You are on page 1of 3

"A tánc a lélek rejtett nyelve.

"
"A tánc olyan vers, amelynek a mozdulatok a szavai."
"A mozdulatművészet, a tánc, az ember bensejének közvetlen, általános hatású
kifejezője."
„Ha elsajátítottad a lépéseket, elkezdheted megtölteni lélekkel."
"A táncban benne van kicsinyben a világ: jóság, erő, lassúság mind együtt. Az
egyik ember ezt szereti, a másik azt, de nincs, kinek ne tetszenék a tánc..."

A fenti gondolatokkal köszöntötte a Hódmezővásárhelyi Klauzál Gábor Általános Iskola a 13 évvel


ezelőtt megálmodott Népi Játékok Találkozója című műsor résztvevőit 2018. március 23-án 14 órakor a
Visszhang utcai Olvasókörben.

Az énekes, zenés délutánon 4 nagycsoportos korú és 1 iskolás korú csoport táncosai


mutatkoztak be. A csoportok felkészítésében óvodapedagógusok és tanítók vettek részt.

Az első műsorszámként a Klauzál Gábor Általános Iskola Gerlice csoportja mutatkozott be 21


fővel. Az idei tanévben első, második és harmadik évfolyamból jelentkeztek fiúk és lányok a
szakkörbe. Néhányan már az előző tanévben is a szakkör lelkes kis csapatához tartoztak, idén
ők segítették az újonnan érkező első osztályosokat.
Másodikként a Hódmezővásárhely Megyei Jogú Város Önkormányzat Hódmezővásárhely Egyesített
Óvoda Nádor Utcai Tagintézmény Klauzál Utcai Telephely Süni nagycsoportjának műsora következett.
A csoport tagjai nagy izgalommal készültek a találkozóra, hogy megmutassák a vendégeknek, milyen
ügyesen énekelnek és táncolnak.
Következő műsorszámként a Tornyai János utcai Óvoda Nyuszi és Micimackó nagycsoportosai
következtek, akik vidám hangulatú, pajkos gyermekjátékokkal készültek.
Negyedikként a Nádor Utcai Tagintézmény Pántlika gyermektánccsoportjának bemutatója következett.
A tánccsoport 3 éve alakult az óvodában. A tánccsoport célja, hogy a gyermekek mélyebb tapasztalatot
gyűjtsenek a jeles napokhoz kapcsolódó népszokásokról, népi játékokról, s megismerjék, megszeressék
a népzenét és a népdalokat.
Utolsó csoportként az Ovi – suli csoportot láthattuk és hallhattuk. A csoport 16 fős nagycsoportos
gyermekkel tevékenykedik a mindennapokban. Műsorukból megismerhettük az eddig tanult
mondókáikat és dalos játékaikat.
Amíg vendégeink gyönyörködtek a csengő hangú, táncos lábú gyerekek műsorszámaiban, addig a
szüleikre várakozó gyerekek az iskolában kézműves foglalkozásokon vettek részt.
A kissé szomorkás hangulatú, havas délutánon minden megjelent vendég nagyon jól érezte magát,
örömteli pillanatokkal, élményekkel gazdagodva tért haza.

Pillanatképeink:
Hódmezővásárhely, 2018. március 24. Hegedűs Erika

You might also like