A kiegyezés után

Erzsébet királyné

Erzsébet királyné az Ahílio lépcsőjén, Koppay József Árpád festménye

Tíz évvel Rudolf születését követően – a budai palotában Erzsébet húgának, Mária nápolyi exkirálynénak
jelenlétében[58] – 1868. április 22-én jött világra az uralkodópár negyedik gyermeke, Mária Valéria. Az
udvari társadalom egyes tagjai gúnyosan Einzigének (Egyetlenkének) nevezték, utalva arra, hogy
Gizellával és Rudolffal ellentétben a késői, nagyon várt gyermekek agyonóvott sorsa jutott neki
osztályrészül.[59] (Másfelől tőlük a korkülönbség folytán is valamelyest elszeparálva nevelkedett,
Erzsébet közvetlen közelében, egészen házasságkötéséig szoros, szimbiotikus kapcsolatban.[60]) Emellett
szintén gúny tárgyát képezte körükben Erzsébet azon törekvése is, hogy mielőbb megtanuljon (az általa
udvari közegben legfőbb bizalmasaival használt nyelven) magyarul, akit ennek folytán „magyar gyermek”
névvel is illettek, másrészről esetlegesen arra a korabeli rosszindulatú szóbeszédre való utalásként is,
amely Andrássy apaságát feltételezte, tévesen. Erzsébet Hamann kutatásai szerint, melyre egyébiránt
szülése előtt keletkezett verse is utal:[61] legkisebb gyermekét a magyar trónra szánta volna, s
feltehetően megkönnyebbüléssel fogadták udvari körökben a lánygyermek születését.[62] Egy újabb fiú
világra jötte esetén felerősödhettek volna a szeparatista törekvések, s egyes függetlenségpárti
értelmezések szerint a Pragmatica sanctio, illetve valamennyi későbbi megállapodás ellenére az uralkodó
Magyarországon született utóda lehetett volna a magyar trón várományosa, s ennek elfogadásával,
illetve a korábbiak módosításával a magyar korona országai elméletileg elszakadhattak volna Ausztriától.
(Emiatt zárkóztak el a későbbiekben attól a magyar törekvéstől is, miszerint Rudolf nagykorúságát elérve
Budán székeljen, ehelyett az uralkodó a prágai Hradzsinban jelölte ki lakhelyét.[63]) Erzsébet anyósát
szülésből kizáró törekvése, mely közrejátszott a budai helyszín választásában, rendkívül pozitív
fogadtatást eredményezett Magyarországon,[64] hangsúlyozva annak jelentőségét, amiben évszázadok
óta nem volt részük a magyar alattvalóknak. (Ezt megelőzően az utolsó Magyarországon született királyi
sarj, I. János fia, János Zsigmond volt, 1540-ben.)