Kisbolygók

Kisbolygók a Naprendszer valamennyi térségében előfordulnak, ám két olyan tartományt is

ismerünk, ahol igen nagy számban találhatók. A közelebb elhelyezkedő, ezért sokkal
részletesebben ismert a Mars és a Jupiter pályája között található fő kisbolygóöv. Legsűrűbb
tartományai 1,8 Cs.E. és 3,2 Cs.E. között találhatók, itt a becslések szerint legalább 1 millió
darab 1 km-nél nagyobb átmérőjű aszteroida kering. Az ennél is kisebb égitestek száma
elérheti a több tízmilliót. A 200 éve ismert főövben nem egyenletesen oszlanak el a
kisbolygók. Ha közepes naptávolságuk szerint vizsgáljuk őket kiderül, hogy az övezeten belül
üres tartományok, rések vannak. Innen a Jupiter gravitációs hatása és a belső bolygók
együttesen tüntetik el az anyagot. A kisbolygók is a bolygók által kirajzolt síkban
koncentrálódnak, ám átlagos pályahajlásuk, és pályájuk elnyúltsága nagyobb, mint a
nagybolygóké.

A kisbolygók fő övezete a Mars és a Jupiter pályája közt helyezkedik el

Mivel a legnagyobb kisbolygó, az elsőként felfedezett Ceres átmérője sem nagyobb 930 km-
nél, a kisbolygók távcsővel szemlélve is teljesen csillagszerűnek mutatkoznak. A mai, modern
távcsövekkel a legnagyobbak felszínén már láthatunk néhány részletet, ám az aszteroidák
tüzetes vizsgálata csak űrszondákkal lehetséges. Az eddig meglátogatott fél tucat kisbolygó
mind hasonló képet mutatott, bár a szakemberek számára mindegyik egy teljesen más világ.
Alakjuk általában elnyúlt, felszínükön rengeteg kráter található, színük sötétszürke vagy
sárgásszürke. Igen különlegesnek bizonyult az 1993-ban meglátogatott 56x24x21 km-es Ida
nevű kisbolygó, amely körül egy 1,4 km átmérőjű holdat sikerült lefotózni. Azóta
bebizonyosodott, hogy akár a kisbolygók 15-20%-ának is lehet kísérője.

Az Ida kisbolygó és apró holdja (jobbra), a Dactyl