HU

Oort-felhő
Naprendszer Bolygó Gravitáció

A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Az Oort-felhő és a Kuiper-öv művészi ábrázolása

A Naprendszert alkotó égitestek méretarányos ábrázolása (fent balról jobbra, majd lent jobbról balra kell
haladni)

Az Oort-felhő a Naprendszer legkülső tartományában, a Naptól mintegy 2000–200 000

csillagászati egységnyi távolságok között található feltételezett üstököszóna, amelyben
milliárdnyi üstökösmag kering.

Ha valamilyen külső hatás (például egy szomszédos csillag közelsége) megzavarja az

Ha valamilyen külső hatás (például egy szomszédos csillag közelsége) megzavarja az
Oort-felhőt, akkor egyes üstökösök megszökhetnek, mások pedig olyan pályára
térhetnek, amelyen a Nap közelébe érve, a felmelegedés következtében gázburkot
(kómát) bocsátanak ki, melyből csóva is keletkezhet. Az üstökös ilyenkor válik igazán
látványossá.

A Naprendszer keletkezésekor a bolygókká alakuló protoplanetáris korong anyagának

maradékából alakultak ki az Oort-felhőt alkotó üstökösmagok, de a keletkező Nap körüli
nyílthalmaz közelben elhaladó többi csillagával kölcsönhatást folytatott a felhő, a benne
keringő égitestek egy része más csillagok körül alakult ki.[1]

A Kuiper-öv és a szórt korong, a másik két Neptunuszon túli objektumcsoport kevesebb

mint egy ezredrészére van az Oort-felhő távolságának. Az Oort-felhő külső kiterjedése
meghatározza Naprendszerünk gravitációs határát.[2]

Az Oort-felhő két különálló régióra bontható: egy gömb alakú külső Oort-felhő és egy
korong alakú belső Oort- vagy Hills-felhő. Az Oort-felhőt felépítő tárgyak javarészt víz-,
ammónia- és metánjégből állnak. A csillagászok úgy vélik, hogy az Oort-felhőt felépítő
anyagok a Naphoz közel alakultak ki, majd az óriásbolygók gravitációs hatására
szétszóródtak a Naprendszer fejlődésének korai szakaszában.

Bár nincsenek célzott meg몭gyelések az Oort-felhővel kapcsolatban, a csillagászok úgy

vélik, hogy ez a forrása az összes hosszú periódusú és a Halley-típusú üstökösnek,
melyek a Naprendszerbe lépnek, és sok Kentaur- és Jupiter-családú üstökösnek is.[3] A
külső Oort-felhő csak lazán kötődik a Naprendszerhez, és így könnyen fejti ki rá hatását
az elhaladó csillagok gravitációs vonzása és a Tejútrendszer maga is. Ezek az erők
esetenként elmozdíthatják az üstökösöket a felhőben lévő pályájukról, és a belső
Naprendszer felé küldhetik. Pályájuk alapján a legtöbb rövid periódusú üstökös a szórt
korongról érkezik, de néhány az Oort-felhőből eredeztethető. Bár a Kuiper-öv és a
távolabbi szórt korong meg몭gyelt és feltérképezett, csak négy jelenleg ismert
Neptunuszon túli objektum – a 90377 Sedna, a 2000 CR105, a 2006 SQ372 és a 2008 KV42 –
tekinthető a belső Oort-felhő lehetséges tagjának.[4]

Hipotézis
1932-ben Ernst Öpik észt csillagász feltételezte, hogy a hosszú periódusú üstökösök egy,
a Naprendszer legszélén keringő felhőből származnak. Ezt az elképzelést egy holland
csillagász, Jan Hendrik Oort 1950-ben újraélesztette, egy paradoxon[5] megoldásának
eszközeként: a Naprendszer létezése óta az üstökösök pályája változó; végső soron – a
dinamika szabályai szerint – az üstökösnek össze kell ütköznie a Nappal vagy egy
bolygóval, vagy a Naprendszerben található égitestek perturbációjának köszönhetően ki
kell repülne. Sőt az üstökösök illékony összetétele azt jelenti, hogy azok újra és újra a
megközelítik a Napot, és a sugárzás fokozatosan addig forralja az alkotóelemeiket, amíg
megközelítik a Napot, és a sugárzás fokozatosan addig forralja az alkotóelemeiket, amíg
az üstökös fel nem bomlik vagy egy szigetelő burok nem alakul ki rajta, amely
megakadályozza a további kipárolgásokat. Így indokolta Oort, hogy egy üstökös nem
alakulhat ki jelenlegi pályáján, és létezésének szinte egész ideje alatt egy külső területen
kell tartózkodnia.[6][7]

Az üstökösöknek két fő osztálya van: rövid periódusú üstökösök (más néven ekliptikus
üstökösök) és hosszú periódusú üstökösök (más néven közel izotróp üstökösök). Az
ekliptikus üstökösök viszonylag kis pályájúak (10 AU alattiak), és követik az ekliptikus
síkot, amelyben a bolygók is keringenek. Szinte az összes izotróp üstökös pályája igen
nagy, több ezer AU-s, és az ég bármely irányából feltűnhetnek. Oort megállapította, hogy
van egy kiugrás azon közel izotróp üstökösök számában, amelyek apszispontja – a Naptól
legtávolabb eső pályapontja – mintegy 20 000 AU, és feltételezte, hogy van egy gömb
alakú, izotróp eloszlású tározó ebben a távolságban. Azok a viszonylag ritka üstökösök,
amelyek körülbelül 10 000 AU-s pályán mozognak, valószínűleg többször is megkerülték
a Naprendszert, és pályájukat a bolygók gravitációs ereje a rendszer belseje felé „húzta”
el.

Felépítése és összetétele
Az Oort-felhőről azt gondoljuk, hogy hatalmas, a Naptól számított 2000 és 5000 AU-tól
(0,03 és 0,08 fé), 50 000 AU-ig (0,79 fé) terjedő teret foglal el. Egyes becslések a külső
peremét 100 000 és 200 000 AU (1,58 és 3,16 fé) közé teszik. A régió felosztható a gömb
alakú külső Oort-felhőre 20 000–50 000 AU-ig (0,32–0,79 fé), és egy fánk (gyűrű) alakú
belső Oort-felhőre 2000–20 000 AU-ig (0,03–0,32 fé). A külső felhőre csak gyengén hat a
Nap gravitációja, és innen szakadnak el a hosszú periódusú (és esetleg a Halley-típusú)
üstökösök a Neptunusz pályáján belülre. A belső Oort-felhő Hills-felhő néven is ismert,
J. G. Hills után elnevezve, aki 1981-ben fedezte fel a létezését. A modellek szerint a belső
felhőben tízszer vagy százszor annyi üstökösmag van, mint a külső halóban;[8][9][10] úgy fest,
ez egy lehetséges forrása a viszonylag vékony, külső felhő-utánpótlásának, minthogy az
utóbbiban található üstökösök száma fokozatosan csökken. A Hills-felhő magyarázatot
nyújt az Oort-felhő több milliárd éves létezésére.[11]

A külső Oort-felhő elméletileg több billió objektumot tartalmaz, amely nagyobb mint
1 km (ezekből sok milliárd abszolút fényessége nagyobb, mint 11, ami megközelítőleg
20 km-es átmérőt jelent), a szomszédos objektumok általában több tízmillió kilométerre
találhatók egymástól.[3][12] A teljes tömege nem ismert, de feltételezve, hogy a Halley-
üstökös alkalmas prototípusnak, az Oort-felhőben található összes üstökös együttes,
becsült tömege 3×1025 kg (megközelítőleg a Föld tömegének ötszöröse).[13] Korábban azt
gondolták, hogy nagyobb tömegű (akár a Föld tömegének 380-szorosa),[14] de a hosszú
periódusú üstökösök méret szerinti eloszlásának jobb megismerése után a becsült
értékek jóval kisebbek lettek. A belső Oort-felhő tömege jelenleg nem ismert.
értékek jóval kisebbek lettek. A belső Oort-felhő tömege jelenleg nem ismert.

Ha az üstökösök felépítését nézzük, az Oort-felhőt alkotó tárgyak különféle jégből állnak,

úgymint a víz, metán, etán, szén-monoxid és hidrogén-cianid[15] jege. Azonban az
1996 PW nevű objektum felfedezése, amely tipikus hosszú periódusú üstököspályán
mozog, arra utal, hogy a felhő tartalmaz kőből felépülő objektumokat is. A szén-, ill.
nitrogénizotóp aránya az Oort-felhőből származó és a Jupiter-családú üstökösök között
kis különbséget mutat annak ellenére, hogy származásuk helye jelentősen különbözik. Ez
arra enged következtetni, hogy mindkét típus az eredeti protoszoláris felhőből
származik. A következtetést az Oort-felhőből származó üstökösök szemcséinek
vizsgálata is alátámasztja, valamint a legutóbbi tanulmány a Jupiter-családú üstökösről, a
Tempel 1-ről.[16]

Eredete
Az Oort-felhő feltételezhetően az eredeti protoplanetáris korong maradványa, amely a
Nap körül alakult ki mintegy 4,6 milliárd évvel ezelőtt. A legszélesebb körben elfogadott
elmélet az, hogy az Oort-felhő objektumai eredetileg a Naphoz sokkal közelebb alakultak
ki, ugyanazon folyamat részeként, mint amelyben a bolygók és az aszteroidák is, de a
몭atal gázóriás-bolygók, mint például a Jupiter, gravitációs kölcsönhatása a tárgyakat
rendkívül hosszú, elliptikus vagy parabolikus pályákra vetette. Az Oort-felhő fejlődésének
a Naprendszer kialakulásától napjainkig tartó szimulációja arra mutat rá, hogy a felhő
tömege a kialakulása után megközelítőleg 800 millió évvel tetőzött, majd a növekedés
irama és az ütközések gyakorisága lelassult, a fogyás mértéke kezdte meghaladni a felhő
utánpótlását.

Julio Ángel Fernández modelljei arra utalnak, hogy a szétszórt lemez, amely a fő forrása a
Naprendszerben található időszakos üstökösöknek, egyben az elsődleges forrása lehet az
Oort-felhő objektumainak is. A modellek szerint az objektumok mintegy fele az Oort-
felhő felé szóródik, míg egynegyede a Jupiter pályájára tolódik, a maradék negyed pedig
hiperbolikus pályákra kerül.

Számítógépes modellek azt sugallják, hogy az üstököstörmelékek ütközése a kialakulás

időszakában sokkal nagyobb szerepet játszik, mint korábban gondolták. E modellek
alapján az ütközések száma a Naprendszer korai időszakában oly nagy volt, hogy a
legtöbb üstökös elpusztult, mielőtt elérte volna az Oort-felhőt. Ezért gyaníthatóan az
Oort-felhő jelenlegi együttes tömege sokkal kisebb, mint egykor lehetett.[17] A felhő
becsült tömege csak egy kis része az 50-100 Föld tömegű kilökődött anyagnak.

A közeli csillagok gravitációs kölcsönhatása és a galaktikus árapály még inkább kör

alakúra módosította az üstökösök pályáját. Ez magyarázza a közel gömb alakú külső
Oort-felhőt. Másrészt a Hills-felhő, mely erősebben kötődik a Naphoz, még csak kezd
gömb alakot felvenni. A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy a belső Oort-felhő alakja
gömb alakot felvenni. A legújabb tanulmányok kimutatták, hogy a belső Oort-felhő alakja
nagyjából összeegyeztethető azzal a feltételezéssel, hogy a Naprendszer része egy 200–
400 csillagot magában hordozó halmaznak. Ezek a korai csillagok valószínűleg szerepet
játszottak a felhő kialakulásában, mivel a közeli csillagáthaladások a halmazon belül jóval
nagyobbak voltak a mainál, ami sokkal gyakoribb zavarokat okozott.

2010 júniusában Harold F. Levison és mások úgy vélték a megerősített számítógépes

szimulációk alapján, hogy a Nap „más csillagoktól szerzett üstökösöket, míg a születő
halmazban volt”. Eredményeik arra utalnak, hogy „az Oort-felhő üstököseinek jelentős
hányada, talán több mint 90%-a, más csillagok protoplanetáris lemezéből származik”.[18]

Üstökösök
A Hale–Bopp-üstökös, egy archetipikus, Oort-felhőből származó üstökös

Az üstökösök hihetőleg a Naprendszer két külön pontjáról származnak. A rövid periódusú

üstökösök (amelyek pályája legfeljebb 200 év) általánosan elfogadottan a Kuiper-övből
vagy a szórt lemezből származnak, ami két, egymással összefüggő sík lemez jeges
törmelékből, túl a Neptunusz pályáján, 30–100 AU távolságra a Naptól. A hosszú
periódusú üstökösök, mint a Hale–Bopp-üstökös, amelyeknek a pályája évezredekig is
tarthat, az Oort-felhőből eredeteztethetők. A Kuiper-övben található pályák viszonylag
stabilak, ezért azt feltételezik, hogy kevés üstökös származik innen. A szórt korong
azonban dinamikusan aktív, és sokkal valószínűbb, hogy ez az üstökösök származási
helye. A szórt korongból a külső bolygók tartományaiba lépő üstökösök az úgynevezett
kentaurok.[19] A kentaurok visszatérésükkor rövid periódusú üstökösökké válnak.[20]

A rövid periódusú üstökösöknek két fő változata van: a Jupiter-családú üstökösök (azok,

amelyeknél a pálya fél nagytengelye kevesebb, mint 5 AU) és a Halley-családú üstökösök.
A Halley-családú üstökösök – nevüket a prototípusuk, a Halley-üstökös után kapták –
szokatlanok, mert míg rövid periódusú üstökösök, forrásuk vélhetőleg az Oort-felhőben
található, és nem a szórt lemezből erednek. Pályájukat alapul véve úgy vélik, ezek hosszú
periódusú üstökösök, melyeket az óriásbolygók gravitációja csapdába ejtett, és a belső
Naprendszerbe küldött. Ez a folyamat hozhatta létre a jelenlegi pályáját a Jupiter-családú
üstökösök nagy részének, noha ezen üstökösök többsége forrásának a szórt lemezt vélik.

Oort felismerte, hogy visszatérő üstökösök száma sokkal kisebb, mint azt a modellje
előre jelezte, és ez az úgynevezett „üstökösvesztés” (cometary fading) probléma még
megoldandó. Nincs olyan ismert dinamikus folyamat, amely megmagyarázná a meg몭gyelt
üstökösök fogyását. Feltételezik, hogy ezt az eltérést az üstökösök megsemmisülése
okozza, amelyet a galaktikus árapály, ütközés vagy túlhevülés válthat ki. Az Oort-felhő
üstököseinek dinamikai vizsgálata megmutatta, hogy előfordulásuk a külső
Naprendszerben nagyobb, mint a belső Naprendszerben. Az eltérést a Jupiter gravitációs
hatása okozhatja, ami egyfajta korlátot állít, csapdába ejtve az érkező üstökösöket,
mintegy saját magába ütköztetve őket, ahogy azt tette a Shoemaker-Levy 9 üstökössel is,
1994-ben.[21]
1994-ben.[21]

Árapály hatások
Bővebben: Árapály-csóva

A legtöbb, Naphoz közel látott üstökösről úgy gondolják, hogy helyzetük elérése közben
áthaladtak az Oort-felhő gravitációs torzításán, melyet a Tejút-galaxis árapályhatása
váltott ki. Ahogy a Hold árapályhatása hajlítja és deformálja a Föld óceánjait, ami az apály
és dagály váltakozását okozza, úgy a galaktikus árapály is meghajlítja és torzítja a testek
pályáját a külső Naprendszerben, közelebb húzva őket a galaktikus központhoz. A
Naprendszer belső, feltérképezett régióiban ezek a hatások elhanyagolhatók a Nap
gravitációja miatt. A Naprendszer külső régióiban azonban a Nap gravitációja gyengébb,
és a Tejútrendszer gravitációs mezejének gradiense tölt be sokkal jelentősebb szerepet. E
gradiens miatt a galaktikus árapály deformálja az egyébként gömb alakú Oort-felhőt,
elnyújtván a felhőt a galaktikus középpont irányába, és tömörítve a másik két tengely
mentén. Ezek a kis galaktikus perturbációk is elégnek bizonyulnak ahhoz, hogy az Oort-
felhő tagjait eltávolítsák pályájukról, a Nap felé terelvén őket.[22] Azt a pontot, ahol a Nap
gravitációja már nem kompenzálja teljesen a galaktikus árapály hatását, árapálysugárnak
nevezik. A sugár 100 000–200 000 AU és az Oort-felhő külső határa között húzódik.

Egyes kutatók feltételezik, hogy a galaktikus dagály is hozzájárult az Oort-felhő

alakulásához, növelve a benne lévő tárgyak Naphoz legközelebbi távolságát. A galaktikus
dagály hatása meglehetősen bonyolult, és erősen függ a bolygórendszer elemeinek
viselkedésétől. Összességében azonban a hatás igen jelentős: az Oort-felhőből származó
üstökösök 90%-át a galaktikus árapálynak köszönhetjük. A hosszú periódusú üstökösök
meg몭gyelt pályáinak statisztikai modelljei megerősítik, hogy a galaktikus árapály az
elsődleges okozója a pályák belső Naprendszer irányába ható perturbációinak.

Zavaró csillagok és csillagtársulások

elmélete
A galaktikus dagály mellett az üstökösök belső Naprendszerbe kerülésének másik fő
kiváltó oka a Nap Oort-felhője és a közeli csillagok vagy óriás molekulafelhők gravitációs
mezőinek kölcsönhatása. A Nap olykor, a Tejút síkjában haladó pályája mentén viszonylag
közeli szomszédságba kerül más csillagrendszerekkel. Például: a következő 10 millió
évben a legnagyobb eséllyel a Gliese 710 néven ismert csillag zavarhatja meg az Oort-
felhőt. Továbbá ez a folyamat szétszórja a tárgyakat az ekliptika síkjában, és valószínűleg
magyarázza a felhő gömb alakú eloszlását is.[23][24]

1984-ben Richard A. Muller 몭zikus feltételezte, hogy a Nap rendelkezik egy eddig
1984-ben Richard A. Muller 몭zikus feltételezte, hogy a Nap rendelkezik egy eddig
észrevétlen társsal, amely vagy egy barna törpe csillag, vagy halvány vörös törpe csillag,
vagy egy gáz óriásbolygó az Oort-felhőn belüli elliptikus pályával. Ez az objektum, az
úgynevezett Nemezis, a feltételezések szerint minden 26 000 000. évben áthalad az
Oort-felhő egy részén, a belső Naprendszert üstökösökkel bombázva. Jelenleg azonban
nincs közvetlen bizonyíték a Nemezis létezésére. Egy csillagvizsgáló parallaxismérésekkel
határozza meg a csillagok távolságát, és a WISE-projekt, amely ennek a részét képezi,
segíthet bizonyítani vagy cáfolni a Nemezis-elméletet. Két másik csillagászati misszió, a
Pan-STARRS és a még tervezési fázisban lévő LSST ugyancsak segíthet kideríteni a
létezését vagy nem létezését Napunk Nemezis nevű társcsillagának.[25]

Hasonló elméletet ajánlott John J. Matese, a Louisianai Egyetem csillagásza 2002-ben. Ő

azt állítja, hogy több üstökös érkezik a belső Naprendszerbe az Oort-felhő egy bizonyos
régiójából, amely nem magyarázható csak a galaktikus dagállyal vagy a csillagközi
zavarokkal, hanem egy Jupiter-tömegű tárgynak köszönhető, ami egy távoli pályán
mozog.[26]

Az Oort-felhő objektumai (OCOs)

A Sednát 2003-ban fedezték fel

Eltekintve a hosszú periódusú üstökösöktől, csak négy ismert objektumnak van olyan
pályája, amely azt sugallja, hogy az Oort-felhő tagjai: 90377 Sedna, 2000 CR105, 2006
SQ372 és 2008 KV42. Az első kettő, szemben a szórt korong objektumaival, Neptunuszon
túli napközelponttal rendelkezik, és így a pályájuk nem magyarázható a gázóriás bolygók
által előidézett perturbációkkal.[27] Ha jelenlegi helyükön alakultak ki, a pályájuk eredetileg
is körkörös kellett legyen, különben az akkréció (kisebb testek egyesülése egy nagyobbá)
nem lett volna lehetséges, mert az objektumok közti nagy relatív sebesség túl zavaró lett
volna.[28]

Jelenlegi elliptikus pályájuk több feltételezéssel magyarázható:

1. Az objektumok pályáját és napközelpontjukat „megemelte” egy közelben elhaladó

csillag, mialatt a Nap még a szülő csillaghalmazába volt ágyazva.[29]
2. A pályájukat megzavarta egy jelenleg ismeretlen, bolygó méretű test az Oort-felhőn
belül.[30]
3. Szétszórta őket a Neptunusz pályájának különösen nagy excentricitása, vagy egy
sokkal nagyobb, Neptunuszon túli ősi korong gravitációja.
4. Kisebb, áthaladó csillagok ragadták magukkal őket.

Ezek közül a csillagok zavaró hatását és az „emelő” elméletet fogadják el leginkább az

obszervatóriumokban. Egyes csillagászok inkább ahhoz ragaszkodnak, hogy a Sedna és a
2000 CR105 a „kiterjesztett szétszóródott lemez”-hez tartoznak, nem pedig a belső Oort-
felhőhöz.

Jelölt Oort-felhő objektumok

Egyenlítői
Perihélium Aphélium Felfedezés
Szám Név átmérő Felfedező Mérésmódszer
(AU) (AU) éve
(km)
Brown,
1,180–
90377 Sedna 76,1 892 2003 Trujillo, termikusl[31]
1,800 km
Rabinowitz
Lowell
148209 2000 CR105 ~250 km 44,3 397 2000 feltételezett
Csillagvizsgáló
- 2006 SQ372 50–100 km 24,17 2005,38 2006 SDSS feltételezett
Canada-
France-
- 2008 KV42 58,9 km[34] 20,217 71,760 2008 feltételezett
Hawaii
Telescope

Jegyzetek
1. ↑ Oort Finding: Publishing A Wikimédia Commons
 Oort Finding:
Many Comets Group. tartalmaz Oort-felhő témájú
From Other DOI:10.1038/35054508. médiaállományokat.
Stars (angol PMID 11214311.
nyelven). (Hozzáférés
Centauri ideje: 2008.
Dreams, 2010. március 31.)
június 11. 18. ↑ Harold F.
(Hozzáférés: Levison (2010),
2010. június 15.) "Capture of the
2. ↑ "NASA Solar Sun's Oort
System Cloud from
Exploration": Stars in Its Birth
Oort Cloud. Cluster"
[2008. október (Science June
25-i dátummal 10, 2010)
az eredetiből 19. ↑ Harold E.
archiválva]. Levison and
(Hozzáférés: Luke Dones
2008. december (2007). „Comet
2.) Populations and
3. ↑ a b V. V. Cometary
Emelyanenko, D. dynamics”.
J. Asher, M. E. Encyclopedia of
Bailey (2007). the Solar
„The System, 575–
fundamental 588. o.
role of the Oort DOI:10.1016/B978-
Cloud in 012088589-
determining the 3/50035-9.
몭ux of comets 20. ↑ J Horner, NW
through the Evans, ME
planetary Bailey, DJ Asher:
system”. The Populations
Monthly Notices of Comet-like
of the Royal Bodies in the
Astronomical Solar System,
Society 381 (2), 2003. [2013.
779–789. o, június 1-i
Kiadó: Royal dátummal az
Astronomical eredetiből
 Society. archiválva].
DOI:10.1111/j.1365- (Hozzáférés:
2966.2007.12269.x. 2007. június 29.)
(Hozzáférés 21. ↑ Julio A.
ideje: 2008. Fernández
március 31.) (2000. October).
4. ↑ (2008) „Long-Period
„International Comets and the
Team of Oort Cloud”.
Astronomers Earth, Moon,
Finds Missing and Planets 89
Link”. NRC (1–4), 325–343.
Herzberg o, Kiadó:
Institute of Springer
Astrophysics. Netherlands.
[2011. június 11-i DOI:10.1023/A몭1021571108658.
dátummal az (Hozzáférés
eredetiből ideje: 2008.
archiválva]. március 25.)
[halott link]
(Hozzáférés
ideje: 2008. 22. ↑ Marc
szeptember 5.) Fouchard,
5. ↑ Jan Oort Christiane
(1950). „The Froeschlé,
structure of the Giovanni
cloud of comets Valsecchi, Hans
surrounding the Rickman (2006).
Solar System „Long-term
and a effects of the
hypothesis galactic tide on
concerning its cometary
origin” 11, 91– dynamics”.
110. o. Celestial
6. ↑ David C. Mechanics and
Jewitt: From Dynamical
Kuiper Belt to Astronomy 95
Cometary (1–4), 299–326.
Nucleus: The o, Kiadó:
Missing Ultrared Springer.
Matter. DOI:10.1007/s10569-
 University of 006-9027-8.
Chicago, 2001. 23. ↑ L. A. Molnar, R.
(Hozzáférés: L. Mutel (1998.
2007. június január 9.).
26.)[halott link] „Close
7. ↑ Harold F. Approaches of
Levison, Luke Stars to the
Donnes.szerk.: Oort Cloud:
Lucy Ann Adams Algol and Gliese
McFadden, 710” American
Lucy-Ann Astronomcial
Adams, Paul Society 191st
Robert meeting., The
Weissman, American
Torrence V. Astronomcial
Johnson: Comet Society. [2008.
Populations and május 21-i
Cometary dátummal az
Dynamics, eredetiből
Encyclopedia of archiválva].
the Solar Hozzáférés:
System, 2nd, 2008. március
Academic Press, 31..
575–588. o. 24. ↑ A. Higuchi, E.
(2007). ISBN Kokubo and T.
0120885891 Mukai (2006.
8. ↑ Jack G. Hills February).
(1981. „Scattering of
November). Planetesimals
„Comet showers bya a Planet:
and the steady- Formation of
state infall of Comet Cloud
comets from the Candidates” 131,
Oort Cloud”. 1119–1129. o,
The Kiadó: The
Astronomical American
Journal 86, Astronomical
1730–1740. o. Society.
DOI:10.1086/113058. (Hozzáférés
9. ↑ Harold F. ideje: 2007.
[halott link]
 Levison, Luke május 27.) [halott link]
Dones, Martin J. 25. ↑ Nemesis.
Duncan (2001). Universe Today.
„The Origin of (Hozzáférés:
Halley-Type 2010. április 1.)
Comets: Probing 26. ↑ John J. Matese
the Inner Oort and Jack J.
Cloud”. Lissauer:
Astronomical Continuing
Journal 121, Evidence of an
2253–2267. o. Impulsive
DOI:10.1086/319943 Component of
10. ↑ szerk.: Thomas Oort Cloud
M. Donahue: Cometary Flux.
Planetary 1University of
Sciences: Louisiana at
American and Lafayette, and
Soviet Research, NASA Ames
Proceedings Research Center,
from the U.S.- 2002. május 6.
U.S.S.R. (Hozzáférés:
Workshop on 2008. március
Planetary 21.)
Sciences, 27. ↑ Michael E.
Kathleen Brown,
Kearney Trivers, Chadwick
and David M. Trujillo, David
Abramson, Rabinowitz
National (2004.
Academy Press, december 10.).
251. o. (1991). „Discovery Of A
ISBN 0-309- Candidate Inner
04333-6. Oort Cloud
Hozzáférés Planetoid”. The
ideje: 2008. Astrophysical
március 18. Journal 617,
11. ↑ Julio A. 645–649. o.
Fernéndez (1997. DOI:10.1086/422095.
április 7.). „The (Hozzáférés
Formation of ideje: 2008.
 the Oort Cloud április 2.)
and the 28. ↑ Scott S.
Primitive Sheppard; D.
Galactic Jewitt: Small
Environment”. Bodies in the
Icarus (219), Outer Solar
106–119. o, System. Frank N.
Kiadó: Elsevier. Bash
(Hozzáférés Symposium. The
ideje: 2008. University of
március 18.) Texas at Austin,
12. ↑ Paul R. 2005. [2009.
Weissman: The augusztus 4-i
Oort Cloud. dátummal az
Scienti몭c eredetiből
American. archiválva].
Scienti몭c (Hozzáférés:
American, Inc., 2008. március
1998. [2012. 25.)
július 4-i 29. ↑ Alessandro
dátummal az Morbidelli,
eredetiből Harold Levison
archiválva]. (2004).
(Hozzáférés: „Scenarios for
2007. május 26.) the Origin of
13. ↑ Paul R. the Orbits of the
Weissman (1983. Trans-
február 1.). „The Neptunian
mass of the Objects 2000
Oort Cloud”. CR105 and 2003
Astronomy and VB12 (Sedna)”.
Astrophysics 118 The
(1), 90–94. o, Astronomical
Kiadó: American Journal 128 (5),
Astronomical 2564–2576. o,
Society. Kiadó:
(Hozzáférés University of
ideje: 2008. Chicago Press.
március 31.) DOI:10.1086/424617.
14. ↑ Sebastian 30. ↑ Rodney S.
 Buhai: On the Gomes, John J.
Origin of the Matese, Jack J.
Long Period Lissauer (2006).
Comets: „A distant
Competing planetary-mass
theories. solar
Utrecht companion may
University have produced
College. distant
(Hozzáférés: detached
2008. március objects”. Icarus
29.) 184 (2), 589–601.
15. ↑ E. L. Gibb, M. o, Kiadó:
J. Mumma, N. Elsevier.
Dello Russo, M. DOI:10.1016/j.icarus.2006.05.026.
A. DiSanti and K. 31. ↑ W.M. Grundy,
Magee-Sauer K.S. Noll and
(2003. October). D.C. Stephens
„Methane in (2005. July).
Oort Cloud „Diverse
comets”. Icarus albedos of small
165 (2), 391–406. trans-
o, Kiadó: Neptunian
Elselvier. [2008. objects”. Icarus
május 21-i 176 (1), 184–191.
dátummal az o, Kiadó:
eredetiből Elsevier. [2008.
archiválva]. május 21-i
DOI:10.1016/S0019- dátummal az
1035(03)00201- eredetiből
X. (Hozzáférés archiválva].
ideje: 2008. DOI:10.1016/j.icarus.2005.01.007.
március 31.) (Hozzáférés
16. ↑ Michael J. ideje: 2008.
Mumma, március 22.)
Michael A. (arxiv.org)
DiSanti, Karen 32. ↑ E. L. Schaller
Magee-Sauer et and M. E. Brown
al. (2005. (2007). „Volatile
szeptember 15.). loss and
 szeptember 15.).
„Parent Volatiles retention on
in Comet Kuiper belt
9P/Tempel 1몭 objects”.
Before and After Astrophysical
Impact”. Science Journal 659,
Express 310 I.61–I.64. o.
(5746), 270–274. DOI:10.1086/516709.
o, Kiadó: Nature (Hozzáférés
Publishing ideje: 2008.
Group. április 2.) (PDF)
33. ↑ (2008) „Solar
DOI:10.1126/science.1119337
PMID 16166477. System's newest
(Hozzáférés member points
ideje: 2008. to inner Oort
március 22.) Cloud”.
17. ↑ S. Alan Stern, Astronomy Now.
Paul R. (Hozzáférés
Weissman (2001. ideje: 2008.
február 1.). augusztus 19.)
„Rapid 34. ↑ Archivált
collisional másolat. [2011.
evolution of február 12-i
comets during dátummal az
the formation of eredetiből
the Oort Cloud”. archiválva].
Nature 409 (Hozzáférés:
(6820), 589–591. 2011. február 4.)
o, Kiadó: Nature

Fordítás
Ez a szócikk részben vagy egészben az Oort cloud című angol Wikipédia-szócikk
fordításán alapul. Az eredeti cikk szerkesztőit annak laptörténete sorolja fel. Ez a jelzés
csupán a megfogalmazás eredetét jelzi, nem szolgál a cikkben szereplő információk
forrásmegjelöléseként.

Kapcsolódó szócikkek
Kisbolygóöv
Trójai kisbolygók
 A Naprendszer

Nap · Merkúr · Vénusz · Föld · Mars · Ceres · Jupiter · Szaturnusz · Uránusz · Neptunusz · Pluto ·
Haumea · Makemake · Eris
Bolygók · törpebolygók · holdak: Föld · Mars · Jupiter · Szaturnusz · Uránusz · Neptunusz · Pluto ·
Haumea · Eris
Apró testek: meteoroidok · kisbolygók, kisbolygóöv · Kentaur típusú objektumok · Neptunuszon
túli objektumok (Kuiper-öv, szórt korong) · üstökösök (Oort-felhő)
Feltételezett bolygók: Theia • Nibiru • Vulcanus
Lásd még: égitestek, a Naprendszer égitestjeinek listája

Csillagászatportál • összefoglaló, színes tartalomajánló lap

Kategória

This page is based on a Wikipedia article written by contributors (read/edit).

Text is available under the CC BY-SA 4.0 license; additional terms may apply.
Images, videos and audio are available under their respective licenses.
Cover photo is available under Public domain license. Credit: NASA / JPL-Caltech (see original 몭le).

Enjoying Wikiwand?
Give good old Wikipedia a great new look:

Get Wikiwand
Home About Us Press Site Map Terms Of Service Privacy Policy