Professional Documents
Culture Documents
IKT Alkalmazása
IKT Alkalmazása
középiskolás voltam, igaz, hogy nem a mai szinten, de tanáraim figyeltek arra, hogy
használják az újdonságokat. Így lehetőségünk volt előbb informatika szakkörön, majd órán
szeretnének.
hallgató volt. A korszerű- konstruktív- tanulási stratégiákban már aktív, cselekvő szerepük
fejleszthetik tudásukat.
népismeret órák előtt. Vannak, akik segítenek pl. a vetítővásznat, laptopot, projektort
A tanulók jól bevonhatók az óra menetébe egy-egy korábban kiadott önálló feladattal,
melyet valamilyen IKT eszköz segítségével készítettek el, és azon mutatják be. 2014-ben
a tanulók már sokkal inkább részesítik előnybe az internet adta lehetőségeket, mint a
terembe megyünk be, és óra végén kell keresgélniük személyekről, vagy híres helyekről.
A felső tagozatos óráimon kiadok kis csoportoknak önállóan feldolgozandó témákat, ahol
lehetek azoknak a tanulóknak is, akik valamilyen tanulási nehézséggel küzdenek, vagy
segítséget jelentenek a vizuális típusú tanulóknak, és nekem is. Sikeresen használom egy
használhatóak.
mindenkinek figyelembe kell venni. Én olyan innovatív pedagógussá kívánok válni- látva
egyensúlyt.