Naprendszerünk központi csillaga, a Nap

Tudósaink 4,6 milliárd évre becsülik Napunk keletkezését és úgy tartják, hogy még ennyi
ideje van hátra. Sajnos megfigyeléseken alapuló, kísérletileg bizonyított keletkezési modellel
még nem rendelkezik csillagászat, így csak elméleteink vannak. A ma legelfogadottabbnak
tekintett keletkezési modell szerint Napunk születési helye egy molekulafelhő volt, egy gázzal
és kozmikus porral teli, instabil térség, amelyben valamilyen okból a legvalószínűbb
forgatókönyv szerint egy közeli szupernóva robbanásának hatására felborult az egyensúly és
egy Naprendszer méretű anyagcsomó a saját tömegétől összeomlott, és az anyag elkezdett
összehúzódni. A csillagkezdemény anyaga még tovább sűrűsödött, és néhány millió év alatt
beindult a belsejében a magfúzió, megszületett a Nap.
Napunk körül 8 bolygó kering. Ebből 4 kőzetbolygó: Merkúr, Vénusz, Föld, Mars, 4
gázbolygó: Jupiter, Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz. A Nap tartalmazza a Naprendszer
anyagának 99,8%-át. Földünktől való távolsága 1 csillagászati egység (150 millió km), ami
fénysebességgel 8,3 perc. Átmérője több, mint egy millió km, Földünk egymilliószor
beleférne a Napba. Hihetetlen adatokkal rendelkezik, mégis eltörpül az igazán nagy csillagok
mellett. Jelenleg ismert legnagyobb csillag a VY Canis Majoris, ami a Nagy kutya
csillagképben található, becslések szerint 2,8 milliárd km az átmérője. A Nap felépítését
tekintve három fő részre osztható fel. Mégpedig belülről kifelé haladva: a magra, a sugárzási
zónára, és a konvektív zónára.
A Napot, akár csak a Földet légkör veszi körül, amely szintén felosztható.
Középpontjában a maghőmérséklet kb. 15 millió K-re, a sűrűséget pedig a ránehezedő külső
meglehetősen nehéz rétegek hatalmas nyomása miatt 1,6•10^5 kg/m3-re (a víz 160 szorosára)
becsülik. A Nap rádiuszának (sugarának), mintegy egynegyedéig terjedő központi mag fúziós
erőműként működik, ahol az energia nagyenergiájú fotonok, így gamma és röntgensugárzás
formájában szabadul fel, a könnyebb elemek nehezebbé való egyesülése közben.
Gyakorlatilag a fúziós folyamatok csak ultramagas hőmérsékleten (néhányszor 10 millió K,
ami a Nap esetében teljesül) mehetnek végbe. Ezt a folyamatot nevezzük termonukleáris
reakciónak.
Magjában lejátszódó fúziós folyamatban proton-proton reakció zajlik le (p-p ciklus),
melynek során hidrogénatomok magjai -vagyis protonok- egyesülnek, és héliumatomok
jönnek létre. Minden reakcióban 4 proton egyesül egy-egy hélium maggá, 2 pedig átalakul
neutronná. Minden reakcióban egy kicsiny tömeg energiává alakul át, az E=m•c^2 (tömeg-
energia ekvivalencia) képletnek megfelelően. E középpontot veszi körül kb. a sugár 70 %-áig
a röntgensugárzási zóna. Ebben a tartományban a fotonok gyakran ütköznek -így mechanikai
energiájuk egy része hővé alakul-, elnyelődnek, majd véletlenszerűen kisugárzódnak. Egy-egy
fotont oly sokszor érik ilyen megpróbáltatások, hogy legkevesebb tízezer, de akár 1 millió
évig is eltarthat mire a felszínre ér. A Nap felszínéhez közel eső külső, 25-30 %-ot kitevő
részében nagyarányú konvekció zajlik. A hő az anyag áramlása révén jut el a fotoszférába,
majd onnan sugárzódik ki a világűrbe. Ezért nevezik ezt a réteget konvektív zónának. A Nap
„látható” felszíne a fotoszféra, amely egy vékony gáznemű réteg, s gyakorlatilag az összes
napfény innen származik. A fotoszféra hőmérséklete mintegy 5800 K. A fotoszféra fölött a
néhány ezer kilométer vastag, ritkább réteg a kromoszféra helyezkedik el. Itt a hőmérséklet
néhány száz kilométer magasságig hirtelen lecsökken 4300 K-re, majd ezután gyorsan nő. A
kicsi sűrűség miatt a korona belsejében a részecskék nagyon gyorsan mozognak. A korona túl
halvány ahhoz, hogy speciális eszközök nélkül látni lehessen, ez alól csak a teljes
napfogyatkozás ideje kivétel, amikor is a holdkorong pár percre eltakarja a fotoszféra vakító
fényét, megmutatva a koronát. A koronából áramlanak ki azok a részecskék, amiket
napszélnek nevezünk.
A Nap csak egy csillag a megszámlálhatatlanul sok között, amely pusztán azért látszik
oly fényesnek, mert rendkívül közel van hozzánk. Ha egyforma távolságban lenne a második
legközelebbi csillaggal, az Alfa Centauri-val, akkor semmivel sem volna különb, mint a többi
fényes csillag. Eltekintve a bolygórendszerünkben elfoglalt középponti helyétől, nincs semmi
olyan különös ismertető jele, amely megkülönböztetné a Tejútrendszer sokmilliárdnyi hasonló
csillagától. A földlakók szempontjából természetesen rendkívül fontos szerepet játszik a Nap,
mivel az élethez elengedhetetlenül fontos hő és fény forrása. A Nap szerepe nélkülözhetetlen
az emberiség életében, az emberiség léte viszont teljesen lényegtelen az egész világegyetem
szempontjából.
Ahogy egy csillagnak van keletkezése, úgy halála is. A Napot a nukleáris fűtőanyag tartja
életben, a gravitáció hatására összeroskadna saját tömege alatt, de a fűtőanyag miatt
egyensúly áll fent. 1928-ban Subrahmanyan Chandrasekhar kiszámította, mekkora lehet a
csillag, ha még tartja magát a gravitációval szemben, de nukleáris fűtőanyagát már
elhasználta. Úgy gondolta, hogy amikor a csillag összezsugorodik, az anyagrészecskék
nagyon közel kerülnek egymáshoz, a Pauli-elv értelmében tehát sebességükben hatalmas
különbségek mutatkoznak. Emiatt távolodni kezdenek egymástól, így a csillag ismét tágulni
fog, sugara újra állandó lesz, ezúttal a tömegvonzás és a kizárási elv következtében fellépő
taszítás biztosítja az egyensúlyt a gravitáció és a hő helyett
1928-ban Subrahmanyan Chandrasekhar kiszámította, mekkora lehet a csillag, ha még tartja
magát a gravitációval szemben, de nukleáris fűtőanyagát már elhasználta. Úgy gondolta, hogy
amikor a csillag összezsugorodik, az anyagrészecskék nagyon közel kerülnek egymáshoz, a
Pauli-elv értelmében tehát sebességükben hatalmas különbségek mutatkoznak. Emiatt
távolodni kezdenek egymástól, így a csillag ismét tágulni fog, sugara újra állandó lesz, ezúttal
a tömegvonzás és a kizárási elv következtében fellépő taszítás biztosítja az egyensúlyt a
gravitáció és a hő helyett. A Chandrasekhar-határ alatti tömegű csillagok zsugorodása
megszűnhet. A csillag végleges méretet ér el, néhány ezer kilométeres átmérőjű fehér törpévé
válik, anyagának sűrűsége azonban több százezer kg/cm 3 is lehet. Az orosz Lev Davidovics
Landau rámutatott, hogy a csillagok számára más végső állomás is elképzelhető;
határtömegük ez esetben is egy-kétszerese a Nap tömegének, e térfogatuk még a fehér
törpéknél is sokkal kisebb. Az ilyen csillagokat nem az elektronok, hanem neutronok és
protonok közötti kizárási elvből következő taszítás stabilizálja. Ezért a neutroncsillag
elnevezést kapták. Sugaruk alig tíz-húsz km, sűrűségük viszont százmilliárd kg/cm 3. Egyes
esetekben, ha a csillag kellően nagy tömegű és a haláltusáján van, szupernóva robbanása után
fekete lyuk fejlődhet ki belőle.
A mi Napunk nem fog szupernóvává alakulni, mert a tömege alatta marad az ehhez
szükséges Chandrasekhar-határnak. Ebből következően sem neutroncsillag, sem feketelyuk
nem válhat a Napból.

Készítette:
 Tóth Dániel
 Záhorszki Sándor