Ökológia gyakorlat

jegyzőkönyv
2024.02.24

2. Diverzitás vizsgálatok különböző szennyezettségű patakokban

Készítette: Lassu Martin, Farkas Zsolt Attila

Bevezetés:
A gyakorlat fő témája a diverzitás volt. A diverzitás biológiai sokszínűség matematikai,
kvantitatív megjelenése. Az általunk vizsgált életközösségeket, társulásokat, ha megfelelő
függvénnyel írjuk le, annak indikátor, jelzőértéke van. A faj egyedszáma, tömegessége az
indikátor, a forrásfelosztás (niche felosztás) pedig az indikandum.
A diverzitásnak természetvédelmi értéke is van, de a diverzebb területek nem minden esetben
értékesebbek ilyen szempontból és fordítva. A diverzitás-stabilitás hipotézis kimondja, hogy
minél diverzebb egy rendszer, annál stabilabb, azonban ez nem mindig igazolódik be. Továbbá
megállapíthatjuk, hogy a természetesebb életközösségek magasabb diverzitásúak.
A diverzitásnak egyik típusa a taxondiverzitás (faj-egyed diverzitás), ami a közösségeket
felépítő populációk (faj)számán és tömegarányán alapszik. A gyakorlat során említést tettünk
az ökológiai diverzitásról is, mely az előbbi tényezőkön felül a tér-idő viszonyokban
megjelenő mintázatokat és funkcionális kapcsolatokat is magában foglalja.

Taxondiverzitás típusok:
Az alfa diverzitás a fajok diverzitását méri egy élőhelyen vagy társulásban, kisebb
homogén terület fajok relatív gyakoriságához egy eloszlási görbét (pl.: faj-abundancia görbe)
illesztünk és az illeszkedés alapján határozunk a gyakoriságról. A nem eloszláson alapuló
eljárások esetén alkalmazzuk. Megkülönböztetünk eloszláson alapuló eljárást, amikor
statisztikai módszerekkel, a során valószínűség számítással állapítjuk meg az eloszlást, ebben
az esetben használhatók a diverzitási indexek.
A gamma diverzitás alatt egy nagyobb egység, földrajzi terület (pl.: sziget)
diverzitásátérjük.
Az epszilon diverzitás esetében egy még nagyobb földrajzi egység diverzitásáról
beszélünk, ide tartozhat egy biom diverzitása.
A fent említett három diverzitás típus között hierarchikus viszony van, az epszilon magába
foglalja a gammát, a gamma pedig az alfát.
A béta diverzitás egy élőhelysorozat (akár mozaikos élőhely is) fajösszetételének
változását, az egyes élőhelyek alfa diverzitásának viszonyait vizsgálja. Alapvetően abban
különbözik a többitől, hogy a változást méri, éppen ezért az értelmezéséhez elengedhetetlen a
nagysága mellett az iránya is. A gamma diverzitást az alfa és béta összegeként is tekinthetjük.
 Az eloszláson alapuló alfa diverzitás esetén négy faj-abundancia görbét különböztetünk
meg. A koordináta rendszer x tengelyén a fajsorrendet, az y tengelyen az abundanciát vagy
annak logaritmusát ábrázoljuk.
A geometrikus függvény a szukcesszió korai stádiumára, szélsőséges környezetben,
erős abiotikus kontroll esetén, továbbá a niche-foglalások alkalmakor jellemző. Általában egy
faj birtokolja a terület nagy részét.
Logaritmikus eloszlást mutat a függvény olyan társulásokban, életközösségekben,
ahol sok ritka és kevés gyakori faj található. Ezek gyakorta kevés fajból álló közösségek, ahol
egy adott környezeti tényezőnek kiemelten fontos szerepe van.
A log-normál modell nagy diverzitású életközösségeknél fordul elő, ahol sok az
átlagos gyakoriságú faj és kevés a ritka. Szukcesszió késői stádiumára, fajgazdag
közösségekre jellemző.
A törött-pálca függvény elsősorban nagy stabilitású populációkból álló
életközösségekre, nagyobb testű és hosszabb életű élőlények esetén jellemző, ahol teljes
forráshasznosítás van és nincs niche-átfedés.

A nem eloszláson alapuló diverzitási mutatók fontosabb paraméterei:

- fajszám (S)
- (össz)egyedszám (N)
- abundancia (tömegesség) (n)
- dominancia (relatív abundancia) (p) p=n/N

A nem eloszláson alapuló diverzitási mutatók fontosabb paraméterei:

- fajszám (S)
- (össz)egyedszám (N)
- abundancia (tömegesség) (n)
- dominancia (relatív abundancia) (p) p=n/N
 Az órán a Simpson és Shannon-féle kvadratikus indexeket alkalmaztuk, ezek a
leggyakrabban használt mutatók. Alkalmasak két terület diverzitásának összehasonlítására.
Mindkét esetben végeredményként egy számot kapunk, ezeket viszonyítjuk egymáshoz a két
különböző esetben.
Shannon-diverzitás számítása: HS= − Σpi x logpi
Simpson-diverzitás számítása: DQ=1 − Σpi2
A diverzitási függvénycsaládok közül a Rényi-féle diverzitást említettük meg. Itt
eredményként egy számsort kapunk, ez a diverzitás profil, amit ábrázolhatunk grafikusan, ekkor
különböző görbék alapján meghatározhatjuk az eltérő diverzitások sorrendjét. Ha a függvények
metszik egymást, akkor nem tudunk diverzitás alapján rendezni. Az alfa értékét mi adjuk meg.

A gyakorlat során a vízszennyezés (természetesség leromlása) és a biodiverzitás kapcsolatát

vizsgáltuk. Az óra elején felállított hipotézisünk szerint minél szennyezettebb egy patak vize, a
diverzitás annál inkább csökken, fordított arányossággal írható fel a köztük levő összefüggés.

Anyag és módszer:
A hipotézisünk alátámasztása érdekében a kísérletünket egy szimulációs program
segítségével végeztük. Tiszta, közepesen szennyezett, valamint szennyezett vizekben
vizsgáltuk az előforduló makrogerinctelen fauna fajait és tömegességüket. A mintavétel
azonos hálóval (seine) és azonos ideig (500 „perc”) tartott mindhárom esetben. A program
lényegesen megkönnyítette a feladatunkat, mert a különböző fajokat elkülönítette és meg is
számolta. A program automatikusan kreált egy fajtelítődési-görbét az alkalmazott
időintervallum és a befogott állatok mennyiségéből mindhárom szennyezettségi szint
esetében.
Az így nyert adatokból különböző grafikonokat készítettünk Excel alkalmazásban, és
ezeket kielemezve értékeltük a hipotézisünket.
A faj-abundancia görbéket szintén a tömegességi adatokból készítettük el Excel program
segítségével, ezek haszna, hogy megállapítsuk, hogy különböző minőségű vizek faunája
mennyire természetes, kiegyensúlyozott.
Továbbá a PAST nevezetű programot is alkalmaztuk, ami a különböző diverzitás indexek
(Simpson, Shannon) értékeit számolta ki.
Fajlista:
Caddisfly – Tegzesek (Trichoptera): A lárvák a víz alatt élnek,
ahol selyemmel összefont homokból, levelekből készítenek
maguknak menedéket. A kifejlett egyedek a vizek közelében
fordulnak elő. Hártyás szárnyuk van, testük karcsú, többnyire
szőrös. A tegez a védelmet és az álcázást szolgálja.
Mayfly – Kérész (Ephenoptera): Rendkívül rövid élettartamukról és a nyári hónapokban
való nagyszámú megjelenésükről híresek. Nagy, összetett szemeik és
sörteszerű csápjaik vannak. A kifejlett egyedek nem táplálkoznak.
Leghíresebb hazai képviselőik a tiszavirág és a dunavirág. A lárvák
mindig vízben, a szubimágók és imágók víz közelében élnek.
Stonefly – Álkérész (Plecoptera): Lárváik édesvíziek, általában folyóvizekben fordulnak
elő. Csáppal, két hosszú faroknyúlvánnyal, kopoltyúval és néhány
egyéb lárvaszervvel rendelkeznek. A kifejlett állatok szárazföldiek,
de nem távolodnak el messzire a vizektől. Többnyire nem
táplálkoznak.
Riffle beetle – Karmosbogárfélék (Elmidae): Ízeltlábúak
törzsébe tartoznak. Ovális testű vízibogarak, hosszú lábaikon
karmok vannak, amelyek célja, hogy a zavaros vizekben is jól
tudjanak közlekedni. Jellemzően gyorsabb folyású patakokban
élnek. Védett fajok is előfordulnak a családon belül.
Water penny – Vízi fillérke (Psephenidae): Nevét onnan kapta,
hogy kör alakú, pénzérmére hasonlító alakja van. Alapvetően
állóvizekben vagy folyóvizek partja mentén, köveken fordul elő.
Barnás, szürkés színének köszönhetően jól álcázza magát.
 Gill snail – Kopoltyús csigák (Bithyniidae): Kopoltyúval
lélegeznek. Moszatokkal, algákkal táplálkoznak. A csigaház 5-6
kanyarulattal rendelkezik. Az oxigénben gazdag vizeket kedvelik.
Állóvizekben vagy lassú folyású vizekben fordulnak elő.
Dobsonfly – Nagyszárnyú fátyolkák (Megaloptera): A
lárvák ragadozók, az imágók virágport fogyasztanak. Jellegzetes
szájszervvel rendelkeznek. Napközben a növényzetben húzodnak
meg, az éjszaka folyamán vadásznak. Gyors folyású, tiszta vizeket
kedvelik.
Cranefly – Lószúnyogok (Tipulidae): Két pár szárnnyal és
karcsú testtel rendelkeznek. A nőstény kétszer akkora, mint a hím.
A hím billért visel, ami az egyensúlyozásban segíti. Növényi
nedvekkel táplálkoznak, vért nem szívnak. Párzás után a hím
elpusztul.
Dragonfly – Szitakötők (Odonata): Lárváik édesvizekben
fejlődő ragadozók. Tökéletlen átalakulással (hemimetamorfózis)
fejlődnek, azaz nincs bábállapotuk. A megtermékenyített petéket a
nőstény közvetlenül a vízbe rakja, vagy egy tojócső segítségével a
vízinövényre, nedves part menti talajba. A petéket kocsonyás
burok védi.
Crayfly – Tízlábú rákok (Decapoda): 8 járólábbal
rendelkeznek, az első pár járólábuk ollóvá módosult, ezek feladata
a táplálék megragadása. A legtöbb faj dögevő. Szelvényezett
állatok, három testtájukat különítjük el.
Sowbug – Víziászka (Asellus): A közönséges víziászka álló-
és folyóvizek lakója, túlnyomórészt a vízfenéken tartózkodik.
Elhalt növényi részeket és egyéb szerves törmelékeket fogyaszt. A
kisebb mértékű vízszennyezettséget megszűri. Összetett szemmel
és két csáppárral rendelkezik, hátpajzsa nincs, ezért hét
torszelvénye szabadon áll.
 Worm – Csővájóféreg (Tubifex): 1-7 cm hosszú, vékony,
vöröses színű gyűrűsféreg. Színét hemoglobin tartalmú vére okozza.
Teste egyenletesen gyűrűzött. Álló- és folyóvizekben egyaránt
megél, még a szennyezettekben is. Homokos, iszapos talajban
tömegesen fordulnak elő.
Black fly – Púposszúnyog (Simuliidae): Lárváik kizárólag
folyóvizekben fejlődnek, szerves törmeléket, algákat és
baktériumokat fogyasztanak. A kifejlett hímek növényi nedvekkel
táplálkoznak, a nőstények vérszívók. Szürke, fekete színű, hosszú,
púpos, megnyúlt rovarok. Pengeszerűen éles szúrósertékkel
rendelkeznek.
Midge – Árvaszúnyogok (Chironomidae): Szaporodásuk miatt
a vizes élőhelyeket kedvelik. Lárvális korban szerves törmelékeket
fogyasztanak, kifejlett korban nem táplálkoznak, maximum
pollennel, nektárral.
Leech – Piócák (Hirudinea): Vérszívó paraziták. Testüket
kutikula borítja. Nem kedvelik a gyors folyású vizeket, inkább a part
mentén levő sekély vizekben találhatók meg. Egyik közimert faja az
orvosi pióca (Hirudo medicinalis). Tapadókorong segítségével
mozognak.
Lung snail – Tüdős csigák (Pulmonata): Tüdővel (köpeny által
határolt üreg) lélegeznek. Legfejlettebb csigáknak tekinthetők.
Tipikus mészváz tartalmú csigaházat fejlesztenek. Édesvízi és
tengeri fajaik is előfordulnak.
Eredmények:
1. Különböző víztípusok adattáblázata
Angol név Tudományos név Magyar név Tiszta Közepes Szennyezett
Caddisfly Trichoptera Tegzesek 14 0 2
Mayfly Ephemeroptera Kérész 8 3 0
Stonefly Plecoptera Álkérész 14 1 0
Riffle beetle Elmidae Karmosbogárfélék 12 2 0
Water penny Psephenidae Vízi fillérke 5 2 0
Gill snail Bithyniidae Édesvízi csigák 0 0 0
Dobsonfly Megaloptera Nagyszárnyú fátyolkák 7 8 3
Cranefly Tipulidae Lószúnyogok 7 8 3
Dragonfly Odonata Szitakötők 13 16 6
Crayfish Decapoda Tízlábú rákok 7 23 5
Sowbug Asellus Víziászka 7 11 18
Worm Tubifex Féreg 12 11 64
Black fly Simuliidae Púposszúnyog 11 8 40
Midge Chironomidae Árvaszúnyogok 5 4 10
Leech Hirudinea Piócák 3 9 7
Lung snail Pulmonata Tüdős csigák 21 11 18
Fajszám 15 14 11
2. Fajok abudanciája
2.1 Előfordulás a különböző minőségű vizekben
2.2 Átlagos előfordulás a különböző minőségű vizekben
 3.Rényi
diverzitás

4.PCA

Kék - Szennyezett
Lila - Közepesen Szennyezett
Barna - Tiszta
5.Indikátor Fajok

1-Szennyezett
2-Közepesen szennyezett
3-Tiszta
6. Táblázatok a programból
Szennyezett Közepesen Tiszta
Szennyezett
Fajszám 11 14 15
Egyedszám 56 32 43
Dominancia 0,2 0,08 0,06
Simpson 1-D 0,8 0,92 0,94
Shannon H 1,95 2,57 2,75
 Eredmények kiértékelése, konklúzió:

1. Az alábbi táblázatban a különböző minőségű vizekben begyűjtött fajok fajlistáját készítettük el,
feltüntetve az angol és tudományos neveket is. Részletesebben megjelenítettük, hogy a tiszta,
közepesen szennyezett és szennyezett vizekben az adott élőlények mekkora egyedszámmal
fordultak elő. A táblázat alapján készítettük el a fentebb látott diagramokat, faj-abundancia
görbéket, valamint ennek segítségével számoltuk a diverzitás indexeket a PAST programon
keresztül. A három különböző víztípusban megjelent fajok számát összegezve, már itt
megfigyelhettük, hogy a tisztább víztől haladva a szennyezett víz felé a megjelenő fajok
száma csökken. Ez igazolja a hipotézisünket, miszerint minél szennyezettebb a víz, annál
inkább csökken az előforduló fajok száma. Összesen 15 különböző fajt sikerült
azonosítanunk.

2. Fajok abudanciája:
2.1: Előfordulás a különböző minőségű vizekben
Szennyezett: A görbe lefutása a logaritmikus görbe lefutásához a leginkább hasonlatos, ez a
fajta lefutás azokra az életközösségekre jellemző, melyek kevés fajból állnak és a közösség
szerveződésében egy környezeti tényezőnek központi szerepe van.
Közepesen szennyezett: A görbe lefutása leginkább a törött-pálca modellhez hasonlatos,
amely elsősorban nagy stabilitású populációkból álló életközösségekre, nagyobb testű és
hosszabb életű élőlények esetén jellemző, ahol teljes forráshasznosítás van és nincs niche-
átfedés.
Tiszta: A görbe lefutása a log-normál görbe lefutásához hasonlít a leginkább, nagy diverzitású
életközösségeknél fordul elő, ahol sok az átlagos gyakoriságú faj és kevés a ritka. Szukcesszió
késői stádiumára, fajgazdag közösségekre jellemző.

2.2 Átlagos előfordulás a különböző minőségű vizekben

Az átlagos előfordulások görbéi ugyan azokat a tulajdonságokat reprezentálják, mint a
különböző minőségű vizekre vonatkozó görbék leírása.

3. Rényi diverzitás
Az x-tengely érték az alfa érték más néven a skálaparaméter ami a diverzitás rendezésére
szolgáló érték. Az y tengelyen a rényi diverzitást láthatjuk. A skálaparaméter alsó x tengely
értékei mutatnak nagyobb érzékenységet a ritka fajokra, míg a magasabb x-tengely értékek a
gyakoribb fajokra.

4. PCA

Az ábrán az x-tengely a jobban magyarázó, viszont az y tengelyről is le tudunk olvasni

információkat. Jól láthatjuk, hogy a szennyezett víz nagyon szépen elkülönül a többitől,
viszont a közepesen szennyezett és a tiszta víz majdnem átfed egymással. Az ábráról
leolvashatjuk, hogy melyik faj milyen minőségű vizekben fordul elő leginkább, viszont az
ábrán a fajokhoz nem tudunk darabszámot rendelni, így teljes körű következtetést sem
vonhatunk le a hipotézisünkkel kapcsolatban, mert előfordulhat, hogy bizonyos fajok csak
véletlenül fordulnak elő valamely víztípusban. Azonban azt láthatjuk az ábrán, hogy a
különböző vizek diverzitása között nincs szignifikáns különbség. A csak tiszta vízben
előforduló fajokat nevezhetjük a tiszta víz indikátorainak, ezek szűktűrésű specialista fajok,
melyek csak a szennyezetlen vizekben képesek életben maradni.
Az Y tengelyről leolvasható jellemző fajok:
Tiszta-stonefly, lung snail, caddisfly, rif. Beetle
Közepes- crayfish
Koszos- blackfly, worm
5. Indikátor fajok
Speciális igényű fajok, melyek jelzik az előfordulásukhoz szükséges környezeti tényezők
meglétét és érzékenyek a változásukra.
Szennyezett- blackfly, worm, sowbug
Közepesen szennyezett- crayfish
Tiszta- stonefly, mayfly caddysfly

6. Táblázatok a programból
A PAST program segítségével kiszámítottuk a Shannon és Simpson diverzitások értékeit. A
tiszta vízre kapott Simpson és Shannon diverzitás értékeket alapul véve össze tudjuk hasonlítani a
különböző minőségű vizek diverzitását. A táblázatban azt láthatjuk, hogy a szennyezett víznél
kapott értékek nagyban különböznek a tiszta víz diverzitásához képest, ennek oka az lehet, hogy a
szennyezett vízben kevesebb élőlény találja meg az elterjedéséhez szükséges környezeti
feltételeket, mint a közepes, illetve a tiszta vízben. Azonban, ha a közepesen szennyezett, illetve a
tiszta vizet hasonlítjuk össze az eredményeink szinte azonosak, nem különböznek nagy
mértékben. Ennek oka a közepes zavarás hipotézisében keresendő, miszerint a közepes zavarás
előnyös lehet egy rendszernek, mert zavarás nélkül az erősebb kompetítorok elnyomhatják a
gyengébbeket, erős zavarás esetén viszont egy faj sem tud életben maradni, azonban a közepes
zavarás biztosítja, hogy mindig legyenek szabad élőhelyek és ne tudjon egy faj felülkerekedni a
többin, így fenntartható az együttélés egy diverzebb közösség számára. Tehát nem minden
esetben igaz az a hipotézis, hogy a tiszta víznek mindig diverzebb az életközössége.