A Naprendszer általános jellemzése

Naprendszernek a tér azon tartományát nevezzük, amelyben a Nap gravitációs ereje dominál
(uralkodik). Központi helyzetű égiteste a Nap: egy átlagos méretű és tömegű, sárga
színű csillag. Kilenc nagyobb égitest kering körülötte, amelyeket bolygóknaknevezünk. Ezek
Naptól távolodó sorrendben a következők: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, Jupiter, Szaturnusz,
Uránusz, Neptunusz, Plútó. A kile 
Kisbolygóknc bolygóból az ókorban és a középkorban csak hatot ismertek, az Uránuszt, a
Neptunuszt és a Plútót csak
később, távcsővel fedezték fel.
A Merkúrt és a Vénuszt – mivel
közelebb vannak a Naphoz,
mint a Föld – belső
bolygóknak, a rajtunk kívül
esőket pedig külső bolygóknak
nevezzük. Más felosztás szerint
a bolygók Föld típusú- és
Jupiter típusú bolygókra
oszthatók.
Föld típusú ( vagy más néven
kőzetbolygó) a négy belső
planéta: a Merkúr, a Vénusz, a
Föld és a Mars. Viszonylag kis
méretűek, nagy sűrűségűek és
túlnyomórészt nehéz elemekből
állnak. Jupiter típusú (vagy más néven gázóriás) a következő négy bolygó: a Jupiter, a
Szaturnusz, az Uránusz és a Neptunusz. A kőzetbolygókkal ellentétben viszonylag nagy
méret, kis sűrűség és a könnyű elemek jelenléte jellemzi őket. Anyaguk nagy része hidrogén-
és héliumgáz. A kilencedik bolygót régen kőzetbolygónak tartották, a mai elméletek szerint

azonban a Plútó nem egyértelműen Föld típusú. Feltehetőleg a Neptunusz egyik megszökött
holdja, összetétele pedig az üstökösökéhez hasonló.

A Naprendszer 8 bolygójából áll. A Naprendszer bolygóietet mellékbolygók kísérnek,

amelyek az anyabolygó körül keringenek. Ezeket más néven holdaknak nevezzük és jelenleg
66 darabról tudunk. A Merkúrnak és a Vénusznak nincs holdja. A Mars és a Jupiter pályája
között keringenek a kisbolygók, vagy más néven aszteroidák. Számuk mintegy 100 ezerre
tehető. A Naprendszer leglátványosabb égitestei az üstökösök. Kicsiny kőzetmagból és az azt
borító fagyott gázokból állnak. Napközelbe kerülve hosszú, fényes csóvát bontanak ki, majd a
Naptól eltávolodva elhalványulnak. Feltehetőleg egy hatalmas üstökösfelhőből érkeznek,
amely jóval messzebb van a Plútónál is. E felhőben a becslések szerint több száz milliárd
üstökösmag lehet. A bolygóközi tér rengeteg törmeléket tartalmaz, amely valószínűleg
kisbolygók összeütközése vagy üstökösök teljes szétesése következtében jött létre, illetve
képződik ma is. A törmelékek mérete igen változó: a mikroszkopikus nagyságrendtől a több
száz méter átmérőjűig terjedhet. A Föld légkörébe lépve a súrlódás miatt felhevülnek és heves
fényjelenséget idéznek elő: ezek a meteorok, amelyeket a népnyelv hullócsillagoknak nevez.
Ha a törmelékdarab elég nagy, akkor leérhet a felszínre, kisebb-nagyobb becsapódási krátert
alakítva ki. A földre hullott meteor neve meteorit.

A bolygóközi törmelék legkisebb összetevői és a Napból folyamatosan kifelé áramló

részecskék alkotják az ún. bolygóközi (interplanetáris) anyagot. Létezésére az állatövi fény
jelenti az egyik bizonyítékot, amely napkelte előtt és napnyugta után figyelhető meg az
Egyenlítő környéki területeken. A fénylő, háromszög alakú jelenség okozója a napsugarak
szóródása a bolygóközi anyag apró porszemcséin.

A Naprendszer anyagának zöme egy síkban összpontosul, ezért oldalról vékony "csíknak"
látnánk, amelyből középen a Nap "dudorodik ki". Ez a Naprendszer fő szimmetriasíkja. Az
égitestek ebben a síkban keringenek, bár pályáik kis szögeket zárnak be a fősíkkal. A
Naprendszer tömegének 99,87%-a a Napban van. Az összes többi "tartozékra" mindössze
0,13 tömegszázalék marad.

A bolygók, holdak, üstökösök és meteorok Kepler törvényeinek megfelelően keringenek a

Nap körül. A kilenc nagybolygó és a kisbolygók ugyanabban az irányban keringenek, s erre
forog a Nap is. A holdak – néhány kivételtől eltekintve – szintén ugyanebben az irányban
keringenek bolygóik körül. Végül a bolygók forgása is ilyen irányú (direkt irány). Ez alól
kivételt képez a Vénusz és az Uránusz, amelyek fordított (retrográd) irányban forognak.
Mindezekből az következik, hogy a Naprendszer egy nagyjából azonos irányban forgó
rendszer.

Méretek és távolságok a Naprendszerben

A Naprendszer legnagyobb égiteste a Nap. Mellette eltörpülnek a bolygók, még a hatalmas

Jupit er is. Szemléletes hasonlattal élve a Nap–Föld méretaránynak a narancs–mákszem páros
felel meg. A Föld–Jupiter arány megértéséhez pedig gondoljuk el, hogy ha bolygónk bőrét
"lenyúznánk" és kiterítve "felszegeznénk" a Jupiter felszínére, akkor ott egy akkora területet
foglalna el, mint a Föld felszínén India. A Naprendszer vizsgálatakor a csillagászati egységet
(CS. E.) használjuk távolságegységként. 1 csillagászati egység egyenlő a közepes Nap–Föld
távolsággal, amely kb. 150 millió km. Ez mintegy nyolc fénypercnek felel meg, vagyis a Nap
fénye nyolc perc alatt ér a Földre. A Plútó távolsága 40 CS. E., vagy 5,5 fényóra. A
Naprendszer sugara pedig a számítások szerint két fényév: egy ekkora nagyságú gömbben a
Nap tömegvonzása uralkodik. Világosan látható tehát, hogy a Naprendszer határát nem a
Plútó pályája húzza meg, csupán a bolygórendszer szélét jelöli (legalábbis amíg nem fedezünk
fel újabb bolygót vagy bolygókat).
A kőzetbolygók és a nagyobb holdak méretei

A Nap legfontosabb adatai

Átmérője : 1,4 millió km (110 földátmérő)

Tömege : 330 ezer földtömeg
Átlagos sűrűsége : 1,41 g/cm3 (a Földé 5,2 g/cm3)
A csillagmag hőmérséklete : 15–20 millió K
Felszínének hőmérséklete : 5800 K
Tengelyforgási ideje : 30–34 nap között.

A Nap anyaga

Kémiai összetétele: 73% hidrogén, 25% hélium, a fennmaradó minimális részben (2%) pedig
a periódusos rendszer összes eleme megtalálható, akárcsak a Földön.
A Nap anyaga ún. plazma állapotú, vagyis az elektromos áramot jól vezető gáz.
A Nap szerkezete

A Nap belső szerkezete

A Nap alapvetően két nagy részre osztható: légkörére és a belsejére.

a) A Nap légköre
A Nap légkörét további három részre tagolhatjuk, ezek a fotoszféra, a kromoszféra és a
napkorona.

A fotoszféra
A fotoszféra tulajdonképpen a Nap felszíne. A gázhalmazállapot miatt nem éles felület,
hanem egy 400 km széles zóna. Hőmérséklete 5800 K. A szemünkbe érkező sugárzás zöme
(kb. 90%-a) ebből a rétegből származik, ezért kapta a fotoszféra nevet is (a fotosz = a fény és
a szféra = héj görög szavakból). A fotoszféra egyben a naplégkör legalsó része. Mivel főleg
ezt látjuk, amikor a Napba pillantunk, az ennél beljebb lévő részeket nem érzékelhetjük.
Vagyis a Nap belsejébe nem látunk bele. De nem látjuk a naplégkör felsőbb rétegeit sem.

A kromoszféra
A fotoszféra felett húzódó réteg, a Naplégkörének középső része. Pár ezer kilométer vastag,
hőmérséklete kb. tízezer K. Anyaga nagyon-nagyon ritka, ezért csak teljes napfogyatkozások
alkalmával vagy speciális berendezésekkel figyelhető meg. Ilyenkor gyönyörű, lilás-
rózsaszínes színekkel tűnik elő, ezért is hívják "a színek rétegének" (a kromosz = szín görög
szóból).

A napkorona
A naplégkör legkülső tartománya. Kiterjedése pontosan nem meghatározható, mert igen ritka
anyaga fokozatosan megy át a bolygóközi anyagba. Hőmérséklete egy–két millió K. A
csillagászok általában azt értik napkoronán, amit fogyatkozáskor még meg lehet figyelni: a
kromoszféra feletti, halványan derengő gyöngyházfényű részt.
b) A Nap belseje

A Nap belseje három részre tagolható, ezek belülről kifelé a következők:

mag (a Nap középpontjától a sugár mintegy 25%-áig);
röntgensugárzási zóna (a sugár 25%-ától a sugár 75%-áig);
konvektív (anyagáramlási) zóna (a sugár 75%-ától a Nap felszínéig, vagyis a fotoszféráig).

A Nap magja és a magfúzió

A Napmagjában zajlanak azok az energiatermelő folyamatok, amelyek a sugárzást lehetővé

teszik. A Napmagjábanatommagok egyesülése (magfúzió) megy végbe. Másodpercenként
500 millió tonnahidrogénatommag egyesül héliumatommagokká. Négy db
hidrogénatommagból egy db héliumatommag keletkezik. Mivel a négy db egyesülő
hidrogénatommagtömege valamivel nagyobb, mint a belőlük keletkező egy db
héliumatommagé, némi tömegfelesleg marad vissza. Ez energiává alakul át.

Az így keletkező energia óriási mennyiségű, mint ahogyan azt a következő példa is bizonyítja.
1 kghidrogén ilyen módon való "elégése" során 7 gtömegfelesleg jön létre. Az ebből átalakuló
energiát az Einstein-féle híres E = mc2 képlettel számíthatjuk ki, ahol E az energia, m a
tömeg, c pedig a fénysebesség. A c értéke 300 000. Ha ezt ráadásul a négyzetre emeljük,
akkor az egyik szorzó óriási lesz. Így csekély tömeg esetén is nagy energiamennyiség
termelődik. Egy gtömegfeleslegből például annyi energia lesz, mint 300 vagon jó minőségű
feketeszénelégetéséből. S ne felejtsük el: csillagunk magjában másodpercenként nem egy kg,
hanem 500 millió tonnahidrogén "ég el". Ezen őrült tempó ellenére a Nap már ötmilliárd éve
ragyog, s valószínűleg még legalább ennyi ideig bírja a jövőben. A Világegyetemcsillagai a
Naphoz hasonlóan magfúzióval termelik energiájukat.

A röntgensugárzási zóna

A Nap magjában képződött energia ezen a zónán halad kifelé, elektromágneses sugárzás
formájában. A magas hőmérséklet miatt az energia zöme röntgensugarak formájában van
jelen. Az energia kifelé haladása igen lassú: 50 millió évbe is beletelhet, amíg a mag külső
pereméről a felszínre jut.

A konvektív (anyagáramlási) zóna

A Nap felszíne alatt kb. 100 000 km-rel kezdődik a konvektív zóna. Itt olyan különleges
fizikai viszonyok vannak, hogy az energia nem terjedhet továbbra is sugárzás formájában.
Ehelyett az energiatovábbítást a napanyag áramlása, az ún. konvekció biztosítja. A forró
gázok felfelé tartanak, miközben a hidegek lesüllyednek. A fotoszférát elérő forró részek
energiájakisugárzódik az űrbe, ez adja a Nap sugárzását.
A Nap légkörének legfelső része, a napkorona