Epesavak

Az epesavakat tehát a májműködés a koleszterin „lebontásával”, átalakításával termeli,

megszabadítva a szervezetet a fölöslegben maradó, s így már valóban káros koleszterintől. Az így
képződött epesavak segítségével fokozódik a koleszterin közvetlen kiürülése a májból a bélbe,
melynek egy része visszaszívódik, a többi pedig – a maga természetesen útján – a széklettel
elhagyja a szervezetet.
Ebből következően: ha kevesebb epesavat (epét) termel a máj– aminek jelentős okozója a pangó,
rosszul ürülő epe, illetve az epehajtó ételek hiányában kevesebb epét termelő máj –, akkorkevesebb
koleszterin alakul át epesavvá, és több, már fölös mennyiségu koleszterin marad a
szervezetben, ami viszont az érelmeszesedés kialakulásának egyik tényezője. A keletkező epesav
természetes szappanként apró csöppekké alakítja a zsírokat, melyekhez így már az emésztőnedvek
hozzáférnek, azaz a zsír megemésztéséhez elengedhetetlenül szükségesek.
Ebből következően: ha nem jut elég epe a bélbe az ételek mellé, azazha nem gondoskodunk az
epe minél tökéletesebb kiürüléséről, a zsírok emésztése tökéletlen lesz, és az így fölszívódó
zsírok lerakódnak (mint a guanó: keményen, vastagon). A bélbe jutó epesavak zsírfölszívódást
lehetővé tévő hatásuk révén gondoskodnak a zsírban oldódó vitaminok fölszívódásáról, majd a
vérben is keringő epesavak segítségével eljutásáról a vérből a sejtfal kettős zsír-fehérje rétegén
keresztül a sejtbe – a vitaminok igazi célállomásához. A zsírok a glicerinhez (a háromértéku
alkoholhoz) észterkötéssel kapcsolódó három zsírsavmolekulából állnak, melyből kettő
„leemésztődik”, lehasad róla a tökéletes emésztéskor, de az tökéletlenkor csak egy.
Ebből következően: ha kevés epe (pontosabban: epesavmolekula) jut a bélbe, azazha nincs kellő
mennyiségű, kifejezetten epeürítő hatású zsír ételünkben, a zsíroldékony vitaminoknak
nemcsak fölszívódása, de felhasználódása is zavart szenved. Következményesen a részleges (és
tartós!) A-, D- és E-vitamin hiányából eredő vagy azzal összefüggő nyavalyák keserítik életünket,
mint pl.:
az A-t illetően: bőr-, légzőszervi és emésztési bajok, rosszindulatú hámeredetű daganatok (= rák);
a D-vel kapcsolatosan: csontritkulás, bőrbetegségek (pikkelysömör rosszabbodása, vélhetően
megléte is), a sejtek éretté válásának elmaradása (rosszindulatú daganatoknál az éretlen sejtek a
méginkább rosszindulatúak);
az E-vel összefüggésben: meddőség és menstruációs kórságok, apadó anyatej, ízületi (főleg porc)
betegségek és a szabad gyökök garázdálkodásából fakadó bajok, elsősorban a rosszindulatú
daganatok.
A bélbe jutó (a valóban oda jutó!) epesavak kétharmada visszaszívódik a bélből a vérbe – majd a
májba jutva részt vesz a bél-vér-máj-bél körforgásban –, és elegendő (!) vérszintje esetén ellátja a rá
kirótt természetes feladatait. (A májsejt károsodásakor vagy a súlyosan zavart epeelfolyási
rendellenes ség esetén a vérben megemelkedik az epesavak szintje. Tehát mind az alacsony(pl.
főleg meddőség esetén!), mind a magas epesavszint fontos és korai kórjelző érték, mely ma már
könnyen, költségkímélően (!) és rutinszeruen mérhető (lenne, ha végeznék, és akkor a betegek is
fölösleges köröket takaríthatnának meg). De a mostohagyerek-szindróma (magyarul: tünetcsoport)
ennek használatát (mi több: bevezetését) nemcsak meggátolja, de jelentőségének fölismerését is
akadályozza, melynek kárát mind a betegek, mind pedig az egészségbiztosító zsebe (is) bánja. A
patkóbélbe jutó epesavak az emésztődő zsíros ételpéppel összekeveredve fokozzák a
cholecystokinin fölszabadulását, ami a tökéletes emésztés lezajlását döntően befolyásolja.
Ebből következően: ha kevés epesav kerül a nyombélbe, azaz ha elegendő zsírral nem segítjük az
epe (hólyag) jó kiürülését, az emésztés tökéletlen lesz, ami nemcsak a zsírokat, de a fehérjéket és
szénhidrátokat is érinti, mivel a hasnyálmirigyből kifolyó emésztőnedvek nem tartósan és
folyamatosan, ráadásul kisebb mennyiségben keverednek az ételhez.
Az epesavak elpusztítani képesek a baktériumok egy csoportját (a Gram-pozitív festődésueket),
melybe a garat természetes baktériumai is tartoznak.
Ebből következően: csökkent gyomorsavtermelés esetén a garatflóra normálisan jelen lévő tagjai
lejutnak a patkóbélbe, ésha a nyombélbe kiömlő epesavak nem pusztítják el a legfölső
légutak(orrmelléküregek)és a garat lejutott baktériumait, a vékonybélbe kerülő– ott már
rothasztó hatású –kórokozók gázképződést, puffadást, szélgörcsöket, esetleg hasmenést okoznak.
A vékonybél egyébként normálisan steril, abban a baktériumoknak semmi keresnivalójuk! A
vékonybél utolsó szakaszába lejutó epesavak a normális székelési inger kiváltásának legdöntőbb
tényezői.
Ebből következően: ha kevés epesav kerül a vékonybélbe, azaz ha nem ürítjük rendszeresen,
naponta a tömény epét az epehólyagból, akkor székrekedés lép föl. Először a naponkénti
székürítés marad el, ami aztán egyre inkább fokozódik, a pangó székletből egyre több víz szívódik
föl, ami a normálisan formált székletet keménnyé, majd bogyóssá teszi. A töményebb epében lévő
több epefesték a székletet sötétbarnára színezi, tehát a széklet sárgáig világosodó színe naponta jelzi
az előző napi elégtelen epeürítést. (Vigyázat: a májsejtbetegségek és bármily eredetű sárgaság is
sötétbarnává teszi a székletet, míg a nagy mennyiségű tej[termék] világossá.)
Az epesavak azokat a vírusokat is képesek elpusztítani, melyek külső fehérjeburokkal,
peplonnal rendelkeznek. (A vírus-meghatározás első lépése 1953-óta – amikor is Theiler a sárgaláz
vírusának kutatásakor fölfedezte e hatást –, hogy elpusztulnak-e epesavakra.) További kutatások
tárgya lehetne, hogy a vérben lévő – nem túl nagy – epesav-koncentráció mennyiben befolyásolja a
peplonos vírusok fejlődését (vagy hogy képes-e őket féken tartani, netán elpusztítani), melyek közé
tartoznak a herpesz-vírusok, de a nagy érdeklődésre számot tartó HIV is, mely az AIDS-et okozza.
Saját tapasztalatunk: rendeződött epesavforgalom mellett az addig gyakran föllobbanó herpeszek
többé nem jelentkeztek. Az epesavak a vastagbélben normálisan jelen lévő (Gramnegatív)
baktériumok sejtfalának mérgező, nagy molekulájú anyagait, endotoxinjait hatástalanítják,
széttördelik. Az endotoxinok (=belső, saját mérgek) nagy molekulájuk révén allergizáló hatásúak,
de szívritmuszavart is okozhatnak, lázkeltőek, felelősek a szepszisért, azaz a vérmérgezésért,
különösen műtétek után, és közrejátszhatnak a férfi meddőségben is.
Ebből következően: ha nem jut elegendő epesav a vastagbélbe, akkor annak baktériumaiból
származó mérgeket nem képesek hatástalanítani, s a fönt említett tünetek és betegségek
kialakulását okozhatják.
Az epesavak az endotoxinok hatástalanítása révén komoly szerepet játszanak a szervezet
fizikai és kémiai károsító hatások elleni védelmében, amit az ezirányú kutatásai miatt a nagy
nemzetközi hírnévnek örvendő Bertók Loránd professzor találóan a szervezet fiziko-kémiai
defenziójának nevezett el és vezetett be a tudomány nemzetközi fogalomtárába. (Sajnálatosan e
nagy jelentőségű fölfedezést itthon mindmáig még nem ismerték föl, s várat magára a fölfedezéshez
méltó hazai tudományos elismerés is.)
Az epesavak tehát rendkívül fontos szerepet töltenek be az emésztésben, az emésztőrendszer
szerveinek muködésében, a zsírok és zsíroldékony anyagok forgalmában, a már fölöslegben maradó
koleszterin eltávolításában, az egészség megőrzésében és a szervezet fiziko-kémiai védekezésében.
Mindezen feladataikat viszont csak akkor tudják jól ellátni, ha étkezésünk kellően nagy
zsírtartalmával elérjük az epe(hólyag) tökéletes kiürülését reggel és lehetőleg még egyszer,
késődélután.