I. Napóleon császár elképzelése az volt, hogy Párizsnak kell a legszebb városnak lenni.

Uralkodása idején a
település radikális változásokon esett át, új utak, hidak, rakpartok, teljes városrészek, vágóhidak,
templomok, főútvonalak épültek, elkészült a Diadalív, mai helyére került az Obeliszk, sőt új vízhálózat is
létrejött a városban, miután új csatornák, víztározók és közkutak létesültek Párizsszerte. A Bourbon-
restauráció idején épült ki a Saint-Germaine arisztokrata negyed.

1860-ban a város utoljára növelte jelentősen a területét, amikor is Auteuil-t, Passyt, Les Batignolles-t,
Montmartre-ot, La Chapelle-t, La Villette-et, Belleville-t, Charonne-t, Bercyt, Vaugirard-t és Grenelle-t
hozzácsatolták, és így a városnak húsz kerülete lett. 1870-ben, a porosz–francia háborút lezáró békét
Párizsban kötötték meg, és kikiáltották a Második Köztársaságot.

Vendôme tér (1900 körül)

1871. március 22-én Párizs munkássága felkelt a poroszbarát vezetés ellen, kikiáltották a Párizsi
kommünt, mely 91 napon át védte hősiesen Párizst a poroszok ellen. A kormány és a kommün
katonáinak küzdelmei során 20 000 párizsi polgár veszítette életét. A kommün harcai során Párizs színe-
java elpusztult; a Rue de Rivoli házait és a Tuileriák palotáját a kommünárdok fölgyújtották, a Városháza
is porig égett.

A későbbiekben Párizs több világkiállítás székhelye is volt. Ezekhez épült 1889-ben az Eiffel-torony, 1900-
ban pedig a párizsi metró, amikor a metropolisz a nyári olimpia színhelye volt. Mindezek mellett 1910-
ben óriási árvíz pusztított végig a városban.

A Montmartre negyed egy 1925-ből származó képeslapon

Az első világháborút lezáró békét Párizs környéki kastélyokban kötötték meg. A második világháborúban,
1940 és 1944 között Párizs német megszállás alatt volt, míg a szövetséges csapatok érkezésének hírére
1944. augusztus 19-én lázadás nem kezdődött a városban. Dietrich von Choltitz generális, a párizsi
helyőrség parancsnoka, 1944. augusztus 25-én kapitulált, megtagadva a város teljes lerombolására
szólító, Adolf Hitlertől kapott parancsot.

A háború után Párizs rohamosan fejlődött; a La Défense-hez hasonló hatalmas üzleti negyedek épültek.
Felépült a Parc de la Villette, a Pompidou központ és a 209 méter magas Tour Montparnasse. Jelentősen
kibővítették a metrót, megépítették a RER hálózatot. Az 1970-es években a belső területekről az ipari
létesítményeket a külvárosokba költöztették. 1968 májusában a párizsi fiatalok lázadozni kezdtek a
Latinnegyed területén az egyre növekvő társadalmi különbségek miatt. 1976-ban a francia állam kisebb
fokú függetlenséget engedett Párizsnak, ahol az első polgármester Jacques Chirac lett. Helyére 1995-ben
Jean Tiberi került. Őt 2001-ben Bertrand Delanoë követte, aki radikálisabb politikájával a
tömegközlekedést támogatva felvette a harcot a városi autósok ellen; számos busz- és bicikliútvonalat
hozatott létre, megépíttette az első villamosvonalakat. 2005-ben és 2007-ben a város külvárosaiban
lázadások törtek k