Emily Marsh Scott - A gróf lánya

Első kötet
Szerkesztő: Rus Ibolya
Műszaki szerkesztés, tördelés: Tóth Klára
Képek: shutterstock.com
© Rus Ibolya
Felelős kiadó: Lupuj-Book Kft. ügyvezetője
Lupuj- Book Kft., 2016

Nyomta a Kinizsi Nyomda Kft., Debrecen

Felelős vezető Bördős János ügyvezető igazgató
Cecília a gyeplő rángatásával igyekezett bármiféle hatással lenni
lovára, aki iránt ebben a pillanatban hihetetlen dühöt érzett. A skót
rokonoktól kapott gyönyörű pej lova hosszú évek óta hűséges
barátja, még soha nem okozott neki csalódást. Hajnal rendkívül
barátságos, nagy teherbírású állat volt, egy dolgot nem szívlelhetett
csupán: a villámlást. Ezt Cecília is jól tudta. Amikor
felszerszámoztatta és befogatta lovát a könnyű kis kétkerekű kocsi
elé, már borult volt az ég, a lovászfiú is figyelmezette, hogy csak
rövid kiruccanást tegyen.
Úgy tervezte, hogy átvág a dombok szegélyezte, hosszú kocsiúton,
és a lápos részt megkerülve, körbekocsikázza a birtokot. Szép időben
mindig így tett, talán ez volt az egyetlen olyan élfoglaltsága, amikor
csak maga lehetett gondolataival. Most a szokottnál gyorsabb
tempót diktált lovának, biztos volt benne, hogy időben hazaérnek, de
a szél olyan hirtelen támadt fel, a villám pedig annyira aprócskának
tűnt. A megvadult ló két lábra ágaskodott, aztán őrült vágtába
kezdett, az esőt pedig dézsából kezdték el önteni.
Daniel felemelte a lány fejét, tapogatta, közel hajolt hozzá, és
miután megbizonyosodott arról, hogy él, hátára fordította, majd
karjaiba vette, és nagy nehezen kimászott vele a mély árokból,
ahová estében a lány érkezett.
Óvatosan a fűre fektette, kiseperte arcából nedves fürtjeit,
letörölte róla a sarat, és halkan szólongatni kezdte.
- Kisasszony! Kisasszony, kérem térjen magához!
 A lány félig kinyitotta szemét, és a fiú örömében csókot nyomott
homlokára.

Cecília hófehér ágyban ébredt. A nap sugarai bevilágítottak

szobájába, a nyitott ablakokon át a szél is belesett a lábadozóhoz, a
madarak pedig mintha csak neki daloltak volna.
- Angyalom, hát illik így megijesztened szerető anyádat?
Mosolygott anyja hangjának hallatán, közben óvatosan
felkönyökölt.
- Túléltem, anyám, magam sem hittem volna! Fáj a fejem, kissé
szédülök, és éhes is vagyok...
Anyja nevetve ölelte magához.
- Két napja alszol. Egy teljes napon át kerestettünk, már azt hittem
a föld nyelt el...
- Hajnal? - vágott anyja szavába.
- Még aznap hazajött, de téged csak másnap délben találtunk
meg. Száznál is többen kutattak utánad. Emlékszel Danielre? Tudod,
a sánta Colton fia, aki hétvégente a fát szállítja, ő talált rád, hála
legyen az Úrnak. Apád két ezüst sterlinggel jutalmazta.
Cecíliának halványan derengeni kezdett egy csapzott, hosszú hajú,
erős férfi, akinek a karjában annyira biztonságos volt. Látta maga
előtt markáns arcvonásait, és erős bizsergés futott át rajta.
Anyja szavai már csak ködösen jutottak el hozzá, elméje azzal
foglalkozott, hogy felidézze a férfival töltött perceket, de sajnos csak
foszlányok maradtak meg benne.
Hetek teltek el a lány balesete óta, de apja még most sem
engedélyezte, hogy kikocsizzon. Sebei begyógyultak, szédülése
elmúlt, könyörgései mégis süket fülekre találtak.
 Cecília az eltelt egy hónap alatt idejének nagy részét
ábrándozással töltötte. Tudta, hogy rangja tiltja számára az
érintkezést a szolgálókkal, mégsem tudta kiverni fejéből a férfit, aki
megmentette.
- Apám, legalább azt engedélyezze, hogy itt a közelben lovagoljak.
- A lovaglást semmiképpen sem. Szólj Neká- nak, és ha rendbe
hozták a kocsidat, akkor a kíséretében tehetsz egy rövid kiruccanást,
szigorúan a kastély körül.
- Köszönöm, apácskám!
Ha közte és apja között nem lett volna annyira felszínes a viszony,
akkor talán még arra is ragadtatja magát, hogy megölelje, de így
csak egy hálás mosoly és egy mélyebb meghajlás fejezte ki
határtalan örömét.

Lord Jonathan Falion Daventry grófja meglehetősen zord ember

volt, akire igazság szerint csak fia, a huszonnégy éves Stanley volt
nemi befolyással.
Húsz éves sem volt, amikor szülei összeházasították Lord Harford
alig tizenhat éves, akkor még csúnyácska lányával, aki szemmel
láthatóan viszolygott még a házasság gondolatától is. Elisabeth
későn érő típus volt minden szempontból. Sem érzelmileg, sem
fizikailag nem állt készen a feleség szerepére, de szülei nem ezt
vették szempontul, amikor leendő szülőtársaikkal megegyeztek a
frigyben. Szerelem sosem volt képes szövődni köztük, de Jonathan
megtette férfiúi kötelességét és három gyermeket nemzett
hitvesének. Első fia Stanley, szakasztott mása volt apjának, ezért
iránta tanúsított némi érdeklődést, de másik két gyermeke iránt nem
táplált mélyebb érzéseket. Azok teljes egészében anyjukra voltak
bízva, apjuktól a szigoron túl, semmit sem kaptak.
Lord Falion ezen a napon is inkább csak azért engedélyezte
lányának a kocsikázást, hogy minél előbb szabaduljon, nem volt
kedve néhány mondatnál tovább a dolog felett időzni. Haragudott rá
a történtek miatt, mert féltette lánya épségét, kivételes szépségét;
tervei voltak vele.

Ronson Colton a Daventry grófság szerves része volt. Paraszti

munkát végzett egész családjával, és elégedettnek mondta magát,
mindaddigi amíg az újabbnál újabb találmányok hatására fellendülő
ipar nem kecsegtette másfajta lehetőségekkel.
Az emberek kétkezi munkáját felváltották a gépek, így rengeteg
munkaerő szabadult fel, akik a városokba mentek, egy új és
könnyebb élet reményében. Colton a családfői tisztséget legidősebb
fiára, Danielre ruházta át, amíg ő megveti lábát az egyre több
dolgozót fogadni képes iparosodó városban. A férfi arra nem
számított, hogy a nagy munkaerő kínálat miatt a bérek nagyon
alacsonyak lesznek. Bárhova is ment, napi 14-16 órát kellett
dolgoznia. Szinte bármit elvállalt, de az amúgy sem erős
testfelépítésű férfi egészsége a rossz munkakörülmények miatt
néhány hónap alatt vészesen megromlott, és emiatt egyre
távolabbnak tetszett a cél, hogy családjával együtt kezdjenek új
életet a városban.
- Apánk üzent a Klark fivérekkel. Lebetegedett, és ha nincs, ki
elvégezze helyette a munkát, akkor elveszíti az állását. Arra kéri
magát anyám, hogy küldje utána Prestont, legyen a segítségére,
amíg egészsége helyre nem áll.
Preston Daniel ikertestvére volt. A két fiú külső jegyekben
tökéletes tükörképei voltak egymásnak, de egyes adottságaik
teljesen különbözőek voltak. Daniel csendesebb természet,
ugyanakkor erőteljes és okos férfi volt. Kedvelték tisztelettudó
természete miatt, ráadásul szépen írt és ügyesen olvasta a kézírásos
leveleket, így gyakran kérték segítségét.
Preston, aki csak néhány perccel volt fiatalabb nála, sokkal
szemtelenebb jellemmel volt megáldva, kevésbé volt kötelességtudó,
de ezt ügyesen ellensúlyozta pimasz humorérzékével és
bátorságával. .
Jóképű, jó kiállású, fiatal férfiak voltak, és egyik sem restelkedett
kihasználni adottságait, ha a szerencse egy elhanyagolt feleség vagy
egy fiatal özvegy képében kecsegtette a lehetőséget.

Este összeült a család és megegyeztek abban, hogy Preston apja

után utazik, és vele is marad, hátha hamarabb tud az egész család a
városba költözni.
- Hozd a kendőmet, Neka, és igyekezz, mert Hajnal már
türelmetlen!
- Igenis, kisasszony.
Cecília felpattant kocsijába, megvárta míg szolgálója melléül, és
szép lassan kihajtottak a kőfallal körülvett palotakertből. A parkot
záró kőfalak mögött dús legelők pompáztak.
 - Kisasszony, az édesapja kifejezetten megtiltotta, hogy messzebb
menjünk a parknál.
Cecília feszült volt, és nem bírt tovább várakozni. Azt még nem
tudta hogyan, de látni akarta Danielt. Azt igyekezett elhitetni
magával, hogy csak meg akarja köszönni a férfinak, hogy
megmentette az életét, de valójában tudta, hogy áltatja magát
Halvány képei voltak csupán róla, így nem ezek hajtották, hanem az
érzés, amit keltettek. Egy jóképű, erős férfi, aki a karjaiban tartja.
Még feltételezhető bárdolatlansága is vonzotta, sőt talán az a
leginkább, mert abban nyilvánul meg legnyersebben a férfiúi Őserő.
Cecília tapasztalatai a férfiak világáról kimerültek apja
ridegségében, bátyja gonoszságában és öccse idétlenkedéseiben.
Egyetlen férfi sem akadt még ifjú életében, aki kellemes benyomást
tett volna rá, csoda hát, ha az első intim pillanat rabul ejtette
tapasztalatokkal nem bíró lelkét?
Hetek óta várt a lehetőségre, és most, hogy apja elengedte, élni
fog vele. A szolgáló jelenléte amúgy is feszélyezte, arra meg
végképp nem volt szüksége, hogy ki is oktassa. Rettegett ő amúgy is
éppen eléggé.
- Magam is tudom, Neka. Ne üsd mindenbe az orrod!
A lány eszeveszetten kezdte hajtani lovát. Csattogott az ostor,
porzott az út, a szolgáló pedig két kézzel kapaszkodott, mert ilyen
veszélyben még sosem érezte magát.
- Kisasszony, mondja mit művel? Meg akar ölni
mindkettőnket? '
- Hallgass!
- Kisasszony, kérem, hagyja abba! Mi ütött magába?
 A lány eszelősen viselkedett, és már ő is érezte, hogy messzire
ment. Visszahúzta a gyeplőt, megállította a lovat, és leugrott a
kocsiról.
- Segítened kell, Neka. őrültségnek fogod gondolni, talán az, de
nekem látnom kell Danielt.
A fekete nő döbbenten nézett a lányra.
- Látnia kell az egyik szolgálóját, kisasszony? Mégis mit szeretne?
Neka huszonhat éves, talpraesett, fekete nő volt. Nem véletlenül
osztották rá azt a feladatot még évekkel ezelőtt, hogy vigyázzon a
kisasszonyra. Mindig megtalálta a megfelelő arany középutat, most
mégsem érezte magát a helyzet magaslatán. Nagyon sokszor
haragudott Cecíliára. Ha őszinte akart lenni, sosem szerette akaratos
jelleme, fen- héjázó, megalázó stílusa miatt. Már kislány korában is
úgy parancsolgatott a cselédeknek, mint aki az anyatejjel szívta
magába a felsőbbrendűségi érzést, és ezzel együtt a szolgák
megalázásának művészetét. Amióta elmúlt tizenkilenc éves, még
erőszakosabb és türelmetlenebb lett.
A lady szúrós tekintettel nézett rá. Az, hogy cselédje felelősségre
merte vonni, még dühösebbé tette. Utálta, amikor Neka akarta neki
megmondani, hogy mit tegyen, azt meg végképp, amikor
beigazolódott, hogy talán jobb lett volna rá hallgatni.
- Kértelek, hogy ne okoskodj! Meg akarom köszönni annak a
parasztnak, hogy megmentett. Ennyi az egész.
- Akkor miért nem kérte meg az édesapját vagy a bátyját, hogy
hívassák be a palotába. Vagy küldhetett volna neki egy palack bort.
- Te állandóan oktatsz engem. Meg tudnád magyarázni, hogy
miért?
 - Azért kisasszony, mert szüksége van valakire, aki figyelmezteti
arra, hogy helytelen dolgot igyekszik cselekedni. Ha ezt lord Falion
megtudja...
- De nem tudja meg!
- Ahhoz, hogy találkozzon a megmentőjével, be kellene mennünk a
faluba. Abból óriási botrány kerekedne.
Cecília rádöbbent, hogy terve nagyon gyermeteg, és már kezdte
volna bánni, hogy ennyire elragadtatta magát, amikor egy lovas
szekér közeledtére lettek figyelmesek.
A szekér megállt, a kocsis leugrott a bakról, odament hozzájuk,
majd meghajolva köszöntötte.
- Lady Falion! Asszonyom! - fordult Nekához is.
Cecilia lélegzete elakadt, és ha oldalra pillant, megláthatta volna,
hogy Neka szemei is elkerekednek.
- Jó napot! Örülök, hogy látom.
- Szintúgy, kisasszony! És annak is, hogy jó egészségnek örvend -
mosolygott a férfi.
- Hálás leszek önnek, míg élek, uram.
- Daniel Colton, engedelmével lady - mutatkozott be a férfi.
Cecilia kezét nyújtotta, mire Daniel annyira meglepődött, hogy
csak másodpercek múlva tudott reagálni. Nem volt szokás, hogy a
nemesek kezet fogjanak, még inkább, hogy kezet csókoltassanak
egy paraszttal.
- Igen, tudom. Emlékszem egy-két pillanatra, és a szüleim is
mondták...
Neka meghökkent azon, hogy úrnője mennyire áthág minden
illemszabályt, majdhogynem nyíltan flörtöl egy hozzá nem illő
személlyel; jobbnak látta beavatkozni, az egyre kínosabbá váló
társalgásba.
- Mr. Colton, köszönjük az egész ház nevében, hogy megmentette
a mi kisasszonyunkat. Isten önnel - azzal megemelte szoknyáját, és
fellépett a kocsira.
Cecília jelentőségteljesen ránézett, majd folytatta tovább a
beszélgetést.
Ha tudom, hogy összetalálkozunk, akkor hoztam volna egy
gyümölcskosarat köszönetképpen.
- Erre semmi szükség nincs, kisasszony. A gróf úr egyébként is
meghálálta már.
Daniel inge a szokatlanul nagy meleg miatt ki volt gombolva, és
elővillant izmos felsőteste. Fekete vászonnadrágjának szára
csizmájába volt bújtatva, félhosszú haja pedig szokás szerint vállára
omlott. Mi tagadás, minden női szívet megdobogtatott volna a
látvány. Visszafogottsággal párosult magabiztossága pedig egész
egyszerűen lenyűgöző volt.
Neka szótlanul szemlélte, hogy a másokkal mindig dölyfös lady
most milyen szerény, nyájas modora pedig szemmel láthatóan
mesterkélt volt.
Cecília, aki eddig a kocsi mellett állt, besétált a mező virágokkal
borított részére, letépett egy kék búzavirágot, és- a férfi ingjébe
tűzte.
- Ez éppen olyan színű, mint a maga szeme, Mr. Colton. Gyakran
kocsikázom erre. Talán hamarosan újra összetalálkozunk - mondta,
majd felszállt a kocsira, kezébe vette a gyeplőt és elhajtott.
Neka egy ideig nem szólt, de amikor meglátta Cecília vigyorgó
képét, nem bírt tovább hallgatni.
 - Lord Falion ennek nem fog örülni, ugye tudja, kisasszony?
- Te most fenyegetni mertél engem?
- Eszembe sem jutna, de ha az úr megkérdezi, hogy hol időzünk
ennyit, és talán ha tudomására jut, hogy ön egy paraszttal
udvaroltatott magának, hát megnézhetjük magunkat.
- Nem udvaroltattam. Ezt még egyszer meg ne halljam! És
apámnak egy szót sem, különben elzavarlak a palotából, ki a többiek
közé! Mindjárt nem lesz akkora a szád. Nekem úgy tűnik, hogy
mostanában megfeledkezel arról, hogy hol a helyed. Talán egy kis
munka a földeken eszedbe juttatja, mennyivel tartozol nekem,
amiért magam mellett tartalak.
Ilyen megaláztatást csak egy rabszolga kénytelen eltűrni, neki
nincs választása. Neka jól tudta, hogy egy kérdéses szituációban
soha nem engedhetné meg magának, hogy kiálljon a saját igaza
mellett, így jobban teszi, ha arra törekszik, hogy mindig meg
legyenek vele elégedve.
A lady ismét mosolygott; eddig ismeretlen érzés kezdte egyre
tüzesebben hatalmába keríteni.

Danielt meglepte Cecília közeledése. A társadalomi ranglétra két

szélső fokán álltak. Szokatlan, mi több ízléstelen volt egy nőnek,
különösen egy grófkisasszonynak ilyen kihívóan viselkedni saját
szolgájával. Ez bár hízelgett a férfinak, semmiképp nem tartotta
helyénvalónak.
 Éppen a városból igyekezett hazafele, amikor meglátta a kétkerekű
kis kocsit az út szélén. Azonnal tudta, hogy a kisasszony az.
Mindenki hallott már a száguldozó grófkisasszonyról. Nem volt
szokványos, hogy az arisztokrata kisasszonyok ilyen kitartóan
hódoljanak egy ilyen megerőltető szenvedélynek. Azt is beszélték a
faluban, hogy a kisasszony nagyon magasan hordja az orrát, és még
véletlenül sem ereszkedne le odáig, hogy visszaköszönjön az őt
üdvözlő parasztoknak, munkásoknak. Ezzel szemben a férfi
kellemesen csalódott, mert vele nagyon is barátságos volt, még
akkor is, ha ez a lehengerlő stílus a férfinak és nem az embernek
szólt.
Azt találgatta, hogy a lánynak mi lehet a terve vele, mert arról szó
sem lehetett, hogy nyíltan udvarolhasson neki, annál pedig sokkal
okosabb volt, minthogy bármiféle módon okot adott volna akár csak
egy pletykára is. Nem akarta börtönben végezni, holtan meg
végképp nem. Ismerte az idősebb lord kíméletlenségét, és nem mert
volna ujjat húzni vele.
Hazament és mivel apja és öccse távol voltak, anyjával osztotta
meg meglepő élményét.
- Szeretlek fiam, de nagyon haragszom rád. Bajt hozol a családra,
ha hagyod, hogy a kisasszony közeledjen feléd.
Ella Colton sokszor leszidta fiait. A mélyen vallásos asszony sosem
nézte jó szemmel az ikrek kicsapongásait. Féltette őket. Azt remélte,
hogy ura hamarosan megteremti a lehetőségét annak, hogy ők is
utánuk menjenek, és a városban mindketten találnak maguknak egy-
egy rendes lányt, akivel majd mihamarabb családot alapítanak.
Jonathan Falion már egy órája várta haza lányát, es minél tovább
várt, annál idegesebb lett.
- Cecília Falion! Hol az ördögben voltál?
Amikor a lány meglátta apját a hallban, térdei kissé megrogytak a
félelemtől.
- Bocsásson meg apácskám! Úgy elszállt az idő.
- Határozottan kértelek, hogy csak a kastély körül kocsikázz.
- Olyan régen voltam kint, kérem, bocsásson meg apám.
- Neka, utasítottalak, hogy felügyeld a lányt! Cecília menj a
lakosztályodba, és onnan ki se gyere, amíg nem szólítalak.
Befejezted a kocsikázást!
- Apám, kérem, ne engem büntessen. Nekát kértem, hogy szóljon
rám, ha nagyon elszállna az idő, de ő nem tette. Küldje ki apám a
konyhára büntetésből vagy a földekre.
Jonathan szemei szikrákat szórtak amint a cselédre nézett.
- Hát ezért tartalak, és etetlek, te semmirekellő nigger asszony?
Nekában ismét összetört valami, ami egyre keményebbé formálta
jellemét. Nem csodálkozott, hiszen annyiszor esett ő már áldozatul a
kisasszonynak, az apjának vagy valamelyik úrfinak. Egyedül Elisabeth
asszony volt vele szívélyes, talán azért mert ő is csak áldozat volt
ebben a szeretet nélküli házban.
Nem válaszolt semmit urának, hiábavaló lett volna, sőt inkább csak
rontana helyzetén. Lehajtotta fejét, és várta a büntetést.
Lord Falion behívta titkárát Prescottot. Minden ügyet rajta
keresztül intézett, még a feleségének is vele üzengetett.
 A férfi ugyan néhány méterre állt csak a gróftól, mégis futva
rohant hozzá.
- Neka feledékenységén sokat segítene, ha néhány napra
kiküldené a földekre dolgozni. Talán aztán jobban megbecsüli
helyzetét a családnál.
- Igenis, Sir.
Nekát kiköltöztették a rabszolgák egyik közös helyiségébe, ahol
csak irigyei voltak, kastélybeli jó sorsa miatt. Nem először volt
megbüntetve, így tudta, hogy mi vár rá a szálláson és a földeken. Ha
mások bírják egy életen keresztül, akkor ő is elviseli egy hétig - ezzel
nyugtatgatta magát.

A társadalom átrendeződött. Az olcsó tömegcikkek eljutottak a

falvakba, ezzel tönkretették a falusi kézművesipart. A városokba
nyomuló, megélhetést kereső parasztokból megszületett az a
munkásosztály, amelyik nyomorra és nélkülözésre volt ítélve.
A városok fényűző villanegyedei mellett, közművesítés nélküli
tömbházakba szorult az a dolgozó réteg, melyik napi 16 órás kemény
munkával teremtette meg a tőkés nagypolgárság és a gazdag
arisztokrácia számára a pénzügyi alapot életvitelükhöz. Embertelen
körülmények között dolgoztak és éltek. Általában nyolc-tíz ember
kényszerült be egy dohos, penészes szobába. Így élt a beteg Colton
is, akihez fia személyében utolsó pillanatban érkezett a segítség.
- Fiam, már beszéltem Smith úrral. Reggel már kezdhetsz is - és ő
ötkor már a gyárban volt és hallgatta a férfit, aki betanította.
 Preston tudta, hogy nem lesz könnyű, de erre nem számított. A
munkások elgyötörtek, piszkosak és betegek voltak. A hangulat nem
volt semmivel sem jobb, mint egy temetésen. Hideg volt; a rosszul
megvilágított teremben a dolgozók szigorú felügyelők mellett,
kapkodva tették dolgukat. Egy szőke kisfiú dolgozott mellette. Nem
lehetett több tizenkét évesnél. Ritkán nézett fel, időnként megtörölte
orrát inge ujjába, és amikor felemelte fejét, a férfi látta, hogy szemei
könnytől csillognak. Összeszorult a szíve a látványtól. Ezen a napon
a szokottnál is tovább tartott a műszak, és mire hazaért, már
majdnem éjfél volt.
Apja már aludt, nehezen vette a levegőt. Megigazította rajta a
takarót, majd kabátját a matrac mellé dobta, rádőlt és abban a
pillanatban elaludt.

Lord Jonathan Falion apjának üzleti lehetőségei tovább bővültek,

amikor üzlettársai elkezdtek rabszolgakeres-kedelemmel foglalkozni,
és ő hajók építését finanszírozta. 1760-ra már ötvenet is meghaladta
azoknak a hajóknak a száma, amik az Afrikában felvett feketéket
Indiába szállították, és ott eladták a kegyetlen körülmények között
utaztatott, és még életben maradt embereket az ültetvényeseknek.
Az öreg lord tevőlegesen nem vett részt a kereskedésben, de mint
befektető, megkapta a tiszta nyereség húsz százalékát. Visszafelé
cukrot és rumot hoztak, amiből úgyszintén jelentős haszonra tettek
szert. Saját birtokára hat rabszolgát vitetett, akiknek utódai most is
szolgálják a családot. A lord jelentős vagyont hagyott egyetlen fiára
Jonathanra, aki apjához hasonlóan jó üzleti érzékkel rendelkezett.
 Jonathan Falion már évekkel ezelőtt az erőteljesen iparosodó
városban terjeszkedett tovább. Anyagi helyzete ugyan stabil volt, de
ahhoz, hogy üzemeiben zavartalanul folyhasson a munka, több
nyersanyagara volt szüksége, azt pedig lelőhelyek felvásárlásával
tudta csak biztosítani. Mindehhez pedig pénz kellett, ami William
Abbott, mint lehetséges befektető személyében kínálkozott fel előtte.
William a londoni bálok legígéretesebb vendége volt. Négy éve
özvegyült meg, és tavasszal azzal a nem titkolt szándékkal költözött
fel London környéki villájába, hogy feleséget keres magának.
A nagyvilági életet élő előkelők legnagyobb örömére, minden
meghívást elfogadott, abból pedig volt bőven; nem egyet éppen
azért rendeztek, hogy a dúsgazdag iparost meghívhassák, és
bemutassák neki éppen eladósorba került lányukat, unokájukat.
Lord Falion nem volt hajlandó beállni a sorba. Felkereste őt
otthonában, és minden mellébeszélés nélkül kijelentette, hogy
hozzáadja gyönyörű, tizenkilenc éves lányát, ha Abbott
csendestársként beszáll az üzleteibe.
A diskurzus végén kezet fogtak:
- Úgy tűnik, ön nem az a köntörfalazós fajta. Szerintem, mi ketten
jól meg fogjuk érteni egymást. Örültem a szerencsének lord Falion.
Hó végére Falion vadászatot szervezett, amire természetesen Sir
Abbottot is meghívta.

A törzs kétharmada, ahonnan Neka származott, több mint kétszáz

évvel ezelőtt, még Erzsébet királyné uralkodása alatt lett elhurcolva a
kontinensre, amikor az 1562-ben engedélyezte, az afrikai rabszolgák
importálását az országba. Felmenői generációk óta éltek rabságban,
nagyszülei csak a szerencsének köszönhetően maradtak Angliában,
és kerültek a Daventry grófságba, ahol az ültetvényen dolgozó
rabszolgákhoz képest jó életkörülményeket biztosítottak számukra.
Nekának egészen kicsiny gyermekkora óta dolgoznia kellett anyja
mellet a konyhán. A rabszolgák gyerekeit hamar munkába fogták,
mert úgy vélték, mivel eltartásuk sok pénzbe kerül, idejében kell
dologra tanítani őket.
Még kislány volt, amikor bevitték a házba, hogy ott szolgáljon, és
ez nagy megtiszteltetésnek számított. Mivel okos volt, kiválasztották,
és egy oktató megtanította olvasni, mert lady Elisabeth ragaszkodott
hozzá, hogy esténként felolvassanak neki a bibliából.
Cecília szolgálatába akkor kellett állnia, amikor az nagylánnyá
érett, mert egyes családokban az volt a szokás, hogy ekkortól
minden grófkisasszony külön cselédet kapott.
Nem örült a kényszerű feladatnak. Szívesebben maradt volna az
idősebb lady szolgálatában, mint az elkényeztetett kisasszony
kívánságait lesni, de választási lehetősége nem volt. Hamar kiderült,
hogy nem lesz könnyű dolga, mert Cecília amennyire nyafogós volt
kiskamasz korában, olyan gőgös és lekezelő volt fiatal kisasszonynak.
Kitöréseit, arrogáns stílusát megtanulta kezelni, és hálás volt a
sorsnak, hogy nem kellett a földeken és a gazdaságban dolgoznia,
mint a többieknek, akiket munkafelügyelők irányítottak.
Néhány napos büntetése után visszakerült Cecíliához, és az úgy
fogadta, mintha semmi rendkívüli dolog nem történt volna.
uradalomhoz tartozó hatalmas erdőt délről
egy bővizű folyó övezte, északi oldala pedig a falu határa volt. A tíz
négyzetkilométeren elterülő vegyes erdő jól körbehatárolt részén
folyt a vadászat. A lord mindig szeretett biztosra menni. A vadászat
előkészületei akárcsak máskor, most is hetekkel az esemény előtt
megkezdődtek, különősen, hogy a meghívottak ilyenkor több napon
keresztül vendégeskedtek a grófságban.
Cecília hangulata egyre zordabb lett. Apja elvette tőle a kocsit,
Neka sem volt kéznél, és a vadászatra való felkészülés miatt
felbolydult a máskor oly békés otthona.
Dühös volt, mert bármennyire ügyeskedett, sehogy sem tudta
szerét ejteni annak, hogy találkozzon Daniellel. Hosszú napokra
bezárkózott szobájába, és csak a kötelező megjelenésekkor hagyta
azt el. Unatkozott, és szenvedett. A napok lassan teltek, de aztán
egyik reggel visszajött Neka, és ha nem is mondta a nőnek, de
nagyon örült neki.
- Kisasszony, biztosan várja már a vadászatot. Jó sok vendég lesz
megint a háznál.
- Nem várom.
- Ne keseredjen el, apja hamarosan megbékél, és újra kocsikázhat
kedvére.
- Tudod is te, hogy én mi miatt kesergek.
Pedig Neka tudta jól, és mulattatta a lány szenvedése.
A vendégek nagy része négylovas, nyitott hintóval érkezett. Jeles
események voltak a Daventry grófság rendezvényei, és nagy
megtiszteltetésnek számított a lord meghívása. A vadászatra érkező
urakat elkísérték feleségeik, lányaik. Mindenki magára öltötte
legdivatosabb ruháját és legnyájasabb modorát. A mesterkéltség és
a kétszínűség karon fogva jártak a hasonló rendezvényeken.
Az első nap jelentős része azzal, telt, hogy a meghívottak
elfoglalták szobáikat, kipihenték az út fáradalmait, és felvették a
vacsorához illő öltözékeiket.
Cecília kissé unottan készülődött. Még csak nem is sejtette, hogy
ezen az estén személye körül fog forogni minden, és hogy a
legjobban várt vendég csak miatta jön el.
Apja ezen a napon roppant kedves volt vele, ami mindenkinek
feltűnt.
- Jeles vendégeink lesznek, lányom. Arra kérlek, hogy vedd elő a
legbűbájosabb modorod, és ne okozz csalódást nekem!
- Úgy lesz, apám.
- Csinos legyél, és ha kérhetem, a szokottnál kicsit
visszafogottabb. Mosolyogj sokat, és viselkedj igazi úri hölgyként.
Különösen Sir William Abbottal, aki igen élénken érdeklődik
személyed iránt.
A lány arcáról lefagyott a mosoly. Nem mert apjával ellenkezni,
mert még csak meg sem merte volna magyarázni tiltakozásának
okát, összeszedte minden lélekjelenlétét, és a vadászatot megelőző
nap megrendezett estélyen, szülei mellett a legszélesebb mosolyával
jelent meg.

Sir William Abbott negyvenöt éves, magas, testes férfi volt.

Megjelenése vagyona miatt keltett állandó feltűnést, pedig ha már
nem is volt éppen fiatal, sármos férfinak volt mondható. Büszke
tartás és visszafogottság jellemezte.
Elvileg csak születés révén lehetett valaki tagja a társadalom
legelőkelőbb rendjének a nemességnek, de soraikba némi vagyon
vagy különleges egyéni érdem révén is be lehetett kerülni. A vagyon,
a gazdagság sokak számára lehetővé tette, hogy belépjenek a
nemesség soraiba, akárcsak William Abbott, aki nem volt született
arisztokrata. A nemesség egyre jobban elfogadta, hogy a társadalmi
felsőbbrendűség nem annyira származás és öröklés, mint vagyon,
ízlés, műveltség és viselkedés kérdése. Ezekkel az erényekkel a férfi
is büszkélkedhetett, de az arisztokratáktól eltérően, nem
kevélykedett, nem hatalmaskodott, öltözködése is inkább egyszerű,
mint hivalkodó volt, pedig akkoriban az volt a szokás, hogy a ruházat
is tükrözte viselőjének társadalmi rangját. Ezen a vacsorán akárcsak
a többi vendég, ő is fekete frakkot, sötét nadrágot és fehér inget
viselt.
Cecília kék ruhája méregdrága taft és muszlim anyagból készült.
Karcsú derekát szorosan tartotta a fűző, öltözéke alatt a krinolin
pedig gyönyörű formát adott divatos, bő szoknyájának, amikor
megemelte, látni engedte lábszárához szalagokkal kötött, sarok
nélküli, topánkáját Csecsebecséivel megrakott kis erszénye és
csipkekesztyűje halvány színű volt, széleik gyöngyökkel voltak
kivarrva. Ékszerei csillogtak, csigákba göndörített sötétbarna fürtjei
szalagokkal voltak díszítve. Ovális arca, pisze orra és nem túl széles
ajkai tökéletes összhangban voltak egymással, és ezt nagyon jól
tudta. Apja elismerő pillantások közepette vezette végig a báltermen,
egyenesen Abbott elé, akinek szertartásosan bemutatta.
A férfi igyekezett rezzenéstelen arccal bókolni Cecíliának és
anyjának, a valóságban viszont megbabonázta a lány szépsége.
A mulatság ideje alatt le sem vette róla a szemét, és féltékenyen
bámulta, amikor a társastáncok alkalmával mások oldalán lejtett a
zene ritmusára körbe-körbe a termen.
 Beszélgetésre nem igazán volt lehetősége a lánnyal, mert a
kisasszony az estét gyakorlatilag végigtáncolta.
- Megbabonázott a lánya, gróf úr. Gyönyörű és fiatal. Éppen ezért
vannak félelmeim vele kapcsolatban.
- Mire gondol, Sir? - a gróf szemei kikerekedtek, attól tartván,
hogy Abbott eláll tervüktől.
- Talán a kisasszonynak nem lesz hajlandósága a velem való
házassághoz.
- Biztosíthatom, hogy a lányom sokra tartja önt.
- Megelégedéssel hallom, és miután visszajöttem európai utamról,
ezt be is bizonyíthatja - tudta, hogy a gróf lódít, de ő azt az elvet
vallotta, hogy a jó házassághoz elegendő a férfi szerelme, és ha elég
kitartó, hamarosan szerelembe esik asszonytársa is.
- Meddig lesz távol, Sir Abbott?
- Néhány hónapot, de fél esztendőnél semmiképpen sem többet.
William Abbott négy éve veszítette el feleségét, és azóta nem volt
nő az életében. Lassan múlt a gyásza, és nem is akart Semmit sem
siettetni. Helénával való házassága sem szerelemből köttetett, az
csak később jött. Felesége tíz év után esett teherbe, állapotát
nehezen viselte, és a babával együtt belehalt a szülésbe. A férfi
összetört, és csak testvérei kitartásának volt köszönhető, hogy talpra
állt, akkor aztán teljes gőzzel vetette bele magát az üzleti életbe.
Bankokat alapított Indiában, vas- és szénlelőhelyeket vásárolt a
királyságban, és két év alatt amúgy sem csekély vagyonát közel a
harmincszorosára duzzasztotta. Szerteágazó ügyei lefoglalták, és
szerencséjére nem maradt ideje a bánatra. Kedélyállapota helyreállt,
és elkezdett hiányozni neki az asszonyi ölelés. Nővére javaslatára
kezdett el társaságba járni, és egyre jobban élvezni a nők figyelmét.
 Már nem érezte magát annyira fiatalnak, de dúsgazdag volt, és
tudta, hogy megengedheti magának, hogy mindenből a legjobbat
kapja, még feleségből is.
A lord meg volt elégedve dolgainak alakulásával. A vadászat
várakozásának megfelelően zajlott le. Ő ejtette el a legnagyobb
vadat Abbott személyében, aki nyíltan beszélt arról, hogy meg fogja
kérni tőle Cecília kezét. Annyit óhajtott csupán, hogy miután
visszatér, engedje meg, hogy bejáratos legyen a palotába. Meg
kívánta ismerni jövendőbelijét mielőtt eljegyzi. Lord Falion nem
merte siettetni a dolgokat, mert nem kockáztathatta meg, hogy
elijessze leendő vejét.

A tánctól kellemesen elfáradt vendégsereg visszavonult, a

cselédség sürgölődött csak a palotában. Reggelre mindennek a
helyén kellett lennie.
A nap vöröslő korongja lassan eltűnt a láthatáron. Elcsendesedett
az egész birtok, nem lehetett hallani már a madarakat sem.
Cecília nem érzett fáradtságot, kisétált a kertbe, át a parkon,
onnan látni lehetett az istálló fényeit.
A palotában már rég gázlámpással világítottak, de a gazdasági
épületekben, az istállókban és a szolgák szállásán még
petróleumlápást használtak
A lánynak eszébe jutott a lova, elindult a pajták felé. Belépett, de
senkit sem látott, hívására senki sem jött elő, még a kis lovászfiú
sem, aki az istálló padlásán a szénában szokott aludni.
Megsimogatta, megölelgette Hajnalt, közben halk neszt hallott,
amitől végigfutott a hideg a hátán. A félelem lassan kerítette
hatalmába. Kilépett a ló karámjából, visszazárta annak ajtaját,
megfordult és Daniel ott állt előtte, vállára omló hajjal, testére
feszülő ingben, és a lány elveszett kutató nézésében.
Halkan köszöntötték egymást. Érezték a pillanat sorsszerűségét.
Egymást fürkészve, egyre mélyebben vették a levegőt, a másik iránti
vágyakozásuk betöltötte a helyiséget. Daniel döntött.
Megfogta a kisasszony kezét, lassan ajkához emelte, és forró
csókot lehelt rá.
- Mennie kell, kisasszony!
- Holnap is eljövök.
Másnap, és még sok- sok alkalommal találkoztak, pedig apja a
vadászat óta különös gonddal viseltetett iránta. Óvta a széltől is, és a
cselédeknek meghagyta, hogy a lányára éjjel nappal úgy
vigyázzanak, mint egy hímes tojásra. Cecilia sejtette, hogy apjának
milyen tervei vannak vele, de az ifjú iránti rajongása annyira
lekötötte, hogy nem igazán foglalkozott a dologgal.
Daniel haragudott magára gyengeségéért. Nem kellett volna
hagynia, hogy behálózza egy kisasszony csak azért mert gyönyörű.
Visszagondolt az első titkos találkozójukra az istállóban. Maga előtt
látta a jelenetet. Akkor kellett volna szöknie. Messzire. Azóta mással
sem telnek az éjszakái, mint várakozással, akárcsak ma.
Rettenetesen sötét volt, csak a csillagok világítottak. Ő már órák
óta egy helyben rostokolt, biztos volt benne, hogy a lány már nem
fog eljönni, de valami mégis ott tartotta. És Cecilia sietve mégis
megérkezett. Köpeny volt rajta, amit összefogott kesztyűs kezével.
Ruhájának alja a földet súrolta, sistergő neszt keltve ezzel. Megállt
előtte, és hangosan lihegett, amitől a fiatal férfi csak arra tudott
gondolni, hogy már ennyiért is megérte.
Nem szóltak, csak egymás arcát vizslatták a hold fényében. Aztán
Daniel levette róla a köpenyt, és megfogta a lány felé nyújtott puha,
selymes kezét. Örökkévalóságnak tetszettek a másodpercek, aztán
közelebb lépett hozzá, határozottan átkarolta, beletúrt kibontott
hajába, és szájon csókolta. Cecilia térdei megremegtek: a szeretett
férfi csókja, és milyen kellemes, nedves, türelmetlen.
Nem tudni meddig ölelték egymást, az idő elvesztette
jelentőségét.
Daniel vére tombolt ereiben, de fékezte magát: ő a grófkisasszony,
lefejeznének, nyugalom és türelem. Ezt mondogatta magában,
amikor keze önkéntelen mozdulatokat tett, ő és egy úrinő - sosem
gondolta volna.
Aztán ábrándozásának véget vetett a vadászkutyák csaholása.
Kellett ez most, visszahozta őt a valóságba. Finoman eltolta magától
a lányt.
- Mennie kell, kisasszony.
- Cecilia.
- Cecília kisasszony.
- Csak Cecília. Annyiszor kértem már! Szeretnék kapni magától
valamit, és azt kérem, hogy szólítson Cecíliának.
A cselédek bejáratán keresztül osont vissza a kastélyba. Szíve
vadul kalapált, csak arra tudott összpontosítani, hogy ne csapjon
zajt.
Daniel szemére aznap éjjel nem jött álom. Beleszeretett volna a
hírhedten önző grófkisasszonyba? Ezt nem tervezte, küzdeni akart
ellene, de úgy tűnik ezt a csatát már elbukta.
Aztán teltek-múltak a hetek Nem tudta mitévő legyen. A Cecília
iránti érzései miatt elveszítette józan ítélőképességét. Szinte csak
bábúként vett részt az események alakulásában. Az éjszakai titkos
találkozók, a farakások mögötti lopott csókok, a megannyi aggódás
és szenvedély, a várakozás és a kétely, a csoda és félelem, ráadásul
mindez egyszerre, és unos-untalan.
Szerette a lányt, mégis visszakívánta régi életét. Nyugalomra
vágyott. Tudta, hogy a szerelem egy tünékeny csoda. Élvezni akarta,
és nem végigrettegni, de a szerelem bilincsei nem engedték. És ott
volt a lány legnagyobb fegyverei a teste, ami után annyira
epekedett, de még nem kapott meg. Egy igazi kékvér, egy fehér,
bársonyos bőr, amit a nap nem égetett barnára, amit a munka nem
cserzett ki. Cecilia hívogató öle volt az ő legádázabb őre.
Cecília kedvelte Abbottot, és örült a társaságának. A család
barátjaként tekintett rá, pedig sejtette, hogy apja éppen hozzá
akarja nőül adni.
- Kisasszony bizonyára nagyon elfáradt a sok gyaloglástól. Jöjjön,
üljünk le az árnyékban.
- Elfáradtam, de kellemesen. Köszönöm, hogy elkísért Sir Abbott.
- Kérem, szólítson Williamnek.
- Illetlenség lenne Sir, hiszen a lánya lehetnék. De, kérem higgye
el, hogy ön annyira kedves a szívemnek, mintha az apám lenne.
William Abbott úgy érezte magát, mint egy tolvaj, akit lelepleznek,
és az ítélőszék kimondja rá a legsúlyosabb judíciumot.
Vére az arcába tolult, miközben a megfelelő szavak után
kutakodott. Férfiúi hiúsága tiltakozott a hallottak ellen, és frappáns
módon akart kijönni abból a helyzetből, ami akkor válik majd igazán
kínossá, amikor a lány megtudja, hogy el akarja venni, mi több nincs
is döntéshelyzetben, mert apja, már oda is ígérte neki. Gyűlölte a
kétes, tisztázatlan helyzeteket, és most elérkezettnek látta az időt a
színvallásra.
- Lehet, hogy az apja lehetnék Cecília kisasszony, de nem vagyok
az, és bár én is barátként tekintek kegyedre, szeretném, ha ez az
érzés egyre mélyebbé válna közöttünk. Kérem, engedje, hogy
udvaroljak önnek.
- Uram, én nem is tudom, mit mondhatnék erre. Nem is sejtettem,
hogy érzései felém nem pusztán barátiak - hazudta szemrebbenés
nélkül. - Nem úgy tekintek önre, mint egy lehetséges udvarlóra, de
bizonyára sok hölgy örülne, ha kitüntetné figyelmével.
Cecília ingerült lett a hallottaktól, pedig lett volna ideje szokni a
gondolatot; ha Danielen kívül másra is képes lett volna figyelni. Hogy
siklott el eddig a tény felett? Kedvelte a férfit, de el sem tudta
képzelni magát a feleségeként. Hogyan is tudta volna, hiszen, ha
néni is tervezte örökké tartónak, de jelenleg egy rangon aluli ifjú az,
aki fogva tartja szívét, ami ha kitudódna, akkor szeretője örök
életére börtönbe kerülne, hacsak apja helyben meg nem öli.
- Nem ismer még engem kisasszony. Állhatatos ember vagyok, és
ha egyszer valamit a fejembe veszek, addig nem nyugszom, míg azt
valóra nem váltom, ennek ellenére nem akarok olyan feleséget, aki
tiltakozik ellenem, és meg sem akar szeretni.
- Annyi hajadon érezné magát kiváltságosnak, ha igent mondhatna
önnek.
- Én azt akarom, hogy maga mondjon nekem igent, lady Falion.
Sir Abbott felállt, szertartásosan meghajolt, és elhagyta a birtokot.
Hetek teltek el, és egyszer sem jelentkezett.
 Jonathan Falion tajtékzott a dühtől. Lánya megilletődve állt előtte,
szólni sem mert.
- Sir Abbott tisztességes szándékkal közelített féléd, te pedig
ostoba módon kikosaraztad, még mielőtt megkérte volna a kezed.
Mit képzelsz magadról, te átkozott lány? Amíg az én házamban vagy,
azt teszed, amit mondok neked, és én azt mondom, hogy
hozzámész.
- Apám, kérem, hallgasson meg!
- Ugyan mit szeretnél mondani nekem, ami megörvendeztet? Mert
szomorúságot éppen eleget okoztál!
- Apám, bocsásson meg! Könyörgöm, ne haragudjon rám! Nem
szeretem Sir Abbottot. Az apám lehetne. Tisztelem és üdvözítő a
társasága...
- Az üdvözítő éppen elég. Csodálatos! Valóban sikerült
megörvendeztetned apádat gyermekem.
Hamarosan elutazol édesanyáddal vakációzni Londonba. Ott lesz
alkalmad jóvátenni baklövésed. Sir Abbott meg fog látogatni, és te
készséges leszel vele.
Jonathan Falion még sosem szólította Cecíliát gyermekemnek, és
most sem volt érzelmekkel teli tartalom szavai mögött.
Nézte lányát, és immár sokadszorra állapította meg, hogy
gyönyörű gyermeket sikerült nemzenie. Büszke volt rá, és ki akarta
aknázni a benne rejlő lehetőségeket.
Sir Abbottal folytatott tegnapi beszélgetésekor derült számára fény
arra, hogy lánya kikosarazta a férfit. Falion kért még egy esélyt, és
meg is kapta.
 Elérkezett a tavaszi vakáció ideje. Cecília várta a londoni
csillogást, de már most szenvedett kedvese hiányától.
Éjjel nem aludt egy percet sem. Daniellel éjfél körül találkoztak, és
ez az alkalom megpecsételte sorsát.
Borús éjszaka volt, a felhők eltakarták a máskor szikrázóan világító
csillagokat, és mire a pajtához ért már a szél is erősen fújt. Daniel a
friss szénában feküdt, elszundított. Cecília óvatosan feküdt a férfi
mellé, és lágyan ölelte magához.
- Bocsásson meg, kedves. Nehéz napom volt, elszundítottam - fel
akart állni* de a lány visszahúzta, és hozzá bújt.
Daniel elolvadt a gyönyörűségtől és a szerelemtől. Óvatosan
bontakozott ki karjából, menekülni szeretett volna, mert tudta, hogy
csak egy szikra választja el őket attól, hogy szerelmük testiségben is
beteljesedjen.
- Csillagos az ég, menjünk ki, és csodáljuk!
- Most nem érdekelnek a csillagok, egyébként meg felhős az ég.
Figyeljen! Apám férjhez kíván adni, és hajthatatlan.
A férfi szíve összeszorult a fájdalomtól, pedig tudta, hogy ez
egyszer be fog következni.
Cecília őszintesége és naivsága tapasztalatlanságából fakadt, de
kitárulkozása még jobban megnehezítette a lánytól való
elszakadását.
Levette róla a köpenyt, a szénára terítette, rátérdelt, és maga
mellé húzta kedvesét. Lassan simította végig hosszú haját, nyakát és
mellét Ennyire merész még soha nem volt, de ez az alkalom más
volt, mint a többi. Talán az utolsó; emlékezetes kell, hogy maradjon.
Soha nem akarja elfelejteni az első igazi szerelmet, és azt akarta,
hogy őt se felejtsék el soha.
Közel hajolt a lányhoz, ajkaik összeértek. Minden mozdulatuk lassú
és vágyakozó volt, még a levegő is izzott körülöttük. Szenvedélyesen
csókolta a lányt, az pedig elolvadt ölelésében. Hosszasan játszottak,
kéjesen incselkedtek a másikkal, közben ruhájukból is kihámozták
egymást. Tudták, hogy ennyivel nem elégszenek meg, ennyivel nem
érik be. Forró testükön bizsergés futott végig, amikor egymáshoz
értek, és mozdulataik, csókjaik egyre követelőzőbbek lettek. Minden
porcikájuk az egyesülésre vágyott, miközben meztelenül simultak
egymáshoz. Daniel nem bírta tovább, átadta magát féken már nem
tartható ösztöneinek, és óvatosan a lányba hatolt, aki a hirtelen
fájdalomtól hangosan felszisszent, de ezt pillanatok alatt feledtette
vele a gyönyör, amit érzett. Ebben a pillanatban még jobban szerette
a férfit, teljesen el volt varázsolva. Az is megfordult a fejében, hogy
milyen jó lenne minden éjjel vele aludni, de gyorsan elhessegette
magától még a gondolatot is.
Az ő világában nagy szerencsének számított, hogy egy lány
szerelemből menjen férjhez. Általában a szülők döntöttek
gyermekeik leendő házastársa felől, és a szerelem nem játszott
szerepet a választásuk során. Felülírta azt a család érdeke és
helyzete. Cecília nem is hallott még olyan családi történetet, ahol a
szerelem indokolta volna a felek egybekelését. Unokatestvérei,
barátnői mind- mind a számukra kijelölt férjhez mentek hozzá.
Ő sem gondolta soha, hogy neki más lesz a sorsa, pedig eltökélte,
hogy amit csak tud, megtesz majd annak érdekében, hogy
beleszólhasson szülei, legfőképp apja döntésébe.
 Daniellel való viszonya sokkal inkább kalandnak indult, persze
tudta, hogy bele fog szeretni. Sajnálta volna, ha most azonnal
elszakítják a kedvestől, de a szabályok alól nem tudta volna úgysem
kivonni magát, és bátorsága sem lett volna hozzá.
Sokáig feküdtek egymás mellett szótlanul. Nem tudták mit is
mondhatnának a másiknak, végül Daniel törte meg a csendet.
- Azt hittem lesz még kis időnk együtt - valóban arra számított,
hogy mire a lányt férjhez adják, már rég kiszeret belőle, és
elvesztése nem fog neki különösebb fájdalmat okozni, de a sors nem
volt ennyire kegyes hozzá.
- Én is azt reméltem.
- Tudtuk, hogy így lesz, sosem áltattuk magunkat.
Cecília nem bírta tovább visszatartani könnyeit.
- Hiányozni fog!
- Senki sem tud rólunk, és ez így van jól. ön oda tartozik, ahová én
a lábam sem tehetném be. Csak egy kaland lehetek az életében,
semmi több.
- Igen, ezt én is tudom, mégis rossz az érzés, ami bennem
kavarog - hangsúlya inkább volt szánakozó, mint szenvedő, és ettől
hamisnak tűntek könnyei.
- Rossz az érzés? Ennyi? Én belepusztulok a fájdalomba, önnek
pedig csak egy rossz érzés?
- Ugyan már! Éppen azt mondtam, hogy rossz érzés...
- Ne! Ezt ne is folytassa - a férfi reakciója túlzó volt, de ő ezt nem
érzékelte.
- Daniel, most figyeljen rám, kérem! Rossz érzés, mert hiányozni
fog. Hiányozni fog, mert szerétéin. És az sem úgy fog történni, hogy
én most elutazom, és már nem is jövök vissza.
 - Értem.
- Nem én tehetek róla.
A férfi elszégyellte magát. Úgy viselkedett, mint egy sértett
kisgyerek, és minden dühét a lányon akarta levezetni, pedig neki
sem lehetett könnyű.
Magához húzta, majd megbeszélték, hogy miután megtudja, hogy
Cecília visszaérkezett Londonból, minden éjjel a pajtánál fogja őt
várni.

Neka nem volt bosszúvágyó, nem is tudta, hogy kire kellene

haragudnia, hiszen már rabságba született, őseiben még ott volt a
gyűlölet, de őt ez a gyilkos érzés sem tudta felszabadítani, neki már
csak a keserűség jutott.
Kora reggel volt még, de ő már órák óta talpon volt. Csomagjaik a
kastély előterében sorakoztak, az indulás minden előkészületével
végzett már a cselédség. Hamarosan felkelnek a ház úrnői is,
elkészülnek, és irány a megszokott vakáció Londonban. Elkezdődik a
négy hétig tartó pompa, csillogás, bálok, kirándulások, látogatások.
Neka várta már. Ilyenkor ő is lazíthatott, mert a kisasszony sok időt
töltött házon kívül, neki pedig feladata a londoni házban csak az ő
szolgálata volt.
- Jó reggelt, Cecília kisasszony. Hogy aludt? Kellően kipihente
magát az út előtt?
- Köszönöm, Neka, minden rendben van.
- Örülök. Csípős a reggel, előkészítettem a barna utazóköpenyét.
 - Szeretem a reggeleket, nem zavar a hideg. Úgy érzem, mindegy,
hogy mi jön, csak történjen valami.
- Én is várom már az indulást. Londonnál nincs szebb hely a
világon - lelkendezett a szolgáló.
- Végül úgy döntöttem, hogy nem viszlek magammal. Nem voltál
sok hasznomra az elmúlt hónapokban. Haragszom rád, és nem
foglak egy londoni utazással jutalmazni.
Nekának torkán akadt a szó. Ismét egy lealacsonyító mondat, ami
tüzes vasként égeti a pillanatot leikébe.
Rezzenéstelen arccal nézett úrnőjére; az undor, amit érzett iránta
szinte testet öltött. Cecília diadalittasan konstatálta, hogy sikerült
sebet ejtenie szolgálóján. Gyűlölte, mert nem számíthatott rá, így a
titkos találkozókra egyedül kellett elmennie, figyelni, hogy meg ne
lássák, majd halkan visszaosonni. Mennyivel könnyebb dolga lett
volna, ha a nő cinkosa, de nem merte beavatni, nem bízott benne.
- Ahogy gondolja, kisasszony.
Cecília elkészült, szülei társaságában megreggelizett, majd
anyjával és néhány szolgálóval együtt elhagyták a birtokot.
A rögzített fedelű, díszes hintót négy ló húzta. Cecília az egymással
szemben elhelyezkedő párnázott ülések egyikén ült egyedül, anyja
és annak komornája vele szemben foglaltak helyet.
- Anyám, Neka miért nincs férjnél?
- Apád így rendelkezett. Azt akarta, hogy olyan valaki legyen
melletted, akit nem foglalnak le a saját családjával kapcsolatos
gondolatok.
- Azt hittem, hogy örülnünk kell, ha a szolgák sokasodnak.
- Ne foglalkozz te a birtok dolgaival. Elvégzi azt az apád.
 A lányt nem is érdekelte különösebben, csak gondolatait akarta
elterelni.

Neka egyedül maradt az óriási lakosztályában. Lassan, már- már

unottan pakolgatta a széthagyott csecsebecséket, fehérneműt és
könyveket. Már annyira nem is bánta, hogy itthon hagyták. Napról-
napra egyre jobban elhatalmasodott rajta a megalázottság érzése,
de próbálta elterelni figyelmét.
Halk, lassú lépésekre lett figyelmes, majd bezárult egy ajtó, és
elfordult egy kulcs.
- Vetkőzz le! Látni akarom fényes nappal azt a karcsú derekad.
- Inkább...
- Most!
Hátat fordított a férfinak, az lassan kifűzte ruhájának felső részét,
és végignézte amint a nő kibújik belőle, majd harisnyájából és
fehérneműjéből. Néhány perc múlva mezítelenül állt a lord előtt.
- Gyönyörű vagy! Még mindig tetszel nekem, pedig olyan régóta
használlak.
Neka mély levegőt vett, és csak arra gondolt, hogy hamarosan
vége lesz, ő felöltözhet, és elbújhat szégyenével szobájában.
- Miért nem tartottál velük?
- A kisasszony neheztel rám, uram.
Jonathan lassú mozdulatokkal simogatta. Keze egyre lejjebb
csúszott, benyúlt a lány combjai közé, másik kezével, pedig
lecsatolta derékszíját, kigombolta nadrágját, és a lányt térdre
kényszerítette.
Tudta a dolgát: kiszabadította a lord egyre csak duzzadó
férfiasságát, végignyalta, majd szájába vette és addig kényeztette,
míg az él nem tolta a lányt magától. Ma a szokásosnál is jobban
kitett magért, a férfi remegett a kéjtől, és alig bírt úrrá lenni
ösztönein.
- Állj fel, és fordulj meg - azzal nekitámasztotta a kerevetnek,
majd hátulról beléhatolt.
Erőteljes mozdulatokkal tette magáévá, miközben a lány tekergőző
fenekét csapkodta.,
Neka aznap este két órán át fohászkodott lelke üdvösségéért, és
kérte a mindenhatót, hogy bocsásson meg neki.

Jonathan Falion még jóindulattal sem volt jó megjelenésű férfinak

mondható. Magas, szikár teste, égimeszelőként emelkedett ki
minden társaságban. 1812- re a paróka kezdett kimenni a divatból,
de ő mindig viselte sötétbarna, fürtökben vállára omló póthaját.
Kínosan ügyelt megjelenésére, és sosem mutatkozott volna
kopaszságát rejtő parókája nélkül. Egy ember volt, aki előtt
fesztelenül viselkedett: Neka, aki már tíz éve volt a gróf titkos
szeretője.
A lány alig múlt tizenöt, amikor a gróf rajtakapta amint lánya
ékszereit próbálgatja:
 - Gróf úr, kérem bocsásson meg, én csak... Annyira szépek, és
annyira csillognak. Vissza akartam tenni.
- Jóváteheted, Neka. Emeld fel a ruhád. Remélem nem használta
még senki a tested.
Akkor vesztette el szüzességét. Éjjel anyja karjában sírta álomba
magát, és másnap az asszonyok kiokosították arról, hogyan
védekezzen egy nem kívánt terhesség ellen.
A gróf mennyei kielégülést érzett, és állandóan a fiatal lány
selymes, barna bőre után vágyakozott. Ez lett az egyetlen olyan
szenvedélye, amiről nem tudott és nem is akart lemondani.
Betegesen ragaszkodott hozzá, és már többször megfordult a
fejében, hogy elviszi a nőt egyik vidéki kúriájába, hogy bármikor
rendelkezésére állhasson, amikor csak akarja. Aztán elvetette ötletét,
és maradt minden a régiben.
A hosszú évek alatt Neka tapasztalt szeretővé vált mellette, és a
grófot sokszor meglepte egy-egy új szexuális játékkal.
- Ugye nincs szeretőd rajtam kívül? Megöllek, ha megtudom.
- Tudja maga azt nagyon jól, hogy nincs senkim. Ki is merne
hozzám közelíteni!
- Ezt meg hogy érted? Csak nem tudja valaki, hogy az ágyasom
vagy?
Neka nem is értette, hogy a gróf hogy lehet ennyire naiv. Butának
semmiképp nem nevezte volna, de időnként nevetségesen
ostobának tűnt.
Mindenki tudott róla, az összes rabszolga és az összes paraszt. A
hír már akkor elterjedt, amikor először tette a gróf magáévá. A
szolgák beszélgetéseinek legnagyobb részét gazdáik kibeszélése
képezte. Imádtak rossz szokásaikon, veszekedéseiken,
betegségeiken, félrelépéseiken csámcsogni.
Nem volt ebben semmi különös, a pletykálkodás a nemeseknek is
egyik kedvenc foglalatossága volt.
Neka fiatal nő lévén vágyott a szerelemre, de senki nem mert
udvarolni neki, mert tudták, hogy a gróf tart rá igényt, akivel nem
volt tanácsos ujjat húzni.

Daniel egy fatuskón ült, tele volt keserűséggel. Távolba vesző

tekintete mindent elárult lelkiállapotáról. Csend volt, csak a
természet neszei törték meg a némaságot. Éjjel sokat eshetett, mert
az átázott dombos táj zöldjén még most is vízcseppek csillogtak. A
szürkületbe vesző napfelkeltét alig lehetett látni, az épp csak
megvilágította az ébredező tájat. Madárcsiripelés ébresztette a még
egyszínű természetet, ami hamarosan tündökölni fog a zöld ezer
árnyalatában. Csodás látvány volt, de ő ebből mit sem érzékelt. Egy
hete még boldog volt, de amióta Cecília elment Londonba, csak a
napokat számolta. Kilátástalannak tetszett most az élet. Átkozta a
napot, amikor megismerte a lányt, őt gyűlölte amiért behálózta,
magát meg amiért hagyta.
Dühöngeni sem volt kedve, erejét vesztette.
Illatokat fújt felé á szél, érezni vélte Cecília virágillatú haját, pedig
csak a mező volt az.
Gomolyfelhők kezdtek sokasodni az égen, jobbnak látta hazavinni
bánatát, ott is tud szenvedni, gondolta.
Otthon sem volt könnyebb a lelke. Nézte anyját amint végzet a
hálátlan házimunkát, amit senki sem köszönt meg neki.
 - Apád üzent! Még nem tudni pontosan mikor hívnak maguk után.
Daniel eddig nem vágyott el a birtokról, most mégis el kívánkozott;
a helyre ahol a munka kiöli belőle a szenvedést. Hallott falubeliekről,
akiknek jobban ment a városban, de hallott olyanokról is, akiket
megölt a füst és a robot, ő mert nagyot álmodni, hitte, hogy viszi
valamire. Apja egészsége javulóban volt, Preston is megvetette lábát
a műhelyben, ő is ott fog dolgozni. Anyja is talál majd munkát,
hiszen a textilipar fejlődött leginkább. Csak a fonó- és szövőgépek
voltak képesek kielégíteni az egyre növekvő igényeket. Szövőnőkre
mindig szükség van - mondogatta ezt anyja.
- Megvert engem az isten, édesanyám.
- Mi ütött beléd? Megváltoztál fiam, és sejtem az okát. Féltelek!
Rossz az előérzetem. Nem akarsz elmondani valamit? - anyja meg
volt róla győződve, hogy fia valamilyen módon kapcsolatot tart fenn
a grófkisasszonnyal.
Anyai megérzés.
Azóta nem nyughat, amióta virágot tűzött az ingébe az a bestia.
Ella Colton napok óta szorongva figyelte Danielt, aki egyre rosszabb
hangulatba került, és a nőnek meggyőződésévé vált, hogy szerelmi
kötést tettek rá.
Bár a boszorkányperek törvényes megszüntetése, a felvilágosodás
eszméinek elterjedése» a polgáriasodás és a tudományok fejlődése
átalakították az emberek világképét és felfogását, a babonaságnak
mégis jó része még ott lapult egyes emberek hitvilágában, főleg a
falusi, írástudatlan réteg körében. A boszorkányüldözés
évszázadaiban alaptalan vádak alapján tízezreket égettek el
máglyán, miután szörnyű kínvallatással kényszerítették őket, hogy
elismerjék ördöggel kötött szövetségüket. Ez az idő szerencsére a
múlté, ekkor már másképp viszonyultak a boszorkányoknak vélt
emberekhez, de elég volt a szóbeszéd is ahhoz, hogy
megbélyegezzenek valakit.
- Megbabonázott a kisasszony - rikácsolta anyja.
Daniel már bánta, hogy kinyitotta a száját. Anyja bolhából csinált
mindig elefántot, és nem hiányzott neki a prédikálása.
Fia nem válaszolt, nem volt értelme. Semmi sem vigasztalta, még
az sem, hogy megkapta a lány testét. Néhány órán át tökéletesen
birtokolta őt, aztán elbúcsúztak egymástól.
Cecília Londonba utazott, azóta nem látta, hallani sem hallott
felőle. Már hetek teltek el.

Preston Colton Northampton városának egyik ócska

munkásnegyedében gyalogolt koszos kis szállása felé. Munkaadójuk
egyik napról a másikra csökkentette bérüket, ami így is megalázóan
kevés volt. A két férfi egy olcsóbb tömegszállásra költözött, ahol az
emberek szinte egymás hegyén-hátán aludtak. Ágy gyanánt egy
deszkából eszkábált keretféleség szolgált, benne egy szalmával
kitömött matraccal. Takarót nem kaptak, ha maguk nem szolgáltak
vele, akkor kabátjukba burkolóztak. Az amúgy is szürke hangulatú
helyiségben a kosz és a bűz elfeledtette velük éhségüket, mert
vacsorázni nem igen tudtak azokban a napokban. Egy szűk kis
odúban legalább húszán voltak, aki levegőzni szeretett volna, az
kilépett a helyiségből, egyenesen a keskeny kis sikátorba, ahol ezek
a tömegszállások voltak. Az eső miatt állandóan sár volt, a füst miatt
pedig minden szürke és fekete.
 Preston teljesen kikészült. Odalett rá jellemző jó kedélye, optimista
hozzáállása Tudta, hogy ezt nem fogja bírni, mert ezt nem lehetett.
- Apám, nem erre számítottam. Szerintem maga sem.
- Nem, fiam. Mást reméltem.
- Menjünk vissza, apám. Ott jó sorunk volt. Ehhez képest
mindenképp.
- Nem megyünk vissza, Preston. Még kitartunk. Azt ígérték, hogy
javulni fognak a körülmények, és jövő hónaptól Mr. Godbert
olcsóbban kapja az alapanyagot, és nekünk többet fog fizetni.
- Sosem fog többet fizetni. Miért kéne itt maradnunk?
- Nem akarok szégyenszemre visszakullogni a gróf birtokára, és
szolgálni egész életemben. Egyébként meg lehet, hogy előbb vagy
utóbb mennünk kellene. Lassan mindent gépesítenek. Már nincs
szüksége a grófnak ennyi munkáskézre. A rabszolgákra sem igazán.
El fog zavarni mindenkit. Megteheti, mert övé a föld. Azt terveztem,
hogy itt új életet kezdünk. Félreteszünk egy kis pénzt, nyitunk egy
kis műhelyt.
- Milyen műhelyt? Itt már mindent óriási gyárakban csinálnak.
- Az eszközök, fiam, amiket az emberek használnak, elromlanák,
azokat meg kell javítani. Egy mindenes műhelyt képzeltem el
magunknak. Javítanánk cipőt, ruhát, edényt, sámlit, hordót,
egyszóval mindent. Bízok még, fiam. A Jóisten kegyelmes, és
megsegít.
- A Jóisten sosem kegyelmes, édesapám, mert ha az lenne, akkor
nem nyomorognánk, vagy a gyárakban nem dolgoznának gyerekek.
Nem bírom nézni nap mint nap a szenvedéseiket.
- Hallgass, ne vívd ki az Úr haragját!
 Preston kénytelen volt befejezni a méltatlankodást, pedig
legszívesebben sírva könyörgött volna apjának, hogy menjenek
vissza a birtokra.
Másnap egy újabb kimerítő napon voltak túl. Az elgyötört
munkások, amint végeztek a műszakjukkal, az udvaron felállított kis
asztal elé sorakoztak, ahol kiosztották heti bérüket.
Mr. Godberg személyesen végezte ezt a feladatot, és úgy
vigyorgott közben, mintha óriási kegyet gyakorolna azzal, hogy
kifizeti a dolgozókat.
Preston is megkapta sajátját, és dühösen szemlélte markában az
érméket. A hét minden napján dolgoztak, gyorsan, mert azt
megkövetelték, és ezért járt neki hét shilling. Minden nap esett az
eső, hideg volt, és a rozoga műhely résein át beáramló szél átjárta
csontjait. Preston kemény legény volt, mégis össze volt roppanva,
Odaszólt apjának, hogy elmegy kiszellőztetni a fejét, és meg sem
várta, hogy az válaszoljon, nekiiramodott, és gyors léptekkel hagyta
el a gyár udvarát.
A latyakos piacéról egy macskaköves útra ért, ami egy térbe
torkollott; azt hétvégente árusok lepik el, kínálnak itt cipőt, kendőt,
vasfazekat, cukros almát és fekete teát is. Most üres volt, csendes és
mint minden más, szürke, nyirkos és rideg.
Átvágott a téren, bement a szemközti sikátorba, és kicsit
megborzongott, látva azt a sajátos világot ami elétárult. Ez nem volt
más Preston szemében, mint a bűnözők, prostituáltak, és
alkoholisták paradicsoma. A sáros kis utcácska egyszer csak
kiszélesedett, és kocsmák, bordélyok, kétes alakok, földön fetrengő
részegek, magukat áruló kurtizánok tárultak elé. Sosem találkozott
még Northampton ennyire züllött oldalával. Most is csak inni
szeretett volna egy búfelejtőt. Zsebre dugta kezeit, majd nyakát
behúzva osont be a legelső kocsmába, ami útjába esett. Leült egy
üres asztalhoz, és még ki sem gondolta mit szeretne, a kocsmáros
már ott is termett mellette. Egy kancsó bort kért, és szinte
megharagudott, amikor a kocsmáros előre elkérte tőle a pénzt az
italért.
- Ugye, nem azt hiszi, hogy nem tudom kifizetni.
- Nem hiszek én már semmit, de annyit elmondanék az uraságnak,
hogy ami megtörténhet, az ebben a kocsmában már meg is történt.
Nem maga lenne az első, aki üres zsebbel akar berúgni.
Lassan itta az italt. Minden kortyot megízlelt mielőtt lenyelte. Ki
tudja mikor lesz ismét bátorsága ennyi pénzt elverni italozásra. Apja
ezért is neheztelni fog rá.
- Keresek egy kisegítőt, szépfiú. Kell nekem ide egy igazi férfi, aki
elbánik ezzel a sok részeg disznóval.
Preston felkapta a fejét, és meglátta a molett, középkorú
kocsmárosnét, aki az ő szemében közönségesebb már nem is
lehetett volna.
- Köszönöm, asszonyom, de van munkám.
- Az nem jelent Semmit. Nem kell neked ott maradnod. Hogy
hívnak?
- Preston vagyok, asszonyom - felállt, és kissé meghajolt a nő
előtt, aki felnevetett.
- Mi a csuda? Egy fickó, aki még viselkedni is tud. Hát jól van
aranyom, ha meggondolod magad, gyere vissza. Napi két shillinget
fizetek. Igaz, hogy hajnalban kell kezdeni és éjfélig munka van, de a
konyhán a lányok meg is etetnek. Keresd Rebeccát. Az uram
meghalt, odalett a háborúban. A csapos nem tud mindenre figyelni.
Na, isten áldjon!
- Asszonyom! - ismét felállt, és a kocsmárosné megint felröhögött.
Az ital hamar a fejébe szállt, egy óra múlva jobbnak is látta
visszamenni a szállásra. Két shilling nagyon jól hangzott. Engedélyt
kér apjától, és elfogadja az állást.
Kilépett az esőbe, elindult a kivilágítatlan utcában, de néhány
lépés megtétele után egy hirtelen jött, éles fájdalmat érzett a fején,
és mielőtt megfordulhatott volna, eszméletlenül rogyott össze.
Másnap reggel tért csak magához. Egy ágyban feküdt, levették
róla zubbonyát, csizmáját és ingét. Feje rettenetesen fájt.
Megtapogatta, és érezte, hogy kötés van rajta. Megpróbált felülni, de
annyira szédült, hogy jobbnak látta nem erőltetni a dolgot.
Visszahanyatlott párnájára, és fejét picit megemelve nézett szét a
hajnali világosságban.
A szoba egyértelműen nőé volt. A falakat bézs színű tapéta
borította. Kissé zsúfoltan volt bútorozva, és talán túl volt díszítve
ezernyi csecsebecsével, virággal, színes párnákkal. A baldahinos
ággyal szemben, amiben feküdt, egy konzolasztal állt, fölé erősített
tükörrel, rajta mindenféle kencék, hajkefék, kenőcsök. A falakat
képek borították. Talán giccses volt, mégis harmonikus és
nyugalmas.
Visszadőlt az enyhén rózsaillatú párnára. Tetszett neki.
Valaki óvatosan kinyitotta az ajtót, az ágyhoz sétált, és fölé hajolt.
Ó, hát ébren van az én kis betegem? Hogy érzi magát? - kérdezte
egy kellemes női hang.
- Ki maga?
- Rebeca vagyok. A kocsmárosné.
 - Valóban. Erős ütés volt, arra még emlékszem. Mi történt?
- Leütötték. Gondolom kifosztották. Nem ritka dolog ez errefelé.
Maga még új itt. Azonnal kiszúrtam. Jó szemem van az ilyesmihez.
- Atyaisten! Az egész heti bérem odalett! Biztos, hogy elvették?
- Fiatalember, ebben az egyben egészen biztos lehet.
Kifigyelhették magát. Látták, hogy egy balfácánnal van dolguk.
- Ez nem túl kedves.
- Arra céloztam, hogy olyan ártatlan képe van, mint egy vidéki
plébánosnak.
- A vidékit eltalálta asszonyom. Pap az nem vagyok. Hogy kerültem
ide?
- Miután néhány órán át kerülgették, az eső is esett, és hát az ő
szívük sincs kőből, becipelték az én drága vendégeim, én meg
felküldettem a lakosztályomba. Na, ne vágjon ilyen értetlen és
hitetlen képet. Nem vagyok éppen egy hercegkisasszony, de nem
panaszkodhatok. Az enyém ez az egész épület, bizony ám! - kihúzta
magát, és élvezte az elismerő pillantást. - Lent van a kocsma, ez itt
fent az én birodalmam. Hátul raktárak vannak, és van egy kis boltom
is a városban.
Mindezt azért mesélte el, hogy megnőjön a férfi szemében.
Dicsekedett, hogy felkeltse annak érdeklődését, fortélyos asszony
volt. Ismerte az emberi természetet. Tudta, hogy legnagyobb
fegyvere az, hogy jómódban él a kocsmának köszönhetően. Ezért
tiszteli mindenki. Befolyással bírt a környéken, tartottak tőle még a
legkeményebb fickók is, mert a férfiak a kocsmába hordták
bánatukat, dühüket, és a részeg ember könnyen beszél. Sokak féltett
titkát őrizte.
 Rebeca harminc körüli özvegyasszony volt. Férjét és apját
egyszerre veszítette el egy balesetben. Nagyon megviselte a dolog. A
kocsma az apjáé volt. Megörökölte.
A hosszú, búzaszőke hajú, teltkarcsú asszonysághaját
összekontyolva viselte. Szép arca mindig pirospozsgás és mosolygós
volt. Sokan megkörnyékezték, az elmúlt hét év alatt, de sosem adta
be a derekát. Preston tetszett neki, megdobogtatta szívét. Az állást
is azért kínálta fel, mert remélte, hogy ennek nem fog tudni
ellenállni.

Cecília már jó ideje Londonban tartózkodott, amikor megérkezett

Sir Abbott. Képtelen volt ugyanolyan fesztelenül viselkedni, mint
korábban. Így, hogy a férfi hivatalosan udvarolt neki, már más volt a
helyzet. Eleinte kissé gorombán viselkedett vele, de aztán lassan
felhagyott a gyerekes daccal, mert Sir Abbott ugyan nem volt fiatal,
izmos és végtelenül jóképű, mint Daniel, viszont annál humorosabb,
szórakoztatóbb és műveltebb. Cecília anyjának apai ágú felmenői a
kenti őrgrófság urai voltak. Anyja unokatestvére Lady Sarah Wakefild
bejáratos volt az udvarba, mi több, barátságot ápolt Zsófia Sarolta
királynéval, akinek évekig volt udvarhölgye.
Cecília kedvelte a márkinőt, mert még nem találkozott ilyen
szabados nővel, aki sosem rejtette véka alá a véleményét, és
tehette, mert rangja, a királynéval való barátsága és férjének
vagyona védelmet nyújtottak számára.
Amikor anyjával Londonban tartózkodtak, rendszeres vendégei
voltak Lady Sarah-nak, aki ragaszkodott társaságukhoz, és
káprázatos programokat szervezett számukra, akárcsak ezen a
nyáron. Az idő repült, és két hét elteltével a kisasszony azon kapta
magát, hogy egyre jobban kedveli Abbottot, és már egyáltalán nem
neheztelt rá.
Éppen egy bálon vett részt, amikor a sok tánctól kimerülve,
barátnőivel kiültek a teraszra pihenni.
- Emily, te le sem vetted a szemed Sir Abbott-ról egész este -
nevetett fel az egyik lány.
- Ugyan, már! Ez nem is igaz - vörösödött el Emily.
- De, igaz - csatlakozott kuncogva egy újabb cserfes kisasszony. -
Meg kell hagyni, hogy fess férfi, ha már nem is éppen olyan fiatal,
mint szeretnénk.
- Tudtátok, hogy feleséget keres magának?
A lányok pletykálkodásába Cecilia eddig nem szólt bele, de egyre
mérgesebb lett rájuk, és rövidre zárta a témát:
- Biztos forrásból tudom, hogy már komolyan udvarol valakinek,
akit talán már el is jegyzett.
- Honnan veszed ezeket?
- Édesanyámat hallottam beszélgetni róla.
- Nem szép dolog a hallgatózás.
- Na, gyertek vissza kisasszonyok. Éppen eleget hűsöltünk. Már
biztosan hiányolják a társaságunkat.
Cecília megnyugodott. Még ha nincs is hivatalosan bejelentve, de
Abbott az ő udvarlója, akit ráadásul kezd megkedveli. Nem fogja
hagyni, hogy mások szemet vessenek rá.
Abbott sétálni hívta Cecíliát a villa körüli parkba. Az új villanegyed
minden földi jóval büszkélkedhetett, amit az arisztokraták csak
kívánhattak maguknak. Évekkel ezelőtt bankárok kezdték el építtetni
ide villáikat, aztán a gazdagok sorra vásárolták fel a környező
telkeket és hamarosan egy egész kis paradicsoma pompázott itt a
kényelemnek és a fényűzésnek. Abbott unokatestvérénél tett
látogatása meglehetősen fárasztóra sikerült. Lady Elisabeth már
korábban hazavitette magát, Cecília pedig Abbott kérésére maradt,
cserébe viszont megígérte neki, hogy még időben elindulnak, és
mielőtt hazavitetnék magukat tesznek egy nagy sétát abban a híres
parkban, ami a villák közötti közterületen fekszik.
A szépen karbantartott ligetnek is beillő zöldövezet tele volt magas
fákkal, sűrű, gyönyörűen nyírt bokrokkal, szökőkutakkal, kápolnával
és egy gloriettel, mely szentély jó alkalmat nyújtott a pihenésre és
elmélkedésre egyaránt.
Már elköszöntek a háziaktól és a villa márvány lépcsőin várták,
hogy a konflisuk előrejöjjön, amikor megjelent Abbott régi barátja.
Szemmel láthatóan többet ivott már a kelleténél, de a lehető
legudvariasabban, viszont ellentmondást nem tűrően arra kérte
Abbottot, jöjjön vissza egy percre, hogy bemutathassa neki ifjú
feleségét. Cecíliának nem volt már kedve visszamenni.
- Kisasszony, adjon nekem néhány percet, mire ideér a kocsink
már itt is leszek, aztán megejtjük azt a sétát a parkban - mosolygott
rá a férfi.
- Rendben, menjen csak William, addig sétálgatok kicsit.
A negyed villáihoz parkok nem tartoztak, némelyiket még kapus
kerítés sem választotta el a közterülettől. Kilépett a vas kapun, és a
szemközti parkba sétált. Nagyon élvezte a zöld közeget. Imádta a
természetet, és már hiányzott neki a birtokon való eszeveszett
száguldozás is. Londoni vakációi mindig túl izgalmasak és
élményekkel teliek, olyannyira, hogy a végére már visszakívánkozott
nyugalmas kis életébe.
Cecília ma este is a leggyönyörűbb nő volt a fogadáson. Divatos
ruhájához különleges kiegészítők tartoztak. Ékszer együttese ötvös
remekműnek számított. Aranyból és ezüstből készült nyakéke és
tiarája apró kék zafírral volt kirakva. Kék színű, mintás selyemből
készült ruhája fölött hosszú köpenyt viselt, mely nem védte kellően a
hidegtől, és a késő délutáni időjárás megborzongtatta. Kissé
távolabb meglátott egy fehérre festett gloriettet, és úgy döntött,
hogy ott várakozik. Lassan sétált át a parkon, de aztán észrevette,
hogy egy szerelmespár ül benne. Kellemetlenül érezte magát, ezért
lesütött szemmel sietősen továbbhaladt.
Nem akart túl messzire menni, ezért visszafordult, és akkor még
nem tudta, hogy eltévesztette az irányt. Hamarosan eltűntek a fák, a
kövezett járda poros útra változott, és a jólöltözött arisztokraták
helyett koszos, szakadt ruhás, rettenetesen szegény embereket
pillantott meg. Hátranézett, és látta, hogy éppen a park szélén van,
csak meg kell fordulnia ahhoz, hogy visszatérjen sajátjai közé, de
nem tette. Annyira ledöbbent, és olyan mélyről fakadóan akarta
tudni, hogy milyen is az a másfajta élet, hogy egyre beljebb ment a
viskókkal, műhelyekkel és földön ülő koldusokkal tarkított térségbe.
A munkások, a szegények, a koldusok és az utcagyerekek lába a
földbe gyökerezett Cecília láttán. Legtöbbjük még sosem látott
közelről ilyen előkelő embert, és az hogy az illető egy gyönyörű
arisztokrata kisasszony még valószerűtlenebbé tette a jelenetet.
Mindenki megállt és a szintén megdöbbent, kíváncsi, óvatosan
feléjük közeledő lányt nézte.
 Cecíliának ez volt az első találkozása a való élettel, és most először
látta meg, hogy mi is van az ő zárt álomvilágának határain túl.
Egy rongyos kislány futott oda hozzá. Nem lehetett több ötévesnél.
Megfogta ruhájának alját, és rángatni kezdte, közben azt kiabálta,
hogy királynő!
Apja odaszaladt, felemelte a gyereket, és elnézést kért.
- Semmi baj, hagyja csak! Szép gyerek - mondta bizonytalanul és
kevés meggyőződéssel, csakhogy szóljon valamit.
Még mindig nem tudott betelni a látvánnyal. Becsapva és
megalázva érezte magát.
- Maguk, itt laknak?
- Nem, kisasszony, itt dolgozunk. Egy pincében lakunk másik
három családdal együtt.
Kislánya, akit letett öléből ismét odarohant hozzá, marokra fogta
köpenyét.
- Almaillatod van.
Alig bírta könnyeit visszatartani. Lehajolt a kislányhoz, meg akarta
fogni a kezét, de meglátta, hogy a gyerek rettenetesen piszkos
talpától a feje búbjáig, ezért visszahúzta kezét és felegyenesedett.
Végignézett az őt körbeállókon, és szíve összeszorult a látványtól.
- Szép a ruhád, királylány. Nekem nincs ilyen szép ruhám.
Cecília könnyei kicsordultak, nem bírt uralkodni feltörő
szomorúságán.
- Sajnálom. Hogy hívnak? - szemeit törölgette köpenyének
szélével, és látta a megrökönyödött tekinteteket.
- Analisa vagyok - a kislány széttárta Cecília sötét köpenyét és
visongva ámuldozott ruhája láttán. - Ilyen szép ruhája csak a
királynőnek van. Te vagy a királynő?
 - Nem, Analisa. Én csak... - azt akarta mondani, hogy ő csak egy
grófkisasszony, de szerencséjére rájött, hogy nagyon kiábrándító
lenne és talán még dicsekvésnek vennék ezek az egyszerű emberek.
- Ha királynő vagy, akkor neked mindent szabad. Hozol nekem is
egy ilyen ruhát?
- Megpróbálok!
Hirtelen futó lépések zaját hallotta maga mögött, majd egy erős
kéz karon ragadta.
- Úristen, Cecília kisasszony. Nem lett semmi baja? Nem bántotta
senki?
- Ugyan, William, ne bosszantson fel!
- Én csak aggódtam önért.
- Fölöslegesen tette. Minden rendben van.
- Menjünk, Lady Falion - és húzta maga után a lányt.
- Látod, tudtam, hogy királynő vagy - kiáltotta oda neki a kislány. -
Megígéred?
Cecília már méterekre volt a némán bámuló munkásoktól, amikor
meghallotta a kislányt. Megállt, visszanézett, és csak ennyit
mondott:
- Megígérem, Analisa!
Aznap már nem sétáltak. Cecília nagyon kiborult a látottaktól.
Folyton azt kérdezte, hogy ő miért nem tudott erről. Abbott ennél
jobban már nem tudott összezavarodni a lány viselkedésén. Eddig
úgy tűnt neki, hogy egy önző, beképzelt, csak magával foglalkozó, az
arisztokraták jellemző gőgjével megáldott fiatal lány, aki azon túl,
hogy gyönyörű és valamelyest művelt, nem büszkélkedhet más
erénnyel. És most itt ez a hisztéria, ami csak azért tetszett
Abbottnak, mert ez azt sejtette, hogy a lány több annál a felszínes
külcsínnél, mint amit eddig magából láttatott.
- Kérem, próbáljon megnyugodni, önnek nem is kellett volna soha
találkoznia ezzel a réteggel.
Cecília nagyon ideges lett. Bosszantónak találta, hogy az a férfi,
akihez nőül akarják adni, ennyire kevéssé becsüli őt, és ilyen
felszínesnek tartja.
- Ezt meg hogy érti, Sir Abbott?
- Nem akarom megsérteni, de nem gondoltam volna, hogy ennyi
empátiát fog érezni a munkások iránt.
Erre nem is válaszolt. Az igazság az volt, hogy ő maga sem
gondolta volna soha, hogy képes ennyire meghatódni mások
nyomorán.
- Döbbenetes, hogy vannak, akik így élnek.
- Nem tudta, hogy vannak szegények?
- Kérem, ne gúnyolódjon!
- Elnézést, kisasszony, de nem gúnyolódtam.
- De, azt tette Sir Abbott. Hagyjuk! A szegénység nem egyenlő a
nyomorral.
Abbott nagyon megdolgozott Cecília bizalmáért, és két héttel
ezelőtt elérte, hogy keresztnevén szólítsa, és ha ki nem is mondta,
de már- már nyíltan udvarolhatott neki. Amikor Sir Abbottnak
szólította, tudta, hogy valamit nem jól csinált, és azt igyekezett
korrigálni. A mai szokatlan események és ez a beszélgetés egészen
más volt. Tudta, hogy most vagy leomlanak köztük a falak vagy újak
emelkednek közéjük. Érezte, hogy ez egy mindent eldöntő
beszélgetés lesz. Rájött, hogy tényleg alábecsülte leendő
menyasszonyát, és nagyon tetszett neki, amit látott.
 - Igaza van Cecília kisasszony! Ismét a bocsánatát kell kérnem.
Nézze el nekem idétlenkedésem, de szolgáljon mentségemül, hogy
ön az első hölgy, akivel olyan világi dolgokról vagyok kénytelen
beszélgetni, mint a szegénység.
- Meglep, hogy ezt kényszerűségnek érzi.
- Nem így értettem, de kérem, ne késztessen folyton
magyarázkodásra.
- A szegények, de legfőképp a nyomorgók sorsáért ki a felelős, Sir
Abbott? Talán az a kényszerűség, hogy le kell tekinteni rájuk?
Abbottot érzékeny pontján érintette ez a mondat.
- Régen, nagyon régen, talán kényszerűségből beszélgettem volna
önnel erről, de az Úr úgy döntött, hogy egészen közeli bepillantást
enged nekem a szegények sorsába. És akárcsak önt, kisasszony,
engem is rendkívüli módon megérintett, amit átéltem.
Cecília meglepődött, a férfi nyíltságán és azon, hogy valóban
átérzi, amit ő most megtapasztalt. Megenyhült irányába, és örült,
hogy ő az az ember, aki ebben a pillanatban vele volt.
- Butának érzem magam.
- Ne hibáztassa önmagát, sőt senkit se hibáztasson. Ilyen
tökéletlen világban élünk, és nem tehetünk mást, mint hogy saját
eszközeinkkel, saját határainkon belül próbálunk jót és jól
cselekedni.
- Nem értem, hogy lehettem ilyen vak. A szüleim meg kellett volna
mutassák, hogy mi történik a világban.
- Ne hibáztassa őket sem. Mit kellett volna tenniük? Elvinni a
szegények, a nyomorgók közé? Egy szülő óvni akarja gyermekét,
talán még a valóságtól is.
 - Ez annyira abszurd. El ne mondja, kérem senkinek. Kinevetnének
a tájékozatlanságom miatt. Megígéri William? - és kezét a férfi felé
nyújtotta.
Megfogta a lány kezét, megcsókolta, nem eresztette, és a lány
hagyta.
Cecília másnap korán kelt. Köntöst vett magára, összefogta hosszú
haját, és kisétált a kastély gyönyörű kertjébe.
Érdekes érzésekkel találkozott. Van egy férfi, akit szerelemmel
szeret. Bűnös kapcsolat az övék, nem is érti mi adott neki ehhez
bátorságot. Mindig tényként kezelte, hogy az a szerelem csak egy
röpke kitérő lesz az életében, mégsem olyan egyszerű lemondani
róla. Ezzel szemben itt van a józan ész, a valóság, a kényszer és
kötelesség, bár már nem is érezte akkora kényszernek. Minél jobban
megismerte Abbottot, annál jobban kedvelte, és az a biztonság, amit
érzett a társaságában, semmihez sem volt fogható. Mások jóképűnek
mondták, de neki nem tetszett, sokkal inkább vonzotta viszont a férfi
humora és műveltsége. Az sem volt utolsó szempont, hogy nagyon
gazdag volt, Abbott mellett mégis más érv szólt
legnyomatékosabban: apja utasítása, igaz, már nem találta akkora
büntetésnek a sorstól, hogy az ő felesége legyen.
Hamarosan visszatérnek a birtokra, és akkor majd számot kell
adnia apjának az elmúlt hetek történései felől. Nem vétett sem az
etikett, sem a szülői parancs ellen. Apja büszke lesz rá, és ezt
nagyon vágyta.
Sorsa eldöntött volt, éppen csak tudatosítani akarta helyzetét, és
próbálta tisztázni magában mostanra összekuszálódott érzéseit. Nem
azon tépelődött, hogy hogyan tovább, mert azt már rég
megpecsételték helyette, hanem, hogy miként rendezze lelkében a
szerelemétől való elválást.
A reggeli hűvös szellő siettette elhatározásában. Eldöntötte, hogy
minden erejével azon lesz, hogy Danielt elfelejtse, talán már nem is
kellene találkoznia vele. Ezt majd még átgondolja. Most az a lényeg,
hogy elfogadja Abbott udvarlását, és megörvendeztesse apját azzal,
hogy bejelenthetik eljegyzésüket.

Danielnek nehezen ment a munka, pedig már nem jártak

egyfolytában Cecíliánál a gondolatai. Lassan egy hónapja, hogy
elment, és ő még most is utána epekedett. Senkinek nem merte
elmondani, csak nagybátyát Sámuelt avatta be a történtekbe. A
földekről egyenesen hozzá ment. Az idősebb férfi kunyhója előtt
üldögélt, és egy pipát próbált faragni.
- Jó napot, Sam bácsi. Mit farag?
- Jó napot, fiam. Egy pipa, de lehet, hogy hagynom kéne a
fenébe. Igaza lehet anyádnak, aki csak nevet rajtam. Amikor
gyerekek voltunk, és apánk tanított minket faragni, sosem sikerült
valami jól a művem. Anyád azt mondta, nekem ne adjanak több fát
a kezembe, inkább varrni taníttassanak. Ezen aztán apánk is jót
mulatott. Na, mi van veled? Megint a kisasszony?
- Megint ő. Nem értem én, miért rajongok ennyire érte, ő is csak
egy egyszerű fehérnép.
- Látod Daniel, ebben nagyon tévedsz. Éppen, hogy nem az. Ő
Lady Cecília Falion, egy grófkisasszony. Te meg egy paraszt vagy,
fiam. Na, ez az, ami miatt rajongsz érte, meg amiért észrevett, és
odaadta magát neked.
- Ezzel nem vigasztalt meg, Sam bácsi.
- Nem is az volt a szándékom, hanem, hogy magadhoz térítselek!
Felejtsd el azt a fehérnépet. Mit képzelsz, nem a te világod! Olyan
sokra tartod magad, hogy azt mered remélni, hogy egy ilyen gőgös,
goromba grófkisasszonyt sokáig fogsz érdekelni? De, ha mondjuk
valami csoda folytán úgy is lenne, akkor mihez kezdenél?
- Igazak a szavai bácsikám, mégis lesújtanak. Tudja a bársonyos
bőre, a csilingelő hangja...
- Jaj, fiam! Egy nőnek a hangja csak egy darabig csilingel, aztán
már dörren.
Daniel elnevette magát. Sam bácsi szigorú, de igazságos ember
volt. Benne mindig megbízott, és tudta, hogy ő felismeri a dolgok
valódi arcát. Átlát a mesterkedéseken. Most is biztosan igaza van.
- Fogadd meg a tanácsom, Daniel! Keress magadnak egy
menyecskét. Olyat, aki illik hozzád. Gyakorlott vagy te ebben,
nagyon jól tudom. Meg aztán anyád is folyton panaszkodott rád meg
a fivéredre. Szóval, menj a faluba, udvarolj, és felejtsd el Cecília
kisasszonyt.
- Addig nem tehetem, amíg hozzá tartozom.
- Mit ígértél neki?
- Semmit sem, de úgy kívánja a tisztesség. Mert mi van, ha ő meg
akarna velem szökni?
- Megbolondultál, te gyerek?
- Viccnek szántam, Sam bácsi.
- Daniel, te okos fiú voltál. Nagyon csodálkozom rajtad. Prestonra
jellemző az ilyen meggondolatlanság.
 - Kiheverem bácsikám. Úgyis férjhez megy, hosszabb távon nincs
is választásom.
- Ki beszél most rólad? A szüléidre gondolok, akiket elkergetnek a
birtokról, miután téged börtönbe zárnak, vagy megölnek.
- Az nem jutott eszembe; hogy esetleg valaki rajtakaphat minket.
- Vele nem leszel soha egyenrangú, de gyötrelmes jövőre bizton
számíthatsz, hanem térsz észhez!
Danielt rosszul érintette bácsikája kíméletlensége. Félt a
botránytól, de nem vette igazán komolyan annak a lehetőségét,
hogy kitudódjon viszonyuk. Aznap még a szokottnál is letörtebb volt.
Nagybátyja eloszlatta szeme elől a rózsaszín felhőket, így legalább
elhatározásra jutott.

Cecilia fáradt volt. Nehezen pihente ki a tegnap esti fogadást,

melyről jóval éjfél után értek haza. A kis szolgálólány, aki gondját
viselte, már harmadjára jött be hálószobájába, és óvatosan
széthúzta a súlyos bársony sötétítőfüggönyöket. A világosság csak
rontott közérzetén. Lassan felkönyökölt, de minden mozdulat
nehezére esett.
- Hagyj Dana! Menj ki, és ne zavarj!
- Kisasszony, az édesanyja küldött, és meghagyta, hogy
mindenképp keljen ki az ágyból.
- Hát nem hallod?
Dana tapasztalatlan, alig tizenöt éves kis cselédlány volt, akinek az
a megtiszteltetés jutott, hogy szolgálhatja a grófkisasszonyt, amíg az
Londonban tartózkodik. Legalábbis akkor még azt hitte, hogy
szerencsés, amiért rá bízták ezt a feladatot. Már az első nap rájött,
hogy legkevésbé sem az. Úrnője szinte állandóan goromba volt vele,
nem egyszer meg is ütötte, Dana, pedig nem volt mit tegyen,
összeszorított fogakkal tűrt, és imádkozott, hogy a kisasszony minél
több időt töltsön házon kívül.
Sietősen csukta be maga mögött az ajtót, és szemlesütve
jelentette a grófnénak, hogy lánya, nem hajlandó felkelni.
- Mi ütött ebbe a lányba? Hagyd, magam megyek! - és a grófnő
idegesen sietett fel hozzá.
Már napok óta figyeli lányát, aki állandó kimerültségre
panaszkodik, és az étvágya sem a régi.
- Cecília, mire véljem ezt a hisztériát?
- Anyám, nem vagyok jól. Fejfájás gyötör, és erős bódultságot
érzek.
- Nem tetszik ez nekem. Ha nem ismernélek, még azt gondolnám,
hogy várandós vagy - nevetett fel Elisabeth, és megsimogatta lánya
arcát.
- Ne gúnyolódjon velem édesanyám! Nincs erőm felkelni, a
gyomrom is rendetlenkedik.
- Isten az atyám, én is voltam már ilyen rosszul, csak akkor én
áldott állapotban voltam. Elküldetek a doktorért.
- Nem szükséges, úgy hiszem. Már csak néhány napunk van
Londonban. Azt nem szeretném ágyban tölteni.
- Rendben, de ígérd meg, hogy szólsz, ha mégsem javulnál.
Anyja kiment, Cecília pedig lassan kikelt az ágyból. Émelygett, de
próbálta rossz érzéseit leküzdeni.
- Dana, gyere! Segíts mosakodnom és felöltöznöm. Igyekezz, hozz
meleg vizet! - hangja parancsoló volt, de már bujkált benne egyfajta
szelídség, amivel a cselédlány eddig sosem találkozott.
- Igenis kisasszony.
Hosszasan készülődött, nem volt ereje a kapkodáshoz, pedig
tudta, hogy anyja csak rá vár. Sir Abbott kíséretében teázni készültek
a márkinőhöz.
Dana felsegítette rá a fűzőt, és elkezdte szorosra fűzni, mint eddig
mindig tette.
A divat követése a tehetősek és nemesek kiváltsága volt. A ruha
minden esetben társadalmi rangot fejezett ki, és azért hogy
elegánsak legyenek, sok mindent el kellett viselniük. De a fűzőt nem
csak azért hordták, hogy vékony derekat varázsoljanak maguknak,
hanem, mert úgy tartották, hogy az a kortalanság és az örök
fiatalság eszményképe, viselése önfegyelmet és tartást biztosít. Ha
valaki nem hordta, az erkölcstelennek számított. A legtöbben még
éjszaka is befűzve aludtak.
Cecíliát a többi nőhöz hasonlóan már kicsiny korától elkezdték a
fűző viseléséhez szoktatni, és ez nagyban meghatározta
gyermekkorát, hiszen fűzőt hordva kizárt volt a futkosás, fára mászás
vagy egyéb felszabadult mozgást igénylő játék.
- Ne szorítsd annyira! - kiabálta a cselédnek.
- De hát kisasszony, még alig húztam rajta egy keveset.
- Óvatosabban!
Egy órába is beletellett, mire végre végeztek a fűzővel.
- Megszomjaztam. Menj, hozz nekem egy limonádét.
A tükör elé állt, és elkezdte vizsgálni magát. Semmi nem volt a
régi. A melle is megduzzadt... és elsikoltotta magát a félelmetes
felismeréstől.
 Több hete tartózkodom mar Londonban, és az utóbbi napokban
egyre rosszabbul vagyok. Állapotos vagyok - és amint ezt
végiggondolta magában, tudta, hogy addigi gondtalan világa
összeomlott, és ami vár rá, azt most végig sem szabad gondolnia.
Megkapta Danatói a hideg frissítőt, szinte egy szuszra ürítette ki a
poharat. Próbált nem összeroppanni.
Valahogy összeszedte magát, majd anyja és Abbott társaságában
elment a márkinéhoz.
Élénken folyt a társalgás, de ő csak nagy nehezen tudott
becsatlakozni a beszélgetésbe.
- Több mint kétszáz évvel ezelőtt, még Erzsébet királyné idején,
nemzeti hősünk Drake kapitány alapította az első településeket az
Újvilágban.
- Drake kapitány megítélése részünkről meglehetősen jóhiszemű.
Ha őszinték akarunk lenni, akkor egy kalózról van szó, aki úgy kezdte
pályafutását, hogy egy hajón szolgált, ami árút és rabszolgákat
szállított. Nyilván vannak érdemei - nevetett Abbott. - Élve jött
haza*arról az expedícióról* aminek során flottája megkerülted
Földet.
- És Erzsébet királynő lovaggá is ütötte - védelmezte hősét Cecília,
pedig nem volt túl jó kedvében.
- A spanyolok pedig nagy vérdíjat tűztek ki a fejére. De kisasszony,
isten mentsen attól, hogy lebeszéljem hőse iránti imádatáról. Végül
is mi III. György királyunkról beszéltünk. Nos, csak annyit fűznék
még hozzá a hallottakhoz, hogy uralkodónkat nem igazán viselte
meg gyarmataink elvesztése. Nem sokkal ezek után segítséget
nyújtottunk a francia forradalom leveréséhez, így királyunk hadat
üzent Franciaországnak. A forradalmi seregek összeszedettebbnek
bizonyultak. Ebben a háborúban tevékenyen is részt vettem, de egy
fejsérülés miatt, néhány hét múlva leszereltek. Amikor Bonaparte
Napóleon vette át az uralmat, háborút indított nemcsak országunk,
de egész Európa ellen is. Sajnos itt sem jeleskedtünk, így kénytelek
voltunk békét kötni.
A márkinő bosszúsan nézett Abbottra. Ki nem állhatta azokat az
önjelölt igazmondókat, akik a tényeket saját véleményükkel
fűszerezve adják elő, így villogtatva tájékozottságukat. Abbott amúgy
sem volt neki szimpatikus, és azért is utálta, amiért jelenlétében
merészelt szeretett királyáról kétértelműen nyilatkozni.
- Ezzel azt akarja sugallni nekünk, hogy királyunk nem alkalmas az
uralkodásra?
- Dehogy, Lady Wakefild. Királyunk karakánságát mi sem bizonyítja
ékesebben, mint hogy állítólag a tavalyi évben bérgyilkosokkal
megölette az orosz cárt, aki szövetséget akart kötni Napóleonnak
- Némi rosszallást vélek kihallani a hangjából. György el lenne
szomorodva ennyi bírálat hallatán.
Abbott magabiztossága szempillantás alatt szertefoszlott. Felugrott
helyéről, a márkinő elé sietett, és mélyen meghajolva kezdett
magyarázkodásba.
- Kegyelmes asszonyom, engedje meg, hogy megkövessem.
Bizonyára félreérthető voltam. Én csak arra akartam rávilágítani,
hogy még az ilyen nagyszerű uralkodó, mint György királyunk sem
mindenható, ha a történelem meghatározó eseményeit vizsgáljuk.
- Ugyan, Abbott, hagyja. Mindenki ismeri uralkodónkról való
kritikus véleményét.
- Lady, az ön kegyelmessége hálára késztet.
 Abbott sem rajongott a márkinőért, de annak befolyásossága óva
intette, óriási vagyona miatt nem függött senkitől, de nem akart
nemkívánatos személlyé válni az udvarban. Kemény, de tisztességes
férfi volt, aki nem szívlelte a kétszínűséget és nem szívesen hódolt a
nemesi, de igazi érdemeket felmutatni nem képes méltóságok előtt,
ugyanakkor köreikben a pletyka meghatározóbb volt minden másnál,
ezért vissza kellett fognia magát.
Lady Wakefild igen élénk kapcsolata a királynővel gyakorlatilag
minden ajtót megnyitott előtte, és ezek ismeretében érdemesebb
volt inkább a barátságára törekedni.
Mivel amerikai felmenőkkel is rendelkezett, Abbott inkább Nagy-
Britanniának volt hűséges polgára, mint György királynak odaadó
alattvalója. Ugyanakkor tisztelte is a királyt erkölcsei miatt. III
György német származású uralkodó anyanyelve már angol volt. Apja,
a koronaherceg váratlan halálát követően lett a trónörökös, majd
1760-tól Nagy-Britannia királya. Egy évvel később nőül vette
Charlotte Mecklenburg-Strelitz márkinőt, akit az esküvő napján
ismert meg, ennek ellenére boldog lett házassága, és ez köszönhető
volt annak is, hogy a király erényes életet élt. Elődeitől eltérően, ő
sosem tartott szeretőt, feleségéhez hű maradt. A márkinő tizenöt
gyermeket szült a királynak.
Abbott is olyan feleségre vágyott, aki szereti, és sok gyermeket
szül majd neki.
Neka friss virágokat rakott Cecília és Elisabeth asszony szobájába,
akiknek érkezését a délutáni órákra várták. A palotában nagy volt a
sürgés- forgás ilyenkor. Az összes cseléd azon igyekezett, hogy
minden a lehető legnagyobb rendben legyen és meg legyenek velük
elégedve uraik. A hölgyek már több mint egy hónapja utaztak el, de
a gróf csak egy hete követte őket, és most együtt térnek vissza a
birtokra. A készülődés Prescott irányítása alatt folyt, aki a hírre, hogy
a Falion család hintója behajtott a birtokra, az egész cselédséget
kirendelte a palota elé, sorba állította őket, és velük együtt,
tiszteletteljesen várták a ház urait.
Az utazástól elcsigázott család egykedvűen vette ismét birtokba
otthonát, de a vacsorához mindannyian felfrissülve érkeztek.
A szakácsnő kitett magáért, és mindenki kedvencét elkészítette.
Falion fiai még spanyolországi nyaralásukat töltöttek, így a palota
csendes volt, igaz ők csak nagyon ritkán tartózkodtak a birtokon.
Vacsora utánra a gróf családi megbeszélést hirdetett. A hölgyek
átsétáltak a nagy szalonba, de a gróf kérte őket, hogy menjenek át a
grófné kis szalonjába, ahol sokkal meghittebb a hangulat.
Elisabeth grófnő, Párizsban élő unokatestvérénél tett látogatása
után döntötte el, hogy kialakíttat magának egy saját, kisebb szalont,
ami a nagyszalontól eltérőén kényelmes, divatos bútorokkal lett
berendezve. Helyt kapott benne három, roppant kényelmes kanapé,
könnyű kisbútorok, vitrines szekrény, kisebb asztalok, rajtuk ezüst
teafőzők, teáskannák és porceláncsészék. A palota legtöbb
helyiségében már cserépkályhával fűtöttek, de a szalonokban
meghagyták a kandallókat, amibe a hűvös estéken midig
begyújtottak. Most is halkan ropogott a tűz benne, és ők hárman a
kanapékon foglaltak helyet.
 Cecília szédült, és ismét émelyegni kezdett. Szülei előtt nagyon
igyekezett tartani magát, de gyomra nem akart engedelmeskedni
elhatározásának. Anyja azonnal észrevette, hogy valami baj van.
- Rosszul vagy, lányom?
- Felkavart a hosszú út, anyám. Nem lenne baj, ha fél órára
visszavonulnék. Lepihenek, aztán csatlakozom önökhöz.
- Menj csak lányom. Elkísérlek.
- Nem, anyám, maradjon csak, majd Neka visszakísér.
Kilépett a szalonból, Neka egy kényelmetlen széken ülve várt rá.
- Baj van, kisasszony?
- Segíts, szédülök!
Éppen sikerült beérniük a lány lakosztályába. Tovább nem bírta
visszatartani ingereit. A nemrég elfogyasztott vacsora azonnal kijött
belőle.
Neka odahívta a cselédlányt, feltakaríttatott vele, majd segített
úrnőjének az ágyra dőlni.
- Kisasszony, azt javasolnám, hogy lazítsunk öltözékén, attól
megkönnyebbülne.
- Nem lehet. Vissza kell mennem szüléimhez. Apám férjhez kíván
adni.
- Tudom, mit érez kisasszony. Higgye, el őszintén sajnálom.
- Köszönöm, remélem, hogy számíthatok rád a jövőben is.
Neka egy párnát igazított éppen a beteg feje alá, majd
felegyenesedett, és a rá bámuló Cecíliára nézett. Másodpercekig
állták egymás tekintetét, majd a néger nő elfordult és letörölte
arcáról kigördülő könnyeit. Hosszú évek óta szolgálta őt, de
gorombáskodáson kívül soha egy jó szót sem kapott tőle. Most
kedves volt és bizalmaskodó.
 - Ahogy a kisasszony óhajtja, úgy lesz.
- Rendben, ennek örülök. Most pihenek egy picit, aztán légy szíves
kísérj vissza.
Kilépett a szobából, és teljesen össze volt zavarodva Cecília
semmivel sem magyarázható kedvességétől. Beszaladt a szomszédos
szalonba, letérdelt a házioltár elé, és összekulcsolt kezekkel mondott
imát a mindenhatónak. Isteni jelként értelmezte Cecília viselkedését,
és mintegy áldásként az Úrtól, kiötölt terveihez. Próbált úrrá lenni
felszínre kívánkozó érzésein. Valaminek történnie kellett, mert senki
sem változik meg egyik napról a másikra - tépelődött Neka, és
fohászkodott istenhez, hogy úrnőjének jóindulata ne csak múló
szeszély legyen.
Cecília gondolatai szélsebesen száguldoztak. Rosszullétei nem
szűnnek, és le fog lepleződni, ha mielőbb nem talál ki valamit.
Hamarosan vissza kell térnie szüleihez, nem várhatja tovább a
csodát, az már eljött volna, ha létezik. Becsukta szemét és
imádkozott. A percek gyorsan teltek. Felült, csengetett a
szolgálónak, majd Neka kíséretében visszatért a kisszalonba, ahol
mosolyogva közölte szüleivel elhatározását.
resten felkelt, felöltözött, és lement a kocsmába. Rebeca éppen
egy részeggel bajlódott, aki nem akart hazamenni, hanem tovább
szeretett volna inni.
A részeg felemelte az üres korsót tartó kezét, és azzal hadonászva
magyarázta igazát. Preston éppen ekkor ért oda. Hátulról
megragadta a férfi csuklóját, és nyugodt hangon szólt hozzá:
- Barátom, hagyd a hölgyet dolgozni, ne veszekedj vele! Jó lenne
hazamenni, pihenni egyet.
 - Majd én megmondom, hogy ki hova menjen - emelte fel a
hangját.
- Van egy ötletem. Szerzek neked egy kupica pálinkát, de csak, ha
előre ki tudod fizetni. Tudod, mi úriemberek így cselekszünk.
Megiszod az italod, én kikísérlek, és holnap ott folytatjuk, ahol ma
abbahagytuk.
- Ez a beszéd cimborám! - a férfi kifizette az italát, amit
szempillantás alatt felhajtott, majd hagyta magát kikísérni.
Rebeca el volt ájulva a gyönyörűségtől. Kellett neki ez a férfi.
- Hogyan döntöttél hősöm? Elfogadod az állásajánlatomat?
- Édesapám már biztosan nagyon aggódik miattam. Megkeresem,
aztán visszajövök, hogy megbeszéljük a részleteket.
- Nagyon helyes, fiatalember. Várlak
Preston nem tudott eligazodni a nőn. Az ivóban közönségesen
viselkedett, de azon kívül, nyoma sem volt a nagyszájú
kocsmárosnénak, sokkal inkább emlékeztette egy vidéki
gazdasszonyra.
Még zavarodott volt Az ütés okozta agyrázkódástól szédült és rossz
volt a közérzete, ideges is volt, mert apja biztosan halálra aggódta
magát eltűnése miatt, az állásajánlat pedig olyan izgatottá tette,
hogy legszívesebben összecsókolgatta volna Rebecát. Elköszönt és
rohant a gyárba, hogy beszéljen apjával, ahol Mr. Godberg üvöltve
fogadta.
- Mit képzelsz magadról, te pojáca? Apád egész éjjel téged
keresett, itt meg elalszik.
- Ne haragudjon rám, Mr. Godberg, de baleset történt.
- Tudod, hogy hány ember van a helyedre? Te meg az apád
keressetek magatoknak olyan munkát, ahol megengedik nektek,
hogy akkor járjatok dolgozni, amikor csak akartok.
- Mr. Godberg, ez igazságtalanság. Minden nap itt vagyunk időben,
a hét minden napján dolgozunk, és most történt először ilyen eset.
- El vagytok bocsájtva mind a ketten.
- Kérem, legalább az apámat kímélje.
- Már más dolgozik a helyeteken, takarodj a műhelyből!
- Hol van az apám?
- Honnan tudjam. Én elzavartam, és innentől nem rám tartozik,
hogy mit csinál.
- Maga egy átkozott gazember, aki kizsigereli a munkásokat.
Megbánja még ezt Mr. Godberg, ebben legyen egészen biztos!
- Te fenyegetsz engem? George, Thomas! Gyertek csak ide!
George és Thomas voltak Mr. Godberg fogdmegjei. Minden piszkos
munkát velük végeztetett el, főleg a dolgozók és a nemkívánatos
elemek ököllel való meggyőzését. Nagydarab, agyatlan gazember
volt mindkettő, Preston már első nap összeszólalkozott velük, amikor
a vele szemközt dolgozó gyerek védelmére kelt.
Nem merte megvárni, míg odaérnek, ezért szégyenszemre
félrelökte a műhelyvezetőt, és kifutott a gyárból.
Szállásuk felé vette az irányt, és félúton találkozott apjával.
- Hála az Úrnak, hogy élsz. Már temettelek fiam - fakadt ki
elkeseredetten.
Még sosem látta szeretett apját ilyen levertnek. A városi nyomor
teljesen tönkretette az öreget, beteges és érzékeny lett, a
fáradtságtól és a kialvatlanságtól pedig ingerültté vált.
Fia átölelte vállát, nem szólt semmit, csak az út mellé vezette, ahol
mindketten leültek a földre. Elmesélte neki, hogy mi történt vele
tegnap este, majd beszámolt a kocsmárosné ajánlatáról is.
 Isten küldte hozzánk angyalát, apám. Rebeca nagyszerű asszony,
és megbízik bennem. Elfogadóm az ajánlatát, és hátha, magának is
tud biztosítani munkát.
Elmentek Rebecahoz, és a kocsma mögötti kis zugban leültek
megbeszélni vele a továbbiakat. Preston elmesélte, hogy miatta
apját is elbocsátották, így már ketten vannak.
- Menjenek ki az udvarba, ott több kis tákolmány is van, amit
raktárnak használok. Takarítsák ki őket, valamelyikben majd csak el
tudnak aludni. Átgondolom, hogy hogyan legyen tovább. Preston
maga este kezdhet a kocsmában. Addig vagyunk nyitva, amíg
vannak vendégek. Azokon a napokon, amikor osztják a béreket,
hajnaltájt zárunk, és kora reggel már nyitunk. Minderre összesen
hárman leszünk Harciddal együtt. Nem könnyű, de tisztességesen
megfizetem. Magának Colton úr, ha meg leszek elégedve, keresünk
munkát. Tennivaló van itt bőven.
A férfiaknak még annyi időt sem hagyott, hogy megköszönjék,
felpattant és kiment a helyiségből.
Évek óta magányos volt. Vágyott egy társra, de a részeges
munkások között esélye sem volt rátalálni, akik meg szóba jöhettek
volna, taszították Rebecát. Mindene megvolt, nem kellett
megalkudnia egy kövér vagy öreg, netán egy pénzsóvár férjjelölttel.
Preston többnek tűnt, mint egy jóképű, jó kiállású férfi. Becsületes
képe volt, tisztelettudóan viselkedett, és nem kérkedett
adottságaival. Mindig is ilyen férfit álmodott magának. Azt tervezte,
hogy maga mellé veszi kisegítőnek, és mindent el fog követni, hogy
megszerettesse magát vele. Nem akart olyan férjet, aki tisztán a
kitörés lehetőségét látja benne nyomorult életéből. Ő szenvedélyre
vágyott és egy igazi társra. Nem tudta, hogy megvalósíthatóak-e
elképzelései, annyiban volt csak biztos, hogy ő mindent elkövet
majd.
- Csinos kis menyecske a kocsmárosné. Szemet vetett rád, ugye
tudod, fiam? - vigyorgott az Öreg Colton.
- Tudom, apám. Nekem is tetszik - kacsintott cinkosan a fiú.
Preston sosem végzett még munkát ilyen lelkesedéssel. Azt
szerette volna, ha Rebeca látja, hogy vele jól jár, és be akarta
bizonyítani, hogy érdemes kitüntetett figyelmére. Összesen kilenc,
fából összetákolt, megviselt állapotban lévő, kisebb- nagyobb
raktárhelyiség volt tele lomokkal, egymásra dobált ládákkal,
zsákokkal. A két férfi egész nap takarított, egy percre sem álltak
meg, este aztán Rebeca kiment hozzájuk. Nem számított ekkora
változásra. Mindent rendbetettek, még az udvarrészt is.
- Maguk derekasan megdolgoztak a vacsoráért. Nem is tudtam,
hogy ezek a viskók ilyen nagyok. Jöjjenek be, egyenek, majd
beszélünk.
Kellemes csalódás érte a nőt minden szempontból. Remek munkát
végeztek, nem panaszkodtak és még csak egy szelet kenyérért sem
mentek be a kocsmába. Preston mosolygós arca arról is meggyőzte
Rebecát, hogy nem volt ellenére a munka, és talán az sem, hogy
éppen neki dolgozott. Meg- vacsoráztatta Őket, majd leültek
beszélni.
- Mennyit fizessek maguknak a mai napért?
- Nekem ne fizessen semmit, asszonyom. Ez a mai nap fejezze ki
ön felé a hálámat, amiért nem hagyta sorsára a fiamat, amikor
leütötték.
- Én sem kérek ezért fizetséget. Köszönünk mindent, és abban
bízunk, hogy meg van velünk elégedve.
 - Őszintén mondom, hogy ilyen becsületes balfácánokkal, mint
maguk még nem találkoztam, de kedvemre való. Gondolkodtam
azon, mi legyen magukkal, hogy így megszaporodtak. Döntésemben
az játszotta a legnagyobb szerepet, hogy megbízom önökben.
Remélem, nem fogok csalódni a megérzéseimben. Preston maga
hajnalban kezd a kocsmában. Harold majd eligazítja, de maga ügyes
és jól bánik az emberekkel, hamar betanul. A raktárakat be kellene
foltozni, hátha hasznosak lesznek majd valamikor. Úgy tűnik Mr.
Colton, magának ez testhezálló feladat lenne. Mit szól hozzá?
- Nem fogja megbánni, Rebeca asszony. Hálásan köszönjük a
bizalmát.
- Csak aztán ne éljenek vissza vele. Megbántam már néhányszor,
hogy több bizalmat szavaztam embereknek, mint szabad lett volna.
- Jó ismét itthon lenni édesapám. Ilyen nyugalom sehol sem vesz
körül, mint itt - mondta Cecilia, miközben helyet foglalt.
A gróf nem szerette az érzelmeskedést. Azt meg végképp nem, ha
tőle is ezt várják el. Lánya hasonló megnyilvánulásait sosem tudta
kezelni?' Most sem.
- Ezt sajnálattal hallom lányom, mert ha terveinknek megfelelően
cselekszünk, akkor te hamarosan más palotát tudhatsz otthonodul.
- Sir Abbott bizonyosan örülne annak, ha jobban megismerhetné
jövendőbelijét - kelt kéretlenül lánya védelmére anyja.
- Kedvesem, ön ezt nincs honnan tudja. Vagy talán erről
társalogtak Sir Abbottal?
- Ugyan már! Mit nem képzel? Természetesen nem, csak
feltételezem, hogy nem lenne az úr ellenére, ha több ideje
maradhatna az udvarlásra.
 - Köszönöm anyám, de megváltoztak az érzéseim Sir Abbott
irányába.
Lord Falion szemei felcsillantak. Egyre jobban kezdte élvezni ezt a
beszélgetést.
- Williammel egészen jó barátságot ápolok, és bár ezt nem lenne
szabad elárulnom a hölgyeknek, de azt szeretné, ha még ebben az
évben megtartanánk az esküvőt.
Cecília kifújhatta magát. Ismerte apját, és tudta, hogy
szerencséjére ebből nem fog engedni. Neki egyébként sem volt soha
beleszólása apja döntéseibe Hiába az ő élete volt a tét, neki még
kérni sem lehetett, és ez most a malmára hajtotta a vizet. Felállt a
kanapéról, vizet töltött magának, és lassan kortyolgatva itta meg.
Kellett neki az a néhány másodperc, mielőtt megszólal.
- Kedves szüleim, megköszönném a londoni vakációt, ami egyben
lehetőség volt arra is, hogy jobban megismerjem Sir Abbottot, és
kellemesen csalódtam az urat illetően.
- Lányom, ennél jobb hírt nem is közölhettél volna velünk. Anyád
is mesélte, hogy jó barátság alakult ki köztelek.
- Igen, apácskám, és ha ön is úgy gondolja, akkor megbeszélhetik
vele az esküvőt.
- Ennyire azért nem kell sietni. Előbb bejelentjük az eljegyzést,
majd csak aztán az esküvőt - méltatlankodott Elisabeth, mert
szerette volna, ha lányát méltó módon adhatja férjhez.
- Anyám, hiszen ön is hallotta, hogy William sürgeti az esküvőt, és
ha már ez így van, szeretnék még meleg időben nászútra utazni,
ezért gondoltam arra, hogy esetleg felgyorsíthatnánk az
eseményeket.
 - Eddig hallani sem akartál esküvőről, most meg sietteted. Mi
történt? Csak nem a szerelem? - csipkelődött apja, Cecilia nem vette
túl jó néven, ezért nem is válaszolt, hanem inkább rátért
házasságának gyakorlati megvalósítására, aminek első lépcsőfoka,
hogy igent mond a lánykérésre.
- Ha meghívnánk Sir Abbottot vacsorára apám esetleg
megbeszélhetné vele a részleteket.
Elisabeth fürkészve nézte lányát, akire nem lehetett ráismerni.
Ezen a vakáción felnőtté ért. Megváltozott, lenyugodott, kedvesebb
és sokkal csendesebb lett.
Mindenki visszavonult lakosztályába. Cecíliának Neka segített
levetkőzni. A szolgáló nézte úrnője elgyötört arcát, és várta, hogy
mikor fog ismét felszínre törni igazi énje. Szólni nem mert hozzá,
csak tette a dolgát.
- Csendes vagy ma, Neka. Történt valami, amíg elvoltam?
- Semmi különös, kisasszony. Jól érezte magát Londonban?
- Jó volt. Fárasztó és szórakoztató egyben, akárcsak máskor.
Ezidáig egyetlen pillanat sem volt, amikor ne érezte volna magát
cselédnek úrnője társaságában. Olyan meg végképp nem történt
meg egyszer sem, hogy beszélgetett volna vele. Soha nem kérdezte
meg, hogy hogy van, semmi nem érdekelte, ami : nem saját
személyéről, kényelméről szólt. Még óvatos volt, nem tudta mire
számítson a következő percben.
- Most is rosszul vagyok. Hozz nekem keserű vizet, hátha az segít.
- Hozom, kisasszony.
Nem segített semmi, és Cecília attól félt, hogy rendellenes az
állapota. Meg akarta sürgetni az esküvőt. Azt tervezte, hogy mielőbb
hozzámegy Abbotthoz, majd hamarosan megörvendezteti a hírrel,
hogy gyermeket vár. A férfi nagycsaládot akart, örülni fog hát a
hírnek. Ha tervét nem sikerül véghezvinnie, nagyon nagy bajba
kerül. Apja elüldözi a háztól, Danielt meg felakasztják.
Éjjel rémálmok gyötörték, és ez állandósult, annyira rettegett a
Jövőtől. Neka az éjszakáit vele töltötte, és napközben sem tágított
mellőle, pedig Cecília igyekezett tartani magát, nehogy felkeltse
szülei gyanúját. Sápadtsága és levertsége miatt anyja ismét doktort
akart hívni hozzá, csak ő mindig lebeszélte róla.
Abbott öt nap múlva érkezett ebédre, együtt töltötték a délutánt,
és vacsorára is maradt, majd a gróffal elvonultak megbeszélni az
esküvő részleteit.
Cecília még nem találkozott Daniellel, pedig már majdnem egy
hete visszaérkezett. Tudta, hogy a férfi minden éjjel vár rá, de
rosszullétei, összezavarodott érzései és Neka állandó jelenléte miatt,
nem bírta rávenni magát a titkos légyottra.
Már nem tudta kit szeret igazán. Williamet, akiben megbízik, akire
számíthat, és aki az ő köreiből való, vagy a jóképű Danielt, aki
teherbe ejtette, tönkretéve ezzel az egész életét. Amikor ezekre a
dolgokra gondolt, a férfi iránt érzett haragja feledtette vele korábban
lángoló szerelmét.

Daniel több mint egy hete várakozott éjjelente hasztalan.

Visszacsengtek fülébe nagybátyja szavai, amikor az azt mondja,
hogy ő csak egy paraszt, Cecília pedig grófkisasszony. Soha nem
lesznek egyenlőek, még a szerelemben sem. Csalódott volt, mert a
szeretett nő még egy utolsó találkozásra sem méltatta. Nem látta
értelmét a további virrasztásnak. Megalázott volt, és keserű.
Apja üzenetére várt, hogy örökre elhagyja a birtokot, Cecíliát pedig
úgy elfelejti, mintha sosem ismerte volna.

Preston szerencsésnek érezte magát. Northamptoni élete eddig

nem sok jóval kecsegtette, de amióta a kocsmában dolgozott jó
kedélyállapota is kezdett visszatérni. Reggelente vidáman ébredt,
pedig nap mint nap hajnaltól éjfélig dolgozott. Rebeca személye is jó
hatással volt rá, annak ellenére, hogy ellentmondásos érzéseket
váltott ki belőle az asszony. A kocsmárosné közönségessége
taszította, de amikor kilépett onnan, egy másik arcát mutatta, olyat,
amit nem sokan látnak.
Elmúlt éjfél mire az utolsó vendég is elment. Preston a tiszta
korsókat rakta a helyére, apja már lefeküdt, Rebeca pedig
összeállította a másnapi rendelést.
- Ki kell mennem vidékre. Új pincét találtam, ahonnan sokkal
olcsóbban tudok vásárolni, de ők nem tudnak szállítani. Ezt nekem
kell megoldanom, amúgy is látni akarom, hogy kivel fogok üzletelni.
Reggel indulok. Velem kell jönnie.
- Rendben, asszonyom.
- Szólítson Rebecának. Néha olyan gyámoltalannak tűnik, pedig
sejtem, hogy ez csak a felszín. Miért ennyire tartózkodó?
- Nem könnyű kiigazodni magán, asszonyom. Néha Prestonnak hív,
néha uramoz. Tegez és magáz egyszerre. Időnként kimért, máskor
közvetlen. Mihez tartsam így magam?
 Rebeca felhúzta szemöldökét, miközben meg kellett állapítsa, hogy
jogos a férfi okfejtése.
- Jöjjön Preston, igyunk egy pohár bort. Megérdemeljük. Nehéz
napunk volt.
Lement a pincébe, amihez egyedül neki volt kulcsa. Felhozott egy
palack bort, és töltött mindkettejüknek.
- Nagyapám módos ember volt. A kocsma is az ő pénze és ötlete
nyomán valósult meg. Apámnak ajándékozta, amikor elvette
anyámat. Ez volt anyám hozománya. Nagyapám azt mondta, hogy
ezentúl a kocsma kell eltartsa őket, mert rá többet nem
számíthatnak. Apámnak jó érzéke volt hozzá. Szépen éltünk belőle.
Anyám művelt asszony volt.
Engem is taníttatott, és ő maga is sokat foglalkozott velem.
Imádtam őt. Nagyapám megbetegedett, és minket Hatold, aki már
akkor is a családnak dolgozott, lefuvarozott hozzá délre, ahol élt.
Engem másnap anyám visszaküldött vele? Soha többé nem láttam.
- Mi történt?
- Egy gyors lefolyású járvány pusztított délen, de szerencsére mire
elterjedt volna az egész országban, magától megszűnt. Állítólag
francia katonák hozták be a betegséget, amely megtizedelte a
délieket. Az izzadással, hidegrázással, lázzal kezdődő betegség
hányással és fejfájással súlyosbodott, majd gyors halálhoz vezetett.
Anyám remélem nem szenvedett sokáig.
- Sajnálom, és részvétem az édesanyja miatt.
- Köszönöm. Ez már annyira régen volt. Tizenhárom éves voltam
akkor, és annyira megviselt anyám elvesztése, hogy kis híján én is
odalettem.
 Rebeca szemei a semmibe révedtek. Hangja megadó volt, mint
azé a hazudozóé, aki eldöntötte, hogy színt vall. Védtelennek
látszott, Preston legszívesebben magához ölelte volna.
- Apám is szenvedett. Jó kis társaság voltunk mi ketten. Már nem
emlékszem mi rántott ki minket önsajnálatból. Elkezdtem a
kocsmában dolgozni. Mindenki tudta, hogy mi történt.
Az emberek kedvesek voltak, mégis undorodtam tőlük. Máshoz
voltam szokva. Apám sem örült, hogy ott lábatlankodok, de látta,
hogy ettől jobban vagyok, hát hagyta. Észrevétlenül kedveltem meg
ezt a sok részeg disznót. Annyira igyekeztek elterelni a figyelmemet
a bánatomról. Maga nem is tudja, hogy mennyi empátia van ebben a
sok tanulatlan parasztból lett munkásban.
Prestont ez a megjegyzés érzékenyen érintette, hiszen ő is csak
egy volt közülük. Rebeca meglátta a férfi arcának rándulását, és
hirtelen megragadta a kezét.
- Jaj, meg ne sértődjön! Higgye el, hogy nem rossz értelemben
mondtam, hiszen maga is tudja, hogy mennyire hálás vagyok nekik,
amiért nálam verik el a pénzüket - nevetett fel kényszeredetten.
- Semmi gond nincs, őszintén mondom. Valóban paraszt vagyok,
és műveltnek sem mondhatom magam.
- Preston, kérem, ne forgassa ki szándékosan a szavaimat.
Bocsásson meg, ha megbántottam.
- Ugyan, hagyjuk. Inkább meséljen tovább.
- Egész nap a kocsmában voltam, hogy ne legyen időm
gondolkodni, és észre sem vettem, de megváltoztam. Egyébként
meg nem is lett volna választásom. Gondolja, hogy szeretnének ide
járni, ha egy fennhéjázó úriasszony szolgálná ki őket?
- Igaza lehet. Én sem tudom ezt elképzelni. És mi lett aztán?
 - Húsz évesen mentem férjhez. Igazi szerelem volt. Itt ismertem
meg. őrmester volt a 13-ik gyalogezrednél. Apám is tartalékos volt.
Bevonultak hazafiságból, és ők sem jöttek haza. Azt hiszem az a
sorsom, hogy elhagyjanak.
- Nem hagyták el, Rebeca, csak az élet ilyen kiszámíthatatlan.
- Köszönöm, hogy próbál vigasztalni. Már rajtuk is túltettem
magam. Hosszú évek óta élek egyedül.
- Biztosan sok kérője akadt az évek alatt.
- Nem akarom, hogy önhittnek tartson, de egyik sem volt hozzám
való.
- Úgy érti egyik sem volt méltó önhöz? - Preston nem iróniából
kérdezte, kicsit mégis annak hangzott.
- Azt hiszi, hogy többre tartom magam annál, mint ami vagyok?
- Dehogy, asszonyom. Félreértett.
- Mi mindig félreértjük egymást.
- Sajnálom.
- Nos, csak hogy válaszoljak és megbotránkoztassam, olyan is
akadt, aki nem volt méltó hozzám. És olyan is, aki az lett volna, de
nem tetszett. És persze akadtak lecsúszott nemesemberek is, akik
megalkudtak volna egy kocsmárosnéval, ha annak van egy kis
vagyona. Nem kötök alkut. Megszenvedtem azért, hogy
megtehessem. Mindenkit elveszítettem, aki fontos volt nekem. Éjjel
nappal dolgoztam, hogy talpon maradjak a nehéz időkben is.
- Maga csodálatos asszony, örülhet az a férfi, akinek végül sikerül
elnyernie kegyed szerelmét.
Preston szívből hitte, hogy így lesz, és még mást is hitt, remélt:
azt hogy ő lesz az a szerencsés, aki egyszer betöri ezt a rakoncátlan
fehérnépet.
 Felkísérte a nőt az emeletre, és olyat tett, amit nem szoktak az ők
köreikben: kezet csókolt Rebecának, és az nem értette félre. Érezte,
hogy ez Preston iránta tanúsított tisztelete, ami a mai beszélgetéstől
még valóságosabb és még mélyebb lett.
- Foglaljon helyet, Sir Abbott.
- Köszönöm, Lord Falion.
- Ideje megbeszélnünk az apróbb részleteket is, ha már annyira
sietteti mindenki az esküvőt - vigyorgott a gróf kétszínűén, mint
akinek szinte mindegy ez a házasság.
- Véges a földi életünk, gróf úr. Azt vallom, hogy tegyük meg, amit
meg kell tennünk, de azt amit meg szeretnénk tenni, azt sokkal
gyorsabban. Minél több időt töltünk várakozással, annál kevesebb
időnk marad az életre.
- Bölcs gondolatok.
- ön behatóbban ismeri a hölgyek igényeit. Azt akarom, hogy a
leendő feleségem minden földi jóból részesüljön, és az esküvőnek is
ezt kell tükröznie.
- Prescott a legtöbb dologról már gondoskodott. Amit bizonyára
már ön is tud, Cecília hozománya Silver Forest, egy 60 holdas birtok,
ami része ugyan a Daventry grófságnak, de teljesen önállóan
gazdálkodó rendszerrel bír, tehát tökéletesen függetleníthető
mindentől.
- Igen, Cecília kisasszony már kérte, hogy a rajta lévő villát
újítassuk fel. A nászút után oda érkeznénk vissza, de a londoni
rezidenciánk bővítése után átköltözünk, és kétlaki életet fogunk élni.
- Örömmel hallom, hogy ennyire nyitottan beszélnek a jövőről.
Megvallom, magam csodálkozom a legjobban azon a változáson,
amin a lányom keresztülment. Azt gyanítom, hogy az ön rendszeres
londoni látogatásai gyakoroltak rá ilyen jó hatást.
- A kisasszony rám gyakorolt hatása is páratlan. ígérem, hogy
boldoggá teszem a lányát, lord Falion.
- Nemes cél egy férjjelölttől, és ez megnyugvással tölt el -
valójában a gróf egy pillanatig sem gondolkodott arról, hogy milyen
lesz lánya házassága. - Meg lesz ön is elégedve. Silver Forest az
egyik legszebb uradalom a környéken, már csak egy jó intézőt kell
találnia, mert Hobson már évek óta betegeskedik.
- Esetleg tudna ajánlani valakit?
- Prescott majd megoldja, ne aggódjon emiatt, barátom.

Neka hamar rájött, hogy sikerült teherbe ejtetnie magát.

Szerencsés volt, mert a heves rosszullétek elkerülték, igaz erős
fáradékonyság gyötörte. Anyján kívül, még nem tudott senki
állapotáról, és azt akarta, hogy ez a lehető legtovább így is
maradjon. Szinte gyerekkora óta tűrte, hogy a gróf használja, mint
egy tárgyat, és úgy döntött, hogy ha ennek így kell lennie, akkor
megpróbálja kihozni a helyzetből a lehető legtöbbet. Elhatározását
nagyban segítette a társadalom rabszolgatartás elleni hangulata, ami
hosszú évek óta tartott, és egyre nagyobb nyomást gyakorol a
királyságra. Az angol munkások milliói tiltakoztak. Évekkel ezelőtt,
1787-ben tízezren írtak alá egy petíciót a rabszolgaság ellen. Az
asszonyok bojkottot hirdettek a cukorra, és 1792-re négyszázezer
angol utasította el a rabszolgák által termelt cukor fogyasztását. A
Daventry birtok rabszolgáinak nagy részét a gróf már felszabadította,
de közülük senki sem hagyta el a birtokot, hanem szállás, koszt és
némi fizetség fejében ott maradtak, hiszen mit is kezdhettek volna a
városokban, ahol egyre több volt a munkát kereső szerencsétlen.
A gróf tudta, hogy ha Nekát és családját felszabadítja, akkor a nő
elhagyja a birtokot, ezért nem merte megkockáztatni ezt a lépést,
pedig igen nagy feszültséget okozott, hogy maroknyi embert még
mindig rabszolgasorban tartott, és minderre még magyarázatot sem
volt hajlandó adni.
- Féltelek, kislányom. Nagyon merész tervet eszeltéi ki, csak arra
nem gondoltál, hogy mi lesz, ha nem válik be.
- Anyám, mondd, mi lehet ennél is rosszabb? Nem fog elengedni
minket a gróf, és így ezt már nem bírom. Te meddig akarsz még
tűrni?
- Nagyon jó dolgunk van a grófságban, máshol sem lenne jobb. Te
nem tudod mi az igazi szenvedés, és ez maradjon is így. Én sokat
szenvedtem apádtól, aki állandóan vert, pedig a gróf is megtiltotta
neki. Nem mindegy, hogy milyen férfi uralkodik fölötted. A gróf nem
bántott. Biztos helyed van a palotában.
Neka sejtette, hogy anyja sosem fog egyetérteni vele, de abban is
biztos volt, hogy mellette áll majd mindenben. Szüksége volt
valakire, hogy támogassa és segíti tervei megvalósításában.
- Szeretném érezni a szabadság ízét. Hinni, hogy a nap miattam is
fölkel, és az ég miattam is kék.
- De a dolog elsülhet rosszul is. Ha mondjuk a gróf agyonver, vagy
a grófnő elzavar mielőtt világra hozod a gyermeked.
- Ezért kell titokban tartanunk amilyen sokáig csak lehet. Akkor
aztán elmondjuk mindenkinek, mert ha sokan tudják, talán
biztonságban leszünk.
- Ugyan már! Mégis kinek mondanád el? A magunkfajtáknak? És
mit érnél el vele? Buta vagy, lányom. Egy négernek sosincs szava a
fehér emberrel szemben, ezt jó, ha végre felfogod te is.
Mirembe, Neka anyja későn esett teherbe lányával, és többször
már nem is sikerült neki. Férje eleinte csak azért verte, mert nem
szült fiút, aztán már akkor is, ha nem tetszett neki az időjárás. A gróf
egyszer személyesen kereste fel őket a szálláshelyen, és közölte,
hogy ha ez így megy tovább, mindkettejüket eladja egy
kereskedőnek, aki majd Indiába viszi őket, ennek ellenére csak annyi
változott, hogy már sírnia sem volt szabad, némán kellett viselnie az
ütlegeket. Neka még kicsi volt, amikor az apja meghalt, és az a nap
lett Mirembe újjászületése. Elhatározta, hogy attól a naptól kezdve
minden apróságnak örülni fog ezután, mert a legnagyobb csoda már
megtörtént vele, ő már felszabadult. Lánya kitörni akarása
félelemmel töltötte el, de lebeszélni nem tudta, így beletörődött, és
az úrhoz fohászkodott.
- Preston, nem ismerek rád. Miért nem udvarolsz Rebeca
asszonynak? Megvárod, amíg elviszik előled?
- Nem látja apám, hogy milyen kiszámíthatatlan fehérnép ez? Attól
félek, hogy szeszélyből incselkedik velem, és ha lépek, elküld
mindkettőnket.
- Megáll az eszem, fiam. Te nem vagy épelméjű! Az úrra mondom!
Te mondod ezt, aki a bátyáddal együtt a megye összes
özvegyasszonyát megvigasztaltad? Attól meg, aki előre is vinne,
félsz?
- Csakhogy azok kalandok voltak. Nem volt tétjük. Ennek meg van.
Rebeca is tele volt kétségekkel a férfit illetően. Annyi lehetőséget
teremtett arra, hogy kezdeményezhessen, de mindeddig semmi nem
történt. Újabban reggelente együtt nyitották ki a kocsmát, ami eddig
Harold feladata volt. Imádta Preston álmos tekintetét, gyakran kócos
haját, és elveszett sóvárgó tekintetében. Minden szempontból
előnyös volt neki ez a kapcsolat. A két férfi felújította a padokat és
az asztalokat. Lecsiszolták és átfestették a kopott bútorzatot. Preston
segített jó borokat választani, ügyesen alkudott, és mindent
megjavított ami képes volt meghibásodni, eltörni. Kézben tartotta a
részeg vendégeket is, pedig azokat sokszor nehezen lehetett
megfékezni. Soha nem ütött meg senkit, legyen az bármilyen
erőszakos is. Azt mondta, hogy elvből nem üt, ha nem muszáj.
Rebeca csehója lassan elhíresült, mint a környék legbiztonságosabb
kocsmája. A vendégek száma egyre csak nőtt, és az asszony a
bővítésen gondolkodott. Preston egész lénye lenyűgözte, és érezte,
hogy rajongása nem viszonzatlan. A férfi, akinek fellépése
magabiztosabb a királyénál is, jóképű, kedves, érte rajong, mégsem
közelít. Ez megőrjítette.
Hűvös, kellemetlen esős reggelre ébredtek. Vastag köpenyt terített
magára, és várta Prestont. Teltek a percek, és az ajtó előtt már
három vendég is toporgott. A nő, más választása nem lévén kiment
az udvarra és megzörgette az ajtót, ahol apjával el lett szállásolva.
- Jöjjön be, Rebeca asszony. Már vártam. Nem mertem magára
hagyni a fiamat. Tüzel a homloka, és mintha félre is beszélne.
Rebeca azonnal látta, hogy nagy a baj.
- Mr. Colton, maga menjen el Haroldért, de sietősen. Szedje a
lábát, mert nincs, aki nyisson a kocsmában. Aztán fusson el a
doktorért, már tudja hol találja. Mondja neki, hogy én küldtem,
sürgős a dolog, és gyógyszert is hozzon magával magas lázra.
- Indulok, asszonyom.
- Nagyon siessen! Inkább fusson!
 Vizes borogatást tett Preston csuklójára és lábfejére, simogatta
forró arcát, és vizet csepegtetett kiszáradt szájára.
Colton lóhalálában érkezett az idős orvossal, aki lázcsillapítót
erőszakolt a betegbe, és elrendelte, hogy állandóan legyen mellette
valaki.
- Mi baja lehet, doktor - kérdezte Rebeca.
- Kihűlésre gondolok.
- Megázott néhány napja, és nem volt nála még egy száraz
zubbony sem. Tegnap is vízzel járt. Ez okozza a nyavalyáját?
- Minden bizonnyal ez. Vigyázni kell rá. Erős, fiatal férfi. Minden
esély meg Van rá, hogy felgyógyuljon.
- Esélyt mondott? Ez azt jelenti, hogy...
Rebeca, kérlek ne gondolj mindjárt a rosszra, hanem imádkozz az
úrhoz. Add neki a főzetet és a gyógyszert, amit hoztam. Holnap
ismét eljövök.
- Köszönöm, doktor.
- Megkérdezhetem, hogy ki neked ez az úr, hogy így aggódsz érte?
- De, doktor úr!
- Ugyan már Rebeca, hiszen én segítettelek a világra, és én
gyógyítalak amióta az eszedet tudod. Hagyd nekem ezt a
szenteskedést.
Rebecát mindig megmosolyogtatta az öreg orvos szókimondó
természete.
- Ne haragudjon! Igaza van. Nekem dolgozik az apjával együtt.
Tudja, nagyon rendes ember, és fontos nekem.
- Mindjárt gondoltam, és itt van már az ideje, hogy férfi kerüljön
melléd mielőtt megöregszel. Vénkisasszony van elég a városban. Na,
engedj utamra, este még egyszer benézek - megsimogatta Rebeca
arcát. - Ne aggódj lányom, nem fog meghalni.
- Mindenki meghal, aki fontos nekem.
- Hagyd abba ezt a buta beszédet. Szedd össze magad, és tegyél
meg mindent a gyógyulásáért.
Preston két nap múlva kikelt az ágyból. Lassan tápászkodott fel.
Gyenge volt, mint a harmat. Apja ott aludt mellette egy széken,
hagyta az öreget nem ébresztette fel. Felöltözött, és lassú léptekkel
kiment az udvarra, onnan pedig be a kocsmába.
Rebeca a söntés mögött állt. Haja rendezetlen volt, ruhája gyűrött,
Prestonnak mégis nagyot dobbant a szíve, amikor meglátta.
Elragadták érzelmei, és hagyta vezetni magát általuk. Mellélépett,
megfogta kezét, szájához emelte, és egy apró csókot lehelt rá. Az
asszony nem szólt, csak mereven bámult rá. Preston rettenetesen
gyenge volt, ezért leült a söröshordóra, Rebeca pedig ráterített egy
takarót.
- Pihennie kellene. Minek jött ki?
- Látni akartam - adta meg magát a férfi.
Nem akart tovább alakoskodni, úgyis tudták, hogy egyre
fontosabbak a másiknak, csak az volt a kérdés, hogy Preston mikor
szánja rá magát a kezdőlépés megtételére.
Úgy érezte, hogy sosem volt ennél boldogabb és nem is lesz.
Mámoros pillanatukat nagy robaj zavarta meg. Rebeca azonnal
kilépett a söntés mögül, és a zaj irányába sietett. Egy ittas munkás
dulakodott a vendégekkel.
- Hagyd abba a cirkuszt Sam, és menj haza - kérte a nő
törzsvendégét.
 - Te nekem ne parancsolgass. Hozz inkább egy korsó innivalót!
Takarodj!
Rebeca fáradt volt. Két napja alig aludt valamit, és azért is ingerült
volt, mert megzavarták élete legkellemesebb pillanatában.
- Sam, ha nem mész el magadtól, kidobatlak innen. Nem tűröm a
verekedést a kocsmámban.
- Nem tűrsz te semmit, pedig remekül elhancúroztunk volna, ha
kicsit kedvesebb vagy velem - rikácsolta Sam, és gorombán
meglökte a nőt.
Preston szinte csak vánszorogni tudott, de amikor meglátta, hogy
Sam meglöki Rebecát, vadállatként ugrott rá. Ökölcsapásai addig
záporoztak a részegre, míg a többi vendégnek le nem sikerült őt
rángatnia róla. Felállították Samet, és Preston odalépett hozzá.
- Ezt soha többet ne merészeld, mert megöllek. Ezzel a tettével
teljesen tiszta képet nyújtott mindenkinek a kocsmárosnéhoz fűződő
érzéseiről.
Rebeca bekísérte a férfit, ágyba parancsolta, este pedig egymás
kezét fogták, míg a beteg el nem aludt. Aznap szavak nélkül terelték
új mederbe kapcsolatukat.
Preston az orvos kifejezett utasítására, még két napig nyomta az
ágyat, és később elismerte, hogy erre még valóban nagy szüksége
volt.
- Apám, segítsen nekem. Honnan szerezzek virágot? Ebben az
átkozott, füstös városban talán még zöld fű sincs, virágot pedig
egyáltalán nem láttam.
Az öreg vigyorgott, és elment virágot szerezni. Egy óra is eltelt
mire visszajött egy szál rózsával.
- Fiam, csak ennyi van. Ezt is loptam.
 - Lopta? - őszinte nevetésben tört ki. - Köszönöm, de ezt azért
nem vártam el magától, apám.
- Ne röhögj rajtam. A cél érdekében tettem. Menj már te mamlasz,
és hódítsd meg a kocsmárosnét vagy én magam kérem meg a kezét
neked.
Rebeca tiszta ruhát öltött magára, és frissen mosott haját fésülte.
Talán érezte, hogy ez a nap más lesz, mint a többi.
Halk kopogtatás után kinyílt szobájának ajtaja, és Preston jött be
rajta, kezében a kalandos úton megszerzett virággal. A rózsát letette
egy kis asztalkára, Rebeca elé lépett, beletúrt hosszú hajzuhatagába,
szabadon maradt kezével átölelte a derekát, magához rántotta, és
hevesen megcsókolta.
- Erre azóta készülők, amióta megláttalak itt, ebben az illatos
szobában, az ágyam fölé hajolva.
- Én pedig azóta várok erre; amióta megláttalak belépni a
kocsmába, azzal a becsületes képeddel Preston Colton.

Daniel rossz híreket kapott apjától. Az egyik Klark fiú jött haza a
beteg anyjához. Mindig rajtuk keresztül üzentek egymásnak.
- Apád azt mondta, hogy Preston jó helyre került. Egy kocsmában
dolgozik, és sikerült ott őt is elhelyeznie. Most nem mehettek
hozzájuk, mert az ő helyzetük is ingatag. Nem akar kockáztatni. A
kocsmárosné jóindulatától függnek, úgyhogy várnotok kell.
- Köszönöm, hogy elfáradtál hozzánk. Hálás vagyok.
 - Ugyan, Daniel, ez nem fáradtság. Látom elkeseredtél. Hidd el,
nehéz a városban. Senki nem arra számított, ami ott fogadta. Addig
örülj barátom, amíg itt lehetsz a birtokon. Itt vagy biztonságban.
- Már itt sem vagyok biztonságban. Egyre kevesebb emberre van
szükség a földeken, az erdőben, mindenütt. Lassan gépek csinálnak
mindent helyettünk.
- Nősülj meg - vihogott gyerekesen barátja. - Egy takaros kis
menyecske kell neked, akinek jó a hozománya.
- Én is éppen arra gondoltam.
Daniel anyját nem törték le a hallottak. A várakozás és a városi
életről szóló történetek elvették a kedvét a költözéstől, örült, hogy
még maradhat.
- Fát viszek a birtokra. Estére kerülök csak haza anyám.
- Menj fiam, és ne búslakodj, az úr tudja mi a jó nekünk, ő
egyengeti az útjainkat, bízz benne.
- Hát persze, anyám - mondta minden meggyőződés nélkül.
- Elkárhozol fiam.
- A földi pokol jobb?
- Az kecsegtet reménnyel, hogy elnyered a mennybe való bejutás
esélyét. A pokol már semmivel sem bíztat.
A mélyen hívő Ella Colton megrémült, és aznap estére elhívta a
tiszteletest, hogy erősítse meg fia hitét. Daniel sosem szerette
Benjámin atyát. Istentiszteletei túl ájtatosak és unalmasak voltak.
Most is leereszkedően beszélt vele, és ettől még ingerültebb lett.
- Nagy baj az, hogy meginogtál hitedben, de helyre lehet ezt még
hozni.
Daniel elhatározta, hogy csendben végighallgatja az atya
szentbeszédét, hogy mielőbb szabaduljon, indulatai mégis beszédre
sarkallták.
- Igazságtalan, ahogy a világ működik.
- A világ úgy van jól, gyermekem, ahogyan isten megteremtette a
maga véghetetlen bölcsességével.
- Szegényekkel és gazdagokkal?
- „Az Úr tesz szegénnyé és gazdaggá, megaláz és felmagasztal.
Fölemeli a porból a szűkölködőt, és kiemeli a szemétből a szegényt,
leülteti az előkelőkkel együtt, és főhelyet juttat neki. Mert az Úréi a
föld oszlopai, rájuk helyezte a földkerekséget. Híveinek lábát
megőrzi, de a bűnösök a sötétben vesznek el. Senkit sem tesz hőssé
a maga ereje.” - idézett a pap.
- Mikor atyám? Hogyan? Mit kell tennem érte?
- Dolgozz fiam keményen, és higgy isten mindenhatóságában,
mert előtte egyenlőek vagyunk. Ne a szerencsét várd, hisz a
„könnyen szerzett vagyon elfogy, de aki keze munkájával gyűjt, az
gyarapodik.”
- Salamon király egyik bölcsességével válaszolnék atyám: „Se
szegénységet, se gazdagságot ne adj nekem! Adj annyi eledelt,
amennyi szükséges, hogy jóllakva meg ne tagadjalak, és ne
mondjam:
- Kicsoda az Úr? El se szegényedjek, hogy ne lopjak, és ne
gyalázzam Istenem nevét!”
Szeme sarkából látta anyját, amint összekulcsolt kézzel ül egy
sámlin. Dühös volt rá, mert megkérdezése nélkül hívta meg a
vendéget.
- A gyávák és hitetlenek osztályrésze, hogy a tűzzel és kénnel égő
tóban lelik második halálukat.
 - Nem vagyok hitetlen, csak megkeseredett, és ilyenkor erősen
gondolkodom isten bölcsességében.
- Tarts bűnbánatot és engedd be Jézust a lelkedbe. Mindenki
elnyeri az Úr bocsánatát, aki őszintén fohászkodik. Jutalmul kapja a
mennyek országát. Irgalmas legyen hozzád az Úr, gyermekem.
A tiszteletessel való beszélgetése után Daniel őszintén
élgondolkodott azon, hogy van-e értelme isten imádatának, ha földi
életében semmi jutalmat sem kap érte, de aztán elvetette sötét
gondolatait, később pedig szégyenkezett is miattuk. Vallásos
neveltetésben részesült, náluk nem volt helye a kétkedésnek.
Haragja valójában Cecília iránt érzett csalódottságából fakadt.
Másnap hajnalban indult az erdőre megerősített lovas szekérrel. A
favágók a kivágott fákat addigra megfosztották koronájuktól, a
vastag törzseket pedig felrakták a szekérre. Lassan haladt a nehéz
súllyal, a lovakat is kímélte és a szekeret is. Három órájába telt, mire
megérkezett a birtokra, ahol már vártak rá. Lepakolták a rönköket,
majd leültek az árnyékba pihenni. Fülledt meleg volt. Senkinek nem
volt ínyére a munka.
A birtok keleti része teljesen el volt kerítve a parkosított kerttől.
Magas sövény zárta el a gazdasági épületeket és a majorságot a
palotától. Az itt lévő építmények egy része a jószágok tartására
szolgált, a többiben pedig a terményeket, szerszámokat és a tűzifát
tárolták.
Az intézőt kereste, aki további utasításokkal kellett ellássa.
Benyitott az óriási pajtába, elhaladt a felhalmozott gabona mellett.
Hatalmas talpfákon álló szérűskertbe ért, aminek végében egy
hosszú asztal állt paddal.
 Lord Falion és Abbott mesterembereket bízott meg Silver Forrest
felújításával; Nyüzsögtek ott az ácsok, kőműveseit, kertészek,
mérnökök és segédmunkások, csak az nem volt, aki mindent
összetartott volna. A régi intéző, betegsége miatt egyre kevésbé
tudta ellátni feladatait. Abbott nászajándéknak szánta feleségének a
hozományul kapott birtok felújítását, ezért sürgette annyira a
munkálatokat. Többen is jelentkeztek az intézői állásra, de egyik sem
rendelkezett kellő tapasztalattal.
Lord Falion meghívta magához Abbottot, hogy megmutassa saját
birtokának modern gazdasági épületeit. Javasolta neki, hogy annak
mintájára újítsák fel Silver Forrest hátsó birtokrészét, így jövedelme
megsokszorozható.
Abbott tizenhat éves unokahúga kíséretében, lelkesen látogatott el
leendő apósához, és hármasban sétáltak a palotakert végétől
kezdődő gazdasági udvarba. Daniel éppen akkor jött ki a csűrből.
Már éppen elérte volna az intézőt, amikor meglátta a grófot egy
másik úr és egy hölgy kíséretében felé közeledni, és mivel másra
nem gondolhatott, biztosra vette, hogy Cecília kisasszony az. Nem
kellett neki a kínos feszengés, a büszke pillantások és a megalázó
leereszkedés. Jobbnak látta, ha mihamarabb távozik.
Felpattant szekerére, megfordította lovait, és csak hogy
gyorsaságra ösztönözze Őket, enyhén odacsapott az ostorával. A két
ló nekiiramodott, Daniel idegességében rosszul mérte fel a
távolságokat, és hamarabb változtatta meg lovainak haladási irányát,
aminek következtében szekere a szérűskert egyik talpfájához
csapódott. A hangos zaj megijesztette az állatokat, két lábra
ágaskodtak, majd menekülőre fogták volna, de a talpfa nem engedte
a szekeret. Ekkorra ért oda a gróf vendégeivel. Az ütés hatására a
gerendát tartó oszlopok megcsúsztak, a talpfa kidőlt, és a pajta
teteje leszakadt. Az ott tartózkodók hangosan kiabálva ugrottak szét,
de a kisasszony nem volt elég gyors, és a tető alá szorult, örült
kiabálás kezdődött, ide-oda rohanó emberek ütköztek egymásba, és
hol a gróf, hol Abbott utasításainak próbáltak eleget tenni. Daniel
volt az, aki a leghamarabb észbe kapott.
- Gróf úr! Engedje meg, hogy átvegyem az irányítást, mert így
mindenki csak összevissza kapkod.
Abbott, eszét vesztve rontott Danielre, megragadta ingét és szórta
rá szitkait.
- Uram, megértem dühét, mégis arra szeretném kérni, hogy
hagyja, hadd végezzem a dolgom - majd a grófhoz fordult segítséget
remélve tőle. - Lord Falion, kérem intézkedjen, hogy mihamarabb
kimenthessük a hölgyet. ,
William, jöjjön, hagyjuk őket dolgozni! Igaza van a fiatalembernek.
Az elégtétellel még ráérünk.
Daniel átvette az irányítást. Köteleket kért, odarendelt további
három ökrös szekeret, a munkásokat a földekről, és hangosan, de
nyugodtan adva ki az utasításokat, egy órán belül kiszabadították
Abbott unokahúgát, akinek az ijedtségen kívül semmi baja nem
esett.
Abbott megölelte a lányt, majd Daniel elé lépett:
- Még hallani fog rólam.
Lord Falion nem győzött mentegetőzni, és megígérte, hogy a
vétkes nem ússza meg könnyen az incidenst.
- Hagyja, csak barátom. A lényeg, hogy nem történt semmi baj.
- Azt tudnia kell, hogy minden épületünk gerendákkal, kötelekkel
és óriási csapszegekkel van többszörösen is biztosítva, ilyen
esetekre. A nagy szél miatt kénytelenek vagyunk sokkal
elővigyázatosabbak lenni, mint ahogyan a legtöbb esetben az
indokolt lenne, és látja, hogy előrelátásunk nagy szolgálatot tett!
- Igen, ha a félelem nem homályosítja el a józan
gondolkodásomat, akkor láthattam volna, hogy a tetőszerkezet csak
megrogyott, és nem szakadt le.
- Nem is értem mi történt a Colton fiúval. Az ilyen felelőtlen
viselkedés sosem vallott rá. A lányomra is ő talált rá tavaly, amikor a
lova megvadult a villámlástól, és Cecília lerepült róla.
- Figyelemreméltó volt, ahogyan kézben tartotta az eseményeket.
- Nagyszerűen helyt állt az már biztos.
- Mihez ért ez a fiatalember?
- Ennyire jól azért nem ismerem.
Daniel szégyellte magát, és fel volt készülve arra, hogy a gróf
elküldi a birtokról.
Nevetségesnek találta, amiért még mindig önérzeti kérdést csinál a
Ceciliával való találkozásból, és a tény, hogy a lány nem is volt ott,
csak megerősítette abban, hogy végérvényesen el kell engedje azt
az érzést, ami még most is béklyóként nehezül lelkére.
Anyjának nem beszélt a történtekről, úgy gondolta ráér akkor,
amikor majd elzavarják innen.
Kora este aztán kiment az istállóba, és nekikészülődött a
tehénfejésnek. Elővette a kis sámlit, amit még apja készített, vödröt
tett a tehén alá, és elkezdte a fejést. Fél óra sem telt el, amikor
hallotta, ahogy egy könnyű kis kocsi hajt viskójuk elé. Felugrott, és
kisietett. Anyja már kint állt.
- Biztosan emlékszik rám, Mr. Colton. Sir William Abbott vagyok.
- Hogyne, uram. Jó estét kívánok. Nagyon sajnálom a történteket.
 - Hogyne, nem kétlem.
- Érdeklődhetek a kedves kisasszony hogyléte felől?
- A kisasszony jól van. Szerencsére már túl van az ijedségen is.
- Sir Abbott, nem is tudom, hogyan tehetném jóvá...
- Ne aggódjon, én már kitaláltam. Szükségem van egy intézőre.
Örülnék, ha számíthatnék magára.
Daniel mindent várt, csak ezt nem. Büntetés helyett, kitüntetés?
Már- már viccesnek találta, és hitte is meg nem, is.
- Ugye, nem tréfál az úr?
- Nem szokásom üzleti ügyek intézésekor tréfálkozni.
- És a gróf úr, már tud róla?
- Áldását adta.
- Tudja uram, én az édesanyámmal élek.
- Az édesanyjának is lesz dolga. Elvállalja?
- Hálásan köszönöm, Sir Abbott. Elvállalom.
A két férfi kezet rázott. Daniel nem bírta abbahagyni a vigyorgást.
Anyja a háttérben állt, és értetlenül bámulta a jelenetet.
- Mikor tud kezdeni?
- A gróf úrtól függ minden.
- Rendben. Akkor holnap magukért küldetek.
- Megtudhatom, hogy melyik birtokra gondolt azúr?
- Ne aggódjon. Nem kell messzire költöznie. Silver Forrestnek lesz
az intézője.
Mindenki tudta, hogy az az uradalom Lady Falion hozománya.
Abbott elment, Daniel ámulva fordult anyjához: - Elhiszi ezt
anyám? Ránk mosolygott a szerencse! Ella Golton nem tűnt ennyire
derűlátónak. Rossz érzéseit nem akarta fia nyakába zúdítani,
megjátszani meg nem szokta magát, így csak sarkon fordult és
bement a házba.
Daniel elképedt attól, ahogyan anyja reagált. Nehéz helyzetükben
ekkora csodáról nem is álmodhattak volna.
- Nem értem önt, anyám. Mi a gond? Óriási lehetőség pottyant az
ölünkbe! Innen nemsokára mennünk kellene. A gróf nem tud már
sokáig munkát adni ennyi földműves családnak. Apánknak nincs
lehetősége fogadni minket. Én kapnék állást, de mi lenne magával?
Nem látja, hogy az úr milyen kegyes hozzánk?
- Én ellennék, ne miattam aggódj. Foglalkozz csak magaddal!
- Az úr bocsássa meg, hálátlanságunkat. Csak ezért tudok most
fohászkodni.
- A saját lelked üdvéért fohászkodj, fiam. Kísérted a sorsot. Az
ördöggel cimborálsz.
Daniel egyik ámulatból esett a másikba. Anyja racionális ember
volt. Mindig két lábbal állt a földön. Az, hogy most mi zajlik benne,
csak az isten tudta, de őt felidegesítette. Sosem volt tiszteletlen
szüleivel, most azonban nem bírta türtőztetni magát.
- Mi baja van magának mostanában velem, anyám? Sosem tudok
a kedvében járni, pedig isten a tanúm rá, mennyire igyekszem.
Egyszerűbb lenne, ha őszintén beszélne hozzám. Nem kenyerem a
köntörfalazás. Elvárom a szülőmtől is, hogy ezzel viszont tiszteljen.
- Nem okoskodj nekem! Megéred a pénzed, és ezzel nagy bajba
sodorsz mindannyiunkat, hidd el.
- Miről beszél anyám?
- A kisasszonyról. A ladyről, ki másról? Vagy azt hiszed, teljesen
bolond vagyok?
Daniel arra gondolt, hogy nagybátyja elárulta.
 - Mi van a kisasszonnyal?
- Fiam! Ki miatt járnál hajnalban haza, ráadásul olyan leverten,
mintha kiirtották volna a családod?
- Lehetne az bárki más is. Sőt, sokkal inkább, mint a lady.
- Mondjuk egy férjes asszony? És hol lenne a férje?
- Vagy egy hajadon.
- Azt nem kellene ennyire titokban tartanod. Ráadásul, amikor a
kisasszony elutazott, te itthon töltötted az éjszakákat, azután jártál
ismét el, amikor megérkezett. Mondd, akkor hogy van ez?
- Hagyjuk anyám a múltat. Szót sem érdemel. Látja, új életet
kezdünk. Elmegyünk innen.
- Te világ ökre! - anyja elvesztette önuralmát. Kiabálva rontott
fiának. - Hát nem tudod, te, hogy hova szegődtél intézőnek?
- Silver Forrest...
- Az úr, aki felfogadott, Sir Abbott. Lady Cecilia Falion vőlegénye.
Mit hittél? Te is tudtad, hogy az a lány hozománya.
- Tudtam, hogy a hozománya, de nem élhetek örökké mások
árnyékéban. Egyébként meg az apja lehetne.
- Az ő köreikben az sosem számított. Vagyon a vagyonnal
házasodik.
- Ne beszéljen így anyám, nem tudhatjuk.
- Persze hogy nem!
Dühösen bement az istállóba, felszerszámozta lovát, és kilovagolt
arra a helyre ahol először találkozott a lánnyal. Végigpörgette
magában az elmúlt hónapok eseményeit, és úgy döntött, hogy nem
fog megfutamodni. Elment nagybátyjához. Elmesélte neki, hogy
anyja hogyan támadta le.
 - Ellának mindig is éles látása volt. Sosem tudtuk becsapni.
Átlátott a szitán - vigyorgott Sam.
- Remek asszony az anyám. Remélem, egyszer megbékél velem,
mert úgy határoztam, hogy nem utasítom vissza ezt a páratlan
ajánlatot. A kisasszonnyal sosem voltak terveink, nem is lehettek
volna. Nevetséges erről még csak beszélni is. Megviselt a dolog.
Összetörtem, nem tagadom, de talpra állok. Nem is kellek neki, még
csak arra sem méltatott, hogy személyesen közölje velem a hírt.
Férjhez megy. Kifejezhettem volna neki jókívánságaimat - mondta
gúnyosan.
- A fiatal lady is menekül valami elől. Nekem úgy tűnik. ■
- Ezt hogy érti bácsikám?
- Mi másért sietnének annyira ezzel az esküvővel? Mindenki még
van botránkozva. Legalábbis mi vidéki népek. Az előkelőségek úgy
látszik másképp gondolják.
Elmerengett a hallottakon. Talán nem is olyan egyszerű Cecília
helyzete, mint ahogyan ő azt gondolná?
Ezentúl csak magamra fogok gondolni. Semmi nem lesz fontosabb
saját érdekeimnél!
Másnap kora hajnalban érkezett a szekér, amire felpakolták
kevéske kis holmijukat, és elhagyták régi otthonukat.
Cecília túl volt az esküvőn. Megkönnyebbült. Azt remélte, hogy ami
még hátra van, sokkal egyszerűbb lesz.
A hatlovas hintó minden kényelemmel fel volt szerelve. Nászútjuk
az ifjú feleség kérésére Londonban volt. Állandó rosszulléteit így is
nehezen tudta leplezni Mindketten fáradtak voltak, amikor
megérkeztek a fényűző szállodába. Cecília állandóan mosolygott, azt
remélve, hogy ezzel bizonyítja végtelen boldogságát. Erre már csak
azért sem volt szükség, mert Abbott látta rajta az állandó
feszültséget, de ezt izgatottságának tudta be.
Nászéjszakájukat követő reggelen csendben ültek az asztalnál.
Mindketten gondolataikba voltak merültek. A teát a zöld növényekkel
körbevett teraszon fogyasztották el.
- Hogy érzi magát, Cecília kedves? - Abbott hangja inkább
kíváncsi, mint kedves volt, feleségét meg is lepve ezzel.
- Köszönöm, William, remekül. Remélem ön nemkülönben.
- Köszönöm kérdését, bár bevallom, hogy igen erőteljesen
foglalkoztat valami. Egy erkölcsi jellegű problémám van, amit
reményeim szerint tisztázhatok.
Cecília arca vérvörös lett. A félelem óriási súlyként zuhant
mellkasára, úgy érezte meg is fog fulladni. Nyugalmat erőltetett
magára, és negédes hangon szólalt meg, ami tovább fokozta férje
kételyeit.
- A felesége vagyok, uram. Mindenben hűséges társa. Ha
észrevétele van valamivel kapcsolatban, kérem ossza meg velem.
- A nászéjszakánkról ejtenék néhány szót.
- Ez illetlen, William. Hogyan is képzeli...
Abbott már nem volt az a tapasztalatlan ifjú férj, akit egy ilyen
mondattal el lehet hallgattatni. Rossz érzése volt, és utána kívánt
járni aggályának.
- Sajnálom, kedvesem. Valóban kényes természetű a dolog, de
kérem értse meg érzéseimet. Nem akarom megbántani, és tudnia
kell, hogy ez számomra sokkal kellemetlenebb, mint ahogyan azt
hinné, mégis tisztáznunk kell együttlétünket.
Abbott is szemérmes ember volt, nem volt ínyére ez a beszélgetés.
 - William, ne csigázzon, mondja el, mi történt, ami ennyire
felzaklatta.
Első együttlétük távolról sem volt tökéletes, ez a férfit annyira nem
is zavarta. Betudta felesége tapasztalatlanságának, félelmeinek, amit
viszont hiányolt, az el is gondolkodtatta.
- Nem is tudom, hogyan fogalmazzam meg, számomra is roppant
kínos. Nos, amikor a fiatal feleség először adja oda magát az urának,
annak konkrét jelei vannak, és ugye, kedvesem, ezt önnél nem
tapasztaltuk.
Abbott kínlódott. Ez a beszélgetés milliónyi félelemmel töltötte el.
Rettegett attól, hogy olyan dolgot tud meg imádott asszonyáról, ami
Örökre tönkreteheti boldogságát. Ezt ugyan nem akarta, de kételyek
között sem volt hajlandó élni.
Cecília már várta a kérdést. Sejtette, hogy el fog hangzani, és volt
ideje felkészülni a válaszra és a színielőadásra is. A kérdés látszólag
meglepte. Fejét lehajtotta, könnyeket hullatott, közben
halkanszipogott.
- Tapasztalatlan vagyok, uram, pedig az édesanyám felkészített a
nászéjszakára, és arra is, hogy miként fog zajlani. Azt is mondta,
hogy nem mindenkinél egyformák a jelek, de egy tapasztalt férfi
úgyis tudja, hogy ez természetes. És még azt is mondta az
édesanyám, hogy az én tisztességemhez kétség sem férhet, ezért
ezt a lehetőséget nem is firtatta tovább. Pedig, ha szegény tudta
volna, hogy a lánya milyen vádakkal kényszerül szembenézni.
Abbott egyre rosszabbul erezte magát. Felállt, síró felesége mellé
térdelt és megfogta kezét.
- Nehogy megharagudjon rám, kedvesem, önnek is sokkal jobb, ha
a köztünk lévő kérdéseket mindig tisztázzuk, és ezzel nem hagyjuk
párunkat kétségek között.
- Megértem, férjuram, de ön is értse meg, hogy ez a
legmegalázóbb dolog, ami egy ifjú feleséggel megtörténhet. Ha ezt
szegény apám, akinek rangja és elismertsége folytán tisztességéhez
kétség sem férhet, megtudná, bizonyára belehalna a szégyenbe -
felemelte fejét, selymes kezével pedig végigsimított a férfi csupasz
tarkóján, amitől az összerezzent, és még közelebb húzódott az
asszonyhoz.
Cecília mindent bevetett. A könnyeket, apját, rangját, nőiességét.
Tudta, milyen erőteljes hatással van a férfira, és nem volt rest ezt
kihasználni annak érdekében, hogy megőrizze a látszatot. Férjét nem
szerelemmel, de szerette, és jól érezte magát a társaságában, annak
ellenére is, hogy szerelme, aki iránt érzett haragja mólóban volt,
sokszor jutott eszébe. Daniel csodás teste, igéző szemei, lenyűgöző
mosolya, ölelése, suttogó szavai, egyre gyakrabban csengtek vissza
fülében. Elhatározásán azonban, hogy soha többé nem akarja látni,
nem volt hajlandó változtatni. Ez volt az egyetlen esélye arra, hogy
elfelejtse a férfit. Kiszeret belőle, és éli a nemesasszonyok
megszokott, kissé unalmas, de gondtalan életét.
- Cecília kedves, az édesapja soha nem tudhat meg semmit erről a
mi kis beszélgetésünkről. Soha nem hoznám önt ilyen kínos
helyzetbe.
- Rendben, William. Nekem sem szándékom botrányt szítani. Rossz
kezdete lenne ez a házasságunknak.
Mindketten megnyugodtak, és következő éjszakájuk feledtette a
férfival az első kudarcát.
Cecília mindent elkövetett, hogy férje jól érezze magát, és ehhez
nem is kellett különösebben színészkednie. Felgyorsultak körülötte az
események, és ő csak arra koncentrált, hogy senki ne vegye észre
áldott állapotát.
Terhességével már a negyedik hónap elején járt, rosszullétei
elmúltak, viszont hasa egyre jobban kezdett kitüremkedni. Étvágya is
megnőtt, magára szedett néhány kilót, amivel egy ideig könnyen
magyarázhatja majd gömbölyded formáit. A fűző sokat segített
állapota leplezésében, ugyanakkor rettegve viselte, mert sok
rémtörténetet hallott szorosan befűzött állapotos asszonyokról, akik
beteg vagy torz gyermeket szültek. Nem akart így járni.

Két hetet töltöttek Londonban. Abbott meglepetésnek szánta Silver

Forrest felújítását. Reményei szerint mindennel elkészülnek, mire ők
hazaérnek.
Bízott az új intézőben, aki elődje utasításait követve tanul majd
bele a szakmába. Tetszett neki Daniéi. Önmaga fiatalabb mását látta
benne, ő is eltökélt, határozott és büszke ember volt. Sosem
futamodott meg a kihívások elől. Mindent rá bízott, ami nem kis
feladat volt ugyan, de most aztán bizonyíthatta rátermettségét.

A birtok rendezett volt, Danielnek mégis azonnal támadtak ötletei

azzal kapcsolatosan, hogyan lehetne még pompázatosabbá
varázsolni. Sosem végzett intézői munkát, de bármit meg tudott
tanulni, és köztudottan jó szervezői készségekkel bírt.
Mr. Hobson az intéző, kedvesen fogadta. Körbevezette, majd
visszavitte a házhoz. Hellyel kínálta, és összefoglalta neki a lényeget.
- Ez lesz az maga portája, fiam. Mi a feleségemmel
visszaköltöztünk a faluba.
- Sajnálom, ha miattam...
- Emiatt ne aggódjon. Hónapok óta keressük az utódomat. Fájnak
a csontjaim, kiöregedtem már a szakmából - viccelődött kedélyesen
az öreg.
- Nem bírok úgy helytállni, mint régen. Egyszerre kell húsz helyen
lenni. Mindenkit ismerni, követni sasszemmel ez eseményeket. Még
nem tudja, de olyan apróságokon borulhat a napi terv, mint hogy a
tehenésznek gyereke születik. Ki gondolná, nem igaz? Rendelni kell a
fogyóban lévő eszközökből, termékekből, tartani a kapcsolatot a
szállítókkal, a béresekkel és a gazdával is. Kimerítő munka, de
megfizetik.
- Meddig lesz mellettem, uram?
- Csak ameddig feltétlenül szükséges. Reggeli órákban érkezem, és
ebédig terveztem, hogy maradok. Az bőven elég magának.
Megtanítom a könyvek vezetésére. Talán az a legkacifántosabb. A
többit maga is tudja, csak egy rendszert kell kialakítania.
- Mindent elkövetek majd, hogy helytálljak.
- Abban biztos vagyok. Az új gazda mesélt ám magáról. Hogy
megmentette az unokahúgát.
- Azt is elmesélte, hogy én okoztam a balesetet?
- A mindenségit neki! Nem mondta. Aztán mégis magát kérte fel
intézőnek?
- Magam is csodálkoztam a dolog felett.
 - Valamit tudhat kegyelmed, ha ennek ellenére is itt van.
- Majd megfejtjük, hogy mi az - nyújtott kezet kedvesen Daniel.
Ella Colton egy cselédszobát kapott a személyzeti szárnyban.
Sokkal kényelmesebbet, mint amit valaha is látott, pedig nagyon
szegényes volt a bútorzata. A konyhára osztották be, aminek nem
örült túlságosan, de néhány nap múlva áldotta jó sorát. Csendes
asszony volt, nem pletykálkodott, nem kotnyeleskedett más dolgába,
tette amit kértek tőle, könnyen alkalmazkodott, megkedvelték a
többiek.
Daniel viszont nem tudta olyan könnyen venni az akadályokat,
mint szerette volna. Egy hét is eltelt már, de önállóan képtelen volt
boldogulni, és ennek elkeseredésében hangot is adott.
- Nekem nem sikerült rájönnöm, hogy Sir Abbott miért tartott
érdemesnek erre az állásra.
- Ne keseredjen, fiam. Nem könnyű az intézők dolga. Ha az volna,
mindenki az akarna lenni. A gróf igaz, hogy kényes ember, de már
hosszú hónapok óta nem talált senkit a posztra, pedig sürgette ám
rendesen.
- Kedves magától, hogy vigasztal. Hasznavehetetlennek érzem
magam, amikor a könyveket írja. Az a sok szám, a megrendelések, a
kiadások, bevételek. Nem lesz egyszerű. Remélem nem szökök meg,
még mielőtt beletanulnék.
- Nem, fog Mr. Colton. Jó szemem van nekem az ilyesmihez. Én
még annak idején a fiamnak szántam a helyemet. Még kiskölyök
volt, amikor letárgyaltam a gazdával. Azt ígérte, hogy ha a fiú
érdemes lesz rá, számíthat az állásra. Jack öt évesen már úgy ülte
meg a lovat, hogy csodájára jártak. A szekér kerekét egyedül is fel
tudta volna szerelni. Jól bánt a számokkal és az emberekkel is. Én
mondom, ha az úr másképpen nem rendeli, most ő lenne itt
helyettem.
Megsajnálta az öreget, látszott rajta, hogy küszködik a könnyeivel.
- Részvétem Mr. Hobson.
- Ó, jaj! Nem halt meg a fiam. Isten őrizzen meg minket a
tragédiától.
Daniel zavarba jött.
- Elnézést. Nem is tudom, miért hittem azt, hogy már nem... - nem
merte kimondani, hogy már nem él.
- A fiam katonaember. Büszke vagyok rá. Egy igazi hős. Mindig is
az akart lenni; én nem vettem komolyan, gondoltam, majd kinövi ezt
a butaságot, de nem így lett. Az úr mindig eligazgat minket, hogy
ráleljünk az utunkra.
- Gondolja, hogy ez így van?
- Tudom, hogy így van. Nekünk nincs is más dolgunk, mint
cselekedni, amit helyesnek vélünk, a többi isten kezében van.
- Akkor én nem véletlenül vagyok itt. Mindjárt jobb lett a kedvem -
vigyorgott meggyőződéssel.

Neka örült, hogy egyedül maradhatott a házban. Cecília nászúton

volt. A gróf és a felesége Londonba utaztak.
Napok múlva megérkeznek az ifjú házasok, neki pedig mennie kell
Silver Forrestbe. Lépésről lépésre felépített terve kártyavárként dőlt
össze.
 Borzasztó állapotban volt. Bement a nagyszalonba, és megállt az
óriási, egész falat eltakaró tükör előtt. Nézte magát, az üvegen
megcsillanó napsugarat, a kora ősz játszadozó fényeit, majd nézte
arcán legördülő könnycseppjeit, dísztelen, fakó ruháját, szoknyája
alól kilátszódó kopott cipőjét. Végigmérte magát, és még inkább
elszomorodott. Hazarohant anyjához, és zokogva borult a nyakába.
- Én is szép vagyok, anyám. És csinos is vagyok. Okosnak
tartanak, kedvesnek és bűntelen vagyok.
- Az vagy kislányom. Ne sírj, lelkem. Mi történt?
- Néztem magam a tükörben, utáltam a csúnya ruhámat, a szoros
fonatokból álló kortyomat, és arra jöttem rá, hogy csak a bőröm
színe más. Ha szép ruhákba öltöznék, szép lennék én is - annyira
zokogott, hogy szavai alig voltak kivehetőek.
- Szép vagy, leikecském. Ugyanolyan vagy, mint azok, akiknek más
a bőrük színe.
- Akkor miért kell a fehéreket szolgálnom?
Olyankor szakad meg az anyai szív, amikor sírni látja a gyermekét,
és nem tud bajára orvosságot.
- Elemészted magad, kislányom. Hagyd ezt a sok gondolkodást.
Nem szabad nekünk ezeken a dolgokon törnünk a fejünket.
- Mondja meg, anyám mit tegyek. Ki akartam szakadni ebből a
nyomorúságos életből, ki akartam törni, és most egy elkényeztetett,
önző szajha akadályoz meg engem abban, hogy meg valósítsam az
álmomat.
- Isten legyen irgalmas hozzád, te lány. Miket mondasz a
kisasszonyról. Meg ne hallja valaki, mert nyomban felakasztanak
mindkettőnket.
- Akaszthatnak! Mi végre élünk ezen a földön?
 - Azt mondtad, hogy a kisasszony megváltozott. Egyre kedvesebb
hozzád.
- A kisasszony éppen olyan, mint az időjárás. Sosem lehet tudni
milyen a hangulata. Maradt volna ugyanolyan gonosz dög, mint
amilyen volt, úgy legalább tudnám, mire számítsak.
- Zordan látod a világot most, Neka. Pihenj le kislányom. Jót fog
tenni.
- Anyám, mondja még nekem, mi lesz most velem? A grófot
sakkban tudtam volna tartani azzal, hogy a fiam az ő vére, de a
kisasszonyt ez nem fogja érdekelni.
- Nem biztos, hogy fiad lesz. A terved őrültség. Nem bírom
felfogni, hogy találhattál ki ekkora ostobaságot. Ugye nem gondolod
komolyan, hogy a grófot érdekelni fogja, hogy gyereket szülsz neki?
- Az ő gyerekét szülöm meg.
- Ennyire nem lehetsz naiv, kislányom. El tudod te képzelni, hány
zabigyerek szaladgál a rabszolgák között, akiknek nemesi vér
csörgedezik az ereiben? Hallottál te egy olyan esetről is, hogy
elismerték volna a nemesek az apaságot? Ostoba vagy!
Rettenetesen az vagy! Haragszom magamra is, amiért hagytalak egy
ilyen buta tervbe beleszédüli.
- Mit kellett volna tennie, anyám?
- Megfojtani, lányom...
- Jobb lett volna mindenkinek. Tudom én is - ismét zokogásban
tört ki. - Azt hiszi, nem bántam már meg ezt az egész cirkuszt? örült
terv volt, belátom.
Mirembe sajnálta lányát. Féltette, hogy őrült elképzelése
végzetesnek bizonyul. Imádkozott megbocsátásért.
Preston soha nem tapasztalt harmóniában élt Rebecanál. Szerette a
munkáját, jól megfizették, és magánélete is lassan kiteljesedni
látszott, óvatosan közelített az asszony felé. Ez volt az első olyan
hódítása, amit komolyan is gondolt. Hosszú távra tervezett, egy
életre. Elhatározta, hogy ha minden jól alakul, év végén megkéri a
kezét, aztán meg bemutatja anyjának és bátyjának. Rebeca
viselkedése teljesen megváltozott irányába, amióta hivatalosan is
udvarolni kezdett neki. Azóta
lett sokkal tartózkodóbb és egyben kedvesebb is.
Visszafogottabban- öltözködött, a vendégektől pedig nagyobb
távolságot tartott. Preston tudta, hogy ez a legékesebb jele annak,
hogy ő élete legjobb döntése. Alig ismerte, de napról napra jobban
szerette.
Jó páros voltak ők ketten.

Cecilia jó hangulatban érkezett meg szülei házába. Együtt ebédelt a

nagycsalád. Fivérei is jelen voltak. Felszabadultan beszélgettek, még
Cecília is jól érezte magát. Sikerült titkolt terhessége miatti
aggodalmát rövid időre elfelednie. Késő délután átmentek Silver
Forestbe, és az ifjú feleség egyik ámulatból a másikba esett, látva a
gyönyörűen felújított parkot, lakosztályokat és termeket.
- William, ez éppen olyan, mint amilyennek megálmodtam.
 - Ez nem véletlen, Cecília kedves. Édesanyja nagy segítségére volt
az új intézőnek.
- Új intézője van a birtoknak? És mi lett Mr. Hobsonnal?
- Ő is itt volt. Mindenben állt rendelkezésünkre, de mint ön is
tudja, nem képes már egész nap végezni ezt a fárasztó munkát.
- Sajnálom.
- Holnap körbenézünk, és megcsodáljuk azokat a felújításokat és
átalakításokat, amik reményeim szerint elnyerik majd mindkettőnk
tetszését. Nagy részüket még jómagam sem láttam.
- Ahogy óhajtja, William.
Kora reggel felkeltek. Mindketten izgatottak voltak, hiszen az év
jelentős részét Silver Forstben fogják tölteni. Cecília jókedvű volt.
Kényelmes, abroncs nélküli ruhát vett fel, haját szabadon hagyta,
fejére könnyű kis kalapot tűzött. Sárga kendőt terített vállára, ami jól
kiegészítette tengerkék színű ruháját. Lassan sétált le a lépcsőn,
William szíve nagyot dobbant, amikor meglátta feleségét.
- Ön annyira gyönyörű ma reggel, kedvesem. Hová bújik, majd a
nap szégyenében?
- Maga javíthatatlan, William - mosolygott felesége.
Fürdött a férfi hangzatos bókjaiban. Férje tudta hogyan vegye le
lábáról ifjú feleségét, ami nem volt könnyű feladat, lévén, hogy
gyönyörű volt, hozzá volt szokva ahhoz, hogy sokan bálványozták.
- Iderendeltem a kis fogatot.
- Inkább sétálnék, ha nem bánja. Hiányzott a vidéki levegő.
William a világból is kigyalogolt volna felesége kedvéért, minden
pillanatban leste kívánságait.
A fiatalasszony belekarolt, és lassan sétálták körbe a parkosított
részt.
 Cecília beszippantotta a friss vidéki levegő hamisítatlan illatát.
- Számomra a kert mindenkor a nyugalom, a biztonság, a
teremtett rend és harmónia helye, ahol a külvilág zűrzavarától
elvonulva békére lelhetek.
- Én korábban pusztán a sok munka és a zaklatott hétköznapok
elől menekültem a természetbe.
- Ösztönösen cselekedett William. Ilyen környezetben a lélek
lecsendesülhet, az elme erőt meríthet, a test megpihenhet.
- Fiatal éveire rácáfolnak bölcs szavai - megállt, szembefordult
feleségével, és gyengéden megcsókolta.
Cecíliának nem volt kedvére, hogy férje lépten nyomon jelét adta
szerelmének, de tekintettel még megoldatlan kényes helyzetére,
nem mert ellenkezni. Inkább baráti szeretetet érzett iránta és
bárhogyan is igyekezett, eddig nem tudta kiverni fejéből és kiűzni
leikéből Danielt. Sokszor kapta magát azon, hogy elábrándozik és
még mindig képes volt élénken felidézni a férfival töltött órákat.
William meglátta az intéző kocsiját, és odavezette feleségét.
- Jöjjön kedvesem. Bemutatok önnek valakit - Daniel éppen
magokat hozott, azt pakolták le.
Tudta, hogy a gazdáék megérkeztek, lélekben felkészült a
találkozásra. Amint meghallotta a hangokat, azonnal előresietett, és
széles mosollyal üdvözölte a házaspárt.
- Jó napot kívánok! Abbott úr, Mrs. Abbott! - vette le a kalapját, és
hajolt meg kissé előttük. - Isten hozta magukat itthon. Engedjék
meg, hogy az egész gazdaság nevében kifejezzem jókívánságaimat.
Cecília ledermedt. Daniellel ellentétben ő nem volt felkészülve a
találkozásra. Nézte azt a tökéletes férfit, aki egykor a szerelme volt,
látta rajta a fesztelenséget, talán nemtörődömséget, és mintha
mosolya is őszinte lett volna. Ennyit jelentett a férfinak? Ilyen hamar
elfelejtette őt? Érzések milliói kerítették hatalmukba egyszerre a
dühtől a szenvedélyig. Meglepetésében nem tudott racionális
maradni, pedig nagy szüksége lett volna józan eszére, ha nem akar
gyanút ültetni férje fejébe.
- Köszönjük Mr. Colton. Önök, ha jól tudom, már ismerik egymást.
- Nem, nem ismerjük - vágta rá Cecília férje legnagyobb
döbbenetére.
- Édesapja mesélte, hogy az úr találta meg...
- Ó, hát persze. Már emlékszem.
Ez a goromba viselkedés feszélyezetté tette a további társalgást,
így Abbott hamarosan elköszönt Danieltől, és visszatértek a
palotába.
- Nem értem, kedvesem, mi volt a kinti jelenet.
Cecilia elképesztően szégyellte magát. Úgy viselkedett, mint egy
éretlen kamasz. Azt hitte magáról, hogy sokkal higgadtabb tud lenni
váratlan helyzetekben, de csalódnia kellett.
- Magam sem tudom. Egyszerűen csak nem volt kedvem csevegni.
- Nem hinném, hogy jó fényt vet ránk, ha így bánunk másokkal.
- Ugyan már William, ez csak egy paraszt.
Abbott ereiben megfagyott a vér. Érzékeny pontján találták célba;
erről soha, senkinek nem mesélt, és reményei szerint soha nem is
fog. Ismét bebizonyosodott, hogy mennyire félreismerte az asszonyt.
Csalódottságának nem bírt nem hangot adni.
- Nem tudtam, hogy ilyen lesújtó véleménnyel van azokról, akik
munkájának köszönhetően ekkora kényelmet élvezhet, asszonyom.
Már kiismerte férjét annyira, hogy tudta, ha asszonyomnak
szólítja, valami nem tetszik neki. Dühös volt, amiért állandó
megalkuvásra késztette terhessége. Várta a percet, amikor megszüli
gyermekét, és átveszi magától értetődő hatalmát házasságában.
- William, magyarázkodásra késztet, pedig én csak egy boldog ifjú
feleség vagyok, aki kettesben akart lenni férjurával. Kérem, hagyja
meg számomra a szemérem leplét. Ne kelljen kendőzetlenül
fitogtassam érzéseimet csak azért, hogy magának megmagyarázzam
tetteimet.
Ez telitalálat volt. A férfi elérzékenyült, de emlékeiből nem tudta
kitörölni a történteket, különösen, hogy másnap egy még bizarrabb
diskurzusnak volt akaratlanul is fültanúja.
Fáradtan érkeztek meg apósáékhoz, és Abbott türelmetlen
voltamért másnap Londonba kellett utaznia, és még el kellett igazítsa
az intézőt az erdőtelepítéssel kapcsolatban.
A vacsorát már nem mondhatta le, tiszteletlenségnek számított
volna. Úgy tervezte, hogy amennyire csak tudja, sietteti az
eseményeket, hogy időben visszaérjenek Silver Forestbe.
Már a desszertnél tartottak, amikor Cecília apjához fordult:
- Édesapám, Nekát szeretném elvinni magammal, ha nincs
ellenére.
Lord Faiionnak nagyon is ellenére volt, de nyíltan nem fejezhette ki
aggályait, inkább rögtönzött.
- Arra semmi szükség nem lesz kislányom. Úgy tudom, hogy kellő
személyzettel rendelkeztek,
- Neka nekem több, mint személyzet, ön is tudja édesapám, hiszen
már évek óta áll a szolgálatomban.
- Anyádnak is szüksége van rá, nem igaz kedvesem? - kérdezte
feleségét, aki a szokottól eltérően, ellenkezet urával.
 - A kislányunknak bizonyára nagyobb szüksége van rá, hiszen mint
ahogyan ő is utalt rá, megszokták már egymást.
A lord nem tiltakozhatott tovább, gyanút keltett volna
mindenkiben. Mosolyt erőltetett magára, és engedékeny apaként
válaszolt:
- Ha ragaszkodsz hozzá kislányom, és édesanyád áldását adja rá,
nekem igazán mindegy.
- Anyám biztosan talál majd másik cselédet, olyan sok van belőlük
a birtokon. Nekik meg teljesen mindegy hol vannak és kit szolgálnak.
- Ezt hogy érti, Cecilia - akadt fenn férje a megjegyzésen.
- Arra utalok, hogy mindegy nekik mit csinálnak. Az a lényeg, hogy
számunkra hasznos területen foglalkoztassuk őket.
Abbott ismét ledöbbent, egyúttal egyre tisztább képet kapott a
gyönyörű lady lelkének sötét oldaláról. Csalódottságát nem tudta
leplezni, de nem is volt rá szükség, mert a családból csak ő akadt
fenn a megjegyzésen. A többiek kedélyesen csevegtek
asztaltársukkal.
Már szürkült mire hazaértek. Cecilia nyűgös volt, mindenbe
belekötött, így férje jobbnak látta, ha magára hagyja, amúgy is meg
kellett keresse Danielt.
A fiatal férfi egy fa tövében ült. Pipázott. Abbottot meglepte.
- Nem is tudtam, hogy pipázik - vigyorgott rá.
- Csakis olyankor, amikor nagyon elégedett vagyok az aznapi
teljesítményemmel, ezért ritka alkalmak az ilyenek - közben talpra
ugrott, és komoly képet igyekezett magára ölteni.
Itt állt előtte a férfi, aki elvette feleségül az ő szerelmét. Gyűlölnie
kellene, ehhez képest erőlködnie kell, hogy ne kedvelje.
 - Nekem nem tűnik lusta embernek - kedveskedett őszintén
Abbott.
- Az valóban nem vagyok, sokkal inkább kritikus. Tudom, hogy
minden teljesítménynél lehet még többet nyújtani. Folyamatosan
erre törekszem.
- Nekem ez csak kedvez - veregette meg Daniel vállát; tetszett
neki a férfi munkához és élethez való hozzáállása. - Még nem volt
alkalmam megköszönni, hogy elfogadta az állást.
- Ugyan már, Sir Abbott. Én kell köszönetét mondjak. És őszintén
megmondom, hogy nagyon meglepett az ajánlattal, és még most
sem tudom, hogy minek köszönhetem.
- Magának köszönheti. Kizárólag saját magának. Ön okozta a
balesetet, amiért maximális felelősséget vállalt, és hideg fejjel volt
képes intézkedni egy olyan kritikus helyzetben, amikor maga volt a
bűnbak. Nem kezdett el magyarázkodni, hárítani. Nem akarok
hízelegni, de maga az egyik legkorrektebb ember, akivel az utóbbi
időben találkoztam, és én ilyen emberekkel szeretek együtt dolgozni.
Az intézői egy bizalmi állás, nem könnyű arra érdemes személyt
találni.
Daniel állt némán, reagálni sem tudott, mert egész egyszerűen
majdhogynem könnyekig hatódott a hallottaktól. Senki sem
magasztalta még fel ennyire, és felfokozott érzéseit csak tetézte,
hogy éppen az a férfi tette ezt, aki ellen nem is olyan rég még
bosszút tervezett.
Abbott látta rajta a meghatódottságot, és még jobban a szívébe
zárta védencét, majd segítségére sietett:
- Térjünk is a tárgyra Mr. Colion. A felújítások miatt kivágott
erdőrészt szeretném, ha újratelepítenénk. Mi a véleménye?
 Daniel ahhoz sem volt szokva, hogy megkérdezzék a véleményét.
A munka kiosztása és a munkások irányítása nem okozott neki
gondot. Egyenrangúak voltak ők a munkában és az életben is, de
egy dúsgazdag mágnás más lapra tartozott.
- Nagyszerű ötlet, uram. Magam is javasoltam volna. Ez a
gyakorlat már bevált a gróf úrnál is.
Nincs szüksége szántóra, és a terület még nem is lenne egyelőre
arra alkalmas.
- Akkor egyeztessen Hobsonnal, és lássanak neki, amint lehet.
Egyébként hogy tetszik az intézői állás? Hogy boldogul vele?
- Bele fogok tanulni. Nagy segítségemre van Mr. Hobson. Nélküle
nem lennék most ilyen magabiztos. Vérbeli irányító az öreg, és
türelmes a zöldfülűvel - célzott itt magára Daniel.
- Sejtettem, hogy maguk szót értenek majd egymással. Erről jut
eszembe, elnézést kérek a feleségem nevében a múltkori incidens
miatt. Tudja mostanában annyira fáradt, és az utazás is megviselte.
- Szót sem érdemel, uram.
- Köszönöm, Mr. Colton.
- Daniel. Kérem, szólítson Danielnek - Abbott érezte, mekkora
súlya van ennek a felajánlásnak.
- Köszönöm Daniel.
- Szavába vágtam, elnézést!
- Ugyan, kérem - mosolygott Abbott, majd folyatta. - Hajnalban
Londonba utazom, és csak hétvégén térek vissza. Hálás lennék, ha
szemmel tartaná a palota ügyeit is.
- Mire gondol, uram? - torkában gombóc keletkezett és remegett a
hangja, amikor megszólalt.
 - Semmi különösre, de ha időnként megkérdezné Mrs. Scottot,
hogy rendben menne-e a dolgok, megköszönném.
- Természetesen, számíthat rám.
- Mrs. Scott zsémbes vénasszony, de évtizedek óta szolgálja a
családot, és állítólag szigorú modora ellenére vajból van a szíve.
Abbott elment, Daniel gondolataiba merült. Szívesebben gyűlölte
volna munkaadóját, de képtelen volt rá.

Neka életében nem volt még ennyire elkeseredett, mint most. Okos
nőnek tartották, de ő eszetlen, kétségbeesett tervével rácáfolt erre.
Anyja egyre jobban aggódott kettejük jövője miatt.
- A gróf bele kellene egyezzen abba, hogy férjet keress magadnak.
Akkor megoldódna a helyzeted.
- Még, ha sikerülne is, mennyi az esély arra, hogy fekete gyereket
szülök?
- Rengeteg esély.
- Mennyi? Emlékezzen anyám Rose esetére, aki fehér gyereket
szült.
- Miért is kellett neked ilyen őrült dolgot kieszelned? Nem elégedtél
meg kiváltságos helyzeteddel.
- Anyám, maga is tudja, hogy ez nem szól örökre. Egyszer én is
megöregszem, úgyis eldobna a gróf. Akkor szabadítana majd fel
minket. És hova mennénk? Kinek kell két fekete öregasszony? Ezen
gondolkozzon anyám, mielőtt átkot szór a fejemre. Beismerem, hogy
átgondolatlan ötlet volt. Kétségbeesésében az ember nem látja a
buktatókat. Maga is tudja milyen ez. Amikor a gróf magáévá tett,
kisajátított, maga sem sietett megmenteni engem.
- Mit tehettem volna, kislányom?
- Semmit, de akkor legalább ne szidalmazzon amiatt, hogy én
megpróbáltam tenni valamit. Terveket szövögettem. Éppen Rose
esete ösztönzött erre. Amikor az intézőnek megszülte a gyerekét, az
magához vette. Ott élt vele a faluban.
- Igen, mint a szolgája.
- Mindenki tudta, hogy nem az, és most is jó élete van. A gyerekét
tanító neveli, ő maga pedig háztartást vezet.
- Szerencséje volt.
- A szerencse nem válogat. Én is járhatok még így.
- Ezek szerint még reménykedsz?
- Cecília elvisz magához. Át kell mindent gondolnom. Új tervekre
van szükségem.
- Inkább hagyd a tervezgetést, majd az úr eligazítja a dolgaid.
Neka annyira nem bízott az úr terveiben, még akkor sem, ha neki
semmi használható ötlet sem jutott eszébe. Belátta, hogy hagynia
kell magát sodródni az eseményekkel egy darabig. Minden
összeesküdött ellene. Cecília hirtelen jött házasságát csak tetézte,
hogy el akarta vinni őt magával Silver Forrestbe, majd onnan
Londonba. Belefáradt.
- Legyen minden úgy, ahogyan lennie kell, anyám.
- Helyes gondolat, lányom.
Lord Falion haragudott erőszakos lányára. Ötlete sem volt arra,
hogyan akadályozhatná meg, hogy elvigye magával a rabszolgalányt.
Éjjel kiült a palota óriási teraszára, és merengett a szeretetről, arról
az érzésről, aminek hatására az ember boldogságot érez.
Egykedvűen állapította meg, hogy nem érez senki iránt olyan
mértékű szeretetet, ami említésre méltó lenne. Talán a fia Stanley,
de az is inkább ragaszkodás. Nem zavarta a felismerés, öt sem
szerette senki csak a nagyanyja, akinek az emléke még ma is
melegséggel töltötte el. ősz, hajlott hátú öregasszony volt, sokat
mesélt neki más világokról, idegen emberekről, kisfiúként
megbabonázva hallgatta, aztán ő is elment. Szép halála volt. Este
lefeküdt, és reggel már nem ébredt fel.
A gróf kinyújtózott, megmozgatta elzsibbadt tagjait, már jó ideje
itt időzött. Felnézett a csillagok sokaságától sziporkázó égboltra. A
vakítóan fénylő sarló alakú hold megvilágította a gyönyörű kertet,
amire fátyolszerű pára telepedett, összefogta magán köntösét, és
tovább elmélkedett. Nekát akarta; nem hagyhatta kicsúszni karmai
közül jól beidomított játékszerét. „Bármi áron akarom!” mondta ki
hangosan a szavakat és abban a pillanatban ördögi terv bontakozott
ki előtte. Elégedetten állt fel és hagyta magára a neszező
természetet. Ki kellett dolgoznia eszelős ötletének részleteit.
Cecília örült, hogy egyedül ébredt a hitvesi ágyban. Amióta
találkozott Daniellel rosszul aludt, és állandó letargia gyötörte. Nem
volt senki, akivel megoszthatta volna bánatát. Állapota, a szüléstől
való félelem, valamint a tény, hogy három hónapos volt a terhe,
amikor először közösült férjével, teljesen felemésztették. Komornája
segítségével felöltözött, Ivott egy teát, majd átsétált a keleti
szárnyba, ahol egy egész szoba őrizte gyerekkori emlékeit Két évvel
ezelőtt maga kérte anyját, hogy vitesse át dolgait. Benyitott, és a
faragásokkal díszített asztalhoz lépett. Kis, kulcsos fiók rejtette
gyermeki énjének kincseit. Elkezdte kipakolni a benne lévő dolgokat.
Masnik, kövek, ezüst medálok, aprócska, faragott játékok. Könnyek
szöktek szemébe, maga sem tudta miért. Az utóbbi időben egyre
érzékenyebb volt. Erőt vett magán, és benyúlt az asztalka rejtett
rekeszébe, ahonnan piros emlékkönyvét emelte ki. Kinyitotta, és
visszaolvasta rég írt bejegyzéseit.
Miközben olvasott, kicsordultak könnyet A gyerekkori emlékei
felerősítették benne Daniel iránti érzéseit. Hogyan tartsa távol
magától a vágyakozást, ha a vágyott férfi ennyire közel van.
Nehezen tudta összeszedni magát, nem volt kedve erősnek lenni.

Daniel mindeközben tette a dolgát. Nem gondolkozott, nem

tervezett, pusztán két dologra koncentrált: a felejtésre és a túlélésre.
Legutóbbi találkozása Cecíliával nem sértette, bármennyire is
hihette azt a gazda. Abban erősítette meg, hogy nem közömbös még
számára, és ez kis elégtételt adott a férfinak.
Meglátogatta nagybátyját.
- Tudja bácsikám, kigyógyulok az érzésből. Hamarosan elfeledem
őt, de amikor hónapok után megláttam... A szél a hajával játszott,
ruhája lazán simult testéhez. Ott nehezen tudtam szenvtelen
maradni, pedig azt hittem erős vagyok.
- Az vagy, fiam, de az állást nem kellett volna elfogadni.
- Nem tudtam, hogy ennyire nehéz lesz. Egyébként sem futhatok
egy életen át.
 - Az már biztos. Daniel az úri kisasszonyok nem mindig olyan
erkölcsösek ám, mint azt sokszor hinné a parasztember. Kénye-
kedvük szerint játszanak a magunkfajtával.
- Mit akar ezzel bácsikám?
. - Nem hagyhatod magad újra behálózni, mert az a véget
jelentené számodra. Már nemcsak az apjától, hanem a férjétől is
félhetsz.
- Rendes ember a férje. Sosem hittem volna, hogy így fogok
beszélni róla.
- Tartózkodj az asszonytól!
- Nem is tehetnék mást.
Cecília másnap elment a szüleihez, ahol összecsomagoltatta Neka
holmiját, és átköltöztette magához. Látta a nőn, hogy nem lelkesedik
az ötletért, és ez meglepő módon rosszul esett neki.
- A szobád itt lesz ezen a folyosón, nem messze az enyémtől.
- Nem a cselédszálláson kapok helyet?
- Az egyik vendégszobát rendeztettem be neked. Remélem
tetszeni fog.
- Köszönöm, kisasszony, illetve asszonyom.
- Hozzászoksz majd az új titulushoz. Még nekem is szoknom kell -
nevetett fel. - Láttam rajtad, hogy nincs ínyedre a költözés.
- Nem akartam megbántani, asszonyom.
- Nem baj. Egyszer még hálás leszel miatta.
- Ezt hogy érti, asszonyom?
- Úgy értem, hogy bölcs dolog az okosabbra hallgatni, főleg, ha
nincs is választásunk - Cecília mindig jól bánt a szavakkal, főleg
amikor fegyverként használta azokat.
 Neka szembefordult vele. Sütött róla a gyűlölet, szólni mégsem
mert, helyette elmosolyodott, sarkon fordult és kiment.
Másnap reggel már bánta, hogy ismét megbántotta Nekát, és
engesztelni próbálta:
- Tegnap este fáradt voltam. Nem akartalak megbántani.
Tulajdonképpen nem sértésnek szántam.
Nekának elege volt abból, hogy vele bárki bármit megtehetett.
- Hídja asszonyom, én nem vagyok abban a szerencsés
helyzetben, hogy válogathassak. Ki vagyok szolgáltatva a
szerencsének, de legfőképpen a gazdáim hangulatának - soha az
életben nem mert ilyen nyíltan hangot adni elégedetlenségének.
Ő maga is meglepődött ezen, Cecília nemkülönben.
Különös hangulat uralkodott a birtokon; a harag és a szenvedés
felhője lebegte körül.
A következő napok gyorsan elteltek. Cecília vendégeket fogadott.
Unokanővérei látogatták meg, és nekik köszönhetően akkora volt a
nyüzsgés, hogy senkinek nem volt ideje lelki gondjaival foglalkozni.
Arra a néhány napra vidámság költözött az ódon falak közé,
gyerekek hangos sivalkodása csalt mosolyt a haragos arcokra. Cecília
valósággal kivirult. Legidősebb nővére, anyai nagybátyjának lánya
két gyermekét hozta magával, akik gondoskodtak a folyamatos jó
hangulatról. Elnézte selymes arcocskájukat, felhőtlen boldogságukat
és könny szökött a szemébe. A gyerekek anyja, Jessica nagyon
szerette Cecíliát. Hat év volt köztük a korkülönbség, mégis jól
kijöttek egymással. Kisgyermekként azért, mert Jessica okos
szavakkal vagy éppen egy-egy nagy pofonnal, de ügyesen kezelte a
lány hisztériáit. Később aztán egymás riválisai voltak a bálokon, de
ez is szórakoztatta őket.
 Jessicának már megérkezésekor feltűnt unokahúga különös
magatartása, megváltozott külleme. Most, hogy sírni látta, odaült
hozzá, majd elhívta sétálni.
Érezte, hogy gondjai vannak, de nem faggatta, viszont biztosította
támogatásáról és feltétlen bizalmáról. Cecíliának, aki hosszú hónapok
óta őrlődött a körülötte zajló egyre kacifántosabb események
forgatagában, csak ennyi kellett ahhoz, hogy megnyíljon. Végre
megoszthatta valakivel édes, ugyanakkor sötét titkait, tanácsot és
segítséget remélve.
Hol sírva, hol nevetve zúdította nővérére panaszáradatát.
- Még soha nem hallottam, ilyen izgalmas, zűrzavaros és
félelmetes történetet. Haragszom rád, amiért eddig nem osztottad
meg velem gondjaidat, és nem tagadom azt sem, hogy
helytelenítem a viselkedésed. Több erkölcsi tartást feltételeztem
rólad húgom - Jessica dühös, de féltő gonddal korholta Cecíliát.
- De ugye nem árulod el a titkom, Jess?
- Hogy is képzeled, Cecilia, de azt ne várd, hogy megdicsérjelek,
amiért úgy viselkedtél, mint egy ringyó.
Ceciliát kellemetlenül érintették a szavak, de tűrte, mert végre
vezekelhetett általuk. Tartott Jessicától. Ő volt az okosabb, a
talpraesettebb, és ennek köszönhetően övé volt mindig az utolsó
szó. A fiatal lány azt remélte, hogy ő biztosan tudja majd mit kell
tenni ebben a helyzetben.
- Nem volt jó ötlet most hozzámenni Sir Abbothoz.
- Így legalább a gyermekem házasságban születik. William lesz az
apja, aki szeretni fogja.
- Megörültél, te eszetlen! Ez már biztos. Mit fogsz mondani neki,
amikor megszülöd a gyermeket, aki elméletileg koraszülött lesz?
 - Sokat gondolkodtam ezen is.
- És mire jutottál?
- Semmire. Bízom az úrban.
- Az úrban, aki arra int, hogy ne paráználkodj?
- Az, hogy a pokolra kerülök, már nem is kérdés.
- Szereted még azt a férfit?
- Danielt? Éjszakánként nagyon szeretem, de nappal haragszom
rá. Te ezt nem értheted.
- Talán mégis értem.
Cecília óriási megkönnyebbülést érzett attól, hogy megoszthatta
valakivel félelmeit, érzéseit.
- Mondd Jess, mit tegyek?
- Még nem tudom. Át kell gondoljuk, de készülj fel minden
eshetőségre.
Mire Abbott hazaért, Cecília sokkal összeszedettebb volt. Sokat
javított kédélyállapotán, hogy lett egy cinkostársa. Jessicávál
megbeszélték, hogy két hét múlva bejelenti férjének terhességét.
Abbott sokat ingázott, feleségét hiába kérlelte, sosem tartott vele,
amikor otthon tartózkodott, délutánonként az erdőtelepítésnél
szorgoskodott. Daniellel minden területen megtalálták a közös
hangot.
- Nem kellene itt robotolnia, uram. Azért vagyunk, hogy ezt a
gondot levegyük a válláról.
- Csak nem zavarok? - kérdezte félig viccesen Abbott.
Daniel megtorpant. Tudta, hogy a kérdés nagyon is komoly.
- Felelhetek őszintén, uram?
- Megtisztelne.
 - A gazda miatt mindig zavartatjuk magunkat. Meg akarunk felelni,
félünk megpihenni. Tudja ön, mire gondolok. Ennek ellenére nem
zavar. Örülök, amikor itt van.
Abbottot ismét sikerült meglepnie. Kedvelte Danielt, és sokra
tartotta emberi értékeit. Bízott benne, és élvezte annak nyers,
szókimondó modorát.
Vigyorogva láttak ismét neki a munkának, majd miután Daniel
hazaengedte a munkásokat, leültek megpihenni.
- Feltehetek egy bizalmas kérdést?
- Hogyne, uram.
- Magának miért nincs családja, Daniel?
- Nem találtam még azt a nőt, aki egy életen át képes lenne
boldoggá tenni.
Ez a cél? Egy egész élet?
- Nem szeretem a fél munkát.
Már hűvös volt, amikor felálltak, és Abbott lóra pattant.
- Legyen szép estéje, Abbott úr.
- Kérem, szólítson Williamnek.
A gazdagok, a nemesek nem szoktak leereszkedni a por néphez. A
gesztus, amit Abbott tett, felért egy baráti jobbal. Mindketten tudták,
és azt is, hogy ezzel nem fognak soha visszaélni. Különös barátság
volt az övék, főleg egy olyan világban, ahol igen kevés az őszinte
kapcsolat. Az emberek általában nem bizalmasai egymásnak, és
legtöbbször inkább csak átmeneti cinkosságról vagy
érdekkapcsolatról volt szó, mint barátságról.
A két férfit talán hasonló értékrendje tartotta össze, és még inkább
a másikba vetett bizalmuk.
 Esős este volt. Az ifjú feleség izgatottan készült egész nap a nagy
bejelentésre. A kinti zord idő miatt tűz ropogott a kandallóban, és
ettől még meghittebb lett a hangulat. A szolgálókat átküldte a
cselédszárnyba.
- Ma már nem lesz szükségem senkire. Nem akarom, hogy
zavarjanak. Aki nem kell feltétlenül, annak adjunk egy szabad estét -
adta ki az utasítást.
- Ahogy parancsolja, asszonyom.
- Te is mehetsz, Neka. Estére lesz majd rád szükségem
legközelebb. Küldess be egy palack bort az úrnak, nekem pedig egy
pohár tejet.
- Igenis, asszonyom.
Abbott élvezte a törődést, de ekkora bejelentésre nem számított.
- Gyermeket várok, William.
A bejelentés első pillanatban inkább döbbenetét, mint örömöt
váltott ki a férfiból, és ez megrémítette feleségét.
- Hát nem örül, kedvesem? Azt hittem megörvendeztetem a hírrel.
- Meglepett vagyok! Nem számítottam rá, hogy ennyire gyorsan
megtörténik.
Abbott erre nem volt felkészülve. Szokatlan érzés fogta el, és az
zavarta a legjobban, hogy nem tudta az okát. Zavarodottságán
felülkerekedett felesége iránti aggodalma, amikor meglátta könnybe
lábadt szemeit.
- Nehogy elpityeredjen, kérem! Meglepett. Erre aztán igazán nem
számíthattam. Ezt nem róhatja fel nekem. Képzelheti, hogy boldoggá
tett - és ölébe kapta feleségét, majd összevissza csókolgatta.
- Tegyen le, maga szeles kölyök. Még kárt tesz bennünk.
 - Nem teszek én kárt kegyelmetekben. A széltől is óvni fogom
magukat.
- Tehát mégis örül? Mondja, hogy boldog!
- Boldog vagyok Lady Cecília Abbott Falion. Nagyon boldog férfivá
tett engem.
Cecília megnyugodott. Túl volt az elején, de a neheze még hátra
van.

A harminc körüli nőknek gyermekeik voltak, és azok nevelésével

valamint a házvezetés gondjaival teltek napjaik, míg Rebeca a
független, jómódú, de gyermektelen nők életét élte. Sokszor nézte
irigykedve azokat az asszonyokat, akik fiaikkal és lányaikkal
vesződtek. Szívesen lett volna helyükben. Amióta Preston élete
részévé vált, egyre gyakrabban kapta azon magát, hogy egyszerű,
nyugalmas családi életről ábrándozik, ahol férje megteremti a
mindennapi kenyeret, az asszony pedig biztosítja a hátteret ehhez,
közben neveli gyermekeiket. Eddig nem volt számára nyűg a sok
részeg ember, a kocsmaszag, a hangoskodás, a koszos zubbonyok
bűze, amikben betámolyogtak munka után vendégei; mostanában
már az. Preston olyan érzéseket hozott felszínre benne, amikre rég
vágyott. A férfi gyakran mesélt neki a birtokról, ahol felnőtt, és ahol
él anyja és bátyja. Megígérte, hogy hamarosan elviszi őt hozzájuk,
ezzel is azt sejtetve, hogy rendkívüli események előtt állnak.
A nő azt szerette volna, ha mihamarabb túlesnek a formaságokon,
de büszkeségből nem sürgette őt.
Már ősz volt. A város ilyenkor mutatta legkevésbé vonzó arcát. Az
eső szinte szünet nélkül esett, ragadós sár volt mindenütt. Köd, füst
nehezítette mindennapjaikat. A munkások nagy része köhögött,
tüsszögött és krákogott.
- Nem kegyednek való ez a munka. Az asszonynak más az istentől
kapott feladata. Remélem, maga is így gondolja, Rebeca.
- Nagyon sejtelmes ma, Preston. Hová akar kilyukadni?
- Nem válaszolt a kérdésemre - ölelte magához a nőt.
Szerelmesen simult a férfi karjaiba, és nem lett volna az a dolog,
amiben ne értsen egyet vele, csak tudja őt megtartani.
- Természetesen én is így gondolom.
- Ezt nagy örömmel hallom. Mondja, magának nincsenek rokonai,
akikkel tartja a kapcsolatot?
A nőnek összeszorult a gyomra. Remélte, hogy ez soha nem fog
szóba kerülni, ő maga sosem hozta fel, de le nem tagadhatja.
- Apai ágról van egy unokahúgom, de nemigen tartjuk a
kapcsolatot.
- Nincsenek tán haragban?
- Haragban éppen nem vagyunk, de erről nem szívesen beszélek,
ha nem bánja.
- Kényszeríteni nem fogom, de előbb vagy utóbb számot kell adjon
nekem mindenről az életében, ha nincs ellenére.
- Tudja jól, hogy nincs - pirult el Rebeca.
Minden vágyát teljesülni látta azáltal, hogy Preston el akarja venni.
Rebeca másnap meghívásnak tett eleget. Minden csütörtökön
együtt teázott másik négy fiatalasszonnyal, akik szintén
hadiözvegyek voltak.
A hosszú évek alatt szoros barátság alakult ki közöttük. Találkozóik
inkább voltak pletyka-, mint teadélutánok. Már egy ideje Rebeca
szerelmi élete volt terítéken, és nem kímélték kérdéseikkel.
 Miután Preston munkába állt a kocsmában, barátnői ilyen vagy
olyan indokkal mind felkeresték Rebecát, hogy titokban
szemrevételezhessék a nő egekig magasztalt alkalmazottját, aki iránt
olyan élénken érdeklődött. Rebeca féltékeny típus volt, nem szívesen
mutogatta kiszemeltjét, de mivel a többi özvegy szépség terén nem
versenyezhetett vele, nem bánta a dolgot. Amióta Preston
kinyilvánította felé szándékát, barátnői ki sem fogytak tapintatlan
megjegyzéseikből.
- Megtörtént már a nagy esemény? - kérdezték most is minden
gátlás nélkül.
- Nem történt meg, és én ezt egyáltalán nem bánom.
- Mire vártök?
- Jaj, lányok, de közönségesek vagytok.
- Rebeca, tudod, hogy egy ilyen mutatós férfi mellett sosem
lehetsz majd nyugodt.
- Mindent számba vettem. Ezt is, és igazatok van. Egy valami
mégis a döntésem mellett szól. Az első vőlegényem még jóindulattal
sem volt szép embernek mondható, igaz kedves volt, elvarázsolt a
bókjaival és a szerelmével. Azt gondoltam akkor, hogy ő mindig
mellettem lesz az életben, és vagyok olyan szemrevaló nő, hogy sose
vágyjon másra. De mint tudjátok az esküvő előtt hagyott el Susan-
ért, aki ugyan nagyon szép nő, de köztudottan bőkezűen osztogatja
bájai.
- Tedd már túl magad rajta. Ennek már olyan sok éve.
- Mint látjátok, túltettem.
- Sokan beszélnek ám rólatok. Prestonra mindenki kíváncsi.
Nem lett ezektől a beszélgetésektől Rebecának sem jobb kedve,
sem több önbizalma, mert az egyetlen dolog, ami megmérgezte
boldogságát, az a férfi elvesztésétől való félelme volt.
- Amikor először bejött a kocsmába, akkorát dobbant a szívem,
hogy ti azt elképzelni sem tudjátok.
- Hidd el aranyom, el tudjuk képzelni. Amikor megláttuk, nekünk is
nagyot dobbant a szívünk - Dena volt közülük a legnagyobb szájú, és
nagyokat vihogva beszélt kendőzetlenül mindenről, ezzel nagy
derültséget okozva.
Rebeca is elnevette magát.
- Annyira más, mint a többi férfi.
- Az elején mindegyik más, aztán kiderül, hogy mégsem.
A nőt zavarta, hogy Dena nem bír magával, de hagyta, így
legalább benne is oldotta a feszültséget, amit az keltett, hogy
ismételten szembesült a ténnyel, miszerint Preston talán nem is
hozzá való.
- Nem iszik, dolgos, és ahogy udvarol nekem, az maga a
mennyország. Gondoljátok, hogy nekem nem lehet akkora
szerencsém, hogy egy ilyen férfi őszintén szeressen?
- Dehogynem, csak Dena irigykedik, azért beszél ennyi butaságot.
- Ha butaságot beszélek, akkor miért nem mutatja be neki Susant?
Síri csend lett a kis szalonban. Minden szem szegeződött.
- Az egy másik történet. Lezártam a múltat.
- Addig nincs lezárva, amíg kísért. Mutasd be őket egymásnak.
Akkor kiderül majd, hogy menynyire tökéletes a herceged.
Johnatah Falion hetek óta szövögette cselszövését. Haragudott
lányára, amiért elvitte Nekát, a feleségére amiért nem állt mellé és
Nekára amiért ennyire megbabonázta.
Késő este volt. A könyvtárban olvasgatott és gondolkodott
tervének apó részletein. Mosolyra húzódott a szája, már látta magát,
amint visszahozza Nekát, felviszi a lakosztályába, felemeli a
szoknyáját és hátulról magáévá teszi. Megremegett izgalmában,
majd felállt és halkan kilépett a folyosóra. Kint már koromsötét volt,
a cselédek is lefeküdtek. Esett az eső, ami elnyomta még a léptei
zaját is. Az időjárás is a kezére játszott. Óvatosan ment le a lépcsőn,
nehogy Jackson a mindenes, aki a főbejárat melletti kis kuckóban
aludt, felébredjen. Mérges volt, mert a napokkal ezelőtt előkészített
kis csomagot még nem volt lehetősége felhozni. Tervét mindenképp
viharos időben kellett végrehajtsa, ami tompítja a zajokat, hangokat,
így maradva elegendő idő neki a pontos kivitelezésre. Kiosont a
nagyszalonba, majd a fiókos szekrényke aljában lévő kis polc
mélyéről elővette a csomagot. Visszament az emeletre, és a padlótól
nagyjából bokamagasságban kifeszített egy madzagot, majd
odalopakodott felesége lakosztályához, be egészen az ágyáig,
megrángatta takaróját, majd amilyen csendben csak tudott,
visszarohant a folyosó másik végében lévő lakosztályába. Belépett a
nyitott ajtón, és onnan leste az események alakulását. Ismerte
felesége szokását, aki minden hajnalban megébredt, és csak akkor
tudott visszaaludni, ha sétált kicsit és megivott egy pohár cukros
tejet. Ilyenkor lement az eme* létről, kiment a nagy konyhába és ott
itta meg a már előre kikészített italát. A gróf azt kellett csak
megoldja, hogy az asszony akkor menjen le, amikor ő akarja. Terve
bevált, mert Elisabeth asszony megébredt, és zavarodottan nézett
körül, majd felült az ágyban. Azt hitte rosszat álmodott, fel* kelt, és
elindult a folyosón. Kint erősen fújt a szél, zuhogott az eső, és a
félelmetes zaj keltette rossz érzéseit csak fokozta a folyosó gyenge
megvilágítása. Lassan haladt előre, és mint ahogyan azt férje
remélte megbotlott a neki kikészített akadályban, és hangos sikoly
közepette lezuhant a lépcsőn.
Jonathan abban a pillanatban odarohant, gyorsan leoldotta a
zsinórt, zsebre vágta és feleségéhez sietett. Éppen az előtt ért oda,
hogy összecsődült volna a palota személyzete.
Óriási riadalom támadt, felnyalábolták a vérző fejű, ájult asszonyt,
ágyba fektették és a gróf orvosért küldetett.
- A felesége roppant szerencsés asszony. Ebbe az esésbe bele is
halhatott volna. Megúszta agyrázkódással, lábtöréssel és
valószínűleg több bordája is megrepedt.
- Köszönöm, doktor - a gróf hangja közönyt sugallt, de ezen nem
lepődtek meg különösebben.
- Hosszú ideig fogja az ágyat nyomni, ez nem kétséges.
Nyugalomra lesz szüksége és valakire, aki éjjel- nappal mellette
marad.
- Természetesen, doktor.
Jonathan személyesen kísérte ki az orvost, majd elküldetett
Cecíliáért. Lánya izgatottan rontott be alvó anyjához, óvatosan
megsimogatta, és csókot lehelt a homlokára. Apja a szalonban várt
rá.
- Nagyon súlyosak a sérülései. Állandó ápolásra szorul.
- Szegény anyám, milyen fájdalmai lehetnek. Szerencse, hogy ön a
palotában tartózkodott, édesapám.
 - Nagy szerencse - hagyta rá apja, aki azon igyekezett, hogy
felesége állapotát a lehető legrosszabb színben tüntesse fel. - Anyád,
amikor ébren volt, arra kért, hogy tudakoljam meg, hátha
visszaengednéd hozzá Nekát, az állapotára való tekintettel.
- Tehát anyám magához tért az esés után? A szolgálók azt
mondták azóta eszméletlen.
- Nem kell a buta cselédekre hallgatni. Azzal foglalkozz, hogy
anyád mit óhajtott.
- Ez a legkevesebb apám. Azonnal küldessen el valakit érte Silver
Forrestbe.
- Anyádnak ne említsd, hogy szóltam. Kínos lenne neki, mivel
tudja, hogy te is ragaszkodsz Nekához. Majd azt mondjuk neki, hogy
ez a te ötleted volt.
- Ahogy kívánja, apám.
Neka még aznap visszakerült a grófékhoz.
Elisabethnek erős fájdalmai voltak, ezért kábító hatású szereket
kapott. Cecília minden nap meglátogatta. Egy hét múlva a doktor
elkezdte csökkenteni a gyógyszeradagját, amitől Elisabeth
rettenetesen ingerlékeny lett. Teljesen kifordult Önmagából, és
ilyenkor azt kiabálta, hogy valaki lelökte a lépcsőn.
Két hét múlva tértek csak vissza a palotába a viszonylag nyugodt
hétköznapok, de Elisabeth még most sem volt a régi. Állandóan
maga mellett tartotta Nekát.
A néger nő szívből sajnálta asszonyát, mert őt mindig is kedvelt.
Tőle várt támogatást abban a csatában, ami terhessége körül fog
zajlani. Állapotát már nem tudta sokáig titokban tartani, ezért csak a
megfelelő pillanatra várt.
 Elisabeth egy kereveten ült, rögzített lába párnákkal volt
felpockolva, Neka felolvasott neki.
- Hagyd abba! Elfáradtam. Segíts nekem, mert visszafekszem.
- Óvatosan, asszonyom.
- Sokat segített, hogy mellettem voltál. Életemben nem
szenvedtem ennyit.
Neka összerándult. Asszonya most viszonylag jókedvű,
megfelelőnek találta az időt arra, hogy beszéljen vele.
- Elisabeth asszony, el szeretnék mondani önnek valamit.
- Komoly lehet a dolog. Halljam.
- Ugye, nem fog rám haragudni, grófnő?
- Érdekes kezd lenni ez a beszélgetés.
- Ne haragudjon grófnő, nem akartam felzaklatni. Már régóta
szerettem volna beszélni önnel, de eddig nem volt bátorságom
hozzá.
- Mondd már, az isten áldjon meg!
- Asszonyom, tudnia kell valamit velem kapcsolatosan, ami miatt
nagyon fog rám haragudni.
- Neka, légy szíves ne játszadozzunk tovább. Mondd, mi történt.
- Asszonyom én áldott állapotban vagyok.
- Nocsak! Nem erre a bejelentésre számítottam.
- Haragszik rám, grófnő?
- Nem vettem észre rajtad, igaz sokszor nyúzott voltál, és meg is
híztál, de ez mégis meglepett.
- Mi lesz most velem?
- Fáradt vagyok, nem tudok ezen gondolkodni. Holnap
megbeszéljük. Ma nem kell a szobámban aludj. Menj a sajátodba.
 Neka túlesett rajta. Nagy megkönnyebbülés volt számára, de ezzel
csak be akarta magát biztosítani. A gróffal nehezebb dolga lesz, és
attól sokkal jobban félt, mint bármi mástól a világon. Becsukta maga
mögött az ajtót, és elindult saját kis szobája felé, de ekkor egy erős
kéz megragadta a karját, és berántotta a szűk kis közlekedőbe, ami
a palota két szárnyát kötötte össze.
- Jó estét, Neka. Talán igyekszel valahova?
- Nem, gróf úr.
- Reggel elutazom néhány napra, de előtte kényeztess kicsit.
Neka megtett minden tőle telhetőt, hogy mielőbb szabadulhasson.
Nem ez tűnt a megfelelő alkalomnak ahhoz, hogy
megbotránkoztassa a grófot terhességének hírével. Tudta, hogy már
nem fog bemenni a feleségéhez, tehát lesz még pár napja.
Reggel Elisabeth beküldte hozzá a kis konyhalányt, és meghagyta
neki, hogy egyenlőre nem akarja látni, és tegye hasznossá magát a
földeken.
Neka sírva ment anyjához panaszra, de az semmi jóval nem
bíztatta.
- Csak nem gondoltad, hogy megdicsér?
- Nem. Kiküldött a földekre, ezt nem hittem volna róla. Nagyon
furcsán viselkedett, és azt sem értem igazán, hogy miért ilyen
dühös. Nem tudja, hogy a gróf az apa. Anyám, mit gondol, mi baja
lehet a grófnőnek?
- El sem tudom képzelni, de nem várok jót ettől a hallgatástól.
- Mit tanácsol, mit tegyek?
- Amit mondanak neked, lányom.
Neka kiment a földekre, de mire odaért már várt rá a kis
konyhalány azzal az üzenettel, hogy a grófnő hívatja.
 - Mennyi idős vagy?
- Tavasz végére várom a babát.
- Cecília tavasz elejére. Valami lehetett a levegőben. Ügyesen
titkoltad, hogy van valakid. Miért?
- Nem is tudom, asszonyom. Nem akartam önnek hazudni. Mindig
mélységesen tiszteltem önt. Szándékosan sosem okoznék önnek
fájdalmat, igaz elhiszi nekem asszonyom? Én csak egy préda vagyok.
- Hidd el Neka, minden nő áldozat. Így vagy úgy, szolgálója leszel
egy férfinak. Az apja tud róla?
- Asszonyom, tudja, hogy nem vagyok férjnél, és .ez nagyon
szégyenteljes rám is és a gyermekem apjára nézve is.
- Ne rontsuk el ezt a beszélgetést hazudozással. Tudok rólad és a
grófról. Segíts felkelnem! A doktor azt mondta, hogy el kell
kezdenem sétálni.
Neka megsemmisülve érezte magát.
Jonathan négy nap múlva visszatért a birtokra. Jól alakultak üzleti
befektetései, különösen amióta veje anyagilag beszállt a
vállalkozásába.
Üdvözölte feleségét, megírt néhány magán levelet, tárgyalt a
titkárával, és fáradtágra hivatkozva saját lakosztályában költötte el
vacsoráját.
Kopogtak, lassan nyílt az ajtó, és Neka surrant be rajta.
- Még soha nem jöttél magadtól - csodálkozott a gróf.
- Nem akarom zavarni.
- Gyere csak!
- El kell mondanom valamit, amit már egy ideje meg kellett volna
osztanom önnel, csak nem volt bátorságom hozzá.
- Hallgatlak.
 - Gróf úr, én állapotos vagyok.
A gróf arcából kifutott a vér. Másodpercekig hallgatott, majd lassan
odament hozzá. Torkon ragadta, elkezdte hátrafelé tolni, és amikor a
falnak ütközött, szorosan tartotta a fuldokló nőt.
Megragadta a férfi karját, kapálózni és nyögni kezdett. Ekkor a
gróf elengedte, és Neka a földre rogyott.
- Mit csináljak most veled, te átkozott?
Neka sírva fakadt, négykézlábra emelkedett, és fel szeretett volna
állni, de a férfi elélépett és vállon rúgta. Neka fájdalmában felvisított
és hátára zuhant.
- Te csak egy fekete szajha vagy, semmi több. Megvettelek,
használlak, és eldoblak. A kölyköddel együtt fogsz meghalni. Élve
foglak elásni benneteket.
A gróf önkívületében nem tudta már kontrollálni magát.
Megfeledkezett a külvilágról, csak arra tudott gondolni, hogy megöli
a nőt, aki sírva könyörgött az életéért.
Felrángatta a földről, és ököllel belevágott az arcába. A kitárt
ablakhoz húzta, és ki akartra lökni rajta. Dulakodni kezdetek, de
Neka ereje fogytán volt.
- Engedje el a lányt, Jonathan! - Elisabeth hangja gyenge volt,
mégis mennydörgésnek hatott.
Elfáradt mire férje lakosztályáig sántikált, ezért leült az ajtó
közelében lévő pamlagra.
A gróf elengedte Nekát, feleségéhez lépett, és parancsolóan
magasodott fölé.
- Elisabeth, menjen a szobájába!
- Maga megőrült!
- Azt parancsolom, hogy menjen ki innen!
 - Maga nekem már soha többé nem parancsol! A márkinő értesülni
fog mindenről, ami itt történik. Ne feledje, hogy nekem magasabb
körökben vannak pártfogóim, mint ahova a maga pénze elér.
Nekát a grófnő édesanyja gondjaira bízta, majd visszament
lakosztályába, ahol hangosan imádkozott az ártatlanok lelki üdvéért,
és arra kérte az urat, hogy a bűnösöket sújtsa megérdemelt
büntetéssel.
Nevetségesnek és szégyenteljesnek találta a helyzetet. Már évek
óta tudott arról, hogy férje előszeretettel keresi szolgálója
társaságát, de szemet hunyt felette, mást nem is tehetett volna.
Köreikben megszokottnak számított a gazda és szolgálója közötti
szerelmi viszony. Szegény Nekát sajnálta, akit a gróf nem engedett
férjhez menni, így asszonyként örök magányra volt ítélve. Férje rideg
és öntörvényű ember volt, ennek ellenére jó életet biztosított
számára. Meghagyta feleségének azokat a privilégiumokat, amiknek
köszönhetően királynőként élhetett, és soha nem kellett tartson
semmitől. A gróf cserébe nyugalmas, a külvilág számára
makulátlannak tetsző családi élet biztosítását várta el tőle, és ezt
meg is kapta. Elisabethnek sosem tetszett, ahogyan férje bánt
alárendeltjeivel és családjával, de ilyen mértékű tettlegességre
sosem ragadtatta magát.
A cselédlánytól kért egy pohár bort, hogy le tudjon nyugodni, majd
lefeküdt és félelemmel telve várta a reggelt.
Még csak éppen pirkadt, amikor férje durva hangja ébresztette.
- Keljen fel, grófnő. Beszédem van magával.
Elisabeth még nehézkesen mozgott, lassan volt képes kiszállni az
ágyból. Köntösbe bújt, majd leült türelmetlenül váró férjével
szemben.
 A gróf gyűlölettel nézett rá, és ennek az érzésnek hangot is adott.
- Maga tegnap engem mélységesen megalázott, ezt nem
tűrhetem.
- És amit maga tett tegnap, azt minek lehetne nevezni?
- Nem tűröm, hogy megszégyenítsen a cselédség előtt! Senki előtt
nem tűröm! - a gróf ekkor már ordított.
Elisabeth összerezzent. Nem tartotta kizártnak, hogy férje kezet
emeljen rá nem törődve a következményekkel. Mindenki tudta, hogy
a márkinő minden tekintélyét és hatalmát képes latba vetni, ha a
szeretteiről van szó, és Elisabeth volt a kedvence. A grófot sosem
kedvelte, de a család szentségét annál inkább,- Így valószínűleg azt
sem hagyta volna, hogy házasságuk felbomoljon, azt még kevésbé,
hogy az elit körök pletykatémájává váljon. Férje rendkívüli módon
tartott tőle, de úgy tűnt most ez sem vet gátat dühöngő haragjának.
- Nem ez volt a szándékom, maga is tudja - hangja remegett,
hiába igyekezett higgadt maradni.
- Maga engem a márkinővel fenyegetett. Mit képzel, mi vagyok
én? Egy fajankó?
- Jonathan, kérem, nyugodjon meg.
- Ne nyugtasson - a nő elé lépett, megfogta állát, és fejét
felemelve ordította az arcába. - Én a férje, ebből kifolyólag a maga
parancsolója vagyok. Ha az ön viselkedése nem tetszetős számomra,
akkor annak következményei lesznek. Azért, hogy szavamnak
nyomatékot adjak, magát elzárom a külvilágtól, nehogy butaságot
csináljon.
- Ezt meg hogy érti, Jonathan? - Elisabeth szemében félelem
tükröződött, és férje élvezkedni látszott rajta. - Hiszen maga nevet
rajtam. Mi lett magával? Hogyan képes mások nyomorában örömét
lelni. Térjen már eszéhez az isten szerelmére. Úgysem tarthat
bezárva örökké.
- De addig mindenképp, amíg nem tér jobb belátásra.
- Magát is védtem azzal, hogy közbeléptem. Lázadás tört volna ki,
ha megöli azt a szerencsétlen cselédet.
- Az csak egy olcsó, fekete ringyót!
- Akit maga tett azzá - már mindketten kiabáltak.
- Hallgasson, Elisabeth, ha jót akar magának. Különben sem tud
semmit.
- Kérem, Jonathan, ne tegyen úgy, mintha maga ártatlan lenne
ebben a történetben. Évek óta tudok a viszonyukról. Mégis mit
képzelt? Azt, hogy titokban marad? Mindenki tud róla!
- Fogja be a száját, és ne hazudozzon a férjurának!
- Az a fekete szolgáló gyereket fog szülni magának.
A gróf csak ezt nem akarta hallani. Hogy az ő nemesi vére egy
rabszolga ereiben fog csörgedezni; Magasba emelte kezét és óriási
pofont adott feleségének, aki leesett a pamlagról.
- Soha többé ne mérje ezt kiejteni a száján. Megértett engem,
Elisabeth?
A nő a földön feküdt, arcát fogta, és nyögött a fájdalomtól. Férje
lehajolt hozzá.
- Megértett engem?
- Igen, megértettem.
A gróf kisétált a szobából, megigazította ruházatát, majd elhagyta
a birtokot.
Elisabeth nagy nehezen feltápászkodott és behívatta szolgálóját,
hogy segítsen felöltözni.
 - Asszonyom, nem kellene még kikelnie az ágyból. A doktor
meghagyta, hogy vigyázzunk magára.
- A gróf mit csinál?
- Elvitette magát, asszonyom.
Elisabeth tudta, hogy ez egy soha vissza nem térő alkalom.
Azonnal kell cselekednie.
- Segíts felöltözni, Gerti. Igyekezz, sürget minket az idő.
A stressz jótékony hatással volt összetört testére. Nem érzett
fizikai fájdalmat, csak a célra koncentrált.
- Gerti, te hűségesen szolgálod a családot hosszú ideje. Nem a
lojalitásod akarom, hogy bizonyítsd. Pénzt ajánlok a szolgálatodért,
de ha elárulsz, megöllek.
- Asszonyom, hogy is gondolhat ilyesmire. Mindent megteszek
önért, csak kérjen nyugodtan.
- Tudod mi történt tegnap este és a mai napon, igaz?
Gerti lesütötte a szemét, nem mert válaszolni.
- Az ég szerelmére, Gerti!
- Nehogy azt gondolja, hogy hallgatóztam. Minden szó
kihallatszott, de csak én voltam itt és az öreg takarító.
- Nagyszerű - a grófnő a fiókos komódjához lépett, kivett néhány
dolgot, majd egy kicsinyke erszénybe rakta. - Szaladj, szólj a
kocsisnak, hogy álljon elő, de senkinek ne szóljon, majd gyere
visszaértem.
Gerti futva érkezett vissza, és jelentette, hogy készen állnak.
- Hozd a köpenyem, indulunk! Vezess Neka anyjához!
Átmentek a parkon, majd a ledöngölt földúton, be a cselédszállás
udvarába. Kopogás nélkül léptek be a kis kunyhóba.
 Amikor Mirembe meglátta a grófnőt, földig hajolt előtte, és a
bocsánatáért esedezett.
- Álljon fel, erre nincs időnk! Hozzon egy ülőalkalmatosságot,
kimerültem! Gerti te kelts fel Nekát, segíts neki felöltözni. Az
események még rosszabb fordulatot vettek. A gróf tajtékzik. Neká-
nak el kell tűnnie a szeme elől. Itt nincs biztonságban.
- Örök hálára kötelez asszonyom a jóságáért - Mirembe
megragadta Elisabeth kezét, és csókolgatni kezdte.
- Hagyja, nincs szükség a hálálkodásra, arra viszont sokkal inkább,
hogy tartsák titokban, hogy itt jártam. A gróf nem fogja annyiban
hagyni a dolgot. Készüljön fel a legrosszabbra, és még akkor sem
árulhatja el, hogy én segítettem neki.
- Ígérem, grófnő.
- Az ígéret nem elég. Esküdjön meg a lánya életére. Az én életem
is a tét, remélem ezt tudják.
Mirembe megesküdött, és ismét a lábai elé vetette magát.
- Intézze el, hogy akik láttak tartsák a szájukat.
- Efelől legyen teljesen nyugodt.
- Nem bízhatunk senkiben.
- Higgye el grófnő, a magunkfajta összetart, főleg a bajban, és
soha nem felejtjük el a segítő kezet.
Neka nagyon rosszul volt, teljesen elhagyta magát. A két nő
erősen támogatva vitte a kocsiig, ahol a grófnő a kocsishoz lépett.
- James, ami most itt történik, az a legszigorúbb titokban kell
zajlódjon. Ha a gróf megtudja, engem megöl; Értett engem?
- Igen, asszonyom.
Elisabeth utasításokkal látta el a férfit, majd arra kérte, hogy amint
visszaért, álljon a kocsival a szokott helyre, a lovakat szerszámozza
le, és hallgasson arról, hogy ma egyáltalán lett volna bárhol is.
Tervének pozitív végkimenetele kétesélyes volt. Legalább húsz
ember látta őt a cselédszálláson, és a palota előtt álló kocsit. Túl sok
ahhoz, hogy titokban lehessen tartani, de nem volt választási
lehetősége.
Cecília mindent elkövetett annak érdekében, hogy össze ne fusson
Daniellel. A vele való találkozás arról győzte meg, hogy érzésein
iránta még csak nem is csillapodtak. Annyi minden történt vele az
elmúlt hónapokban, hogy sikerült elnyomnia magában a szerelmet,
de a felszín alatt az ott lapult, készen arra, hogy ismét fellángoljon.
A fiatal feleség minden általa ismert fortélyt bevetett, csak hogy
szabaduljon ettől a kínzó szerelemtől, mégsem sikerült neki,
különösen, hogy a szíve alatt hordta ennek a szenvedélynek a
gyümölcsét.
Férjével jó párost alkottak. Hasonló dolgok iránt lelkesedtek,
kedvelték a nagy mulatságokat és a csendes sétákat. Minden perc
élvezetes volt, amit a férfival töltött, de az űrt, amit Daniel hagyott
maga után, nem volt képes betölteni.
Gyakran volt letargikus, ilyenkor igyekezett születendő gyermekére
gondolni. Hangulatingadozásait környezete sínylette meg. A
cselédek, ha tehették messzire elkerülték, férje pedig hősiesen tűrt
neki.
Abbott nem tudta megmagyarázni magának, hogy miért nem
felhőtlen a boldogsága. Felesége jelenlétében nem tudott felengedni,
és terhessége is feszélyezte.
Mindennapossá váltak látogatásai a gazdaságban, mert szüksége
volt egy kívülálló társaságára, akivel pózolások nélkül tud
beszélgetni, és Daniel volt az egyetlen ilyen személy.
 - Jó estét, William. Már vártam. Különleges italt hoztam ma a
faluból. Meg szeretném vele kínálni.
- Jó estét, Daniel. Köszönöm, most Jól jön.
- Talán dühös valamiért?
- Nem kifejezetten, bár a feleségem kitörései nem hatnak jól a
kedélyállapotomra - mondta.
- Sajnálom. Az asszonyi lélek bonyolult.
Danielnek mindig összeszorult a gyomra, amikor Cecília felől
hallott.
- Az én asszonyom még annál is bonyolultabb. Ezt még nem
vertük nagydobra, de magával megosztom: a feleségem gyermeket
vár. Emiatt is olyan feszült mostanában.
Daniel a hír hallatán ledermedt. Nem mintha reménykedett volna
bármiben is, hiszen jól tudta, hogy nekik nincs közös útjuk, mégis
fájt azzal szembesülni, hogy a szeretett nő más gyermekét hordja a
szíve alatt. Igyekezett összeszedni magát, majd együtt érző hangon
szólalt meg.
- Sok boldogságot kívánok. Ez a legjobb dolog, amit friss
házasokként kívánhattak volna maguknak.
- Hát, nem is tudom. Olyan különös az egész.
- Mire gondol?
- Inkább nem beszélnék most róla, ha nem haragszik. Az ember
rossz hangulatában nem látja tisztán a dolgokat.
- Igaza van, Sir Abbott.
- Daniel, amikor magunk vagyunk, kérem szólítson Williamnek.
Sokra tartom az ön barátságát.
- Köszönöm, ez kölcsönös.
 A sors fintora, hogyha Daniel szerelmével nem is lehetett együtt,
annak férjével egyre több időt töltött. Nem küzdött már az ellen,
hogy megkedvelje a férfit, és hagyta elmélyülni barátságukat.
William rengeteget mesélt neki utazásairól, így általa legalább
képzeletben eljuthatott olyan helyekre, amikről eddig álmodni sem
mert. A birtokon és a faluban hamar elterjedt a hír barátságukról, így
már nem csak mint intézőt, hanem mint a nagyúr barátját is
tisztelték.
Daniel már öt hónapja dolgozott a birtokon, amikor Abbott
dühösen hívatta magához a palotába.
A férfi kénytelen volt eleget tenni a gazda utasításának.
A hallban várakozott miközben azért imádkozott, hogy ne
találkozzon Cecíliával. Abbott amint meglátta, dühösen kezdte el
magyarázni neki, hogy óriási, indiai pénzbefektetései veszélybe
kerültek, és ennek az ügynek csak személyesen tud a végére járni.
- Daniel, kérem kísérjen el indiai utamra.
A férfit meghökkentette a kérés.
- Ezt át kell gondolnom, William. Meglepett ezzel a kéréssel.
Egyébként meg belegondolt abba, hogy mi lesz a birtokkal intéző
nélkül?
- Én csak abba gondoltam bele, hogy mi lesz velem pénz nélkül.
Megvallom, a birtok ügyei jelen pillanatban cseppet sem érdekelnek.
A feleségem várandós, hamarosan megszületik a gyermekem, és én
nem lehetek itt, mert azon kell iparkodnom, hogy megmentsem a
vagyonom. Tisztességtelen emberek kezelik a társaság ügyeit,
melynek én és másik nyolc befektető a tulajdonosa. Bankokat
alapítottunk Indiában. Vagyonunk jelentős részét fektettük bele, és
az első években jelentős haszonra tettünk szert, de aztán ez a
nyereség elkezdett rohamosan csökkenni. Tegnap érkeztem
Londonból egy tanácskozásról. Nyilvánvaló, hogy Angliából nem
tudunk jelentős befolyással bírni a helyzetre. Ahhoz, hogy mentsük a
menthetőt, oda kell utaznunk.
- Belátom nincs könnyű helyzetben.
- És ezt még csak súlyosbítja a tény, hogy a bankelnök az uralkodó
család egy olyan tagja, akit maga György királyunk pártfogol.
Óvatosan kell cselekednünk, mert bár gyanítjuk, hogy a báró kezelte
rosszul a pénzeket, nincs lehetőségünk arra, hogy nyíltan lépjünk fel
ellene.
- És a kedves felesége? ő londoni rezidenciájukon fog tartózkodni?
- Itt marad. A terhesség sok energiától fosztja meg. Szüksége van
a szülei közelségére, azonkívül nénjei is gyakran meglátogatják.
Londonban magányos lenne, míg én távol vagyok.
- Értem.
- Látóm, hogy nagy választás elé állítottam. Ezt még magam sem
gondoltam át rendesen, csak jó lenne egy igaz barát, akiben
megbízhatok idegenben.
- William, sokra tartom az ön barátságát. - Hálátlanság lenne
részemről, nemet mondani a kérésére. Rendelkezzen velem.
- Köszönöm, barátom.