LOUIS FERRANTE – MAFFIALECKÉK

A Maffialeckék megdöbbentő és sajátságos humorral átszőtt tanulságos történetei

a maffiakatonákról, capókról és donokról – akármilyen hihetetlenül is hangzik – hasz‐
nos tanácsokkal szolgálnak beosztottaknak, középvezetőknek és felső vezetőknek
egyaránt. Louis Ferrante, a hírhedt Gambino család egykori tagja nem a levegőbe be‐
szél. Életfogytiglanra ítélték, de nyolc és fél év után szabadult. A börtönben olvasta
élete első könyvét, amelyet újabbak követtek. Anélkül, hogy felmentette volna magát,
rádöbbent, hol a helye a világban. Szabadulása után egyre tisztábban látta, mivel kell
leszámolnia, mit érdemes új életébe magával vinnie, és mi az, ami gengszteréletéből
mások számára is tanulsággal szolgálhat. Úgy döntött, könyvet ír tapasztalatairól, és
első kézből foglalja össze mindazt, amit az üzleti élet szereplőinek érdemes megta‐
nulniuk az egyik legrégebbi vállalattól, a maffiától.
 LOUIS FERRANTE
MAFFIALECKÉK
AMIT AZ ALVILÁGTÓL TANULHATUNK AZ ÜZLETI ÉLETBEN

Louis Ferrante: Mob Rules: What the Mafia Can Teach The Legitimate Businessman

Fordította © Bojtár Péter, 2013

 Gabriellának és édesanyjának,
Angelikának

Az egyik maga a földre szállt angyal,

a másik már a mennyből néz le ránk
Egy maffiacsalád vagy szindikátus szervezeti ábrája
többé-kevésbé megfelel egy cég vállalatvezetési
struktúrájának. A piramis csúcsán a főnököt, illetve
a cégvezetőt találjuk. Alatta helyezkedik el az alve‐
zér (a legfontosabb ügyvezető igazgató) és a consig‐
liere (az általános tanácsadó). Őket követik a capók
(cég esetében a középvezetők) és a katonák (azok az
alacsonyabb beosztású dolgozók, akik a főnökök
utasításait hajtják végre). A vállalatokhoz hasonlóan
a bűnszervezetek is gyakran fordulnak külső tanács‐
[1]
adókhoz.
FORTUNE
 ELŐHANG
[2]
Visszaemlékezésem, az Unlocked (A börtönön kívül) olvasói tud‐
ják, hogy megváltoztattam azoknak a nevét, akikkel közösen követtem
el az ott felsorolt bűntetteket, nehogy valódi személyazonosságuk kitu‐
dódjon. Soha nem köptem maffiatársaimról, ahogyan másról sem, és
noha a börtönben döntöttem úgy, hogy elhagyom a maffiát, soha nem
lettem hűtlen korábbi partnereimhez.
Ezúttal, néhány kivételtől eltekintve, mindenki a valódi nevén szere‐
pel, mivel azok a maffiózók, akikről írok, már meghaltak, börtönben
ülnek vagy együttműködnek a kormánnyal. Éppen ezért, bármi is áll a
könyvben, az alapján senki ellen nem lehet vádat emelni. Nem a rend‐
őri szervek számára leplezek le bűnügyeket és nem szándékom a cél‐
pontok kijelölése sem, egyszerűen csak a maffia remek üzleti érzékét
szeretném néhány példával illusztrálni.
A könyvben mindvégig az alvilág vagy a maffia kifejezés szerepel.
Ezek közkeletű kifejezések, de egy maffiacsalád tagjai ritkán vagy soha
nem illetik így magukat. Ők csak La Cosa Nostrának (a mi ügyünk)
hívják szervezetüket vagy a borgata, azaz a család kifejezést használ‐
ják.
És persze előre elnézést kérek a helyenként előforduló durva kifeje‐
zésekért.
 ELŐSZÓ
Az ókori Spártában a 12 év körüli fiúk meglehetősen furcsa nevelési
eljáráson estek át, azzal a céllal, hogy élezzék az elméjüket és megta‐
nítsák őket azokra a képességekre, amelyekkel boldogulhatnak a ke‐
mény világban. A katonai városállamot körülvevő dombokon a fiúkat
szinte már az éhhalálig éheztették, majd beküldték őket a városba, hogy
a túlélésükhöz szükséges dolgokat ellopják. Ravasznak és okosnak kel‐
lett lenniük; ráadásul, ha elkapták őket, akkor szigorú büntetésre szá‐
míthattak. Nem, nem a lopásért, hanem a lebukásért.
A spártaiak hittek abban, hogy aki elsajátítja a tolvajok képességeit,
az a hétköznapokban is megállja a helyét. Senkinek nem tanácsolnám,
hogy ezzel tűnjön ki a többiek közül, de ha tanulmányozzuk a sikeres
bűnözők természetét, számtalan értékes leckével gyarapodhatunk.

Ha valaki már kora ifjúkorában szép pályát futott be

rablásban, azt erős jellemű és céltudatos férfiként
[3]
tartották számon.
EDGAR SNOW: RED STAR OVER CHINA
(VÖRÖS CSILLAG KÍNA FELETT)

12 éves koromtól kezdtem ezt-azt elcsórni. Kamaszként már lopott‐

autó-bontót üzemeltettem, tinédzserkorom vége felé lovasítottam meg
az első kamiont, és még csak a húszas éveim elején jártam, amikor a
Gambino családon belül a nálam sokkal idősebb férfiakból álló saját
bandámat vezettem. Még huszonegy sem voltam, amikor már azzal
gyanúsítottak, hogy az amerikai történelem legnagyobb rablásai közül
néhányat én követtem el.
Mivel egyetemre nem jártam, az ösztöneimre hagyatkozva kellett ki‐
ismernem magam a maffia nagy hasznot hajtó, ám árulásokkal teli vilá‐
gában, miközben dollármilliókat kaszáltam a családomnak – vagy a cé‐
gemnek, ha így jobban tetszik. A maffia soraiban eltöltött évek során
mindvégig három szerepet vittem egyszerre. Egyfelől a Gambino csa‐
lád alkalmazásában álló beosztott voltam, másfelől a saját bandámban
én voltam a főnök, más szóval a vezérigazgató, harmadszor pedig a kö‐
zépvezetés része is voltam, hiszen a maffiafőnököktől kapott utasításo‐
kat én közvetítettem az alattam álló tagok felé. Így a vállalati ranglétra
bármely fokán állóknak tudok jó tanácsokkal szolgálni.
 Soha nem kaptak el egyetlen bűncselekményért sem, de néhány bi‐
zalmi pozícióban lévő besúgó információi alapján több nyomozás is in‐
dult ellenem. Egy igencsak jövedelmező időszak után az állami rend‐
fenntartó szervek és a szövetségi ügynökök végül a spicliket felhasz‐
nálva több ügyben is vádat emeltek ellenem. Életfogytiglani börtön‐
büntetés várt rám, és a szabadságomért cserébe azt kérték tőlem, hogy
valljak más maffiózókra. Én azonban nem voltam hajlandó feldobni a
barátaimat és üzlettársaimat, végül az ügyvédeimmel közösen mégis si‐
került vádalkut kötnöm, mivel az ellenem valló egyik legfontosabb be‐
súgót kidobták a tanúvédelmi programból. 12 és fél évre ítéltek és az
egyik legszigorúbban őrzött fegyházba kerültem, a pennsylvaniai Le‐
wisburgba.
Itt ért a felismerés, hogy a bűnözés helytelen dolog. Kétségtelen,
hogy az élet küzdelem és nem lehet térden csúszva leélni, de akkor sem
volt jogom ahhoz, hogy más embereket áldozattá tegyek. Úgy döntöt‐
tem, megváltoztatom az életem.
A börtönben vettem a kezembe életem első könyvét. Először nem
ment könnyen; szókincsem a béka segge alatt volt, percekig tudtam
csak figyelni és alig értettem a leírtakat. Ennek ellenére kitartóan foly‐
tattam az olvasást, és később örömömet is leltem benne. Hamarosan
halomban álltak a könyvek a cellám padlóján, a priccsem alatt és a
vécé körül. Míg más elítéltek meztelen nők képeivel díszítették a fala‐
kat, én térképekkel dekoráltam ki a magamét. Éveken át addig olvas‐
tam, amíg a szemem is belefájdult és szinte elájultam a kimerültségtől.
De elég volt néhány óra pihenés, csupán annyi, hogy a látásom helyre‐
álljon, máris visszatértem a könyveimhez. A cellámból iskolatermet
csináltam, ahol minden elképzelhető tantárgyból megpróbáltam kimű‐
velni magam. Személyesen értem el, hogy az ellenem felhozott egyik
szövetségi vádpontban ejtsék a vádat, így 8 és fél év után szabadulhat‐
tam. Addigra azonban kitanultam az írás művészetét, mégpedig úgy,
hogy a XIX. századi mesterek műveit elemeztem, és megírtam a saját
könyvemet.
Miután magam mögött hagytam a börtönt, úgy éreztem, bűnöző lé‐
tem is lezárult, és búcsút inthetek annak a rengeteg csirkefogónak,
akikkel az utcán nap mint nap találkoztam. Arról álmodtam, hogy vég‐
re én is elfoglalom méltó helyemet a becsületes világban. És mennyire
más lesz ez, mint a korábbi!
Legnagyobb megdöbbenésemre kiderült, hogy a becsületes életről
szőtt képem álomvilág. Ebben a „törvénytisztelő” társadalomban olyan
gazemberekkel futottam össze, akik sokkal rosszabbak voltak, mint
azok a maffiózók, akiket ismertem – báránybőrbe bújt farkasok voltak
egytől egyig.
Uzsorásként soha senkinek nem emeltem kamatot a már kölcsön‐
adott pénzre. Sőt csökkentettem, ha rendesen fizetett. A hitelkártyákat
osztogató bankok azonban rendre megemelik a kamatot, bármennyire
is jó adós valaki, ráadásul ehhez még a beleegyezésünket sem kell kér‐
niük. És mi a helyzet a rejtett költségekkel? „Azok is ott vannak, az
apró betűs részben – mondta egyszer egy banki ügyfélszolgálatos. – El
kellett volna olvasni.” Ez olyan, mintha az uzsorába adott pénz törlesz‐
tőrészletét felemelném és azt mondanám: „Amikor odaadtam a pénzt,
ezt is elsuttogtam. Jobban kellett volna hegyezned a füled.”
A behajtócégek minden további nélkül felhívnak a lakásomon, és
bárki veszi is fel a telefont, azt kezdik szorongatni. Nem számít, hogy
az anyámmal vagy a nagymamámmal beszélnek, aki éppen a halálán
van. „A te bajod, haver, fizess!” Bármit is mondjanak a maffiáról, a mi
üzleti etikai szabályzatunk megtiltotta, hogy egy maffiózó akár csak a
másik házának közelébe menjen, hogy a családtagok zaklatásáról már
ne is beszéljünk.
A bankok lefoglalják az adósok lakásait és családokat kényszerítenek
az utcára. A helyi seriff kézbesíti a bírósági határozatot, lezárja az ajtó‐
kat és kidobja az ott lakókat. Fogadni mernék, hogy bármelyik apa, aki
keresztülment már ilyen eljáráson, bánja, hogy nem inkább velünk kö‐
tött üzletet. Talán egy-két csontját eltörik, esetleg még egy monoklit is
kap a szeme alá, de nem nagy ügy: a háza legalább megmarad.
Legyünk reálisak: a maffiózók önző emberek, akiket a személyes
nyereségvágy hajt, de ilyenek az üzletemberek is. A gengszterek egy‐
mást talán megölik, de mindenki más megússza kisebb dorgálással,
míg a legtöbb bank, az üzletemberek vagy a hitelkártyatársaságok min‐
denkinek szívják a vérét.

[4]
A maffiózók csupán egymást gyilkolják.
BENJAMIN „BUGSY” SIEGEL

Amíg maffiózó voltam, az emberek féltek tőlem, és emiatt a kese‐

lyűk is elkerültek. Törvénytisztelő fickóként azonban már én is cél‐
ponttá váltam, mindenki megpróbált velem baszakodni. Miután kien‐
gedtek a börtönből, szükségem volt lakásra és kocsira. Az autókereske‐
dők azonban rendszeresen átvertek az ősi „mutass egy olcsó autót, és
add el a drágát” trükkel. Minden alkalommal már éppen kész voltam
aláírni az adásvételi szerződést, amikor megváltoztatták a feltételeket.
Aztán béreltem egy lakást. Télen a háziúr nem volt hajlandó felteker‐
ni a fűtést, ezért nekem kellett beszereznem egy elektromos radiátort.
Amikor otthagytam és visszakértem a kauciót, akkor persze hebegett-
habogott és azt mondta, hogy nincs meg a pénz.
Vettem egy házat. Mindegyik ingatlanhitel-közvetítő változó kama‐
tozású hitelre próbált rábeszélni, és megesküdtek, hogy a törlesztőrész‐
letem a büdös életben nem lesz magasabb. Tudtam, hogy hazudnak.
Amikor megfenyegettem őket, hogy egy baseballütővel térek vissza, ha
mégis emelkednek a kamatok, hirtelen mindegyik bevallotta, hogy na‐
gyon is elképzelhető a dolog.
Meg sem tudom számolni, hányszor tettem fel a kezem és mondtam
magamban: „Micsoda csaló banda!” Úgy éreztem, ragadozók vesznek
körbe, akárcsak az utcán, vagy ami még rosszabb, a börtönben, ahol fo‐
lyamatosan figyelnem kellett, hogy kik állnak mögöttem.
Nem én vagyok az első, aki felfigyelt arra, hogy a börtön sokban ha‐
sonlít a kinti társadalomra. Jonathan Swift, a Gulliver utazásai (Gulli‐
[5]
ver’s Travells) című könyv XVIII. századi szerzője jegyezte meg
egyszer, hogy a legfelsőbb körökben semmivel sem uralkodnak különb
[6]
erkölcsi szabályok, mint a börtönben ülő elítéltek között.
Ha már Jonathan Swiftnél tartunk, el kell mondanom, hogy én is úgy
éreztem magam, mint Gulliver, akit az apró emberek lekötöztek, majd a
testén sétálgattak: gondoltam, ideje felállnom.
Úgy döntöttem, hogy szabadjára engedem a maffiában kifejlesztett
agresszív szellemem, hiszen ez volt az a világ, amelyben a sikerhez
először a túlélésért kellett megküzdenem.

Több észre és körültekintésre volt szükségem ahhoz,

hogy kiemelkedjem a szürke tömegből, hogy egyál‐
talán életben maradjak, mint amennyivel száz évig
[7]
is elkormányozzák Spanyolországot.
PIERRE BEAUMARCHAIS: EGY ŐRÜLT NAP,
AVAGY FIGARO HÁZASSÁGA

És hirtelen előnybe kerültem a kisemberekkel szemben; az életta‐

pasztalatom rávezetett arra, hogyan legyek sikeres.
 Az élet, amelyet addig éltem, és amelyet azóta már megbántam,
megtanított arra, hogyan védekezzek a ragadozók ellen, hogyan szima‐
toljam ki, ha át akarnak verni és miként legyek ravaszabb, mint a róka.
Olyan élet volt, amely megmutatta, hogy csak magamban bízhatok, le‐
gyenek nagyra törő vágyaim és higgyek magamban.
A maffiában sajátítottam el, hogy átvegyem a kezdeményezést, új öt‐
letekkel álljak elő és azokat meg is valósítsam. Ott váltam képessé az
emberekkel kommunikálni.
Mindkét fél megelégedésére ügyvédeknek, orvosoknak, bankároknak
és brókereknek segítettem az osztozkodásban, és úgy találtam: hiába
jártak a legkiválóbb egyetemekre, mégis hiányzott belőlük az az alap‐
vető képesség, hogy a dolgokat vitákban beszéljék ki. Miután a múlt‐
ban rengeteg és igen sokféle emberrel üzleteltem, ugyanolyan könnye‐
dén beilleszkedem egy úri társaságban, mint a gettóban, egyforma laza‐
sággal nyomom a rizsát egy prostinak és kötök szövetséget bankárok‐
kal – bárkivel megtalálom a hangot.
Kialakult bennem egy olyan képesség is, amely segítségével legyő‐
zöm az előttem tornyosuló akadályokat. Egyes helyzetekben ezeket
egyszerűen félrelököm, máskor teljes erővel átrobogok rajtuk.

[8]
Alpok többé nincsenek.
NAPÓLEON LEKICSINYLŐ MEGJEGYZÉSE
AZ OLASZORSZÁG MEGHÓDÍTÁSA ELŐTT
MAGASODÓ LEGNAGYOBB AKADÁLYRÓL.

(Napóleon Korzikán született és nevelkedett, egy

olyan szigeten, amely híres volt útonállóiról; szülő‐
helye ilyen szempontból mindig is hatott rá. Nem
véletlen, hogy Franciaországot is úgy irányította,
mint egy maffiafőnök.)

A maffia gyakran kényszerrel vesz rá embereket bizonyos dolgokra.

Gyakran azonban, hogy ugyanezt a célt úgy éri el, hogy barátjává fo‐
gad valakit, a lekötelezettjévé teszi, így egyszerűen megkapja tőle, amit
akar.

Miután a „törvénytisztelő” társadalomról alkotott képem némi átdol‐

gozásra szorult, rá kellett jönnöm, hogy az új klikk, amihez tartozom,
nem sokban tér el a régitől: az emberek kevésbé voltak erőszakosak,
ugyanakkor sok esetben nagyobb ravaszsággal találkoztam. Éppen
ezért megtartottam a maffialét civilizált jellegzetességeit, a maradékot
a kukába dobtam, és a siker nem maradt el.

Az ókori bölcsek büszkék lettek volna rám: én voltam a modern bi‐

zonyíték arra, hogy a spártaiak „tolvajelmélete” működik.

Manapság az emberek megsegítésének szentelem az életem. Az Un‐

locked az egész világon eljutott az olvasókhoz, és szüntelenül kapom a
hálálkodó rajongói emaileket, amelyekben arról számolnak be, hogy a
könyvem megváltoztatta az életüket. Már több mint kétszáz ország te‐
levíziójában szerepeltem és különféle emberek előtt tartottam előadáso‐
kat; a közönség soraiban éppen úgy ültek kemény bűnözők, mint párt‐
fogótisztek, fiatalok és öregek, egyetemisták vagy cégek képviselői, sőt
tartottam előadást könyvtárosoknak is.

A Homérosz korában élt görögökhöz, a talmudista zsidókhoz és az

amerikai indián törzsek mesemondóihoz hasonlóan, az öreg maffiózók
is történeteket mesélve adják át az utcán szerzett bölcsességüket a fiata‐
labb generációknak. Könyvemben én is ezt az ősrégi hagyományt kö‐
vetve próbálom meg átadni a tanulságokat. Ahol helyénvaló, ott a maf‐
fiasztorikat történelmi anekdotákkal egészítem ki, mert ezek bizonyít‐
ják, hogy minden lecke egyetemes és semmi új nincs a nap alatt. Ha
megértjük, hogy mi történt tegnap, akkor felkészülünk arra is, ami hol‐
nap elkerülhetetlenül megtörténik.

Az egyes leckékbe beszúrt idézetek a mondanivalómat támasztják

alá, és továbbgondolásra serkentenek.

Ezt a könyvet azért írtam, hogy a La Cosa Nostra (LCN) jó tulajdon‐

ságait megismertessem az olvasókkal, így a mi ügyünk az ő ügyük is le‐
het.
 BEVEZETÉS
A maffia a történelem egyik legrégebben fennálló vállalata. Amikor
más cégeknek jól megy, akkor a maffia virágzik, amikor pedig beüt a
gazdasági krach, egyenesen kivirul. Akár pang a tőzsde, akár szárnyal,
a maffiát ez hidegen hagyja.
Az Al Capone által üzemeltetett szeretetkonyhák emberek ezrein se‐
gítettek a nagy gazdasági világválság idején. De vajon Alnak hogyan
sikerült nap mint nap ennyi szájat etetni? Hogyan tudott Bugsy Siegel
és Meyer Lansky egy sok milliárd dolláros, Las Vegasnak nevezett ál‐
mot maga elé képzelni ott, ahol törvénytisztelő honfitársaik csupán egy
álmos, poros sivatagi kisvárost láttak? Mi az oka, hogy a jelenlegi bi‐
zonytalan gazdasági helyzetben virágzik a maffia, és sorban vásárolja
fel az ingatlanokat az egész országban, miközben milliók harcolnak a
kilakoltatás ellen?
Az igazság az, hogy a maffia hiába lett hírhedt – teljes joggal – erő‐
szakos eszközei miatt, legsikeresebb tagjai mindig kitűnő üzletembe‐
reknek bizonyultak, akik képesek voltak szokatlan, de éleslátásról ta‐
núskodó üzleti ötletekkel előállni, miközben rendületlenül ragaszkod‐
tak egyedülálló hátterükből fakadó értékrendjükhöz.

Mr. Persico… ön a legintelligensebb ember, akivel

[9]
valaha is találkoztam.
JOHN F. KEENAN BÍRÓ MEGJEGYZÉSE
DON CARMINE PERSICO TELJESÍTMÉNYE LÁTTÁN,
AKI A TÁRGYALÓTEREMBEN SAJÁT MAGÁT VÉDTE

Ezek az emberek bármely általuk választott területen sikeresek lettek

volna, és nem egy esetben meg is történt, hogy a szervezett bűnözés vi‐
lágától távol eső vállalkozásokban vitték sokra. Az utcán megszerzett
tapasztalataikat kamatoztatva legális üzletekbe fogtak, és milliókat ke‐
restek.

Intelligenciájának és személyiségének törvényes

[10]
vállalkozásokban is jó hasznát vette volna.
JOANNA SEYBERT BÍRÓNŐ MEGJEGYZÉSE, AMIKOR KIHIRDETTE AZ ÍTÉLE‐
TET DON ALPHONSE „ALLIE BOY” PERSICO, DON CARMINE PERSICO FIÁ‐
 NAK ÉS UTÓDÁNAK TÁRGYALÁSÁN

Az elsőbbségért folytatott mindennapos harcban megedződött maffi‐

ózók felkészültek arra, hogy bármilyen területen és bármilyen körülmé‐
nyek közepette győzelmet arassanak. Azok a bűnözők, akik sikeres vál‐
lalkozást indítottak a törvényes világban, általában nem vetkőzték le
agresszív természetüket, de annyira azért visszafogták magukat, hogy
ne riasszák el teljesen a leendő kuncsaftokat. Megszokott kötekedő és
harcias stílusukat sziklaszilárd rendíthetetlenségre cserélték, és ezt ka‐
rizmatikus meggyőző képességükkel egészítették ki. Röviden: a pisz‐
tolyt és a kést elrejtették, s helyette más, az evolúcióban hasznos tulaj‐
donságokat húztak elő a köpönyegük alól.

A maffiacsaládokat különleges anyagból gyúrták:

sok tagjukban rendkívül erős agresszív ragadozó
[11]
ösztönöket fedezhetünk fel.
PINO ARLACCHI: MAFIA BUSINESS
(A MAFFIA VÁLLALKOZÁSAI)

Ismertem maffiózókat, akik szintén törvényes vállalkozásba fogtak,

de elég hosszú időbe telt levetkőzniük régi szokásaikat. Kezdetben
megfélemlítették és elriasztották versenytársaikat, és erővel vették rá
őket, hogy üzletet kössenek velük. A háttérben mindig ott volt a ki‐
mondatlan fenyegetés. Nehéz túllépni a berögzöttségeken. A törvénye‐
sen elért siker azonban még esetükben is elkerülhetetlenül oda vezetett,
hogy teljesen hátat fordítottak múltjuknak. Miért kockáztatnák a bör‐
tönt, amikor ilyen hatalmas vagyon a tét? Miért kellene gazemberként
viselkedni, ha nem muszáj? Miért építenének fel egy birodalmat, ha az‐
tán egy csalás miatt az egész összedőlhet?
Sokan ennek ellenére úgy vélik, hogy hiába tartózkodik az erőszaktól
egy maffiózó az üzleti világban, attól még a korábbi élete miatt mind‐
végig érzik a fenyegetettséget a partnerek. Éppen ezért nem kell túl so‐
kat mondania vagy tennie ahhoz, hogy egy adott környéken megvethes‐
se a lábát, megszerezzen egy szerződést vagy megkössön egy előnyös
üzletet. Való igaz, hogy néhány maffiózó hasznot húz korábbi hírnevé‐
ből. De legalább ennyien vannak azok, akik igen jelentős erőfeszítése‐
ket tesznek, hogy korábbi alvilági pedigréjük ne kerüljön napvilágra.
 Húsz éven át környékünkön, a New York-i Queens negyedbeli
Flushingban senki nem tudta, hogy a helyi Key Food szupermarket egy
nagymenő gengszter tulajdonában van, míg az újságok nagydobra nem
verték a sztorit. A Gambino család capója, Patsy Conte is több áruházat
birtokolt, és tagja volt a Key Food szupermarketlánc igazgatóságának
is. De Conte soha nem mondta, hogy „Nálam vegyétek meg, ami kell,
vagy számoljatok a következményekkel!” Ehelyett csendben üldögélt
az irodájában és azon elmélkedett, hogy kit kellene kinevezni a vezető‐
ségbe, milyen árukat kínáljanak a vevőknek, és hol lehetne a legjobb
áron beszerezni a legfrissebb húst és zöldségeket. Conte emberek szá‐
zainak, ha nem ezreinek adott munkát. Egy maffiózótól ez egészen
szép teljesítmény, nem igaz?
Fejből fel tudnék sorolni vagy egy tucat olyan sikeres nagyvállalatot,
amelyeknek tulajdonosai vagy vezetői között ma is aktív vagy egykori
maffiózókat találni. És ezek a cégek, minden látszat ellenére, törvénye‐
sen működnek, egyik sem veszi igénybe a maffia eszköztárát, ugyanak‐
kor virágzásukat az agyafúrt, kifinomult és a becsületes életvitelhez
igazított, a gengszterlétben megedződött gondolkodásmódnak köszön‐
hetik.
Egyes maffiózóknak mindössze erős és szerethető személyiségüket
kellett latba vetniük azért, hogy egészen meglepő helyekre is beférkőz‐
zenek.

Néhányan közülük – leszámítva persze életük bűnös

[12]
részét – egészen kedves emberek.
RUDOLPH GIULIANI, NEW YORK VOLT POLGÁRMESTERE

A maffia a Vatikán falai mögé ugyan nem tudott bejutni, de 1971-től

ők felügyelték a katolikus egyház pénzügyeit. Igencsak nagy hasznot
hajtó tevékenységüknek csak 1978-ban szakadt vége, amikor I. János
Pál pápa gyanús körülmények között elhunyt.
Jimmy Carter elnök is óvatlanul járt el, amikor a munkaügyi minisz‐
térium élére többek között a Gambino család hírhedt capóját, Anthony
Scottót is jelölte. Ronald Reagan munkaügyi miniszterét, Ray Dono‐
vant pedig egy olyan perben mentették fel, amelyben a New York-i Ge‐
novese családhoz fűződő kapcsolatai kerültek terítékre. Reagan talán
nem is volt tudatában annak, hogy csaknem valóra vált az a korábbi ki‐
jelentése, hogy „napjainkban a szervezett bűnözés társadalmunk min‐
[13]
den apró szegletébe beférkőzött”.
Mégis, hogyan képes arra egy maffiózó – egy csiricsáré öltönybe
bújt, kölnitől bűzlő utcai csirkefogó –, hogy bejusson a Vatikán vagy a
Fehér Ház falai mögé, vagy hogyan tud beépülni egy szupermarketlánc
igazgatótanácsába?
Ha levetkőzzük előítéleteinket, rájövünk, hogy a nagymenő gengsz‐
terek nem sokban különböznek a legsikeresebb üzletemberektől vagy
politikusoktól. A maffia hatalmi-szervezeti felépítése nem tér el a kor‐
mányétól, és mindkét szervezetben hasonló agyafúrtságra van szüksége
annak, aki a csúcsra akar jutni. Számtalan kulcsfontosságú kormányzati
pozíciót az üzleti életben már sikeres menedzserek töltenek be; a kor‐
mányzati szférába való belépésük pontosan azért lehetett olyan zökke‐
nőmentes, mert az ehhez szükséges alapvető jellemvonások bármely te‐
rületen beválnak, amint az ember tisztába jön velük és megszerzi őket.
Mivel az emberi természet állandó, aki szert tett bizonyos diplomati‐
kus vezetői képességekre és másokat is tud motiválni, az bármilyen
szervezet keretein belül sikert arathat, legyen szó a kormányról, egy
cégről vagy a maffiáról. Ha valaki politikusnak vagy menedzsernek ké‐
szül, vagy csak éppen mohón vágyik a sikerre, akkor nem árt, ha e ha‐
talmi trió fekete bárányát, azaz a maffiát is tanulmányozza.

Ezeknek a bűnbandáknak olyan hatalom van a ke‐

zükben, hogy már állammá váltak az államon belül.
[14]
A SZERVEZETT BŰNÖZÉSSEL FOGLALKOZÓ KEFAUVER-
BIZOTTSÁG MEGHALLGATÁSÁN HANGZOTT EL, 1950–50

A Colombo család capója, Thomas Petrizzo 16 évesen bukott ki az

iskolából. 40 éves koráig minden vállalkozása befuccsolt. De addigra
már annyi ravasz fogást szedett fel az utcán, hogy végül bármilyen üz‐
letbe fogott, sikerrel járt: jelentősebb építkezések acélszállítójaként évi
több mint 50 millió dollárt keresett. Amikor Petrizzót zsarolásért vád
alá helyezték, kollégái teljesen megdöbbentek. Az ország egyik legna‐
gyobb acélipari cégének egyik vezetője például ezt mondta: „[Petrizzo]
volt az egyik legkomolyabb és legbecsületesebb ember, akivel ebben az
[15]
iparágban valaha is találkoztam; szolgálatai és a szava aranyat ért.”
 „Aranyat ér a szava.” Maffiakörökben ez az egyik kulcsmondat, ami‐
kor valakiért szavatosságot vállalnak vagy nagy vonalakban felvázolják
az életrajzát. Aki megszerzi ezt az ötcsillagos minősítést, az előtt aka‐
dálytalan az út, amely a jóléthez vezet.

A szavam többet ér, mint bármi, amit fel tudok aján‐

[16]
lani.
SALVATORE PROFACI CAPO, A KÉSŐBB COLOMBO
CSALÁDKÉNT ISMERTTÉ VÁLT SZERVEZET
ALAPÍTÓJÁNAK, JOE PROFACINAK A FIA

Petrizzo tevékeny szerepet játszott néhány hatalmas New York-i

építkezés kivitelezésében: elég csak a World Financial Centert, az
IBM-központot, a South Street Seaport turista- és bevásárlóközpontot
[17]
és a Battery Park City lakóparkot említeni. Ráadásul valamennyi
New York-i építkezési hullámban élenjáró szerep jutott a maffia cégei‐
nek. Manhattan égbe nyúló felhőkarcolói is sokkal lassabban nőttek
volna ki a földből, ha nincsenek a maffiához tartozó alvállalkozók, a
hatalmas földmennyiséget megmozgató gépezet és az együttműködő
szakszervezeti vezetés. Az 1980-as években New York állam Szerve‐
zett Bűnözés Elleni Akciócsoportja (New York State’s Organized Cri‐
me Task Force) tanulmányt készített, amelynek végkövetkeztetése az
volt, hogy az ország legerősebb ingatlanfejlesztői szívesebben üzletel‐
tek a maffiával, mint a törvényes, de akadékoskodó szakszervezeti ve‐
zetőkkel.

A maffia sikere nagyrészt azon múlik, hogy az általa

nyújtott szolgáltatások mennyire kiválóak: …[és]
[18]
persze mennyire elégedett a több millió ügyfél.
NICHOLAS PILEGGI, THE SATURDAY EVENING POST

Minden egyes New York-i építkezésen rengeteg apró korrupciós

ügylet zajlik a törmelékből emelt dombok rejtekében, és mindegyik
megérdemelné, hogy címlapra kerüljön. Mindeközben a suttogások és a
gazdát cserélő borítékok felett egy újabb felhőkarcolót húznak fel Man‐
hattanben. A világ fővárosa, az ENSZ székhelye, a Szabadság-szobor
díszletéül szolgáló város jórészt a keményen küszködő bevándorlók ve‐
rítékével épült meg – ezeket a munkásokat pedig a Cosa Nostra titkos
vezetése irányította.
 I. RÉSZ
BEOSZTOTTAKNAK A MAFFIAKATONÁKRÓL
JÓ REGGELT, URAIM ÉS BÁRKI, AKI MINKET
HALLGAT. A CHICAGÓI ALVILÁG REGGEL 9
[19]
ÓRAI ÉRTEKEZLETÉT KÖZVETÍTJÜK.
MURRAY „THE CAMEL” HUMPHREYS, A TEVE,
A CHICAGÓI MAFFIA FŐTANÁCSADÓJA
 1. LECKE
HOGYAN SZEREZZÜK MEG BIZTOSAN AZ ÁLLÁST? TE‐
GYÜNK VISSZAUTASÍTHATATLAN AJÁNLATOT!

Hogyan lehetünk maffiatagok?

Az első számú feltétel, hogy minden potenciális munkavállalóhoz
hasonlóan mi is pályázzunk erre a bizonyos állásra. New Yorkban az is
sokat segít, ha valamelyik közvetlen családtagunk – apánk vagy a
nagybácsikánk például – az öt nagy maffiacsalád egyikének tagja. Ek‐
kor nagy valószínűséggel mi is abban a családban kezdjük meg dolgos
életünket. Ha famíliánk mégsem rendelkezik maffia-összeköttetéssel –
márpedig az enyém így járt –, akkor az emberből „mezei alkalmazott”
lesz, utcai közkatona, maffiakatona, szabadúszó.
A maffiának, a cégekhez hasonlóan, mindenütt vannak fejvadászai.
Ha pedig valaki az utcai kenyérkereset során szert tesz némi jó hírnév‐
re, az öt család valamelyik tagja mindenképpen felfedezi. És ha egyszer
már rátaláltak az emberre, akkor a szóban forgó maffiózó bejelenti az
„igényét”. Ez az igénybejelentés kölcsönös előnyökkel jár mindkét fél
számára: a maffiózó új bevételi forrásra tesz szert, míg az utcai szabad‐
úszót felruházzák a család kollektív hatalmával, potenciálisan nagyobb
bevételhez juttatva ezzel, mint amennyit önállóan bármikor is megsze‐
rezhetne.
Ez azonban, eltérően az üzleti világtól, nem jár heti bérrel, társada‐
lombiztosítással, pihenőidővel és betegszabadsággal. Az ember szart
sem kap, csak töredékét annak, amit megkereshetne.
Melyik vállalatvezető ne venne fel olyan alkalmazottat, aki beletörő‐
dik a töredékbérbe? Mondjuk csak bármelyik potenciális munkaadó‐
nak, hogy nem tartunk igényt a teljes fizetésünkre – biztos, hogy nem
kell többé álláskereső interjúkra járnunk. Kétségtelen, hogy néhány
nagynevű cég még így is visszautasítaná ajánlatunkat, de a pénzéhe‐
sebbje képtelen lenne nemet mondani.
Ha azt gondolnánk, hogy a maffia munkaerő-felvételi módszerei tá‐
vol esnek az üzleti világban megszokottól, akkor nagyot tévednénk.
Egyszer valamelyik gazdag Wall Street-i pasinak gondja akadt, én meg
segítettem neki. Miután elintéztem az ügyet, felvett a limójába és elvitt
egészen Atlantic Cityig. Odafelé megkérdeztem tőle, hogyan indult be
a karrierje a Wall Streeten. Elmondta, hogy egy Long Island-i bróker‐
cégnél kezdte. „Besétáltam az utcáról és közöltem, hogy a cégvezető‐
vel akarok beszélni – mesélte. – Mindössze egyetlen lehetőséget kér‐
tem, hogy megmutassam, mire vagyok képes. Nem fizetést akartam,
csak egy hónapot, egy íróasztalt és egy telefont.”
A vezetőt szórakoztatta a férfi merészsége, és közölte vele, hogy mi‐
vel még nem rendelkezik a tőzsdei brókereknek előírt 7-es szintű szak‐
vizsgával, beállhat olyan ügynöknek, aki ún. hideghívásokkal, véletlen‐
szerűen hívogatja a potenciális ügyfeleket. Egy hónap alatt több mint
10 ezer dollár közvetítői jutalékot hozott a cégnek. Egy éven belül le‐
tette a brókervizsgát, és a cég legtöbb jutalékot hozó ügynöke lett.
Áradt belőle a magabiztosság, és a cégvezető meglátta benne a lehe‐
tőséget, hogy ezt a tulajdonságát profittá tudja alakítani.

[Chris] Rosenberg jelentéktelen drogdíler volt, De‐

Meo azonban kedvelte a stílusát. Chris ugyanis pi‐
masz volt, rámenős, és mindent megtett egy-egy üz‐
[20]
letért.
A „MOBSTERS” (MAFFIÓZÓK) DOKUMENTUMFILM-
SOROZAT ROY DEMEÓRÓL SZÓLÓ EPIZÓDJÁBÓL

Amikor a pasi végzett a történettel, felnevettem és közöltem vele,

hogy pontosan ugyanígy kezdődik a karrier a maffiában is: szigorúan
jutalékalapon.
Valahol olvastam egyszer, hogy a világ egyik leggazdagabb embere,
Warren Buffett szintén hasonlóképpen indult el a pályáján: vállalta a
fáradságos munkát, és csupán egy kis részét kérte annak, amit a cég
konyhájára hozott. Képzeljük el, milyen húzás lenne, ha aprópénzért
felvehetnénk Warren Buffettet?
A magabiztosság olyan érték, amelyet senki nem ír bele az önéletraj‐
zába. Éppen ezért vegyük fel a személyes kapcsolatot, és mutassuk
meg, hogy ambiciózus és rámenős fickók vagyunk! Mindenki keresi a
kedvező befektetési lehetőségeket, legyünk mi a következő remek be‐
fektetés.
 2. LECKE
RAGASZKODJUNK AZ ELVEINKHEZ! HOSSZÚ TÁVON
MEGÉRI

Alex vendéglőt üzemeltetett Manhattanben. Amerikaifutball-

meccsekre fogadott, és nyakig eladósodott egy bukinál, akit én is is‐
mertem. Alex étterme minden este dugig megtelt, csak foglalással lehe‐
tett bejutni, ennek ellenére kitartott amellett, hogy nincs elég pénze
megadni a tartozását. A haverom ezek után három nehézfiút küldött rá,
hogy verjék szét a vendéglőjét.
– Azt se bánom, ha ott a helyszínen készpénzben akar törleszteni –
utasította őket indulás előtt. – Már túl késő. Ez már elvi kérdés.
És lássanak csodát, amint a három rosszarcú egyén besétált a ven‐
déglőbe, valamivel zárás előtt, Alex azonnal megpróbált egyezségre
jutni velük, de azok az utasítást követve nem fogadták el a felkínált
készpénzt, és szétzúzták a kócerájt.
Alex végül megfizette az adósságát. Megkérdeztem a haverom, miért
nem tette simán zsebre aznap este a pénzt?
– Amikor valakinek több száz adósa van, jobb, ha olyan üzletember
hírében áll, aki ragaszkodik az elveihez. Ha egy bank soha nem venne
vissza egyetlen autót sem, ki fizetné a részleteket? – magyarázta.
A legtöbb ember a „fogd a pénzt és fuss” elvet követi az életben. Va‐
jon hányan akadnak közülünk, akik hajlandóak kiállni az elveikért, és
elfogadni a rövid távú veszteséget, cserébe a hosszabb távon várható
előnyökért?

Nem hagyhatjuk, hogy azok a kibaszott seggfejek

hülyére vegyenek bennünket. Ha ezt az utcán meg‐
hallják, mindannyian mehetünk munkanélkülise‐
[21]
gélyre.
CARMINE GENOVESE MAFFIÓZÓ

Don Salvatore Maranzano az első amerikai maffiafőnökök közé tar‐

tozott. Sokáig tanulmányozta a Római Birodalom működését, majd a
családja felépítését az ókori római légiók szerkezete alapján tervezte
meg: a szervezetben a capóknak, más néven a hadnagyoknak jutott az a
szerep, amit az ókorban az ún. legátusok végeztek, vagyis ők vezették a
katonákból álló légiókat. Még Julius Caesart is megpróbálta másolni,
hiszen magát tette meg a legátusok felett uralkodó császárnak. Ironikus
módon Maranzanót is saját emberei gyilkolták meg, akár példaképét,
Caesart. De amíg hatalmon volt, éppen oly szilárdan kiállt elvei mel‐
lett, akár a császár.
Julius Caesar egy véres polgárháború után ragadta magához a hatal‐
mat Rómában, amelyet ősellensége, Pompeius ellen vívott. Pompeius
veresége után Egyiptomban keresett menedéket. Amikor azonban meg‐
érkezett, helybéli orgyilkosok kegyetlenül megölték, majd elküldték a
fejét Caesarnak ajándékba. Azt gondolták, hogy hízeleg neki a hatal‐
mas erőfeszítésekkel megszervezett ajándék, amivel a kedvét keresték.
De Caesar hála helyett rövid úton kivégeztette Pompeius orgyilkosait.
Számára ugyanis az ügy elvi kérdést jelentett. Hiába volt Pompeius es‐
küdt ellensége, honfitársa is volt, márpedig annak az életét csakis a ró‐
mai állam, azaz Caesar vehette el. És hová vezetett volna, ha eltűri,
hogy egy római állampolgárt büntetlenül meggyilkolnak?
A maffia, Caesarhoz hasonlóan, megtorolja, ha egyik tagját megöli
valaki, még akkor is, ha a fickót gyűlölték és megérdemelte, amit ka‐
pott. Éppen ezért igen kevés olyan gengszter volt, akit a főnök engedé‐
lye nélkül tettek el láb alól.
A maffia mindaddig kitart elvei mellett, amíg azok (praktikus szem‐
pontokból) hosszú távon gyümölcsözőek és segítik a túlélését.
 3. LECKE
MIÉRT SZEREPELNEK ÖREG MAFFIÓZÓK IS AZ ÚJSÁG‐
BAN? SZERESSÜK A MUNKÁNKAT, AKKOR EGÉSZ ÉLE‐
TÜNKBEN NEM KELL EGYETLEN NAPOT SEM DOLGOZ‐
NUNK!

Egyetlen gengsztert sem találunk, aki a blokkolóóra szerint dolgoz‐

na. Az újságok nyomasztó rendőrségi fotóin szereplő vén maffiózók is
már évekkel korábban nyugdíjba mehettek volna, de imádták, amit csi‐
náltak és képtelenek voltak leállni.
A louisianai főnök, Carlos Marcello és a chicagói főnök, Anthony
Accardo milliókat halmoztak fel életük során, annyit, hogy abból akár
száz életet le lehetett volna élni dúsgazdagon, de ők még jócskán
nyolcvan fölött sem tudtak elszakadni a maffia világától.
A Bonanno család feje, Joe Massino multimilliomos volt. Pennsylva‐
niában bujkált, amikor egyszer betért egy patikába és elemelt egy do‐
boz aszpirint. Ez az aprócska ügy vezetett végül a letartóztatásához,
márpedig az nagyobb fejfájást okozott, mint ami miatt a gyógyszert el‐
lopta. De mi vesz rá egy ilyen fickót, akinek minden nap hatalmas
összegek ütik a markát, hogy zsebre tegyen egy vacak aszpirines do‐
bozt? Az, hogy Joe ebből élt. És imádta, amit csinált.

Azt tudni kell Jimmyről [Burke], hogy imádott lop‐

ni. Az volt a lételeme. Ha jött volna valaki, aki egy‐
millió dollárt kínál neki, hogy ne lopjon többet,
visszautasította volna, aztán azon törte volna a fejét,
hogy lopja el tőle a pénzt. Ez volt az egyetlen dolog,
[22]
amit élvezett. Ez tartotta életben.
HENRY HILL, IDÉZI NICHOLAS PILEGGI
A NAGYMENŐKBEN

Sammy „The Bull” Gravano, a Bika, több mint tízmillió dollárt ért.
Noha több embert gyilkolt meg, mint ahányat meg tudnék hívni az es‐
küvőmre, a kormány futni hagyta, és a piszkos pénzből származó hatal‐
mas vagyona jó részét is megtarthatta cserébe, amiért köpött volt üzlet‐
feleiről. A bírók, az ügyészek és a rendőrök Gravanót amerikai hősnek
kiáltották ki, ugyanis pályafutásuknak nem kis lökést adott, hogy a se‐
gítségével maffiózókat dughattak rács mögé. Miután kapott egy máso‐
dik esélyt a szabad életre, Gravano beindított egy nemzetközi kábító‐
szerkereskedő-láncot, és ezzel alaposan szégyenbe hagyta azokat, akik
hősnek nevezték.
Gravano valamennyi régi barátját elárulta; nehéz elhinni, hogy új ha‐
verjai a kormányban nem számítottak erre. Ráadásul ő is imádta, ami‐
hez értett – a bűnözést –, ezért az első adandó alkalommal újra munká‐
ba állt.
Az egyik megbízott főnök, Anthony „Gaspipe” Casso, Gázcső, olyan
szakadást okozott a Lucchese családban, amelynek csaknem polgárhá‐
ború lett a vége. A viszály alatt az egyik nagymenőt, hívjuk mondjuk
Jake-nek, behívták Gázcsőhöz. A fickó biztosra vette, hogy Casso el
akarja tenni láb alól, és ezt velem is közölte.
– De hát miért mész oda, ha megölnek? – tettem fel neki a kérdést.
Jake végigmért; szinte nem is értette, miről beszélek. – Szeretem ezt
az életet – válaszolta végül. – Eléggé ahhoz, hogy akár meg is haljak
érte.

Egy találkozóra megyek, és nem vagyok biztos ab‐

[23]
ban, hogy visszajövök.
A CAPO DOMINICK „SONNY BLACK” NAPOLITANO,
SZAVAI EGY BARÁTJÁHOZ, MIELŐTT MEGGYILKOLTÁK

Létezik, hogy valaki ennyire szereti, amit csinál? Bizony, akadnak jó

páran, akik így vannak vele.
Az egyik don, Vincent „The Chin” Gigante, az Áll, annyira odavolt a
melójáért, hogy a családi haszon nagyobbik részét átengedte capóinak.
Amikor egyszer a többi családfő összeült, hogy megvitassák a pénz‐
ügyeket, Gigante haragra gerjedt. Úgy vélte ugyanis, hogy nekik, a ve‐
zetőknek az a legfőbb feladatuk, hogy megőrizzék a békét, meghatá‐
rozzák a követendő gyakorlatot és betartassák a szabályokat, nem pedig
az, hogy a dollárokat számolják.
Én magam is imádtam a maffiózó-életformát. Az egész lényemet át‐
hatotta ez a szeretet. Manapság az írás lett a szenvedélyem, mert ez az
a munka, ami lehetővé teszi, hogy a nap minden órájában olvashassak
vagy írhassak. De ha arra kényszerítenének, hogy valami mást csinál‐
jak, máris rájönnének, hogy milyen lusta disznó vagyok.
 Ha az ember önszántából túlórázik, ráadásul még csak meg sem fize‐
tik, akkor nem árt, ha olyasvalamit csinál, amit szeret. Ne adjuk fel a
keresést, amíg ilyenre nem bukkanunk! Persze nem mindenki élvezheti
a munkáját. Rengeteg unalmas tevékenység akad a nagyvilágban, de
azok, akik elégedetten végzik ezeket, feltehetően nem is olvassák el ezt
a könyvet.
Kevés olyan szerencsés fickó akad, aki azt csinálhatja, amit igazán
szeret. De ne nyugodjunk bele abba, hogy nem vagyunk kiválasztottak,
intézzük úgy, hogy azok legyünk!

Ha valaki olvasott valaha Karthágóról és leghíresebb hadvezéréről,

Hannibálról, akkor azt is tudhatja, hogy ő úgy vezette a seregét, mint
egy maffiafőnök: megkérdőjelezhetetlen szabályok, halál a besúgókra
és a vidék lerablása, amerre csak járt.

Karthágó egyszer hadat üzent Rómának.

Útközben a sereg átvágott Hispánián és az Alpokon, de a hegyek‐

ben igencsak súlyos nehézségeik adódtak. A pocsék időjárás mellett
még heves ellenállás is megnehezítette a dolgukat: az alpesi törzsek
kisebb csoportokban rajtuk ütöttek; hol itt, hol ott csaptak le és gyil‐
koltak meg egy-egy katonát.

Hannibál idővel igencsak megelégelte: az Alpokban dolgozó orgyil‐

kosok ugyanis átkozottul jók voltak.

Aztán egyik nap egy besúgó jó tippet adott Hannibálnak. Elárulta,

hogy a törzsi harcosok, akik nappal az embereire támadnak, minden
este hazamennek, telezabálják magukat, meghágják az asszonyt és ré‐
szegen bedőlnek az ágyba.

Amint Hannibál rájött, hogy az orgyilkos csapatok 9-től délután 5-

ig dolgozó fickókból állnak, tudta, hogy nyert ügye van. Ilyen alakok
nem állhatnak Hannibál útjába. Ő ugyanis azért vállalta, hogy kifa‐
gyasztja a seggét az Alpokban, mert imádta, amit csinált. A következő
éjjel, miután az orgyilkosok munkából hazafelé blokkoltak az óránál,
Hannibál a csapataival elfoglalta a környék magaslatait.
 Mikor másnap kora reggel a heti 40 órában dolgozó harcosok meg‐
jelentek, hogy felvegyék a munkát, Hannibál a szart is kiverte belő‐
lük. Ezek után keresztülverekedte magát a hegyi hágón, és készen állt
Róma meghódítására.

Persze a rómaiak sem vakaróztak tétlenül, és ők is imádták, amit

csináltak, ezért Hannibálra alapos verés várt. De ő és Róma mégis‐
csak történelmet írt, míg a lusta alpesi törzseket ma már a feledés ho‐
málya fedi.

Ebből a történetből kinek a szerepét játszanánk el szívesebben?

 4. LECKE
DUGJUK EL A FEGYVERT, ÉS SEGÍTSÜK ÁT AZ ÖREGET
AZ UTCÁN! CSALÁDI ÉRTÉKEK

Napsütötte délután volt. Négyen ültünk az autóban, automata fegyve‐

rekkel felszerelkezve. Egy szállítmányozó vállalattal szemben foglaltuk
el az őrhelyünket, s arra vártunk, hogy a telephelyről kikanyarodjon az
a kamion, amit néhány utcasarokkal odébb meg akartunk szerezni.
Váratlanul egy öregúr lépett le a szemközti járdáról és elindult felénk
az úttesten. Nem volt az a rohanós fajta, és egy idő után mindkét irány‐
ból megindult felé a forgalom. Hirtelen megszédült, botladozni kezdett,
majd elesett. Mind a négyen a kocsi padlójára dobtuk a pisztolyokat,
kiugrottunk az autóból és az öregemberhez rohantunk, miközben a felé‐
je száguldó autóknak integettünk. A bácsit a járdaszigethez cipeltük,
ahol aztán magához tért. Néhány perc után talpra segítettük és haza‐
küldtük.
Addigra már egy kisebbfajta tömeg gyűlt körénk. Miután a lehetsé‐
ges szemtanúk alaposan szemügyre vehettek bennünket, az akciót le‐
fújtuk. Visszaszálltunk a kocsiba, és elhajtottunk inkább ebédelni.
Természetesen elátkoztuk az öregúr időzítését, de egyikünk sem bán‐
ta meg, hogy segítettünk rajta. Akad majd másik kamion, amit ellopha‐
tunk, de annak a szegény ördögnek csak egyetlen élete van. Nem állí‐
tom, hogy angyalok voltunk – legfeljebb bukott angyalok –, hiszen ép‐
pen arra készültünk, hogy fegyvert szorítunk valakinek a fejéhez. De
bárhogy is éltünk, azt alaposan a fejünkbe verték otthon és a maffiában,
hogy tiszteljük az időseket.
Ezért olvastunk egymás gondolatában és adtunk fel egy milliókat érő
rablást is, csak hogy segítsünk egy idős emberen. Noha bármelyik
nagymenő, akinek aznap elmeséltük a történetet, kinevetett bennünket
és vicceket gyártott a rovásunkra, mégis mind helyeselte, amit tettünk.

Mondd csak Charlie, miért követtél el ilyen szörnyű

hibát, miért tartottál Giuseppével? Az az ember nem
[24]
a magad fajtád. Nincs semmiféle értékrendje.
SALVATORE MARANZANO SZAVAI CHARLES
„LUCKY” LUCIANÓHOZ
 A szervezetet átszövő kegyetlen brutalitás ellenére a maffiának van
értékrendje. Olyannyira, hogy visszatekintve elmondhatom: legjobb
jellemvonásaim némelyikét is az alvilágnak köszönhetem. Hosszú
mindazoknak az értékeknek a listája, amelyeket a maffiában sajátítot‐
tam el: legyél őszinte, ne add a szavad, csak ha meg tudod tartani, az
adósság megfizetése éppen olyan fontos, mint a begyűjtése, tartsd tisz‐
teletben mások otthonát, ne tarts haragot…
A maffiában azok rakják zsebre a legnagyobb pénzt, akik mindeze‐
ket a magukénak vallják.
Minden cégnek rendelkezni kellene valamiféle értékrenddel, amelyet
minden munkavállalónak követnie kellene. Ez lehet az a közös kiindu‐
lási alap, amely a cég arculatában és üzletvitelében is tükröződik.
Ha ennek az értékrendnek a tiszteletben tartása – bármennyire is fur‐
csa ez – sikerre vezet egy olyan bűnszövetkezetben, mint a maffia, ak‐
kor vajon a valódiak milyen messzire repítenének minket és cégünket a
becsületes világban?

Közkatona: – Az én dolgom csak a vásárlás és az

eladás.
Capo: – Nem akarom, hogy azt a szart áruld.
Közkatona: – De hát rengeteg pénz van benne. Az
egész iparág ebbe az irányba halad. Elveszítjük a
versenyelőnyünket, ha nem üzletelünk ilyesmivel.
[25]
Capo: – Ha nem hagysz fel vele, meghalsz.
A GAMBINO CSALÁD CAPÓJA AZT KÖVETELI
A PORNÓIPARBAN DOLGOZÓ EGYIK BEOSZTOTTJÁTÓL,
HOGY TARTSA MAGÁT TÁVOL A GYEREKPORNÓTÓL
ÉS A BRUTALITÁSTÓL, MÁSKÜLÖNBEN AZ ÉLETÉVEL FIZET
 5. LECKE
A MAFFIA NEM JEGYZETEL. EDDZÜK MEMÓRIÁNKAT!

A Nagymenők (Goodfellas) című filmben Paul Sorvino játszotta azt a

maffiózót, akinek alakját Paul Varióról, a Lucchese család legendás ca‐
pójáról mintázták. Egyszer az utcán bemutattak Vario unokájának. Ne‐
vezzük Brunónak. Mielőtt elváltunk volna, a fickó hozzám fordult és
azt mondta:
– Add meg a telefonszámod!
– Várjál, szerzek egy tollat – mondtam, és benyúltam a kocsimba,
hogy keressek egyet.
– Nem kell – válaszolta Bruno. – Csak mondd meg!
Egyesével elmondtam a számokat. Bruno egy pillanatra szünetet tar‐
tott, mintha csak az agyában valamiféle feljegyzést készítene.
A dolog lenyűgözött, de akkor még jobban elámultam, amikor felhí‐
vott.
A barátom, George „Fat” DiBello, Kövér George felügyelte John
Gotti társasági klubjait New York Queens negyedében. Két lábon járó
telefonkönyv volt. A mai napig, ha bárkinek a nevét megemlítem a régi
szép időkből, George máris sorolja a fickó születésnapját, házassági év‐
fordulóját, telefonszámát, bármijét. Még a napot és az órát is, amikor
meghalt, ha már nincs közöttünk.
George feltehetően már jó memóriával született, de igazán a klubban
fejlesztette tökélyre ezt a képességét. A bűnözés világában minél keve‐
sebb infót kell feljegyezni, annál nagyobb a sansz, hogy nem kerül
olyasmi papírra, amiből később terhelő bizonyíték lehet.

Bízz a memóriádban! Tartsd

[26]
az üzletet fejben!
MEYER LANSKY, A MAFFIA ALBERT EINSTEINJE

A maffiózók nap mint nap nagy hasznát veszik a mnemotechniká‐

nak, különböző memóriafejlesztő módszereknek. Persze kevesen akad‐
nak közülük, akik tudnák, hogy mit is jelent a kifejezés (kétlem, hogy
egy is), miközben sokan igen kiválóan űzik ezt a gyakorlatot. Miután a
maffiának több százan dolgoznak, meglehetősen nehéz mindenkinek a
nevét fejben tartani: mankónak ilyenkor jól jönnek a becenevek. Kék‐
szemű Johnny, Greg, az Orr, Medencés Paulie. Ezt nevezem mnemo‐
technikának. Hogyan tarthatna máskülönben egy gengszter kisebb tele‐
fonkönyvre való nevet a fejében?

Tonynak [Spilotro] igencsak nehéz lett volna a dol‐

ga, ha titkárnőket, kartotékrendszert, Xerox-gépeket
és nyilvános telefonvonalakat használ. De ő admi‐
nisztráció nélkül intézte az ügyeit, mindent a fejében
[27]
tartva.
NICHOLAS PILEGGI: CASINO

Joe Massino, a Bonanno család egykori főnöke egyetlen toll, papír‐

lap vagy laptop nélkül irányította egymilliárd dollárt érő szervezetét, de
szó szerint nem használta egyiket sem. Csapatából a legutolsó közkato‐
na nevét is tudta, akárcsak a rendőrökét és ügynökökét, akiket valaha
rászabadítottak. Ha egy ügynök kikérdezte Massinót, majd évekkel ké‐
sőbb újra kezelésbe vette, Massino pontosan emlékezett, hogy hívják,
visszakérdezett, hogy mikor cserélte le a régi autóját és persze nem fe‐
lejtette el megemlíteni előző kocsija márkáját, színét, sőt még a rend‐
számát sem.
És nem Massino volt az egyetlen főnök, akinek ilyen jó memóriája
volt.
Egyszer találkozóm volt a Luccese család megbízott főnökével,
Joseph „Little Joe” DeFedével, azaz Kicsi Joe-val.
Hosszú utcai pályafutása során DeFede feltehetően több ezer ilyen
osztozkodáson vett már részt. Alig egy órát töltöttünk egymás társasá‐
gában, évekkel később a börtönben mégis odasétált hozzám és azt kér‐
dezte: „Szevasz, Louie, hogy ityeg?”
DeFede, emberei legnagyobb sajnálatára, remek memóriája miatt ki‐
váló tanú is lett, amikor eljött az ideje, és Joe úgy döntött, hogy feldob‐
ja a haverjait.
Akár előnyére vált a maffiának Kicsi Joe e tehetsége, akár segített le‐
fejezni a szervezetet, egy biztos: az a gyakorlat, hogy a fontos informá‐
ciókat az ember csakis fejben tárolja, a hosszú évek alatt jót tesz a me‐
móriának.

Bizonyítékok egész sora mutat arra, hogy a jó me‐

mória szerzett képesség, és legtöbb esetben bárki el‐
 [28]
sajátíthatja.
GEOFF COLVIN: TALENT IS OVERRATED
(A TÚLÉRTÉKELT TEHETSÉG)
 6. LECKE
NE VÉGEZZÜK EGY KOCSI CSOMAGTARTÓJÁBAN! KE‐
RÜLJÜK A HIVATALI INTRIKÁKAT!

A Gambino család capója, Artie „The Hair-Do”, a Séró, egyszer

együtt vakációzott velem egy lovasfarmon, New York állam északi ré‐
szén. Egyik este, a vacsoránál szóba került Sammy Gravano, a Bika,
akit éppen akkor neveztek ki a családunk alvezérének. Korábban soha
nem találkoztam még Sammyvel, ezért megkérdeztem Artie-t, hogy
kedveli-e vagy sem. Rám nézett, egy pillanatig hezitált, aztán szó nél‐
kül folytatta az evést. Ha Artie szitoközönt zúdított volna Sammyre, az
sem tett volna rám akkora hatást, mint a hallgatása. Attól kezdve tud‐
tam, hogy jobb lesz távol tartanom magam Bika Sammytől, aki minden
további nélkül megölte legközelebbi barátait és rokonait, majd, amikor
arra került a sor és köpött a kormánynak, fenntartások nélkül dobott fel
másokat.
Az igazi lecke, amit Artie-tól tanultam, az volt, hogy az ember job‐
ban teszi, ha befogja a száját és kerüli a hivatali intrikákat. Noha fél
életét az utcán töltötte, Artie mégis természetes halállal hunyt el, s ezt
részben annak köszönhette, hogy pontosan tudta, mikor tartsa a száját.

A háború kemény játszma, de azt hiszem, a politika

[29]
még keményebb.
BERNARD LAW MONTGOMERY TÁBORNOK

Joe Bilotti keménykötésű, régimódi nagymenő volt, aki úgy nézett

ki, mint egy olajbarna bőrrel borított utcai tűzoltócsap. Joe testvére a
Gambino család egyik alvezére volt: az a Tommy Bilotti, akit a man‐
hattani Sparks Steak House vendéglő előtt tettek lapátra a Gambino
család főnökével, Paul Castellanóval együtt. Amikor Castellanót John
Gotti követte a család élén, az új főnök eljátszott a gondolattal, hogy ta‐
lán Joe-t sem ártana eltakarítani az útból. Attól tartott ugyanis, hogy
megbosszulja testvére meggyilkolását. Joe azonban tartotta a száját.
Elég esze volt ahhoz, hogy felmérje: nincs elég ereje szembeszállni
Gottival. Amikor pedig az érzéseiről kérdezték, egyszerűen vállat vont
és azt állította, hogy neki nincsenek olyanok – az egész történetet kizá‐
rólag üzleti szemmel nézi.
Bárki bármit mondhat John Gotti véres uralkodásáról, de egyetlen
olyan zsarnokot sem találunk – legyen szó Sztálinról vagy Maóról –,
aki ilyen kockázatot vállalt volna. Ha rajtuk múlik, Joe-ból kutyakaját
csinálnak. A kolumbiai kartellek vezetősége pedig Joe és Tommy gye‐
rekeit is kiirtotta volna, mind a 18-at, nehogy maradjon valaki a család‐
ból, aki felnőve bosszút áll apja haláláért.
Noha Gotti ebben az esetben nagylelkűnek mutatkozott, azért Joe is
dicséretet érdemel, amiért túlélte a helyzetet; ha kinyitja a száját, vele
is végeznek.
Míg Joe Bilotti életét megkímélték, addig a Gambino család egy má‐
sik maffiózója, Louie Milito a saját sírját ásta meg.
Militónak nem tetszett az új vezetés kinevezési politikája. Úgy érez‐
te, hogy háttérbe szorítják, és a zsíros posztokat kevésbé tapasztalt
gengszterek halásszák el az orra elől. De nem volt hajlandó tartani a
száját, ahogyan Bilotti tette, és elégedetlenségének hangot is adott, a
fejesek pedig az azonnali elbocsátás mellett döntöttek. Milito gyilkosa
a golyót az álla alatt repítette a fejébe, amit ezekben a körökben a „po‐
fád befogod” lövésnek neveznek.

Louie [Milito] ismerte a szabályokat… Veszélyes já‐

[30]
tékba kezdett – és rajtavesztett.
SAMMY GRAVANO, A BIKA

A maffiózók szeretik a lovit, de pontosan tisztában vannak azzal,

hogy a pályán nagyobb eséllyel vesztenek, mint nyernek. Ha az ember
belefolyik a hivatali intrikákba, az olyan, mintha a lóversenyen fogad‐
na. Valószínűleg elbukja a dolgot. A nyerő pedig az lesz, aki kimegy
ugyan a lovira és végignézi a versenyeket, de nem fogad. Artie, a Séró
és Joe Bilotti tudta, mikor kifizetődőbb a némaság. Louie Milito szaka‐
datlan sugdolózásának pedig az a surrogó hang vetett véget, amit a go‐
lyó ad ki, amikor a hangtompítón keresztül elhagyja a pisztoly csövét.
Kerüljük a hivatali intrikát, mert a tét a cégen belüli túlélésünk!
 7. LECKE
HÁROM EMBER AKKOR TUD TITKOT TARTANI, HA KET‐
TŐ KÖZÜLÜK HALOTT. A BIZALOM

A louisianai maffiafőnök, Carlos Marcello irodájának ajtaja felett

egy táblácska függ a következő felirattal: „Három ember akkor tud tit‐
kot tartani, ha kettő közülük halott.”
Marcello ezzel azt akarta elérni, hogy aki csak beszél vele, átérezze a
bizalom jelentőségét.
Kamaszkoromban jó barátságban voltam Jesse Burke-kel, aki egy
maffiatag rabló, Jimmy Burke fia volt. Jimmyről mintázták a Nagyme‐
nőkben Jimmy Conway alakját, akit Robert De Niro játszott.
Jimmy Burke igencsak odavolt a rosszfiúkért, ami már abból is lát‐
szott, ahogyan a két fiát elnevezte: az egyikük a Jesse James, a másik a
Frank James keresztneveket kapta; mindketten annak a hírhedt James-
bandának voltak a tagjai, akik bankokat és vonatokat fosztogattak az
1800-as évek végén.
Az eredeti Jesse Jameshez hasonlóan Jimmy Burke is nagy hírnevet
szerzett a sokat emlegetett Lufthansa-rablás révén. Noha az egész világ
tudta, hogy Burke tervelte ki az akciót, hivatalosan a mai napig felderí‐
tetlennek számít. Ez jórészt annak köszönhető, hogy Burke, aki képte‐
len volt megbízni a rablást végrehajtó embereiben, csaknem egytől
egyik megölte őket.
Számtalan maffiózó gyilkolt már azért, hogy egy titokra ne derüljön
fény. A ravaszabbja éppen ezért tart ki a mellett, aki egyszer már meg‐
bízhatónak bizonyult, hiába kell emiatt elnéznie a figura más rossz tu‐
lajdonságait.

Soha egyetlen élő személynek adott szavamat sem

szegtem meg. Ez a siker kulcsa a politikában vagy
[31]
az élet bármelyik másik területén.
TOM PENDERGAST, AZAZ TOM, A FŐNÖK, AKINEK
A MAFFIÁVAL JÓ KAPCSOLATOKAT ÁPOLÓ POLITIKAI
DINASZTIÁJÁT A „PENDERGAST-GÉPEZET” NÉVEN ISMERTÉK

Az én bandámban is volt egy fickó, akinek annyi esze volt, mint For‐
rest Gumpnak. Egyszer rablás közben azt mondtam, hogy halgassa a
rádiót, és figyelmeztessen minket, ha a zsaruk felénk tartanak. Az akció
után visszamentünk az autóhoz, amelyben ott ült a fickó, és együtt
üvöltött a rádióból bömbölő rockzenével, az ujjaival a kormánykeréken
dobolva.
– Hát te mi a faszt csinálsz? – ordítottam rá, miközben a pénzeszsá‐
kot behajítottam az autóba, majd én is beugrottam.
– De hiszen te mondtad, hogy hallgassam a rádiót – válaszolta és le‐
halkította a zenét.
– A rendőrségi sávot, te idióta!
Elfogott a nevetés. A tag szó szerint követte az utasításaimat. De bíz‐
tam benne, és ez annyit ért aranyban, amennyit a súlya nyomott. A jö‐
vőben aztán csakis teljesen egyértelmű utasításokat adtam neki: ha
mellényúlt, az az én hibám volt.
Ha olyasmit teszünk, amivel felkelthetjük a másik fél bizalmatlansá‐
gát, valószínűleg abban a percben leírnak bennünket. Ha szeretnénk
visszanyerni a bizalmat, és idővel sikerül bebizonyítanunk, hogy érde‐
mesek vagyunk rá, egy bocsánatkérés akkor sem árthat.
Ha már kiérdemeltük a bizalmat, ne feledjük: attól igencsak kapós
áru leszünk. Lojalitásunkat azonban ne adjuk olcsón mindenkinek! Egy
rosszul megválasztott személy vagy társaság, amely csupán a saját cél‐
jaira használ minket, idővel besározza a hírnevünket.
Számtalan maffiózó fogadott például hűséget Sammy Gravanónak, a
Bikának. A Castellanóval történt leszámolás után Gravano „megkérte
őket, hogy egy szót se ejtsenek a merényletről bárkinek a családon kí‐
vül, és senki ne nyúljon egyből fegyverhez, vagy ne próbálja meg túlre‐
[32]
agálni a dolgot.”
A Bika persze ezt a titkot is elárulta az ügyészeknek, a bíróknak, bár‐
kinek, aki csak szembe jött; még egy könyvet is írt, amely aztán az
egész világon siker lett.
Legyünk bizalomgerjesztők, de alaposan nézzük meg, hogy kihez
vagyunk lojálisak!
 8. LECKE
MIÉRT DARÁLJÁK LE A HÚST, ÉS KÍNÁLJÁK RAGUKÉNT
AZ OLASZOK? A KAPZSISÁG EREDMÉNYE

1979. július 12-én délután a szép karrier előtt álló Carmine Galante,
a Bonanno család donja négy társával együtt beült egy brooklyni ven‐
déglőbe ebédelni. Éppen befejezték az étkezést, amikor három álarcos
férfi rontott be és automata fegyvereikkel szétlőtték a helyiséget. Távo‐
zásuk után Galante és két társa holtan feküdt a helyszínen. Az asztalnál
ülő másik két férfi azonban sértetlenül megúszta a lövöldözést.
Szerencsés fickók? Nem egészen. A dolog előre le volt rendezve.
Galantét saját emberei tették hűvösre.
A rajtaütés után a New York Post közölte le a vérfagyasztó fotókat a
mészárlásról, s Galante képének a következő címet adták: „Kapzsiság”.

Mondtam neked, hogy nem menekülsz, s a mohóság

[33]
ölt meg téged.
A CHICAGÓI ORGYILKOS, SAM DESTEFANO SZAVAI
LEO FOREMANHEZ, MIELŐTT MEGGYILKOLTA A FÉRFIT

A Galante-vezetés több területen is hagyott kívánnivalót maga után,

de a Post valóban fején találta a szöget, amikor megnevezte, hogy Ga‐
lante maffiatársai között mi okozta a legnagyobb elégedetlenséget.
Ez idő tájt a Bonanno volt az egyetlen New York-i család, amely en‐
gedélyezte tagjainak, hogy nyíltan kábítószerrel kereskedjenek. A többi
család is csinálta persze, de csak titokban. Halála idején Galante éppen
azon ügyködött, hogy lerázza magáról a Zipek gúnynéven ismert szicí‐
liai-amerikai maffiózók irányítását, mégpedig úgy, hogy adót vetett ki
az általuk irányított utcai heroinkereskedelemre.
Galante veszélyes játékba kezdett, amikor felül akart kerekedni a szi‐
cíliaiakon. De nem is a Zipek felbosszantása volt a legveszélyesebb,
hanem az, hogy az adóból befolyt pénzt nem kívánta megosztani a töb‐
bi New York-i családdal. A velük kötött szövetséggel talán elég hata‐
lom lett volna a kezében, hogy irányítani tudja a szicíliai maffiózókat.
A Bizottság összeült, a parancsot kiadták, a kivégzést pedig végre‐
hajtották. Galante éppen akkor dobta fel a talpát, amikor leharapta egy
vastag szivar végét – megfelelő pillanat a halálra egy olyan ember szá‐
mára, aki többet harapott ki a közösből, mint amennyit meg tudott rág‐
ni.

[Paul Castellano] egy kapzsi faszszopó. Magának

akarja mindennek az oroszlánrészét… Az a fickó so‐
[34]
hasem elégedett.
ANTHONY „GASPIPE” CASSO, A GÁZCSŐ

A maffiában a kapzsiság minden szintet átitat. A bűnözők természe‐

tüknél fogva harácsolnak, ezért az osztozkodás általában problémákat
vet fel. Ha valaki azonban az utcán szerzett ravaszságát használva le‐
győzi magában ezt a kapzsiságot, és a hasznot megosztja a többiekkel,
akkor gyorsan és biztonságban felemelkedik majd.
A legsikeresebb gengszterek ugyanis nem mohók. Egy régi vágású
maffiózó mesélte egyszer nekem, hogy 20 éven keresztül minden héten
50 dolcsit kasszírozott ugyanattól a fickótól.
– A mai napig – mondta – ez az alak több mint 50 ezer dollárt penge‐
tett ki nekem, de egyetlen részletet sem érzett meg a pénztárcája. Rá‐
adásul még a barátjának is tart.
Az üzleti életben is számtalan módon hozhat hasznot, ha valaki el‐
lenáll a kapzsiságnak: többek között tudja, mikor kell bizonyos részvé‐
nyektől megszabadulni, a kötvényeket készpénzre váltani, vagy
messzire elkerülni azokat az üzleteket, amelyek túl szépnek tűnnek ah‐
hoz, hogy igazak legyenek.
Bernie Madoff befektetői között sokan voltak, akik egyszerűen nem
vették észre, hogy a férfi átveri a fejüket. Mások egyszerűen csak sze‐
met hunytak felette. Márpedig ez szintén a kapzsiságra vall. Óvakod‐
junk tőle, bármilyen formában is jelentkezik.
Hosszú időn keresztül az amerikai húsfeldolgozó ipart az amerikai
maffia irányította. A nekik dolgozó beszállítókon keresztül jutottak el a
húst szállító kamionok a legnagyobb szupermarketláncokba. Az egyik
ilyen cég a Merkel Meat volt. Egy nap azonban a zsaruk rögzítették a
Merkel vezetőjének beszélgetését, amelyben a cég receptjeit ismertette:
„A darált húsnál 80 kiló marhahúshoz csapjatok hozzá 20 kiló töltelék‐
[35]
anyagot. A virsliknél 75% legyen a hús…”
Valamennyien hallottuk már azokat a történeteket, hogy a virslit
rossz minőségű marhahúsból készítik, de a Merkel esetében a töltelék‐
anyag lóhús volt. Márpedig kevesen tudnak megbarátkozni a gondolat‐
tal, hogy a fasírt, amit a nagyi a vasárnapi ebédnél elővesz a sütőből,
előző héten még a Kentucky derbin futott. Szerencsére nem egy éhező
nemzet a miénk: márpedig akkor ez az ügy nem volt több puszta kap‐
zsiságnál.
Ha valaki azt gondolja, hogy a maffiózók mohóbbak, mint a cégve‐
zetők, akkor igen nagy tévedésben van. Igaz, ami igaz: a maffia feljaví‐
totta az amerikai nép étrendjét némi lóhússal, de a törvényesen ügykö‐
dő üzletemberek ennél sokkal nagyobb kárt tudnak okozni másoknak.
A holokauszt idején például a német vállalatok ölre menő versenyt
folytattak a szerződésekért, hogy megépíthessék az európai lakosság je‐
lentős részét meggyilkoló, majd eltakarító felszereléseket. Az egyik cég
például szappankészítésre alkalmas főzőtartályokat készített. A legjobb
eredmény érdekében – szólt a használati utasítás –, amire szükség lesz:
„12 fontnyi emberi zsír, 11 liter víz és fontonként 8 uncia marónát‐
[36]
ron…, az egészet két-három órán át kell főzni, majd lehűteni”.
Ezzel összehasonlítva a Merkel apácák gyülekezetének tűnik.
Egy másik, szintén közbeszerzésen nyertes német vállalat szerint „a
holttesteknek a kemencébe való behelyezésére egyszerűen egy henge‐
reken forgó fémvillákat javaslunk. A tetemeknek a tárolóhelyekről való
átszállítására könnyű kerekes kocsikat javasolunk, amelyeknek mellé‐
[37]
keljük a méretarányos rajzát.”
A fent említett cégeket nem ideológiailag elkötelezett nácik vezették,
hanem kapzsi üzletemberek. Ne feledjük, hogy egy nagy vállalat vagy
iparág képviselőjeként az ember egyetlen nap alatt több jót tehet, mint
a maffia valaha is fog. És persze sokkal több rosszat is.
A jövő a kezünkben van, de óvakodjunk a kapzsiságtól!
 9. LECKE
TEMETÉSEKRE JÁRNI JÓ DOLOG, AMÍG NEM MINKET
TEMETNEK. A KAPCSOLATÉPÍTÉS HATALMA

A ’90-es évek elején megkeresett Fritzi, egy törvényes dolgokban

utazó fickó, aki az utcán hallotta, hogy foglalkozom pénzkölcsönzéssel.
Különlegességeket árusító élelmiszerüzletet akart nyitni egy menő he‐
lyen, az egyetem közelében. A bolti soron talált is egy remek, éppen
szabad üzletet, és már el is rendezte az élelmiszerespultokat és a hűtő‐
ket, amelyeket ingyen kapott a húst, az üdítőt, a chipset, egyebeket
szállító cégektől.
Szüksége volt azonban még egy kisebb összegre: háromhavi kauciót
kellett letennie az üzlet bérbeadójának, és a felújításra is szánt volna
némi lét. Cserébe felajánlotta, hogy bevesz társnak a boltba. Ezt el is
fogadtam.
Odaadtam neki a pénzt, és összehoztam egy ismerős asztalossal. A
pasi mellékállásban tolvajként is dolgozott, anyagot csórt onnan, ahol
éppen munkát kapott, ezért nekünk csak a munkadíjat számolta fel.
Fritzi lerakta a kauciót a bolttulajdonosnak, és nekilátott a felújításnak.
Mialatt folytak a munkálatok, én is beugrottam az asztaloshoz. Kö‐
zölte velem, hogy Fritzi hatalmas seggfej, és eddig csak miattam nem
verte szét a fejét egy ácsfejszével. Mondtam neki, hogy majd beszélek
az ürgével. Mielőtt leléptem volna, az asztalos megkérdezte, hogy az
alagsor is a bérbe vett üzlethez tartozik-e.
– Azt hiszem, igen – feleltem.
– Remek kis kaszinót lehetne belőle csinálni – mondta. – A hátsó ki‐
járata egy parkolóra nyílik.
Lementem én is megnézni. Tágas volt, magas mennyezettel. Csak
némi festés hiányzott, tapétázás és párátlanítók. És a csemegebolt mö‐
gött lévő szűk utcácska valóban egy parkolóhoz vezetett, ahol akár egy
tucatnyi autó is elfért. Az asztalosnak igaza volt, a helyet az isten is ka‐
szinónak teremtette. Este 10-től hajnali 4-ig tartanék nyitva – gondol‐
tam végig –, pontosan addig, ameddig a háztömbben lévő többi bolt
zárva van. Amikor kiléptem az üzletből, úgy éreztem, én vagyok az új
Steve Wynn, az a fejlesztő, akinek a keze nyomán az lett Las Vegasból,
amit ma látunk.
Aznap este találkoztam Fritzivel és megkértem, hogy egy kicsit
hagyjon fel az asztalos csesztetésével, különösen azért, mert a fickó
hajlamos arra, hogy a szögeken kívül mást is beverjen a kalapácsával.
Fritzi nyomban fogta az adást. Aztán felajánlottam neki, hogy beve‐
szem társnak az alagsori kaszinóba. Ez már csak azért is fair lépés volt,
mert a csemegeboltot is együtt béreltük.
– Az alagsor befejezését én megcsinálom, megveszem az asztalokat,
szerzek osztókat és becsalogatom a játékosokat, de a hasznot pontosan
megfelezzük, fifti-fifti.
Miközben az üzletről meséltem neki, láttam, ahogyan a szemében
úgy pörögnek a dollárjelek, mint a rajzfilmekben a kasszagépeken.
Naná, hogy beleegyezett. A felújítással aztán szinte percek alatt végez‐
tünk.
Alig egy hét volt hátra az üzlet és a kaszinó nagyszabású megnyitó‐
jáig, amikor Fritzi felhívott.
– Találkozunk a csemegeboltnál! – közölte velem. – Beszélnünk
kell!
Nem megkért, hogy menjek oda, hanem utasított!
Rájöttem, hogy ez amolyan erőfitogtatás. Fritzi még a nyitás előtt fö‐
lém akart kerekedni, mert rájött, hogy rengeteg készpénz folyik majd át
a helyen, és attól tartott, hogy átverem. Miután meglehetősen biztos
voltam abban, hogy miért hívott oda, ezért elhatároztam, hogy meg‐
nyugtatom a fickót, biztosítom róla, hogy soha nem fogom megrövidí‐
teni, nem fogom kirakni a kaszinóból – és nem is ölöm meg.
Megérkeztem a mi kis MGM Grand kaszinónkhoz, leparkoltam az
autóm és bementem. Fritzi a csemegepult előtt állt, magasra felszegte a
fejét és a karját összefonta a mellkasa előtt, mint valami kemény fickó.
De sütött róla, hogy mesterséges az egész beállítás. Magamban jót rö‐
högtem rajta, és már biztosra vettem, hogy valamitől fél. Máskülönben
miért vette volna fel ezt a hamis pózt?
De Fritzinek mégis sikerült meglepnie:
– Visszaadom a pénzed. Köszönöm, hogy kölcsönadtad nekem.
– Hát te meg mi a büdös francról beszélsz?
– Te kölcsönadtál, én megadom. Ennyi.
– Kivel beszélek valójában? – kérdeztem tőle, mert azt feltételeztem:
attól lett ilyen nagy arca, hogy beállt mögéje valaki, aki át akarja venni
a kaszinót.
– Csakis velem – válaszolta. – A magam nevében beszélek.
Normális esetben, ha elszámolási vitába keveredem valakivel az ut‐
cán, a fickónak kötelessége megmondani, hogy ki áll mögötte, mert
csak így lehet tárgyalni és diplomatikusan elrendezni a dolgokat. Mivel
Fritzi nem hozott fel egyetlen magasabb hatalmat sem védelmére, sza‐
bad kezet kaptam, hogy úgy rendezzem le vele az ügyet, ahogy jónak
látom. Ha pedig valaki mégiscsak őt tolja az előtérbe, akkor egyetlen
módja van annak, hogy a bábmestert előcsalogassuk a paraván mögül:
szét kell verni a bábut. Egy jobbost vittem be Fritzi állára, aztán mód‐
szeresen nekiláttam szétverni a fejét. Már éppen készen álltunk, hogy
megnyissuk az üzletet, amikor ez a seggfej, akit elvakítottak a dollárje‐
lek, úgy döntött: egyedül viszi az egészet. A kapzsiság mindent romba
dönt.
Amikor kisétáltam a csemegeboltból, az esetet „lejelentettem” a saját
főnökömnek, arra az esetre, ha valaki netán előbukkanna, védelmébe
venné Fritzit, és az osztozkodásból mégis tárgyalás lenne. Még aznap
este, amikor hazafelé tartottam, kiszúrtam egy civil rendőrautót, amely
a házammal szemben parkolt. Gyorsan sarkon fordultam és észrevétle‐
nül kereket oldottam. Minden jel szerint Mr. Kemény Fickó a rendőr‐
séghez fordult.
Illegalitásba vonultam. Egy Poconosban lévő kis vityillóból láttam
hozzá, hogy elérjem az embereimet. Szükségem volt valakire, akit Frit‐
zi nem csak ismer, de hallgat is rá, hogy a zsarukat levakarjam magam‐
ról. A maffia hatalmas kapcsolati hálóján keresztül az embereimnek vé‐
gül sikerült is találni egy ilyen személyt.

Jimmy egy flancos lakásban lakott a belvárosban.

Az irodájában hatalmas tölgyfa íróasztal állt. A felső
fiókjában egy kartonra erősített és celofánnal leta‐
kart papírt tartott. A lapon gúnynevek sorakoztak, és
mindegyik név mellett egy telefonszám állt. Minden
köteg, amit Jimmynek vittem, később a listán sze‐
[38]
replő valamelyik névnél landolt.
UNLOCKED

Fritzi apósa egy lesüllyedt szerencsejátékos – feltehetően a mi kaszi‐

nónkban is törzsvendég lett volna –, a bukija pedig a kapcsolati hálóm
tagja volt. Az embereim megkeresték a bukit és megkérték egy szíves‐
ségre. A fickó akkor szólt az apósnak, hogy győzze meg Fritzit: hívja
vissza a kopókat, vagy darált hús lesz belőle.
Fritzi végül észhez tért, és ejtette a vádakat. A csemegeboltot eladta,
a pénzemet pedig kamatostul visszafizette. Ezzel a történetnek vége.
 A maffiának több ezer tagja és üzletfele van, és mindegyikük rendel‐
kezik a maga kis gazemberekből és törvénytisztelő állampolgárokból
álló baráti hálózatával. Én a pénzkeresetben minden nap hasznát vettem
a maffia kiterjedt kapcsolati hálójának, és néha, ahogyan az előbb lát‐
hatták, azért is, hogy a szabadságom megvédjem.

Az SZB [szervezett bűnözés] mára kapcsolati háló‐

vá alakult át, szövetségek láncolatává, amely gyak‐
[39]
ran az államhatárokon is átnyúlik.
MIKE LA SORTE (A „DEFINING ORGANIZED CRIME”,
A SZERVEZETT BŰNÖZÉS MEGHATÁROZÁSA)

Az alvilág már jóval azelőtt egy MySpace-közösség volt, hogy a kö‐

zösségi hálózatok megjelentek a neten, de még a legkiterjedtebb maf‐
fiahálózat is szinte elenyészően jelentéktelen a Facebookkal vagy a
Twitterrel összehasonlítva. Ha a maffia által használt fordulatokkal
akarjuk leírni a mai közösségi hálózati lehetőségeket, akkor elég beje‐
lentkezni, és máris a világ legnagyobb csoportjainak „belső tagja” lehet
valaki. Akár „button man” is lehet belőlünk – a maffiában a kifejezés
alatt azokat a közkatonákat értik, akiknek az esetében elég „benyomni
egy gombot”, és máris kapcsolatba léphetünk velük. A hálózatépítés
rendkívüli jelentőségének felismerése az alvilág sikerének egyik leg‐
fontosabb eleme.
 10. LECKE
MIÉRT SZERETIK A MAFFIÓZÓK SINATRÁT? SOHA NE
ADJUK FEL!

Szicília mindig is a klánok világa volt. Frank Sinatra famíliája

ugyanabból a kis falucskából érkezett Amerikába, mint „Lucky” Lucia‐
no családja. Márpedig akkor Frank automatikusan goombahnak, azaz a
maffia keveréknyelvén barátnak számított.

Az a tény, hogy az összetartó csoport ugyanabból a

városkából érkezett, megerősítette kölcsönös kötelé‐
[40]
keiket.
SALVATORE LUPO: FŐNÖKÖK FŐNÖKE

Luciano rengeteg fellépést intézett Franknek, és karrierje kezdetén az

is nagy segítséget jelentett az énekesnek, hogy a maffia kezében voltak
az éjszakai szórakozóhelyek, a zenegépek és a lemezterjesztés is.
1947-ben, amikor a maffia a kubai Havannában rendezte meg nagy
konferenciáját, a gengszterek amolyan pr-húzásként vitték Franket is,
aki jól mutatott az oldalukon. Amikor később az FBI kikérdezte a gyű‐
lésről, egy szót sem tudtak kihúzni belőle. Színpadi emberként Frank
még inkább goombahnak számított a maffia szemében; mindent össze‐
vetve, nagyon szerették.
Sinatra mára halott, de a szerelem nem múlt el. A maffiózók részben
büszkék Frank olasz származására; általa ők is többnek érezhetik ma‐
gukat. De ennél is fontosabb, hogy Frank balszerencséről szóló dalszö‐
vegei megindítóak. A feladás az életben az egyetlen valódi ellenség,
márpedig ő arról énekelt, hogy soha ne adjuk fel.
Robert „Bobby Cabert” Bisaccia, a Gambino család capója imádta
Frank Sinatrát. Bobbyt gyilkosságért ítélték el tényleges életfogytiglan‐
ra, mivel megdönthetetlen bizonyítékokat találtak ellene. Noha börtön‐
büntetését töltötte, ő mégis minden nap szembeszállt a törvénnyel, és
megpróbált kedvezőbb ítéletet kicsikarni az ügyében. Egyik nap levele
érkezett, amelyben valami ilyesmi állt: „Nagy tekintélyű ügyvédi iro‐
dánk pro bono hajlandó képviselni Önt… Az ügyet áttekintve az a
meggyőződésünk, hogy még karácsony előtt szabad emberként távozik
a börtönből.” Az írás ebben a reménykeltő stílusban folytatódott, és
Bobby hangosan olvasta a társainak, egészen addig, amíg a végéhez
nem ért: „Amíg nem kap további híreket felőlünk, dolgozzon továbbra
is nagy szorgalommal a szökési tervein.”
Bobby egy sor vaskos káromkodást eresztett meg röhögésben kitörő
cellatársai felé, akik mind benne voltak az átverésben. Rendíthetetlen
küzdőszelleme szórakoztatta a többieket, ezért elintézték, hogy a levél
eljusson hozzá.
Én akkor találkoztam Bobbyval egy szövetségi fegyintézetben, ami‐
kor a Jersey állami börtönből átszállították hozzánk, mert további gyil‐
kosságok vádjával bíróság elé kellett állnia. Abban az időben 125 év
büntetés nézett ki nekem is. Bobby minden reggel azt mondogatta: „Ha
megszólal a gong, be kell menni a ringbe, fiam.” Ez amolyan bunyós‐
szöveg. Egy bokszoló, bármennyire is nagy verést kapott, fürgén ugor‐
jon ki a saját sarkából a ring közepébe, amikor a gong a következő me‐
net kezdetét jelzi.
A maffiózók természetüknél fogva szeretik a bunyót, ezért is vannak
olyan sokan közülük, akik a ringben is szerencsét próbáltak. Egyszer
jártam a néhai Vincent „The Chin” Gigante, az Áll irodájában, ahol a
falon festmény lógott a fiatalkori Vincentről mint bokszolóról. Mielőtt
beszállt volna a bizniszbe és főnök lett belőle, profi öklözőként kereste
a kenyerét. Már azon a képen is feltűnt, milyen elszántság sugárzik a
szeméből. „Egyszer még lesz belőlem valaki” – üzente az a tekintet.
Tommy Eboli, Anthony „Ham” Delasco, a Sonka és Jack „Machine
Gun” McGurn, a Géppuska is hasonlítottak abban Gigantéhez, hogy
mielőtt a maffiához csatlakoztak volna, kipróbálták magukat a ringben.
Egyik régi barátom, Eddie egész életében ezer szállal kötődött a maf‐
fiához. Ő mesélte nekem ezt a történetet, amely még az 1960-as évek‐
ben esett meg. Miközben a sereggel valahol délen állomásozott, a ha‐
verjaival elmentek a helyi karneválra. Az ünnepség kiemelt helyszínén
egy mutatványos pénzdíjat ajánlott fel bárkinek, aki hajlandó kiállni
ökölcsatára és legyőzi a páviánját.
Eddie-nek volt elég vér a pucájában, bement a majom ketrecébe. Már
előre röhögött, amikor a ketrecajtó becsukódott mögötte, mert felmérte,
hogy az állat nem nyomhat többet 45 kilónál, és a pénzdíj megszerzése
gyerekjáték lesz. Mire kissé későn ugyan, de rájött, hogy az ellenfélnek
emberfeletti ereje van, a pávián már a szart is kiverte belőle, és meg‐
próbálta hátulról megmászni. Miközben az arca a ketrechez nyomódott,
Eddie a barátainak könyörgött, hogy puffantsák le a vadállatot. Szeren‐
cséjére az idomárnak sikerült még azelőtt megfékezni a majmot, hogy
Eddie elveszítette volna a szüzességét. Valahogy kiszabadult a ketrec‐
ből, aztán később a seregből is, és amolyan kisvárosi bokszhős lett be‐
lőle. A ringben és a ringen kívül jó néhányszor megtapasztalta, hogy a
szerencse forgandó – de sohasem adta fel a harcot.
Az utcán eltöltött életem felkészített arra, hogyan kerekedjem felül a
kudarcokon. A könnyű pénz sem jött mindig simán. Három széfet tör‐
tem fel, mielőtt találtam egyet, amiben lóvé is volt. Üres kamionokat
raboltam el, amelyeket aztán ott kellett hagynom az út szélén. De a kö‐
vetkező nap elkötöttem egy másikat.
Végül persze egészen nagy zsákmányokat is sikerült meglovasíta‐
nom, de lecsuktak. És a világon nem akad még egy hely, ahol a kudar‐
cot jobban át tudná érezni az ember, mint a börtönben. Engem azonban
minden arra ösztönzött, hogy ne adjam fel. Mégis, hogyan lehet rab‐
ként bármiben is sikeresnek lenni?
A cellában került a kezembe az első könyv, és nemsokára már napi
20 órát olvastam, más szerzők stílusából pedig kitanultam az írást is. A
börtönt, a világ segglyukát, a saját egyetememmé formáltam át, mert
minden áldott nap felriadtam a gongra és kimentem a ring közepébe,
ahogy Bobby tanította. És soha nem adtam fel, ahogy Sinatra énekelte.
A maffiózók ezért imádják Sinatrát: szívből énekelt nekik, s a dal
egy olyan szívből jött, amely soha nem adta fel.

Azt gondoltam, feladom, baby / De a szívem nem

[41]
volt rá vevő.
FRANK SINATRA: „THAT’S LIFE”
 11. LECKE
HOGYAN ÉPÍTSÜNK SZARBÓL VÁRAT? VEGYÜK ÉSZRE A
LEHETŐSÉGEKET!

Miután az 1930-as években egy sor perben a szervezett bűnözők ve‐

zetőit elítélték, a New York-i államügyész, Thomas Dewey azt állította,
hogy a maffia halott. Tévedett. A maffia élt és virult, de Dewey azt
gondolta, hogy e kijelentés segítségével könnyebben jut majd be az
Ovális Irodába. Nos, ebben is csalódnia kellett.
Az 1990-es években, miután a New York-i maffiacsaládok vezéreit
rács mögé dugták, Rudolph Giuliani államügyész szintén azzal állt elő,
hogy a maffia halott. Akárcsak Dewey, Giuliani is melléfogott. A maf‐
fia még mindig élt és virult, Giulianinak is csalódnia kellett, akárcsak
Deweynek, és nem jutott be az áhított Ovális Irodába.

A szervezett bűnözés felszámolása nem több tündér‐

[42]
mesénél.
FREDERICK MARTENS, A SZERVEZETT BŰNÖZÉS ELLENI FELDERÍTŐ OSZ‐
TÁLY VEZETŐJE, NEW JERSEY ÁLLAMI RENDŐRSÉG

Ha valaki az Egyesült Államok elnöke akar lenni, meg kell győznie a

választókat, hogy „azt kapják, amit akarnak”. Minden jel szerint sem
Deweynek, sem Giulianinak nem sikerült elhitetnie a polgárokkal ezt a
lózungot, míg a maffia már születése óta pontosan ezen ügyködik: azt
nyújtja az embereknek, amit szeretnének és amire szükségük van.

Én csupán üzletember vagyok, megadom az embe‐

[43]
reknek, amit akarnak.
AL CAPONE

A „Maffiózók” (The Sopranos) című tévéfilmsorozat fiktív karakte‐

rének, Tony Sopranónak van egy valódi állása is: egy szemétszállító
cégnél dolgozik tanácsadóként. A való világban számtalan maffiózó
csinált dollármilliókat ebből az iparágból. Long Islanden és New York‐
ban a Lucchese család capója, Salvatore Avellino olyan ügyesen szer‐
vezte meg a szemétszállítást, hogy a helyi önkormányzatok éveken át
engedélyezték Salnek és a barátainak, hogy szó szerint elvégezzék a
piszkos munkát helyettük, mert pontosan tisztában voltak azzal, hogy
ők maguk sem tudták volna jobban csinálni.
Mire a szövetségiek megszorongatták Avellino tökét, ő már annyi
szemetet gyűjtött össze, amivel be lehetne temetni az arizonai meteor‐
krátert.
A gravitációt felfedező Sir Isaac Newton, a hatalmas brit tudós
hosszú éveket pazarolt arra, hogy megpróbáljon értéktelen fémekből
aranyat csinálni: ezt nevezték akkoriban alkímiának. Noha az alkímia
igazából nem vált be, a maffia a maga módján az év minden napján
megünnepli Newtont, mivel a szemétből csinál aranyat. Az alvilág és a
tudós a megmondhatója, hogy nem kell egy almának az ember fejére
esni ahhoz, hogy felismerjen egy jó ötletet.
A ’70-es és a ’80-as években New Yorkban sok bevándorló család és
nyugdíjas nem engedhette meg magának, hogy családi házat vegyen,
emiatt kiszolgáltatottá váltak a koszos patkánylyukakat kiadó háziurak
kénye-kedvének. Aztán bizonyos alakok, akikről tudni lehetett, hogy
kapcsolatban állnak a maffiával, alakítottak egy társaságot, amely meg‐
fizethető lakásokat épített, illetve újított fel a szegényebbek számára.
De ez nem amolyan jótékonysági akció volt: a maffia rájött, hogy a
csóró bérlők érdekeit nem nézi senki, és megragadta az alkalmat, hogy
hatalmas profitot zsebeljen be ezáltal az embereken.
Meglátták a piaci rést, és gyorsan léptek.

[44]
A szervezett bűnözés ott van, ahol a pénz…
HOWARD ABADINSKY, A SZERVEZETT BŰNÖZÉSSEL
FOGLALKOZÓ TÖRTÉNÉSZ

Mialatt a maffia Bronxban épített lakásokat, addig az ottani bombá‐

zók, azaz a New York Yankees baseballcsapata éhes szurkolók hordáit
vonzotta a meccsekre. A Yankee Stadionban pedig az egyik nagymenő,
Matty „The Horse” Ianniello, a Ló szállította a hot dogot. Más maffió‐
zók, akik nem tudtak olyan nagy szeletet kihasítani magunknak, mint a
Ló, virsliről virslire gazdagodtak meg a hot dog-bizniszen.
Az egyik gengszter, Philly Dogs a Queens negyedbeli Ridgewood
valamennyi jelentősebb kereszteződésében üzemeltetett egy hot dogot
árusító kiskocsit. Ha elég sokáig figyelte az ember ezeket a standokat,
láthatta, ahogyan egy fekete Cadillac áll meg a járda mellett, a sötétített
üveg letekeredik, és egy kéz nyúl ki egy borítékért: Philly Dogsé.
– Többet keresek a hot dog standokkal, mint az uzsorába kiadott pén‐
zekkel – mondta egyszer nekem. – Ezt a kaját mindenki szereti.
Amikor az utcai kiskocsikra egyre nehezebben lehetett beszerezni az
engedélyt, Philly fogyatékos amerikai veteránokat fizetett le, mivel ők
kedvezményes elbírálásban részesültek. Tartott egy hentest is, aki a
virslit lopta neki. A hot dog mellé adott mustáros és ketchupos csoma‐
gocskákon pedig a Burger King felirat állt. Szó se róla, Philly soha nem
kérkedett ezzel a bulijával, de az is igaz, hogy ha teljesen törvényesen
csinálja, akkor is vagyonokat kereshetett volna vele. Ridgewoodban ke‐
ményen dolgozó, kétkezi munkásemberek laktak, és Philly elég agya‐
fúrt volt ahhoz, hogy az egydolláros, kézbe nyomott hot dogban is
meglássa az üzletet.

A rugalmasság és a kitartás az LCN legfőbb jellem‐

zői. Ha egyszer meglátják valamiben a lehetőséget,
[45]
azt nyomban száz százalékig kihasználják.
FREDERICK MARTENS

A maffia legnagyobb sikerei nemegyszer úgy indultak, hogy valaki

egy szempillantás alatt meglátta az üzletet, és gyorsan lépett. Néhányan
még azt is kitalálták, hogy jártukban-keltükben hogyan tudnának egy
kis pénzre szert tenni. Ismertem egy fickót, aki gyújtogató volt a maffi‐
ában. Törvényes bizniszre akart váltani, és a kis megtakarított pénzéből
vett magának egy kisebb buldózert.
Hat hónapnyi munka után már elég pénze volt ahhoz, hogy egy ren‐
des méretű buldózert vásároljon, egy évre rá pedig egy markológépre is
tellett. Minden követ megmozgatott, és sikerült bedolgoznia magát né‐
hány nagyszabású városházi projektbe, aztán rátalált az igazán nagy üz‐
letre. Kavics- és homoklerakatot nyitott, és ezzel megfogta az isten lá‐
bát.
– Az emberek azért fizetnek, hogy a gépeimmel eltakarítsam a földet,
amit aztán a saját lerakatomban eladok.
Nem sokra rá a robbantási üzletágba is belevágott. Ma pedig az em‐
berek azért fizetik, hogy lerombolja az épületeket és eltakarítsa a sittet.
Aztán a lerakat hátsó udvarán különválasztja az acélelemeket a beton‐
tól és a fémet piaci áron újból eladja.
Egy maffiózó – nevezzük Joe Pumának –, aki ma már Dél-Ameriká‐
ban él, az ingatlanpiacon keresett milliókat. De még jóval azelőtt, hogy
megcsinálta volna a legzsírosabb bulikat, Puma bebizonyította, van ér‐
zéke az üzleti lehetőségek megragadásához.

A keményen hajtó Carlos [Marcello] gyakran hajna‐

li 4-kor ébredt, hogy átfussa az újságok ingatlanhir‐
detéseit, és mindenki más előtt megszerezze a nagy
[46]
üzleteket.
JOHN H. DAVIS: MAFIA KINGFISH (A MAFFIA NAGYHALA)

Egyik karácsony este beállítottam egy üveg whiskyvel Pumához. A

kapunál éppen egy Mikulás-ruhás alak sietett ki a házból. Puma meg‐
köszönte az italt és azt mondta:
– Rám is fér egy korty azok után, hogy az a dagadt disznó öt lepedőt
gombolt le rólam a gyerekeim szórakoztatásáért.
– Ebből él? – kérdeztem.
– Ja. Ráadásul most küldtem át az unokaöcsémhez.
A dolog felkeltette az érdeklődésem.
– Hány házat csinál meg egy nap?
– Legalább egy tucatot. Két hónapra előre le kell foglalnod.
Következő karácsony este megint beállítottam Pumáékhoz a szoká‐
sos üveggel. Most azonban már hat nagydarab fickóba futottam bele a
nappaliban, akik éppen Mikulás-jelmezbe tuszkolták bele magukat.
– Tudom, hogy a környéken mindenki túl akar kicsit tenni a szom‐
szédokon, de tényleg elhiszik majd a gyerekeid, hogy hat Mikulás van?
– Húsz rongyot keresek négy óra alatt. A kölyköknek egy rohadt já‐
vorszarvast fogok venni. Valahogy majd túlteszik magukat a dolgon.
Puma felfigyelt arra, hogy karácsony idején megszaporodik a keres‐
let Mikulások iránt, és tudta, hogy kövér fickókból nagy a felhozatal az
Egyesült Államokban. A maffia tehát nap mint nap és minden szinten
kielégíti a lakossági igényeket, legyen szó Mikulásokról, hot dogról
vagy éppen szemétszállításról.

Nem arról van szó, hogy [a maffiózó] megváltozott,

csak megértette, mit követelt tőle a kor, és megfelelt
 [47]
ennek az igénynek.
UMBERTO SANTINO SZOCIOLÓGUS
A MAFFIÓZÓK MENTALITÁSÁRÓL

Senki nem gondolná, hogy a maffiózók etetik az amerikaiakat, pedig

az ő húsüzemeik és beszállítóik látják el sertés- és marhahússal, barom‐
fival, sőt még kóser hússal is a legnagyobb szupermarketláncokat. Az
Egyesült Államokat behálózó fuvarozócégeik juttatják el a legkülönfé‐
lébb termékeket az ország minden pontjára, ők irányítják a kikötőket és
a dokkokat, rajtuk keresztül kerülnek a tengeri herkentyűk a tányérunk‐
ra, bor- és alkoholbeszállítóik pedig biztosítják, hogy mindezeket a re‐
mek fogásokat valamilyen vörös- vagy fehérborral öblíthessük le. Ked‐
venc vendéglőinkben a pecsétes terítőket az ő cégeik mossák tisztára és
az ő zenegépeik játsszák a kedvenc dalainkat.
„Olyan ez, mintha egy párhuzamos gazdaság létezne az országunk‐
ban – mondta Michael Chertoff, az Amerikai Belbiztonsági Minisztéri‐
um (U.S. Department of Homeland Security) egykori vezetője. – Gya‐
korlatilag nem létezik a nehéziparnak olyan ága, amelybe a maffia bi‐
zonyos mértékig ne ártotta volna bele magát. Ők irányították az építő‐
ipart … a szemétbegyűjtést és -szállítást … az irányításuk alatt állt a
szórakoztatóipar … a szállodaipari szakszervezetek … ők ellenőrizték
a keleti parton az összes kikötőt. És persze a kezükben voltak a Las
[48]
Vegas-i kaszinók is.”
Azok a maffiózók, akik e párhuzamos gazdaság működtetéséért fele‐
lősek, nem igazán mutatnának jól a filmvásznon. Az üzleti életben ak‐
tív gengszterek nem elég vadak és könyörtelenek ahhoz, hogy két órára
lekössék a figyelmünket. Ők inkább megbújnak az árnyékban, és min‐
dig amolyan tisztességes üzletemberként viselkednek. Ugyanakkor az
utcán megszerzett ismereteket sem felejtették el, és még mindig tudják,
hogyan adják meg az embereknek azt, amit akarnak.
Ez egy tökéletesen másik oldala a maffia világának, olyan, amit
nemigen figyelhetünk meg közelről, és ők meglehetősen boldogok,
hogy szinte láthatatlanul működhetnek. Pénz, hatalom és siker bősége‐
sen kijutott nekik, mi szükségük lenne hát a hírnévre?
Nézzünk csak körül a környezetünkben, és keressük a kihasználatlan,
de hasznot hajtó üzleteket: munkákat, amelyeket mások fintorogva el‐
utasítanak, piacokat, amelyeket a többi cég meg sem próbál elérni – le‐
hetőségek garmadáját fogjuk találni mindenütt. Ha a maffia az ókori
Egyiptomban is létezett volna, akkor biztos ők szállítják a köveket a pi‐
ramisokhoz, megalakítják a rabszolga-szakszervezetet, felállítanak egy
kolbászt árusító standot és a szfinx belsejében kaszinót rendeznek be.
Mindezek tetejébe a fáraó sírjából is meglovasították volna az aranyat,
ahogyan azt később maga Napóleon is tette.
 12. LECKE
TŰRJÜK FEL AZ INGUJJUNKAT, DE A NADRÁGUNKAT NE
TOLJUK LE!

Julius Caesar személyesen vezette a hidak és az erődítmények építési

munkálatait, a sereg élén állt a csatában, és amikor harcra került a sor,
bizony, feltűrte az ingujját, és nem félt bepiszkolni a kezét. De a harc‐
tértől távol a tógáját már képtelen volt magán tartani. Feltehetően ő volt
az első olasz playboy, aki megdugta az összes ismerőse feleségét, any‐
ját és nővérét. Egyszer a szenátus kellős közepén állva olvasta fel azt a
szerelmes levelet, amelyet az ifjabb Cato féltestvére, Servilia Caepionis
küldött neki, aki egyben Brutus anyja is volt. Amikor pedig Brutus és
összeesküvő társai végre hidegre tették Caesart, Brutus a következő
szavak kíséretében mártotta tövig tőrét az ágyékába: „Ezt kapd ki, te
[49]
rohadt disznó!”
Ezerkétszáz évvel Caesar halála után a francia hadsereg elfoglalta
Szicíliát. A megszállás alatt a hódítók el-elkapták a szicíliai asszonyo‐
kat. A helyi férfiak látszólag nyugodtan tűrtek, de közben bosszút for‐
raltak. Végül válaszcsapásként levágták a francia katonák nemi szervét,
és a szájukba gyömöszölték. Ez lett az utolsó vacsorájuk a haláluk
előtt.
Vannak bizonyos dolgok, amelyek soha nem változnak egy olasz éle‐
tében: imádjuk a művészetet, az építészetet, az operát, a tésztát; és le‐
vágni annak a tökét, aki szerintünk helytelenül viselkedik. Hétszáz év‐
vel azután, hogy a szicíliaiak a saját golyóikat szolgálták fel a franciák‐
nak vacsoraként, egy bizonyos Michael Devine kikezdett az egyik don
feleségével. Nem sokra rá megtalálták a férfi holttestét, megcsonkított
nemi szervvel, éppúgy, mint Caesarét.
A Lucchese család alvezére, Anthony Casso, a Gázcső elismerte,
hogy megölette az építész Anthony Favát, akit a háza átalakítására fo‐
gadott fel. Casso azt állította, hogy miután Favát készpénzben fizette
ki, fennállt a veszélye, hogy az esetleg információkat szállít a rendőr‐
ségnek. A szóbeszédet viszont, hogy az építész kikezdett a feleségével,
tagadta. Furcsa módon Fava holttestére mégis úgy találtak rá, hogy a
nemi szervét fáklyával összeégették. Döntse el mindenki maga, hogy
valójában mi történhetett.
A maffia tiltja, hogy tagjai egy másik tag feleségével vagy nővérével
kavarjanak. Ha mégis rajtakapnak, akkor talán a virslinket meghagyják,
de a húsgombócoknak biztosan annyi.

Pietrót egy kocsi csomagtartójában találták holtan, a

szájába dollárbankjegyeket gyömöszöltek, a nemi
szervét pedig levágták. Ezek a maffia által használt
jelzések arra utalnak, hogy feltehetően egy másik
maffiafőnök felesége körül legyeskedett, márpedig
[50]
ez főbenjáró bűn.
TIM SHAWCROSS – MARTIN YOUNG: MAFIA WARS
(MAFFIAHÁBORÚK)

Tartsuk magunkat távol a főnök, vagy ha már itt tartunk, bármelyik

munkatársunk javaitól! Nincs ugyanis biztosabb módja annak, hogy az
ember ellenségeket szerezzen, és a karrierünk már azelőtt romokban
fog heverni, hogy egyáltalán beindult volna. Rengeteg hal van a tenger‐
ben. Mindenki menjen és fogjon magának.
 13. LECKE
A FALNAK IS FÜLE VAN. SOHA NE SZIDJUK A FŐNÖKÖT!

Az Illinois állambeli Cicero az ókori római jogász és államférfi,

Marcus Tullius Cicero után kapta a nevét. Évtizedeken át ez a városka
volt a chicagói szindikátus, azaz alvilág egyik bázisa. A legendás Cice‐
rót az egyik legnagyobb szónoknak tartják, és a legtöbb emberhez ha‐
sonlóan, aki nem tud betelni a saját hangjával, Cicero is gyakran túlzás‐
ba vitte a szövegelést. Julius Caesar meggyilkolását követően egy ró‐
mai konzul, Marcus Antonius ragadta magához a hatalmat. Cicero
azonban kifogást emelt Antonius ellen. Válaszként Antonius megölette
a szónokot, a fejét levágatta és nyilvános helyen kifüggesztette, tanú‐
ságként a támadásokért: egyértelműen megüzente, hogy mindenki két‐
szer is gondolja meg, mielőtt a főnököt becsmérli.
Csaknem kétezer évvel később Al Capone az ellenőrzése alatt tartot‐
ta az Illinois állambeli Cicerót. Amikor Capone meghalt, a szindikátus
irányítása átszállt egyik alvezérére, egy ravasz fickóra, Anthony Accar‐
dóra. A nyilvánosságot kedvelő Caponétől eltérően Accardo nem szív‐
lelte azt, ezért ügyvezető főnököket állított az élre, amolyan kirakatem‐
bereket, miközben a háttérből ő mozgatta a szálakat.
Az egyik ilyen, Accardo által kinevezett kirakatember Sam Giancana
volt. Amint Giancanát kiemelték, nyomban hatalmas hírverést csapott
magának a médiában. Accardo rosszallása ellenére Giancanát fűtötte a
szereplési vágy. Még hatalmon volt, amikor egy esetben nem volt haj‐
landó megjelenni a kiadott idézésre, ezért elítélték a bíróság megsérté‐
séért, és úgy kellett a rendőröknek elhurcolni őt a kóterbe egy teljes
évre.
Accardo ezzel lehetőséget kapott, hogy kijavítsa a hibáját, és Gianca‐
na helyébe egy új ügyvezető főnököt nevezett ki. Mikor Giancanát ki‐
engedték a rácsok mögül, rögvest szidni kezdte Accardót, és egyértel‐
műen jelezte a szindikátus többi tagjának, hogy nem kívánja átengedni
korábbi pozícióját másnak. Accardo ugyan türelmes ember volt, de tud‐
ta, hogy Giancanát el kell mozdítani a helyéről.
De hogyan és mikor?
Nem sokra rá Giancana éppen otthon volt és vacsorát főzött, amikor
egy bérgyilkos hátulról mögé osont és több golyót eresztett belé. Ac‐
cardo a fickót még arra is utasította, hogy öt tölténnyel lője körbe Gian‐
cana száját – világos üzenet volt ez mindenkinek, hogy fontolja meg,
mielőtt a főnököt kritizálja.
A történelem megismételte önmagát. Az Illionis állambeli Cicero vá‐
rosában Sam Giancana pontosan ugyanazt a hibát követte el, mint Mar‐
cus Tullius Cicero, és hasonlóképp meg is kapta érte a jutalmát.

Meyer Lansky minden egyes gazfickót túlélt a New

York-i maffiából, és ezt egy meglehetősen régi vá‐
gású módszer segítségével tette – befogta a száját.
[51]
„GODFATHERS COLLECTION: THE TRUE HISTORY
OF THE MAFIA” (KERESZTAPÁK-GYŰJTEMÉNY:
A MAFFIA IGAZ TÖRTÉNETE)

Nagyjából egy időben Giancana eltakarításával, Philadelphiában,

ahol Angelo Bruno irányította a maffiát, a szamárlétrán egyre maga‐
sabbra jutott Nicodemo „Little Nicky” Scarfo, Kicsi Nicky.
Fiatal maffiózóként Scarfo együtt ült Don Brunóval. A börtönéletnek
megvannak a maga íratlan szabályai.
Az olyan dolgok, mint egy olvasólámpa, egy póló vagy egy pár
sportcipő bent nagy értéket képviselnek, pedig a szabad világban eze‐
ket viszonylag olcsón be lehet szerezni. Éppen ezért, ha egy rab szaba‐
dul, akkor a cuccait egy másik elítéltre hagyja, általában olyan ember‐
re, aki közel állt hozzá vagy ugyanabba a maffiacsaládba tartozik.
Amikor Bruno szabadult, egy maréknyi iratkapcsot hagyott Scarfóra.
Hogy értsék a dolgot: az iratkapocs még a börtönben sem ér szart sem.
Noha Scarfo tisztában volt azzal, hogy ez meglehetősen méltatlan vi‐
selkedés egy maffiafőnöktől, mégis szó nélkül elfogadta az „ajándé‐
kot”, és soha nem említette senkinek.
Évekkel később, miután Bruno már meghalt és Scarfo lett a család
feje, mindenkinek elmondta a történetet, és Brunót zsugori seggfejnek
nevezte.
Scarfo távolról sem volt a világ legjobb gengsztere, de a főnökének
szánt sértéseket megtartotta magának, mert tudta jól, hogy számtalan
maffiózó, aki a főnökét sértegette, holtan végezte.
Az üzleti világban a túlélésünk a tét.
Tartsuk ezt észben! A falnak is füle van.
 14. LECKE
MOST AKKOR KIFÉNYEZTED A KOCSID KIPUFOGÓJÁT
VAGY MEGDUGTAD? FEJLESSZÜK SZÓKINCSÜNKET!

Egyszer egy gengszter a következőket mondta nekem: „Délután le‐

szodomizáltam a kocsim kipufogóját”. Biztos voltam benne, hogy nem
dugta meg az autóját, s rájöttem, hogy a szidolozásról beszél. Jót rö‐
högtem rajta, mire észbe kapott, hogy mit is mondott.
A legtöbb maffiózónak a beszéd nem az erős oldala. A szókincsük
szegényes, és ha megpróbálkoznak egy-egy ismeretlen szóval, gyakran
nevetségessé válnak.
Az üzleti életben azonban a helytelen nyelvhasználat kudarccal is
végződhet: nem kapjuk meg például a várt előléptetést, vagy csak
olyan kisebb feladatokat osztanak ránk, amihez nincs szükség kommu‐
nikációs készségre.
Szavakban gondolkodunk, ezért minél nagyobb a szókincsünk, annál
változatosabb gondolataink támadhatnak. A szegényes szókincs nem
azt jelenti, hogy valaki nem intelligens, de a gazdag egyértelműen jelzi
tanultságunkat, hátterünket és hogy milyen körökben mozgunk. Aho‐
gyan beszélünk, sokat árul el rólunk és gondolkodásunkról.

Szó embert fölemel, Elmét

[52]
magasztal.
ARISZTOPHANÉSZ: MADARAK

Ha le akarunk nyűgözni másokat, fejlesszük nyelvi készségünket!

Már az is hatalmas előrelépést hoz beszédkészségünkben – és ami még
ennél is fontosabb, a gondolkodásunkban –, ha a hét minden napján ta‐
nulunk egy új szót. Amikor először kaptam rá az olvasásra, mindig
kéznél volt egy szótár, amiből kinéztem az összes számomra ismeretlen
szót. Egy papírdarabra még a jelentésüket is leírtam, ezeket később át‐
néztem, aztán megpróbáltam rögzíteni az agyamban, úgy, hogy külön‐
féle mondatokba illesztettem őket. Ha beszélgettem valakivel és egy is‐
meretlen szót mondott, akkor ott helyben, minden szégyenkezés nélkül
megkérdeztem a jelentését, vagy legrosszabb esetben az első adandó al‐
kalommal utánanéztem a szótárban. Ezzel elértem, hogy a szókincsem
gyarapodott, választékosabban fejeztem ki magam és árnyaltabban
gondolkodtam. Noha a maffiában nem vetik az ember szemére, ha nem
forog jól a nyelve, sőt ezt tekintik normálisnak, az a maffiózó, aki jól
beszél, kitűnik a többiek közül.

[53]
Szép beszéd… gyakorlása 5.00-től 6.00-ig.
A KÉPZELETBELI GENGSZTER, JAY GATSBY
(F. SCOTT FITZGERALD: A NAGY GATSBY)

Joe Bonanno maffiafőnök egyszer azt mondta: „Életem legnagyobb

bánata, hogy soha nem vettem rá magam angolnyelv-tudásom fejleszté‐
sére. Ez később borzasztó hátránynak bizonyult… Mivel az angol szó‐
kincsem korlátozott, ezért kénytelen vagyok egyszerűbben gondolkoz‐
[54]
ni. Ennek pedig az a vége, hogy sok esetben faragatlannak tűnök.”
A Bizottság egyik találkozóján a Genovese család feje, Anthony „Fat
Tony” Salerno, Kövér Tony a következőket mondta a Gambino család
fejének, Paul Castellanónak:
– Te olyan szépen beszélsz. Bárcsak én is így tudnék beszélni!
Még a mocskos szájú, szivarvégköpködő Salerno is csodálta a jó be‐
szédkészséget.
 15. LECKE
HA CSAK MAGUNKRA SZÁMÍTUNK, AKKOR SENKI SEM
TUD KISZÁMOLNI MINKET

Találkoztam olyan öregemberekkel, akik eseménytelen életet éltek,

és akiknek 5-6 olyan barátjuk is volt, akiket még gyerekkorukban is‐
mertek meg. Ez az ő szemszögükből persze nagyszerű dolog, de a maf‐
fiabarátságokat nap mint nap próbára teszik a történések, és a legtöbb
nem is éli meg a másnapot.

Amikor minden kötél szakad és egy pisztolyt nyom‐

nak valaki fejéhez, akkor tudod csak meg, hogy mi‐
[55]
lyen fából faragták azt az embert.
SAM GIANCANA

Az utcán senki nem tudja megjósolni, hogy mit tesz a másik, ha sa‐
rokba szorítják, de a legesélyesebb mégiscsak az, hogy az árulásban
látja majd a kiutat. A ravasz gengszterek és a dörzsölt üzletemberek ép‐
pen ezért sok barátságot kötnek és sok szövetségest állítanak maguk
mellé, de egyetlen pillanatra sem feledik, hogy amikor minden kötél
szakad, az ember csak magára számíthat.
Egy régi mondás szerint, aki egy perben magát képviseli, az bolon‐
dot választott ügyvédjének. De ez nem minden esetben igaz. Számtalan
olyan okos maffiózót ismertem, aki a bíróság előtt a saját védelmét lát‐
ta el, mert tudta, hogy senkire, még egy ügyvédre sem bízhatja rá az
életét.

Ha olyan ügyvéddel vágsz bele a perbe, aki az egész

életedet csupán szakadatlan bűnnek látja, akkor a ki‐
[56]
látásaid nem túl fényesek.
HUNTER S. THOMPSON ÍRÓ ÉS ÚJSÁGÍRÓ

Carmine „The Snake” Persicót, a Kígyót 1985-ben állították bíróság

elé, és az eset a „The Mafia Commission Trial” néven vált ismertté.
Persicónak annyi pénze volt, hogy egy egész kukáskocsiflottát megtölt‐
hetett volna vele, és az ország legjobb ügyvédeit fogadhatta volna fel,
mégis úgy döntött, hogy maga látja el saját védelmét. Bátor húzás volt.
Ugyan a feje volt a tét, de a hosszú élete során szerzett tapasztalatok
megtanították, hogy csak magára számíthat, ha nyakig ül a pácban. A
Kígyó csakis így lehetett úr a maffia kígyóvermében is.
A Jerseyben működő maffiózó, Giacomo „Jackie” DiNorscio 30 tár‐
sával együtt állt bíróság elé a legkülönfélébb erőszakos bűncselekmé‐
nyek miatt, amelyek között a gyilkosság is szerepelt. Vádlott-társai kö‐
zül sokan fogadtak menő ügyvédeket, míg DiNorscio magát képviselte.
A per résztvevői között szinte teljes volt az egyetértés abban, hogy Di‐
Norscio Oscar-díjas bírósági alakítása volt az, aminek hatására az es‐
küdtek az egész bagázst felmentették.
Én persze nem töltöttem annyi időt az utcán, mint Persico vagy Di‐
Norscio, de azt még én is tudtam, hogy csak magamra számíthatok.

Amikor boldog voltam, azt hittem, ismerem a férfia‐

kat, de a sors úgy hozta, hogy akkor ismertem meg
[57]
őket igazából, amikor balsors sújtott.
CECIL RHODES

Amikor ugyanabba a slamasztikába keveredtem, mint a fenti fickók,

én is jó néhány ügyvédet fogadtam fel és rúgtam ki, többek között az
emberi jogi ügyek egyik nagy hírű képviselőjét, William Kunstlert.
Csak ezután ébredtem rá arra, hogy egyetlen ügyvédnek sem fontos
annyira az életem, mint saját magamnak. Ekkor döntöttem úgy, hogy
magamat képviselem a bíróság előtt, és hamar rá kellett jönnöm, hogy
én is lehetek olyan éles eszű, mint bármelyik profi. Az egyik szövetségi
bírósági ügyben sikerült például elérnem a felmentésem, noha az ügy‐
védem azt állította, hogy ezt lehetetlen lesz kicsikarni.
 16. LECKE
MIÉRT KAPTA LUCIANO A „LUCKY” BECENEVET? MIN‐
DENKI A SAJÁT SZERENCSÉJÉNEK A KOVÁCSA

A kölyök ragyás képű volt. Heti 5 dollárért dolgozott. Illegális fegy‐

vertartásért, fegyveres rablásért, garázdaságért, tiltott szerencsejátékért
és kábítószer-fogyasztásért tartóztatták le. Egy darabig a sitten rohadt.
Rálőttek. Megkéselték, és az arcán egy csúnya sebhely maradt a táma‐
dás után. Miközben egy állványon lógott, félholtra verték. A zsaruk
egy nyugodt pillanatot sem hagytak neki. Kiutasították. 60 éves korára
halott volt.
Úgy hangzik, mint ha egy szerencsés fickó lenne az illető? Mégis a
„Lucky”, azaz a Szerencsés becenevet kapta. És a névadásban nem volt
semmiféle gúnyos szándék: valóban szerencsésnek tartották. De ho‐
gyan lehet egy ilyen pályafutással a háta mögött mázlistának tartani va‐
lakit?
A férfit Charles „Lucky” Lucianónak hívták, és ő maga volt a saját
szerencséjének a kovácsa.
Kamaszként Luciano bárkihez beállt lóti-futinak, akinek erre volt
szüksége. Fáradhatatlanul loholt a fűszereshez és vissza, és egy kis ap‐
róért bárkinek hazavitte a csomagjait. Mivel Luciano kölyökként került
Szicíliából Amerikába, álló nap a moziban ült, és a némafilmek felira‐
taiból tanulta az angolt.
Tinédzserként Luciano női kalapokat szállított ki az áruházaknak.
Olyan keményen dolgozott, annyi túlórát vállalt, hogy a cég zsidó tulaj‐
donosai péntek esténként hazavitték magukhoz, hogy együtt ünnepeljék
a szombatot, és a fiúcska végre pihenjen egy kicsit.
Még mindig zsenge korban volt és továbbra is a kifutófiúk embert
próbáló munkáját végezte, amikor Luciano a szervezés nagymestere
lett: először összehozott magának egy saját bandát, majd más csopor‐
tokkal lépett szövetségre. Később is ezt a képességét kamatoztatta,
amikor kínkeserves, hosszú munkával megszervezte a szakszervezete‐
ket, és tető alá hozta a világ legerősebb maffiacsaládját.

Tony [Spilotro] abszolút tudatos lény volt. Minden

nap úgy kelt fel reggel, hogy pontosan tudta, mit fog
csinálni aznap … Egyszerre számtalan üzleti ügyet
futtatott. Különböző csapatai voltak, több száz em‐
 bere, millió terve, mindegyik a megvalósítás külön‐
[58]
féle stádiumában.
NICHOLAS PILEGGI: CASINO

A kemény munkától soha vissza nem riadó Luciano kiérdemelte az

amerikai maffia alapító atyjának címét. Vessük össze életútját az egyik
amerikai alapító atyáéval, George Washingtonéval!
Washington volt az, aki Amerikát megszabadította a brit uralomtól,
Luciano pedig az amerikai maffiát a szicíliaiakétól. A függetlenségi há‐
borút követően Washington ragaszkodott hozzá, hogy az amerikai álla‐
mok maradjanak egyben, hogy az ország ne kövesse az egymással ha‐
dakozó országokból álló Európát. Miután Luciano megvívta a maga
függetlenségi háborúját, ő is kötötte az ebet a karóhoz, ragaszkodott a
maffia egységességéhez, éppen ezért a viták elrendezésére és a csalá‐
dok közötti harmonikus egyensúly megteremtése érdekében létrehozta
a Bizottságot.
Washingtonnak felajánlották a koronát, de visszautasította, mert tisz‐
tában volt vele, hogy csak problémákat okozna. Lucianónak is felkínál‐
ták a capo di tutti capi, azaz a főnökök főnöke címet, de nem kérte,
mert tudta, hogy a cím csak bajt hozna. Washington eredményeit látva
álltak elő a franciák saját forradalmi ötleteikkel, és Lucianóét figyelve
döntött úgy a szicíliai maffia, hogy létrehozza saját bizottságát, Cupola
néven.
Ezek után az emberben óhatatlanul is felmerül a kérdés, vajon Lucia‐
no ismerte-e Washington életét, és nem azon fáradozott-e, hogy utánoz‐
za?
George Washington éppen olyan szegényen kezdte, akár Luciano. 7
éves volt, amikor meghalt az apja, és George lett a családfő. 17 éves
korában felderítőként kezdett dolgozni, bátran bemerészkedett az isme‐
retlen vadonba, hogy a még nem kimért földterületeket feltárja.
Megtanulta, hogyan kell az erdőben talált dolgokon élni, jégtáblák
között úsztatott át lovakat a folyón, és szövetséget kötött a vad indián
törzsekkel. 22 éves korára Washington egy szedett-vedett katonákból
álló szabadcsapatot vezetett, és a franciákkal vívott tűzpárbajt a vitatott
területek miatt. Később is arra használta szervezési készségeit és mun‐
kabírását, hogy összerakjon egy hadsereget, amely aztán legyőzte a vi‐
lág legerősebb katonai erejét.
 Miután Washington az új nemzet élén elfoglalta az elnöki posztot, és
korának legkimagaslóbb szabadságharcos hőseként tisztelték, feltehető‐
[59]
en mindenki szerencsésnek látta.
Íme, néhány kevésbé ismert tény Washington „szerencsés” életéből:
Csónakkal kellett átkelnie a jeges Delaware-tavon, Valley Forge-nál
még a segge is befagyott, több lovat is kilőttek alóla, a kabátját jó né‐
hány golyó átlyuggatta, túlélte az ellene tervezett merényletet, betegsé‐
gek, szédülés, depresszió és pánikrohamok gyötörték, leverte a felke‐
lést, amelyet saját emberei indítottak ellene, gyermektelenül halt meg,
és végül nem volt egyetlen saját foga sem. Ezek után is mázlistának
tartják?
Amerika és az amerikai maffia alapító atyjai egyaránt azt hangoztat‐
ták volna, hogy mindketten csak maguknak köszönhették szerencséjü‐
ket. Az életüket tanulmányozva pedig valóban az látszik, hogy ha még
volt is benne részük, azt a kitartó munkának köszönhették.
Dolgozzunk keményen, gondolkodjunk nagyban, és soha ne veszít‐
sük szem elől a céljainkat!
 17. LECKE
A SZÍVESSÉGEK BANKJA FIZETI A LEGNAGYOBB KAMA‐
TOT

A II. világháború idején az olasz újságszerkesztő, Carlo Tresca kikelt

a fasizmus és Benito Mussolini ellen. Akkoriban az Egyesült Államok‐
ban élt, ahol Don Vito Genovese – Mussolininek szóló baráti gesztus‐
ként – elrendelte, hogy küldjenek rá egy bérgyilkost. Az újságírót egy
manhattani utcán lőtték agyon. A lépés nagy örömmel töltötte el a Du‐
cét, ugyanakkor Genovese lekötelezettjévé vált. Nagy szívesség egy
nagy embernek. Genovese azonban a kisembereknek is tett hasonlókat.
Yolanda és Sal semmiben sem tértek el az Amerikába frissen érke‐
zett bevándorlóktól. Nap mint nap összekaparták, ami a megélhetéshez
kellett, és örültek, hogy meghúzhatták magukat egy kis lakásban az
Alsó East Side-on, ahol más lakókkal osztoztak a közös fürdőszobán.
Amikor Yolandának egy sebészeti beavatkozásra lett volna szüksége,
de a pénzükből nem futotta rá, Vito Genovese, aki a környék maffiafő‐
nöke volt, kifizette a kezelés költségeit. Sok akkoriban érkezett beván‐
dorlóhoz hasonlóan Yolandának és Salnek is egy szekéraljnyi gyereke
volt. Közülük az egyik különösen nagy szívességgel hálálta meg Geno‐
vese jó cselekedetét.

[Lucky] Lucianónak nemigen voltak érdekeltségei a

kikötőben. [De] az ír bűnözők, akik a kikötőt és a
[60]
mólókat ellenőrizték, a lekötelezettjei voltak.
SELWYN RAAB: FIVE FAMILIES (AZ ÖT CSALÁD)

A Vincent Gigante, Cinzano, fiatalemberként Genovese hűséges ka‐

tonája és testőre lett, majd nemsokára elnyerte az Áll becenevet. Ami‐
kor Genovese ki akarta iktatni a rivális család fejét, Frank Costellót,
Gigantére bízta a feladatot. Noha fejbe lőtte Costellót, a sérülés nem bi‐
zonyult halálosnak. Gigantét letartóztatták, de nem járt el a szája, és el‐
vitte a balhét. Továbbra is a főnök rendelkezésére állt, és évekkel ké‐
sőbb, miután az meghalt, átvette a Genovese család vezetését. A szí‐
vesség, amelyet Genovese tett a két olasz bevándorlónak, kamatostul
megtérült. Gigante hatékony vezetésének köszönhetően a Genovese
klán úgy működött, mintha csak a Fortune 500-as listájának egyik cége
lett volna.

A Genovese a mai napig az egyik leghatalmasabb

család az Egyesült Államokban, én magamban az al‐
[61]
világ krémjének hívom őket.
JOE COFFEY, A SZERVEZETT BŰNÖZÉS
ELLENI AKCIÓCSOPORT TAGJA

A becsületes világban a szívességek között legtöbbször nem szerepel

egy újságíró meggyilkolása, sem a rivális maffiacsalád vezérének ki‐
végzése.
Amikor kijöttem a börtönből, az ítéletem szerint nem érintkezhettem
a Gambino család egyetlen tagjával sem, noha a régi kapcsolati hálóza‐
tomnak valamennyien a tagjai voltak. Mintha lett volna egy hatalmasra
duzzadt bankszámlám, amelyről nem vehetek fel pénzt.
Szerencsére jó barátom volt egy törvényesen működő üzletember
Long Islanden, aki egy olyan, hatalmas szívességekből álló hálót szőtt,
amelynek középpontjában ő maga foglalt helyet.
John „Johnny Parkway” Brunetti olyan volt, mint egy telefonköz‐
pont: bárkit összekötött azzal az emberrel, akinek a segítségére éppen
szüksége volt az illetőnek. Ha pedig Johnny egyszer szívességet tett ne‐
ked, akkor kötelességednek érezted, hogy teljesítsd, ha ő kért valamit
valakinek a nevében, és a szívességek köre így bővült egyre nagyobbra.

– Mennyit fizessek neked? – kérdezte kétségbeeset‐

ten [Bonasera]…
– Majd egy napon, bár lehet, hogy ez a nap sohasem
jön el, viszonzásképpen én kérek szívességet tőled.
[62]
MARIO PUZO: A KERESZTAPA

Johnny Parkway kölcsönt adott nekem a Szívességek Bankjából, és

összehozott valakivel, akiről azt gondolta, hogy lendíthet írói karriere‐
men. Johnny rengeteg embernek segít. És miközben így teszi, ő maga
is sikeres lesz. Noha az üzleti érzéke is remek, mégis a szívességeknek
ez az összeérő köre az, amely kiemeli azoknak a nagy hatalmú üzlet‐
embereknek a hordájából, akik addig meg sem mozdítják hatalmas va‐
lagukat, amíg valamilyen közvetlen hasznuk nem származik egy ügy‐
letből.

Az olaszok számára a szívesség olyan, mint a bank‐

betét. Gyűjtjük, cseréljük, vagyontárgynak számít‐
juk, számon tartjuk, és alkalomadtán beváltjuk őket.
[63]
FRANK BELLAROSA, EGY KÉPZELETBELI MAFFIAFŐNÖK
(NELSON DEMILLE: AZ ALVILÁG ALKONYA)

Mindig tartsunk valamennyit a Szívességek Bankjában levő szám‐

lánkon! Nem tudhatjuk, mikor kell kivenni belőle.
 18. LECKE
MIÉRT JÁRT AZ ÁLL PIZSAMÁBAN DOLGOZNI? A TÚL‐
ÉLÉS ESZKÖZEI

Amikor Joe Bonanno idézést kapott, hogy jelenjen meg az esküdt‐

szék előtt, szívproblémákra hivatkozva besétált a kórházba. 79 éves
volt. Bármennyire is panaszkodott Bonanno, az öreg ketyegő még 97
éves koráig, csaknem egy évszázadig óraműpontossággal működött,
akár egy Rolex. A BMW legjobb mérnökei sem tudtak volna olyan re‐
mek motort csinálni, mint amilyen Bonanno szíve volt.
A II. világháború alatt Joe Colombo gyengeelméjűséget színlelt,
hogy ne sorozzák be a parti őrségbe. Később aztán ő lett annak a csa‐
ládnak a feje, amely még a nevét is róla kapta.
Anthony „Tumac” Accetturo amnéziára hivatkozott, amikor vád alá
helyezték. A felmentés után aztán azzal állt elő, hogy beverte a fejét a
zuhanyozóban, és hirtelen visszatért az emlékezete.
A maffiában több az alkotó ember, mint amennyi a reneszánsz idején
Firenzében élt: valójában ők az átverés művészei. Ha pedig ez igaz, ak‐
kor a maffia Michelangelója kétségkívül Vincent Gigante, az Áll volt,
aki 30 éven át tettetett őrültséget, csak hogy elkerülje a letartóztatást.
Gigante, aki tudta, hogy minden lépését figyelik, csíkos pizsamában
és fürdőköpenyben rótta Manhattan utcáit, és a parkolóórákhoz beszélt.
Sőt több maffiatársát is átverte a mutatványával. Még csak a család ca‐
pója volt, amikor az egyik barátom találkozót beszélt meg vele. Az
együtt töltött idő alatt Gigante csendben üldögélt, a szót egy másik, ál‐
tala kinevezett maffiózó vitte. Miközben a tárgyalás folyt, Gigante fel‐
rakta a lábát az asztalra, és elkezdte a körmeit vágni. És ha ez nem lett
volna elég, még túl rövidre is nyeste őket, ezért kicsordult vére ráfolyt
az asztalra. A barátom később ezt mondta nekem:
– Tudom, hogy az egész csak színjáték volt, de ez az alak akkor is
teljesen hibbant!
Gigante viselkedése kétségtelenül szélsőséges volt, de hát azok lettek
volna az életfogytig tartó börtönbüntetés következményei is, amit így
próbált elkerülni. Ugyanakkor remek példával szolgál arra, hogy néha
mekkora hasznot hajthat, ha az ember eltitkolja intelligenciájának
mélységeit.
Akár a maffia, akár egy cég szamárlétráján lépkedünk felfelé, bizto‐
san rengeteg irigyünk lesz, és ha ezek az emberek veszélyként fognak
érzékelni minket a radarképernyőjükön, bizonyára kilövik majd ránk a
rakétáikat.
A philadelphiai gengszter, Salvatore Testa fiatal és rendkívül eszes
maffiózó volt. Amikor a The Wall Street Journalban megjelent egy
cikk, amelyben róla mint a philadelphiai alvilág egyik emelkedő csilla‐
gáról beszéltek, főnöke, Kicsi Nicky annyira berezelt tőle, hogy eltetet‐
te láb alól.
Ha az ember olyan főnöknek dolgozik, mint Scarfo – és megjegy‐
zem, ez a becsületes világban sem ritka –, akkor jobban teszi, ha elrejti
ambícióit és észbeli képességeinek valódi nagyságát is. Időnként ez a
túlélés egyetlen záloga.

Élt egyszer egy bolond római császár, bizonyos Caligula, aki bárkit
simán hidegre tett. Miközben fajtalankodott, zabált, mint egy disznó
és a saját udvartartását gyilkolta, az egyik sarokban mindig ott álldo‐
gált egy együgyű fiúcska, aki mindezt végignézte. Ez a tompa eszű
gyermek néha mormogott valamit magában, mire a többiek különféle
ételeket vágtak hozzá.

Egy csapatnyi összeesküvőnek aztán elege lett Caligula viselkedésé‐

ből, és végeztek vele. Mivel nem volt császár, aki a birodalmat vezesse,
az összeesküvőknek gyorsan ki kellett nevezni egyet. Körbenéztek a
császári udvarban egy olyan személyt keresve, akit az ellenőrzésük
alatt tudnak tartani, és végül arra az együgyű alakra esett a választá‐
suk, akit korábban mindenki étellel hajigált. A neve Claudius volt.

Római császárként viszont Claudius senkinek sem lett a bábja. Éles

elméjű uralkodónak bizonyult, aki 13 éven át ült a trónon, közműve‐
ket építtetett, jogot tanult és felügyelte a birodalom határainak kiter‐
jesztését, többek között Nagy-Britannia meghódítását is.

Nesze nektek, együgyűség!

Claudius tudta, hogyan kell életben maradnia és gyarapodnia az

oroszlánveremben. Számtalan maffiózó is hasonló módon kerülte el a
halált és növelte vagyonát. Néhányból ugyanúgy főnök lett, mint Cla‐
udiusból. Senki nem tudja megmondani előre, kiből mi lesz.
 19. LECKE
A KEMÉNY ÜTÉSEK ISKOLÁJA. A TAPASZTALATSZERZÉS

Ha a börtönből szabadulva egy potenciális munkaadó megnézte vol‐

na az életrajzom, néhány szembeszökő részlet bizonyára nem kerülte
volna el a figyelmét:

Három erőszakos bűncselekmény.

Életében nem töltött egyetlen napot sem becsületes munkával.
Soha nem fizetett adókat.
Soha nem volt bankkártyája.
Nincs felsőfokú végzettsége.
Nincs szakképzettsége.
Nem ért semmi becsületes munkához.
Nincs jogosítványa.

Folytassam? Az igazat megvallva, engem riasztott volna a legjobban

egy olyan munkaadó, aki hajlandó lett volna felvenni, legalábbis, ha
csak az önéletrajzom alapján dönt.
De van itt egy másik lista azokról a tulajdonságokról, amelyek egyet‐
len önéletrajzba sem kerülnek be:

Becsületes.
Nagyra törő.
Találékony.
Aranyat ér a szava.
A barátai az életüket is rábíznák, és ő kiérdemelte ezt a bizalmat.
Soha nem adja fel.
Soha nem követi el kétszer ugyanazt a hibát.

Talán ez az utolsó pont a legfontosabb, mert a Kemény Ütések Isko‐

lájában számtalan hibát követ el az ember – és mindegyikből tanul is.

Joszif Sztálin évtizedeken át vasmarokkal irányította a Szovjetuniót.

Az ifjú Sztálin (Young Stalin) című könyvben Simon Sebag Montefiore
szerint Sztálin vezetési stílusa hasonlított ahhoz a módszerhez, ahogyan
egy maffiafőnök vezeti családját. „Sztálin lényegében egy kicsi, ám
hasznavehető pénzgyűjtő csoport keresztapjaként működött, amely va‐
lójában egy visszafogottan sikeres maffiacsaládra hasonlított: csalások‐
kal, pénzhamisítással, zsarolással, bankrablással, kalózkodással, védel‐
[64]
mipénz-szedéssel … foglalkozott.”
Nyikita Hruscsov, aki Sztálint követte az ország élén, így emlékezett
vissza a generalisszimuszra emlékirataiban: „Végignéztem … ahogyan
gyors egymásutánban hibát hibára halmoz – de soha nem követte el
[65]
kétszer ugyanazt a hibát.” Sztálin is kijárta a Kemény Ütések Isko‐
láját, tisztában volt azzal, hogy a melléfogások elkerülhetetlenek, de az
élet túl rövid és túlságosan kegyetlen ahhoz, hogy az ember kétszer el‐
kövesse ugyanazt a ballépést.
Amikor a börtönből szabadulva hazavittek kocsin, útközben csak azt
láttam, hogy mennyi minden megváltozott. Az autóban ott ültek a bará‐
taim és a családtagjaim is, akik minduntalan azt mondták: ez is megvál‐
tozott, az is megváltozott… Na, ezt felismered? Arra ráismersz még?
Vajon elboldogulsz majd?
– Az emberek megváltoztak? – kérdeztem.
– Nem.
– Akkor jól elleszek.
Az emberi természet állandó. A Kemény Ütések Iskolájában ezt leg‐
inkább a tapasztalatok tanítják meg az embernek, s ezek nyitják fel a
szemet milliónyi olyan dologgal kapcsolatban, amelyet a tantermekben
soha nem mondanak el.

Ezek a fickók többnyire tanulatlanok voltak, szinte

ki sem mozdultak lakóhelyük környezetéből. Az
utca dolgaiban azonban nagyon is észnél voltak, ál‐
landóan a különböző üzletelések körül kerengtek a
[66]
gondolatok.
JOE PISTONE

Ma már magabiztosan lépek fel, amikor egy rádió- vagy tévéinterjú‐

ban magamat kell eladnom, üzletet hozok össze vagy valamilyen elkép‐
zelésemet vezetem fel. Soha nem jártam ugyan egyetemre, de a Ke‐
mény Ütések Iskolájának diplomája itt van a zsebemben.
 És hogyan jutottam ehhez az oklevélhez? Amikor világra jöttem, egy
fillér sem volt a zsebemben. Anyám fiatalon szült, majd egyre betege‐
sebb lett, végül a karjaimban halt meg, amikor 20 éves voltam. Éveket
húztam le patkányoktól hemzsegő, szörnyű börtönökben, ahol dúlt a
kábítószerezés, az erőszak és a szexuális bántalmazás. De én a sötét,
dohos cellában is erőt vettem magamon, tanulni kezdtem, majd úgy tér‐
tem vissza a társadalomba, hogy egy fillér nem volt a zsebemben. Ilyen
élmények után történhet olyasmi a világban, ami kizökkent a nyugal‐
mamból?
Azt ajánlom, hogy mindenki végezze el magában a következő, elsőre
kissé lehangolónak tűnő gyakorlatot, amely után garantálom, hogy le‐
győzhetetlennek érzi magát. Gondoljuk végig mindazokat a szörnyű
dolgokat, amelyeken keresztülmentünk az életben: amikor meghalt az
apánk vagy az édesanyánk, a gyermekünk beteg lett, elvesztettük a sze‐
relmünket, mocskos válásba bonyolódtunk vagy túléltünk egy autóbal‐
esetet. Bármilyen apró vagy nagy dolog is volt, idézzük fel! Amikor
végeztünk, akkor rádöbbenünk, hogy amint túljutottunk a rossz esemé‐
nyeken, mindig bátran harcoltunk tovább. Bárki, aki éppen a könyve‐
met olvassa, bizonyíték erre, és nem tartozik azoknak a táborába, akik
könnyen feladják. Sőt olyan, mint a bokszoló, aki kimegy a ringbe, ha
meghallja a gongot, ahogyan Bobby Cabert mondta vagy ahogy Sinatra
[67]
énekelte.

Amit átéltél, azt a világon senki nem veheti el tőled.

ISMERETLEN

Gondolkodjunk el azon, hogy mindahhoz képest, amin az életben ke‐

resztülmegyünk, mit számít egy állásinterjú, ha fizetésemelést kérünk a
főnökünktől, vagy éppen valamilyen termékkel kell házalnunk? Gye‐
rekjáték! Meglehet, hogy olvasóim közül többen is kijárták már a Ke‐
mény Ütések Iskoláját, csak éppen nem tudnak róla. Nem kaptak diplo‐
mát, nem volt ünnepség, de a skalp már ott lóg az övükön.
És még egy dolog: ebben az iskolában nincsenek öregdiák-találko‐
zók. Ennél azért tökösebbek vagyunk!
 20. LECKE
POLOSKA A TELEFONBAN? MINDIG ÜGYELJÜNK ARRA,
HOGY MIT MONDUNK!

Az egyik manhattani társasági klubban a bárpult teljes hosszában ki‐

raktak egy feliratot, amelyen ez állt: „A klubot bepoloskázták.” Szem‐
ben a falon, a nyilvános telefonra is mutatott egy hatalmas nyíl, alatta
szöveg nagy betűkkel: „A telefont is bepoloskázták.” Egyik nap ott jár‐
tam és észrevettem, hogy a telefonzsinórt elvágta valaki:
– Mi történt? – kérdeztem az éppen szolgálatban lévő maffiózót.
– Nem számít, hányszor figyelmeztetem őket – felelte –, továbbra is
minden hülyeséget kifecsegnek a telefonban.
A maffiózók tudják, hogy nem szabad semmit sem mondaniuk a te‐
lefonban, amit aztán később a bíróságon felhasználhatnak ellenük,
mégis csaknem mindegyik ellen, akit perbe fogtak, felhoznak olyan bi‐
zonyítékokat, amelyekhez telefonbeszélgetések lehallgatása során ju‐
tottak.

Én, John Gotti, személyesen fogom levágni azt a ki‐

[68]
baszott fejedet.
AZ IDŐSEBB JOHN GOTTI SZAVAI EGY KORMÁNY
ÁLTAL LEHALLGATOTT TELEFONBESZÉLGETÉSBEN

Az utcán dolgozó srácok gyakran rejtvényekben beszélnek, hogy a

lehallgatást kijátsszák. Egyszer hallottam, ahogy egy ilyen fickó azt
mondja:
– Veszek 10 kg lisztet és 20 kg oregánót.
– Hát te meg mi a faszt csinálsz? Azt hiszed, hogy az FBI nem fog
rájönni, hogy kokainról és marihuánáról beszélsz?
– De hiszen van egy pizzériám. Soha nem fogják rám verni, hogy ká‐
bítószerekről beszéltem.
– Mégis, ki a franc rendel 20 kg oregánót Kolumbiából?
Ezek után nem voltam különösebben meglepve, amikor a fickót el‐
kapták és 40 évre bekasztlizták.
Persze az ember nemcsak azért aggódhat, hogy az FBI lehallgatja a
telefonját, találunk erre példát az üzletemberek köréből is. Az üzleti vi‐
lágban nap mint nap beszélünk egymással telefonon, és gyakran észre
sem vesszük, mit is mondunk. Éppen ezért, ha lehet, kerüljük az olyan
beszélgetéseket, amelyeket nem akarunk egy magnószalagról vissza‐
hallani. Az Egyesült Államok legtöbb államában a telefonbeszélgetések
rögzítését szabályozó törvények csupán azt írják elő, hogy az egyik fél‐
nek elegendő tisztában lenni azzal, hogy a beszélgetést rögzítik. Emiatt
aztán mindig beszéljünk úgy, mintha a vonal másik végén lévő ember
rögzítené, amit mondunk.
Engem a maffiózólét döbbentett rá a telefon veszélyeire, amit senki
nem kerülhet el. Míg egy gengszter számol azzal, hogy a telefonban el‐
hangzott szavait egy bírósági tárgyalóteremben vágják a fejéhez, addig
egy üzletemberét ugyanígy felhasználhatják egy perben, de szerepelhe‐
tünk az esti hírekben, fölkerülhetünk a YouTube-ra vagy az internetre,
sőt akár titokban is tarthatják, hogy aztán visszaéljenek vele, és zsarol‐
janak bennünket. Még a sztárok is lassan tanulják meg, hogy tartsák a
szájukat a telefonban.
2008-ban Kim Basinger magnóra vette, ahogyan a volt férje, Alec
Baldwin megfenyegeti közös lányukat. 2010-ben Mel Gibson – aki ko‐
rábban talán jót röhögött magában Baldwin gondatlanságán – pontosan
ugyanezt a hibát követte el volt barátnőjével szemben.
És ne feledjük azt sem, hogy az SMS-ekre és az emailekre még na‐
gyobb gondot kell fordítani!

Soha ne szólalj meg, ha bólinthatsz is! Soha ne bó‐

lints, ha kacsinthatsz! És soha ne írj email-t, mert az
lesz a halálod! Azzal minden bizonyítékot megadsz
[69]
az ügyésznek, amire csak szüksége van.
ELIOT SPITZER

Alberto Gonzales amerikai államügyésznek azért kellett lemondani,

mert az általa írt emailből kiderült: tudatában volt annak, hogy politikai
okokból rúgják ki sorra az amerikai ügyészeket.
A maffiában azzal is tisztában vagyunk, hogy még csak csúnya dol‐
gokat sem kell írnunk, a becsületes mondatokat is ki lehet fordítani
vagy félreértelmezni. De ugyanez igaz az üzleti világra is. Ha egy kör‐
nyezetéből kiragadott semleges megjegyzést is ellenünkre lehet fordíta‐
ni, képzeljük el, milyen kárt okozhat, ha egy odavetett rossz szándékú
mondat avatatlan fülekbe jut!
 21. LECKE
HA NEM ÖLI MEG GUS FARACE-T, JOBB, HA MAGÁVAL
VÉGEZ! TARTSUK TISZTELETBEN FELETTESEINK UTASÍ‐
TÁSAIT!

1989-ben a Kábítószer-ellenes Ügynökség (Drug Enforcement Agen‐

cy, DEA) ügynöke, Everett Hatcher beépített emberként dolgozott,
amikor a maffia egyik tagja, egy bizonyos Gus Farace pisztollyal ki‐
loccsantotta Hatcher agyát a Staten Islandre vezető felüljárón. Farace
nyomban bujkálni kezdett, és a piti kis gazfickóból egy csapásra az
Egyesült Államok egyik legkeresettebb bűnözője lett.
A szövetségiek egyre jobban szorongatták a maffia nyakát, és a nyo‐
más hatására az illetékesek úgy döntöttek, hogy kimondják Farace-ra a
halálos ítéletet. Abban sincs semmi meglepő, hogy még a szövetségiek
előtt rátaláltak Farace-ra.
A Lucchese család egyik tagja, John Petrucelli bújtatta, aki közeli
barátja volt Farace-nak. Petrucellit a saját capója magához hívatta és
utasította, hogy szabaduljon meg a fickótól. – Képtelen vagyok meg‐
tenni – jött a válasz.
Aztán megérkezett a parancs legfelülről is. A Lucchese család feje,
Vittorio „Little Vic” Amuso, Kicsi Vic azt üzente, „ha [Petrucelli] nem
[70]
öli meg Farace-t, jobb, ha magával végez”.

[71]
Az biztos, hogy az ő módszerük gyorsabb.
FBI-ÜGYNÖK A MAFFIÁBAN BEVETTNEK SZÁMÍTÓ
IGAZSÁGSZOLGÁLTATÁSI MÓDSZERRŐL

Egy maffiafőnök utasítása nem olyan, mint ha az asszony pörölne az

urával, amiért nem bontott csirkét hozott. Petrucelli azonban még így
sem adta be a derekát – meg is gyilkolták.
A parancsokat minden szinten teljesíteni kell. Ha pedig egy közle‐
gény vagy alkalmazott figyelmen kívül hagy egy utasítást, azzal foglal‐
kozni kell. A maffia úgy működik, mint egy alvilági kormány, de a sa‐
ját országvezetésünk is hasonlóan szigorú szabályrendszer szerint jár
el.
 Egy péntek délután sofőrök vezette fekete limuzinok gördültek be
szép sorban egy fehér villa elé. Fekete öltönyös férfiak szálltak ki a Ca‐
dillekekből testőrök kíséretében, és sétáltak be az épületbe. A főnökük
kérette őket titkos találkozóra. Egy fickóról kellett egyezségre jutni, aki
nem követte a parancsokat. Némi vita után a meghívottak úgy döntöt‐
tek, hogy kompromisszumról szó sem lehet: az illetőt „el kell távolíta‐
ni”.

Végül Nicky ellenében döntöttem. A Cosa Nostra

számomra mindennél előbbre való lesz. Soha nem
[72]
gondoltam, hogy idáig jut a helyzet. De így lett.
SAMMY GRAVANO, A BIKA

Másnap az ügyben hozott végső döntés az újságok címlapjára került:

„Truman kirúgta MacArthurt”.
Douglas MacArthur tábornoknak túlfejlett egója volt. Sikerétől, hogy
a II. világháború idején visszafoglalta a japánoktól a Fülöp-szigeteket,
még nagyobb lett az arca. Ezek után a koreai háborúban annyira megbí‐
zott saját katonai zsenialitásában, hogy mindinkább figyelmen kívül
hagyta főparancsnoka, Harry Truman elnök utasításait. A tábornoknak,
aki csupán a hadsereget képviselte, nem kellett figyelembe vennie azo‐
kat a politikai megfontolásokat, amelyekkel azonban az elnök kényte‐
len volt nap mint nap szembesülni. Truman, aki a maffiával is kapcso‐
latban álló Pendergast-gépezet politikai terméke volt, pontosan tudta,
hogyan kezelje őt.

Truman mindent nekünk köszönhet. Pendergast tette

meg őt bírónak, és azután, amikor már maga mögött
tudhatta az olaszok erejét, ő juttatta be a szenátusba
[73]
is.
SAM GIANCANA

Miután tanácsadóival megvitatta az ügyet, Truman úgy szabadult

meg MacArthur tábornoktól, hogy az akár egy maffiáról szóló film
egyik jelenete is lehetett volna: a fekete Cadillacről meg az összes töb‐
bi külsőségről beszélek. Az egyetlen különbség, hogy ebben az esetben
a fehér villa nem volt más, mint a Fehér Ház. De végső soron a pa‐
rancsmegtagadás következménye ebben az esetben is ugyanaz volt:
karriergyilkosság.
Akár azt nézzük, hogy Don Vic Amuso hogyan iktatta ki Petrucellit,
akár azt, hogy Harry Truman elnök hogyan távolíttatta el posztjáról
MacArthurt, azt látjuk majd, hogy a történelem egyre csak arra tanít
bennünket, hogy mennyire fontos a felsőbb utasítások teljesítése. Ha a
létra alján állunk, tartsuk tiszteletben ezt a szabályt, ha pedig a tetején,
akkor mindenáron szerezzünk érvényt neki. Ha nem így teszünk, akkor
az alternatíva az anarchia lesz.
 22. LECKE
HA KÁVÉT AKARSZ, SZEREZZ MAGADNAK! HOGYAN
TELJESÍTSÜK FELETTESEINK UTASÍTÁSÁT, HOGY MÉG‐
SE TŰNJÜNK LÚZERNEK?
Ahogy már írtam is, feletteseink szavait mindig tartsuk tiszteletben: a
parancs az parancs. De különbség van a között, amikor a szervezet ér‐
dekében komoly utasításokat kap az ember, vagy ha csak egy bevásár‐
lólistát nyomnak a kezébe. Kétségtelenül igaz, hogy a parancsokat tel‐
jesíteni kell, de mégsem töltheti az ember a fél napját azzal, hogy tejes‐
kávét rendel a főnöknek a közeli Starbucksban.
Az utcán jól kerestem és teljes jogú nehézfiúnak számítottam, éppen
ezért tiszteletben tartottam a többi nagymenőt. Ennek ellenére a rang‐
ban felettem állók sokszor megpróbáltak alantas munkákra rávenni.
Mindig meghúztam a határvonalat, de ha egy nagyokosnak azt mon‐
dod, hogy „baszd meg magad”, az általában árt az ember egészségének.
Általában úgy kerültem el a konfliktust, hogy megpróbáltam ugyanezt
az üzenetet némiképp civilizáltabb formában a tudomására hozni, s a
legjobb módszer erre az volt, ha találtam valamilyen vicces megoldást,
hogy lerázzam a sok nagyokost.
Elmondok egy olyan esetet, amikor sikerült megértetnem az állás‐
pontom a másikkal, kivívtam egy capo tiszteletét, ráadásul eközben
még egy jót is röhögtünk.
Korábban már meséltem a Gambino család capójáról, Robert „Bob‐
by Cabert” Bisacciáról. Tőle kaptam azt a tanácsot, amikor együtt ül‐
tünk a börtönben, hogy a gong szavára mindig menjek ki a ring köze‐
pére. Bobby és én nem álltunk mindig ilyen közel egymáshoz: még a
barátságunk is meglehetősen viharosan kezdődött.
Bobbynak a sitten egy olyan gyűrött, viseltes börtönruhát osztottak,
mintha korábban labdává gyömöszölték volna össze, majd ráengedtek
egy úthengert. Mivel én is ugyanabba a maffiacsaládba tartoztam, mint
Bobby, de a rangom alacsonyabb volt, ráadásul a fia lehettem volna,
úgy gondolta, hogy nyugodtan rám bízhatja a vasalás alantas feladatát.
Az egyetlen probléma ezzel az volt, hogy Bobby nem ismert engem.
Mindig is tiszteletben tartottam az idősebbeket, és tisztában voltam az‐
zal is, hogy a parancs az parancs, de nem voltam senki csicskása.

Talán túl sokáig voltál el, így nem hallottál róla.

[74]
Szóval már nem pucolom a cipőket.
 TOMMY DEVITO A NAGYMENŐKBEN.

Amikor Bobby megpróbálta átnyújtani a börtönuniformist, kinevet‐

tem, majd közöltem vele, hogy még a saját ruhámat sem én vasalom,
hanem egy másik rabnak fizetek érte. Még azt is hozzátettem, hogy
boldogan bemutatom neki a fickót. Bobby azonban tudomást sem vett
az ajánlatomról, hanem újra megkért, hogy vasaljam ki a ruháját. Mo‐
solyogtam ugyan, de belül már a fogam csikorgattam. Rendben, mond‐
tam magamnak. Majd elbánok én ezzel a seggfejjel.
Elvettem Bobby börtönruháját, átsétáltam vele a vasalós fickóhoz és
azt mondtam neki:
– Ha végeztél vele, lehetőleg rosszabbul nézzen ki, mint most.
Amikor aztán visszavittem a ruhát Bobbynak, rákacsintottam, ezek‐
kel a szavakkal:
– Ez volt a legjobb, amit ki tudtam hozni belőle. Remélem, megfelel.
Bobby egy pillanatig dühösnek tűnt, aztán felnevetett, mert rádöb‐
bent, hogy hibázott. Én is az utcán nőttem fel, akárcsak ő, én is kiáll‐
tam az igazam mellett, akárcsak ő, és hozzá hasonlóan rám is az várt,
hogy életem végéig a rács mögött maradok. Ha nadrágokat akartam
volna vasalni, akkor a patyolatnál keresek magamnak munkát, és most
bizonyára nem egy cellában üldögélnék.
Amint Bobby rájött, hogy mi a helyzet velem, rögtön megenyhült.
Én nem bántam, ha egyszer-egyszer csináltam neki kávét a magaméval
együtt, ő pedig elfogadta, hogy közösen igyuk meg, holott ilyen gesz‐
tust soha nem tett volna egy kávékészítő lóti-futinak.
Mivel nem akartam, hogy Bobby akárcsak egy kicsit is megbántód‐
jon, ezért a börtönmosodai kapcsolataim révén még egy vadonatúj
egyenruhát is szereztem neki.
Végül Bobby megkapta, amit akart: a vasalt ruháját. És én is, ami
járt nekem: ugyanazt a tiszteletet, amit megadok másoknak.

Az ókorban a Földközi-tengeren használtak egy hadihajót, amelyet

triérésznek neveztek. Ez a három evezősoros hajó tökéletes példája
annak, ahogy a modern maffia szervezete vagy éppen egy cég műkö‐
dik.
 A triérészen 170 evezős kapott helyet három szinten: a felső, a kö‐
zépső vagy az alsó részben. Az emberek közösen hajtották előre a ha‐
jót, amit a kapitány, vagyis a főnök irányított.

Mindent összevéve, a hajó sikere – mint valamennyi jó vállalaté –

azon múlott, hogy mennyire volt gyors és irányítható.

A vígjátékíró Arisztophanész írja az egyik darabjában, hogy a há‐

rom evezősoros hajóban az egymás feletti szinten lévő evezősök le‐
fingták az alsókat – újabb hasonlóság a hajó és egy cég között.

Ha felfele akarunk kapaszkodni, akkor néhány fingást még elvise‐

lünk, de azt soha ne hagyjuk, hogy a fejünkre szarjanak!
 23. LECKE
ÖLJ, VAGY TÉGED ÖLNEK MEG! MIKOR TAGADJUK MEG
A PARANCSOT?

A philadelphiai don, Kicsi Nicky Scarfo el akarta takaríttatni az út‐

ból az egyik maffiózót, Salvatore Testát. A feladatot az egyik capóján
keresztül adta ki Testa legjobb barátjának, Joe Pungitorénak. Pungitore
nem örült, de az üzlet az üzlet: meg kellett tennie, vagy vele végeznek.
Beleegyezett hát, hogy Testát odacsalja a kivégzés helyszínére, de a ra‐
vaszt már nem volt hajlandó meghúzni.
Amikor Scarfónak elmondták, hogy mit válaszolt Pungitore, ő csak
röhögött:
– Mi a fészkes franc a különbség?
Scarfo pontosan tudta, hogy a gyilkosságban való részvétel pontosan
ugyanaz, mintha valaki személyesen húzná meg a ravaszt.
A nagy cégek ugyan nem küldenek bérgyilkost az alkalmazottaikra,
de éppen olyan hatékonyan tudnak gonosz dolgokat művelni velük,
mint a maffia.

Egy szóval se említse a törvényes üzleti életet! Mi a

helyzet például azokkal a vegyiművekkel, amelyek
minden szart beleöntenek a folyókba, aztán meg
mindenütt ilyen deformált babák potyognak ki az
[75]
anyjuk hasából?
TONY SOPRANO A „MAFFIÓZÓK” CÍMŰ
TÉVÉFILMSOROZATBAN

A maffia tagjaitól eltérően, akiket megölnek, ha nem teljesítik a pa‐

rancsot, egy cég dolgozójaként az ember nyugodtan mondhat nemet
egy etikátlan követelésre vagy feladatra. Az orvosnak például nem kell
megtagadnia a kezelést valakitől csak azért, mert nincs egészségbizto‐
sítása. Nem muszáj felvennie a kagylót és a telefonon keresztül zaklat‐
ni azt az idős hölgyet, aki már nyakig úszik a hitelkártya-adósságban.
Bármikor mondhatunk nemet. A nem olyan erős, hogy Gandhi, ez a ki‐
csi, rongyokba öltözött férfi a brit birodalmat is térdre kényszerítette
csupán ennek az egyetlen szónak a kimondásával.
 Ha pedig valaki tudomást szerez valamilyen törvénytelen üzleti csa‐
lásról, és elfordítja a tekintetét, vagy magában azt mondja: „én csak pa‐
rancsot teljesítek”, akkor, ha szabad kérdeznem, mi a fészkes franc a
különbség? Ugyanolyan bűnös lesz, mint azok, akiknek dolgozik.

A parancsokkal szembeni engedelmességnek olyan

szintjét tapasztaltuk, amely már felkavaró volt. Még
a jó emberek is ijesztő szabályossággal vetették alá
magukat a tekintély elvárásainak, és visszataszító,
kegyetlen tetteket is végrehajtottak. A mindennapi
életben felelősségteljesen és udvariasan viselkedő
[76]
férfiak is engedtek a tekintély parancsának.
STANLEY MILGRAM: OBEDIENCE TO AUTHORITY
(ENGEDELMESSÉG A TEKINTÉLYNEK)

Az ókori drámaíró, Szophoklész meséli el két testvér, Eteoklész és

[77]
Polüneikész történetét, akik összevesztek a királyságon. Miután a
fivérek kiütötték egymást, egy másik helyi nehézfiú, bizonyos Kreón
csapott le az üresen álló trónra. Mivel don Kreón igencsak elfogult
Eteoklésszel, parancsba adja, hogy a hősöknek kijáró végtisztesség il‐
leti meg, míg a másikat, Polüneikészt hagyják a csatatéren temetetle‐
nül, hogy szégyenszemre a keselyűk falják fel.

Polüneikész húga, Antigoné azonban a királyság legtökösebb alak‐

ja. Kreón parancsát megtagadva kivonul a csatatérre, és eltemeti a
testvérét. A feldühödött Kreón a színe elé hurcoltatja Antigonét, aki
bátran kijelenti, hogy helyesen cselekedett, amikor eltemette testvérét,
és ha Kreónnak ez nem tetszik, akkor dugja fel magának. Az iszonya‐
tosan haragos Kreón erre elrendeli, hogy Antigonét élve temessék be
egy barlangba. A lassú halálra ítélt lány azonban gyorsan öngyilkos
lesz, és ezzel még utoljára megüzeni a helytelenül viselkedő donnak,
hogy megbaszhatja magát.

A munkahelyen azonban nincs egy Kreón, aki élve eltemethetné az

embert, vagy egy Scarfo, aki kimondhatná ránk a halálos ítéletet. Ép‐
pen ezért álljunk ki a helyes dolgok mellett! Antigonék legyünk, ne
Pungitorék!
 24. LECKE
PLATÓN – NEM NEKI VOLT AZ A SWINGERKLUBJA? LE‐
GYÜNK TÁJÉKOZOTTAK!

Azt kérdezte egyszer tőlem egy idősebb maffiózó:

– Tudod-e, hogy ki volt az a Platón?
– Persze – mondtam. Neki volt az a szexbarlangja New Yorkban.
Platón Menedéke (Plato’s Retreat) néven futott ugyanis egy New
York-i swingerklub, ami még az én időm előtt működött. Hallottam
róla, és azt gondoltam, hogy az öregember arról a helyről akar valamit
mesélni. Akkoriban persze még fogalmam sem volt róla, hogy Platón
ókori görög filozófus volt, és ezzel nem is volt semmi baj: végtére is
nem filozófiából akartam doktorálni, hiszen még a maffia középiskolá‐
ját sem jártam ki. Az utcán azonban elengedhetetlen volt, hogy min‐
denkinek ismerjem az élettörténetét, és mindent tudjak azokról a cégek‐
ről, amelyekkel társulni szeretnék, vagy amelyet éppen tönkre akarok
tenni.
Egyszer elkísértem az egyik nagymenőt egy találkozóra, ahol éppen
megpróbált körbefonni a csápjaival egy üzletembert. Szünet nélkül az
illető korábbi társát gyalázta, akiről mindketten megállapították, hogy
lusta disznó volt, és semmit sem végzett el a cégben rá háruló felada‐
tokból.
Számtalan módja van annak, hogy leírjunk egy naplopót. De ez a
maffiózó éppen egy olyan kifejezést használt, amellyel alaposan fel‐
húzta a másikat. Újra és újra nyomoréknak nevezte ugyanis a férfi volt
üzlettársát. Maffianyelven a „nyomorék” kifejezést a tehetetlen alakok‐
ra használják, azokra, akik képtelenek önállóan ellátni magukat. Azt
már nem tudta, hogy a tárgyalópartnernek volt egy fia, aki gyermekkori
balesete miatt lebénult és tolószékbe kényszerült.
Ha a találkozó előtt ez a maffiózó utánanézett volna a férfi családi
hátterének, gyorsan rájött volna, hogy nem szabad túl gyakran a szájára
vennie ezt az ízléstelen kifejezést. (Sőt feltételezzük róla, hogy egyszer
sem mondta volna ki). Noha a pasi egy szóval sem említette, mégis lát‐
szott rajta, hogy zavarja a célozgatás, és az üzlet kútba esett. Talált egy
másik nagymenőt, aki betársult hozzá.
Manapság alig egy percbe telik utánanézni valaminek a világhálón.
Ha van egy közös ismerősünk vagy barátunk, akkor ne legyünk restek
kikérdezni őt; szert tehetünk némi személyes információra: mit szeret
vagy mit utál az illető, mi a hobbija – bármi hasznos lehet, hogy a kez‐
deti fagyos légkör felengedjen vagy hogy ne hozzunk szóba olyan dol‐
gokat, amelyek idejekorán megtorpedózhatnák a kapcsolatunkat.
Ne legyünk lusták, csináljuk meg a házi feladatot! Legyünk jól infor‐
máltak!
 25. LECKE
FIZESSÜNK PONTOSAN! A LEGJOBB TŐKE A JÓ HÍRNÉV

Az egyik első dolog, amit az öreg maffiózóktól megtanultam, hogy

mindig pontosan fizessünk. Bármelyik, utcán dolgozó fickóról, aki nem
a saját pénzével szórakozik, hamar elterjed, hogy mások értékeire uta‐
zik.
Amikor börtönbe kerültem, több százezer dollárral lógtak nekem, de
én senkinek egyetlen fillérrel sem, mert mindig időben leróttam a tarto‐
zásaim. Még a megbízhatók is szeretik a lehető legtovább maguknál
tartani az adósságpénzt, én azonban azt vallom, ha már egyszer úgyis
vissza kell adnom, akkor jobb hamarabb, mint később: legalább nagy‐
menő leszek mások szemében és kiemelkedem a többiek közül.

Akiről tudják, hogy pontosan megfizeti az adóssá‐

gát, mindig az előre megadott időre, bármikor is lé‐
gyen az az idő, az a barátaitól annyi pénzt kérhet
[78]
kölcsönbe, amennyijük csak van.
BENJAMIN FRANKLIN

Ha az embernek jó híre van, az hamar körbejár a környéken, és ha

időben fizetünk, akkor mindenki velünk akar majd üzletet kötni.
 26. LECKE
AZ ARCIZMUNK SE RÁNDULJON! MIKOR HALLGASSUNK?

Don Carlo Gambino halk szavú férfi volt, egyike a régi vágású maf‐
fiavezéreknek, akik egyetlen lassú fejbólintással küldtek valakit a sírba.
Időskorára törékeny öregúr lett, és mindennek gondolta volna az em‐
ber, csak veszélyesnek nem.
Egyik este egy brooklyni étteremben vacsorázott, amikor a maffiózó
Carmine „Mimi” Scialo sértegetni kezdte. Scialo rettegett bérgyilkos
volt, és azt hitte, hogy félelmetes hírneve Gambinót is halálra rémíti
majd. Az öreg don egy szó nélkül tűrte a sértegetést, az arcizma sem
rándult – egy másodpercre sem látszott rajta, hogy mit gondol.

Az igazi maffiózó keveset beszél, de minden szavá‐

nak súlya van, s állandóan komoly és méltóságteljes
[79]
– még a legsúlyosabb provokáció ellenére is.
PAUL LUNDE: TITOKZATOS ALVILÁG

Nem sokkal az eset után Scialo holttestét egy brooklyni pince ce‐
mentpadlójába öntve találták meg. Az alvilágban mindenki tudta, hogy
azért halt meg, mert megsértette Gambinót.
Hét évvel később és egy óceánnal odébb a szicíliai maffia hadban
állt. Egy bérgyilkos, Pino Greco ugyanis agyonlőtte Salvatore Inzerillo
maffiafőnököt. Inzerillo halálát hatalmi torzsalkodás okozta, erről en‐
nél többet nem is érdemes elmondani. Fia, a 17 éves Giuseppe halála
azonban már egészen más tészta volt. Őt azért ölték meg, mert neki bi‐
zony megrándult az arcizma.
A temetésen Giuseppe mindenki előtt fennhangon megfogadta, hogy
megbosszulja apja halálát. A fenyegetőzését komolyan vették – nem
sokkal ezután Giuseppét elrabolta és megkínozta apja gyilkosa. Mielőtt
végleg megszabadította volna szenvedéseitől, Greco lefűrészelte a fiú
egyik alkarját, és azzal szórakozott, mondván: ezt a karját már biztosan
nem tudja majd arra használni, hogy elégtételt vegyen.

Meghallották, hogy egy volt fegyenc, bizonyos

Frank Benjamin azzal kérkedik, hogy az egész Win‐
ter Hill-bagázst kiirtja… Az egyik, Winter Hillhez
 hű fegyveres meghallotta ezt, majd Benjamint egy‐
[80]
szerűen fejbe lőtte.
T. J. ENGLISH: PADDY WHACKED
(PADDYT HIDEGRE TETTÉK)

Az Inzerillo-gyilkosságok után hét évvel, immár megint az óceánnak

ezen az oldalán, a maffiatagból besúgóvá lett Nicky „The Crow” Cara‐
mandi, a Varjú éppen arra készült, hogy 11 szövetségi bűnügyben –
amelyek végül a philadelphiai maffia széthullását okozták – tanúvallo‐
mást tegyen.
A szövetségiek egy puccos lakóparkban rejtegették a Varjút. Két
asszony azonban – két olyan testvérnek az anyja, illetve a nővére, akik
ellen Carmandi tanúvallomást készült tenni, felismerték a férfit, ahogy
a medence mellett napozott. A Varjú nem vette észre őket egészen ad‐
dig, amíg az asszonyok el nem kezdtek kiabálni és átkokat szórni rá:
„Te mocskos szemétláda. Rohadt besúgó!”
A Varjú erre persze szárnyra kapott és elrepült, azóta se látta senki.
Ha azoknak a nőknek nem rándul arcizmuk sem, akkor a Varjú vagy
kanári vagy bármilyen kibaszott madár is volt, az utolsó fürdőjét vette
volna a lakópark medencéjénél, hogy végül arccal lefelé lebegve talál‐
janak rá.
Bármennyire is csábító az alkalom, vágjunk hozzá fapofát!
 27. LECKE
CAPONE, A HARVARD ÉS YALE. A HIBÁZÁS BEISMERÉSE
A NÖVEKEDÉS KULCSA

Al Capone százak halálát rendelte el, és személyesen is jó pár ember

életének vetett véget. Ennek ellenére hagyta, hogy egy gazember, aki
fasírtot csinált az arcából, élve megússza a dolgot.
Tinédzserkorában Capone sokat lógott egy New York-i éjszakai szó‐
rakozóhelyen, a Harvard Innben, amelynek a tulajdonosa a gengszter
Frankie Yale volt. Egyik este a hasonszőrű Frank „Galluch” Gallucio is
ott mulatozott a barátnőjével és a húgával, Lenával. Capone kiszúrta a
csinos Lenát és megpróbálta felcsípni, de a lányt nem érdekelte a pu‐
fók, kopaszodó, ragyás képű gazfickó, és lepattintotta. Ő azonban nem
az a típus volt, aki könnyen feladja, ezért újból és újból próbálkozott.
Egy idő után Galluch kedvesen elárulta neki, hogy Lena a húga, és
megkérte, hogy szívódjon végre fel. A fiatal és nem túl udvarias Capo‐
ne tudomást sem vett Galluchról, és közölte Lenával, hogy jó a segge.
Balszerencséjére Galluch úgy forgatta a kést, mint egy szusiszakács,
következésképp Caponét sürgősen a Coney Island Kórházba kellett
szállítani. Így született meg a „Sebhelyes arcú” gengszter.
Meglepő módon Capone soha nem állt bosszút. Lehet, hogy egy
nagypofájú seggfej volt, de tisztában volt azzal, mikor hibázott ő. Az
viszont, hogy már tizenévesen elismerte a ballépését, bölcsességről ta‐
núskodik, és erre szüksége is volt a chicagói al- és felvilág, a korrupt
rendőrség és a politikai gépezet irányításához. Caponéban megvolt
minden, ami ehhez kellett.
Évekkel később Al „Scarface” Capone, a Sebhelyesarcú elfoglalta a
legfelső helyet a maffia élelemláncában. Donként élet és halál ura volt,
és ha úgy tartotta volna kedve, akkor reggelire a tükörtojás mellé Gal‐
luchót is kérhette volna tányéron. De nem elég, hogy megkímélte a
gengszter életét, még személyi testőrének is felfogadta, amikor csak
New Yorkba látogatott. A főnök jellemszilárdságát mi sem bizonyítja
jobban: Galluch eléggé bízott benne ahhoz, hogy a munkát el is fogad‐
ja. Végül egy szívroham vitte el 1960-ban, 13 évvel azután, hogy Ca‐
pone kilehelte a lelkét.
Nehéz beismerni, ha hibáztunk, de a tagadás az ostobák menedéke.
Ne aggódjunk az egónkon esett seb miatt, idővel begyógyul az is. Ha
Capone képes volt erre, nekünk is menni fog. A hibázás beismerése,
akár csak magunk előtt is, a legfontosabb lépés a gyarapodáshoz vezető
úton.
 28. LECKE
A POLOSKA ÉS A JAGUÁR. A TÜRELEM KIFIZETŐDŐ

A rendőrség és a maffia közötti harc remekül szemlélteti, hogy mek‐

kora erény a türelem.
A televízióban és a filmekben a zsaruk ajtókat törnek be, csikorgó
gumikkal veszik a kanyarokat, miközben a száguldó autókból tüzelnek
a menekülő rosszfiúkra. Baromság! A legtöbb rendőr vagy ügynök éle‐
tében nem süti el a fegyverét, csak a gyakorlópályán. A nyomozómun‐
ka aprólékos, és leginkább végtelen türelemre van hozzá szükség, külö‐
nösen, ha a zsaruk egy maffiacsalád után nyomoznak.
Ilyenkor a nyomozó aktahegyeken rágja magát keresztül és a telefon‐
beszélgetések szövegeit böngészi, rögzíti a rendszámtáblákat, sokat fo‐
tózik, és az elkészült képeket a központban egy parafa táblára tűzi fel
rajzszöggel.
Már a gondolat, hogy ilyen szar melót kellene csinálnom, halálra un‐
tat.

Ezek a nyomozások évek során öltenek formát, és a

szervezett bűnözéssel foglalkozó ügynök legna‐
[81]
gyobb erénye a türelem.
BRUCE MOUW, A GAMBINO CSALÁD UTÁN NYOMOZÓ
FBI-OSZTAG VOLT VEZETŐJE

A türelem azonban kifizetődik, azért is szerepelnek gyakran az esti

hírekben azok az esetek, amikor egy maffiózót lefülelnek.
Aiszóposz híres meséje, a Teknősbéka és a nyúl a türelemről tanít
[82]
meg nekünk egy s mást. Én most elmondom önöknek a történet
maffiaváltozatát, amely akár A poloska és a jaguár címet is kaphatná.
Salvatore Avellino, a Lucchese család tagja, aki Long Island szemét‐
szállításáért volt felelős, az idő nagy részében egy autóban furikázott
körbe-körbe a család fejével, Anthony „Tony Ducks” Corallóval, Ka‐
csás Tonyval. Az utánuk nyomozó ügynökök úgy döntöttek, hogy po‐
loskát raknak Avellino Jaguárjába. De az akció nem ígérkezett egysze‐
rű feladatnak, mert Avellino vagy használta, vagy a garázsban elzárva
tartotta a Jaguárt.
 Az ügynökök tehát csak ültek csendben és vártak.
Egyik este Avellino egy bankettre ment, amelyet a huntingtoni város‐
házán tartottak, Long Islanden. A parkolást intéző fiúcskának bőkezű
borravalót adott, hogy tartsa szemmel az autóját. A rendőrök nagy sze‐
rencséjére az ifjú nem érdemelte ki a pénzt. Miközben a barátnőjével
csevegett telefonon, a rádiót hallgatva és az orrát piszkálva, az ügynö‐
kök bepoloskázták a Jaguárt. Avellino következő beszélgetését Coralló‐
val már az FBI is nyomon követte. A két maffiózó leleplezte magát és
másokat is. A türelem végül kifizetődött; és ahogy a teknős legyőzte a
nyulat, ugyanúgy legyőzte a poloska is a jaguárt.
Az ügynökök néha hetekig figyelnek egy házat vagy búvóhelyet, és
várják azt az egészen aprócska lehetőséget, amikor végre elhelyezhetik
a kis kütyüket. A bűnüldöző szervek türelme már számtalan alkalom‐
mal vezetett a maffia bukásához.
Nem esik jól, de el kell ismernem, hogy a türelem tekintetében a
rendőrök jobbak, mint a nagymenők.
És az életben, mindent összevéve, ez fizetődik ki a legjobban.

[83]
Mily nyomorult, kinek türelme nincs!
JAGO (SHAKESPEARE: OTHELLO)
 29. LECKE
DUGD FÖL MAGADNAK A KÖNYÖRADOMÁNYOD! FINO‐
MÍTSUNK AGRESSZIVITÁSUNKON!

Már egészen fiatalon loptam, de soha nem koldultam. Amikor rájöt‐

tem, hogy a tolvajlás nem helyes, felhagytam vele, de akkor sem kére‐
gettem.
Mindig is tele voltam szörnyen félrecsúszott ambíciókkal. Mindössze
arra volt szükségem, hogy ezeket a vad vágyakat és törekvéseket ki‐
gyomlálják belőlem, és az energiáimat törvényes célok felé irányítsam.
Amint erre képessé váltam, új ember lett belőlem, a hozzáállásom a
dolgokhoz azonban megmaradt: amit akarok, azt elveszem. Immár tör‐
vényesen.
Az, aki beéri a könyöradományokkal, idővel kifejleszti magában az
„azt kapom, amit megérdemlek” attitűdöt, és attól a pillanattól fogva
tehetetlenné válik. De az ember soha nem azt kapja, amit megérdemel.
Ezt a kemény igazságot az utcán tanultam meg, ugyanezt erősítette a
börtönben eltöltött idő, és ezt verték belém akkor is, amikor visszatér‐
tem a társadalomba, eltökélten arra, hogy a becsületes világban fogok
helytállni.
A maffia ellenőrzi a szakszervezeteket, az építkezéseket, a szemét‐
szállítást, a manhattani divatnegyedet; szinte az összes jelentős pénzter‐
melő bizniszben jelen van. Mégis, kezdőként saját magamnak kellett
pisztolyt fognom és az utcán elrabolnom egy kamiont. És csaknem az
összes maffiafőnök, beleértve John Gottit is, hasonlóan kezdte a pálya‐
futását: teherautó-rablóként. Ez azért van, mert a maffiában senkinek
nem adnak könyöradományt. Neked kell a saját pályafutásodat egyen‐
getned, mégpedig úgy, hogy elveszed, amit akarsz.

Ez az, ami manapság a legtöbb emberből hiányzik –

mondja egy volt chicagói detektív. – Amikor megné‐
zi a régebbi korok olasz gengsztereit, Caponét pél‐
dául, akkor rájön, hogy az olaszok esetében a kulcs
az agresszivitás volt. Bármit megtettek, hogy elő‐
[84]
rébb jussanak.
ROBERT J. SCHOENBERG: MR. CAPONE
 A bűnös eszközök, amelyek segítségével a maffiózók a vagyonukat
szerzik, nem helyesek, de a mindent átható agresszivitásuk rendben
van.
Nem sokkal azután, hogy John Gottit elítélték és életfogytiglanit ka‐
pott, én is egy nagyszabású bűnügyi nyomozás célpontja lettem. Mivel
biztosra vettem, hogy elkapnak, kétségbeesésemben valamilyen véde‐
kezés után néztem. Megkértem a barátom, Kövér George-ot, aki John
Gotti Queens negyedbeli búvóhelyét tartotta rendben, hogy írjon egy
rapdalt arról, a szövetségiek hogyan bántak el igazságtalanul Gottival.
Ezt követően kapcsolatba léptem egy híres rapsztárral és olyan ajánla‐
tot tettem neki, amit nem tudott visszautasítani: írjon a szöveghez ze‐
nét, és tanítson meg rappelni. Ha még azelőtt előállok a dallal, hogy
vád alá helyeznek, akkor máris fel tudok hozni valamit védelmemben:
szót emeltem John Gottiért, és emiatt szállt rám az FBI. Amikor a dal
elkészült, megkerestem maffiakapcsolatokkal is rendelkező kiadókat,
de ők egytől egyig elzárkóztak a kérésem elől, mert féltek a nemkívá‐
natos figyelemtől.
Most mi legyen? A zeneiparról semmit sem tudtam. Hagyjak fel a
tervemmel? Bújjak ágyba és haljak meg? Hát azt már nem! Fellapoz‐
tam a Yellow Pagest, és minden New York-i lemezkiadó ajtaján bedö‐
römböltem, amíg nem találtam egy olyan céget, amelyik hajlandó volt
kiadni a dalomat.

A rendszerünk minden egyes embernek hatalmas le‐

hetőséget biztosít, de csak ha ezt a lehetőséget meg‐
[85]
ragadjuk, és a legtöbbet hozzuk ki belőle.
AL CAPONE

Az ügyemet tárgyaló bíró elutasította, hogy a dalt a védelmem része‐

ként bizonyítékként csatolják, ennek ellenére az egész világon terjesz‐
tették. És bár a jogi problémáimban nem tudott segíteni, arra azért
megtanított, hogy ha a „vedd el, amit akarsz” hozzáállásomat törvényes
úton érvényesítem, akkor sikeres lehetek. Egy évvel később is ez a lec‐
ke lebegett a szemem előtt, amikor első könyvemhez megpróbáltam ki‐
adót találni.
Minden nap nézzünk körül a világban, és vegyük el azt, amit aka‐
runk, csupán arra ügyeljünk, hogy ezt a helyes módon tegyük!
 30. LECKE
LEGYÜNK SAJÁT SORSUNK URAI, NE PEDIG AZ ÁLCÁZÁS
MESTEREI!

A Gambino család alvezérének, Aniello Dellacrocének a beceneve

„O’Neil” volt, Timothy O’Neil atyától kölcsönözve, ugyanis Dellacro‐
ce ezt az álnevet használta, amikor papnak öltözve hajtotta végre egyik
bérgyilkosi megbízatását. A szicíliai főnök, Bernardo Provenzano egy
titkos maffiatalálkozón püspöknek öltözve jelent meg, még palástja, se‐
lyemöve és püspöki süvege is volt. Az ír gengszterrel, Punchy Mc‐
Laughlinnal a bostoni Beth Israel kórház parkolójában végeztek hóhé‐
rai, akik rabbinak öltöztek. A Lucchese család bérgyilkosa doktornak
álcázta magát, amikor megpróbálta kinyírni a kórházi ágyán fekvő, a
maffiát besúgó „Fat Pete” Chiodót, Kövér Pete-et.
Egy sor gengszter vált valaki mássá egy munka elvégzésének erejéig,
majd utána visszatért régi énjéhez.
Gondoljuk át! Ha egyetlen napra ilyen könnyen megváltoztathatjuk a
személyazonosságunkat, akkor miért ne bújhatnánk ugyanilyen
könnyen más ember bőrébe örök időre?
A válasz az, hogy bizony, nem lenne túl nehéz.
Az emberi agynak megvan az a csodálatos képessége, hogy megvál‐
tozzon. Hét év alatt testünk csaknem minden sejtje kicserélődik új sejt‐
re. De még ennél is csodálatosabb, hogy agyunk egyetlen másodperc
egyheted része alatt reagál a környezetére.
Az életünk során bármikor változhatunk és dönthetünk úgy, hogy új
ember lesz belőlünk.
Dellacroce akár valódi pappá, a Lucchese család bérgyilkosa pedig
orvossá válhatott volna, ha úgy akarja. Mi kik szeretnénk lenni?
Ugyanaz az isten teremtett minket, mint aki Cricket és Watsont, New‐
tont és Einsteint, Bill Gatest és Steve Jobsot.

Vajon mindenkiből lehet Einstein? A tudomány egy‐

re közelebb kerül ahhoz, hogy megoldja azt az
összetett rejtélyt, amelyet eddig az agy jelentett az
ember számára. És egyre inkább úgy fest, hogy
[86]
mindannyiunkban ott van a zseni csírája.
THE SUNDAY TIMES
 Azok a nagyszerű férfiak és nők, akik valaha is éltek a földön,
ugyanabból az anyagból voltak gyúrva, mint mi. Nem volt a birtokuk‐
ban semmi olyan varázslat, hókuszpókusz, ami belőlünk hiányozna:
egyszerűen csak felismerték, hogy mi a céljuk az életben, és rogyásig
dolgoztak rajta.
Amikor úgy döntöttem, hogy új ember lesz belőlem, felhagytam a
maffia soraiban követett céljaimmal, és felfedeztem az olvasás és az
írás iránti szerelmemet. Sok évbe telt, míg író lett belőlem, de nem ad‐
tam fel.

Minden szentnek van múltja és minden bűnösnek

[87]
van jövője.
OSCAR WILDE

Miután kiadtam az első könyvem, az Unlockedet, meghívtak, hogy

egy San Franciscó-i könyvvásáron beszéljek és dedikáljak. Limuzin
vett fel a repülőtéren és a hotelhez hajtottunk. A szálloda előtt nem ta‐
láltunk helyet, ezért azt mondtam a sofőrnek, hogy parkoljon le egy
másik autó mellé, és nyissa ki a csomagtartót. Miután kivettem a bő‐
röndöm, hirtelen rádöbbentem, hogy beszorultam a limuzin hátsó és
egy furgon első lökhárítója közé. A furgon vezetője veszélyesen közel
állt meg hozzám és alig hagyott helyet, hogy odébb menjek. Miután ép‐
pen akkor pattantam elő egy limóból, a sofőr feltehetően azt hitte, hogy
én is valami gazdag seggfej vagyok, és megpróbált baszakodni velem.
De én csak röhögtem ezen.
Az is szórakoztatott, hogy a furgon egy páncélautó volt. A véletlenek
furcsa játéka, ha a múltamat nézzük.
Amikor végre sikerült kikászálódnom a lökhárítók közül, észrevet‐
tem a páncélozott autó oldalán a cég nevét is. Az utat megelőzően
egyetlenegyszer jártam életemben San Franciscóban: azért, hogy kira‐
boljak egy olyan páncélozott furgont, amelyik pontosan ugyanehhez a
vállalathoz tartozott.
Elmosolyodtam. Egy sor rossz döntés után végre a helyes utat köve‐
tem az életemben. Időbe telt és számtalan buktatón mentem keresztül,
de kimentem a ring közepére, amikor meghallottam a gongot, beismer‐
tem, hogy tévedtem, és eldöntöttem, hogy olyan emberré válok, aki va‐
lóban lenni szeretnék; megtaláltam az életcélom.
 Nem vagyok ugyan neurológus, de éreztem, ahogyan az agyam rea‐
gál a döntésemre, hogy megváltozom, és elkezd új sejteket létrehozni
vagy az idegpályákat rendezi úgy át, hogy a korábbi gengszter üzem‐
módból átváltsak író üzemmódba. Nem vagyok misztikus beállítottságú
sem, de megesküszöm, hogy a döntésemet követően az egész világ‐
egyetem a kezemre játszott, és megnyitotta előttem az összes olyan aj‐
tót, amelyekre szükségem volt.
A páncélozott autóval történt találkozásomat is úgy fogtam fel, hogy
azok a titokzatos erők, amelyek létezésének valamennyien tudatában
vagyunk, jóváhagyólag rábólintottak a tervemre. Miközben besétáltam
a szálloda halljába, visszapillantottam a furgonra, és azt mondtam ma‐
gamban: „Köszönöm.” Magamnak? Istennek? Az embereknek, akik se‐
gítettek? Nem voltam biztos abban, hogy kinek kell köszönetet monda‐
nom.
Az élet döntések sorozata. Ha az első sorozat a pöcegödörbe vezet,
kezdjünk bele egy újba, egészen addig, míg rá nem találunk a nyerő
szériára, ami után már ránk ragyog a nap. Minden melléfogás, amit
ezen az úton elkövetünk, valójában nem is hiba, hanem tapasztalat.
Lecke. És ez a könyv a tanú rá, hogy minden egyes tapasztalatot – akár
jó, akár rossz volt az élmény, amelyből született – később fel lehet
használni arra, hogy jól csináljuk azt, amit végül életcélunknak válasz‐
tunk.

Embereket öltem… kártyán vesztettem el, feléltem a

parasztok munkájának gyümölcsét… bujálkodtam,
alakoskodtam. Hazugság, lopás, mindenféle-fajta
házasságtörés, korhelykedés, erőszakoskodás, gyil‐
kosság. Nem volt olyan bűn, amelyet el ne követtem
[88]
volna… Így éltem tíz esztendeig.
AZT GONDOLHATNÁNK, HOGY EGY BESÚGÓ
VISSZAEMLÉKEZÉSEIT OLVASSUK, VALÓJÁBAN EZ EGY
RÉSZLET A GYÓNÁSBÓL, AMIT LEV TOLSZTOJ,
[89]
A HÁBORÚ ÉS BÉKE VILÁGHÍRŰ SZERZŐJE ÍRT.

Mindannyiunkat ugyanabból a fából faragták.

 II. RÉSZ
KÖZÉPVEZETŐKNEK A CAPÓKRÓL
A COSA NOSTRA ÉS LEÁNYVÁLLALATAI
AKKORÁK, MINT A U.S. STEEL, AZ AMERI‐
CAN TELEPHONE AND TELEGRAPH CO., A
GENERAL MOTORS, A STANDARD OIL OF
NEW JERSEY, A GENERAL ELECTRIC, A
FORD MOTOR CO., AZ IBM, A CHRYSLER ÉS
[90]
AZ RCA EGYÜTTVÉVE.
TIME
 31. LECKE
A HÚSSALÁTA ÉS DEMEO. MINDENKI FELELŐS AZ EMBE‐
REIÉRT

A ’70-es évek végén, a ’80-as évek elején a Gambino család maffió‐

zója, Roy DeMeo vezette az egyik, gyilkosságairól elhíresült brooklyni
csapatot. DeMeónak a vér szagától állt fel. A maffia megbízásából vég‐
rehajtott gyilkosságok mellett ártatlan embereket is ölt; ha akarta volna,
sem tudta titkolni, hogy a gengszter álarca mögött valójában egy elme‐
beteg sorozatgyilkos rejtőzik. A család fejesei, többek között a közvet‐
lenül felette álló capo, Nino Gaggi azonban nem vettek tudomást a ben‐
ne rejlő pszichopatáról, mert kiválóan szabadította meg a családot a ké‐
retlen problémáktól.
1977-ben DeMeo még éppen csak belefogott a gyilkososdiba, ezért
kiegészítésképpen az autólopás-bizniszt is űzte, amiben egy John
Quinn nevű gazfickó volt a partnere. Amikor Quinnt lecsukták, úgy
döntött, hogy köpni fog. DeMeo valahogy megneszelte a dolgot, és el‐
hívta egy brooklyni bárba, ahol társaival fel szokták darabolni áldozata‐
ikat. Quinn fiatal barátnője, Cherie Golden társaságában érkezett a
helyre.
A lány kint várt az autóban, a férfi pedig bement a bárba, ahol fejbe
lőtték. Miközben hozzáláttak a holttest feldarabolásához, DeMeo em‐
berei közül ketten kisétáltak a lányhoz, és elkezdtek csevegni vele. Jó
beszélőkéjük volt, és Goldennek semmi oka nem volt a gyanakvásra
egészen addig, amíg az egyikük elővette a pisztolyát, és arcba lőtte. A
másik lelökte a holttestet a kesztyűtartó alá a padlóra, mintha csak egy
üres McDonald’sos zacskó lett volna. Aztán az autót a tetemmel együtt
egy félreeső helyre tolták, és visszatértek a bárba, hogy segítsenek
Quinn felaprításában. Íme, egy újabb dolgos hétköznap DeMeo és tár‐
sai életéből!
A maffia nagy szabálykönyve szerint egy Quinnhez hasonló besúgó
kinyírása kötelező eljárásnak számított. A 19 éves barátnő agyonlövése
azonban már más tészta. A szervezet nem bocsátja meg az efféle visel‐
kedést.
Cherie Golden meggyilkolása bekerült az újságokba is. Amikor a
Gambino család feje, Paul Castellano az utcai szóbeszédből értesült ar‐
ról, hogy a dologért DeMeo a felelős, rögvest hívatta a maffiózó capó‐
ját, Nino Gaggit, és magyarázatot követelt.
 Minden ember felelős a csapata tetteiért, ezért Gaggi előtt két válasz‐
tás állt: vagy megöli DeMeót, vagy meggyőzi Castellanót, hogy a tett
jogos volt. Gaggi nagy pénzeket kaszált DeMeo révén, ezért úgy dön‐
tött, hogy védelmébe veszi emberét.
Gaggi közölte Castellanóval, hogy Golden potenciális besúgó volt,
hiszen Quinn beavatta minden bűntettbe, márpedig akkor a család vé‐
delmében meg kellett szabadulni tőle. A DeMeo által termelt hatalmas
profit Gaggin keresztül Castellano kezében kötött ki, ezért a főnök, akit
elvakított a hatalmas dohány, jó képet vágott Gaggi béna magyarázatá‐
hoz, és mindkettőt életben hagyta.
Egy jó főnök a capóit nemcsak a saját tetteikért vonja felelősségre,
hanem bármiért, amit az illető parancsnoksága alá tartozó emberek kö‐
vetnek el. Castellano a Golden-gyilkosságnál mindenkit futni hagyott,
és ezért később drágán megfizetett.
Nem sokkal az eset után Gaggi és DeMeo belekeveredett egy vád‐
emelési ügybe, amelybe a szövetségi nyomozóknak sikerült Castellanót
is bevonniuk. Ennél a pontnál Castellano már valóban berágott DeMeó‐
ra, és a vádemelésért is a gengszter kegyetlenkedéseit hibáztatta. (Azt
azonban ne feledjük, hogy Castellanót közel sem aggasztotta annyira
DeMeo ámokfutása, amikor Golden volt az áldozat.) A főnök parancsá‐
ra végül DeMeót megölték, de akkor már késő volt: a kárt, amit neki
okozott, nem lehetett semmissé tenni.
Castellanótól eltérően, a Bonanno család feje, Joseph Massino szoro‐
san fogta a gyeplőt: mindegyik capója valóban felelős volt a saját em‐
berei tetteiért.
Nagyjából abban az időben, amikor a DeMeo–Gaggi–Castellano hár‐
mas cinkosan szemet hunyt egy fiatal lány meggyilkolása felett, a Bon‐
anno családba beszivárgott egy fedett nyomozó, bizonyos Joe Pistone,
[91]
más néven Donnie Brasco. Noha a Fedőneve: Donnie Brasco című
film nem nyert Oscar-díjat, de a valódi ügynök, Joe Pistone megérde‐
melte volna. Alakítása ugyanis annyira jól sikerült, hogy bejutott a
Bonanno családnak abba a bandájába, amelyet a capo Dominick
„Sonny Black” Napolitano vezetett. A hosszadalmas nyomozás végén
Pistone valódi személyazonosságát szándékosan felfedték. A gengszte‐
rek, akik vétlenül ugyan, de befogadták Pistonét maguk közé, egytől
egyig tudták, hogy miután az ő hajójukban Massino áll a kapitányi hí‐
don, a sorsuk megpecsételődött.
Az első azok közül, akiket a cápák közé vetettek, Anthony „Tough
Tony” Mirra, Kemény Tony volt. Ő karolta fel elsőként és mutatta be a
többieknek Pistonét. Javára szóljon: hiába tudta, hogy halott embernek
számít, mégsem lett besúgó. Mirrát végül két család közösen nyírta ki:
a bérgyilkosságot a Bonannók rendelték meg, és a közvetlen családja, a
nagybátyja és az unokaöccse hajtotta végre a halálos ítéletet.
De Don Massino még nem végzett a leckéztetéssel.
Dominick „Sonny Black” Napolitano volt a következő. Ugyan nem ő
hozta a körbe Pistonét és őt is átverték, ahogyan mindenki mást, de
Massinónak ez nem számított. Embereiért Napolitano volt a felelős, és
bármi ütött is ki balul a parancsnoksága alatt, az az ő sara volt. Akár‐
csak Mirra, Napolitano is tudta, hogy mi vár rá, de ő sem állt át a rend‐
őrökhöz. Vállalta a felelősséget a csapatáért, és a baklövésért az életé‐
vel fizetett.
Massino egyértelműen megüzente, hogy senkitől nem fogadja el a
„nem az én hibám volt” típusú kifogásokat. Ha Castellano is hasonló
szellemben járt volna el, akkor feltehetően még ma is élne. Képtelen
volt a szabályokat betartatni, ami a gyengeség jele, márpedig jövendő
gyilkosai figyelmét ez feltehetően nem kerülte el. Castellanónak el kel‐
lett volna rendelnie, hogy DeMeo fejét lerakják a Golden család házá‐
nak bejáratánál. Ehelyett ő a másik orcáját is odafordította, kinyújtotta
a kezét és elvett vele egy újabb tömött borítékot. Bumm.
Ha az ember egy jó cégnél dolgozik, ahol a főnök szigorú, akkor ne
feledjük, hogy minden felelősség a miénk.

A II. világháború alatt az angol miniszterelnök, Winston Churchill

beszédet mondott, amelyben Hitlert és a náci gazfickókat „gengszte‐
reknek” nevezte. Hitler azonban több volt egyszerű maffiavezérnél,
hiszen ő az erőszak és a megfélemlítés segítségével az egész német né‐
pet az irányítása alá vonta. Európa nagyobbik részét behódolásra
kényszerítette, és a harctéri taktika kidolgozásakor még rátermett tá‐
bornokai tanácsait sem fogadta meg. Amikor a vereség elkerülhetet‐
lennek tűnt, Hitler úgy viselkedett, mint egy utolsó patkánnyá lett
maffiafőnök: mindenért mást hibáztatott. Miután Németországból
csak egy rakás törmelék maradt, Hitlernek volt pofája azt mondani,
hogy a német nép méltatlan volt az ő vezetésére, és megérdemelte,
amit kapott. Na, ennyit a tagadásról.

Mielőtt még kiloccsantotta volna a megzápult agyát, Hitler búcsú‐

levelet írt, amelyben azt állította, hogy nem ő akarta a háborút, és az
egész nem az ő hibája. Akkor kié? Stewie Griffiné a Family Guyból?
A nagy emberek elfogadják a felelősséget saját hibájukért, akárcsak
azokért a kudarcokért, amelyek az ő parancsnokságuk alatt következ‐
tek be.

A náci maffiafőnök levadászásával Dwight D. Eisenhower tábor‐

nokot, a szövetséges erők főparancsnokát bízták meg. Kevesen tudják,
hogy Eisenhower előre megírt egy beszédet, amelyben vállalta a fele‐
lősséget arra az esetre, ha a normandiai partraszállás mégis kudarc‐
cal végződött volna. Az Ike alá beosztott bármelyik tábornok elcsesz‐
hette volna az akciót, ő viszont tisztában volt azzal, hogy főparancs‐
nokként felelősséget visel minden beosztottjáért.

Az akció végül sikerrel járt, a maffiafőnököt letaszították a trónjá‐

ról, ez pedig azt jelentette, hogy Ike-nak nem kellett nyilvánosan el‐
mondania a beszédet.

A győztesek vállalják a felelősséget, tanulnak a hibáikból és előre‐

lépnek.

A lúzerek belefulladnak saját tagadásukba, néha pedig egyenesen a

saját vérükbe, mint ahogy don Adolffal történt.
 32. LECKE
HOGYAN TALÁLJUK EL A CÉLPONTOT PISZTOLY NÉL‐
KÜL? MOTIVÁLJUK EMBEREINKET!

Amikor egy amerikai államügyész egy maffiabűnügyben megindítja

a vádeljárást, gyakran a banda vezetőjét nevezi meg a szellemi vezér‐
nek. Ha meghallják ezt a kifejezést, elsőre úgy tűnhet, hogy sokkal in‐
kább illene, mondjuk, egy Stephen Hawking kaliberű figurára, mint va‐
lami bűnözőre, de bizonyos szempontból mégis helytálló: azt jelzi,
hogy a vád alá helyezettek közül az ő agya irányította az összes többi
ember elméjét.
Amikor egy maffiabandát elítélnek, a bíró általában hosszabb bör‐
tönbüntetéssel sújtja a szellemi vezért, mint vádlott-társait, mert ő is
tudja, hogy a többi bűnöző magától nemigen emelte volna fel a seggét.
Tisztában van vele, hogy a legtöbb embernek szüksége van valakire,
aki előáll egy ötlettel, kidolgozza a tervet és ráveszi a többieket, hogy
lépjenek, és ez a figura a szellemi vezér.
A saját bűnvádi eljárásomban engem neveztek ki szellemi vezérnek a
szövetségi ügyészek. És igazuk volt. Én álltam elő az ötlettel, én adtam
be a bandámnak (és ezzel kiérdemeltem a mesterkereskedő címet is), és
én győztem meg őket, hogy a dolog kivitelezhető.
Én voltam a legjobban meglepve, hogy a csapatom tagjai ritkán gon‐
doltak messzebbre a következő hétvégénél. Mivel saját elképzeléseik
nem voltak, ezért kellett valaki, aki irányt ad a tetteiknek. Mint az
agyag, amely várja, hogy valaki edénnyé formázza. Talán meglepő,
amit mondok: a bandám tagjai hasonlatosak voltak a világ alkalmazot‐
tainak többségéhez. Éppen ezért, rajtunk múlik, hogy szellemi vezérré
válunk-e vagy sem.

Kevés ember ismeri a másnapját; terv nélkül tengőd‐

nek máról holnapra, mindig végére érnek tudomá‐
nyuknak, s minden tettük után kívülről várják az in‐
[92]
dítékot új cselekvésükre.
RALPH WALDO EMERSON

Akár a maffiának dolgozik valaki, akár a mindennapok világában, az

elképzelések nélküli emberek nem gondolják magukról, hogy képesek
valamilyen nagy dolog végrehajtására. Lényegében képtelenek hinni
magukban. Ha azonban vállalkozunk arra, hogy vezessük őket, és el‐
kezdenek hinni bennünk, akkor önbizalmat tudunk ébreszteni bennük,
sőt még motiválhatjuk is őket azzal az egyszerű mondattal: „Együtt
meg tudjuk csinálni!” Ez az együtt a számukra ugyanis azt jelenti, hogy
a mi farvizünkön hajózva, a mi segítségünkkel elérhetnek valamit. És
ha ezek az emberek elkezdenek hinni bennünk, akkor lassan bízni kez‐
denek magukban is.
Az erős vezetés és a megfelelő motiváció segítségével akár egy tucat
embert is felrázhatunk, és az egyhengeres ambíciónk máris tizenkét
hengeres lokomotívként robog előre, készen arra, hogy átszeljen bármi‐
lyen eléje kerülő akadályt.
 33. LECKE
TARTSUNK A HÁTSÓ SZOBÁBAN EGY KIS MEGBESZÉ‐
LÉST! A VITÁK RENDEZÉSE ÉS A KOMPROMISSZUMOK

Azok, akik kizárólag a médián keresztül ismerik a maffiát, feltehető‐

en nehezen hiszik majd el, hogy a maffia milyen hatalmas erőfeszíté‐
sekre képes, hogy az erőszakot elkerülje.

A Békés Don, azaz Angelo „The Docile Don” [Bru‐

no] gyűlölte az erőszakot, a tárgyalást és a békét
[93]
mindennél többre becsülte.
GEORGE FRESOLONE – ROBERT J. WAGMAN:
BLOOD OATH (VÉRSZÖVETSÉG)

A maffiában a viták rendezésének első számú eszköze a tárgyalás.

Néha két egyenrangú fél ül le, hogy megvitassák a nézetkülönbségei‐
ket. Ha képtelenek kompromisszumra jutni, akkor a család egyik nagy
hatalmú tagját – mondjuk úgy, hogy a középvezetés egyik képviselőjét
– elnökké választják. Azt még a tárgyalás előtt elfogadják, hogy a me‐
diátor ítélete végleges lesz, ha arra kerül a sor.
Meglepő módon, a tárgyalásokon az elnök posztját betöltő bűnözők
igazságos és részrehajlás nélküli ítéleteket hoznak, és éppen emiatt a
megbeszélés mint módszer a mai napig is működik és tiszteletben tart‐
ják.

Elsőre az Áll nem értett egyet Cassóval … és sokáig

huzakodtak. Végül azonban az Áll elfogadta Casso
álláspontját, mert amit Casso mondott, abban volt
[94]
igazság és ésszerűség.
PHILIP CARLO: GASPIPE: CONFESSIONS OF A MAFIA BOSS (A GÁZCSŐ,
AVAGY EGY MAFFIAFŐNÖK VALLOMÁSAI)

A maffiózók álló nap fejeket vernek be az utcán. Minden zsákmány

megy a közösbe, a meglovasított üveg whisky éppen úgy, mint a milli‐
árdokat érő lopott kötvények. Aztán az emberek mindenen összevesz‐
nek, különösen, ha az ügyben pénz forog kockán.
Az anyagi ügyeket leszámítva a tárgyalás témája lehet egy ember jó
hírneve is, a kötelező tiszteletadás elmulasztása, de a maffiózók felesé‐
geinek és lányainak vitáit is nemegyszer így rendezik.
Egyszer részt vettem egy olyan tárgyaláson, amit én úgy neveztem
el, hogy „vita a reggeliről”. Egy utcai közkatona, Bruno egyik reggel
másnaposan ébredt, és szólt az asszonynak, hogy készítsen reggelit. A
nő azonban egy másik nő parfümjének az illatát érezte a férfi ruháján,
ezért egy darab nyers szalonnával pofán csapta a férjét. Bruno erre fel
vagy egy tucat tojást tört szét az asszony fején, aztán újra kiadta a pa‐
rancsot, hogy álljon neki a főzésnek. A feleség, akinek a hajában még
mindig ott voltak a héjmaradványok, az arcán pedig tojássárgája csur‐
gott, hozzákezdett.
Miközben a szalonna a serpenyőben sistergett, a nő felhívta a bátyját,
Joeyt, aki szintén maffiatag volt, és az én bandámban dolgozott. Joey
közel lakott és perceken belül már oda is ért. Alig lépett be az ajtón,
máris kitört a bunyó a testvér és a férj között a konyha közepén. A ve‐
rekedés közben aztán a forró szalonnás serpenyő Bruno arcán landolt,
és a férfi komoly égési sérüléseket szenvedett.
Amikor Bruno kijött a kórházból, holtan akarta látni Joeyt, ezért
összehívott egy találkozót. Joeyt biztonságos búvóhelyre küldtem, és a
megbeszélésen védelmembe vettem. A maffia szabályai szerint Joey‐
nak jogában állt megvédenie a húgát, de Bruno azzal érvelt, hogy a fi‐
vér túl messzire ment, amikor megégette az arcát. Én erre azzal vágtam
vissza, hogy az asszony borította a serpenyőt Bruno arcába, nem pedig
Joey. Ráadásul, folytattam, az asszony egy bántalmazott feleség, akit
nem kötnek a maffia szabályai, ezért azt csinál, amit akar. Brunót attól
a pillanattól fogva úgy állítottam be, mint egy feleségverőt, aki megér‐
demelte, amit kapott, és ezzel Joey kimászott a slamasztikából.
Egy hónapon belül Bruno felbontotta a házasságát. És nem volt
szükség rendőrökre, ügyvédekre, sem polgári, sem elhúzódó válási pe‐
reskedésre. Egy olyan nagy ügyet, amely három életbe is belekavart,
kevesebb mint egy óra alatt elrendeztünk, s ezt annak köszönhettük,
hogy a maffiában az a szabály: mindenkinek komoly erőfeszítéseket
kell tennie a viták megoldására.
Képzeljünk el egy olyan világot, amelyben az emberek leülnek és
megbeszélik a problémáikat, és még aznap úgy állnak fel az asztaltól,
hogy megoldást találtak. Ez a maffia világa.
 A szervezet pontosan tudja, hogy a haragtartás árt az üzletmenetnek,
és a felszín alatt fortyogó indulatok komoly következmények formájá‐
ban törnek elő. Kövessük hát a példát: lépjünk fel gyorsan döntőbíró‐
ként kollégáink vitáiban! Vegyük rá az embereket, hogy kibeszéljék sé‐
relmeiket! Vessünk véget a problémának, mielőtt még kicsúszna a ke‐
zünkből az irányítás, és ügyeljünk arra, hogy a tanács, amit adunk,
minden alkalommal igazságos és egyenes legyen! Tanuljunk a maffia
fáradhatatlan diplomáciai erőfeszítéseiből, mert ez a legerősebb fegy‐
ver, amelyet csak az arzenáljában őriz.

Ami a múltban történt, elmúlt. Nincs már harag köz‐

tünk. Ha a másik elveszített valakit abban a háború‐
ban, amely a múltban köztünk dúlt, akkor bocsásson
[95]
meg és felejtse el.
SALVATORE MARANZANO A CASTELLAMMARESE-
HÁBORÚKÉNT ISMERT MAFFIAHARC UTÁN,
IDÉZI JOSEPH VALACHI
 34. LECKE
MIKOR FOGJUK FEL SAJÁT TESTÜNKKEL A FŐNÖKNEK
SZÁNT GOLYÓT? ÁLDOZATKÉSZSÉG

Sok gengszter tiszta szívéből hisz a maffia-életstílusban, a parancsok

feltétlen teljesítésében, abban, hogy a becstelenségnél a halál is jobb, és
a szervezetük érdekében akár a saját életüket is képesek feláldozni.
Más maffiózóknál az önfenntartás ösztöne miatt azonban nem jelent‐
kezik ilyen szélsőségesen ez az ideológia, ők csak akkor fogják fel saját
testükkel a főnöknek szánt golyót, ha hosszú távon hasznuk származik
belőle.

A szervezett bűnözés nem ideológiai alapú vállalko‐

[96]
zás.
HOWARD ABADINSKY

Az üzleti világban ez az utóbbi a jobb, sőt az egyetlen célravezető

hozzáállás. Mielőtt a golyó útjába vetnénk magunkat, gondoljunk arra,
hogy a tettünkért nem feltétlenül kapjuk meg a jutalmat. Mindenkihez
hasonlóan a mi főnökünknek is van múltja. Vajon olyan ember, aki ki‐
áll az alkalmazottai mellett? Jelenlegi posztjára mások hátán kapaszko‐
dott fel?
Az is sokat segít a döntésben, ha tudjuk, hogy főnökünk hogyan vi‐
selkedett azokkal, akik a múltban áldozatot hoztak érte. Még azelőtt,
hogy a golyó útjába állunk, rengeteg bizonyítékot találhatunk, amely‐
nek alapján meg tudjuk ítélni, hogy kifizetődő lesz-e, ha így cselek‐
szünk. Tehát mérlegeljük, hogy a hosszú távú haszon megéri-e a rövid
távú áldozatot!
 35. LECKE
MIÉRT VICCELŐDNEK A BÉRGYILKOSOK A HULLÁK FÖ‐
LÖTT? KAPCSOLATTEREMTÉS A BEOSZTOTTAKKAL

1981-ben a Bonanno család két közkatonája, Frank Lino és Stefano

„The Beef” Cannone, Marhahús Cannone, kocsijukkal felvették a capó‐
jukat, „Sonny Black” Napolitanót, elvitték egy házhoz, ahol aztán meg‐
gyilkolták.
Miközben a három férfi a teraszhoz sétált, a maffiózó Frank Coppa
ajtót nyitott előttük és közölte, hogy menjenek a pincébe. Lent már les‐
ben állt az idősebbik Lino, Robert meg Ronald „Monkey Man” Filoco‐
mo, a Majomember.
Napolitanót lerugdosták a lépcsőn, és agyonlőtték.
A ház előtti furgonban Joseph Massino, Salvatore Vitale és George
Sciascia várakozott – tartalék bérgyilkosok, ha valami balul sülne el.
Napolitano holttestének elszállításában és eltüntetésében további maffi‐
ózók is részt vettek.
Egy tucatnyi ember egyetlen férfi meggyilkolásához. Miért kellett
ezt az egyszerű bérgyilkosságot ilyen családi eseménnyé tenni? A kötő‐
dés miatt. Hogy mindenki megmártsa a kezét a vérben.

Egy törvénytelen vállalkozás – akár bűnözői, akár

politikai jellegű ügyről van szó – saját biztonsága
érdekében minden egyes jelentkezőtől, aki csatla‐
kozni kíván ehhez az erőszakközösséghez, megkö‐
veteli, hogy egy olyan visszafordíthatatlan tettet kö‐
vessen el, amellyel felégeti a hidat, amelyen át
[97]
visszatérhetne a becsületes társadalomba.
HANNAH ARENDT: ON VIOLENCE (AZ ERŐSZAKRÓL)

A maffiózóknak sok módszer áll a rendelkezésükre a gyilkoláson kí‐

vül is, hogy a kötelékeket megerősítsék. Ilyen hétköznapi módszer a
póker, a bocsa, a baseball és persze az ünnepek. A manhattani San
Gennaro ünnep olyan, mintha a maffia vállalati pikniket szervezne.
A maffia egy család, a család pedig összetart és együtt szórakozik.
Az üzletemberek is használják a játékot a kötelékek megerősítésére.
Egy kétüléses golfautó például tökéletes jármű ehhez. A szerződéseket
ugyan az irodában írják alá, de az üzletet a zöld gyepen kötik.
A barátom, Tony Licatesi egy nagy ügyvédi iroda tulajdonosa. Ő a
Yankees baseballmeccseire viszi az ügyfeleit. Amellett, hogy a kitűnő
helyre szóló jegyekkel leveszi a lábukról, még három órát is kap arra,
hogy szédítse őket. És akár nyer a Yankees, akár veszít, az én Tony ba‐
rátom biztosan győztesként lép ki a stadionból.
Egy másik jó ismerősöm heti rendszerességgel szervez kártyapartit a
házában, pontosan úgy, ahogyan mi tettük a maffiában. A kaja, a tréfák,
az ital és a röhögés remek kapcsolatépítő eszköz.
Az igazság az, hogy a felnőttek legalább annyira szeretnek játszani,
mint a gyerekek, és a felnőtteket sokkal inkább a közös érdek köti
össze, mintsem a barátság. Egy megnyugtató környezetben hajlamosak
vagyunk levetkőzni óvatosságunkat, és ilyenkor észrevesszük, hogy
milyen sok a közös bennünk a másikkal. Tagadhatatlan, hogy egy mun‐
kahelyen létfontosságú a szakmai viselkedés szabályainak betartása,
ugyanakkor a haladáshoz arra is szükség van, hogy a kollégáinkkal erő‐
sítsük az összetartozás érzését. Könnyebb ugyanis az olyan embereket
kezelni, akikkel valamiféle kapcsolatban állunk. Márpedig a kapcsolat‐
erősítés közben fedezhetjük fel a közös alapokat.

Aznap Tony és én nem gengszterek voltunk, nem

tolvajok, uzsorások vagy behajtók, hanem egyszerű‐
en csak barátok. Szerettük a családunkat, a lojalitás
gondolatát, sőt még egymást is szerettük. Az utcai
lét, ez az egész maffiadolog eltöltött minket egyfajta
becsületérzéssel és bajtársiassággal, amire mindket‐
[98]
tőnknek szüksége volt.
UNLOCKED
 36. LECKE
NINO GAGGI VARÁZSGOLYÓJA. NE LEGYÜNK EGYETLEN
EGY JÓ ÖTLET HÓHÉRJAI SEM!

Gambinóék capója, Nino Gaggi elszámolási vitába keveredett a csa‐

lád másik tagjával. Mivel az a nehézfiú korábban már megszegte a
maffia szabályait, és már amúgy is kiesett a főnök kegyeiből, a tárgya‐
lásos szakaszt átugrották, és Gaggi közvetlen parancsba kapta a donjá‐
tól, hogy takarítsa el a fickót az útból.
Gaggi előkészítette a gyilkosságot, de a dolog nem a tervek szerint
alakult. A két férfi a brooklyni Belt Parkway körgyűrűn haladt az autó‐
val, amikor a maffiózó hirtelen rájött, hogy a kivégzése helyszínére vi‐
szik, nem a találkozóra. Megpróbálta rávenni Gaggit, hogy állítsa meg
az autót. Gaggi ahelyett, hogy elhalasztotta volna az akciót, ott helyben
meghúzta a ravaszt, s miközben a többi autós elhajtott mellettük, nyu‐
godtan kiszállt a kocsiból és elsétált. Egy fiatal motoros, aki szemtanú‐
ja volt az eseményeknek, a következő kijáratnál lehajtott a gyorsforgal‐
mi útról, és leintett egy taxit, azt remélve, hogy rádión keresztül segít‐
séget kérhet. Kiderült azonban, hogy a taxisofőr állig fel van fegyve‐
rezve – szolgálaton kívüli rendőr volt, aki feketén fuvarozott.
A zsaru addig furikázott körben a környéken, amíg ki nem szúrt egy
férfit, akire illett Gaggi leírása: véres ruha és a többi ismertetőjegy. Ek‐
kor előkapta a fegyverét és szolgálatba helyezte magát. Mint már az ed‐
digiekből is kiderült, Gaggi nem szerette, ha valaki a terveiben akadá‐
lyozza, ezért háromszor rálőtt a zsarura, de egyszer sem talált, feltehe‐
tően azért, mert hozzászokott, hogy az áldozatai közvetlenül a pisztoly‐
cső előtt állnak. A másik viszonozta a tüzet és leterítette Gaggit, akinek
a golyó a nyakába fúródott.
A Coney Island Kórházba tett kitérő után Gaggit vád alá helyezték,
és a Rikers-szigeti fegyházba küldték. Nagyon úgy tűnt, hogy a sorsa
megpecsételődött.
Noha Gaggi bandájának tagjai biztos nem lettek volna IQ-bajnokok,
így is rengeteg újszerű ötlettel álltak elő, hogyan lehetne a főnöküket
kiszabadítani az Alcatrazhoz hasonló erődítményből.
„Szerzünk búvárfelszerelést, észrevétlenül partra szállunk a Riker‐
sen, és géppuskákkal lerohanjuk a börtönkórházat” – ez volt például az
egyik nagyszerű terv, amely rövid időre szóba került. Most képzeljenek
el egy csapat dagadt, selyemzoknit és makkos cipőt viselő, szivarvéget
rágcsáló maffiózót, amint belepréselik magukat a vízhatlan búvárruhá‐
ba! Nem vagyok biztos abban, hogy ők is ezt a szórakoztató képet lát‐
[99]
ták maguk előtt, mindenesetre az ötletet elvetették.
Miután még bedobtak néhány félkész elképzelést, a Gaggi-csapat vé‐
gül úgy döntött, hogy a főnök nyakába fúródott golyót cserélik ki egy
másikra. A ballisztikai szakértői vélemény ezek után kizárná, hogy a
kiszedett lövedék a rendőr pisztolyából származik. És amint kiderül,
hogy a rendőr nem lőhetett Gaggira, az már nyugodt szívvel kijelenthe‐
ti, hogy még azelőtt kapta a golyót, hogy a zsaruval egyáltalán találko‐
zott volna, így bárki is lőtte meg őt, ugyanaz az ember ölte meg a maf‐
fiózót az autóban. A bíróság előtt Gaggi az ártatlan áldozat szerepében
tetszeleghetne, aki épphogy csak megúszta ép bőrrel a kalandot.
Az ötlet elsőre talán nevetségesnek tűnhet, de ha tanulmányozzuk azt
a bizonyítékot, amelyet a Kennedy-gyilkosságot vizsgáló bizottság elé
terjesztettek, kitűnik, hogy Gaggi varázsgolyója legalább annyira mági‐
kus volt, mint ami végzett JFK-jel.
A fiúk becsempészték az óvszerbe rejtett golyót a börtön látogató‐
szobájába, onnan pedig eljutott Gaggihoz. Ha ettől sem érezte magát
faszkalapnak, akkor semmitől. Hiába, no, az irónia minden tettünkben
fellelhető.
A cellájában Gaggi kivájta a golyót az ujjaival. A lövedék könnye‐
dén, egyetlen cuppanással kint is volt, és Gaggi rögtön lehúzta a vécén.
Aztán szólt az őrnek és átnyújtotta neki a varázsgolyót, s azt állította,
hogy éppen akkor esett ki a nyakából.
Később aztán kiderült, hogy nem is lett volna szüksége a varázsgo‐
lyóra az esküdtszék előtt. Az egyik fiatal női esküdt ugyanis éppen egy
olyan fickóhoz készült hozzámenni, akinek az apja Gaggi egyik uzsorá‐
sának ügyfelei közé tartozott. Néhány durvább telefonhívás kellett
csak, és a dolog lerendeződött: Gaggit felmentették a gyilkosság vádja
alól. (Íme, ismét látható, hogy milyen hatalommal bír a korábban már
említett kapcsolati háló: minden arról szól, hogy kit ismer az ember.)
Egészen a felmentéséig Gaggi és bandája is egyfolytában azon
agyalt, hogyan tudnák kihozni a börtönből, és eközben a legostobább
ötletet is megvizsgálták. A legsikeresebb maffiózók ötletekkel házal‐
nak, nem termékekkel. A maffia összes jelentős bűntette vagy terve há‐
rom egyszerű szóból született: „Van egy ötletem.” A szervezetben ez a
legtöbbet idézett mondás, és amikor elhangzik, egy szempillantás alatt
csend lesz és az emberek figyelni kezdenek.
 A Colombo családban dúló második polgárháború alatt egy idős és
beteges capo, az idősebbik Gregory Scarpa megpróbált találkozót szer‐
vezni az ellenlábasok vezetőivel, de nem járt sikerrel. Scarpa terve az
volt, hogy az egyik alárendeltje tolókocsin tolja be a helyszínre, s az
ölébe egy takarót fektetnek, ami alatt a fószer két géppisztolyt rejtene
el, és ezekkel lőné miszlikbe a társaságot.
Bár látszólag Scarpa valóban egy tolószékben üldögélő öregember
volt, de azzal a fogsorral, amelyet éjszaka maga mellé készített egy
fogmosópohárba, minden további nélkül kiszívta volna bárki vérét.
(Tiszteljük tehát az időseket, de közben ne felejtsük azt sem, hogy a
dzsungelben még a legrozogább, legvénebb oroszlán is pillanatok alatt
felfalhat minket reggelire.)
Ugyancsak ennek a családi háborúnak az idején két fiatal gengszter
gyűszűnyi agyából pattant elő valami hasonló ötlet, miután képtelenek
voltak közel férkőzni a célpontjukhoz. Azt eszelték ki, hogy ellopnak
egy helikoptert, aztán megparancsolják a pilótának, hogy egy roncstele‐
pen vegyen fel egy autóemelő ipari mágnest. A helikopterre erősített
mágnessel aztán felemelik a célpont autóját, amikor az a Belt Parkway
körgyűrűn furikázik. Én magam sem hittem volna, hogy ezt valóban
komolyan gondolták, ha nem hallottam volna a magnóra rögzített pár‐
beszédet, amelyet aztán a bíróságra mint bizonyítékot terjesztettek be.
(Bár esetükben a lehallgatott beszélgetés alapján inkább a pszichiátriai
kényszergyógykezelés lett volna helyénvaló.)
Bármennyire is őrültségnek tűntek a maffiacsaládon belül dúló harc
idején felmerült elképzelések, az I. és a II. világháború alatt is felmerült
néhány hasonlóan eszement ötlet. Közülük azonban néhányat megvaló‐
sítottak, és ezek végül mindkettő végeredményét nagyban befolyásol‐
ták.
Az I. világháborúban a brit hadsereg vezérőrnagya, Ernest Swinton
azt javasolta, hogy szereljenek gőztraktorok elé páncélozott lemezeket,
amelyekről lepattannak a géppuskák és az ágyúk lövedékei, és vezes‐
sék az ellenséges vonalak közé. Sokan kinevették, pedig ez lett a mo‐
dern tankok alapja. Később a páncélozott harcjárművek csaknem az
összes jelentős háborúban döntő szerephez jutottak. A II. világháború
idején sokan az atomfegyver kifejlesztését is nevetséges erőfeszítésnek
tartották. Végül mégis ez vetett véget a harcnak a csendes-óceáni had‐
színtéren.
Akár a szövetségesekről van szó, akár a Colombo családon belül há‐
borúzó maffiózókról, azok a ritka madárnak számító katonák és pa‐
rancsnokaik, akik képesek voltak a szokásostól eltérően gondolkodni,
gyakran botlottak olyan ötletekbe, amelyek aztán a javukra billentették
a mérleg nyelvét.
Gondolkodjunk, és ösztönözzünk másokat is erre! Közben ne feled‐
jük, hogy a legegyszerűbb ötlet is megváltoztathatja az üzletmenetün‐
ket! Néhányan az egész világot megforgatták. És vajon ki tárt fel több
ajtót a világra, mint az az ember, aki feltalálta a zsanért?

Amikor a bandatagokkal lőgyakorlatra mentünk, gyakran kérked‐

tünk a céllövő képességünkkel, és nemegyszer elhangzott az a mondat
is, hogy „akár egy almát is lelövök a fejedről”. Szerencsére soha nem
próbáltuk ki, hogy sikerül-e. Akkoriban még nem tudtam, hogy a
mondás honnan származik. Csak később – amikor már mindent elol‐
vastam, ami elém került – ismertem meg Tell Vilmos történetét, aki
tényleg lenyilazta az almát a fia fejéről.

A híres történetet Friedrich Schiller írta meg, de az ötlet, hogy a le‐

gendát papírra vesse, egy másik írótól, Goethétől származott, akinek a
feje tele volt nagy ötletekkel.

Egyik nap Goethe az utcákon bóklászott Beethovennel, aki szintén

remek koponya volt. Ez a két nagy gondolkodó az úton szembetalál‐
kozott a császárral és néhány herceggel. Goethe tisztelettudóan levet‐
te a kalapját, és utat engedett a fenséges úrnak. Beethoven ezzel
szemben egyenesen belesétált a tömegbe, és egy centit sem lépett ar‐
rébb. Az esetet követően Beethoven ezt mondta Goethének:

– Belőlük rengeteg van, belőlünk csak kettő. Engedjenek ők utat

nekünk!

Beethovennek kellett Goethét emlékeztetnie arra, hogy a nagy gon‐

dolkodó ritka fajta, még egy királynál is különlegesebb.
 37. LECKE
A KOCKA EL VAN VETVE! HOGYAN KEZELJÜK AZ ÉSSZE‐
RŰTLEN ULTIMÁTUMOKAT?

Julius Caesar éppen a csatamezőkön aratott babérokat mint ünnepelt

tábornok, amikor otthon Rómában a hírnevére és sikereire féltékeny
szenátorok döntés elé állították: „Add át a parancsnokságot és térj
vissza Rómába, vagy viseld a következményeket!”
Caesar tudta, hogy az ultimátum ésszerűtlen. Ha nem engedelmeske‐
dik, kinevezik árulónak és halálra ítélik. Ha viszont visszatér Rómába,
akkor a szenátus így is, úgy is végez vele. Végül úgy döntött, hogy le‐
játssza a meccset velük.
„A kocka el van vetve!” – mondta Caesar Plutarkhosz szerint, mi‐
előtt útban Róma felé átkelt a Rubikon folyón. Seregestül vonult be
Rómába, a szenátust feloszlatta, és megdöntötte a köztársaságot. Ezzel
sokat kockáztatott, és noha katasztrófával is végződhetett volna, ő még‐
is élete legnagyobb győzelmét aratta. Később persze hidegre tették, de
az már egy másik történet.
Amikor John Gotti még csak capo volt, testvére, Gene és az egyik
közeli barátja, Angelo Ruggiero is a bandájába tartozott. A hatóságok
szalagra vették Angelo kábítószeres üzletkötéseit, amivel Gene is gya‐
núba keveredett. A jogi következmények mellett egy füst alatt a Gam‐
bino családdal is összerúgták a port, mivel a kábítószer-kereskedelem
tiltott volt a körükben. A bizonyítékokat a tárgyalás előtt megkapta
Gene és Angelo is. A Gambino család feje, Paul Castellano azt követel‐
te, hogy Gotti szerezze meg a szalagokat és adja át neki, hogy átvizs‐
gálja, majd az ügyben ítéletet hozzon.
Gotti ésszerűtlen ultimátumot kapott: ha megtagadja a főnök paran‐
csát, az engedetlenségért halállal lakol, viszont ha átadja a szalagokat,
akkor a testvérét és a barátját megölik. Érdemes elgondolkodni rajta,
vajon ki mit tenne ebben az esetben?
Gotti abból a kottából játszott, amelyet még Caesar írt, és elvetette a
kockát. Villámgyorsan kitervelte és végre is hajtotta az évszázad bér‐
gyilkosságát. Egyetlen éjszaka alatt lefejezte az egész Gambino csalá‐
dot: egy golyózáporos összecsapásban megölte a főnököt és a család al‐
vezérét is.
Senki nem szereti a megélhetését feltenni egy játszmára. De ha a
munkahelyünkön vagy az életben teljesíthetetlen döntés elé állítanak,
akkor gyakran az az egyetlen épkézláb lehetőség, ha elvetjük a kockát,
és megnézzük, hol landol. Olyan élőlények vagyunk, akik idővel meg‐
elégednek azzal, amit a végzet ránk mér, ezért az is megeshet: a sors in‐
tézi úgy, hogy bajba kerüljünk, teljesíthetetlen ultimátum elé állít min‐
ket, késztet arra, hogy végre mozduljunk, majd vezet minket új irányba.
Ha jó emberek vagyunk, akkor a munkahelyünk elvesztése általában
azt jelenti, hogy egy jobb vár ránk, de ha kishitűek, akkor mindaz, amit
itt elmondtam, hülyeségnek hangzik. Mégis azt állítom: mindenkinek
meg van írva a sorsa. Ne hagyjuk, hogy a gyávaságunk miatt ez ne tel‐
jesedjen ki! Akárcsak Caesar vagy Gotti, el kell vetni a kockát!
 38. LECKE
ÁSSUK EL A CSATABÁRDOT, DE NE A MÁSIK FEJÉBE! TE‐
GYÜK FÉLRE A BÜSZKESÉGET!

A szervezett bűnözés leghíresebb társai között nem egy olyan pár

akad, akik korábban esküdt ellenségek voltak. Salvatore Lucania, akit
később „Lucky” Luciano néven ismert meg a világ, még tinédzser volt,
amikor belevágott egy manhattani védelmipénz-szedési akcióba. Lucia‐
no és bandája kölyköket fenyegetett meg és vert össze, ha nem fizettek
nekik heti rendszerességgel.
Egyik nap egy Meyer nevű zsidó kisfiú éppen hazafelé bandukolt a
hóban a belvárosi Hester utcán, amikor hirtelen körbevette őt Luciano
és rémes bandája. Meyert veréssel fenyegették, ha nem egyezik bele a
feltételeikbe, mire ő közölte az élen álló Lucianóval, hogy dugja fel
magának.
Ez a fajta szembeszegülés könnyen oda vezethetett volna, hogy Me‐
yert hordágyon viszik el a helyszínről. De Luciano gyorsan felismerte,
hogy a vakmerő zsidó kisfiúval kötött szövetsége az előnyére válhat,
ezért kezet nyújtott neki. Az elfogadta, amivel akkor és ott megszületett
a szervezett bűnözés legnagyobb társulása. A két fiatal, Lucky Luciano
és Meyer Lansky még évtizedeken át uralta az alvilágot.
A gyengébb jellemű egyének feltehetően ökölre mennek, és attól
fogva egy életen át szidalmazzák a másikat.
A louisianai maffiavezért, Carlos Marcellót egyszer leállították
gyorshajtásért, és az izgága rendőr az arca előtt lóbálta a pisztolyát.
Akkoriban Marcellónak rengeteg helyi politikus volt a zsebében, így a
zsarut könnyedén áthelyeztethette volna Alaszkába. Ráadásul zaklatá‐
sért beperelhette volna New Orleans városát is.
De csupán a kisszerű embereket elégíti ki a pitiáner bosszú. Marcello
egy apró testbe szorult nagy ember volt, ezért másnap reggel inkább el‐
hajtott oda, ahol a rendőr posztolt, és egy aranyból készült, pisztoly ala‐
kú öngyújtót nyújtott át neki a következő szavak kíséretében:
– Ezt azért kapod, mert imádsz a fegyvereddel hadonászni.
A lelkes zsarut ezzel a maga oldalára állította, és folytathatta a biro‐
dalma kiépítését. Marcellónak mindig is volt érzéke ahhoz, hogy az el‐
lenségeiből barátokat faragjon.
Az üzleti világban, akárcsak az életben, nem árt fejben tartani, hogy
még az esküdt ellenségeinkkel is megoldhatjuk a vitás kérdéseket, és
közösen gyarapodhatunk.

[Hymie] Weiss, aki jóval ravaszabb ennél, feltehető‐

en átlép majd saját forrófejűségén és az üzleti alapú
[100]
megbocsátás és a felejtés vezérli majd tetteit.
ROBERT J. SCHOENBERG: MR. CAPONE

Az ellenséget le kell győzni, de igen kevés a valódi belőlük, ha egy‐

általán akad ilyen. A végzetesnek tűnő szembenállás mögött többnyire
csak makacs büszkeség és kompromisszumképtelenség rejtőzik.

Az amerikai polgárháborúnak több mint hatszázezer ember esett

áldozatul; megosztotta az országot, sőt gyakran még a családokat is.
Az Unió győzelmét követően a Konföderáció híveinek feltétel nélküli
amnesztiát hirdettek. Ennek volt köszönhető, hogy azok az ősellensé‐
gek, akik korábban az Észak vagy a Dél oldalán harcoltak, képesek
voltak együttműködni, és egy olyan új országot teremteni, amely 50
évvel később már annyira élhető volt, hogy tömegével vonzotta az eu‐
rópai migránsokat.

A New Yorkba ekkoriban érkező bevándorlók között találjuk Salva‐

tore Lucaniát és Meyer Lanskyt is. A kettőjük között létrejött kompro‐
misszum pedig legalább akkora jelentőségű esemény volt az alvilág‐
ban, mint az a kiegyezés, amit annak idején a nemzet két fele kötött
egymással.

Bocsássunk meg ellenségeinknek! Ez az igazán bölcs döntés.

 39. LECKE
VEDD KI A KAVICSOT A CIPŐMBŐL! ELBOCSÁTÁS ÉS
MUNKAERŐ-FELVÉTEL

Ennek a fejezetnek a címe egy régi szicíliai mondás, amelyet nagyjá‐

ból úgy lehetne lefordítani, hogy „szabadíts meg attól a púptól a háta‐
mon”. Amikor pedig egy maffiafőnök szájából hangzik el ez a mondat,
akkor valakinek végleg legördül a függöny. A főnök azonban nem gyil‐
koltat meg mindenkit, aki elszúr valamit. Néha a maffiózót csak „jege‐
lik”. Amikor a don jegel valakit, az olyan, mint a pápai kiátkozás: a fic‐
kóval attól a pillanattól fogva senki nem állhat szóba. Elveszti tagságát,
és egy fillért sem tud keresni.
A Gambino család maffiózója, Carmine Lombardozzi egy vadállat
volt, akit a család csak nagy nehézségek árán tudott kordában tartani.
Egyik alkalommal Lombardozzi egy rendőrt vágott arcba, máskor meg
egy FBI-ügynököt támadott meg, aki az apja temetésén szaglászott utá‐
na.
Lombardozzi haragja feltehetően mindkét esetben jogos volt, de a
családjában tiltott dolognak számított a rendfenntartó erők megtámadá‐
sa, mivel azzal csupán bajt hoztak a saját fejükre. A don éppen ezért je‐
gelte, más szóval taccsra tette, vagyis kirúgta.

Egy tiszteletre méltó tagot ki lehet zárni a család

ügyeiből fakadó okok vagy a maffia szervezetét
mint egészet érintő ügyek miatt. Egy tiszteletre mél‐
tó tag részéről igen súlyos hibának számít, ha tovább
üzletel vagy akárcsak szóba is áll egy olyannal, aki
[101]
méltatlan lett a tagsághoz.
TIM SHAWCROSS – MARTIN YOUNG: MAFIA WARS

Azt a nehézfiút, aki meggyőzi a dont, hogy kiérdemel egy második

esélyt is, időnként „kiolvasztják”. Végső soron Lombardozzi számára
sem volt elérhetetlen a feloldozás. Egy ideig meghúzta magát, megvár‐
ta, amíg a családban elülnek a harag hullámai, azután pedig őszinte
megbánással felkereste a főnököt, és megígérte, hogy nem lóg ki többet
a sorból.
 Miután ismét teljes jogú tag lett, Lombardozzi a belét kilógatva dol‐
gozott a családért, és a Gambino család befolyási körét a tőzsdére is ki‐
terjesztette, ezért aztán a „Wall Street királya” néven emlegették.

A legrakoncátlanabb csikóból lesz a legjobb hátasló.

[102]
PLUTARKHOSZ: THEMISZTOKLÉSZ

Miután a jegelése véget ért, Lombardozzi sokkal értékesebbnek bizo‐

nyult, mint előtte, pedig a donja nem akart mást, csupán egy kis fegyel‐
met. Előfordul, hogy időnként nekünk is jegelni, vagyis ki kell rúgnunk
valakit.
Vehetjük ezt pusztán üzleti kérdésnek is, igaz? Ez esetben viszont
fontoljuk meg azt is, hogy a szóban forgó alkalmazottat vissza is vehet‐
jük, ha ez használ a vállalkozásunknak. Meglehet, hogy második alka‐
lommal már kettő helyett is dolgozni fog. A maffia ezt teszi, miért ne
cselekedhetnénk így mi is?

A XI. században IV. Henrik német királynak némi gondja támadt a

fegyelemmel – amolyan Lombardozzi-féle problémák. Ennek eredmé‐
nye az lett, hogy a főnöke, VII. Gergely pápa kiátkozta, ami akkori‐
ban bőven felért egy jegeléssel. Henrik, akit a pápai kiközösítés nem
tett túl boldoggá, kihallgatást kért a főnöktől.

A tél kellős közepén a királynővel és a fiukkal átkeltek az Alpokon,

hol a havas hegyeken küszködve, hol befagyott tavakon csúszkálva.
Végre elértek a Canossa várhoz, ahol a pápa trónolt, meleg mamusz‐
ba bújtatott lábát a kandalló előtt pihentetve, báránycombot rágcsál‐
va.

Az egy szál inget viselő Henrik három kemény napig toporgott me‐
zítláb a hóban, mire a főnöke egyáltalán kijött a kapuhoz. Őszinte bo‐
csánatkérése megindította a pápát és visszavonta a kiközösítést (azaz
visszaadta Henrik munkáját, más szóval véget vetett a jegelésnek),
fingott egy hatalmasat az egészre, majd hősünk pofájára csapta az aj‐
tót.
 Ha elbaltáztunk valamit, és ezt tudjuk is, akkor semmi gond sincs
azzal, ha visszakérjük az állásunkat. Ezt cselekedte Lombardozzi, és
megtette korábban már egy király is. Persze nem kell olyan messzire
menni, mint Henrik, máskülönben diliházban végezhetjük – vagy egy
kocsi csomagtartójában, ha a maffiáról van szó. Az érem másik olda‐
la pedig az, hogy ha mi vagyunk a pápa helyében, akkor vegyük fon‐
tolóra a megbocsátást! Hiszen valamennyien hibázhatunk.
 40. LECKE
A LEGKEMÉNYEBB FICKÓKNAK VAN A LEGVÉKONYABB
BŐRÜK. SOHA NE HOZZUNK SZÉGYENBE VALAKIT NYIL‐
VÁNOSAN!

Miközben egyre feljebb lépkedtem a maffia szamárlétráján, tele vol‐

tam ambíciókkal, tapasztalatokkal azonban kevésbé. Ha eltoltam vala‐
mit, szerencsémre néhányan mindig ott voltak körülöttem a nagy öre‐
gek közül, akik tudták, hogyan toljanak le négyszemközt, miközben
nyilvánosan soha nem aláztak meg, s mivel nem hoztak mások előtt
szégyenbe, én is tanultam a leckékből.
Még az én olasz macsóságommal, maffiagőgömmel és Napóleon-
komplexusommal is mindig nyitott voltam a kritikákra vagy a taná‐
csokra – feltéve, ha körültekintéssel adagolták. Ha azonban valaki má‐
sok előtt cseszett le, dühös lettem és elfogott a szégyenérzet, de ami
még ennél is fontosabb, még a jó tanácsot sem vettem figyelembe, mert
képtelen voltam felülkerekedni az érzelmeimen.
A maffiózók is éppen oly érző lények, mint bárki más: sőt néhányan
kifejezetten mimózalelkek. Közelről ismertem gyilkosokat, akik között
egészen sértődékenyek is akadtak. Ezek az emberek a kemény fickós
látszat mögé rejtik, mennyire sebezhetők. Ha ezt a főnökük is tudja, ak‐
kor a hibáikra négyszemközt mutat rá, de nyilvánosan soha nem hozza
őket kényelmetlen helyzetbe.
Persze a munkavállalók általában nem túlérzékeny bérgyilkosok, de
így is előfordulhat, hogy felhúzzák az orrukat, és megalázottságukban
örök haragot kezdenek táplálni a másik iránt.
Ha tehát valaki elbaltáz valamit, akkor négyszemközt mutassunk rá a
hibájára!
 41. LECKE
A MAFFIA ÉS A KÜTYÜK. TARTSUNK LÉPÉST A VILÁG‐
GAL!

1994-ben vonultam be a börtönbe és 2003-ban szabadultam. Mialatt

bent ültem, emberek milliárdjai kezdték használni a mobiltelefont, az
iPodot és az internetet. Először persze lövésem sem volt a legújabb
cuccokhoz. Végtére én mindvégig egy barlangban csücsültem.
Noha nem tértem vissza a régi életformámhoz, hébe-hóba összefutot‐
tam néhány maffiózó ismerősömmel. Egyszer egy Starbucksban talál‐
koztam egy nagymenővel, aki tejeskávéja mellett üldögélve a laptopját
nézegette. Azt feltételeztem, hogy hozzám hasonlóan ő is otthagyta a
maffiát, de nem ez volt a helyzet. Megkérdezte tőlem, hogy nem aka‐
rok-e valamilyen sportmérkőzésre fogadni. Nem, feleltem, és kortyol‐
tam egyet a kávémból, miközben a fickó adatokat mormogott bele a
Bluetooth fejhallgatójába, majd leütött néhány billentyűt a számítógé‐
pen, és kihúzta a pendrive-ot.
– Te aztán tényleg naprakész vagy – mondtam neki.
– Offshore szerencsejáték – válaszolta. – Negyven ember dolgozik
nekem Közép-Amerikában, de még egyszer sem jártam ott. Ez a pend‐
rive – mutatta fel a kis kütyüt – sok millió dollárt érő téttel van tele. Vi‐
szont bárhol elrejthetem – mondta, és a zoknijába dugta.
Időről időre meghökkenek, hogy az emberiség miféle technikai elő‐
relépésekre képes. Az viszont egy cseppet sem lep meg, hogy a maffia
lépést tart a haladással.
A My FBI (Az én FBI-om) című könyvében az egykori vezető szö‐
vetségi ügynök, Louis Freeh írja, hogy „a japán bűnszövetkezetek
orosz hackereket használtak arra, hogy feltörjék a rendőrségi adatbázi‐
sokat, s így figyelemmel kísérjék az ellenük irányuló nyomozásokat.
Olaszországban a maffia egy bank számítógépes hálózatába tört be, és
több mint 100 millió eurós EU-s segélyt irányítottak át a saját számlá‐
[103]
ikra.”

Nincs abban semmi meglepő, hogy a szicíliai maffia

az olyan nagy hasznot hajtó területekre is kiterjeszti
[104]
hatalmát, mint a nap- és a szélenergia.
 A PALERMÓI ÖNKORMÁNYZAT KÉPVISELŐJE, FRANCESCO MESSINEO EGY
SAJTÓTÁJÉKOZTATÓN

Amikor a szövetségi ügynökök rajtaütöttek és átkutatták a Colombo

család donjának, „Allie Boy” Persicónak a házát, olyan számítógépes
lemezeket foglaltak le, amelyeken az uzsorakölcsönök adatait tárolták.
A Bonanno család is egy ultramodern gazembert, „Tommy Compu‐
tert”, a Számítógépes Tommyt fogadta fel, aki rendszeresen átvizsgálta
a klubokat poloskák után kutatva. A korral lépést tartó maffiózók egy
része is bekapcsolódott a technikai forradalomba, mert rájöttek, hogy
ezen a területen törvényes módon lehet hatalmas profitot termelni.
Ezek az emberek most az óceánparti luxusházaikban üldögélnek, s nem
kell attól tartaniuk, hogy az adóhivatal elviszi a tulajdonukat.
Új ötletek naponta tűnnek fel, és persze az ezeket kiaknázó új millio‐
mosok is. Az okos maffiózók mindig is pengék lesznek az új technikák
használatában, és itt nem csak a legújabb rugós bicskára gondolok.
Tartsunk lépést mi is a világgal!
 42. LECKE
A FELTŰNÉSI VÁGY KÖNNYEN VÉGEZHET AZ EMBER‐
REL. NE FITOGTASSUK AZ ERŐNKET!

Al Capone és John Gotti egyaránt megszerezte a hatalmat a saját csa‐

ládjában, a kamerák kereszttüzében éltek, s ezt mindketten rendkívüli
módon élvezték is. A maffiózók összenevettek a hátuk mögött; néhá‐
nyan megpróbáltak végezni is velük, de Capone és Gotti még így is ter‐
mészetes halállal halt meg. Akadt azonban olyan feltűnési viszketeg‐
ségben szenvedő gengszter, aki nem úszta meg ilyen szerencsésen.
A Colombo család capójára, William Cutolóra a „Wild Bill”, azaz a
Vad Bill becenevet aggatták a legendás amerikai vadnyugati pisztoly‐
hős Wild Bill Hickok után. Vad Bill hitt abban, hogy ő is legendás hős,
és elkezdte utánozni vadnyugati elődjét: cowboycsizmát és feltűnő öv‐
csatokat hordott, a fejére pedig olyan kalapot húzott, amelybe vagy tíz‐
vödörnyi víz belefért. Ha azonban valaki Bensonhurst közepén tűnik
fel ilyen szerelésben, az körülbelül annyira abszurd, mintha Clint
Eastwood fehér Prada melegítőben, arany nyaklánccal és rózsaszín ár‐
nyalatú gyémántgyűrűvel szerepelne egy spagettiwesternben.
Vad Bill ezzel azt érte el, hogy a többi maffiózó rajta köszörülte a
nyelvét és gúnyt űzött belőle, de mivel kemény fickó volt, sok pénzt
hozott a konyhára és a főnökei is szerették, elnézték neki a különcsége‐
it.

A többi maffiózó nem kedvelte különösebben [Dia‐

mondot]. A dologban a féltékenység is szerepet ját‐
szott. Ő volt ugyanis korának legelegánsabban öltö‐
zött gengsztere. A városban egy limuzinnal furiká‐
zott és testőrökkel vetette magát körbe, mint valami
híresség. És az oldalán mindig akadt egy csinos nő
[105]
is.
T. J. ENGLISH: PADDY WHACKED

Én az előzetesben találkoztam Vad Billel, miközben várta, hogy

megkezdődjön a tárgyalása, amelyben emberöléssel és zsarolással vá‐
dolták. Még itt is sikerült kitűnnie a többi elítélt közül: frizurája tökéle‐
tes volt, körmei manikűrözöttek és a cipője frissen pucolva csillogott –
ő volt az egyetlen, akit a börtönben valaha is így láttam. A mai napig
sem tudom, hogyan sikerült mindezt elintéznie.
Mielőtt Bill tárgyalása elkezdődött volna, egy másik maffiózó fino‐
man közölte vele, hogy ha hatalmas mázlival megnyeri a pert, számít‐
son rá: a cicomás külseje miatt odakint nem sok barátja akad, és jobban
teszi, ha egy időre talonba teszi magát.
Billt felmentették, ő azonban fittyet hányt a tanácsra, és visszatért a
brooklyni utcákra akciózni. Legnagyobb szerencsétlenségére azonban
már nem szállította úgy a pénzt, mint régen, és emiatt a főnökei is ke‐
vesebb türelemmel viseltettek arroganciája és rikító öltözködése iránt.
1999. május 26-án Bill behuppant a Mercedesébe és utána senki nem
látta többé – egészen addig, amíg az FBI rá nem talált a maradványaira.
Gyilkosai feltehetően egy tucat okot is ki tudnak rázni a kisujjukból,
hogy miért kellett Billnek meghalnia, és ehhez az FBI feltehetően még
másik tizenkettőt hozzátehetne. De bukásának gyökere onnan ered,
hogy senki sem szereti a magamutogató alakokat. Ellenségeink az első
adandó alkalommal elintézik, hogy soha többé ne tudjunk feltűnősköd‐
ni.

A klasszikus maffiózó… kerülte hatalma fitogtatá‐

sát, mert az felkelthette volna riválisai irigységét.
[106]
PINO ARLACCHI: MAFIA BUSINESS

Ha valaki a középvezetéshez tartozik, de sokat pakolja magát, arro‐

gáns és kirí a környezetéből, a főnöke ezt csak addig fogja elviselni,
ameddig hozza a számokat.
Amint átcsúszik mínuszba, máris repül. Vegyünk hát vissza!

Az ókori Róma hadban állt Karthágóval. A nagy római tábornok,

Scipio Africanus felvette a karthágóiakkal a harcot, és a saját terepü‐
kön győzte le őket.

Az elsöprő siker után Scipio visszatért Rómába, ahol győzelmi fel‐

vonulást tartott.
 Miközben a parádé útvonalán lovagolt, a rómaiak tolongtak, hogy
megérintsék, koszorúkat és csókokat dobáltak.

Scipio jó előre tudta, hogy az efféle figyelem csak önteltté teszi. Ép‐
pen ezért egy rabszolgát bízott meg azzal, hogy mellette álldogáljon a
harci szekéren, és ezt súgja időről időre a fülébe: „Emlékezz, te is
csak ember vagy!”

Hasonló körülmények között Billynek Bon Jovit kellett volna felfo‐

gadnia, hogy a harci szekéren mellette állva a fülébe énekelje: „I’m a
cowboy, on a steel horse I ride…” (Cowboy vagyok, aki vasparipán
lovagol…)
 43. LECKE
MI VESZ RÁ EGY MAFFIÓZÓT, HOGY A FIÁVAL HÚZASSA
MEG A RAVASZT? ERŐSÍTSÜK BEOSZTOTTAINK ÖNBI‐
ZALMÁT!

1991-ben a Colombo családon belül dúló háború közepén Anthony

Liberatore fiával, Chrisszel együtt egy brooklyni szendvicsüzletbe haj‐
tott. Anthony a kocsiban várakozott, mialatt Chris besétált az üzletbe,
és kétszer arcba lőtt egy 18 éves kiszolgálót. A két idióta egy ártatlan
kölyköt ölt meg, akiről azt hitték, hogy az ellenséges frakció tagja.
Bármennyire is hihetetlennek hangzik, de egy sor maffiózó elvitte
már tinédzserkorú fiát egy-egy bérgyilkosmegbízásra, mintha csak
„Hozd be a gyereked a munkahelyedre” nap lenne. Ezt abból a megfon‐
tolásból teszik, hogy az utódokat rászoktassák a maffia-életstílusra, és
egyben némi önbizalmat is csepegtessenek beléjük.
Amikor fiatal voltam, az egyik nehézfiú elvitt életem első tárgyalásá‐
ra. Noha az asztalnál nem szólalhattam meg, utána meghallgatott. Ott
voltam én: kölyökállat a felnőtt oroszlánok között, ráadásul még érde‐
kelte is, hogy mit gondolok!
Számomra ez a fajta önbizalom-építés felbecsülhetetlen volt. És mit
nyert ő az ügyön? A maffia kereseti piramisa úgy épül fel, hogy az én
önbizalmam az ő előnyére is szolgált.
Vigyük hát el alkalmazottainkat egy-egy fontos találkozóra, s aztán
kérjük ki a véleményüket! Engedjük át nekik a projekt vezetését!
Bízzuk meg nagyobb feladattal, mint amekkorát hitük szerint képesek
elvégezni! Az önbizalmat így lehet építeni, és ebből nekünk vagy a cé‐
günknek is közvetlen előnyünk származik.

Sikerem jórészt az emberekbe vetett bizalmamnak

köszönhettem és annak a képességemnek, hogy ön‐
[107]
bizalmat tudtam kelteni bennük.
ID. JOHN D. ROCKEFELLER

Egy ellenőr vagy vállalatvezető először mérje fel beosztottai képes‐

ségeit, aztán addig pakolja rájuk a terhet, amíg kívül nem kerülnek a
kényelmi zónájukon! Bízzuk meg őket nagyobb munkával, mint ami
jelenlegi felelősségi körükből fakad! A legtöbb alkalmazott felnő a fel‐
adathoz. Ily módon erősíthetjük önbizalmukat, mi pedig hasznot
húzunk megnövekedett feladatmegoldó képességükből, ahogyan nyert
az a maffiózó is, aki elcipelt engem a tárgyalásokra. Idővel ennek az
embernek milliókat hoztam a konyhájára.

Mindenki hallott már Nagy Sándorról, az ókori világ meghódítójá‐

ról, de kevesebben apjáról, II. Philipposz makedón királyról. Amikor
Philipposz nekilátott birodalma kiterjesztéséhez, a legnagyobb aka‐
dályt Athén jelentette. Agresszív hódításának megállítására az athéni‐
ak sereget indítottak ellene, és Kr. e. 338 augusztusában megütköztek
Khairóneiánál. A csata előtt Philipposz 18 éves fiát, Sándort tette meg
a makedón lovasság főparancsnokának. Nem sok múlott a harcon:
csupán élet és halál, no meg a világ sorsa. Van még valaki, aki kocká‐
ra tette volna mindezt azzal, hogy egy tinédzserre bízza? A saját apám
még az autókulcsot sem adta oda soha.

Philipposz jól kiszámított kockázata azonban busásan megtérült. A

fiatal Sándor vezette lovasság főszerephez jutott az athéniak felett
aratott győzelemben, és a király döntése, hogy nagyobb felelősséggel
pakolja meg fiát, mint amihez az szokott, elengedhetetlen szerepet ját‐
szott Sándor önbizalmának megerősítésében.

Philipposz halála után Sándor vette át a sereg vezetését, és ő lett a

legfiatalabb és egyben a legnagyobb hódító, akit a világ ismert.
 44. LECKE
RAGADJUK MEG A SZARVÁNÁL A BIKÁT, ÉS TÉPJÜK LE A
GOLYÓIT! DÖNTÉS GYORSAN ÉS HATÁROZOTTAN

Amikor a szervezett bűnözés megjelent Amerikában, a hatalom meg‐

szerzésére törekvő első keresztapák rendesen nyírták egymást. Nem ke‐
vés vérontás után Salvatore Maranzano lett az úr a szemétdombon. Kis
idő elteltével az egyik legerősebb alvezére, „Lucky” Luciano úgy dön‐
tött, hogy eltakarítja az útból. Maranzano likvidálása azonban meglehe‐
tősen nehéz feladatnak bizonyult, mert minden pillanatban testőr vi‐
gyázta az életét.
Amikor Luciano értesült arról, hogy a főnöknek adóproblémái akad‐
tak, és az adóhatóság emberei már bejelentkeztek nála, nyomban ki‐
eszelt egy tervet, amit rövid idő alatt végre is hajtott. Fiatal törökökből
álló bandáját adóellenőröknek álcázva küldte Maranzano irodájába.
Miután felmutatták hamis igazolványaikat és beengedték őket, Luciano
emberei fegyvert rántottak, és az adóellenőrzésnek boncolás lett a vége.
Luciano megragadta a bika szarvát, és letépte a golyóit.
Néhány évtizeddel később az amerikai maffia már a felnőttkorba lé‐
pett, de a sikerében még mindig létfontosságú szerepet játszott, hogy
gyorsan és határozottan tudott lépni. A Colombo család gengsztere,
„Crazy Joey” Gallo, azaz Őrült Joey rengeteg embert tett el láb alól, és
végül a saját családja ítélte halálra. Senki nem tudott azonban a közelé‐
be férkőzni, vagy ha igen, akkor is ott volt mellette keménykötésű test‐
őre, Pete „The Greek” Diapoulas, a Görög.
Gallo imádta Hollywoodot és szeretett a filmesek társaságában szó‐
rakozni. Egyik este, miután néhány mozisztárral, többek között az „Es‐
küdt ellenségek” (Law & Order) tévésorozatban megismert Jerry Or‐
bachkal bulizott, Gallo és a Görög egy késő éjjel is nyitva tartó vendég‐
lőbe mentek Manhattan Little Italy nevű olasz negyedében.
Gallo evett, ivott, mulatott, s közben még azt sem vette észre, hogy
kiszúrja egy piti kis bűnöző, aki jó pontot szeretett volna szerezni a Co‐
lombo családnál.
A fickó négy háztömbnyit rohant egy kínai kifőzdéhez, ahol a Co‐
lombo család négy gengsztere éppen vacsorázott, és közölte velük,
hogy meglátta Gallót. A fickók egyetlen szempillantás alatt eldobták a
tavaszi tekercseiket, felkapták a pisztolyukat és telefonáltak a capójuk‐
nak, aki csak annyit mondott:
 – Kapjátok el Gallót!
[108]
És Gallo perceken belül már ment is a csípős-savanyú levesbe.
Akárcsak Luciano és bandája, ezek a maffiózók is kihasználták a pil‐
lanatnyi lehetőséget, mert tudták, hogy nem feltétlenül lesz következő
alkalom. Az üzleti élet torokelmetszős világában elengedhetetlen, hogy
az ember gyorsan és határozottan lépjen, és kiiktassa a vetélytársakat.

Iszoroku Jamamoto japán tengernagy volt annak a Pearl Harbour

elleni hírhedt támadásnak a kitervelője, amelynek nyomán végül
Amerika belépett a II. világháborúba.

A háború idején az amerikaiak feltörték a japán haditengerészet

rejtjelezését és megtudták, hogy Jamamoto a Csendes-óceán déli ré‐
szének átrepülésére készül. Az amerikai pilóták rögtön engedélyt kér‐
tek, hogy leszedjék, és ők is azt a választ kapták: „Kapjátok el a
[109]
fattyút!”

A tervezésre kevés idő maradt, ezért az amerikaiak a P–38-as va‐

dászgépekre extra üzemanyagtartályokat erősítettek, hogy nagyobb
legyen a gépek hatósugara, majd a levegőbe emelkedtek. Pontosan a
kiszámított időben rajtaütöttek a Jamamotót kísérő hatalmas repülő‐
géprajon, és minden erejüket a tengernagy gépére összpontosították.
Matome Ugaki tengernagy, aki szemtanúja volt az amerikaiak el‐
[110]
szántságának, később azt mondta: „Könyörtelenül levadászták.”

A japánok kutatócsapata megtalálta Jamamotót a dzsungelben. A

tengernagy még zuhanás közben, a székébe szíjazva esett ki a gépből,
testében két golyóval, miközben mindvégig a kezében szorongatta sza‐
murájkardját. A rajtaütés hibátlanul zajlott.

Az amerikaiak gyorsan és határozottan léptek: a szarvánál ragad‐

ták meg a bikát, akárcsak a Maranzanót kiiktató Luciano vagy a Gal‐
lót eltakarító, a Colombo családhoz tartozó maffiózók.
 45. LECKE
CSAK VÉGEZD EL A MUNKÁT! LEGYÜNK RUGALMAS‐
SAK!

A bandámmal éppen egy rablás kellős közepén voltunk, amikor az

alkalmazottak elmondták, hogy az a kollégájuk, akire a széf kombiná‐
cióját bízták, nyaral. A mackó ahhoz túl nagy volt, hogy magunkkal vi‐
gyük, ezért elkezdtem az ismerőseimet hívni, hogy tudnak-e rögvest
keríteni nekem valakit, aki ért a zárfeltöréshez.
Egyik barátom megadta „Vinnie The Vault”, Széfes Vinnie számát.
Vinnie a zsákmány 30%-át kérte. Húzós, gondoltam magamban, de
nem volt választásom: a munka közepén jártunk, ilyenkor már nem le‐
het csak úgy kisétálni. Elmondtam Vinnie-nek, hol vagyunk, ő pedig
húsz perc múlva meg is érkezett egy hatalmas kalapáccsal és egy szer‐
számosládával.
– Hát ez meg mi a fasz? – kérdeztem. Arra számítottam ugyanis,
hogy majd felbukkan egy fickó, felhúzza a bőrkesztyűt, előveszi a szte‐
toszkópot és elkezdi keresni a zár számkombinációját.
– A kasszafúró-felszerelésem – magyarázta. – Ezzel bármelyik széfet
feltöröm.
Kinyitotta a szerszámosládáját és nekifogott. Fúrt, hatalmasakat ütött
a széfre: betondarabok potyogtak, lemezdarabok szakadtak fel, végül
előbukkant a belső acélháló. Hatalmas fogók segítségével Vinnie átvág‐
ta a szálakat, még néhányat ütött a széfre, és már bent is voltunk.
Kipakoltuk, odaadtam a fickónak a 30%-át és leléptünk. Miközben
átnyújtottam neki a pénzt, úgy éreztem, mint akit átvert egy csaló. Fur‐
csa szituáció: mintha éppen lenyúlnánk valakit, aztán pedig azon va‐
gyunk felháborodva, hogy míg nem figyeltünk oda, minket is kirabol‐
tak. Így hát arra gondoltam, hogy a fenébe is, a munkát elvégezte, és
csak ennyi számít. Az már nem az én dolgom, hogyan csinálta.

[111]
Humphreys elvégzi a munkát, és ésszel teszi.
SAM GIANCANA DICSÉRŐ SZAVAI MURRAY
HUMPHREYSRÓL, A TEVÉRŐL

Sokan elvárják, hogy valaki egy munkát egy bizonyos módon csinál‐
jon meg, és nem veszik észre, hogy mindenkinek megvan a saját mód‐
szere. Hagyjuk, hadd kövessék azt! Ha a meló elkészül, törődjünk a sa‐
ját dolgunkkal!

Medici Katalin maga volt a megtestesült maffiahercegnő, ha egyál‐

talán létezik ilyesmi. Családja férfitagjait a „reneszánsz keresztapjai‐
ként” emlegetik. A maffiafőnökökhöz hasonlóan ők is gyilkosságok,
vesztegetések és intrikák segítségével hajtották uralmuk alá Firenzét.

Politikai okokból a pápa elrendezte, hogy Medici Katalint elvegye

Henrik francia herceg (a későbbi II. Henrik király). A tartós házas‐
ság egyik előfeltétele az lett volna, hogy Katalin trónörököst szül. Ez
azonban még a Viagra-korszak előtt történt, és Henrik szerszáma
nem állt igazán a helyzet magaslatán. A pápa egyre bosszúsabb lett,
végül azt mondta Katalinnak: „Egy okos lány csak tudja, hogyan le‐
[112]
gyen terhes – így vagy úgy.”

Más szóval: csak végezd el a munkát!

 46. LECKE
TIZENKÉT GOLYÓT ERESZTETTÜNK BELE, MÉGIS ÉLET‐
BEN MARADT. A LEGTÖBB PROBLÉMA MAGÁTÓL MEG‐
OLDÓDIK

A Lucchese család alvezére, Anthony Casso, a Gázcső azt gyanította,

hogy az egyik maffiózó, Kövér Pete Chiodo köpni készül, ezért elren‐
delte, hogy egy csapat végezzen vele.
Miután becserkészték, a bérgyilkosok egy Staten Island-i benzinkút‐
nál csaptak le rá, miközben Chiodo az olajszintet ellenőrizte a kocsijá‐
ban. Golyózáport zúdítottak a férfira, de életben maradt – a hájrétegei
amolyan golyóálló mellényként tompították a lövedékek erejét.
Ismertem a Chiodóra küldött bérgyilkosok közül néhányat, a legvic‐
cesebb alakok voltak, akikkel valaha is találkoztam. Amikor a rajtaüté‐
sen tréfálkoztak, az egyik a következőket mesélte:
– Tizenkét golyót eresztettünk bele, mégis életben maradt. Mielőtt
lelőttük, már szinte levegőt sem kapott, most pedig egy rakás nővér fi‐
gyeli a nap 24 órájában. Még egy dietetikust is kirendeltek mellé. Eddi‐
gi életében nem volt egészségesebb, mint most, és mindezt nekünk kö‐
szönheti. Ha békén hagyjuk, akkor magától összeesik és meghal.
A rajtaütés résztvevői közül mindenki börtönbe vonult. Az üldözési
mániában szenvedő Casso gyanújával ellentétben, Chiodo nem volt be‐
súgó – legalábbis addig nem, amíg meg nem lőtték. De amint a barátai
elárulták, már neki sem voltak fenntartásai, hogy köpjön az FBI-nak. A
társaságomban tréfálkozó bérgyilkosok is rájöttek tehát arra, hogy néha
jobb, ha hagyjuk csak úgy folyni a dolgokat.
Tanuljunk meg különbséget tenni a törődést igénylő, valós problé‐
mák és a jelentéktelen ügyek között, mert ez utóbbiak gyakran maguk‐
tól megoldódnak.
 47. LECKE
HÉ, TUDOD-E, HOGY KI A NAGYBÁTYÁM? MINDENKI
FONTOS EMBER

Brooklynban és Queensben nagyjából mindenki mindenkinek a ro‐

kona. Amikor az ember belevág a maffiaéletbe, pontosan tudja ezt, és
mindenkihez a kellő tisztelettel közeledik, hiszen soha nem lehet tudni.

Mindenki, akit New York környékén ismerek, már

legalább egyszer-kétszer kapcsolatba került az ame‐
[113]
rikai maffiával.
SELWYN RAAB: FIVE FAMILIES

Miután John Gotti a Gambino család feje lett, az első nagy nyilvá‐
nosságot hozó vádemelésre akkor került sor ellene, amikor egy amúgy
jelentéktelen parkolási incidens során reflektorfénybe került.
Valami hétköznapi fickó belekötött Gottiba, az pedig szétrúgta a va‐
lagát. Az átlagos seggfejekhez hasonlóan, akik verekedést provokálnak,
majd veszítenek, ez az alak is a rendőrségen sírta ki magát. Gottit be‐
vitték, és a fickó ekkor jött rá, hogy kivel húzott ujjat. Az ügy bíróság
elé került, de a tanúk emelvényén a pasinak hirtelen amnéziája támadt.
Gottit felmentették. A fickó szerencsésnek mondhatta magát, hogy ép
bőrrel kisétált a tárgyalóteremből, bár így is a nehezebb módját válasz‐
totta annak, hogy tiszteletet tanuljon más emberekkel szemben.
Sammy Gravano, a Bika, a rendőrség besúgója, mindig is inkább gö‐
rény volt, mint bika. Valahogy mégis sikerült másokon taposva felvere‐
kednie magát egészen a Gambino család vezetőségéig. Egyes nehézfi‐
úk, akik még azelőtt ismerték Sammyt, hogy nagykutya lett volna, piti,
csúszómászó féregnek tartották, de éppen a rossz tulajdonságai miatt
nem vették túl komolyan. És azok, akik a maffia csúcsára vezető útján
nem bántak vele kellő tisztelettel, az életükkel fizettek, amint Gravano
a szamárlétra tetejére ért.
Amikor Sammy átállt a kormány oldalára, egy sor fantáziadús ma‐
gyarázattal állt elő, hogy miért kellett embereket eltennie láb alól, a
karrierje kései szakaszában elkövetett gyilkosságokat pedig többnyire a
főnöke, John Gotti nyakába varrta, míg ő a nürnbergi perben használt
klasszikus védekezéshez folyamodott: „Én csak parancsokat teljesítet‐
tem.”
Az egyik ilyen gyilkosság, amelynek végrehajtásában Sammy fősze‐
repet játszott, Gambino közkatonája, Louis DiBono likvidálása volt.
Sammy ugyan Gottira kente az akciót, de valójában DiBonónak azért
kellett meghalnia, mert feldühítette Sammyt, amikor az még csak egy
senki volt.
DiBono halála tökéletesen szemlélteti, hogy miért kell tisztelettel
bánni még a legjelentéktelenebb emberrel is. Amikor a férfi tiszteletlen
volt vele, el sem tudta képzelni, hogy a sors szeszélye egyszer a hata‐
lom élére repíti az akkor még fiatal Gravanót.
Íme a sztori: pályafutása elején Sammy egy brooklyni nehézfiúra,
egy bizonyos Frankie DeCiccóra ragadt. Amikor a queensi maffiózó
John Gotti meg akart szabadulni a donjától, Paul Castellanótól, szövet‐
séget kellett kötnie a brooklyni tagozattal is, hogy a család ne hulljon
szét. Gotti, a minden hájjal megkent politikus a tervbe beavatta DeCic‐
cót is, aki csatlakozott hozzá. Megállapodtak, hogy a puccs sikere ese‐
tén Gotti és DeCicco megosztja a hatalmat, és a tervük sikerrel is járt.
Miután Castellano meghalt, DeCicco lett Gotti alvezére, és Sammy,
aki közel állt hozzá, feljebb lépett a ranglétrán. De a sors kereke itt még
nem állt meg.
Amikor rivális gengszterek megpróbálták megölni Gottit egy autóba
rejtett pokolgéppel, elvétették a célpontot, és helyette DeCiccót repítet‐
ték a levegőbe.
DeCicco tehát halott volt, és Gottinak Brooklynból kellett egy új al‐
vezért kineveznie, mivel az ottaniak ígéretet kaptak korábban, hogy az
új vezetésben szerephez jutnak. Miután Sammy közel állt DeCiccóhoz,
Gotti úgy gondolta, hogy a Bikára jó lesz DeCicco kissé már véres za‐
kója.
De hogyan is gondolhatta volna DiBono, hogy ez fog történni, ami‐
kor évekkel korábban tiszteletlenül viselkedett Sammyvel, a senkivel?
Mindenesetre már az örökkévalóságig töprenghet a dolgon.
Amint a haragtartó Sammy hatalomra került, máris kigondolt egy in‐
dokot, hogy miért kell DiBonót eltenni láb alól. DiBono 120 kilós hul‐
láját egy autó csomagtartójába gyömöszölve találták meg a World Tra‐
de Center alagsori parkolójában. (A maffia üzleti érzékét mi sem bizo‐
nyítja jobban, hogy DiBono segédkezett annak a több millió dolláros,
törvényes üzletnek a nyélbe ütésénél, amelynek keretében az ikertor‐
nyok tűzálló acéltartó oszlopokat kaptak. A bérgyilkosok pedig ponto‐
san ezeknél gyilkolták meg őt.)
 Ha élne, DiBono bizonyosan azt a tanácsot adná, hogy tartsuk jól
szemmel az irodában azokat az aktakukacokat, akikről azt gondoljuk,
hogy semmire sem viszik az életben. Nem tudni, kiből lesz a cserebo‐
gár.
Bánjunk tisztelettel mindenkivel!

1930 februárjában a chicagói gengsztert, Jack Géppuska McGurnt

a rendőrség megállította gyorshajtásért. Mellette egy fiatalember ült.
A zsaru, aki ismerte a Géppuskát, megkérdezte tőle:

– Ki ez az új csavargó?

– Miféle csavargó? – vágott vissza McGurn. – Ő aztán nem az, ha‐

nem egy tisztességes fickó. Még sokra viszi.

– Na, és hogy hívják? – folytatta a kérdezősködést a rendőr.

[114]
– Tony Accardo.

Tony „Joe Batters” Accardo, Ütős Joe később Al Caponét követte a

trónon, és csaknem ötven éven át irányította Chicagót. Több mint két‐
száz ember halálát rendelte el, ő irányította Las Vegast, és az ellenőr‐
zése alatt tartotta a legnagyobb amerikai szakszervezet, a Teamsters
milliárdokat érő pénzalapját, valamint a chicagói politikusokat és
rendőröket. Szép kis csavargó!

Nagyjából akkor, amikor McGurnt és Accardót gyorshajtáson kap‐

ták Chicago környékén, Michael Collins és Eamon de Valera éppen
annak az ír forradalmi mozgalomnak a vezetéséért harcolt, amely
alig volt jobb, mint bármelyik bűnszövetkezet: rablás, erőszak és a be‐
súgók kivégzése jellemezte.

A mozgalom csúcsán azonban csak egy embernek volt hely, ezért a

ravasz de Valera csőbe húzta Collinst, árulónak állította be, aztán el‐
takaríttatta az útból. Még a kivégzés is tipikus maffiamódszerre ha‐
sonlított: Collins egy dumdum golyóval a fejében végezte.
 De Valera lett az ír maffia, jobban mondva az ír forradalmi mozga‐
lom megkérdőjelezhetetlen vezetője.

Még hat évvel Collins kiiktatása előtt történt, hogy de Valerát és a

bandája néhány tagját hazaárulásért halálra ítélték, a britek pedig
már éppen nekifogtak volna a végrehajtáshoz. Politikai okokból
azonban mégis úgy döntöttek, hogy néhány ítéletet megváltoztatnak.
A felelős Sir John Maxwellhez futott be a hír a britektől, hogy a ki‐
végzések egy részét leállítják.

– Ki a következő a listán? – kérdezte Maxwell.

– Connolly – válaszolta a beosztottja.

– Őt nem engedhetjük el – mondta Maxwell. – Ki a következő a lis‐

tán?

– De Valera.

– Valami fontos alak? – faggatózott Maxwell.

– Csak egy tanító.

– Rendben – mondta Maxwell –, Connoly kivégzését hajtsák végre,

[115]
ezt elhalasztjuk.

Tony Ütős Joe Accardót csavargónak nevezték, mégis fél évszázad‐

ra Chicago ura lett. Hozzá hasonlóan Eamon de Valera is majd
ugyanennyi ideig tartotta uralma alatt Írországot, miután azt mond‐
ták róla: „csak egy tanító”.

Soha nem tudhatjuk kivel beszélünk. Éppen ezért, mindenkivel

bánjunk tisztelettel!
 48. LECKE
MI VAGYOK ÉN, VALAMI DIGÓ? MIT GONDOLNAK VALÓ‐
JÁBAN RÓLUNK AZ EMBEREK?

Kétségtelen, hogy a maffiózók között sok a hiú vagy önbizalomhiá‐

nyos fickó, akit állandóan aggaszt, hogy mit gondolnak róla mások. Is‐
mertem azonban egy olyan nehézfiút, akit szintén sokat foglalkoztatott
a kérdés, mégsem volt sem ez, sem az, csak egyszerűen okos. Párszor
elkísértem őt – nevezzük mondjuk Philly Blake-nek – tárgyalásokra.
Egy ilyen megbeszélés után megkérdezte tőlem:
– Szerinted mit gondoltak rólam?
– Ki nem szarja le? – vakkantottam vissza.
Mikor legközelebb újra megkérdezte, én csak a szememet forgattam.
Philly erre rosszallóan rázta a fejét.
– Úgy látszik, nem érted – magyarázta. – Az a fontos, hogy úgy lássd
magad, ahogyan a többiek látnak.
Amikor Philly végre elmagyarázta a kérdezősködése okát, kezdtem
belátni, talán mégsem volt olyan nevetséges a kérdése.

[116]
Mert a szem önmagát nem látja.
BRUTUS (SHAKESPEARE: JULIUS CAESAR)

Időről időre érdemes egy kicsit eltöprengeni azon, vajon mások ho‐
gyan látnak minket. Ki vagyok én? Hogyan viselkedem a többiekkel?
Mogorva vagyok vagy udvarias? Zsugori vagy adakozó? Lehet rám
számítani? Én vagyok az a fickó, akit bárki is a vejének szeretne látni?
Mi az, amivel le lehet engem írni? Mit mondanak és gondolnak mások,
amikor a nevem felbukkan?

A vizsgálódás nélküli élet nem embernek való élet.

[117]
SZÓKRATÉSZ

Apolló ősi templomának, a delphoi jósdának a falára állítólag a kö‐

vetkező szavakat vésték: Gnothi seauton (Ismerd meg önmagad!) Egy‐
szerű, de ragyogó gondolat. Vajon hányan akadnak köztünk, akik való‐
ban ismerik önmagukat?
A régi görögök mondták azt is, hogy a „jellemed a sorsod”. Ha ez
igaz, akkor jó hasznát vehetjük Philly Blake tanácsának. Elemezzük
önmagunkat, hiszen csak így tudjuk megváltoztatni jellemünket és ez‐
által sorsunkat is.
 49. LECKE
HA TÚL GYAKRAN FORGATUNK KÖPÖNYEGET, BIZTO‐
SAN KIRÁZNAK BELŐLE

Az első jelentős amerikai maffiaharc az 1929 és 1931 között zajló

Castellammarese-háború volt. Az ellenőrzésért folytatott véres konflik‐
tust a Joe „The Boss” Masseriához, a Főnökhöz hű emberek és Salvato‐
re Maranzano bandája vívta. Az összecsapás során legalább száz maffi‐
ózót gyilkoltak meg. A belső feszültségek miatt gyakoriak voltak az
árulások, és mindkét oldalon szakadár csoportok alakultak ki.
Akadt azonban egy maffiózó, aki messze kiemelkedett még a köpö‐
nyegforgatók mezőnyéből is: Anthony „Tony Bender” Strollo, Nagy‐
ivós Tony, aki már fiatal korábban részt vett erőszakos bűncselekmé‐
nyekben. A Castellammarese-háború kitörésekor Masseriával kötött
szövetséget. Amikor úgy tűnt, hogy Masseria hajója léket kap, Tony
rögvest átszállt Maranzano bárkájába, és amikor Maranzano legénysé‐
ge fellázadt, akkor hozzájuk csatlakozott. A lázadók csapatában Flet‐
cher Christian szerepét Charles „Lucky” Lucianóra osztották.

[Nagyivós Tony] átkozottul ügyesen dolgozott az

utca mindkét oldalának, ráadásul mindig meg is úsz‐
[118]
ta.
„LUCKY” LUCIANO

A háború véget ért, Tony pedig egy ideig Luciano alkalmazásában

állt.
Amikor Luciano börtönbe került, a Nagyivós egy másik maffiafő‐
nökhöz, Vito Genoveséhez csapódott.
Nemsokára Genovese Olaszországba menekült, hogy ne kelljen leül‐
nie a gyilkosságért rá kirótt szabadságvesztést, ekkor Tony ismét új fő‐
nököt választott, azt a Frank Costellót, aki soha nem szerette igazából a
Genovese családot.
Amikor Genovese lelövette Costellót, Tony visszatért Genoveséhez.
Idővel Genovese börtönbe került, Tony ismét egy másik család főnö‐
kének, Carlo Gambinónak esküdött hűséget.
Addigra azonban a maffia már torkig volt Tony szarakodásával. A
fickónak nyoma veszett, és a holtteste soha nem került elő. Ha az em‐
ber túl sokszor forgatja a köpönyegét, előbb-utóbb kirázzák belőle. Ha
Tony esetleg tanulmányozza a történelmet, feltehetően a szörnyű vég is
elkerülte volna.
Amikor háború tört ki Spárta és Athén között, a fiatal Alkibiádész
Athén oldalán állt. A két város békét kötött, de aztán ismét hadba áll‐
tak. Ekkor Alkibiádész átpártolt Spártához, idővel azonban onnan is
menekülnie kellett. Egészen Perzsiáig szaladt, egy olyan harmadik ha‐
talomhoz, amely mindkét görög várost szívből gyűlölte.
Alkibiádész egy idő után rengeteg perzsa pénzzel, meg feltehetően
pár szőnyeggel, visszatért Athénba, és némi átveréssel rávette őket,
hogy fogadják vissza – éppúgy, ahogyan Tony meggyőzte Genovesét,
hogy vegyék vissza a családba, miután összeállt Costellóval, a Genove‐
se család esküdt ellenségével.
Alkibiádész azonban a legújabb szövetségesét is ismét faképnél
hagyta, és visszatért Perzsiába, ahol a király tanácsadója lett. Ott aztán
végre fűbe harapott, akárcsak Nagyivós Tony, aki utolsó lépéseként, a
megölése előtt még Don Carlo Gambino tanácsadójaként működött.
Hátba szúrás, köpönyegforgatás. Aki ezzel él, azt egy idő után cser‐
benhagyja a szerencse. És ez a dráma pontosan ugyanígy ismétlődött
újra meg újra a történelem folyamán. Ne belőlünk legyen a következő
idióta, aki ezt a szerepet magára vállalja!
Ha túl gyakran forgatunk köpönyeget, biztosan kiráznak belőle.
 50. LECKE
AZ OLASZOK A KEZÜKKEL BESZÉLNEK. FIGYELJÜK A
TESTBESZÉDET!

Egy balfék véletlenül elütött egy kisfiút az autójával. A srácnak nem

esett baja, megúszta kisebb horzsolásokkal és zúzódásokkal, de az apja
– egy helyi keményfiú – teljesen begőzölt. Ismertem a fickót és tudtam,
hogy komolyan gondolta, amikor megesküdött a gázoló kinyírására.
Amikor a férfi rájött, hogy ki is akarja megnyuvasztani, elment a he‐
lyi nagymenőhöz, „Greedy Pete”-hez, a Kapzsihoz, és a segítségét kér‐
te. Pete tudta, hogy jóban vagyok a gyerek apjával, és eljött hozzám.
No, nem azért, hogy a sofőr életét megmentse, hanem hogy minél több
zsetont sajtoljon ki belőle. (Legyünk résen, hogy a bajban kihez fordu‐
lunk segítségért!)
– A pasas tele van lével – mondta nekem Pete. – Fejjük meg, amíg
csak egy csepp is van benne!
Az volt a terve, hogy kissé megizzasztja a fickót és még jobban meg‐
rémíti, aztán pedig biztosítja, hogy némi készpénzzel ki tud mászni a
csávából. Nekem kellett lecsillapítanom a kölyök apját és pénzt ajánla‐
ni azért, ha letesz a bosszúról.
A következő héten Pete többször is találkozott a sofőrrel. Azt is elhi‐
tette vele, hogy a tárgyalások között felkeresi a dühödt apát, és meg‐
próbál egyezségre jutni vele. Valójában ilyenkor nekem számolt be az
ügy állásáról.
Első alkalommal a sofőr 10 lepedőt ajánlott fel azért, hogy megfeled‐
kezzünk a balesetről és ő mentse az életét. Pete célja az volt, hogy a fo‐
lyamat végére 50 ezret legomboljon az ürgéről. Minden 5000 dolláros
emelésnél a fickó megesküdött, hogy egy centtel sem tud többet adni.
De rendszerint hazudott, és később beleegyezett, hogy még egy kevés
zsét felköhög, egészen addig, amíg el nem jutottunk 35 ezer dollárig.
Akkor Pete eljött hozzám és azt mondta:
– Kész az ürge. Ennél egy centtel többet nem fogunk tudni kisajtolni
belőle.
Ezt nehezen hittem el. A sofőr egész héten át hazudott. Miért pont
most higgyünk neki? Vagy talán Kapzsi Pete próbál átverni, és magá‐
nak akarja lefölözni a maradék 15 ezret?
– Lou, már hosszú ideje űzöm ezt az ipart. Tudom, hogy valaki mi‐
kor akar átverni, és mikor mond igazat. Ha még tovább szorongatjuk a
tökét, akkor vagy a rendőrségre megy, vagy a falnak vezeti az autóját.
– Honnan tudod, hogy egész héten át akart verni, de most nem?
– Nem abból, amit mond – magyarázta Pete. – Mindenki hazudik. Én
a szem, a kezek, a lélegzetvétel meg a többi ilyen kibaszott dolog alap‐
ján ítélek.
Elfogadtam Pete érvelését – ugyanazon okokból, amelyeket ő is fel‐
hozott –, és megalkudtunk. Most persze szeretném azt mondani, hogy a
pénzt eltettük a kölyök iskoláztatására, de az igazság az, hogy minden‐
ki kapott 10 lepedőt, 5-öt pedig továbbadtunk a nagykutyáknak.
Csaknem minden ember használja a testbeszédet. Meglehet, hogy a
kezükkel ugyan nem gesztikulálnak – ahogyan azt sok olasz teszi –, de
még így is millió olyan árulkodó jelet adnak, amely vagy megerősíti,
vagy meghazudtolja a szavaikat. Ha ezekkel tisztában vagyunk, egy
tárgyaláson is nagy előnyre tehetünk szert.

Azért van nyelvük a diplomatáknak, hogy el tudják

[119]
rejteni gondolataikat.
TALLEYRAND, NAPÓLEON KÜLÜGYMINISZTERE
ÉS TANÁCSADÓJA
 51. LECKE
SZÁLLÍTSUK LE AZ ÁRUT! NE ESSEN FOLT A BECSÜLE‐
TÜNKÖN!

Amikor a philadelphiai gengszter, Nicholas „Nick The Blade” Virgi‐

lio, azaz Penge Nick ellen emberölésért vádat emeltek, találkozott egy
korrupt városi bíróval, Edwin Helfanttal, aki azt állította, hogy kapcso‐
latban áll az ügyét tárgyaló bíróval, és 12 lepedőért elintézi a kedvező
ítéletet a számára.
Virgilio kiköhögte a pénzt, a bíróság ennek ellenére lecsukta.
Hat évvel később Virgilio jó magaviseletért korábban szabadulhatott.
Amint kilépett a börtön kapuján, nekilátott felkutatni Helfantot. Egy
téli nap símaszkot, hólapátot, kesztyűt és egy 22-es pisztolyt vásárolt,
aztán hóeltakarító munkásnak álcázta magát, s mint akinek sürgősen
szüksége lenne a mosdóra, besétált a vendéglőbe, ahol Helfant éppen a
feleségével vacsorázott. Mikor kilépett az étteremből, Helfant már hol‐
tan feküdt az asztalra borulva.
A tolvajok között is van egyfajta becsületkódex, és a maffia erősen
hisz abban, hogy mindenkinek meg kell kapnia azt, amiért fizetett.

Meyer Lansky kézfogása

többet ért bármilyen szerző‐
désnél, amit ügyvédek hada
[120]
rakott össze.
RALPH SALERNO, A NEW YORK-I RENDŐRSÉG
MAFFIAÜGYEKKEL FOGLALKOZÓ NYUGDÍJAS NYOMOZÓJA

Hányszor tárcsázunk téves számot egy hónapban? A telefontársaság

mégis követeli, hogy fizessük ki a számlát. Csupán ebben az évben
hány olyan árut vettünk meg, ami a gyenge gyártási minősége miatt
ment tönkre? És persze mindenki imádja azt, amikor a gyártó olyan
korlátozott garanciát vállal a termékére, amely az összes lehetséges
problémára megoldást kínál, csak éppen arra az egyre nem, amely meg‐
történik? És ki szeret géphanggal beszélgetni, amikor egy hús-vér ügy‐
félszolgálatosra lenne szüksége? Vagy mi a helyzet, amikor 20-30 per‐
cet kell várni, hogy egyáltalán kapcsolják az ügyfélszolgálatot, aztán a
vonal egyszer csak megszakad, és ismét tárcsázni kell? Vajon egy ter‐
mék vagy egy szolgáltatás minőségéért valóban felel valaki?
Ha megfizették nekünk a termék vagy a szolgáltatás árát, szállítsuk
is le!

Senkinek nem volt problémája azzal, hogy egy kö‐

lyökkel üzletel. Bízni lehetett a szavamban. Szállí‐
[121]
tottam rendben.
UNLOCKED

Ne vegyük el az emberek pénzét, ne hagyjuk őket szarban, miközben

elmegyünk inni egyet a bárba, ahogyan Edwin Helfant tette Penge
Nickkel. Ne essen folt a becsületünkön, mert amikor minden kötél sza‐
kad, csak a jó hírnevünkre számíthatunk.
 52. LECKE
SOHA NE VÁLASZOLJUNK AZONNAL EGYETLEN AJÁN‐
LATRA SEM! ALUDJUNK RÁ EGYET!

Egyszer egy csalásban utazó páros bukkant fel Queensben, akik au‐
tójukban furikázva szúrták ki maguknak a lehető legátlagosabb alako‐
kat, hol egy benzinkútnál, hol az utcán séta közben. Amint a két jóma‐
dár meglelte célpontját, a furgont csikorogva leállították, és az oldalajtó
hirtelen kinyílt. Az egyik pasas kiugrott és a raktérben heverő tévésdo‐
bozokra mutatott:
– Éppen most raboltuk ki a boltot – mondta –, gyorsan meg kell sza‐
badulnunk az árutól. 55 centis tévék. Vesz egyet?
A Queensről senki sem hitte, hogy az a Beverly Hills; a legtöbb
helybeli ezen a szegény környéken tudta jól, mi a bűnözés, és az efféle
szituáció sem érte őket meglepetésként. A kétkezi munkásoknak min‐
dig jól jött egy kis árleszállítás, és a legtöbben a lopott áru vásárlását
sem tartották bűnnek. Gondoljunk csak bele, hányan vesznek másolt
DVD-ket?
Ha a kiszemelt fickó közölte a barátainkkal, hogy nem érdekli a do‐
log, akkor sietve odébbálltak a következő balekhoz.
Ha azonban az emberük habozott, már tudták, hogy megkopaszthat‐
ják az ürgét, és fokozták a nyomást.
– Gyerünk, haver, döntsd már el – mondta neki az egyik. – Még ma
el kell passzolnom az árut.
Eközben a sofőr is hátraordított:
– Gyerünk már!
Esetleg még fel is bőgette a motort, hogy meggyorsítsa a döntést.
Az áldozatnak ideje sem maradt a kérdezősködésre vagy hogy a do‐
bozt kinyissa és ellenőrizze a tartalmát.
– Mennyibe kerül? – kérdezte.
Ha a csalók ezt a két szót hallották, tudták jól, hogy horogra került a
halacska.
Először 100 dollárt kértek, de beérték bármennyivel, ami az áldozat
zsebében akadt. Ha 50 dollárt összekapart, már mondták is:
– Jó lesz, de csak azért, mert rohannunk kell.
Amikor a delikvens hazaért és kinyitotta a dobozt, nem talált benne
mást, mint újságpapírba csomagolt téglákat.
 A csalók csupán azért jártak sikerrel, mert mesteri módon tudták, ho‐
gyan kell a helyszínen rávenni áldozataikat a döntésre. A becsapott em‐
berek védtelenek voltak, amikor a furgon csikorogva megállt mellettük.
És amint a két gazfickó érzékelte, hogy az áldozat horogra akadhat,
máris fokozták a pszichikai nyomást. De bármelyikünk, aki tart attól,
hogy elszalasztja „élete üzletét”, könnyen ebbe a csapdába eshet, és tál‐
cán kínálja magát a csalóknak.

Soha ne válaszolj azonnal egyetlen ajánlatra sem …

sem panaszra, sem egy váratlan lehetőségre. Mindig
szakíts időt a dolgok átgondolására, és jobb holnap‐
ra halasztani azt, amit nem tudsz megtenni jól és
véglegesen, mint ha meggondolatlanul cselekednél.
[122]
TALLEYRAND

Az üzleti életben is számtalan csaló akad, aki megpróbál belehajszol‐

ni minket egy döntésbe. Helyesen járunk el, ha ilyenkor megálljt paran‐
csolunk az embereknek, akik nyomás alá próbálnak helyezni minket,
mert lehet, hogy csak át akarnak verni. Ha mégsem, akkor tiszteletben
tartják majd, hogy időre van szükségünk a dolog átgondolására.
 53. LECKE
MINDENT A FIÚKÉRT. ÁLLJUNK KI ALKALMAZOTTAINK
MELLETT!

A Bonanno család bérgyilkosa, Louie Tuzzio nyírta ki Gus Farace-t,

válaszként arra, hogy Farace felelőtlen módon megölte az amerikai Ká‐
bítószer-ellenes Ügynökség (DEA) egyik ügynökét, Everett Hatchert.
Amikor Tuzzio rajtaütött Farace-on, a férfi autójában valaki más is ült,
akit a lövések szintén eltaláltak. Az utas a Gambino család egyik kato‐
nájának a fia volt. Noha a srác később teljesen felépült, a katona mégis
engedélyt kért donjától, John Gottitól, hogy az utca szabályai szerint
rendezhesse az ügyet, azaz holtan akarta látni a bérgyilkost.
Bármiféle jelzőket is aggatott rá akkoriban a média Gottira, ő nem a
főnökök főnöke volt. Bár a saját családjában valóban ő volt a vezér, más
családok maffiózói felett nem volt hatalma. A Bonanno család ügyve‐
zető főnöke, Anthony Spero felelt Tuzzio tetteiért. Gotti mindössze
annyit tehetett, hogy megkeresi Sperót és megkéri: öljék meg Tuzziót a
hibájáért.
Spero nem tartozott felelősséggel Gottinak, és volt választása is. El‐
utasíthatta volna a kérést, vagy megöleti Tuzziót és ezzel a lekötelezett‐
jévé teszi Gottit. Noha Sperónak okozhatott álmatlan éjszakákat, hogy
engedélyezze-e az embere meggyilkolását vagy sem, végül úgy döntött,
hogy végezzenek vele.
John Gotti később pontosan olyan helyzetbe került, mint Spero, mi‐
vel a családjának egyik tagja bérgyilkost küldött a Lucchese család al‐
vezérére, Anthony Cassóra, a Gázcsőre. Casso ugyan megsérült a me‐
rényletben, de túlélte a gyilkossági kísérletet.
Miután felépült, megkereste a férfit, aki rálőtt, és addig kínozta, amíg
az el nem árulta annak a nehézfiúnak a nevét, aki ráküldte.
Ez a maffiózó Angelo Ruggiero volt, Gotti közvetlen környezetének
egyik tagja. Casso elment Gottihoz és megkérte, hogy Ruggierót he‐
lyezzék örök nyugalomra. Akkoriban Gotti még csak frissen került ha‐
talomra és a helyzete is ingatag volt. Alig valamivel korábban kaparin‐
totta meg a Gambino család trónját és éppen azon volt, hogy szövetsé‐
get kössön a többi családdal. Röviden: Gottinak barátokra volt szüksé‐
ge, nem ellenségekre.
Szigorúan politikai szemszögből nézve Gottinak be kellett volna ál‐
doznia Ruggierót. Feltehetően még maga Machiavelli is ezt tanácsolta
volna neki. Gotti azonban elutasította a kérést, és ezzel szörnyű haragra
gerjesztette Cassót és az egész Lucchese családot.
Gotti mindenki másnál otthonosabban mozgott a politika világában,
de a saját embereit nem volt hajlandó kiárusítani.

A város rövid idő alatt vált ily gazdaggá, s ezt rész‐

ben tengeri kereskedelmének és szárazföldi jövedel‐
meinek, részben lakossága gyors növekedésének kö‐
szönhette, valamint annak az erkölcsi szilárdságnak,
amellyel szövetségi hűségét még léte kockáztatásá‐
[123]
val is megőrizte.
LIVIUSZ: RÓMA TÖRTÉNETE

[124]
Az Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchables) című filmben
van egy jelenet, amelyben a főhőst játszó Robert de Niro baseballütő‐
vel veri halálra két emberét. Az eset valóban megtörtént. Capone meg‐
ölte Anselmit és Scalisét, miután rájött, hogy összefogtak a meggyilko‐
lására.
Néhány évvel az ügy előtt Caponét megkérték, hogy a két fickót adja
át Hymie Weissnek, annak a gengszternek, akivel Capone akkoriban
háborúban állt. Weiss személyes vendettát folytatott Anselmi és Scalise
ellen, így megígérte, hogy véget vet a háborúnak Caponéval, amint a
két fickót átadja neki kivégzésre. Capone szerette volna, ha véget ér a
háborúskodás, és teljes erővel az üzletnek szentelheti magát.

A Cosa Nostra DNS-ében kódolva van, hogy min‐

den belső összecsapást kerülni kell, mert a rendőr‐
ség nyomban lehetőséget kapna, hogy vizsgálatot in‐
[125]
dítson és felvegye a harcot velük.
MAURO OBINU OLASZ CSENDŐR ŐRNAGY

Capone azonban visszautasította az ajánlatot: „Egy kóbor kutyával

sem tenném ezt meg!” – üzente állítólag minden habozás nélkül Weiss‐
[126]
nek.
Al Capone és John Gotti jelleme közel sem volt hibátlan, de az em‐
bereikkel szemben lojálisak voltak. Még Casso is, aki megpróbálta
megölni Gottit, elismerte, hogy „[Gotti] egyike volt azon kevés ember‐
[127]
nek, akinek a szava aranyat ért”.
Álljunk ki tehát mi is az embereink mellett!
 54. LECKE
NYUGODJ BÉKÉBEN, DE NEM MINDEGY, HOGY HOL.
MENJÜNK SZABADSÁGRA!

Az 1990-es években ismertem egy maffiózót, aki egy sor sikeres üz‐
letben vett részt. Munkamániásként képtelen volt arra, hogy akár egy
perc szünetet is tartson. Egyszer eltervezte, hogy két hétre elutazik Flo‐
ridába nyaralni. Két nap után felhívta az irodáját és közölte:
– A következő géppel utazom haza.
És mielőtt még a nap véget ért volna, ő már ismét a munkahelyén
volt.
Ez a fickó egyértelműen a munkájával kelt egybe, nem a feleségével,
emiatt aztán a házassága válással is végződött. Mivel a saját maga által
diktált irtózatos irammal képtelen volt lépést tartani, gyógyszereket
kezdett szedni, végül összeomlott, és mindent elveszített, amit addig
kemény munkával felépített.
Az emberi agy és a test olyan, akár egy versenyautó, de ha nem
megy be néha a bokszutcába feltankolni, akkor az észvesztő sebességet
sem lehet a végtelenségig fenntartani. Vékony határvonal húzódik a ke‐
mény és a túl sok munka között. Az okos gengszterek ezért lazítanak
időről időre.
A Genovese család fejének, Anthony Salernónak, azaz Kövér Tony‐
nak volt egy farmja a New York államban lévő Rhinebeckben. A Co‐
lombo család főnöke, Carmine Persico a birtokára vonult vissza pihen‐
ni a New York állambeli Saugertiesben, míg a Gambino család fejének,
John Gottinak Pennsylvaniában volt nyaralója.
Szinte vég nélkül sorolhatnám azokat a gengsztereket, akik az akci‐
óktól távol eső helyeken töltődtek fel, de nem minden esetben kell
ilyen messzire utazni. A Bonanno család maffiózója, Anthony Spero
brooklyni otthonában, a tetőn nevelt galambokat, akárcsak Dominick
Napolitano és még pár jó nevű gengszter.
Egy-egy nagy fogás után én például Poconos felé vettem az irányt,
vagy egy hosszú tengerparti sétára indultam Long Islanden. Néhány
nap csend, nyugalom – és felfrissülve tértem vissza az utcákra, készen
a következő nagy üzletre.
Egy kis pihenés távol a város zajától tökéletes ellenszere a stressz‐
nek, és milliószor jobb, mint a kábítószer vagy, ami még ennél is
rosszabb, egy pszichiáter, akik között amúgy is szép számmal találunk
bolondokat. Míg az ember egy kis nyaralóban hever, az elméjét is meg‐
tisztíthatja. Ha a gondolataink visszatérnek az irodába, akkor vonjuk
befolyásunk alá, ne azok irányítsanak minket!
A Tízparancsolat is kimondja, hogy tartsunk egy pihenőnapot.
A maffiózók többnyire majd mindegyik parancsolatot megszegik, de
egy kis saját bejáratú szombatot azért tartanak időről időre, hogy új em‐
berként térhessenek vissza az utcákra.
 55. LECKE
NE TÉPELŐDJÜNK! A ROSSZ DÖNTÉS IS JOBB, MINT A
SEMMILYEN

1984. április 16-án a New Jersey állambeli Garfield zsarui kivonul‐

tak egy raktárból érkező hívásra. A helyszínen két 200 literes hordót ta‐
láltak, emberi maradványokkal megtöltve. Az egyikben egy férfi fejére
és megcsonkolt törzsére bukkantak, a másikban voltak a lábai. Az igaz‐
ságügyi szakértőknek három hónapba telt, míg a szörnyű maradvá‐
nyokból azonosították a férfit: Cesare Bonventrét.
Bonventre 33 éves maffiózó volt, aki a Bonanno családban szolgált,
amikor meggyilkolták. A családban akkoriban hatalmi harc dúlt, és
Bonventre képtelen volt eldönteni, hogy kinek esküdjön hűséget. Az
őrlődés azonban őt is darabokra szedte.
A döntésképtelenségnél még a rossz döntés is jobb. A hibát helyre
lehet hozni, és ilyenkor adhatnak az embernek egy második esélyt a
próbálkozásra, de ha nincs döntés, azzal sehová sem jut az ember.
A diktátor Benito Mussolini úgy uralkodott Olaszországban, akár
egy maffiavezér. Olyannyira igaz volt ez, hogy még háborút is hirdetett
a valódi maffiafőnökök ellen, mivel úgy vélte, hogy veszélyt jelenthet‐
nek a hatalmára.
1922-ben Mussolini a határozott döntéshozatalban megmutatkozó te‐
hetségét kihasználva csapatával Rómába menetelt, és magához ragadta
a hatalmat az impotens király és a szervezetlen politikushorda kezéből.
1939-ben azonban, a II. világháború kezdetén Mussolini végzetes hibát
követett el, amikor a szövetségesek helyett a náci Németország mellett
szállt hadba.
Hat évvel később, amikor Olaszország már romokban hevert, Musso‐
lini fia, Vittorio megkérdezte, hogyan tudta annyira elbaszni a dolgot,
hogy Olaszország sorsát a nácikhoz kötötte.
Mussolini nem sokat kertelt, közölte Vittorióval, hogy egyszerűen
rossz lóra tett. A döntésnél ugyan számtalan bonyolult tényezőt figye‐
lembe vett, de logikus észjárású emberként tudta, hogy mindent össze‐
véve a dolog lényege mégiscsak ez volt.
Bármennyire is rosszak voltak Mussolini döntései, azok segítségével
emelkedett a hatalom csúcsára. Nem úgy, mint Bonventre, akinek a
karrierje, akárcsak a teste, derékba tört.
 56. LECKE
NEW ORLEANST SEM EGY NAP ALATT ÉPÍTETTÉK. EGY‐
SZERRE MINDIG CSAK EGYET LÉPJÜNK!

Évtizedeken át Carlos Marcello volt a louisianai maffia feje.

Marcellóról már fiatal korában tudni lehetett, hogy képes előre gon‐
dolkodni, és egyszerre mindig csak egyet lép előre. Kamaszként a ké‐
sőbbi don olyan szegény volt, hogy még egy pisztolyt sem tudott sze‐
rezni magának. Akkor állt elő azzal az ötlettel, hogy kölcsönkér egyet
egy fűszeres kirablásához. A zsákmányt arra használta, hogy újabb két
fegyvert vásároljon. A három pisztollyal felszerelkezve Marcello és fi‐
atalokból toborzott bandája már elegendő tűzerővel rendelkezett ahhoz,
hogy egy bankrablást is végrehajtson, és lelépjenek a szajréval.
Kétségtelen, hogy itt nem a Rózsaszín Párduc gyémánt elrablásához
fogható akcióról beszélünk, de Marcello már korán bizonyította, hogy
képes egyszerre több lépéssel előre is tervezni.
Marcello a fűszerbolt kirablásától jutott el addig, hogy egy alagsori
éjszakai bár tulajdonosa lett, majd egy kaszinót irányított, végül pedig a
területi alvilágot. Ugyanazt a metodikát használva, mint egy törvény‐
tisztelő üzletember – szerezz tőkét, fektesd be bölcsen, költsd a pénzt,
hogy még több pénzt keress –, vásárolt sorra vendéglőket, motelokat,
kikötőket, bankokat és bárokat, benzinkutakat, taxivállalatokat és rák‐
halász-hajóflottát.
Néhány cégét valóban maffiapénzekből indította be, de ez semmit
sem von le abból az érdeméből, hogy vállalkozásait ő tette sikeressé.
Ha egy ember becstelen úton szerzett pénzt fektet be, míg a másik a
családi vagyonból, a harmadik pedig alacsony kamatozású bankköl‐
csönből vagy mások tőkéjéből indít vállalkozást, akkor mindhárman
egyenlő eséllyel indulnak, a különbség csupán annyi, hogy a maffiózó
a pénz megszerzése közben még egy halom értékes tapasztalatra is
szert tesz. Egy bank vagy egy gazdag hitelező azonban a pénzen kívül
semmilyen értékes dologgal nem szolgál.
Marcello a törvényes üzleteinek egy részét még Louisianában indí‐
totta útnak évtizedekkel ezelőtt, és ezek a mai napig működnek. Akár‐
csak a tehetséges sakkozó, ő is jó pár lépéssel előrébb járt fejben, de
egyszerre mindig csak egyet lépett. Csakis így érhette el, hogy az élet
sakkjátszmájában parasztként indult, de királyként távozott a tábláról.
 Ha valaki azt tervezi, hogy birodalmat épít, akkor Marcellóhoz ha‐
sonlóan legyen tisztában azzal, hogy a legnagyobb eredmények a szám‐
talan, rövid távú, kisebb eredmények összegei, amelyeket úgy érhet el,
hogy soha egy pillanatra sem téveszti szem elől a végső nagy célt.
 57. LECKE
BUGSY ÉS BACCHUS. MIT TANULHATUNK A TÖRTÉNE‐
LEMBŐL?

A floridai főnök, Santo Trafficante szinte falta a történelmi tárgyú

könyveket és életrajzokat. Carlo Gambino Machiavellit idézte, Joe
Bonanno pedig elolvasta a klasszikus műveket Homérosztól Dantéig. A
szervezett bűnözés e három titánja a hétköznapi problémák megoldásá‐
nál is igénybe vette könyvből szerzett bölcsességét, sőt ezt a beosztott‐
jaikkal is megosztotta. Aki csak egy kicsit is ismeri az életüket, készsé‐
gesen elismeri, hogy az olvasottságuk minden kétséget kizáróan össze‐
függött a sikereikkel.

Mr. és Mrs. Santo Trafficante állandóan otthon vol‐

tak és … álló nap mást se csináltak, csak olvastak.
[128]
TRAFFICANTE CSELÉDJÉNEK VÁLASZA
AZ FBI KIHALLGATÁSÁN

A két zsidó gengszter, Bugsy Siegel és Meyer Lansky együtt nőtt fel
New York utcáin. Kamaszként ugyanazok voltak a céljaik, ugyanazt az
utat választották, egyaránt hideg és számító fejjel gondolkodtak. Fel‐
nőttként is hasonló pályát futottak be az üzleti életben, ugyanakkor a
hobbijuk különbözött.
Lansky falta az olvasnivalókat, és hűséges könyvklubtag maradt éle‐
te végéig. Általában korán ágyba bújt valamilyen jó könyvvel.

[129]
Égtem a vágytól, hogy tanulhassak.
MEYER LANSKY

Siegelnek ezzel szemben nem nagyon volt ideje a könyvekre. Ő a

gyors pénzt és a gyors autókat kedvelte, és olyan gondatlanul vezetett,
ahogyan az üzleti ügyeit intézte. Élete legnagyobb dobása az volt, hogy
a Mojave-sivatagban lévő kisvárost az élvhajhászok játszóterévé tette.
A befektetők pénzét használva felépítette az általa megálmodott hotelt
és kaszinót, a Las Vegas-i Flamingót.
Amikor Siegel szállodája nem készült el időben, és az építkezés költ‐
ségei is meghaladták a tervezettet, a maffia befektetői arra a következ‐
tetésre jutottak, hogy Siegel lenyúlta a lét. Ráadásul Siegel azért is ne‐
vetségessé vált a szemükben, mert szerelmes lett egy volt prostituáltba,
Virginia Hillbe. A maffia azt gondolta, hogy Hill manipulálja Siegelt,
és a befektetéseikből magának csippent le egy csinosabb kis vagyont.
Ha Siegel tanulmányozta volna a történelmet, ahogyan Lansky tette,
akkor ismerte volna a híres athéni államférfi és várostervező Periklész
történetét, akinek szintén megvolt a maga nagyszabású építkezési pro‐
jektje, a Parthenon.
Periklész szintén a befektetők által kiköhögött suskát használta a
Parthenon felhúzására, és amikor az építkezés költségvetése átlépte az
előre megszabott határt, az ő befektetői is arra a következtetésre jutot‐
tak, hogy meglovasította a pénzt. Ráadásul gúnyt is űztek belőle, mert
egy volt prostituáltba, Aszpáziába lett szerelmes. Aszpázia, akárcsak
Hill, arra használta Periklész befolyását és kapcsolatait, hogy egy ki‐
sebb vagyont gyűjtsön össze.

Aszpázia … milyen ügyeskedéssel és befolyással

kerítette hatalmába ez az asszony kora vezető állam‐
[130]
férfijait.
PLUTARKHOSZ: PERIKLÉSZ

Virginia Hill ezen a téren szintén sikeresnek volt mondható, hiszen a

maffia legfontosabb fejeseinek is sikerült örömet szereznie, így Frank
Costellónak, Frank Nittinek, Joe Adonisnak, Tony Accardónak és Mur‐
ray Humphreysnak.

Milyen bölcs is a történelem: Periklész és Siegel. A körülmények

azonosak, mégis 2000 év választja el őket egymástól.
Ha Siegel elolvasta volna a történelemkönyveket, ahogyan azt Lans‐
ky, Gambino, Bonanno és Trafficante tette, akkor talán elkerülte volna
azokat a csapdákat, amelyekbe Periklész is esett, és talán természetes
halált hal, ahogyan a fent említett maffiózókkal történt. Siegelt ehelyett
a feldühödött befektetők tették a sírba.
 Siegel éppen a kanapén nyújtózott Hill házában aznap, amikor a go‐
lyók átlyuggatták. A lövedék kitépte a fejéből a jobb szemgolyóját és
négy méterrel odébbrepítette. Az elbeszélések szerint a Siegelnek szánt
egyik golyó „összetörte azt az apró márvány Bacchus-szobrocskát,
[131]
amely Virginia Hill zongorájának tetején állt”.
Bacchust, a bor és a részegség ókori istenét általában az éjszakai
élettel kapcsolatban emlegetik. A szobrával pontosan akkor végzett a
golyó, amikor Siegellel is. Az ókoriak ebből a furcsa egybeesésből tö‐
kéletes történetet kanyarítottak volna egy újabb tanmeséhez.
Noha Siegel megúszhatta volna, holtában azért még lerótta tiszteletét
Periklész előtt. Ma Las Vegasban, az éjszakai élet Mekkájában találha‐
tó a Parthenon Konferencia-központ (Parthenon Convention Center).
Az ugyanazon hibákat elkövető két férfiú öröksége így ér össze a
Mojave-sivatagban.
 58. LECKE
IDEJE INDULNI! HOGYAN LÉPJÜNK KI A CÉGTŐL?

Amikor úgy döntöttem, hogy kilépek a szervezetből, felkerestem az

összes főnököt, aki akkoriban együtt ült velem a börtönben, és elmond‐
tam nekik, hogy új életet akarok kezdeni. Ügyeltem arra, hogy a maf‐
fia-életformára egy rossz szót se szóljak, csupán az igazságot közöltem
velük: a dolog már nem nekem való. A nyilvánvaló morális okoktól
függetlenül, amelyek miatt valaki felhagy a bűnözéssel, azt is jónak lát‐
tam kifejteni, hogy – tekintettel a besúgókra is, akik a börtönbe juttat‐
tak minket – a maffia már nem kínált elég lehetőséget az előrehaladás‐
ra.
Minden egyes főnök, akivel beszéltem, pontosan tudta, hogy én nem
adtam ki soha senkit, nincsenek adósságaim és mindvégig őriztem a
szervezet sérthetetlenségét. Sok szerencsét kívántak. Néhány közülük
még ezek után is kikérte a tanácsaimat a halaszthatatlan vagy szövevé‐
nyes családi ügyekben. Ilyenkor elmondtam a véleményem, de ügyel‐
tem arra, hogy ne keveredjek bele semmilyen új konspirációba.
Ma is összefutok időnként pár maffiózóval a régi időkből; barátságo‐
san viselkedem és igyekszem, hogy semmiféle ellenségesség vagy ke‐
serű szájíz ne maradjon a találkozó után. Bárkinél eljöhet az idő, ami‐
kor hasonló helyzettel kell szembenéznie.
Bizonyára olvasóim között is vannak olyanok, akik emberek egy-egy
csoportját vezetik. Elég tudást és tapasztalatot halmoztak fel ahhoz,
hogy elvezessenek egy céget, de az is meglehet, hogy saját vállalkozá‐
suk van, cégvezetők, de mégsem húznak belőle hasznot. Ilyen helyzet‐
ben maradnak ott, ahol vannak, mert elégedettek azzal, amit elértek,
vagy úgy döntenek, hogy ideje továbbállni?
Első lépésként fel kell mérni, hogy a cégen belül milyen lehetőségek
vannak az előrelépésre. Ha a kilátások nem túl biztatók, és a továbbál‐
lás mellett döntünk, akkor körültekintően csináljuk. Ne tegyünk senkit
az ellenségünké!
Ha az eddigi tanácsaimat követték, akkor több pénzt hoztak a szerve‐
zetnek, mint amennyibe kerültek, nem árultak el és nem szégyenítettek
meg nyilvánosan senkit, és a beosztottaikat csakis négyszemközt fedd‐
ték meg. Határozottak voltak, de mégis elnézőek, adtak az embereknek
esélyt a tévedésre és emberi mivoltuk megmutatására is. Ha volt tartá‐
suk, akkor nem lesz probléma abból sem, ha odébbállnak.
 A kollégáik szomorúak lesznek, hogy távoznak, de tiszteletben tart‐
ják majd a döntésüket és minden jót kívánnak. Néhányan az alkalma‐
zottaik közül követik önöket, bárhová is mennek, a régi főnökeik pedig
továbbra is felkeresik majd tanácsért, éppen úgy, ahogy az enyémek
tették.
Akár a saját cégük donja lesznek, akár a mostani élére állnak, alkal‐
mazzák, amit tőlem tanultak, és jól elboldogulnak majd.
Bárhogy is döntenek, sok szerencsét!
 III. RÉSZ
FELSŐ VEZETŐKNEK A DONOKRÓL
EGY DONNAK BIZONYOS TULAJDONSÁGOK
RITKA KOMBINÁCIÓJÁRA VAN SZÜKSÉGE.
AKÁRCSAK EGY NAGYVÁLLALAT VEZÉR‐
IGAZGATÓJÁNAK VAGY EGY HADSEREG
TÁBORNOKÁNAK, NEKI IS BÁTORNAK, AG‐
RESSZÍVNEK, ENERGIKUSNAK, RAVASZ‐
NAK, INTELLIGENSNEK KELL LENNIE, ÉS
PERSZE KÉPESNEK ARRA, HOGY EMBEREI‐
BŐL A FELTÉTLEN LOJALITÁST VÁLTSA KI.
A DON EGY SZEMÉLYBEN EGYESÍTI AZ AD‐
MINISZTRÁTOR, A BÍRÓ, A POLITIKUS, A
DIPLOMATA, A TÁBORNOK ÉS AZ ÜZLETEM‐
[132]
BER TULAJDONSÁGAIT.
JOHN H. DAVIS: MAFIA DYNASTY
(MAFFIADINASZTIA)
 59. LECKE
TUDJUK, MIKOR MARADJUNK A HÁTTÉRBEN! TARTSUK
KORDÁBAN AMBÍCIÓINKAT!

Sokak szerint Carlo Gambino volt a valaha élt legsikeresebb maffia‐

főnök. 1957-ben vette át Albert „The Mad Hatter” Anastasiától, az
Őrült Kalapostól annak a kegyetlen családnak a vezetését, amelyet ak‐
koriban Murder Inc. (Gyilkosság Rt.) gúnynéven emlegettek, és még
életében a leggazdagabb szervezetté formálta – az ő idejében kapta új
elnevezését: Money Inc. (Pénz Rt.).
Gambino egy sor új csalási formát vezetett be. Irányítása alá vonta a
dokkokat, a kikötői rakodómunkások szakszervezetét, ő szállította a
felhőkarcolók építéséhez az építőanyagot, a baromfiárut a vendéglők‐
nek és szupermarketeknek. Az újfaja üzleteknek köszönhetően pedig a
család minden tagjának zsebét alaposan kibélelte.
Akárcsak az óvilág királyi családjaiban, Gambino is úgy rendezte el
fia házasságát, hogy az egy másik maffiafőnök lányát vegye el, és az
így létrejött szövetség tette lehetővé számára, hogy belépjen a New
York-i ruha- és divatipar színterére, befolyást szerezzen a különféle
szakszervezetekben és a fuvarozási ágazatban. Gambino egy több mint
ezer főből álló sereget szervezett, és a családi hálózatot az egész or‐
szágra kiterjesztette.
Ezek a forradalmi újítások azt sugallják, hogy Gambino határtalan
ambíciókkal rendelkező férfi volt. De ha gondosan tanulmányozzuk az
életrajzát, akkor rájövünk, hogy ez a férfiú képes volt a körülmények‐
hez igazítani a törekvéseit. (Márpedig ez nem olyan könnyű feladat.
Kérdezzék csak meg Ken Layt és Jeff Skillinget, az Enron cég megte‐
remtőit és sírásóit arról, hogy mennyire „könnyű” az embernek kordá‐
ban tartani az ambícióit.)

Az ember ereje nem a túlzásban van, hanem éppen a

[133]
túlzás elkerülésében.
RALPH WALDO EMERSON

Az életen át tartó fejlődés után Gambino is észrevette, hogy az idők

megváltoztak. Az újonnan színre lépő nehézfiúk már nem tisztelték a
szabályokat, és a kábítószer-árusítással széthúzást szítottak a családok‐
ban. Sok volt közöttük a kérkedő, hangos fajta, akik nem adták meg
másoknak a kötelező tiszteletet. Gambino belefáradt a terjeszkedésbe,
és a jövendő maffiavezéreket arra figyelmeztette, hogy tanúsítsanak
több mértékletességet. Karrierje végén „lezárta a könyvelést” (azaz új
tagokat már nem fogadott be), majd visszavonult Long Island-i házába,
ahol békésen hunyt el 74 éves korában, miközben a Yankees egyik
baseballmeccsét nézte a tévében.

[Don Angelo] Bruno megragadta ugyan a hatalmat,

de felismerte azt is, hogy a hatalom felelősséggel jár
… és saját határaival is tisztában volt. Tudta, mikor
kell az érdekeit előtérbe helyezni és mikor kell
[134]
visszahúzódni.
GEORGE ANASTASIA: BLOOD AND HONOR
(VÉR ÉS BECSÜLET)

Alig tíz évvel Gambino halála után bekövetkezett az a rémálom,

amelytől a családja jövőjét féltette. Egy feltűnési viszketegségben szen‐
vedő, kötekedő és kábítószerekkel üzletelő don került a család élére:
John Gotti, aki szinte mindenben az ellentéte volt. Gottinak sok tekin‐
tetben éppen olyan jól vágott az esze, mint Gambinónak, de kettejüket
egészen más fából faragták. Vajon Gambino hogyan látta ennyire tisz‐
tán a jövőt? Úgy, hogy visszanézett a múltba.
Gambino tanulmányozta az olasz történelmet. Gyakran idézte Ma‐
chiavellit, és a vezetési technikáit a jobb képességű római császároktól
próbálta ellesni.

Készségesen elismerem, hogy a világ legnagyobb

gazembere Napóleon volt, de néhány dologban még
én is tudtam volna tanácsot adni neki… 19-re is la‐
pot hívott… és éppen olyan volt, mint mi mind‐
annyian. Nem tudta, mikor kell odébbállni, ezért
[135]
kellett mindig visszatérni a csaláshoz.
AL CAPONE MEGJEGYZÉSEI, MIUTÁN ELOLVASTA
EMIL LUDWIG NAPÓLEON CÍMŰ MŰVÉT
 Valamennyi római császár közül talán Augustus mondható a legsike‐
resebbnek. Augustus a brutálisan meggyilkolt Julius Caesart követte a
trónon – pontosan úgy, ahogyan Gambino lépett Albert Anastasia he‐
lyére, miután a dont meggyilkolták.
A nagy ambícióktól fűtött Augustus mindent a terjeszkedésnek ren‐
delt alá. Úthálózatot épített, amelyek nyomán birodalmának határai ki‐
tágultak, ő állította fel a rendőrséget, a tűzoltóságot és egy futárszolgá‐
latot is. Gazdasági és politikai célkitűzései érdekében kötött házassági
szövetségeket, akárcsak Gambino. Élete vége felé Augustus is felismer‐
te, hogy új idők járnak, és neki is elege lett a terjeszkedésből. Ő is óvta
a jövendő római császárokat a szertelenségtől, és ő is békében halt meg
76 éves korában.
Mind Augustus, mind Gambino tudta, hogyan csendesítse le ambíci‐
óit.
Egy birodalom, egy maffiacsalád vagy egy vállalkozás irányítása né‐
mileg hasonlít az autóvezetéshez. Pontosan tudni kell, hogy mikor lép‐
jünk a gázra és mikor a fékre.

Uram, ha van egy dolog, amit a sikeres férfinak

mindenekelőtt tudnia kell, az az, hogy mikor fejezze
[136]
be.
KOÉNOSZ NAGY SÁNDORNAK
 60. LECKE
BARÁT VAGY ELLENSÉG? AZ ÜZLETBEN NINCS BARÁT‐
SÁG

A legnehezebb dolgok közé tartozik, amikor egy barátnak kell nemet

mondanunk – de a maffiában szinte mindig az ember legjobb barátja
az, aki végez vele. Néha csak abban segédkezik, hogy tőrbe csaljon.
Máskor a ravaszt is ő húzza meg.

Vito [Genovese] elmondta nekem, hogy amikor [Ga‐

etano] Reina meglátta őt, mosolyogni kezdett és in‐
tett a kezével. Vito pontosan akkor lőtte szét a fejét
[137]
egy puskával.
„LUCKY” LUCIANO

Vannak olyan esetek is, amikor a barát nem akar ártani nekünk, de az
önzése, butasága vagy éppen a hanyagsága lesz a vesztünk. Egy koráb‐
bi fejezetben már meséltem a nehézfiú John Petrucelliről, akit nem
azért gyilkoltak meg, mert bújtatta barátját, Gus Farace-t, hanem azért,
mert nem volt hajlandó végezni Farace-szal, amikor a főnöke rájött a
dologra. Farace tudta, hogy megszegte a maffia szabályait, így azt is,
hogy veszélybe sodorja Petrucellit, amikor a segítségét kéri. Bárhogy is
nézzük a dolgot, Petrucelli az életét áldozta Farace-ért, miközben a má‐
sik nyilvánvalóan nem törődött vele egy fikarcnyit sem.
A sitten ismertem egy bostoni maffiózót, aki többszörös gyilkossá‐
gért töltötte az életfogytiglanját. Volt néhány „barátja” az utcán, akik
kitartottak mellette. Egyik nap a telefonkészülékre várakozva éppen ez
a fickó állt előttem, és meglehetősen nyíltan fecsegett a vonal másik
végén lévőkkel. Az uzsorakölcsönök behajtásáról beszélt, és szóba ho‐
zott még pár bűncselekményt, amelyeket a sittről irányított.
Amikor letette a kagylót, egy jerseyi nehézfiú, aki szintén fültanúja
volt a beszélgetésnek, odafordult hozzá és azt mondta:
– Figyelj arra, hogy mit beszélsz! Ezeket a telefonokat lehallgatják.
– Ki nem szarja le? – mondta a bostoni maffiózó. – Életfogytiglant
kaptam.
– De a barátod nem – válaszolta a fickó, aki nehézfiú volt ugyan, de
nem nehéz gondolkodású.
 A bostoni maffiózó egy pillanatig olyan bambán nézett, mint az autó
fényszórója elé ugró szarvas. Kiderült róla, hogy milyen is valójában:
olyan alak, aki nem sokat törődik a „barátaival”.

A Jóisten szabadítson meg a barátaimtól. Az ellen‐

[138]
ségeimmel elbánok magam is.
GEORGE S. PATTON TÁBORNOK

Hányszor fordult már elő az életünkben, hogy egy barátunk megkért

minket valamire, amihez nem igazán fűlött a fogunk, mégis úgy érez‐
tük, hogy nem mondhatunk nemet? Általában az ilyen „barátok” azok,
akik az ember vesztét okozzák.
Szó sincs arról, hogy ne álljunk ki a barátaink mellett, ha szükségük
van ránk; az élet erről szól, de egy igaz barát soha nem fog szándéko‐
san bajba keverni minket. Ha mégis megtörténik, akkor ideje elgondol‐
kozni azon a kötődésen.
Van, hogy nemet kell mondani. Az üzletben nincs barátság.
 61. LECKE
A MAFFIA VAJMI KEVESET KÖLT ADMINISZTRÁCIÓRA.
[139]
HOGYAN CSÖKKENTSÜK KIADÁSAINKAT?

Egyszer alaposan megszorongattam egy Larry nevű fickó tökeit, aki

egy jól menő autóalkatrész-nagykereskedés tulajdonosa volt. Larry ren‐
geteg pénzt keresett a bolton, ezért úgy gondoltam, hogy abból nekem
is csurran-cseppen valami. Aztán egyik nap elmaradtak a pénzes boríté‐
kok. Larry azt állította, hogy a bolt már nem termel hasznot.
Éppen az irodájában voltam, amikor elkezdett sírni nekem. A lábán
kígyóbőr cipő díszelgett, azt pedig egy Nem Tudom Hányadik Lajos
korabeli íróasztalra dobta fel. A csuklóján 30 ezer dolláros Bulgari óra,
az iroda 50 dolláros szivar szagától bűzlött, a falon hatalmas tévé ló‐
gott, kint a pultoknál meg vagy 50 ember dolgozott.
– Hülyeség – mondtam neki. – A kibaszott pénzem akarom!
– Megmutatom a könyvelést – válaszolta, és benyúlt az íróasztal
egyik fiókjába.
– Most sietek – hárítottam el az ajánlatot. – Holnapra készítsd ki,
visszajövök és átnézem.
Valójában nem volt semmi dolgom, de az igazsághoz tartozik, hogy
annyit értettem a számokhoz, mint majom az ábécéhez.
Másnap aztán már egy könyvelő társaságában kerestem fel, mert azt
gondoltam, hogy Larry meghamisítja a könyvelését, és az emberem ezt
bizonyítani tudja. Otthagytam Larry irodájában, és mondtam neki,
hogy hívjon, ha végzett.
Annyira biztosra vettem, hogy át akart verni a palánkon, hogy aznap
estére kerítettem magamnak egy óra szabad időt, amit kizárólag Larry
seggének szétrúgására szántam.
A könyvelőm pár óra múlva felhívott és közölte, hogy Larryvel min‐
den rendben van.
– Hát az meg hogy lehet? – kérdeztem csodálkozva.
– Mert játssza a nagymenőt. 1000 négyzetméteres raktára van, pedig
a fele elég lenne. 10 jó kereskedő kezelni tudná a rendeléseit: neki 50
van. A cége 4 puccos autót lízingel, az egyik éppen a tiéd.
Elhallgattam. Noha szerettem volna helyre rakni Larry cégét, a ko‐
csimat nem akartam feladni.
– Louie, ez a pasas két kézzel szórja a pénzt. Egy kétautós garázsból
is irányíthatná a céget, a kiadásait pedig simán megfelezhetné.
 – Egyéb? – kérdeztem.
– Ja, igen, az alkalmazottai lopják a vécépapírt.
Kifizettem a könyvelőt, és három hónapot adtam Larrynek, hogy
rendbe rakja a nagykereskedését. Megtette, és a pénzem ismét elkezdett
befolyni.
Érdemes átnézni a kiadásainkat. Minden egyes fillér, amit a költsége‐
inkből megtakarítunk, az a pénztárcánkat fogja gyarapítani.
Mellesleg, ahogyan már említettem, a lízingelt kocsimat nem voltam
hajlandó feladni. Nem sokra rá igen súlyos autóbalesetet szenvedtem.
Ez ráébresztett még egy tanulságra: az ember végül megkapja, amit
megérdemel, ráadásul a sors még ki is röhögi.
 62. LECKE
A KLUBOK AJTAJAI ACÉLBÓL VANNAK, MÉGIS MINDIG
NYITVA ÁLLNAK. A NYITOTT AJTÓK POLITIKÁJA

Ha valaki látott már valaha egy olasz-amerikai focibárt, ahol vagy

egy tucat digó lézeng az ajtó előtt, akkor tudja, hogy ilyenkor vagy a
csapat rendez öregfiúk-találkozót, vagy a maffia egyik társasági klubjá‐
ba szaladt bele.
Minden maffiózónak megvan az első számú törzshelye, ahol az ud‐
vartartását maga köré gyűjti. Néha a főnök személyesen fogadja az aj‐
tóban az embereket, máskor körbesétálja a háztömböt a társaival egye‐
temben. Általában azonban egy belső teremben kártyázik.
Noha a legtöbb ilyen klubnak tömör acélajtaja van, s csupán egy
kémlelőnyílás látszik rajta, ezek a helyek a szervezet tagjai számára
mindig nyitva állnak. Itt az „alkalmazottak” felkereshetik a főnököt,
hogy az üzletről tárgyaljanak.

Az év minden napján és
minden estéjén űzi ezt a po‐
litikát, és a főhadiszállása
fölé ezt a feliratot vésték:
[140]
„Sosincs zárva”.
WILLIAM L. RIORDAN: PLUNKITT OF TAMMANY HALL
(PLUNKITT SZENÁTOR)

Ha a főnök soha nincs senkinek házon kívül, akkor joggal kérdezhet‐

jük, hogyan tud bármit is elintézni?
Elsőként el kell mondani, hogy a főnök kirostálja azokat az embere‐
ket, akik csak az idejét vesztegetik. Azok a maffiózók, akik azért kere‐
sik, hogy minden pitiáner problémával nyaggassák, idővel elvesztik azt
a privilégiumukat, hogy a kéréseikkel bármikor hozzá fordulhassanak.
Őket a focibár előtt álldogáló, nem különösebben atletikus fickók szű‐
rik ki; esetünkben a titkárnőre hárul ez a feladat. De leszámítva a kelle‐
metlen alakok listáján szereplőket, mindenkit engedjünk be az irodánk‐
ba!
Az a főnök, aki becsukja alkalmazottai előtt az ajtaját, a saját kezét
köti meg. Amikor valaki ellenőrzi, hogy milyen információ juthat el
hozzánk, akkor az az ember minket is megfigyel. Ha például csupán
három embert vagyunk hajlandók beengedni magunkhoz, akkor végső
soron annak a háromnak a gyámsága alá helyezzük magunkat – márpe‐
dig ezt semmiképpen ne tegyük!
A nyitott ajtók politikája nyomán az irodáról is tiszta képet kapunk
majd. Minden apró fing hangja eljut majd a fülünkhöz, márpedig ez a
legjobb módja annak, hogy az alkalmazottainkat mindig a kezünkben
tartsuk.
 63. LECKE
MOST NE ZAVARJ! NE BÁNJUK, HA FÉLBESZAKÍTANAK!

Amint az ajtónk megnyílik mások előtt, számtalan alkalommal fog‐

nak megzavarni minket. Ahogy azt már az előző fejezetben elmond‐
tam, nekünk kell kirostálni az időpazarló alakokat, de őket leszámítva
mindenki mást fogadjunk tárt karokkal. Ezt egy sötét helyen tanultam
meg, és ez nem volt haszontalan a következőkre nézve sem.
A börtönben szó szerint emberek százainak adtam tanácsot, akik az
elképzelhető összes problémájukkal hozzám fordultak: Mit mondjak a
feleségemnek? Hogyan bánjak a fiammal? Megöljem-e az ügyvéde‐
met?
Egy idő után az agyamra ment, ha megzavartak.
Bizonyos börtönökben a cellákat nehéz acélajtókkal szerelték fel,
rajtuk egy háromszög alakú, törhetetlen üveggel ellátott ablak. Amikor
az elítélteknek magányra van szükségük, egy darab kartonpapírt dug‐
nak az ablak keretébe. Ez a bevett gyakorlat megakadályozza a többi
fegyencet, hogy benézzen, ha a másik éppen a budin ül vagy kiveri ma‐
gának. Amikor az ember végez, egyszerűen leveszi a kartonlapot.
Velem egyre gyakrabban fordult elő, hogy felraktam a papírt, aztán
egész napra ott hagytam: ne zavarjanak! Végre egyedül lehettem a gon‐
dolataimmal, és voltak olyan hosszabb időszakok, amikor senki nem
piszkált, nyugodtan olvashattam és írhattam.
Egyik nap egy izraeli gengszter lépett oda hozzám a börtönszint‐
emen, amikor éppen a cellámba tértem vissza a kajáldából. Mielőtt még
visszarakhattam volna a kartonlapot, azt mondta:
– Nem lenne szabad kizárnod az embereket. Rengeteg fickónak segí‐
tettél idebent.
– Néha az idegeimre mennek – válaszoltam.
– És mi van, ha valamelyikük az öngyilkosságon gondolkodik és ve‐
led szeretne beszélni?
Ismertem olyanokat, akik a börtönben vetettek véget az életüknek,
ezért elgondolkodtam. Másnap tárva-nyitva hagytam az ajtómat, és
nemcsak hogy meghallgattam az embereket és tanácsokat adtam nekik,
de még profitáltam is az egészből rendesen.
Elmagyarázom, hogyan: ha éppen az írás közepén voltam, amikor
egy fegyenc bedugta az orrát a cellámba, akkor letettem a tollat és szó‐
ba elegyedtem vele. Amikor elment, visszatértem a papírlaphoz és azt
találtam, hogy az elmém megtelt friss ötletekkel. Ha éppen egy problé‐
mán rágódtam, amikor félbeszakítottak, miután beszéltem az illetővel,
már a megoldással az agyamban tértem vissza a kérdéshez. De mégis,
mi történt?
Az agyam, amely kapott egy lélegzetvételnyi lehetőséget, hogy sza‐
badon kóboroljon, miközben Bubbával, C-Trainnel, Texszel vagy tu‐
dom is én, kivel hetet-havat összehordtam, ezalatt tudattalanul is a
probléma megoldásán dolgozott. A rövid kikapcsolás hasonlatos ahhoz,
amikor alszunk egyet a problémára, és ébredéskor már tudjuk a választ.
Rájöttem, hogy ezek a megszakítások részei a mi tökéletes világunk‐
nak.
Még egy előnyöm származott abból, hogy tárt karokkal fogadtam
azokat, akik megzavartak: minél többször vethettem egy-egy pillantást
különféle személyiségekre, annál jobban megismertem az emberi ter‐
mészetet. És minél jobban ismerjük az emberi természetet, annál na‐
gyobb az esélyünk, hogy sikert aratunk.
Ami még ennél is fontosabb volt, hogy egy sor emberen segíthettem.
Éljünk a lehetőséggel!
 64. LECKE
AZ ÓVADÉK AZ ÉJJELISZEKRÉNY FIÓKJÁBAN VAN. IDŐ‐
BEN KÉSZÜLJÜNK FEL A VÁRATLANRA!

Mi a legrosszabb, ami megtörténhet? Mérgező vegyi anyag szivárog

valahol? Az embert szexuális zaklatásért beperlik? Az újságban valami
szaftos történet jelenik meg rólunk? E. coli baktérium kerül valahonnan
a kávéba? A maffiánál senki nem készül fel jobban a váratlan problé‐
mákra.
A legtöbb gengszterhez hasonlóan én is azt hittem, hogy soha nem
kerülök börtönbe. Azt gondoltam, hogy elég okos vagyok ahhoz, hogy
ne kapjanak el. És mint sokan, mindezek ellenére én is felkészültem –
biztos, ami biztos.
Gondoskodtam arról, hogy a körülöttem lévő emberek pontosan tud‐
ják, mi a dolguk, ha engem bekasztliznak.
Az unokatestvérem, Don feladata volt, hogy összekaparja az óvadé‐
kot és ügyvédet fogadjon. Franky Stitchesre várt, hogy begyűjtse az au‐
tóim forgalmi engedélyeit, amelyek mind különböző emberek nevére
szóltak, és eladja a kocsikat, mielőtt még elkobozzák őket. A New
York luxusnegyedében dolgozó Johnnyt bíztam meg azzal, hogy egy
széfben őrizze az ékszereimet. Benny vette át az uzsorakölcsönökről
vezetett füzetemet, és ő folytatta a behajtásukat, míg a bandám vezetése
Juneyra hárult, és ő szedte be az elrabolt szállítmányok után járó sápot
is. Ally „The Whispernek”, Suttogó Allynek kellett gondoskodnia a
családomról, és végül megkértem az egyik barátomat, aki nem volt túl
közel a tűzhöz, hogy a heti látogatásokon mindenről számoljon be. Így
tudtam ellenőrizni az akciókat és meghozni a szükséges döntéseket.
Ha valakinek szüksége van hasonló óvintézkedésekre, akkor feltehe‐
tően szintén nyakig ül a szarban. Együtt érzek vele. Mindenki másnak
pedig azt tanácsolom, hogy az én szélsőséges példámat tekintse afféle
útmutatónak, hogyan is készüljön fel az elképzelhető legrosszabb for‐
gatókönyvre.
A maffiózók vakmerő életet élnek. Mivel tisztában vannak azzal,
hogy a sors milyen szeszélyes, ezért a legtöbben felkészülnek a várat‐
lanra, és ezt még időben teszik.
 65. LECKE
NE MI HÚZZUK FEL A YANKEE STADIONT, CSAK AZ ÉPÍ‐
TŐANYAGOT SZÁLLÍTSUK! HOGYAN TALÁLJUNK ÚJ
PÉNZSZERZÉSI LEHETŐSÉGEKET?

Tegnap a maffiózók még csíkos öltönyt és puha karimájú keményka‐

lapot viseltek, ma már pólóban és Levi’sben feszítenek.
Ha megnézzük, hogy milyen üzleti elveket követett eredetileg Levi
Strauss, a Levi Strauss & Co. alapítója, egyrészt kijelenthetjük, hogy a
farmer remek viselet a modern nehézfiúk számára, másrészt tökéletes
metaforája a maffia által alkalmazott módszereknek. Strauss bevándor‐
lóként érkezett Amerikába nem sokkal az aranyláz előtt. 1848-ban ara‐
nyat találtak Kaliforniában, és a következő évben a világ összes álmo‐
dozója Nyugatra indult. Reményeik az eget ostromolták, miközben tö‐
vig elvásott a kezük ásás közben, hogy rátaláljanak arra az egyetlen ra‐
gyogó, a luxuséletet jelentő rögre. De aranyat csak kevesen találtak. A
legtöbben kiábrándultan hazatértek. Néhányan céltalanul bolyongtak
tovább, szerencsejátékban és kurvákban próbáltak új életcélt találni, ám
a végén ők maguk is éppen olyan kifosztva végezték, akár a föld, ame‐
lyet két kézzel túrtak.
Ezektől az álmodozóktól eltérően, Strauss felfedezte, hogy mi is az
igazi aranybánya. Kaliforniába minden egyes nap szekérderéknyi új
ember érkezett. Nekik alapvető dolgokra volt szükségük az élethez és a
munkához: élelemre, ruhára, ásóra, csákányra, edényekre, csizmára,
vödörre, fésűre és zsebkendőre. Strauss San Franciscóban nyitotta meg
első vegyeskereskedését – Gold Rush Centralnak (Aranyláz Központ)
elnevezett üzletet –, és itt mindent árult, ami egy munkásnak kellett,
többek között a saját termékét, a farmeranyagból készített nadrágokat.
Strausst soha nem szédítette meg a nemesfém ragyogása, az aranyláz
végül mégis neki hozta a legnagyobb hasznot. A cége gyártotta farmert
a mai napig hordják, többek között a gengszterek is.
Az okos maffiózók is a Strauss által kifejlesztett üzleti elveket köve‐
tik. Talán nem velük kötik meg a nagy szerződést a Yankee Stadion fel‐
húzására, de azt el tudják intézni, hogy az építkezéshez szükséges mil‐
liónyi apróságot ők szállítsák. A tehetségesebbje bármelyik nagy pro‐
jektről meg tudja állapítani, hogy mekkora a profittermelő képessége.
Nézzük csak meg a Yankee Stadiont! Mire egy ekkora létesítmény
elkészül, hatalmas mennyiségű törmeléket kell elszállítani az építési te‐
rületről, és ennek egy részét újrahasznosítják. A cementszállításról szó‐
ló szerződés értéke elérheti a 20 millió dollárt is. És akkor még nem is
beszéltünk a felhasznált acélról, dróthálóról, vezetékekről, a vízveze‐
ték-szerelésről és a burkolásról. És a több ezer munkás vajon mit fog
enni?
Gondoljunk egy pillanatra a stadionra, és képzeljük magunk elé,
hány lehetőség nyílik a profitszerzésre! A gyep. A homokdombok. A
műanyag ülések. Az elektromos eredményjelző tábla. A zászlórudak.
Ezek még csak az első tételek a hosszúra nyúló listán. Ráadásul az épít‐
kezés évekig eltarthat.

Az alvilág tevékenysége természeténél fogva sokol‐

dalú, állandóan reagál a piac változásaira, s kihasz‐
nálja a törvényes „felvilágban” kínálkozó pénzszer‐
[141]
zési lehetőségeket.
PAUL LUNDE: TITOKZATOS ALVILÁG

A chicagói gengszter, Murray Humphreys, a Teve, szüntelen a követ‐

kező pénzes fejőstehenet kutatta, és 1930-ban rá is bukkant. Szó sze‐
rint. Míg a legtöbb gengszter a csempészett whisky miatt harcolt, addig
Humphreys rájött arra, hogy a tej iránt még az alkoholnál is nagyobb a
kereslet, és ennek kielégítésére megalapította a Meadowmoor tejüze‐
met. Mellesleg: az emberek a Meadowmoornak köszönhetik, hogy a te‐
jesdobozokon megjelent a lejárati dátum; a romlott tejtől megbetege‐
dett gyerekek ugyanis olyasféle rossz nyilvánosságot jelentettek volna,
amire a maffia nem igazán vágyott.
Levi Strausshoz hasonlóan a maffia is rálel az aranyra, még ha az
nem is fénylik, és egy szekérderéknyi szalmát is kell feltúrni hozzá.
Ma a maffia világszerte több mint 40 országban működik. De le‐
gyünk igazságosak: Strauss 60-nál is több országban árulja a farmere‐
ket. A Strauss–maffia meccsben tehát 3:2 a javára.
 66. LECKE
MIRE TANÍTOTT MINKET AL CAPONE? ADJUK MEG AZ
ADÓHIVATALNAK, AMI AZ ADÓHIVATALÉ!

Csupán az adóellenőr üldözi még a maffiánál is kitartóbban az em‐

bert.
Mivel a zsaruk képtelenek voltak bilincset kattintani Al Capone
csuklójára, az adóhatósághoz fordultak. Az amerikai adóhivatal (IRS),
az IRS hozzálátott, hogy alátámassza az adócsalás vádját, s ennek érde‐
kében áttúrták a bevallásait, majd körbefurikáztak egész Chicagóban,
és minden boltot felkerestek, ahol Capone vásárolt. Összeadták az álta‐
la megvett szőnyegek és bútorok árát, és hozzácsaptak mindent, amiről
bebizonyosodott, hogy a gengszter tulajdonában van. Amikor az IRS
sarokba szorította, Capone felajánlotta, hogy megfizeti az adót. De már
késő volt; az IRS végül a rácsok mögé juttatta.
Miután Capone biznisze ilyen csúfos véget ért, a maffiában szélvész‐
ként terjedt a figyelmeztetés: fizesd meg Uncle Samnek a sápot!
Amikor egy üzletembernek valódi, kézzelfogható üzleti vállalkozása
van, és tartozik a maffiának, az időnként „kényszerfelszámolásra”
kényszeríti a cégét. Ilyenkor kisöprik a készleteit, begyűjtik az összes
kintlevőségét, majd az egész hóbelevancot felgyújtják, a pasi meg a
biztosításért kapott pénzt szépen kiköhögi nekik.

Tobey szenátor: – Csak fel tud hozni valami olyas‐

mit a mentségére, amit amerikai állampolgárként
tett? Ha igen, mi lenne az?
[142]
Frank Costello: – Befizettem az adómat.
A SZERVEZETT BŰNÖZÉST VIZSGÁLÓ KEFAUVER-BIZOTTSÁG 1951-ES MEG‐
HALLGATÁSÁN

Behajtási gyakorlatát az IRS ugyan nem kényszerfelszámolásként

emlegeti, de éppen olyan kíméletlenséggel végzi dolgát, mint a maffia.
Mindent elkoboznak az embertől, míg csak ki nem egyenlíti a tartozá‐
sát.
Megesik, hogy a maffia kinyír, de az IRS úgy kínoz, hogy közben
nem enged elpatkolni. Még a rendszert kijátszó legügyesebb maffiózók
sem mernek ujjat húzni Uncle Sammel.
 A fekete gengszter Leroy „Nicky” Barnes vasmarokkal uralkodott
Harlemben, de az adóhivataltól még ő is rettegett. A bevallásába az
„egyéb jövedelmek” címszó alá minden évben negyedmillió dollárt be‐
írt, csak hogy az IRS békén hagyja. A zsaruk végül elkapták, de leg‐
alább nem az adóellenőrök dugták rács mögé.
Az amerikaiak nagy része csal egy kicsit az adóbevallásában, de mi‐
nél nagyobbak leszünk, annál több lesz az ellenségünk, és annál indo‐
koltabb az óvatosság! Adjuk meg mi is Uncle Samnek a jussát!
 67. LECKE
HA A GYŐZELMET NEM KÖVETI EGY ÚJABB, AZ OLYAN,
MINT AZ EBÉD DESSZERT NÉLKÜL. VÁLSÁGMENEDZSE‐
LÉS

1980. március 21. Este 10 óra; egy philadelphiai utcán vagyunk.

Gesztenyebarna színű Chevy parkol le egy sorház előtt. Az anyósülé‐
sen Don Angelo Bruno ül, akit maffiacsaládjának egyik tagja vitt haza
autóval. Mialatt a két férfi a kocsiban cseveg, egy alak lép a Chevyhez,
és puskája csövét Bruno fejéhez szorítja. Először egy halk kattanást
hallani, ahogy a ravaszt meghúzza, amit aztán hatalmas durranás követ.
Az agy, amely 20 éven át irányította Philadelphiát, kiloccsan a helyé‐
ről. A szervezet régóta uralkodó donját ezennel nyugállományba he‐
lyezték.
A philadelphiai maffiacsalád súlyos válsághelyzetbe került.
A bérgyilkosság felbujtója Anthony „Tony Bananas” Caponigro, Ba‐
nános Tony volt, a család consiglieréje, azaz tanácsadója. E pozíció be‐
töltéséhez többnyire bölcsességre van szükség, de Caponigrónak tény‐
leg annyi esze volt csak, mint egy banánnak.
A merénylet idején a családban még senki nem tudta, hogy ki áll mö‐
götte, ezért a család tanácsadójaként Caponigro véleményét is ki akar‐
ták kérni. De ahelyett, hogy a katonák előtt valamiféle parancsnoki ki‐
állást mutatott volna, vagy kinevezett volna egy PR-szakértőt a feszült‐
ség enyhítésére, Caponigro elrejtőzött Jerseyben, hogy kivárja a fejle‐
ményeket. Egyszerűen nem volt stratégiája: azt feltételezte, mindenki
rá fog jönni, hogy ő ölette meg Brunót, a félelem pedig ráveszi őket,
hogy felsorakozzanak mögé. Nem tett semmiféle diplomáciai lépést és
nem látta okát, hogy megbékéljen Bruno haverjaival, akiket természe‐
tesen feldühített főnökük halála.
Amikor Caponigro saját emberei feltették neki a kérdést, hogy mit
fog tenni a továbbiakban, csupán ennyit mondott:
[143]
– Ne aggódjatok!
Aztán hatalmas bulit csapott, ahol megünnepelte a „győzelmét”.

A vágyálmok nem helyette‐

síthetik a tisztességes válság‐
 kommunikációs stratégiát.
[144]
STEVE ADUBATO: WHAT WERE THEY THINKING?:
CRISIS COMMUNICATION (HÁT EZEK MEG MIT
GONDOLTAK?: VÁLSÁGKOMMUNIKÁCIÓ)

Caponigro azonban álomvilágban élt. Alig egy hónappal Bruno meg‐

gyilkolása után meztelen holttestét egy autó csomagtartójában találták
meg. Halála előtt összeverték, aztán megfojtották, leszúrták és golyót
eresztettek bele. A szájába és a fenekébe gyömöszölve egy marék
bankjegyet találtak.
Caponigro akkor követte el az első hibát, amikor megölette a többi
családdal is jó kapcsolatot ápoló Békés Dont, akit beosztottai nagy ré‐
sze szeretett. Kis propagandamunkával bemocskolhatta volna a Brunó‐
ról kialakult kedvező képet, és ezzel némileg meg is indokolhatta volna
a tettét.
Másodszorra azonban sokkal nagyobb és végzetesebb hibát vétett:
elhitte, hogy egy ilyen jelentős válsághelyzet majd magától megoldó‐
dik.
Mivel Caponigro egy fikarcnyit sem törődött azzal, hogy tudomásul
vegye vagy kezelje a Bruno meggyilkolása nyomán jelentkező válsá‐
got, a philadelphiai családban polgárháború tört ki. 28 nehézfiút késel‐
tek halálra, lőttek le vagy robbantottak cafatokra, mielőtt egy átmeneti
tűzszünet véget vetett az erőszaknak.
Nem sokra rá az ellenségeskedés ismét kiújult.
Banános Tonynak tényleg csak annyi esze volt, mint egy fürt banán‐
nak.

1985. december 16. Manhattan belvárosában a szokásos csúcsforga‐

lom az utakon, a karácsonyi bevásárlók ellepik az utcákat. Fekete Lin‐
coln áll meg a járda mellett egy steakvendéglő előtt. Miközben az autó‐
ból két jól öltözött férfi száll ki, négy fehér ballonkabátos és szőrme‐
kucsmás bérgyilkos lép a közelükbe, és golyózáport zúdít rájuk. Az or‐
szág leghatalmasabb maffiafőnöke és az alvezére vértócsában fekszik
holtan, a bérgyilkosok pedig felszívódnak a tömegben.
A Gambino család komoly válságba került.
Bármelyik agyatlan gazember le tud lőni bárkit a nyílt színen, de a
gyilkosságot követő órákban John Gotti, aki kitervelte a Paul Castella‐
no és Tommy Bilotti ellen elkövetett kettős merényletet, bebizonyította,
hogy válságkezelésben nincs hozzá fogható.

Perseus váratlanul érkezett meg, anélkül, hogy bárki

is várta volna, vagy tudott volna valamit, s elfoglalta
[145]
a bűnös úton szerzett trónt.
LIVIUS: A RÓMAI NÉP TÖRTÉNETE

Ebben a helyzetben a legvalószínűbbnek az látszott, hogy a bérgyil‐

kosság nyomán egy mindenre kiterjedő polgárháború tör ki a Gambi‐
nók körében, vagy véres csata kezdődik a többi helyi család ellen. El‐
mondom, hogyan maradt el mégis a vérontás.
Nem csak az áldozatoké, de a többi New York-i család is követelte a
felbujtó nevét. A maffia nem szereti a nyilvánosságot, márpedig most
az ország összes jelentős hírforrása a gyilkossággal foglalkozott.
Gotti nem volt biztos benne, hogy a családja egyből elfogadja őt új
donnak. Éppen ezért egy olyan PR-szakértőt fogadott, akit mindenki
kedvelt: az idős, gyengélkedő, de nagy tiszteletben tartott gengsztert,
Joe Gallót (aki nem állt rokonságban Őrült Joe Gallóval). Az öreg rög‐
tön tárgyalásra hívta a capókat, és biztosította őket, hogy a család
összetart. Gotti ezután megüzente a többi családnak, hogy a Gambinók
maguk és egyedül járnak a dolog végére.
Az I. János Pál pápa elleni 1978-as merénylet után a sokak által fel‐
bujtóknak tartott vatikáni tisztviselők ugyanazt a taktikát követték,
mint Gotti: közölték az olasz kormánnyal, hogy a pápa halálát ők ma‐
guk vizsgálják ki, és nincs szükségük külső segítségre. Akár amerikai
gengszterekről van szó, akár a vatikáni Kúriáról, az olaszok minden
esetben Machiavelli filozófiáját követik.
Mivel a többi család a partvonal mentén már izgatottan várta a híre‐
ket, Gottinak meglehetősen szűk időkeret állt a rendelkezésére, hogy a
saját családján belül megszilárdítsa a hatalmát. Rábírta PR-szakértőjét,
Gallót, hogy másodszor is hívja össze a capókat. Ekkor Gotti előállt az‐
zal a javaslattal, hogy szavazzanak az új főnök személyéről. Ugyan
soha nem tanulmányozta a politikatudományt, de ösztönösen a szovjet
Politbüró egyik régi trükkjéhez folyamodott, ahol is mindenki úgy sza‐
vazott, mint Sztálin – különben megnézhette volna magát. Addigra a
capók is rájöttek, hogy ki volt a valódi bűnös, és egyhangúan megsza‐
vazták Gottit. Sejtették, mi várna rájuk ellenkező esetben.
 Ez jó lépés volt a helyes irányba, de még nem jött el a pihenés ideje.
Végtére is itt nem a cserkészek gyűltek össze új rajvezetőt választani.
Gyilkosok voltak, akik még mindig kigondolhattak volna valamilyen
válaszcsapást.
Gotti következő lépésként potenciális ellenségeit tette a barátaivá.
Miután átvette a család vezetését, a hatalmi centrum Staten Islandről és
Brooklynból átkerült Queensbe. A vérszomjas és magukat mellőzött‐
nek érző brooklyniak kiengesztelésére Gotti a karizmatikus brooklyni
capót, Frankie DeCiccót tette meg hivatalosan az alvezérének. Az öre‐
gebb gárdát, akik Gottiban csupán a feltörekvő ifjoncot látták, azzal ál‐
lította a maga oldalára, hogy egy idősebb és szenilis maffiózót, Joe Pi‐
neyt nevezte ki tanácsadójának.
Gotti a kulcsfontosságú körzetek néhány keményfiúját is előléptette,
mert tudta, hogy a magas pozíciókért cserébe ezek az emberek hűsége‐
sek maradnak hozzá.
Mielőtt letelt volna a hét, a Gambino család tagjai egyetlen újabb
csepp vér kiontása nélkül felsorakoztak Gotti manhattani főhadiszállá‐
sánál, hogy arcon csókolják az új dont. A többi családot ugyan meg‐
döbbentették Gotti húzásai, de legalább az a tudat elégedettséggel töl‐
tötte el őket, hogy a Gambino családban rend honol, és emiatt rábólin‐
tottak az új főnökre.
Caponigro hatalomátvételi kísérlete esetében ennél a pontnál a maffi‐
acsalád tagjai éppen bankjegyeket dugdostak a consigliere seggébe,
mintha az csak egy kólaautomata lenne.
Válság esetén cselekedjünk gyorsan, nevezzünk ki PR-szakértőket,
akik eljuttatják az emberekhez a megfelelő üzenetet, és használjunk ag‐
resszív diplomáciai lépéseket! Akár az alkalmazottak, akár a közvéle‐
mény megnyerése a cél, tegyünk szívességeket mások támogatásának
megszerzéséért! Egyetlen válság sem oldódik meg ugyanis magától.
 68. LECKE
MIKOR NYITJÁK KI ÉS ZÁRJÁK BE A KAPUKAT? A BELSŐ
KÖRÖK HATALMA

A maffia azoknak a kiválasztott férfiaknak a csoportja, akik uralmuk

alá vették az utcát, és bizonyították, hogy képesek pénzt csinálni. Ebbe
az elit körbe meglehetősen nehéz bekerülni, amikor a dolgok a rendes
mederben folynak, és lehetetlen, amikor a kapuk be vannak zárva. Ma‐
napság ugyan valamivel könnyebben megy, ám a múltban az utcán dol‐
gozó bűnözők akár évtizedekig is vártak a sorukra.
Bár inkább jár több fejfájással, mint haszonnal egy tagságát szűkre
szabó csoporthoz tartozni, a dologtól mégiscsak valamiféle társadalmi
rangot remél az ember. És minél nehezebb bekerülni ebbe a körbe, an‐
nál elszántabban próbálkozunk.
A vitorlásklubok vagy az elit vadásztársaságok hasonló előfeltétele‐
ket támasztanak, mint a maffia: itt is a pénz és a kapcsolatok nyitják
meg a kapukat. És mindenki ég a vágytól, hogy bejusson. Stílusosab‐
ban: a maffia esetében mindenki öl a vágytól, hogy bekerüljön.
Manhattanben a Raóba a legnehezebb helyet szerezni. A kaja itt sem
jobb, mint bármelyik menő olasz étteremben a városban, de a Rao vá‐
rólistája sokkal hosszabb.

[146]
Asztal a Raóban? Felejtsék el.
THE NEW YORK TIMES

És miért? A Rao sportot űz abból, hogy egyszerűen nem engedi be

az embereket. És tényleg egy fikarcnyit sem törődnek azzal, hogy kit
zavarnak el. Olyannyira, hogy minél fontosabb személyiség valaki, an‐
nál nagyobb örömmel mondanak nemet.
A vendéglő egyik tulajdonosa, Frank „Frankie No” Pellegrino is on‐
nan kapta a becenevét, hogy elhajtja az embereket. Minden kuncsaft,
még a celebek is heteket, néha hónapokat várnak arra, hogy bejussa‐
nak. A Rao kis étterem, csupán 10 asztallal. A vendégkör korlátozásá‐
val az elitklubok ötletét valósította meg a vendéglátóiparban, és min‐
denki ég a vágytól, hogy beülhessen. Még a maffiózók is, akik közül
szintén nem egyet utasítottak már el.
 A két szép szemedért nem engednek be. Azt sem
bánják, ha soha nem jutsz be. Exkluzívnak kell ma‐
[147]
radnia, vagy kicsúszik a kezükből.
JOSEPH LUPARELLI, A COLOMBO CSALÁD ÜZLETTÁRSA,
AKI RÉSZT VETT ŐRÜLT JOE GALLO MEGGYILKOLÁSÁBAN

A chicagói főnök, Anthony Accardo egy Clarice nevű nőt vett felesé‐
gül.
A don mellett dörzsöltté váló asszony elhatározta, hogy létrehozza a
saját kis elitkörét, „Vodka-klub” néven.
A Vodka-klubba nők egy kiválasztott köre kerülhetett be, olyanok,
akik valamennyien egy-egy magas rangú maffiózó feleségei voltak.
Összejártak, kártyáztak, pletykáltak és – ahogy a nevéből is kitűnik –
ittak. A tagoknak havidíjat kellett fizetni, s az összegyűlt pénzből nya‐
ralni mentek. Chicagóban minden gazember neje szeretett volna közé‐
jük tartozni, s csak sejtem, hányan gyötörték otthon a férjüket, hogy a
családon belüli előléptetés reményében egyre nagyobb gaztetteket kö‐
vessenek el, s így ők bejuthassanak a Vodka-klubba.
Saját cégünkben is létrehozhatunk hasonló köröket, például a „leg‐
jobb eladóknak”. Minden egyes ügynökünk megfeszítve dolgozik majd
azért, hogy bekerüljön és bent is maradjon egy ilyen „elitklubban”.
Használjuk a kreativitásunkat, s ez a kis trükk is szép hasznot hoz‐
hat! Elég, ha ragaszkodunk az egyenes úthoz, és gondoskodunk arról,
hogy a dolog valódi célt szolgáljon.
 69. LECKE
HÍVJÁTOK FEL AZT A KIS FATTYÚT! MINDIG A LEGJOBB
EMBERT VEGYÜK FEL, TEKINTET NÉLKÜL BŐRSZÍNRE,
VALLÁSRA, SZEXUÁLIS ORIENTÁCIÓRA!

1924-ben az autótolvaj Joe Howard antiszemita megjegyzést tett egy

zsidó bűnözőre, Jake Guzikra.
Al Capone meghallotta, és tanúk előtt hat golyót eresztett Howardba.
Alig néhány évvel azelőtt szintén Capone állt ki Guzik mellett abban
a rasszista vitában, amit az gerjesztett, hogy Guzik egy Mae Coughlin
nevű ír lányt vett el feleségül. Akkoriban a vegyes házasságok nem vol‐
tak túl gyakoriak, az olaszok általában maguk közül választottak párt.
Valójában Capone terjesztette el a chicagói maffiában a liberális hagyo‐
mányokat, amikor zsidókat, görögöket, feketéket, sőt még egy walesit
is beengedett a családba, akik aztán mind nagy pénzeket kerestek neki.

Vannak köztünk zsidók, lengyelek, még görögök is,

[148]
mindenféle fajta.
JACKIE CERONE CHICAGÓI GENGSZTER

Az 1930-as években, amikor az amerikai Dél még nem biztosított

egyenlő jogokat a feketéknek, a jövendő louisianai maffiafőnök, Carlos
Marcello az első kocsmáját Barna Bombázónak nevezte el a fekete
bokszbajnok, Joe Louis után.
Míg Capone a nem olaszokat is tárt karokkal várta a chicagói alvi‐
lágba és Marcello egy fekete harcost dicsőített a legbigottabb ország‐
részben, addig a New York-i maffiának nem kis fejtörést okozott, hogy
beengedjenek-e más etnikumokat is a családokba. A Salvatore Maran‐
zano által vezetett keményvonalasok nem bíztak a nem olaszokban, és
megtiltották a családtagoknak, hogy kívülállókkal üzleteljenek.
A haladó gondolkodásúak, akiknek zászlóvivője „Lucky” Luciano
volt, ezzel szemben azt állították, hogy a faji és vallási előítéletek pusz‐
ta tudatlanságból fakadnak, és emiatt a maffia tehetséges emberek tu‐
catjait veszíti el.
A vitát 1931. szeptember 10-én zárták le Manhattanben, amikor
Maranzanót meggyilkolták Luciano emberei.
 Lépését Luciano még azzal a sértéssel is tetézte, hogy Maranzano el‐
takarítására négy zsidó bérgyilkost küldött. Attól a naptól kezdve a
New York-i maffiacsaládok ugyan a hivatalos tagságot ahhoz kötötték,
hogy a leendő tag ereiben olasz vér csörgedezzen – Luciano mindig
hajlott a kompromisszumokra –, de a valóságban mindenkit beengedtek
maguk közé, aki szállította a pénzt a családnak.
Manapság az összes New York-i maffiabanda soraiban találunk egy
megbízható zsidót. Az ellenem indított perben két zsidó keményfiút is
vád alá helyeztek mint a bandám tagjait.

Én mégis úgy gondolom, hogy ők [a maffiózók] a

legkevésbé rasszista emberek a világon. Egyszerűn
csak pénzsóvárok. Nekik csak egyetlen szín számít:
a zöld, a pénz színe. Teszik a dolgukat. Szarnak ők a
[149]
nemzetiségedre, a vallásodra, mindenre.
SAMMY GRAVANO, A BIKA

A maffiózók ugyan gyakran megeresztenek egy-egy rasszista károm‐

kodást, és imádják a különféle nemzetiségekről szóló vicceket, de
ugyanúgy üzletelnek az ír, a fekete, a görög, az orosz maffiával, mint a
kínaival. És ezt nem azért teszik, mert a társadalom erre kényszeríti
őket – a normakövetés amúgy sem a maffia erős oldala –, hanem azért,
mert ez a legokosabb húzás.
Ami a nőket illeti: az amerikai maffia velük is üzletel ugyan, de őket
másodosztályú állampolgároknak tartja. Nem így az olasz maffia,
amely sokkal liberálisabban tekint rájuk.
Olaszországban Anna Mazza, aki a Fekete özvegy becenevet kapta,
1976-ban, a férje meggyilkolása után vette át a maffiacsaládja vezeté‐
sét. Remek kapcsolatot ápolt a politikusokkal, és a szervezet gazdasági
érdekeit is jó kézben tartotta.
Pupetta Maresca, más néven „Madame Camorra” személyesen lőtte
le fényes nappal a férje gyilkosát. A sitten eltöltött némi idő után tiszte‐
letre méltó hírnévvel tért vissza az utcákra, és több olyan üzletágat is
átvett, amelyet addig csak férfiak vittek.
Maria Serraino női don volt, akit életfogytiglani börtönbüntetésre
ítéltek, míg a „keresztanyaként” emlegetett Giusy Vitale az egyik leg‐
erősebb szicíliai család élén állt.
 A klánok asszonyai nagyobb vállalkozói rugalmas‐
ságot, a hatalom megkérdőjelezésének kisebb koc‐
kázatát és konfliktusmentességet garantáltak. Nők
voltak az irányítók, női testőrökkel és nők voltak a
[150]
klánok vállalkozásainak vezetői is.
ROBERTO SAVIANO: GOMORRA

Immacolata Capone a helyi politikusoknál intézte az építési szerző‐

déseket, és ő érte el, hogy Nápolyban az építőipar legnagyobb szereplő‐
je fokozatosan a maffia legyen.
Noha női testőröket fogadott, a közkatonái többsége férfi volt. És
hímneműek lőtték agyon az utcán, amikor főnökként túllépett egy ha‐
tárt. Íme, így biztosítja az egyenlő jogokat a maffia, jóban és rosszban
egyaránt.

A ’70-es években a jugoszláv diktátort, Tito marsallt felkereste a jö‐

vendő brit miniszterelnök, Margaret Thatcher. Miközben éppen azt
vitatták meg, hogy férje halálát követően Mao asszony hogyan avat‐
kozik be a kínai belpolitikába, Tito megragadta az alkalmat, hogy egy
kicsit odaszúrjon Thatchernek.

– Nem hiszem, hogy a nőknek bele kellene ártani magukat a politi‐

kába – mondta.

– Én nem ártom bele magam a politikába – válaszolta erre That‐

cher, akinek az esze úgy vágott, mint a borotva. – Én magam vagyok
[151]
a politika.
 70. LECKE
EGY KIS ADOK-KAPOK. LEGYÜNK KEDVESEK VENDÉG‐
LÁTÓINKHOZ!

A szicíliai maffiafőnök, Benedetto Spera éveken keresztül menekült

a rendőrség elől. Eközben számtalan gazfickó segítségére volt szüksé‐
ge, és közülük nem egy a házába is befogadta őt. Mivel egy szökevény
rejtegetése önmagában is bűncselekmény, ezért a családok, amelyek
Sperát bújtatták, a szabadságukat tették kockára.
Hűséges alárendeltjei az éjszaka kellős közepén hurcolták Sperát
egyik helyről a másikra, nehogy elkapják, hegyeken fel- s lecipelték,
néhol sárban vagy öszvérszarban taposva.
Amikor emberei házában vendégeskedett, Spera minden további nél‐
kül felrakta a bakancsát a díványra, és nem állta meg, hogy ne fitogtas‐
sa a hatalmát. És ha nem lett volna elég megalázó, hogy a saját család‐
juk előtt sérti meg őket, még a feleségeiket is illetlen ajánlatokkal zak‐
latta.

[152]
Rossz természete miatt mindenki gyűlölte.
PLUTARKHOSZ: THESEUS

A lehallgatások során készített magnószalagokon a beosztottak így

panaszkodtak főnökük taplóságára: „Öt és fél éven át alig voltam ott‐
hon. Tulajdonképpen én vagyok a bujdosó. Annyi éven át a rabszolgái
[153]
voltunk.”
Ezek után nem csoda, hogy valaki feldobta Sperát. És bárki is telefo‐
nált a rendőrségre, az biztos, hogy miután lerakta a kagylót, örömtáncot
lejtett. Képzeljük csak el, milyen bulit rendeztek az emberek, amikor a
főnöküket bilincsben vezették el! A rendőrök feltehetően azt hitték,
hogy lövöldözés folyik, pedig csak a pezsgőspalackok dugói durrogtak.
Sperával ellentétben, egy másik szicíliai főnöknek, Bernardo Proven‐
zanónak 40 évig sikerült bujkálnia. Senki nem dobta fel. Provenzano
számtalan háztartás vendégszeretetét élvezte, és minden lehetséges mó‐
don kimutatta a háláját. Miután felszolgálták neki a vacsorát, elmoso‐
gatott és felsöpört.
 Amikor végül mégis elkapták, és megkérdezte a letartóztatást végző
rendőrtisztet, hogy egy besúgó buktatta-e le, megkönnyebbülten hallot‐
ta, hogy egyszerűen a nyomozati munka segítségével jutottak el hozzá.
Azok az emberek, akik négy évtizeden keresztül bújtatták, ruházták
és etették, nagyra tartották Provenzano háláját és ezért nem árulták el
soha.
Ha az ember főnök, a beosztottaink a kezüket-lábukat törik, hogy mi
jól érezzük magunkat. De ezt ne vegyük magától értetődőnek, ahogyan
Spera tette. Inkább, mint Provenzano: mutassuk ki hálánkat! És persze
viselkedjünk mindig kedvesen vendéglátóinkkal!
 71. LECKE
MÉG A RUHATÁROSNAK IS ADJUNK BORRAVALÓT!
NAGYVONALÚSÁG

A barátom, Kövér George DiBello, John Gotti queensi társasági

klubjában volt gondnok. Forgalmas estéken ő is beállt a bárpult mögé,
és ilyenkor pár száz dollár borravaló is összejött neki. A maffiózók
többsége nagyvonalú, de közülük is kiemelkedett egy nagymenő: Joe
Watts.

Ha volt egy dolog, amiről Santo [Trafficante] nem

feledkezett meg, az a borravaló. És nem aprópénzről
[154]
beszélünk.
FRANK RAGANO

Ha Joe csapvizet kért, máris egy ropogós százast tett le a pultra.

Amikor George újratöltötte a poharát, Joe egy újabb százassal dobta
meg, és amikor elment a klubból, egy harmadikat hagyott ott neki.
300 dollár egy pohár vasízű csapvízért.
Joe Watts Don Carlo Gambino közeli bizalmasaként kezdte pályafu‐
tását. Amikor Carlo meghalt, Paul Castellano tanácsadójává lépett elő.
Miután Castellanót megyilkolták, John Gotti jobbkeze lett. Kevés olyan
lovag akad, aki három király alatt is túléli az udvari intrikákat. És nem
elég, hogy Joe életben maradt, de szépen gyarapodott is mindegyik fő‐
nök alatt. Ezt egy sor, az evolúcióhoz nélkülözhetetlen vonása is előse‐
gítette, de feltehetően az is sokat nyomott a latban, hogy a legbőkezűbb
emberként tartották számon a maffiában.
Én a sitten kerültem közel hozzá. Miután több menő és nagyképű
ügyvédet is felfogadtam, majd kirúgtam, Joe odajött hozzám és azt
mondta:
– Miért nem fogadod fel az én ügyvédemet?
Fel is hívta az emberét, aki aztán felkeresett a börtönben. A látogatá‐
sa után úgy döntöttem, hogy őt bízom meg, és megkérdeztem, hogy
mibe fog kerülni a képviseletem.
– Már kifizették a díjat – válaszolta. – Joe már gondoskodott a do‐
logról. Ma reggel elküldte az egyik emberét.
 A maffiózók körében bevett gyakorlat, hogy kifizetik azoknak a tár‐
suknak az ügyvédi költségeit, akik a perben lehetséges tanúként fordul‐
hatnak ellenük: ebben az esetben itt szó sincs nagylelkűségről, ez csak
egy okos húzás. De Joe semmivel sem tartozott nekem. Ő és én nem
egy közös ügy vádlottjai voltunk. Mindezt puszta nagylelkűségből tet‐
te.

Amikor egy maffiózó meghalt, Santo [Trafficante]

elrepült az adott városba, és mindig volt nála egy
[155]
boríték az özvegynek.
FRANK RAGANO

A nagyvonalúságot még a maffiában is erénynek tekintik, és kemé‐

nyen megbüntetik azokat a tagokat, akik mások jótékonyságát kihasz‐
nálva csapnak be embereket.
1976-ban az amerikai elnök felesége, Rosalynn Carter egy jótékony‐
sági esten vett részt a szektavezér Jim Jones társaságában. Jones ké‐
sőbb Guyanába költözött, és több mint kilencszáz férfi, nő és gyermek
halálát – öngyilkosságát és megölését – tervelte ki és hajtotta végre.
A Gambino család katonája, Jimmy Eppolito bizonyára értesült a
First Lady naivitásáról, ezért döntött úgy, hogy meggyőzi: támogassa a
saját jótékonysági szervezetét, a Nemzetközi Gyereksegítő Alapítványt
(International Children’s Appeal). Eppolito dollármilliókat lopott a
szervezettől. Gondolom, úgy érezte, hogy sokkal jobb helyen van nála
az a pénz, mint a szegény, éhező, felpuffadt hasú gyerekeknél, akik már
a szemhéjukra szállt legyeket sem tudják elhessegetni. Az alapítványt
használta arra is, hogy a kábítószer-kereskedelmi hálózatából származó
bevételt tisztára mossa. Szép kis alak!
Mrs. Carter bedőlt a trükknek, és meghívta Eppolitót Washingtonba,
hogy készülhessen róluk néhány közös kép. Mrs. Carter a maffia egyik
bérgyilkosa mellett… Mrs. Carter egy kegyetlen szektavezér társaságá‐
ban… Ha valaki ki akarta volna deríteni Hasfelmetsző Jack személy‐
azonosságát, elég lett volna fellapozni Mrs. Carter régi fotóalbumait.
Bárhogy is, a médiának remek pillanatot szerzett a képekkel, ahol
közösen mutatkozott a maffiával. A humoristáktól és az éjszakai tévés
talkshow-k műsorvezetőitől kezdve mindenki az elnök feleségén kö‐
szörülte a nyelvét.
 Az alvilág azonban nem értette a tréfát. Nyomban kitűzték a fejpénzt
Eppolitóra, akit hidegre is tettek. A maffiát ugyanis szégyenbe hozta a
csalásaival, mivel tagjai igen büszkék arra, hogy a különféle jótékony‐
sági szervezetekkel szemben mindig becsületesen viselkednek.
2004-ben a Queens negyed polgármestere, Helen Marshall kitüntette
a Genovese családhoz tartozó hírhedt gengsztert, Anthony „Tough
Tony” Federicit, Kemény Tonyt, a közösségért tett szolgálataiért. 2007-
ben New York állam szenátora, Serphin Maltese a Bonanno család ka‐
tonájának, Vito Grimaldinak nyújtott át kitüntetést ugyanezért.

A főnök [Capone] azt mondta, hogy kicsit húzzuk

össze a nadrágszíjat, hogy ezzel is segítsünk azok‐
nak a szerencsétlen embereknek, akiknek nincs
[156]
munkájuk.
CAPONE EGYIK CSATLÓSA

A jótékonykodás már a maffia korai történeténél is jelen volt. Frank

Costello számtalan jótékonysági szervezetet vezetett, többek között az
Üdvhadsereg férfitagozatának is ő volt az elnöke. A fekete gengszter,
Bumpy Johnson hálaadáskor pulykát osztogatott egy harlemi szegény‐
negyedben. A louisianai főnök, Carlos Marcello egyszer 10 lepedőt
adott a házánál sütit áruló cserkészlányoknak. Márpedig ezért rengeteg
sütit lehet venni. Mindössze annyit kért tőlük, hogy ne szóljanak a do‐
logról senkinek. A lányok azonban elmesélték mindenkinek. Emlékez‐
nek még, hogy milyen felirat van Marcello házának bejárata felett:
„Hárman akkor tudnak titkot tartani, ha kettő közülük halott.” Szinte
biztosra veszem, hogy ő is tudta: adakozása kiszivárog, de feltehetően
úgy gondolta, hogy ez jót tesz a hírnevének.
A maffiózók, akárcsak az üzletemberek, tudják, hogy adakozni okos
dolog, különösen akkor, ha a hírre a sajtó is felfigyel. Olcsó reklám. De
adnak akkor is, amikor nem vetül rájuk a reflektorfény.
Soha nem találkoztam még olyan maffiózóval, beleértve magamat is,
akinek a zsebében ne lett volna egy 20 dolláros a hajléktalanok vagy az
autószélvédő-mosók számára – azokra gondolok, akik Manhattanben
lerohanják a kocsikat és egy koszos ronggyal nekiesnek a szélvédőt
tisztítani. Talán ettől mind úgy érezzük, hogy jóvátettünk valamennyit
az általunk elkövetett szörnyűségekből, vagy azt gondoljuk, hogy a jó‐
cselekedeteink úgy védenek meg minket a gonosztól, akár a fokhagy‐
ma.
A szélvédőmosók nem aprót kunyeráltak, hanem fizetős szolgáltatást
kínáltak. Tőlem és a barátaimtól eltérően, ők hajlandók voltak dolgozni
a lopás helyett. Szomorú, de a legtöbb New York-i nem értett egyet ez‐
zel az érveléssel, és bosszantotta őket a jelenlétük. A ’90-es években a
polgármester, Rudolph Giuliani a közvélemény nyomására olyan tör‐
vényt fogadtatott el, amely kitiltotta a szélvédőmosókat az utcáról. A
szakképzetlen, munka és segítség nélkül maradt tisztogatók közül so‐
kan pitiáner bűnözők lettek, és elkezdtek attól a lakosságtól rabolni,
amely nem engedte, hogy némi aprópénzért cserébe felajánlják a szol‐
gáltatásaikat.
A XVII. századi Angliában a kéregetésről gondolták úgy, hogy há‐
borgatja a lakosságot, ezért elzavarták az utcákról a koldusokat. Ezt kö‐
vetően, még ugyanebben a században kitört a nagy pestisjárvány és a
londoni nagy tűzvész, amelynek nyomán a város 80%-a elpusztult.
New Yorkra a szeptember 11-ei merénylet sújtott le. Nem állítom, hogy
mindez Isten büntetése volt, amiért elkergettük az utcáról a szélvédő‐
mosókat: bolond az, aki így gondolja. De amikor lecsap a tragédia,
jobb, ha az embernek tiszta a lelkiismerete.
Noha az ifjabb John Gotti feltehetően elkövette azokat a bűntetteket,
amelyeket az amerikai kormány felrótt neki, még ő is szívesen adako‐
zott. Az amerikai főpostamester 1912-ben indította útjára a „Levelek a
Mikulásnak” programot. A szegény gyerekek levelet írhattak a Miku‐
lásnak az Északi-sarkra címezve, amelyben beszámoltak a jó magavise‐
letükről, cserébe pedig ajándékot kérhettek tőle.
A leveleket javarészt üzletemberek „fogadták örökbe”, és ők teljesí‐
tették a kívánságokat. Az ifjabb John Gotti is szerzett az üzenetekből
egy kupacot, néhány ezres kíséretében átadta Kövér George-nak, aki
aztán elhajtott a Toys „R” Us játékboltba, megvette, amit a kölykök ép‐
pen kértek, berakta a furgonjába és kiszállította a megadott címre.

A chicagói szegény családok közül sokan hiszik azt,

[157]
hogy én vagyok a Mikulás.
AL CAPONE

Amikor meghallottam a hírekben, hogy Gottit a bíróság negyedszer‐

re is felmentette, felidéztem magamban, milyen elszántsággal segítette
a nélkülöző gyerekeket. Elgondolkoztam, hogy vajon nem-e a névtele‐
nül adott bőséges adomány védte meg őt az ínséges időkben?
Viseltessünk könyörülettel a nincstelenek iránt! Tízszeresen kapjuk
vissza, amit adunk, és a jócselekedeteink úgy védenek meg minket a
gonosztól, hogy nem kell fokhagyma.
 72. LECKE
EGYÜNK ÉS IGYUNK! A MEGVESZTEGETÉS EGYETLEN
PÁRTOLANDÓ FORMÁJA

Egy Tony nevű fickó elveszítette az állását, ezért nyitott egy kis kár‐
tyatermet az Ozone Parkban. A terület a maffia felügyelete alá tarto‐
zott, így Tony engedélyt kért a működtetéshez a helyi nagymenőtől.
Már vagy egy hónapja nyitva tartott, amikor összefutottunk és megkér‐
deztem tőle, hogy megy a bolt.
– Keresel rajta? – faggattam.
– Egy fityinget sem – válaszolta lehangoltan. – Be is zárom a kóce‐
rájt, ha nem hoz több pénzt.
– Nem akarlak megfejni – nyugtattam meg. – Te már máshoz tarto‐
zol.
– Nem hazudok neked. Talán a hellyel van a baj.
Miután Tony játékterme egy raktárépület hátsó szobájában volt, a
vendégeknek át kellett verekedniük magukat a felhalmozott áruk kö‐
zött, de ez még nem okozhatott gondot. A kártyások akár egy amazóni‐
ai esőerdőn is áttörnek, anakondákkal birkózva, csak hogy zsugázhas‐
sanak.
– Biztos nem a hellyel van gond – feleltem. – Kaját adsz nekik?
– Mogyorót. Kirakok néhány tányérral.
– Kik játszanak nálad, elefántok? Tegyél ki egy gázégős ételmelegí‐
tőt, adjál nekik zitit és manicottit. Mennyibe kerülhet neked, egy szá‐
zasba esténként? És szolgálj fel alkoholt is, hogy lazábbak legyenek.
Néhány ital, és még a nadrágjukat is boldogan elvesztik.
– Azt gondolod, hogy a kaja a probléma?
– Persze, mindenki szereti a hasát.
Az ingyen vacsora persze sosincs ingyen, de ezt nem mindenki tudja.
Maffiózóként 10 lepedőt is elvertem Atlantic Cityben, aztán meg azzal
dicsekedtem, hogy ingyen hozzám vágtak egy steaket. Kibaszott nagy
üzlet, egy szánalmas kis hússzelet! A 10 lepedőből már egy egész mar‐
hacsordát vásárolhattam volna.
Tony megfogadta a tanácsom, elkezdett ételt is adni a kártyatermé‐
ben. A hír gyorsan elterjedt, és a hely dugig megtelt. Néhány hónappal
később megint összefutottunk.
 Ha az üzlet lezárult, Carlos [Marcello] kaját és italt
[158]
osztott hűséges követőinek.
JOHN H. DAVIS: MAFIA KINGFISH

– Remekül mennek a dolgok – közölte velem. – Az a kajadolog be‐

vált. Néhány potyázó is odadugta az orrát, de még ők is elég hosszú
ideig játszanak ahhoz, hogy behozzák az étel árát.
– Zsaruk vagy tűzoltók is?
– Mindkettő. De honnan tudtad?
– Ők aztán imádnak potyázni – válaszoltam. – Rosszabbak, mint mi.
Az unokatestvérem, Don egy olyan autóalkatrész-kereskedés résztu‐
lajdonosa, ahol legalább ötvenen dolgoznak. Minden péntek délután 20
pizzát rendel. A munkásai ilyenkor örömtáncot lejtenek, egyik kezük‐
ben egy pizzaszelettel, a másikban egy csavarhúzóval.
Sok cég akad, amelyik gondoskodik a munkatársai étkeztetéséről,
csak hogy ne mozduljanak el a munkahelyükről, és hamarabb térjenek
vissza az íróasztalukhoz az ebédből. Ez a meglehetősen ésszerű válla‐
latvezetési gyakorlat még a reneszánsz időszakára nyúlik vissza.
Akkoriban történt ugyanis, hogy az olasz építész, Brunelleschi, aki
amúgy a börtönt is megjárta, elvállalta a híres firenzei székesegyház
építését. A leírások szerint a „lógósok megrendszabályozására elrendel‐
te, hogy munkaidőben egyetlen kőműves sem mászhat le a kupolából”,
és a munkásai a magasban kapták meg az ennivalót. Ezzel elejét vette
annak is, hogy az időt pazarolva 300 lépcsőt másszanak le az ételért,
majd újra visszacaplassanak, és teljesen kimerülve lássanak újra mun‐
[159]
kához.
Munkaebédek, vacsorás randik, születésnapok és bankettek: minden,
amit csinálunk, a kaja körül forog. Figyeljük csak meg, hány főzőmű‐
sor megy a tévében! Ha kiszámolnánk, hogy a világ sorsa hány száza‐
lékban dől el éttermekben, meglepődnénk. Nézzünk csak körül legkö‐
zelebb egy ilyen helyen: egy férfi éppen most kéri meg a kedvese ke‐
zét, barátságok kezdődnek, családok nevetnek, üzletemberek tárgyal‐
nak és maffiózók sugdolóznak… Mindenki egy falat étellel a szájában
löki a hülyeséget.

Banános [Tony] minden csütörtökön nagyszabású

vacsorát rendezett a maffiatagoknak. Még Philadel‐
phiából, Atlantic Cityből és New Yorkból is érkez‐
 tek, hogy egy jó olasz kaját és italt kapjanak, és
[160]
néha 40-50 fickót is megetettünk.
GEORGE FRESOLONE – ROBERT J. WAGMAN:
BLOOD OATH

Noha a források nem teljesen egybehangzóak, abban többé-kevésbé

megegyeznek, hogy Marie Antoinette francia királynéval egyszer kö‐
zölték, hogy a francia nép éhezik.
– Olyan szegények, hogy már kenyeret sem esznek – mondta az
egyik aggódó udvaronc.
– Akkor miért nem esznek kalácsot? – kérdezett vissza állítólag a ki‐
rályné.
Hiába nevetnek a naivitásán, igaza volt. Az egyetlen probléma, hogy
soha nem sütött kalácsot, hogy odaadja az alattvalóinak. Ha megteszi,
azzal feltehetően a saját bőrét is megmenti, legalábbis a fejét minden‐
képpen.
Az Egyesült Államok népe a világ lakosságának 5%-át teszi ki, de a
világ börtönlakóinak 25%-a ebben az országban él. Joggal kérdezhet‐
jük, hogyan lehet ennyi embert visszatartani a lázadástól? Részben úgy,
hogy kalácsot adnak nekik. És most nem viccelek. Emberek ezreit lát‐
tam a börtönben, akikre olyan büntetést szabtak, amely aránytalanul
nagyobb volt, mint a bűn, amit elkövettek. Panaszkodtak ugyan, de a
lázadást soha nem hozták szóba.
Aztán egyik este a vacsoránál nem szolgáltak fel desszertet; a kony‐
ha egyszerűen kifogyott az édességből. Tíz perc sem telt bele, repked‐
tek a tálcák és felborogatták az asztalokat.
Az egységparancsnok, egy civil hivatalnok, aki azonban rangban fe‐
lette állt a börtönőröknek, magához hívatott az irodájába, mert tudta,
hogy a rabok többségével jó viszonyt ápolok. Azt kérdezte tőlem, hogy
le tudom-e csillapítani őket, amíg megérkezik a nagy sebtiben megren‐
delt pálcikás jégkrém.
Egy órával később döbbenten néztem a keménykötésű rabokat, akik
olyan boldogan szopogatták a jégkrémet, mint csecsemők a cumit.
Sigmund Freud úgy vélte, hogy az emberi viselkedést az általa „élet‐
ösztönnek” elnevezett erők irányítják. Mind közül a legerősebb ösztön,
[161]
a táplálékkeresés. Segítsünk az embereknek, hogy ételre leljenek,
és máris minket választanak főnöknek!
 Minden menő gengszter legalább egyszer egy héten hatalmas lako‐
mát rendez a társasági klubjában. Az étellel hűséget vásárol. Az embe‐
rek szívéhez igen gyakran a hasukon keresztül vezet az út.
 73. LECKE
A MAI RABLÁSBAN ÉN IS RÉSZT VESZEK. A FŐNÖK, AKI‐
NEK NEM PISZKOS A MUNKA

A ’90-es évek elején robbant ki a második polgárháború a New

York-i Colombo családon belül. A Persico-frakció viselt hadat az Ore‐
na ellen, hogy eldöntsék: ki legyen a család vitathatatlan feje.
A Persico vezetője Carmine Persico, a Kígyó volt. Korábban már a
brooklyni harctéren bizonyított, és ezt a sebesülései is igazolták. Persi‐
cót ugyanis arcon lőtték, amiért meg kellett volna kapnia a Bíbor Szív
(Purple Heart) kitüntetést. Kár, hogy a maffia nem osztogat ilyesmit.
Victor „Little Vic” Orena, Kicsi Vic volt a lázadó csoport vezetője;
vele tartott az ifjú törökök többsége és néhányan a régi gárdából.
Persico mindig is olyan főnök hírében állt, akinek nem volt piszkos a
meló, de a második családon belüli háború idején börtönben ült: kicsit
olyan volt a helyzet, mintha hadifogságba esett volna. Az embereinek
ezért nélküle kellett harcolniuk.
Orena a polgárháború idején szabad ember volt, és ő is az a típus, aki
nem esett kétségbe a munkától. Emberei is szerették, mivel soha nem
csukta be az orruk előtt az ajtót, és mindig hajlandó volt megfogni a
dolog végét.
Miközben a harc zajlott, Orena könnyűszerrel felülhetett volna egy
Bermudába tartó repülőre, és egy tengerparti nyaralóból irányíthatta
volna a csatát. Végtére is Persico sem volt ott a harcmezőn. Mindenki
tisztában volt azonban vele – beleértve Orenát is –, hogy Persico is be‐
levetné magát a küzdelembe, ha tehetné.
Orena tudta, ha fel akarja venni a versenyt Persicóval, akkor neki is
harctéri hadvezérré kell válnia. Ez azonban nem okozott számára sem‐
miféle nehézséget. Ismertem Kicsi Vicet és tudtam róla, hogy nem
olyan ember, aki az elefántcsonttoronyból ordítja le a parancsait. Ha
valaki mégis odafent pillantja meg, annak csak az lehet az oka, hogy
éppen a katonáinak segít forró olajat önteni az ostromló ellenségre.
Orena nem ódzkodott a piszkos munkától: elkísérte embereit az akci‐
ókra és együtt aludt velük a földön, ha valami miatt olyan helyre kellett
kitelepülniük, ahol csak matrac jutott fekhelyül.
A háború elhúzódott, mindkét fél keményen küzdött, és sok volt az
áldozat. Végül a Persico-frakció külső hatásra nyert, mivel az FBI le‐
kapcsolta Orenát, és életfogytiglani börtönre ítélték. A harc azonban
bármelyik fél javára eldőlhetett volna, mert a katonák hajlandók akár
az életüket is adni az olyan parancsnokért, akinek nem piszkos a meló.
Mi se zárkózzunk be a toronyba! Vegyüljünk az embereinkkel: láto‐
gassuk meg az üzleteket, a raktárakat, az áru-előkészítő helyiséget és a
futószalagokat, rázzunk kezet a pénztárossal és a kamionsofőrrel! Ve‐
gyünk farmert, és ne féljünk a piszkos melótól! Ha azt tervezzük, hogy
egy olyan céggel szállunk versenybe, amelynek élén a kétkezi munká‐
tól sem visszariadó főnök áll, akkor jobb, ha mi is ilyenekké válunk.

Akárcsak Persico és Orena, a két ősellenség, Bonaparte Napóleon

és Wellington herceg sem ódzkodott a piszkos munkától.

Állítólag Wellington mondta az apró termetű korzikairól, hogy

[162]
„[Napóleon] egymaga 40 000 katonával ért fel a csatában”.

Miután tudta, hogy egy olyan hozzáértő ellenséggel veszi fel a har‐
cot, mint Napóleon, tisztában volt azzal is, hogy csakis a tettek embe‐
re győzheti le ellenfelét.

És mivel ezt sikeresen meg is valósította, végül képes volt legyőzni

Napóleont. Wellington egyszer így szólt a saját eredményességéről:
„Hadjárataimban valójában azért jártam sikerrel, mert mindig a
helyszínen voltam, mindent láttam és mindent magam csinál‐
[163]
tam.”
 74. LECKE
A NEHÉZFIÚKNAK KEMÉNY GOLYÓIK, AZ ESZESEKNEK
KRISTÁLYGÖMBJEIK VANNAK. ELŐRELÁTÁS

Miközben a földrészre érkező első szicíliaiak, például Maranzano,

becsapta az ajtót a kívülállók előtt, addig „Lucky” Luciano előre látta,
hogy Amerika micsoda olvasztótégely, és azt is, hogy az egyes pénz‐
szerzési területekben rejlő lehetőségek maximális kiaknázásához har‐
monikus kapcsolatokat kell kiépítenie a többi etnikai bűnözőcsoporttal.
Korábban már említettük, hogy milyen kompromisszumra jutott vé‐
gül Luciano. Ezekre minden nagy vezetőnek szüksége van. A borga‐
tákba, azaz a maffiacsaládokba csakis tisztán olasz származású tagok
kerülhettek be, de minden egyes borgatának engedélyezték, mi több,
arra biztatták őket, hogy a nem olaszokkal is működjenek együtt.
Luciano előrelátása miatt a maffia tehetséges emberek tucatjait tudta
a saját szolgálatába állítani, akik egy egész jövedelmező évszázadon
keresztül hűséges útitársak lettek.
Meyer Lansky és Bugsy Siegel – a két zsidó, akik fejében Las Vegas
ötlete megfogant – jó barátságban volt Lucianóval.
Míg a New York-i és chicagói keresztapák felismerték, hogy Las
Vegasban milyen hatalmas profitlehetőség rejlik, és elküldték az embe‐
reiket, hogy épüljenek be a kaszinókba, addig a floridai főnök, Santo
Trafficante erről a vonatról lemaradt. Azt gondolta, hogy a következő
divatos szerencsejáték-központ a kubai Havannában lesz, ezért számo‐
latlanul tömte embereivel és a pénzével a kubai Riviera hotelt és kaszi‐
nót. A befektetés nem tűnt különösebben kockázatosnak, hiszen Traffi‐
cantének a zsebében volt a kubai diktátor, Fulgencio Batista. De biztos,
ami biztos alapon nem csak egyetlen lóra tett: pénzzel és fegyverekkel
támogatott egy fiatal kubai forradalmárt, bizonyos Fidel Castrót is –
arra az esetre, ha Castro mégis megszerezné a sziget feletti irányítást,
ahogy ez azután meg is történt. Trafficante elképzelése akkor dőlt meg,
amikor Castro elárulta a maffiát, amely korábban támogatta, és kitette a
szűrüket Kubából. Trafficantét még ott őrizetbe vették, majd deportál‐
ták az Egyesült Államokba.
Ő azonban nem volt az a fajta, aki könnyen feladja. Először az ellen‐
forradalmárokat támogatta, azt remélve, hogy képesek lesznek megvet‐
ni a lábukat a szigeten. Amikor rájött, hogy ez csupán légvár, újabb ter‐
veket dolgozott ki. Íme, megint csak kiderül, hogy mennyire fontos a
rugalmasság; ha egy álmodat darabokra törik, álmodj helyette másikat.
Castro forradalma után a kubai menekültek tömegesen érkeztek az
Egyesült Államokba, és csaknem az összes menekült elsőként Miami‐
ban ért partot. Trafficante, aki folyékonyan beszélt spanyolul, a korábbi
székhelyéről, Tampából áttelepült Miamiba, mert úgy képzelte, hogy a
kubaiak érkezéséből eredő gazdasági fellendülés ott fog lejátszódni.
Rövid időn belül ő lett a szervezet Miamiban zajló üzleti tevékenysége‐
inek egyedüli irányítója, miközben az amerikai maffia maradék része a
Las Vegas-i koncon marakodott.

Joe zseniálisan látott meg dolgokat, és pontosan tud‐

[164]
ta, hogy később ezek mennyit fognak érni.
ROSE KENNEDY SZAVAI FÉRJÉRŐL, JOE KENNEDYRŐL, A CSALÓ ÜZLETEM‐
BERRŐL, AKI VAGYONA JÓ RÉSZÉT A GENGSZTEREKKEL KÖZÖS VÁLLALKO‐
ZÁSAIBÓL SZEDTE ÖSSZE

Trafficante soha nem tágított egy lépést sem. Az ő agyában merült

fel először az is, hogy északról egyre nagyobb számban érkeznek majd
nyugdíjasok, akik a hideg éghajlat elől menekülve Floridában szeretnék
süttetni meszes csontjaikat a napon. Vajon mire lesz szükségük ezeknek
a kriptaszökevényeknek, töprengett Trafficante. Napszemüvegre? Rö‐
vidgatyára? Térdzoknira és szandálra? Ez már meleg, de még nem for‐
ró. A megoldás: kórházra!
Trafficante tehát egy kórházba fektette a pénzét.
Nagyjából ezzel egy időben egy közeli barátja, a szintén maffiafőnök
Carlos Marcello éppen Louisianában vásárolta fel azokat az olcsó tel‐
keket, amelyek a Dixie autópálya útjában feküdtek, azt remélve, hogy
az állami útalapból érkező kártalanításból hatalmas profitot vág majd
zsebre.
Előrelátás. A legkiválóbb maffiafőnökökben megvan ez a képesség.
Aki a többiek előtt jár gondolatban, annak lesznek a legjobb ötletei.
 75. LECKE
SOHA NE BECSÜLJÜK LE AZ ELLENFELÜNKET!

Az oroszok kemény fickók, és ha lehet, az orosz nők még ennél is

kajakosabbak. Ezek után képzeljük el, hogy milyen acélosak lehetnek
az orosz gengszterek. Rengeteget ismertem közülük, így számomra
nem akkora meglepetés, hogy a náci hadigépezetet először az oroszok
állították meg.
Az amerikai orosz maffiafőnök, Marat Balagula egyike volt a legke‐
ményebb fószeroknak, akikkel valaha találkoztam. Ráadásul zseniális
bűnöző is volt. Számtalan olyan akcióban vett részt az amerikai olasz
maffiával közösen, amelyek milliószámra hozták a dollárt a konyhára.
Éjszakai lokálokba és vendéglőkbe is beszállt, sőt még egy gyémántbá‐
nyát is vett Afrikában. (Jogos a kérdés, hogy egy Brighton Beachen élő
orosz bevándorlónak hogyan kerül a birtokába egy afrikai gyémántbá‐
nya? A válasz pedig az, hogy a kapcsolatépítés segítségével. Ezért is
érdemes megtanulni az összes leckét ebből a könyvből.)
Balagula azért állt össze az olaszokkal, mert szervezettek voltak és
hatékonyak, amit nem lehetett elmondani honfitársairól, akik éppen ak‐
kor igyekeztek megvetni a lábukat Brooklynban, ott, ahol az olaszok
már 100 évvel az orosz gengszterek érkezése előtt kitűzték a zászlót.
Balagula részéről ez okos húzás volt, de a többi orosz gengszteren né‐
mileg erőt vett a mellőzöttség érzése, amiért őket kihagyták a buliból.
Vlagyimir Reznyikov is ezek közé tartozott: ő amolyan orosz típusú
Gyilkosság Rt.-t működtetett. A saját nevében és mások fizetős megbí‐
zásából ölt. A szadista Reznyikov ráadásul sok áldozatát meg is kínoz‐
ta. Amikor ez az alak felmérte, hogy mekkorát kaszál Balagula az üzle‐
tein, ő is be akart szállni.
Bemutatkozásképpen Reznyikov a géppisztolyából egy tár golyót
ürített Balagula irodájába, és megölte az egyik ott tartózkodó barátját
is. Miután letette a névjegyét az asztalra, másodszorra már Balagula
egyik éjszakai klubjába látogatott el. Ott pisztolyt szorított Balagula fe‐
jéhez, és részt követelt minden egyes fillérből, amit az megkeres.
Ez volt az a pont, amikor egy elfojtott pukkanást lehetett hallani.
Nem, nem egy hangtompítós pisztoly volt, hanem a fing hangja: Bala‐
gula egyszerűen összecsinálta magát. Ráadásképpen még kapott egy
súlyos szívrohamot is, de kis idő múlva újra talpra állt. A fingást leszá‐
mítva semmi jelét nem mutatta a meghátrálásnak: harcos típus volt. És
ravaszabbnak is bizonyult, mint a szadista gazfickó, akivel szembeke‐
rült.
Balagula okosan mindig azt mondta Reznyikovnak, amit az hallani
akart, de eközben felkereste olasz üzlettársait, és elmesélte nekik a
sztorit. Még azt is hozzátette, hogy az orosz az egész városban azt hí‐
reszteli, az olaszok hájasak, puhányok, és emiatt már a saját érdekeik –
ebben az esetben ez az érdek maga Balagula volt – mellett sem képesek
kiállni.
Íme, egy újabb példa, hogy a történelem ismétli önmagát: a II. világ‐
háború előestéjén Japán is hasonlóan vélekedett az amerikaiakról, min‐
tahogy Reznyikov az amerikai olasz gengszterekről. A japán vezetők
úgy gondolták, hogy az amerikaiak elhízott puhányok, akik képtelenek
kiállni az érdekeik mellett.
Kétségtelen, hogy az amerikaiak egy része akkoriban és most is há‐
jas és nehézkes. Ha valaki McDonald’sos, Dunkin’ Donutsos és hason‐
ló kajákon él, az nem lesz kimondott sportolóalkat.
A Guadalcanal védelmére vagy az Iwo Jima-i partszakasz lerohaná‐
sára küldött fiatal tengerészgyalogosok azonban sudár, kemény gyilko‐
lógépek voltak. A japánok kénytelenek voltak mindent visszaszívni –
ahogyan Reznyikov is megszívta.
Amikor visszatért, hogy begyűjtse az első részletet Balagulától, egy
fiatalember, bizonyos Joey Testa csatlakozott mellé és felvette a lépése
ritmusát. Joey nem volt hájas: 180 cm magas, szikár, de izmos fickó
volt. És nem volt puhány sem: áldozatai között akadt már 140 kilós pa‐
sas is, ezt a szó szerint vett holtsúlyt kellett egy autó csomagtartójába
begyömöszölnie. Joey ugyan nem ordította, hogy „Semper Fi” (Örök
[165]
hűség), de akárcsak a bátor tengerészgyalogosok, akik idegen föl‐
dön védték Amerika érdekeit, ő is hitt abban, hogy a becsület előrébb
való az életnél is, és készen állt arra, hogy megvédje a maffia érdekeit
Brooklynban.
Reznyikov egy pillanatig sem gyanakodott, feltehetően úgy vélte,
hogy már akkor megnyerte a csatát, amikor Balagula összecsinálta ma‐
gát. A Balagulát ért sértés miatt azonban illő módon álltak bosszút, bár
az ő esetében a folt a ruháján vér volt. Reznyikov egy brooklyni utcán
lehelte ki a lelkét, golyóktól kilyuggatva.
Soha ne becsüljük alá az ellenfeleinket!
 76. LECKE
DE KI AZ ELLENFÉL VALÓJÁBAN?

Általában már az első pillanatban lejön, hogy ki az ellenfelünk; és

ahogyan az előző fejezetből is kitűnt, soha ne becsüljük alá őt. De mi a
helyzet azokkal, akik kivárják az idejüket, végtelenül türelmesek és tit‐
kolják ambícióikat? Akik látszólag szóba sem jöhetnek mint ellenség?
Akár a közeli barátaink is lehetnek, talán éppen a kollégáink vagy a
legjobb alkalmazottunk. Hogyan különböztessük meg lojális híveinket
attól, aki csak a megfelelő alkalomra vár? És hogyan semlegesítsük azt,
aki esetleg bekavarhat?
Joe Bonanno, más néven „Joe Bananas”, Banános Joe a maffia egyik
nagy öregjének számított. Már vagy harminc éve irányította a saját bor‐
gatáját, amikor a Bizottságban kezdett átalakulni a szövetségi rendszer.
Mivel Joe attól tartott, hogy ez nem lenne előnyös a számára, megpró‐
bálta többször is beleártani magát más családok ügyeibe, hogy a maga
javára billentse az egyensúlyt.
Jóval azelőtt, hogy a Banana Republic (Banánköztársaság), egy híres
amerikai divatcég, elkezdte volna árulni a ruháit, az Egyesült Államok
kormánya azokra a közép- és dél-amerikai államokra használta ezt a ki‐
fejezést, ahol a CIA bábkormányokat segített hatalomra – általában
azért, hogy az USA könnyen hozzáférjen az itt honos és jó üzletet je‐
lentő terményekhez, például a banánhoz.
Joe Bonanno is a CIA trükkjét próbálta utánozni: az általa favorizált
dont akarta hatalomra segíteni, hogy így a másik maffiacsaládból ba‐
nánköztársaságot csináljon. Persze nem ezért nevezték Banános Joe-
nak, de az biztos, hogy illett rá a gúnyneve.
A többi család azonban megszimatolta Bonanno tervét, és keresztbe
tett neki; aki baráti viszonyba került Bonannóval, annak rögtön megvé‐
tózták a főnökké választását. Továbbra sem tágított, a félelemérzete vi‐
szont egyre nőtt, ezért kitalálta, hogy a rivális családok donjait egyetlen
merénylet során takarítja el az útból.
Az akció elindítása előtt Bonanno felkereste azt a Joseph Maglioc‐
cót, akit az ellenséges család élére kinézett. Maglioccónak kellett ellen‐
őriznie a többszörös bérgyilkosságot, amely majd a családja élére eme‐
li, ugyanakkor Bonanno bábfigurájává is teszi.
Megbízható katonái közül Magliocco egy fiatal és lelkes hívét, Joe
Colombót jelölte ki a terv végrehajtására. Colombóról az volt a közvé‐
lekedés, hogy hűséges végrehajtó, aki bármit megtesz a főnökéért, a
lelke mélyén azonban őt is irtózatos nagyravágyás fűtötte. Évekkel ko‐
rábban már tanúbizonyságot tett színészi képességeiről, amikor elme‐
bajt imitálva úszta meg a katonai szolgálatot. De nemcsak az amerikai
hadsereget verte át – annyira jól alakoskodott, hogy bolonddá tette a ta‐
pasztalatlan főnökjelöltet, Maglioccót és a ravasz öreg róka Bonannót
is.
Colombónak esze ágában sem volt tüzet nyitni másokra, sokkal in‐
kább a száját nyitotta ki, és köpött. Személyesen kereste fel a többi fő‐
nököt, és figyelmeztette őket, mire készül Bonanno és Magliocco, s az
árulásért cserébe azt kérte, hogy a többiek tegyék meg a családja fejé‐
nek.
Colombót megkoronázták. Magliocco örülhetett, hogy élve megúszta
a dolgot, de az eset miatt ránehezedő nyomás feltehetően közrejátszott
abban, hogy néhány hónap múlva súlyos szívinfarktust kapott, ami el is
vitte. Bonanno ketyegőjét erősebb anyagból gyúrták, bujkálni kezdett,
és szembeszállt a Bizottsággal.
Colombo mestere volt annak a képességnek, amelyről a „Miért járt
az Áll pizsamában munkába?” című fejezetben már beszéltem. Az
egyik hozzá közel álló főnök feltehetően megérezte azt az égető tüzet,
amely Colombo nagyravágyását táplálta, és kitalálta, hogyan tudja
semlegesíteni.
Évekkel Joe Bonanno nyugállományba vonulása után a családja élére
egy bizonyos Massino került, aki remek érzékkel szúrta és iktatta ki po‐
tenciális ellenfeleit.
Mielőtt Massino főnök lett, szinte ki sem jött Philip „Rusty” Rastelli,
Rozsdás Rastelli seggéből, aki akkoriban a Bonanno család feje volt.
Mikor Rozsdás börtönbe került, Massino lett a szeme és a füle az utcá‐
kon. De nem kiscserkész volt ám, aki holmi szívességet tesz – egysze‐
rűen helyezkedni próbált, hogy magához ragadja a koronát, ha a vén‐
ember feldobja a talpát.
Miközben Massino a sütiket hordta a sittre, a család többi nagyme‐
nője egyre inkább nehezményezte, ahogy Rastelli a börtönből irányítja
a családot, és úgy döntöttek, hogy ezt szóvá is teszik. Az ellenzék élére
három nagy hatalmú capo állt. De ahelyett, hogy megelőző csapást
mértek volna Rastelli híveire, a capók úgy döntöttek, hogy a maffia
szabályai szerint játszanak, és tárgyaláson viszik dűlőre a dolgokat.
Massino a színfalak mögött rögvest konspirálni kezdett. Miközben a
megbeszélés részleteit tisztázták, felkereste a többi családot és az enge‐
délyüket kérte, hogy „megvédje Rastellit”. Úgy lépett fel, mintha ő len‐
ne a királyát védelmező lovag. Valójában a három capo közvetlen ve‐
szélyt jelentett Massinóra, aki már alig várta, hogy kövér seggét a trón‐
ra rakja.
Ügyesen politizált: az első két tárgyaláson a capók kedvét kereste,
mégsem tudtak megállapodni semmiben, mert ugyanakkor egy tapodtat
sem engedett.
A harmadik ülés aztán az utolsónak is bizonyult a capók számára. A
három fegyvertelen férfi az ajtóhoz sétált és megnyomta a brooklyni
20/20-as elnevezésű éjszakai bár csengőjét. Bementek és üdvözölték
Massinót, Dominick Napolitanót és Gerlando Sciasciát – ez utóbbi két
alak nevét érdemes megjegyezni, mert akárcsak Massinót, őket is ha‐
tártalan becsvágy fűtötte. Rendes esetben, ha valaki vendégségbe érke‐
zik egy klubba vagy egy lakásba, a vendéglátó elveszi a kabátokat és
beakasztja a szekrénybe. A tároló ebben az esetben azonban tele volt –
négy álarcos, géppisztolyos férfival. A fickók kitörtek a szekrényből és
szitává lőtték a capókat. Talán említeni sem kell, de Joseph Massino
nem tartozott a jó házigazdák közé.
Miután a hullákat műanyag zsákokba gyömöszölték, behúzták a cip‐
zárt és elégették őket. Massino, Napolitano és Sciascia elégedetten ke‐
zet ráztak. A küldetést teljesítették. Egyelőre legalábbis, ugyanis Mas‐
sinónak volt érzéke a potenciális ellenfelek kiszúrásához.
A vérfagyasztó gyilkosság résztvevői közül sokan természetes mó‐
don hunytak el: a géppisztolyosok, az őrszemek és a hullaszállító bri‐
gád. Napolitano ugyanakkor hasonlított Massinóra: ő is alfahím volt és
karizmatikus vezető.
Massino, a mesteri politikus tisztában volt azzal, hogy a maffia sza‐
bályai szerint csak ezért még nem ölheti meg Napolitanót. És türelme‐
sen ki is várta a kínálkozó alkalmat.
Amikor Napolitano elcseszte a dolgot, mert beismerte, hogy beenge‐
dett egy titkosügynököt, Joe Pistonét a Bonanno család belső köreibe,
Massinónak kapóra jött, hogy végre elrendelhesse a meggyilkolását.
Amikor rábukkantak Napolitano oszló hullájára, az ujjait a vadállatok
már lerágták. Méltó vég egy olyan ember számára, aki a dzsungelben
élte az életét.
Az ügy harmadik szereplője, Gerlando Sciascia sem volt kevésbé
nagyra törő. Ő akkor követett el hibát, amikor közölte Massinóval,
hogy egy másik nagymenő, bizonyos Anthony Graziano kábítószere‐
zik, márpedig ez célzás volt arra, hogy Graziano „törődést” igényelne.
A „törődés” a maffia szóhasználatában pedig nem azt jelenti, hogy az
embert pszichológushoz viszik – a maffiacsaládok nem a gondoskodó
kis közösségek mintaképei.
Massino pontosan tudta, milyen vékony határvonal választja el a fő‐
nökét manipulálni tudó embert attól, aki maga szeretne vezér lenni.
Sciascia lángoló nagyravágyása gyorsan kihunyt. Három golyót kapott
a fejébe, az egyik szemét kilőtték, majd egy autóból az utca közepére
hajították a holttestét, mintha csak egy szemeteszsák lenne.

[166]
Ez Joey [Massino] takarítás közben.
CHARLES ROONEY FBI-ÜGYNÖK VÁLASZA AZ
FBI IGAZGATÓJA, LOUIS FREEH KÉRDÉSÉRE
A SCIASCIA-GYILKOSSÁG NYOMOZÁSÁVAL KAPCSOLATBAN

A három hatalomittas ember meggyilkolását kitervelő és végrehajtó

három nagyratörőből egyedül Massino maradt talpon.
Massino képes volt arra, hogy kiszagolja a potenciális ellenfeleket, a
saját javára tudta fordítani a kényes helyzetet, és volt türelme kivárni,
míg végezhetett velük.
 77. LECKE
NE LŐJÜNK A FELEMELKEDŐ CSILLAGOKRA! HOGYAN
SEMLEGESÍTSÜK POTENCIÁLIS ELLENFELEINKET?

Johnny Torrio maffiafőnök a nagy gazdasági világválság idején nőtt

fel, és az ő nevéhez kötik a chicagói maffia megszervezését. A mind‐
össze 160 centis Torrio a bizonyíték arra, hogy a méretnél fontosabb az
ész. Élete jobbik felében arról volt híres, hogy inkább a fejét használta,
mint a fegyverét, és soha nem csapta be bűntársait. „Mindenkinek jut
[167]
bőségesen” – ez volt a szavajárása.
Istenáldotta tehetsége volt a szervezéshez, és előszeretettel faragott
üzletembereket a bandázó utcai csavargókból. Az egyik közülük maga
a fiatal Al Capone volt.
Amikor Torrio felfedezte, hogy Capone milyen okos és ambiciózus
srác, tudta, hogy bajba kerülhet. Nem telik bele sok idő és Capone fél‐
reállítja őt, esetleg végleg megszabadul tőle. A maffiában az ilyen di‐
lemmák bevett megoldása az lett volna, hogy elsőként lép és megöli
Caponét. Láttuk, ugye, hogyan takarított el maga körül mindenkit Mas‐
sino? Torrio azonban biztos volt benne, hogy Capone élve sokkal töb‐
bet hoz neki a konyhára, mint holtan. Mit lépjen hát?
Torrio tett egy visszautasíthatatlan ajánlatot Caponénak. Felajánlotta,
hogy legyenek üzlettársak.
Első látásra úgy tűnik, mintha Torrio ezzel lemondott volna valami‐
ről. Éppen ellenkezőleg. Capone személyében egy olyan emberre lelt,
akivel kiterjeszthette üzleti tevékenységét. Ráadásul még semlegesítet‐
te is a potenciális ellenfelet. A közösen végigdolgozott sikeres évek
után végül visszavonult az üzlettől, és a Szeles város ügyeinek intézé‐
sét Caponére hagyta.
Mialatt Capone volt a góré, időnként azért felkereste Chicagót, és
felvetett egy-egy új ötletet. Mindketten dúsgazdagok lettek. Pontosan
az történt, amit Torrio megjósolt: mindenkinek jutott bőségesen.
Akárcsak Torrio, Sam Walton is a világválság kemény, embert pró‐
báló időszakában nőtt fel. Hasonló képességekkel rendelkezett, de eze‐
ket a törvényes üzleti világban kamatoztatta. Walton első vállalkozása
egy vegyeskereskedés volt, amely a Ben Franklin nevet kapta. Keresve
sem lehetett volna jobb nevet találnia, hiszen ő maga is a Benjamin
Franklinre jellemző agyafúrtságot és bölcsességet sugározta. Walton
ugyan sikeresen vitte a boltot, mégis elveszítette a bérleti jogot, és be
kellett zárnia. Ennek ellenére kitartónak bizonyult és hamarosan meg‐
nyitotta újabb üzletét, a Walton’s Five and Dime-ot.
Akárcsak Torrio, Walton is terjeszkedni akart. Amikor hozzálátott,
hogy elképzelését megvalósítsa, okos és ambiciózus vezetőkkel hozta
össze a sors. Az egyiket közülük Willard Walkernek hívták. A klasszi‐
kus Torrio-húzást bevetve Walton semlegesítette Walkert: tulajdonrészt
ajánlott neki a boltban, Walker pedig elfogadta.
Manapság azt az üzlettársi viszonyt, amelyet Torrio alakított ki Ca‐
ponéval, illetve Walton Walkerrel, profitmegosztásnak nevezzük.
Walton egyre több és több üzlettársat vont be a cégbe, Walton’s Fa‐
mily Centernek nevezte át a boltokat, majd később egyszerűen csak
Walmartnak.
Sam Walton a jelek szerint az egyenes és igaz utat követte, de 2003-
ban 21 államban szövetségi ügynökök özönlötték el a Walmart-áruhá‐
zakat, és az amerikai munkaügyi törvények megszegésére hivatkozva
büntetőeljárás indításával „zsarolták meg” őket.
A Walmart dolgozóit képviselő James Linsey a Cohen, Weiss and Si‐
mon ügyvédi irodától a következőket mondta: a „zsarolás” lényege itt a
megosztás, hogy a vezetők elszigetelődjenek – mindegy, hogy Vito
Corleonéról, Tony Sopranóról vagy, ebben az esetben, a Walmart top‐
[168]
menedzsmentjéről van-e szó.
Korábban már mondtam: mindannyiunkat ugyanabból a fából farag‐
ták.
 78. LECKE
AZ ÉN TÁNCPARKETTEMEN FELŐLEM AKÁR SEGGBE IS
AKASZTHATJÁK EGYMÁST. NE HAGYJUK, HOGY AZ ELŐ‐
ÍTÉLETEK A PROFITSZERZÉS ÚTJÁBA ÁLLJANAK!

A maffia tiltja, hogy a tagok közé melegeket vegyenek fel, és

amennyire én tudom, még nem gondolkoznak azon, hogy bevezetik a
„ha te nem kérdezed, én nem árulom el” gyakorlatát. Ugyanakkor az is
igaz, hogy a maffia mindenkivel előítéletek nélkül hajlandó üzletelni.
Néhány barátommal átvettünk egy manhattani éjszakai bárt. A klub
korábbi tulajdonosai a hét egyik napján mindig meleg vendégeket fo‐
gadtak. Mielőtt átadták a kulcsokat, elmagyarázták azt is, hogy miért a
homokosok a legjobb kuncsaftjaik.
– Szórják a pénzt és nem csinálnak semmi bajt – mondta az egyikük.
– Soha nem kellett azért aggódnom, hogy lezúzzák a kócerájt, és fegy‐
vert sem próbálnak becsempészni.
– Ők a legelegánsabb vendégeink – tette hozzá az üzlettársa. – Az én
táncparkettemen felőlem akár seggbe is akaszthatják egymást, mert a
pénzükkel minden rendben van.
Korábban már említettem, hogy a maffia elvárja a tagjaitól, hogy
tiszteletben tartsák a szervezet értékeit, és azokkal szemben, akik mégis
áthágják ezeket, gyorsan és hatékonyan járnak el. De azokét már nem‐
igen kérdőjelezi meg, akikkel üzletel. Mindent összevéve, csak a ha‐
szon számít.
Egy ideig a Bonanno család engedélyezte tagjainak a kábítószere‐
zést, míg a többi New York-i nem. Ennek ellenére, az öt család tovább‐
ra is üzletelt egymással.
Ezzel szemben, az amerikai üzletemberek gyakran kizárják egymást
a busás piacokról csak azért, mert politikai ellentéteik akadnak az elté‐
rő értékrendjük miatt. Nos, ki közülünk a seggfej?

A bűnöző vállalkozó logikája, a főnök gondolata

egybeesik a neoliberalizmussal. A diktált szabályok,
a felállított szabályok az üzlet szabályai; a profit a
konkurencia legyőzésének szabálya. A többi érdek‐
[169]
telen. Nem létezik.
ROBERTO SAVIANO: GOMORRA
 Képzeljünk el egy olyan találkozót, ahol két maffiafőnök több millió
dollárról tárgyal, amely mindkét család vagyoni helyzetét jelentősen ja‐
vítaná. A tárgyalás remekül sikerül, az üzlet megköttetik. A főnökök
kezet ráznak és megcsókolják egymást, aztán kisétálnak a parkolóba,
ahol az egyik beül egy hatalmas, benzinzabáló 73-as Caddybe, amely‐
nek a kipufogója lyukas, és füstfelhőbe burkolózva elhajt. A másik a
köhögéstől fuldokolva bejelenti az embereinek, hogy az üzlet lefújva.
És miért? Mert a Caddyben ülő don szennyezi a levegőt.
A következő alkalommal a parkolót már nem a benzingőz, hanem a
lőporfüst terítené be, és az üzletet leállító don halott lenne.
Naiv, aki azt hiszi, hogy az általa vallott értékeknek kellene egyete‐
mesnek lenni. Ha valaki jobbá akarja tenni a világot, és ennek érdeké‐
ben mindenkibe belefojtja a szót, aki nem ért egyet az elképzeléseivel –
akár jók, akár helytelenek –, az ágyúval lődöz verébre. Ha valakit ál‐
matlanság gyötör, mert rossz emberekkel kötött üzletet, akkor inkább
adakozzon valamennyit a haszonból világjobbító célokra.
Ha a maffia gazdasági szankciókat vezetett volna be a Kubához, Dél-
Afrikához, Iránhoz vagy Irakhoz hasonló országokkal szemben, a hír‐
hedt pizzakapcsolat, amelynek segítségével az ellenőrzése alá vonta a
globális kábítószer-kereskedelmet, soha nem jött volna létre.
Fontos, hogy kapcsolatban maradjunk a világgal. Az embereket pe‐
dig a jó példákon keresztül tanítsuk!

Az ókorban egy görög történész, bizonyos Hérodotosz beutazta az

akkor ismert világot, hogy művéhez, A görög–perzsa háborúhoz törté‐
neteket gyűjtsön.

Akkoriban a legtöbb nemzetet amolyan maffiakirályságokként irá‐

nyították azok a diktátorok, akik mellett a mai maffiafőnökök ártat‐
lan csecsemőnek tűnnek. Perzsia – a mai Irán – is egy ilyen állam
volt.

A műben Hérodotosz a perzsa királyt, Dareioszt is bemutatja, aki

különböző etnikumú lakosok felett uralkodott. Egyik nap „Don” Da‐
reiosz magához hívatta a helyi görögök egy csoportját és így szólt hoz‐
zájuk:
 – Tudom, hogy szokásaitokhoz híven elhunyt szüleiteket tűzre veti‐
tek, de mennyit kellene fizetnem azért, hogy inkább megegyétek őket?

A görögök persze megorroltak a királyra, és egyenes úton elküldték

őt a picsába. Dareiosz ekkor egy csapat indiait hívatott maga elé és
azt mondta nekik:

– Tudom, hogy ti megeszitek a szüleiteket, ha meghalnak, de

mennyit kellene fizetnem azért, hogy inkább elégessétek őket?

Az indiaiak elszörnyedtek a gondolattól, és a görögökhöz hasonló‐

an ők is elküldték a királyt melegebb éghajlatra.

Dareiosz kérdezősködésére alapozva Hérodotosz arra a következte‐

tésre jutott, hogy a társadalmakban különféle szokások élnek, ebből
pedig arra a következtetésre jutott, hogy a jó és a rossz szubjektív ka‐
[170]
tegória.
 79. LECKE
HOGYAN VÁLASSZUNK TANÁCSADÓT?

Az amerikai maffia korai időszakában a consigliere, azaz a család ta‐

nácsadója általában egy idősebb férfiú volt, akit bölcsessége, ravaszsá‐
ga és az utcán szerzett tapasztalata emelt erre a posztra. Nagy tisztelet‐
nek örvendett és elvárták tőle, hogy valamennyi döntését az objektív
ítélet vezérelje. Tapasztalt diplomataként már idejekorán elejét tudta
venni a problémáknak, és jó tanácsaival segítette a főnököt, hogyan ke‐
rülje el a család útjában álló akadályokat.
Idővel azonban ez a tiszteletre méltó poszt egyre inkább politikai jel‐
leget öltött, s a vagyont és a hatalmat tekintve a consigliere lett a har‐
madik számú személy a családban.
Mielőtt Sammy Gravano, a Bika megkapta az alvezéri posztot, már
igen zsenge korban, 40 évesen a Gambino család tanácsadója lett. Gra‐
vano a nála kétszer annyi idős és tízszer olyan eszes férfiak felett mon‐
dott ítéletet. Az idősebb nagymenők megfogadták a tanácsait, de nem
azért, mert az évek során felhalmozott bölcsesség csendült ki a szavai‐
ból, hanem mert Gravano megölette volna őket, ha nem így tesznek. A
maffia nem tartotta tiszteletben a pozíció eredeti célja, és ezért magas
árat fizetett.
Az üzleti életben is jó szolgálatot tehet egy megfelelő consigliere,
valaki, aki megfontolt tanáccsal segít bennünket. Ennek a személynek
ugyan a mi sikerünkért kell dolgoznia, de nem lehet köze a vállalkozá‐
sunkhoz, hogy kellő távolságot tudjon tartani a tisztánlátás érdekében.
Lehet a párunk, a testvérünk, a pártfogónk – a lényeg, hogy olyan em‐
bert válasszunk, akiben megbízunk, így mindig lesz valaki, aki jó ta‐
náccsal lát el bennünket.
 80. LECKE
MIÉRT NEM HISZ FRANKIE FEVER A TUTI BULIKBAN?
ATTÓL, HOGY MÁS AZT ÁLLÍTJA, MÉG NEM BIZTOS,
HOGY MEGÉRI

Egy Frankie Fever nevű capo mesélt nekem egy történetet azokból
az időkből, amikor zöldfülű kezdőként próbálkozott az utcán. Éppen
egy pizzériában ebédelt, amikor besétált két fickó és leültek a háta mö‐
gött lévő asztalhoz.
– Összekapartam 5 lepedőt. Ide tudod adni ennyiért? – kérdezte az
egyik.
– Felejtsd el – válaszolta a másik. – Ezt a szart 12-ért bárhol el tudod
passzolni. 6-ért a tied, de egy fillérrel sem kevesebb.
– Nem megy, csak 5 van nálam. Ideadod hitelbe? Ha eladtam, kifize‐
tem a maradékot.
– Felejtsd el!
– Na jó, meglátom, mit tudok csinálni – mondta erre az első, felkelt
és kisétált a pizzériából.
Frankie megfordult a székén, hogy szembekerüljön a fickóval, aki
még mindig ott üldögélt, majd megkérdezte tőle:
– Mid van?
– 5 kiló mariska. 12 lepedőért el lehet sózni. Érdekel a dolog?
– 6-ot kérsz érte? – kérdezte Frankie.
– Annyit.
Frankie tudta, hogy a mariska a marihuánát jelenti, de nagyjából itt
véget is ért a tudománya a kábítószer-kereskedelemről. Azt azonban
sejtette, hogy ha összekapar 6 lepedőt, akkor az utcán megduplázhatja a
pénzét.
– Húsz perc múlva itt vagyok – közölte Frankie. – Addig tartsd ne‐
kem az árut!
– Siess! Ha a barátom visszajön a lóvéval, övé a cucc.
Frankie-nek 2000 dollárja volt. Elrohant a jövendő apósához a követ‐
kező sarokra, és kölcsönkért 4000-et azzal az ígérettel, hogy 5000-et ad
vissza. Aztán visszaszaladt a pizzériába, és nyélbe ütötték az üzletet.
Tíz perccel később már otthon ült és azon töprengett, hogy mit kezd‐
jen 5 kiló vákuumcsomagolt oregánóval. A fickó, akit soha többé nem
látott, átverte.
 Frankie elmondta, hogy az esetből két dolgot tanult aznap. Az egyik,
hogy soha nem kell kapni a kínálkozó alkalmon, de ezt a leckét már mi
is átvettük a „Soha ne válaszoljunk azonnal egyetlen ajánlatra sem!”
című fejezetben. A másik pedig az volt, hogy ne akarj csak azért meg‐
venni valamit, mert azt más is szeretné.
Bármennyire hihetetlenül is hangzik, de Hollywood és a könyvki‐
adás is ezek alapján működik. Egy könyv- vagy filmötlet évekig ke‐
ringhet minden siker nélkül, de ha valaki végül mégis ráharap, annak
híre megy, rögtön licitálni kezdenek rá és felverik az árakat.
A legnagyobb könyvkiadók és filmstúdiók leírják a rossz ötletekből
fakadó veszteséget. Mi azonban soha ne szálljunk versenybe és soha ne
adjunk pénzt valamiért kizárólag azért, mert mások is hajtanak rá!
 81. LECKE
VAN EGY BELSŐ EMBEREM. HOGYAN TARTSUNK LÉPÉST
VERSENYTÁRSAINKKAL?

Az orgazdám egyszer azt mondta:

– Ha valahol ötszázan dolgoznak, abból legalább a fele hajlandó lesz
súgni a cégről.
Képzeljük el, hogy egy olyan tárgyaláson veszünk részt, ahol ponto‐
san ismerjük a másik fél lehetőségeit vagy elvárásait – tudjuk például a
végső árat, amit megadnak vagy kínálnak az ajánlatunkért. Ezeket az
infókat megszerezhetjük egy sör mellett a sarki krimóban.
Amikor egy-egy rablást végrehajtottam, a legjobb tippeket az egy‐
szerű alkalmazottaktól kaptam, vagy egy olyan bennfentestől, aki az
aranyat érő információ birtokában volt. Minden cégnél hajlandó beszél‐
ni a dolgozók egy része. El sem tudom mondani, hányszor vacsoráztam
ilyen célból: az illető mindent elsuttogott egy félreeső bokszban, mi‐
közben az asztalon lévő szalvéta épületté, a kávéscsésze kamionná, a
villa pedig emberré alakult át.
Igaz, a tippadók közül némelyiket ki kellett segíteni a számlái vagy a
lakbére kifizetésében, és volt, aki nyakig úszott a hitelben, de gyakran
megesett, hogy az emberem még csak egy szeletet sem akart a tortából;
egyszerűen beszélgetni akart iszogatás közben.
Sok a magányos lélek, és sokan nem igazán szeretik a céget, ahol
dolgoznak. A sör, a bor vagy egy koktél feloldja a gátlásokat, de a leg‐
többen egyszerűen csak azért beszélnek, mert végre hajlandó valaki vé‐
gighallgatni őket.
 82. LECKE
REJTSÜK PÉNZÜNKET A PÁRNAHUZATBA! A KÉSZPÉNZ A
LEGJOBB PÉNZ

Ismertem egyszer egy Freddie nevű orgazdát, aki a lopott áruk moz‐
gatása mellett még millió kisebb átverésben is részt vett. Ha az utcán
belefutott valamelyik emberébe, akinek tartozott, addig tekergőzött,
amíg a másik bele nem egyezett, hogy tárgyalás útján rendezzék az
ügyüket.
A megbeszélésen Freddie elismerte, hogy lóg a pénzzel, de azt állí‐
totta, hogy le van égve. A jó szándék jeleként azonban felajánlotta,
hogy többet fizet vissza, mint az adóssága, de lopott áruban, amelyből
mindig bőségesen akadt a háza táján. Freddie ezzel a módszerrel nem
sok barátot szerzett, viszont mindig maradt nála bőségesen készpénz,
ráadásul megszabadult attól az árutól, amit amúgy is el akart passzolni.
Egy cégnek persze nem tanácsos Freddie szokását követni, hacsak
nem akarja elidegeníteni az ügyfeleit, ugyanakkor nem árt, ha alkal‐
mazza a készpénzfelhalmozó stratégiát.
Az utca szeszélyes törvényei beleverték a maffiózókba azt a kemény
igazságot, hogy bármennyire is biztosnak tűnik a ma megszerzett jöve‐
delem, holnap már lehet, hogy semmi sem lesz belőle. A maffia nem
ajánl nyugdíjat, táppénzt vagy nyugdíjbiztosítást. Minden arról szól,
hogy mennyi készpénzt tudunk felhalmozni, ami persze nem is annyira
elvetendő célkitűzés – pláne nem a mostani gazdasági körülmények kö‐
zött.
A maffiózó többnyire olyan bűncselekményekben vesz részt, ahol
készpénz cserél gazdát, ezért viselkedésébe mélyen beleivódik, hogy
mindig bőven legyen nála belőle. És amikor esetleg átlép a legális üzle‐
ti világba, oda is viszi magával ezt a gondolkodást. Belökik egy irodá‐
ba, ahol álló nap telefonokat intéz, az ügyfelekkel foglalkozik, bank‐
kártya- és biztosítási ügyletek járnak a fejében; a kötvények, a részvé‐
nyek, a bankszámlák és a fizetési papírok jelentik a legnagyobb gondot.
De még ebben a helyzetben sem felejti el – sok más üzletembertől elté‐
rően –, hogy mindig és mindenkor a készpénzforgalom a legfontosabb.
A nagyvállalatoknak óriáshitelekre van szükségük, hogy fennmarad‐
janak az üzleti világ dzsungelében, de az adósságaik fedezetére mindig
biztosítaniuk kell egy jelentősebb készpénztartalékot. A legutóbbi gaz‐
dasági válságot is azok a cégek élték túl, amelyek birtokában voltak en‐
nek. Éppen ezért virágzott mindig is a maffia – anélkül, hogy bárme‐
lyik kormány mentőcsomagjára szorult volna.
 83. LECKE
A SZEGÉNYSÉG SZÍVÁS. VAGY MÉGSEM?

Ha a maffiában valaki beleszarik a ventilátorba, akkor az ember biz‐

tosan kap a szeléből. Ha menekülésre kell fogni, nem is igazán az a za‐
varó, hogy üldöznek minket – ez akár még izgalmas is lehet. A legfá‐
jóbb, hogy elszakadunk a szeretteinktől. Még ha egy ötcsillagos szállo‐
dában is rejtőztem éppen, egy idő után zavarni kezdett, hogy az összes
holmim elfér egy bőröndben, és vágyni kezdtem a házikosztra. A maf‐
fiaélet azonban már csak ilyen. Vagy megkeményedik az ember, vagy
kinyúlik.
Bujkálás közben a többi maffiózóról rögtön kiszúrtam, hogy ki az,
aki állja a sarat és ki nem, a börtönben pedig, hogy ki éli túl a büntetést
és ki törik meg a nyomás alatt.
Olvasóimnak feltehetően nem kell megtapasztalniuk a rejtőzködést
és börtönbe sem kell vonulniuk, hogy felkészüljenek azokra a nehéz
helyzetekre, amelyekbe időnként elkerülhetetlenül belekerül az ember.
Ilyenkor elég, ha emlékezünk arra, honnan jöttünk. Ha valaki nagyme‐
nő lett és elfelejti a gyökereit, már nemigen számít, hogy honnan jött.
Másfelől viszont, ha egy vezető soha nem felejti el, hogy milyen az,
amikor nélkülözni kell és az embernek semmije sincs, akkor bármiféle
nehézséget túlélhet.

Így ki szabadságát gazdagságért odadobta… rab

[171]
lesz, vagyonának a rabja.
HORATIUS

A szicíliai maffiafőnök, Bernardo Provenzano egy pillanatra sem fe‐

lejtette el egyszerű származását. Ha a sors úgy akarta, akkor egy ten‐
gerparti villában élt, a legdrágább ruhákat hordta és sportkocsikban fu‐
rikázott. De ha szükség volt rá, divatos ruháit paraszti öltözékre cserél‐
te, luxusnyaralóját pedig kunyhóra. Ilyenkor felidézte magában gyerek‐
kora nyomorúságát, és ez az emlék segítette abban, hogy átvészelje a
nehéz időket, miközben mindvégig irányítása alatt tartotta az embereit,
és ami ennél is fontosabb, önmagát is.
Amikor a törvény keze végül elérte Provenzanót, a rendőrök egy ál‐
lott sajttól és rothadó zöldségektől bűzlő viskóban bukkantak rá.
 Frank Costello maffiafőnök Amerikába tartva egy tartályban aludt
végig az úton.
Carlo Gambino az Amerikába tartó hajóutat potyautasként tette meg.
Egyikük sem felejtette el a gyökereit.
E könyv olvasói között is bizonyára akad olyan, aki alacsony sorból
származik. Nekik mondom: Soha nem szabad ezt elfelejteni!

A legsikeresebb vezérigazgatók esetében gyakran

felfedezhetünk egy különös hozzáállást – ezek az
emberek nemegyszer szegényes környezetben nőt‐
tek fel, és ez a hátrányos származás hozzásegítette
őket ahhoz, hogy létrejöjjön egyfajta genetikai kód,
amely egy szuper vezérigazgató létrehozásához
[172]
szükséges.
STEVE TAPPIN: THE SECRETS OF CEOS
(A VEZÉRIGAZGATÓK TITKAI)

A vezetőből, aki szembenéz a problémákkal, aki hajlandó a saját fi‐

zetését is csökkenteni, a saját szabad idejét és energiáját feláldozni,
olyan főnök válik, akit érdemes követni. A szegénység nem mindig szí‐
vás. És ha az ember nem felejti, hogy milyen volt csórónak lenni, ez az
emlék a legnehezebb időkön is átsegíti majd.
 84. LECKE
A MAFFIA MÁRKANÉV. MIKOR ADJUK KI FRANCHISE-BA?

A maffia külső üzlettársai többek között azért igyekeznek olyan el‐

szántan bekerülni a családokba, mert amint az ember a falakon belül
van, attól kezdve a családra hivatkozva elvileg sokkal több pénzt keres‐
het.
Al Capone idejében Pete Penovich volt a chicagói szerencsejáték-fe‐
jes. Capone bírósági tárgyalásán Penovich azt vallotta, hogy önkénte‐
sen átadta jövedelmező üzletének 100%-át, amikor felajánlották a szá‐
mára, hogy 25% fejében csatlakozhat a családhoz.
Azt is elmondta, hogy a legelső 25%-os ajánlatot később 5%-ra
csökkentették, ugyanakkor soha nem kényszerítették erre erővel, és
még az 5%-kal is többet keresett, mint korábban egyedül.
A Capone-féle szerencsejáték-üzlet nagyobb ügyfélkört hozott neki
jobb környéken és erősebb védelmet.
Hasonló okokból lenne szívesen Starbucks a sarki kávézó is.
Érdemes ezt végiggondolni!
 85. LECKE
KIRÁLYNAK LENNI KIRÁLY DOLOG, DE SENKI SEM ÁLL A
TÖRVÉNY FÖLÖTT

Jóval azelőtt, hogy a magát királynak tartó Queens-beli John Gotti

színre lépett, akadt még egy nagyfejes Angliában, bizonyos János, aki
magát donnak hitte.
1215. június 15. Ezen a napon került sor egy megbeszélésre az angli‐
ai Runnymedénél, a windsori kastélyhoz közel. János király a bárókkal
akart tárgyalni – a kor capóival. Addigra a birodalomban már minden‐
kinek herótja volt az uralkodó szarakodásától: úgy gondolta ugyanis,
hogy a törvény felett áll. A bárók könnyedén hidegre tehették volna, ők
mégis inkább ultimátumot adtak. Közölték vele, hogy csakis a hozzájá‐
rulásukkal maradhat a trónon, éppen ezért rá is olyan szabályok vonat‐
koznak, mint mindenkire. Azt is világossá tették a számára, ha megsze‐
gi bármelyik szabályt, akkor kinyírják.
János király fogta az üzenetet.
Négy évszázaddal később, 1649-ben I. Károly angol király figyel‐
men kívül hagyta a szabályokat, és a capói lecsapták a fejét. Angliában
nincs kecmec.

Az apám mindig azt mondta … ha megszeged a sza‐

bályokat, a szemétdombon végzed. Ha én megsze‐
gem a szabályokat, mondta magára célozva, két go‐
lyót röpítenek a fejembe és engem is a szemétdomb‐
[173]
ra vetnek. A dolgok így működnek.
IFJ. JOHN GOTTI

A Lucchese család egyik maffiózója egyszer a következőket mondta

nekem:
– A család mi vagyunk. Mi emeltük a főnököt a trónra, és mi taszít‐
hatjuk le onnan.
Hányszor fordul elő, hogy a vezetés abba az illúzióba ringatja magát,
hogy felette áll a szabályoknak?
Általában, ha egy maffiafőnök népszerűségi mutatója zuhan, akkor
nemsokára a teste is vele hullik valahonnan. Ennek a veszélynek a tu‐
data bírja rá a legtöbb dont a szabálykövetésre.
 Colombónak azért kellett mennie, mert … azt gon‐
dolta, ő hatalmasabb, mint maga a maffia, azt hitte,
[174]
hogy legyőzhetetlen. Tévedett.
JOEY BLACK

Legtöbben persze erre azt mondanák: én nem vagyok maffiafőnök,

engem senki nem fog lelőni. Gondoljuk át ezt újra! Sok alkalmazott be‐
kattan, ráadásul senki sem immúnis a beosztottai elégedetlenségével
szemben. Egy kisstílű dolgozó elronthatja a ceruzahegyezőt, tönkrete‐
heti a vízautomatát, lophatja az írószert. Nem nagy ügy. De mi a hely‐
zet azokkal az alkalmazottakkal, akik kifecsegik a cég titkait, vagy az‐
zal a bennfentes fickóval, akiről néhány fejezettel korábban beszéltem?
Minden cégnél akad egy csomó seggfej a dolgozók között, ezen nem
lehet segíteni, de ha még utálnak is minket, akkor azt kockáztatjuk,
hogy közös platformra hozzuk az ellenségeinket.
Al Caponét szerették az emberei. Az egyik olasz vendéglőben résztu‐
lajdona volt, és a rivális maffiózó, Joseph Aiello 10 lepedőt ajánlott fel
a séfnek, ha parmezán helyett egy kis mérget szór Capone tésztájára. A
szakács azonban, aki kedvelte Caponét, egyenesen a Nagy Alhoz ment,
és elmondta, milyen merénylet készül ellene.

Szerettem a piát szállítani Deannek. Jól fizetett és

soha nem verte át a sofőrjeit… Tényleg hitt abban,
[175]
hogy az embereivel jól kell bánni.
A CHICAGÓI GENGSZTER DEAN O’BANION EGYIK
ALKALMAZOTTJA, IDÉZI T. J. ENGLISH (PADDY WHACKED)

Caponétól eltérően, Aiello emberei nemigen szerették a főnöküket.

Harminc lyukkal a testében halt meg – nagyjából ennyi van egy parme‐
zánreszelőn is, azon az eszközön, amely segítségével megölték volna
Caponét, ha nem kedvelik oly sokan.
 86. LECKE
MINDENRE MEGVAN A MEGFELELŐ EMBER. A SUSZTER
MARADJON A KAPTAFÁNÁL!

Egyik nap egy maffiózóval lógtam, amikor a rádióban hallottuk,

hogy az űrsikló szerencsésen földet ért.
– Hát ez valami kibaszott csoda! – kiáltottam fel. – Képzeld csak el,
hogy mennyi ész kell ahhoz, hogy azt a francos dolgot kilőjék az égbe
és aztán vissza is jöjjön!
– Nem nagy ügy, az ilyen dolgokra olyan fickók kellenek, mint mi,
arra pedig olyanok, mint ők – mondta a haverom könnyedén.
A maga egyszerűségében ez a kijelentése fantasztikusan jól ragadta
meg a lényeget. A földön az összes különböző dologra megvan a meg‐
felelő ember. És együtt megforgatjuk a világot.
Al Capone a tőzsdét „lopásnak” nevezte, és eléggé ismerte ahhoz,
hogy a közelébe se menjen. De a legtöbb ember nincs annyira tudatá‐
ban a saját határainak, mint Capone.
Ismertem az utcán egy Bobby nevű fickót. Egész életében gengszte‐
rekkel barátkozott, egyszer-kétszer talán még kölcsönösen segítettek is
egymásnak a haverokkal, de többnyire nem járt tilosban. Kemény mun‐
ka árán létrehozott egy sikeres egészségügyi vállalkozást. Aztán a nagy
vagyont felhalmozó okos üzletemberekhez hasonlóan ő is belekóstolt
az ingatlanbizniszbe.
Bobby az egyik épületét kiadta bérbe egy vendéglősnek, az étterem
azonban befuccsolt. A tulaj a bérleti díj kifizetése nélkül lelépett, de
hátrahagyta a sütőket, az asztalokat és az egész szépen berendezett he‐
lyiséget. Bobby ekkor nem egy új bérlőt keresett, hanem átvette a ven‐
déglő vezetését. Felfogadott egy jónevű séfet és elkezdte reklámozni
magát.
Tudta, hogy a gengszterek szórják a pénzt, ezért az összes általa is‐
mert maffiózót meghívta az új helyre. Noha kissé túllőtt a célon, vala‐
hogy mégis összehozta a dolgot: a hely estéről estére megtelt.
Eddig semmilyen hibát nem követett el: kiszúrta a lehetőséget, és a
szemétből aranyat csinált. A pénze és a hírneve egyaránt nőtt.
Ám a következő lépésével Bobby teljesen ismeretlen területre me‐
részkedett. Egész álló nap és este maffiózókkal haverkodott. Hamaro‐
san ők is kezdtek hozzácsapódni, és Bobby hirtelen azt képzelte magá‐
ról, hogy ő is gengszter. Végtére is gazdag volt, bármilyen fantáziavi‐
lágban élhetett, ha úgy hozta úri kedve, vagy nem?
A vendéglője egyik sarkában csináltatott egy kis emelvényt, amire
egyetlen asztalt rakatott egy telefonnal. Pártfogói minden este vacsora‐
időben azt láthatták, hogy Bobby csíkos öltönyben, selyem zsebkendő‐
vel a felső zsebében intézi a telefonokat; már csak egy fehér, szőrös
cica hiányzott az öléből.
Mivel a fiatal maffiatagjelöltek is tudták, hogy a nagymenők gyakran
esznek Bobbynál, ők is kezdtek feltünedezni a vendéglőben. Amikor a
valódi gengszterek elzavarták őket, Bobby úgy vélte, hogy eljött az ő
ideje: az elutasított ifjoncokat mozgósítva megszervezheti a saját ban‐
dáját.
A jövendő gengszterek hamarosan végre is hajtottak néhány balhét,
és a zsákmányból leadták a sápot Bobbynak.
Íme, egy ember, akinek milliói vannak, aki felhagy a jól menő egész‐
ségügyi vállalkozásával csak azért, hogy egy lopott alkoholszállítmány‐
ból leessen neki egy láda whisky vagy hozzávágjanak egy karton ciga‐
rettát! Még a feleségét is elhagyta egy kurva kedvéért.
Amikor a szövetségiek rájöttek, hogy Bobby vendéglője a maffia
egyik találkahelye, megfigyelőkamerákat helyeztek el a szemközti ház‐
ban. Bobby akkor azt tette, amit bármelyik olyan menő gengszter tett
volna, aki valójában nem is az, és aligha tudja, hogy mi a fészkes fenét
csinál. Elrendelte a balfék csapatának, hogy gyújtsák fel az épületet,
ahol az FBI elhelyezte a kamerákat. Ez a húzás olyan volt, mintha
egyenesen besétáltak volna az FBI washingtoni főhadiszállására, a J.
Edgar Hoover épületbe, fel egyenest az igazgatói irodába, és szembe‐
köpték volna a vezért.
Bobby pechére az FBI igazgatója valódi FBI-igazgató volt, nem pe‐
dig valaki, aki annak képzeli magát, a szövetségiek pedig sarokba szo‐
rították Bobbyt. Az idióták versenyének első helyezettjeiből toborzott
bandatagjait szépen egyesével rábírták, hogy köpjenek, a vendéglőjére
lakatot tettek, és még egy többszörös bűncselekmény vádjával indított
pert is a nyakába varrtak.
Bobby elvesztette a feleségét, a gyerekeit, az egészségügyi vállalko‐
zását és a szabadságát. És mindezt miért? Hogy gengszteresdit játsz‐
hasson.
Hány olyan gazdag üzletember van, aki azt hiszi, hogy a nagy va‐
gyonhoz jár a bölcsesség is, aki azt gondolja, hogy minden területen
jártas, és bármiben kiélheti az álmait? Bobby hibája nem egyedülálló; a
történelem során számtalan alkalommal elkövették már.
 Az ókori Rómában élt egy Crassus nevű alak, aki remek üzleti érzék‐
kel piszkosul meggazdagodott. A pénzügyi sikereken felbuzdulva azt
hitte, hogy minden területen, még a csatamezőn is kiválóan elboldogul.
Mindenféle korábbi harctéri tapasztalat nélkül úgy döntött, hogy bele‐
fog a Pártus Birodalom leigázásába. A vén róka a katonák figyelmezte‐
téseit leszarta, mert ő gazdag volt, a tábornokok viszont nem. De ahe‐
lyett, hogy büszke, gazdag emberként halt volna meg, miközben marti‐
nit iszogat és éppen leszopják, szégyenteljes véget ért, amikor ellensé‐
gei kegyetlenül lemészárolták. Mindezen felül még vagy 30 ezer légi‐
óst is magával rántott a sírba.
Vajon Bobby nem húzta ugyanígy a mélybe a családját és az alkal‐
mazottait? A suszter maradjon a kaptafánál!
 87. LECKE
MARCUS AURELIUS KIVÁLÓ CSÁSZÁR VOLT, DE EZ NEM
JELENTI AZT, HOGY A FIA IS. A NEPOTIZMUS VESZÉLYEI

A kosztümös filmek forgatásakor Hollywood minden további nélkül

feláldozza a történelmi hitelességet a drámaiság kedvéért. A Russell
[176]
Crowe főszereplésével készült Gladiátorban sem volt ez más‐
képp, egyet kivéve: az alkotók pontosan eltalálták, hogy Marcus Aure‐
lius nagy római uralkodó volt, míg a fia, Commodus, egy tökéletes lú‐
zer.
Az igazi Marcus Aurelius naplót vezetett, amely Elmélkedések (Eis
heauton) címen maradt fenn az utókorra, és afféle gyakorlati útmutató
ahhoz, hogy éljünk ebben az őrült világban. Bármennyire régen is szü‐
letett ez a mű, mégis tökéletesen alkalmazható a mai korra is, mert –
ahogyan korábban már megtanultuk – csak az emberi természet állan‐
dó.
Az Elmélkedések első lapjain Marcus Aurelius a családjának és a ba‐
rátainak köszöni meg mindazt, amit tőlük tanult: „Nagyatyám a nemes
jellem és higgadtság példája volt. Atyám… maga volt a szerénység és a
férfiasság… Nevelőmtől tanultam … hogy magam végezzem a mun‐
[177]
kát…”
És a lista folytatódik.
Marcus Aurelius azonban nem írt az emberekkel kapcsolatos kelle‐
metlen emlékeiről, például arról, hogy mennyi fejtörést okozott neki
fia, Commodus. Ezt átengedte a római népnek, amikor hagyta, hogy az
a seggfej kövesse a trónon. Commodus átadta magát a fényűző életnek
és a szexuális kicsapongásnak. A birodalom kormányzása helyett a Co‐
losseumban harcolt, és vad orgiákat rendezett. Mivel a munkát félváll‐
ról vette, a birodalom is egyre gyorsuló ütemben vált irányíthatatlanná.
Marcus Aurelius olyan hibát követett el, amelyet aztán néhány maffia‐
főnök is megismételt, míg mások bölcsen elkerülték azokat.
Hosszú időn keresztül Bernardo Provenzano közösen vezette a szicí‐
liai maffiát Toto Riinával. Provenzano és Riina ugyanolyan paraszti
környezetből származtak. Mindketten a szicíliai faluban, Corleonéban
születtek és nőttek fel. Nagyjából egy időben kezdték meg bűnözői pá‐
lyafutásukat, hasonló sikerek és kudarcok érték őket, miközben egyre
feljebb kapaszkodtak a maffia szamárlétráján. Együtt értek fel a csúcs‐
ra, és egy sok milliárd dolláros birodalom közös uralkodói lettek.
Provenzano kellemes modorú férfi volt, aki megfontolt tanácsokat
adott követőinek és a békés megoldásokat pártolta. Az emberei közül
sokan úgy hívták: „The Philosopher”, a Filozófus.
Riina, ezzel szemben, nem habozott gyilkolni, és beosztottai a „The
Beast”, a Szörnyeteg gúnynevet aggatták rá.
Provenzanónak és Riinának egyaránt két fia volt, de ismerve becene‐
vüket, aligha meglepő, hogy csupán egyiküknek sikerült felmérni a
kölykökben rejlő képességeket.

[Provenzano] aggódott, hogy fiai a Cosa Nostra tag‐

jai lesznek… Meg akarta akadályozni, mielőtt késő
[178]
lenne.
PIETRO GRASSO, A MAFFIAELLENES KÜZDELEM
EGYIK FŐÜGYÉSZE

Provenzano tisztában volt azzal, hogy a fiai, akik teljesen más körül‐
mények között cseperedtek fel, mint ő, tökéletesen alkalmatlanok arra,
hogy a Cosa Nostra árulásokkal teli világában éljenek, és még kevésbé
arra, hogy uralkodjanak. Éppen ezért a fiúkat távol tartotta a családi
vállalkozástól, felmérte a képességeiket, és mindkettőt a megfelelő kar‐
rier felé terelgette. Egyetemre jártak és tisztességes szakmát választot‐
tak maguknak.
Miközben Provenzano egyre messzebbre tolta fiait a szervezett bű‐
nözés világától, addig Riina éppenséggel minden erejével megpróbálta
bevonni őket. Amikor életfogytiglani börtönbüntetésre ítélték, ő az idő‐
sebbik fiát, Giovannit nevezte ki donnak.
A szicíliai maffia társuralkodóiként a Filozófus és a Szörnyeteg re‐
mekül kiegészítette egymást; jellemvonásaik kombinációjából sikeres
együttműködés született. Giovanni azonban ugyanolyan rémes kreatúra
volt, mint az apja. Brutalitását senki sem tudta kordában tartani, így
uralkodása mészárszékké változtatta a birodalmát. Mivel alkalmatlan
volt az irányításra, 24 éves korában12 rendbeli ügyben kapott életfogy‐
tiglani börtönbüntetést.

Hatéves koromban kezdtem el megismerkedni a

fegyverekkel… Ha mégis rá kell lőni valakire, leg‐
 biztosabb a fejre célozni, és azonnal két golyót kilő‐
[179]
ni.
ALBERT DEMEO, A MAFFIA BÉRGYILKOSÁNAK,
ROY DEMEÓNAK A FIA

Marcus Aurelius korában ugyanolyan nehézségeket okozott Róma

irányítása, mint az olasz alvilág vezetése Provenzano és Riina idején. A
feladat olyan különleges jellemvonásokat igényelt, amelyeket csakis bi‐
zonyos különleges élettapasztalatok alakítanak ki az emberben.

[180]
Én a fejemmel uralkodom.
BERNARDO PROVENZANO

A gyermekeink, akik egy sikeres családban nevelkedtek, más tapasz‐

talatokat szereznek, feltehetően olyanokat, amelyek nem készítik fel
őket kellően ahhoz, hogy a mi utunkat kövessék. Ha ennek ellenére
mégis úgy véljük, hogy alkalmasak a családi üzlet vezetésére, és haj‐
landóak vagyunk arra, hogy a vezetői szerepből fakadó stressznek kite‐
gyük őket, akkor hajrá! Ezt a döntést azonban a fejünkkel hozzuk meg,
ahogyan Bernardo Provenzano tette, ne a szívünkkel!
 88. LECKE
HAGYJUK A FEGYVERT, VÁLASSZUK A CANNOLIT… ÉS
ÓVAKODJUNK A HÜBRISZTŐL!

Amikor magam mögött hagytam a maffiát, a rossz dolgokat, például

a fegyvereket is vele temettem, de nem dobtam el magamtól mindazo‐
kat az édes dolgokat, amelyeket útközben szedtem fel – így a szicíliai
édességet, a cannolit sem. Ez a fegyver–cannoli párhuzam még bárki‐
nek jól jöhet, aki azt tervezi, hogy megpróbál jobbá válni. Ehhez azon‐
ban szükség lesz arra is, hogy visszanézzünk saját múltunkra. Életünk‐
nek ugyanis nincs egyetlen pillanata sem – bármennyire is szeretnénk
megfeledkezni néha egy-egy percről –, ami felesleges lenne, feltéve, ha
minden eseményt kielemzünk és tanulunk belőle. A saját múltunkból
leszűrt sokféle bölcsesség végül egybecseng azokkal az egyetemes lec‐
kékkel, amelyeket a történelem átfogó tanulmányozása során szerez az
ember.
A könyvben mindvégig megpróbáltam felhívni a figyelmet arra,
hogy milyen megdöbbentő hasonlóságokat fedezhetünk fel a történelmi
események és a saját mindennapjainkban tapasztalt helyzetek között.
Előfordult, hogy az ókori görögöktől idéztem fel dolgokat. A görögök
számtalan dologra tanítanak meg bennünket, s ezek között van az a ta‐
nulság is, hogy a sikeres emberek hajlamosak lesznek a kapzsiságra. A
vagyon és a hatalom megszerzése után a különféle területeken dolgozó
vezetőkön gyakran vesz erőt az arcpirító büszkeség és az arrogancia.
Miután saját nagyszerűségük lázában égnek, elutasítják a racionális ta‐
nácsokat, sőt gyakran semmiféle intelmet sem fogadnak meg. A görö‐
gök ezt hívták hübrisznek.
Mivel a vezetők döntései sokakat érintenek, ezért a hübrisz sokakat
veszélybe is sodorhat. Ha valaki már felért a csúcsra, akkor most fi‐
gyelmeztetem, hogy a legerősebb ellenféllel is itt találkozik majd: saját
magával. És ezzel elérkeztünk az utolsó leckéhez, amelyben elképesztő
hasonlóságra fogok rámutatni három nagyon is eltérő vezető között: az
első egy nemzet élén állt, a második egy maffiacsalád feje volt, míg a
harmadik egy cég vezérigazgatója – és mindhárman a hübrisz csapdájá‐
ba estek.
Uralma alatt Adolf Hitler büszkén állította: „Én vagyok annak a biro‐
[181]
dalomnak a Führere, amely ezer évig fog állni.” Hitler ezeréves
birodalma azonban mindössze 12 évig tartott, és a birodalommal együtt
a német nép is összeomlott.
Még a főnöksége alatt történt, hogy lehallgatták John Gotti egyik be‐
szélgetését, amelyben büszkén jelentette ki: „Márpedig a Cosa Nostra a
halálomig olyan lesz, mint most. Legyen az ma, holnap este vagy akár
[182]
száz év múlva.”
A hangfelvétel rögzítése után két év sem telt el, és Gotti „százéves
Cosa Nostrája” darabokra hullott. A Gambino családot besúgók rántot‐
ták a mélybe, és soha többé nem szerezte vissza a korábbi hatalmát.
Uralkodása alatt Kenneth Lay vezérigazgató egy emailt küldött al‐
kalmazottainak, amelyben ez állt: „Ma az amerikai üzleti életben a mi
[183]
cégünk a legkiválóbb.”
Négy hónap sem telt el a levél elküldése után, és a Lay által legkivá‐
lóbbnak nevezett cég, az Enron szétesett. A vállalat bukása oly gyors és
teljes volt, hogy a 20 ezer alkalmazottnak fél órát adtak, hogy kiürítsék
az íróasztaluk fiókjait. Layt szövetségi bűncselekmények miatt vád alá
helyezték, majd a bíróság elítélte, akárcsak Gottit.

A te könnyelműséged csalt meg téged és a te szíved

kevélysége, a ki a sziklák hasadékaiban lakol, és el‐
foglaltad a halmok tetejét. Ha olyan magas helyen
rakod is fészkedet, mint a saskeselyű, onnét is lerán‐
[184]
talak téged, azt mondja az Úr.
JEREMIÁS 49,16

Hitler, Gotti és Lay egyaránt körömszakadtáig kapaszkodott felfelé a

szamárlétrán, de a siker csúcsán megszédültek és erőt vett rajtuk a hüb‐
risz.
Soha ne feledjük: évekig tarthat a csúcsra jutni, de lebukni onnan egy
pillanat műve. Az Empire State Buildingben 1860 lépcsőfok visz a leg‐
felső emeletre, ahová egy egészséges felnőtt 30 perc alatt ér fel. Az
esés ugyanonnan alig pár másodpercet vesz igénybe – ha csak nem mi
vagyunk Superman, aki repülni is tud.
Márpedig közöttünk nincs egy Superman sem. És ez a lényeg.
Ha már elértük a sikert, amire mindig vágytunk, óvakodjunk a hüb‐
risztől!
 UTÓSZÓ
LEGYENEK CÉLJAINK!

A maffiában alig akad, aki tényleg olvasta volna Machiavelli A Feje‐

[185]
delem című könyvét, de valamennyi nagymenő gengszter büszke
arra, hogy mennyire machiavellista.
Ők ugyanis abban a hitben ringatják magukat, hogy a machiavellista
azt jelenti: az embereket „erővel és csellel” kell meghódítani, és ez ne‐
kik nagyon szimpatikus.
Én valóban olvastam Niccolo Machiavelli művét, és szörnyű látni,
hány olyan üzletember van napjainkban, aki mást sem csinál, csak új
köntösbe öltöztetve azokat az elveket követi, amelyeket Machiavelli írt
le fél évezreddel ezelőtt, és ezzel rengeteg embert sodornak rossz útra.
A mai üzleti életből is részben ezek miatt a Machiavelli-utánzók miatt
hiányoznak az erkölcsi megfontolások.
Machiavelli az emberi gyengeségeket, hibákat ügyesen felismerte,
ugyanakkor nekünk az életünk során nap mint nap küzdenünk kellene
azért, hogy legyőzzük azt az alapösztönünket, amely belehajszol min‐
ket a siker kergetésébe. Egész egyszerűen nem engedhetjük meg, hogy
uralkodjanak rajtunk az általa leírt primitív ösztönök.
Machiavelli úgy vélte: bármilyen eszköz megengedett, hogy másokat
legyőzzünk és uralkodjunk rajtuk, nincs sem igazságosság, sem becsü‐
let vagy tartás, és az erkölcsnek semmiféle szerepet nem szabad játsza‐
nia a többi emberrel fenntartott kapcsolatunkban, hacsak nem színlel‐
jük azt. Azonban egy szót sem szól arról a csekély dologról, amelynek
a neve karma.
Közelről, személyesen ismertem olyan embereket, akik elképesztő
hatalommal bírtak, és nem kevés volt belőle az én kezemben is; saját
tapasztalataim azt bizonyítják, hogy cselekedeteinknek megvannak a
maguk elkerülhetetlen következményei.
Azzal, hogy Machiavelli ezt a központi jelentőségű tényt kifelejtette
művéből, felelős lett abban, hogy rengetegen szereztek hatalmas va‐
gyont olyanok, akiket tökéletesen hidegen hagyott mások jóléte és mil‐
liók szenvedései, pedig azok is ugyanúgy ettek, aludtak és lélegeztek,
mint ők.
Noha Machiavelli útmutatása alapján az üzleti életben és a politiká‐
ban is sikert arathatunk, de ez egyben biztos recept ahhoz is, hogy az
élet más területein elbukjunk, s ne legyenek barátaink, a rokonaink pe‐
dig gyűlöljenek minket. Gazdag, mégis szegény. Sikeres, mégis búsko‐
mor. Társasági ember, mégis magányos. Valóban ez a cél? Siker és ha‐
talom bármi áron?
Machiavelli tanácsai segítségével talán tényleg magasra juthatunk,
de a csúcson magányos az élet, és egy olyan szánni való seggfejként
tengődhetünk csak, akit üldözési mánia gyötör, éjjelente nem tud aludni
és furdalja a lelkiismeret. A gyötrelmek végül pedig, így vagy úgy, le‐
gyűrik az embert.
Ültem maffiafőnökök mellett hatalmuk csúcsán, és ugyanezekkel
osztoztam a csótányoktól hemzsegő cellán is, miután elbuktak. És
akadt köztük néhány, aki négyszemközt bevallotta, hogy mit hibázott el
az életében. Különösen élénken él az emlékezetemben az egyikük, aki
elmondta, hogy az utcán kivívott vezető szerepe miatt érezte a börtön‐
életet sokkal sanyarúbbnak. Ez pedig az eszembe juttatott egy részt Ca‐
esar önéletrajzi írásából: „A halhatatlan istenek általában nem sietnek a
büntetéssel, hagyják, hogy azok, akikre vétkeikért le akarnak sújtani,
ideig-óráig büntetlenül, jólétben éljenek, aztán sorsuk hirtelen megvál‐
[186]
toztatásával még keményebben sújtanak le rájuk.”
Mindannyian ismerünk sikeresnek tűnő, machiavellista nézeteket
valló üzletembereket. De vajon a magánéletükbe is belelátunk? Előre
látjuk a holnapot? Mindenért, amit teszünk, legyen az jó vagy rossz do‐
log, hasonló módon fizet meg nekünk a sors.
Konfucius kínai filozófus a bölcsességet, az igazságosságot és a mér‐
tékletességet hirdette. Az uralkodóknak azt tanácsolta, hogy ne erővel,
hanem erénnyel vezessék a népet. A filozófiája tökéletesen szembe‐
ment Machiavelliével.

…el ne cseréljük azért kincsekért az erényt! Mert

maradandó ez mindenkor, míg a világon kézről kéz‐
[187]
re tovább perdül örökkön a pénz.
PLUTARKHOSZ: SZOLÓN

Olvassuk el Machiavelli A Fejedelem című művét, hogy megértsük,

milyen mélyre süllyedhetnek vetélytársaink, aztán emelkedjünk felül
ezen a mocsáron, és kövessük Konfucius bölcsességeit! Legyenek cél‐
jaink! Tartsuk tiszteletben mások méltóságát, és igyekezzünk jobbá
tenni a világunkat! Biztos vagyok benne, hogy képesek vagyunk erre,
ráadásul közben magunk is gazdagabbá válunk, mert a vagyon bölcses‐
ség nélkül merő pazarlás.
 Köszönetnyilvánítás

Külön köszönet illeti barátomat, Harry Steint. Gyakran beszélgettem

vele a maffia soraiban eltöltött éveimről, és ő vetette fel, hogy a törté‐
neteim érdekes könyvvé állhatnának össze. Ugyancsak köszönetet kell
mondanom Nick Pilegginek, aki a becsületes férfi megtestesítője min‐
den tekintetben.
Köszönet apámnak, mostohaanyámnak, Bettynek, a nővéremnek, Li‐
sának és a sógoromnak, Ralphnak; az unokatestvéreimnek: Donaldnak,
Debbie-nek, Denise-nek és Johnnak; Anthony nagybátyámnak és
Claudette nénikémnek; Kövér George-nak, Ritának, Normának és
Jerrynek, Donna C.-nek, Louisnak és apósának, Richie-nek, Ronnie-
nak és Tishnek. Köszönöm, hogy a börtöncellában eltöltött borzalmas
évek alatt is mindvégig mellettem álltatok.
John „Johnny Parkway” Brunettinek, David Blacknek, Tommy Gal‐
laghernek, Robin Shamburgnak, Ruda Dauphinnak, Rabbi Arthur Rul‐
nicknek, Marshall és Sandy Rulnicknek, Paul és Karen Dawsonnak,
Burt és Suzy Farbmannak és Bill Yossesnek.
A Kertész Mariónak és testvérének, Johnnak. Dave Bermannak, John
Farrarnak, Tim Shaw-nak, Billy Rotharnak, Beth Birnbaumnak, Kieran
és Sarah McLoughlinnak, Renee Queennek, Charles és Joseph Lamber‐
tának, Edward Kanaleynek, Vic Orena Jr-nak, Michael Sessának és
Markos Pappasnak.
Köszönet Kevin Van Name-nek, aki felhagyott korábbi életével, le‐
töltötte börtönbüntetését, egyenesbe jött és megnyitotta a Harrison
House-t, azt a helyet, ahol az alkoholistákat és a kábítószerfüggőket a
helyes útra térítik.
Köszönet a néhai Jerry Bauernek, Rhoda Poblinernek és Richard
Messinának, aki a börtönben halt meg – köszönet mindenért, amit taní‐
tottál nekem, Richard.
Köszönet a nagylelkű W. Dahveed Rubinnak, aki először küldte meg
nekem a The Babylonian Talmud teljes szövegű kiadását.
Köszönet barátomnak és ügynökömnek, Lisa Queennek és a Portfo‐
lio kiadónál dolgozó szerkesztőimnek, Emily Angellnek, David Molda‐
wernek és Adrian Zackheimnek.
Köszönet szerelmemnek, Gabriellának, aki napról napra egyre szebb.
Köszönet anyámnak, Jo Ann-nek, aki oly sokat dolgozott és oly so‐
kat tanított, de soha nem látta beérni munkája gyümölcsét.
 És köszönet a mindenható Istennek, aki a sötét és magányos börtön‐
cellámban felnyitotta a szememet.
 Felhasznált irodalom

Könyvek

Anastasia, George: Blood and Honor: Inside the Scarfo Mob, the
Mafia’s Most Violent Family. New York, William Morrow, 1991.
Archaeological Study Bible: An Illustrated Walk Through Biblical
History and Culture. Walter C. Kaiser, Jr., Duane Garrett (szerk.)
Grand Rapids, Mich.: Zondervan Press, 2005.
Arendt, Hannah: On Violence. New York, Harcourt, Brace, Jovano‐
vich, 1970.
Arlacchi, Pino: Mafia Business: The Mafia Ethic and the Spirit of
Capitalism. Martin Ryle (szerk.) London, Verso, 1987.
Asada, Sadao: From Mahan to Pearl Harbor: The Imperial Japanese
Navy and the United States. Annapolis, MD, Naval Institute Press,
2006.
Aurelius, Marcus: Marcus Aurelius elmélkedései (Eis heauton)
Ford.: Huszti József. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1983.
Barzun, Jacques: Hajnaltól alkonyig – A nyugati kultúra 500 éve
(From Dawn to Decadence: 1500 to the Present: 500, Years of Western
Cultural Life) Ford.: Makovecz Benjamin. Budapest, Európa Kiadó,
2006.
Beaumarchais, Pierre de: Egy őrült nap, avagy Figaro házassága (La
Folle journée, ou le Mariage de Figaro) Ford.: Forgách András.
http://mek.oszk.hu/00300/00328/00328.htm
Black, Joey – David Fischer: Joey the Hit Man: The Autobiography
of a Mafi a Killer. New York, Thunder’s Mouth Press, 2002.
Bonanno, Joseph – Sergio Lalli: A Man of Honor: The Autobiogra‐
phy of Joseph Bonanno. New York, St. Martin’s Paperbacks, 1983.
Bourrienne, Louis Antoine Fauvelet de: Memoirs of Napoleon Bona‐
parte. New York, Charles Scribner’s Sons, 1891, I. kötet.
Brands, H. W.: The Age of Gold: The California Gold Rush and the
New American Dream. New York, Doubleday, 2002.
Bullock, Alan: Hitler: A Study in Tyranny. New York, Konecky and
Konecky, 1962.
Burns, Walter Noble: One Way Ride: The Red Trail of Chicago
Gangland from Prohibition to Jake Lingle. New York, Doubleday, Do‐
ran, 1931.
 Caesar, Julius: Iulius Caesar feljegyzései a gall háborúról, a polgár‐
háborúról. Ford.: Szepessy Tibor. Budapest, Magyar Helikon, 1974.
Capeci, Jerry – Gene Mustain: Gotti: Rise and Fall. New York,
Onyx, 1996.
Carlo, Philip: Gaspipe: Confessions of a Mafia Boss. New York,
Harper, 2009.
Cawthorne, Nigel – Colin Cawthorne (szerk.): Mammoth Book of the
Mafia: First-Hand Accounts of Life Inside the Mob. Philadelphia, Run‐
ning Press, 2009.
Chernow, Ron: Titan: The Life of John D. Rockefeller, Sr. New York,
Random House, 1998.
Colvin, Geoff: Talent Is Overrated: What Really Separates World-
Class Performers from Everybody Else. New York, Portfolio, 2008.
Dallek, Robert: Nixon and Kissinger: Partners in Powers. New
York, HarperCollins, 2007.
Danziger, Danny – John Gillingham. 1215: The Year of Magna Car‐
ta. New York, Touchstone Books, 2004.
Davis, John H.: Mafia Dynasty: The Rise and Fall of the Gambino
Crime Family. New York, HarperTorch, 1994.
Davis, John H.: Mafia Kingfish: Carlos Marcello and the Assassina‐
tion of John F. Kennedy. New York, Signet, 1989.
Deitche, Scott M.: The Silent Don: The Criminal Underworld of
Santo Trafficante, Jr. Fort Lee, N. J., Barricade Books, Inc., 2007.
DeMeo, Albert – Mary Jane Ross: Apám bűneiért – egy bérgyilkos
gengszter kettős élete (For the Sins of My Father: A Mafia Killer, His
Son, and the Legacy of a Mob Life) Ford.: Morvay Krisztina. Budapest,
Alexandra, 2007.
DeMille, Nelson: Az alvilág alkonya (The Gold Coast) Ford.: Kö‐
kéndy Zoltán. Pécs, Alexandra, 2003.
D’Este, Carlo: Eisenhower: A Soldier’s Life. New York, Henry Holt
and Company, 2002.
DeStefano, Anthony M. DeStefano: The Last Godfather: Joseph
Massino and the Fall of the Bonanno Crime Family. New York, Citadel
Press, 2006.
Eisenberg, Dennis – Uri Dan – Eli Landau: Meyer Lansky: Mogul of
the Mob. New York, Paddington Press, 1979.
Elkind, Peter: Rough Justice: The Rise and Fall of Eliot Spitzer. New
York, Portfolio, 2010.
Ellis, Walter M.: Alcibiades. London, Routledge, 1989.
 Emerson, Ralph Waldo: Az emberiség képviselői (Representative
Men) Ford.: Wildner Ödön. Budapest, Franklin, 1923.
English, T. J.: Paddy Whacked: The Untold Story of the Irish Ameri‐
can Gangster. New York, Regan Books, 2005.
Ferrante, Louis: Unlocked: The Life and Crimes of a Mafia Insider.
New York, Harper Paperbacks, 2009.
Fiandaca, Giovanni: Women and the Mafia: Female Roles in Organi‐
zed Crime Structures. New York, Springer, 2007.
Fitzgerald, F. Scott: A Nagy Gatsby (The Great Gatsby) Ford.: Máthé
Elek. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971.
Flexner, James Thomas: Washington: The Indispensable Man. Bos‐
ton, Little, Brown, and Company, 1974.
Follain, John: The Last Godfathers: Inside the Mafia’s Most Infa‐
mous Family. New York, Thomas Dunne Books, 2009.
Frankl, Viktor E.: Man’s Search for Meaning. New York, Pocket Bo‐
oks, 1997.
Franklin, Benjamin: The Autobiography of Benjamin Franklin In L.
Jesse Lemisch (szerk.): The Autobiography and Other Writings. New
York, New American Library, 1985.
Fraser, Antonia: Cromwell: Our Chief of Men. London, Weidenfeld
and Nicolson, 1973.
Freeh, Louis – Howard Means: My FBI: Bringing Down the Mafia,
Investigating Bill Clinton, and Fighting the War on Terror. New York,
St. Martin’s Press, 2005.
Fresolone, George – Robert J. Wagman: Blood Oath: The Heroic
Story of a Gangster Turned Government Agent Who Brought Down
One of America’s Most Powerful Mob Families. New York, Simon &
Schuster, 1994.
Freud, Sigmund: Túl az örömelven (Jenseit des Lustprinzips) Ford.:
Kovács Vilma (1923). In Sigmund Freud művei. Sorozatszerkesztő:
Erős Ferenc. Budapest, Cserépfalvi, 1993–1995.
Friedrich, Otto: City of Nets: A Portrait of Hollywood in the 1940’s.
Berkeley, CA, University of California Press, 1997.
Gentry, Curt: J. Edgar Hoover: The Man and the Secrets. New York,
Plume, 1992.
Giancana, Sam – Chuck Giancana: Double Cross: The Explosive, In‐
side Story of the Mobster Who Controlled America. New York, Warner
Books, 1992.
Goldsworthy, Adrian: Caesar: Life of a Colossus. New Haven, CT,
Yale University Press, 2006.
 Gosch, Martin A. – Richard Hammer: The Last Testament of Lucky
Luciano. Boston, Little, Brown, and Company, 1975.
Green, Peter: Alexander of Macedon, 356–323 B.C.: A Historical
Biography. Berkeley, University of California Press, 1991.
Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Ford.: Muraközy Gyula. Buda‐
pest, Osiris, 1997.
Hibbert, Christopher: A Medici-ház tündöklése és bukása (The House
of Medici: Its Rise and Fall) Ford.: Bánki Vera. Budapest, Holnap Ki‐
adó Kft., 2007.
Hibbert, Christopher: Wellington: A Personal History. Reading, MA:
Perseus Books, 1997.
Horatius, Flaccus Quintus: Horatius összes művei. Ford.: Bede
Anna. Budapest, Európa Kiadó, 1989.
Hoyt, Edwin P.: Yamamoto: The Man Who Planned Pearl Harbor.
New York, McGraw-Hill, 1990.
Hoyt, J. K.: The Cyclopedia of Practical Quotations: English, Latin
& Modern Foreign Languages. New York, Funk and Wagnalls, 1896.
Khrushchev, Nikita: Khrushchev Remembers. Strobe Talbott (ford. és
szerk.) Boston, Little, Brown, 1970.
King, Ross: Brunelleschi kupolája – A firenzei dóm építésének törté‐
nete (Brunelleschi’s Dome: How a Renaissance Genius Reinvented Ar‐
chitecture) Ford.: Makovecz Benjámin. Budapest, Park Kiadó, 2012.
Konfuciusz: Beszélgetések és mondások. Ford.: Tőkei Ferenc. Sze‐
ged, Szukits Kiadó, 1995.
Kwitny, Jonathan: Vicious Circles: The Mafia in the Marketplace.
New York, W.W. Norton & Company, 1979.
Lacey, Robert: Little Man: Meyer Lansky and the Gangster Life.
Boston, Little, Brown, and Company, 1991.
Lacour-Gayet, G.: Talleyrand (1754–1838) 2. kötet (1799–1815), Pa‐
ris, Payot, 1930.
Larsen, Lawrence H. – Nancy J. Hulston: Pendergast! Columbia,
University of Missouri Press, 1997.
Livius, Titus: A római nép története a város alapításától (Ab urbe
condita) Ford.: Kiss Ferencné. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1982.
Longrigg, Clare: Főnökök főnöke – Utazás a szicíliai maffia mélyébe
(Boss of Bosses: A Journey into the Heart of the Sicilian Mafia) Ford.:
Bihari György. Budapest, Gabo, 2010.
Lunde, Paul: Titokzatos alvilág – A nemzetközi bűnszövetkezetek mű‐
ködése belülről (Organized Crime: An Inside Guide to the World’s
Most Successful Industry) Ford.: Sóskuthy György. Budapest, Aréna
2000, 2005.
Mass, Peter: Az alvezér – Sammy Gravano élete a Maffiában (Un‐
derboss: Sammy the Bull Gravano’s Story of Life in the Mafia) Ford.:
Babits Péter. Budapest, Alexandra, 1998.
Maas, Peter: The Valachi Papers. New York, Harper Paperbacks,
2003.
McCullough, David: Truman. New York, Simon & Schuster, 1992.
Machiavelli, Niccolo: Niccoló Machiavelli művei. Ford.: Iványi Ró‐
bert, Karinthy Ferenc és mások. Budapest, Európa Kiadó, 1978.
Manchester, William: American Caesar: Douglas MacArthur 1880–
1964. Boston, Little, Brown and Company, 1978.
Mangione, Jerre – Ben Morreale: La Storia: Five Centuries of the
Italian Immigrant Experience. New York, Harper Perennial, 1993.
Marek, George R.: Beethoven: Biography of a Genius. New York,
Funk and Wagnalls, 1969.
Milgram, Stanley: Obedience to Authority: An Experimental View.
New York, Harper Colophon Books, 1974.
Montefiore, Simon Sebag: Sztálin – A vörös cár udvara (Stalin: The
Court of the Red Tsar) Ford.: Király Róbert. Pécs, Alexandra, 2009.
Mustain, Gene – Jerry Capeci: Murder Machine: A True Story of
Murder, Madness, and the Mafia. New York, Onyx, 1993.
Neillands, Robin: Wellington és Napóleon – Az 1807–1815 közötti
harcok (Wellington and Napoleon: A Clash of Arms) Ford.: Csákváry
Ferenc, Borhi László, Nyitrai István. Budapest, Merhávia Kiadó, 1995.
O’Brien, Joseph F. – Andris Kurins: Boss of Bosses: The Fall of the
Godfather: The FBI and Paul Castellano. New York, Island Books,
1991.
Pasley, Fred D.: Al Capone: The Biography of a Self-Made Man.
Whitefish, MT, Kessinger Publishing, 2004.
Pileggi, Nicholas: Casino – Szerelem és becsület Las Vegasban (Ca‐
sino: Love and Honor in Las Vegas) Ford.: Bori Erzsébet. Budapest,
Magvető, 1996.
Pileggi, Nicholas: Nagymenők – Élet egy maffiacsaládban (Wise
Guy: Life in a Mafia Family) Ford.: Szántai Zsolt. Budapest, Cartaphi‐
lus, 2006.
Pistone, Joseph D. – Richard Woodley: Fedőneve: Donnie Brasco
(Donnie Brasco: My Undercover Life in the Mafia) Ford.: Bedő Csaba.
Budapest, General Press,1997.
 Platón: Platón összes művei. Ford.: Devecseri Gábor, Faragó László,
Kárpáty Csilla, Kerényi Grácia. Budapest, Európa Kiadó, 1984.
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. Ford.: Máthé Elek. Budapest,
Magyar Helikon, 1978.
Puzo, Mario: A Keresztapa (The Godfather) Ford.: Vándor Vera. Bu‐
dapest, Magvető, 1989.
Raab, Selwyn: Five Families: The Rise, Decline, and Resurgence of
America’s Most Powerful Mafia Empires. New York, Thomas Dunne
Books, 2005.
Ragano, Frank – Selwyn Raab: Mob Lawyer: Including the Inside
Account of Who Killed Jimmy Hoffa and JFK. New York, Charles
Scribner’s Sons, 1994.
Ridley, Jasper: Mussolini: A Biography. New York, St. Martin’s
Press, 1998.
Riordan, William L.: Plunkitt of Tammany Hall: A Series of Very
Plain Talks on Very Practical Politics. New York, Signet Classics,
1995.
Roemer, William F., Jr.: Accardo: The Genuine Godfather. New
York, Ivy Books, 1996.
Rudolph, Robert: The Boys from New Jersey: How the Mob Beat the
Feds. New Brunswick, NJ, Rutgers University Press, 1995.
Russo, Gus: The Outfit: The Role of Chicago’s Underworld in the
Shaping of Modern America. New York, Bloomsbury, 2001.
Saggio, Frankie – Fred Rosen: Born to the Mob: The True-Life Story
of the Only Man to Work for All Five of New York’s Mafi a Families.
New York, Thunder’s Mouth Press, 2004.
Saviano, Roberto: Gomorra – Utazás a nápolyi maffia, a camorra
birodalmába (Gomorra. Viaggio nell’impero economico e nel sogno di
dominio della camorra) Ford.: Bíró Júlia. Budapest, Partvonal, 2007.
Schoenberg, Robert J.: Mr. Capone: The Real and Complete Story of
Al Capone. New York, William Morrow & Co., 1992.
Shakespeare, William: William Shakespeare összes művei. Ford.:
Mészöly Dezső. Budapest, Helikon Kiadó, 1992.
Shirer, William L.: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása
– A náci Németország története (The Rise and Fall of the Third Reich:
A Historyof Nazi Germany) Ford.: Mészáros Viktor. Budapest, Teletea‐
cher, 1996.
Sifakis, Carl: A maffia enciklopédia (The Mafia Encyclopedia: From
Accardo to Zwillman) Ford.: Németh Balázs, Galó Dániel, ifj. Harnócz
Gyula. Budapest, Glória Press, 2001.
 Snow, Edgar: Red Star over China: The Classic Account of the Birth
of Chinese Communism. New York, Grove Press, 1968.
Szent Biblia. Ford.: Károli Gáspár. Budapest, Magyar Biblia-Tanács,
1990.
Szophoklész: Élektra – Oedipus király – Antigoné. Ford.: Devecseri
Gábor, Babits Mihály, Mészöly Dezső. Budapest, Szépirodalmi Könyv‐
kiadó, 1983.
Suetonius, Gaius Tranquillus: Caesarok élete – Tizenkét életrajz.
Ford.: Kis Ferencné, Terényi István. Budapest, Európa Könyvkiadó,
1964.
Thomas, Antony: Rhodes: The Race for Africa. London, BBC Bo‐
oks, 1996.
Thompson, Hunter S.: Song of the Doomed: More Notes on the
Death of the American Dream. New York, Simon & Schuster, 2002.
Thukükidész: A peloponnészoszi háború. Ford.: Muraközy Gyula.
Budapest, Osiris, 2006.
Tolan, John d: Adolf Hitler: The Definitive Biography. New York,
Anchor Books, 1992.
Tolszto, Lev: Gyónás (Ispoved) Ford.: Makai Imre. In Lev Tolsztoj:
Tanulmányok, cikkek, vallomások, 1859–1909. Budapest, Magyar Heli‐
kon, 1967.
West, Richard: Tito and the Rise and Fall of Yugoslavia. New York,
Carroll & Graf Publishers, Inc., 1996.
Wilde, Oscar: A jelentéktelen asszony (A Woman of no Importance)
Ford.: Horváth Zsolt. In Oscar Wilde összes művei. Szeged, Szukits,
2001, II. kötet.
Woodiwiss, Michael: Organized Crime and American Power: A His‐
tory. Canada, University of Toronto Press, 2001.
Yallop, David A.: Isten nevében? I. János Pál pápa rejtélyes halála –
A tények és ami mögöttük van (In God’s Name: An Investigation into
the Murder of Pope John Paul I.) Ford.: Szűcs Eszter. Budapest, M.
Kvklub, 1995.
Yenne, Bill: Aces High, The Heroic Saga of the Two Top-Scoring
American Aces of World War II. New York, The Berkley Group, 2009.

Újságcikkek, beszámolók és átiratok

Bryan Appleyard: „Can Everyone Be an Einstein?” The Sunday Ti‐

mes, London, 2008. november 16., Scienc, 34.
 Brown, Nick: „Maltese Stands by His Mob Faux Pas” Queens Couri‐
er, 2007. november 29.
„The Conglomerate of Crime” Time, 1969. augusztus 22., 31.
„The Enron Investigation: Key Documents” The Washington Post
Online, www.washingtonpost.com/wp-srv/business/daily/transc‐
ripts/enron_keydocuments.html.
Kefauver Committee Interim Report #2 1951. február, 28., U. S. Se‐
nate Special Committee to Investigate Organized Crime in Interstate
Commerc.
La Sorte, Mike: „Defining Organized Crime” az americanmafia.com
349. számú cikke, 2006. május.
McPhee, Michele: „Brasco’s Long Wait. After 20 Years, Ex-Agent
Applauds Mob Bust” New York Daily News, 2003. január 19.
Marzulli, John: „Colombo Boss Alphonse (Allie Boy) Persico Sen‐
tenced to Life in Prison for 1999 Hit” New York Daily News, 2009. feb‐
ruár 27.
Marzulli, John: „He’s a Jolly Goodfella: Queens Beep Honors a Re‐
puted Mobster” New York Daily News, 2004. február 14.
Pileggi, Nicholas: „The Mafia Is Good for You” The Saturday Eve‐
ning Post, 1968. november 30., 18.
Prosser, David: „The Dizzy Heights” The Independent, London
2010. június 15.,10.
Pullella, Philip: „Italy Seizes $1.9 Billion of Assets as Mafia Goes
Green” Reuters, 2010. szeptember 14.
Raab, Selwyn: „Double Portrait of a Man on Trial Astounds Friends”
The New York Times, 1995. április 11.
Rashbaum, William K.: „Company with Big City Contracts Is Tied
to Mob Schemes in Affidavit” The New York Times, 2008. július 2.
„Remarks Announcing Federal Initiatives Against Drug Trafficking
and Organized Crime” Ronald Reagan beszéde 1982. október 14-én,
www.reagan.utexas.edu/archives/speeches/1982/101482c.htm.
Riley, Michael: „A New Tack Against Wal-Mart” Denver Post, 2004.
szeptember, 6., C-01.
Rowan, Roy: „The Fifty Biggest Mafia Bosses” Fortune, 1986. no‐
vember 10., 24–35.
United States Congress Senate. Special Committee to Investigate Or‐
ganized Crime in Interstate Commerce (Kefauver Committee Hea‐
rings), Volume: pt. 7, Frank Costello vallomása, 1951. március 19.,
www.archive.org/details/investigationofo07unit.
 United States v. Vittorio Amuso. United States District Court, Eas‐
tern District of New York, 1992.
Witchel, Alex: „A Table at Rao’s? Forgetaboutit” The New York Ti‐
mes, 1996. február 14.

Dokumentumfilmek és tévésorozatok

„Godfathers Collection: The True History of the Mafia” Volume

One, DVD, A&E Home Video/The History Channel, 2004.
Interjú John Gotti Jr.-ral a „60 Minutes” című műsorban, riporter:
Steve Kroft. CBS News, 2010. április 11.
„Mafia Empire”, DVD, Mpi Home Video, 2006.
„Mobsters: Roy DeMeo”, Part 2: No Turning Back, The Biography
Channel, 2009.
„Maffiózók” (The Sopranos) 2008.
Nagymenők (Goodfellas) rendező: Martin Scorsese. 1990.

Hangfelvételek

Frank Sinatra: „That’s Life”, Dean Kay és Kelly Gordon dala, a fel‐
vétel időpontja: 1966. október 18.
 Jegyzetek

[1]
Roy Rowan: „The Fifty Biggest Mafia Bosses” Fortune, 1986. november, 10.,
24–35.
[2]
Louis Ferrante: Unlocked: The Life and Crimes of a Mafia Insider. New York,
Harper Paperbacks, 2009.
[3]
Edgar Snow: Red Star over China: The Classic Account of the Birth of Chinese
Communism. New York, Grove Press, 1968, 44.
[4]
Carl Sifakis: A maffiaenciklopédia (The Mafia Encyclopedia: From Accardo to
Zwillman) Ford.: Németh Balázs, Galó Dániel, ifj. Harnócz Gyula. Budapest, Glória
Press, 2001, 300.
[5]
Jonathan Swift: Gulliver utazásai (Gulliver’s Travells) Ford.: Szentkuthy Miklós.
Budapest, Európa, 2011.
[6]
Jacques Barzun: Hajnaltól alkonyig – A nyugati kultúra 500 éve (From Dawn to
Decadence: 1500 to the Present: 500, Years of Western Cultural Life) Ford.: Mako‐
vecz Benjamin. Budapest, Európa Kiadó, 2006, 474.
[7]
Pierre Beaumarchais: Egy őrült nap, avagy Figaro házassága (La Folle journée,
ou le Mariage de Figaro) Ford.: Forgách András. http://mek.oszk.hu/00300/
00328/00328.htm.
[8]
Louis Antoine Fauvelet de Bourrienne: Memoirs of Napoleon. New York, Char‐
les Scribner’s Sons, 1891, I. kötet, 401.
[9]
Selwyn Raab: Five Families: The Rise, Decline, and Resurgence of America’s
Most Powerful Mafia Empires. New York, Thomas Dunne Books, 2005, 348.
[10]
John Marzulli: „Colombo Boss Alphonse (Allie Boy) Persico Sentenced to Life
in Prison for 1999 Hit” New York Daily News, 2009. február 27.
[11]
Pino Arlacchi: Mafia Business: The Mafia Ethic and the Spirit of Capitalism.
London, Verso, 1987, 136.
[12]
„Godfathers Collection: The True History of the Mafia” Volume One, DVD,
A&E Home Video/The History Channel, 2004.
[13]
„Remarks Announcing Federal Initiatives Against Drug Trafficking and Organi‐
zed Crime” Ronald Reagan beszéde 1982. október 14-én, www.reagan.utexas.edu/ar‐
chives/speeches/1982/101482c.htm.
[14]
Kefauver Committee Interim Report #2 1951. február 28., U.S. Senate Special
Committee to Investigate Organized Crime in Interstate Commerce.
[15]
Selwyn Raab: „Double Portrait of a Man on Trial Astounds Friends” The New
York Times, 1995. április 11.
[16]
Selwyn Raab: Five Families, 335.
[17]
Selwyn Raab: „Double Portrait of a Man on Trial Astounds Friends” The New
York Times, 1995. április 11.
[18]
Nicholas Pileggi: „The Mafia Is Good for You” The Saturday Evening Post,
1968. november 30., 18.
[19]
Curt Gentry: J. Edgar Hoover: The Man and the Secrets. New York, Plume,
1992, 457.
[20]
„Mobsters: Roy DeMeo”, 2. rész: No Turning Back. The Biography Channel,
2009.
[21]
Philip Carlo: The Ice Man: Confessions of a Mafia Contract Killer New York,
St. Martin’s Press, 2006, 62.
[22]
Nicholas Pileggi: Nagymenők – Élet egy maffiacsaládban (Wise Guy: Life in a
Mafia Family) Ford.: Szántai Zsolt. Budapest, Cartaphilus, 2006, 133.
[23]
Selwyn Raab: Five Families, 616.
[24]
Martin A. Gosch – Richard Hammer: The Last Testament of Lucky Luciano. Bos‐
ton, Little, Brown, and Company, 1975, 116.
[25]
Gene Mustain – Jerry Capeci: Murder Machine: A True Story of Murder, Mad‐
ness, and the Mafia. New York, Onyx, 1993, 111.
[26]
Dennis Eisenberg – Uri Dan – Eli Landau: Meyer Lansky: Mogul of the Mob.
New York, Paddington Press, 1979, 108.
[27]
Nicholas Pileggi: Casino – Szerelem és becsület Las Vegasban (Casino: Love
and Honor in Las Vegas) Ford.: Bori Erzsébet. Budapest, Magvető, 1996, 120–121.
[28]
Geoff Colvin: Talent Is Overrated: What Really Separates World-Class Perfor‐
mers from Everybody Else. New York, Portfolio, 2008, 45.
[29]
Robert Dallek: Nixon and Kissinger: Partners in Power. New York, HarperCol‐
lins, 2007, 135.
[30]
Peter Mass: Az alvezér – Sammy Gravano élete a maffiában (Underboss: Sammy
the Bull Gravano’s Story of Life in the Mafia) Ford.: Babits Péter. Budapest, Alexand‐
ra, 1998, 258.
[31]
Lawrence H. Larsen – Nancy J. Hulston: Pendergast! Columbia, University of
Missouri Press, 1997, 184.
[32]
Peter Maas: Az alvezér, 214.
[33]
Carl Sifakis: A maffiaenciklopédia, 23.
[34]
Philip Carlo: Gaspipe: Confessions of a Mafia Boss. New York, Harper, 2009,
137.
[35]
Jonathan Kwitny: Vicious Circles: The Mafia in the Marketplace New York,
W.W. Norton & Company, 1979, 14.
[36]
William L. Shirer: A Harmadik Birodalom felemelkedése és bukása – A náci Né‐
metország története (The Rise and Fall of the Third Reich: A History of Nazi Ger‐
many) Ford.: Mészáros Viktor. Budapest, Teleteacher, 1996, 601.
[37]
Uo., 601–602.
[38]
Louis Ferrante: Unlocked, 23.
[39]
Mike La Sorte: „Defining Organized Crime” az americanmafia.com 349. számú
cikke, 2006. május.
[40]
Clare Longrigg: Főnökök főnöke – Utazás a szicíliai maffia mélyébe (Boss of
Bosses: A Journey into the Heart of the Sicilian Mafia) Ford.: Bihari György. Buda‐
pest, Gabo, 2010, 45.
[41]
Frank Sinatra: „That’s Life”, Dean Kay és Kelly Gordon dala, a felvétel időpont‐
ja: 1966. október 18.
[42]
„Mafia Empire” DVD, Mpi Home Video, 2006.
[43]
Selwyn Raab: Five Families, 42.
[44]
Uo., 707.
[45]
„Mafia Empire”.
[46]
John H. Davis: Mafia Kingfish: Carlos Marcello and the Assassination of John
F. Kennedy. New York, Signet, 1989, 77.
[47]
Clare Longrigg: Főnökök főnöke, 188.
[48]
„Mafia Empire”.
[49]
Adrian Goldsworthy: Caesar: Life of a Colossus. New Haven, CT, Yale Univer‐
sity Press, 2006, 509.
[50]
Tim Shawcross – Martin Young: Mafia Wars: The Confessions of Tommaso Bus‐
cetta. In Nigel és Colin Cawthorne (szerk.): The Mammoth Book of the Mafia. Phila‐
delphia, Running Press, 2009, 320.
[51]
„Godfathers Collection: The True History of the Mafia”.
[52]
Arisztophanész: Madarak. Ford.: Arany János. In Arany János drámafordításai –
Arisztophanész. Budapest, Akadémiai Kiadó, 1961, 80.
[53]
F. Scott Fitzgerald: A Nagy Gatsby (The Great Gatsby) Ford.: Máthé Elek. Buda‐
pest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1971, 153.
[54]
Joseph Bonanno – Sergio Lalli: A Man of Honor: The Autobiography of Joseph
Bonanno. New York, St. Martin’s Paperbacks, 1983, 382.
[55]
Sam Giancana – Chuck Giancana: Double Cross: The Explosive, Inside Story of
the Mobster Who Controlled America. New York, Warner Books, 1992, 185.
[56]
Hunter S. Thompson: Song of the Doomed: More Notes on the Death of the Ame‐
rican Dream. New York, Simon & Schuster, 2002, 353.
[57]
Antony Thomas: Rhodes: The Race for Africa. London, BBC Bo‐
oks, 1996, 296.
[58]
Nicholas Pilegi, Casino, 120.
[59]
James Thomas Flexner: Washington: The Indispensable Man. Boston, Little,
Brown, and Company, 1974, 288.
[60]
Selwyn Raab: Five Families, 77.
[61]
„Godfathers Collection: The True History of the Mafia”.
[62]
Mario Puzo: A Keresztapa (The Godfather) Ford.: Vándor Vera. Budapest, Mag‐
vető, 1989, 34.
[63]
Nelson DeMille: Az alvilág alkonya (The Gold Coast) Ford.: Kökéndy Zoltán.
Pécs, Alexandra, 2003, 545.
[64]
Simon Sebag Montefiore: Az ifjú Sztálin (Young Stalin) Ford.: Király Róbert. Bu‐
dapest, Alexandra, 2012, 199.
[65]
Nikita Khrushchev: Khrushchev Remembers (Hruscsov emlékezik) Boston, Litt‐
le, Brown, 1970.
[66]
Joseph D. Pistone – Richard Woodley: Fedőneve: Donnie Brasco (Donnie Bras‐
co: My Undercover Life in the Mafia) Ford.: Bedő Csaba. Budapest, General
Press,1997, 118.
[67]
Viktor E. Frankl: Man’s Search for Meaning. New York, Pocket Books, 1997,
104.
[68]
Jerry Capeci – Gene Mustain: Gotti: Rise and Fall. New York, Onyx, 1996, 362.
[69]
Peter Elkind: Rough Justice: The Rise and Fall of Eliot Spitzer (Eliot Spitzer fel‐
emelkedése és bukása) New York, Portfolio, 2010, 8.
[70]
Az Egyesült Államok kontra Vittorio Amuso per anyaga, 1992.
[71]
Joseph F. O’Brien – Andris Kurins: Boss of Bosses: The Fall of the Godfather:
The FBI and Paul Castellano. New York. Island Books, 1991, 361.
[72]
Peter Maas: Az alvezér, 98–99.
[73]
Sam Giancana – Chuck Giancana: Double Cross, 162.
[74]
Nagymenők (Goodfellas) Rendező: Martin Scorsese. 1990.
[75]
„Maffiózók” (The Sopranos) 2008.
[76]
Stanley Milgram: Obedience to Authority: An Experimental View New York,
Harper Colophon Books, 1974, 123.
[77]
Szophoklész: Élektra – Oedipus király – Antigoné. Ford.: Devecseri Gábor, Ba‐
bits Mihály, Mészöly Dezső. Budapest, Szépirodalmi Könyvkiadó, 1983.
[78]
Benjamin Franklin: The Autobiography of Benjamin Franklin (Benjamin Frank‐
lin önéletrajza) In L. Jesse Lemisch (szerk.): The Autobiography and Other Writings.
New York: New American Library, 1985, 142.
[79]
Paul Lunde: Titokzatos alvilág – A nemzetközi bűnszövetkezetek működése belül‐
ről (Organized Crime: An Inside Guide to the World’s Most Successful Industry)
Ford. Sóskuthy György. Budapest, Aréna, 2005, 57.
[80]
T. J. English: Paddy Whacked: The Untold Story of the Irish American Gangster.
New York, Regan Books, 2005, 307.
[81]
Selwyn Raab: Five Families, 366.
[82]
Aiszóposz: Aiszóposz meséi (Corpus fabularum Aesopicarum) Ford.: Sarkady Já‐
nos. Budapest, Európa, 1987.
[83]
William Shakespeare: Othello. Ford.: Mészöly Dezső. In William Shakespeare
összes művei. Budapest, Helikon Kiadó, 1992, 673.
[84]
Robert J. Schoenberg: Mr. Capone: The Real and Complete Story of Al Capone.
New York, William Morrow & Co., 1992, 27.
[85]
Jerre Mangione – Ben Morreale: La Storia: Five Centuries of the Italian Immig‐
rant Experience. New York, Harper Perennial, 1993, 259.
[86]
Bryan Appleyard: „Can Everyone Be an Einstein?” The Sunday Times (London).
2008. november 16., Science, 23.
[87]
Oscar Wilde: A jelentéktelen asszony (A Woman of no Importance) Ford.: Hor‐
váth Zsolt. In Oscar Wilde összes művei. Szeged, Szukits, 2001, II. kötet, 171.
[88]
Lev Tolsztoj: Gyónás (Ispoved) Ford.: Makai Imre. In Lev Tolsztoj: Tanulmá‐
nyok, cikkek, vallomások, 1859–1909. Budapest, Magyar Helikon, 1967, 39.
[89]
Lev Tolsztoj: Háború és béke (Vojna i mir) Ford.: Makai Imre. Budapest, Euró‐
pa, 2005.
[90]
„Cosa Nostra and: The Conglomerate of Crime” Time, 1969. augusztus 22.
[91]
Fedőneve: Donnie Brasco (Donnie Brasco) Rendező: Mike Nevell. 1997.
[92]
Ralph Waldo Emerson: Az emberiség képviselői (Representative Men) Ford.:
Wildner Ödön. Budapest, Franklin, 1923, 190.
[93]
George Fresolone – Robert J. Wagman: Blood Oath: The Heroic Story of a
Gangster Turned Government Agent Who Brought Down One of America’s Most Po‐
werful Mob Families. New York, Simon & Schuster, 1994, 54.
[94]
Philip Carlo: Gaspipe, 183.
[95]
Peter Maas: The Valachi Papers. New York, Harper Paperbacks, 2003, 85.
[96]
Paul Lunde: Titokzatos alvilág, 8.
[97]
Hannah Arendt: On Violence. New York, Harcourt, Brace, Jovanovich, 1970, 67.
[98]
Louis Ferrante: Unlocked, 120.
[99]
Gene Mustain – Jerry Capeci: Murder Machine, 254.
[100]
Robert J. Schoenberg: Mr. Capone. 117.
[101]
Tim Shawcross – Martin Young: Mafia Wars. 299.
[102]
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok (Bioi paralleeloi) Ford.: Máthé Elek. Bu‐
dapest, Magyar Helikon, 1978, I. kötet, 243.
[103]
Louis Freeh – Howard Means: My FBI. St. Martin’s Press, 2005. 195.
[104]
Philip Pullella: „Italy Seizes $1.9 Billion of Assets as Mafia Goes Green” Re‐
uters, 2010. szeptember 14.
[105]
T. J. English: Paddy Whacked, 184.
[106]
Pino Arlacchi: Mafia Business, 118.
[107]
Ron Chernow: Titan: The Life of John D. Rockefeller, Sr. New York, Random
House, 1998, 223.
[108]
Selwyn Raab: Five Families, 199.
[109]
Bill Yenne: Aces High, The Heroic Saga of the Two Top-Scoring American Aces
of World War II. New York, The Berkeley Group, 2009, 114.
[110]
Edwin P. Hoyt: Yamamoto: The Man Who Planned Pearl Harbor. New York,
McGraw-Hill, 1990, 246–247.
[111]
Sam Giancana – Chuck Giancana: Double Cross. 75.
[112]
Jacques Barzun: Hajnaltól alkonyig, 89.
[113]
Selwyn Raab: Five Familie, 77.
[114]
William F. Roemer, Jr.: Accardo: The Genuine Godfather. New York, Ivy Bo‐
oks, 1996, 136.
[115]
Tim Pat Coogan: Eamon De Valera: The Man Who Was Ireland. New York,
HarperCollins, 1995, 78.
[116]
William Shakespeare: Julius Caesar. Ford.: Vörösmarty Mihály. In William
Shakespeare összes művei, 598.
[117]
Platón összes művei. Ford.: Devecseri Gábor, Faragó László, Kárpáty Csilla,
Kerényi Grácia. Budapest, Európa Kiadó, 1984, I. kötet, 434.
[118]
Martin A. Gosch – Richard Hammer: The Last Testament of Lucky Luciano,
115.
[119]
Simon Sebag Montefiore: Sztálin – A vörös cár udvara (Stalin: The Court of
the Red Tsar) Ford.: Király Róbert. Pécs, Alexandra, 2009, 349.
[120]
„Godfathers Collection: The True History of the Mafia”.
[121]
Louis Ferrante: Unlocked, 21.
[122]
G. Lacour – Gayet: Talleyrand (1754–1838) Paris, Payot, 1930, II. kötet (1799–
1815) 44.
[123]
Livius: A római nép története a város alapításától (Ab urbe condita libri) Ford.:
Muraközy Gyula, Kis Ferencné. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1982, II. kötet, 176.
[124]
Aki legyőzte Al Caponét (The Untouchables) Rendezte: Brian De Palma. 1987.
[125]
„Godfathers Collection: The True History of the Mafia”.
[126]
Fred D. Pasley: Al Capone: The Biography of a Self-Made Man Whitefish, MT,
Kessinger Publishing, 2004, 91.
[127]
Philip Carlo: Gaspip, 136.
[128]
Scott M. Deitche: The Silent Don: The Criminal Underworld of Santo Traffi‐
cante, Jr. Fort Lee, N. J., Barricade Books, Inc., 2007, 114.
[129]
Robert Lacey: Little Man: Meyer Lansky and the Gangster Life. Boston, Little,
Brown, and Company, 1991, 38.
[130]
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I. kötet, 350.
[131]
Otto Friedrich: City of Nets: A Portrait of Hollywood in the 1940’s. Berkeley,
CA, University of California Press, 1997, 265.
[132]
John H. Davis: Mafia Dynasty: The Rise and Fall of the Gambino Crime Fa‐
mily. New York, HarperTorch, 1994, 296.
[133]
Ralph Waldo Emerson: Az emberiség képviselői, 131.
[134]
George Anastasia: Blood and Honor: Inside the Scarfo Mob, the Mafia’s Most
Violent Family. New York, William Morrow, 1991, 100.
[135]
Walter Noble Burns: One Way Ride: The Red Trail of Chicago Gangland from
Prohibition to Jake Lingle. New York, Doubleday, Doran, 1931, 33.
[136]
Peter Green: Alexander of Macedon, 356–323 B.C.: A Historical Biography.
Berkeley, University of California Press, 1991, 410.
[137]
Martin A. Gosch – Richard Hammer: The Last Testament of Lucky Luciano.
127.
[138]
Carlo D’Este: Eisenhower: A Soldier’s Life. New York, Henry Holt and Com‐
pany, 2002, 594.
[139]
Woody Allen: Na, ennyit erről (Getting Even) Ford.: Békés Pál. Budapest, Car‐
taphilius, 2008, 12.
[140]
William L. Riordan: Plunkitt of Tammany Hall: A Series of Very Plain Talks on
Very Practical Politics. New York, Signet Classics, 1995, 55.
[141]
Paul Lunde: Titokzatos alvilág, 8.
[142]
A Kefauver-bizottság meghallgatása, 1951. március 19.
[143]
George Anastasia: Blood and Honor, 89.
[144]
Steve Adubato: What Were They Thinking? Crisis Communication – The Good,
the Bad, and the Totally Clueless. Piscataway, N. J.: Rutgers University Press, 2008,
235.
[145]
Livius: A római nép története. IV. kötet, 155.
[146]
Alex Witchel: „A Table at Rao’s? Forgetaboutit” The New York Times, 1996.
február 14.
[147]
Selwyn Raab: Five Families, 199.
[148]
Jonathan Kwitny: Vicious Circles: The Mafia in the Marketplace, 66.
[149]
Peter Maas: Az alvezér, 91.
[150]
Roberto Saviano: Gomorra – Utazás a nápolyi maffia, a camorra birodalmába
(Gomorra. Viaggio nell’impero economico e nel sogno di dominio della camorra)
Ford.: Bíró Júlia. Budapest, Partvonal, 2007, 170.
[151]
Richard West: Tito and the Rise and Fall of Yugoslavia. New York, Carroll &
Graf Publishers, Inc., 1996, 330.
[152]
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok. I. kötet, 22.
[153]
Clare Longrigg: Főnökök főnöke, 215.
[154]
Frank Ragano – Selwyn Raab: Mob Lawyer: Including the Inside Account of
Who Killed Jimmy Hoffa and JFK. New York, Charles Scribner’s Sons, 1994, 218.
[155]
Uo., 294.
[156]
Carl Sifakis: A maffiaenciklopédia, 176.
[157]
J. Schoenberg: Mr. Capone, 292.
[158]
John H. Davis: Mafia Kingfish, 66.
[159]
Ross King: Brunelleschi kupolája – a firenzei dóm építésének története (Bru‐
nelleschi’s Dome: How a Renaissance Genius Reinvented Architecture) Ford.: Mako‐
vecz Benjámin. Budapest, Park Kiadó, 2012, 70.
[160]
George Fresolone – Robert J. Wagman: Blood Oath, 59.
[161]
Sigmund Freud: A halálösztön és az életösztönök (Jenseits des Lustprinzips)
Ford.: Kovács Vilma. Budapest, Hermit Könyvkiadó, 2011.
[162]
Robin Neillands: Wellington és Napóleon – Az 1807–1815 közötti harcok (Wel‐
lington and Napoleon: A Clash of Arms) Ford.: Csákváry Ferenc, Borhi László, Nyit‐
rai István. Budapest, Merhávia Kiadó, 1995, 51.
[163]
Christopher Hibbert: Wellington: A Personal History. Reading. MA: Perseus
Books, 1997, 14.
[164]
Gus Russo: The Outfit: The Role of Chicago’s Underworld in the Shaping of
Modern America. New York, Bloomsbury, 2001, 366.
[165]
Az amerikai tengerészgyalogság jelmondata, jelentése: „Örök hűség”.
[166]
Anthony M. DeStefano: The Last Godfather: Joseph Massino and the Fall of
the Bonanno Crime Family. New York, Citadel Press, 2006, 168.
[167]
Robert J. Schoenberg: Mr. Capone, 24.
[168]
Michael Riley: „A New Tack Against Wal-Mart” Denver Post, 2004. szeptem‐
ber 6., C-01.
[169]
Roberto Saviano: Gomorra, 136.
[170]
Hérodotosz: A görög–perzsa háború (Istoriai) Ford.: Muraközy Gyula. Buda‐
pest, Osiris, 2010, 145.
[171]
Horatius: Horatius összes művei. Ford. Bede Anna. Budapest, Európa Kiadó,
1989, 292.
[172]
David Prosser: „The Dizzy Heights” The Independent, London, 2010. június
15., 10.
[173]
A „60 Minutes” (60 perc) hírműsor interjúja az ifjabb John Gottival, a műsorve‐
zető Steve Kroft, 2010. április 11.
[174]
Joey Black – David Fisher: Joey the Hitman: The Autobiography of a Mafia
Killer. New York, Thunder’s Mouth Press, 2002, 201.
[175]
T. J. English: Paddy Whacked, 144.
[176]
Gladiátor (Gladiator) Rendezte: Ridley Scott. 2000.
[177]
Marcus Aurelius: Marcus Aurelius elmélkedései (Eis heauton) Ford.: Huszti Jó‐
zsef. Budapest, Európa Könyvkiadó, 1983, 5.
[178]
Clare Longrigg: Főnökök főnöke, 205.
[179]
Albert DeMeo – Mary Jane Ross: Apám bűneiért – egy bérgyilkos gengszter
kettős élete (For the Sins of My Father: A Mafia Killer, His Son, and the Legacy of a
Mob Life) Ford.: Morvay Krisztina. Budapest, Alexandra, 2007, 85–86.
[180]
Clare Longrigg: Főnökök főnöke, 217.
[181]
John Toland: Adolf Hitler: The Definitive Biography. New York, Anchor Bo‐
oks, 1992, 693.
[182]
Michael Woodiwiss: Organized Crime and American Power: A History. Cana‐
da, University of Toronto Press, 2001, 287.
[183]
Kenneth Lay emailje az Enron alkalmazottaihoz, 2001. augusztus 9. „The En‐
ron Investigation: Key Documents” Washington Post Online.
[184]
Szent Biblia. Ford.: Károli Gáspár. Budapest, Magyar Biblia-Tanács, 1990, 766.
[185]
Niccolo Machiavelli: A Fejedelem (Il Principe) Ford.: Juhász Vilmos. Buda‐
pest, Kossuth, 2001.
[186]
Julius Caesar: Iulius Caesar feljegyzései a gall háborúról, a polgárháborúról
(Commentarii de bello Gallico et civili) Ford.: Szepessy Tibor. Budapest, Magyar He‐
likon, 1974, 7.
[187]
Plutarkhosz: Párhuzamos életrajzok, I. kötet, 171.
Tartalom
ELŐHANG
ELŐSZÓ
BEVEZETÉS
I. RÉSZ BEOSZTOTTAKNAK A MAFFIAKATONÁKRÓL
1. LECKE
2. LECKE
3. LECKE
4. LECKE
5. LECKE
6. LECKE
7. LECKE
8. LECKE
9. LECKE
10. LECKE
11. LECKE
12. LECKE
13. LECKE
14. LECKE
15. LECKE
16. LECKE
17. LECKE
18. LECKE
19. LECKE
20. LECKE
21. LECKE
22. LECKE
23. LECKE
24. LECKE
25. LECKE
26. LECKE
27. LECKE
28. LECKE
29. LECKE
30. LECKE
II. RÉSZ KÖZÉPVEZETŐKNEK A CAPÓKRÓL
31. LECKE
 32. LECKE
33. LECKE
34. LECKE
35. LECKE
36. LECKE
37. LECKE
38. LECKE
39. LECKE
40. LECKE
41. LECKE
42. LECKE
43. LECKE
44. LECKE
45. LECKE
46. LECKE
47. LECKE
48. LECKE
49. LECKE
50. LECKE
51. LECKE
52. LECKE
53. LECKE
54. LECKE
55. LECKE
56. LECKE
57. LECKE
58. LECKE
III. RÉSZ FELSŐ VEZETŐKNEK A DONOKRÓL
59. LECKE
60. LECKE
61. LECKE
62. LECKE
63. LECKE
64. LECKE
65. LECKE
66. LECKE
67. LECKE
68. LECKE
69. LECKE
70. LECKE
 71. LECKE
72. LECKE
73. LECKE
74. LECKE
75. LECKE
76. LECKE
77. LECKE
78. LECKE
79. LECKE
80. LECKE
81. LECKE
82. LECKE
83. LECKE
84. LECKE
85. LECKE
86. LECKE
87. LECKE
88. LECKE
UTÓSZÓ
LEGYENEK CÉLJAINK!
Köszönetnyilvánítás
Felhasznált irodalom
Jegyzetek