Következő lépések a Holdon

,,nagy fehér szem, ami folyton pásztáz. néha

nagyra kinyílik, érben tekint rá az előtte fekvő
nagyvilágra, néha szürke, húzott, álmos.”
Pavlovics Gitta

Több mint 400 évvel ezelőtt Galileo Galilei hosszasan csodálta távcsövében a
Holdat, majd a látottak alapján rajzot készített. A mi századunkban emberek
százezrei dolgoznak azon, hogy felderítsék égi kísérőnket - egészen annak közvetlen
közeléből.
Számtalan ismeretünk van már a Holdról, viszont annál több az, amit még
nem tudunk. Világos számunkra, hogy milyen messze van, mik a paraméterei,
hogyan befolyásolja a bolygónk mozgását, vagy a földi viszonyokat. De vajon van-e
ott élet? Szolgálhat-e az embereknek otthonul? Továbbá, ami nem csak az
érdeklődőket hozza lázba, hanem a világgazdaságot is: van-e ott hasznosítható
erőforrás?
A holdkutatás (és sajnos ezzel együtt a hidegháborús űrverseny) kezdetét a
szovjet Luna-program indításától számoljuk. 1959-ben a
Szovjetunió Luna-1 szondája sikeresen eljutott a Holdig, a
Luna-2 már el is érte a felszínét (becsapódott), majd a Luna-
3 „lefotózta” a Hold Földről nem látható oldalát. (Amire a
közbeszédben gyakran ,,sötét oldalként” hivatkoznak,
hibásan. A túlsó oldalát ugyanúgy megvilágítja a Nap, ott is
fázisok vannak, mint az általunk látható oldalon.)
Bár a korai űrversenyben a szovjetek vezettek, a 60-as években az USA
nekigyürkőzött, és 1969-ben az ő nemzetük lépett először a Hold-felszínre. Ezt még 5
sikeres holdmisszió követte, majd, mivel a közönség lelkesedése lelohadt, és a NASA
költségvetésébe nem fért bele, az Apollo-program véget ért. Az amerikaiak projektje
nemcsak technológiai és mérnöki bravúr volt, a tudományos méréseknek meg a
visszahozott mintáknak köszönhetően rengeteg új információt kaptunk – például a
Hold kialakulásával kapcsolatban.
Bár asztronauták már több mint 50 éve nem indultak holdi misszióra
(szerencsére ez az állítás a nem túl távoli jövőben megdől – részletek a cikk
folytatásában), az űreszközök annál inkább. Az űrkutatás hajnala óta immár 10
ország (+ Európai Űrügynökség) indított olyan holdszondát a Földről, amely el is
haladt az égitest mellett. Ebből 4 nemzetnek sikerült olyan űreszközt létrehoznia,
amely sikeresen landolt a felszínen. Ezen nemzetek első sikeres landolásai: Luna-9
(Szovjetunió, 1966. január); Surveyor-1 (USA, 1966. június); Chang’e-3 (Kína, 2013);
Chandrayaan-3 (India, 2023).
Legutóbbi, a Chandrayaan-3 nagyon friss esemény,
hisz az űrszonda Vikram leszállóegysége idén augusztus
23-án érte el a Hold déli pólusvidékét. Ezzel az indiaiak
lettek az elsők, akik az égitest ezen területén végeztek
felszíni vizsgálatokat az általuk épített űreszközzel. A
Vikram vitt magával egy holdjárót is (Pragyan), amely 1
cm/s-os sebességgel vándorolt a lander környékén. A holdra szállás ideje
megegyezett a holdi nappal kezdetével, ami 14 napig tart. Tehát a landernek és
roverének 2 hét állt rendelkezésre, hogy elvégezzék feladataikat, amelyek közül kettő
kiemelendő.
 A Pragyan rendelkezett lézeres műszerrel, és ezt használta a holdi talaj
összetételének megállapításához. Lézersugár segítségével a felszín kis részét
plazmává alakította, s az ez által kibocsátott fényt felfogta, majd azt hullámhossz
szerint felbontotta. Ebből kirajzolódott a plazma színképe, amelyet összehasonlítva
az egyes kémiai elemek spektrumával, megkaphattuk az összetételét. A vizsgálat
kimutatta, hogy a holdi talajban többek között fellelhető alumínium, kén, vas, szilícium
és oxigén is – amelyek mind-mind fontosak a földi iparban, így potenciálisan a
jövőbeli űrbányászat alapját képezik.
A Hold kialakulására és belső felépítésére vonatkozóan csak elméleteink
vannak. Azt gondoljuk, hogy rendelkezik egy szilárd vasmaggal, melyet körülvesz a
köpeny és a kéreg (hasonlóan a Földhöz), de ennél többet még nem nagyon tudunk.
A Vikram lander egyik műszere ezen problémákat vizsgálta egy
hőmérsékletszenzorral, amit 10 cm mélyen a talajba szúrt. A tudósok arra
számítottak, hogy a felszíni hőmérséklet 20-30°C lesz, s lejjebb haladva csak néhány
fokot változik, hisz a Föld esetében ezt tapasztalták. Ellenben a mérések mást
mutattak: a felszínen a szenzor 60°C-os értéket, 8 cm mélyen -10°C-ot mért – ami
eléggé meglepő, és új szemléletmódot igényel. Ez a kutatás elősegíti majd a Hold
hőmérsékleti feltérképezését, a szerkezetének, összetételének megértését, illetve,
hogy közelebb kerüljünk a holdi vízforrások megleléséhez – ami az elmúlt évek
Holddal kapcsolatos kutatásának középpontjában áll.
Hogy miért pont a vizet keressük? A víz nemcsak az élővilágnak
nélkülözhetetlen, de a jövőbeli emberes küldetések során a víz bontásával rakéta-
hajtóanyaghoz és légzési oxigénhez is juthatunk. Fontos leszögezni, hogy a Holdon a
víz jég formájában van jelen, az ásványokban.
Egy idei kutatás lehetséges magyarázatot
is adott a holdi víz kialakulására. A Hold nem
rendelkezik mágneses mezővel, így ki van téve a
Napból érkező töltött részecskéknek (napszél). A
kutatók szerint, ha a holdi talajban lévő
oxigénatomokat a napszél protonjai (pozitív töltésű
hidrogénionok) bombázzák, akkor nagy reakciókészségű hidroxilgyökök (-OH)
képződnek, melyek utalnak a vízmolekulák jelenlétére. A 2023-as becslés szerint a
holdi kőzetekben jelen levő víz mennyisége összesen nagyjából 150 Balatont tesz ki.
Ez így soknak tűnik, viszont, ha belegondolunk, hogy milyen nagy területen oszlik el,
rájövünk, hogy nagyon-nagyon kevés. Egységnyi holdkőzetben kevesebb víz van,
mint ugyanennyi szaharai homokban! Azt viszont nem állíthatjuk, hogy
elhanyagolható; a holdbázisok és az ottani kutatómunkák tekintetében kulcsszerepet
játszik majd, ha képesek leszünk kibányászni – de ez még a jövő zenéje. Vagy
mégsem annyira?
A NASA jelenlegi programjai közül talán a leggrandiózusabb az
Artemis, amiről az utóbbi időben elég sokat hallani. Az elnevezése a
görög mitológiából származik: Artemis a vadászat, íjászat és a
Hold istennője. Bár Artemis ikertestvére Apollón isten, amiről
az Apollo-program a nevét kapta, mégis a két program között
számos különbség van.
Az Apollo-nál a fő cél az volt, hogy Kennedy álma teljesüljön, tehát még az
1960-as években amerikai hagyja lábnyomát a Holdon; ezzel szemben az Artemis-
nél sokkal összetettebb, nagyratörőbb törekvésekről beszélhetünk, amiről a
következőkben lesz is szó. Más a felszínen tartózkodás ideje, illetve a legénység
létszáma is. Anno legfeljebb 72 órát töltött el 2 asztronauta az égitesten, ezzel
szemben a jövőbeli missziókat ezt jócskán felülmúlva legalább 2 hetesre tervezik, 4
fővel a felszínen. A járművek is eltérnek: ezúttal a NASA nem maga tervezi, gyártja
és teszteli azokat, hanem kiszervezi magánvállalatoknak a munkát (ilyen pl. a
SpaceX és a Boeing). Így készült az Orion űrhajó és az SLS hordozórakéta is (ami
utóbbi az űrsiklók felépítésén alapszik). Az Orion sokkal fejlettebb és méretesebb – a
kibővült személyzet miatt -, mint az Apollo volt, ráadásul akár 10 alkalommal is
felhasználható lesz, egyszer használatos elődjével szemben. Az új jármű ráadásul
napelemekkel van ellátva, így energiaellátása korlátlan. A leszállóegység, tehát a
holdkomp az első leszállásnál (Artemis-III) a szintén többször használatos Starship
HLS lesz, melyet a SpaceX – Elon Musk cége - tervezett (bár a teszteléssel még
eléggé csúszásban vannak…)
Az Artemis-program általános célkitűzései a tudományos ismereteink
bővítése, a gazdasági kapcsolatok fejlesztése, valamint hogy inspirációt nyújtson a
kutatók, felfedezők elkövetkező generációjának (,,Artemis-generáció”). Ennek
keretében ismét emberek juthatnak az égi kísérőnk felszínére, ráadásul ezúttal az
első színesbőrű és az első nő (utóbbira utal a program elnevezése is). Hosszútávú
célja, hogy előkészítse a marsmissziókat, illetve, hogy a Holdon bázist, a Hold körül
pedig űrállomást (Lunar Gateway) építsenek, utóbbiakkal biztosítva égi kísérőnkön az
állandó emberi jelenlétet. A marsutazást Elon Musk eléggé szívén viseli, még az ő
életében egy komplett marsi kolóniát szeretne létrehozni. Ez sajnos megannyi
akadályba ütközik, a nagy távolság és a földitől eltérő körülmények miatt.
Az Artemis tavaly vette kezdetét, az első küldetés
november-decemberben zajlott, amely során tesztelték az
Orion-űrhajót. Egy rekord is megdőlt, hisz az Orion lett az
űrben valaha legtávolabbra eljutott, emberek szállítására
alkalmas űreszköz. A fed élzeten utazott többek között Snoopy
kutya, Shaun bárány, néhány Lego-figura, sőt még két
műszerekkel felszerelt fantombábu is – Helga és Zohar. A
küldetés végén a kapszula sikeresen landolt a Csendes-óceán vizében.
Az Artemis-II-t nagyjából 2025-re várhatjuk. Ennek során a kiválasztott
személyzettel együtt fog repülni az űreszköz; megkerüli a Holdat, majd visszatér.
Remélhetőleg még a ’20-as évek végén (jelenlegi állás szerint 2027-ben) sor
kerül a várva várt 21. századi első holdra szállásra, az Artemis-III keretében.
Ezután elindulhat a Gateway és a holdi kolónia fejlesztése, majd pedig irány a Mars!
Láthatjuk, hogy pörögnek az események a
kozmoszban, méghozzá a jövőben ez csak fokozódni fog.
Egyre több nemzet veszi ki részét az űrkutatásban, így
egyre hatékonyabban folyhatnak a fejlesztések, és a
technológia vívmányai szintén előrelendítik az
Univerzumunk felfedezését. Kövessétek a
történéseket, mert hihetetlenül izgalmas dolgok
várnak a földlakókra!
 Csipak Miklós rajza

Források:
https://www.csillagaszat.hu/hirek/eloszor-sikerult-helyben-kimutatni-vizet-a-hold-felszinen/
https://4444k.blog.hu/2019/06/15/a_holdkutatas_tortenete_kepekben
https://hu.wikipedia.org/wiki/Hold
https://4444k.blog.hu/2019/06/15/a_holdkutatas_tortenete_kepekben
https://www.youtube.com/watch?v=lfyqGPqAjbI
https://www.youtube.com/watch?v=_fbGETWLKL0
SZTE Gyakorló Gimnázium leendő/volt diákjai: Folyóatlasz – Pillanatok kiszorulóban
A solar wind-derived water reservoir on the Moon hosted by impact glass beads | Nature Geoscience
(381) Vissza a Holdra, II. rész - Élő csillagászat Kiss Lászlóval és Szabó O. Nortonnal - YouTube