Mivel a Mars feleakkora átmérőjű, mint a Föld, ezért felszíne negyede, a tömege kb.

nyolcada a
Földének.
A talajminták vizsgálata alapján a Mars talaja nagy valószínűséggel alkalmas az életre,
növények termesztésére: az Antarktika szárazabb völgyeiben található talajhoz hasonló
tulajdonságokat mutat. Lúgos kémhatású (az adott elemzés 8–9 közötti pH-értékeket mutatott
ki), kimutatható magnézium, nátrium és kálium, az élethez szükséges tápanyagokat és
vegyületeket is találtak.[4]

Belső felépítése[szerkesztés]
Az InSight űrszonda 2019 óta vizsgálja a marsi „földrengéseket”. A méréseket egy érzékeny
szeizmométer végzi, mivel a marsi rengések sokkal kisebb energiájúak, mint a földi
földrengések. A földrengések vizsgálatával és elemzésével a Mars belső felépítéséről lehet
információkat nyerni, mert a rengéshullámok a különböző fizikai tulajdonságú anyagokban eltérő
módon terjednek, nyelődnek el, továbbá a határterületeken visszaverődnek, így ki lehet
számítani az egyes rétegek fizikai kiterjedését.
A szeizmikus adatok megerősítették, hogy a Mars magja feltehetően egykor teljesen olvadt volt,
mielőtt a ma látható kéregre, köpenyre és magra oszlott, de ezek különböznek a földitől.
A kutatók felfedezték, hogy a szonda leszállóhelye alatt, a marsi egyenlítő közelében a marsi
kéreg vastagsága 15 és 47 kilométer között van. Egy ilyen vékony kéregnek viszonylag nagy
arányban kell tartalmaznia radioaktív elemeket, ami megkérdőjelezi a teljes kéreg kémiai
összetételére vonatkozó korábbi modelleket.
A földkéreg alatt található a köpeny, a szilárdabb kőzetből álló litoszféra pedig 400–600 kilométer
mélyre nyúlik – kétszer olyan mélyre, mint a Földön. Ez azért lehet, mert a Marson már csak egy
kontinentális lemez van, szemben a Földdel, ahol hét nagy, mozgó lemez található.
A mérések azt is mutatják, hogy a marsi köpeny ásványtanilag hasonló a földi felső köpenyhez.
Ebben az értelemben a marsi köpeny a földi köpeny egyszerűbb változata. A szeizmológia
azonban a kémiai összetételbeli különbségeket is feltárja. A marsi köpeny több vasat tartalmaz,
mint a földi.
A Mars magjának sugara körülbelül 1840 kilométer, ami jó 200 kilométerrel nagyobb, mint azt 15
évvel ezelőtt, az InSight küldetés tervezésekor feltételezték. A kutatók most szeizmikus hullámok
segítségével tudták újraszámolni a mag méretét. Ha ismert a mag sugara, ki lehet számítani a
sűrűségét.
Ha a mag sugara nagy, akkor a mag sűrűségének viszonylag alacsonynak kell lennie –
magyarázzák a kutatók. A magnak a vas és a nikkel mellett nagy arányban kell tartalmaznia
könnyebb elemeket is. Ezek közé tartozik a kén, az oxigén, a szén és a hidrogén, és ezek nagy
arányt tesznek ki. A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy az egész bolygó összetétele
még nem teljesen ismert. Mindazonáltal a mostani vizsgálatok megerősítik, hogy a mag
folyékony—ahogyan azt gyanították—még akkor is, ha a Marsnak már nincs mágneses mezeje.
[5]

Légköre[szerkesztés]
A Mars légköre nagyon ritka: a felszíni légnyomás mindössze 0,75%-a a földinek: 7,5 millibar,
szemben a földi 1013 millibarral. A légkörének 95%-a szén-dioxid, 3%-a nitrogén, 1,6%-a argon
és nyomokban van oxigén és víz.[6] A kis felszíni nyomás következtében a szén-dioxid -125 °C-
on kicsapódik szénsavhó formájában. 0 °C feletti hőmérséklet csak ritkán fordul elő, télen az 50°-
nál magasabb szélességeken jelentős területeken csökken a hőmérséklet a szén-dioxid
fagyáspontja alá. Az ekkor kicsapódó szénsavhó ugyanakkor nyáron elszublimál. Igen fontos
éghajlati jellemző a nagy napi hőingás. A levegőben szálló por miatt a marsi égboltnak a
felszínről vörös színe van. A porrészecskék kb. 1,5 µm átmérőjűek.[7]
A légkör rétegződését a felszínre leszálló és leereszkedés közben nyomás-, hőmérséklet- és
sűrűség-méréseket végző műholdak adataiból ismerjük (Viking–1, Viking–2, Mars Pathfinder,
Mars Exploration Rover). Ezen adatok alapján a marsi légkör három részre oszlik: alsó,
középső és felső légkörre.
Az alsó légkör a felszíntől 40 km-es magasságig terjed. A nyomás és a hőmérséklet a
magassággal csökken. Az energiatranszportban a konvekció a meghatározó kb. 10 km-es
magasságig. A konvekció éjszaka megszűnik és erős hőmérsékleti inverzió lép fel a felszín
közelében. Az alsó légkör nyomása és hőmérséklete a földi sztratoszféráéhoz hasonló értékű.
Az alsó atmoszféra sűrűsége a szén-dioxid és a víz szublimálása, illetve a sarkokon való
kicsapódása eredménye, ami az évszakoktól függ. Ez ahhoz vezet, hogy a felszíni nyomás is
évszaktól függően ingadozik, 700 Pascal és 900 Pa között.
Az alsó légkört két folyamat melegíti. A légkörben lévő szén-dioxid egy nagyon gyenge
üvegházhatást vált ki, mivel ez akadályozza az infravörös sugarak távozását a világűr felé. Ezen
felül az alsó légkörben nagy mennyiségű finom porszemcse található, amik elnyelik a Napból
érkező infravörös sugárzást, és újra kisugározzák azt. Ez a porréteg fontos szerepet játszik az
alsó légkör hőmérsékletének meghatározásában (a felszínről a „porördögök” gyakorlatilag
folyamatosan emelik a légkörbe a finom porszemcséket).
Télen az ózon is hozzájárul kismértékben a sarkok feletti légkör melegítéséhez azzal, hogy a
Napból érkező UV-sugárzás hatására ózon keletkezik. Az ózon viszonylag ritka a légkörben,
mivel kevés a rendelkezésre álló oxigén, és mivel reakcióba lép a légkörben lévő hidrogénnel
(ami a vízpára fotolízise során keletkezik). A sarkok felett téli időszakban kevés a légkörben a
vízpára, így ilyenkor több ózon keletkezik (Perrier et al., 2006). Ózont az alsó és a középső
légköri rétegben is észleltek (Blamont and Chassefière, 1993; Novak et al., 2002; Lebonnois et
al., 2006).
A középső légkör (vagy mezoszféra) 40 és 100 km között helyezkedik el. Itt a hőmérséklet
erősen időfüggő. A hőmérséklet-változások a közeli infravörös sugárzás elnyelődéséből
származnak, és a napsugárzásból eredő másodlagos sugárzásból, amit a szén-dioxid bocsát ki.
Hatással van rá az alsó légkörben kialakuló hullámmozgás, ami a középső légkörben felerősödik
az éjszakai és nappali oldal közötti hőmérséklet-különbségek hatására (Schofield et al., 1997).
A felső légkör (vagy termoszféra) a 110 km fölötti magasságokon található. A termoszférát a
Nap 10 és 100 eV közötti energiájú extrém UV-sugárzása gerjeszti (ez 100 nm és 10 nm közötti
hullámhosszat jelent). A Nap extrém UV-sugárzásának erőssége a napciklustól függ. A
hőmérséklet alacsonyabb, ha a Nap aktivitása alacsonyabb, és növekszik, ha a napfoltok száma
növekszik. A 130 km feletti réteget ionoszférának nevezik, mert a Napból eredő sugárzás
ionizálja a légkörben lévő gázokat. A Mars ionoszférájában lévő elektronok nagy része szén-
dioxidból származik és a nappali oldal felett a fényelektromos jelenség miatt nagyobb számban
fordulnak elő.
A 130–150 km fölötti rétegben (ezt exobase-nek nevezik) a részecskék az alacsony sűrűség és a
magas hőmérséklet miatt el tudnak szökni a világűrbe (Mantas and Hanson, 1979).[8]
A Mars légköre középső rétegének hőmérséklete naponta két alkalommal megnövekszik. Az
első alkalom a nappal közepe táján van, a másik nem sokkal éjfél után. A hőmérsékleti eltérés
eléri a 32 kelvint. A Mars Reconnaissance Orbiter adatai alapján a jelenség egész évben
jelentkezik a Mars egész területén. Ezt a félnapos periódussal rendelkező jelenséget már az
1970-es években felfedezték, de akkoriban úgy gondolták, hogy az a napsugárzás hatására jön
létre, ami felmelegíti a légkörben lévő port, tehát csak a porviharok idején számottevő mértékű,
és nem egész évben.
Amerikai kutatók a NASA Mars Orbiter adataira támaszkodva a jelenség okát abban jelölték
meg, hogy a Mars légkörében az év nagy részében jelen lévő, áttetsző jégfelhők részben
elnyelik a felszín infravörös (=hő) sugárzását, és éjszaka visszasugározzák azt.[9]
Az ESA Mars Express mintegy évtizedes mérései alapján megállapították, hogy a Mars déli
pólusa fölött télen háromféle ózonréteg is kialakul. Az ózonkoncentráció jellemzően kb. 300-szor
kisebb, mint a Föld esetében, de ez helytől és időtől függően változik. A Mars Express SPICAM
UV spektrométere két különálló ózonréteget mutatott ki az alacsonytól a közepes magasságig.
Ez gyakorlatilag állandó, felszínközeli réteget jelent 30 km magasság alatt, és egy másik réteget,
ami csak az északi félteke tavasza és nyara alatt van jelen, ennek magassága 30 és 60 km
között van. Az utóbbi években a SPICAM mérései egy harmadik ózonréteget is kimutattak 40–60
km magasságban, télen, a déli pólus felett. Ennek nincs megfelelője az északi pólusnál.[10]
A metán sikertelen keresése[szerkesztés]

A korábbi információkat a metán jelenlétéről a Marson 2013-ban megcáfolták a szonda mérései

alapján. A metán jelenléte azért fontos, mert az élet lehetőségére is utalhatott volna, bár metán
keletkezhet nem csak biológiai úton, hanem geológiai folyamatok során, meteorok légkörbe
jutásakor, vagy UV-sugárzás hatására is. A metán hiánya nem jelenti az élet lehetőségének
kizárását, mivel a Földön több mikróba ismert, amik nem állítanak elő metánt. A Curiosity 2012
októberétől 2013 júniusáig hat alkalommal vett mintát a Mars légköréből és egyik esetben sem
mutatott ki metánt a Tunable Laser Spectrometer nevű műszerével (=hangolható
lézerspektrométer), még nyomokban sem. A mérések alapján a Mars légkörében a metán
mennyisége kevesebb mint 0,0013 ppm. Ez a korábbi becsléseknek körülbelül az 1/6-a.
Ismereteink szerint nincs mód arra, hogy az esetleg légkörben lévő metán gyorsan lebomoljon,
ehhez legalább több száz év szükséges. A Curiosity műszerének érzékenysége alapján a Mars
légkörébe kerülő metán mennyisége legfeljebb évi 10-20 tonna lehet (a Föld légkörébe körülbelül
50 milliószor ennyi metán jut).[11]