Orfeusz az alvilág szűk és sötét útján a Hádésztól kegyelemből átadott Euridikével.

Meglepően kegyelmes volt Hádész, vissza adta Hitvesemet, kezembe adta és most az én
kezemnek kell kivezetnie. Az én kezemnek kell, fogja szorosan Kedvesem kezét, az én
lábammal lábaltat én Szerelmem. És én szerelmem vezet ki az alvilágból.
Az Hádész Birodalma olyan sötét és forró, és ami a legjobban bánt, csendes. Egyetlen
csalhatatlan érzékem mivel tűröm mindezeket kezem tapintása, Euridiké puha és kecses
ujjai, párna tenyere, puha és kecses ujjai és azok kígyószerű szorítása. Oh Euridiké csak
látnám a fényt, csak látanálak téged!
Fény! Már látom a sugarakat. Kiégetik szememet. Szerelmem, Euridiké, te vagy az?