HU

Csillagközi repülés
Csillag Űrhajó Féregjárat

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Művészi ábrázolás egy féregjáratban haladó űrhajóról

A csillagközi repülés olyan űrrepülés, amely két csillag vagy bolygórendszer között
történik. Nagyságrendekkel összetettebb, mint a bolygóközi repülés, ám az
intergalaktikus repülés még az utazásnak ennél a módjánál is nehezebb. Az emberiségnek
még egyetlen ilyen utazást sem sikerült megvalósítania. Az űrhajóval történő csillagközi
utazás kedvelt témája a tudományos-fantasztikus alkotásoknak.

A csillagközi repülésről számtalan tanulmány született. A szükséges idő és mérnöki

munka befektetésével mind a személyzet nélküli, mind a személyzettel ellátott
(generációs) csillagközi utazás megvalósíthatónak látszik; egy ilyen vállalkozás azonban
megfontolandó technológiai, és gazdasági kihívást jelent, így az utazásnak ennek a módja
még várat magára (különösen a személyzettel ellátott utak). A NASA évekig foglalkozott a
témával, és több elméleti megoldást dolgozott ki.

A csillagközi repülés nehézségei

A csillagközi utazás legnagyobb problémáját a hatalmas távolságok áthidalása okozza. Ez
azt jelenti, hogy nagyon nagy sebesség és/vagy nagyon hosszú idő szükséges egy ilyen
úthoz. A jelenleg létező meghajtási módszerekkel a repülési idő évtizedektől akár
évezredekig is eltarthat. Ezenfelül egy csillagközi űrhajó sokkal nagyobb veszélyeknek
van kitéve mint egy bolygóközi űrhajó; ideértve a vákuumot, a mikrogravitációt
(súlytalanságot), az ionizáló sugárzást, és a mikrometeoroidokat. A hosszú idejű
személyzettel ellátott csillagközi küldetések megtervezését megnehezíti, hogy szinte
lehetetlen gazdaságilag igazolni egy ilyen utat; tekintve, hogy a haszon évtizedekig nem
hozzáférhető, illetve a jelenérték hosszú ideig nullához közeli.

Egy jelentős probléma, amely hozzájárul a nehézségekhez, egy megfelelően rövid

utazáshoz szükséges energia. A szükséges energia alsó határa a mozgási energia: E=½
mv², ahol m az űrhajó tömege. Amennyiben az érkezéskor lassítás szükséges, akkor az
energiaszükséglet még magasabb.

Személyzettel ellátott, néhány évtized hosszú, a legközelebbi csillagokhoz tartó

utazáshoz is a jelenleg elérhető űreszközök sebességének legalább ezerszerese
szükséges. A sebesség négyzetes tagként szerepel a képletben, ebből következően a
szükséges energia milliószoros. Ahhoz, hogy egy tonnát a fénysebesség tizedére
gyorsítsunk fel, 4,5 × 1017 J, vagyis 125 milliárd kWh munka szükséges, nem számolva a
veszteségeket. Ezt az energiát tárolni kell, amit nehezít, hogy a napelemek nem
működnek nagy távolságban a Naptól és más csillagoktól.

Egyes vélemények szerint az energia nagysága lehetetlenné teszi a csillagközi utazást. A

2008-as Joint Propulsion Conference-en, ahol a jövőbeni űreszközök meghajtását
vitatták meg; a résztvevők azt a következtetést vonták le, hogy rendkívül valószínűtlen,
hogy az ember valaha is elhagyja a Naprendszert. Brice N. Cassenti a Rensselaer Intézet
Műszaki, és Tudományos Részlegének (Department of Engineering and Science at
Rensselaer Polytechnic Institute) professzora egyenesen azt állította, hogy "egy ilyen
úthoz (az Alfa Centauri csillaghoz) a világ energiatermelésének legalább 100-szorosára
van szükség".[1]

A csillagközi utazás egyik kiemelt problémája az űrhajót érő sérülésekre irányul.

Rendkívül magas sebességeknél a csillagközi gáz és por bizonyosan nagy károkat okoz,
amelynek oka az egymáshoz viszonyított nagy sebesség, illetve az óriási mozgási energia.
A sérülések enyhítésére különféle pajzstechnológiákra születtek javaslatok. A nagyobb
tárgyak (például szabad szemmel is látható porszemcsék) kevésbé gyakoriak, ám hatásuk
sokkal destruktívabb lehet.

Vitatott, hogy egy 50 éven belül nem befejezhető küldetést érdemes-e egyáltalán
elindítani. Ehelyett, az erre szánt pénzt célszerűbb jobb meghajtási módszerek
tervezésébe fektetni. Ennek oka, hogy egy lassan haladó űrhajót feltehetőleg megelőzne
egy később indított, ám korszerűbb meghajtású másik űrhajó.[2] Másrészről azonban
Andrew Kennedy kiszámította,[3] hogy ha egy megadott úticélig a várható utazási időt a
sebesség várható (akár exponenciális) növekedési rátájából származtatjuk, akkor az
utazás összidejére egy minimum adódik. Ez azért jelentős, mert a minimumból
meghatározható a legkedvezőbb időpont az indulásra. A gyakorlatban ez azt jelenti, hogy
az ekkor indult űrhajó megelőz bármely korábban indított űrhajót, ám ő maga a később
indítottak számára utolérhetetlen. Tehát bármely csillagok közt utazó civilizáció
meghatározhat egy egyedi időpontot, amely a legkedvezőbb az indulásra; és a
leghatékonyabb a belefektetett időt és pénzt tekintve.

Egy intergalaktikus repülés milliószor nagyobb távolságokat foglal magában, így

jelentősen nehezebb még a csillagközi repülésnél is.

Csillagközi távolságok
A csillagászatban a távolságokat gyakorta adják meg idővel; aszerint, hogy a fénynek
meddig tart a távolság leküzdése (lásd fényév). A fény sebessége vákuumban közelítőleg
300 000 km/s.

A Föld–Hold távolság 1,3 fénymásodperc. A jelenlegi meghajtási technológiákkal az odaút

a Holdig általában három napot vesz igénybe. Ez azt jelenti, hogy a fény a jelenlegi
meghajtásnál kétszázezerszer gyorsabb. A Naprendszerbeli bolygók távolsága a Földtől
három fény-perctől négy fény-óráig terjed. A bolygótól, és annak helyzetétől függően egy
személyzet nélküli űrhajó számára az utazás időtartama néhány hónaptól egy évtizedig is
eltarthat.

A legközelebbi csillag, a Proxima Centauri 4,23 fényév távolságra található. A

Naprendszeren kívülre indított leggyorsabb űrszonda a Voyager–1, ennek sebessége
körülbelül 17 km/s. Ezzel a sebességgel számolva egy a Proxima Centaurihoz indított
repülés 72 000 évig tartana. Megjegyzendő azonban, hogy a Voyager program célja nem a
gyors csillagközi utazás volt, és a jelenlegi technológia gyorsabb repülést tesz lehetővé.
Az utazási idő napvitorla használatával néhány ezer évre csökkenthető; nukleáris
impulzusmeghajtással pedig mindössze egy évszázadot venne igénybe a repülés. A
csillagközi hatalmas távolságokat jól szemlélteti, ha a Föld-Nap távolságot (150 millió km)
egy méternek vesszük; ebben a méretarányban Nap és a legközelebbi csillagok egyike, az
Alfa Centauri csillag távolsága 271 km lenne.

Jelenleg nem létezik olyan technológia, amely lehetővé tenné más csillagok elérését 50
éven belül.

Léteznek azonban további spekulatív alternatívák a csillagközi repülésre, amelyek a

távolság problémájának leküzdésével kecsegtetnek. A speciális relativitás lehetővé teszi
az utazás időtartamának lerövidítését. Amennyiben egy űrhajó kellően fejlett hajtóművel
rendelkezik ahhoz, hogy fénysebesség közeli sebességgel haladjon, akkor az idődilatáció
következtében az utazás alatt eltelt idő az utazó számára lényegesen megrövidül. Maga
az utazás azonban nem lesz rövidebb a Földön maradtak számára, így ha az űrhajós
visszatér, azt tapasztalja, hogy a Földön élők számára számottevően több idő telt el, mint
önmaga számára (lásd ikerparadoxon).

Az általános relativitás elméleti lehetőséget kínál a fénynél gyorsabb utazásra az alapvető

몭zikai törvények megsértése nélkül, például egy féregjáraton keresztül; habár vitatott,
hogy ez lehetséges-e egyáltalán. Az általános relativitáson belül a fénynél gyorsabb
utazásra javasolt módszerek előfeltétele az egzotikus anyag létezése.

Oda–vissza késedelmi idő

Az oda–vissza késedelmi idő (Round-trip delay time) az az időtartam, amely az
űrszondának címzett üzenet elküldésének pillanata, és az űrszonda reakciójának
meg몭gyelése közt telik el. Annak ismeretében, hogy az információ nem képes
gyorsabban haladni a fénynél, ez az időtartam az űrszonda idővel kifejezett távolságának
minimum kétszerese. A Voyager–1 esetében ez az időtartam körülbelül 30 órát jelent, míg
a Proxima Centauri közelében 8 évet. Gyorsabb reakció eléréséhez magát a reakciót és a
kiváltó eseményt előre be kell programozni. Természetesen egy személyzettel ellátott
űrhajón a legénység azonnal képes reagálni, a meg몭gyeléseiknek megfelelően.
Mindazonáltal az oda–vissza késedelmi idő nem csak 몭zikailag, de a kommunikációt
tekintve is elszigeteli az űrhajón lévőket a Földtől; hasonlóan a távíró feltalálása előtt tett
nagy utazásokhoz a Földön.

A csillagközi utazás elsődleges célcsillagai

A Nap 20 fényéves körzetében 59 csillagrendszer található, 81 látható csillaggal. A
következő csillagok egy csillagközi misszió elsődleges célpontjai lehetnek:[4]

Távolság
Rendszer Megjegyzések
( fényév)
Alfa Legközelebbi rendszer. Három csillag, (G2, K1, M5). Az A komponens
4,3
Centauri hasonló a Naphoz (G2 csillag).
Barnard- Kisméretű, alacsony luminozitású M5 vörös törpe. A Naphoz második
6,0
csillag legközelebbi csillag.
Szíriusz 8,7 Óriási, nagyon fényes A1 csillag, egy fehér törpe kísérővel.
Epszilon
10,8 Egyedüli K2 csillag, valamivel kisebb, és hidegebb mint a Nap.
Eridani
Egyedüli G8 csillag. Hasonló a Naphoz. Nagy valószínűséggel a
Tau Ceti 11,8
Naprendszerhez hasonló bolygórendszere van.
Gliese 581 20,3 A Gliese 581 d exobolygó felszínén folyékony víz is előfordulhat.

Személyzettel ellátott missziók

Egy személyzet szállítására alkalmas űrhajó tömege elkerülhetetlenül és lényegesen
nagyobb lesz, mint a személyzet nélküli csillagközi űrszondák tömege. Példának okáért a
legelső űrszonda, a Szputnyik–1 83,6 kg tömegű volt; míg az első űrhajó, amely már élő
utast szállított (Lajka kutyát), a Szputnyik–2 508,3 kg, vagyis hatszor annyi. A csillagközi
küldetések esetében ennél nagyobb különbség lenne tapasztalható, hiszen 몭gyelembe
véve a hatalmas távolságot, elengedhetetlen egy zárt (önellátó) létfenntartó–rendszer; ez
pedig bizonyosan megnövelné az össztömeget.

Csillagközi repülésre javasolt

módszerek
Ha egy űrhajó átlagsebessége elérné a fénysebesség tizedét, akkor ezzel az űrhajóval a
Proxima Centauri 40 éven belül elérhető lenne. Több meghajtási módszer is képes ennek
megvalósítására, ám elfogadható költségek mellett egyik sem áll készen rövidtávú
(néhány évtizedig tartó) fejlesztésre.

Nukleáris impulzusmeghajtás
Technikailag az 1960-as évektől lehetséges nukleáris impulzusmeghajtású űrhajók
építése, vagyis amelyeket nukleáris robbanások sorozata hajt. Ez a fajta meghajtási
rendszer előreláthatólag nagyon magas speci몭kus impulzust (a fogyasztás megfelelője az
űrrepülésben) és nagy sebességet biztosít, ennélfogva a legközelebbi csillagok elérése
inkább évtizedekben, mintsem évszázadokban mérhető. Az építési és üzemeltetési
költségek a szállítható teher alapján számolva a vegyi hajtású űrhajókéhoz hasonló.[5]

A javasolt nukleáris impulzusmeghajtású csillagközi űrhajók közt található az Orion terv,

amely nukleáris bombát használ hajtótöltetként, és a Longshot terv amely pedig inerciális
magfúziós robbanásokat. Az Orion egyike annak a nagyon kevés ismert csillagközi űrhajó
javaslatnak, amelyet teljes egészében fel lehet építeni létező technológiával.
Mindazonáltal a csillagközi utazás csak egy fejlesztett típussal lenne lehetséges, amelyet
0,08-0,1 c elérésére terveztek.[6] A projekt alatt tanulmányozott verziók sebessége 20-30
km/s volt,[7] túlzottan alacsony egy észszerű csillagközi repüléshez.

Fúziós rakéta
A fúziós reaktorokkal felszerelt fúziós rakéták képesek lehetnek a fénysebesség 10%-ának
elérésére. Az ilyen űrhajók olyan könnyű elemek elégetéséből nyernek energiát, mint
amilyen a Deutérium, Trícium és ³He. Az egyik fúziós rakétát tartalmazó javaslat a
Daedalus terv. Mivel a fúzió a nukleáris fűtőanyag tömegének körülbelül 1%-át sugározza
ki energia formájában, ezért energetikailag előnyösebb a 몭ssziónál; amely a fűtőanyag
tömegének-energiájának csupán 0,1%-át bocsátja ki. Mindazonáltal a kivitelezhető fúziós
reakciók az energia legnagyobb részét nagy energiájú neutronok formájában sugározzák
ki, amelyeket nem egyszerű felhasználni a meghajtáshoz.

A hagyományos rakétameghajtásos módszerek hátránya, hogy az űrhajónak magával kell

szállítania az üzemanyagot, ez pedig jelentősen megnöveli annak tömegét. A következő
három módszer megoldást nyújt erre a problémára:
Csillagközi ramjet
Robert W. Bussard nevéhez fűződik a Bussard ramjet, mint utazási módszer javaslata;
mely az 1960-as évből származik. Ez egy olyan fúziós rakéta, amely egy hatalmas "kanál"
segítségével képes összegyűjteni a csillagközi teret kitöltő diffúz hidrogént, amelyet a
proton-proton fúzió során útközben eléget és a keletkező héliumot pedig maga mögött
kibocsát. Habár a későbbi, pontosabb becsléseket tartalmazó számolások szerint a
keletkező tolóerő kevesebb, mint bármely elképzelhető kanál-forma okozta légellenállás;
az ötlet vonzó, hiszen ha az üzemanyag útközben begyűjthető, akkor egy ilyen űrhajó
elméletileg képes lenne a fénysebességet megközelítő sebességgel haladni.

Antianyag rakéta
Egy antianyag rakéta energiasűrűsége és speci몭kus impulzusa lényegesen magasabb
lenne, mint bármely más rakétának. Amennyiben erőforrásokat és hatékony termelési
módszert találnak a szükséges mennyiségű antianyag előállításához, akkor egy ilyen
űrhajó elméletben megközelítheti a fénysebességet; így az idődilatáció hatása egyre
inkább érzékelhetővé válna. Tehát egy külső szemlélő számára lelassulna az idő
múlásának üteme az űrhajón.

Részecskesugár-meghajtás

Robert Forward módszerének illusztrációja, mely csillagközi napvitorlák lelassítására irányul

Egy, a kiinduló naprendszerben felépített hatalmas lézer, vagy részecskegyorsító által

meghajtott napvitorla, illetve mágneses vitorla lényegesen nagyobb sebességet képes
elérni a hagyományos rakéta- és impulzusmeghajtásoknál, hiszen nem kell magával
vinnie a saját dolgozó tömegét (working mass), csupán az űrhajó hasznos rakományát.
Robert Forward dolgozta ki azt a módszert, mellyel lehetőség nyílik lelassítani egy
napvitorlát úgy, hogy ne legyen szükség egy másik lézer jelenlétére a cél
csillagrendszerben. A módszer lényege, hogy egy másodlagos vitorla nyílik ki az űrhajó
hátoldalán, míg az elsődleges, nagyobb vitorla leválik és folytatja útját. Az elsődleges
vitorla visszaveri a fényt a másodlagos vitorlára, amelyet immár fel lehet használni az
űrhajó lelassítására.[8]

Egy mágneses vitorla is képes a célnál történő lassításra, mindezt üzemanyag szállítása
nélkül, és függetlenül attól, hogy van-e hajtósugár a cél csillagrendszerben. Ez úgy
lehetséges, hogy a mágneses vitorla kölcsönhatásba lép a csillagközi térben és a
célcsillag csillagszelében található plazmával.[9] Forward napvitorla módszerével
ellentétben, ehhez nincs szükség az űrhajó indításához használt részecskesugárra. A
mágneses vitorla Robert Winglee és Geoffrey A. Landis javaslatának megfelelően
meghajtható részecske-,[10] vagy plazmasugárral is,[11] hogy nagyobb sebességet érjen el.

A részecskesugár meghajtás a jelenleg elérhető legjobb módszernek látszik a csillagközi

utazásra, hiszen ismert 몭zikát és ismert technológiát használ fel, amelyet jelenleg más
célokra fejlesztenek.[4] Továbbá bizonyosan olcsóbb lenne a nukleáris
impulzusmeghajtásnál.

A következő táblázat néhány Robert Forward által javasolt részecskesugár meghajtásos

példa-koncepciót tartalmaz.[8][12]

Maximális
sebesség
Lézer Űrhajó
Küldetés típusa Fázis Gyorsulás Vitorlaátmérő (a
energiája tömege
fénysebesség
százalékában)
1.
Hintamanőverrel - 65 GW 1t 0,036 g 3,6 km 11% – 0,17 fé
végrehajtott
odaút 7200 GW 785 t 0,3 g 100 km 21% – 2,1 fé
2. Űrtalálka lassítási 26 000
71 t 0,2 g 30 km 21% – 4,3 fé
fázis GW
75 000
odaút 78 500 t 0,3 g 1000 km 50% – 0,4 fé
000 GW
lassítási 17 000
7850 t 0,3 g 320 km 50% – 10,4 fé
3. Személyzettel fázis 000 GW
ellátott visszatérési 17 000
785 t 0,3 g 100 km 50% – 10,4 fé
fázis 000 GW
lassítási 430 000
785 t 0,3 g 100 km 50% – 0,4 fé
fázis GW

További spekulatív módszerek

Fénynél lassabb utazás
Fekete lyuk által keltett Hawking-sugárzás
Fekete lyuk által keltett Hawking-sugárzás
Egy fekete lyuk űrhajó egy parabolatükör segítségével képes lenne összegyűjteni a
Hawking-sugárzást, mely egy mesterséges fekete lyukból származik. 2009-ben a Kansasi
Állami Egyetem (Kansas State University) tudósai, Louis Crane és Shawn Westmoreland
kiadtak egy munkát, amely az ötlet megvalósíthatóságát taglalja. Azt a következtetést
vonták le, hogy a módszer a megvalósíthatóság határát súrolja; nagyban függ a ma még
nem ismert kvantumgravitációs hatásoktól.[13][14]

Fénysebességű utazás
Csillagközi utazás átvitellel
Bővebben: Teleportáció

A fény sebességével megegyező gyorsasággal lehetne utazni, ha képesek lennénk 몭zikai

entitásokat információ formájában elküldeni úgy, hogy a célnál az információ alapján
újraalkotnánk azokat (amennyiben fénysugarat használunk fel az információ elküldésére).
Az utazás ideje egy külső meg몭gyelő számára a majdnem fénysebességgel történő utazás
idejéhez lenne hasonlítható, ám az utazók számára pillanatnyi lenne. Kódolni, elküldeni,
majd atomonkénti leírás alapján újraalkotni (mondjuk) az emberi testet félelmetes kihívás.
Amennyiben csak az utazó agyában kódolt információ leírását küldjük el (amelyet a célnál
egy számítógépes tudat-szimulációban tárolunk), akkor a feladat kevésbé félelmetes, de
mindenképpen bonyolult feladat. Ugyanakkor mindkét módszer esetén a vevő/újraalkotó
egységet hagyományos módon kellene eljuttatni a célhoz.

Fénynél gyorsabb utazás: meggörbített téridő,

féregjárat
Bővebben: Fénynél gyorsabb utazás

A téridő görbülete Alcubierre-meghajtás alapján

A téridő görbülete Alcubierre-meghajtás alapján

A tudósok és írók számos módszert ötlöttek ki, melyek képesek lehetnek felülmúlni a
fény sebességét; ám még a legkomolyabban átgondoltak is spekulatívak.

Albert Einstein általános relativitásából következő egyenletek alapján a téridő görbülete:

Az általános relativitás megengedheti a fénynél gyorsabb utazást, ha a téridő görbült.[15] A

téridő görbületét kihasználva elképzelhető, hogy egy tárgyat az egyik pontból a másikba
egy "rövidítőúton" juttassunk el. Ez a térhajtás koncepciójának egyik formája.

A 몭zikában az Alcubierre-meghajtás arra épül, hogy a görbület akár egy hullám alakját is
felveheti, melyben az űrhajót a "buborék" szállítja. A buborék egyik végén a téridő
összenyomódik, míg a másik végén kiterjed. A hullám mozgása képes az űrhajót kevesebb
idő alatt a kívánt pontig szállítani, mintha az utat a fény tenné meg meggörbítetlen
téridőben. Mindazonáltal az űrhajó nem mozog a fénynél gyorsabban a buborék
belsejében. A koncepció megköveteli az egzotikus részecskék, vagyis a negatív tömeg
létezését.

A féregjáratok olyan feltevésen alapuló torzulások a téridőben, melyek az elméleti

szakemberek szerint képesek összekapcsolni az univerzum két tetszőleges pontját egy
Einstein-Rosen hídon keresztül. Még nem bizonyított, hogy a féregjáratok a valóságban
is léteznek. Habár az általános relativitás egyenleteknek vannak olyan megoldásai,
amelyek megengedik a féregjáratokat; ezek mindegyike feltételezésekkel jár, mint például
a negatív tömeg létezése; mely teljesen ellentétes is lehet a 몭zikával. Ugyanakkor Cramer
és mások azzal érvelnek, hogy ilyen féreglyukak létrejöhettek a korai univerzumban,
melyeket kozmikus húrok stabilizáltak.[16] A féregjáratok általános teóriáját Viesser
Lorentzian Wormholes c. könyvében tárgyalja.[17]

Személyzettel ellátott lassú repülési

módok
A Longshot tervhez hasonló lassú repülési módszerek általában közel-jövőbeni
meghajtásokat használnak. Végeredményben ez extrém hosszú utazási időt jelent; kezdve
néhány száz évtől, akár évezredekig is eltarthat az út hossza. Az ilyen személyzettel
ellátott repülések lehetnek egyirányú utak is, melyek célja kolóniák létesítése. Az út
hossza már önmagában hatalmas akadályt jelent. A következők a főbb megoldási
javaslatok:

Generációs hajó
Generációs hajó
A generációs hajó egy olyan űrhajó, amely fedélzetén a legénység normálisan él (tehát
nincsenek hibernálva); a célhoz érő utazók valójában a repülést elkezdők leszármazottai.
A generációs hajók jelenleg nem megvalósíthatóak. Ennek okai a kellően hatalmas méretű
kivitelezés nehézségéből erednek, illetve a fedélzeten való élethez kapcsolódó biológiai
és szociológiai problémák.

Felfüggesztett életműködés
A tudósok és írók változatos technikákat dolgoztak ki az életműködések felfüggesztésére.
Ideértve az emberi hibernációt, és krionikus megőrzést. Jelenleg még egyik sem
gyakorlati megoldás, ám olyan alvóhajók lehetőségét kínálja, amelyekben az utasok
tehetetlenül fekszenek az utazás hosszú évei alatt.

Kiterjesztett élettartam
Ennek a lehetőségnek az egyik változata a Dr. Aubrey de Grey által javasolt SENS
(Strategies for Engineered Negligible Senescence). Ha egy hajó személyzetének élettartama
több ezer év lenne, akkor anélkül tudnának a csillagok közt repülni, hogy felmerülne a
legénység nemzedékeken át történő pótlásának igénye. Ugyanakkor egy ilyen
megnyújtott utazási időszak pszichológiai hatásai még mindig potenciális problémát
jelenthetnek.

Fagyasztott embriók
Bővebben: Embriókkal történő űrgyarmatosítás

További elméleti lehetőség egy robotizált repülés, amely számos korai fázisban lévő
emberi embriót szállít. Az űrkolonizációnak e módja, többek közt megköveteli, a méhben
lévő környezet, és körülmények reprodukálását; egy Föld típusú bolygó korai észlelését;
és a jelentős előrelépést a teljesen önálló mozgó robotok, és nevelő robotok területén,
hiszen a robotok helyettesítik az emberi szülőket a fedélzeten.

Emberi tudattal rendelkező gépek

A jövőben talán képesek leszünk az emberek agyának digitalizálására, és az agy
működésének szimulálására számítógépek segítségével. Ily módon az űrhajósok helyett
csak azok tudatának lenyomatát kell szállítanunk valamilyen adattároló eszközön. A
célállomáson aztán a tárolt lenyomatot robotokra töltve "feléleszthetőek" az így "tárolt"
emberek, esetleg az adott bolygó nyersanyagait felhasználva építhető új test. A megoldás
hasonló a felfüggesztett életműködéshez, hisz az űrhajós semmit nem érzékel az
utazásból, de itt a test helyett mindössze a "tudat utazik".[18]

NASA kutatás
NASA kutatás
A NASA a Breakthrough Propulsion Physics Program keretében két fő áttörést nevezett
meg, amelyek szükséges ahhoz, hogy a csillagközi repülés lehetővé váljon:[19]

1. Egy olyan meghajtási módszer, amely a lehető legnagyobb sebességet képes elérni,
és
2. Egy új módszer a fedélzeti energiatermelésre, mely energiával látja el azokat az
eszközöket.

Más szavakkal, egyetlen motor, még a legmeggyőzőbb sem működik; és azt nem tudja
meghajtani jelenleg ismert energiaforrás. Az "áttörés" analógiája a technológiában
például a gőzhajó, mely felváltotta a vitorláshajókat; vagy a sugárhajtómű, mely a
propellert váltotta fel a repülőgépeken.

Geoffrey A. Landis, a NASA Glenn Kutatóközpont munkatársa úgy véli, hogy egy lézer-
meghajtású vitorla űrhajó az űrrepülés új megoldásait felhasználva 50 éven belül
elindítható lesz. Landis egy interjú során ezt mondta: "Azt hiszem, végül megtesszük
majd, csak az kérdés, hogy ki és mikor". A rakéták túl lassúak, hogy embereket lehessen
velük szállítani a csillagok közt. Ehelyett, Landis gigantikus vitorlákkal felszerelt
csillagközi űrhajókat képzel, melyet lézerfény gyorsít fel a fénysebesség tizedére. Egy
ilyen hajónak 43 évébe telne az Alfa Centauri elérése, amennyiben csak áthalad a
csillagrendszeren. A megálláshoz szükséges lassítás 100 évre nyújtaná meg a repülési
időt.[20]

Csillagközi űrszondák
A Voyager űrszondák, amint elhagyják a belső Naprendszert.

Jelenleg négy, ember alkotta űrszonda van, amely már elérte a belső Naprendszer
határát:

Pioneer–10 és Pioneer–11
Voyager–1 és Voyager–2

2005 május végén a NASA bejelentette, hogy az 1977-ben indított Voyager-1 huszonnyolc
év után túlhaladt a határoló lökésfronton, és körülbelül 14 milliárd kilométerre a Naptól
elérte a mágneses hüvelyt. 2015-ben lépett ki a csillagközi térbe. Mögötte nem sokkal
marad el a Voyager-2. A Pioneer szondákat ugyan előbb lőtték fel, de alacsonyabb
sebességük miatt lemaradtak a két Voyager mögött. 2018 körül hagyták el a belső
Naprendszert.

Kapcsolódó szócikkek
Bolygóközi repülés

További információk
A csillagközi utazás 몭zikája és technológiája - Dr. Lukács Béla 몭zikus; Vizi Pál PhD
aspiráns, űrkutató, mérnök

Jegyzetek
1. ↑ Iam O’Neill , Sept. 19, 2008
,Universe Today “Interstellar travel
may remain in science 몭ction”
http://www.universetoday.com/2008/08/19/bad-
news-insterstellar-travel-may-
remain-in-science-몭ction/
2. ↑ Yoji Kondo: Interstellar Travel and
Multi-generation Spaceships,
ISBN 1896522998 31. o.
3. ↑ Interstellar Travel: The Wait
Calculation and the Incentive Trap
propulsion concept could make 90-
day Mars round trip possible
Archiválva 2009. július 21-i
dátummal a Wayback Machine-ben,
2004 október 14.
12. ↑ Geoffrey Landis, The Ultimate
Exploration: A Review of Propulsion
Concepts for Interstellar Flight, in:
Yoji Kondo: Interstellar Travel and
Multi-Generation Spaceships,
ISBN 1-896522-99-8, pp. 52-62
13. ↑ Are Black Hole Starships
 Calculation and the Incentive Trap
of Progress, JBIS V 59 no.7 2006
július
4. ↑ a b Bob Forward: Ad Astra, in
Journal of the British Interplanetary
Society (49. szám, 23-32. o., 1996)
5. ↑ General Dynamics Corp.: Nuclear
Pulse Vehicle Study Condensed
Summary Report (General Dynamics
Corp.) (PDF). U.S. Department of
Commerce National Technical
Information Service, 1964. január
6. ↑ Carl Sagan közreműködésével
készült Kozmosz sorozat
7. ↑ F.W. Ross - Propulsive System
Speci몭c Impulse. General Atomics
GAMD-1293 8, 1960. február
8. ↑ a b Forward, R.L. (1984). „Roundtrip
Interstellar Travel Using Laser-
Pushed Lightsails”. J Spacecraft 21
(2), 187–195. o. DOI:10.2514/3.8632.
9. ↑ D. G. Andrews és R. Zubrin,
"Magnetic Sails and Interstellar
Travel", Paper IAF-88-553, 1988
10. ↑ G. A. Landis, "Interstellar Flight by
Particle Beam," STAIF Conference on
Innovative Transportation Systems
for Exploration of the Solar System
and Beyond, Albuquerque NM, 2001
február 11-15., AIP Conference
Proceedings Volume 552, 393-396.
Lásd még: Acta Astronautica,
Volume 55, Issue 11, 2004 december,
931-934. o. (link)
11. ↑ University of Washington, New
Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Interstellar travel című angol Wikipédia-
szócikk fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel.
Ez a jelzés csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő
13. ↑ Are Black Hole Starships
Possible?, Louis Crane, Shawn
Westmoreland, 2009
14. ↑ Dark power: Grand designs for
interstellar travel, New Scientist,
issue 2736, 2009 november 25.
15. ↑ Remote Sensing Tutorial Page A-
10. [2008. március 5-i dátummal az
eredetiből archiválva]. (Hozzáférés:
2008. március 11.)
16. ↑ John G. Cramer, Robert L.
Forward, Michael S. Morris, Matt
Visser, Gregory Benford, and
Geoffrey A. Landis, "Natural
Wormholes as Gravitational
Lenses," Phys. Rev. D51 (1995) 3117-
3120
17. ↑ M. Visser (1995) Lorentzian
Wormholes: from Einstein to
Hawking, AIP Press, Woodbury NY,
ISBN 1-56396-394-9
18. ↑
http://lf.estontorise.hu/archives/468
- Hogyan népesíthetjük be a
világegyetemet ?!
19. ↑ Warp Drive, When? Breakthrough
Technologies. [2007. február 25-i
dátummal az eredetiből archiválva].
(Hozzáférés: 2007. február 28.)
20. ↑ Sailing to the Stars: Sex and
Society Aboard the First Starships
Malik, Tariq, Science Tuesday,
Space.com March 19, 2002.
 információk forrásmegjelöléseként.

Irodalom
Eugene Mallove and Gregory Matloff. The Star몭ight Handbook. John Wiley & Sons, Inc
(1989). ISBN 0-471-61912-4
Zubrin, Robert. Entering Space: Creating a Spacefaring Civilization. Tarcher / Putnam
(1999). ISBN 1-58542-036-0
Eugene F. Mallove, Robert L. Forward, Zbigniew Paprotny, Jurgen Lehmann:
"Interstellar Travel and Communication: A Bibliography," Journal of the British
Interplanetary Society, Vol. 33, pp. 201–248, 1980.
Geoffrey A. Landis, "The Ultimate Exploration: A Review of Propulsion Concepts for
Interstellar Flight," in Interstellar Travel and Multi-Generation Space Ships, Kondo,
Bruhweiller, Moore and Shef몭eld., eds., pp. 52–61, Apogee Books (2003), ISBN 1-
896522-99-8.
Zbigniew Paprotny, Jurgen Lehmann: "Interstellar Travel and Communication
Bibliography: 1982 Update," Journal of the British Interplanetary Society, Vol. 36,
pp. 311–329, 1983.
Zbigniew Paprotny, Jurgen Lehmann, John Prytz: "Interstellar Travel and
Communication Bibliography: 1984 Update" Journal of the British Interplanetary
Society, Vol. 37, pp. 502–512, 1984.
Zbigniew Paprotny, Jurgen Lehmann, John Prytz: "Interstellar Travel and
Communication Bibliography: 1985 Update" Journal of the British Interplanetary
Society, Vol. 39, pp. 127–136, 1986.

Csillagászatportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Kategória

This page is based on a Wikipedia article written by contributors (read/edit).

Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.
Cover photo is available under CC BY-SA 4.0 license. Credit: P. Fraundorf (see original 몭le).
 Enjoying Wikiwand?
Give good old Wikipedia a great new look:

Get Wikiwand

Home About Us Press Site Map Terms Of Service Privacy Policy