban írta. A Nyugat szeptemberi számában jelent meg előszőr, abban
az évben, melyben a németek megszállták Ausztriát, Babits pedig Magyarország és egész Európa
pusztulásától rettegett. Újult erővel merült fel benne a kérdés, hogy mit tehet a költő, a művész, a
barbár erők ellenében.

A műfaja elbeszélő költemény, egyben lírai önvallomás is, önarcképét ugyan Jónás személyében
festette meg, de nem állíthatjuk, hogy mindenben azonosítja magát a főszereplővel.

Babits versének története majdnem végig híven követi a bibliai történetet, de olykor naturalisztikus
részletezéssel bővíti ki azt. A legfontosabb eltérés a két mű között, hogy a Bibliában a niniveiek
hallgatnak Jónás szavára, megtérnek, míg Babits művében kinevetik, gúnyolják őt.
A város itt sem pusztul el, ebben ott rejlik valami remény arról, hogy az emberiség nagy alkotásai,
maradandó értékei, talán túlélik a megáradt gonoszságot.

Az első élményünk a mű olvasásakor, a mondatok stiláris többrétűsége. Az elbeszélő egyfelől

átveszi a biblikus stílust, archaikus és patetikus nyelven beszél. Ehhez a stílushoz illeszkedően az
elbeszélő tömör és tárgyilagos tényközlő is, A szereplő Jónás azonban a magasztosságtól idegenkedő
kisember, és ezt váratlan vulgarizmus adja tudtunkra („rühellé”). Babits ábrázolásmódját végig
jellemezni fogja: kívülről és belülről is látja hősét, megítéli olykor el is ítéli hősének csetléseit-
botlásait, ezáltal több ízben groteszk hatást is kiváltja az olvasóban.

A kezdősorokban úgy látjuk: a prófétaszerep nem illik Jónásra. Az egész műben az lesz az
alapkérdés: vállalhatja-e Jónás a prófétaszerepet?
A cselekményt a továbbiakban Jónás sorsának komikus és tragikus fordulatai alakítják. Az első
részben kihátrál a feladat alól, de az Úr vihart támaszt, és Jónásnak csúfosan távoznia kell a hajóról;
ezután az Úr egy cethalban „megpuhítja”.
A harmadik rész a példázat központi része: itt kerül sor Jónás prédikációjára. Jónás – drámai
szerepéhez méltóan – egyedül megy küzdeni Ninive (azaz a bűnös emberiség) ellen. Az előzmények
háromféle lehetséges következményt sejtetnek. Ha teljesíti Jónás az Úr parancsát és diadalt arat,
akkor tettének dicsősége az Úré, de ő is osztozik benne. Ha a feladatot hősiesen teljesíti, de
önhibáján kívül vereséget szenved, akkor a tragédiája sajnálatot és megrendülést válthat ki.

Jónás Ninivében három alkalommal prédikál. Az első alkalommal az „árusok” terén – kinevetik, és
bűnöznek tovább. A második napon már a szemérmetlenség nyílt fertőjében élő „színészek és
mímesek” közt „bődült” el Jónás, erre „hökkenve némult el a nép”, de nem lépett erkölcsös útra, és
Jónás csak az asszonyok buja érdeklődését váltotta ki. A tetőpont a harmadik nap. A királyi palotában
„egy cifra oszlop tetejébe tették hogy szónokoljon”; „iszonyú átka” elhangzik, de felsülése
beteljesedik. Ninivében a bűnös emberek sehol sem tekintették ellenfelüknek, még csak nem is
tartottak tőle. Most már láthatjuk, miért „rühellé” eleve Jónás a prófétaságot.
Jónásnak már csak az volna kárpótlás, ha a jövendölése igaznak bizonyulna. Követeli tehát az Úrtól,
személyes bosszúvágytól elvakultan, hogy az emberiség pusztuljon ki. Ezért a vétségéért bűnhődnie
kell: az Úr által sugalmazott időben „egy árva ház sem égett Ninivében”.

A műnek három főszereplője van: az Úr, Jónás és a bűnös emberek. Köztük három ellentét feszül, a
befejezésben tehát három konfliktus feloldódására várunk.
Kettejük szembenállását most már érvek szerint is átlátjuk. Jónás küldetése, a küldetés vállalása
ellen - az egész művet áttekintve – a következők szólnak:
1. Eleve fél a várostól (baljós előjel: a hajósok bánásmódja)
2. Ő nem bűnös. Hisz Istenben, istenfélő életet él, önmaga nem követi el a körülötte tobzódó
bűnöket.
3. Mások bűneihez nincs köze.
4. Nem méltó a feladatra.
5. Nem láthatja el a prófétálást, mert nincs megfelelő eszköze, csak a szó is csak a maga
igazának tudata. (Ez Jónás – a költő – legfontosabb ellenérve)
6. Jónást, Isten küldöttjét is „megcsúfolták, az úr tehát „szégyenben” hagyta a prófétáját”)
7. Az Úr szavahihetősége is csorbát szenvedett.
8. A bűnös embereket Isten nem bünteti, nekik a hajuk szála sem görbül.
9. Ha mégis rákényszerülnek az emberek Isten parancsára, akkor is csak ideig-óráig követik az
erkölcsi törvényeket.

A küldetés teljesítése mellett szólnak azonban a következők:

1. Az Úr mindenható, ellene nem lehet küzdeni, és ezt Jónás be is látja.
2. Az Úr öröktől fogva létezik, számára nincs idő. Jónás után, ha kell, majd lesz új próféta.
3. A világot az Úr teremtette.
4. Jónás küldetése nem volt hiábavaló.
5. Ninive felépítésében Jónás nem vett részt, így nincs is joga elpusztulását követelni.
6. Ninivének rengetek értéke van.
7. Döntési joga csak az Úrnak van, Jónás szerepe csupán csak közvetítés.
8. A főtétel: „vétkesek közt cinkos, aki néma”. A próféta nem menekülhet el a küldetése elől,
nem hallgathat el, ha szólnia kell.

Jónás és Ninive között végül fennmarad a konfliktus. A befejező képben hősünk ott áll a
„szörnyű város” rémítő látványa előtt, hivatását tehát folytatnia kell.
Babits a szentenciáit általában Jónás szájába adja. Az egyik főtételt is a címszereplő mondja ki:
„vétkesek közt cinkos, aki néma”.
A Jónás könyvében Babits a küldetés parancsát is a vele szemben megfogalmazható érveket két
hőse, az Úr és Jónás szájába adta. A Jónás imája már egy másik műalkotás; itt a beteg,
gégerákban szenvedő költő személyes fohásza fogalmazódik meg. A teljes értékű szóláshoz kér
erőt, az égi is földi hatalmak engedélyét.