You are on page 1of 2

Történelme

Lásd még: Párizs története, Párizs kronológiája

A legjelentősebb régészeti kutatások a 12. kerületben történtek, ahol 1991-ben rengeteg lelet került elő,
köztük a legkorábbi állandó emberi létre utalók is. A Bercy környékén végzett ásatások során egy i. e.
4200-ból fennmaradt vadászfalu nyomait tárták fel nagy mennyiségű sírmelléklettel (köztük fa pirog,
agyagedények, íjak, nyilak és más, kőből és csontból készült használati tárgyak).

Az őskori település és a gallo-román kor között Párizs története teljes homályba merül. Mindössze annyi
ismeretes, hogy a parisii törzs, a kelta szenonok egy ága uralta a területet, amikor Julius Caesar seregei
elfoglalták az országot. A legelfogadottabb nézet i. e. 250 és i. e. 200 körülre teszi a város alapítását, de
pontos időpont nem ismert. A város elhelyezkedésével kapcsolatban is csak találgatni lehet. Korábban a
Cité szigetére gondolták a gall település helyét, ám ott minden lelet elpusztult a metró építése folyamán.
Más feltételezések szerint a Szent Lajos-szigeten lehetett a város, de akár azzal szemben – a mai bal
parton – is elterülhetett. A legújabb, sokszor vitatott hipotézis a Valérien-hegyre teszi az ókori települést.

Lutetia egyik termája, a Cluny fürdő

I. e. 52-től, miután Labienus gall helytartó elfoglalta a várost, az a Lutetia (gallosítva Lutèce) nevet kapta,
a főváros szerepe pedig egyértelműen Lugdunum Sequanorumra (a mai Lyon) hárult. Az i. e. 1. századi
római város a Szajna bal partján, pontosabban a mai Saint-Germaine körút, a Val-de-Grâce és a Rue
Descartes által határolt területen a Luxemburg-kertig terült el. Központja a mai Rue Saint-Jacques mellett
feküdt. A város egy római kori vidéki város létesítményeivel volt ellátva, színházzal, palotákkal, fürdőkkel,
fórummal és amfiteátrummal rendelkezett. A várostól délre találták meg a temető nyomait.

Párizs a 4. században vette fel mai nevét a valaha ott élő parisius törzsről (többes számban: Parisii). 508-
ban Klodvig a rómaiak felett aratott győzelme után ide helyezte birodalma központját. A 6. századtól egy
kultikus hely is ismert a városban a mai Saint-Gervais templom helyén. A 8. században a vikingek
támadása ellen erődrendszert építettek a Cité-sziget körül, amelyet a 9. században a Szajna jobb partjára
is kibővítettek, megvédendő a Saint-Gervais és a Saint-Germain-l'Auxerroi templomokat. A bal parti
városrészeket 885-ben a normannok elpusztították. Capet Hugó 987-es trónra kerülésekor, a Capeting-
ház uralmának kezdetén, Párizs Orléans mellett a Nyugati Frank Királyság legjelentősebb városa volt.

Párizs ábrázolása az 1493-as Nürnbergi Krónikában

A település a 11. században kezdett terjeszkedni a jobb parton, majd a 12 és 13. században gyors ütemű
fejlődésnek indult, mivel fokozatosan királyi székhely lett; 1108-ban VI. Lajos király, majd II. Fülöp Ágost
költözött a városba. Az ő uralkodása alatt épült fel Párizs sok jelentős létesítménye, mint az első Louvre,
amely akkor még erődítmény volt, több templom, köztük a Notre-Dame székesegyház. A bal parti
iskolákból létrejött a Sorbonne, a legkorábbi egyetem, amely korai növendékei közt tartják számon
Albertus Magnust és Aquinói Szent Tamást. A középkorban a fekete halál időszakát kivéve Párizs az egyik
kereskedelmi, kulturális és tudományos központ szerepét töltötte be Európában. XIV. Lajos 1682-ben a
mozgalmas, mocskos, bűzös városból Versailles-ba helyezte át királyi székhelyét, majd átalakíttatta a
Louvre-t.

XV. Lajos alatt épült ki a Place de la Concorde, a Katonai Iskola a Mars-mezőn, a Pénzügyi és az
Igazságügyi Palota. XVI. Lajos három új városépítési rendelkezést tett; szabályozta az utak szélességét
9,75 méterben, 1784-ben új városfalat építtetett mur des fermiers généraux néven (nagyrészt ennek
vonalával esik egybe a mai 2-es és 6-os metró), illetve leromboltatta a Szajna hídjain épült valamennyi
lakóházat.

A Bastille börtönének megrohamozása 1789. július 14-én

1789. július 14-én a Bastille lerombolása és az asztalosok Saint-Antoine külvárosi felkelése volt a Francia
forradalom kitörési mozzanata. 1793 és 1794 között, a Jakobinus diktatúra idején a városban szinte
mindennapossá váltak a vérengzések.

You might also like