45.

Az univerzum nagyléptékű szerkezete

Jellemezze a Naprendszer geometriai struktúráját, a Tejútrendszer térbeli szerkezetét, ezen
belül a Nap elhelyezkedését, valamint a galaxisokat!
A Naprendszer egy nagyon sok csillagból álló csillagrendszer, a Tejútrendszer (Galaktika) egyik tagja.
Méretei hatalmasak: átmérője kb. 100 ezer fényév, legnagyobb vastagsága 15 ezer fényév. Felépítése
mai elképzeléseink szerint a következő: a Tejútrendszer geometriai középpontjában helyezkedik el a
magja, egy kb.100 millió naptömegű objektum, amely erős rádiósugárzást bocsát ki.
A Tejútrendszer számtalan csillaga főként a spirális karokban összpontosul. Egy ilyen karban található
a Naprendszer is a magtól kb. 30 ezer fényév, a szimmetriasíktól 50 fényév távolságban. A
Tejútrendszer a szimmetriasíkjára merőleges tengely körül forgómozgást végez. A Nap 250 km/s
sebességgel haladva majdnem kör alakú pályán mozog, és 250 millió év alatt tesz meg egy kört a
Tejútrendszer magja körül. A Tejútrendszer tömegének kb. 5%-át kitevő csillagközi anyag is többnyire
a karokban összpontosul.

A Naprendszer anyagának zöme egy síkban összpontosul, ezért oldalról vékony "csíknak" látnánk,
amelyből középen a Nap "dudorodik ki". Ez a Naprendszer fő szimmetriasíkja. Az égitestek ebben a
síkban keringenek, bár pályáik kis szögeket zárnak be a fősíkkal.

A bolygók, holdak, üstökösök és meteorok Kepler törvényeinek megfelelően keringenek a Nap körül. A
kilenc nagybolygó és a kisbolygók ugyanabban az irányban keringenek, s erre forog a Nap is. A holdak
– néhány kivételtől eltekintve – szintén ugyanebben az irányban keringenek bolygóik körül. Végül a
bolygók forgása is ilyen irányú (direkt irány). Ez alól kivételt képez a Vénusz és az Uránusz, amelyek
fordított (retrográd) irányban forognak. Mindezekből az következik, hogy a Naprendszer egy
nagyjából azonos irányban forgó rendszer.

A galaxisok nem a legnagyobb szerkezetek a Világegyetemben. Magányosan szinte sohasem

fordulnak elő, ehelyett halmazokba tömörülnek. Ezeket a képződményeket galaxishalmazoknak
nevezzük. A Tejútrendszer egy 31 galaxisból álló halmaz tagja, amelyet Lokális Csoportnak neveznek.
Három nagy spirálgalaxis (Tejútrendszer, Androméda-köd és M33) mellett kisebb elliptikus és
szabálytalan galaxisok alkotják.

Ismertesse az Univerzum tágulására vonatkozó tapasztalatokat, az ősrobbanáselméletet,

valamint a Világegyetem korára vonatkozó következtetéseket!
A mai elméletek szerint mintegy 15 milliárd évvel ezelőtt a ma ismert Világegyetem összes anyaga és
energiája egy végtelenül kis pontban volt bezárva, ami 15 milliárd évvel ezelőtt valamilyen számunkra
még ismeretlen okból tágulásnak indult (Ősrobbanás, Nagy Bumm, Big Bang).
Nagyon valószínű, hogy a tágulás egy rövid ideig igen gyors folyamat volt: az Univerzum a másodperc
törtrésze alatt valósággal felfúvódott, s csak ezután állt be egy lassabb tágulási ütemre, amely még
ma is tart. A felfúvódást követően - még az első másodpercben - kialakultak az ismert elemi
részecskék alkotóelemei, majd pedig ezekből a protonok és a neutronok. Ekkor már jelen voltak az
elektronok is.
A tágulás során az Univerzum hőmérséklete és sűrűsége csökkent, mérete növekedett. 300 ezer évvel
a robbanás után a szabad elektronok elfoglalták atommagok körüli helyzetüket, így megszülettek az
első atomok. A Világegyetem ekkor forró és sűrű, hidrogén-hélium anyagfelhőből állt.
Körülbelül egymilliárd évvel a robbanás után az előgalaxisok igazi, sokmillió naptól ragyogó
galaxisokká alakultak át.
Három alapvető tény támasztja alá az Univerzum ilyen módon való keletkezését.
1. A galaxisok távolodnak egymástól: mintha az egész Univerzum szétszóródóban lenne. Ez
feltehetően egy robbanásszerű jelenség következménye.
2. A Világegyetem becsült héliumkészlete több annál, mint amennyit a csillagok valaha is
megtermelhettek a magfúziós folyamatok során. A felesleg feltehetően közvetlenül a robbanás után
alakult ki, amikor még semmiféle csillag nem létezhetett.
3. A legfontosabb bizonyíték az ún. háttér- vagy maradványsugárzás. A világűrt egy nagyon hideg
(2,7 K), minden irányból érkező sugárzás járja be, amelynek léte csak a robbanási elméletekkel
magyarázható. Ez a sugárzás akkor szabadult fel, amikor kialakultak az első atomok.