redete és fejlődéstörténete[szerkesztés]

A Hold az Apollo-program során gyűjtött geológiai bizonyítékok alapján nagyrészt a Föld

anyagából származik. Korábban több elmélet is létezett az égitest keletkezésére, amelyek között
nem is szerepelt a végül bizonyított elképzelés.
A legkorábbinak George Darwin kiszakadás-elmélete számít, amely szerint a Naprendszer
kialakulásának kezdetén a még olvadt állapotban levő Föld olyan gyorsan forgott tengelye körül,
hogy egy nagy anyagcsomó szakadt ki belőle vélhetően a mai Csendes-óceán térségéből, amely
hamar gömb alakot vett fel és pályára állt a maradék anyabolygó körül. Ám ez az elmélet olyan
gyors forgást feltételez, amilyen sohasem jellemezte a Földet, ráadásul a megjelölt helyszín fiatal
kőzetei nem erősítik meg egy olyan geológiai esemény megtörténtét, mint a kiszakadás.
Egy másik jelentős, egykori elméletnek tekinthető a befogás-elmélet, amelynek hívei szerint a
Hold valahol a Naprendszer más fertályán keletkezett, pályája keresztezte a Föld keringési
pályáját, majd egy közeli találkozás során a nagyobb égitest befogta a nagyobb gravitációjával.
Azonban ennek a hipotézisnek a működőképességéhez igen valószínűtlen feltételek különleges
együttállása kellett volna, sokkal valószínűbb, hogy egy ilyen találkozásnak ütközés vagy a
befogás ellenkezője (a Föld gravitációja más irányban parittyázta volna messze el a közeledő
Holdat) lett volna a vége.
A harmadik elmélet a két égitest párhuzamos kifejlődéséről szólt. Eszerint a Nap körüli akkréciós
korongban egymás mellett két kis bolygócsíra fejlődött a korong poranyagában és kissé
aszimmetrikus ikerbolygót alkottak. Ám ez az elmélet a két bolygótest anyagösszetételének
különbözőségén bukott meg (a Hold kőzeteiben kevés a víz és a vas). Mindhárom elmélet
legnagyobb buktatója azonban az volt, hogy nem adott magyarázatot a Föld–Hold rendszerben
meglévő impulzusmomentum kérdésére.
A végül bizonyított és ma elfogadott keletkezés-történeti elképzelés szerint valamikor a
Naprendszer kialakulását követő 30-60 millió (de legkésőbb 100 millió) éven belül, nagyjából
4,527 ± 0,01 milliárd évvel ezelőtt egy hatalmas bolygóközi ütközés történt. Ebben a formálódó
ős-Föld és egy Mars méretű bolygócsíra (melyet Theiának neveztek el) összeütközött, és az
ütközés által kilökődött anyag állt össze előbb gyűrűvé, majd gömb alakú bolygótestté, a későbbi
Holddá. Eszerint a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben lehet benne a
becsapódó másik test anyagából is. A feltételezett becsapódás jól magyarázza, miért van a
Holdnak méretéhez képest viszonylag kis, fémes magja, a két ütköző égitest magja ugyanis a
Földön maradt, és a két köpeny könnyebb anyagának lerepülő szilánkjai képezték a Föld körüli
gyűrűt. Mivel mindkét égitest megolvadt az ütközés során, részben mozgási energiájuk miatt,
ezért anyaguk fajsúlya szerint rétegződött, a nehezebb elemek így a magba kerültek.
Később a két bolygótest együtt fejlődött tovább, bár a fejlődéstörténetük két önálló irányt vett. A
Föld légkörének, mágneses mezejének és méretének köszönhetően mások voltak a
felszínformáló erők, mint kísérőjén. A Holdon a napszél és a folyamatosan a felszínre záporozó
testek bombázása alakította a felszínt, mivel a kisebb test hamarabb lehűlt és a vulkáni vagy
tektonikai aktivitás már a fejlődéstörténet igen korai szakaszában leállt. Éppen ezért a Hold
földtani korszakait a meghatározó becsapódásokkal jelezzük, így különböztetünk meg Nectaris-
korszakot, Imbrium-korszakot, Eratoszthenészi-kort, Kopernikuszi-kort.
A becsapódások mellett a késői nagy bombázás korszakát követően, az imbriumi-korban – 3,5-3
milliárd évvel ezelőtt – a vulkanizmus is komoly szerepet játszott a felszín kialakításában. A
hatalmas, több száz kilométer átmérőjű medencéket kialakító becsapódások az adott helyeken
nagyon levékonyították a kérget és így a vékony, töredezett kőzetrétegen át könnyen fel tudott
törni a mélyből az olvadt kőzet. A hatalmas lávafolyások bazaltfolyamai 100-200 millió év alatt
feltöltötték a nagy becsapódásos medencéket és így megszülettek a holdtengerek, a marék. Az
óriási becsapódási kráterek szélén felgyűrődött, összetöredezett kőzetlemezek pedig, miután
magát a medencét és a lemezek réseit kitöltötte a láva, hegyláncokként maradtak hátra. A
lávafeltörések közül a legutolsó az eddig elfogadott 1 milliárd évvel szemben mintegy 50-100
millió évvel ezelőtt történhetett.[10]
Keringése és keringésének helye a Föld–Hold
rendszerben[szerkesztés]

A Hold és a Föld közös keringési középpontja (a dagálykúpok eltúlzott mértékben jelölve)

A Hold a Föld–Hold rendszer tömegközéppontja körül kering. Egy Föld körüli keringést a
háttérben levő csillagokhoz viszonyítva 27,32 nap alatt tesz meg, ezt nevezzük sziderikus
keringési időnek. Mivel azonban mindeközben a Nap körül is kering a Hold, ezért egy kissé
tovább tart, hogy ugyanabba a fényfázisba térjen vissza. Ez az idő 29,53 napig tart, ezt nevezzük
szinodikus keringési időnek. Az anomalisztikus hónap 27,55, a drakonikus hónap 27,21 nap.
Kísérőnk keringési síkja nem a földi egyenlítő, hanem az ekliptikához közeli, azzal kb. 5,15°-os
szöget zár be.
A Hold tömege a Föld tömegének csak 1/81 része, ezért a rendszer közös tömegközéppontja a
Föld gömbjén belülre esik, az ábrán piros kereszttel jelölt mélységbe. Az a jelenség, hogy a Föld
saját középpontja is kering ekörül a pont körül, jelentős hatással van a dagálykúpok
magasságára is.
A Hold felszíne a földi szárazföldek összfelületének mindössze negyede.
Napjaink elfogadott tudományos vélekedése, hogy a Hold hatalmas szerepet játszott az élet
kialakulásában. Az általa keltett apály és dagály a tengerpartok mentén ugyanis elősegítette a
vízből kijutó szárazföldi életformák megjelenését.