You are on page 1of 16

Hogyan került a víz a

Földre? 

Osztály : 9.B Smith Michael


A Naprendszer formálódásakor, a Föld kialakulásakor igen
magas volt a hőmérséklet bolygónkon, így, ha volt is rajta
víz, annak el kellett párolognia.
De akkor honnan ered a víz a
Földön?
Jég formájában került a csillagközi térből a Naprendszerünk területére, még
annak kialakulása elött ?
Conel Alexander (Carnegie Institution) és kollégái azt állítják, hogy
a Naprendszerben jelen lévő víz nagy része olyan jégből származik,
amely az intersztelláris térben keletkezett, még csillagunk és
bolygórendszerünk születése és formálódása előtt.
Olyan anyagokból származhatott a Föld vize, amelyek a bolygó
kialakulásakor a belső Naprendszerben jelen voltak ?
A Földön a vízmolekulák túlnyomó részében az
oxigén mellett két hidrogénatom található, de
léteznek olyanok is, ahol a hidrogént deutérium
helyettesíti (nehézvíz). A kétfajta vízmolekula
aránya információt hordoz arról, hogy a
molekulák milyen körülmények között
alakultak ki. Az intersztelláris vízjégben a
formálódáskori alacsony hőmérséklet miatt a
deutériumos vízmolekulák aránya jóval
magasabb, mint a földi arány.
Alexander összegzése szerint a naprendszerbeli
víz jelentős része idősebb, mint a Nap, ami azt
jelzi, hogy a szerves anyagokban gazdag
intersztelláris jég valószínűleg minden fiatal
bolygórendszerben megtalálható.
Na de honnan származik akkor a víz?

Az elmúlt évtizedekben három elmélet vetekedett egymással a földi víz


származási helyét illetően. Eszerint vagy a Naprendszert körülölelő Oort-
felhőből származó üstökösök hozták magukkal, vagy a Neptunusz és a Plútó
között húzódó Kuiper-övből útnak induló üstökösök juttatták el a Földre,
illetve a Mars és a Jupiter között található terület aszteroidáiról kerülhetett
planétánkra.
Halley üstökös
Harminc évvel ezelőtt sikerült
megmérni az Oort-ködből származó
Halley üstökös vizének összetételét, és
úgy találták, hogy az alapvetően eltér
attól, mint amit földi körülmények
között tapasztalunk. A kétszeres
deutériumkoncentráció kizárta, hogy
a legkülső régióból származzon a földi
víz
A Nature Communcations folyóiratban közzétett tanulmányban amerikai szakemberek megvizsgálták
az amerikai Apollo-programok által gyűjtött kőzetmintákat.
Úgy vélik, hogy vízben gazdag aszteroidák juttatták el a víz többségét a Föld/Hold rendszerre mintegy
4,5-4,3 milliárd évvel ezelőtt .
A Naprendszer mintegy 4,5 milliárd éve alakult ki. Valamikor a Naprendszer kialakulása után egy
hatalmas bolygóközi ütközés történt, amelyben a formálódó ős-Föld és egy Mars méretű bolygócsíra
összeütközött. Az ütközés által kilökődött anyag előbb gyűrűvé, majd gömb alakú bolygótestté állt össze
, a későbbi Holddá. Így a Hold anyaga a Földből származik, ám jelentős mennyiségben lehet benne a
becsapódó másik test anyagából is.
A Hold születése után vízben gazdag aszteroidák “bombázták” több tízmillió éven át mind a Holdat,
mind a Földet. A Hold és a Föld kifejlődő kérge a lehűlő magmában tárolhatta el a vizet. Jóval később
vulkanikus tevékenység kivetette a magma egy részét a felszínre.
Úgy tűnik, vízben gazdag üstökösök, meteoritok, kisbolygók szállítottak vizet a Földre,
mikor bolygónkkal összeütköztek. A tudósok elemezték a Naprendszer külső aszteroida-
övezetéből érkezett meteoritok vízmolekuláit, és összevetették a deutérium
(nehézhidrogén, 2H) és a sima hidrogén arányát. A tengervízben és a meteoritok
vízmolekuláiban mért arány megegyezett.
A kutatók, akik a tanulmányt végezték, ennek a ritka meteoritfajta víz jeleit keresték.
A Földön található meteoritok csak körülbelül 2% -a az úgynevezett ensztatit kondrit
meteorit.
A Föld közelében 1998-ban felfedezett Itokawa kisbolygó
összetétele a normál kondritokéhoz hasonlított, mégis jelentős
mennyiségű vizet hordozott magában. A formálódó Föld
gravitációja által bevonzott, napszéllel bombázott, apró szemű
por és az aszteroidák fele-fele arányú keveredése megegyezik a
földi víz izotópos összetételével
Forrás:

https://index.hu/techtud/2021/12/05/nap-naprendszer-viz-foldtortenet-napszel-h2o-felfedezes/
https://www.origo.hu/tudomany/20141031-viz-eredete-fold-naprendszer-kialakulasa-elet-tudta-
hogy-milyen-osidok-ota-van-viz-a-foldon.html
https://www.csillagaszat.hu/hirek/nr-egyeb-naprendszer/nr-a-naprendszer-keletkezese-es-fejlod
ese/hogyan-segitett-a-napszel-vizet-juttatni-a-foldre/
https://qubit.hu/2021/11/30/a-napbol-eredhet-a-fold-vizkeszletenek-egy-resze
Köszönöm a figyelmet

You might also like