Anne Bishop

A Mások 5.
Csontba vésve
Miután az emberi felkelést a Vének - a Mások egyik primitív és halálos
formája - brutálisan megtorolták, az emberi irányítás alatt maradt néhány
város még messzebb kerül egymástól. És a bennük élő emberek most már
tudják, hogy félniük kell a határaikon túli senki földjétől - és a sötétségtől...
Miközben egyes közösségek az újjáépítéssel küzdenek, a Lakeside Udvar
viszonylag sértetlenül megúszta a pusztítást, bár Simon Wolfgardnak, az
Udvar Farkas vezetőjének és Meg Corbyn vérprofétának együtt kell
működnie az emberi falkával, hogy fenntartsák a törékeny békét. Ám
minden erőfeszítésüket veszély fenyegeti, amikor Montgomery hadnagy
kétes hírű testvére megérkezik, aki szabad utat és könnyű prédát keres.
Mivel az emberek az egyik társukkal szemben óvatosak, a feszültség egyre
nő, ami magára vonja a Vének figyelmét, akik kíváncsiak arra, hogy egy
ilyen jelentéktelen ragadozó milyen hatással lehet egy falkára. De Meg
ismeri a veszélyeket, hiszen látja a kártyákban, hogyan fog végződni az
egész - egy sír mellett állva.
 Fordította: Sziporka

Mivel a rajongói fordítás teljesen nélkülözi a hivatalos kiadási utat,

amennyiben lehetőségetek van, megtehetitek, vásároljátok meg angolul a
könyveket, még akkor is, ha általam magyarul olvassátok el. Ezzel
támogathatjuk a szerzőket és motiválhatjuk a sorozataik folytatására,
további művek megalkotására is.
A sorozat elérhető például az alábbi linkeken:
Amazon
Apple books
Kobo
 FÖLDRAJZI NEVEK

NAMID –A VILÁG

KONTINENSEK (jelenleg ismert)

Afrikah
Australis
Cel-Romano/Cel-Romano Népek Szövetsége
Felidae
Ujjcsont-szigetek
Vihar-szigetek
Thaisia
Tokhar-Chin
Brittania/Vad-Brittania
Zelande

Nagy Tavak – Felső-tó, Tala, Honon, Etu és Tahki

Egyéb tavak – Madártoll-tavak/Ujj-tavak
Folyó – Talulah/Talulah-vízesés
Hegyek-Addirondak, Sziklás-hegység

Városok, falvak – Ferryman's Landing, Hubb NE (más néven Hubbney),

Jerzy, Lakeside, Podunk, Sparkletown, Shikago, Sweetwater, Talulah-
vízesés, Toland, Walnut Grove, Wheatfield, Bennett, Endurance, Harmony,
Podunk, Prairie Gold, Ravendell,

A HÉT NAPJAI
Földnap
Holdnap
Napkorongnap
Szélnap
Thaisnap
Tűznap
Víznap

KLÁNOK
Farkasok
Hollók
 Medvék/Grizzlyk
Sólymok
Baglyok
Párducok
Prérifarkasok
Rókák
Cápák, Orkák
Vámpírok
Életaratók
Elementálisok és a paripáik
Namid fogai és karmai, a Vének

LAKESIDE
Ezt a térképet a “topográfiából felmentett” szerző saját felhasználásra
készítette vázlatként a történethez.
LAKESIDE UDVAR
Ez a térkép saját készítésű, New York állam vaktérképén jelöltem az
ismert helyeket.
A világ rövid története

Réges-régen, a világ kezdetén, Namid mindenféle életformának életet adott,

köztük azoknak a lényeknek is, akiket most emberekként ismerünk.
Termékeny részeket és jó vizet adott nekik. Megértette az ember és utódaik
természetét, ezért lehetővé tette számukra, hogy megfelelő elszigeteltségben
éljenek, így esélyük legyen túlélni, sokasodni, szaporodni és gyarapodni. Az
ember pedig sokasodott, szaporodott és gyarapodott.
Megtanultak tüzet rakni, növényeket termeszteni, hajlékot, városokat
építeni. Elsajátították, hogyan tudnak hajókat építeni, halásztak a Földközi-
és a Fekete-tenger vizein. Fajuk nemzett és szült, benépesítették az egész
világot, eljutottak a vad területekre is. Rájöttek, hogy Namid más
teremtményei már magukénak akarják a világ többi részét.
A Mások ugyanúgy néztek ki, mint az ember, viszont az emberben nem a
hódítót látták… hanem a friss húst.
Háborúkat vívtak a Vad vidékekért. Néha az ember nyert, ilyenkor egy
kicsit távolabb tudott terjeszkedni. Gyakrabban történt meg azonban, hogy a
civilizáció egy-egy darabja eltűnt. A túlélők próbáltak nem remegni a
félelemtől, amikor üvöltés harsant az éjszakában, vagy reggel holtan
találtak egy-egy férfit, aki túl messzire bóklászott a masszív ajtóktól és a
fénytől. A hullákból az utolsó csepp vért is kiszívták a Mások.
Évszázadok teltek el így: az emberek nagyobb hajókat építettek,
áthajóztak az Atlantik-óceán vizén. Amikor szűzföldet találtak, települést
építettek a part mentén. Később rájöttek, hogy ezt a területet is mások
követelik maguknak, a terra indigene lények, a Föld-bennszülöttek. Az
Őslakosok. A Mások.
A terra indigene lények, akik a Thaisia nevű kontinenst birtokolták,
nagyon dühösek lettek, amikor az emberek fákat vágtak ki, és ekével
szántották azt a földet, ami nem volt az övék. A Mások megették a
telepeseket, felismerték ezt a különleges húsfélét, ahogy az a múltban már
többször megtörtént.
A felfedezők és telepesek második hulláma megtalálta az elhagyatott
telepet, és újra megpróbálták birtokukba venni.
A Mások őket is megették.
A telepesek harmadik hullámának vezetője okosabb volt az első
kettőénél. Meleg takarókat, ruhákat ajánlott a Másoknak, valamint érdekes
kis fényes tárgyakat cserébe az engedélyéért, hogy az egyik telepen
élhessenek, és elég földjük legyen ahhoz, hogy növényeket termeljenek
maguknak. A Mások ezt tisztességes csereüzletnek tekintették, elvonultak
annak a földnek a határaitól, amit az embereknek használatra átengedtek.
Újabb ajándékokat adtak a vadászat és a halászat jogáért. Ez a rend mindkét
fél megelégedésére szolgált, még úgy is, ha az egyik acsarkodó
toleranciával viszonyult a másikhoz, a másik pedig lenyelte félelmeit, és
gondoskodott arról, hogy közösségének tagjai biztonságban, a település
falai mögött legyenek, még mielőtt leszáll az este.
Évek teltek el, egyre többen érkeztek és telepedtek le. Sokan meghaltak,
de sok ember egészen jól elboldogult. A telepekből falvak, a falvakból
városok lettek. Az emberek lassanként átjutottak Thaisia másik partjára,
miközben elterjeszkedtek azon a földön, amit használhattak.
Évszázadok teltek el így. Az emberek okosak voltak. A Mások is. Az
emberek felfedezték az elektromosságot, a vízvezetéket és csatornázást. A
Mások ellenőrzésük alatt tartották az összes folyót, ami a vízierőművek
generátorait hajtotta, és az összes tavat, ahonnan friss ivóvizet lehetett
kinyerni. Az emberek felfedezték a gőzgépet és a központi fűtést. A Mások
tartották ellenőrzésük alatt a gépek működéséhez, az épületek fűtéséhez
szükséges összes üzemanyagot. Az emberek különböző termékeket találtak
fel és gyártottak. A Mások fértek hozzá egyedül a természeti
erőforrásokhoz, ezáltal ők döntötték el, hogy mit lehet és mit nem lehet
csinálni a világnak azon a részén, ami az övék.
Persze voltak összetűzések, egyes területek a halottakra való emlékezés
sötét helyei lettek. Ezek az emlékhelyek végül világossá tették az emberek
számára, hogy Thaisiát a terra indigene uralja, a terra indigene irányít, és
ebben csak a világvége jelenthet változást.
Ezzel eljutottunk a jelenhez. Emberek lakta kis falvak léteznek hatalmas
földterületeken, amiken a Mások uralkodnak. Az emberek nagyobb
városaiban vannak kerítéssel körülvett parkok, az úgynevezett Udvarok,
ahol azok a Mások laknak, akiknek a feladata szemmel tartani a város
lakóit, és betartatni az emberek és a terra indigene között létrejött
szerződést.
Egyik oldalon az összeszorított fogak türelme van, a másik oldalon a
félelem attól, ami a sötétben ólálkodik. De ha óvatosak és vigyáznak, az
emberek életben maradhatnak.
Többnyire életben maradnak.
PROLÓGUS
Sumor vége

A két Nagy-tó, Tala és Etu közötti Vad vidéken gyülekeztek, lépteik

szörnyű csenddel töltötték be a térséget.
Ők voltak a Vének, a terra indigene lények ősi formái, akik a világ vad,
érintetlen részeit őrizték. A Föld-bennszülöttek kisebb formái - az olyan
alakváltók, mint a Farkas, a Medve és a Párduc - Namid fogai és karmai
néven ismerték őket.
Az emberek - ezek az invazív kétlábú ragadozók - háborút indítottak a
terra indigene lények ellen, és megölték a kisebb alakváltókat a Cel-
Romanóval határos Vad vidéken, az Óceán birodalmának másik oldalán. És
itt, Thaisiában olyan sok Wolfgardot öltek meg, hogy a kontinens egyes
részein teljesen eltűnt az énekük.
Miközben az emberek Thaisiában és Cel-Romanóban a terra indigene
kisebb formái feletti győzelmüket ünnepelték, az Elementálisok és Namid
fogai és karmai válaszoltak a harci hívásra. Elpusztították a betolakodókat,
majd hozzáláttak az emberi csordák elszigeteléséhez és ritkításához a világ
e két szegletében.
De most egy problémával szembesültek.
<Egyikünknek figyelnie kell az emberekre,> mondta a legidősebb hím,
aki megtette a hosszú utat erre a helyre. <De közülünk sokan még ennyi
érintkezéstől is megmérgeződhetnek.> Egy ütemnyi csend következett,
miközben azon gondolkodtak, hogy át kell vegyék a feladatot, amit a kisebb
alakváltók oly sok éven át végeztek. Aztán a kérdés: <Hány embert akarunk
megtartani?>
<Öljük meg mindet!> vicsorgott egy másik hím. <Az emberek ezt
tennék.>
<Te megölnéd az édesvérű nem-Farkast?> kérdezte egy nőstény
megdöbbenve.
Nehéz csend támadt, miközben elgondolkodtak ezen a kérdésen.
Az édesvér, az üvöltő nem-Farkas megváltoztatta a dolgokat a Lakeside-i
Udvarban - még az udvarban élő terra indigene lények közül is
megváltoztatott néhányat. Nem olyan volt, mint az emberi ellenségek. Nem
volt zsákmány. Ő és a fajtája Namid teremtménye volt, csodálatos és
szörnyű is egyben.
 Nem, nem tudták megölni az édesvérű nem-Farkast, akit a történetekben
Seprűnyeles lánynak hívtak, és akinek a híre szárnyalt a Vad vidéken, és
még a Vének legveszélyesebb formáit is elszórakoztatta.
Miután megegyeztek abban, hogy az összes ember megölése nem
megoldás Thaisiában, gondolkoztak a problémán, miközben a nap
lenyugodott és a hold felkelt.
<Ha megengedjük, hogy néhány ember itt maradjon, akkor milyen
embereket tartsunk meg?> kérdezte végül a legidősebb hím.
Egy másik kérdés. Egy tüskés indák közé szorult, sárba ragadt kérdés.
Sok kisebb alakváltó, aki túlélte az emberi támadásokat, visszavonult az
emberek által lakott helyekről, és az ott élő embereket a Vének metsző
kegyére bízta. Néhányan visszatértek a Vad vidékre, visszavonulva az
emberek minden behatásától, míg mások úgy döntöttek, hogy a
visszaszerzett városokban telepednek le - olyan helyeken, ahol
megmaradtak az épületek és emberi dolgok, de már nem voltak emberek.
A Vad vidéket őrző Vének azonban általában távol tartották magukat az
emberi helyektől, hacsak nem Namid fogai és karmai formájában érkeztek
azokra a helyekre. Ők nem tanulmányozták úgy az embereket, mint a
kisebb alakváltók. A tanulságos történetek leírták nekik, hogy különböző
emberfajták vannak, de mitől volt az egyik ember tisztelettudó a földdel és
a kijelölt határokkal szemben, míg a másik miért gyilkolt és hagyta ott a
húst, vagy próbálta elvenni a tollasok és szőrösök otthonát? A EME-
emberek háborút indítottak a terra indigene ellen. Voltak másfajta emberek
is, akik ellenségek voltak - olyanok, akiket a Vének még nem ismertek fel?
Ha az emberek visszavándorolnak a visszafoglalt városokba, harcolni
fognak az alakváltókkal, akik azokat a helyeket otthonná alakították át azon
terra indigene lények számára, akik nem akarták teljesen elhagyni az
emberi formát? De a Föld-bennszülöttek nem csak egy másik ragadozó
alakját szívták magukba; annak a ragadozónak más aspektusait is magukba
szívták, olyan tulajdonságokat, amelyek beleszövődtek az alakjukba. Voltak
olyan emberi tulajdonságok, amelyeket az őslakosoknak nem szabadott
volna magába szívnia? Hová mehetnének, hogy elég közelről
tanulmányozzák az embereket ahhoz, hogy megtudják, mi az, amit nem
szabadna hagyni, hogy gyökeret eresszen a visszaszerzett városokban?
A Vének egy emberként északnak és keletnek fordultak, és Lakeside
irányába néztek.
 <Az az Udvar nem lett elhagyatott, és van ott egy emberi falka,> mondta
a legidősebb férfi.
Ott volt a Farkas és az üvöltő nem-Farkas is, akik oly sok Vént
érdekeltek. A Vadonba áramló történetek tanújának lenni megérte az emberi
fertőzés kockázatát.
Mindannyian kíváncsiak voltak, de csak két Vént - egy férfit és egy nőt -
választottak ki, hogy egy távoli földdarabon, emberekkel körülvéve
töltsenek időt. Már jártak korábban is Lakeside-ban, amikor Namid fogaival
és karmaival a ködös utcákon barangoltak, emberi zsákmányra vadászva.
Döntésükkel megelégedve a Vének többsége visszatért a Vadonban lévő
territóriumához, míg az emberi falka tanulmányozására kiválasztott kettő
útnak indult Lakeside felé.
1. FEJEZET
Szélnap, Messis 1.

Azért, hogy csatlakozzon a barátaihoz a kora reggeli futáshoz, Simon

Wolfgard, a Lakeside Udvar vezetője a terra indigene Farkasok felé sietett,
akik a fákat és a bokrokat használtak álcázásra, miközben az Udvart
körbeölelő aszfaltozott utat figyelték. Valójában a férfit figyelték, aki
könnyed tempóban biciklizett az úton.
<Kowalski az,> morogta Blair. Halk morgás volt, de az ember hirtelen
végigpásztázta a környéket, mintha a kis fülei felfogták volna a hangot.
<Biciklin > tette hozzá Nathan.
<Megadtuk neki az engedélyt, hogy az aszfaltozott utakon
biciklizhessen,> mondta Simon, kissé aggódva, amiért egy olyan emberre
összpontosították a figyelmüket, akit viszonylag jól ismertek.
Karl Kowalski egyike volt az emberi rendőröknek, akik közvetlenül a
terra indigene lényekkel dolgoztak együtt, hogy minimalizálják az emberek
és a Mások közötti konfliktusokat. Emiatt farkasbarátnak bélyegezték, és
neki is volt része konfliktusokban más emberekkel. A legutóbbi incidens az
előző héten történt, amikor egy autó "véletlenül" kikanyarodott és majdnem
elütötte Kowalskit, miközben munka előtt biciklizett. Mivel a terra
indigene ezt fenyegetésnek tekintette az emberi falkájuk egyik tagjára
nézve, Simon, Vladimir Sanguinati és Henry Beargard - az Udvar
Kereskedelmi Társulásának tagjai - úgy döntöttek, hogy engedélyezik az
emberi falka kerékpározását az Udvar aszfaltozott útjain.
Simon azt hitte, hogy az összes Farkas értesült a Kereskedelmi Társulás
döntéséről - különösen Nathan, aki az Összekötői Iroda őrfarkasa volt, és
Blair, aki az Udvar domináns végrehajtója -, de ez volt az első alkalom,
hogy az emberek közül bárki is olyan útra merészkedett, ahol még mindig
figyelmeztető táblák voltak kitéve, hogy a birtokháborítókat megeszik.
<Bicikli, Simon.> Blair morgása ezúttal nem volt olyan halk.
Elég hangos lehetett az emberi füleknek, mert Kowalski egy kicsit
gyorsabban kezdett el pedálozni.
Ó... Bicikli. Simon most már értette, hogy mi állt a Farkasok figyelmének
igazi középpontjában, mi volt az izgatottságuk oka. Az emberek biciklivel
jártak fel a Zöld telepre, valamint az Udvar néhány más helyére is, és a
Farkasokat lenyűgözték a kétkerekű járművek. De azok az esetek egy
feladathoz szükséges szállításról vagy egy feladathoz való eljutásról
szóltak. Ez valami más lehetett.
<Ez egy üldözéses játék?> kérdezte Jane, a Farkasok testbejárója
reménykedve.
<Kowalski lehet, hogy egy játék-zsákmány,> mondta Nathan.
<Tudja, hogyan kell üldözésest játszani?> kérdezte Blair.
<Ő egy rendőr,> válaszolta Nathan. <Folyamatosan üldöz más
embereket.>
<Ez nem jelenti azt, hogy érti a mi játékunkat.> Simon úgy gondolta,
hogy Nathan véleménye a rendőri munkáról inkább a reménykedés felé
hajlik, mint a pontosság felé. Mégis, felajánlhatnák, hogy játszanak. Ha
Kowalski nem fogadja el, akkor csak élvezik a futást. De... a bicikli. Simon
nagyon szeretett volna üldözni egyet. <Lássuk csak...>
A Farkasok nekirontottak az útnak, Simon és Blair volt az élen, ahogy
gyorsan csökkentették a távolságot a falka és a játszadozó prédájuk között.
De vajon lesz-e játék belőle?
Kowalski hátranézett. A szeme tágra nyílt - és gyorsabban pedálozott.
Igen!
<Nem fogjuk el, csak üldözzük,> mondta Simon.
<Gyors!> Jane a hímek elé száguldott, másodpercek alatt felzárkózott a
bicikli hátsó kereke mellé.
<Ne fogd meg a kerekeket,> mondta Nathan. <Ha belekapsz egy
fogaddal a küllőkbe, eltörhet az állkapcsod, vagy még rosszabb.
<Azt hallottam én is, amikor Karl rendőr a kölyköknek mesélt a kerekek
harapdálásának veszélyeiről,> csattant fel Jane, egyértelműen megsértődve
Nathan nem kívánt figyelmeztetésén. Kicsit feljebb húzódott, most már
olyan helyzetben volt, hogy játszva megharapja Kowalski vádliját.
Kowalski Jane-re pillantott, és gyorsabban pedálozott. Ahelyett, hogy
átmentek volna a hídon, amely átvinné őket a Hawkgard-részre - és
rákényszerítené az embert a nagy körre az Udvar háromszáz hektáros
területén belül -, Kowalski ráfordult arra az útra, amely az Elementálisok
tava mellett haladt el, vissza a Zöld-telep felé.
A Farkasok utána futottak, megtartva a távolságot, még akkor is, amikor
Kowalski lelassított, miközben egy emelkedőn haladt felfelé. Felváltva
tempóztak a bicikli mellett, és sürgették a zsákmányukat, hogy fusson és
fusson. Vagy inkább pedálozzon és pedálozzon. Amikor elérték az Udvar
főútjainak kereszteződését, Kowalski balra, a Zöld-telep felé fordult,
ahelyett, hogy jobbra, a Piactér felé vette volna az irányt.
A falka nagy része, miután a zsákmányuk elfáradása miatt ügetésre
lassultak, visszafordultak a Wolfgard-telep felé. Nathan a Piactér és az
Összekötői Iroda felé vette az irányt, ahol nyomon követte a kézbesítőket,
és őrizte Meg Corbynt, az udvar emberi összekötőjét. Simon és Blair
követte Kowalskit, amíg el nem érték a Zöld-telepet. Aztán Blair
továbbment a Közmű-telep felé, míg Simon a vizes vályúhoz trappolt a
közös területen, amely az Udvar egyetlen több fajból álló telepének nyílt
közepét alkotta. Vizet lefetyelt, majd emberi alakot öltött, és belemártotta a
fejét, majd szétfröcskölte a vizet, miközben felállt, és sötét haját
hátrasimította az arcából. Megfröcskölte a karját és a mellkasát is, aztán
elvigyorodott, amikor Kowalski leparkolt a biciklivel, és óvatosan
közeledett a vályúhoz.
– Ez aztán a jó kis üldözés volt! - mondta Simon boldogan. - Ráéreztél,
hogyan kell eljátszani a zsákmányt.
– Tényleg?
– Igen. - Simon csóválta a fejét, zavarba jött az ember óvatosságától.
Talán most nem is játszottak, de hát olyan jól szórakoztak? - Kérsz egy kis
vizet?
– Köszönöm. - Kowalski vizet fröcskölt az arcára és a nyakára, majd a
karjára. De nem ivott.
Simon egy pillanatig elgondolkodott a nem iváson. Az emberek okos,
betolakodó ragadozók voltak, akik nemrég ismét megmutatták a terra
indigene lényeknek, miért nem lehet bennük soha teljesen megbízni - még
egymás esetében sem teszik. De fizikailag sokkal gyengébbek voltak, mint
másfajta ragadozók. Ez a nem ivás, például. Semmi baj nem volt a vályúban
lévő vízzel. Valaki már leengedte a tegnapi vizet, elhasználta a cserepes fára
és a szabad területen lévő egyéb növényekre, és újratöltötte a vályút friss
vízzel, hogy igyanak és csobbanhassanak. Az emberek megisszák a kútból
szivattyúzott vizet, ha az pohárban, vödörben vagy más kis edényben van,
de ugyanazt a vizet nem tudják meginni egy közös kültéri edényből?
Elgondolkodtatta, hogyan maradhattak fenn fajként ennyire sokáig, ha
ilyen problémákon fennakadnak.
– Szóval, ki nem érzett rá a játék-zsákmányra? - kérdezte Kowalski,
miközben kezével végigdörzsölte az arcát.
 – A nőstény falka. Valahányszor meghívjuk őket játszani, abbahagyják a
biciklizést, és megkérdezik, hogy segíthetnek-e. - Simon széttárta a karját
egy "ki érti ezt?" mozdulattal. Aztán Kowalskira mutatott. - De te játszani
hívtál minket, és mindannyian futottunk egy jót.
Kowalski halkan felnevetett. - Hát, én biztosan.
– Mivel a nőstények nem tudnak olyan messzire vagy olyan gyorsan
pedálozni, mint te, talán játszhatnának kergetőzést a kölykökkel. - A
kölykök megtanulhatnák, hogyan kell falkában futni anélkül, hogy meg
kellene kockáztatniuk, hogy egy valódi zsákmány megrúgja őket.
Simon Kowalskit tanulmányozta, aki viszont őt nézte.
– Beszélek Ruthie-val - mondta végül Kowalski.
Mindketten hallották a poharak csörrenését, és a Meg Corbyn lakása
alatti, leárnyékolt nyári szoba felé néztek.
– Biztos később van, mint gondoltam - mondta Kowalski. - Jobb, ha
hazamegyek, és megmosakszom a munkához.
Simon figyelte, ahogy a férfi a bicikli - és a nyári szoba - felé sétál. Egy
pillanatra úgy tűnt, hogy Kowalski be fog menni, és beszél Meggel, és
Simon érezte, hogy a fogai farkasméretűre hosszabbodnak, ahogy az ajkai
néma vicsorgásra húzódnak vissza. De Kowalski csak felemelte a kezét
üdvözlésképpen, azt mondta: - Jó reggelt, Meg -, és elszáguldott.
Simon körbesétált a vályú körül, majd hirtelen megállt, amikor rájött,
hogy emberi alakjában meztelen. Ez soha nem számított, amíg Meg be nem
költözött az Udvarba. De az emberek különböző módon reagáltak arra, ha
ruha nélkül látták egymást, még akkor is, ha a ruházatra nem volt szükség a
védelemhez vagy a melegen tartáshoz. Meg elég jól alkalmazkodott ahhoz,
hogy a barátai emberi alakot öltöttek, hogy üzenetet adjanak át neki, vagy
válaszoljanak egy kérdésre, mielőtt visszaváltoztak volna a kedvenc szőrös
vagy tollas formájukba, de vele más volt a helyzet - talán azért, mert a
barátságuk különbözött minden más barátságtól, amit a lány emberekkel
vagy terra indigene lényekkel kötött.
A legtöbb éjszakán Farkas alakban aludt vele. Saját önálló lakásuk volt,
de ezeket a helyeket a nyári szoba és egy hátsó, emeleti folyosó
összekötötte, és egyre inkább egyetlen odúvá változott két különálló helyett.
De nem voltak olyan társak, mint Kowalski és Ruthie. Másrészt a terra
indigene Farkasok évente csak egyszer párosodtak, amikor a nőstényeknek
szezonja volt. Megnek az emberi nőstényekre jellemző vérzése volt, de nem
mutatott semmilyen fizikai érdeklődést a párválasztás iránt. Kivéve...
 Pár hete megkérte, hogy menjen vele meztelenül fürdeni. Mindketten
meztelenül voltak, emberi alakban. A lány feszült volt, hogy együtt voltak a
vízben, és úgy tűnt, megijedt, mikor a férfi megcsókolta a sebhelyet az
állkapcsa jobb oldalán – azt a sebhelyet, amit az a vágás okozott, amely
megmentette a Lakeside-i Wolfgardot, valamint sok más Farkast az
északkeleti régióban és még azon túl is.
A férfi már korábban is megcsókolta a homlokát egyszer vagy kétszer. De
amikor megcsókolta azt a sebhelyet, érezte, hogy valami megváltozott
benne, és az azt követő napokban valamilyen ösztönös szinten kezdte
megérteni, hogy ő már nem egészen olyan, mint a többi Lakeside-i
Wolfgard. Többé már nem.
Talán nem csak Meg kedvéért hívta meg a csók után egy farkasjátékra,
annak ellenére, hogy mindketten emberi formában voltak. És a lány akkor
már nem félt többé. És azóta... Nos, Simon számára nem volt ismeretlen,
hogy ilyen nyári időben, mint ez, az emberi hímek szinte semmit sem
viseltek a saját odújukban és annak környékén, és senki sem gondolt erről
különösebbet.
– Meleg van odafent - mondta Meg, de nem emelte fel a hangját, mert
nem volt rá szükség. Lehet, hogy a férfi füle emberinek tűnt, de attól még
Farkas volt, és jól hallotta őt. - Hoztam le egy kis ételt reggelire.
– Gyorsan lezuhanyozom, és csatlakozom hozzád.
Simon besietett a lakásba, és felment a lépcsőn a lakásában lévő
fürdőszobába. A haj- és testmosás nem tartott sokáig, de a zuhany alatt állt
még egy kicsit, élvezte a hűvös vizet, ami ráhullott, miközben a
bonyodalomra gondolt, amit Meg Corbyn jelentett.
Ő fogadta be az Udvarba, felajánlva neki az emberi összekötő állását,
mielőtt megtudta volna, hogy ő egy vérproféta, egy cassandra sangue - az
emberi nőstények azon fajtája, akik látomásokat látnak a jövőről, amikor a
bőrüket megvágják. Megszökött attól a férfitól, aki birtokolta és
kihasználta, és Simon és a többi terra indigene Lakeside-ban befogadta őt.
Ez egyszerűen hangzott, de nem volt az. Meggel kapcsolatban semmi
sem volt egyszerű. Ő volt a kavics, amit a Lakeside Udvar nevű tómederbe
dobtak, és jelenlétének hullámai annyi mindent megváltoztattak, beleértve a
terra indigene lényeket is, akik összebarátkoztak vele. Meg miatt az Udvar
lakói olyan módon érintkeztek az emberekkel, amire még nem volt példa -
vagy legalábbis évszázadok óta nem tudtak róla. Meg miatt a terra indigene
egész Thaisiában megpróbálta megmenteni a többi vérprofétát, akiket az
őket birtokló emberek úgy dobtak ki, mint a nemkívánatos állatkölyköket.
Meg miatt a Lakeside Udvarban volt egy emberi falka, amely további
tanulási lehetőséget biztosított az emberközpontú nevelésben részesült terra
indigene lényeknek, akiknek szükségük volt rá, hogy olyan emberekkel
gyakorolják a képességeiket, akik nem használják ki a hibáikat.
Meg miatt az a kellemetlen érzése támadt, hogy az emberlét egy kis része
hozzákapcsolódott és elválaszthatatlanná vált a Farkas alakjától.
Az évek során rengeteg emberi nőstény szeretett volna buja sétát tenni a
Vadonban, és szexelni valamelyik terra indigene lénnyel. És rengeteg terra
indigene volt ugyanilyen kíváncsi arra, hogy emberi alakban szexeljen. De
ez arról szólt, hogy egy éjszakára kielégítik a testi vágyaikat, majd
elsétálnak. Vagy a Sanguinati részéről arról szólt, hogy a vágyat csaliként
használják fel, hogy az általuk kedvelt préda véréből táplálkozzanak.
A szex más ügy, mint valakinek a párjává válni. A párválasztás komoly
dolog. A falkáról és a családról szól. A terra indigene lények egyes fajtái
élethossziglan párosodtak, mások nem. De még azok között a fajok között
is, amelyek általában életre szólóan párosodtak, a kötelék nem mindig
tartott ki. Simon apja, Elliot soha nem beszélt arról, hogy a párja miért
hagyta el. Daphne, Simon húga pedig semmit sem mondott nekik a párjáról,
vagy arról, hogy miért jelent meg egyedül Lakeside-ban, néhány nappal a
kölyke születése előtt.
Nem, a párosodási kötelék nem mindig tartott, és a legtöbbször az
utóhatás is csekély volt. Egy falka szétszakadhatott, ha a domináns pár
szétvált. Néhányan más falkákba távozhattak, akár a kontinens más részeire
is. De általában egy faj nem pusztult ki, ha a párosodási kötelék megszakadt
- de ez megtörténhet, ha a Meghez fűződő baráti kötelékből valami több
lesz, de nem tudja túlélni, hogy valami több legyen, mert nem tudja túlélni a
fizikai párzást. A férfi tudta ezt. Tess, Vlad és Henry is tudta. Talán néhány
ember is tudta. De nem hitte, hogy Meg is tudja, nem volt benne biztos,
hogy a lány elég erős lenne ahhoz, hogy ezt a súlyt is elbírja mindazokon
felül, amiket már eddig is tűrnie kellett.
Az emberek bántották őt, ketrecbe zárták és kihasználták. Olyan módon
bántották, hogy félt az emberi férfialakoktól. Bár időnként Simon
elgondolkodott azon, hogy vajon más érzés lenne-e szexelni egy emberrel,
ha az az ember Meg lenne, nem volt hajlandó kockáztatni a barátságukat,
nem volt hajlandó megtörni a már meglévő köteléküket. Ezért most
különösen óvatosnak kellett lennie, a lány érdekében, az ő érdekében,
mindenki érdekében. Mennyi emberit akar megtartani a terra indigene? A
Vének úgy tették fel ezt a kérdést, hogy nem pontosították, hogy az emberi
népességre, az emberi találmányokra, vagy az alak megfoghatatlan
tulajdonságaira gondoltak, amelyek a fizikai alakkal együtt bevésődnek, ha
túl sokáig élsz egy adott bőrben.
Simon elzárta a vizet, és megszárítkozott, mielőtt felhúzott egy
farmernadrágot.
Amikor a Vének először feltették ezt a kérdést, úgy gondolta, hogy
szavakban megfogalmazott választ várnak. De a közelmúltbeli háború után,
amely romba döntötte a Cel-Romano Népek Szövetségét az Atlantik
túloldalán, és a Vének azon döntése után, hogy kiritkítják és elszigetelik az
emberi csordákat Thaisiában, Simon megértette, hogy a választ az fogja
megadni, amit a Vének a Lakeside Udvarban és annak környékén lévő
eseményekből megtudnak.
***
Meg az edényekkel babrált a nyári szobában lévő kis asztalon, de a
képzeletében még mindig az a kép játszódott le, ahogy Simon és Karl
Kowalski a vizes vályú mellett áll, és beszélget. Simon boldognak tűnt.
Karl háttal állt a nyári szobának, így nem látta az arcát, de feszültnek tűnt.
Kíváncsi volt, miért lehet Karl feszült egy olyan dolog miatt, ami Simonnak
annyira tetszik. Másrészt egy Farkas és egy ember nem gyakran látta
egyformán a dolgokat.
De ahogy nézte őket, ahogy a testük ellentétes érzelmeket közvetített,
észrevette a hasonlóságot. Henry Beargarddal ellentétben, aki még emberi
alakban is nagydarab és izmos volt, Simon és Karl olyan erős és szikár
izmokkal rendelkezett, mint a vadászok, akik hosszan üldözik a
zsákmányukat - bár nem gondolta, hogy Karlnak általában futnia kellene a
letartóztatott emberek után. Mindkettőjüknek sötét haja volt, de Karlé
rövidebbre volt vágva, mint Simoné. Az igazi különbséget, legalábbis első
pillantásra, a szemük jelentette. Karlé barna volt, míg Simoné
borostyánszínű, akár emberi, akár farkas alakban volt.
És amikor Karl elment, észrevette Simonnak azokat a részeit, amelyeket
általában nem látott. Észrevette - de nem volt benne biztos, hogy mit érez.
Félt, igen, de egy kicsit kíváncsi is volt. Ő és Simon barátok voltak, és
imádta a férfi unokaöccsét, Samet. De ennél is fontosabb volt, hogy társak
lettek, akik elkötelezték magukat az Udvar - és Lakeside városának -
életben tartása mellett. És olyan társak voltak, akik elkötelezték magukat,
hogy segítsenek a cassandra sangue lányok túlélésében egy olyan világban,
amely túlságosan is tele volt ingerekkel.
Azokban a történetekben, amelyeket olvasott, úgy tűnt, hogy az
egymáshoz vonzódó emberek sokat veszekednek, vagy félreértik egymást,
vagy szexelnek, majd szakítanak, mielőtt végül összejönnek. De azok
emberek voltak, nem pedig egy vérproféta és egy Farkas. Voltak dolgok,
amiket a létesítményben tettek vele, amikre a teste emlékezett, de az elméje
elfedte őket - dolgok, amelyek miatt sokkal könnyebben tudott Simon
közelében lenni, amikor az Farkas alakban volt. A szíve mélyén tudta, hogy
Simon soha nem tenne vele olyan rossz dolgokat, mint amit az ott lévő
férfiak tettek, de a szőrös Farkast még mindig biztonságosabb társnak
érezte, a fogak és karmok ellenére.
És mégis, ezúttal, amikor látta Simont ruha nélkül... Félelmetes, igen, de
ha erre gondolt, valami megremegett benne, valami, ami arra késztette,
hogy elgondolkodjon, milyen lenne, ha . . .
– Feszült vagy.
Meg megijedt, és majdnem felborította a pohár vizet. Nem hallotta, hogy
Simon belépett a nyári szobába.
– Nem, nem is. - De ahogy ránézett, elvonta a figyelmét a férfitest,
amelyből minden látszott, kivéve az ijesztő testrészeket, amelyeket a
farmernadrág eltakart. Aztán eszébe jutott, hogy egy vékony pamut
ingruhán és egy bugyin kívül ő sem visel semmit. Ez nem tűnt fontosnak,
amikor a zuhanyzás után felvette őket.
Te is akarod. Meg nem emlékezett, hogy ezt a mondatot egy történetben
olvasta-e, vagy egy emlékkép része volt-e - egy régi jóslatból származó kép.
De azt tudta, hogy ez volt az a kifogás, amit egy férfi arra használt, hogy
hibáztathasson egy lányt, amikor arra kényszerítette, hogy szexeljen vele.
Nem is gondolt arra, hogy milyen kevés ruha van rajta, de ha ő észrevette
Simon testét, vajon a férfi is észrevette az övét? És ha igen...
Te is akarod.
Nem! Egy emberi férfi talán így gondolkodna, de Simon nem, még akkor
sem, amikor emberi alakban volt. Az agya tudta ezt; mindenkinek
megkönnyítené a dolgát, ha meg tudná győzni a testét is.
– Igen, az vagy. - Simon közelebb lépett, és borostyánszínű szemei
összeszűkültek - de nem olyan gyorsan, hogy Meg ne látta volna meg a
haragra utaló vörös villanásokat. - Zaklatottnak érezlek - és egy kicsit
felizgultnak. De leginkább zaklatott szagod van. - Vicsorgott, és olyan
agyarakat mutatott, amelyek határozottan nem emberi fogak voltak. -
Kowalski dühített fel?
– Nem. - Belülről remegett, de a válasza biztos és határozott volt. A
legkevésbé sem akarta, hogy Simon megharagudjon valamelyik
emberbarátjára. - Valami olyasmire gondoltam, ami boldogtalanná tett.
A férfi abbahagyta a vicsorgást, és megcsóválta a fejét, inkább
tanácstalannak tűnt, mint dühösnek. - Miért csinálsz ilyet?
A lány csak bámult rá. Nem akarta elmondani neki, hogy mire gondolt,
ami a férfi következő kérdése lett volna, ezért vállat vont, és témát váltott,
amiről tudta, hogy a férfit érdekelni fogja: az ételre. - Nem tudtam
eldönteni, mit egyek, ezért hoztam egy csomó mindent, többek között ezt is.
- Felkapott egy edényt és egy kanalat, aztán habozott.
– Mi ez?
– Joghurt. – Meg lenyelt egy kanálnyit, és azon tűnődött, vajon miért
mondta Merri Lee és Ruth, hogy finom. Talán ez egy szerzett ízlés? -
Kóstold meg. - Megmerítette a kanalat, és Simon felé nyújtotta, kíváncsi
volt, mit fog csinálni.
A férfi a kanálhoz hajolt, és beleszagolt. Aztán megette, amit a lány
felkínált neki.
Meg visszatartotta a lélegzetét, nem volt benne biztos, hogy kiköpi-e a
joghurtot, vagy lenyeli.
A férfi lenyelte. Aztán ránézett a többi ételre, amit a lány lehozott. - Miért
eszel ilyesmit, amikor bölényszeleteket is ehetsz?
Meg mivel őszintén nem mondhatta, hogy szereti a bölény ízét, nem
látott nagy különbséget. - Merri Lee és Ruth azt mondta, hogy a joghurt jót
tesz az ember belsőségeinek, különösen egy lány belsőségeinek.
– Még jó, hogy nem vagyok lány – mormogta Simon, miközben pár
szelet bölényt tett a tányérjára, mielőtt a többi rendelkezésre álló ételt
szemügyre vette volna.
Meg evett még egy kanál joghurtot, mielőtt lezárta volna a dobozt.
Tessék. Mára gondoskodott a belsőségeiről. Megette a bogyók felét, majd
Simon felé tolta a tálat. Félig-meddig remélte, hogy a férfi visszautasítja az
ajánlatot, mondván, hogy van bőven bölény, amit megehet, de a férfi
boldogan, szó nélkül elfogadta a bogyókból a saját részét, és hagyta, hogy
Meg egy szelet keménysajtot rágcsáljon.
– Nem eszel - mondta Simon néhány perccel később.
 – Most már eleget ettem. - Ami igaz is volt, mivel a lánynak az volt a
szándéka, hogy munka előtt átugrik a Kis Harapásba, és megnézi, mit kínál
Nadine Fallacaro és Tess az Udvar kávézójában.
Felvitték a maradék ételt a lakására, és elmosogattak, mielőtt Simon
átment a sajátjába, hogy felöltözzön a munkába.
Meg a szekrényében lévő ruhákat bámulta, és azon gondolkodott, mi
lehet megfelelő irodai viselet egy emberi összekötőnek, és egyben praktikus
egy forró, fülledt napon. Egy sötétzöld rövidnadrágot, egy rövid ujjú,
barackszínű blúzt és egy pár szandált választott, ami jól nézett ki és amiben
jól is érezte magát.
Miután ellenőrizte, hogy az éppen olvasott könyv a táskájában van-e,
Meg bezárta a lakása bejárati ajtaját, és lement a külső lépcsőn, hogy
megvárja Simont.
***
Crispin James Montgomery hadnagy elfordította a fejét, hogy ránézzen
Greg O'Sullivan ügynökre a Vizsgálati Főosztályról, aki a járőrautó hátsó
ülésén ült. Amikor O'Sullivan célzottan a kocsiban ülő harmadik férfira
nézett, Monty a társára, Karl Kowalski rendőrjárőrre fordította a figyelmét,
aki az új megbízott polgármesterrel és rendőrkapitánnyal való találkozóra
vitte őket.
Kowalski erőteljes, húszas évei végén járó férfi volt. Elkötelezett rendőr
volt, és úgy vélte, hogy a Lakeside-i embereken úgy lehet a legjobban
segíteni, ha jó munkakapcsolatot ápolnak a terra indigene lényekkel - ez a
meggyőződése okozott már néhány személyes problémát egy főbérlőjével,
valamint szakítást okozott Karl és a szülei és a testvére között.
De miután embereket lemészároltak le néhány középnyugati és
északnyugati városban, megtorlásul a Wolfgardok lemészárlásáért
ugyanezeken a területeken; miután viharok tomboltak végig Thaisia
kontinensén, és Lakeside-ra csapódtak; miután az emberek a legrövidebb,
rémisztő pillantást vethettek a Vad vidéken élő és azt őrző terra indigene
lényekre, Monty azon tűnődött, vajon Kowalski még mindig hisz-e abban,
hogy van remény arra, hogy az emberek túlélhetik az Elementálisok és a
Namid fogai és karmai néven ismert terra indigene lények erejét és dühét.
És azon tűnődött, mit fog tenni, ha Kowalski és Michael Debany, a
csapatának másik rendőrjárőre egy másik csapatban akar dolgozni, vagy
akár egy másik Lakeside-i rendőrőrsre kéri az áthelyezését.
 – Jól vagy? - kérdezte Monty. Vagy felesleges volt rákérdezni, miközben
O'Sullivan a kocsiban ült? Az ügynök mindent megtett, hogy párbeszédet
teremtsen Simon Wolfgarddal és az Udvari Kereskedelmi Társulás többi
tagjával, de még senki sem ismerte eléggé ahhoz, hogy személyes
barátjának tekintse.
Kowalski megállt egy busz mögött, amely épp utasokat vett fel, ahelyett,
hogy sávot váltott volna, hogy megkerülje. Ha a busz mögött maradnak, és
minden megállóban várakoznak, elkésnek a megbeszélésről.
Monty a szeme sarkából látta, hogy O'Sullivan letakarja a bal csuklóján
lévő órát, ami néma üzenet volt: elkéshetünk a megbeszélésről.
Monty és O'Sullivan külsőre ellentétesek voltak. Greg O'Sullivan a
harmincas évei elején járt. Zöld szemei mindig éles intelligenciát
sugároztak, rövid, sötét haja pedig kezdett kiritkulni a feje tetején. A
munkában égető intenzitással és olyan arccal rendelkezett, amely Montyt
egy szigorú életet választó harcosra emlékeztette.
Monty volt viszont a három férfi közül a legidősebb, bár még
negyvenéves sem volt. Sötét bőre, barna szeme és rövid, göndör, fekete haja
már mutatott némi őszülést - és az arcán nem minden ránc származott
nevetéstől. Már nem.
– Ma reggel bicikliztem egyet az Udvarban, és végül üldözősdit
játszottam néhány Farkassal - mondta Kowalski. - Én voltam a kijelölt
préda.
O'Sullivan előrehajolt. - Jól van?
Kowalski belenézett a visszapillantó tükörbe, aztán megkerülte a buszt,
amikor az a következő megállónál jelzett. - Több edzés lett, mint amennyit
terveztem, ilyen fülledt melegben. A Farkasok nem bántottak, ha ezt
kérdezi. Meg sem próbálták.
Monty és O'Sullivan vártak.
– Nekik ez egy játék volt, és én meg valahogy azt jeleztem, hogy
hajlandó vagyok játszani. De, istenem, amikor megláttam őket az úton...
Nem mintha az ember elfelejtené, milyen nagyok, de nem igazán képzeltem
el, mit jelent a méretük, amikor vadásznak. Amikor megláttam, hogy felém
száguldanak, beindultak az ösztöneim, és megpróbáltam lehagyni őket.
Persze nem sikerült.
– Tudod, hogy mit tettél, amiből úgy gondolták, csatlakozhattál a
vadászathoz? - kérdezte Monty halkan.
 Kowalski egy percig a forgalomra koncentrált. - Simon azt mondta, hogy
a lányok megállnak és megkérdezik, hogy segíthetnek-e, ahelyett, hogy
elfogadnák a játékra való felkérést, szóval lehetett ez olyan egyszerű dolog
is, hogy gyorsítottam, ahelyett, hogy megálltam volna.
– A ragadozó ösztöne - mondta O'Sullivan. - Ha valami elfut, a ragadozó
üldözni fogja.
– De még soha nem üldöztek egyikünket sem, pedig állandóan biciklivel
megyünk fel a Zöld-telep konyhakertjébe. - A közlekedési lámpa sárgára
váltott. Kowalski fékezett, ahelyett, hogy gyorsított volna, hogy átcsússzon
a kereszteződésen, mielőtt a lámpa pirosra vált. - Először azt hittem, hogy
az engem üldöző Farkasok nem hallották, hogy aszfaltozott utakon szabad
kerékpározni. De felismertem Nathant, és azt hiszem, hogy felismertem
Simont is. Az utak mellé ki vannak rakva A birtokháborítókat megesszük
táblák, és amikor először láttam, hogy jönnek felém... - Kifújta a levegőt, és
megnyomta a gázt, amikor a lámpa zöldre váltott. - Csak egy játék volt.
Simon azt hitte, hogy mindannyian jól szórakoztunk. Fogadok, hogy a többi
Farkas is.
– És te? - kérdezte Monty.
– Ugyanazokat a dolgokat nézzük, de nem ugyanazt látjuk. Rájöttem,
milyen könnyű lehet ezt elszúrni, és rossz jeleket küldeni.
Monty kinézett az ablakon, és azon tűnődött, vajon milyen jelzést fog
küldeni az új polgármester és rendőrkapitány.
***
Meg kinyitotta az Összekötői Irodát, majd az órára pillantott. Nathan
késett, de Jake Crowgard már a helyén ült a vállmagasságú téglafalnál,
amely elválasztotta a rakodási területet a Henry műterme mögötti udvartól.
Még jó, hogy egy-két percig magára maradt az irodában.
Bizsergett a karja. Nem az a tűszúrásos érzés volt, ami arra
figyelmeztetett, hogy vágni kell, és próféciát kell mondani. Ez enyhébb
volt, inkább emlékeztető, mint visítva riasztó.
Kinyitott egy fiókot, felemelte a fadoboz fedelét, amelyet Henry készített
neki, és megnézte több pakli próféciakártya hátoldalát, amelyeket megtanult
használni a jóslatok feltárására, ahelyett, hogy a bőrét vágná az ezüst
borotvával. Talán ma végre kiveszi az összes kártyát a dobozból, és elkezdi
kidobálni azt, amire nem lesz szüksége az útkereső próféciakártyák
paklijának elkészítéséhez.
 Tétova igyekezettel megkeverte a kártyákat. Nem mintha számított volna.
Amikor egy kérdés elhangzott, a keze bizsergett, és a kártyákat ennek az
érzésnek a súlyossága alapján választotta ki.
Meg lehunyta a szemét, hogy ne befolyásolja a választását az, hogy
felismeri egy adott pakli hátulját. Az ujjbegyeit a kártyákra helyezve azt
suttogta: - Mit jelent majd Lakeside számára az új polgármester
kinevezése?
Semmi. Semmi. Az ujjai végigsimítottak a kártyákon, de közben még az
a kis bizsergés is a semmibe veszett. Aztán zsibbadás támadt a jobb keze
ujjbegyeiben. Elsöpörte a legfelső kártyákat, amíg el nem érte azt, amelyik
az érzést okozta. Felemelte a kártyát, kinyitotta a szemét - és már azelőtt
tudta a választ, hogy megfordította volna a kártyát, hogy lássa a képet. A
kártya egy gyerekjátékból származott, és a próféciakártyái közé keveredett.
De a játékból származó képek hasznosnak bizonyultak, még akkor is, ha a
válaszok, amelyeket adtak, általában nem voltak szívesen látottak.
Mit jelent majd az új polgármester Lakeside számára? Egy nagy kérdőjel.
A jövő bizonytalan. Lakeside jövője azóta volt eldöntetlen, mióta az itteni
terra indigene rájött, hogy a Vének válasza az Emberek Mindenek Előtt
mozgalom akcióira nagyon-nagyon rossz lesz.
De ma más választ remélt.
Már visszatette a kártyát, és elkezdte becsukni a dobozt, amikor eszébe
jutott egy másik kérdés. Lakeside emberek által uralta város volt, de az
Udvar a terra indigene lényeké. Bármilyen ellenségeskedés kitörése az
emberek és a Mások között szörnyű következményekkel járhatott volna a
közelmúltbeli konfliktusok után.
Meg lehunyta a szemét, és ujjait ismét a kártyákra tette. Amikor először
kezdett el dolgozni a paklival, úgy döntött, hogy három lapot húz, amelyek
a tárgyat, a cselekvést és az eredményt jelképezik. Nem tudta, hogy mások
is így használják-e a jóskártyákat, de úgy tűnt, neki bevált.
– Mi fog történni a barátaimmal az Udvarban? - ismételgette a kérdést
újra és újra, miközben a választ adó képeket kereste. Amikor kiválasztotta
azt a hármat, amelyik a legélesebb bizsergést váltotta ki belőle, odavitte
őket a nagy, fából készült válogatóasztalhoz, és a kiválasztott sorrendben
megfordította őket.
Az első kártyán három kép volt: vonat, busz, autó. A második kártyán egy
robbanás. A harmadik kártyán ... a kérdőjel. A jövő bizonytalan.
Ez nem volt jó.
 Kivett egy jegyzetfüzetet a fiókból, egy új lapra hajtott, majd felírta a
kérdéseit és a válaszként kihúzott kártyákat.
Nem szívesen tette el a kártyákat, mielőtt hívott volna valakit, hogy
megnézze őket, és ugyanilyen vonakodást érzett attól is, hogy az
Kereskedelmi Társulásból bárkinek is szóljon erről a bizonyos válaszról.
Talán valamelyik emberi barátjának? Ruth Stuart az utca túloldalán lakott a
Crowfield Avenue-n lévő kétlakásos házban, Merri Lee pedig éppen egy
lakásba költözött be az egyik szomszédos kőépületben, amelyet az Udvar
nemrég vásárolt meg, hogy lakhatást biztosítson az alkalmazottaiknak, ha
az emberi tulajdonú bérlakásokból elküldik őket.
A szortírozószoba és a hátsó szoba közötti ajtón történő kopogtatásra
kapta fel a fejét. Aztán megnyugodott, amikor meglátta, hogy Twyla
Montgomery arra vár, hogy behívják. A szortírozószobába általában tilos
volt belépni az embereknek, kivéve néhány különleges személyt, és mivel
annyi új ember látogatott el a Piactérre, a határt vicsorgással és éles
fogakkal erősítették meg.
– Jó reggelt, Miss Twyla - mondta Meg.
Csoszogást hallott az elülső szobából, és rájött, hogy Nathan biztosan
bejött, amíg ő a kártyákat használta.
– Jó reggelt, Miss Meg. - Twyla átment a szobán, és egy utazóbögrét és
egy edényt tett a szortírozóasztalra. - És jó reggelt önnek is, Mr. Nathan.
Izzasztó nap lesz, és nem irigylem, hogy bundát kell viselnie, bármennyire
is jól néz ki.
Csend. Aztán Nathan egy halk arrózással nyugtázta a szavakat, és
visszament az elülső szoba egyik nagy ablaka alatti farkasfekhelyhez.
Meg elmosolyodott. Twyla Montgomery hadnagy édesanyja volt. Vékony
nő volt, sötét bőrrel, amely már kezdett megereszkedni a kortól, barna
szeme általában kedvesnek tűnt, és rövid, göndör haja már inkább volt fakó
ezüst, mint fekete. De Twyla emellett gyakorlatias volt, és senkitől sem
tűrte a pimaszságot – ez egy olyan tulajdonság, ami miatt a Farkasok
élénken érdeklődtek iránta, és biztonságos távolságból figyelték őt.
– Mr. Simon bejött a Kis Harapásba, és morgott valamit a joghurtról és a
lánybelsőségekről, meg arról, hogy nem szereted a bölényt - mondta Twyla.
- Azt hittem, hogy valami agyláza van, és hülyeségeket beszél, de Miss Tess
azt mondta, hogy biztos nem ettél eleget reggelire, ezért csinált neked egy
tojássalátás szendvicset és még valamit. - Szünetet tartott. - Fukarkodsz az
étellel, kislány?
 – Nem, asszonyom. Nem ettem sokat otthon, mert úgy terveztem, hogy
ha beérek a munkahelyemre, veszek valamit. - Amikor Twyla rámeredt,
Meg hozzátette: - Nem igazán szeretem a bölény ízét.
– A minap megkóstoltam egy szeletet, és mondhatom, hogy nekem sem
nyerte el a tetszésemet. De gyanítom, ha választani kellene a bölényevés és
az éhezés között, nekem nagyon is ízlene - és neked is.
Meg bólintott. - Ha ez lenne a választás, talán Simon is megtanulná
szeretni a joghurtot.
Twyla felnevetett. - Gondolod?
Meg elképzelte, hogy egy tányér joghurtba mártott, göngyölt
bölényszelettel kínálják. Megborzongott, és azon tűnődött, vajon lehetne-e
salátát készíteni a fűből.
Twyla megkocogtatta az ujját közvetlenül az asztalon lévő három kártya
fölött. - Ez miről szól? Vagy nem mondhatod el?
– Ezek jóskártyák, de én próféciakártyának hívom őket. Azt próbálom
kideríteni, hogy a cassandra sangue néhány tagja tudná-e használni őket a
prófécia feltárására, ahelyett, hogy vágna. - Ezer vágás. Azt mondták, hogy
egy vérprofétának ennyi vágása van azelőtt, ami megöli vagy megőrjíti.
Mivel a legtöbb próféta nem élte túl a harmincötödik születésnapját, Meg
huszonnégy évesen erősen motiváltnak érezte magát, hogy alternatívát
találjon a borotva helyett.
– Mit mondanak ezek neked? - kérdezte Twyla.
– Nem vagyok benne biztos. Megkérdeztem, mi lesz a barátaimmal az
Udvarban. Ezek a kártyák voltak a válasz. - Meg megvárta, amíg az idősebb
nő az asztalnál az ő oldalára lép. Rámutatott mindegyik kártyára. - Tárgy,
cselekvés, eredmény.
Twyla a vonat/busz/autó kártyára összeráncolta a homlokát. - Ez az
utazást vagy magát a közlekedési eszközt jelenti?
– Bármelyiket jelentheti. Tárgyként húztam ki, tehát magára a dologra
kellene utalnia, de azt is jelentheti, hogy a közlekedés valamelyik formája
hoz valakit vagy valamit Lakeside-ba. A robbanás, mint akciókártya,
jelenthet egy 'hívd a tűzszerészeket' típusú robbanást, vagy egy érzelmileg
robbanékony konfliktust emberek csoportjai között. Tehát lehet, hogy a
Lakeside-ba utazó emberek egy csoportja valamilyen bajt fog okozni az
Udvarban. Kezdem egész jól megtalálni a kérdésre válaszoló kártyákat, de
Merri Lee-vel még dolgozunk a helyes értelmezésükön.
 Miközben nézte, ahogy Twyla a kártyákat tanulmányozza, a lapockái
közötti bőr bizseregni kezdett.
– Mit jelent a kérdőjel? - kérdezte Twyla gondterhelt hangon.
– A jövő bizonytalan. Ugyanezt a választ húztam, amikor ma reggel
Lakeside városáról kérdeztem. - Meg tanulmányozta az idősebb nőt. –
Maga ugye tudja, mit jelentenek a kártyák?
– Van egy gondolatom, de semmi olyan, amit meg akarnék osztani.
Egyelőre még nem. - Twyla a hátsó szoba felé sétált.
– Köszönöm, hogy elhozta az ételt - mondta Meg.
Twyla megfordult, hogy ránézzen. - Szívesen. Ne fukarkodj az étellel.
Erre semmi szükség.
Meg hallotta, ahogy becsukódik az iroda hátsó ajtaja. Aztán átnyúlt a
válla fölött, és megvakarta a hátát. Kedvelte Twyla Montgomery-t, és még a
Mások is olyan bizalmat tanúsítottak az idősebb nő iránt, amilyet ritkán
adtak olyasvalakinek, akit ilyen rövid ideje ismertek. Ez volt az oka annak,
hogy Meg most nyugtalannak érezte magát.
Csak remélni tudta, hogy Miss Twyla úgy dönt, megosztja a kártyákkal
kapcsolatos gondolatait, mielőtt valami rossz történik.
***
Twyla kifényesítette az asztalokat a Konzulátuson – abban az Udvarban
lévő épületben, amely Elliot Wolfgard birodalma volt. Ő volt az Udvar
nyilvános arca, az a terra indigene, aki a polgármesterrel és a városi tanács
tagjaival beszél, aki politikai eseményeken vesz részt, és aki a sajtóval tartja
a kapcsolatot. Nem tartott sokáig, hogy rájöjjön, hogy Elliot talán az Udvar
városias szóvivő Farkasa, de Simon volt az igazi vezető.
– A többi embernek sosem tartott ilyen sokáig, hogy letakarítsa az
asztalokat - mondta Elliot.
Twyla meglepetten felrándult, és szembefordult vele. Nem hallotta, hogy
a férfi lejött volna az emeleten lévő irodájából.
Első pillantásra egy sikeres cég vezérigazgatójának nézhette volna bárki:
drága öltöny, ritkuló haj, amelyet egy olyan fodrász vágott, aki valószínűleg
többet számolt fel, mint amennyit általában ő egy hét alatt keresett, karcsú
test, amely a fitneszteremben töltött órákról árulkodott. Igen, el tudott volna
menni annak, és a nő lefogadta volna, hogy rengeteg vezérigazgató és
politikus esett már abba a hibába, hogy azt hitte, ha úgy néz ki, mint ők,
akkor úgy is gondolkodik, mint ők. De a borostyánszínű szemek egy
Farkaséi voltak, és még ha az emberek néha el is tévesztették, hogy mi is ő,
biztos volt benne, hogy Elliot soha.
– Látom, hogy nem tartott olyan sokáig, hogy kitakarítsanak itt, ezért tart
most a szokásosnál tovább, hogy rendesen megcsináljam - válaszolta.
Elliot tanulmányozta őt. Kezdett ehhez hozzászokni. A Piactéren dolgozó
Hollóknak több kérdésük volt, mint egy háznyi kisgyereknek, és legalább
az egyikük mindig csatlakozott hozzá, valahányszor bement egy boltba
vásárolni, és tudni akarta, miért választja az egyik dolgot a másik helyett. A
Farkasok is őt tanulmányozták, tanulmányozták az összes embert, akiknek
némi bejárása volt az udvari boltokba, de észrevette, hogy őt, Nadine
Fallacarót és Katherine Debanyt, Debany rendőr édesanyját jobban figyelik,
mint a fiatalabb nőket, akik Meg Corbyn női falkájához tartoztak.
Ki tanította a fiatalokat egy Farkasfalkában?
– Jöjjön ide - mondta Elliot. Amikor a nő nem mozdult, hozzátette: -
Kérem.
Az egyik fal mentén álló iratszekrényekhez vezette a nőt, majd egy
mappakupacra mutatott, amely az utolsó szekrényhez támasztott kis
asztalon egyensúlyozott. - Tudja, hogyan kell ezeket emberi módon iktatni?
A nő felkapott egy mappát, megnézte a fülön lévő megnevezést, és
kiválasztotta a megfelelő irattartó fiókot. Aztán kiválasztott egy másik
fiókot. És még egyet.
Becsukta a fiókokat, és szembefordult vele. - Miféle ostobaság ez?
– Így szokták az emberek iktatni az iratokat.
– Ezt még maga mondja.
Elliot szemét villámló vörös töltötte be. - Ez meg mit jelentsen?
– Azt jelenti, hogy bárki is csinálta ezt, saját rendszere volt a dolgok
elrendezésére, de szinte lehetetlenné tette, hogy bárki más megtalálja a
megfelelő aktát, vagy a bolond csak találomra tuszkolta be a dolgokat a
fiókokba, és remélte, hogy soha nem kérik meg, hogy találjon meg valamit.
- A nő előrelépett, hogy a mappát a tántorgó halomra dobja, Elliot pedig
hátralépett egy lépést, és úgy figyelte, hogy a nő azt hitte, a férfi
legszívesebben beletépne valakinek a húsába, és az övé is megteszi.
– Ki tudja javítani? – kérdezte Elliot.
Úgy tűnt, mintha gondjai lennének a szavak kiejtésével, és Twyla azon
tűnődött, mi lehet most a baj a szájával, amikor egy perccel ezelőtt még
rendben volt.
– Tudja, hogyan kell egy ilyen helyen dolgozni?
 Az Udvarban mindenkinek volt munkája. A Farkasfalkában mindenkinek
volt pozíciója. És bár nem minden ember kapott feladatot, akinek
megengedték, hogy osztozzon az Udvar forrásaiban, egyértelmű volt, hogy
a Mások minden újonctól elvárják, hogy kitalálja, milyen képességeket tud
felajánlani, ami indokolttá teszi, hogy befogadják.
Twyla elgondolkodott azon, amit Elliot mondott. Ez változás lenne a
padló felmosása és a vécék súrolása helyett - bár arra is szükségük volt
valakire. Nem gondolta, hogy sokat zavarná Elliot, így ez nyugodtabb
lenne, mint a Piactér egyik üzletében dolgozni, és neki is jól jönne egy kis
nyugalmas időszak a napjában, ha délutánonként segít a gyerekekre
vigyázni.
– Soha nem tanultam gépírást, a számítógépeket meg ilyeneket - mondta
végül. - A telefon felvételét és az iktatást - azt meg tudom csinálni. De csak
délelőttönként, amikor a gyerekeknek órájuk van. Azért jöttem Lakeside-ba,
hogy segítsek Crispinnek Lizzy gondozásában, és ennek kell az elsőnek
lennie.
– Természetesen - mondta Elliot nyugodtan, a kiejtése ismét jól érthető
volt. - Mi is gondoskodunk a fiataljainkról. - Szünetet tartott, mielőtt
kimondta: - Sam az unokám.
Twyla elmosolyodott. - Remek fiú. - Látta Samet a Piactéren, néha a
többi gyerekkel töltötte az idejét, de gyakrabban volt Meg Corbyn és egy
Suta nevű fiatal farkas társaságában. Amikor először látta, és észrevette a
szürke szemét, azt hitte, hogy egy embergyerek, akinek a haja az arany és
az szürke furcsa keverékében pompázik. És azt hitte, hogy Meg öccse vagy
unokatestvére. Aztán látta Meget egy Farkaskölyökkel, akinek ugyanilyen
színe volt.
– A Sierra a számítógépet és a gépírást is felsorolta a képességei közé -
mondta Elliot. - Talán tudna...
– Nem.
A hangjának éles tónusa jobban meglepte őt, mint Elliotot. De volt ideje
elgondolkodni a próféciakártyákon, amelyeket Meg húzott ki aznap reggel.
Nem tudta, hogy valaki más hogyan értelmezné azokat a kártyákat, de azt
tudta, hogy ő mit következtetett ki belőlük a családjáról. Dühítette, és fájt a
szíve, amikor rájött, hogy Sierra hazudott Crispinnek, amikor a nő
ragaszkodott hozzá, hogy nem tud kapcsolatba lépni a testvérükkel,
Cyrusszal. Ha Sierra őszinte lett volna, Crispin ugyan még mindig nem
fizette volna ki Cyrus vonatjegyét Lakeside-ba, ahogy az anyjának, a
húgának és a két unokahúgának megtette, de felhívta volna az öccsét, és
figyelmeztette volna, hogy hagyja el Tolandet, mielőtt a vihar lecsap.
Twyla Elliotra nézett. A férfi talán nem a tényleges vezető, de jelentős
pozíciót tölt be az Udvarban és a Farkasok között. Nem kérhette Crispin
segítségét, hogy megerősítse a gyanúját. Rendőrként megvoltak az
eszközei, hogy kiderítse, de az gondot okozna közte és a kishúga között, ha
rájönne, hogy Sierra kapcsolatban áll Cyrusszal. - Az én Sierrám jó kislány.
Okos, kedves, keményen dolgozik, és szereti a gyerekeit. És a legtöbb nap
és a legtöbb dologban meg lehet benne bízni. De mindannyiunknak vannak
gyengeségei, Mr. Elliot, és Sierra gyengesége a bátyja, Cyrus. Kifacsarja őt,
és ráveszi, hogy olyan dolgokat tegyen meg, amiket nem kellene -
olyanokat, amikről tudja, hogy helytelenek. - Twyla körülnézett a
Konzulátus alsó szintjén. - Ez olyan, mint egy kormányhivatal. Vannak
dolgok, amelyek mindennaposak és nem számítanak, és vannak dolgok,
amelyekhez senkinek semmi köze, csak magának. Ha Sierra itt dolgozna, és
Cyrus bejönne, hogy nyomást gyakoroljon rá, hogy olyan információkat
adjon át neki, amelyeket érdemes lenne eladni, egy darabig talán ellenállna,
de végül megadná neki, aztán megpróbálná megindokolni, miért kellett ezt
megtennie. Ez gondot okozna neki és nekünk is.
– De az a Cyrus nincs itt - mondta Elliot.
– Azt hiszem, talán már úton van ide. - Odament az egyik íróasztalhoz, és
felírta az Ordító Jó Könyvek telefonszámát. Letépte a lapot, és átadta
Elliotnak. - Sierra azt mondta nekem és Crispinnek, hogy Cyrus nem
hagyott olyan számot, ahol elérhetnénk. Szerintem hazudott. Azt hiszem,
felhívta párszor, mióta itt vagyunk. Nem tudom megmondani, hogy
engedély nélkül telefonált-e más telefonon, de amikor megláttam, hogy a
pénztárgép melletti telefont használja egy olyan napon, amikor Mr. Simon
és Mr. Vlad nem volt az üzletben, ideges lett, és azt állította, hogy csak
pizzát rendelt. Elmondhatom, hogy a gyerekek aznap nem ettek pizzát
ebédre. - A nő habozott. - A rendőrségnek vannak módszerei arra, hogy
ellenőrizzék az adott telefonról indított hívásokat, de nem kérhetem meg
Crispint, hogy ezt ellenőrizze. Még ha tévedek is azzal kapcsolatban, hogy
felhívta-e Cyrust, mióta megérkeztünk Lakeside-ba, a hazugság, amit
Toland elhagyása előtt mondott, feszültséget fog kelteni közte és Crispin
között.
Cyrusnak mindig sikerült feszültséget teremtenie a testvérei között, még
akkor is, amikor Crispin kiállt Sierra mellett.
 – Rengeteg hívást kezdeményeznek a könyvesbolt telefonjáról - mondta
Elliot.
– Valószínűleg egy tolandi telefonszámot hívott. Olyan, amit Mr. Simon
és Mr. Vlad nem ismerne fel.
– Rendben. - Elliot összehajtotta a papírt, és a zsebébe tette. - Ha a
kölyköd nem alkalmas, tudsz valaki mást mondani, aki alkalmas lenne?
– Katherine Debany - válaszolta Twyla. - Személyi asszisztensként
dolgozott. Valószínűleg jobban tudja, hogyan kell egy ilyen irodát elvezetni,
mint mi mindannyian együttvéve. Tudom, hogy Pete Denby felkérte, hogy
dolgozzon neki heti néhány délután.
Elliot nem kérdezte, hogy miért állna rendelkezésre egy szakképzett
munkaerő, és Twyla sem szolgált magyarázattal. Hozzá hasonlóan
Katherine-t is azért bocsátották el, mert nem volt hajlandó csatlakozni az
Emberek Mindenek Előtt mozgalomhoz, hogy megtarthassa az állását.
– Mondja meg a Katherine-nek, hogy keressen meg. - Elliot a lépcső felé
vette az irányt. A lába már az első lépcsőfoknál járt, amikor megcsörrent a
telefon. Visszanézett a nőre.
– Akarja, hogy felvegyem? - kérdezte Twyla.
– Igen. - Elliot elindult az emeletre. - Köszönöm.
A nő mosolyogva felvette a telefont. - Udvari Konzulátus, Twyla beszél.
2. FEJEZET
Szélnap, Messis 1.
Monty helyet foglalt a tárgyalóasztalnál, és azon tűnődött, vajon más is
értetlenül áll-e a jelenléte előtt egy olyan megbeszélésen, amelyen Lakeside
polgármestere és rendőrkapitánya, egy VFO-ügynök és Douglas Burke
kapitány vesz részt. Ő csak egy hadnagy volt, aki egy kétfős csapatot
vezetett.
Sikertelenül próbálta meggyőzni magát arról, hogy a csapata feladatainak
semmi köze ahhoz, hogy ő ott van.
– Köszönöm, hogy félretették fontos kötelességeiket, hogy
beszélhessenek velem.
Walter Chen, az új megbízott polgármester sorban rámosolygott
mindegyik férfira. Szelíd mosoly volt, amely illett a férfi alacsony
termetéhez és halk hangjához. Barna szeme sarkából mély vonalak
húzódtak, fekete haját gondosan hátrafésülte az arcából.
– Nagyra értékeljük a lehetőséget, hogy találkozhatunk önökkel -
válaszolta Greg O'Sullivan. Aztán biccentett a másik férfi felé, akit Monty
nem ismert.
– Ismeri Alvarez rendőrfőnököt? - kérdezte Chen kissé meglepettnek tűnő
hangon.
– Nem egy kapitányságon dolgoztunk Hubb NE-ben, de O'Sullivan
ügynök Hannigan kormányzó rokona, és van szerencsém a kormányzó
barátai közé tartozni - válaszolta Alvarez. Jóképű, robusztus, ötvenes évei
elején járó férfi volt, villogó sötét szemekkel és az egész fejét beborító
sötét, hullámos hajjal.
Monty Burke-re pillantott, és kíváncsi volt, mit tudhat a kapitánya a
férfiról.
– Kérem, foglaljanak helyet - mondta Chen. - Szeretnének egy kávét?
Teát? Van fekete és zöld teánk. A zöld tea egészen Tokhar-Chinből érkezett,
és a lakónegyedemben, egy kis piacon árulják.
Mindannyian visszautasították a felajánlott frissítőket, helyet foglaltak, és
várták, hogy a polgármester elkezdje.
De Chen úgy tűnt, vonakodik elkezdeni. Újabb szelíd mosollyal
ajándékozta meg mindannyiukat.
Greg O'Sullivan előrehajolt. - Feltehetek egy kérdést?
 – Kérem. - Chen megkönnyebbültnek tűnt.
– Miért magát és Alvarez rendőrfőnököt nevezték ki ezekre a posztokra?
Alvarez Chenre nézett, majd az asztal körül ülő többi férfihoz fordult. -
Támogatom a kormányzót, és friss hús vagyok. Ez az összes Lakeside-i őrs
vezetőjét boldogtalanná fogja tenni, mivel szokványos körülmények között
egyiküket választották volna ki a pozíció betöltésére Kurt Wallace
kényszerű lemondása után. De a körülmények most nem szokványosak. Ez
a város létfontosságú az egész északkeleti régió túlélése szempontjából, és
az itteni emberi kormányzat nem engedheti meg magának, hogy még több
hibát kövessen el. Nem támogattam az Emberek Mindenek Előtt
mozgalmat. Ez jegyzőkönyvbe van véve. Remélem, hogy ez a mi javunkra
fog szólni az előttünk álló hetekben.
– Kinek a szemében? - kérdezte Burke.
Alvarez elmosolyodott. - A Lakeside Udvarban - és az azon túl - élő terra
indigene lényekében.
– Én sem támogattam az Emberek Mindenek Előtt mozgalmat - mondta
Chen. - A közigazgatási körzetemben néhány üzletet megrongáltak az EME
támogatói, és volt néhány fizikai összetűzés, ami meggyőzte a nyílt
piacokon áruló kereskedőket, hogy ne hozzák el hozzánk többé a
szekereiket.
Egy új rendőrfőnök, aki a kormányzót támogatta, és nem támogatta a
EME-t, és egy új megbízott polgármester, akinek a szomszédságában a
mozgalom miatt zaklatták, sőt bántották az embereket. Akárcsak a Market
Street néhány üzletét. Nadine Fallacaro péksége és kávézója porig égett. Ha
Meg Corbyn nem érezte volna kétségbeesett szükségét, hogy vágjon, és ha
nem értelmezik helyesen a figyelmeztetését, Nadine meghalt volna a
tűzben.
– Chen polgármester és én is hozunk egy plusz előnyt a munkánkhoz -
mondta Alvarez, Burke-re pillantva. - Őt családi szálak fűzik a Tokhar-
Chinben élő emberekhez, engem pedig a Felidae emberi területein élőkhöz.
Híreket kaphatunk azokról a helyekről, és remélhetőleg segíthetünk abban,
hogy a világnak azokkal a részeivel továbbra is kereskedni tudjunk. Ahogy
önnek, Burke kapitány, is vannak családi kapcsolatai Brittaniában, amelyek
hasznosnak bizonyultak.
– Shamus unokatestvéremről Sumor eleje óta nem hallottam, de az a
segítség, amit a terra indigene lényeknek nyújtott, az egyik fő oka annak,
hogy a hajók még mindig közlekedhetnek Thaisia és Brittania között.
 Alvarez felváltva Burke-re, Montyra és O'Sullivanre nézett. - Az a
pletyka járja, hogy önök hárman találkoztak egy Elementálissal, aki az
Atlantik-óceánnak parancsol.
– Igen, találkoztunk. - O'Sullivan összerezzent. – A nő - legalábbis nekem
az volt a benyomásom, hogy nőstény - engedélyezte, hogy a thaisiai hajók
Brittaniába, Felidaebe, a Vihar-szigetekre és Afrikah-ba utazzanak, de ha
megpróbálunk a Cel-Romano Népek Szövetségének maradékába elmenni,
elpusztít minden thaisiai hajót, amely a területét érinti. És ez a
halászhajókat is magában foglalja.
– Tokhar-Chin? - kérdezte Chen.
– A Pacifikot őrző Elementális dönt a Thaisia és Tokhar-Chin közötti
utazásról, de nincs okunk feltételezni, hogy konfliktus lenne az ottani nép és
a terra indigene lények között.
Chen bólintott. - Szóval... kártyavárban élünk, nem igaz? Van egy
városunk, amelyet még mindig emberek irányítanak, és a földünk még
mindig emberi ellenőrzés alatt áll, még akkor is, ha a terra indigene
lényektől béreljük.
– Aki megtagadhatja a bérleti szerződés megújítását, és kilakoltathatja az
azon a területen élő embereket - mondta Burke. - A Mások a nyugaton
megtették ezt, amikor Jerzyben baj volt; itt is megtehetik.
– De nem egyszerre - mondta Chen. - A város határait nem egyetlen
megállapodással határozták meg. Városrészek épültek hozzá, ahogy egyre
több ember telepedett le itt. Amikor elkezdődtek a bajok az emberek és a
Mások között, megnéztem a körzetem földbérleti szerződéseit.
Megdöbbenve tapasztaltam, hogy milyen rövid idő van hátra a jelenlegi
bérleti szerződésből, és ... - Elhallgatott, és úgy tűnt, vívódik, mit is akar
mondani. - Lakeside egy olyan város, amely különböző városrészekből áll,
és ezekben a városrészekben gyakran élnek olyan családok, akik a világ egy
adott részéből érkeztek. Az én körzetemben a családok többsége Tokhar-
Chinből származik. Vannak olyan városrészek, ahol főleg Felidae-ből és
Afrikah-ból származnak emberek. Azt hiszem, azok, akik Brittaniából
jöttek, eloszlanak azok között a városrészek között, amelyekben olyan
emberek élnek, akiknek az ősei a Cel-Romano Népek Szövetségéből
érkeztek.
– Ez nagyjából így van - mondta Burke.
– Amikor megnéztem, hogy a város mennyit fizet ezekért a
földbérletekért - ez az információ nem titkos, de nem is volt könnyű
megtalálni -, el kellett gondolkodnom azon, hogy a kormányzati tisztviselők
esetleg lemondanának-e az egyik városrész bérletéről, hogy biztosítsák,
hogy legyen elég pénz a város költségvetésében ahhoz, hogy kifizessék a
bérleti díjat az általuk méltóbbnak tartott városrészekért.
Monty Chenre meredt. Burke káromkodott az orra alatt. O'Sullivan
hátradőlt, és azt mondta: - Fennvaló és alantvaló összes istenek. Ezt
komolyan fontolóra vették?
– Nem tudom - mondta halkan Chen. - Akkoriban még csak egy egyszerű
tag voltam a városi tanácsban, és kevés befolyásom volt. És most? - Hagyta
a levegőben lógni a kérdést.
Burke előrehajolt. - Négy helység található az Etu-tónak ezen a végén,
egymástól karnyújtásnyira: Lakeside városa, Talulah Falls városa, a Nagy-
szigeten lévő falu és egy vegyes közösség a River Roadon. E négy hely
közül Lakeside az egyetlen, amely emberi ellenőrzés alatt áll. Ez az
egyetlen, ahol az emberi lakosság azt csinálhat az általa ellenőrzött földön,
amit akar, legyen az földművelés, gyárak működtetése vagy egymás
agyonverése az utcán. Legalábbis régen így volt. Amíg nem kötöttünk bele
a Másokba, akiket arra jelöltek ki, hogy őrködjenek a mi csínytevéseink
felett, addig a többi terra indigene nem lépett közbe. De ez többé már nem
így van. Az emberek megtámadták azokat a terra indigene lényeket, akiket
arra jelöltek ki, hogy figyeljenek minket. A Másokat megtámadták, és
néhányukat megölték, és ez feldühítette a Vad vidék lakóit - azokat a terra
indigene lényeket, akik miatt minden zsaru, aki valaha is szolgálatot
teljesített a Vad vidéken, imádkozott, hogy soha ne lássa őket. De most a
küszöbünkön állnak, és gondoskodnak róla, hogy ezt ne felejtsük el.
– A sötétben nincs biztonság - mondta O'Sullivan. - Az EME
mozgalomban részt vevő emberek tettei eltörölték a határt az ember által
ellenőrzött föld és a Vad vidék között, és innen már nincs visszaút.
Alvarez elgondolkodónak tűnt. - Nincs biztonság a sötétben. Ez azt
jelenti, hogy napnyugtakor kezdődő kijárási tilalmat javasol?
– A város határain belül azt hiszem, hogy a moziba, színházba vagy a
vacsorázni járó emberek nem lesznek nagyobb veszélynek kitéve, mint
korábban, amikor az egyetlen ragadozó, aki az utcákon kóborolt, nemcsak
embernek nézett ki, hanem ember is volt - mondta Burke. - De aki elég
bolond ahhoz, hogy sötétedés után elhagyja a városhatárt? Ez csak egy
hátborzongató módja az öngyilkosságnak.
– Ami felveti a kérdést - mondta Alvarez. - Kijárási tilalmat javasol?
 Burke habozott, majd megrázta a fejét. - Hacsak nincs éjszakai mészárlás,
az emberek többségét nem fogja meggyőzni arról, hogy sötétedés előtt
bekuckózzon otthon, különösen az évnek ebben a szakában. Egy kérés,
hogy minden üzlet este tíz vagy tizenegy órakor zárjon be, jobb lenne. Így
az esténként dolgozó alkalmazottak többsége éjfél előtt otthon lehetne.
Minél kevesebb ember van az utcán, annál könnyebben tudjuk majd kezelni
a segélyhívásokat, ahelyett, hogy olyan embereket terelgetünk, akiknek
több a bátorságuk, mint az eszük.
– Rendben van - mondta Alvarez. - Ez a kérés kimehet az én irodámból,
mivel a rendőrségnek kell majd kezelnie az emberek közötti problémákat,
valamint a terra indigene lényekkel való konfliktus bármilyen ...
eredményét.
Bármilyen konfliktus eredménye. Monty ránézett Alvarezre, és úgy
gondolta, hogy ez egy diplomatikus módja annak, hogy leírja, mit tettek a
Vének azokkal az emberekkel, akik az útjukba kerültek, amikor a városon
keresztül tomboltak. Az orvosszakértő még mindig próbálta összepárosítani
a testrészeket az eltűntként felsorolt emberekkel.
Miután ezt elintézték, a férfiak a következő problémával foglalkoztak.
– A régiók közötti utazás rendszertelen. Még a Nagy-tavakon keresztül
történő teherszállítás sem veszélytelen - mondta Chen. - Lakeside hónapok
óta élelmiszerjegyeket használ, hogy megakadályozzuk a romlandó
élelmiszerek felhalmozását amiatt, hogy a kereskedők többet számítanak fel
egy termékért, ha nincs hozzá jegy. Az emberek többnyire ésszerűen jártak
el, amikor olyan dolgokat vásároltak be, mint a tojás és a vaj. De az olyan
dolgokból, mint a liszt, hiány keletkezett, amit az EME támogatói okoztak,
akik hajlandóak voltak hagyni, hogy a thaisiai emberek nélkülözzenek,
hogy a terményeket Cel-Romano számára nagyobb haszonért eladhassák.
Most, amikor az emberek üres polcokat látnak a szállítási késedelmek miatt,
nem annyira ésszerűek, nem képesek elhinni, hogy egy adott élelmiszer
hiánya csak átmeneti. Az irodámat naponta többször hívják, hogy mit fogok
tenni az élelmiszerhiány miatt. Az emberek nem hisznek nekem, amikor azt
mondom nekik, hogy bár egyes élelmiszerek nem állnak rendelkezésre
korlátlan mennyiségben, mégis bőségesen van mit enni. Ezért az
élelmiszerek méltányos elosztása létfontosságú, de ez keserves érzéseket is
szül. Az Udvarban élő Másokat hibáztathatják, ha egy boltból kifogy egy
bizonyos árucikk, különösen, ha az Udvar továbbra is kap ellátmányt.
 – A Föld-bennszülött teherautók az intuitok vagy a Mások által
működtetett farmokról hoznak árut, a Mások pedig többnyire az intuitok
által és az Egyszerű Élet Közösségeiben készült termékeket vásárolják -
mondta Burke. - Ezek nem olyan árucikkek, amelyeket valaha is a városi
boltok polcain megtalálhattunk.
– A harag és az észszerűség ritkán járnak együtt - válaszolta Chen. - És a
Mások nem vásárolnak például a benzint a járműveikbe?
Monty csendben ült, de ez erőfeszítést igényelt. A viharok és a városon
keresztül dühöngő ősi terra indigene lények előtt Lakeside lakossága
körülbelül kétszázezer fő volt. Amire az emberek a közelmúlt eseményei
ellenére sem gondoltak, az az volt, hogy ha az emberek megpróbálják
leállítani a szállítást, ha megakadályozzák a Másokat abban, hogy benzint
vegyenek a járműveikbe, ha megakadályozzák az Udvarhoz tartozó
élelmiszerek bejutását... A Mások szemszögéből nézve kétszázezer étel volt
elérhető közelségben. És ezeknek az ételeknek a nagy részét könnyebb
lenne elkapni, mint a szarvasokat, amelyekre a Farkasok most vadásztak.
– Átnéztem az őrsparancsnokok által benyújtott jelentéseket, beleértve a
havi ellátási és közüzemi számlákat is - mondta Alvarez. - A Chesnut Street-
i őrs már nem fizeti be azt a vízadót, amit Lakeside-ban mindenki más?
– A vízadót azon az őrsön és a Lakeside Kórház esetében feloldották,
hálából a segítségünkért, amikor az Udvar emberi összekötője megsérült -
válaszolta Burke.
Alvarez és Chen Burke-re, majd Montyra néztek, de egyik férfi sem
kérdezett Meg Corbynról. Vajon tudták, hogy mi volt ő?
– Akkor ez szívesség a szívességért - mondta Alvarez. - Arra számítunk,
hogy lesz némi benzinhiány, mivel manapság bármit is átjuttatni a
regionális határokon diplomáciai feladat, de már kaptam egy utasítást a
kormányzótól, hogy a közfeladatot ellátó garázsokhoz csatlakozó
benzinkutak elsőbbségi jogot kapnak minden benzinre, ami a városba
érkezik, mivel ott tankolnak a rendőrautók, a tűzoltóautók és a mentők.
Burke kapitány, miért nem megy oda Montgomery hadnaggyal az Udvar
vezetőihez, és ajánlja fel nekik, hogy a járműveiket ebből a forrásból is
megtankolhatják?
– Ez nagylelkű - mondta Burke.
Alvarez elmosolyodott. - És praktikus is. A túlélésünk attól függ, hogy
milyen jóindulatot tudunk generálni. - A mosolya elhalványult. - Nem
hiszem, hogy az emberek igazán felfogták, mennyi mindent veszítettünk az
elmúlt hetekben - vagy hogy még mennyit veszíthetünk, ha most nem
vagyunk nagyon óvatosak. - Burke-re összpontosított. - Fiatal rendőrként én
is eltöltöttem egy kis időt egy Vad vidéken található faluban. Volt egy másik
falu, körülbelül egy órányi autóútra onnan. Egyik éjjel baj volt az emberek
és a Mások között, és minket hívtak segítségül. Néhány éjszaka még mindig
arra riadok fel, hogy a szívem dobog, és remeg a kezem, amiatt, amit abban
a faluban láttam, miután a terra indigene lények agresszívebb formái
megtorolták a sérelmeiket. Bármilyen segítségre van szükségük, hogy ez ne
történhessen meg itt.. - Elhallgatott. - Vagy nehogy újra megtörténjen, mivel
úgy tudom, hogy néhány tiszt ugyanazt a leckét tanulta meg, amit maga és
én.
O'Sullivan kifújta a levegőt. - Hannigan kormányzó azt szeretné, ha
felállítanék egy hivatalos irodát a Vizsgáló Főosztálynak itt, a kormányzat
épületében.
– De... - kezdte Monty, aztán megállt. O'Sullivan a kormányzónak
dolgozott, és nem az ő dolga volt, hogy kommentálja O'Sullivan döntését -
vagy a kormányzó utasítását.
O'Sullivan bólintott, mintha hallotta volna Monty tiltakozásának végét. -
Ó, megtartom az íróasztalom a Konzulátuson, mert felajánlották, és nem
akarom elveszíteni ezt a kapcsolatot az Udvarral. De gyanítom, hogy lesz
néhány olyan emberrel dolgom, akik ellenséges érzelmeket táplálnak a
terra indigene lényekkel szemben, és jobb lenne, ha emberi földön
találkoznék velük.
– Ezt el tudom intézni - mondta Chen. O'Sullivant tanulmányozta. – Egy-
egy lábbal mindkét táborban. Nem egy könnyű helyzet.
– Nem, nem az, de amikor a Wolfgardokat megtámadták Középnyugaton
és Északnyugaton, a kormányzó az általam adott információkra elég
gyorsan reagált ahhoz, hogy megakadályozza a hasonló támadásokat
Északkeleten.
– Ez valós veszély volt?
– Soha nem fogjuk megtudni - mondta Burke. - De figyelembe véve azt,
ahogy az udvari Farkasok reagáltak, azt mondanám, hogy az északkeleti
Wolfgardokat is hasonló fenyegetés érhette, de a támadásokat sikeresen
megakadályozták, mielőtt elkezdődhettek volna.
Chen mintha elmerült volna a gondolataiba. - Szerencsések vagyunk -
mondta végül. - Nagyon sok hely el van most szigetelve. Még azt sem
tudjuk, hány helyen, hány ember veszett oda. Ahogy Burke kapitány
rámutatott, három másik település karnyújtásnyira van tőlünk, így mi nem
vagyunk annyira elszigetelve. És működőképes telefon- és távíróvonalaink
vannak, amelyek az Északkeleti régió számos települését összekötik, így
hozzáférünk az információkhoz, ahelyett, hogy azon töprengenénk, vajon
egyedül mi maradtunk-e életben. - Burke-re és Montyra nézett. - Meg
tudnának szervezni egy találkozót az Udvar vezetőivel? Egy jószándékú
látogatást?
– Szeretnék részt venni ebben, ha lehetséges - mondta Alvarez.
Amikor Burke ránézett, Monty azt mondta: - Megkérdezem.
Ezzel véget ért a megbeszélés. Burke elvitte O'Sullivant a Chestnut
Street-i őrsre, míg Monty és Kowalski visszamentek az Udvarba.
– Először járőrözzünk a környéken - mondta Monty, amikor már
látótávolságban volt az Udvar.
Kowalski balra fordult a Crowfield Avenue-n, és elhaladt a kétlakásos ház
és a lakóházak mellett, amelyek most már az Udvarhoz tartoztak.
– Van valami, amiről tudnom kellene? - kérdezte Kowalski.
– Az új polgármesterünk találkozni akar az Udvar vezetőivel.
Kowalski egy percig vezetett, és nem szólt semmit. Aztán: - Amíg nem
biciklivel megy a találkozóra, addig a Farkasokkal nem lesz baja.
– Nem amiatt aggódtam, hogy találkozik a Farkasokkal. Tessre
gondoltam. - És arra, hogy mit szólna Chen és Alvarez, ha találkoznának
Meg Corbynnal, és látnák a bizonyítékot arra, hogy mi is ő.
Michael Debany rendőrjárőr
Chesnut Street-i őrs
Lakeside, Északkeleti régió
Kedves Michael!
Tudod, hogy néz ki anya és apa, amikor nagyon hevesen beszélgetnek,
ami valójában azt jelenti, hogy vitatkoznak valamin? És hogy képesek
kikapcsolni, és normálisan beszélni hozzánk, mintha semmi sem történne,
aztán rögtön visszaállnak hevesbe, amint kimegyünk a szobából? Nos, azt
hiszem, tegnap láttam egy ilyen vitát Jesse Walker és Tolya Sanguinati
között. Elmentem a bennetti vegyesbolt mellett, és láttam őket az ablakon
keresztül. Ők is láttak engem. Jesse integetett, Tolya pedig mosolygott, és ez
jutott eszembe anyáról és apáról.
Nem pletykálok. Tényleg nem pletykálok. Csak arról van szó, hogy Jesse
a Prairie Goldban élő intuitok vezetője, Tolya pedig Bennettért felel, és ha
haragszanak egymásra, az nagyon nem jó, főleg, hogy a többiek nem
tudják, miért veszekednek hirtelen, amikor eddig olyan jól működtek együtt.
Megkérdeznéd a Lakeside-i Sanguinatikat, hogy hallottak-e erről
valamit? Nem akarok beleavatkozni. Oké, igen, de én szeretek itt lenni, és az
egyik házat a héten kiürítették, és elérhető lesz az új lakóknak, és én
választhatok először, így Buddy és én jövő héten beköltözünk az új
lakásunkba. Furcsa érzés olyan bútorok közt válogatni, amelyek olyan
embereké voltak, akiket a Vének megöltek, de az emberek állandóan
bútorokat és egyéb tárgyakat vesznek a hagyatéki kiárusításokon, és azt
hiszem, ez is valami ilyesmi, csakhogy itt egy egész város meghalt, és nem
öregség vagy betegség miatt. Szóval próbálok úgy gondolni rá, mint egy
városi ingatlankiárusításra, de örülök, hogy kiürítették a házat, mielőtt
megláttam volna.
Általában nem szoktam azon rágódni, hogy miért üres egy egész város.
De ez olyan, mint amikor egy barátod elmondja, hogy a szülei elválnak,
aztán hazajössz, és a saját szüleidet épp egy heves vita közepén találod. Azt
mondod magadnak, hogy a te családoddal ez nem fog megtörténni, aztán
látod, hogy lehetséges, ha az emberek nem vigyáznak arra, hogy mit
mondanak és mit tesznek.
Nem biztos, hogy elküldöm ezt a levelet, mert aggódni fogsz, és azt
akarod, hogy hazamenjek. De én jól érzem magam itt. Tényleg jól vagyok.
És egyáltalán nem mondtam volna semmit, ha abban a pillanatban nem
látom meg Jesse-t és Tolyát.
Itt az új címem. Valószínűleg már beköltözök, mire megkapod ezt a
levelet, de ha mégsem, Bennettben még nincs sok lakos, úgyhogy a
panzióban megőrzik a leveleimet, ha oda küldöd.
Ha már a lakosoknál tartunk, egy Farkas az új seriffünk. A neve Virgil
Wolfgard, és olyan "annyira veszélyes vagyok, hogy fegyverre sincs
szükségem" hangulatot áraszt. Valójában ez nem is csak hangulat, mert neki
tényleg nincs szüksége fegyverre. Csak a fogait mutatja és morog, hogy a
rendre motiváljon. Barbara Ellennek hív. Ahogy Tolya is. Nem tudom, miért.
Mindenki más Barbnak hív.
És ha már a veszélyes vibrálásnál tartunk, az egyik Panthergard birtokba
vett egy kis faházat a városon kívül. Egy fiatal srác, egy ember, lakik vele.
Láttam őket sétálni a főtéren, de eddig nem barátkoztak velünk.
Mindannyiunknak azt mondták, hogy hagyjunk nekik teret - ne vigyünk át
ételt, hogy üdvözöljük az új szomszédokat. Nem mintha bármelyikünk is
főzne, hiszen a panzióban és a szállodában az étkezés a városlakóknak
ingyenes, de az ételt, amit magunknak főzünk, meg kell venni. Miért
készítenél magadnak szendvicset, amikor kaphatsz egy még anya által is
jóváhagyott, kiegyensúlyozott ételt, amit valaki más készített el?
Mennem kell. Szeretetet és nagy ölelést küldök anyának és apának. És
neked is.
Barb
Vladimir Sanguinati és Simon Wolfgard részére, sürgős.
Jesse Walker elégedetlen, és azzal fenyegetőzött, hogy megvonja a
segítségét a Bennettben lévő összes üzlet és ház ügyében. Tudni akarja,
hogy mit szándékozunk tenni a várossal és a többi emberi hellyel,
amelyeket a Vének megtisztítottak és visszaszereztek. Szándékunkban áll-e
újra benépesíteni őket intuitokkal és terra indigene lényekkel? Néhány
helyet elhagyunk-e, és hagyjuk, hogy elpusztuljon? A Bennettbe érkező
emberek csak ideiglenes segítség és izomerő lesznek-e, vagy a legteljesebb
értelemben vett lakosok, akik mesteremberek vagy a vállalkozásokban
dolgoznak? Tudni akarja, hogy Bennett valódi város lesz-e, vagy csak
színpadi díszlet a vonatról leszálló emberek számára.
Ahogy Erebus nagyapa kérte, a Sanguinati most már letelepedett itt. Mi
irányítjuk a vasútállomást, a bankot és a posta- és távíróhivatalt, és én
vagyok a város elismert vezetője. Sok Udvarból érkeztek alakváltók, akik
hajlandóak itt dolgozni, de a legtöbbjüknek kevés a közvetlen tapasztalata
az emberekkel. A Bennettbe érkező intuit fiatalok többségének kevés
közvetlen tapasztalata van a terra indigene lényekkel való együttélésről.
Mivel a Vének soha nincsenek messze, ez aggodalomra ad okot.
Ennek ellenére azt hiszem, Jesse Walkernek igaza van. Eredetileg azért
akartuk biztosítani Bennettet, mert sok mérföldes körzetben itt volt az
egyetlen vasútállomás, és nem szabad hagyni, hogy olyan emberek kezébe
kerüljön, akik esetleg a terra indigene lények ellenségei lehetnek. Ebből a
célból feljegyeztem azokat az alapvető üzleteket, amelyeket meg kell
tartanunk. De ha a város több lesz, mint egy maroknyi vállalkozás, amely az
állomáson dolgozó személyeknek nyújt támogatást, akkor
kompromisszumot kell kötnünk, és lehetővé kell tennünk, hogy azok, akik
új helyen akarnak letelepedni, Bennettbe jöhessenek - különösen olyanok,
mint Barbara Ellen Debany, akik olyan különleges képességekkel
rendelkeznek, amelyekre itt szükségünk van. Bennettet akár bázis
állomásként is használhatnánk, ahonnan csapatokat küldhetnénk ki a többi
üres város visszafoglalására. De a megfelelő emberek kiválasztása
létfontosságú. Rengeteg fiatalunk van, akik maradnának, ha lehetőségük
lenne megtanulni egy szakmát. Akikre most szükségünk van, azok olyan
felnőttek, akik a többi üzletet tudják vezetni.
Működhetne a Lakeside Udvar szűrőként, és küldhetne jelentkezőket
Bennettbe? Mellékelem a szakmák és kereskedések listáját, amelyeket Jesse
Walker szerint be kellene tölteni, különösen, mivel az irodák és
vállalkozások már léteznek. Nem gondolom, hogy ezeket az állásokat
azonnal be kell tölteni, ha nem találtok megfelelő jelöltet, de úgy
gondolom, hogy erőfeszítéseket kell tenni, ha egy vegyes közösséget
akarunk itt építeni, ugyanúgy, ahogyan ti Lakeside mellett is létrehoztatok
egyet.
Tolya

Utóirat: Barbara Ellen jól van. Bátorítottam, hogy írjon a családjának, és

egy, a postán dolgozó Holló azt mondta nekem, hogy Sumor hó 26-án
küldött egy levelet, de lehet, hogy nem ír olyan gyakran, mint ahogy a
családja szeretné, mert elfoglalt azzal, hogy új barátokat szerezzen, és
ugyanilyen elfoglalt azzal is, hogy gondoskodjon a hátrahagyott
háziállatokról. Mivel ennyi háziállatnak, ahogy ő nevezi őket, új otthonra -
vagy legalábbis új gondozóra - van szüksége, azt javasolta, hogy minden új
lakónak adjunk egy kutyát, macskát vagy madarat üdvözlő ajándékként.
Próbálom lebeszélni erről az ötletről anélkül, hogy felvilágosítanám, az új
terra indigene lakók azt gondolhatják, hogy üdvözlő vacsorát ad nekik.
Tolya
3. FEJEZET
Thaisday, Messis 2.
A lakásban tartózkodó nőstények látókörén kívül Simon megállt a nyitott
ajtóban, és hallgatózott.
– Kész ez a hely is - mondta Eve Denby. - Ez a krémszín nem izgalmas,
de jó semleges, és ha minden lakást ugyanolyan színre csinálunk, az
biztosan megkönnyíti a dolgunkat.
– A személyes tárgyak adják majd hozzá a színt - mondta Twyla
Montgomery. - Emellett nem hiszem, hogy a bérlők közül bárki is el akarna
menni, és most rögtön pénzt költeni, hogy más festéket vegyen, és ezt a
munkát újra saját maga végezze el.
– Ebben igazad van. Az én utasításom az volt, hogy takarítsunk és
fessünk, és győződjünk meg róla, hogy minden rendben van. A vízvezeték
működik. Ahogy az elektromosság is. És az istenek áldják meg őket, a
Mások új háztartási gépeket vásároltak minden lakásba, beleértve a
mosógépet és a szárítógépet is, ezeket a két kőépület pincéjébe, valamint a
kétlakásosba is beszerelték.
– Egy mosó- és szárítógépet osztanak meg négy lakásban élő emberek?
Azt tervezed, hogy minden lakáshoz kiosztod a mosásra a napokat?
– Ha arra lesz szükség. Inkább egy feliratkozási lapra gondolok, amin
lefoglalhatják a mosó- és szárítógépeket, ha valaki egy adott időpontra vagy
napra szeretné vagy akkor van rá szüksége. Egyébként az Udvar szociális
központjában vannak pénzérmés gépek, valamint a Bird Park Plazában is
van egy mosoda. A bérlők élvezhetik az együttműködést és a kényelmet,
vagy máshová is elvihetik a szennyest.
Simon úgy gondolta, hogy ez tisztességesnek hangzik. Egy mosodai
rangsor. Nem sokban különbözött az őzek elejtésétől - a domináns tagoké
az első választás a falkában. Érdekes lesz látni, hogy a lakásokba beköltöző
nőstények hogyan rendezik el a dominanciájukat.
Bár ez a beszélgetés a szennyesről érdekes volt, egy bizonyos pontig, volt
oka, amiért átjött a társasházba, mielőtt a találkozóra ment volna, hogy
beszéljen arról az e-mailről, amit ő és Vlad kapott Tolya Sanguinatitól.
Belépett a lakásba, és megvárta, amíg a két nőstény észreveszi őt.
– Mr. Wolfgard. - Eve egy rongyba törölte a festékkel összekent kezét. -
Adjon egy napot, hogy megszáradjon a festék, és Sierra és a lányai
beköltözhetnek.
– A konyha tiszta, a szekrények és a padló, az edények és a többi
elpakolva - tette hozzá Twyla. - Figyelmes volt önöktől, hogy az alapvető
dolgokkal is ellátták.
Simon megvonta a vállát. A Kereskedelmi Társulás hosszasan vitatkozott
arról, hogy mennyi mindent kell biztosítaniuk a bérlőiknek. Végül a döntést
a beköltöző emberek alapján hozták meg, akik ezekben az odúkban fognak
lakni. Ruthie és Karl Kowalski már éltek együtt egy másik helyen, mielőtt
elűzték onnan őket, így a háztartási gépeken kívül nem sok mindenre volt
szükségük, amikor beköltöztek a két kőből épült lakóház között álló
kétlakásos ház felső emeletére. De Merri Lee-nek a ruháin, könyvein és
személyes tárgyain kívül nem volt semmije, Nadine Fallacarót pedig
kifüstölték a vackából, és néhány doboznyi üzleti papíron kívül mindene
elvesztett. Így hát Henry és Vlad együtt elmentek a Bird Park Plazába
Ruthie-val és Eve Denbyvel, hogy megvegyék az alapvető dolgokat:
poharakat, evőeszközöket, főzőedényeket, négyszemélyes étkészletet,
fazekakat és serpenyőket, ágyneműt és fürdőlepedőt. Mind a nyolc lakás
számára megvették az alapvető dolgokat, bár csak négyet akartak kiadni.
Talán ötöt. Ezért jött ide - hogy választ kapjon az ötödik lakással
kapcsolatban.
Twylára nézett. - Eldöntötte már, melyik odút szeretné? - Montgomery
hadnagy egy földszinti lakást vett ki a kétlakásos háztól jobbra lévő
épületben. Sierra Montgomery és a kölykei egy második emeleti lakást
kaptak az épület szemközti oldalán - Montgomery kérésére. Nadine
Fallacaro és Merri Lee a másik kőépület földszinti lakásait foglalták el.
Csak némi habozás után egyeztek bele, hogy két nőstény lakjon egy
olyan épületben, amelyben nem lakik férfi, de az Udvarral szemben voltak,
ahol rengeteg éles fogú hím volt, aki reagál egy segélyhívásra, és a hímek
közül kettő, akik a most már az Udvar tulajdonában lévő másik épületben
laktak, rendőrök voltak. Hárman, ha Michael Debanyt is beleszámították,
aki még ugyan nem élt együtt Merri Lee-vel, de eléggé a közel volt ahhoz,
hogy férfi védelemnek számítson.
Ezt a nem egészen nővel együtt élő férfit az Udvar legtöbb lakója nagy
érdeklődéssel figyelte. Eddig a Mások még soha nem érintkeztek olyan
szorosan az emberekkel, hogy megfigyelhették volna a párzási rituálékat.
És Simonnak a többieknél is több oka volt arra, hogy megfigyelje ezeket
a rituálékat. Bíztatónak találta, hogy a Meggie és a közte lévő kapcsolat
annyira hasonlított Debany és Merri Lee életközösségére, mert ez azt
jelentette, hogy egy Farkas viselkedésének nem kellett megváltoznia ahhoz,
hogy embernek tekintsék.
– Ha nincs rám szükség, kitakarítom ezeket az ecseteket - mondta Eve.
Simon eltávolodott az ajtótól és a frissen festett falaktól. A festék nem
volt nyomasztóan büdös, mióta a nők kinyitották az ablakokat, de nem akart
a szükségesnél tovább a lakásban maradni.
– Na most - mondta Twyla, amikor kettesben maradtak. - Erről akartam
önnel beszélni. Arra gondoltam, hogy a szabóság feletti szolgálati lakások
közül valamelyik szabad-e.
Simon zavartan tanulmányozta az idősebb nőt. - Nem akar a falkájával
élni?
A nő elmosolyodott, megmutatta a fogsorát – van valami, amit még
szeretett volna nekik elmagyarázni. - Amikor egy felnőtt Farkas megunja,
hogy a kölykök a farkát rágják, mit csinál?
– Feláll és elmegy.
– Pontosan. Szeretem a gyerekeimet és az unokáimat, de nem akarok a
nap minden percében a közelükben lenni.
Simon nem tudta elképzelni, hogy Montgomery hadnagy annyira zaklatja
Miss Twylát, hogy megcsipkedjék, de látta, hogy Sierra néha visszaesik a
fiatalkori viselkedésbe az anyja közelében, annak ellenére, hogy már neki is
volt két saját kölyke.
– Ezeknek a lakásoknak mind van verandájuk és igazi konyhájuk -
mutatott rá.
– És egy plusz hálószoba, amire nekem nincs szükségem. - A mosoly,
amit most a nő vetett rá, nem mutatott fogakat, de valahogy mégis
melegebb volt. - Rengeteg időt töltök majd Crispin lakásán, hogy vigyázzak
Lizzyre, amikor ő dolgozik. De neki is szüksége van arra, hogy egyedül
legyen a lányával, és a lánynak is szüksége van arra, hogy vele legyen.
Sierrának pedig meg kell állnia a saját lábán anélkül, hogy én lennék a
mankója. Egy szolgálati lakás lehetővé teszi, hogy a közelben legyek, ha
szükség van rám, de nem közvetlenül a gyerekeim mellett. Egy kis lakásban
nincs sok házimunka, és ennek örülök. És ott van a Piactér. Rengeteg hely
van, ahol le lehet ülni és élvezni az estét. Kiválaszthatok egy könyvet a
könyvtárból, bevásárolhatok a Faltafelben, és eltölthetek egy órát olvasással
a szabadban.
 Mindezeket a dolgokat akkor is megtehetné, ha az egyik ilyen lakásban
lakna, de úgy tűnt, biztos benne, hogy egy kis szolgálati lakást szeretne.
Ez azt jelentette, hogy az összes szolgálati lakás tele lesz, mivel az egyik
az emberkölykök tanterme, Henry még mindig meg akarja tartani azt,
amelyet akkor használ, amikor késő estig dolgozik a műtermében, és nem
akar visszamenni a Zöld-telepre, és beleegyeztek, hogy Chris Fallacaro is
kapjon egyet, mivel nem akart Nadine-nal lakni, annak ellenére, hogy rokon
volt.
Így maradt a probléma, hogy mit kezdjen Emily Faire-rel, a fiatal intuit
nővel, akit felvettek, hogy részmunkaidőben nővérként dolgozzon a piactéri
orvosi rendelőben. Most, hogy Dr. Lorenzo olyan sokat volt távol Lakeside-
tól, mivel a cassandra sangue lányokról szóló információkat gyűjtő
munkacsoportnak dolgozott, szükségük volt valakire, aki megbízhatóan
vigyáz Megre, amikor vág. A Kereskedelmi Társulásnak az volt a szándéka,
hogy Emily az egyik szolgálati lakást használja majd, most azonban más
helyet kellett találniuk a lánynak. A szociális központ fölött voltak szobák,
de azokat már korábban szexuális kapcsolattartásra használták, és egy
ágyon, egy lámpán és egy asztalon kívül semmi mással nem voltak
berendezve. A terra indigene lények kiürítették ezeket a szobákat, és az
egyszemélyes ágykereteket arra használták, hogy ágyakat biztosítsanak az
emberi gyerekeknek - bár a gyerekek szülei ragaszkodtak ahhoz, hogy új
matracokat vásároljanak. Mivel a matracokon lévő bármilyen illat
olyannyira elhalványult, hogy még a Farkasok sem tudtak kiszagolni
semmit, kétséges volt, hogy az emberi orrok tudnának, de a felnőtt
embereknek ez fontos volt, ezért a Kereskedelmi Társulás elvégezte az
extra vásárlásokat.
<Simon?> szólította Vlad, a terra indigene kommunikációs formát
használva. <Szükségünk van rád az Ordító Jó Könyvekben.>
<Van valamilyen probléma?>
<Úgy néz ki. Debany rendőr fel van dúlva. Valami levélről van szó a
húgától.>
– Mennem kell - mondta Simon Twylának. - Használhatja azt a szolgálati
lakást, ami Megé volt, amikor először jött az Udvarba. Tudja, melyik az?
– Az egyetlen, amelyik üresen áll? - válaszolt Twyla.
– Igen. – Simon lesietett a lépcsőn és kilépett az ajtón. A járdaszegélynél
tétovázott, és mérlegelte, hogy a sarkon lévő lámpáig menjen-e, vagy csak
átrohanjon az utca túloldalára. A Crowfield Avenue-n elég nagy volt a
forgalom ebben a napszakban ahhoz, hogy a lámpához menjen, ezért hát így
tett. Aztán elsietett az Ordító Jó Könyvekhez, és ott találta Blairt és Vladot
Michael Debanyval szemben.
Vlad Simonra pillantott, majd Debany felé intett. - Van egy kis gond.
<Melynek semmi értelme sincs,> tette hozzá Blair.
– Mi a probléma? - kérdezte Simon, az egyenruhás Debanyra
összpontosítva. Az egyenruhához egy fegyver is tartozott. Az ember
szerencséjére egy papírdarabbal hadonászott, nem pedig a fegyverrel.
– A probléma a húgom, Bee.
– Barbara Ellen - pontosította Vlad. - Bennettbe ment állatorvos-
gyakornokként, hogy gondoskodjon a házakban talált kisállatokról.
– Alig egy hónapja van távol otthonról, és azt írja, összeköltözik valami
Buddy nevű fickóval - mondta Debany. Az általában kiegyensúlyozott férfi,
most nagyon harapósnak hangzott.
Simon elgondolkodott az információn, és próbált rájönni, hogy ez miért
jelent problémát. - Nem akarod, hogy a húgod párt találjon magának, és
kölyköket szüljön?
– Majd egyszer. De nem most. És nem egy olyan fickóval, akit eddig
senkinek sem említett a családban. Mit tudunk róla? Miből él? Honnan jött?
– Azért kell tudnod ezeket a dolgokat, mert nem tudod alaposan
megszagolni, és eldönteni, hogy tetszik-e neked?
– Azért kell tudnom, mert ő a kishúgom, és egy több száz mérföldre lévő
városban él, Thaisia egy másik régiójában, így még csak fel sem hívhatom,
hogy megtudjam, mi a helyzet. Tudnom kell, mert rendőr vagyok, és láttam,
milyen rossz dolgok történhetnek a kiszolgáltatott fiatal nőkkel. És mert
Bee-nek nem szabadna összejönnie egy sráccal.
– Te nem Merri Lee-vel élsz együtt? - kérdezte Vlad.
– Az más.
– Hogy-hogy? - kérdezte Simon. - Barbara Ellen és Merri Lee nagyjából
egyidősek.
– Ez mellékes. Ez más.
– Miért? Mert Merri Lee-nek nincs testvére, aki morog és csattogtatja a
fogait rád, amikor az odújába mész párosodni?
– Mi is moroghatnánk és csattogtathatnánk a fogainkat - mondta Blair, és
úgy hangzott, mintha több mint hajlandó lenne engedelmeskedni.
Debanyből minden düh elszivárgott. Könyörgő pillantást vetett rájuk. - Ő
a kishúgom. Nincs valaki Bennettben, akit megkérdezhetnétek erről a
Buddy nevű fickóról? Összeköltözik vele, és még a vezetéknevét sem
említette.
– Meglátjuk, mit tehetünk - mondta Simon.
Debany összehajtotta a papírt, a mellzsebébe tette, és elment.
– Segítünk neki? - kérdezte Blair.
Simon bólintott. - A falkája fontos neki, ahogy nekünk is fontos.
– Tolya említette Barbara Ellent az e-mailjében, de erről a Buddy-ról nem
mondott semmit - mondta Vlad. - Küldök neki egy táviratot, és az intuitok
által a régiók között létrehozott speciális kommunikációs hálózatot
használom. Holnapra választ kell kapnunk.
Tess átsétált a boltív alatt, amely összekötötte a Kis Harapást az Ordító Jó
Könyvekkel. A haja még mindig barna volt, de már kezdett göndörödni, ami
annak a jele, hogy nem volt feldúlt - még -, de nem volt nyugodt sem. -
Steve Ferryman épp most érkezett meg a megbeszélésre.
– Egy ilyen távoli városhoz képest Bennett polgárai bőven adnak nekünk
tennivalót - mondta Vlad.
Tess éles mosollyal nézett rájuk. - Remélhetőleg mi is viszonozhatjuk a
szívességet.
***
– Mama? Itt vagy fent?
Hallva az izgatottságot Sierra hangjában, Twyla mély levegőt vett, és
sóhajtva fújta ki. Nem várta ezt a beszélgetést. - Itt vagyok hátul. - Amikor
a lánya belépett a két hálószoba közül a másodikba, a hangját nyugodtan,
csevegősen tartotta. - A másik hálószobából nyílik az ajtó az erkélyre. Jobb,
ha az a tiéd, Bonnie és Carrie pedig ide kerül.
– Hallottam, hogy Ruth és Merri Lee az udvarban betöltendő állásokról
beszéltek, köztük egy titkárnői állásról a Konzulátuson, ezért átmentem,
hogy beszéljek Elliot Wolfgarddal. Miért mondtad neki, hogy ne vegyen
fel? Ez egy jó állás, mama, és én alkalmas vagyok rá.
– Megvan a gépírói képességed és a többi, ami egy irodában szükséges
lehet - értett egyet Twyla. - De ha arra gondolsz, hogy többet kapnál azért a
munkáért, mintha a kávézóban vagy a könyvtárban dolgoznál, vagy
segítenél a boltok és irodák takarításában, akkor tévedsz. Mindenkitől, aki
az Udvarban lakik, elvárják, hogy a képességeinek megfelelő munkát
végezzen, így mindenki ugyanannyi órabért kap, kivéve talán azokat az
embereket, akik az üzleteket ténylegesen vezetik. Úgy hallottam, hogy
esetleg kaphatsz egy kis készpénzes bónuszt a fizetési borítékodban, ha a
Kereskedelmi Társulás elégedett a munkáddal, de ez az egyetlen különbség
a fizetésben.
Látta Sierra arckifejezésén, hogy a lány nem vette észre ezt a különbséget
aközött, hogy a Másoknak vagy egy emberi cégnek dolgozik.
– Ez mellékes - mondta Sierra, miután összeszedte magát. - Miért
mondtad neki, hogy ne vegyen fel?
– Mert hazudtál nekem - válaszolta Twyla halkan. Látva Sierra
bűntudatos tekintetét, bólintott, és érezte, hogy a szíve elnehezedik a
bánattól, de egy csipetnyi düh is fűti. - És becsaptad a Másokat is, akik
menedéket nyújtottak nekünk abban a viharban.
– Nem tettem ilyet!
– Azt mondtad, hogy nem tudod, hogyan érheted el Cyrust, hogy nem
hagyott telefonszámot. Ugyanezt mondtad Crispinnek is. Mr. Simon és Mr.
Vlad világosan megmondta, hogy csak helyi hívásokat lehet az üzletekben
lévő telefonokon kezdeményezni, és elvárják tőlünk, hogy távolsági
hívásokat a mobiltelefonjainkon vagy a fizetős telefonokon keresztül
bonyolítsunk le - vagy engedélyt kérjünk, mielőtt telefonálnánk. Hallottam,
hogy telefonálsz, gyermekem. Hallottam, hány számot nyomtál meg, és
tudtam, hogy nem helyi hívás volt.
– Most nem engedhetem meg magamnak, hogy időt vegyek a
mobiltelefonomra - mondta Sierra. - És ez csak egy telefonhívás volt. A
Mások megengedhetik maguknak.
– És pont ilyeneket mond Cyrus, hogy igazolja, amikor elveszi, ami nem
az övé - csattant fel Twyla. - És az, ahogy hallom, amit ő mondana,
pontosan ez az oka, amiért azt mondtam Mr. Elliotnak, hogy ne
alkalmazzon téged. Azt hiszed, nem tudom, miért vesztettél el korábban
már legalább két jó állást? Azt hiszed, nem tudom, hogy Cyrus megkeresett
és rábeszélt téged arra, hogy olyasmit tegyél, amiről tudtad, hogy helytelen?
Talán nemet mondtál, amikor először megkért. Talán még a második
alkalommal is. De te mindig jobban hallgattál rá, mint apádra és rám. Ő
olyan, mint egy méreg számodra, megkapja, amit akar, és rajtad csattannak
a következmények. Nem Cyrus szenved, ha te elveszítesz egy jó állást.
Lehet, hogy kellemetlenséget okoz neki, hogy az egyik forrása átmenetileg
elapad, de nem szenved. Te fizet rá és a gyerekeid. Gondoltál valaha a
lányaidra, amikor felhív, és azt akarja, hogy lopj el valamit, vagy mondj el
neki valami bizalmas információt, amit a saját hasznára fordíthat? Drogot és
piát vesz, és nem törődik a saját feleségével és gyerekeivel, miközben te
azért küzdesz, hogy összekaparj annyi pénzt, hogy a lányaidnak ételt tudj
adni.
– Jimmy a testvérem. És segítenünk kell a családnak - kiáltott fel Sierra.
Twyla sosem értette, miért nem tudtak olyan sokan, köztük a gyerekei
sem, megelégedni azzal a névvel, amit kaptak. De a férje, James, a saját
családjukban is rákezdett, amikor az elsőszülöttjüket CJ-nek hívta Crispin
James helyett. Ez a fiú egész iskolai tanulmányai alatt így maradt, egészen
addig, amíg a rendőrakadémiára nem ment. Akkor Monty lett a barátai és a
kollégái számára. Cyrus James viszont attól a pillanattól kezdve, hogy
beszélni tudott, a Jimmy becenevet kapta. Sierra pedig úgy végezte, hogy a
bátyjai Sissy-nek hívták, és Twyla gyanította, hogy ez a szó mindegyik fiú
számára mást jelentett - az egyiknek a szeretet, a másiknak a gúny
kifejezése volt.
– A saját gyerekeid nem tartoznak a családodhoz, Sierra? - kérdezte
Twyla halkan. - Nem tartozol nekik legalább annyi hűséggel, mint
amennyivel a bátyádnak, aki soha semmit sem tett érted?
– Sokat tett, sok mindent feladott.
– Jobb, ha ezt nem most beszéljük meg. - Ezt a csatát már megvívta
mindazon években, amíg Sierra felnőtt, érezte a frusztrációt, tudta, hogy
Cyrus valahogy olyan mélyen bejutott Sierra bőre alá, hogy sem ő, sem
James, sem Crispin nem volt képes semmit tenni vagy mondani, ami el
tudta volna hárítani Cyrus befolyását. Távol a bátyjától a lány okos volt,
szeretetteljes, jó anya és megbízható alkalmazott. De minden, amit Sierra a
jóról és a rosszról tudott, összeomlott, amikor Cyrus felbukkant.
– Elárultad a munkaadóidat - folytatta Twyla. - Nem egyszer hazudtál
nekem, Crispinnek vagy az apádnak, amikor még élt. A legtöbbször nem
vagy hazug vagy csaló. De gyanítom, hogy eleget meséltél Cyrusnak az
Udvarról, és már úton van ide, mert azt hiszi, hogy leesik neki itt valami.
Twyla a lányát tanulmányozta. Sierra kétéves volt, amikor ő és James
örökbe fogadták. Crispin akkor tizenkét éves volt, Cyrus pedig kilenc. Az
egyik fiú örömmel fogadta, hogy van egy kishúga; a másik fiú az első
naptól kezdve neheztelt rá, hogy beköltözött az otthonukba. Talán az emberi
természetből fakadt, hogy örömet akarsz szerezni annak, aki elutasít, aki azt
akarja, hogy bebizonyítsd, megérdemled, hogy szeressenek. Talán. De
bármit is tett Sierra, vagy bármennyit is adott, Cyrus soha nem fogja
szeretni a kishúgát. Nehéz volt egy anyának beismerni az igazságot, de
Cyrus James Montgomery soha senkit nem szeretett magán kívül.
 – Felnőtt nő vagy - mondta Twyla fáradtan. - Ha ez csak egy újabb
munka lenne, rád és Mr. Elliotra bíztam volna a döntést, hogy akarja-e,
hogy neki dolgozz. De ez nem csak egy újabb munka. Mr. Elliot a
polgármesterrel és a város többi vezetőjével üzletel. Úgy vélem, rengeteg
olyan információ van, ami a rossz embereknek pénzt érhet. Cyrus tudná ezt,
és neki sosem tart sokáig megtalálni a rossz embereket. És az sem tartana
sokáig, hogy bármilyen befolyást gyakoroljon rád, hogy valami rosszat
tegyél meg neki. De ezúttal, kislány, nem csak a munkádat és a lakhelyedet
veszítenéd el; nem csak a gyerekeidtől vennéd el az ételt. A Másoknak
megvan a maguk módszere az árulás kezelésére, és ez sokkal durvább,
mintha csak egy felmondólevelet kapnál.
– CJ nem volt igazságos - mondta Sierra. - Elküldhette volna Jimmynek a
vonatjegyet, ha akarta volna, de Jimmynek egyedül kellett elmenekülnie
Tolandből.
Twylának feltűnt, hogy Cyrus feleségéről és gyerekeiről nem esett szó. -
Úton van ide?
Sierra habozott, aztán bólintott.
– Hol fog megszállni, különösen, ha vele van a családja? - Soha nem
vallaná be Sierrának, vagy Crispinnek, amikor meghallják a választását, de
ez volt az egyik ok, amiért a szolgálati lakást akarta. Cyrust és a feleségét,
Sandee-t el tudta volna utasítani, de ha van egy szabad hálószobája, nehéz
lenne azt mondani, hogy az unokáknak nem biztosít egy helyet, ahol
aludhatnak. Cyrus pedig nem habozna, hogy a gyerekeit aduként használja
fel, hogy minél többet kicsikarjon belőle. Ami nem volt sok, tekintve, hogy
most milyen kevés pénze van, de mindig elkeserítette a napot a tudat, hogy
a férfi gyerekei fizetnek meg a cselszövéseiért, mert a segítségükkel
kikényszeríti a támogatást abban, hogy továbbra is rosszat tegyen, és ezt ő
nem tenné meg.
– Nem minden lakásban van lakó - mondta Sierra halkan. - És nem kell
fizetnünk sem...
– Ezt mondtad neki? Hogy van egy lakásotok ingyen bérleti díj nélkül?
Gyermekem, mit használsz mostanában az agyad helyett?
– A Mások mondták, hogy itt lakhatunk. Még bútorokat is adtak nekünk,
meg ilyeneket.
– Nem neked adtak ilyeneket. Beraktak néhány berendezési tárgyat, ami a
lakással együtt marad. Azokkal a tárgyakkal nem bánhattok úgy, ahogy
nektek tetszik. És ezekben az épületekben lakni nem ingyen van. Mivel
Crispin nem az Udvarban dolgozik, ugyanúgy fizet lakbért, mint bármelyik
másik főbérlőnek tenné. Azoknak az embereknek, akik az Udvarban
dolgoznak, a bérleti díjat előre levonják a fizetésükből - ezt érdemes
átgondolnod, ha itt akarsz lakni.
Sierra tátott szájjal bámult rá.
– Nos - sóhajtott fel Twyla. - Jobb, ha gyorsan eldöntöd, hogy egy helyi
üzletben akarsz-e munkát vállalni, és ugyanúgy fizetni a lakbért, mint
Crispin, vagy az Udvarban dolgozol, és azt csinálod, amire beosztanak.
Sierra kisétált a szobából. Néhány pillanattal később Twyla hallotta, hogy
becsukódik a lakás ajtaja.
Nem volt meglepő, hogy a lánya nem fogta fel teljesen, amikor
elmagyarázták neki a foglalkoztatása feltételeit. Nem sokkal a múlt havi
vihar után mondták el nekik, hogy az Udvarban kell dolgozniuk - a vihar és
az azt követő terror után.
A rémület még nem múlt el. Nem teljesen. Senki sem szólt róla, de Twyla
tudta abból, ahogy Eve és Pete Denby éberen vigyázott a gyerekeikre,
abból, ahogy Crispin naponta néhányszor felhívta, hogy ellenőrizze őt,
Lizzyt és Sierrát, annak ellenére, hogy minden este velük volt. Tudta abból,
ahogy a Hollók átrepültek, hogy megnézzék, mi történik a lakásokban -
kíváncsiak voltak az emberekre, az biztos, de figyeltek arra is, mi suttoghat
észrevétlenül az épületek mögött. Tudta abból, ahogy a Farkasok
vonyítottak éjszaka.
És nem kellett Meggie Corbyn jóslatát hallania ahhoz, hogy tudja, mi fog
történni az emberekkel ebben a városban, ha a Farkasok abbahagyják a
vonyítást.
Ezt minél hamarabb el kell mondania Crispinnek. És figyelmeztetnie kell
Meget Cyrusról. Most már elég sokan tisztában voltak vele, mit jelent, ha
egy lánynak egyenletes távolságban lévő sebhelyei vannak. Cyrus ránézne
Megre, és meglátná az utat a mérhetetlen gazdagsághoz. Nem gondolna
arra, hogy a lányt valaki más is becsben tarthatja, egészen más okokból.
Ha Cyrus megtalálná a kedvező alkalmat, és élne vele, talán
mindannyiukat megöletné.
***
Steve Ferryman visszaadta Tolya levelét Simonnak. - A potenciális
telepeseket az intuitokra és a terra indigene lényekre korlátozod?
– Kikre gondoltál még? - kérdezte Simon.
 – Az Egyszerű Élet Közösségére. - Steve Henryre, Tessre, Vladra és
Elliotra nézett, mielőtt Simonra összpontosított volna. - Nem is tudtam,
hogy milyen közelről követik a Középnyugaton zajló eseményeket, amíg
James Gardner meg nem kérdezte Roger Czernedát arról, hogy ki fogja
betelepíteni az üres városokat. Az Egyszerű Élet családjainak ugyanazokkal
a kihívásokkal kell szembenézniük, mint bármely emberi csoportnak -
korlátozott hely és lehetőségek a gyermekeik számára. Vannak olyan
emberek Nagy-szigeten, akik érdeklődnének a költözés iránt. Néhány
Egyszerű Élet fiatal a River Road közösségbe fog áttelepülni, és örülnek,
hogy olyan saját helyük lesz, ami még nincs nagyon messze az otthonuktól
és a családjuktól. De mások... - Hátradőlt. - Van egy olyan érzésem, hogy az
Egyszerű Élet Közösség némelyik tagja nem akarja teljesen feladni az
életmódját, de bővíteni akarja a forrásait. Az intuit életmód valahol az
Egyszerű Élet és aközött van, amit a Lakeside-ban élők többsége az élethez
szükségesnek tartana.
– Ismeri valamelyik Egyszerű Élet fiatal az állattartást? Tud valamit a
szarvasmarhákról? - kérdezte Henry.
Steve bólintott. - A tejelő tehenekről. Lovakról. Juhokról és kecskékről.
Csirkékről.
Simon megvakarta az egyik füle mögött. A Prairie Gold és Bennett
közötti farmokon élő emberek közül senki sem élte túl a Vének haragját. De
nem minden ház és melléképület pusztult el, és az állatok még mindig
odakint voltak. A Prairie Gold farmon dolgozó intuitok nem tudtak az
összes jószággal foglalkozni, de az üres farmokat elfoglaló Egyszerű Élet
emberek talán nem provokálnák ki a Vének újabb támadását. -
Megfontoljuk.
– Hogyan akarjátok ezt csinálni? - kérdezte Steve. – Állásbörzét fogtok
tartani?
Mindannyian rámeredtek.
– Úgy érted, hogy emberek hada szálljon meg minket munkát keresve? -
kérdezte végül Vlad.
Steve összerezzent. - Nem egészen. Hát, valahogy úgy. Ha kapok egy
másolatot a keresett képességek listájáról, megkérem Lois Greene-t, a
Nagy-szigeti Tudósító szerkesztőjét, hogy nyomtasson ki egy külön oldalt
az információkkal, és gondoskodom róla, hogy szétküldjék az Egyszerű
Élet embereinek, valamint a Ferryman's Landing-i intuitoknak. - Kifújta a
levegőt. - Tudnotok kell, hogy kaptam néhány megkeresést a középnyugati
intuit településekről, hogy a terra indigene-lények engedélyezik-e az üres
városok betelepítését. Nyilvánvalóan nem jöhetnek ide személyes interjúra,
de a terra indigene lények vezetőinek érdemes elgondolkodniuk ezen.
– Egyik ilyen hely sem lesz kizárólag emberlakta vagy ember által
ellenőrzött - mondta Simon. - Többé már nem.
– Azt hiszem, mindenki, aki érdeklődik, tisztában van vele, hogy az 'üres'
azt jelenti, hogy emberektől üres, nem pedig mindenkitől üres - válaszolta
Steve.
– Többet akarok hallani erről az állásbörzéről - mondta Tess. - Az, hogy
az intuitoknak és az Egyszerű Élet Közösségnek mesélünk a Bennettben
lévő lehetséges munkáról, az egy dolog, de a hír eljuthat a kinti emberekhez
is, és mit kezdünk azzal a csőcselékkel, akik azt hiszik, hogy joguk van a
munkához, akár képzettek, akár nem - vagy akár akarják-e őket a terra
indigene lények?
– Nem fogjuk hirdetni a Nagy-szigeten túl - mondta Steve.
– Az emberek észre fogják venni, hogy sok ember gyűlik össze az
Udvarban - mondta Henry. - Néhányan kíváncsiak lesznek, és csatlakoznak
hozzájuk, kiderítik, miért vannak itt, és jelentkeznek majd munkára.
– Azok az emberek, akik megkerestek, már egy ideje gondolkodnak ezen
- mondta Steve. - Talán már sokkal régebb óta vágytak a változásra, de nem
látták, hogyan valósíthatnák meg. És talán ez egy lehetőség a ti néhány
emberetek számára is. Van itt olyasvalaki, aki képes lenne egy üzletet
elvezetni, de alárendelt marad, ha Lakeside-ban él?
Simon felült, és erősen elgondolkodott a kérdésen és az Udvari
lakosokon. Legalább egy volt, akire illik ez a leírás.
– Pontosítom, ez az állásbörze arról szól, hogy állást kell vállalni
Bennettben, és hogy az itteni interjú előzetes. A végső döntést a Bennettben
lévő vezetők hozzák meg, tehát fennáll a lehetősége, hogy valakit
visszaküldenek a Nagy-szigetre, ha nem megfelelő.
– Vagy ha kényelmetlenül érzik magukat, amikor odaérnek - mondta
Vlad.
Fiatal intuitok utaztak már Bennettbe, hogy segítsenek a város
megtisztításában - az élelmiszerkészletek rendezése és a romlott
élelmiszerek kidobása volt az első dolgok között. A fiatalok közül
néhányan, főleg férfiak, Bennettben maradtak, abban a reményben, hogy
másfajta munkát is találnak. Néhányan kifejezték érdeklődésüket, hogy a
következő takarításra szoruló városba mennének, és átirányították őket.
Mások visszatértek a Nagy-szigetre, elbizonytalanodva a várost figyelő
Vének érzésétől.
– A Sanguinati irányítja nagyrészt Bennettet, de az új seriff egy Farkas -
mondta Simon. - Hasznos lenne, ha találnánk valami embert, aki a
helyettese lehetne.
– Összeszedhetek önéletrajzokat, és elküldhetem neked - mondta Steve. -
Átnézheted őket, és meghívhatod azokat, akiket szeretnél meginterjúvolni.
Simon megrázta a fejét. - A papírból nem fogunk tudni eleget
megállapítani ahhoz, hogy eldöntsük, továbbküldjük-e őket Bennettbe,
hogy Tolya átnézze őket.
– Akkor oszd el az állásbörzét több napra, és minden napot szánj egy
adott munkának.
Vlad helyeslően bólintott. - Egy napot a mezőgazdasági és tanyai
munkásoknak és az olyan kisegítő embereknek, mint a szakácsok és
hasonlók. Egy másik napot a boltosoknak, egy másikat pedig az orvosi és
jogi ismeretekkel rendelkező szakembereknek, akiket Jesse Walker szerint
még be kellene vonni.
Simon Steve-re nézett. - Mikorra tudod összegyűjteni az embereket?
– Néhány nappal azután, hogy kiosztották a szórólapot. Beszélek Lois
Greene-nel, amint visszaérek Ferryman's Landingbe. És elintézzük, hogy
buszokkal szállítsák ide az embereket a Nagy-szigetről.
– Akkor az interjúk következő Holdnap kezdődnek - mondta Simon. -
Azokkal az emberekkel kezdjük, akik a farmokon és a mezőgazdaságban
akarnak dolgozni.
Steve hátralökte magát a tárgyalóasztaltól. Aztán tétovázott, és Simonra
nézett. - Szeretnék köszönni Meggie-nek, és tájékoztatni szeretném, hogy a
fiatal cassandra sangue lányok hogy vannak, és hogy hogy haladunk a
kampusz építésével. Kijelöltük a földet a lakóépülethez.
Simon küzdött, hogy a fogai emberi formában maradjanak, és
emlékeztette magát, hogy Steve nem a riválisa.
Különben is, Nathan az Összekötői Irodában lesz, és vigyáz Megre.
– Meg biztos örülne - mondta. Aztán rajta volt a sor, hogy tétovázzon. -
És Jean? - Jean és Meg barátok voltak a létesítményben, ahol fogva
tartották, kiképezték és kihasználták őket. Jean fizikailag és szellemileg is
sérült volt, és csak kis mértékben volt beszámítható. De látott dolgokat,
amiket a többi vérproféta nem.
 – Nos, ő Jean. - Steve egy pillanatra elgondolkodott. - Van némi gondja a
haszonállatokkal - még a gondozásuk rutinján belül is túl sok minden
változás lehet -, de sikerült segítenie Lorna Gardnernek a családi
konyhakertben végzett munkában. Lehet, hogy egyik napról a másikra
kivirágoznak a dolgok, és a zöldségek is nagyobbra nőnek, de nem
mozognak, így Jean képes kezelni a változást. Lorna azt mondja, Jean néha
órákig ül és nézi a cukkinipalántákat. Lorna nem tudja, miért teszi ezt, vagy
mit lát, amit mi többiek nem, de Jean számára ez ad egy kis nyugalmat.
<Mindenkivel beszélnem kell, kivéve Ferryman-t,> mondta Elliot, a terra
indigene kommunikációs formát használva.
– Kikísérlek - mondta Vlad, és Steve-vel együtt elhagyták a tárgyalót.
Egy perccel később visszatért, és újra elfoglalta a helyét.
Elliot beszámolt nekik a Twyla Montgomeryvel folytatott
beszélgetéséről. - Nem beszélt volna jó ok nélkül a saját kölyke ellen.
– Montgomery hadnagy óvatos, amikor velünk kerül kapcsolatba -
mondta Henry. - Nem hozott volna be az Udvarba olyasvalakit, aki gondot
okozhat Lizzy vagy a rendőr falka számára.
– A kishúga - mondta Simon, és eszébe jutott Debany rendőr reakciója
Barbara Ellen hírére, miszerint összeköltözik a Buddyval. - Montgomery
nem tartotta volna távol a Sierrát a Lakeside-ra lecsapó vihar miatt. A Sierra
és Miss Twyla pedig Tolandben éltek, amelyet súlyosabb csapás ért.
– De nem próbálta megmenteni a másik testvérét - mondta Elliot.
– Talán nem is tudta volna. Vagy talán rájött, hogy az öccse veszélyt
jelent az egész falkára.
– És ha az öccse felbukkan itt, és úgy tűnik, veszélyt jelent ránk? -
kérdezte Tess. Vörös csíkok jelentek meg a hajában, ahogy elkezdtek a
tincsek tekeredni.
– Akkor majd mi foglalkozunk vele - válaszolta Vlad.
– És ha úgy tűnik, hogy veszélyt jelent Megre?
Simon vicsorgott, felfedve farkasméretű agyarát. A mellkasán és a vállán
szőrszálak törtek elő.
Tess Simont, majd Vladot tanulmányozta. - Akkor rendben.
– Miss Twyla azt mondta, hogy az emberek, akik nekünk dolgoztak a
Konzulátuson, nem végezték jól a munkájukat - ezzel a véleménnyel
egyetértek - mondta Elliot. - De szükségünk van segítő személyzetre,
különösen mivel O'Sullivan ügynök is a Konzulátuson dolgozik, ezért
szeretném megkeresni Katherine Debanyt, Debany rendőr édesanyját. Miss
Twyla szerint jó munkaerő lenne, és rendelkezik a szükséges készségekkel.
– Beszélek Erebus nagyapával, és megkérdezem, hogy a Sanguinatik
közül szeretne-e valaki irodai munkát tanulni - ajánlotta fel Vlad.
– Én pedig beszélek Nadine-nal, és megnézem, hogy tudunk-e pékárut és
szendvicseket biztosítani az állásbörze alatt anélkül, hogy a saját
embereinket megrövidítenénk - mondta Tess.
Ennyit elhatároztak, elváltak, hogy a saját munkájuk után menjenek.
Tess, Henry, Vlad és Simon azonban végigsétáltak a bejárati úton, és
mindannyian megnézték az újonnan épített szúnyoghálót, amely lehetővé
tette Meg számára, hogy az egyik oldalsó ajtót nyitva tartsa anélkül, hogy
egész nap a bogarakkal kelljen megküzdenie. Nem álltak meg, nem
bámultak, de mindannyian figyeltek Steve hangjára, ahogy Meghez beszélt.
Megelégedve azzal, hogy nincs szükség a beavatkozásra, Simon
továbbment az Ordító Jó Könyvek hátsó ajtaja felé.
– Beszélni fogsz Johnnal? - kérdezte Vlad.
– Igen. Ő lenne a megfelelő személy a Bennett könyvesbolt vezetésére.
Dolgozott már emberekkel, és jól kijön velük. Megtaníthatná a fiatalokat,
embereket és terra indigene lényeket egyaránt, hogyan kell könyvesboltot
vezetni. És jó lenne, ha lenne ott egy másik Farkas is - olyan, aki nem harap
olyan gyorsan, mint Virgil.
– Szóval, ismered Bennett új seriffjét?
– Igen. - És ez volt az oka annak, hogy a személyiség legalább annyira
számít, mint a képességek, amikor kiválasztják a Farkas potenciális
helyettesét.
***
Figyelembe véve a lakás tornácának korlátján üldögélő Sólymok és a
tetőn vagy a közeli fákon helyet foglaló Hollók számát, Monty nem volt
biztos benne, hogy az anyjával folytatott beszélgetése mennyire volt
magánjellegű, de nem is érdekelte. Valószínűleg Jimmy éppen most
Lakeside felé tart, mert azt hiszi, hogy az Udvar ingyenes szállást és ellátást
biztosít. De hacsak nem pazarolja a rendőrség erőforrásait egy olyan ember
felkutatására, aki a törvény szemében nem követett el bűncselekményt -
legalábbis mostanában nem -, nem volt mód arra, hogy megtalálja Jimmyt,
mielőtt a városba ér.
Istenek. Nem tudta, hogy Simonnak vagy Vladnak van-e tapasztalata egy
ilyen manipulatív személyiséggel való bánásmódban - olyasvalakivel, aki
senkiért sem tesz semmit, hacsak nem az az egyetlen módja annak, hogy
valamit megszerezzen magának. Nem tudta, hogy van-e tapasztalatuk egy
olyan emberrel, aki ravasz szélhámos intelligenciával és azzal abszolút
meggyőződéssel rendelkezik, hogy egyetlen cselekedetének sem szabad,
hogy bármilyen következménye legyen rá nézve. És ha voltak is
következmények, egy ilyen ember abban a pillanatban jelentéktelennek
nyilvánítva elhessegette őket, amint elillant a helyszínről, vagy épp a
következő terv pattant ki a fejéből.
Monty már a gondolattól is megborzongott, hogy Jimmy itt lesz,
zsarukkal, Farkasokkal és Sanguinatikkal körülvéve. És ott van Tess. Nem
akart belegondolni, mi történne, ha Cyrus James Montgomery megpróbálna
valami átverést elkövetni Tess ellen. Vagy mi történne, ha Jimmy akár csak
megközelítené Meggie Corbynt.
De úgy nézett ki, hogy foglalkoznia kell az öccsével. Az anyja nem tűrte
a hülyeségeket, de megviselte a szembeszállás Jimmy csábításaival,
cselszövéseivel és nyílt hazugságaival; mindig is megviselte, még akkor is,
amikor Jimmy még kicsi volt, és a hazugságainak és ravaszkodásának nem
voltak komoly következményei. És Sierrával ellentétben az anyja
megértette, hogy a Mások közelében nem lehet gondatlanul viselkedni.
Mielőtt személyes ügyét szakmai ügyévé változtatta volna, volt egy
ember, akit Monty látni akart.
Miután átkelt a Crowfield Avenue és a Main Street kereszteződésénél,
Monty észrevette az Eladó táblát a Jávonyúlon, az Udvarral szemben lévő
kocsmán - azon a kocsmán, amely menedéket nyújtott az EME
támogatóinak és más cselszövőknek. Vajon a tulajdonos is azok között volt,
akik meghaltak, amikor a Vének végigsöpörtek a városon? Vagy a férfi
azzal a szándékkal árulja a helyet, hogy egy másik kocsmát vásároljon
Lakeside egy másik részén?
Monty kinyitotta az Összekötői Iroda bejárati ajtaját, és biccentett Nathan
felé, aki figyelte őt, de nem kérdőjelezte meg a jelenlétét.
– Hadnagy. - Meg kijött a szortírozószobából, és megállt a pultnál. - Épp
jókor kapott el. Éppen bezártam volna a déli szünetre.
– Adna pár percet, mielőtt elmegy? - kérdezte.
– Természetesen. - Meg kinyitotta az átjárót, hogy Monty
csatlakozhasson hozzá a szortírozószobában. Részben behajtotta az ajtót -
ez volt a legtöbb privát szféra, amit egy emberi férfi Meg közelében
élvezhetett.
 – Van valami, amit tudnom kell - mondta Monty. Felemelte a kezét,
mintha a lány az ezüst borotvájáért nyúlt volna. - Ez nem eléggé lényeges
ahhoz, hogy vágást kérjek. Azt reméltem, hogy a kártyák talán adnak némi
útmutatást.
Meg tanulmányozta a férfit, és ő is tanulmányozta őt. A férfi látta a
vágyát, hogy megragadja az ürügyet, hogy vágjon, hogy átélje a jóslatok
kimondásából fakadó eufóriát. Látta, hogy küzd azzal a tudattal, hogy
Simon Wolfgard és a barátai, mind a terra indigene lények, mind az
emberek, hogyan reagálnának arra, ha vágást ejtene, amikor már hetek óta
sikerült kordában tartania a függőségét.
– Megpróbálhatnám a kártyákat - mondta végül Meg. Kinyitott egy
fiókot, és kivett egy faragott fadobozt. Kinyitotta a dobozt, kivette a
kártyapaklikat, és szétterítette őket a szortírozóasztalon. Aztán a kezét
közvetlenül a kártyák fölé helyezte. - Mi a kérdése?
– Mi fog történni, ha Cyrus James Montgomery, alias Jimmy, Lakeside-
ba jön? Beszélj, próféta, és én meghallgatlak. - Nem volt biztos benne, hogy
ezekre a szavakra szükség volt-e, amikor Meg a kártyákat használta, de a
jóslás rituáléjához tartozott, amikor a pengét használta, így hát kimondta
őket.
Meg lehunyta a szemét. Monty várt. Aztán a keze megmozdult, mintha
tapintással keresne valamit. Kiválasztott egy kártyát, de a homlokát
ráncolta, és a jobb keze tovább mozgott az asztalon szétszórt kártyák felett.
Végül kiválasztott egy második kártyát, és felsóhajtott, mintha
megszabadult volna egy kellemetlenségtől.
Meg megfordította a kártyákat, hogy láthassák a választ.
Az első kártya egy robbanást mutatott. A második kártya egy csuklyás
alakot, kezében kaszával.
– Ezt a kártyát tegnap is kihúztam. - Meg a robbanásra mutatott. -
Feltettem egy kérdést a Lakeside-ról, és ez volt az akciókártya.
Monty már eleget tudott arról, hogy Meg hogyan használja a
próféciakártyákat, hogy tudja, általában egy kártyát választott ki egy
kérdésre adott egyszerű válaszhoz, és három kártyát egy összetett
válaszhoz, amely tárgyat, cselekvést és eredményt mutatott. Gyanította,
hogy két kártyát húzni elég szokatlan. - Amikor tegnap kiválasztotta a
kártyákat, mi volt a tárgy, amelyik megelőzte a robbanást?
– Egy utazást jelző kártya - vonat/busz/autó. Az akciókártya a robbanás
volt.
 – És az eredmény?
– A jövő bizonytalan. - A lány gondterheltnek tűnt.
Monty ugyanilyen nyugtalannak érezte magát. - Köszönöm, Meg.
– Miss Twyla bejött ma reggel. Ő is említette őt. Cyrus Jamest. Azt
mondta, hogy távol kellene tartanom magam tőle, amiatt, amilyen vagyok.
– Sajnos ez igaz. Jimmy megpróbálná kihasználni a ... tehetségét ...a saját
hasznára. Ha csak egyszer is engedelmeskedne neki, a következő
pillanatban már a barátait hozná magával, és nyomást gyakorolna magára,
hogy olvasson nekik a kártyákból - vagy vágjon, ha a kártyák nem adnának
kielégítő választ.
Meg riadtan nézett. - Idegeneket behozni az Udvarba veszélyes, és bajt
okozna.
– Igen, azt. - Jimmy értett ahhoz, hogy valamit beindítson, kipréselje
belőle, amit csak tudott, aztán elsétáljon, mielőtt a dolgok elmérgesednének
és valódi bajba torkollnának. Valami olyasmit elkezdeni, amibe Meg is
belekeveredik, nem egyszerű baj lenne, hanem maga a halál.
Meg visszatette a kártyákat a dobozba, és a rendelkezésre álló helyhez
illő halmokat képezett, de nem próbálta összerakni a paklikat. - Jobb, ha
bezárok. Simonnal találkozom ebédre.
Monty megvárta, amíg a lány bezár, aztán elkísérte a Kis Harapás hátsó
ajtajáig. Simon még nem volt ott, és Monty megkönnyebbült. Még nem állt
készen arra, hogy elbeszélgessen a Wolfgarddal.
Először Kowalskival és Debanyval akart beszélni, őszintén beszélni akart
velük arról, hogy az öccse milyen kárt okozhat, ha – vagyis inkább amikor -
Jimmy megérkezik Lakeside-ba. Aztán beszélnie kell Burke kapitánnyal és
O'Sullivan ügynökkel, el kell mondania nekik, hogy Meg milyen kártyákat
húzott a kérdésére válaszul. És végül beszélni fog Simonnal is az öccséről,
aki csak akkor engedelmeskedik a törvényeknek, amikor az neki megfelel.
Persze az emberi törvények nem érvényesek az Udvarban, és Monty már
tudta, milyen nehéz döntést kell meghoznia – ha egyáltalán hozhat
bármilyen döntést -, ha a Farkasok Jimmy után mennek.
Címzett: Tolya Sanguinati, sürgős
Debany rendőr aggódik, mert Barbara Ellen egy házba költözik egy
Buddy nevű férfival. Ismered őt? Megfelelő párja lenne a lánynak? Kérlek,
válaszolj minél hamarabb.
Vlad
 Címzett: Vladimir Sanguinati, Sürgős
Buddy pont a megfelelő szobatárs Barbara Ellen számára, de nem
megfelelő pár. Buddy egy papagáj.
Tolya
Kedves Meggie!
Ezek a vázlatok Amy Wolfgard barátnőmről készültek. Amikor kint
rajzolok, mindig megpróbálja ellopni a ceruzáimat. Azt hittem, hogy
megrágja őket, ahogy a Farkasok rágni szokták a gallyakat, hogy
megtisztítsák a fogaikat. Aztán a héten átváltott (többnyire) emberi alakra,
és rájöttem, hogy ezzel próbálja jelezni, hogy érdekli, amit csinálok. Ő is
rajzolni akar, és az, hogy megpróbálta a ceruzát elragadni, azt jelezte, hogy
játsszunk, hogy osztozzunk rajtuk. Meg akarom neki mutatni, hogyan kell
rajzolni, de nem tudom, hogyan. Nem tudom elmagyarázni, hogy mit
csinálok, vagy hogy ő hogyan tudja ugyanazt megcsinálni. Engem senki sem
tanított; csak fogom a ceruzát, és a dolgok felrajzolódnak a papírra.
Grace Wolfgard lement az intuit faluba itt Sweetwaterben, hogy
megnézze, van-e a kis könyvesboltjukban valami könyv arról, hogyan kell
rajzolni, de nem volt. Jackson és néhány intuit ember még messzebbre is
elment az út mentén, Endurance-ba, az emberek városába. Már ami
megmaradt az emberi városból.
Hová mennek azok az emberek, akik túlélték a Véneket, ha el akarják
hagyni azt a helyet, ahol most élnek? Jackson szerint az Endurance-i
emberek bolondok voltak, amiért összepakolták a kocsijukat, és az éjszaka
közepén leléptek. Azt mondta, hajnalban kellett volna elindulniuk, és nappal
utazniuk, mert minden embert figyelmeztettek, hogy sötétben nincs
biztonság. De az emberek egy része nem hallgatott rájuk, és most a Hollók
és a Sasok ott repülnek az utak fölött, hogy megmondják a Farkasoknak és
az intuitoknak, hol találják meg az autókat - és ami a holttestekből maradt.
Azok az emberek, akik a városban maradtak, maradnak. Azt mondták
Jacksonnak és néhány intuitnak, hogy ez a hely sosem bánt jól az
emberekkel, de ők is kibírják, ahogy az őseik kibírták. Ezt akkor hallottam,
amikor Jackson elmesélte Grace-nek.
A terra indigene településen semmi sem tűnik másnak. Nos, Jackson és
Grace úgy döntöttek, hogy minden fiatalnak könyvből kell tanulnia.
Felbéreltek egy intuit tanítónőt, aki feljön a településre, hogy mindenkit, aki
akar, megtanítson írni, olvasni és számolni. Így hát a Farkasok minden
reggel egy guruló táblát hurcolnak egy árnyékos helyre, és az összes
telepről - Sasok, Hollók, Sólymok, Farkasok, sőt még a Párducok közül is
összegyűlnek a fiatalok, hogy meghallgassák a tanárt. A legtöbben nem
váltanak emberi alakra; nem hiszem, hogy a legtöbbjük valaha is
megpróbálta volna. De mindannyian meghallgatjuk. Grace azt mondta,
hogy még ha ez nekem egyszerű is, és olyasmi, amit már tanultam
korábban, figyelnem kell, mert példát kell mutatnom a többi fiatalnak,
hogyan kell viselkedni az iskola alatt. Azt hiszem, legtöbbször jól csinálom,
de néha, amikor a tanárra figyelek, átcsúszom egy másik helyre, ahol még
hallom a hangját, de már csak messziről. Aztán pislogok, és egy rajz tölti be
a füzetem egyik oldalát, és mindenki engem figyel, beleértve a tanárnőt is.
De senki sem szól semmit. Senki sem fenyeget azzal, hogy levágja az
ujjaimat, mint amikor a létesítményben laktunk. Csak Jackson jön oda, ahol
éppen órát tartunk, és kiveszi a rajzot a füzetemből, a tanár pedig újra
beszélni kezd.
Grace azt mondja, hogy a fiatal cassandra sangue lányok, akik az
intuitokkal élnek, jól vannak. Strukturált napjuk van, amely magában
foglalja az iskolát és a koruknak megfelelő házimunkát. Emellett minden
nap egy kis újdonságot is megtapasztalhatnak. Ahogy én is. A településünk
körüli föld minden nap ugyanolyan és mégis más. Ezt szeretem.
Megnéznéd a könyvesboltban, hogy van-e olyan könyv, amiben
megtanítanak valakit rajzolni? Fizetek érte, amint rájövök, hogyan tudnám
kivitelezni.
Barátod,
Hope Wolfsong
4. FEJEZET
Holdnap, Messis 6.
John Wolfgard Vladra nézett, majd Simonra összpontosított. - Biztos
vagy benne?
– Biztosak vagyunk - válaszolta Simon. - Tudod, hogyan kell egy
könyvesboltot elvezetni, és tudod, hogyan kell emberekkel együtt dolgozni.
És egy újabb Farkas jó lenne Bennettben. - Tanulmányozta a másik Farkast,
mielőtt hozzátette: - Nem azt mondom, hogy el kell menned. Ez a te
döntésed. Jelenleg csak két másik Farkas van ott, úgyhogy kicsi lesz a falka
a zsákmányvadászathoz.
– De nem kell majd arra hagyatkoznod, hogy amit levadászol, az lesz az
egyetlen elérhető táplálék - mondta Vlad. - Bennettben bőven van élelem a
következő néhány hónapra vagy még többre is.
John egy pillanatra elgondolkodott. - Valamelyik másik Farkas
domináns?
– Virgil - mondta Simon. Kíváncsi volt, hogyan döntötték el Virgil és
Tolya, hogy melyikük a város domináns ragadozója. Mivel Tolya áll még
mindig a város élén, és seriffként Virgil technikailag neki dolgozik, a
Farkasnak ösztönösen rá kellett jönnie, hogy a Sanguinati mennyire halálos
tud lenni.
– Mikor költözhetek? - kérdezte John.
– Amilyen hamar csak lehet. Újra be kell indítaniuk a boltokat. Ma este
megírom az utazási engedélyedet.
– Talán Johnnak még egy-két napig várnia kellene a vonatra szállással -
mondta Vlad. - Könnyebb lesz, ha egy csoport együtt utazik, különösen, ha
Bennett leendő új lakói között az Egyszerű Élet Közösségéből is vannak.
Simon bólintott. Az állásbörze első napja néhány óra múlva kezdődik - a
farmon és a tanyán dolgozók lesznek porondon. Remélte, hogy lesz néhány
alkalmas ember, akit kiküldhet Bennett és Prairie Gold lakóinak
megsegítésére.
Amikor John elment, hogy összepakolja a holmiját, és átgondolja az új
feladatát, Simon sóhajtott egyet. A jó természetű Farkas nagy segítségére
volt azokban az években, amikor az Ordító Jó Könyvek nyitva állt a
nagyközönség előtt. De most az Udvari boltok más, zártkörűbb közönséget
szolgálnak csak ki, és John jó természetűsége sokkal értékesebb lenne Tolya
számára egy olyan helyen, ahol sem az emberek, sem a terra indigene
lények nem nagyon érintkeztek korábban egymással.
– Ezzel el is van intézve John - mondta Simon. - A következő
alkalmazottunknál te veheted át az irányítást.
Vlad savanyú pillantást vetett rá. - Szóval én kezeljem a nyaffanó
szőrpamacsot? Miért?
– Mert olyan jól csinálod. És én is ott leszek mögötted.
Vlad elmormolt egy csúnya megjegyzést, amit Simon úgy tett, mintha
nem hallott volna meg.
***
– Üzletvezető-helyettes? Tényleg? - Merri Lee mosolya sok fogat
mutatott. Mivel ember volt, apró fogai voltak, és semmiképpen sem voltak
ijesztőek.
– Igen, tényleg - válaszolta Vlad, és egy meleg mosolyt vetett rá, de nem
látszottak a fogai. Valahogy az agyarak felfedése hetvenkedésnek tűnt
volna.
Merri Lee mosolya elhalványult. - De mi a helyzet Meggie-vel? A
munkával, amit Meggel végzek?
– Simon és én megértjük, hogy némi rugalmasságra van szükség, mivel
nem tudod előre megjósolni, hogy Meggie-nek mikor lesz szüksége a
segítségedre. Azonban A vérpróféták kalauzán talán a déli szünet után, a
szállítások előtt dolgozhatnál Meggel. Ruthie is elérhető lenne akkor, mivel
az emberfiatalok délelőttönként járnak iskolába, délutánonként pedig már
más felnőttek vigyáznak rájuk.
Merri Lee bólintott. - Ezt meg tudjuk oldani.
– Vagy Simon, vagy én bent leszünk a boltban a legtöbbször, így nem
leszel teljesen egyedül.
– Rendben. - A lány ismét sugárzó mosollyal ajándékozta meg őket. - Ez
nagyszerű. Tényleg nagyszerű. Mikor kezdhetek? Rendelhetek könyveket?
Egy boldog nyaffanó szőrpamacs ugyanolyan idegesítő tudott lenni, mint
egy dühös nyaffanó szőrpamacs. – Ajánlhatsz könyveket, de egyelőre
Simon vagy én hagyjuk jóvá a végleges listát, amit elküldünk a kiadóknak.
- Az egész Thaisiában megmaradt, emberek által ellenőrzött városok
állapotáról szóló, óvatosan közölt hírek alapján a könyvek kiszállítása a
tolandi kiadóktól problémás lehet. Simon levelet küldött az összes olyan
intuit és terra indigene kiadónak, amelyről tudott északkeleten, délkeleten
és magas északon. Amíg nem kapnak választ, nem tudják megmondani, mi
tölti majd meg a könyvesboltok polcait.
– Átfuthatok az Összekötői Irodába, és szólhatok Meggie-nek? Azt
hiszem, meg kellene kérdeznem Tess-t is, mivel ma a Kis Harapásban
dolgozom. - Merri Lee a boltív alatt szökkent át, és azt kiáltotta: - Tess!
Előléptettek!
– Gondolod, hogy Tess-nek lenne ellenvetése? - kérdezte Vlad. Amikor
fontolóra vették, hogy ki lehetne a főállású alkalmazottjuk John távozása
után, Merri Lee volt a kézenfekvő választás, mert már eddig is vitt jó
néhány órát a boltban, és tudott bánni a bejövő terra indigene lényekkel -
még az Addirondak falkából érkező Farkasokkal is, akik néhány napra
Lakeside-ba jöttek, hogy éppen ilyen kontrollált interakciót folytassanak az
emberekkel.
De arra nem gondoltak, hogy Tess talán nem örülne, ha elveszítené a
legjobb emberi alkalmazottját.
Másrészt a haja színe és a göndörség mértéke egyértelműen jelezte Tess
hangulatát. Ha a barnán kívül bármilyen más színű lenne, amikor megtudja,
hogy Merri Lee-t előléptették, akkor ő és Simon az Udvar valamelyik másik
részén találnak majd munkát, amíg a nő megnyugszik.
– Julia Hawkgard még mindig ott fog vele dolgozni, akárcsak Nadine
Fallacaro - mondta Simon. - És ott lesz neki a Sierra is, hogy kiszolgálja a
vendégeket, és más munkákat is elvégezzen.
– Az nem ugyanaz.
Simon nem akart egyetérteni, de végül vonakodva azt mondta: - Nem,
nem ugyanaz.
Megrándultak, amikor Tess hirtelen megjelent a boltívben, a haja tömör
zöld és rugószerű volt. - Nem kapjátok meg Merri Lee-t, amíg az állásbörze
le nem zárul. Utána az egész Kereskedelmi Társulás megvitatja az emberi
alkalmazottak átcsoportosítását. - Olyan hirtelen távozott, ahogy megjelent.
Vlad az üres boltívre meredt. Évekig úgy dolgoztak Tess-szel, hogy nem
tudták, mi is ő, azon túl, hogy a terra indigene lények egy halálos formája.
A tudat, hogy ő a ritka formák egyike - egy Életarató, egy pestishozó -, nem
könnyítette meg a vele való munkát. Namid egyik legvadabb ragadozója
volt - nem olyan halálos, mint az Elementálisok vagy a Vének, de a legtöbb
alakváltó formának több mint ellenfele.
– Ez elég jól ment - mondta Simon. Kinézett a OJK nagy első ablakain. -
Gyerünk. Jobb, ha felkészülünk az emberekre. Kezdenek megérkezni.
 – Ez sokkal élvezetesebb lenne, ha megehetnénk néhányat közülük. -
Vlad megrázta a fejét. A még potenciális alkalmazottakat sem lehet
ehetőnek tekinteni. - Felejtsd el, amit mondtam.
– Összegyűjtöm az első adag jelentkezési lapot, és felviszem az emeletre,
hogy átnézzük - mondta Simon.
Vlad felment a OJK irodájába, és azon tűnődött, hogy ő és Simon hogyan
fogják kiválasztani a potenciális alkalmazottakat, amikor a saját tudásuk a
munkáról abból állt, hogy marhákat kell terelni, lovagolni, és hogy ne
húzzák fel a Véneket, nehogy felfalják őket.
***
– Tess? Van egy perced?
Tess Nadine Fallacaro felé fordította a fejét, de nem nézett a nőre.
Amikor a Kis Harapás még kiszolgált minden embert, aki betért egy csésze
kávéra és egy szendvicsre vagy süteményre, könnyű volt aprókat kortyolni
az életenergiájukból. Ez nem volt elég ahhoz, hogy kárt tegyen bennük,
még annyira sem, hogy egyáltalán észrevegyék, különösen reggel, amikor a
kávé koffeinje elfedte azt a kis plusz fáradtságot. A sok másfajta elérhető
táplálék mellett ezek a kortyok elegendőek voltak ahhoz, hogy fenntartsák,
ha nem is elégítették ki.
De a kávézó már nem volt nyitva a nagyközönség előtt, és ezeket a
kortyokat sokkal óvatosabban kellett elvenni, mivel minden embert ismert,
akiből táplálkozott, és nem akarta, hogy bajuk essen. Ugyanazért nem
kortyolt reggel Nadine-ból, amiért a rendőröktől sem vett el életenergiát -
nekik is szükségük volt erre az energiára, hogy éberek legyenek és
biztonságban maradjanak, amíg dolgoznak.
Kíváncsi volt, vajon az emberi szülők közül felfogta-e valaki, hogy a
gyerekek energiája miért fogyatkozik olyan kényelmesen gyorsan
közvetlenül lefekvés előtt. Azon tűnődött, vajon Simon, Vlad és Henry
tudta-e - vagy érdekelte-e őket, mivel nem táplálkozott a terra indigene
fiatalok egyikéből sem.
– Bosszús leszek? - kérdezte Tess.
– Azt hiszem, ez mindkettőnk számára előnyös lehet. - Nadine egy levelet
tartott a kezébe.
De szép is lenne, ha igaz lenne, gondolta Tess, miközben elolvasta a
levelet. - Nem értem. Mi az intuit és a terra indigene farmokról szerezzük
be a készleteinket.
 – Az Udvar igen; ez igaz. De azok a helyek egy megbeszélt mennyiséget
küldenek nektek, hogy ellássátok az itt tartózkodó terra indigene lényeket,
de ez nem elég az összes embernek, akiknek most megengeditek, hogy a
Piactéri boltokban vásároljanak. Ha arra használjátok az ellátmányt, hogy
termékeket készíthessek a Kis Harapás számára, akkor nem marad semmi,
amit máshol felhasználhatnátok.
Ez eléggé igaz volt. Több mennyiségi korlátozás lépett életbe az egész
Északkeleti Régióban - valószínűleg egész Thaisiában -, mert az
élelmiszerek egyik régióból a másikba történő szállításakor késedelmek
merültek fel. Az üzletek garantált mennyiséget kaptak a fejadagolt
termékekből az adott üzletekben regisztrált háztartások száma alapján.
Mivel az Udvarban lakók nem kaptak élelmiszerjegyeket, nem volt világos,
hogy tudnak-e bármit is vásárolni az emberi boltokban.
– Elmentem a postahivatalba, amelyik a postámat szokta kézbesíteni -
mondta Nadine. - Beírtam az Udvart a pékségem új címeként, valamint a
személyes címemként is. Mivel Lakeside-ban nagyon sok pékség égett le
azon az éjszakán, amikor az enyém felgyulladt, egy korábban létező pékség
még akkor is életképes kereskedelmi vállalkozásnak számít, ha a tulajdonos
az otthoni konyhájából működteti. Az érvényben lévő méltányos elosztási
korlátozások részeként a pékségek ellátását a korábbi felhasználás
harmadára csökkentik. A legtöbb ember számára ez azt fogja jelenteni, hogy
egy kenyér ugyanannyiba kerül, de kisebb lesz, és így az összes regisztrált
vásárlót el tudják látni. Ez pedig azt jelenti, hogy az olyan családok, mint
MacDonaldék és Debanyék, valamint az Udvar bérlői is a lakásokban, az
Udvaron keresztül akarják majd megvenni, amit csak tudnak. Az általam
kapott készletekkel minden olyan pékárut el tudok készíteni, amit ezek a
családok szeretnének, valamint képesek leszünk ellátni a Kis Harapást is.
– Tehát az itteni konyhát fogod használni, de a pékárut úgy fogom
megvásárolni, mint amikor még külön helyen voltál?
– Igen. Fizetnél nekem, így az vállalkozásom továbbra is üzletként tud
működni. Megveszem a saját készleteimet, kifizetem a lakásom bérleti díját,
és a Piactéri üzletekben vásárolok majd dolgokat.
Ez úgy hangzott, mintha bonyolítana valamit, aminek egyszerű cserének
kellene lennie, de ha Nadine-nak ezt kell tennie ahhoz, hogy az emberi
szabályokat kövesse, és megtarthassa az üzletét, Tess együtt tudott ezzel
működni.
 – Magánemberként regisztrálni fogok a Bird Park Pláza üzleteiben, hogy
megvásárolhassam az élelmiszerjegyes készleteket. Szerintem minden
emberi háztartásnak ezt kellene tennie, hiszen van rá lehetőségünk. Így, ha a
következő Föld-bennszülött szállítás előtt kifogyunk valamiből, még
mindig lesz módunk megvásárolni dolgokat.
Tess végiggondolta az elhangzottakat. Nadine komolyan elgondolkodott
ezen. Vajon Eve Denby vagy Twyla Montgomery is gondolt erre? Mi a
helyzet Meg női falkájával?
– Rendben, megpróbáljuk. Ki kell tenni egy táblát vagy valamit?
– Arra gondoltam, hogy kitehetnénk egy táblát a pékségnek a kávézó
hátsó ajtaja mellé. Elvégre oda szállítanák az ellátmányt.
Az pedig, hogy a pékséget ne úgy hirdessék, hogy a táblát a Crowfield
Avenue-n közlekedő emberek is láthassák, praktikus volt, hiszen az udvari
boltok egyike sem volt már nyitva a nagyközönség előtt.
Tess érezte, hogy a haja kilazul a tekervényeiből. - Még valami?
– Hallottam, hogy Twyla Montgomery szeretné használni az egyik
szolgálati lakást. Mivel a másik három szolgálati lakás már foglalt, így nem
marad hely Emily Faire-nek, ahol lakhatna, amikor elkezd dolgozni az itteni
orvosi rendelőben. Nekem lesz egy plusz hálószobám, amikor beköltözöm a
lakásomba. Emily használhatná azt.
– Majd szólok neki. - Tess figyelte, ahogy egy csapat fehér inget,
nadrágtartós sötét nadrágot és szalmakalapot viselő fiatal férfi elsétál a
kávézó kirakatai mellett, és bemegy az Ordító Jó Könyvekbe. - Úgy tűnik,
megjelentek az első állásbörzére jelentkezők. Ide terelik őket, hogy
kitöltsék a jelentkezési lapokat, és itt várakozzanak.
– Mit gondolsz? Kínáljunk nekik muffint és szendvicseket?
Tess bólintott. Friss arcok, akik csak egy napig vannak itt. Miközben ételt
és italt szolgál fel nekik, mindegyikükből szívhat egy kis életenergiát.
***
Elfoglaltan az emberekkel, akik hirtelen ellepték az Udvar
épületegyüttesét, a kisebb alakváltók nem vették észre a furcsa csendet,
nem fogták fel a levegőben terjengő vad illatot.
Az Elementálisok, akik szintén a nyüzsgésre figyeltek, észrevették ezeket
a dolgokat, de nem szóltak semmit.
A nyüzsgés miatti aggodalom hiánya egyszerre zavarba ejtette és
kíváncsivá tette a két Vént, akik az első napfelkeltekor surrantak be az
Udvarra - és ez megerősítette, hogy Lakeside a megfelelő hely arra, hogy
megfigyeljék, hogyan viselkednek a különböző emberfajták a Föld-
bennszülöttek környezetében. Miután elég sokáig figyelnek, megosztják
majd egymással, amit megtudtak - és a világnak ezen a részén élő Vének
eldöntik, hogy Thaisiában milyen emberek maradhatnak életben.
***
Simon azon tűnődött, hogy a Nagy-szigeten élő Egyszerű Élet Közössége
hogyan tudta ilyen gyorsan elterjeszteni a hírt más területeken. Talán az
Egyszerű Élet Közösségeknek volt telefonjuk vészhelyzet esetére, és valaki
felhívta az Északkeleti Régió más közösségeit, hogy elmondja nekik, van
potenciális munka azok számára, akik a Középnyugatra akarnak
áttelepülni? Akárhogy is történt, a fiatalemberek, akik elutaztak a Nagy-
szigetre, majd egy buszon Lakeside-ba ezekre az interjúkra, a Ujj-tavak és
az Addirondak-hegység számos közösségéből sereglettek ide. Még a Tahki-
tó túloldalán fekvő Magas-észak egyik közösségéből is érkeztek néhányan.
Két tucat férfi volt, akik korábban állatok körül éltek és dolgoztak. De
inkább a tejelő teheneket ismerték, nem a Középnyugati régióban
tenyésztett húsmarhákat, de tudtak lovagolni, és tudták, hogyan kell kerítést
javítani és a farm körül dolgozni. Mindannyiuknak voltak idősebb
testvéreik, akik örökölni fogják a családi gazdaságokat, így ez egy
lehetőség volt számukra, hogy újrakezdjenek valamit, hogy létrehozzanak
valamit maguknak.
Egyiküknél sem bűzlött semmi. Semmi sem borzolta fel az idegeit.
Semmi sem zavarta Vladot sem. Készek voltak, sőt, lelkesek voltak a
munkára - és a kalandra.
Semmi baj nem volt azzal az öt nővel sem, akik szintén tanyai munkára
jelentkeztek, bár nekik, a férfiakkal ellentétben, voltak kérdéseik. Van-e a
tanyákon tejelő tehén, hogy tejet szolgáltasson? Vannak-e csirkék a tojás és
a hús miatt? Vannak-e birkák, hogy gyapjút szolgáltassanak a fonáshoz és
szövéshez? Mi a helyzet a kecskékkel?
Honnan kellett volna nekik ezt tudni? Bármi is volt ott, ami nem szökött
el vagy nem ették meg, az ott lesz, amikor megérkeznek. Ami az ellátmányt
és bármi mást illeti, ezt majd Bennett és Prairie Gold lakosaival fogják
megoldani.
– Nem rossz az első napunkhoz képest - mondta Vlad, amikor az összes
boldog ember beszállt a buszba, hogy visszamenjenek a Nagy-szigetre,
összepakolják a holmijukat, és értesítsék a családjukat, hogy a Középnyugat
nyugati szélére tartanak. - Huszonnégy férfi, akik a farmokon dolgoznak, és
a lovakkal és a marhákkal foglalkoznak, és öt nő, akik a farmházakat fogják
karbantartani és főzni.
– Négy nő - mondta Simon, és megkönnyebbült sóhajjal bezárta az OJK
bejárati ajtaját. - Nem hiszem, hogy a legfiatalabb nőstény házvezetőnő
akart lenni, vagy hogy is hívják ezt az emberek. Folyton arról beszélt, hogy
tud lovagolni, és hogy a tejelő teheneken és a kecskéken gyakorolva
megtanulta lasszózni az állatokat.
– Hát, ezt majd Tolyának kell megoldania. - Vlad felnevetett. - Lehet,
hogy a végén még a saját nyaffanó szőrpamaccsal végzi. - Abbahagyta a
nevetést. - Soha nem gondoltam volna, hogy az Egyszerű Élet emberei
között nyaffanó szőrpamacsok is lesznek.
Simon arra a mosolyra gondolt, amit Merri Lee sugárzott a nap folyamán,
amikor elmondták neki, hogy előléptették, és arra a mosolyra, ami az
Egyszerű Élet nő arcán felragyogott, amikor azt mondta, hogy elutazhat
Bennettbe az utolsó interjúra. Aha. Nyaffanó szőrpamacs. - Az egy csordába
fog kerülni, akár két lába van, akár négy. Jobb Tolyának és mindenki
másnak is, ha adnak neki néhány tehenet, hogy elfoglalja magát - és boldog
legyen.
– Vajon a családja is ugyanerre gondolt? - mondta Vlad szárazon.
Ezen felvidulva - és annak is örült, hogy nem tudtak közvetlenül
telefonálni Bennettnek, vagy hívást fogadni onnan - Simon felment az
emeletre, hogy találkozzon a Kereskedelmi Társulás többi tagjával, és
megbeszéljék, hogyan fogják etetni az emberfalkát.
***
Meggie beleharapott a marhaburgerébe, és lassan rágott, élvezte az ízét,
valamint az újdonságot, hogy a Faltafelben eszik az emberi alakban lévő
Simonnal és Sammel. Rengeteget ettek együtt, de általában a lakásában
vagy a nyári szobában, nem pedig az Udvar egy olyan helyén, ami a
legközelebb állt az emberi stílusú étteremhez. Ez új volt, és nem Simon volt
az egyetlen, aki őt figyelte, hátha valami jelét látja annak, hogy ez az új
élmény - és az emberek száma, akik szintén bemerészkedtek egy kis ételért
- nem okoz-e szorongást.
A nap folyamán korábban is volt szorongás. De elviselte a tűszúrás-
érzést, amely hullámokban érkezett az állásbörzére érkező emberekkel
együtt, akik abban reménykedtek, hogy Thaisia egy másik részén építhetnek
maguknak jövőt. Nagy volt a kísértés, hogy bemenjen a mosdóba, és egy
apró vágást ejtsen az egyik lábujján, de Nathan még ennyi vért is
kiszagolna, és üvöltve tiltakozást emelne. Ez odavonzaná Simont, aki
megharagudna az idegenekre, és bezárná a börzét.
Kapott egy esélyt egy új életre. Nem akart ő lenni az, aki
megakadályozza, hogy más emberek is megkapják ugyanezt az esélyt. Ezért
küzdött a vágási vággyal, azt mondogatva magának, hogy ez senkinek sem
segítene, mert nem kérhetne meg senkit, hogy figyeljen rá, amikor próféciát
mond.
Végül Nathan hozta meg helyette a döntést azzal, hogy átváltozott emberi
alakba, és elfoglalta helyét az elülső helyiség és a szortírozó közötti ajtóban.
A kézbesítők láthatták, ahogy a szortírozószobában dolgozik, de Nathan
volt az, aki foglalkozott velük, és aláírta a csomagokat, ennyi távolságot
adva neki a tényleges érintkezéstől.
Ez elég volt - a farkasok szemeivel együtt, amelyek minden mozdulatát
és lélegzetvételét figyelték -, hogy átvészelje a napot. Korán elment az
irodából, hogy elintézze a szállítmányokat, és jóval azelőtt ért vissza a
Zöld-telepre, hogy a többi lakó befejezte volna a munkanapját. A nyári
szobában ült, és nem csinált mást, csak hallgatta a madarak csicsergését,
amint a saját napjukat élték az Udvar egy olyan részén, amely egyelőre
mentes volt a Sólymoktól.
Mire Simon hazaért, már nyugodt volt, és készen állt arra, hogy felvegye
Samet a Wolfgard-telepnél, hogy ezt a közös vacsorát hármasban költhessék
el.
Meg érezte, hogy a barátok bejövetelével szúrásérzések jönnek és
mennek, de senki jelenléte sem váltotta ki azt a fájdalmas bizsergést, ami
arra kényszeríthette volna, hogy vágást ejtsen. A Faltafelben enni nem volt
annyira új élmény, ami talán túlságosan megviselte volna. Már járt itt Ruth-
tal és Merri Lee-vel. Egyedül is bejött már enni. Csak az volt újdonság,
hogy Sam és Simon társaságában volt itt, és ez boldoggá tette.
– Meg? Kérsz egy falatot a bölényburgeremből? - Sam odatartotta az alig
átsült hamburgerét. - Nagyon finom.
Egy Farkas, aki felajánlja, hogy megosztja az ételét, nem kis gesztus,
de... - Nem, köszönöm, Sam. Nekem is van saját hamburgerem.
– De a tiéd marhahús - tiltakozott Sam, mintha rosszabb minőségű húst
kapott volna.
– Én jobban szeretem a marhahúst, mint a bölényt - biztosította Meg.
Sam döbbenten nézett. - Miért?
 – Elég volt, kölyök - mondta Simon. - Hagyd Meggie-t békében megenni
a hamburgerét.
De Sam még nem fejezte be az ételválaszték felfedezését. - Mi a helyzet
a szarvassal? Jobban szereted a szarvast, mint a marhahúst?
Nem, nem szerette jobban, de kezdett hozzászokni, ahogyan ahhoz is,
hogy az étlapon a sertésen kívül más állatokból származó bordák is
szerepelnek, és hogy csirke helyett frissen fogott kacsát vagy libát
szolgálnak fel neki, amikor a húsok között "baromfi" szerepel. Tudomása
szerint nem evett még rénszarvast, jávorszarvast vagy lovat. Egészen biztos
volt benne, hogy lovat már nem kínáltak az Udvarban, ezért elgondolkodott
azon, hogy vajon mostanában ki ette meg a lóhúst.
– Meggie? - Simon hangjában egy csipetnyi aggodalom volt.
Meg letette a hamburgerét a tányérjára, és felvette a villáját, hogy egyen
egy keveset a salátájából. - Megeszem a szarvashúst, de a marhahúst jobban
szeretem.
Sam evett néhány falatot a hamburgeréből. Aztán Simonhoz fordult. -
Lehet, hogy Meggie azért nem szeret szarvashúst enni, mert nem ő kapja a
legjobb részeket. Talán adhatnál neki a szívből vagy...
Meg villája a tányéron csattant. Nagyot nyelt, hogy hirtelen émelygő
gyomra ne tegyen olyasmit, amivel mindenki étkezését elrontaná.
Simon keze olyan gyorsan ért Sam fejére, hogy a fiúnak nem volt ideje
hátrálni, nemhogy kitérni a nagybátyja elől. Nem pofon vagy megragadás
volt, csak a vezető kezének súlya, amely figyelmeztetőleg hatott,
megakadályozva, hogy a fiatal további bajt okozzon.
Meg nem hallott semmit, de biztos volt benne, hogy a terra indigene
lények kommunikációs formáját használva sok minden elhangzott közöttük.
Aztán Simon elvette a kezét, a fegyelmezés befejeződött.
Az alaposan megfenyítettnek tűnő Sam lehajtott fejjel, remegő alsó
ajakkal, ölbe tett kézzel ült.
Meg Simonra nézett, aki folytatta az evést, mintha mi sem történt volna.
Szerette volna utánozni Simon mozdulatát, a saját kezét Sam fejére tenni,
végigsimítani az ujjaival az arany és a farkasszürke keverékből álló hajon.
Akár szőrzete volt, akár haja, a színezés megkülönböztethetővé tette őt.
Jane, a Wolfgard testbejáró szerint a szőrzete változni fog, ahogy Sam
érettebbé válik, inkább szürkéssé válik egy kis arannyal - jobb színezés egy
vadász számára.
 Magában Meg azt remélte, hogy Sam emberi alakjában több aranyszínt
fog megtartani. Az összes lány belé lesz zúgva - amíg nem beszél a
húsimádatáról.
Aggódó pillantásokat vetett rá Sam. Másfajta pillantás érkezett Simontól.
Inkább egy kérdés: Sam elrontotta az étkezés élvezetét?
Mivel nem akarta, hogy ez legyen az egyetlen alkalom, amikor így együtt
esznek, felkapta a hamburgerét, és még egy falatot harapott, remélve, hogy
a gyomra már megnyugodott. Nyelt egyet, és megbökte Samet. - Edd meg a
hamburgered! És a salátádat is.
A bűnbánó tekintet elhalványult. Sam boldog kölyökvigyorral nézett rá,
és lelkesen támadta meg az ételt.
Simon a saját ételére koncentrált, látszólag mindkettejükről tudomást sem
vett. De amikor egyszer ránézett Megre, borostyánszínű szemei vidáman
csillogtak.
Megkönnyebbülve, hogy nem haragszik Samre, és egy kicsit kíváncsian
arra, hogy mi hangzott el, amit nem hallott, Meg figyelte, ahogy egy pár
Addirondak Farkas közeledik a pult felé, ahol Michael Debany és Merri
Lee az étlapon az aznapi ajánlatokat tanulmányozta. Nem hallotta őket, de
nyilvánvaló volt, hogy az emberek elmagyarázták, hogyan kell leadni a
rendelést, fizetni az ételért, és kapni egy számot, amelyet az asztalukra
tesznek, amikor leülnek. Amikor az étel elkészült, az, aki aznap a
felszolgált, kivitte az asztalokhoz az ételt.
– Bizsergés? - kérdezte Simon olyan halkan, hogy Meg alig hallotta.
De látta, ahogy a férfi figyeli őt, és elgondolkodott a kérdésen. A
Farkasok és az emberek kölcsönhatása. Megdörzsölte a vádliját. Vajon
bizsergett, vagy egyszerűen csak viszketett?
Meg megrázta a fejét, és figyelmét ismét az ételre fordította. Nem, az
Udvarban nem volt veszély. Legalábbis ma este nem.
***
Ahogy kisétáltak a Faltafelből, Simon elkapta Sam ingének hátulját. -
Meg és én sétálunk egyet a Piactéren. Ha nem kerülsz bajba, akkor
mindannyian eszünk egy gombóc fagyit, mielőtt hazamegyünk.
Egy boldog arróó-t eleresztve Sam elrohant tőlük, egyenesen Nathan és
Blair felé, akik nem tűntek túl boldognak, amiért aznap este ennyi ember
vásárol a Piactéren.
Miközben figyelte Sam ugráló lelkesedését, Simon összefonta az ujjait
Meg ujjaival, és elindultak a másik irányba. Mivel Blair vezette a
vadászatot, amikor a falkának húsra volt szüksége, Simon nem akarta
hallani a domináns végrehajtó véleményét egy olyan emberről, aki a
marhahúst jobban kedveli a vadhúsnál. A marhahúst az Udvart ellátó
farmokról kellett behozni; vadhúst patásan lehetett kapni itt is.
De Simon azon tűnődött, vajon ő lenne-e az egyetlen Farkas, aki
csendben váltana néhány szót Boone Hawkgarddal, hogy Meg megkapja a
részét minden marhahúsból, ami a hentesüzletbe érkezik.
– Szíveket eszel? - kérdezte Meg, miközben a Piactéren bolyongtak, és az
üzleteket nézegették.
– Ha elmondom, hányni fogsz?
– Nem.
Tanulmányozta a lányt, és végül úgy döntött, hogy nem fog. - Én vagyok
az Udvar vezetője és az itteni falka domináns Farkasa. Ha vadat ejtünk el,
én választhatok először a szívből és a májból. Amikor már annyit ettem
ezekből a húsokból, amennyit csak akarok, Elliot és Blair kapja a
maradékot.
– És mi van a tüdővel?
A lány nem nézett rá, de a "most találtam egy nagy pókot a cipőmben"-
féle módon érdeklődőnek tűnt.
– Farkasok vagyunk, Meg. Szinte minden részét megesszük a szarvasnak.
Még a csontokat is. Bár sokszor a kisebbeket nem úgy esszük meg, ahogy
vannak, mert széttöredezhetnek, és valakinek a torkába akadhatnak. Ezért
egy kővel megőröljük, mielőtt megennénk.
– Miért eszitek meg a csontokat?
– A dadus a falkában, ahol felnőttem, mindig azt mondta, hogy azért kell
megenni az erős csontokat, hogy neked is erős csontjaid legyenek.
– Mi tejet iszunk, hogy erősek legyenek a csontjaink.
– Miután egy kölyköt elválasztanak, a vadonban nem sok tej van.
Meggie egy pillanatig nem szólt semmit. - Sam evett már szívet?
– Dominanciát mutat a kölyökfalkában - válaszolta Simon.
Felvillanyozta, hogy Sam néhány hónap alatt ilyen messzire jutott, hogy a
kölyök, akit Daphne halála után ketrecben kellett tartania, nemcsak a többi
kölyökkel játszik, hanem egy olyan Farkas erejét és személyiségét mutatja,
aki képes lehet egy falkát elvezetni. - Szóval igen, megengedtem neki, hogy
belekóstoljon a szarvasok szívébe. - Várt egy ütemet. - Az emberek is
esznek állati szívet és májat.
 Meg megállt a sétában. Szürke szemei riadtan csillogtak. - Ugye nem
fogsz arra kényszeríteni, hogy szíveket vagy májakat egyek?
– Soha nem kényszerítenélek arra, hogy olyasmit egyél, amit nem akarsz.
- Különben is, a zsákmány szíve és mája nem olyan árucikk, amit a
hentesüzletben kínálnának. Ezek a csemegék a Farkasokéi.
Csak remélte, hogy elég világossá tette Samnek, hogy Meg nem
értékelné, ha ajándékba kapna egy darab szarvasszívet vagy szarvasmájat.
Vagy tüdőt. Vagy agyat. Vagy nyelvet.
Egészen biztos volt benne, hogy Meg egyiket sem értékelné, még akkor
sem, ha az egy tehénből származna.
– Megígéred?
– Nem kell megenned ezeket. És ígérem, hogy nem fogom megpróbálni a
tányérodra csempészni valamelyiket, hogy rávegyelek, hogy megedd. - A
férfi ránézett a lányra, és felnevetett. - A húsdarabkákra kényes vagy, de azt
a joghurtos dolgot megeszed?
– Az egyiknek semmi köze a másikhoz - mormogta Meg.
De nem hangzott túl magabiztosnak, amitől a férfi ismét felnevetett.
Bármikor szívesebben választaná az agyvelőevést, mint a joghurtot.
Az emberi falka nagy része a Piactéren volt ma este. Ruthie egy
zsinórzsákot tartott a kezében, de nem vitt benne élelmet. Úgy tűnt, volt
nála néhány könyv a könyvtárból, és talán egy film a Zenék és Filmekből.
Kowalski a Csokoládé és Krémből jött ki, kezében egy kis edénnyel.
Megálltak egy pillanatra, hogy beszélgessenek Merri Lee-vel és Debany-
val, mielőtt elhagyták a Piacteret.
– Akarsz csatlakozni hozzájuk? - kérdezte Simon, és a fejével a nyaffanó
szőrpamacsra és Debanyra mutatott.
– Nem. Mivel engedélyük van arra, hogy a Piactéren legyenek, Michael
szülei csatlakoznak hozzájuk, és megünneplik Merri Lee előléptetését. -
Meg körülnézett. - Ugye, lesz némi ételkorlátozás?
– Semmi olyan, ami miatt bárkinek is jajgatnia kellene. – Te nem fogsz
éhezni, és Sam sem fog. - Lehet, hogy nem mindig lesz olyan étel, ami az
Udvaron kívülről származik, és korlátozni fogjuk, hogy az emberek
mennyit vásárolhatnak az itteni boltokból, de minden rendben lesz.
Sam visszarohant hozzájuk. - Kaphatunk most már fagylaltot?
– Amikor Meg és én elérjük a Csokoládé és Krémet, akkor mindannyian
kapunk egy tölcséres fagylaltot.
– Suta is itt van. Ő is kaphat egyet?
 Simon már éppen vissza akart utasítani. A fiatalkorú, kihagyó agyú
Farkas nem lenne képes megfogni egy tölcsért.
– Suta fagylaltját egy tálba is tehetik - mondta Meg.
Ezzel eldőlt a dolog. Sam arróózott, és Suta odasietett hozzájuk.
A fagylaltot egy intuit közösségben készítették, amely abból az eredeti
tejgazdaságból fejlődött ki, amelyet a terra indigene lények engedélyeztek a
földjükön belül. Más intuit családok is csatlakoztak a tejtermelőkhöz, és
olyan készségeket hoztak magukkal, amelyek segítségével hasznosították a
tejkészletet. Néhányan közülük sajtokat készítettek. Egy család pedig
fagylaltot. Hetente egyszer a hűtőkamion eljutott Lakeside-ba, amelyet egy
furgon követett. Hetente egyszer az Udvar fagylaltot és sajtválogatást
kapott, cserébe az intuitok által kívánt termékekért - vagy pénzért, ha a
csere az adott héten nem volt egyenrangú.
Miután számba vette az Udvarhoz kapcsolódó embereket, Simon
nagyobb fagylaltkészletet kért - annyit, hogy mindenki kaphasson egy-egy
gombócot minden héten jutalomként. Nem volt benne biztos, hogy többet is
kaphatnának. A tehenek csak annyi tejet termeltek, amennyit tudtak, és a
fagylaltkészítők a kapott készletektől függtek. Mégis megkérdezte. Azt is
tudta, hogy a további élelmiszerek kérése nem biztos, hogy számítana, ha
azok a gyártott termékek, amelyeket az Udvar közvetített a Vadonban lévő
terra indigene települések és az intuit közösségek számára, már nem
lennének elérhetőek.
De ez egy másik nap problémája. Ma este fagylaltot esznek.
Sam egy gombóc csokoládét kapott; Simon epret választott. Meg vaníliát
akart, Suta pedig egy gombóc vaníliát kapott egy tálban, amit Simon vitt ki
neki, mivel ő volt az egyetlen közöttük, akit a fiatalkorú Farkas nem mert
volna megpróbálni feldönteni, hogy megkapja a finomságot.
Kiválasztottak egy padot, ahonnan megfigyelhették mindenki más jövés-
menését, aki a Piactérre merészkedett. Simon letette a tálat a földre, és
figyelte, ahogy Suta lelkes nyalogatására reagálva az edény ide-oda perdül.
Aztán a tál feléjük tartott. Meg egy V alakot csinált a lábával, és a tál
belegurult a térre.
Suta felnézett, és morgott, hogy valaki más is követelheti a
jutalomfalatját. Simon kivillantotta a fogait, és észrevette, hogy Sam
ugyanezt teszi. Suta azonban nem figyelt rájuk; a szeme Megre szegeződött.
– Majd én tartom neked a tálat - mondta a lány.
 A morgás abbamaradt. Suta megnyalta a fagylaltot, és úgy tűnt, annyira
meglepődött, hogy nem próbált elszaladni. Lehuppant Meg elé, mellső
lábaival a lábát támasztotta, és boldogan nyalogatta a jutalomfalatot.
Simon a saját tölcsérje felé fordította a figyelmét, és felfogta a lecsöpögő
cseppeket. Sam is a saját tölcsérére koncentrált. Aztán Meg beszívott egy
lélegzetet, és mindketten rápillantottak.
– Fagylaltnyelv - mondta.
Sam Sutára nézett, aki épp megnyalta Meg bokáját, mielőtt visszafordult
volna az utolsó falat jégkréméhez, aztán Simonra nézett, és elvigyorodott.
Simon is vigyort villantott a kölyökre, majd elnézett, mielőtt Meg
észrevette volna. Különleges kapcsolata volt Sammel. Mivel a lány
cassandra sangue volt, nem érződött prédának, nem volt zsákmányszaga.
Ez mindannyiukat összezavarta, amikor először munkát keresve az Udvarba
érkezett - különösen őt. De ez a másság felkeltette Sam kíváncsiságát,
kihúzta a kölyköt az anyja halála okozta traumából. Meg olyan volt, mint
egy nagytestvér, aki egyszerre volt bölcs és buta bizonyos dolgokban.
Jól illett Sam kölyökagyához, amíg volt a közelben egy felnőtt Farkas is,
aki vigyázott, hogy ne kerüljenek túl nagy bajba.
Amikor befejezték a fagylaltozást, Simon visszaadta a tálat a Csokoládé
és Krémnek. Ahogy kilépett a boltból, meglátta Montgomery hadnagyot és
falkájának minden tagját, Denbyékkel együtt.
– Fagyizni jöttek? - kérdezte Simon.
– Ha nem gond - mondta Montgomery.
Simon bólintott, és örült, hogy Montgomery megértette, hogy egy
másfajta falka számára helyet csinálni alkalmazkodást igényel minden
érintett számára. - Ezen a héten többféle ízben is van. - A legidősebb
nőstényre nézett a falkában. - Miss Twyla.
– Mr. Simon - bólintott Twyla. - Ez egy szép este.
Még szebb lett volna, ha farmer és ing helyett bundát visel. Ha már a
szőrméről beszélünk. . . Simon hunyorgott. Meg ott állt, kezét a szemére
téve, mögötte egy halom eldobott ruha és egy szőrös Farkaskölyök.
Samnek elege volt az emberi alakból.
A kölyök megnyalta Meg térdét, amitől az elég hangosan felvisított
ahhoz, hogy a téren lévő összes Farkas és Sanguinati figyelmét magára
vonja.
– Mennem kell - mondta Simon, amikor látta, hogy Blair és Nathan Meg
felé tart.
 Montgomery megpróbálta, de nem tudta fegyelmezetten tartani az arcát.
Miss Twyla meg sem próbálkozott. Denbyék és Sierra egy pillantást
vetettek Megre és Samre, majd az összes embergyereket a boltba terelték,
kellőképpen elterelve a figyelmüket.
Mire Simon visszatért Meghez, Vlad is csatlakozott hozzájuk, de Sam és
Suta elszaladtak, hogy megszaglásszák az új és érdekes illatokat.
<Ne emeld fel a lábad a Piactéren.> Simon parancsa elég gyors volt
ahhoz, hogy megállítsa Samet, de nem elég gyors ahhoz, hogy Sutát is.
– Visszamegyünk a Wolfgard-telepre - mondta Blair. - Azt a kettőt
magunkkal vihetjük.
– Ha te is le akarod vetkőzni a ruháidat, és átváltozol Farkassá, akkor
hazafelé menet beadhatom az összes ruhát - ajánlotta fel Vlad.
– Meg és én gyalog megyünk haza, úgyhogy te elviheted a KD-ját -
mondta Simon.
– Gyalog megyünk? - kérdezte Meg.
– Szép az este. - És szerencsére mindannyian felfedezték, hogy a
cassandra sangue édesvére, bár csábító a terra indigene lények számára,
taszítja a csípős rovarokat. Valószínűleg valami ösztön azt súgta a
bogaraknak, hogy Meg vére halálos a számukra.
Nathan és Blair elhagyták a Piacteret, hogy diszkréten átváltozzanak
Farkas alakba. A két Farkas összeszedte Samet és Sutát, míg Vlad
összeszedte a ruhákat, és elindultak Meg kerekes dobozával.
Miután ez eldőlt, Simon elmosolyodott, és visszafordult Meghez, alig
várta, hogy egy kis időt kettesben tölthessen vele az idegen emberekkel teli,
zsúfolt nap után. Aztán a mosolya elhalványult, és megnézte, ki keltette fel
a lány figyelmét.
Montgomery hadnagy. Miss Twyla. És főleg Sierra, aki épp most jött ki a
boltból egy fagylalttölcsérrel, őt követte a két lánya és Lizzy. Simon
figyelte, ahogy Meg a Montgomery-falkát figyeli, és a jobb karját dörzsöli,
mintha valami zizegne a bőre alatt.
– Menjünk haza, Meg. - Megfogta a lány kezét, és kivezette a Piactérről,
érezte a benne lévő feszültséget. Futni akart, el akarta rángatni őt az
emberektől, amilyen gyorsan csak lehet. De ha a lány megbotlik, egy
karcolás ugyanolyan rossz lenne, mint egy vágás a borotvával. Rosszabb,
mert egy karcolás nem biztos, hogy olyan heget hagyna, amely jelezné,
hogy a bőrt már felhasználták egy próféciához.
 Végül Meg megnyugodott, és észrevette azt a kis mozgást, amit az
emberi szem a holdfényben látni tudott.
– Valami közeledik - suttogta Meg.
– Ezt már tudtuk. Már kihúztad a próféciakártyákat, amelyek
figyelmeztettek minket.
És a ma esti reakciója megerősítette, hogy az Udvar és Lakeside városa
elleni fenyegetés Montgomeryhez és a falkájához kapcsolódik.
– Nem –mutatott a távolba Meg. - Valami közeledik.
A férfi a lányra koncentrált, a fenyegetésre, amit Lakeside felé közeledni
látott, és nem vette figyelembe a lehetséges fenyegetést, ami most ebben a
pillanatban feléjük közeledik.
Nem fenyegetés, döntött, miközben az ujjai Meg ujjaira szorultak, majd
elernyedtek. Csak egy újabb lakos az Udvarból, aki a szép nyári estét
élvezte.
Aztán Levegő lovagolt el mellettük Párán - nem a hordótestű, pufók lábú
pónin, hanem az elegáns és veszélyes paripán. Az Elementális rájuk
mosolygott, ahogy elhaladt mellettük, és Pára ... párásított.
Meg felnevetett, ahogy a vízcseppek lehűtötték a meleg bőrét.
Simon elmosolyodott, élvezte a kellemes érzést, amit a víz – és Meg
nevetése – keltett.
5. FEJEZET
Szélnap, Messis 8.
Simon folyton Megre pillantott, miközben a KD-t a Piactér felé vezette.
A lány keze keményen ökölbe szorult, és egyenesen előre bámult, nem
beszélt, még csak nem is figyelt a mezőre. Ha eddig nem győződött volna
meg arról, hogy a lánynak nem kellene a napot idegenek tömege mellett
töltenie, most már biztos volt benne.
Az állásbörze első napját, amikor az Egyszerű Élet Közösségéből jöttek,
kibírta, és úgy tűnt, másnap reggelre teljesen felépült. De az állásbörze
második napján csak délig bírta. Nathan figyelmeztette őt a viszkető
nyugtalanságra, amely egész délelőtt kínozta Meget, és ez a Farkas
őrszemet éberségre ösztönözte a vér legkisebb nyomára. Ez arra késztette
Simont, Vladot és Tess-t, hogy alaposabban szemügyre vegyék a Kis
Harapásban összezsúfolódott embereket, és rájöttek, hogy Lakeside-i
emberek keveredtek az intuitok és az Egyszerű Élet Közösségéből
érkezettek közé. Néhányan azért jöttek be, mert más embereket is láttak a
kávézóban, és kíváncsiak voltak - vagy egyszerűen csak egy csésze kávét
akartak venni. Néhányan munkát kerestek, de gyorsan visszaléptek, amikor
megtudták, hová fogják őket küldeni - és ki fogja figyelni minden
lélegzetvételüket, amint elhagyják Lakeside-ot.
Úgy tűnt, hogy ezek a plusz emberek jelentik Meg számára a
fordulópontot, túlterhelve a képességét, hogy elviselje a bőrében a
bizsergést és zsibongást, ami ezeknek az embereknek a jövőjét jelenti. Ezért
Simon már eldöntötte, hogy a lány ma nem megy az Összekötői Irodába -
és már tudta, hogy nem lehet egyedül sem hagyni az ezüst borotvával.
Lelassított, amikor az Udvar főútjának elágazásához értek. Ha egyenesen
mennének tovább, a Piactérre érnének. Ha jobbra mennek, a Pónipajtához
tartanak. Látta, hogy egy csapatnyi póni áll az elágazás közelében. Jester
bizonyára már elmondta nekik, hogy Meg velük tölti a délelőttöt, és már
várták őt.
– Állj! - Meg hangja alig hallatszott, még az ő farkaséles hallása számára
is.
– Már majdnem...
– Állítsd meg a KD-t! - A lány hangja jajgatásba forult. - Állj!
A lány kinyitotta az ajtót, és megpróbált kiugrani a KD-ból.
 Simon megragadta a karját, hogy bent tartsa, és beletaposott a fékbe. -
Meggie, várj!
A lány üvöltve csapkodott, és megpróbálta megkarmolni. Simont a
támadás annyira meglepte, hogy elengedte a karját. Aztán a lány kipattant a
KD-ból, és visszarohant a Zöld-telep felé.
A férfi megállította a KD-t, kivetette magát az ajtaján, és utána rohant.
Jenni Crowgard átrepült fölötte, majd megfordult, és visszarepült hozzá.
<Mi a baj a mi Megünkkel?>
<Meg kell állítanunk, mielőtt még megsérülne.> A lány vakon,
pánikszerűen futott el, így bármikor megbotolhat és eleshet.
Megnek volt egy kis előnye, de ő elég gyors volt ahhoz, hogy utolérje -
és a pónik még gyorsabbak. Mennydörgés megelőzte, és megfordult, hogy
elállja az útját. A lány belerohant, és lepattant oldalról, egyenesen Simon
karjaiba.
– Nem tudok - zihálta.
– Tudom - válaszolta a férfi, magához szorítva, ez volt az egyetlen
vigasztalás, amit most nyújtani tudott. - Tudom.
Hallotta, ahogy Jenni még mindig figyelmeztetően károg, hallotta, hogy a
Hollók válaszolnak - és hallotta, hogy néhány Farkas is válaszol.
<Mindketten jól vagyunk,> mondta Jenninek. Aztán körülnézett, és
megpróbált nem megfeszülni, megpróbálta nem mutatni, hogy egy
potenciális robbanás közepén van. A pónik körülvették őket, némelyikük
olyan közel törleszkedett, hogy Simon érezte a lélegzetét - és aggódott
amiatt, hogy azok a taposó póni paták olyan közel vannak Meg lábához.
– Meggie. - A nevét figyelmeztetésként és könyörgésként is lehetett
értelmezni, amikor a feléjük száguldó füst Nyxre és Erebus nagyapára
váltott, a Sanguinati klán vezetőjére, aki rajongott Megért. Az is elég rossz
volt, hogy a Sanguinati magyarázatot várt, de az udvarban élő
Elementálisok többsége is ott termett.
– Az emberek feldühítették a mi Megünket? - kérdezte Tűz.
Ez nem olyan kérdés volt, amire válaszolni akart.
Mintha nem tudatosult volna Meggie-ben, ki mindenki van körülöttük,
miközben elkezdte az ujjaival fésülni Mennydörgés sörényét. Úgy tűnt, ez
megnyugtatja a lányt.
– Tényleg ez történt? - kérdezte Erebus, száraz levélként ropogó hangja
Simon teljes gerincén végigfutó félelmet keltett.
 – Mi ez az üvöltés? - kérdezte Jester. A törzsén és a karján szőrfoltok
voltak, jelezve, hogy sietve váltott emberi alakra, miután felszaladt a
Pónipajtából. Szerencsére a Prérifarkasból elég sokat eltakart Pára teste
ahhoz, hogy Meg ne vegye észre, hogy meztelen. - Meggie mégsem akarja
velünk tölteni a délelőttöt a Pónipajtában?
Átkozott Prérifarkas, gondolta Simon, amikor az összes póni megpróbált
egy kicsit jobban összezsúfolódni, mintha a helyes válaszra akarná biztatni.
– Mi? - mondta Meg.
Mennydörgés felhúzta az állát.
– Te. Én. A pónik. Mindannyian ésszerűen viselkedünk, ha távol
maradunk a Piactéri káosztól - mondta Jester. - Simon már elintézte, hogy a
postát odahozzák, így te kiválogathatod, a pónik pedig elvégezhetik a
kézbesítést. - Simonra nézett. - Nem mondtad el neki?
Meg kicsavarodott Simon karjában, hogy ránézhessen. - Mi?
– Hülye emberi könyvek – morogta a férfi. - Szép meglepetésnek kellett
volna lennie. Az emberi nőstények állítólag szeretik a kellemes
meglepetéseket. - Másfelől viszont aggódott Meg reakciója miatt az
állásbörzén, és épp csak átfutott néhányat a csókos könyvek közül, amikből
még mindig volt raktáron, így lehet, hogy lemaradt arról a részről, ami
megmutatta volna neki, hogy általában ez történik, ha egy hím megpróbál
egy nőstényt kellemes meglepetéssel megajándékozni.
– Ó. - Meg megsimogatta Mennydörgés orrát. - Úgy volt, hogy a
Pónipajtába megyünk?
– Igen. Úgy volt, hogy kiteszlek, mielőtt továbbmegyek az Ordító Jó
Könyvekhez, hogy elintézzem az emberek utolsó csoportját. - Nagyon
szerette volna, ha ma felbukkan egy alkalmatlan, aki ürügyet szolgáltat neki
arra, hogy haraphasson belőle egy-két falatot.
– Kár?
<Meg jól van,> mondta. Remélhetőleg Jenni továbbadja ezt az üzenetet.
– Szeretnék a Pónipajtába menni - mondta Meg.
– Jó - válaszolta Simon.
<Wolfgard,> mondta Erebus, a hangja túl udvariasan hangzott.
– Vissza tudnál sétálni a KD-hoz, és felvenni a táskádat? - kérdezte
Simon Meggie-t.
A lány pislogott. A szemei kitágultak, ahogy végre felfogta, ki reagált a
pánikszerű menekülésére. Bólintott.
 Jester átváltott a Prérifarkas alakjába, és gyorsan kitért a paták útjából,
miközben a pónik két sorba rendeződtek.
– Bocsánat - mondta a lány az orra alatt.
Simon könnyedén megszorította a derekát, hogy jelezze neki, hallotta,
amit mondott. Aztán elengedte a lányt, és figyelte, ahogy az Elementálisok,
élükön Tűzzel és Nyárral, és a pónik elkísérik Meget a KD-hoz, majd
tovább a Pónipajtába.
Jester Simonra nézett. <Meggie rendben lesz.> Futott, elhaladva Meg és
kísérői mellett, hogy előbb érjen a Pónipajtához.
Simon Erebus felé fordult, és észrevette, hogy Blair az út szélén áll, és
Meget figyeli. Aztán a domináns végrehajtó emberré változott, és
csatlakozott Simonhoz és a Sanguinatihoz.
– Miért ennyire feldúlt ma az édesvérű? - kérdezte Erebus.
Mielőtt Simon eldönthette volna, hogy mit válaszoljon, Blair így szólt: -
Én is ezen gondolkodtam. Miért feldúltabb ma Meg?
– Túlterheltség - válaszolta Simon. De vajon ez volt minden? - Az
intuitokon és az Egyszerű Élet Közösségéből jötteken kívül más emberek is
bejöttek tegnap. Vlad és én egyiküknek sem ajánlottuk fel, hogy elmehetnek
Bennettbe. Mi sem vettük volna fel őket, így nem akartuk őket Tolyához
küldeni, hogy gondot okozzanak neki. De az állásbörze híre elterjedt az
előnyben részesített alkalmazottakon túl is, így ma is biztosan lesznek olyan
emberek, akik munkát keresnek.
Az, hogy emberi alkalmazottaik voltak, nem feltétlenül volt rossz dolog.
Barbara Ellen Debany ember volt, és Tolya elégedett volt vele, mint
alkalmazottal és mint Bennett új lakójával is.
– Vladimir azt mondta, hogy tegnap ismeretlen embereket talált a
raktárban - mondta Erebus.
Vlad ezt neki nem mondta. De ez megmagyarázta, miért akarta a OJK
társigazgatója, hogy a bolt hátsó ajtaja napközben zárva legyen. Az
emberek ugyanolyan kíváncsiak tudnak lenni, mint a Hollók, így egy nem
bezárt ajtó a meghívást jelenthetett arra, hogy bejöjjenek és körülnézzenek.
– Nathan elkergetett egy embert, aki a Piactér felé osont, de a férfi a
vásárlói és a dolgozói parkoló közötti ajtón keresztül elmenekült - mondta
Blair.
Erről sem szóltak neki. Mint az Udvar vezetőjének, szólniuk kellett volna
neki. Másrészt viszont ő kezelte azoknak az embereknek az interjúit,
akikben Vlad szerint volt potenciál - vagy akik nem voltak nyilvánvalóan
alkalmatlanok -, így Vlad és Blair valószínűleg úgy érezte, hogy nem kell
tudnia olyan dolgokról, amiket ők már megoldottak.
– Fűrészbakokat fogok felállítani, hogy megnehezítsem, hogy valaki
leosonjon a bejáraton, Nathan és Jake Crowgard pedig az Összekötői irodát
fogja kezelni - folytatta Blair. - Marie Hawkgard a parkolóhelyek közötti
ajtót fogja figyelni. Bármely ember, aki megpróbál bejutni azon az úton, azt
kapja, amihez a Hollónak kedve van.
Marie karmai bizonyára mély benyomást fognak kelteni.
– Én pedig a Konzulátus körül fogok őrködni - mondta Nyx. - Mint egy
idegenvezető, aki oda irányítja az embereket, ahová kell - és távol onnan,
ahová nem szabadna menniük.
És táplálkozom mindannyiukból.
Egy pillanatra Simon megirigyelte a Sanguinati azon képességét, hogy
olyan finoman tud táplálkozni, a préda észre sem veszi, hogy bármi is
történt. Ha egy Farkas letépett egy darab húst, az elég nyilvánvaló volt.
A fenébe. Ennie kellene valamit, mielőtt elkezd beszélgetni azokkal az
emberekkel.
– A kérdésre még nem adtál választ, Wolfgard - mondta Erebus. - Miért
ennyire feldúlt ma az édesvérű?
Simon Megre és a próféciakártyákra gondolt, amelyek azt jelezték, hogy
bajok jönnek. De mi van, ha a baj már itt is van, és nincs köze Montgomery
hadnagy falkájához, annak ellenére, hogy Montgomery aggódott a testvére
miatt?
Theral MacDonald a Piactér orvosi rendelőjét vitte, és Meg női
falkájának is a tagja volt. Elszökött a bántalmazó párja elől, de néhány
nyugtalanító csomagot ideküldtek neki, az Udvarba - ez bizonyította, hogy
a rossz hím tudta, hol találja meg. Sajnos a terra indigene nem találta meg.
Olyan könnyű lenne egy potenciális ellenségnek elvegyülnie a többi
ember között, akiknek jogos okuk volt arra, hogy ma az Udvarban
legyenek.
<Jenni?> szólította a Hollót a fákat fürkészve, amíg végül meg nem
pillantotta. <Te és Starr ma a Csillan-villanban fogtok dolgozni?>
<Meglehet.>
<Szeretném, ha akkor is őrködnél a Piactér körül, ha mégsem nyitod ki a
boltot.>
A lány rábámult, aztán elrepült.
 Most visszanézett Simon Blairre és Erebusra. - Szeretnék néhány
Sanguinatit füst alakban a Piactérre, és egy párat emberi alakban is a Kis
Harapásba és az Ordító Jó Könyvekbe. Hacsak Jane-re nincs szükség a
Wolfgard-telepen, akkor töltse a napot Therallal az orvosi rendelőben.
– Gondolod, hogy Jack Fillmore megpróbálkozna Therallal? - kérdezte
Blair, borostyánszínű szemében vörös villanások jelentek meg.
– Lehetséges, hogy ő volt az az ember, akit Nathan tegnap elkergetett -
válaszolta Simon. - Most, hogy ennyi ismeretlen ember garázdálkodik itt, jó
alkalom lenne rá.
– Gondolod, hogy ezt érzi az édesvérű? - kérdezte Erebus.
Simon megvonta a vállát. – A bajkeverő talán megpróbál elbújni az
emberek között a mai állásbörzén. Ez lehet a jövő, ami Meg bőre alatt
bizsereg.
Elváltak egymástól. Erebus és Nyx visszaváltott füstbe. A nő a Piactér
felé vette az irányt, míg Erebus visszatért a Kriptoárba, hogy kiválassza
azokat a Sanguinatikat, akiket az üzletek - és az Udvar lakói - őrzésére
szánt. Blair visszament a Közmű-telepre, hogy felvegye a fűrészbakokat.
Simon pedig visszasietett a KD-hoz, hogy eljusson az Ordító Jó
Könyvekbe, és kiválassza azokat a szakembereket, akik alkalmasak az
életre egy olyan középnyugati városban, amelyet a terra indigene lények
uralnak, és amelyet Namid fogai és karmai vesznek körül.
***
Meg figyelte Jestert, amint pokrócokból egy szalmabálát takaró párnát
készít. Miután elégedett lett vele, odahívta a lányt, hogy üljön le.
Meg zavarban érezte magát, amiért jelenetet okozott, és azon tűnődött,
vajon mennyi bajt okozott az embereknek, akik ma az Udvarba jöttek, ezért
egy ingatag mosolyt vetett Jesterre, amikor az leguggolt előtte.
– Valamire kíváncsi vagyok - mondta.
Tudta, hogy a füle még mindig prérifarkas alakú és szőrös?
– Már több hónapja élsz az Udvarban, és ez idő alatt mindenféle dolgot
megtanultál. Akkor miért vagy most bolondabb, mint korábban?
Meg megmerevedett. - Bolond! Ez nem szép dolog, még viccből sem.
– Nem viccelek.
Meg tanulmányozta a férfi arcát, a szemét, és rájött, hogy tényleg nem
viccel, nem azért mondott neki ilyeneket, hogy egy kicsit gonoszkodjon.
Az, hogy Jester teljesen komolyan beszél, nyugtalanította.
 – Az emberek arról beszélnek, hogy kell egy példakép, valaki, akitől
tanulhatnak - folytatta Jester. - Tudod, szerintem te kit használsz
mostanában példaképnek?
– Ruth-t vagy Merri Lee-t?
A férfi megrázta a fejét. - Sutát.
Meg a Prérifarkasra meredt. - De Suta...
– Kihagyó agya van, és nehezen jegyzi meg a tanultak egy részét, ezért a
hozzá hasonló fiatalok általában nem maradnak életben a Vad vidéken. Ha
Suta szarvast kerget, leütik és megsebesítik, meg kell tanulnia, hogy a
szarvasok is veszélyesek lehetnek, ha nem vigyáz. De az agya csak annyit
ért meg, hogy az a bizonyos szarvas megsebesítette meg, ezért másnap
reggel kimegy, és egy másik szarvast üldöz - és megint megsérül. És lehet,
hogy ezúttal a sérülés súlyosabb lesz, mert még mindig gyógyul az előző
napi ütésekből és zúzódásokból.
– Amikor az Elementálisok és a Vének néhány hete lecsaptak Lakeside-
ra, tudtad, hogy nem maradhatsz az emberek közelében, akiknek a Piactér
körül menedéket nyújtottunk. A Pónipajtába jöttél - egy olyan helyre, ahol
nem kellett emberekkel foglalkoznod, és nem maradtál egyedül sem. Jó
ítélőképességet mutattál, Meg. Aztán Simon és Vlad megrendezik ezt az
állásbörzét, hogy segítsenek Tolyának megtalálni a Bennettbe szükséges
munkásokat, és mit csinálsz? Az egész első napodat azzal töltöd, hogy az
Összekötői Irodában dolgozol - egy olyan helyen, amiről már tudtad, hogy
nem biztonságos számodra, amikor ennyi idegen van körülötted -, és kiüt a
nyomás, hogy ennyi potenciális jövőhöz vagy közel. És ezek az Egyszerű
Élet emberei voltak, akiknek a legkönnyebb embereknek kell lenniük.
Szóval mit csinálsz a börze második napján? Bemész az irodába, és még
jobban és gyorsabban kiborulsz. És ezek után ma megint ki akartad nyitni
az irodát. Miért?
Így fogalmazva tényleg elég hülyén hangzott.
– Az összes barátom el tudja végezni a munkáját, még akkor is, amikor az
állásbörze zajlik - mormogta Meg, és nem nézett a férfi szemébe. - Nem
akartam más lenni.
Jester zavartan nézett. - De te más vagy.
– Nem akarok olyan ember lenni, aki nem tud megbirkózni valamivel,
ami mindenki másnak könnyű.
– Honnan tudod, hogy könnyű?
 A lány odahajolt hozzá, amíg majdnem összeért az arcuk. – Mind a
Piactéren vannak, és teszik a dolgukat.
– De ők nem fogják megvágni magukat, hogy kiengedjenek néhányat a
bőrük alatt hemzsegő jóslatok darázsfészkéből. Lehet, hogy kíváncsiak, mit
tartogat a jövő ezeknek az állást kereső embereknek, de nem fogják bántani
magukat, hogy kiderítsék. - Jester kissé hátradőlt. - Nem akarsz más lenni?
Ezt megértem. Én vagyok itt az egyetlen Prérifarkas a Farkasok által uralt
Udvarban. Nem olyan veszélyes itt lennem, mintha egy átlagos
prérifarkasnak egy farkasfalkával kellene összecsapnia, de egyedül vagyok
itt.
– Azt kívánod, bárcsak másképp lenne, bárcsak lenne itt még valaki
olyan, mint te? Vagy hogy te lennél olyan, mint a terra indigene lények egy
másik csoportja, jobban beilleszkedhetnél közéjük?
– Az egyedüllétnek lehetnek előnyei. Vigyázni a pónikra és a lányokra a
tónál nem kockázatmentes, és talán nem vállaltam volna ezt a kockázatot,
ha lett volna itt más Coyotegard, akikkel egy falka részeként együtt
dolgozhattam volna. Valószínűleg akkor nem élnék a Zöld telepen a
Farkasokkal és a Sanguinatival és egy Grizzlyvel, nem is beszélve Tessről.
De én vagyok az egyetlen Prérifarkas ebben az Udvarban, és mindenféle
olyan dologba beleütöm az orromat, amit a fajtám általában észre sem
venne.
– Te még kíváncsibb vagy, mint a Crowgard - mondta Meg.
– Ezt úgy mondod, mintha ez rossz dolog lenne.
A lány felnevetett.
Jester egy pillanatra elgondolkodott. - Mi történt volna Lakeside-ban az
elmúlt hónapokban, ha te nem lettél volna más, mint az itt dolgozó többi
ember?
Meg elmozdult a szalmabálán, miközben elgondolkodott a kérdésen.
Normális emberek dolgoztak a létesítményben, ahol korábban élt. De ő
soha nem tartozott volna közéjük, nem vállalt volna olyan munkát, ahol más
emberekkel, ahol gyerekekkel úgy bánnak, mintha tulajdonuk lenne. Vagy
mégis? - Valószínűleg nem utaztam volna a Lakeside-ba, ha nem
menekülök a Kontroller elől, és nem követem a látomásokat, amelyek
megmutatták, hogyan menekülhetek el. Nem találkoztam volna Sammel...
vagy Simonnal.
– Simon megnyitott néhány üzletet az emberek előtt, és már néhány évvel
azelőtt, hogy te ideérkeztél, emberekkel dolgoztatott. Őket nem tartottuk
ehetőnek, de még mindig zsákmánynak tekintettük őket. Ha te, az ember,
aki nem préda, nem jöttél volna ide munkát keresve, Simon, Vlad, Henry és
Tess nem változtatott volna azon, ahogyan az emberi alkalmazottakról
gondolkodnak - és néhányan közülük talán meghaltak volna a tavaly
februári hóviharban. Ha az itt dolgozó nőstények nem váltak volna a
barátaiddá, nem lett volna egy emberi falka, amelyet a Wolfgard és a
Sanguinati meg akart védeni, és akkor azok az emberek nem kaptak volna
itt menedéket, amikor a Vének átgázoltak a városon. Ha te nem lennél itt,
Simonnak és Montgomery hadnagynak nem lett volna különösebb oka arra,
hogy együtt dolgozzanak, és Montgomerynek nem lett volna módja
bebizonyítani, hogy megbízható ember. Ha te nem lettél volna itt, Nathan az
Addirondak Wolfgarddal maradt volna egész idő alatt, amíg távol tervezett
lenni az Udvartól, és Lizzy talán nem jutott volna el Lakeside-ba, mert
Nathan nem lett volna a vonaton, hogy megvédje őt. - Jester felállt. -
Mindezek a dolgok azért történtek, mert te más vagy, Meggie. Ne akarj
olyan gyorsan olyan lenni, mint mindenki más. A Hollók, a Sólymok és a
Baglyok tudnak repülni. Én nem tudok. Nem kell leugranom egy szikláról,
hogy bebizonyítsam magamnak. Neked miért kell?
Jester az ajtók felé vette az irányt. Aztán megállt. - Mit mondtál volna
egy másik cassandra sangue lánynak, ha úgy hajtja magát, mint te az
elmúlt napokban? Úttörőnek lenni azt jelenti, hogy példaképnek lenni a
többi lány számára. Ezen el kellene gondolkodnod.
Kisétált a pajtából. Meg a szénabálán ült, és hallgatta, ahogy Jester a
pónikkal beszélget.
Mit mondott volna egy másik vérprófétának, különösen egy fiatal
lánynak, akit még nem vágtak meg, és akinek esélye volt arra, hogy
megmeneküljön a vágásfüggőségtől? Azt mondta volna a lánynak, hogy ne
menjen be az irodába, ne erőltesse, amikor már így is kényelmetlenül érzi
magát. Azt mondta volna neki, hogy tartsa tiszteletben a korlátait és a
képességeit is.
Egyiket sem tette meg ezek közül a dolgok közül magáért.
Kezdetben nem törődött azzal, hogy ő más. Élt és szabad volt, és mivel
azt hitte, hogy már csak néhány hete van hátra, belevetette magát abba,
hogy minél többet megtapasztaljon a világból. De félreértelmezte a
próféciát, és nem halt meg - vagy a jövője megváltozott, mert Simon és
néhány másik terra indigene megmentette. Kezdetben csak egy kis
betekintést nyerhetett azoknak az embereknek az életébe, akik a barátai
lettek. Most, hogy néhányuk az Udvarral szemben lakott, többet látott
abból, mit jelent emberi életet élni, barátokkal és családdal lenni. Volt, ami
rossz volt, de a legtöbb jó. Egyes emberek olyan dolgokat csináltak,
amelyek őt lenyűgözték, és irigyelte a képességeiket - és nem gondolta,
hogy bármelyikük is irigykedett volna az ő képességeire.
Vajon azt akarta bebizonyítani, hogy különbözhet más emberektől, és
mégis ugyanolyan lehet, mint a többi ember?
Az, hogy más volt, nem jelentette azt, hogy nem tudott beilleszkedni.
Megtanult beilleszkedni a Mások közé, mióta akkor este betévedt az Ordító
Jó Könyvekbe, ahol munkát keresett. És most megint megbotlott, mert
olyasmi után kapkodott, amiről még abban sem volt biztos, hogy egyáltalán
akarja, ahelyett, hogy azt nézte volna, ami már megvan neki Simonnal,
Sammel és a többi barátjával az Udvarban.
Rendben, tehát nem tudott repülni. De ő volt az, aki meg tudta mondani a
szárnyas barátainak, hogy mikor maradjanak a földön, mert vihar közeledik.
***
Simon másodszor is átolvasta Jana Paniccia önéletrajzát, és úgy döntött,
nem kérdezi meg, honnan hallott az állásbörzéről.
Félretette az önéletrajzot, és Janát tanulmányozta. Magasabb volt, mint a
női falka legtöbb tagja, de nem olyan magas, mint a rendőrfalka hímjei.
Barna haj, barna szem. Erőteljesnek és egészségesnek tűnt. Tiszta szaga
volt.
Abszolút udvarias volt, mióta az állásinterjú utolsó részében vele
szemben ült az íróasztalnál, de egy kis ragadozóra emlékeztette, aki azt
hitte, hogy nagyobb és vadabb, mint bármi körülötte - és sikerült elhitetnie
ezt a nagyobb ragadozókkal is.
– A rendőrségnél akar dolgozni? - kérdezte.
– Nem egészen. - Az egyik kezével végigsimított a szoknyáján, ez volt az
első jele az idegességnek, amit mutatott. De a szemében nem idegesség,
hanem düh látszott. - Nem akarok diszpécser vagy titkárnő lenni. Nem a
rendőrségnek akarok dolgozni; hanem rendőr akarok lenni. Hagyták, hogy
végigcsináljam az akadémiát, hagyták, hogy kifizessem az összes órát és
képzést, hagyták, hogy elhiggyem, hogy felvesznek majd erre a munkára.
Elviseltem az összes durva megjegyzést, hogy növesszek egy pár golyót.
Órákat töltöttem a lőtéren, hogy megtanuljak bánni a lőfegyverekkel. Több
önvédelmi tanfolyamra jártam, mint bármelyik férfi osztálytársam. Külön
könyveket vettem a törvényekről és a bűnüldözésről, és önállóan tanultam
őket. Minden tanfolyamot elvégeztem, és az osztályom legjobb öt
százalékában végeztem, de még így sem lehetek szolgálatot teljesítő rendőr,
mert golyók helyett melleim vannak.
Simon megvárta, amíg a lány visszanyeri az uralmat az érzelmei felett.
Nyilvánvalóan a farkára taposott azzal, hogy feltette ezt a szerinte egyszerű
nyitókérdést. És azon tűnődött, vajon a nő mennyi kötekedést kapott - és
hogy az emberi hímek miért képeznek ki egy nőstényt arra, hogy fegyverrel
tudjon lőni, aztán meg annyira felingerlik, hogy elég dühös legyen ahhoz,
hogy lelője őket.
– Sajnálom, hogy ilyen nyersen fogalmaztam - mondta végül a Jana.
De nem azért, mert dühös volt, gondolta Simon. - Rendőr akar lenni.
– Igen. - A lány a papírjaira mutatott. - Láthatja, hogy megvan a
képesítésem.
– Tisztában van vele, hogy az állás egy középnyugati városban van,
amely a terra indigene lények ellenőrzése alatt áll?
A Jana bólintott.
– Az új seriff egy Farkas. Az egyik helyetteseként dolgozna. - Talán ő
lesz Virgil egyetlen helyettese. - Megértette ezt?
A nő ismét bólintott.
– Mielőtt elküldjük Bennettbe, hogy beszéljen Tolya Sanguinatival és
Virgil Wolfgarddal, szeretném, ha az itteni rendőrség megerősítené a
képességeit. - A lány nem tűnt boldognak emiatt, ezért a férfi hozzátette: -
Tud lovagolni?
A düh eltűnt a lány arcáról, és a szeme felcsillant. - Lehetnék lovas
helyettes?
Mi volt ez az emberi nőkkel és a lovakkal? - Ezt meg kell majd beszélni
Tolyával és Virgillel. - Észrevette, hogy a lány nem mondta, hogy tud
lovagolni, de ez Tolya problémája lesz, ha azt akarja, hogy maradjon.
Vladdal megegyeztek abban, hogy az összes álláskeresőt két vonaton
osztják el, hogy senki se utazzon egyedül. Néhány embert át kell
csoportosítania, hogy a Jana a második vonatra kerüljön.
– A képességeit holnap fogják ellenőrizni - mondta Simon. - Ha mindenki
beleegyezik, másnap felszállhat a vonatra. Ez gondot jelent? - Úgy tűnt, az
embereknek mindig jelentős időre volt szükségük ahhoz, hogy elhagyják az
odújukat.
– Nem probléma. Két bőröndbe beleférnek a ruháim és a személyes
tárgyaim. Plusz három doboznyi könyv, ennyi az összes tulajdonom.
 Azon tűnődött, vajon ez mindig is így volt-e? Újra megnézte a nő
önéletrajzát. A családi falkájáról nem volt szó. De most itt volt az
Udvarban, és egy olyan helyen keresett munkát, amely messze van az
Északkeleti régiótól. Talán a családi falkája támogatta az Emberek
Mindenek Előtt mozgalmat, és őt azért űzték el, mert nem így tett. Nem
lehetett tudni, és igazából nem is számított. De volt még egy dolog az
önéletrajzban, ami megragadta a figyelmét, mert az emberek közül oly
kevesen említettek a szakmai képzettségen túl más képességeket is.
– Az írás a hobbija? - kérdezte. - Miféle írás?
– Főleg szépirodalom. Eladtam néhány novellát magazinoknak, de
mostanában inkább ... megfigyeléseket írok.
Simon igyekezett visszatartani a fülét, hogy érdeklődését kimutatva ne
váltson át Farkasba. Debany rendőr morogva nyugtázta, hogy nincs semmi
hír a húgáról. Mivel annyi ember vándorolt Bennettbe, más családok is
morgolódni fognak. Talán ha egy olyan személy, mint a Jana,
megfigyeléseket írna, bármi is legyen az, amit az Udvar hírlevelében vagy a
Nagy-sziget újságjában közzé lehetne tenni, az megkönnyítené a
hátramaradt emberek érzéseit a távozókkal kapcsolatban. Ez megint valami,
amit kellene beszélni Vladdal, mielőtt továbbadná az információt Tolyának.
Többet nem beszéltek az írásról, de egyeztettek egy időpontot másnap
reggelre, amikor a lány eljön az Udvarba.
Amint Vlad megerősítette, hogy a Jana elhagyta az Ordító Jó Könyveket,
Simon felhívta Burke kapitányt, és megkérte, hogy jöjjön az Udvarba.
***
Douglas Burke másodszor is elolvasta az önéletrajzot és a másolatokat,
mielőtt visszaadta volna Simon Wolfgardnak. Tartozott az Udvar
vezetőjének, de volt néhány dolog, amit nem tehetett meg.
– Tudnunk kell, hogy a Jana valóban alkalmas-e arra, hogy rendőr legyen
- mondta Simon.
– Papíron biztosan képzett. - Burke felsóhajtott. - Akár igazságos, akár
nem, a nőket nem veszik fel járőrnek. Az utcán nem dolgozhatnak.
– Ez az önök szabálya, nem a miénk - válaszolta Simon. - Egy falkában a
hímek a végrehajtók, mert nagyobbak és erősebbek. De a nőstények még
fontosabbak a vadászatban, mert könnyebbek és gyorsabbak. Addig tudják
futtatni a zsákmányt, amíg az el nem fárad, és akkor a hímek lehozzák.
– Lehet, hogy így van, de akkor sem tudom felvenni. - Bár ha a Mások
annyira ragaszkodnának ahhoz, hogy női rendőr dolgozzon velük, talán az
új polgármester és a rendőrkapitány hajlandó lenne elferdíteni a
szabályokat, ami precedenst teremtene más nők számára, akik aktív rendőri
munkát szeretnének végezni. Ms. Paniccia alkalmazása megoldaná azt a
problémát is, hogy Debany rendőrnek társat találjanak.
Simon halkan morgott, mintha egy riválist figyelmeztetne. - Arra akarjuk
felvenni a Janát, hogy Bennettbe menjen helyettesnek. Szeretnénk, ha
megerősítené, hogy megfelelően ki van képezve a harcra és a vadászatra. -
Szünetet tartott, majd hozzátette: - De azt nem kell ellenőrizni, hogy tud-e
lovagolni. Ezt majd Bennettben megteszi valaki.
A fenébe is. - Hadd lássam még egyszer azt az másolatot. - Ha férfi lenne,
biztosan az egyik járőrének akarta volna. - És mi van a seriffel? Neki nem
lesz gondja egy női helyettessel?
– Virgilnek inkább azzal lesz problémája, hogy ember, de Tolya szerint
szükségük van egy emberre, hogy segítsen fenntartani a békét.
– Virgilnek van valamilyen képzettsége a rendfenntartás terén?
– Ő egy domináns végrehajtó. Tudja, hogyan kell ölni.
Simon hangján megütközve Burke tanulmányozta a Farkast. Vajon Virgil
elvesztette-e családtagjait, amikor az Emberek Mindenek Előtt mozgalom
oly sok Wolfgardot megölt? Ez nem volt olyan kérdés, amit feltehetett
volna, de az volt az érzése, hogy Virgil Wolfgard sosem volt annyira
toleráns az emberekkel szemben, mint Simon.
Hirtelen belátta, milyen értékes, ha van egy emberi rendőrnő, aki
ellensúlyozza a hím Farkas agresszív reakcióját, amikor az emberek
megzavarják a békét.
– Mikorra kell az ellenőrzés? - kérdezte Burke.
– Holnap le tudja tesztelni? Ha megfelel, mehet a többiekkel, akik
holnapután indulnak a vonattal.
– Itt találkozom vele, és elviszem a lőtérre. Onnan megyünk tovább.
– Barbara Ellennek szüksége lesz egy szobatársra Buddy mellett. A Jana
lakhatna vele.
– Buddy-ról... - Michael Debany kissé megzavarodott, miután megtudta a
hírt a húga lakótársáról, és Burke szorosan szemmel tartotta azokat a
járőröket, akik bármilyen okból idegesek.
Simon kinyitott egy íróasztalfiókot, kivett egy papírlapot, és átnyújtotta
neki. - Vlad érdeklődött. Tolya válaszolt. Mi elmondtuk Debanynak.
Burke elolvasta az üzenetet, és felnevetett. Nos, ez megmagyarázta, hogy
Debany miért nézett ki kissé bűntudatosnak az elmúlt napokban,
valahányszor valaki a húgáról kérdezte.
– Amint a Jana megérkezik Bennettbe, Barbara Ellennek lesz egy
fegyveres szobatársa. Biztonságban lesz a nemkívánatos férfiaktól, így
Debany rendőrnek nem kell többé aggódnia.
Úgy hangzott, mintha meg akarták volna nyugtatni, és ez kíváncsivá tette.
– Ön szeretné, hogy Megnek fegyveres szobatársa legyen?
Simon értetlenül nézett. - Miért lenne Megnek szüksége rá? Ott vagyok
neki én, amikor otthon van, és Nathan az őrfarkas, amikor az Összekötői
Irodában dolgozik. És ha valaki legyőzné a Farkasokat, akkor Vladdal,
Henryvel, Tesszel és a tavi lányokkal kellene foglalkoznia.
A legkisebb változás Wolfgard szemében, a testtartásában ráébresztette
Burke-öt, hogy Simon ugyan a könyvesbolt tulajdonosának személyiségét
viselte ezeken az interjúkon - és ezt a személyiséget többnyire meg is
tartotta, miközben Jana Panicciáról beszélt neki. De ez csak mostanáig
tartott.
– Biztonságban tartjuk Meget - mondta Simon. - És ez vonatkozik
Theralra is.
Burke megmerevedett. - Jack Fillmore megpróbált találkozni vele?
– Néhány ember ott szaglászott, ahol nem kellett volna. Elkergették őket,
mielőtt bajt okoztak volna. Nincs meg ennek a Jack Fillmore-nak a szaga,
így nem tudom megmondani, hogy köztük volt-e. De Theralnak sincs
szüksége fegyveres szobatársra. Legalábbis az Udvarban nincs.
Üzenet érkezett. - Hallottam, hogy Katherine Debany Elliot Wolfgardnak
fog dolgozni.
– Igen. Holnap kezd. Miss Twyla is ott fog dolgozni délelőttönként, segít
az aktáknál. - Simon elmosolyodott, és egy kicsit hosszabbra nyúlt fogat
mutatott ahhoz, hogy emberi legyen. - Mindketten átnézték az aktákat ma
reggel. Elliot azt mondta, hogy még sosem hallott embereket ennyit
mondani csak úgy a hmmm-öt.
– Ez a képesség néhány nőnek tökéletesen megy. - Burke ellökte magát a
székből. - Holnap reggel találkozunk önnel és Ms. Panicciával.
Lement a földszintre, és néhány percig nézegette a könyveket a
kirakatasztalon, végül kiválasztott egy terra indigene szerzőtől származó
thrillert és egy emberi szerzőtől származó történetet, amely egy száz évvel
ezelőtti határvárosban játszódott. Volt egy olyan érzése, hogy a Bennettben
élés valahol a kettő között lesz.
 Kifizette a könyveket, majd visszatért a Chestnut Street-i őrsre, hogy
tájékoztassa Montgomery hadnagyot, hogy ő és a csapata segíteni fog egy
fiatal nő képesítésének felülvizsgálatában, aki jelvényt fog viselni, fegyvert
fog hordani ... és fog lovagolni is.
***
Azon az estén később különös csend követte a Vének útját, ahogy
észrevétlenül haladtak az Udvaron keresztül.
Körbejárták a tanyát, ahol a Farkas, a Grizzly és a többi terra indigene
élt. Ahol az üvöltő nem-Farkas is élt. Időt töltöttek az emberek illatának
megismerésével, akik nem hagytak megfelelő jeleket a felforgatott
földdarab körül, de elég gyakran jelen voltak ahhoz, hogy az illatuk a földre
és a növényekre kenődjön. Aztán továbbmentek az Udvarral szemben lévő
épületekhez, azonosították azoknak az embereknek az odúit, akikről az
Elementálisok azt mondták, hogy a nem-Farkas falkájához tartoznak. Hátsó
lábukra állva benéztek az egyik odú emeleti ablakán, ahol keveredett egy
hím és egy nőstény illata. Vajon a nősténynek szezonja volt? Ez érdekes
volt, de a hím hirtelen felült, mintha megérezte volna a jelenlétüket. Egy
vadász az emberi falkában?
Visszatértek az Udvarba, mielőtt az ember túlságosan nyugtalanná vált
volna, és riadót fújt volna. Még így is hallották, hogy nyílik az ajtó, látták,
hogy a hím kijön az odú nyitott részébe, és körülnéz. Nem látta őket. Nem
láthatta őket, hiszen a valódi alakjukban voltak. De tudta, hogy valami van
odakint a sötétben, és figyeli őt - figyeli a párját. Nem sok ember érzékelte a
jelenlétüket. Ez különböztette meg ezt az embert a fajtársaitól. Más, vadász,
de a kisebb alakváltók nem tekintették fenyegetésnek. Ez is érdekes volt.
Megkerülték az épületet, amely a nem-Farkas másik odúja volt - a hely,
ahol a kemény héjba rejtett ínyencségeket találták. A nőstény benyomta az
ajtót, kíváncsi volt, hogy ezúttal mit találnak az odúban. Aztán hallották,
hogy egy ember mozog az emeleten, fémes és olajos illatot éreztek, amikor
a felettük lévő ajtó kinyílt - egy olyan illatot, amelyről az emberi fegyverre
asszociáltak.
Egy másik vadász az emberi falkában?
Olyan könnyű lenne lekapni a hímet a magas helyéről, és az
állkapcsukkal összezúzni, a karmaikkal feltépni a puha hasát.
Ekkor egy Farkas felvonyított. Az első emberi vadász mégiscsak riadót
fújt?
 Egyetlen hang volt, de ez is elég volt ahhoz, hogy felébressze a falkát.
Mindkét falkát.
Csalódottak voltak, hogy nem találták meg a finomságokat, mégis
elégedettséggel töltötte el őket a kétféle vadász reakciója a potenciális
fenyegetésre. Visszavonulva az Udvarban arra a helyre, amelyet
pihenőhelynek választottak, átgondolták, amit megtudtak - és úgy
döntöttek, hogy ideje tudatni a Farkassal és a Grizzlyvel, hogy itt vannak.
Kedves Douglas!
Remélem, ez a levél jó egészségben talál téged. Brittania túlélte a
legutóbbi viharokat, amelyek a Cel-Romano felé vezető útjukon csak futó
csapást mértek a szigetünkre. A Cel-Romano Népek Szövetsége elleni
kegyetlen megtorlás az oly sok alakváltó haláláért, és a kísérlet, hogy az
emberek a Vad vidék egy részét elfoglalják és ellenőrzésük alá vonják,
rengeteg álmatlan éjszakát okozott mindenkinek itt Brittaniában - különösen
a kormánytisztviselőknek és a rendfenntartásban dolgozóknak. Hálás
vagyok, hogy egy kis időt eltölthettem a Lakeside Udvarban, amikor
meglátogattalak benneteket Juinban. Hatalmas segítség, hogy volt némi
tudásom arról, hogyan kell a Másokkal együtt dolgozni.
Minden információfoszlány, amit eddig Cel-Romanóról hallottunk, olyan
emberektől származik, akik halász- és földművelő településeken élnek a Vad
vidéken, és generációk óta kereskednek Brittaniával. Az információik pedig
olyan határ menti falvakból származó pletykákból erednek, amelyeket a
támadások teljes ereje megkímélt.
A pletykák szerint minden olyan gyárat elpusztítottak, amely az
alakváltók ellen használt fegyvereket gyártotta. Ebben a Mások
könyörtelenek voltak, és egyes esetekben egy egész várost tettek tönkre. A
szóbeszéd szerint ezeken a helyeken rengeteg megmenthető tárgy van -
fémek, gumiabroncsok, szerszámok, sőt még pénz is; azt is beszélik, hogy
azok közül, akik bemennek, hogy összeszedjék, amit csak tudnak, kevesen
élik túl a ragadozókat, akik vadászterületként jelölték ki ezeket a lerombolt
városokat. Azok a guberálók, akik egészséges emberként mennek be,
valamilyen fertőzéstől haldokolva jönnek ki, ha egyáltalán kijönnek.
Sok falut és várost érintetlenül hagytak. A gépjárművek számára
korlátozott mennyiségű üzemanyag áll rendelkezésre, mert az
üzemanyagraktárakat most a Vad vidék veszi körül, és csak azoknak az
embereknek van esélyük arra, hogy hozzáférjenek az üzemanyaghoz, akik a
múltban tisztességesen bántak a Másokkal.
Cel-Romano korábban a világ legnagyobb, ember által ellenőrzött,
érintetlenül hagyott területe volt, amely magába foglalta a Földközi-tenger
körüli összes földet, valamint a Fekete-tenger nyugati és déli partja körüli
földet. Most az egyes nemzeteket széles, elterülő Vad vidékek választják el a
többitől. Azt mondják, a föld nem néz ki másképp - még mindig megvannak
az utak, emberi gazdaságok és falvak -, de másmilyennek érződik.
Veszélyesnek. A farmokon és a falvakban élő emberek azt állítják, hogy
napközben eléggé biztonságban vannak, de azok az idegenek, akik
megpróbálnak átkelni ezen a földön, ritkán maradnak életben. És senki
sincs biztonságban a sötétben.
Az elektronikus kommunikáció Cel-Romanóban korlátozott vagy
egyáltalán nem létezik. Valójában a kisebb falvakban nagyobb
valószínűséggel van működő telefon, mint az ipari városok maradékában.
De a szolgáltatás rendszertelen, mivel a Vad vidék új területein futó
telefonvonalak közül sokat lebontottak, és nem lehet megjavítani.
Ez az információ jutott el hozzánk. A legjobb tippem, amit össze tudok
rakni? A Vad vidék tovább fog terjedni Cel-Romano egész területén, egyre
kisebb és kisebb földdarabokra szigetelve az embereket. Néhány közösség
túléli, sőt talán még virágzik is, míg más helyek elsorvadnak, amíg azok a
helyek és az ott élő emberek nem lesznek többé mások, mint csak emlék vagy
elrettentő példa.
Vigyázz magadra, Douglas. Remélem, hogy Lakeside egyike azon
helyeknek a világ azon részén, amelyik továbbra is túlél és virágzik. A
lehető legjobb tudásom szerint tartom a kapcsolatot.
Shady
6. FEJEZET
Thaisnap, Messis 9.
Meg betette a táskáját a KD hátsó ülésére, majd hátralépett, és
rámosolygott Simonra. - Sétálni akarok ma munkába menet.
– De korán kell beérnem az irodába.
– Éppen ezért neked kell vezetned a KD-t. - Oké, ez nem volt teljesen
igaz. Simon még emberi alakban is könnyedén el tudott volna sétálni a
Piactérre, és még időben odaért volna az Ordító Jó Könyvekhez a korai
megbeszéléseire. Csak akkor nem érne oda időben, ha tartaná az ő gyalogos
tempóját. - Meg akarom nézni a kertet, hogy milyen zöldségeket
szedhetünk le, és mozogni akarok egy kicsit ma reggel.
A férfi felsóhajtott, egy olyan hangot adott ki, amiben annyi csalódottság
volt, hogy Meg majdnem engedett. Élvezte, hogy Simonnal együtt megy be
a munkába, szerette a társaságát. De nem akart korán bemenni az
Összekötői Irodába - és nem akarta, hogy bárki is vele legyen, amikor a
Piactér felé közeledik, hátha az, ami kiváltotta tegnap a szorongását, még
mindig ott van. Az állásbörze véget ért, így nem lesz semmi baja, de Simon
nem örülne, ha újabb pánikrohamot kapna, és nem akarta, hogy elterelje a
figyelmét a többi embernek nyújtott segítségről, akik arra vártak, hogy
döntés szülessen arról, elmehetnek-e Bennettbe.
– Nem lesz semmi bajom, Simon. - Amikor a férfi továbbra is a KD
mellett állt, hozzátette: - Majd szólok, amint beérek az irodába.
Mit tenne Merri Lee vagy Ruth, hogy meggyőzzön egy férfit, hogy menjen
bele a tervébe?
Meggie odasétált Simonhoz, lábujjhegyre állt, és megnyalta az arcát.
Oké, Merri vagy Ruth egy emberi csókot adott volna neki, de a férfi
meglepett és elégedett tekintetéből ítélve őt ez nem érdekelte.
Simon végigsimított a lány rövid fekete haján, és lágyan megsimogatta a
füle mögött. Aztán beült a KD-ba, és elhajtott.
Meg függetlennek, kompetensnek és szabadnak érezve magát, elhagyta a
Zöld-telepet, és a füvön sétált, hogy elérje a nagy konyhakertet. A Zöld-
telep lakóival együtt ő és emberi barátai az elmúlt hetekben zöldségeket
szüreteltek. Sumor alatt szedtek egy kicsit ebből-abból, de most úgy tűnt,
hogy mindenféle zöldséget le kell szedni minden nap - és akár igaz volt,
akár nem, úgy érezte, mintha minden nap cukkinit szedne. A paprika nőtt és
már majdnem megérett, és hamarosan friss kukorica is lesz. Jó volt ide
kijönni, és nézni, mi virágzik, mi érik, és...
Mi is az ott?
Fehér és piros. És ott egy barna folt. És...
Pár napja megijesztett egy fiatal nyulat, amely a kert közelében legelt.
Nem szándékosan, csak nem vette észre. De amikor megmozdult, látta,
hogy húzza az egyik hátsó lábát. Talán elütötte egy autó? A telepek nem
voltak olyan közel a város utcáihoz, de az állatok mégis átkeltek az utakon
élelem után kutatva. Julia Hawkgard elmondta neki, hogy gyakran találnak
döglött zsákmányt a Parkside Avenue melletti füvön - olyan állatokat,
amelyek a parkból az Udvarba vagy az Udvarból a parkba vándoroltak. De
a Parkside Avenue az Udvar másik oldalán volt. Egy sérült nyúl nem kelt
volna át azon a területen.
Meg óvatosan közeledett, a gyomra máris apró szaltókat csinált.
Fehér, izmoktól megfosztott, de még szalagokkal összekötött csont –
amely egy szőrös lábhoz volt rögzítve. A barna foltról kiderült, hogy egy
szőrcsomó. És a vörös... Az a nyuszi gerince lehetett?
Meg hátrált, és felsikoltott, amikor nekiment valaminek.
Nagy kezek tartották meg. Henry hangja zengett a feje fölött. - Ez csak
egy nyúl, Meg.
– Valaki megette a nyuszit.
– De nem a Zöld-telepről. Nem minden vadász, aki az Udvarban keresi
az élelmet, terra indigene.
– Gondolod, hogy Simon . . . ? – Evett nyuszit. Ahogy Sam is. Ahogy az
összes szomszédja is, kivéve talán Tesst és Vladot, és bennük sem volt
biztos. Még ő is evett már nyulat néhányszor. De azt megfőzték. És a
tányérján semmi sem nézett ki így.
– Egyik barátod sem ehette meg nyulat - mondta Henry.
– Honnan tudod?
– Nem hagytak volna csontokat és maradékokat ott, ahol te vagy a
nőstény falka megtalálhatjátok. - Átkarolta a lány vállát, és kivezette a
kertből.
– Megsérült a lába - mondta Meg, amikor kiértek az Udvar főútjára, és
elindultak a Piactér felé.
– Ez könnyű prédává tette. - Egy percig csendben sétáltak, mielőtt Henry
megkérdezte: - Miért hagyott itt Simon?
 – Sétálni akartam munkába menet. Több időt akartam, hogy
megközelítsem a Piacteret. - Meg felsóhajtott. - Ha Simonnal mentem
volna, nem láttam volna a nyuszit, a ... gerincét. - A lábcsontok látványa
nem volt olyan rossz, de a gerinc képe megmaradt benne.
– Minden hús ugrált, futott vagy repült, mielőtt hús lett belőle - mondta
Henry. - Ez a dolgok rendje.
A lány bólintott. Ez volt a dolgok rendje. De a nyers igazságot egy kicsit
nehezebb volt elfogadni.
***
A francba, bassza meg, a francba, gondolta Simon, amikor Henry
beszámolt neki Meg felfedezéséről. - Jobb, ha szólsz annak, aki ma a
Faltafelben főz, hogy ne írjon nyulat az étlapra.
– Már megtettem - mondta Henry. - De ez úgy nézett ki, mintha ott ették
volna meg, ahol megfogták.
Amikor meglátott egy sérült nyulat, Meg érzései teljesen elszabadultak.
Egy Farkas, ha ugyanezt látta volna, megragadta volna a gyors ételt, és
elvitte volna a Wolfgard-telepre a kölyköknek, vagy maga ette volna meg.
– Visszamegyek, eltüntetem a csontokat és a maradékokat - mondta
Henry. - Neked pedig találnod kellene valamit, ami eltereli Meg figyelmét,
hogy ne a nyúlon járjon az esze egész nap.
– Nincs... - Simon ránézett a dobozra, amelyet aznap kora reggel vett fel
a vasútállomáson. - Talán van valamim, amivel elterelhetem a figyelmét. -
Persze még nem tett többet, csak egy pillantást vetett a könyvekre,
amelyeket Jesse Walker küldött neki véleményezésre, és fogalma sem volt
róla, hogy izgalmas krimik-thrillerek-e sok üldözéssel vagy más ijesztő
történetek. Nos, ha a könyvek megijesztették Meggie-t, és a rossz álmok
miatt bele rúg, akkor nem vicsoroghat másra, csak saját magára.
Simon felvette a dobozt, és kilépett az irodából, elég nagy szünetet tartva
ahhoz, hogy szóljon Vladnak, hogy az Összekötői Irodába megy.
Az Összekötői Iroda hátsó ajtaja zárva volt. Erre számított. Arra viszont
nem, hogy lépéseket hall a fölötte lévő lépcsőn, és meglátja Greg
O'Sullivant, amint lenéz rá, a VFO-ügynök a kezét a szolgálati fegyverén
tartotta.
– Mr. Wolfgard. - O'Sullivan keze eltávolodott a fegyvertől. Lement a
lépcsőn, léptei gyorsak és könnyedek voltak. - Nem tudtam, hogy maga az.
Simon az ügynököt figyelte. Nadine Fallacaro és Eve Denby is azt
mondta, hogy az iroda feletti második szoba egy szállodai szobához
hasonlított, azzal az előnnyel, hogy volt benne egy kis hűtőszekrény a hideg
italok vagy rágcsálnivalók tárolására. O'Sullivan örömmel lett a bérlője,
mondván, hogy biztonságosabb, mint egy rendes szállodai szoba, és ott
hagyhatja a személyes tárgyait, ha vissza kell utaznia Hubbneyba, és
jelentenie kell Hannigan kormányzónak. - Másvalakire számított?
– Nem, de hallottam, hogy az állásbörze alatt néhány ember ott
szaglászott, ahol nem kellett volna - és mintha hallottam volna, hogy valaki
késő este a hátsó ajtót feszegette. Csak meg akartam győződni róla, hogy
senki sem próbálja zaklatni Ms. Corbynt.
Egy másfajta őrfarkas, döntött Simon, miközben O'Sullivant
tanulmányozta. Nem egy kötődés nélküli hím, aki a Meg körül szaglászik,
hanem a nagyobb falka tagja, aki elkötelezte magát a mindannyiuknak
menedéket nyújtó terület védelme mellett - ami azt jelentette, hogy
O'Sullivant figyelmeztetni kellett az Udvar vendégeire.
Simon nem látta őket, túlságosan el volt foglalva az emberek felvételével
ahhoz, hogy egyáltalán megérezze a jelenlétüket, vagy elkapja a szagukat.
De Kowalski tegnap este felhívta Blairt, és miután a domináns végrehajtó
ma reggel megszimatolta a földet Kowalski és Ruthie barlangja körül, Blair
elmondta Simonnak, hogy két Vén visszatért Lakeside-ba. Ez volt az oka,
amiért megkérte Henryt, hogy halassza el a Piactérre indulást - hogy Meg
ne egyedül menjen. És ezért volt ott Henry, amikor Meg megtalálta a
nyúlgerincet.
Még nem állt készen arra, hogy ezt megbeszélje az emberekkel, ezért
témát váltott. - Katherine Debany most kezdi meg az új munkáját a
Konzulátuson.
– Tegnap találkoztam vele - mondta O'Sullivan. - És Miss Twylával is. -
Megdörzsölte a tarkóját. - Úgy éreztem magam, mintha két szigorú, de
szeretetteljes nagynéni vizsgálna. Átnéztem az összes fiókot az íróasztalban,
amit használok, hogy meggyőződjek róla, nincs ott semmi, ami bajba
sodorhatna. Van egy olyan érzésem, hogy azok ketten túl sokszor hallották
már a 'nem az enyém' védekezést ahhoz, hogy elhiggyék.
A VFO-ügynök feszültnek és távolságtartónak tűnt Simon számára, a
munkájára koncentrált, és inkább magányos farkas volt. Most észrevette,
milyen fiatal a férfi. - Az idősebb nőstények jót tesznek egy falkának.
O'Sullivan elmosolyodott, és egy hümmögő hangot adott ki, mielőtt
elindult a Kis Harapás felé reggelizni.
 Simon kinyitotta az Összekötői Iroda hátsó ajtaját, belépett, és hallotta,
ahogy valami ritmikusan csap, csap, csap, csap a fára. - Meg?
<Nyugtalan,> jelentette Nathan az elülső szobában elfoglalt helyéről. <És
dühös a postára.>
Meg egy újabb levelet csapott a szortírozószobai asztalra. Simon
óvatosan az asztalhoz lépett, és a dobozt az egyik sarokba állította. - Meg?
– Nem akarok nyuszi lenni! A nyuszikat megeszik!
– Előbb-utóbb minden fel lesz falva - ellenkezett a férfi.
A lány morgott rá. Olyan vadnak tűnt, mint egy kölyökfarkas. Meg akarta
nyalni párszor, és keresni neki egy játékot. Ha pár percig játszhatnának,
elfelejtené a nyuszit.
Nem, nem felejtené el. Meggie nem volt már kölyök, és nem felejtett el
valamit, ha egyszer már látta. Legalábbis nem felejtett el valamit, amit
látott, hacsak nem homályosította el a vágás okozta eufória.
Nem tetszett neki ez a gondolat, ezért felvette a dobozt, és a lány elé tette.
- Ha végeztél a postával, kérnék egy szívességet.
Meg ráncolta a homlokát a dobozra. - Egy szívességet?
– Jesse Walker küldött nekem néhány könyvet, amelyeket nem árulunk az
Ordító Jó Könyvekben.
Kár, hogy Meg nem tudta a fülét hegyezni, hogy érdeklődést mutasson.
Pedig határozottan úgy nézett ki, mintha azt tette volna.
– Crowgard hangulatok? - kérdezte.
– Inkább thriller, mint hangulatos, azt hiszem. - Simon megkocogtatta a
dobozt. - Jesse Walker szerint az intuitok szeretik ezeket a történeteket, de
engem az érdekelne, hogy szerinted tetszenének-e a terra indigene
lényeknek és az emberfalkának.
– Szóval olyan vagyok, mint egy könyvkritikus a bolt számára?
A férfi bólintott, és figyelte a lányt. Hirtelen eszébe jutott, hogy ez egy új
dolog, ami még nem volt része Meg rutinjának. Vajon felzaklatná ez a
lányt? Nem, inkább úgy tűnt, hogy kíváncsi.
Meggie félretette a dobozt. - Előbb be kell fejeznem a posta szortírozását.
- Meg rápislogott a férfira. - Nem kéne dolgoznod?
A férfi az órára pillantott. Elkésett a Burke kapitánnyal való
találkozójáról.
Gyorsan megnyalta a lány orra hegyét, és kisétált a szortírozószobából.
Visszanézett, amikor az ajtóhoz ért. Meg éppen a leveleket válogatta, de
folyton a dobozra pillantott.
 Könnyebbnek érezte magát, mintha néhány percet játszottak volna, és
azon tűnődött, vajon hány levelet kell majd a póniknak újra kézbesíteniük,
mert megtalálta a megfelelő figyelemelterelést.
***
A Kis Harapásban Jana Paniccia mellett ülve Monty rámosolygott a fiatal
nőre. Aznap kora reggel Burke kapitány elvitte a lőtérre, hogy ellenőrizze,
mennyire ért a rendőrség általánosan használt fegyvereihez. Kowalskit és
Debanyt jelölték ki, hogy teszteljék a közelharci és önvédelmi képességeit.
Ő és Burke pedig átnézték a bizonyítványait. Most, hogy Simon Wolfgard
épp meghallgatja Burke véleményét Ms. Paniccia képességeiről, hogy
képes-e helyettesként szolgálni, Monty azért volt itt, hogy beszéljen vele -
és hogy meghallgassa.
– Várni mindig nehéz - mondta. És a legnehezebb számára, Burke-nek,
sőt Kowalskinak és Debanynak is az volt, hogy azon töprengtek, vajon nem
küldenek-e egy fiatal - és női - rendőrt túl messzire az ismeretlenbe, ahol az
új főnöke vagy elfogadja, vagy megeszi.
– Ez brutális. - Jana az Ordító Jó Könyvekbe vezető boltív felé pillantott.
– Bennetthez menni nagy döntés. Nem olyan, mint bármi, amit eddig
ismert. És biztosan nem olyan lesz, mint Lakeside-ban élni. - Bár ez minden
bizonnyal igaz volt, Monty azon tűnődött, vajon a várost úgy fogják-e
vezetni, mint az Udvart, egy nagyobb üzleti negyeddel.
– Tudom. De az a hely tele van lehetőségekkel. - Jana felnevetett egy
kicsit. - Imádtam a történeteket a határvidékről és a seriffről, aki
gonosztevőkkel csapott össze, akik át akarták venni a hatalmat egy olyan
város felett, amely több száz mérföldön át az egyetlen emberi hely. A
kedvenc történeteimben általában volt egy temperamentumos nő, akit fogva
tartottak, és aki egy serpenyővel leütötte az egyik gazembert, majd időben
megszökött, hogy figyelmeztesse a seriffet.
– Maga akart lenni a bátor nő?
– Hát, nem. Én a seriff akartam lenni, és az én történeteimben a bátor nő
a húgom vagy az unokatestvérem volt. Néha a fogoly egy testvér volt, aki
soha életében nem csinált semmi mást serpenyővel, néha pedig egy olyan
testvér, aki egy nap éttermet akart vezetni, és tényleg értett a konyhához.
– De maga akarta viselni a jelvényt és a fegyvert?
Jana bólintott. Aztán mélyen beszívta a levegőt, amikor Simon Wolfgard
és Burke kapitány az asztalhoz lépett.
 Simon két borítékot nyújtott át. - Az első borítékban van az útlevele és a
vonatjegye. A jegyet és a levelet akkor kell felmutatnia, amikor Lakeside-
ban felszáll a vonatra, és akkor is, amikor a vonat megáll az északkeleti és
középnyugati régióhatárhoz legközelebb eső állomáson. Ez az egyetlen
módja annak, hogy átmehessen egy másik régióba. A második borítékban
van egy levél Tolya Sanguinati számára, amely tartalmazza az önéletrajzot,
amit nekem adott. Tartalmazza annak a háznak a címét is, ahol lakni fog, ha
Tolya úgy ítéli meg, hogy alkalmas a helyettesi pozícióra Bennettben.
Barbara Ellen, Debany rendőr húga hajlandó megosztani a házát egy másik
nővel. Ahogy a házakat kitakarítják és rendelkezésre bocsátják, Tolya azt
szeretné, ha az állandó lakók beköltöznének, hogy helyet csináljanak az
ideiglenes munkásoknak és az utazóknak. Ha nem tetszik a ház, vagy nem
akar osztozkodni, akkor egy ideig a szállodában maradhat.
– Jó lenne, ha lenne egy lakótársam - mondta Jana, és mindkét borítékot
megragadta.
– A vonat holnap reggel indul. A furgonunkkal kivisszük, így lesz hely
mindennek, amit magával akar vinni.
– Köszönöm - szipogott Jana. - Készen leszek.
Simon a lány arcát tanulmányozta. - Könnyezik a szeme, és folyik az
orra. Beteg?
A lány megrázta a fejét. - Csak nagyon boldog vagyok.
A férfi még egy kicsit tovább tanulmányozta az arcát, aztán elsétált.
Monty átnyújtotta neki az asztalon lévő papírszalvétákat. A lány
megtörölte a szemét és kifújta az orrát.
– Gratulálok, Paniccia helyettes. - Burke kinyújtotta a kezét.
Jana felállt, és kezet rázott vele. - Köszönöm, uram, de még nincs meg az
állásom.
– Biztos vagyok benne, hogy meg fogja kapni. Jelezze nekünk, hogyan
boldogul.
– Úgy lesz.
Burke ellépett az asztaltól. Monty hátratolta a székét, készen arra, hogy
visszatérjen a feladataihoz. Amikor Jenni Crowgard az asztalhoz sietett,
mindkét férfi tétovázott.
– Bennettbe mész? - kérdezte Jenni. - Van levelezőtársad? A Ruthie
elmagyarázta, mi az. Lehetnék a Crowgard levelezőtársad, és küldhetnék
neked híreket Lakeside-ból.
 Sok érzelem van ebben, gondolta Monty, miközben figyelte, ahogy Jenni
hosszú fekete hajában tollak jelennek meg.
Jana a tollakat bámulta, majd erőfeszítéssel Jenni arcára összpontosított. -
Igen, Bennettbe megyek. Megígértem, hogy írok Merri Lee-nek, de nincs
Crowgard levelezőtársam, úgyhogy szívesen írnék neked is.
Jenni letett egy névjegykártyát az asztalra. - Ez én vagyok. Ha Bennettbe
érsz, elküldheted a címedet. – Aztán kisietett a kávézóból.
Jana végigbámult a folyosón, amely a hátsó ajtóhoz vezetett, majd
Montyra és Burke-re nézett.
– A Crowgard számára az információ egyfajta fizetőeszköz - mondta
Monty mosolyogva. - Az utóbbi időben hallott pletykákból az a
benyomásom, hogy egyfajta státuszszimbólummá vált, hogy van egy
levelezőtársuk, és képeslapokat kapnak Thaisia egy másik régiójából.
– Attól, hogy egy ember a levelezőtársad, nagyobb vagy kisebb lesz a
státuszszimbólum? - kérdezte Jana.
– Szerintem inkább nagyobb.
– Az egyik Lakeside-i Crowgarddal való kommunikáció nem árt a
státuszának - mondta halkan Burke. - Különösen, mivel Bennettben és
Prairie Goldban már rengeteg személynek van kapcsolata ezzel az Udvarral.
Jana ragyogó mosollyal búcsúzott tőlük. - Jobb, ha hazamegyek, és
gondoskodom róla, hogy minden készen álljon a holnapi utazásomra.
– Küldesse át a postáját a bennetti postahivatalba - mondta Monty.
– Úgy lesz.
Tess csatlakozott hozzájuk, Montyra és Burke-re nem vetett sok
pillantást, mielőtt Janára összpontosított volna. - Készen állsz az indulásra?
– Igen.
– A kisbuszunk hazavihet téged. A bejáratnál van. A sofőr neve Harry.
– Köszönöm. - Jana kisietett a hátsó kijáraton.
– Nos - mondta Tess. - Remélem, egy időre végeztünk az izgalmakkal. -
Ahogy a boltív felé nézett, a haja vöröses-csíkos zöldre változott, és
göndörödni kezdett. - Az állásbörzének vége.
– Nem állásért jöttem.
Az ismerős férfihang - egy olyan hang, amiről Monty remélte, hogy soha
többé nem fogja személyesen hallani, annak ellenére, amit Meg látott a
próféciakártyákon, és amit az anyja mondott neki - olyan volt, mint egy
kalapácsütés a mellkasára.
 – Családlátogatásra jöttem. - Egy kézmozdulatot tett a mögötte álló nő és
két gyerek felé. - Azt mondták, van itt egy hely, ahol megszállhatunk. - A
Montyra irányuló mosoly nem volt őszinte, hacsak nem számolták a
gonoszságra utaló célzást. - Szia, CJ.
– Hadnagy? - Burke hangja alig hallható volt, de mégis figyelmeztető. -
Ismered őt?
– Az öcsém. Cyrus James Montgomery. Jimmy.
Burke tett egy lépést a boltív felé. - Uram, el kell innen mennie. Most.
Monty Tessre pillantott, és szédülést érzett. Valami nem stimmelt az
arcával. Valami...
Elfordította a tekintetét, és megvárta, amíg elmúlik a szédülés. Remélte,
hogy elmúlik.
A boltív felől visítás hallatszott. Ekkor Jimmy felesége és gyerekei
benyomultak a kávézóba, és Henry Beargard a boltívben állt,
megakadályozva a menekülést.
Monty Jimmyre nézett, aki még mindig próbálta előadni a pimaszságot.
– Hogy elmegy-e vagy sem, az nem a maga döntése, kapitány - mondta
Tess. - Az Udvarban van. A Wolfgard majd eldönti, mi lesz vele.
7. FEJEZET
Thaisday, Messis 9.
Pónikkal körbevéve Meg a szortírozószoba oldalajtójánál állt, és a
Sanguinatinak szánt borítékokat lapozgatta. Bűntudatosan mosolyogva
kivett egy levelet, amely a Hawkgard telep postájába tartozott, majd a többit
Mennydörgés kosaraiba tette.
Mennydörgés a sor végére trappolt, mivel Meg addig nem osztotta ki a
napi jutalmat, amíg szét nem osztotta az összes levelet. Villám lépett oda,
hogy átvegye az általa kézbesítendő leveleket.
Hawkgard telep. Wolfgard telep. Crowgard és Owlgard. Pónipajta.
Közműtelep. És még ott van a Zöld telep is, ami azt jelentette, hogy
valakinek a Kereskedelmi Társulásból haza kellett térnie a telepre, kiüríteni
a kosarakat, és betenni a postát a postázóteremben lévő fakkokba.
Könnyebb lett volna magával vinni ezt a postát, amikor hazamegy, de a
legtöbb napon az Udvarban élő összes póni megjelent, hogy átvegye a
postát, és mindannyian elvárták, hogy valahová kézbesíteni tudjanak
valamit, annak ellenére, hogy több póni volt, mint postaláda. Ez volt az oka,
hogy most egy póni szállította ki a postát a Piactéri boltokba, és hogy a
pónik másfajta kézbesítést is végeztek, ha nem volt olyan levél, amit a
kosárba tehetett volna. A lányok a tónál nem kaptak sem levelet, sem
katalógusokat, ezért Meg most elküldte nekik a könyvtárból kért könyveket.
Reggel az egyik póni már elvitt néhány könyvet, a többi pedig a délutáni
kiszállítások alkalmával megy. Amióta a Vének a múlt hónapban átgázoltak
Lakeside-on és az Udvaron, hogy kiosszák az igazságszolgáltatás ősi
formáját, Meg számára világossá vált, hogy a lányok elvárják, hogy
láthassák őt, amikor délutáni körútját teszi, még akkor is, ha nincs mit
kézbesítenie. Ugyanez volt a helyzet Erebus nagyapával is. Akár volt neki
valamije, akár nem, közbeiktatta a kriptoári otthonát, megállt a fekete,
kovácsoltvas kerítésen lévő kapu egyik oldalán, és néhány percig
beszélgetett az öreg Sanguinatival.
Az Elementálisok és Mr. Erebus esetében az útvonala nem a fizikai
szállításokról szólt. Arról szólt, hogy lássák, jól van - és arról, hogy
megossza velük a le nem írt híreket.
Amikor átadta az utolsó póninak, Örvénynek a Nyár és a Föld által kért
könyveket, és mindenki megkapta a répaszeleteket, Meg bement a
fürdőszobába kezet mosni. A posta rendezve. Nem kellett csomagokat
polcra tenni a délutáni kézbesítéshez. Csak az a doboznyi könyv várta Jesse
Walkertől. Hacsak nem érkezik egy szállítmány, a déli szünetig nem volt
semmi dolga. Kiválaszthatott egyet a könyvek közül, és elolvashatott egy-
két fejezetet.
Miért tartotta a bal könyökét a tükörhöz?
Meg a homlokát ráncolva óvatosan megdörzsölte a bőrét, majd
közelebbről megnézte. Semmiféle vágás vagy sérülés nem volt rajta.
Legalábbis nem látott semmit. A bőr nem fájt, amikor megdörzsölte. De a
könyöke fájt, halványan. És a bőr csípett, alig érezhetően.
A fürdőszobából kilépve átment a szortírozószobán, rápillantott a
dobozra, és szinte vállat vont a könyökében lévő furcsa érzés miatt. Ha
mondana valamit, ki tudja, mennyi bosszúságot okozna? De ha nem szól
semmit, és a furcsa érzés a baj előjele volt...
Kinyitotta a fiókot, amelyben a fadobozba helyezett próféciakártyák
voltak. Letette a dobozt a pultra, kinyitotta a fedelét, és ujjbegyeit a
kártyákra helyezte. Valószínűleg nem kapna pontos választ, ha nem teríti ki
a kártyákat az asztalra. Ha a dobozban hagyja őket, nehezebb megtalálni a
helyeset. Itt volt az ideje, hogy megnézze az összeset, és elkezdje kidobálni
azokat, amelyeknek a képe egyetlen kártyával ábrázolható, amikor az
Útkereső paklit összerakják.
És hányszor mondja ezt még el, hogy meg kell tennie, mielőtt valóban
elkezdi a munkát?
Nem látott nemrég egy cikket egy magazinban arról, hogyan hagyja abba
a halogatást? Talán meg kellene keresnie azt a cikket, és újra el kellene
olvasnia.
Egyelőre feltett egy kérdést, és válaszként kiválasztott egy kártyát.
Miért fáj a könyököm? Miért fáj a könyököm? Miért...
Bizsergett a bal keze. Az ujjai zsibongtak. Nem kellett messzire keresnie,
hogy megtalálja a kártyát. Felemelte, megfordította.
Robbanás. Ezt a kártyát húzta, amikor az udvari barátairól kérdezett - és
amikor Montgomery hadnagy az öccséről, Cyrusról, alias Jimmyről
érdeklődött.
Meg eltette a kártyákat, aztán a kezét a nadrágzsebéhez szorította, érezte
az ezüst borotva formáját. De az irritáló, bizsergő, zsibongó érzés eltűnt, és
nem adott neki semmi támpontot arra, hogy hol kellene vágnia, hogy
megtalálja ezt a bizonyos próféciát.
 A könyöke ismét fájt, de nem úgy, hogy az próféciára utalt volna.
Zavartan lépett az elülső szoba pultjához. - Nathan? Megnéznél nekem
valamit?
Az őrfarkas nem nyújtózkodott és ásítozott. A férfi már a szoba másik
végében volt, és a mellső lábát a pultra tette, mielőtt a lánynak ideje lett
volna pislogni.
Meg felemelte a könyökét. - Látod, hogy van-e valami baj a
könyökömmel? Olyan... furcsa érzés... de nem látok karcolást.
A férfi megszagolta a karját a csuklójától a válláig, majd alaposabban
megszagolta a könyökét kívülről. Megnyalta a bőrt. Mindketten várták,
hogy vajon reagál-e egy olyan apró vérnyomra, amelyet másképp nem
lehetett volna megtalálni. A férfi egy nemet jelentő "jól vagy" nyalintást
adott a bőrre, és elkezdett elfordulni. Aztán felmordult, megijesztve a lányt.
Mégiscsak reagált valamire a bőrén?
Nem tudta, mit gondoljon, amikor a férfi a bejárati ajtóhoz sietett, és az
egyik mellső mancsát annyira átváltoztatta, hogy az ujjai el tudták fordítani
az egyszerű zárat. A Farkas megmagyarázhatatlan viselkedésétől
megrémülve Meg elhátrált a pult mellől, a vállával az ajtókeretnek ütközve.
Visszatérve a pulthoz, Nathan emberi alakot öltött. - Hadd lássam még
egyszer azt a kart.
Most nem a barátja. Nem az irodai őrfarkas. Ez volt Nathan, az udvari
végrehajtó.
– Meg.
A vicsorgó szó figyelmeztetés volt. Ha Nathan ennyire dühös lett egy
aprónak hitt kérdés miatt, nem akart belegondolni, hogyan reagálna Blair.
Én nem vagyok nyuszi. Nem vagyok nyuszi. Nem vagyok...
Ezt ismételgette, miközben előrelépegetett, és feltartotta a könyökét.
A férfi keze gyengéden zárult a könyökének mindkét oldalára. Lehajtotta
a fejét, és tanulmányozta a bőrt, megszagolta, még egyszer megnyalta,
mielőtt elengedte a lányt.
– Semmi. - A férfi hangja nyugodtabb volt, de egyben zavart is.
A pult eltakarta a dereka alatt, így a lány nem volt hajlandó belegondolni,
hogy mit láthat az üvegajtón keresztül az, aki éppen egy szállítmány miatt
érkezik.
Meg pislogott. Gondolkodott. Semmi sem zaklathatta fel a férfit - de
valami mégis. - Mi történt?
 – Hívatlan férfi látogató. Tess azt mondta, hogy zárjam be az ajtót, és
álljak őrt, amíg Simon el nem dönti, mit tegyen a férfival.
Ez rosszul hangzott. A nyuszi gerincének képe ugrott be a fejébe, és
hányingert keltett benne.
Nathan megfordult, és az egyik bejárati ablakra összpontosított. Nyx
visszanézett rájuk, bólintott, aztán átsiklott a rakodóterületen a Konzulátus
felé.
Jake Crowgard leszállt kedvenc helyére a téglafalra, és károgott, tudtára
adva mindenkinek, hogy ő is figyel.
– Biztonságban vagy, Meg - mondta Nathan. - Semmi sem fog bántani
téged.
A lány szíve olyan gyorsan vert, hogy megszédült. - Valaki engem keres
itt?
– Nem. - A férfi lehajtotta a fejét, mintha épp hallgatna valamit - vagy
valakit. - Nem, nem téged keresnek. - A férfi a könyökét tanulmányozta. -
De ha továbbra is fáj, szólj Simonnak. Vagy Henrynek.
Robbanás. Fizikai vagy érzelmi robbanás? Figyelembe véve, hányszor
húzta ezt a kártyát mostanában, lehetett bármelyik - vagy mindkettő.
Nem tudta, miért fáj a könyöke, de tudta, hogy felesleges lenne most
vágni. Az események, amelyeket a kártya segítségével megjövendölt, már
elkezdődtek.
***
Valami megváltozott az Udvarban. A levegő a harag illatát árasztotta.
Föld jelentette, hogy a Farkasok mozgásba lendültek, és elindultak, hogy
megvédjék a falkájuk sebezhető tagjait. Mindezt a hím miatt, aki nemrég
érkezett meg a párjával és a kicsinyeivel. A Wolfgard és az emberi falkák
nem így szoktak reagálni az emberhordákra, akik jöttek és mentek – azokra
az emberekre, akik Thaisia más részeire vándoroltak. Miért tekintették ezt
az egyetlen hímet fenyegetésnek ennyi emberre nézve, amikor olyan
könnyen meg lehetett volna ölni? Mi különböztette meg őt a többi
embertől?
Ez volt az oka annak, hogy Lakeside-ba jöttek. Ezt a fajta embert kellett
megfigyelniük, mielőtt a vándorló emberek elérnek azokra a helyekre,
amelyeket Namid fogai és karmai visszahódítottak a terra indigene
számára. És meg kellett győződniük arról, hogy ez a férfi az Udvaron belül
marad.
<Farkas!>
 ***
Többnyire Henry nagy emberi alakja mögött eltakarva, Simon
tanulmányozta az emberi csordát, amely összegyűlt a Kis Harapásban.
Furcsa, hogy egy ember érkezése hogyan változtatta meg a szemléletüket,
és változtatta vissza őket falkából csordává. Vissza zsákmányállattá.
Talán ez nem is volt olyan furcsa. Meg érkezése az Udvarba mindenféle
dolgot megváltoztatott, beleértve azt is, hogy a női alkalmazottak a nem
ehető prédából egy olyan női falkává váltak, amelyhez némi óvatossággal
közeledtek. És a nőstény falkával együtt jött a kapcsolat a rendőrfalkával.
Egyetlen ember tehát rengeteg változást tudott előidézni.
Nicholas Scratch, az Emberek Mindenek Előtt mozgalom szóvivője egy
másik példa volt egy olyan emberre, aki sok mindent mozgásba hozott. De
a Scratch által keltett hullámoknak az lett a vége, hogy sok Farkas és ember
meghalt, és Thaisiát darabokra szaggatták, hogy az emberek még jobban
elszigetelődjenek.
Most egy másik emberre nézett, akiről ösztönösen tudta, hogy
potenciálisan képes bajt okozni a terra indigene lényeknek. De hogyan? Ez
a hím rokonságban állt Miss Twylával és Montgomery hadnaggyal, akik jó
emberek voltak, de mindketten aggódtak amiatt, hogy mi történhet, ha a
családi falkájuknak ez a tagja megérkezik Lakeside-ba. És Meg már akkor
is látta a bajt, amikor kártyát húzott, hogy felfedje a próféciát. Nem csak
egyszerűen bajt; robbanást húzott, ami nem kis dolog.
És mégsem látta a közvetlen fenyegetést, nem tudta megmagyarázni,
miért akarta elűzni ezt a hímet Megtől, Samtől és mindenki mástól az
Udvarban. Így hát figyelte, ahogy Miss Twyla és a Sierra belép a kávézóba,
őket követte Kowalski és Debany, akik most egyenruhában voltak. Miss
Twyla szigorúnak tűnt, készen arra, hogy lecsapjon egy rosszul viselkedő
kölyökre. A Sierra viszont készen állt arra, hogy lefeküdjön, és
engedelmesen felajánlja a hasát.
Vajon ez a Montgomery-falka dominanciájáért folyó harc volt
Montgomery hadnagy és ez az új jövevény, Cyrus Jimmy között? A
kölyköket egyelőre kihagyva a dologból, Simon végiggondolta a két felet.
Biztos volt benne, hogy Miss Twyla a hadnagy pártján állt, de az új
jövevénynek volt egy párja. Így maradt a Sierra. Montgomery hadnagy
lenne a jobb vezető, de Simon úgy érezte, hogy a Sierra inkább annak a
Cyrusnak a simogatására és elismerésére vágyik.
Vajon a többi itt lévő ember is az ő elismerését akarná?
 Simon Nadine Fallacaróra nézett. Ő nem akarná. Világosan jelezte, hogy
ki akarja űzni azt a Cyrust a területéről. Ez jó. Kowalski és Debany pedig
még csak nem is tettek úgy, mintha ételért vagy kávéért jöttek volna.
Figyeltek, parancsra vártak. A falka végrehajtói. Ez is jó volt.
<Mit akarsz csinálni a betolakodóval?> kérdezte Henry.
Vlad, füst alakban, a Grizzly másik oldalára sodródott. <A kávézóban
nem ölhetjük meg. Ő a hadnagy családtagja. Ez gondot okozhat a
rendőrfalka számára.>
<Meglehet. De nem hiszem, hogy Burke kapitánynak túl sok kifogása
lenne az ellen, ha lecsapnám a betolakodót, és kitekerném a nyakát.>
Vlad emberi alakot öltött. <Simon? Te mit mondasz?>
<Farkas!>
Már számított erre a hívásra, mióta Blair közölte vele, hogy visszatértek,
de Simon még mindig összerezzent a hang hallatán.
<Simon?> mondta Vlad, figyelmesen tanulmányozva a Farkast.
<Mindjárt visszajövök,> mondta Vladnak. <Ne hagyd, hogy ez a Cyrus
elmenjen.>
A OJK raktárhelyiségébe ment, levetkőzte a ruháit, és felakasztotta őket a
hátsó ajtó közelében felszerelt fogasokra. Aztán kilépett, Farkasra váltott, és
a Piactér melletti furcsa csend felé futott.
Nem tartott sokáig, mire megtalálta a két Vént. A jelenlétük
nyugtalanította, de nem lepte meg, hogy visszatértek. Elvégre a Meggel
való kapcsolatára irányuló kíváncsiságuk volt a legfőbb oka annak, hogy
még nem irtották ki az összes Thaisiában élő embert. Vajon ez a kíváncsiság
vonzotta őket ilyen hamar vissza az Udvarba? Vagy valami más?
<Farkas.>
Elváltak a valódi alakjukból, és felvették más ragadozók alakját. A hím
felegyenesedett, szőrös teste halványan az emberire emlékeztetett. De
hatalmas volt, erős végtagokkal és nagy karmokkal, amelyek képesek
voltak üveget betörni és húst átszakítani, és a feje valami ősi ragadozóéra
hasonlított. Talán a felegyenesedés nem is az emberi kinézetre való törekvés
volt. Talán egyszerűen csak egyike volt azoknak az ősi formáknak,
amelyekre senki sem emlékezett. A nőstény valamiféle macskaféle lehetett,
de sokkal nagyobb, mint Henry a Grizzly alakjában.
Vajon ők voltak azok a Vének, akik itt voltak a Lakeside-on végigsöprő
vihar idején? Ők voltak azok, akik elfogyasztották a Farkas sütit, amit Meg
az irodában tartott Nathan és Suta számára?
 <Nézegettük az elvándorló, állásbörzére jelentkező embereket,> mondta
a hím.
<Honnan tudtatok az állásbörzéről?> kérdezte Simon. A Vének jobban
szerettek kevéssé vagy egyáltalán nem érintkezni olyan dolgokkal, amelyek
az emberi fajjal kapcsolatosak. És ha mégis kapcsolatba kerültek ezekkel, a
szándékaik általában nem voltak jóindulatúak.
Enyhe szél fodrozta fel a bundáját.
<A Hollók meséltek nekünk az állásbörzéről, mi pedig felvilágosítottuk a
Véneket, amikor csodálkoztak az emberhordán,> válaszolta Levegő.
Simon nem láthatta őt – a lány úgy döntött, hogy nem ölt látható alakot -,
de hallotta őt, egészen jól. És azon tűnődött, mit jelenthetett az, hogy a
lányok a tónál tudtak az állásbörzéről. A legideálisabb körülmények között
is rossz ötlet volt, hogy az emberek felhívják magukra a Vének vagy az
Elementálisok figyelmét. Vagy jó ötlet, hiszen az emberek ritkán maradtak
életben.
<Még egy hím érkezett,> mondta a hím.
Simon kivillantotta a fogait. <Ez a hím nem fog sokáig itt maradni az
Udvarban - vagy Lakeside-ban.>
<De igen,> mondta a nőstény.
Simon megfeszült. <Ez egy rossz fajta ember. Nem akarjuk, hogy itt
legyen.>
<Miért rossz?>
Montgomery hadnagy testvérével valami nem stimmelt. Ő tudta ezt. Vlad
is tudta. Henry és Tess is tudta. De el tudta-e ezt bármelyikük is
magyarázni?
<Háborút indíthat a terra indigene lények ellen?> morogta a hím.
<Nem,> válaszolta Simon vonakodva. <Nem hiszem, hogy ez a hím egy
domináns emberi ragadozó - nem úgy, mint az a Nicholas Scratch és az őt
követő emberek. De azok az emberek, akik ismerik ezt a hímet, úgy vélik,
hogy bajt fog okozni.>
<Nekik,> mondta a nőstény. <De nem nekünk.>
<Nekünk is,> érvelt Simon.
<Hogyan?>
Megpróbált kitalálni valami elég nagyot ahhoz, hogy oknak tekintsék,
hogy megszabadulhassanak ettől a Cyrustól, de elég kicsit ahhoz, hogy a
Vének ne támadják meg az összes embert az Udvarban. <Nem tudom.>
Nehéz dolog volt beismerni.
 <Meg kell tudnunk,> mondta a hím. <Meg kell értenünk, hogy mitől lesz
ez a hím egy nem-háborút-de-bajt-jelent emberi ragadozó.>
<Miért?> kérdezte Simon, kíváncsian az állhatatosságuk okára.
<A kisebb Föld-bennszülöttek sok emberi helyet hagytak őrizetlenül,>
mondta a hím. <Most Namid fogainak és karmainak elég közel kell
maradnia ezekhez a helyekhez, hogy őrködhessenek. Fel kell ismernünk a
különbséget a jó ember és a rossz ember között. Tudnunk kell, hogy mi az,
ami veszélyt jelent a terra indigene számára, és kiket nem hagyhatunk
életben.>
<Ha ez a hím veszélyt jelent a falkátokra, akkor az ő emberfajtája más
helyeken is veszélyt jelent majd a terra indigene lényekre,> mondta a
nőstény. <A Vének nem fogják megengedni az embereknek, hogy
átvándoroljanak a Vad vidéken, és a visszahódított helyeken odúkat
építsenek, ha nem tudjuk felismerni a veszélyeseket. Sok olyan embert
láttál, akik nem a falkád tagjai, és mégsem üvöltöttétek a harci dalotokat.
Meg kell tudnunk, miért rossz ez az egy, miért kell elűzni.>
<Mi van, ha nem lesz a közelben, hogy figyeljük?> kérdezte Simon,
miközben érezte, hogy csapda összezárul körülötte.
<Még nem végeztünk az emberi csordák ritkításával,> válaszolta a hím.
<Ha nem tudjuk megkülönböztetni a jó embert a rossztól, akkor megölünk
minden embert, aki megpróbál átvándorolni a Vad vidéken. Azért tesszük
ezt, hogy megvédjük a földet és a Föld-bennszülötteket, akik túlélték az
emberi támadásokat.>
Simon halkan nyüszített. Az emberek első csoportja az állásbörzéről már
úton volt Bennett felé. Ha a Vének leállítanának minden vándorlást, a vonat
az Egyszerű Élet embereivel a fedélzetén nem élné túl, hogy elérje
Bennettet. És a szakemberek, akiknek holnap kellene felszállniuk a vonatra,
soha nem hagynák el Lakeside-ot.
A Lakeside-i Udvaron kívül másért nem kellett volna felelősnek éreznie
magát, de a Vének az itt tanultak alapján akartak dönteni minden emberi
helyről Thaisiában.
Mennyi embert tart meg a terra indigene? Tudta, hogy kockázatos lenne
hagyni, hogy ez a Cyrus ilyen közel maradjon a Meghez. De ha Simon
elmondaná neki, mi forog kockán, Meg ragaszkodna a kockázathoz. Nem
akarta volna megakadályozni, hogy egy olyan ember, mint a Jana Paniccia,
maga választhassa meg, milyen munkát végezhet, és hol élhet. Nem
kérhette, hogy Meg viselje ezt a súlyt, főleg nem úgy, hogy ő volt az
útkereső, aki azt kutatta, hogyan segíthetné a többi cassandra sangue
túlélését.
De még ő volt ennek az Udvarnak a vezetője. Ha ezt megteszi a
Vénekért, akkor az ő feltételei szerint. Nem akart felesleges kockázatot
vállalni Meg, Sam vagy a falkája többi tagja miatt. Az összes falkáját értve.
<Megengedhetjük, hogy az a hím, a párja és a kölykei az utca túloldalán
lévő egyik emberi odúban maradjanak.> Simon az egyik mellső mancsával
a kőből épült lakóházakra mutatott. <És megengedhetjük neki, hogy a
Piactéren vásároljon, hogy megfigyelhessétek, hogyan viselkedik más
emberekkel - és velünk - szemben. De cserébe meg kell ígérnetek, hogy
segítetek nekünk őrizni az emberi nőstényfalkát.>
Érezte, hogy a Vének dühe felduzzad. Ők Namid fogai és karmai voltak.
Nem voltak hozzászokva, hogy a világon kívül bárki más megmondja
nekik, mit tegyenek.
Aztán Levegő azt mondta: <Ez így igazságos. Bármilyen bajt is okoz ez a
hím, elvonja az Udvar végrehajtóinak figyelmét, így közülünk másoknak is
segítenie kell az őrködésben.>
Föld csatlakozott a nővéréhez, emberi alakot öltött, és rámosolygott
Simonra. <Mi is segítünk, még akkor is, ha a mi Megünk szinte minden nap
meglátogat minket.>
<Meg?> kérdezte a nőstény.
<Az édesvérű üvöltő nem-Farkas,> válaszolta Simon.
<A Seprűnyeles lány,> tette hozzá Levegő, utalva arra a dalra, amit
Charlie Crowgard írt arról az esetről, amikor Meg és Merri Lee megvédte
Sutát egy Phineas Jones nevű rossz embertől.
<Segítünk figyelni,> mondta a hím.
Egy kicsit mintha túlságosan is érdekelné őket, hogy Meget figyeljék?
Figyelmeztetnie kell Nathant, hogy ellenőrizze a Vének szagát az
Összekötői Iroda körül.
<Még egy dolog,> mondta Simon. <A Bennettbe vándorló emberek egy
része ma reggel elhagyta Lakeside-ot. Néhányan holnap indulnak. Szóljatok
a többi Vénnek, hogy ezek az emberek a mi engedélyünkkel vándorolnak
oda, hogy ne essen bántódásuk. A Lakeside Udvar nem fog segíteni nektek,
ha ezt nem ígéritek meg.>
Érezte, hogy szörnyű csend veszi körül, de ő kitartott. Ő volt itt a vezető;
a Vének vendégek voltak. Nem mintha az ilyesmi számított volna Namid
fogainak és karmainak.
 <Ez így fair,> mondta Levegő újra.
<Mi vagyunk a Vének,> vicsorgott a hím. <Mi döntünk.>
Föld elmosolyodott. <Felébreszthetnénk Telet, és megnézhetnénk, mit
gondol.>
Felébreszteni Telet Nyár uralkodásának utolsó hónapjában? Felébreszteni
Telet, és azt mondani neki, hogy a Vének olyasmit akarnak, ami veszélyt
jelenthet Megre? Simon már a gondolatától is megborzongott, hogy az az
Elementális hogyan reagálna.
Úgy tűnik, a fenyegetés a Vénekre is hatással volt.
<Meg fogjuk engedni ezt a vándorlást Bennettbe,> mondta a nőstény.
Miután ennyi megállapodásra jutottak, Simon visszasietett az Ordító Jó
Könyvekhez, vagy ahol bármi dráma is zajlik épp Montgomery és az a
Cyrus között. Nem örült ennek a megállapodásnak Namid fogaival és
karmaival, de ha a Thaisia más részeire vándorló emberek túlélése attól
függött, hogy mit tudnak meg a Vének a következő napokban, akkor inkább
a női és a rendőrfalkát őriztette itt, mint az embereket máshol.
***
– Mit keresel itt, Jimmy? - kérdezte Monty. Istenek, ez volt a lehető
legrosszabb hely egy családi összejövetelre. Az is elég rossz volt, hogy az
emberei szemtanúi voltak ennek a viszálykodásnak, de nem akart találgatni,
hogy Burke mit gondolhat. És nem akart belegondolni abba sem, mit
gondolhat a terra indigene arról, hogy Jimmy felbukkan itt Sandee-vel és a
gyerekekkel, Clarence-szel és Fannyvel.
Jimmy soha életében nem végzett tisztességes munkát, inkább a kétes
ügyleteket és az emberek manipulálását részesítette előnyben, de a
börtöntől többnyire sikerült távol maradnia. A Tolanddel való
kapcsolattartás a legjobb esetben is csak szórványosan működött, és nem
gondolta, hogy bármelyik Lakeside-i zsaru sok segítséget kapna a tolandi
rendőrségtől. Ennek ellenére Monty nem gondolta, hogy Burke-nek egy
napnál több időbe telne, hogy elég szálat mozgasson meg ahhoz, hogy
megszerezze Jimmy bűnlajstromának másolatát. És ha Burke nem is tudja
megmozgatni ezeket a szálakat, Greg O'Sullivan VFO-ügynök, Hannigan
kormányzó unokaöccse biztosan meg tudja.
– Családlátogatásra jöttem, ahogy mondtam. - Jimmy mosolya
kiszélesedett, amikor Twyla az asztalhoz lépett. - Mama. Olyan szép vagy,
mint mindig. - Átkarolta a nőt, és egy puszit nyomott az arcára. - Állj fel,
fiam. Add át a nagymamádnak azt a helyet.
 – Kérek egy sütit - mondta Clarence, szemügyre véve a péksüteményeket
a vitrinben.
– Én is kérek egy sütit - mondta Fanny.
– Mindannyiunknak kellene valamit enni - mondta Sandee, amikor
Nadine az asztalhoz lépett. - Én egy diétás üdítőt kérek és egy szelet pitét.
Milyen pitét adnak ma?
– Ülj le, mama. - Jimmy visszaült a helyére. - CJ most már nagymenő,
úgyhogy meg tud vendégelni.
Monty figyelte, ahogy Nadine Jimmyre és Sandee-re néz. Az EME
mozgalom tagjai porig égették az üzletét és a házát, és a tűzben őt is meg
akarták ölni. Tanácsadást kellett volna kapnia. Ehelyett belevetette magát a
Tesszel való munkába, és a tűz óta túl sok más válsággal is meg kellett
birkóznia, ezért nem is gondolt arra, hogy mennyire jól kezelte a traumát.
Látva most a nő tekintetét, felkészült, hogy elhárítson egy támadást.
És akkor ott volt Tess. A szédüléses rosszulléte után nem mert az arcába
nézni, de a válla felé pillantva látta a göndörödő vörös haját.
– Persze - mondta Monty Nadine-nak. - Fizetem.
– Ezúttal - mondta Tess, a hangja furcsán kemény volt.
– Ma nincs pite - mondta Nadine. - Van néhány meggyes gyümölcstorta -
és egy málnás maradt. Semmiféle szénsavas nincs. És semmilyen diétás
étel.
– Nos - fújtatott Sandee. - Miféle hely ez, hogy nem árulnak diétásat?
Tess szörnyű hangon felnevetett. - Azért nyafogsz, hogy nem kaphatsz
diétás italt, de pitét azt akarsz enni?
– Mit szólnátok egy sütihez és egy adag tejhez a gyerekeknek? - javasolta
Monty.
– Akarok... - kezdte Clarence.
– Ha nem akarod, amit felajánlottak, nem kell megenned - mondta Twyla.
- De mást nem kapsz.
– Házirend, mama? - Jimmy nem emelte fel a hangját, de a dühe
hangosan és tisztán átjött. - Neked nincs beleszólásod a gyereknevelési
módszereimbe.
– Sütemény és tej vagy sütemény és víz - mondta Tess, miközben fekete
szálak jelentek meg a hajában. - Ez az én boltom, és ezeket a választási
lehetőségeket kínálom.
Elsétált. Egy pillanat múlva Nadine is utána ment.
– Hé, nem vette fel a rendelésemet - tiltakozott Jimmy.
 – Ha fontos neked az életed, ne kötekedj - suttogta Monty.
Sierra közelebb ment az asztalhoz, de nem csatlakozott hozzájuk.
– Miért vagy itt, Jimmy? - kérdezte Monty újra.
– Úgysem érdekel, akkor miért kérdezed? Anyát és Sissyt
figyelmeztetted, hogy tűnjenek el Tolandből, még az útjukat is kifizetted.
De nekem egy kurva szót sem szóltál, CJ.
– Azt mondták, hogy nem lehet elérni téged - felelte Monty halkan, nem
nézett a húgára. - Senkinek sem volt meg a működő telefonszámod.
– Megtalálhattál volna, ha akartál volna.
– Azt akartad, hogy a tolandi rendőrségen keresztül keresselek meg?
Nem érkezett válasz.
– Kijutottam Tolandből, mielőtt minden leállt volna - mondta Jimmy
társalogva, és Twyla felé fordult. - Azt hittem, Hubbneyban maradhatunk,
de túl sokan kapkodtak ott a helyért. - Most Montyra nézett. – Úgy
hallottam, hogy el tudnál szállásolni minket, amíg kitalálom, mit tegyünk.
Amikor Monty nem szólt semmit, Jimmy a húgukra nézett, és ez a
tekintet azzal vádolta, hogy hazudott neki. Vajon Sissy tényleg hazudott,
vagy csak félremagyarázta az életkörülményeket, mert nem értette a
helyzetet?
– Jimmy maradhatna nálam - mondta Sissy.
Twyla megfordult, hogy ránézzen. - Gyermekem, neked két
egyszemélyes ágyad van a lányoknak, és egy egyszemélyes ágyad saját
magadnak. Van egy konyhaasztalod és négy széked. Úgyhogy azt hiszem,
Cyrus, Sandee és a gyerekek aludhatnának a nappalid padlóján, de jelenleg
nagyjából ennyit tudsz csak felajánlani.
Jimmy tekintete olyan gonosszá vált, hogy Monty azon tűnődött, vajon
fizikai bántalmazásig fokozódott-e a helyzet, miután elment otthonról és
otthagyta Sissy-t. Elayne nem akart időt tölteni az ő családjával, így a
Sissy-vel való találkozásai egy-egy ebédre korlátozódtak, vagy azokra az
alkalmakra, amikor Lizzy meglátogatta Twyla nagymamát, és Sissy ott volt
a lányokkal. Amikor az anyjával vagy vele volt, Sissy az az erős, okos lány
volt, akire emlékezett. De a Jimmy jelenlétére adott reakciója nem volt
egészséges.
– És mi van veled, Mama? - fordult Jimmy Twyla felé.
– Nekem egy szolgálati lakásom van. Egy szoba egy egyszemélyes
ággyal.
Most Jimmy Monty felé fordult, dühvel a szemében.
 Most már nem tettette, mintha csak családlátogatásra jött volna.
Valószínűleg nem a Tolandet sújtó vihar volt az egyetlen ok, amiért
Jimmynek el kellett hagynia azt a várost. De azért jött Lakeside-ba, mert itt
ingyenes szállást és ellátást várt. Nem gondolt arra, hogy Sissy milyen
kevés segítséget tud majd neki nyújtani.
Senki más, aki hallhatta ezt a kis drámát, nem szólt egy szót sem, amíg
Burke kapitány meg nem törte a csendet.
– Hadnagy! Az öccs...
– Itt marad – sétált be Simon Wolfgard a Kis Harapásba, Vlad és Henry
kíséretében.
Látva Jimmy tágra nyílt szemét, Monty megfordult. Wolfgard embernek
nézett ki, de nem tudott embernek látszani. Egy vezér volt, aki az ellenségre
nézett, és Monty számára nem volt kétséges, hogy egy rossz mozdulat most
mészárlást indítana el.
– Mr. Wolfgard. - Monty a hangját halkan és udvariasan tartotta. - Ő az
öcsém, Cyrus James Montgomery. Jimmy.
– Tudom, ki ő - morogta Simon.
Mivel Simon továbbra is Jimmyre bámult, Monty Burke-re pillantott, és
találkozott a tekintetük. Az üzenet azokban az éles kék szemekben világos
volt: intézze el ezt simán, hadnagy.
Sosem volt könnyű simán elintézni a dolgokat, amikor Jimmy
belegabalyodott valamibe.
Simon egyetlen kulcsot ejtett az asztalra. Átnyújtott egy második kulcsot
Montynak, borostyánszínű tekintete nem hagyta el Jimmy arcát. -
Használhatja a Montgomery hadnagyé fölötti lakást a látogatása alatt.
Vannak szabályaink. Ha megszegi őket, annak következményei vannak. A
lakások az Udvarhoz tartoznak. Más embereket nem engedhet be az
épületbe az engedélyünk nélkül. Nem engedélyezzük a drogok használatát a
földünkön. Ha az odújában találunk, vagy a testén vagy a ruháján
megérezzük a szagát, magát, a párját és a kölykeit elűzünk a területünkről -
és a mi területünk, ami magát illeti, Lakeside városa. Montgomery
hadnagynak, mint rendőrnek, van kulcsa a lakásához. Nekem is van, és
akkor ellenőrizzük a lakást, amikor csak akarjuk.
– A külső ajtó kulcsa? - kérdezte Monty halkan.
– Nem szükséges. Az ajtó napközben nyitva lesz. Alkonyatkor zárva lesz.
Az őrnek van kulcsa, és kinyitja a külső ajtót bárkinek, akinek engedélye
van belépni az épületbe. Bárki más birtokháborítónak számít.
 Az udvari utakra kifüggesztett A birtokháborítókat megesszük táblákra
emlékezve Monty megborzongott.
– Engedélyezzük, hogy élelmiszert és árut vásároljanak a Piactéren lévő
boltokban, de nem többet, mint amennyit egy családi falkának
engedélyezünk - folytatta Simon.
– Ez olyan, mint egy kibaszott házi őrizet - mondta Jimmy.
– Igen, kivéve, hogy nincsenek az odúba zárva.
– És ha nem egyezem bele?
– Most azonnal elvisszük a vasútállomásra, és veszünk négy jegyet
bármelyik emberi városba az Északkeleti Régióban, amelyikbe menni
szeretnének. Vagy ott maradnak, ahol figyelhetünk magukra, vagy
elmennek.
– És ha úgy döntök, hogy máshol szállok meg Lakeside-ban?
Istenek, Jimmy, ne vitatkozz vele! Ő nem ember, akit megfélemlíthetsz.
– Le fogunk vadászni és megölünk. És utána talán megengedjük, hogy a
párod elmenjen a kölykeivel.
Jimmy rosszul nézett ki, végül tényleg megijedt. Monty kételkedett
benne, hogy a félelem egy percnél tovább tart, miután Simon elsétál -
Jimmynél sosem tartott -, de egyelőre Cyrus James Montgomery úgy
értékelte, hogy veszélyes, sőt potenciálisan halálos helyzetbe hozta magát.
Simon lehajolt, vicsorított, hogy olyan agyarakat mutasson, amelyek még
csak meg sem közelítették az emberi fogakat, és azt mondta: - Ha Meg
közelébe mész, eltöröm a csontjaidat, feltépem a hasadat, és megeszem a
májadat, amíg még élsz.
Wolfgard elhagyta a kávézót, őt követte Henry, Vlad és Tess.
Döbbent csend lett. Még Burke is megdermedni látszott a fenyegetéstől.
Nadine az asztalhoz lépett, és letette a vízzel teli poharakat. - Még mindig
kérik az ételt?
Monty mosolyt erőltetett magára. - Most nem. Köszönöm.
Burke előrelépett. - Ha el akar menni, megnézem a menetrendet, hogy
van-e vonat ma délután, és merre tart. Ha nem akarja az éjszakát a vonaton
tölteni, miután az megáll az utazási tilalom miatt, akkor olyan várost kell
választania, amely maximum négy-öt órányira van innen. Ellenkező esetben
ott kell éjszakázniuk, és hajnalban kell tovább indulniuk.
Jimmy figyelmen kívül hagyta Burke-öt, és Sissyre összpontosított. - Mi
a faszba rángattál bele?
 – Sierra nem rángatott bele semmibe, Cyrus - mondta Twyla. - Talán nem
értette meg annyira, amennyire kellett volna, hogy rendőrök és terra
indigene lények vesznek körül minket, de az, hogy idejöttél, a te döntésed
volt. - Mély levegőt vett, és lassan kiengedte. - Ez a hely nekem, Sierrának
és a lányainak is megfelel. De neked nem jó hely, Cyrus. Már régen
eldöntötted, milyen életet akarsz, és ezen semmi, amit valaha is mondtam
neked, nem változtathat. De te a fiam vagy, ezért szeretném, ha
meghallgatnál. Ez nem jó hely neked. Válassz egy másik várost. Kezdj új
életet a családoddal. Mindig van hely egy olyan embernek, aki hajlandó
becsületes mindennapi munkát végezni.
– Becsületes mindennapi munka - gúnyolódott Jimmy. - Az egyetlen
dolog, amit a becsületes munka valaha is hozott apának, az a szívroham
volt.
– Ez nem igaz.
– Nos, Sissy-nek hála, jobb lehetőségeket kihagyva, ide hurcoltam a
feleségemet és a gyerekeimet. Most itt ragadtam, úgyhogy azt hiszem,
maradnom kell, amíg el nem tudom rendezni a dolgokat.
Mivel Hubbney és Lakeside között nem volt ember által irányított város,
Jimmy nem hagyott ki semmit. De Monty biztos volt benne, hogy az öccse,
Jimmy lévén, most azt hitte, hogy valami jobbat hagyott ki azzal, hogy
Lakeside-ba jött.
Monty felállt. - Ebben az esetben menjünk át az utca túloldalára, és
rendezkedjünk be. Hol van a csomagod?
Jimmy egy kézzel intett a boltív felé. - Abban a másik boltban hagytam.
– Átvisszük, hadnagy - mondta Kowalski.
Kowalski és Debany megmerevedett Jimmy pillantására. - Átkutatjátok a
holminkat, miközben segítőkészek vagytok?
– Erre nem lesz szükség - válaszolta Burke, a legvadabb mosolyát
villantva Jimmyre. - Biztos vagyok benne, hogy a Farkasok már átnézték a
csomagjaikat, és mindent eltávolítottak, ami nem felel meg a tetszésüknek. -
A Kis Harapás bejárati ajtajához sétált, és kinyomta. - Mehetünk?
Monty ment előre, érezte, ahogy Jimmy dühe mintha karmolná a hátát.
Még gyerekkorukban romlottak el a dolgok közöttük - jóval azelőtt, hogy ő
a rendőrségi karriert választotta volna, Jimmy pedig ... ... nos más
elfoglaltságokat. Most több volt a tét, mint egy család szétszakadása. Ha
Jimmy elrontja a kapcsolatot, amit az emberek a Másokkal kiépítettek...
 Monty Burke-re nézett, ahogy kilépett a kávézóból, és azon tűnődött,
vajon Simon Wolfgard vagy a kapitánya jelentette-e a nagyobb veszélyt az
öccsére.
***
– Nem tudom, mi folyik itt, de a gyerekek nagyobb biztonságban vannak
ott, ahol vannak. Nem, jobb lesz, ha szemmel tartod a dolgokat.
Vlad a pénztár felé pillantott, miközben követte Simont, Henryt és Tess-t
a OJK irodájába vezető lépcső felé. Merri Lee megdermedt, az egyik
füléhez szorította az bolti telefont, a másikhoz pedig a mobiltelefonját.
Biztosan Ruthie-val és Eve Denbyvel beszélt.
– Jó tanács - mondta halkan, majd felsietett a lépcsőn. Nem is vette észre,
mennyire dühös, amíg be nem csukta az ajtót. Akkor odalépett Simonhoz,
és meglökte a Farkast.
– Biztos vagy benne? - követelte Vlad.
Simon rávicsorgott. - Nem, nem vagyok biztos benne. Azt tudom, hogy
harc folyik a dominanciáért, de szerintem Montgomery ezt nem érti.
– De az a Cyrus tudja - morogta Henry.
– Ő akarja irányítani azt a falkát, ki akarja űzni belőle Montgomeryt -
mondta Simon. - A párja vele tart. Ahogy a Sierra is. És Miss Twyla talán
azért, hogy megpróbálja megvédeni a Sierrát és a kölykeit.
– A családok néha szétszakadnak a dominanciáért folytatott harc során -
mondta Vlad. - De amikor ez megtörténik, nem maradnak mindketten
ugyanazon a területen.
– Montgomery és a Lizzy lesz az, aki marad - mondta Henry. - Ha
Montgomeryt elűzik abból a családi falkából, akkor a többieket kitiltják az
Udvarból.
– Miss Twylát nem - mondta Simon. - Elliot már majdnem kedveli őt.
Vlad Simont tanulmányozta. - Az a Cyrus bajt fog hozni ide. Közel lesz a
legsebezhetőbbhöz közöttünk. - Mit szólna Erebus nagyapa ahhoz, ha egy
ellenséges férfi ilyen közel kerülhet Meghez? - Miért hagyjuk, hogy itt
maradjon? Miért adod be a derekad?
Simon morgott. - A Vének közül ketten visszatértek az Udvarba, amikor
mindannyiunk figyelmét elterelte az állásbörze. Úgy döntöttek, hogy annak
a Cyrusnak itt kell maradnia, ahol figyelhetnek rá.
– Áldott Thaisia - morogta Henry. – De miért?
Simon Vladra szegezte a tekintetét. - Amíg a Vének nem értik meg, hogy
egy ilyen ember, mint Cyrus, miért jelenthet veszélyt egy egész
emberfalkára - vagy ránk -, addig nem fogják megengedni, hogy egyetlen
ember is átutazhasson a Vad vidéken, hogy más városokba eljusson.
– Tehát kockáztatjuk az embereket, akikben megbízunk, a Vének
érdekében? - összegezte Tess.
Nem érkezett válasz. Végül Simon azt mondta: - Beleegyeztek, hogy
segítenek megvédeni a női falkát. És abba is beleegyeztek, hogy az emberek
az állásbörzéről sértetlenül utazhassanak át a Vad vidéken.
Az emberi városok ideális vadászterületet jelentettek a Sanguinatik
számára, ezért ritkán kerültek szembe a Vénekkel. De most már megértette,
hogy Simon milyen döntést hozott azzal kapcsolatban, hogy hagyja, hogy
az a Cyrus itt maradjon – vagy megmenti a Lakeside Udvart attól, ami
remélhetőleg nem lesz több egy bosszantó kellemetlenségnél, vagy hagyja,
hogy Tolya és Bennett városa elbukjon Prairie Golddal, az intuit faluval
együtt, amelynek ellátása a vasútállomástól függ. És hány más hely, hány
más ember bukhatott volna el, ha Simon nem ezt a döntést hozza meg?
– Nos - mondta Vlad. - Ha az a Cyrus más hozzá hasonlókat is
előcsalogat, akkor talán hasznunkra lehet.
Tess hajának tekervényei kissé ellazultak. - Előcsalogat? Kiket?
– Például azt a Jack Fillmore-t, a hímet, aki bántotta Theral
MacDonaldot, és még mindig vadászik rá - válaszolta Vlad.
Hagyták, hogy a szavak leülepedjenek és súlyt kapjanak.
– Az a Cyrus Tolandben élt. Stavros tudhat róla valamit? - kérdezte
Simon.
– Mivel még mindig él, szerintem nem volt elég fontos ahhoz, hogy
felhívja magára az Udvar problémamegoldójának figyelmét - válaszolta
Vlad. - De megkérdezhetem.
– Kérdezd meg.
– Nyx hajlandó a Konzulátus körül dolgozni, felszabadítva Elliotot, hogy
a polgármesterrel és más kormányzati tisztviselőkkel foglalkozhasson.
Gondoskodik róla, hogy senki olyan ne lépjen be a Konzulátusra, akinek
nem kellene. - És beszélni fog Erebus nagyapával arról, hogy több
Sanguinatit rendeljen ki a Piactér körüli időtöltésre.
– Jó - mondta Simon. - Mondd meg neki, hogy ebbe beletartozik a Sierra
és annak a Cyrusnak a párja is.
– Szeretném, ha az itteni emeleti irodák is tiltott területnek minősülnének.
Simon bólintott. - Nem akarom, hogy az a Cyrus vagy a párja bármelyik
üzletünkben dolgozzon. És mindig figyelni kell őket, amikor a Piactéren
tartózkodnak.
– Azt reméled, hogy az a Cyrus tesz valamit, amivel igazolni tudod a
megölését anélkül, hogy gondot okoznál a rendőrségnek vagy a Véneknek?
- kérdezte Tess.
– Na ugye? - Vlad a nő vállára nézett, megkönnyebbülten látta a zöld
csíkokat a hajában. A rezidens Életaratójuk kezdett megnyugodni.
– Mindent megteszünk, hogy megvédjük a barátainkat és elbánjunk az
ellenségeinkkel - mondta Simon.
– Szeretném, ha a Sierra a munkabeosztását a Kis Harapásba kapná -
mondta Tess. - Ott tudok rá vigyázni.
– Osszuk meg az idejét a könyvtári munkával - mondta Henry. -
Szerintem az a hely kevéssé érdekli azt a Cyrust.
Simon egyetértett, és Vladnak sem volt ellenvetése, így mindannyian
visszatértek a munkájukhoz. De az ellenség most már közöttük volt, és a
Vének is, így egyikük sem engedhetett az éberségéből.
***
A Jimmy érkezése okozta érzelmi bombától kimerülten Monty megállt
Burke kapitány irodájában, mielőtt blokkolt, és hazament volna. Szeretett
volna időt tölteni Lizzyvel, talán sétálni egyet, miközben hallgatja a lány
fecsegését a napjáról - ami most sokkal szórakoztatóbb volt, mivel
kevesebb panasz érkezett arra, hogy a délelőttöket az iskolában kell
töltenie, annak ellenére, hogy nyár van. Ő és Sarah Denby néhány terra
indigene lénynek azt tanította, hogyan kell emberi játékokat játszani, mint
például az ugróiskola, és nem csak a fiatalok akartak tanulni. Úgy látszik,
Jenni és Starr Crowgardot is lenyűgözte a játék, és amikor csak tudtak, ott
játszottak a gyerekekkel.
Hollók fürgék voltak és kiváló egyensúlyérzékkel rendelkeztek.
Monty bekopogott Burke irodájának ajtókeretén, és belépett.
– Mozgalmas nap volt - mondta Burke. - Az öcséd és a családja
berendezkedett?
– Nem tudom, mit mondott neki a húgom, de a szállás sokkoló volt.
– Ebben biztos vagyok. - Burke összefonta a kezét az asztalán. – Csak
tudd, hogy elintézek vele kapcsolatban néhány telefonhívást, hogy
kiderítsem, vajon csak kellemetlenséget okoz-e, vagy potenciális
fenyegetést jelent.
– Értem, uram. Tekintettel a lakhatási korlátozásokra, nem számítok arra,
hogy Jimmy sokáig marad. Ingyen fuvarra és könnyű prédára vágyott. Itt
egyiket sem fogja megtalálni.
– Egyszer majd túl messzire megy, és ez többe fog kerülni neki, mint
néhány nap börtön.
– Tudom.
– A húgodat is magával viszi?
Monty megdörzsölte a tarkóját, próbálta enyhíteni a fájó, megfeszült
izmokat. - Istenek, remélem, hogy nem. Más ember, ha távol van tőle, de
azt hiszem, sok mindent eltitkolt előlem a mama, ha Sissyről van szó.
– A családok bonyolultak, és a családi hűség nehéz, sőt meggondolatlan
döntések meghozatalára késztetheti az embert. - Burke szünetet tartott. - Az
embereim nekem egyfajta családot jelentenek, és bármit megteszek, hogy
megvédjem őket. És ebbe te is beletartozol. Te jó ember vagy, Monty, és jó
munkát végzel itt - fontos munkát, amely hatással van minden Lakeside-ban
élő emberre. Én mindaddig kimaradok ebből, amíg az öcséd nem több, mint
egy kellemetlenség, de nem hagyom, hogy fenyegetéssé váljon.
– Uram? - szólalt meg Monty riadtan.
– Attól tartasz, hogy elviszem Cyrust egy hosszú utazásra?
A hosszú utazás azt jelentette, hogy valakit mélyen a Vad vidékre
visznek, és otthagyják élelem, víz és cipő nélkül. Gyakorlatilag ez nem volt
halálos ítélet, mert egy csekély esélye megvolt arra, hogy elérjen egy
emberi települést, és lehetőséget kapjon az újrakezdésre. De a valóságban
tulajdonképpen ez egyfajta kivégzés volt.
– Nem, uram, nem aggódom.
Burke fagyos mosollyal nézett rá. - Pedig kellene.
8. FEJEZET
Tűznap, Messis 10.
Jimmy kilépett a lakás verandájára, és most nagyon bántani akart valakit.
De túl sokan voltak már ébren, és ezek közül néhányan zsaruk voltak. Az
egyik zsaru pedig a bátyja.
Kár!
És ha nem lett volna elég rossz zsaruk között lenni, túl sok kibaszott izé
figyelte őt, és figyeltek minden seggvakarást és fingást.
Egy kis lágy füves cigivel el lehetett volna simítani a dolgokat, de a
kibaszott Mások nemcsak Sandee tablettáit találták meg, hanem a füvet is,
amit gondosan elrejtett a bőrönd egy titkos rekeszében. Senkinek sem
szabadott volna megtalálnia azt a rejtekhelyet. De a rejtekhelyről minden
eltűnt, és a rekeszt egy karom vagy valami ilyesmi vágta fel.
Ez mind Sissy hibája. Hülye ribanc. Igen, azt mondta neki, hogy
Mamával és a lányaival meglátogatja CJ-t Lakeside-ban. De nem erőltette
eléggé, hogy őt is bevonja, és nem tudott belőle semmit kipréselni, mivel a
Mama kezében voltak a vonatjegyek és a rendelkezésre álló készpénz. És
igen, amint Lakeside-ba ért, Sissy rögtön felhívta, hogy figyelmeztesse,
tűnjön el Tolandből, mert valami rossz fog történni. És talán még időben
hívta is fel, hogy az utolsó vonatok egyikét elérje Tolandből, mielőtt a vihar
mindent leállított. De a jegyeket magának kellett fizetnie, Sandee pedig
olyan szorosan kapaszkodott belé, hogy nem tudta lerázni. A taknyos orrú
kölykeivel ránehezedett. Istenek. Ahogy az a nő odatette magát, amikor
szüksége volt valamire, nem volt benne biztos, hogy azok a gyerekek az
övéi, szóval miért kellett volna arra felhasználnia azt a pénzkészletet, amire
szüksége volt, hogy ruhát és ételt vegyen nekik?
Miután kijutott Tolandből - később hallotta a hírekben, hogy egyes
városrészek egész háztömbjeiből csak romok maradtak -, Hubbney
környékén ragadt, és képtelen volt eljutni olyan városba, amely elég nagy
ahhoz, hogy olyan üzleti lehetőségeket kínáljon, amilyeneket ő szeretett
volna. Végül Lakeside volt a legnagyobb város, amit el tudott érni. Shikagót
jobban szerette volna, sőt, ismert is ott néhány embert, de nem engedhette
meg magának a vonatjegyet, vagy istenek, még a buszjegyet sem, mivel a
jegyárak megduplázódtak az utazási korlátozások bevezetése után. Így is
hetekig kellett spórolnia, mire megvehette a buszjegyeket Lakeside-ba,
aztán még egy darabig várnia kellett, hogy elérje az utazási lista elejét. És
ez idő alatt mosolyognia kellett, és úgy kellett tennie, mintha hálás lenne a
munkáért, ami lehetővé tette, hogy híg levest és szárazkenyeret egyen.
Eleinte azt hitte, hogy Hubbney-ban letelepedhet, talán találkozhat
ismerősökkel, és üzletelhet egy kicsit, de az alamizsnáknak az első hét után
vége lett. A viharkárok miatt rengeteg volt a segédmunka, és minden
fizikailag munkaképes felnőttnek fel kellett mutatnia egy munkás-
elismervényt ahhoz, hogy a kitelepítettek számára biztosított kedvezményes
áron kapjon ételt. Az elismervényekkel élelmiszert is lehetett vásárolni a
legközelebbi élelmiszerboltban - és ezeket pénzre is lehetett váltani. Sandee
azonban annyi ételt zabált fel, mint a két gyerek együttvéve, majd
nyafogott, hogy nincs, aki vigyázzon a gyerekekre, amikor a férfi közölte
vele, hogy nem eteti tovább. Ha enni akart, akkor dolgozhatott is.
Mivel a nő pénzzel jött vissza a szállásukra, nem pedig elismervénnyel, a
férfi jól sejtette, milyen munkát végez. Neki így is jó. Mostanában ő volt az
a test, akit megdöngethetett, amikor nem talált jobbat.
Vissza kellett volna mennie Tolandbe, ahol ismerte a játékosokat, ismerte
a játékokat, tudta, kinek a hátát kell megvakarni, és ki elég gyenge ahhoz,
hogy rájuk támaszkodhasson, hogy megszerezzen valamit. De most már
Lakeside-ban volt, mert Sissy megvezette, elhitette vele, hogy CJ valahogy
megolajozott néhány kereket, és neki és Mamának szállást és élelmet
biztosít. De itt nem volt semmi élelem, és bár nem fizetett semmit érte,
hogy maradhassanak, a lakás semmivel sem volt jobb, mint az a lepusztult
lakás, amiben Hubbneyban laktak. A szörnyszülöttek találtak még egy
ágyat, és tegnap délután felhozták. Egyszemélyes ágyak egy férfinak,
akinek volt egy nője. És ágyrugók, amik nyikorogtak, valahányszor
megmozdult. Hogyan is tudta volna megdugni a nőjét, ha tudja, hogy
zsaruk - és még rosszabbak - hallgatóznak?
Minden Sissy hibája. Az egész. Nos, a nő tehetne valamit, hogy
kárpótolja őt. Biztosan rá tudja venni.
Jimmy bement, és hagyta, hogy becsapódjon a rácsos ajtó. A hang
felébresztette Sandee-t, aki felrándult az ágyban.
– Mi folyik itt? Jimmy? Hová mész?
– El.
– El? Hova? Kicsim, hadd vegyek fel néhány ruhát, és veled megyek.
A férfi elhagyta a lakást, miközben a nő még mindig azon munkálkodott,
hogy találjon valami ruhát, ami nem bűzlik, mivel "túl elfoglalt" volt ahhoz,
hogy ruhát mosson. A saját ruhái miatt nem aggódott. Ha Sandee nem
vigyáz rájuk rendesen, akkor kirúgja a seggét, és hagyja, hogy Sissy
gondoskodjon róluk.
Talán amúgy is ezt kellene tennie.
Amikor a reggeli forgalom lehetővé tette, Jimmy átsietett a Crowfield
Avenue-n, és bement a Kis Harapásba, hogy Sissy gondoskodjon neki egy
tisztességes reggeliről.
***
Miközben Nadine a kirakatot friss pékáruval töltötte meg, Tess felírta az
étlapra a napi kínálatot.
– Tegnap extra tojást kaptunk, úgyhogy quiche-t készítettem a reggeliző
tömegnek, és úgy gondoltam, a maradék tojásból tojássalátát készítek a
szendvicsekhez a nap folyamán - mondta Nadine.
– Majd hozzáadom őket különlegességként - válaszolta Tess. - Hagyj egy
szelet quiche-t Megnek. Ma reggel úgy rohant el, hogy nem evett megfelelő
reggelit.
– Miért sietett ennyire az irodába? Valamilyen különleges küldemény
érkezett?
– Egy könyvet olvas, amit az irodában hagyott, mert tegnap este elment a
Csendes Elme órára. De megállt egy izgalmas résznél, és még olvasni akart
munka előtt.
Nadine felvonta a szemöldökét. - És otthon nem voltak megjegyzések?
Tess elmosolyodott. - Simon nem tudja, hogyan panaszkodjon, hiszen ő
kérte meg, hogy írjon kritikát a könyvről.
Nadine halkan felnevetett. - Talán átsétálok azzal a darab quiche-sel az
Összekötői Irodába, és megnézem magamnak, mit talál Meg olyan
érdekesnek.
Tess a Sierrára pillantott, aki egy seprűt mozgatott, de nem tűnt úgy, mint
aki tényleges munkát végez. A mosolya elhalványult. - Várj még néhány
percet. Mindjárt jövök.
Az Ordító Jó Könyvek még nem volt nyitva, de a két üzletet elválasztó
rácsos ajtó már nem volt bereteszelve. Belépve a pénztárhoz ment, felvette
a telefont, és felhívta a Piactéri bankot. A Kereskedelmi Társulásnak egy
emberi regionális banknál is volt számlája, de a Piactéri Bank a Sanguinatik
által vezetett magánintézmény volt. Itt tartotta nyilván az összes udvari
vállalkozás, hogy az alkalmazottak mennyi hitelt használhatnak fel az itteni
üzletekben. A fizetés mindig megoszlott az udvari hitel és az emberi
helyeken felhasználható pénz között.
Amikor Miss Twyla megérkezett a Sierrával és a kölykökkel, Simon és a
Kereskedelmi Társulás többi tagja kész volt arra, hogy élelmet és szállást
adjon nekik néhány napra, egyszerűen azért, mert Montgomery hadnagy
családjához tartoztak, és az Udvar nyújtotta a legjobb védelmet a vihar és a
Vének haragja ellen. De Miss Twyla ragaszkodott ahhoz, hogy dolgozzon a
megélhetéséért, és ragaszkodott ahhoz, hogy a Sierra is ugyanezt tegye.
Nem volt szó semmiféle fizetségről. De miután kiderült, hogy a látogatásuk
valójában egy állandó költözés, Simon tartotta magát az Udvar
alapszabályához: bárki, aki a föld adományaiból él, olyan munkát kell
végezzen, amely az Udvart támogatja. Egyes emberek, mint például a
rendőrfalka, hivatalosan ugyan nem dolgoztak az Udvarban, nem kaptak
bérborítékot, mint egy alkalmazott, de az általuk nyújtott interakciót
megbecsülték, ezért engedték meg, hogy a közvetlenül az Udvarral
kapcsolatban álló rendőrök vásárolhassanak a boltokban.
– Piactéri Bank - mondta egy férfihang.
– Itt Tess. Mennyi hitel áll Sierra Montgomery rendelkezésére?
Amíg az információra várt, kinézett az ablakon, és látta, hogy az a Cyrus
arra várakozik, hogy átkeljen az utcán. A haja zöldre változott, széles vörös
csíkokkal, és göndörödni kezdett.
A bankár visszatért a telefonhoz. - Mennyi hitelt szeretnél engedélyezni,
amit még nem használt fel?
Tess figyelte, hogy az a Cyrus átjön az utcán, miközben elgondolkodott a
kérdésen. Az Udvar jóvoltából minden gyerek megkapta a napi
tejadagjának felét a délelőtti uzsonna részeként az iskolai napokon. Amikor
eldöntötték, hogy mennyi lakbért kérjenek a lakásokért, a Kereskedelmi
Társulás figyelembe vette, hogy a Sierra magányos nőstény, akinek két
kölyköt kell etetnie, ezért beleegyeztek, hogy kevesebbet kérjenek érte,
mint a többi bérlőjüktől. Azért tették ezeket a dolgokat, mert bár a Sierra
nem volt olyan domináns nőstény, mint Miss Twyla, és nem érdemelte ki
ugyanazt a tiszteletet, mégis jó és megbízható munkásként kezdte.
Kicsit duzzogott a döntésük miatt, hogy nem engedték dolgozni a
Konzulátuson, és nemtetszését azzal mutatta ki, hogy nem végezte olyan jól
a rábízott munkát, mint korábban. Hozzászoktak az embereknél ehhez a
viselkedéshez, és úgy gondolták vagy javít, vagy kirúgják. De mióta tegnap
megérkezett az a Cyrus, a Sierra úgy viselkedett, mintha egy másik ember
lenne - olyasvalaki, akiben egyik terra indigene sem bízott volna, ha nem
állna kapcsolatban Montgomeryvel és Miss Twylával.
– Alapvető étkezést biztosítunk neki és a kölykeinek a Kis Harapás és a
Faltafel éttermekben - válaszolta Tess a bankár kérdésére. - Minden másért
készpénzzel kell fizetnie, beleértve a másoknak szánt ételt is, amíg újra nem
lesz hitelkerete. - Hallotta a férfi tétovázását. - Szerezd meg Simon és Vlad
jóváhagyását, mielőtt üzenetet küldesz az összes boltba, de tudasd velük,
hogy én az üzletemben ehhez tartom magam.
– Vlad most jött be. Megmondom neki. Ha ő is beleegyezik, elmondom
az összes boltnak.
Tess letette a telefont, és a boltív egyik oldalán megállt, figyelte a Sierrát
és azt a Cyrust, aki épp helyet foglalt.
– Ma reggel quiche van szezonális gyümölcsökkel - mondta a Sierra. - És
van friss muffinunk és néhány süteményünk, ami tegnapról maradt.
– Nem eszem meg ezt a szart - válaszolta az a Cyrus. - Bacont kérek
rántottával, sült krumplival és vajas pirítóssal. És kávét.
– Mi nem csinálunk ilyen reggelit - nyafogott a Sierra. - Ez egy kávézó,
Jimmy.
– De vannak hozzávalók. Bemehetsz a konyhába, és elkészítheted nekem.
- Az a Cyrus a Sierra felé hajolt, aki meghátrált, de nem volt annyi esze,
hogy otthagyja. - Tartozol nekem, Sissy. Hazudtál nekem az itteni
helyzetről, úgyhogy tartozol nekem. Most pedig vonszold be a segged a
konyhába, és készíts nekem reggelit.
Nadine belépett az első helyiségbe. - Az én konyhámba rajtam kívül
senki más nem mehet be, kivéve Tess.
Tess Nadine-ra pillantott. Aztán végiggondolta a Nadine kezében lévő
kést és a nő szemében parázsló furcsán nyugodt dühöt.
A francba. <Henry, szükségem van rád itt, most azonnal.>
Ahogy a nő besétált a kávézóba, a haja vörösre változott, fekete
szálakkal, egy ragadozó, akivel számolni kell. - Ez a kávézó ugyanúgy
működik, mint bármelyik másik a városban. Megrendeled az ételt, kifizeted
az ételt, aztán vagy magaddal viszed, vagy itt eszed meg. - Továbbra is arra
a Cyrusra koncentrált, és küzdött, hogy ura maradjon a helyzetnek,
miközben a fekete szálak a hajában csíkokká váltak - figyelmeztetésként
arra, hogy egyre közelebb kerül az igazi természetéhez. Be akarta feketíteni
a szerveit, gennyes latyakká akarta változtatni őket. Esőt akart csinálni a
koponyájában, miközben begyűjti az életenergiáját. Nem érdekelte, hogy
kárt tesz-e a Sierrában, de nem akarta bántani Nadine-t, ezért kontroll alatt
kellett maradnia, el kellett kerülnie, hogy megtegye az utolsó lépést az igazi
természete felé.
– Sissy fizethet - mondta az a Cyrus.
– Kimerült a hitelkerete - csattant fel Tess. - Úgyhogy hacsak nincs
készpénzed az ételre, tűnj el.
Az a Cyrus felállt, feldöntve a széket. - Mit képzelsz, ki vagy te?
A nő nem megmondani akarta neki, hanem megmutatni.
– Tess? - hallatszott Merri Lee hangja a boltív felől. - Hívjam a
rendőrséget?
– Az emberi törvények itt nem érvényesek - morogta Henry a hátsó
ajtóból belépve.
A nő tudta annak a Cyrusnak az arckifejezéséből, hogy Henry nem tűnik
teljesen emberinek.
Az a Cyrus mindannyiukon végignézett, aztán a bejárati ajtó felé indult.
Megállt, amikor kinyomta az ajtót, mély levegőt vett, és a kávézó padlójára
köpött.
Érezte, hogy Henry megmozdul, hogy elállja Nadine útját, és remélte,
hogy Merri Lee-nek van annyi esze, hogy elbújjon, Tess felkiáltott: - Hé! -
Abban a pillanatban, amikor Cyrus felé nézett, a haja feketére változott
néhány szál vörössel, és elfordult, mielőtt a férfi egy cseppnyi pillantásnál
többet látott volna belőle. A férfi a mellkasába kapaszkodott, kitántorgott az
ajtón, és majdnem megbotlott egy szembejövő autó előtt, mielőtt
összeszedte volna magát.
Nem látszott úgy, hogy Tess elég életerőt vett volna el ahhoz, ami
maradandó károsodást okozna neki, de annak a rövid pillantásnak egy napra
le kellett gyengítenie.
Az emberi maszkja nem volt eléggé a helyén, így Tess kerülte, hogy
bárkire is ránézzen - és remélte, hogy egyikük sem őt nézi. <Nadine és
Merri Lee jól vannak?> kérdezte Henry-től, miközben a folyosó felé tartott.
<Vlad behúzta Merri Lee-t a OJK-ba, hogy ne lásson, én pedig elzártam
Nadine-t és a Sierrát,> válaszolta.
<Majd mi befejezzük ezt,> mondta Simon. <Neked most egy kis
nyugalomra van szükséged.>
Tess ijedtében majdnem felnézett. Mikor érkezett meg a Wolfgard?
<Nadine-nak is szüksége van egy kis pihenésre,> mondta.
 <Ő is megkapja. Julia Hawkgard itt van. Ő majd gondoskodik a
vásárlókról. Merri Lee segíthet, és kiveheti a dolgokat a sütőből.>
<Felmegyek az emeletre.> Volt odafent egy irodája, amit hangulatos
fészekké alakított, ahol kipihenhette magát, és napközben is szemmel
tarthatta a boltot.
Tess leeresztett szemhéjjal ment fel az emeletre. Miután biztonságban
egyedül maradt, belenézett az egyik falon függő tükörbe. Fekete haja vörös
csíkokkal volt átszőve, a tekervények már kezdtek ellazulni. Az arca ismét
emberinek tűnt.
Sikerült megfékeznie a valódi természetét - vagy legalábbis majdnem.
Azon tűnődött, vajon ő-e az egyetlen, aki sajnálta az önuralmát.
***
Simon túl későn érkezett, hogy lássa a balhé kezdetét, de a bajnak véget
akart vetni.
Vlad dühös sziszegését hallva még időben pillantott a boltív felé, hogy
lássa, ahogy Merri Lee bordán könyököli a Sanguinatit, és kiszabadul.
Remek. Most már az egyik nyaffanó szőrpamaccsal is meg kellett
küzdeniük, valamint...
– Az istenekre, mi ütött beléd? - vicsorgott Nadine, miközben a Sierra
felé fordult, keze a kés markolatára szorult.
Erre. <Hívd Montgomery hadnagyot,> mondta Vladnak.
<Már megtettem,> válaszolta Vlad.
Montgomery és Kowalski bejöttek a bejárati ajtón, kikerülték a földön
szétterülő köpetet, és végigpásztázták a helyiséget, szemügyre véve az
embereket és a helyzetüket. Egy fiatal nő sietett be mögöttük, majd
megdermedt közvetlenül az ajtóban.
– Mr. Wolfgard ... - kezdte Montgomery.
Nadine Montgomery felé lendült. – Lenne némi mondanivalóm!
– Mindent elmondhatsz, miután odaadtad a kést - mondta Henry.
Nadine a csuklója köré szorított szőrmés kézre nézett. Pislogott, és nem
tanúsított ellenállást, amikor Henry elvette a kést.
Simon azon tűnődött, vajon tudta-e egyáltalán, hogy a kezében tartja.
– Most pedig - morogta Henry, miközben elengedte Nadine-t, és
hátralépett -, mondd el, amit el kell mondanod.
Nadine visszafordult a Sierra felé. - Meddig akarsz még ennek az
embernek engedelmeskedni?
 – Ő a testvérem! - A Sierra hangja megtört. Montgomeryre nézett. - A
családon segítenünk kell.
– Segítened kell neki hazudni, csalni, lopni? - követelőzött Nadine. -
Vagy kihúzza magát belőle, miközben te leszel a hazug, a csaló, a tolvaj?
– Nem! Ez nem így van!
– Egy full extrás reggelit akar, és ezért fel akartad használni a
készleteket? Még ha felajánlotta volna, hogy kifizeti, vagy abban
reménykedett, hogy senkinek sem tűnik fel a készletek hiánya, amikor mi
minden tojást és vajdarabot számon tartunk? És miután itt jóllakott,
rábeszélt volna, hogy tölts meg egy táskát élelemmel, hogy aztán magával
vigye? Kifizette volna, vagy úgy tettél volna, mintha nem tudnád, hogy ki
vitte el a reggeli szendvicseket és a süteményeket?
A Sierra sírni kezdett. - Jimmynek nincs pénze arra, hogy ételt vegyen.
– Tegnap arra mégis volt pénze, amikor elmenjen a Jávornyúlba - csattant
fel Nadine. - Hacsak nem barátkozik borzasztó gyorsan, akkor ott ki kellett
fizetnie az italokat és az ételt. - A nő undorodva nézett rá. - Tegnap három
embernek vittél haza vacsorát. A végén azért osztottad szét hétfelé, mert azt
állította, hogy nincs pénze? - A nő undora még jobban elmélyült. - Vagy ő
kapta az étel felét, mert ő a férfi, és a többiek a maradékon osztoztak?
Simon a homlokát ráncolta. Ez nem volt helyes. A Sierrának és a
kölykeinek kellett volna először jóllakniuk, hiszen ő volt az, aki az ételért
megdolgozott. De a nagyobb ragadozók ellopják az élelmet a kisebbektől.
Talán mindig is így működött a Montgomery falkában, hogy Cyrus
megvárta, amíg a Sierra hazahozza az élelmet, és aztán elvette tőle.
Montgomeryt tanulmányozta, és komor arckifejezést látott a hadnagy
arcán - és szomorúságot a sötét szemében.
Dühöt vett észre Kowalski - és Merri Lee arcán. Ki okozta a dühöt? Az a
Cyrus vagy a Sierra, vagy mindkettő?
– Tartozom neki! - kiáltotta a Sierra.
– Miért? - kiabált vissza Nadine.
– Soha nem kaphatott eleget, mert anya és apa örökbe fogadott engem.
Az első anyám nem akart megtartani, kidobott, mint a szemetet. És a
szemétnek nem jár semmi.
Simon halk, fájdalmas sóhajt hallott. A válla fölött átnézve meglátta Miss
Twylát - látta, hogy könnyek folynak az arcán.
– Azért tartozol neki, mert a két gyermekre szánt forrásokat háromfelé
kellett osztani? - kérdezte Nadine. - Nos, ha így akarod számolni, akkor
Jimmy tartozik a bátyjának mindenből a felével, mert Monty a legidősebb
gyerek, igaz? Tehát miután Jimmy megszületett, Monty csak a felét kapta
annak, ami Jimmy nélkül járna neki. És valahogyan sikerült neki mégis jól
meglennie anélkül, hogy elvett és elvett és elvett volna.
– Cyrus mondta ezt neked? - lépett előre Miss Twyla. - Azt mondta, hogy
szemét vagy? És te soha nem mondtál el semmit apádnak vagy nekem?
Gyermekem, amennyire csak tudtunk, megvédtünk téged Cyrus gyerekes
aljasságaitól, de nem tudtunk segíteni azon, amit titokban tartottál.
– Te mondtad neki, hogy menjen el, ő pedig engem hibáztatott - mondta
sírva a Sierra.
– Amikor tizennyolc éves lett, azt mondtuk neki, hogy keressen magának
egy másik helyet, ahol lakhat.
– Miattam.
Miss Twyla bólintott. - Ez is benne volt a dologban. A gyermeki aljasság
átváltott egy keményebb fajta aljasságba. A hazugsággal és az
ármánykodással együtt ezzel már apád és én nem tudtunk együtt élni. Nem
tudtuk megváltoztatni Cyrust, és aggódtunk érted, amiatt, ahogy néha úgy
viselkedtél, mintha megvertek volna.
Montgomery döbbenten fordult a Sierra felé. - Jimmy megütött téged?
– Nem! - A nő megrázta a fejét. - Nem, nem tette.
– Nem, nem tette - értett egyet Miss Twyla. - Kerestem rajta zúzódásokat,
mert nem igazán hittem - és elmondtam volna neked, Crispin, ha
észrevettem volna. - Sóhajtott egyet. - De a szavak ugyanolyan biztosan
meg tudják törni az embert, mint az öklök, és nem tudtam arról, hogy Cyrus
miket mondott, amikor nem voltam ott, hogy hallhassam, és véget
vethessek neki.
– Megbántott, megfélemlített, hogy megtegyél neki dolgokat, ahogy most
is megpróbálta, és te folyton visszamentél egy újabb adag fájdalomért,
ahelyett, hogy becsaptad volna az ajtót az orra előtt - mondta Nadine.
Simon a Sierrát tanulmányozta. Egyszer már látott ilyen viselkedést,
amikor a terra indigene főiskolára járt, hogy megtanulja, hogyan kell
dolgozni és irányítani egy Udvarban. Egy fiatal nőstény Farkas odavolt az
egyik hímért. Mindent megtett, amit csak tudott, hogy elnyerje a férfi
tetszését - ételt vitt neki, ajándékokat. A hím akkor figyelt rá, ha akart
valamit, és mindig ígéretet tett, hogy a párja lesz, ha még egy dolgot
megtesz neki. Más hímek, köztük Simon is, megpróbáltak barátkozni vele,
de ő nem törődött velük - ahogy Sierra sem törődött azzal a testvérrel, aki
nem szabott árat a szeretetének.
A fiatal nőstény azért halt meg, mert egy olyan zsákmányt próbált
elejteni, ami túl nagy volt egy magányos farkasnak, mert a hím azt mondta
neki, hogy ezzel bizonyíthatja, hogy szereti őt. A hímet kizárták a
főiskoláról, de a főiskola földjének peremén maradt, arra számítva, hogy
visszatérhet. Aztán eltűnt, és soha többé nem látták.
Simon addig nem érezte még arra a Vének ősi illatát - erre az illatra még
abból az időből emlékezett, amikor a fiatalok falkájával futott együtt
Északnyugaton -, de azon tűnődött, vajon az oktatók ölték-e meg a hímet,
hogy megelőzzék a további bajt, vagy valami nagyobb és kevésbé irgalmas
dolog hozott ítéletet.
Most, hogy összehasonlította a Sierrát azzal a fiatal nőstény Farkassal,
Simon jobban megértette, miért akarták a Vének látni, mi történik, ha egy
olyan hím, mint az a Cyrus, belép egy sikeresen működő, emberekből álló
falkába. A férfi még egy teljes napot sem töltött Lakeside-ban, és a falka
máris egymásnak esett.
Előrelépett, magára vonva mindenki figyelmét.
– Két Montgomery-falka van - mondta. - Az egyik falka Montgomery
hadnagy és a Lizzy. A másik falka az a Cyrus, a párja és a két kölykük. Bár
ugyanabból a családból származnak, most már külön falkák, ellenfelek. Ez
azt jelenti, hogy a többi falkatag vagy az egyikhez vagy a másikhoz lehet
hűséges, de mindkettőhöz nem. A család többi tagjának most azt kell
mérlegelnie, hogy melyik falka mit tud nyújtani. - Miss Twylára nézett. Ez
fájni fog neki, és ezt sajnálta. - Válasszon.
A nő csak bámult rá, a könnyei még mindig folytak. Aztán zsebkendőt
vett elő a zsebéből, és megtörölte a szemét és az orrát.
– Azt hiszem, mindig is tudtam, hogy ez lesz a vége, de nem tudok
választani a gyerekeim között. Így nem. - Miss Twyla kihúzta a vállát. -
Crispin kért meg rá, hogy jöjjek ide, és segítsek neki Lizzyvel, és ezt
szeretném továbbra is megtenni. De még ha az egyik gyermekemtől el is
kell fordulnom, egyik unokámtól sem akarok elfordulni.
– Választania kell - mondta Simon sajnálkozva.
A nő bólintott. - A maga falkáját választom, Mr. Simon.
– Mi? - Simon kérdő pillantást vetett Montgomeryre: Tudja, hogy mit
csinál?
– Mama? - Montgomery pillantása válaszolt Simonnak: Tudja.
 – Az évek során különböző munkákat végeztem, Crispin - mondta Miss
Twyla halkan. - Rengeteg munka van, és ebben a városban is találnék
munkát. De ez az Udvar hasonlít leginkább arra a környékre, ahol apáddal
éltünk, amikor még friss házasok voltunk, és amikor te és Cyrus még kicsik
voltatok – az egy olyan hely volt, ahol az emberek vigyáztak egymásra. Az
elmúlt néhány évben nem sikerült ilyen helyen élnem, és ez hiányzott.
Mindannyiótokért megtettem, amit tudtam, de a gyerekeim már felnőttek,
úgyhogy most először magamért hozok döntést.
– Rendben, mama. - Montgomery nem tűnt boldognak. - Ha ezt akarod.
Simon a Sierrára nézett. - Most te jössz. Válassz. - Felemelte a kezét, és
észrevette a szőrfoltokat a kézhátán. A fenébe. Mi más nem tűnt már
teljesen emberinek? – Jól gondold át a helyzetet, hogy meghozhasd a
döntésedet.
– Ismerem a helyzetet - mondta a Sierra keserűen. - Választanom kell
Jimmy és CJ között.
– Nem, az a Cyrus és a kölykeid között kell választanod.
Több zihálást hallott. Gyanította, hogy a szobában lévő összes nőstény
levegő után kapkodott, beleértve a még mindig közvetlenül az ajtóban álló
nőt is.
– Ha az a Cyrus annyira fontos neked, hogy a jóváhagyásáért kúszni-
mászni fogsz, akkor ez a te döntésed. De a kölykeid a falka legutolsó tagjai
lennének, árváknak számítanának, ha ő ezt akarná, és az ilyen helyzetben
lévő kölykök ritkán maradnak életben, ha nehéz élelmet találni. Nagy az
esélye, hogy egyik vagy mindkét kölyköd éhen halna. Szóval, ha a
választásod Cyrus, élhetsz második nőstényként a falkájában. De a kölykeid
nem mennek veled. Átkerülnek egy másik falkába, amelyik képes lesz
gondoskodni róluk.
– Nem vehetik el a gyerekeimet! - kiáltott fel a Sierra.
– Dehogynem. És el is fogjuk. Vagy megesküszöl az Udvar itt lévő tagjai
és az emberi tanúk előtt, hogy nem adsz többé annak a Cyrusnak élelmet
vagy pénzt, amire a kölykeidnek nagy szüksége van. Nincs több kifogás. -
Simon kivillantotta a fogait. - És tudd meg: ha lopsz tőlünk, elsőre a
kezedet vesszük el. Másodszorra sokkal többet.
– CJ? - A Sierra afelé a testvér felé fordult, aki csak a szeretetét adta.
Montgomery megrázta a fejét. - Sissy, ha másik munkát és másik lakást
akarsz keresni, ami nem Mr. Wolfgard fennhatósága alá tartozik, azt is
megteheted. De gondolom, hamarosan döntened kell.
 – Egy hetet adunk neki - mondta Simon. - Aztán kiűzzük a területünkről.
– Még ha találnál is egy olyan helyet, amit megengedhetnél magadnak, és
dolgoznál, hogy eltartsd magad és a lányokat, ki vigyázna rájuk? - folytatta
Montgomery, majd hozzátette, amikor a Sierra egy pillantást vetett Miss
Twyla felé: - Mamának már van munkája, és a saját számláit is ki kell
fizetnie.
– Így van - mondta Miss Twyla. - Ha te és a lányok itt maradtok, segítek
neked vigyázni rájuk, ahogy Crispinnek is segítek. De ha elmész, talán
jobb, ha elgondolkodsz azon, hogy milyen messze menj el
mindannyiunktól. Talán valamelyik nyugati városba, ahol szükség van jó
munkásokra. És ha elmész, és van egy kis eszed, nem mondod el Cyrusnak,
hová mész.
A Sierra zokogva zuhant az egyik székre.
– Számodra olyan annak az embernek a közelében lenni, mintha minden
nap egy pohár mérget innál - mondta Nadine. - Talán csak megbetegít,
elgyengít, elfelejteti veled, ki vagy valójában, és mit akarsz. De ha tovább
iszol, előbb-utóbb a méreg megöl.
Simon azon tűnődött, vajon Nadine ivott-e ilyen mérget, amikor fiatal
volt. Ha igen, akkor időben abbahagyta az ivást. Ahogy Theral MacDonald
is. Elszökött a bántalmazó társától. Az a Jack Fillmore még mindig
körülöttük szimatolt, még mindig fenyegetést jelentett, de Theral nem
kúszott vissza hozzá. Szóval volt rá esély, hogy a Sierra jó döntést hoz
magának és a kölykeinek, ha van egy kis ideje gondolkodni.
– Egy óra múlva mindannyian itt találkozunk - mondta Simon. - Akkor
add meg a válaszodat.
A Sierra kiszaladt a kávézóból, elsöpörve a nőt, aki nagy szemekkel
nézett rájuk, majd azt kérdezte: - Itt mindig ilyen drámai a helyzet?
– Ki vagy te? - vicsorgott Simon. Nem volt elég közel ahhoz, hogy
elkapja a nő illatát, de a hangja homályosan ismerősnek tűnt.
– Emily Faire. Az ápolónő, aki itt fog dolgozni? Van egy levelem Mr.
Ferrymantől Mr. Wolfgardnak.
Simon bólintott, és eszébe jutott, hol látta már a nőt. Ő vigyázott
gyógyítóként, amikor Meg vágott, és meglátta a River Road közösség egy
lehetséges jövőjét.
Vladra nézett. <Nem voltál túl nagy segítség.>
<Miért kellene mindkettőnknek céltáblát viselnie?> válaszolta Vlad.
<Mellesleg, én tartottam szemmel a nyaffanót, hogy biztos legyek benne,
hogy nem ragad meg egy teáskannát, és nem üt meg valakit.>
A terra indigene lények számára Merri Lee mindig is a Teáskannás nő
lesz Charlie Crowgard a 'Teáskannás nő és Seprűnyeles lány' című dalából.
– Gyere fel az irodába, és megbeszéljük az alkalmazásod feltételeit -
mondta Simon Emily Faire-nek. Aztán Nadine-ra mutatott. - Ő itt Nadine
Fallacaro. Azokon a napokon, amikor itt dolgozol, az ő lakásában kapsz egy
szobát.
– Valóban? - Emily Faire nem tűnt lelkesnek. Valószínűleg azon tűnődött,
milyen gyakran támad Nadine késsel más nőkre.
Eddig nem láttak ilyen viselkedést a nőnél, de Simon is ugyanezen
tűnődött.
Nadine felsóhajtott. - Megmutatom a lakást, ha készen állsz. - A nő szeme
tágra nyílt. - Istenek! Elfelejtettem a muffinokat. Meg sem hallottam az
időzítőt.
– Gondoskodtam róluk - mondta Tess az előszobából belépve. A haja zöld
volt és göndör. Nem volt nyugodt, de elég biztonságos volt ahhoz, hogy a
többiek közelében legyen.
Simon elsétált Montgomery mellett a OJK irodája felé tartva.
– Simon - mondta Montgomery halkan. - Tényleg elvinnéd Sierra
lányait?
– Igen.
– Távol mindannyiunktól?
Jó ember, gondolta Simon. Intelligens és udvarias. Egy férfi, aki az első
naptól kezdve, hogy találkoztak, megpróbált vele együtt dolgozni. Egy férfi,
aki értett a lojalitáshoz. Egy férfi, aki néhány hónapra elszakadt a saját
kölykétől, és nem szívesen tenné ezt újra.
Egy férfi, aki törődött velük.
– Ha arra kerülne a sor, a kölykök elég közel lennének ahhoz, hogy te és
Miss Twyla meglátogathassátok őket - mondta Simon.
– De Sierra nem láthatná őket?
– Nem. - Várt, de Montgomery nem mondott többet. - Egy óra, hadnagy.
Simon és Vlad felmentek az emeletre, hogy beszéljenek Emily Faire-rel a
foglalkoztatásának feltételeiről. Mivel az eredeti elképzelésük az volt, hogy
a lány az Udvar és a River Road Közösség között ossza meg az idejét,
felajánlották neki a Közösség egyik ikerházát, mivel úgy gondolták, hogy a
Nagy-szigetről származó intuitként a lehető legközelebb akar majd lakni a
fajtájához. De meglepte őket, és megkérdezte, hogy van-e Lakeside-ban
olcsó lakás, amit kibérelhetne, mert úgy érezte, hogy itt teljes munkaidőben
szükség van rá, és hogy valaki más alkalmasabb lenne a River Road
Közösségben lévő kis klinika vezetésére.
Igen, volt egy lakásuk, amit kibérelhet, ha Nadine-nal közös lakás helyett
saját odút szeretne, de nem sok bútort tudtak felajánlani.
Vlad átvitte őt az utca túloldalára, hogy megmutassa neki a szabad
lakásokat abban az épületben, ahol Nadine és Merri Lee lakott. Simon az
iroda ablakából figyelte őket.
Emily Faire-nek volt egy olyan érzése, hogy itt teljes munkaidőben
szükség van rá? De miért? Volt ennek az érzésnek valami köze ahhoz a
Cyrushoz vagy a Vénekhez? Vagy egyszerűen csak többet akart megtudni a
terra indigene lényekről és Megről, és a környezetükben való élet segítette
ebben? Egy új jövevény az Udvarban. Nem tűnt túlságosan izgatottnak,
miközben szemtanúja volt a kávézóban zajló jelenetnek, szóval talán nem
egy újabb nyaffanó szőrpamaccsal bővítenék a nőstényfalkát.
De ez egy másik nap problémája. Most inkább le akarta rázni magáról a
drámát, és el akart tűnni egy gyors futásra, mielőtt bármilyen újabb
problémával kell foglalkoznia, amit Sierra döntése okoz.
Talán még pár percig alkalmatlankodhatna Megnél, mielőtt futni indul. A
húzakodós játék sosem tartott tovább néhány percnél, mielőtt Meg számára
megszűnt szórakoztatónak lenni. Ha még mindig azt a könyvet olvassa,
morogni fog rá, amiért megzavarja. De visz valami harapnivalót a Kis
Harapásból, hogy elterelje a figyelmét. Mostanra már biztos éhes lehet.
Levetkőzött, átváltozott Farkassá, és lement a lépcsőn, majd a boltíven át
a kávézóba. Aztán végiggondolta, hogy kit lehetne megközelíteni, és úgy
döntött, hogy Tess, bár veszélyesebb, mint Nadine, de a jobban ismert
fenyegetés.
– Éppen összepakoltunk egy szelet quiche-t és néhány más dolgot
Megnek - mondta Tess. Aztán Nadine-ra nézett. - Gondolom, nem lesz
alkalmad megkérdezni Meget arról a könyvről.
Nadine olyan pillantást vetett Simonra, hogy az nagyon örült, hogy
gyorsabban tud futni, mint ő.
Tess odaadta neki az egyik hőtárolós zsákot, amivel a Piactéren szokott
ételt szállítani, és kinyitotta neki a hátsó ajtót. Amikor a Farkas
visszanézett, észrevette, hogy a nő haja barna és hullámos.
Milyen jó, hogy Nadine csak egyiküket szórakoztatta.
 Elügetett az Összekötői Iroda hátsó részébe, és egy zárt ajtóval állt
szemben. Természetesen nem volt kulcs a bundájába dugva, ezért a zsákot a
földre tette az ajtó előtt, és a hátsó szoba kis ablakához lépett, amely nyitva
volt, hogy beengedje a friss levegőt.
– Arrooooooo!
Meg berohant a hátsó szobába, és körülnézett, amíg meg nem pillantotta
a férfit az ablaknál. - Simon?
A férfi sok egészséges fogat mutatva rávigyorgott.
A Farkas visszatért az ajtóhoz, és már a fogai között tartotta a zsákot,
mielőtt a lány elfordította a zárat, és kinyitotta az ajtót. Elsöpört a lány
mellett, és bement a szortírozószobába. Hátsó lábaira állva letette a zsákot a
nagy faasztalra, és szemügyre vette a könyvet, amelyet egy durva,
hegyláncnak látszó lila kővel tartottak nyitva.
Amikor Meg csatlakozott hozzá, felnyúlt, és megsimogatta az egyik füle
mögött. Ez majdnem elfeledtette vele a huzakodós játékot.
– Nézd, mit hozott nekem Jenni, hogy papírnehezéknek használjam. -
Meg felemelte a követ. - Ez ametiszt. Hát nem szép?
Egy durva lila kő volt.
– Mutatott nekem egy hasított geodát, ami szintén jó papírnehezék lenne.
Alkudoztam, hogy megvegyem a geodát és az ametisztet.
A Hollóknak is ilyen volt a tekintetük, amikor kiszúrtak egy áhított
csillogót. Hogy elterelje Meg figyelmét, mielőtt még egy kövekkel teli
odúba kerülnének, Simon az orrával megbökte a zsákot.
– Mit hoztál? - Meg visszatette a követ a könyvre, és kinyitotta a zsákot. -
Ó! Quiche és ... ez a tiéd.
Simon megérezte a marhahús illatát, mielőtt a lány kihúzta volna a
zsákból a finomságot. Farkas süti! Érezte a marhahús szagát, de azt hitte,
hogy az a Megnek szánt ételek egy része.
– Van itt még egy süti. Biztos Nathannek lesz.
Miért neki? De a lány már az első szobába ment, és Nathan, miután
meghallotta a nevét, már a pultnál várta.
– Élvezem ezt a könyvet - mondta Meg, miközben visszatért a
szortírozóasztalhoz. - Izgalmas. Néhány fejezetet így kellett elolvasnom -
egyik kezét a szeme elé tette, aztán mozgatta az ujjait, hogy kilásson
közöttük -, de nem bántam. Nem baj, ha Ruth és Merri Lee is elolvassa,
hogy mindannyian véleményt mondhassunk róla?
 Ez nem tetszett Megben. Ez a törékeny vidámság. Ez azt jelentette, hogy
Meg próbálta nem kimutatni a félelmét.
Simon óvatosan a vállára tette a mancsát.
Most nem tettetett boldogságot vagy vidámságot.
– Jenni azt mondta, hogy baj volt a Kis Harapásban, de nem tudta, mi
történt, csak azt, hogy Tesst feldühítette. Ruth pedig felhívott, hogy
maradjak az irodában, amíg mindenki megnyugszik. Simon? - Megérintette
a férfi arcát. - Válaszokra van szükséged?
– Roo - felelte szigorúan. Nincs ezüst borotva. Nincs több vágás.
Ujjai végigfésülték a férfi szőrét, miközben tanulmányozta. - Biztos vagy
benne?
A férfi megnyalta az állát. Jobb íze volt, mint a sütinek, ezért újra
megnyalta.
Meg egész teste felsóhajtott, és újra jobban érezte magát.
Megölelte Simont, és azt mondta: - Jobb, ha visszamész dolgozni. Majd
kiengedlek. Köszönöm, hogy elhoztad a quiche-t és a többi ételt.
A Farkas már kint volt, és a csukott ajtót bámulta, mire rájött, hogy Meg
nem adott neki esélyt a huzakodós játékra. Ez annyira igazságtalan, de
legalább kapott egy sütit, egy simogatást, egy ölelést és néhány nyalást.
Ezzel a fajta igazságtalansággal együtt tudott élni.
***
– Kérsz egy kis narancslevet? - kérdezte Pete Denby, az irodájában lévő
kis hűtőszekrényhez lépve.
– Persze - válaszolta Monty. Valószínűleg lyukat éget a gyomrába, de
értékelte az ajánlatot egy olyan italra, amely talán már nem sokáig lesz
elérhető az északkeleti élelmiszerboltokban, mivel a narancs a délkeleti és a
nyugati partvidékről származik.
Pete két pohárral töltött, és az egyiket átadta Montynak, mielőtt elfoglalta
az íróasztal mögötti székét. - Tudod, hogy mi folyik itt?
Monty elmondta Pete-nek, amit látott, és amit összerakott - és a döntést,
amit a kishúgának egy órán belül meg kellett hoznia.
– Istenek, micsoda választás - mondta Pete halkan.
– Nem kellene, hogy nehéz döntés legyen.
– Te zsaru vagy. Tudod, hogy a függőség nem csak tabletta vagy
fecskendő formájában jelentkezik. Ahogy hallom, a húgod az öcséd sajátos
visszaélési módszerének a rabja. - Pete előrehajolt. - Tudod, hogy Simon
Wolfgard miért engedi, hogy az öcséd maradjon? Vagy ő miért marad itt?
 – Nem tudom kitalálni Simon indítékait, de Jimmy azért marad, mert a
lakás használata ingyenes, és ő adományokra számítva jött ide. De a
Sanguinatik őrzik az épület külső ajtaját, és mindent és mindenkit szemmel
tartanak.
– Tehát Cyrus nem zaklathatja Sierrát a folyosón, és nem próbálhat
benyomulni a lakásába, hogy megbeszéljék a dolgokat anélkül, hogy valaki
a védelmére keljen, még akkor sem, ha nem vagy otthon.
Monty bólintott. - Jimmy nem számított arra, hogy ilyen ellenőrzés alá
kerül, mint amilyen alatt most van. Még ha Sissy egyenesen el is mondta
volna neki, akkor is azt gondolta volna, hogy megúszhatja, hogy zsaruk és
Farkasok közelében legyen. - Sóhajtott egyet. - Bármit is gondolt Jimmy, a
húgom bajban van.
Pete nem szólt semmit. Aztán folytatta a beszélgetést: - Azért jöttél ide,
mert megerősítésre volt szükséged, vagy véleményt akartál kérni?
– Mit gondolsz anyám döntéséről?
– Okos lépés. Nincs "az ő oldalára álltál" vádaskodás, amikor a dolgok
rosszul alakulnak, márpedig tudod, hogy így lesz. Minden városnak van egy
visszataszító része, és nem hiszem, hogy az öcsédnek sokáig tartana, amíg
rátalál Lakeside alvilágára.
– Még nem is találkoztál vele.
– A szomszédban lakom, úgyhogy eleget láttam, amikor őt és a családját
eligazítottad. Tudom, hogy Eve vitt nekik egy kosár élelmiszert, Simon
utasítására, hogy legyen élelmük az első néhány napra.
Monty kiegyenesedett. - Ezt senki sem említette. - Kowalskival együtt
pizzát vettek a Hot Crustból, és egyet felvitt Jimmy családjának, egyet
Sissy-nek és a lányoknak, míg a harmadikat ő, Lizzy és az anyja ették meg.
De ha jól értette Nadine vádját, Sissy tegnap este is hazavitte a vacsorát, és
megosztotta az ételt Jimmy családjával. Vajon megtartotta a pizzát, vagy az
is Jimmy éléskamrájának része lett?
– Ha a helyemben lennél, mit tennél? - kérdezte Monty.
– A sógornődnek van valami képessége?
Monty Pete-re nézett.
– Valami olyan képesség, amihez nem kellene letartóztatnod? -
módosított Pete.
– Nem hiszem. Amióta csak ismerem, soha nem volt állása.
– Ettől függetlenül, a helyedben elkezdenék kutatni olyan városok után,
ahol keresnek munkásokat, olyan hely után, ahol a lakbér nem kerül többe,
mint a havi fizetésed. Kezdj el keresni valami helyet a sógornődnek és a
gyerekeknek.
– Három jegy a városon kívülre. És hol lesz Jimmy?
– A hullaházban, ha szerencséd van. Ha nincs szerencséd, ő is azok közé
az emberek közé fog tartozni, akik nyomtalanul eltűnnek.
Vagy csak valami igazolványt hagynak majd a Lakeside Parkban lévő
kőrakásnál, és a rendőrség kitölti a EIH-nyomtatványt, gondolta Monty. Az
Elhunyt ismeretlen helyen nyomtatványra ahhoz volt szükség, hogy a
család halotti bizonyítványt kaphasson. Így ismerte el a Lakeside-i
Rendőrség, hogy egy embert megöltek, és valószínűleg meg is ettek a terra
indigene lények, és nem találták meg a holttestet.
– Az öcséd egy puskaporos hordó, Monty - folytatta Pete. - Ne hagyd,
hogy téged is magával rántson. - Tétovázott. - Akarod, hogy veled menjek,
amikor a húgod meghozza a döntését?
– Mint ügyvéd, mit mondanál neki?
– Hogy tegyen meg mindent, hogy megtarthassa a gyerekeit. És ez azt
jelenti, hogy távol tartja magát Cyrustól.
– Amikor először jöttem Lakeside-ba, Simon ketrecben tartotta az
unokaöccsét, Samet, hogy a kölyök biztonságban legyen. Ez minden
Farkast feldühített, és minden nap fájt neki, de megtette. - Monty Pete-re
nézett. - Szóval tudom, hogy nem fog habozni, hogy elvegye azokat a
lányokat Sissytől, ha úgy véli, hogy a húgom hagyja, hogy rosszul bánjanak
velük.
– Ha elviszi a lányokat, gondolod, hogy valaha is visszaadja?
Amíg Jimmy él, addig nem. De Monty nem ezt mondta. - Köszönöm a
beszélgetést és a narancslevet.
– Lehet, hogy legközelebb nem lesz narancslé, de ügyvédként vagy
barátként itt vagyok, ha beszélgetni akarsz.
Ahogy Monty lesétált a külső lépcsőn, hallotta, hogy egy autó hajt fel a
dolgozók parkolójába vezető bekötőúton. Burke kapitány fekete szedánja.
Fel kellett volna hívnia a kapitányát, mert Pete-nek igaza volt: Jimmy egy
puskaporos hordó, ami csak arra várt, hogy begyújtsák. Úgy látszik, valaki
más telefonált.
Falkák és hűség. Rendőrség és család. És a következmények, függetlenül
attól, hogy milyen döntést hozott.
Ahogy Burke befordult a sarkon, és az Ordító Jó Könyvek hátsó ajtaja
felé tartott, Monty eléje sietett, hogy jelentést tegyen.
9. FEJEZET
Tűznap, Messis 10.
– Meg?
Merri Lee hangját követve Meg az Összekötői Iroda hátsó szobájába
ment, és kinyitotta az ajtót a barátnőjének. Aztán észrevette, hogy Sierra a
közelben áll.
Merri Lee belépett. Olyan halkan beszélt, hogy Meg alig hallotta. -
Használnád a kártyákat, hogy válaszolj néhány kérdésre?
Meg Sierra felé pillantott. - Mi folyik itt?
– Simon azt mondja, Sierrának választania kell a gyerekei és a bátyja,
Cyrus között. Mindannyiunkat megkérdezett, kivéve Ruth-t, aki még
mindig a tanteremben van a gyerekekkel, és mindannyian ugyanazt
mondtuk neki: Simon elviszi a lányait, és kiűzi az Udvarból, ha úgy dönt,
hogy Cyrus falkájához csatlakozik. De mintha elment volna az esze, és nem
akarja elhinni, hogy ez megtörténhet. Végül azt mondtam, hogy megkérünk,
hogy nézd meg a kártyákat utolsó inputként, mielőtt meghozza a döntését.
Meg bólintott. Merri Lee intett Sierrának, és mindhárman bementek a
szortírozószobába.
Nathan az elülső pultnál állt, és figyelte, ki van a szortírozószobában
Meggel.
– Magánkonzultáció – mondta Meg, és szinte teljesen becsukta a Privát
feliratú ajtót. A Farkas az éles hallásával így is mindent megtud, ami
elhangzik, de a magánélet illúziója Sierra kedvéért volt.
Kivette a fadobozt a fiókból, az asztalra tette, és kivette belőle az összes
kártyát, aztán szétterítette őket. Tűszúrások töltötték meg a mellét, égették a
mellbimbóit. Hálát adott, hogy nem kellett borotvát használnia a testének
ezen a részén.
– Nem! - csattant fel, amikor Sierra az egyik kártya után nyúlt.
– Ha valaki más hozzáér a kártyákhoz, az zavarja Meget abban, hogy
megtalálja a választ az emberek kérdéseire - magyarázta Merri Lee, és
eltolta Sierra kezét a kártyáktól.
– Ez abszurd - mondta Sierra dühösen. - Nincs joga azt mondani, hogy
alkalmatlan vagyok arra, hogy a lányaimról gondoskodjak.
Meg keze bizsergett. - Mi a kérdésed?
 Mielőtt Sierra válaszolt volna, Merri Lee így szólt: - Két kérdés. Az első
az, hogy mi lesz Bonnie-val és Carrie-vel, ha elválasztják őket az
anyjuktól?
Meg lehunyta a szemét, és némán megismételte a kérdést. Ujjai addig
simogatták a kártyákat, amíg az egyik kártya fájdalmas érzést nem okozott
a bal kezében. Kinyitotta a szemét, és megfordította a kártyát, hogy
mindannyian láthassák a választ.
– A jövő bizonytalan - mondta zavartan.
– Ez mit jelent? - követelte Sierra.
– Azt jelenti, hogy lehet, hogy minden rendben lesz, és jó életük lesz,
vagy a dolgok rosszul is alakulhatnak a számukra - válaszolta Merri Lee. -
De jelenleg nincs egyértelmű válasz.
Meg képpel lefelé fordítva tette le a kártyát, és félretette. - Második
kérdés.
– Mi fog történni Sierrával, ha továbbra is hagyja, hogy a bátyja nyomást
gyakoroljon rá olyan dolgokban, amelyekről tudja, hogy helytelenek?
Meg beszívott egy mély lélegzetet. Meg mert volna esküdni, hogy az
imént érezte az ezüst borotva csókját a bőrén. Követte a bizsergést, részben
elvonta a figyelmét a jeges tűszúrás-érzés a bal csuklójában - pontosan ott,
ahol azt hitte, hogy a borotvát érezte.
Megtalálta a kártyát, amelynél a bőre a kérdésre adott választ jelezte,
megfordította, és hátralépett az asztaltól, mielőtt kinyitotta volna a szemét.
Merri Lee sápadtnak tűnt. És Sierra? Lenyűgözött volt? Vagy elborzadt?
Meg nem akarta arra használni az energiáját, hogy megpróbáljon felidézni
egy olyan kiképzési képet, amely megfelelt Sierra arckifejezésének,
különösen azután nem, hogy ránézett a kártyára, amelyet a fiatal nő jövőjét
illetően húzott.
Csuklyás alak, kezében kaszával.
– Halál - suttogta Merri Lee. - Cyrus addig fog erőltetni és lehúzni, amíg
valami olyasmi nem történik, ami megöl téged. Folyton azt mondod, hogy
tartozol neki. Ezt mondtad nekem, Theralnak, Eve-nek, még Mrs.
Debanynak is, próbáltál mindenkit rávenni, hogy egyetértsen veled abban,
hogy tartozol neki. Mindannyian ugyanazt mondtuk neked: attól, hogy
elhitted, amit ő mondott neked kislánykorodban, még az nem lesz igaz. De
most nem arról beszélünk, hogy ő többet kap valami jutalomból, mert te
lemondtál a tiéd egy részéről. Most már nem erről van szó. Felnőtt vagy, és
sokkal többet veszítesz, mint egy sütit. Itt az ideje, hogy ne tedd tönkre az
életedet, amíg még megvan.
Sierra zokogva rohant ki a hátsó ajtón.
– Menj utána - mondta Meg.
– Jól vagy? - kérdezte Merri Lee.
A lány bólintott. - Át kell gondolnom néhány dolgot.
Meg megbizonyosodott róla, hogy Merri Lee elment. Aztán
végigsimította az ujjait a kártyákon, és feltette a saját kérdését.
Miért engedi Simon, hogy Cyrus Montgomery az Udvarban maradjon?
Az, hogy Cyrus Montgomery hadnagy testvére, nem volt elég. Más
oknak is kellett lennie.
Szigorúan véve a kérdése nem volt alkalmas a próféciára, és nem volt
biztos benne, hogy a kártyák válaszhoz vezetik. Aztán égni kezdtek az ujjai.
Felemelte a kártyát, kinyitotta a szemét, és megfordította. A kártyát képpel
felfelé a többi közé dobta.
Bámulta azt a kártyát. Bámult és bámult, miközben gyerekekre és
anyákra és biztonságos helyekre gondolt, ahol felépíthetik az életüket.
Felvette a telefont, és felhívta Steve Ferrymant. Aztán felhívta Simont.
***
– Megveszi a Jávornyulat? - Simon lehajtotta a fejét, és Burke kapitányt
tanulmányozta. - Miért mondja el ezt nekem? A terra indigene lények nem
isznak alkoholt. - Legalábbis pohárból nem. A Sanguinatikról köztudott
volt, hogy kissé becsípnek, ha olyasvalakiből táplálkoznak, aki alkoholt
fogyasztott. A Farkasokra és más alakváltókra pedig hatással lehetnek az
ember vérében lévő drogok vagy más anyagok. De a kocsmába járás nem
olyasmi, amit a Mások önszántukból tettek, mert a folyékony bátorságtól
felpumpált emberek veszélyesek tudtak lenni.
– A Jávornyúl ételt is felszolgál. Kocsmai kaját. - Burke elmosolyodott. -
Ez egy olyan helyet biztosítana a környéken, ahol mindenki elvegyülhet. A
helynek van egy nagyképernyős tévéje. A vendégek sporteseményeket nézni
járnak be. Egy másfajta élmény a maga falkájának, és egy biztonságos hely
az enyémeknek.
– A farkasbarátoknak. - Simon hirtelen megértette. Soha nem volt
biztonságos egy olyan lénynek, mint ő, bemenni egy ilyen helyre. De már
egy olyan embernek, mint Kowalski vagy Debany, sem volt biztonságos
bemenni egy ivóba. Többé már nem.
– Miért mondja el ezt nekem? – kérdezte meg Simon újra.
 – A Jávornyúl vendégei a múltban gondot okoztak az Udvarnak.
Igaz, de az utolsó embereket, akik bajkeverési szándékkal keltek át az
utcán, a Vének megölték, és a beleik a közeli fákat díszítették.
Talán ez volt az oka, hogy a kocsma eladó?
– A másik ok, amiért elmondom, az az, hogy fel akartam vetni egy ötletet
- mondta Burke. - Arra gondoltam, hogy egy Nagy-szigeti intuit talán
érdeklődne a kocsma vezetése iránt. Azon gondolkodom, hogy az egyik
Sanguinatit érdekelné-e, hogy megtanuljon pultosnak lenni. A pincérek
közül néhányan maradnak, mert dolgozni akarnak. Szerintem a szakács is
ugyanezen okból marad. Van egy lakás és egy kis iroda is a második
szinten. A lakás az üzletvezető fizetésének része lenne, ha ott akarna lakni.
– Egy olyan üzlet, amely vegyes közösséget alkot.
Burke bólintott. - Ha lenne egy olyan menedzserünk, akinek van érzéke a
bajhoz, mielőtt az egyáltalán elkezdődne, az mindannyiunk javára válna.
– Azt akarja, hogy beszéljek Vladdal és Steve Ferrymannel.
– Igen.
Simon a rendőrkapitányt tanulmányozta. - Tudja, mi történt itt?
– Montgomery hadnagy elmondta. Szeretnék itt maradni, és meghallgatni
a döntést, ha nem bánja.
Mielőtt Simon válaszolhatott volna, megcsörrent a telefon. - Ordító Jó
Könyvek. Felpattant. - Meg? Mi az... ? Te... . . ? Mindjárt megyek.
Burke is felállt. - Probléma?
– Még nem. - Simon az ajtó felé sietett, aztán megállt, amikor rájött, hogy
majdnem magára hagyta Burke-öt, egy embert, egyedül a OJK irodájában –
ez is valami, amit néhány hónappal ezelőtt még eszébe sem jutott volna
megtenni.
Burke az ajtóban utolérte, majd kiment előtte, és lesietett a lépcsőn, hogy
ne legyen útban. Simon elsöpörte a férfit, és az Összekötői Irodába sietett,
hogy megtudja, miért kell Megnek ilyen sürgősen találkoznia vele, mielőtt a
Sierra döntést hoz.
***
– Már felhívtam Steve Ferrymant - mondta Meggie, amikor Simon
berohant a szortírozószobába.
<Simon?> Nathan az elülső pultra helyezte a mellső lábait, és a
Wolfgard-vezetőt bámulta a Privát ajtón keresztül.
<Baj volt itt?> kérdezte Simon.
 <Nem. Csak némi morgás, amikor Meg használta a prófécia kártyákat, de
leginkább Merri Lee morgott, és nem Megre.>
A faragott fedelű fadoboz, amelyet Henry készített a próféciakártyák
tárolására, az asztalon állt. Három kártya volt az asztalon, képpel lefelé.
Meg megvárta, amíg Simon mellé áll. - Merri Lee két kérdést tett fel
Sierra nevében. Mi fog történni Bonnie-val és Carrie-vel, ha elválasztják
őket az anyjuktól? - Megfordította a nagy kérdőjeles kártyát. - Mi fog
történni Sierrával, ha továbbra is hagyja, hogy a bátyja nyomást
gyakoroljon rá, hogy olyan dolgokat tegyen, amikről tudja, hogy helytelen?
- Felfordította a második kártyát.
A férfi a fogait vicsorgatta. - Halál.
– Az én kérdésem: miért engeded, hogy Cyrus az Udvarban maradjon? -
A lány felfordította a kártyát, ami valami szörnyű és veszélyes dolgot
ábrázolt - olyasmit, amit a legtöbb ember csak fantasztikus, kitalált lénynek
tartott, és amit a legtöbb terra indigene, bár tudta, hogy léteznek ilyen
formák, még sosem látott. - A döntésednek köze van hozzájuk, ugye? A
Vének visszatérnek az Udvarba.
Simon rábámult, miközben a füle farkas alakúvá vált, és hirtelen szőr
borította a vállát és a mellkasát. - Már itt vannak.
– Mit akarnak?
– Megfigyelni. Tanulni.
– Azt akarják, hogy ne küldd el Cyrust?
– Még ne. - Tétovázott, próbálta kitalálni, hogyan magyarázza meg. - Az
Udvarhoz kapcsolódó emberi falka már akkora, mint néhány emberi
település a vadonban. Az itteni emberek jól együttműködtek egymás között,
és jól együttműködtek velünk. Aztán besétál az a Cyrus, és az emberek
hirtelen összevesznek egymással. A Vének tudni akarják, hogy egy ember
miért képes egy egész falkát megzavarni. Ha nem tudják meg az okot az
Udvarhoz kapcsolódó emberek megfigyelésével, akkor nem fogják
megengedni, hogy az emberek a visszahódított helyek bármelyikére is
elvándoroljanak. Egyáltalán nem fogják megengedni, hogy emberek
vándoroljanak.
Simon megérintette Meggie vállát, egy pillanatra érintkezni akart vele. -
És én is meg akarom érteni, Meg. Az emberek, akik ilyen bajt okoznak,
általában távol maradnak tőlünk. Ők biztosan nem próbálnának meg velünk
dolgozni. Nem mintha az a Cyrus bármilyen munkát is elvállalna. -
Szünetet tartott. - Úgy érzem, mintha a dominanciáért kellene
megharcolnunk, de Montgomery úgy tűnik, ezt nem érti.
– Egy dominanciaharc döntené el, hogy ki az emberi falka vezetője? -
kérdezte Meg.
A férfi bólintott.
– Akkor nem Montgomery hadnagy lenne az, aki Cyrus ellen harcolna,
hanem Burke kapitány.
Simon pislogott. A családi falkán belüli vitára gondolt, de Megnek igaza
volt. Most, hogy a konfliktus átterjedt az emberi falka többi tagjára is,
annak a Cyrusnak Burke-öt kellene legyőznie, hogy hatalmat követelhessen
magának a többiek felett.
Hirtelen alig várta, hogy végignézze a következő találkozásukat.
Meggie felemelte az állát. Először azt hitte, hogy a lány arra invitálja,
hogy nyalogassa meg. Aztán eszébe jutott, hogy a csókos könyvekben a
nőstények kihívásként vagy a dac jeléül emelték fel az állukat. Mivel nem
tudta, hogy Meg miért hívja ki vagy dacol vele, csak várt.
– Ha már hagynunk kell, hogy Cyrus maradjon, akkor azt akarom, hogy
te és Steve Ferryman találjátok ki, hogyan telepíthetnétek át Sierrát és a
lányait a Nagy-szigetre.
– Ő ember, Meg. Ferryman's Landing egy intuit falu.
– De Roger Czerneda sem intuit, és Steve felvette őt a falu főállású
rendőrének.
– Az más volt.
– Igen. Czerneda járőrnek nem kell olyan helyen tartózkodnia, ahol senki
sem érheti el. - Meggie a szemébe nézett. - Azzal, hogy én az Udvarba
kerültem, a Kontroller hatókörén kívül kerültem, az emberi törvények
hatókörén kívül, amelyeket arra használt volna, hogy visszakerüljek a
tulajdonába. Az Udvar biztonságos hely Theral számára, mert Jack Fillmore
hatókörén kívülre helyezi. De Sierra számára nem elég biztonságos hely,
mert Cyrus itt van, mert egyfajta tulajdonjogot gyakorol fölötte, és amíg
elérhető távolságban van, addig gyenge marad az irányába. - A lány a férfi
kezére tette a kezét. - Simon, Sierra lányainak szüksége van az anyjukra.
Simon elfordította a kezét, hogy megfoghassa az övét. - Nem hiszem,
hogy Sierra kölykei túlélnék, ha hagynám, hogy megtartsa őket.
Hogy Sierra kölykei túlélik-e, Megnek nem volt mindegy - különösen
azután, hogy kiderült, az emberek, akiknek a "tulajdonában" voltak a
vérproféták, megölték a lányok nem kívánt kölykeit.
 – A barátomra, Jeanra gondoltam, akit már kisgyerekként hoztak a
létesítménybe - mondta Meg. - Volt egy anyja, egy apja és egy testvére.
Soha nem felejtette el, hogy valaha volt családja, és hogy elvették tőlük. Ha
elkezdjük szétverni a családokat, mert úgy döntünk, hogy valami rossz
történhet a gyerekekkel, akkor vajon jobbak vagyunk-e, mint a Kontroller
vagy a hozzá hasonló emberek? Kezdetben azt állították, hogy a gyerekek
érdekében veszik el őket a családjuktól. - Szünetet tartott, majd hozzátette: -
Adjunk Sierrának egy második esélyt.
– Az, hogy Lakeside-ba jöttek, már egy második esély volt - érvelt -, és
erre mit csinált a Sierra? Felhívta azt a Cyrust, és megmondta neki, hol
találja meg.
– Akkor nevezzük ezt utolsó esélynek. Egy utolsó esélynek, hogy
kiszabaduljon Cyrus fogságából, és felépítsen egy új életet magának és a
lányainak.
– Mi van, ha nem akar kiszabadulni?
Meg olyan szomorúnak tűnt, hogy a férfi azon tűnődött, vajon azokra a
cassandra sangue lányokra gondol-e, akik úgy döntöttek, hogy a
létesítményben maradnak. Azt választották, hogy árucikkek maradjanak,
amit használhatnak, cserébe azért, hogy valaki gondoskodjon róluk, hogy
ne kelljen gondoskodniuk magukról.
– Akkor ez az ő döntése. - Sóhajtott a férfi.
– Ez Steve Ferryman döntése is, akárcsak a Nagy-szigeten élő terra
indigene lényeké. Senki sem telepedhet le a szigetre a beleegyezésük
nélkül. - Simon végigsimított Meg fején. - Nő a hajad. Már nem úgy néz ki,
mint a kölykök szőre.
Lehet, hogy már nem úgy néz ki, mint a kölykök szőrzete, de nem tudta
megállni, hogy ne simogassa meg, amikor úgy gondolta, hogy a lány nem
fog rá morogni.
<Egy rendőrautó most érkezett meg,> jelentette Nathan. <Nem üvölt, de
az összes lámpa villog.>
Meg és Simon éppen akkor léptek be az első szobába, amikor kinyílt az
utasajtó, és egy sötét hajú férfi szállt ki.
– Mit mondtál Steve Ferrymannek? - kérdezte Simon.
– Hogy beszélnünk kell vele, és hogy sürgős - válaszolta Meg. - De már
itt az ideje annak a találkozónak, és jobb, ha én itt maradok.
Simon próbált nem túl boldognak látszani, amiért nekik volt komoly
megbeszélnivalójuk, átugrott a pulton, és kiment, hogy üdvözölje
Ferryman's Landing polgármesterét.
– Sietve érkeztél. - mosolygott, miközben odasétált, ahol az intuit a
járőrkocsi mellett várakozott. Steve Ferryman éles pillantása elárulta neki,
hogy a füle még nem változott vissza teljesen emberivé.
– Meg mondta, hogy sürgős - válaszolta Steve. - Mi történt? Általában
nem szoktál ennyire örülni, hogy látsz engem.
Meg azt mondta, hogy "mi". Együtt megbeszéltük a dolgot és döntöttünk.
Társak vagyunk az Udvar vezetésében. És ez azt jelenti, hogy már nem vagy
komoly rivális.
Nem mintha Steve Ferryman valaha is úgy mutatkozott volna be Megnek,
mint potenciális társ. De Ferryman ember volt, és nem kellett
alkalmazkodnia olyan dolgokhoz, amelyek nem voltak természetesek az
életében.
– Nem bánod, ha Czerneda rendőr behajt a dolgozói parkolóba? -
kérdezte Steve.
– Nem, de ha enni akar, akkor a Faltafelbe kell mennie. A kávézóban
éppen egy vita folyik. Részben ezért vagy itt.
Steve hosszan nézett Simonra. - Úgy vagyok itt, mint Ferryman's
Landing polgármestere?
– Igen.
Megvárták, amíg Roger Czerneda behajt a kocsival a bekötőúton, mielőtt
a Kis Harapás felé vették az irányt. Simon mesélt Steve-nek a Sierráról és a
döntésről, amit meg kellett hoznia. Elmesélte Steve-nek a két kártyát,
amelyet Meg húzott a Sierra és a kölykeivel kapcsolatos kérdésekre adott
válaszként, és Meg aggodalmát a lányokért, ha a Sierra meghalna.
Nem tette egyenlővé a lányokat az unokaöccsével, Sammel. Mi történt
volna Sammel, ha Daphne máshol hal meg, és nem a Lakeside Udvarban?
Simon pillanatokkal a halála után megtalálta a húgát, ott volt, hogy
visszavigye a traumatizált kölyköt a Wolfgard-telepre, ahol ő és Elliot
mindent megtettek, hogy gondoskodjanak Samről.
Ahogy Montgomery hadnagy és Miss Twyla is gondoskodott volna a
Sierra kölykeiről, ha elárvulnak. De vajon igaz lenne-e ez egy emberi
falkára, ha a Sierra máshol élne?
– Meghallgatlak titeket - mondta Steve. - Ennél többet nem ígérhetek.
– Burke kapitány is beszélni akar veled.
– Ha Burke azt akarja, hogy Roger átkerüljön a rendőrőrsére, felejtsd el -
morogta Steve.
 Simon elvigyorodott, értékelte az ember birtoklási vágyát a saját falkája
iránt. - Megvette a Jávornyulat, és úgy gondolja, hogy jó ötlet lenne, ha egy
intuit lenne az üzletvezetője.
Steve megállt a Kis Harapás hátsó ajtaja előtt. – Te mit szólnál ehhez?
– Emily Faire igényt tartott az egyik lakásra odúnak, így az intuitok máris
érintik a mi területünket.
– Egy fiatal nő aligha számít inváziónak.
– A nőstény falka volt az invázió - morogta Simon. – Nyaffanó
szőrpamacsok. Nyuszik fogakkal.
Steve nevetésben tört ki. - Élvezem a veled való beszélgetést, Wolfgard.
Olyan kihívásokkal nézel szembe, amelyek mellett az én polgármesteri
teendőim könnyűnek tűnnek.
<Simon?> szólt Vlad. <Itt az idő.>
Simon kinyitotta a kávézó ajtaját, és a vendég iránti udvariasságból
először ő ment be. Ha Tess és Nadine még mindig veszélyes hangulatban
lenne, figyelmeztethetné Steve-et, akinek így esélye lenne elmenekülni.
A kávézó annyira tele volt tanúkkal, hogy Simon szinte sajnálta a Sierrát.
Tess haja vörös és zöld tincsekből állt, de nem vett észre fekete szálakat.
Nadine haja nem árulkodott a hangulatáról, de Simon észrevette, hogy
Henry a nő mögött áll, készen arra, hogy megragadja, ha az megpróbálna
ráugrani a Sierrára. Vlad a boltívben állt, Merri Lee-t és a női falka többi
tagját tartotta szemmel. A rendőrfalka is ott volt. Elliot és Miss Twyla is,
valamint O'Sullivan ügynök. Valójában az egyetlen ember, aki nem volt ott,
hogy tanúja legyen a Sierra döntésének, az Ruthie, aki az emberkölyköket
felügyelte, Meg, és ....
<Hol van Eve Denby?> kérdezte Simon Vladtól.
<Amikor az a Cyrus hirtelen olyan rosszul érezte magát, Eve elvitte őt és
a párját a Lakeside Kórházba. Még nem tért vissza. Cyrus kölykei az
emberi kölyökfalka többi tagjával vannak.>
Mivel a két extra kölyköt Vlad dobta Ruthie-ra az iskolaidő közepén,
Simon remélte, hogy a lány rá nem fog vicsorogni emiatt.
A Sierra a terem közepén állt, ’kicsi és gyenge vagyok’ képet vágott.
Nagynéninek kellett volna lennie, aki segít felnevelni a domináns pár
kölykeit. Valójában úgy tűnt, az a Cyrus így is kezelte őt - mint akitől
elvárták, hogy segítsen neki felnevelni a kölykeit. Ez rendben is lett volna,
ha nem lett volna saját kölyke. De még a falka normái szerint sem volt
helyes, hogy elvárja a húgától, hogy vadásszon és biztosítson élelmet
mindannyiuknak, miközben a másik két felnőtt nem csinál semmi láthatóan
hasznosat.
Simon megállt a Sierra előtt. - Döntöttél már?
A Sierra átkarolta magát. - Meg akarom tartani a lányaimat. És nem
akarok meghalni sem. - A szavak könyörgő segélykiáltásként hangzottak.
Azon tűnődve, hogy megemlíthetné-e, hogy a nőt és a kölykeit a Nagy-
szigetre költözteti, Simon Steve Ferrymanre pillantott, és meglepődött a
férfi kemény, komor arckifejezésén. Nyilvánvaló, hogy a Sierra nem fog
Ferryman's Landingbe menni.
– Utolsó esély, Sierra Montgomery - mondta Simon. - Ha meg akarod
tartani a kölykeidet, távol tartod magad attól a Cyrustól.
Félelem. És megkönnyebbülés. Valaki azon a Cyruson kívül határozta
meg Sierra helyét a falkán belül. Most éppen az nem is érdekelte, hogy a
döntést egy Farkas hozta meg.
A Sierra sírni kezdett. Miss Twyla átkarolta a másik nőstényt, és kivezette
a kölykét a Kis Harapásból.
A többi ember is eloldalgott a kávézóból, kivéve Burke-öt és Steve
Ferrymant. Montgomery is maradni akart, de Burke egy pillantással
elküldte a hadnagyot - ez is bizonyította, hogy Burke az emberi falka
domináns hímje.
– Azt akartad, hogy vegyem fontolóra Sierra Montgomery áttelepítését a
Nagy-szigetre? - kérdezte Steve.
– Igen.
– Ez a te ötleted volt?
Simon megrázta a fejét, zavarba jött a férfit körüllengő düh illatától. -
Megé.
– Akkor beszéljünk Meggel. - Steve a hátsó ajtó felé indult, majd a válla
fölött Burke-re nézett. - Ha jól értettem, beszélni akar velem, mielőtt
elmegyek?
– Ha megfelel - válaszolta Burke, és nem tett utalást arra, hogy távozni
akarna.
Steve Simonra nézett. - Találkozunk az Összekötői Irodában.
Azon tűnődve, hogy vajon hol lehet Tess és Nadine, Simon a
rendőrkapitányra összpontosított.
Burke vadul barátságos mosollyal nézett rá. - Néhány éve olvastam egy
cikket arról, hogy a világ egyes részein a vadászok egy kikötözött kecskét
használnak, hogy a ragadozókat a nyílt térre tereljék. Csak kíváncsi lennék,
milyen ragadozókat akarnak befogni a Cyrus Montgomeryhez hasonló
csalival.
Burke néha túl okos volt. De az, hogy más ragadozókat is előcsalogasson,
mint az a Jack Fillmore, csak mellékes haszon lenne. A Vének nem
figyelték annyira, hogy milyen másfajta ragadozókat vonz ez a Cyrus,
inkább az érdekelte őket, hogy a többi ember hogyan reagál egy olyan
ragadozóra, aki egyben másnak a prédája.
– Az, hogy Cyrus itt van, megterheli Montyt, nem is beszélve Twyláról és
Sierráról - folytatta Burke. - Van valami oka, hogy ezt elviseljük?
Simon elgondolkodott azon, hogy mit mondhat – kellene mondania -
Douglas Burke kapitánynak, az emberi falka domináns hímjének.
– Ez nem az én döntésem. - Mielőtt Burke válaszolhatott volna, Simon
így szólt: - Megjavíttatta már a rendőrőrs ajtaját? Kicserélte az üveget,
amelyet Namid fogai és karmai megkarcoltak?
Burke elsápadt. - Nem. Meggyőztem a kapitányság vezetőjét, hogy ez
egy értékes emlékeztető arra, hogy a rendőrségnek és az önkormányzatnak
miért kell együttműködnie a Lakeside Udvarral.
– A kikötözött kecske? Nem az én döntésem volt.
– Itt vannak? - kérdezte Burke.
Simon bólintott.
– Monty tud a ... vendégeikről?
– Egyik ember sem tud róla. - Kivéve Meget, de ő magától jött rá. -
Kapitány ... amit a Vének megtudnak abból, hogy megfigyelik azt a Cyrust
és az itteni emberi falka többi tagját, az hatással lesz a döntéseikre,
amelyeket Thaisia minden emberével kapcsolatban hoznak.
– Nos - mondta végül Burke. - Megteszem, amit tudok, hogy segítsek
Montgomery hadnagynak és az embereinek a dolgok zökkenőmentességét
biztosítani. - A boltív felé mutatott. - Nem bánja, ha átmegyek, amíg
megbeszélése van Mr. Ferryman-nel?
– Csak nyugodtan. Van néhány új thrillerünk terra indigene szerzőktől. -
Volt egy új könyv a Farkascsapatról is, de Simon nem gondolta, hogy ez
érdekelné Burke-öt. Különben is, azt a maroknyi példányt, amit a bolt
számára rendelt, már megvették, és a Piactéri könyvtárban hosszú várólista
volt a példányra - és a várólistán szereplő nevek közül néhány emberekhez
tartozott.
Burke-öt otthagyva, hogy foglalkozzon vele Merri Lee, a teáskannával
hadonászó, nyaffanó szőrpamacs üzletvezető-helyettesük, Simon kirohant a
Kis Harapás hátsó ajtaján, és azon tűnődött, vajon mit akar Steve Ferryman
mondani Megnek.
***
– Nem - mondta Steve.
Megrémülve az ebben az egyetlen szóban rejlő vadságtól, Meg közelebb
lépett Simonhoz, aki kivillantotta a fogait, és vicsorogva nézett az intuitra.
– Miért? - kérdezte a lány. - Sierrának biztonságos helyre van szüksége.
– De nem Ferryman's Landingben. És nem a szigeten. Figyeltem őt,
Meggie. Hallgattam, ahogy beszélt. És volt egy megérzésem - egy nagyon
rossz érzés -, hogy komoly bajt okozna a népemnek, ha megengedném neki,
hogy a Nagy-szigetre költözzön.
A lány nem készült fel a vitára, nem gondolt arra, hogy Steve az egyik
megérzését az ő egyik jóslata elé helyezi, még akkor sem, ha a jövendölése
a próféciakártyák használatából származott.
– Biztonságos helyre van szüksége - erősködött Meg.
– Akkor neked, Simonnak és a zsaru bátyjának segítenetek kellene neki
áttelepülni valahová messzire.
Simon összehúzta a szemét Steve-re, és halkan morgott, de nem tett
hozzá semmit a lány érveléséhez - ami elgondolkodtatta Meget, hogy vajon
egyetért-e Steve-vel. Ami feldühítette.
– Mondj egyetlen jó okot arra, hogy miért nem engedhetjük meg
Sierrának, hogy a Nagy-szigeten éljen - csattant fel Meg.
– Ötöt tudok mondani - vágott vissza Steve. - Hatot, ha Jean-t is
beleszámolod.
Meg megingott, mintha a férfi egy kemény pofont adott volna neki.
Steve a hajába túrta az ujjait. - Nem azt mondom, hogy Sierra a lányok
után menne, és megpróbálna szándékosan kárt tenni bennük. Nem ilyen
érzésem volt. De mindenki, aki Ferryman's Landingben él, tud a lányokról.
A falu szinte minden üzlete részt vesz az új campus építésében, és Lois
Greene elkezdte kinyomtatni a Nagy-sziget újságjában az előrehaladásról
szóló beszámolót. Az, hogy fiatal vérprófétákról gondoskodunk, nem titok -
istenekre, én vagyok az, aki a Vérpróféták kalauza e-maileket szétküldi -, de
az intuitokon és a terra indigene lényeken kívül nem sokan tudnak a
gondoskodásunkra bízott lányokról. - Habozott, aztán egyenesen Simonra
nézett. - Stavros Sanguinati is tudja. Beugrott bemutatkozni, mivel ő lett az
új vezető Talulah Fallsban. Azt mondta, hogy hívhatom, ha szükségem van
a segítségére.
 Meg Steve-re, majd Simonra nézett. - Miféle segítségre? – Már
találkozott Stavrosszal. A férfi Vladra emlékeztette, csak sokkal intenzívebb
formában.
– Stavros a Toland Udvar problémamegoldója volt - válaszolta Simon, és
Steve-re koncentrált. - Nem ajánlja fel könnyelműen a segítségét.
Steve bólintott. - Nekem is ez volt a benyomásom.
Meggie gerince körül bizsergett a bőr. A kulcscsontja fölött tűszúrásszerű
érzés irritálta a bőrt. Vágni akart, érezni akarta a megkönnyebbülést és a
felszabadulást. Akarta az eufóriát, ami a prófécia kimondásából fakadt.
Hetekig jól viselkedett, a borotva helyett a kártyákat használta. Kártyákat,
amelyek talán válaszokat adtak, de élvezetet nem.
– Meggie?
Simon keze melegét a tarkóján érezte.
– Sierra és Cyrus - mondta halkan. - Ez olyan, mint én és a borotva, nem
igaz?
Nem hallotta a vicsorgást; de a férfi kezén keresztül érezte a morajlást.
– Erre semmi szükség - mondta Steve feldúlt hangon.
Semmi szükség, kivéve, hogy olyasmire vágyik, ami árt neki, és végül
megölné.
Kivette a fadobozt a fiókból, és kiterítette a próféciakártyákat a
szortírozószobai asztalon. - Tedd fel a kérdést.
Steve zavartnak tűnt - vagy talán csak nem akart kérdezni.
– Mi történne, ha a Sierra a Nagy-szigetre költözne? – kérdezte Simon. -
Beszélj, próféta, és mi meghallgatunk.
Meg lehunyta a szemét, és hagyta, hogy az ujjai végigsimítsanak a
kártyákon, amíg meg nem találta azt, amitől égni kezdtek az ujjai, amitől
bizsergett a gerince, és szúrkált a bőr a kulcscsontja körül. Megfordította a
kártyát, mielőtt kinyitotta volna a szemét.
Csuklyás alak, kezében kaszával.
– Halál - mondta Simon komoran.
– Nem tudjuk, ki fog meghalni - mondta Meg.
– Nem számít - felelte Steve. - Lehet, hogy Sierra lesz az, vagy
valamelyik fiatal vérproféta. Lehet, hogy egy intuit vagy valamelyik terra
indigene. Ha köztünk él, akkor halált hoz.
– Mert nem fog tudni ellenállni a saját fajtájának, a borotvájának -
mondta Meg. Hát nem ezt az üzenetet kapta különböző formában Ruth-tól,
Merri Lee-től és Theral-tól is? - Előbb-utóbb Sierra felhívná Cyrust, vagy
hagyna valamilyen nyomot, hogy hol találja meg.
– Nem vagyok tanácsadó, de nagyjából ez a lényeg - mondta Steve. -
Amíg a saját akaratából nem dönt úgy, hogy nem teszi meg ezt a
telefonhívást, addig nincs biztonságos hely, ahol élhetne, és én nem tudok
beleegyezni valamibe, ami a legkiszolgáltatottabb társainkat veszélynek
teszi ki.
Meg bólintott. Nem lehetett segíteni valakin, aki nem akart segítséget. Ez
kemény és keserű lecke az életben.
– Nos - mondta Steve kínos csend után. - Jobb, ha meghallgatom, mit
forgat a fejében Burke kapitány. - Átnyúlt az asztal túloldalára, és
megérintette Meg kezét. - Sajnálom, hogy nem tudtam segíteni. - Simon
felé biccentett, és elhagyta az Összekötői Irodát.
Meg összeszedte a kártyákat, és visszatette őket a dobozba. - Bármit is
várnak a Vének ettől az egésztől, remélem, megéri.
Egy pillanatnyi tétovázás. Aztán érezte Simon testének forróságát, ahogy
közelebb lépett hozzá, érezte, ahogy az ajkai könnyedén a halántékához
nyomódnak, ami a gyönyör legkülönösebb érzését keltette a testében.
– Én is remélem - mondta a férfi.
***
Simon Montgomery hadnagyot a Faltafelben találta, az ember jeges vizet
ivott, és úgy tett, mintha egy kis tál túrót enne.
– Miért eszed ezt? - Simon helyet foglalt Montgomeryvel szemben, és a
tálra mutatott. - Szereted ezt a sajtot?
Montgomery fáradtan rámosolygott. - Nem igazán, de úgy éreztem, hogy
vennem kellene valamit, ha már itt ülök, és a túró egy kis hideg egy forró
napon. - A kanállal babrált. - Ezt a bajt én hoztam a házatokhoz. Sajnálom.
– Meg akartad védeni az anyádat és a húgodat, biztonságosabb helyre
akartad vinni őket - ellenkezett Simon. - Én is bátorítottalak.
– Nem számítottam Jimmyre. Az, hogy itt van, megváltoztatja a dolgokat.
Simon várt. Nem kényszeríthette azt a Cyrust, hogy elmenjen az
Udvarból, de a Vének nem mondtak semmit arról, hogy mi van, ha
Montgomery küldi el a másik embert.
– Eve Denby hívott a Lakeside Kórházból. Úgy tűnik, Jimmynek
valamilyen rohama volt - légszomj, szívpanaszok. - Monty a tál túrót
bámulta. - Van itt valaki, aki nemtetszését fejezte ki?
 – Igen. - Nem volt értelme tagadni, még ha nem is erősítette meg, hogy
Tess, az Életarató, a pestishozó vett el valamennyit annak a Cyrusnak az
életenergiájából.
– Megsérült még valaki? - kérdezte Monty.
– Nem. - Tudta, hogy Farkasként mit akarna, de abban nem volt biztos,
hogy egy ember mit szólna hozzá. - Átköltöztethetnénk a Sierrát és a
kölykeit a másik lakóházba. Azt a Cyrust nem fogom odaköltöztetni, úgy
nem, hogy három nőstény egyedül él ott. - Jó, Debany rendőr már majdnem
együtt élt Merri Lee-vel az odújában, de nem volt ott állandóan, hogy
közbelépjen, ha Cyrus esetleg valamit elhatároz.
– Jobban örülnék, ha a húgom egy épületben lakna velem - mondta
Monty. Félretolta a tál túrót, aztán ivott egy kis vizet. - Miért tetted Jimmyt
és a családját a felső szintre?
– Nem tud repülni. Nem gondoltuk, hogy hajlandó lenne az erkélyen ki-
vagy besurranni, ha fel kellene másznia az emeletre. És még ha meg is
próbálná, észrevennénk, mielőtt leérne a földre.
Monty mosolya rövid, de őszinte volt. - Ebben igazad van. De még
kevesebbet érintkezne Sissyvel - Sierrával -, ha nem lenne oka rá, hogy az
emeleten legyen.
Miközben Simon ezen elmélkedett, az asztalon maga mellé húzta a tál
túrót, és evett egy kanállal. Szerette a sajtot, és boldogan vette meg a maga
részét, amikor egy Föld-bennszülött tejgazdaságból szállítmány jött. De ezt
akárhogy is hívták, egyszerűen nem egyezett az ő elképzelésével a sajtról.
Azt hitte, azért nem szereti, mert Farkas. De talán azért, mert hím, hiszen
Meg és a nőstény falka úgy döntött, hogy megeszi.
– Az a Cyrus és a párja még mindig a kórházban vannak, a kölykeivel
pedig a tanteremben foglalkozik Ruthie - mondta Simon. - Minden
holmijukat átköltöztethetnénk a másik földszinti lakásba az épületben, és
Chris Fallacaróval kicseréltethetnénk a zárakat, hogy a kulcs, amit annak a
Cyrusnak adtunk, a másik lakásban is működjön. - Amikor Montgomery
habozott, hozzátette: - Ha nem akarsz turkálni a dolgaik közt, megkérhetem
Jennit és Starrt, hogy pakolják össze a holmijukat.
– Ne vedd sértésnek, de Crowgardék helyett szerintem jobb lenne, ha én
pakolnék - mondta Monty.
– Hát, nem valószínű, hogy te elveszítesz valami csillogóst, miközben
leviszed a holmikat a lépcsőn. - Simon elmosolyodott. - Segítek neked. - A
Farkasok belenéztek a bőröndökbe, amikor az a Cyrus megérkezett, de nem
ártott újra megnézni, hogy az ember nem hozott-e be valamit, amit nem
szabadott volna.
– Köszönöm. Majd egyeztetek Burke kapitánnyal, hogy kivehessek erre
egy kis szabadidőt.
Steve Ferryman és Roger Czerneda már elhagyták az udvart, de Burke
még mindig az Ordító Jó Könyvekben volt. Elmerengve nézett, ahogy a
kezében tartotta a két kiválasztott könyvet - Alan Wolfgard thrillerét és egy
könyvet, amelyet Merri Lee Crowgard hangulatokként emlegetett, és
amelyben egy amatőr detektívről van szó, akinek az a szokása, hogy a
gyilkossági nyomozás során nem csak a nyomokat gyűjti össze.
– Ez a másik - mondta Merri Lee, amikor visszatért a könyvesbolt
elejére. Átnyújtott Burke-nek egy könyvet, amelyet a kinézetéből ítélve már
többször is elolvastak. - Jesse Walker Prairie Goldból küldte el ezt nekünk.
Elviheti kölcsönbe. Ez egy krimi-triller sorozat egy emberi nyomozóval, aki
segítséget kap néhány terra indigene ismerőstől. Úgy tudom, a szerző elég
népszerű az intuit közösségek körében, de máshol nem ismerik.
– Ez benne volt abban a dobozban, amit Jesse Walker küldött a OJK-nak?
- Simon mellkasa és válla kissé bosszúsan szőrösödni kezdett. Amíg ő és
Vlad el nem döntik, hogy rendelnek-e példányokat a boltba, azoknak a
könyveknek Meg figyelmét kellett volna elterelniük, nem pedig más
embereket szórakoztatniuk.
– Jesse két példányt küldött belőle - felelte Merri Lee, és kimutatta a
fogait.
Simon úgy tett, mintha a fogak egy mosoly miatt mutatkoznának. A
nőstény falka feldúlt volt a Sierra miatt, és ő most igazán nem akart
egyikükkel sem összebalhézni. Legalábbis nem egy könyv miatt.
– Megvan nálam minden információ, amire neked vagy Vladnak
szüksége lehet ahhoz, hogy új példányokat rendeljetek a sorozatból -
mondta Merri Lee.
– Jó. Rendben. Montgomery hadnagy és én az utca túloldalán leszünk.
Vladnak a közelben kell lennie, ha bármivel kapcsolatban segítségre van
szükséged.
– Valami probléma van az utca túloldalán? - kérdezte Burke.
Simon átment a kirakatasztalhoz, hogy Montgomerynek megadhassa a
magány illúzióját, amíg a kapitánnyal beszélget, és hogy adjon magának
egy percet, hogy megeméssze a változásokat, amelyek azóta történtek, hogy
az Elementálisok és a Vének megtorolták az Emberek Mindenek Előtt
mozgalom tetteit, megváltoztatva oly sok mindent Thaisiában - nem is
beszélve a Cel-Romano Népek Szövetségében oly nagy mértékű kegyetlen
pusztításról az Atlantik túloldalán.
Egyfelől megkönnyebbült, hogy az Udvar nem ingott meg, miközben a
figyelmét ennyi irányba megosztották. Másrészt furcsa érzés volt, hogy nem
tudta, mi történik a saját boltjában. Vajon a Kereskedelmi Társulás többi
tagja is ugyanígy érzett? Henry talán nem, aki emberi alakban totemek és
szobrok fából faragásával töltötte az idejét. De Tess mostanában sokkal
ingatagabb volt.
A kirakatasztalon lévő könyvekre pillantott. Szeretett volna elrendezni
néhány dolgot, hogy ezzel helyettesítse a láb felemelését és a terület
kijelölését. Ő és Vlad azért tették meg Merri Lee-t az üzletvezető-
helyettesükké, hogy felszabadítsák az idejüket a nagyobb gondokkal való
foglalkozásra, és hogy átvegyék John Wolfgard feladatait, most, hogy John
elment Bennettbe könyvesboltot vezetni, de nem számított rá, hogy a lány
ilyen gyorsan a saját területének jelöli ki az üzletet.
Megosztozunk, emlékeztette magát, miközben felment az emeletre, hogy
elhozza a pótkulcsot annak a Cyrusnak a lakásához, és felhívja Chris
Fallacarót, hogy találkozzanak a lakásban, és cseréljék ki a zárakat.
Montgomery a lépcső alján várta őt. - Ezt el kellene intéznünk. Eve
Denby megint felhívott. Most éppen a Bird Park Plazában van, hogy egy
kicsit felderítse Meget, de egy óra múlva visszamegy a kórházba Jimmyért
és Sandee-ért, mivel az orvosok még egy kicsit szemmel akarták tartani.
Úgy gondolják, hogy ez annak a rejtélyes betegségnek egy változata, amely
az elmúlt hónapokban többször is előfordult. Mivel ez a helyzet, amint
kiengedik, az egyetlen gyógymód a pihenés.
Bementek a lakásba, amelyet az a Cyrus és a családja használt, és
megtalálták a bőröndöket.
Simon körülnézett a felnőttek hálószobájában, és a kezével eltakarta az
orrát. Mit csinálhatott az a Sandee, hogy ilyen büdös szagot árasztott?
– Fennvaló és alantvaló összes istenek - mormogta Montgomery. -
Jimmyt ennél jobban nevelték.
– Te is érzed ezt a szagot?
– Igen, érzem. Meglep, hogy az őrsre még nem érkezett panasz a közeli
házakból a kellemetlen szag miatt. - Montgomery Simonra nézett. - Ez
neked sokkal rosszabb lehet.
 – Mi döglött halakon hempergünk. - Simon leeresztette a kezét, és
gyorsan beleszimatolt. – De ez sokkal áthatóbb. Inkább olyan, mint a
borzspray.
Montgomery felnevetett, egy gyors, kuncogássá tompított hangon. -
Dobjuk az egészet a bőröndökbe, és hagyjuk a bőröndöket a verandán. Én
majd megbeszélem Eve-vel és anyámmal, hogyan füstöljük ki a lakást.
– Összepakolom a kölykök holmiját - mondta Simon, és a másik
hálószoba felé indult. A kölykök ruhái nem voltak olyan büdösek, de nem is
voltak tiszta szagúak.
Miért változtatnák a szülők az utódaikat szagjelzővé a ragadozók
számára? Vagy a bűz eléggé taszító volt ahhoz, hogy elriassza az emberi
fajta ragadozókat?
Nem akarta, hogy Montgomery azt higgye, ő azt javasolja, hogy a férfi
büdösítse be a Lizzyt, ezért majd megkérdezi Kowalskit vagy Debanyt.
Ostoba módszernek tűnt a kicsinyek védelmére, pontosan ezért tehették ezt
az emberek.
A zárakat kicserélték, a bőröndök bepakolva a Montgomeryével szemben
lévő földszinti lakás tornácán álltak, és az őrködő Sanguinatiknak
megmondták, ki mehet fel a Sierra odújába, és ki nem.
Nem mondták ki, de megértették, hogy ha az a Cyrus vagy a társa
megpróbálná meglátogatni a Sierrát, akkor újabb kórházi útra lenne
szükségük a hirtelen vérveszteség miatt.
***
Meg arrébb tolta a térdeplőpárnát, majd folytatta a konyhakert következő
szakaszának gyomlálását. Valami egyszerűt akart csinálni - egy olyan
feladatot, amelynek azonnali, látható jutalma van, amelyben nincsenek
szürke területek, nincsenek érzelmi felfordulások. Legalábbis számára. Ha a
gyomoknak lennének érzései, talán másképp látná, ahogy a
kertészszerszámát a földbe mélyeszti körülöttük, és kitépi őket, tövestül,
gyökerestül. De azok nem nyilvánítottak véleményt, és nem is vitatkoztak
vele, így hát gyilkos jókedvvel ásott és tépett.
Senki sem hitte el azokat a gondoskodó kifogásokat, amelyeket Simon és
Monty felhozott, hogy Cyrust és a családját a Montyéval szembeni lakásba
költöztették, különösen azután, hogy Cyrusnak megtiltották, hogy
felmenjen az emeletre, és beszéljen Sierrával. Amikor Simon közölte
Sandee-vel, hogy addig nem mehet be az Udvarra, amíg ki nem mossa a
ruháit, és nem bűzlik már görénypermetszagtól, az elég hangosan tiltakozott
sikoltozva ahhoz, hogy a szomszéd háztömb végén élő lakók is meghallják.
Sierra drámájával és Steve Ferryman ellenállásával kombinálva, hogy
Sierra a Nagy Szigeten éljen, Sandee reakciója volt az utolsó csepp, ami
kimerítette Meg képességét, hogy megbirkózzon a körülötte lévő emberek
érzéseivel és jövőjével.
Még egy kicsit gyomlál, aztán hűsítő zuhany alá áll. Simon és Sam
addigra hazaérnek, és csinálnának egy salátát, és felmelegítenék a már
megsütött fasírtot, amit a Faltafelben vett szendvicsnek. Aztán nem
szándékozott semmi mást tenni, csak a nyári szobában ülni és olvasni. Talán
még aludni is ott fog ma este.
– Arroo!
Meg integetett, amikor Sam felé rohant, kimelegedve és porosan, de
boldogan. Persze, hogy boldog volt. Nem érintette meg az a sok baj, amit a
bosszantó emberek okoztak - és a lánynak volt egy példánya az új
Farkascsapat-könyvből.
– Szia, Sam! - Eldobta a gyomlálószerszámot, és megölelte a srácot. - Jó
napod volt?
A fiú arrózása és nyalogatása megnevettette a lányt. Rámosolygott
Simonra, amikor az odasétált hozzájuk.
– Adj még néhány percet, hogy befejezzem ezt a részt; aztán
hazamegyünk és megvacsorázunk - mondta.
Felvette a szerszámát, és az egyik cukkininövény körül kotorászott, majd
kihúzott egy szürke csomót. De amikor megfordította, rájött, hogy egy fehér
farokra akadt rá.
***
Simon hallotta, ahogy Meg felkiált, és látta, hogy Sam lekap valamit a
gyomlálószerszám végéről. A kölyök előrepattant, majd hátraugrott,
egyértelműen játékra invitálva őt. Meg nem úgy nézett ki, mint aki játszani
akar, de Sam nem értette a célzást.
<Gyere, kölyök, játszom én veled,> mondta.
<De Meg találta meg a játékot. Neki is játszania kell,> tiltakozott Sam,
miközben a fehér szőrdarabka kilógott a szájából.
<Nem szeretne egy nyuszifarokkal játszani.>
<Miért nem?>
Simon rávetette magát a kölyökre, megforgatta, és úgy tett, mintha a
játékért nyúlna. Sam elrántotta magát, és mindketten körbeszaladtak,
miközben Meg óvatosan felemelte a cukkinileveket, hogy
megbizonyosodjon róla, nincsenek-e más meglepetések. Valahol útközben
Sam elejtette a nyuszifarkat, és Simon nem vette fel, mert úgy gondolta,
majd később összeszedi és elássa. Még néhány percig futkároztak és
játszottak, mielőtt Simon odarobogott volna a vízpumpa mellé, majd szőrös
kezekké változtatta az elülső mancsait, és mindkettőjüknek pumpált egy kis
vizet.
Samet jobban érdekelte a vízben való játék, mint a vízivás, és alaposan el
volt ázva, amikor odaszaladt Meghez, és a hátára ugrott, a hasa szőrével
átitatta a lány pamutpólóját. Meg visított és sikoltozott, és Sam lecsúszott a
hátáról, miközben a lány feltápászkodott.
– Én most hazamegyek. – mondta Meg és elrohant a lakásuk felé.
<Haragszik rám Meg?> kérdezte Sam.
<Nem igazán. Az, hogy idegesnek tetteti magát amiatt, hogy elázott, a
Sikongatós táncjáték része,> válaszolta Simon.
Kicsit több vizet kortyolt, ami sokkal hidegebbnek tűnt, mint a forró,
párás levegő. Meggyőződött róla, hogy a mellső mancsai ismét a megfelelő
Farkas-formában vannak, arra az esetre, ha futnia kellene, utolérte Meget,
hozzá időzítette a lépéseit, és végigsimított a nyelvével a térdén.
Újabb kielégítő nyekkenés kísérte a Sikongós Tánc ficánkoló lépéseit,
mielőtt Meg visszatért egy olyan lépésre, amely némi távolságot teremtett
közte és a nedves Farkasok között.
<Látod, kölyök?> mondta Simon, miközben ő és Sam figyelték, ahogy
Meg az odúja felé siet. <Nincs szükséged másik játékra ahhoz, hogy egy
emberi barátoddal játszhass.>
10. FEJEZET
Víznap, Messis 11.

– Tudom, tudom. - Eve újabb művészeti kellékeket húzott ki a

szortírozószobába hozott hordozózsákokból. - Elragadtattam magam. De
nem voltam biztos benne, hogy mit akarsz, és bármit visszavihetek, amit
nem bontottak ki vagy nem használtak.
Meg az asztalra halmozott tárgyakat bámulta. Megkérte Eve-et, hogy
keressen egy rajzkönyvet és egy ceruzakészletet Hope barátnőjének, Amy
Wolfgardnak. Úgy tűnt, Eve ezt meg is tette, de mit kellett volna kezdenie a
többi dologgal?
Eve tanulmányozta Meget, majd visszatett néhány tárgyat a
hordozózsákokba. - Túl sok?
– Hogy fizetted ki mindezt? - kérdezte Meg.
Eve összerezzent. - A házipénztárból használtam. Eszembe sem jutott,
hogy ne kapnék kompenzációt a készletekért, amiket meg akarsz tartani.
– Megvan a számla? - Meg tanulmányozta a tételes listát, amit Eve adott.
A Mások már ismerték vajon a rajzolást és a festést? Tudtak a mesélésről és
a zenélésről. Mivel Hope barátja is érdeklődött a rajzolás iránt, talán voltak
olyan udvari lakók, akiket érdekelnének a művészeti kellékek. Ezt meg kell
kérdeznie Henrytől.
Meg kiválasztott egy könyvet az alapvető rajzolási technikákról és egy
könyvet a természeti világ - állatok és tájak - rajzolásáról. Hozzáadott két
vázlatfüzetet, egy doboz színes ceruzát, grafitceruzát, hegyezőt és radírt.
Eve egy fadobozt tett az asztalra. Egyszerű kampós zárja és fogantyúja
volt. - Gondoltam, szükséged lesz valamire, amiben a ceruzákat és a többi
kelléket tarthatod. Ez a legolcsóbb művészdoboz, ami kapható.
Meg a többi választása mellé tette, és hozzáadta a számlájához. - A déli
szünetemben elmegyek a Piactéri bankba, és megszerzem a pénzt, amivel
kifizethetem ezeket a tárgyakat. A többit pedig megbeszélem Simonnal,
hogyan legyen kifizetve neked.
– Te fizeted ki ezeket? - Eve meglepettnek tűnt - és egy kicsit
boldogtalannak. - Ha ezt tudtam volna, megkérdeztem volna, mennyit
akarsz költeni, mielőtt elkezdem megvenni a felszerelést.
– Nem gondoltam arra, hogy vásárlási limitet szabjak - válaszolta Meg. -
Ezt Hope-ért teszem, szóval nekem kell fizetnem. - Szünetet tartott, hogy
kiélvezze az érzést, amikor egy barátnak vásárol valamit, az izgalmat, hogy
így költhet pénzt, a várakozást, hogy Hope örülni fog, amikor megérkezik a
doboznyi kellék.
Eve minden mást visszatett a hordozózsákokba, és félretette őket. - Nem
baj, ha itt hagyom ezeket?
Meg megfeszült, előre látva a szoba változásából fakadó nyugtalanságot.
Aztán rájött, hogy ez is csak egy újabbfajta szállítmány, és ő mindig
megbirkózott a szállítmányokkal. - Semmi gond.
Eve kotorászott a zsákok között, és egy utolsó tárgyat tett az asztalra. -
Katalógus a Bird Park Plazában lévő művészeti boltból. Szívesen elmegyek
helyetted a boltba, amikor vásárolni megyek, de meg is rendelheted a
kellékeket, és megkérheted Harryt, hogy vegye át őket, amikor szállítani
megy.
Harry a Bármit Bárhová Szállítunknak dolgozott, amíg a cég meg nem
változtatta a nevét Bármit Bárhová Szállítunk Embereknek-re. Most az
Udvarnak dolgozott, és ő vett át mindent, amit a terra indigene lények a
Lakeside-i üzletektől rendeltek. Nem sok mindent kellett átvenni, és nem is
volt sok kiszállítás. Ennek egy része egyszerűen azért volt, mert a
Kereskedelmi Társulás mindent megrendelt és elraktározott, amit csak
tudott, mielőtt az Elementálisok és a Vének megrázták a kontinenst. Egy
másik része pedig azért, mert mindenki, emberek és Mások is, próbálták
kitalálni, hogy milyen üzletek létezhetnek még, és azok milyen árut tudnak
árulni. Nem lehetett telefonálni egy cégnek azon a vidéken kívül, ahol éltél,
és ha nem kaptál választ egy levélre, az jelenthette azt is, hogy egy zsáknyi
levél valahol egy vasútállomáson állt, és előbb-utóbb érkezik majd válasz -
vagy azt is, hogy abban a városban már nem maradt senki, aki választ
küldhetett volna.
– Majd kitalálom, mihez kezdjek a maradék készletekkel - ígérte Meg, és
a nyugtát a Jenni Crowgardtól vásárolt új geodéziai papírnehezék alá dugta.
Eve elmosolyodott. - Akkor itt hagyom őket nálad, és nekilátok a
munkának.
***
Meg felhívta Henryt, mivel úgy gondolta, hogy szobrászként ő lesz a
legérdeklődőbb tagja az Kereskedelmi Társulásnak, ha a művészeti
kellékekről van szó. És őt érdekelte is. Csak arra nem számított, hogy a férfi
az Összekötői Irodából szénrudakkal, grafitceruzákkal, a másik hegyezővel
és radírral, valamint egy vázlatfüzettel sétál ki és egy cédulával, amelyen az
állt, hogy mivel tartozik Eve Denby-nek.
Mielőtt a lánynak esélye lett volna őket is felhívni, már nemcsak
Simonhoz és Vladhoz jutott el a hír, hogy van valami új és érdekes, hanem
Jake Crowgard is elterjesztette a hírt az Udvarban lévő többi terra indigene
lénynek, és Hollók, Sólymok, Baglyok és Farkasok folyamatos áradata
jelent meg, hogy megnézzék, mi van a kínálatban.
Mire Meg bezárta az irodát a déli szünetre, az összes művészeti kellék
elfogyott, ő pedig kimerültnek és túlterheltnek érezte magát - részben azért,
mert végül el kellett rettentenie a sokaságot a Hope számára kiválasztott
kellékektől. Néhányszor még föléjük is hajolt, és morogni kezdett, ami
Vladot jobban szórakoztatta, mint Simont.
Nem lehetett tudni, meddig tart majd az érdeklődés az efféle művészet
iránt, de egyelőre a Mások izgatottan várták, hogy valami újat fedezzenek
fel.
***
Monty nem törte meg a csendet, amely attól kezdve betöltötte a kocsit,
hogy Kowalskival elindultak járőrözni a Chesnut Street-i őrs kerületének
néhány utcáján. Jimmy kellőképpen felépült a megmagyarázhatatlan
gyengeségéből, és aznap reggel elment, hogy "felfedezze a lehetőségeit".
Monty mindent tudott az öccse lehetőségeiről. Amit igazából tudni akart,
hogy Jimmy jelenléte megzavarta-e a kapcsolatát az embereivel, a
kapitányával ... és Simon Wolfgarddal.
Ezt csak egy módon tudhatta meg.
– Van valami, amit el akarsz mondani nekem? - kérdezte.
– Nem akarom - válaszolta Kowalski egy pillanat múlva. - De azt hiszem,
muszáj. És jobb, ha te beszélsz Gresh parancsnokkal.
Monty kiegyenesedett ültében. - Miért nekem kell beszélnem a
tűzszerészek parancsnokával?
– Ő és a családja azon emberek közé tartoznak, akiknek Simon Wolfgard
engedélyezte, hogy a Piactéren vásároljanak élelmiszert, valamint egyéb
árukat.
– Burke kapitány is ezek közé az emberek közé tartozik. Ez problémát
jelent?
Kowalski hallhatóan kifújta a levegőt. - Mivel mindenki túlórázik a
Sumor eleji vihar óta, a Piactéren való vásárlás praktikus, jól mondom?
Hazajössz a munkából, elvégzel néhány házimunkát, veszel egy kis darált
húst az Udvar hentesüzletében és pár zsemlét a Kis Harapásból, és
hamburgert eszel salátával vagy a Zöld-telep kertjéből a részedre eső
zöldségekkel. Azért veszel ott tojást, mert ez egyszerűbb, mint sorban állni
a Bird Park Plaza élelmiszerboltjában vagy hentesüzletében, és rájönni,
hogy az előtted lévő személy vette meg az utolsó tucatot - és aztán szétverni
a veszekedést az utolsó tucatot megvásárló nő és egy nő között, aki
megpróbálja tőle elvenni a tojást, hogy szülinapi tortát süssön a gyerekének.
És a törött tojások a földön landolnak a nőkkel együtt, és neked, mint a
törvény emberének, rendet kell tenned, és le kell tartóztatnod az egyiket
vagy mindkettőt.
– Ez veled történt?
– Pár napja egy ilyen verekedést zavartam meg - miután a tojások a
padlóra kerültek, és a dolgok tényleg eldurvultak -, de akkor éppen nem
voltam szolgálatban, így Hilborn járőr tartóztatta le őket.
– Istenek - mormogta Monty. Vajon a saját családjával való
foglalatossága annyira elterelte a figyelmét, hogy nem volt tudatában annak,
hogy mi történik? - Lázadásokat kell majd elfojtanunk?
– Ha igen, akkor azért, mert az emberek nem használják ugyanazt az
értelmet és felebaráti kedvességet, amit néhány hónappal ezelőtt
tanúsítottak volna egymás iránt - válaszolta Kowalski. - Mielőtt az Emberek
Mindenek Előtt mozgalom mindenkit arra a gondolatra késztetett volna,
hogy bármikor, amikor egy boltból kifogy valami, az hiányt jelent, és az
emberek éhen fognak halni, ha nem gyűjtögetik össze, amit csak meg
tudnak kaparintani a polcokról, azok a nők talán egy tucat tojásért akkor is
összeverekedtek volna. Az emberek folyton hülyeségeket csinálnak. De
sokkal valószínűbb, hogy csak futó ismerősök lettek volna - nők, akik nem
ismerték egymást azon kívül, hogy a boltban beszélgettek, amíg a sorukra
vártak, de mégis olyan emberek, akik tudtak valamit egymásról. Ahelyett,
hogy a tojásokon veszekedtek volna, inkább felosztották volna a tucatot,
hogy a nő szülinapi tortát süthessen a gyerekének. Valószínűleg ezt tették
volna. A legtöbben még mindig ezt teszik.
– Újabb emberek menekültek a megmaradt, emberek által uralt
városokba, munkát és lakhatást keresve. A boltokban ők is megpróbálják
majd megvenni a fejadagolt árukat, így érthető, hogy a kínálat egy ideig
nem mindig lesz elegendő a keresletnek.
– A kereslet és a kínálat miatti aggodalom nem korlátozódik az emberi
boltokra.
 Monty elgondolkodott a társa testbeszédén. Kowalski csűri-csavarja a
szót valami körül. - Csak mondd ki, Karl.
– Ha nem vigyázunk, lehet, hogy már nem sokáig látnak minket szívesen
a Piactéri boltokban, és ez mindannyiunknak megnehezíti a dolgát.
Monty felsóhajtott. - Ez Jimmy miatt van?
– Ez mindannyiunkról szól. Ami a családot illeti... - Kowalski keserű
nevetést hallatott. - Ruthie anyja, a nő, aki hangosan kijelentette, hogy a
lánya meghalt, és szemétnek nevezte az én Ruthie-mat, ma reggel felhívta,
és azt akarta, hogy Ruthie vegyen neki egy sonkát - öt-hat font elég lesz.
Elvégre a torzszülötteknek rengeteg húsuk van, és ha elfogyna, egyszerűen
vadászhatnak még többet. Amikor Ruthie azt mondta, hogy még akkor sem
tudna ennyi húst venni, ha lenne sonka.... - Egy percig némán vezetett. –
Hallottam a szoba másik feléből, ahogy üvöltözik Ruthie-val, úgyhogy
fogtam a telefont, és letettem a ribancnak.
– Sajnálom, Karl. Téged is és Ruth-t is.
– Igen, nos. Személy szerint remélem, hogy az a híd végleg felégett. Nem
tudom, mit mond el ez rólam, de remélem, hogy így van.
– Szereted a feleséged, és nem akarod, hogy fájdalmat okozzanak neki. -
Monty a partnerét tanulmányozta, a bordáit szorongató nyugtalanító
érzéssel. Már a vihar előtt is az élelmiszerek és más áruk régiók közötti
szállításának nehézségei miatt olcsóbb volt élelmiszert vásárolni az
Udvarban, mint a város más boltjaiban. Most, hogy az árak tovább
emelkednek, és egyes élelmiszerekből hiány volt, vajon a barátok és a
családtagok nyomást gyakorolnának-e azokra, akiknek hozzáférése van az
Udvarhoz, hogy őket is ellássák élelmiszerrel?
Vajon az ételek fű alatti árusítása is egyike volt azoknak a
lehetőségeknek, amelyeket Jimmy felfedezett? Istenek.
– Ezt azokból a dolgokból rakom össze, amiket a lányok hallottak, vagy
amit Nadine mondott nekik, akinek több információja van a nyers
élelmiszerkészletekről, mint nekünk, mivel a péksége most a Kis Harapáson
belül működik - folytatta Kowalski. - Amikor Simon Wolfgard a lakások
lakóit az Udvar részévé tette, és így azok közé a lények közé, akik
megehetik az Udvaron belül megtermelt vagy az Udvart ellátó farmokról
behozott élelmiszert, a Mások kitalálták, hogy heti ötven kilóval több húsra
lesz szükségük a lakók ellátásához. Valaki kiszámolta, hogy ez huszonnégy
uncia húst jelent minden egyes emberre - nagyjából négy jó nagy
hamburgert vagy egy kis sültet vagy pörköltnek való húst. És ez azt jelenti,
hogy a Farkasoknak mostantól egy helyett két szarvast kell hetente
lehozniuk, mert a Föld-bennszülött farmokról az Udvarba küldött marha- és
sertéshús mennyisége nem változott.
– És egy falka nem minden vadászaton sikeres.
– A szarvascsorda önfenntartó, mert a Farkasok nem ölik meg csak azt a
szarvast, amelyik már megsérült. De meddig lesz ez így, ha több zsákmányt
ölnek meg, mint amennyi szaporodik?
Most már Monty értette, miért kell beszélnie Louis Gresh-sel. A Piactéri
hentesüzlet minden egyes húsvásárlása nyomást gyakorol a Wolfgardra.
Függetlenül attól, hogy a Farkasok inkább szarvast vagy jávorszarvast
ennének, mint marhahúst, a falkájuk egyes tagjai - elsősorban Meg Corbyn
- a marhahúst és a sertéshúst részesítik előnyben. Az a nap, amikor Meg
éhezni fog, mert egy másik ember megvette az utolsó font húst vagy az
utolsó tucat tojást, lesz az a nap, amikor jelentős változás következik be a
Lakeside-i emberek és a terra indigene lények közötti viszonyban - és ez a
változás nem lesz jó.
– Van valami ötleted? - kérdezte.
– Most, hogy a polgármester bevezette a méltányos elosztási törvényt,
hogy minden hentesüzlet megkapja a más régióból érkező hús egy bizonyos
százalékát, huszonnégy uncia a személyenkénti heti limit, amit egy
regisztrált vásárló egy hentesüzletben lefoglalhat - válaszolta Kowalski. - A
hús fajtája nem számít. Ez a teljes mennyiség.
– Jelentős változás a legtöbb háztartás számára - kivéve azt a
néhányunkat, akik két forrásból is megvehetik ezt a mennyiséget.
Kowalski bólintott. - A lányok megbeszélték a dolgot, és amit csak lehet,
az emberi boltokból fognak vásárolni, mert mi tudunk fejadagolt árut
vásárolni, a Mások pedig nem. A terra indigene lények vehetnek pizzát a
Hot Crustban, vagy ehetnek a Saucy Plate-ben, de nem mehetnek be egy
hentesüzletbe, és nem vehetnek rostélyost. Ezért a lányok azon
gondolkodnak, hogy ha minden héten eladjuk a húsadag felét az Udvarban -
és az "eladás" alatt azt értem, hogy annyi hitelt kapunk, amennyit a húsért
fizettünk -, akkor vehetünk egy szendvicset a Kis Harapásnál vagy ehetünk
a Faltafelben anélkül, hogy a Másokat szorongatnánk. Nadine felveti az
ötletet Tessnek.
– Beszélek anyámmal. Talán van néhány ötlete. Még a szűkös időkben is
gondoskodott róla, hogy elég jól étkezzünk. - Monty egy pillanatig
gondolkodott, aztán Kowalskira nézett, és küzdött, hogy ne mosolyogjon. -
Vagy az anyám az egyik lány?
Kowalski elpirult, és a vezetésre koncentrált.
– Ott van a patak, ami az Udvaron folyik keresztül. Talán néhányan
megpróbálhatnánk fogni néhány halat. - Voltak olyan helyek az Etu-tó
partján, ahová az emberek horgászni jártak? Sosem érdekelte ez a
tevékenység, de ez egy újabb táplálékforrás volt.
Súlyos csend támadt. Végül Kowalski így szólt: - Nem mehetünk elég
messzire az Udvarban, hogy elérjük a patakokat. És egy darabig nem is
fogunk.
Meglepődve fordult Monty a társa felé. - Miért? Azt hittem, te és Michael
az Udvar útjain bicikliztek. Valami gondotok volt a Wolfgardokkal, akik itt
vendégeskednek?
– Velük nem, nem. Nem vagyok intuit, de zsaru igen. Michaelnek és
nekem is van egy olyan érzésünk, hogy most más vendégek is vannak az
Udvarban, olyan vendégek, akiket senki nem említ - legalábbis nekünk
nem.
A Vének. Montyt már a szó hallatán is kirázta a hideg. Fennvaló és
alantvaló összes istenek, visszatértek az Udvarba?
Monty mobiltelefonja megcsörrent. - Montgomery. - Egy percig hallgatta,
aztán letette. - A kapitány volt az. Őt és engem harminc percen belül várnak
az önkormányzatnál.
– Baj van? - kérdezte Kowalski.
– Csak a típusa és a mértéke kérdéses. - Egy pillanat múlva Monty halkan
hozzátette: - A javaslatod, hogy adjunk hozzá a közös kasszához, amit csak
tudunk, jó ötlet. Mindenkinek jobb, ha nem néz ki úgy, mintha elvárnánk,
hogy a Wolfgard vadásszon nekünk is. Még jobb, ha mi is viszünk húst az
asztalra, amit csak tudunk.
Egy piros lámpánál megállva Kowalski Montyra nézett, és bólintott.
Nem volt szükségük a szavakra. Mostanában nem volt szükség arra, hogy
EIH-űrlapot töltsenek ki, vagy hogy ellenőrizzék a kőhalmot, ahol esetleg
kulcsokat és pénztárcákat hagytak, ha egy eltűnt személyből semmi más
nem maradt. De ha a terra indigene lények kiszorulnak a szokásos
zsákmányuk vadászatából, akkor másfajta húsra fognak vadászni az
Udvaron kívül.
***
 Jimmy a Jávornyúl egyik asztalánál ült, egy tányér csirkeszárnyat evett és
sört kortyolgatott, miközben a közeli fülkében ülő férfiakat hallgatta.
– Minden drágul - panaszkodott az egyik férfi. - Az egyetlen dolog, ami
változatlan, az a fizetés.
– Az ár emelkedik, a mennyiség pedig csökken - mondta a társa.
Felemelte a szendvicsének a felét, majd undorodva a tányérra ejtette. - Múlt
héten ugyanezt az ebédet vettem, és a szendvicsben kétszer annyi hús volt,
mint ebben.
– Tudom, mire gondolsz. Tegnap elmentem a Saucy Plate-be. Egy darab
lasagne, kisebb, mint a tenyerem, néhány zöldfűszer és egy szelet
paradicsom salátaként, egy zsemle, és egy kibaszott darab vaj. Ennyi. Tíz
dollárt kértek érte. És egy második zsemle vajjal már extra tétel.
– A polgármester azt mondja, hogy a kormányzóval együtt dolgozik azon,
hogy a közlekedési útvonalak nyitva maradjanak Északkeleten belül.
– Nyitva kell tartani a vonalakat a többi régió felé is. Erre van
szükségünk.
– Nyitva vannak azok, annak, akinek van elég pénze, hogy megkenje a
megfelelő tenyereket. Lefogadom, hogy a polgármester és a kormányzó
nem eteti a gyerekeit olcsó húscafatokból készült híg levessel.
– Lefogadom, hogy a kibaszott Mások sem éheznek.
Egy pillanatnyi nyugtalan csend. Aztán a férfiak az ételükre
koncentráltak.
Jimmy a tányérján lévő csirkecsontokat nézte. Még csak el sem kezdték
betölteni a gyomrában tátongó lyukat. És a sör sem nyugtatta meg úgy, mint
a finom fű - ha találna itt, Lakeside-ban forrást. A szörnyszülöttek talán
morognának, ha valaki elszívna egy kis füvet a területükön, de CJ nem
hagyná, hogy a szörnyszülöttek kidobják őt egy kis fűért, főleg akkor nem,
ha ez azt jelenti, hogy Sandee-t és a gyerekeket is kidobják. A mama szeme
előtt Crispin James Montgomery hadnagy elsimítaná a dolgokat, és a
porontyok tudják, hogyan kell kijátszani az olyan szentimentális balekokat,
mint a mama és CJ bácsikájuk.
A fű forrásának megtalálására várni kellett. Most fel kell derítenie az
Udvart, és megnézni, hogy az étel miatt nyafogó férfiakból nem tud-e üzleti
lehetőséget csinálni. Elegendő pénzt dobott az asztalra, hogy fedezze a
számlát, és Jimmy az ajtó felé vette az irányt.
Ahogy kilépett a Jávornyúlból, észrevette, hogy a szőke hajú férfi, aki a
bárpultnál ült, és szintén sört kortyolgatott, egész idő alatt őt figyelte a pult
mögötti tükörben.
***
Az önkormányzatnál tartott megbeszélésen részt vett Walter Chen
megbízott polgármester, Raymond Alvarez rendőrfőnök, Greg O'Sullivan
VFO-ügynök, valamint Monty és Burke kapitány.
– Ma reggel kaptam egy telefonhívást Hannigan kormányzó úrtól -
mondta Chen. - A hírek alapján úgy tűnik, hogy komoly hiány van bizonyos
élelmiszerekből, és Alvarez rendőrfőnök elmondta, hogy a hentesüzleteket
és a kis környékbeli élelmiszerboltokat célzó betörések számának
növekedése is ezt tükrözi. De az a véleményem, és a kormányzó is egyetért
ezzel, hogy a terra indigene lények nem korlátozták az élelmiszer-szállítást
olyan mértékben, hogy ne lehetne élelmiszert vásárolni. Lehet, hogy a
boltok megpróbálnak "luxuscikkeket" csinálni, hogy így emeljék az árakat?
Mi az önök véleménye?
Mindenki O'Sullivanre, majd Burke-re nézett, de Alvarez volt az, aki
válaszolt. - Embereket küldtem minden emberi farmra, amely élelmiszert
szállít Lakeside-ba, hogy megtudják, mi a helyzet az ott lakó családdal és a
farmmal. A városra lecsapó viharok kegyetlensége a városhatáron túlra alig
terjedt ki, így a farmok kisebb károkat szenvedtek csak, mind a termésben
és az épületekben, de sem az emberek, sem az állatállomány nem vesztette
életét. A farmokat ellátó boltok csoportja arról számolt be, hogy fogytán
vannak olyan dolgok, mint a cukor és a kávé, és remélik, hogy még azelőtt
pótolni tudják a készleteket, mielőtt kifogynának, de nagyjából minden a
szokásos módon zajlik. Ugyanez a helyzet a gazdákkal is. Ők még mindig
viszik a húst, a tejtermékeket, a tojást és a terményeket a piacra.
– Az a benyomásom, hogy a középnyugati régióból származó állatok
lassabban érkeznek el az olyan városokba, mint Shikago, amelynek
húsfeldolgozó üzemei az északkeleti régió nagy részét ellátják - mondta
Burke. - A gabona is kisebb mennyiségben érkezik, de ezek a dolgok átlépik
a regionális határokat. Ugyanez a helyzet a délkeleti régióban termesztett
élelmiszerekkel. A gazdák talán azért nem exportálnak annyit a régiójukból,
mert arra ösztönzik őket, hogy először a régión belül értékesítsenek.
– A kereslet és a kínálat egyik különbsége az emberek száma miatt lehet,
akik átmenetileg felduzzasztották Lakeside és más, az emberek által
irányított északkeleti városok lakosságát - mondta O'Sullivan. - Sokan
menekültek el Tolandből a vihar előtt és után. Néhányan visszamentek az
otthonaikba, vagy véglegesen, vagy azért, hogy megmentsék, amit tudnak.
Sokan munkát keresnek, és máshol akarnak letelepedni. A probléma az,
hogy lényegesen kevesebb ember által ellenőrzött hely van, mint egy
hónappal ezelőtt. Két egyetemi város van az Ujj-tavak térségében.
Körülöttük kisvárosok, farmok, szőlőskertek és borászatok, valamint a Vad
vidék. Mindezek a helyek, beleértve az egyetemi városokat is, félig
elszigetelődtek - még inkább, mint korábban. Az emberek jönnek-mennek,
és az árukat kiszállítják a boltokba. A telefonok nem mindig működnek a
helyi területen kívül - és azok a telefonvonalak, amelyek összekötnék a Ujj-
tavak területét Tolanddel, olyan rendszerességgel romlanak el, hogy a
telefontársaság már nem is próbálja megjavítani őket. De azok az emberek,
akiknek olyan képességei vannak, amelyek hasznára válnának valamelyik
kisvárosnak, vagy akik az egyetemeken tudnak dolgozni, át költözhetnének
oda. - Kényszeredetten elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy sokan vannak,
akik megpróbálnának áttelepülni egy olyan területre, amelyet a terra
indigene lények ellenőriznek - különösen azok, akik nincsenek hozzászokva
az ilyen éles ellenőrzéshez.
– Mi a helyzet a Másokkal az Udvarban? - kérdezte Chen. - Ők is hiányt
tapasztalnak?
Monty mozdulatlanul tartotta magát, de senki más nem szólalt meg - mert
rá vártak. - Nem minden van olyan bőségben, mint korábban - mondta
óvatosan. - De ez azért van, mert a Lakeside Udvar néhány rendőrnek
megengedte, hogy árut, köztük élelmiszert is vásároljon a boltjaikban. És az
Kereskedelmi Társulás által megvásárolt lakóházak bérlői is vásárolhatnak
élelmiszert.
– Több embert etetnek ugyanabból a tál rizsből? - mondta Chen.
– Igen, uram. Erre nemrég hívták fel a figyelmemet. - A bírálat hiánya,
amiért nem vette észre korábban a potenciális bajt, a maga módján
elmarasztaló volt. - Az a javaslat született, hogy ha az emberek továbbra is
az Udvarban akarnak étkezni, hogy kapcsolatban maradjanak a terra
indigene lényekkel, akkor a lakások minden bérlője ajánlja fel a heti
húsadagja egy részét, hogy azt a Piactéren lévő kávézóban vagy étteremben
felhasználhassák. Így az emberek segítenek a Farkasoknak abban, hogy a
lakók mindegyike jóllakjon.
– Gondolod, hogy ebbe beleegyeznek?
Monty elmosolyodott. - Nem hiszem, hogy a Kereskedelmi Társulás
vitatkozni fog a női falkával.
 – Ami felvet egy problémát, amire Elliot Wolfgard kért, hogy
foglalkozzunk vele. - O'Sullivan egy összehajtogatott papírlapot vett elő a
zakója belső zsebéből, és átnyújtotta Walter Chennek. - Ahhoz, hogy valaki
feliratkozzon az élelmiszerelosztó jegyzékre, el kell mennie az elosztást
intéző kormányhivatalba, és be kell mutatnia a lakóhelyét és a munkahelyét,
valamint egy listát kell készítenie azokról a személyekről, akik hozzá
tartoznak, ha családnak szóló élelmiszerjegyről van szó - és igazolást kell
bemutatnia, nehogy valaki azt állítsa, hogy négy gyereke van, amikor
valójában csak kettő.
– Vagy átveheti a jegyét a munkahelyén - mondta Chen. - Például a
Chesnut Street-i őrsön dolgozó összes rendőr és alkalmazott az őrsön kapja
meg az élelmiszer-jegyeket.
– Az egyes őrsök könyvelési osztálya a felelős az elosztásért - mondta
Alvarez, Burke-re és Montyra pillantva.
O'Sullivan a papírra mutatott, amelyet Chennek adott. - Ezek az emberek
az Udvar alkalmazottai. Mivel emberek, jogosultak arra, hogy fejadagot
kapjanak. Mr. Wolfgard nem akarja, hogy megbüntessék őket azért, mert
nem emberi munkaadónak dolgoznak.
– A konzul nagyon alapos - mondta Chen elismerően. - Személyesen
gondoskodom róla, hogy ezeket a neveket helyesen jegyezzék fel. Az
Udvarban kapják meg a jegyeiket?
– Igen. A Konzulátus fogja kiosztani az élelmiszerjegyeket.
Chen az egyik névre meredt, mielőtt O'Sullivanre nézett volna.
– Ő ember - mondta O'Sullivan halkan. - Ugyanúgy jogosult a
fejadagokra, mint bárki más.
Monty megfeszült. Elliot felírta Meg nevét egy listára, amely az
önkormányzatnál jegyzőkönyvbe kerül?
– Az, hogy tudjuk, hol van, még nem jelenti azt, hogy el is tudjuk érni -
mondta Burke olyan halkan, hogy a hangja alig hallatszott. - Az, hogy
szerepel a listán, precedenst teremt a többi lány számára. Mindannyian elég
kihívással néznek szembe anélkül is, hogy valaki mástól kelljen élelem
szempontjából függeniük.
Monty nem volt biztos benne, hogy Steve Ferryman hogyan sorolta fel
azt az öt fiatal cassandra sangue lányt, akik az intuit faluban élnek, vagy
Jean-t, aki egy Egyszerű Élet családnál él. Az intuitok és az Egyszerű Élet
Közössége egyáltalán számításba lett véve, hogy élelmiszerjegyeket
kapjanak? Szükségük volt rá? Ezt meg kellene kérdezni, de nem itt és nem
most.
– Beszélek az összes őrs vezetőjével, és meggyőződöm róla, hogy
tisztában vannak-e azzal, hogy az árdrágítást jelenteni kell - mondta
Alvarez. - Mivel az embereknek regisztrálniuk kell az üzletekben, a
tulajdonosoknak nem szabadna megengedni, hogy kihasználják ezt a
remélhetőleg átmeneti helyzetet.
– Még egy utolsó dolog, hadnagy. - Chen felkapott egy hordtáskát a
széke melletti padlóról, és kedves mosollyal Monty elé tette. - Rizs. Ez az
egyik alapélelmiszer a környékemen. Jóakaratom csekély zálogaként
ajánlom fel a szomszédainknak a Lakeside Udvarban.
– Gondoskodom róla, hogy megkapják - mondta Monty.
Ő, Burke és O'Sullivan együtt sétáltak ki. O'Sullivan megállította a többi
férfit, mielőtt azok a kocsijukhoz értek volna.
– Hadnagy, tudnia kell, hogy Elliot Wolfgard az ön édesanyját és a húgát
is az Udvar alkalmazottai és bérlői közé sorolta. Pontosan fogalmazott,
amikor azt mondta, hogy az öccse nem alkalmazott és nem is bérlő, hogy a
Lakeside-ban betöltött pozíciója csak ideiglenes látogató, és nem tarthat
igényt a lakásra, mint lakóhelyre.
– Cyrus munkát keres, vagy másik lakhelyet? - kérdezte Burke.
Monty megrázta a fejét. - Amennyire én tudom, a hivatalos lakhelye még
mindig valahol Tolandben van.
– Akkor önnek és neki is tisztában kell lennie azzal, hogy az
élelmiszerjegyeket neki és a családjának Tolandben adják ki - mondta
O'Sullivan. - Ha fejadagolt árut akar, vissza kell térnie Tolandbe, és
személyesen kell átvennie az élelmiszerjegyeket, vagy meg kell adnia az
illetékes hatóságoknak az új állandó lakcímét.
Jimmy nem akar nélkülözni. És Jimmy soha nem is tette. Legalábbis nem
sokáig. De Monty nem tudta elképzelni, hogy az öccse csak az
élelmiszerjegyek miatt visszamenjen Tolandbe.
– Visszavigyem az Udvarba? - kérdezte Burke O'Sullivant.
– Nem, de köszönöm. Még van egy kis dolgom az itteni irodában. Csak
szerettem volna négyszemközt beszélni önökkel Cyrusról.
– Ezt nagyra értékelem - mondta Monty.
Miután megkérte Kowalskit, hogy szállítsa el a rizst az Udvarba, és
folytassa a járőrözést, Monty visszament Burke-kel az őrsre.
 – A Mások is szerint hiány van? - kérdezte Burke. - Vagy csak épp azt
eszik, ami van?
– Hajlamosak azt enni, aminek éppen szezonja van - válaszolta Monty. -
És a Föld-bennszülöttek farmjairól érkező készletek hétről hétre változnak.
– Szólj, hogy a nők mit akarnak tenni a húsadagok megosztásával
kapcsolatban. Én is részt veszek benne.
Monty tanulmányozta a kapitányát. - De te nem szoktál az Udvarban
enni.
Burke nem szólt semmit, amíg be nem álltak az őrs parkolójába. -
Szerintem egy ideig kellene, nem gondolod?
***
– Az egyik lasagnát kérem - mondta Jimmy. Nem volt benne biztos,
miféle torzszülött vezeti a piactéri hentesüzletet. Nem a Farkasok egyike
lehetett, mert a torzszülöttnek barna tollak voltak a hajában.
– Négy darab lasagne tíz dollár. A tányér plusz öt. Ha visszahozod a tálat,
visszaadjuk az ötöt. - A torzszülött elővett egy főkönyvet, kinyitotta egy
megjelölt oldalnál, és bejegyzést tett.
– Mi az? - kérdezte Jimmy.
A torzszülött nem válaszolt. Félretette a főkönyvet, és lezárta a
lasagnecsomagot, ahogy Sierra belépett a boltba.
Jimmy elmosolyodott, örült, hogy a lány tétovázott, amikor meglátta. A
ribancnak tétováznia is kellett. A ribancnak sok mindent be kellett pótolnia.
– Szia, Sissy - mondta kedvesen. - Jól telt a napod a munkahelyeden?
– Igen, jó volt. - A lány a pulthoz lépett, még mindig a férfit figyelte,
próbálta felmérni a hangulatát. Ahogy azt kellett is neki. Aztán a torzszülött
felé fordult. - Szia, Boone. Egy csomag lasagnát szeretnék.
A barna szemek rábámultak. - Az négy darab.
– A Mama velem és a lányokkal vacsorázik.
Újabb jelek a főkönyvben. A francba! A torzszülöttek számon tartották,
hogy a lakosok mit és mennyiért vásároltak? Nos, ki kellett találnia, hogyan
kerülje meg ezt, hogy biztosítsa a vásárlóit arról, hogy egyenletes
mennyiségű és minőségű húst tud szállítani.
Jimmy ferde pillantást vetett Sissyre. Nem lenne olyan nehéz, egy kis
segítséggel, ha valaki, aki tartozott neki, segítene.
Megvárta a húgát, és kisétált vele a boltból. Amint kint voltak, ahol
biztosan figyelte őket valami, rázárta a kezét a nő hordtáskájára. - Hadd
vigyem én azt neked.
 – Semmi baj - mondta sietve. - Majd én...
Ha ezzel keresztbe teszel nekem, megfizetsz.
Sierra kiolvasta a férfi tekintetéből a fenyegetést, és elengedte a zsákot. -
Köszönöm, Jimmy.
Istenek, a ribanc még meg is köszönte neki. Lehetne ennél jobb?
Végigsétáltak a Piactér nyílt területén. Átsétáltak az alkalmazottak
parkolóján át a faajtóhoz, amely a vásárlói parkolóra nyílt, amikor néhány
üzlet még nyitva volt a nagyközönség előtt. Aztán átmentek a Crowfield
Avenue-n a lakóházhoz.
Az épület külső ajtaja a napnak ebben a szakában nem volt bezárva, de az
őrségben lévő vérszopó a közelben lehetett. Miközben Sissy kinyitotta az
ajtót, és eltakarta a bent tartózkodók elől a kilátást, Jimmy becsúsztatta a nő
táskáját a sajátjába. Semmi gyanús nem volt a csomagok összevonásában.
A kezében volt a lakáskulcsa, és éppen a lakás felé fordult, amikor a nő a
táskájáért kezdett nyúlni, majd zavartan - és kissé ijedten - megállt.
– Jimmy...
– Semmi baj, Sissy. - A férfi mosolya és barátságos hangja ellentétben állt
a tekintetével. A tekintet figyelmeztetés volt Sissy számára. A többi a
láthatatlan közönségnek játszott. Itt volt a kedves testvér, aki megint kisegíti
a kishúgát - és ez okot ad minden szipogásra és nyafogásra, amit a ribanc
esetleg produkál. - Visszafizetheted, amikor csak lesz pénzed. -
Legközelebb, amikor megszorongatja egy kis pénzért, az ostoba vérszopó
megerősítheti, hogy tartozik neki. Milyen jó volt már ez?
Elégedetten sétált be Jimmy a lakásába, és becsukta az ajtót Sissy előtt.
Sandee-t a konyhában találta, ziláltan és duzzogva. Istenek, mit látott
benne?
– Tessék. - Kihúzta az egyik lasagne tálat a hordtáskából. - Vacsora. Én
kapom a felét. A többit te és a porontyok.
– Ez nem elég - nyafogott Sandee. A szeme a második lasagnára
szegeződött, amikor a férfi betette a hűtőbe. - Kaptál még egyet.
– Ez üzlet - csattant fel a férfi. - Ha csak egy kanálnyi is hiányzik belőle,
törött ujjakkal és néhány hiányzó foggal végzed. - Clarence és Fanny felé
fordult, akik a konyhaajtóban álltak. - És ez rátok is vonatkozik.
– Ne beszélj így a gyerekeiddel - tiltakozott Sandee.
– Ki mondta, hogy az enyémek? Nincs rá bizonyíték, hogy azok.
– Jimmy - suttogta, és a szemei megteltek könnyel.
 – Ha ilyen szarságokat akarsz csinálni, csináld máshol - csattant fel a
férfi. - Ha enni akarsz, akkor melegítsd fel ezt.
Sandee szipogva megtörölte a szemét, aztán felvette a lasagnát, és a
pultnál foglalatoskodott. A gyerekek elsompolyogtak, ami neki nem is volt
ellenére. Letelepedett a konyhaasztalhoz, és figyelte, ahogy Sandee küzd,
hogy eltávolítsa az egyszerű kapcsokat, amelyek a fedelet az edényhez
rögzítették. Nem bízott benne. Hidegen kellett volna bekapnia az étel egy
részét, aztán megpróbálni felosztani a maradékot.
Az a nyilvántartás a hentesüzletben gondot fog okozni. De majd kitalál
valamit.
***
Twyla épp a piactéri élelmiszerbolt felé tartott, hogy vegyen néhány
zöldséget a salátához, amit a lasagne mellé készíthet, amit Sierra vacsorára
megvesz, amikor meglátta, hogy a lánya berohan a hentesüzletbe, és még
csak annyi udvariasság sem szorult belé, hogy megköszönje Vladimirnek,
amikor az ajtót nyitott neki.
Ennél jobb modorra tanították, gondolta Twyla. Aztán valami a lány
mozdulataiban nyugtalanná tette, ezért a hentesüzlethez sietett, és belépett.
– . . nem figyeltem, és megbotlottam az egyik lány játékában, és a
lasagnát a padlóra borítottam. Nem tudtam megmenteni belőle semmit. -
Sierra törékeny mosollyal nézett Boone Hawkgardra. - Szóval vennem kell
egy másikat.
– Nincs több - mondta Boone.
Sierra a még mindig a pultban lévő lasagne-s tányérokat nézte. - De . . .
– Azok foglaltak.
– De a lányaimnak és anyámnak nem lesz mit enniük, ha nem veszek
még egyet.
– Nincs több - erősködött Boone. - A megmaradt tányérokat lefoglalták.
Twyla hallgatta a lányát, de közben Vladimirre figyelt - és az
arckifejezéséből tudta, hogy Sierra hazudik arról, mi történt a már megvett
étellel. Tudta, hogy a férfi kapcsolatba lépett a lakóház őrével. Sejtette, mi
történt.
És tudta, mit kell tennie, hogy megpróbálja megvédeni Bonnie-t és
Carrie-t.
Kisurrant a boltból, és az Ordító Jó Könyvekhez sietett, elkapta Simont,
amint az kilépett a hátsó ajtón.
 – Mr. Simon - mondta Twyla, és odasietett hozzá. - Beszélhetnék önnel
négyszemközt?
Valami változás történt a férfiban, mintha érezte volna, hogy embernek
látszani nem lesz elég. Az Összekötői Iroda felé nézett, és felemelte a kezét.
Meg intett Twylának, majd Simonra mosolygott, és a Piactér felé
mutatott.
– Miss Megnek nem kellene most a Piactérre mennie. Főleg nem egyedül
- mondta Twyla.
Nathan, aki épp hazafelé ügetett, hirtelen megpördült, és Megre rontott,
nekitámasztva őt az iroda ajtajának.
– Hé! - tiltakozott a lány.
– Várj meg - szólt Simon.
Meg Simonra, majd Nathanre nézett, és bólintott.
Legalább Miss Meg nem fog belekeveredni abba a drámába, ami most
fog történni.
Simon kinyitotta OJK hátsó ajtaját, és nyitva tartotta a nőnek.
Twyla sóhajtozva bement.
***
<Vlad?> szólt Simon. <Mi folyik a Piactéren?>
A Sanguinati felajánlotta, hogy elhozza a tál lasagnát, miután Meg
meghívta őt és Nyxet, hogy csatlakozzanak hozzá és Simonhoz vacsorára.
Nyx általában nem szokott részt venni az emberi módra tartott étkezéseken,
és Meg izgatott volt, amiért elfogadta a meghívást.
<A Sierra megpróbált hazudni Boone Hawkgardnak, hogy megvehessen
egy második tál lasagnát> Vlad szünetet tartott. <Aztán a Sierra csak úgy
kirohant a boltból. Montgomery hadnagy még nincs otthon, úgyhogy
gondolom, az anyjához fog rohanni segítségért. Akarod, hogy tegyek
valamit?>
<Vedd át az ételünket, és kísérd haza Meget. Nathan odaszögezte őt az
Összekötői Iroda hátsó ajtajához.>
Simon figyelmét Miss Twylára fordította.
– Adott Sierrának egy esélyt, és ő elszúrta - mondta Miss Twyla. - Ha azt
mondja, hogy ezzel vége, akkor ezzel vége.
– Mit akar, mit mondjak? - Nem volt biztos benne, hogy a nő mit akar
tőle.
– A maguk fajtájánál mi történik, ha a szülő nem visz haza ételt? -
kérdezte.
 – A kölykök éheznek. És ha túl sokáig éheznek, meghalnak.
A nő bólintott. - Biztosan tudom, hogy Sierrának van egy kis tartalék
élelem a lakásában - némi mogyoróvaj és keksz. Talán egy kicsit több is van
a szekrényben elrejtve. De ahhoz nincs elég, hogy ételt készítsen, és a
mogyoróvajas keksz nem lasagna.
Simon megcsóválta a fejét. - Azt akarja, hogy a Sierra kölykei
éhezzenek?
– Igen. Ezúttal nem akarom, hogy bárki is segítsen neki. Sem én, sem
maga, sem a szomszédok, akik segíteni akarnak majd, és különösen Crispin
nem. Ő az unokahúgain majd segíteni akar, és Sierra tudja ezt. Amíg valaki
segít a lányain, addig Sierra nem fog szembeszállni Cyrusszal. Biztos
vagyok benne, és Mr. Vlad is tudja, hogy valahogyan az a lasagne, amit
vett, Cyrus-nál kötött ki.
– Bajt okozhat, ha megharapom Montgomery hadnagyot, hogy
megakadályozzam, hogy segítsen.
A nő elmosolyodott. - Remélhetőleg Crispin elég okos hozzá, hogy ne
kelljen megharapni ahhoz, hogy észhez térjen. - A mosolya elhalványult. -
Nem kellett volna segítséget kérnem.
– A falkám tagja lett. - Azzal, hogy elfogadta a nő döntését, saját magát
sodorta bele az ügybe. Különben is, ez pont az a fajta konfrontáció volt,
amit a Vének meg akartak figyelni, hogy lássák, hogyan tud egy ilyen
ember, mint ez a Cyrus, ennyi bajt okozni.
– Elég indokot fogok adni a hadnagynak, hogy ne segítsen a Sierrának -
mondta. – A ma este félre kéne húzódnia.
– Nem, Mr. Simon. Sierrának látnia kell, hogy ez nem csak a maga
döntése, hogy nem segít neki. Biztos vagyok benne, hogy ön rajong a
fiataljaiért, de fogadok, hogy a Farkasok értenek a kemény szeretethez.
Ahogy én is.
Simon felsóhajtott. - A nőstény falka boldogtalan lesz. - És nem gondolta,
hogy azon a Cyruson és a társán kívül bárki más is élvezni fogja a ma esti
lasagnát.
Miss Twyla megérintette a karját. - Nem hiszem, hogy boldogtalan lesz
magával.
A nő kisétált az Ordító Jó Könyvekből. Simon várt egy pillanatot, mielőtt
bezárt.
<Simon?> szólt Vlad. <Meg bőre kezdett szurkálni, ezért elmondtam
neki, miért lehet, hogy ma este baj lesz. Ő és Nyx úgy döntöttek, hogy
holnapra halasztják a lasagne-vacsorát. Nézd meg, hogy Tessnek maradt-e
valamije, amit te és Meg ma este megehettek.>
<Hol van most Meg?>
<Épp hívja a nőstény falkát. Azt hiszem, a legtöbb bérlőnk ma este
másfajta vacsorát fog keresni.>
Simon halkan morogva bement a Kis Harapásba, és meghallotta Nadine
Fallacarót ahogy telefonál. Hallotta a morgást a hangjában, és habozott.
– Helyesen cselekedtél - mondta Nadine. - Nincs értelme elrontani a jó
ételt. Eve Denby most ért haza. Felhívom, és szólok neki. Akarod, hogy
valaki elvigye a kártyásdobozodat a lakásodra? Nem? Oké, ha látom... Ó, itt
van. Megmondom neki. - Letette a telefont.
– Ma este nem eszünk lasagnát - mondta Simon.
– Válassz, amit akarsz a vitrinből - mondta Nadine. - Fel kell hívnom
Eve-et. - Hátat fordított neki, miközben tárcsázta Denbyék számát.
Miközben ételt választott magának és Megnek, hallgatta Nadine-t, és
sajnálta magát és Montgomery-t. Úgy hangzott, mintha a nőstény falka ma
este a Piactéren gyűlne össze, és ő meg Montgomery - meg a Sierra - pont
egy leszámolás kellős közepébe kerülnének.
11. FEJEZET
Víznap, Messis 11.
Monty megfeszült, ahogy hallgatta Pete erőteljes hangját.
– Felmegyünk Ferryman's Landingbe, hogy a Bursting Burgersnél
együnk. Különleges csemege lesz a gyerekeknek. Henry Beargard azt
mondta, nem lesz ellenvetésük, hogy felmenjünk oda. Nem baj, ha
elvisszük Lizzyt is?
– Nekem megfelel, ha ő is akar menni. - Nem kerülte el a figyelmét, hogy
őt nem vonták bele a meghívásba.
– Jobb, ha velünk jön. - Egy óvatosan megfogalmazott figyelmeztetés.
Monty Kowalskira nézett, aki a mobiltelefonján beszélt, arcán kemény
vonalak jelentek meg.
– Lefekvés előtt visszajövünk - mondta Pete.
Lefordítva: bármi baj volt is az Udvarban, addigra el lesz intézve - így
vagy úgy.
Kowalski ugyanabban az időben fejezte be a hívást, amikor Monty
letette, és Burke Monty íróasztalához lépett.
– Lehet, hogy ma este nem a legjobb alkalom az Udvarban vacsorázni -
mondta Monty halkan. - Úgy hangzik, mintha valami baj lenne.
Burke elmosolyodott. - Érdekesnek ígérkezik.
– Az "érdekes" nem a megfelelő szó rá - mormogta Kowalski, miközben
Montyval együtt elfogadta a kapitánytól a fuvart.
Burke az ügyfélparkolóba hajtott be ahelyett, hogy az udvarra
kanyarodott volna, és az alkalmazottak parkolójában parkolt volna le. A két
parkoló közötti faajtó általában nyitva volt, amíg az üzletek nyitva voltak,
így a bérlők könnyen bejuthattak a Piactérre.
A nyitva nem jelentette azt, hogy őrizetlenül, de az ajtót általában nem
egy emberi alakban lévő Farkas őrizte - és főleg nem Simon Wolfgard. De
most ő várta őket, amikor Burke leparkolt a kocsival.
A három férfi kiszállt. Burke mellé sétált. Kowalski néhány lépéssel
lemaradt. Figyelte a hátukat, vagy inkább tartotta a távolságot, mert többet
tudott arról, ami itt történik, mint amit elmondott?
– Hadnagy - mondta Simon.
Épphogy csak rápillantott és biccentett Burke felé, mielőtt a Farkas ismét
ráfókuszált.
 – Valami probléma van? - kérdezte Monty, nehezen tartotta a hangját
nyugodtan. Lizzy Eve-vel és Pete-tel volt. Eltéve az útból. Biztonságban.
De mi van a többi gyerekkel? Mi van az anyjával és a húgával?
Simon odalépett hozzá, és kivillantotta a fogait, felfedve farkasméretű
agyarait. - Ha ma este bárki segít a Sierrának megetetni a kölykeit, azok a
kölykök reggelre eltűnnek. És a "bárki" magában foglal téged is, hadnagy.
Különösen téged.
Monty döbbenten nem szólt semmit, amikor Simon elsétált. Kowalski
felé fordult. - Mit tudsz erről?
– Nadine megmutatta a Faltafelnél dolgozó terra indigene lényeknek,
hogyan kell lasagnát készíteni. Különleges étel. Rengeteg a hozzávaló.
Korlátozott mennyiség készült. A lasagne egy részét négy adagot befogadó
tálakban árulták a hentesüzletben. A maradékot ma este a Faltafelben
szolgálják fel. Ezt onnan tudom, hogy Ruthie már beharangozta, hogy
Merrivel és Michaellel megosztozunk egy tányéron. Az Udvarban vásárolt
húsra vonatkozó heti huszonnégy unciás, személyenkénti limit van
érvényben, és a lasagne minden egyes darabjában lévő hús beleszámít ebbe
a limitbe. - Kowalski intett a kezével a Simon által nyitva hagyott ajtó felé.
- Erről? Valami köze lehet ahhoz, hogy Sierra hazudott Boone
Hawkgardnak, amikor vásárolni akart egy második tányér lasagnát.
Istenek. Nos, a férfi sejtette, hogy miért próbált a korlátozott mennyiségű
ételből többet venni, mint amennyi járt. - Majd én beszélek vele.
– Talán előbb az anyáddal kellene beszélned - javasolta Burke, és a
fejével a nő felé mutatott, aki az alkalmazottak parkolójának túlsó végében
állt, és őket figyelte. - Itt volt. - Kowalski felé fordult. - Maga már
szolgálaton kívül van, járőr.
Kowalski Montyra, majd Burke-re nézett. - Biztos benne, uram?
– Biztos vagyok - válaszolta Burke.
Kowalski odasétált a sarkon lévő lámpához, hogy átkeljen az úton,
ahelyett, hogy megpróbált volna átvágni a Crowfield Avenue forgalmán.
– Elnézést - mormogta Monty, és otthagyta Burke-öt, hogy csatlakozzon
az anyjához.
Twyla nem szólt semmit, csak körbesétált a garázsok között, amelyek az
üzletek mögötti nyílt terület egyik oldalát alkották - és a szolgálati lakások
hátsó lépcsőjéhez vezettek. A lépcső lábánál megállt.
– Felmehetünk, ha szükségét érzed - mondta Twyla.
 – De te nem. - Az apja is sok mindenre megtanította, de az anyja
mindenekelőtt az udvariasság értékére helyezte a hangsúlyt. Arra tanította,
hogy tartsa tiszteletben mások érzéseit. És mindkét szülője megtanította
neki, hogy álljon ki magáért anélkül, hogy másokat bántana. Vajon az anyja
is lecsapott néha a gyerekeire, amikor azok túlságosan nyafogtak vagy
túlságosan bosszantották? Persze. Minden szülő csinál ilyet időnként. De
igazi harag ritkán fordult elő, még Jimmyvel szemben sem - és Monty most
ezt látta benne.
– Könnyű azt mondani, hogy azért segítünk Sierrának, hogy segítsünk a
lányoknak - mondta Twyla.
– Könnyű, mert igaz - felelte Monty csendesen.
– Ezúttal nem, Crispin. Ha segítünk neki, hogy így folytassa. . . Ezt úgy
hívják, hogy lehetővé tenni, nem igaz?
Majdnem azzal ugratta az anyját, hogy pszichológiai magazinokat olvas,
de a nőnek nem volt sem kedve, sem türelme a kötekedéshez.
– Mit akarsz, mit tegyek?
– Mr. Simon azt teszi, amit tennie kell - azt teszi, amire kértem. Szóval
azt akarom, hogy támogasd őt.
Monty egy hosszú sóhajban fújta ki a levegőt. - Talán nem kellett volna
bátorítanom Sissyt, hogy idejöjjön veled.
– Mit tehetett volna Tolandben egyedül két fiatal lánnyal, különösen
azután a vihar után? Nem, Crispin. Jót tettél vele - és velem is -, amikor
segítettél nekünk Lakeside-ba jönni. Most adj a húgodnak egy keményebb
fajta segítséget.
Monty megcsókolta az anyja arcát. - Denbyék magukkal vitték Lizzyt
Ferryman's Landingbe. Akarsz velem vacsorázni a Faltafelben?
Haza akart menni átöltözni, de nem akarta, hogy Sissy az útját állja - és
biztosan nem akart beszélni Jimmyvel, aki valahogy a középpontjában állt
ennek a zűrzavarnak.
Csak a felét kapta meg annak, amit akart, mert Sissy szemben állt
Simonnal a Piactéren.
– Ez csak egy darab hülye lasagne! - üvöltött Sissy.
– Étel - csattant fel Simon. - Már elvetted a részed. Nem kapsz többet. Az
Udvarból nem.
– De a lányaim éhesek!
– Akkor menjetek el egy emberi boltba, és vegyetek ott ételt!
 – Nem engedhetem meg magamnak, hogy ma este még egy ételt vegyek,
abból nem, amit fizetsz nekem!
– Ezt nem kellett volna - suttogta Twyla, és megrázta a fejét. - A lánynak
nem kéne így jártatnia a száját, amikor tudja, hogy nincs igaza.
– Ha nem tetszik, amit fizetünk, akkor keress másik munkát - vicsorgott
Simon, és kivillantotta az agyarait.
Monty végigpásztázta a Sissy és Simon körül gyülekező tömeget. A
legtöbb nő, aki az Udvarban dolgozott, jelen volt, kivéve Katherine
Debanyt és Elizabeth Bennefeldet, a masszőrnőt. A terra indigene nők
közül ott volt Tess, akinek vörös és göndör volt a haja, Nyx Sanguinati . . és
Tűz, aki ijesztő intenzitással figyelte az ő húgát.
Simon elindult, kezében a Kis Harapásból származó hőszigetelt tasakot
cipelve.
– Remélem, megfulladsz attól az ételtől! - kiabált Sissy.
Furcsa és szörnyű csend töltötte be hirtelen a Piacteret.
Simon szembefordult vele. Egy pillanatra a Farkas rémültnek tűnt, de
Monty nem tudta eldönteni, hogy a félelem oka őt vagy Sissyt fenyegeti.
– Ki vagy rúgva - mondta Simon. - Keress munkát az emberek között.
– Támogatom - mondta Vlad, kilépve a tömegből.
– Egyetértek - morogta Henry, szintén előre lépve.
– Igen - sziszegte Tess.
Simon elsétált. A többiek félreálltak előtte.
Istenek, Sissy, gondolta Monty. A szavai a legjobb körülmények között is
ostobák és gyerekesek voltak. Egy emberi főnök is kirúgta volna. Nem is
sejtette, milyen szerencsés, hogy Simon nem tett ennél többet.
Monty megérintette az anyja vállát. - Visszaviszem Sissyt a lakására.
Miért nem mész be a Faltafelbe? Amint tudok, csatlakozom hozzád.
Twyla megrázta a fejét. - Megyek, leülök egy kicsit a könyvtárba. Kell
egy kis idő, hogy lenyugodjak.
Nem akarta egyedül hagyni az anyját. Neki is nehéz volt látni, hogy Sissy
így szenved. De amikor elnézett az anyja mellett, meglátta Elliot
Wolfgardot, amikor találkozott a tekintetük, a Farkas bólintott.
Twyla most már a Wolfgard falkához tartozott. A Farkasok vigyázni
fognak rá.
Monty odasietett, ahol Sierra sírva állt, mint egy kislány egyedül a
játszótéren, aki képtelen volt - vagy nem akart - segíteni magán.
– Gyere, Sissy. - Monty átkarolta a nő vállát. - Hazaviszlek.
 Az ügyeletes Sanguinati kíváncsi pillantást vetett rájuk, de nem szólt
semmit, miközben Monty felvezette a húgát az emeletre, a lakásába. A
lányok otthon voltak, felügyelet nélkül, ami egy pillanatnyi bosszúságot
váltott ki belőle, amíg rá nem jött, hogy a Mások nem látnak semmi furcsát
abban, hogy a fiatalokat egyedül hagyják az odúban, amikor felnőttek
vannak a közelben.
– Anyu? - szólalt meg Carrie, amikor beléptek.
– Játsszatok csendben egy kicsit - mondta Monty, és Sissyt a
hálószobájába vezette. Becsukta az ajtót, és leült mellé az ágyra. Aztán
felkapta az éjjeliszekrényről a doboz zsebkendőt, és odaadta neki, hagyta
sírni, amíg készen nem állt arra, hogy beszéljen vele.
– CJ - kezdte a lány, és olyan szemekkel nézett rá, amelyek mindig is
megolvasztották a szívét. - CJ, ez csak egy hülye tál lasagne. Rengeteg volt
belőle. Csak gonoszak voltak.
Megrázta a fejét. - Személyenként egy darab jár. Ez nem gonoszság.
– De a lányaimnak nem lesz mit enniük. Még egy pohár tej sem maradt,
amit eloszthatnék közöttük.
– Éhesek lesznek - mondta együttérzően. - Holnap vehetsz még
ennivalót. - Talán. Nem volt benne biztos, hogy mi lesz nyitva Földnapon,
kivéve a Kis Harapást. - Ma este nem adhatok neked ennivalót, Sissy.
– Odaadhatnád a lakásod kulcsát, én pedig leosonhatnék, és
összeszedhetnék pár dolgot a hűtőből és a szekrényekből. - A lány reszketeg
mosollyal nézett rá. - Nem vennék el sokat, CJ. Csak annyit, amennyi a
lányoknak kell.
– Nem tehetem. Ha segítek neked, a Mások elviszik a lányokat. - Ha
segítene neki, miután Simon figyelmeztette, hogy ne tegye, a terra indigene
egyáltalán elmondaná neki, hová vitték el a lányokat? - Nem blöffölnek,
Sissy. Úgy teszel, mintha blöffölnének, de nem blöffölnek.
– CJ ...
Istenek, ebbe belehal. Tényleg olyan rossz lenne szendvicset készíteni a
lányoknak? Ha emberekkel lenne dolga, talán nem. De a Mások nem így
látnák. - Nem tudok segíteni.
– Nem fogsz segíteni. - Sissy elhúzódott tőle. - Mert én nem igazán
tartozom a családodhoz.
Monty rábámult. - Ez meg mit jelentsen? Ez megint Jimmy baromsága?
– Nem baromság, ha igaz.
 – Egy olyan okos lányhoz képest, aki olyan jól teljesített az iskolában,
esküszöm, Sissy, néha olyan hülye tudsz lenni. - Amikor a férfi meg akarta
ölelni, a lány felpattant, annyi távolságot téve kettejük közé, amennyit csak
tudott.
Monty sóhajtva talpra lökte magát. - Nézd, még mindig megvan az
egyszobás lakásom a Market Street közelében. A városnak azon a részén
volt némi baj, de te és a lányok ott lakhatnátok néhány napig, ha el
akarnátok távolodni Jimmytől, amíg ő Lakeside-ban van. - Azt tervezte,
hogy beszél a főbérlővel a bérleti szerződés felbontásáról, hogy
megszabaduljon ettől a költségtől. Nem gondolta, hogy a nő erre kötelezné,
hiszen a bérleti díjak az elmúlt hetekben megduplázódtak, mivel rengeteg
ember keresett munkát az emberek által irányított városban. De ha Sissy át
akarja venni a bérleti szerződést, beszél a házinénivel arról, hogy egy ember
helyett három vízhasználatát fizeti.
– Majd én gondoskodom magamról és a lányaimról. Nincs szükségem a
segítségedre.
A keserűség a hangjában bántotta a férfit. - Reggel találkozunk.
A nő nem válaszolt, ezért kisétált, és távozás közben rámosolygott
Carrie-re és Bonnie-ra. Megállt a lakása előtt, amíg átöltözött lazább
ruhába, és összeszedte a postáját. Visszatérve az Udvarra, hogy az anyjával
vacsorázzon, Sierra-ra gondolt - nem nagy testvérként, hanem zsaruként.
Ha korábban is így tett volna, vajon észrevette volna a baj jeleit, amikor
még mindannyian Tolandben éltek? Nos, elég sok jelet észrevett volna, de
vajon cselekedett volna-e ezekre?
Aztán emlékezett rá, hogy Sierra fiatal nőként az első munkahelyén
dolgozott, és mit küzdött, hogy kifizesse a lakbért egy aprócska skatulyányi
lakás után, de büszke volt arra, hogy saját lakása van. Csakhogy... vajon
azért küzdött anyagilag, mert a munkája nem fizetett eleget - ezt mondta
neki, amikor meghívta ebédelni -, vagy azért, mert Jimmy néhány hetente
felkereste, és megszorongatta a pénzért? És később, amikor a pasija, a
gyermekei apja végleg lelépett, vajon azért fogadta el a kifogásokat az
elvesztett munkahelyekről vagy a közüzemi díjakról szóló utolsó
értesítésekről, mert valóban hitt bennük, vagy mert az Elayne-nel közös
élete és a saját kislánya nevelése volt a saját mentsége arra, hogy ne tegyen
fel nehéz kérdéseket?
És most idáig jutott: Sissy elárulva érezte magát, kívülállónak érezte
magát, mert a családja eléggé szerette ahhoz, hogy ne segítsen neki folytatni
ezt a rossz utat.
***
Meg lecsúsztatta a szandálját, és a talpával megdörzsölte az egyik
vádliját, hogy megpróbálja enyhíteni a tűszúrás érzést.
– Nem eszel - morogta Simon - és viszketsz.
A lány épp eleget evett ahhoz, hogy ne érezze magát éhesnek, de nem
élvezte az ételt. - Mérges vagyok Sierrára, amiért elrontotta a szép vacsorát,
amit megszerveztünk, és rosszul érzem magam, amiért így érzem magam.
– Miért? Az egész női falka így érez. - Simon megcsóválta a fejét. - Nem
akarod megharapni a Sierrát?
– De igen!
A férfi összeszűkítette a szemét, és kicsit hátradőlt, mintha attól félne,
hogy a lány megharapja, és ez mosolyt csalt Meg arcára.
– Nem igazából - egészítette ki a lány. Aztán összeszorította a kezét. Az
elmúlt hetekben, amikor hazaért, az összehajtott ezüst borotvát a komód
fiókjába tette. Így könnyen megtalálta, ha valóban vágnia kellett, hogy
meglásson egy próféciát, de már nem hordta magával állandóan. Most,
ahogy itt ült a nyári szobában Simonnal, a borotvát túl távolinak érezte.
Pedig igazán nem akart vágni. Sierra miatt nem.
– Vlad még mindig a Piactéren van - mondta Simon. - Ahogy Henry és
Tess is. Akarod, hogy hazahozzák a próféciakártyákat tartalmazó dobozt?
A lány egy pillanatig gondolkodott, aztán megrázta a fejét.
De mi van, ha valami rossz történik, olyasvalami, amit a figyelmeztetése
megakadályozott volna?
Mi van, ha az a valami valójában jó dolog?
– Azt hiszem, ma este valami történni fog - mondta Meg.
Simon beleharapott a szendvicsébe, és tanulmányozta a lányt, miközben
az felemelte a lábát, és megdörzsölte a vádliját, próbálva enyhíteni a
szurkálást.
– Blair és én visszamegyünk a Piactérre, és őrködünk - mondta végül a
Farkas. - Semmi rossz nem fog történni a Sierrával és a kölykeivel.
A szúró érzés elhalványult. A lány szavai homályosak voltak, de úgy
látszik, elégnek bizonyultak. Vagy a bizsergés azért halványult el, mert
Simon megígérte, hogy őrködni fog?
Mit jelentett ez a számára, és a többi vérprofétának, hogy egy homályos
figyelmeztetés néha elég lehet, mert valaki tényleg odafigyel?
 Simon felvette a szendvicsét, és a szája elé tartotta. - Ha valamibe
beleharapsz, akkor ebbe harapj bele.
A lány megtette. És mivel a fogai megkarcolták a férfi egyik ujját, amikor
ráharapott, az étkezés hátralévő részében neki kellett tartania a saját
szendvicsét.
***
Farkas alakban Simon visszaügetett a Piactérre. Allison Owlgard, Vlad,
Blair és Elliot már a helyükön voltak, hogy figyeljék a Sierra lakását és az
épület környékét. Ha Meg nem viszketett volna, egyikük sem lett volna
kint, hogy egy olyan embert figyeljenek, akit nem kedvelnek.
A Farkasok élesen érzékelték a Piacteret betöltő furcsa csendet, mióta a
Sierra ellene szegült. Vajon a Vének megértették, hogy a kirúgása emberi
módszer volt arra, hogy érvényt szerezzen az Udvar vezetőjeként való
dominanciájának? Talán meg kellene magyaráznia nekik, hogy biztosan
megértsék ezt a fajta dominanciát, hiszen más helyeken is találkozhatnak
vele, ahol emberek élnek.
<Van valami?> kérdezte, amikor csatlakozott Blairhez és Elliothoz az
ügyfélparkoló árnyékában.
<Montgomery még mindig ébren van, és a verandán ül,> jelentette Blair.
<Vlad azt mondta, hogy a Sierra is ébren van. És az a Cyrus és a társa ma
este még nem hagyták el az odújukat. Nemrég még vagy veszekedtek, vagy
párzottak - nem tudta megmondani, hogy melyik -, de most nem
hallatszanak hangok tőlük.>
<Simon?>
<Jester?> A Prérifarkasnak a Zöld-telepen kellett volna lennie, és a saját
odújában kellett volna aludnia.
<A lányok a tónál tudni akarják, miért kérted meg Nyxet, hogy vigyázzon
Megre ma este.>
Egy szellő hirtelen felborzolta a bundáját. Blair és Elliot meglepetten
nézett rá.
<Megígértem Megnek, hogy ma este vigyázunk a Sierrára, de korábban
viszketett, és nem akartam, hogy egyedül legyen,> mondta Jesternek.
<Ah. Ott alhatnék Meg tornácán.>
Mivel az összes ablak nyitva volt, hogy beengedje a hűvösebb éjszakai
levegőt, Jester meghallaná, ha Meg felkel éjszaka - vagy kinyitja a komód
fiókját. Riasztaná Nyxet, ha az nem értené meg a hang jelentőségét.
<Köszönöm.>
 Nem volt más dolguk, így Simon és a többiek felkészültek az őrködésre.
***
Röviddel hajnalhasadás után, mielőtt az emberek többsége felébredt
volna, egy taxi állt meg a kőből épült lakóház előtt.
A Farkasok és a Sanguinati figyelték, ahogy a Sierra a járdaszegélyhez
cipeli a csomagokat, figyelték, ahogy a taxisofőr csendben bepakolja a
csomagtartóba a bőröndöket. Nézték, ahogy a nő a taxihoz vezeti a
kölykeit, és beteszi őket a hátsó ülésre. Nézték, ahogy visszatért az
épületbe, éppen csak annyi ideig, hogy nagyon csendben becsukja a külső
ajtót.
Nézték, ahogy a taxi elhajt.
<Követni tudod őt, hogy kiderítsük, hová megy?> kérdezte Simon
Levegőtől, amikor a Elementális felborzolta a bundáját.
<Miért?>
<Hogy elmondhassam Megnek, mi történt a Sierrával. Hogy tudja, miért
viszketett.> És hogy elmondjam Montgomery-nek és Miss Twylának, de ez
nem lenne fontos az Elementálisnak.
<Követni fogom.>
Nadine odújában égtek a fények. Pár perc múlva átjön a Kis Harapáshoz,
hogy elkezdje a sütést.
Kowalski kilépett az utca túloldalán lévő kétlakásos ház felső tornácára,
ásított és megdörzsölte a fejét, de úgy nézett körül, hogy Simon azt hitte, az
ember mégsem olyan álmos, mint amilyennek látszott. Talán Kowalski
hallotta a taxit, és kijött, hogy utánanézzen? Vagy minden reggel ezt
csinálta?
Kowalski észrevette a Farkasokat, akik őt figyelték, és megdermedt. Egy
pillanat múlva üdvözlésképpen felemelte a kezét.
Simon elismerésképpen felemelte a mellső mancsát, de nem tette hozzá a
barátságos arroo-t. Még nem volt oka mindenkit felébreszteni.
Vlad füst alakban átáramlott a Crowfield Avenue-n, és csatlakozott a
Farkasokhoz.
<Montgomery felébredt,> mondta.
Csendes hangok hallatszottak Miss Twyla szolgálati lakásában. Simon a
parkoló szélére lopakodott, és megcsóválta a fejét. Rádió. Talán tévé. Igen
tévé. Időjárásjelentés. Mintha egy ember többet tudhatna az időjárásról,
mint a lányok a tónál.
 Ideje hazamenni és gyorsan aludni egyet. Volt egy olyan érzése, hogy ma
sok üvöltés lesz az emberek részéről.
Kedves Douglas,
Itt Brittaniában minden a szokásos módon zajlik, ami nekünk,
embereknek, szürreálisnak tűnik. A halászhajók kimennek és behozzák a
fogást. A vadászok elcserélnek némi árut, hogy bejussanak a Vadonba, és
hazahozzanak egy-két szarvast, hogy eladják a piacon. Bár nem kapunk
ugyanolyan mennyiségű élelmiszert Thaisiából, a kikötőinkbe hajók
érkeznek a szükséges rakománnyal, és a rakományjegyzéken szerepel a
származási helyet felügyelő kikötőmester aláírása és pecsétje, valamint
annak a Föld-bennszülöttnek az aláírása, akinek az a feladata, hogy
jóváhagyja az élelmiszer-szállítmányt. Még Afrikah és Felidae emberi
területeiről is kapunk szállítmányokat, valamint Tokhar-Chinből. Cel-
Romanót senki sem említi. Mintha egy nagy lyuk tátongana a világban, amit
mindannyian körbejárunk, miközben kitöltődik és más formát ölt.
Néhány Cel-Romano menekült eljutott a kontinens tengerparti falvaiba -
olyan emberi helyekre, amelyek a Népek Szövetségén kívüli Vad vidéken
létesültek, és nemzedékek óta létezhetnek. A menekültek a háborút a Cel-
Romano és a Népek Szövetsége elpusztításának nevezik. A Mások, akikkel
beszéltem, a Vad vidék emberi inváziója meghiúsulásának nevezik. Az
igazság különböző szemmel nézve. A betolakodókat nem csak megállították,
hanem meg is fékezték őket, hogy ne akarjanak másra gondolni, csak a
túlélésre.
Míg ez igaz a városokra, ahol a gyárak előállították a háborús
fegyvereket, addig a vidéki falvak, különösen azok, amelyek a Cel-Romano
és a Vad vidék közötti eredeti határ mentén fekszenek, megünnepelték, hogy
a legtöbb fiú visszatért, és nagyjából úgy élnek, mint a háború előtt.
Nagyobb az óvatosság, nagyobb az aggodalom a támadás kiprovokálásától
tartva, de ugyanez elmondható a Brittaniában élő emberekről is, akik a
Másokkal foglalkoznak.
Nemrégiben találkoztam az egyik Föld-bennszülöttel, akit történésznek és
tudósnak tartanak. Nem tudom megmondani, hogy milyen fajta, mert csak
emberi alakjában láttam, és nem mondott olyan nevet, ami az alakjára vagy
gardjára utalna. Mutatott nekem egy térképet, amelyről azt állította, hogy
ötszáz éves. A térkép olyan emberi helyeket mutatott, amelyekről még sosem
hallottam - olyan helyeket, amelyek egykor nagy civilizációk voltak, amíg az
emberek el nem felejtették, hogy a világ nem az övék. Elmondta, hogy
azoknak a civilizációknak a maradványai még mindig léteznek, olyan
szobrokkal, amelyek valaha nagyszerű műalkotások voltak és őrködtek a
földeken. A túlélő emberek elszigetelt közösségekben élnek azon a földön,
amelyet nem foglalt vissza a Vad vidék, és csak a nagyobb ünnepekre jönnek
össze, amelyek lehetőséget adnak az árucserére és a házasságkötésre.
Egyszerűen élnek, és a világ más részein már csak kevés ember tud a
létezésükről.
Azt hiszem, azért mutatta meg nekem a térképet, hogy megértsem, hogy a
föld, amely egykor a világ legnagyobb ember által ellenőrzött területe volt,
örökre eltűnt. A Cel-Romanóban még élő emberek alkalmazkodni fognak az
új, egyszerűbb életmódhoz, vagy el fognak tűnni, mint előttük sokan mások.
A munka a szokásos, de semmi sem lesz már ugyanolyan. Azt hiszem, ezt
te jobban megérted, mint én.
Shady
12. FEJEZET
Holdnap, Messis 13.
Mikor elindult felfelé a lépcsőn Sissy lakásához, Monty biccentett a
Sanguinati felé, aki az épület előcsarnokában őrködött.
Tegnap az anyja korán megjelent, és megkérte, hogy vigye el a
szomszédos Egyetemes Templomba, mondván, hogy Föld napján
mindannyiuknak el kell tölteniük egy kis időt azzal, hogy megköszönjék az
őrzőszellemeknek az áldást, és hogy erőt kérjenek tőlük az elkövetkező
kihívásokhoz. Amikor azt javasolta, hogy vigyék magukkal Sissyt és a
lányokat, Twyla azt mondta neki, hogy hagyjon Sierrának egy kis
gondolkodási időt. Kicsit éles volt a hangja, ami elgondolkodtatta, hogy
vajon beszélt-e Sissyvel aznap reggel, és már tudta-e a válaszát erre a
javaslatra.
A templomlátogatás után elvitte Twylát és Lizzyt ebédelni. Találkoztak
Denbyékkel, akik szintén el akartak tölteni egy napot az Udvartól távol.
Mindannyian az Etu-tó egyik strandjára mentek, ahol a gyerekek kagylókat
kereshettek és játszhattak a vízparton. Hazafelé pizzát vettek a Hot
Crustból, az estét pedig Denbyék lakóhelyén töltötték társasjátékozással.
Sissy lakásában nem égett a villany, amikor Monty figyelte, ahogy Twyla
átmegy a Crowfield Avenue-n, és felmegy a szabóság feletti lakásába. Nem
hallott lépéseket a feje fölött, miközben Lizzy lefekvéshez készülődött. De
nem sokat gondolkodott ezen, hiszen a lányoknak már lefekvési idő volt, és
Sissy is korán lefeküdhetett. Az anyja azt mondta neki aznap reggel, hogy
Sissynek nincs szüksége semmire. Ezt úgy értelmezte, hogy Tesszel és
Nadine-nal megállapodtak, hogy ellátják Sissyt és a lányokat némi
élelemmel, mielőtt az udvari boltok bezárnak a Föld napjára.
De már egy új hét volt, egy új kezdet. Követte Simon utasítását, és nem
adott Sissy-nek ételt Víznapon, és a tegnap nagy részét távol töltötte az
Udvartól. De a "nincs étel" parancs most már nem volt érvényes, így semmi
akadálya nem volt annak, hogy reggelit vegyen Sissy-nek és az
unokahúgainak, mielőtt munkába indul. Talán, miután kapott egy napot,
hogy átgondolja a tetteit és azok súlyos következményeit, Sissy végre
beszélni fog vele arról, mi történik oly régóta közte és Jimmy között. Vagy
ha nem akar vele beszélni, talán rá tudná venni, hogy beszéljen Theral
MacDonalddal, aki már kiszabadult egy bántalmazó kapcsolatból.
 Felemelte a kezét, hogy bekopogjon Sissy ajtaján, aztán észrevette, hogy
az ajtó résnyire nyitva van, mintha valaki kilépett volna egy pillanatra.
Monty egy kicsit benyomta az ajtót. - Sissy?
Nem jött válasz. Semmi hang.
Monty teljesen betolta az ajtót, és azt kívánta, bárcsak nála lett volna a
pisztolya. Belépett, óvatosan, hallgatózva. - Sissy?
Dulakodásnak semmi jele. A konyhaasztalon ott volt egy csomag keksz
maradéka, egy nyitott mogyoróvajas üveggel együtt. Morzsák az
edényeken, tejmaradék a poharakban. Ez tegnap estéről vagy ma kora
reggelről származott? Félreértette, és Sissy egy egész napra étel nélkül
maradt?
Benézett a hálószobákba. Senki sem volt ott. Megnézte a fürdőszobát.
Aztán megnézte a szekrényeket, a fiókokat és a gyógyszeres ládát.
Aztán visszasietett a lépcsőn.
– A húgom - mondta, és azon tűnődött, vajon a Sanguinati megérzi-e,
milyen gyorsan ver a szíve. - Láttad őt tegnap este vagy ma reggel?
– Földnap hajnal után nem sokkal láttam - válaszolta a Sanguinati. - Ő és
a fiataljai egy sárga taxival távoztak. Csomagjaik voltak.
– Nem próbáltad megállítani?
– Miért tettem volna?
Egy felnőtt nő, aki eltávozik a saját gyerekeivel. Senkinek sem kellett
volna megállítania. Elvégre a Sanguinati azért volt ott, hogy
megakadályozza, hogy olyanok, akiknek nincs engedélye, belépjenek az
épületbe, nem pedig azért, hogy feltartóztasson bárkit, aki ott lakik. -
Gondolom, nem mondott semmit arról, hogy hová megy?
– Nem, de megkérdezheted Vladot vagy Simont. Ők is őrködtek aznap
éjjel. Ők talán többet tudnak.
– Köszönöm. Megkérdezem. - Monty visszatért a lakásába. Félrehúzta az
átlátszó függönyt, és az Udvar szemközti üzleteit tanulmányozta. Az Ordító
Jó Könyvekben nem égett a villany. A Kis Harapás elülső részében sem
égtek a fények, de Nadine mostanra már ott lehetett, hogy a reggelire kínált
kenyereket és péksüteményeket elkészítse.
Megnézte az óráját, majd elővette a mobiltelefonját. Felhívja Burke
kapitányt, és ... mit mondjon neki? Ez nem embervadászat volt, ahol
minden perc számít. Nem történt bűncselekmény - legalábbis ő nem tudott
róla.
De a húga összepakolt és elment, anélkül, hogy bárkinek is szólt volna.
 Átnézett az utca túloldalára, a lakásba, amit az anyja választott otthonául.
Talán Sissy elmondta valakinek. Talán ez megmagyarázta az anyja
határozottságát, amíg távol voltak az Udvartól - amíg végül egy teljes napig
nem volt oka rá, hogy észrevegye Sissy távollétét.
Monty visszafogta türelmetlenségét, amikor meglátta az érintetlen ételt
Lizzy tányérján. A reggeli furcsa kis hatalmi harcba torkollott, Lizzy addig-
addig húzta az időt, amíg a férfi keményen rászólt, mert a késés azt
jelentette, hogy lekési a buszt, és pénzt kell költenie a taxira, hogy a
műszakkezdéshez képest elfogadhatóan közel beérjen az őrsre. Burke
hajlandó volt nagyobb mozgásteret adni neki, mint a többi tisztnek, mert az
állandó interakció az Udvarral olyan volt, mintha éjjel-nappal ügyeletben
lenne, de ez nem volt korrekt a többi rendőrrel szemben, Kowalskival
szemben pedig végképp nem volt tisztességes, aki a társa volt, és várta őt.
Ma reggel nem volt ideje hatalmi harcokra. Lizzy hozzá sem nyúlt a két
szelet barackhoz, amit felszeletelt, hogy megosszák egymás között, és a fél
szelet pirítósból is csak egyetlen falatot harapott ki a puha közepéből.
Ma reggel nem akart hízelegni vagy szidni.
Felvette Lizzy tányérját, a barackszeleteket egy edénybe tette, ami a
hűtőbe került, a pirítóst pedig beledobta abba a lezárt vödörbe, amelyben
azokat a maradékokat tartották, amelyeket a terra indigene lények által
elfogyasztott állatoknak szántak.
A maradék tejet kiöntötte a lefolyóba, és hallotta a lány megdöbbent -
Apa! - felkiáltását, miközben leöblítette az edényeket, és a mosogatóban
hagyta őket - és örült, hogy az anyja nem látja őket.
Előkapta a szolgálati fegyverét a hálószobájában lévő páncélszekrényből.
Lizzy még mindig az asztalnál ült. Legalább fel volt öltözve a mai napra. -
Menjünk. Miss Eve-vel kell maradnod, amíg el nem jön az iskolaidő.
– Fogat kell mosnom - tiltakozott Lizzy.
– Kifutottál az időből, úgyhogy büdös lehelettel és érdes fogakkal kell
iskolába menned. - Monty az ajtóhoz sétált, és kinyitotta. - Menjünk.
Lizzy lecsúszott a székről, és átölelte Grr Macit, miközben füstoszlop
áramlott be a nyitott ajtón. A Sanguinati feje, mellkasa és karjai emberi
formát öltöttek, a többi része füst maradt.
– Akarod, hogy a fiatallal maradjak, amíg egy megfelelő ember el nem
jön érte? - kérdezte.
– Megfelelő ember - vagyis olyan, aki nem Jimmy vagy Sandee.
 Semmi oka nem volt azt hinni, hogy a Sanguinati bántaná Lizzy-t - vagy
táplálkozna belőle. Nem habozott volna, ha Vlad tette volna az ajánlatot, de
nem érezte jól magát, hogy egyedül hagyja a lányát olyasvalakivel, akit
nem ismer jól, akár ember, akár nem.
Lizzy intézte el a dolgot azzal, hogy odarohant hozzá, és megragadta a
kezét. - Grr Maci és én apuval akarunk menni.
A Sanguinati bólintott, visszaváltozott füstoszloppá, és visszatért a lépcső
lábánál lévő, látszólag semmit sem őrző helyére.
Monty bezárta az ajtót, de nyitva hagyta a rovarhálós ablakokat. Az, hogy
a betolakodóknak könnyű bejutást biztosítson egy ember a lakóhelyére,
nem egyezett azzal, amit a rendőrség ajánlott, de tudta, hogy a Hawkgard és
a Crowgard kihasználta a veranda korlátját és az árnyékot, amikor szemmel
tartotta az Udvar lakásaiban zajló tevékenységet - és figyelte a kis rágcsálók
megjelenését.
Átterelte Lizzyt az udvaron, és felment a veranda lépcsőjén. Pete Denby
az ajtóban várta, kérdéssel a szemében.
– Szia, Monty - mondta Eve túlságosan derűsen, amikor csatlakozott a
férjéhez. - Lizzy, Miss Ruth még nem ment át a tanterembe, miért nem
jössz be? Sarah épp most fejezi be a reggelijét.
– Apa kiöntötte a tejemet a lefolyóba - jelentette ki Lizzy, miközben Grr
Macival bementek.
– Egy táblát kellene a nyakamba akasztanom - mormogta Monty.
Pete mosolyt erőltetett magára. - Ne törődj vele.
Mindketten hallották a károgást, ahogy a Hollók visszaszárnyaltak az
Udvarra.
Kowalski munkához öltözve jött a kétlakásos ház oldalához. - Hadnagy?
– Hívj, ha tudok segíteni - mondta Pete.
– Úgy lesz.
Kimondatlanul is figyelmeztette Pete és Eve. Tudtak valamit Sierra
eltűnéséről, vagy megfigyeltek valamit ma reggel, ami óvatosságra intette
őket? Monty lement a lépcsőn, és az ösvényen találkozott Kowalskival. -
Karl, menj be az őrsre, nézd meg, van-e valami, amiről tudnunk kell,
mielőtt elkezdjük a napi műszakot.
– Keressek valamit konkrétan?
Monty habozott, de csak egy pillanatig. - Egy sárga taxi vette fel a
húgomat és a lányait Földnap hajnalban. Lehet, hogy beszélnem kell a
sofőrrel, miután beszéltem anyámmal.
 – Elintézhetek néhány hívást, de előbb kérdezd meg Simont. A taxit nem
láttam, de láttam őt a vásárlói parkolóban aznap reggel. Lehet, hogy látott
valamit. - Kowalski habozott. - Ha Sierrát bármilyen módon kényszerítették
volna, szerintem az egész környék tudna róla.
– Tudom. - Simon lehet, hogy haragudott Sissyre, de nem engedte volna,
hogy akarata ellenére elvigyék.
– Jobb, ha indulok, ha el akarom érni a buszt - mondta Kowalski.
Monty látta, hogy az Ordító Jó Könyvekben és a Kis Harapásban
kigyulladnak a fények. - Mondd meg Burke kapitánynak, hogy jövök,
miután megnéztem a Farkas mit tud egy lányról szóló beszámolót.
***
Simon nem fordította meg a Zárva táblát, de kinyitotta a OJK bejárati
ajtaját, mielőtt visszatért a pulthoz, ahol elkezdte válogatni a
könyvkéréseket a terra indigene településekről, amelyeket az Udvar emberi
áruval látott el. A tolandi kiadók szerint egy egész raktárnyi készlet
megsemmisült a viharban, és a papírszállítmányok a felére csökkentek.
Semmi oka nem volt kételkedni az állításokban, és nem volt hajlandó
elfogadni a sérült árut. Ami azt jelentette, hogy tényleg meg kellett néznie,
hogy az intuit és a terra indigene kiadók mit tudnak esetleg beszerezni.
Felnézett, amikor Montgomery hadnagy belépett a boltba.
Mielőtt a könyvekkel foglalkozhatott volna, Montgomery falkájával kell
foglalkoznia.
– A húgom tegnap reggel elutazott - mondta Montgomery. A keze,
amelyet a pultra tett, folyton ökölbe akart görbülni.
Feszültség, nem agresszió, döntött Simon. - Igen. Ő és a kölykei egy
taxival távoztak.
– Nem figyelted meg véletlenül a rendszámtáblát? Hallotta valaki, hogy
hová ment?
– Egy kelet felé tartó buszra vett jegyet.
– Tudod, hogy hova?
– Még nem. - Simon Montgomery-t tanulmányozta, aki kissé ... ...
leharcoltnak tűnt. - Meg viszketett a Sierra miatt, ezért őrködtünk Víznap
éjszakáján. Megkértem Levegőt és a rokonait, hogy kövessék a Sierrát, és
tudassák velem, hol csinál új odút.
– Köszönöm. - Montgomery sóhajtott egyet. - Aggódom érte.
– Ő a falkád tagja. - Simon a kérések halmát babrálta. - De ha a kölykei
túl akarják élni, most új falkára van szüksége. Olyanra, amelyben nem
szerepel az a Cyrus.
– Tudom.
Montgomery szomorúnak tűnt, ezért Simon hozzátette: - Majd
elmondom, hol húzza meg magát.
Az ember megrázta a fejét. - Nem. Jimmy majd biztos megkérdezi. Ha
tudom, és azt mondom neki, hogy nem, a hazugság miatt neheztelni fogunk
egymásra - még jobban, mint most. Ha én vagy az anyám tudjuk, hogyan
találjuk meg, lehetséges, hogy valami olyat mondunk, ami elárulja Sissy új
tartózkodási helyét. Talán Lizzy valamit meghall, és megismétli anélkül,
hogy felfogná a jelentőségét. És akkor Jimmy megint Sissy küszöbén áll. -
Megdörzsölte a homlokát. - De az élelmiszerjegyeket tovább kell íratnia az
új címére, és az papírnyomot hagy maga után.
– Szóljak Levegőnek, hogy ne kövesse tovább? - Nehezen tudta követni
ezt az emberi logikát. Montgomery tudni akarta, és nem akarta tudni. Nos,
igazából nem kérte volna meg az Elementálisokat, hogy ne kövessék
tovább, mert bármit is akart Montgomery, Megnek tudnia kellett, mi történt
a Sierrával.
– Nem. - Montgomery feszült mosolyt villantott rá. - Könnyebb lenne, ha
valaki, akiben megbízom, tudná, hol van.
Örömteli volt a Farkas számára, hogy Montgomery megbízott benne,
hogy segít gondoskodni az ember családjáról.
– Nos - mondta Montgomery. - Beszélnem kell a mamával.
Simon bólintott. - Nagyjából akkor ébredt fel, amikor a taxi elindult.
Lehet, hogy már tud a Sierráról.
***
– Ide figyelj, ribanc. - Jimmy azt a hangot és hozzáállást használta, amely
szinte mindenkit megfélemlített - különösen azokat a nőket, akiket nem
akart ágyba csábítani vagy némi pénzt kicsalni belőlük. - Azért jöttem, hogy
meglátogassam az anyámat, úgyhogy húzd el az utamból a mocskos segged.
A nő, aki olyan fekete ruhát viselt, mintha egy hátborzongató filmből
szedték volna a jelmezét, továbbra is megakadályozta, hogy a férfi egy lábát
is betehesse a Konzulátusra. Aztán elmosolyodott, agyarakat mutatott, és a
teste alsó fele, a ruhával együtt, füstté változott.
Bassza meg! Ez egy azok közül a vámpírok közül.
– Mama! –kiáltott fel Jimmy. - Mama!
Az anyja nem sietett elő, hogy megnézze, mit akar, de a kibaszott VFO
ügynök, aki a szoba másik végén lévő asztalnál ült, és telefonon beszélt,
hirtelen letette, és felé jött, miközben valami középkorú nő egy másik
asztalnál felvette a telefont, és számokat ütött be, miközben végig őt
figyelte.
– Tehetek valamit önért, Mr. Montgomery? - kérdezte az ügynök.
Felismerte a hangot, ha egy kormányembertől jött. - Semmi kibaszott
közöd hozzá - csattant fel.
– Nincs engedélye, hogy itt legyen - mondta a vámpír. A nő mosolya
szélesebbre húzódott. - Hacsak nem akar itt maradni reggelire.
Jimmyben végigfutott a hideg, amikor a kormányember bár meglepettnek
tűnt, de nem tiltakozott a gondolat ellen, hogy a nő a torkába mélyessze
azokat az agyarakat, és szárazra szívja.
Bár... Hallott már történeteket arról, hogy a vámpírnők olyan szopást
tudnak előadni, amivel egy szopás sem ér fel.
Szemügyre vette a vámpírt, és már éppen mondani akart valamit, csak
hogy lássa, mit reagálna rá, amikor Twyla lejött a lépcsőn, egy ritkuló hajú,
borostyánszínű szemű férfi követte, egy olyan öltönyben, amiből egy
hónapra elegendő fűre is telt volna.
– Semmi keresnivalód a Konzulátuson, Cyrus - mondta Twyla halkan, de
határozottan. - Ez nem üzlet, ahol engedélyed lenne vásárolni.
– Beszélnünk kell - mondta Jimmy. - Leülhetnénk egy percre? - Az
asztalok felé mutatott. Talán mindenféle érdekes dolgot találhat itt, ha lenne
néhány perce, hogy körülnézzen. Elvégre az információ értékes árucikk, és
el lehetett vinni anélkül, hogy bárki megtudná.
– Nem jöhetsz be. Elmondhatod itt, amit akarsz, vagy kimehetünk.
Kénköves szuka. Egy kicsit sem engedett.
A torzszülöttekre és a kormányemberre pillantva rájött, hogy nem fognak
hátralépni, és még a magánélet illúzióját sem adják meg nekik. - Akkor
kimegyünk.
A középkorú ribanc még mindig telefonált, még mindig őt figyelte, még
mindig jelentett valakinek. CJ-nek? Vagy annak a Farkasnak, aki a
parancsokat osztogatta?
Jimmy kilépett, és elfelejtette eljátszani a gondoskodó fiút azzal, hogy
tartja az ajtót az anyjának.
– Hogy van az, hogy Sissy elmenekül innen? - követelte.
– Föld napján hajnalban elment - válaszolta Twyla.
– Hová ment?
 – Nem tudom, Cyrus. Nem beszélt senkivel, nem hagyott üzenetet. Csak
összepakolta a holmiját, és elment a lányokkal.
– Biztos mondott valamit. - A francba. Arra számított, hogy képes lesz
Sissyt megcsapolni pénzért vagy információért, vagy akár arra is rávenni,
hogy extra vásárlással vegyen néhány szappant és pár dolgot, amik Sandee
szerint kétszer annyiba kerülnek azokban a csúcskategóriás üzletekben, ahol
emberek egyáltalán megvásárolhatták azokat.
Twyla megrázta a fejét. - Nem mondott semmit. Egyszerűen csak elment.
Nem hitte el az anyja szavait, de hitt a szomorúságnak a szemében. Sissy
lelépett a porontyaival. Ez azt jelentette, hogy az ő gyerekei kicsit jobban
megrángathatják a nagymamai szívének zsinórjait, hogy még több
finomságot kapjanak.
De ez nem hizlalja az ő pénztárcáját.
– Ez az ő döntése - mondta Jimmy. Sissy már nem volt hasznos, úgyhogy
nem volt értelme rá gondolni, hacsak a dolgok annyira el nem romlottak itt,
hogy tényleg meg kell találnia. Ahogy elsétált, hozzátette: - Úgysem
tartozott soha a családhoz.
***
Meg bezárta az Összekötői Irodát, és a Piactérre sétált, hogy a déli
szünetet Sammel töltse. Hallani akarta, hogy mit tanult az iskolában, és
hogy mit tudott meg az új Farkascsapat-könyvről. Valami másra akart
gondolni, mint Sierra Montgomeryre és arra, hogy mindenkit felkavart a
távozása.
A próféciakártyák, amelyeket aznap reggel kiválasztott, nem sokat
mondtak neki - busz, kelet, és a harmadik kártya, ami az eredményt jelezte,
egy falu képét mutatta. És Simon sem tudott semmit hozzátenni, amikor
percekkel azután, hogy a lány felfordította a kártyákat, belépett az irodába.
Csak megerősítette, amit a lány már tudott. És egyiküknek sem jutott eszébe
semmi a faluval kapcsolatban, mert a falukártya nem jelezte, hogy a hely
emberi, intuit vagy a Mások lakják.
A sok bizsergés, viszketés és próféciakártya-olvasás nem végződött
semmi nagy drámai pillanattal vagy más jelentős eseménnyel. Sierra
meghozta a döntését, és csendben elment - és ez a döntés mégis semmissé
tette a jóslatokat, amelyeket Meg látott Sierráról és a gyerekeiről.
Sierra szabad volt, Meg pedig élvezhette a Sammel töltött időt.
Amikor elérte a tér egyik oldalát alkotó boltíveket, az udvari busz épp
megállt. Meg felismert néhányat a buszról leszálló Sólymok és Hollók
közül. Néhányan munkára jelentkeztek az üzletekben; mások azért voltak
ott, hogy emberi alakban vásároljanak egy kicsit. A buszról utolsóként Jane
Wolfgard, Sam ... és Suta szálltak le.
Mivel Jane-nél volt egy könyvekkel teli hálós táska, könnyű volt
kitalálni, hogy a könyvtárba tart.
– Majdnem lekéstük a buszt - mondta Sam, és odasietett, hogy üdvözölje.
– Hosszú lett volna a Wolfgard-teleptől ide gyalogolni, ha így történt
volna - válaszolta Meg.
– Hosszú séta az emberi lábaknak - értett egyet Sam. A szempilláin
keresztül nézett fel rá. - De nem olyan hosszú a farkaslábaknak.
A fiú utalt valamire, és a lánynak jó ötlete volt, hogy mit akart. - Ha
Farkas alakban jönnél a Piactérre, nem tudnál átváltozni és embernek
látszani, mert nem lenne rajtad ruha, és nem tudsz vásárolni a boltokban, ha
meztelen vagy.
– Elhozhatnád nekem a ruhákat.
A lány a combjára támasztotta a kezét, hogy szemtől szembe legyenek. -
Úgy nézek ki, mint egy teherhordó ló? - Látva a huncutság szikráját Sam
szemében, hozzátette: - Mielőtt válaszolnál, ne feledd, hogy nálam van
pénz, hogy vegyek valami finomságot.
– Roooooooooooooo. - Suta könyörgő pillantást vetett Samre, amit egy
kemény lökés követett, egyértelművé téve, hogy megértette a kapcsolatot
Meg, a pénz és a finomság között.
Sam viszonozta Suta lökését, és rámosolygott Megre.
– El kell mennem pár dologért a vegyesboltba – mondta Meg, és
elvezette őket. - Aztán elmehetünk a Faltafelbe enni valamit.
– Szeretek a vegyesboltban nézelődni. - Sam a kezét az övébe csúsztatta.
- Sok mindent megvehetünk ott. De nem annyi mindent, mint amennyit a
Hollók a Csillan-villanban.
Hála az égnek. Egy olyan ember számára, mint ő, a Hollók boltja vizuális
robbanás volt. A Sólymok és Baglyok által üzemeltetett vegyesboltban
legalább a polcok rendezettek és szabályosak voltak. Még így is meg kellett
tanulnia, hogy minden látogatás alkalmával egy-két folyosóra szorítkozzon,
hogy ne terhelje túl a sokféle megvásárolható dolog.
Meg megállt a vegyesbolt ajtajában, és visszanézett Sutára. - Rengeteg
dolog van itt, de semmi kaja.
A fiatal farkas egy pillanatig csak bámult rá, aztán elindult, hogy
felfedezze az udvar többi lakója által hátrahagyott illatokat - és keressen
bármi ehetőt, amit valaki esetleg elejtett vagy őrizetlenül hagyott egy
asztalon.
– Nem szabad a téren pisilni, emlékszel? - mondta Sam, amikor Suta egy
nagy virágcserép körül szaglászott, és elkezdte felemelni a lábát.
Suta úgy nézett ki, mintha nagyon szeretne egy "Suta itt járt" jelet hagyni
a virágcserépen, de engedelmeskedett Samnek, és továbbment.
Meg nem tudta megmondani, miért tetszett neki annyira, hogy Sam a
kölyök-falka vezetője - amelybe Suta és az embergyerekek is beletartoztak
-, de büszkeséggel töltötte el. Samnek és Robertnek volt egy-két
veszekedése, hogy eldöntsék, ki a vezér, de most már barátok voltak, akik
gyakran elmentek egyedül felfedezni a környéket - legalábbis amennyire az
Udvarban megengedték nekik -, és a lányokat hagyták olyan játékokat
játszani, amelyek nem tartalmaztak sarat, piszkot, fára mászást vagy
különböző zsákmányállatok félig megevett maradványainak vizsgálatát.
Meg azt kívánta, bárcsak ott lett volna, amikor Simon és Pete Denby
lefektette azt a szabályt, hogy emberi alakban senki sem ehet nyers
zsákmánymaradványokat - és semmiféle kölyök nem próbálhat meg tüzet
gyújtani, ahogy az emberek tették a határvidéki történetekben, hogy
megsüsse a húsmaradványokat, amelyek ki tudja, hány napig voltak kint a
tűző napon, és nem voltak alkalmasak arra, hogy akár ember, akár Farkas
megegye őket.
Persze a terra indigene eddig még soha nem érintkezett
embergyerekekkel, így Robert "érdeklődése az undorító dolgok iránt" és a
határmenti életről való kissé hibás tudása mindenki számára tanulságos
volt. Éppen ezért Ruth épp a határ menti életet kutatta, úgy, ahogyan azt a
tényirodalmi beszámolók ábrázolják, nem pedig a bevallottan
szórakoztatóbb fikciók, amelyeket egy olyan korról írtak, amely már a
régmúltba veszett. Nos, talán nem is volt olyan nagyon régen, ha azok közé
tartoztál, akik Bennettet vagy a Középnyugati Régió más városait
népesítették be újra.
– Itt leszek - mondta Meg, és elengedte Sam kezét, miközben a szappant
és sampont tartalmazó folyosó felé indult. Az Udvarban árult testápolási
cikkek egyike sem volt illatosított - legalábbis nem annyira, hogy az emberi
orr kiszagolhassa -, de különböző összetevőkből készültek. Most, a nyári
hőségben a sárga szappant és sampont részesítette előnyben, mert az
élénkítőbbnek tűnt, és a meleg bőrön a citrom leheletnyi illatát hagyta. Vagy
talán csak a citrom és a sárga asszociációja miatt képzelte el az illatot.
 Már összeszedte, amire szüksége volt, és az üzlet túlsó végébe sétált,
megnézve néhány, minden héten újrarendezett árucikket bemutató kirakatot
- ez a gyakorlat lehetővé tette számára, hogy más dolgokat is megnézzen az
üzlet kínálatából, anélkül, hogy túl sokat látott volna -, amikor megpillantott
két számára ismeretlen fiatalt. Biztosan Cyrus Montgomery gyerekei. De
mit kerestek az Udvaron felügyelet nélkül?
A fiú a polcokon lévő dolgokat fogdosta. A lány mellette állt, és ide-oda
nézett a folyosón. Amikor látta, hogy Meg őket figyeli, odasúgott a fiúnak,
aki valamit a zsebébe csúsztatott, majd az ajtó felé siettek - és Sam felé, aki
a folyosó másik végén állt, és szintén az idegeneket figyelte.
A fiú idősebbnek és nagyobbnak tűnt Samnél, de a kölyök-falka vezetője
az ajtó elé lépett, elzárva azt, ami egyértelmű kihívásnak tűnt.
Meg alsó ajkán tűszúrásszerű érzés jelent meg. A bolt elejéhez közeli
pénztárhoz sietett, és kirakta a szappant és a sampont. A pult mögött álló
Sólyom nem törődött vele, a tekintete az ajtóban konfliktusba kerülő két
fiúra szegeződött.
– Ezt nem fizetted ki - mondta Sam. - Nem vihetsz ki dolgokat a boltból,
amíg nem fizetsz érte.
– Tűnj az utamból, te szörnyszülött - mondta a fiú.
Sam kivillantotta a fogait és morgott. - Tőlünk senki sem lophat.
– Fiúk - kezdte Meg.
– Kibaszott torzszülött! - A fiú keményen meglökte Samet, és kifelé
szaladt.
Sam utána ment, megragadta a fiú ingének hátulját.
A következő dolog, amire Meg emlékezett, hogy odakint hemperegnek,
és egymást ütik. Az ajtóhoz rohant, de a kislány is ott volt, lökdösődött,
útban volt, miközben ő megpróbált kijutni, és megállítani a verekedést.
– Ne! - kiáltotta, amikor végre kijutott az ajtón. - Fiúk! Hagyjátok abba!
Felnőttek jöttek ki a tér körüli üzletekből, de úgy tűnt, egyikük sem
sietett a verekedéshez. A vegyesboltos Sólyom a karjánál fogva
visszatartotta a lányt, megakadályozva, hogy elszaladjon vagy segítsen a
fiúnak.
Sam elég gyorsan lebukott ahhoz, hogy elkerülje az arcába vágott öklöt,
de kapott egy kemény ütést a feje oldalára.
– Elég! - kiáltott Meg. Hát senki más nem látja, hogy ez nem csak egy kis
verekedés a dominanciáért? Az az idősebb fiú tényleg bántani akarta Samet!
 Látta, hogy a fiú néhány ujján fém csillog, közvetlenül azelőtt, hogy újra
megütötte Samet, és felhasította a bőrt az arcán.
Ó, istenek, gondolta Meg, ahogy meglátta a vért Sam arcán. Orvost kell
keresnünk.
Nem gondolkodott, nem várta meg a többi felnőtt segítségét. Egyszerűen
csak belevetette magát a dolgokba, és meg akart ragadni egy kart, egy pólót,
bármit, hogy széthúzza a fiúkat, és véget vessen ennek. Ahogy értük nyúlt,
Sam megragadta a fiú csuklóját, és beleharapott ellenfele kezének húsos
részébe, mielőtt az újra támadásra készen elugrott volna egy
karnyújtásnyira.
A fiú visítva botorkált el Samtől, és csapkodott a karjával.
Meg nem érezte az ütést, nem is tudta, hogy eltalálták, miközben
hátratántorodott és térdre rogyott. Aztán megízlelte a vért, érezte a kínt,
amely a prófécia előjátéka szokott lenni. Nem akarta lenyelni a szavakat,
nem akarta lenyelni a fájdalmat.
– A mi Megünk! A mi Megünk! - Jenni Crowgard letérdelt előtte.
Kiabálás. Vicsorgás. Mozgás volt körülötte. De igazából csak Jenni látta,
aki megfogta a kezét, és azt mondta: - Starr kréta. Beszélj! Meghallgatunk.
Így hát beszélt, leírva a látomásokat. És miközben beszélt, elmerült abban
az eufóriában, ami a prófécia elmondásával, azt elfátyolozva áradt a
látomásokból, ... és a felfordulásból, ami körülvette.
***
<A kölykök verekednek a Piactéren,> morogta Blair.
Áldott Thaisia, gondolta Simon, miközben polcra tette a készletet.
Muszáj volt ma rosszalkodniuk? <Kik?> kérdezte, mert hirtelen eszébe
jutott, hogy Robert otthon van, és épp a déli étellel etetik.
<Sam és annak a Cyrusnak a kölyke.>
De Sam viszont... - Meg. - Kisietett az Ordító Jó Könyvek hátsó ajtaján,
őt követte Vlad, aki szintén meghallotta a figyelmeztetést, és kiáramlott a
OJK irodájának ablakán.
Mire Simon kiért a Piactérre, a felnőtt terra indigene lények már a
fiatalok felé közeledtek, Meg pedig túl közel volt a verekedéshez - mert
még a távolból is látta, hogy ez egy igazi harc, nem pedig csak egy kis
lökdösődés vagy durva játék.
Odarohant a fiúkhoz. Ahogy Blair is, Farkas alakban, és Nathan is, aki
fürdőnadrágot viselt - valószínűleg az első ruhadarabot, amit meg tudott
ragadni, amikor emberré változott. Vlad kitért, hogy elkapja Sutát, mielőtt a
fiatalkorú farkas csatlakozott volna a harchoz.
Farkasok voltak, és gyorsak. De nem elég gyorsak.
Az emberfiú megütötte Samet, és felszakította a bőrt. Sam megragadta a
fiú csuklóját, és belemélyesztette a fogait a fiú kezébe - egy büntető
harapás, még ha emberi fogakkal is.
Többnyire emberi fogakkal - javította ki magát Simon, látva a
farkasfogakat, amikor Sam elugrott és vicsorgott.
A fiú visított, csapkodott - és szájon vágta Meget.
– Meg! - Sam felüvöltött, ahogy hirtelen szőr borította az arcát és a
végtagjait, és a feje elkezdett átalakulni, hogy egy Farkas állkapcsához és
fogaihoz igazodjon. Ráugrott a fiúra, és Simon, aki ugyanazt a dühöt érezte,
mint amikor Meg vérének szagát megérezte, tudta, mi fog történni, ha
Samnek sikerül a fogait a fiú torkába fúrnia.
Megragadta Samet, és elrántotta a fiútól. - Elég volt, Sam. Elég!
Sam rángatózott, és Simon felé karmolt, megpróbált kiszabadulni, hogy
elérje az ellenségét. <Megütötte Meget!> üvöltött Sam. <Megütötte
Meget!>
Simon egy kezét Sam torkára tekerte, egy laza nyakörvként, hogy
megakadályozza, hogy a kölyök megharapja őt, és vicsorgott: - Állj! Most.
Aztán már Blair is Sam arcában volt, és rávicsorogta a saját
figyelmeztetését. A vezér és a domináns végrehajtó is kiadta a parancsot,
hogy álljon meg. Ha a kölyök most nem engedelmeskedik, megbüntetik.
Sam zihálva lógott Simon karjában.
Simon elengedte Sam torkát, de a másik karját továbbra is a kölyök körül
tartotta. Nathan az emberfiúba kapaszkodott, aki úgy jajgatott, mintha nem
csak egy harapásnyomot és egy kis sebet kapott volna a bőrére.
Most, hogy a harcosok biztonságban voltak, Simon Meget kereste, aki
néhány méterre tőle a járdán ült. Vér csöpögött a felhasadt ajkából,
bemocskolva a nyári felsőjét. Az ajka mozgott. Nem hallotta, de tudta, mi
történik, mert Starr a járdára írt, miközben Jenni Meg kezét fogta, és az
arcát bámulta.
Emily Faire kirohant az orvosi rendelőből. A tekintete Samről, aki még
mindig köztes alakban volt, Megre, majd a fiúra siklott. Aztán Simonra
nézett, aki megértette: kinek segítsen először?
Látva a feléjük futó Jane Wolfgardot, Simon a fiú felé billentette a fejét. -
Intézd el őt.
 A kislány elszakadt a Sólyomtól, és megpróbált elszaladni. Blair
utánaugrott, majd megállt, amikor a lányt hirtelen több lábnyi pelyhes hó
temette maga alá.
Simon a fehér pónira meredt, aki a hó mellett állt. Lavina visszabámult és
felhorkant.
Lehetett volna rosszabb is, gondolta. A lányok a tónál küldhették volna
Futóhomokot is, hogy megtudják, mi folyik itt. De megnyugtatónak találta,
hogy az Elementálisok betartották az ígéretüket, hogy figyelik a Piacteret,
míg a Vének megfigyelik, hogy mit csinál az a Cyrus és a többi ember.
<Blair, ássátok ki,> mondta Simon. <Hagyd, hogy Suta segítsen. Ez majd
visszatartja attól, hogy megpróbálja megnyalni Meget.> Nem tudni, mi
történt volna, ha a fiatalkorú Farkas beleveti magát a harcba. Most úgy tűnt,
hogy elszántan nyalogatná Meg sebét, és vicsorgott Vladra, aki
folyamatosan elrántotta őt onnan, ahol Meg a járdán hevert.
Végül Theral is megjelent az iroda ajtajában. Ő is tétovázott egy
pillanatig, mielőtt odament, hogy segítsen Emily Faire-nek a fiúval
foglalkozni.
Nem kell hívni az embereket, gondolta Simon, miközben látta, hogy az a
Cyrus kiabálva rohan feléjük. Montgomery és Kowalski egy lépéssel
mögötte volt, Debany pedig mindent megtett, hogy visszatartsa az emberi
nőstényeket, akik a Piactér másik végén álltak.
<Simon,> mondta Henry, miközben elindult, hogy feltartóztassa az
emberi hímeket.
Nem volt szüksége a figyelmeztetésre. Érezte a furcsa csendet, ami
hirtelen betöltötte a Piacteret. És látta a füstoszlopokat, amelyek az egyik
boltívet töltötték meg - és fogadni mert volna, hogy az egyik ilyen oszlop
Erebus Sanguinati volt.
<Kísérd be Meget az orvosi rendelőbe,> mondta Jane Wolfgardnak.
A nő bólintott, és félig becipelte Meget az épületbe, Jenni pedig további
támogatást nyújtott neki.
<Nathan, vidd be Samet. Nézd meg, hogy tudsz-e segíteni neki, hogy
teljesen átváltozzon egyik vagy másik formájába.>
Nathan elengedte az emberfiút, aki elég nagy zajt csapott ahhoz, hogy az
udvaron minden ragadozó figyelmét magára vonja, megragadta Samet, és
bevitte a kölyköt az irodába.
Blair, miután kiásta a lányt, és utat biztosított neki a hókupacból,
hátralépett, éberen és óvatosan, de nem tudta, milyen támadással kell majd
megküzdenie - emberivel, Sanguinatival, Elementálissal ... vagy Vénnel.
Montgomery és Kowalski megragadta annak a Cyrusnak karját, pont
amikor Simon megfordult, hogy szembeforduljon az emberrel.
– Nézd, mit tett az a kibaszott szörnyszülött a fiammal! - ordította az a
Cyrus Montgomerynek. - Le kell lőnöd azt a rohadékot!
– Jimmy - mondta Montgomery. - Állj! Az Udvarban vagy.
– Ki a faszt érdekel, hogy hol vagyok? Láttad azt az izét? Le kell lőnöd
azért, amit a fiammal tett!
– Kapott egy harapást - morogta Simon. - És megérdemelte.
– A fiú lopott a vegyesboltból - mondta a Sólyom. - El kéne veszítenie
egy kezet.
Ez elhallgattatta azt a Cyrust, de csak egy pillanatra. - Mi a faszról
beszélsz?
– Meglopta a boltot - ismételte meg a Sólyom. - Ha tőlünk lopsz,
elveszítesz egy kezet.
– Csak jól megfogta - mondta hangosan Emily Faire, miközben a fiú
kezén lévő fognyomokat vizsgálta. - Elveszített egy kis bőrt, és lesz egy
szép kis zúzódása, de nem látok semmi okot az aggodalomra.
– Kórházba kell vinni a fiamat - mondta az a Cyrus.
Simon hitetlenkedve rábámult. Kórházba? Ez csak egy harapás volt. Egy
kölyöktől, aki többnyire emberi fogakat használt. Csak lenyalod, és hagyod
begyógyulni.
Emily felhorkant. - Régebben keményebb harapásokat kaptam a
kisöcsémtől.
Simon tiltakozni akart. Egy Farkas állkapcsa még emberi alakban is
nagyobb erővel rendelkezett, mint egy közönséges emberé, így Emily öccse
nem haraphatott keményebben, mint Sam. Aztán rájött, hogy Emily
intuitként próbálja csillapítani a Piactéren uralkodó dühöt. Lehet, hogy nem
tudta megmondani, honnan jön a sok düh, de valószínűleg volt egy olyan
érzése, hogy az emberi érzelmek most nem olyan fontosak a többi lényéhez
képest, akik részt vettek vagy megfigyelték ezt a felfordulást.
Ránézett arra a Cyrusra. - Bevihetem a rendelőbe, megmoshatom a kezét
szappannal és vízzel, és gyógykenőccsel bekenhetem a lehorzsolt bőrt, vagy
elmehet a sürgősségi osztályra, kivárhatja a sorát, és aztán fizethet egy
csomó pénzt, hogy egy orvos ugyanezt elvégezze.
– Neked kellene kifizetned a kórházat - mondta az a Cyrus, és Simonra
nézett.
 – Fogd be - vicsorgott Simon -, vagy büntetésből elvesszük a kölyök
kezét a lopásért, és végeztünk.
– Simon - mondta Montgomery udvarias, de fáradt hangon.
De Montgomery nem hallotta a furcsa csendet, nem vette észre, hogy a
Vének éppen most a Piactéren vannak, és mindannyiukat megfigyelik - nem
tudta, hogy ez pontosan az a fajta összecsapás, ami miatt az embereket
megölnék Thaisia más részein, ahol egyedül a Vének döntenek arról, ki él
és ki hal meg.
Simon arra a Cyrusra összpontosított. - A kölykeid ki vannak tiltva az
Udvarból. Megengedjük nekik, hogy bemenjenek a Kis Harapásba vagy a
Faltafelbe élelemért, de csak egy felnőtt kíséretében. Ha bárhol máshol
vagy egyedül találjuk őket, nem csak kézzel fogjuk őket megfogni.
Az a Cyrus rábámult. - Nem teheti.
– Dehogynem - mondta Montgomery. - Gyerünk, Jimmy. Van nálam
elsősegélynyújtó felszerelés. Majd mi ellátjuk Clarence kezét.
Az a Cyrus nem mozdult, és a fiú úgy nézett ki, mintha újabb
verekedésbe akarna kezdeni, amikor Kowalski megpróbálta elvezetni.
– Jimmy - figyelmeztette Montgomery. - Menjünk.
Simon tanulmányozta a gyűlöletet annak a Cyrusnak a szemében.
Gyűlölet volt, igen, de félelem is. És egyáltalán nem aggódott a hó alá
temetett, sivalkodó nőstény kölyök miatt - és aki a tér másik végében lévő
nőstény falkához futott ahelyett, hogy a gazdájánál keresett volna vigaszt.
Amikor a rendőrök és az a Cyrus eltűntek, Simon Emily Faire felé
fordult. - Az öcséd nem tud olyan keményen harapni, mint egy Farkas.
A nő megvonta a vállát. - Most a másik betegemmel fogok foglalkozni.
Meg. Már tett egy lépést az orvosi rendelő felé, amikor Vlad odaszólt
neki. Habozott, de Jane tudta, hogy nem szabad Meg vérét nyalogatni, és
tudta, hogyan kell Samről gondoskodni. És Theral és Jenni is bent volt,
hogy segítsen. Szóval Emily Faire-nek nem volt szüksége arra, hogy más is
bezsúfolódjon a rendelőbe.
Odasétált, ahol Vlad és Henry állt Starr Crowgard mellett. Henry a
járdára firkált szavakra mutatott.
Fehér autó. Ember. Fájdalmas arc. Golyó. Számok és betűk, amelyekből
Simon rájött, hogy biztosan rendszámtábla.
Ezek a képek voltak a válasz, de mi volt a kérdés?
– A rendőrfalka azzal a Cyrusszal és a kölykével foglalkozik - mondta
Henry.
 – Hívjam Burke kapitányt? - kérdezte Vlad.
Simon bólintott. - És megmutatjuk O'Sullivan ügynöknek is.
***
Burke káromkodott az orra alatt, amikor meglátta, hogy O'Sullivan
ügynök a konzulátus előtt vár rá. - Hallottam a verekedésről. Vihar a
biliben.
– Ha Cyrus Montgomery fegyverhez jut, akkor ennél sokkal több lesz
belőle - mondta O'Sullivan, és az ajtó felé nyúlt.
Burke kivágta a kezét, megállítva a másik férfit. - Mit tud, amit én nem
hallottam? - Vajon Monty lekicsinyelte a Sam Wolfgard és Clarence
Montgomery közötti nézeteltérés súlyosságát? Vagy Monty, a két lojalitás
között vergődve, nem volt hajlandó a legrosszabbra gondolni az öccsével
kapcsolatban?
– Szerintem Cyrus egy zsarnok, aki a helyzettől függően a bájt vagy a
harciasságot használja arra, hogy elérje, amit akar. Az volt a benyomásom,
hogy a bolti lopást jelentéktelen cselekedetnek tartja, amikor elkövetik a
gyerekei, és neheztel, amikor elkapják őket, és felelősségre vonják. Az,
hogy Sam Wolfgardot nem teljesen emberi alakban látta, kiborította, és a
"nem ember" kifejezést fogja felhasználni arra, hogy igazolja, ha bármi
rosszat tesz a fiatal ellen - vagy bárki másnak az Udvarban - O'Sullivan
habozott. - Én nem láttam semmit, de volt valami a Piactéren, ami
komolyan megijesztette Simon Wolfgardot és a többi alakváltót.
A Vének. Fennvaló és alantvaló összes istenek. - Még valami?
– Nem tudom, hogy megértette-e a vérzés jelentőségét, de Cyrus látta
Meget.
Nem borotvával vágott, de ez nem számított egy vérproféta számára. Ha
szerencséjük van, Cyrus nem vette észre az egyenletes távolságban lévő
hegeket. De nem gondolta, hogy ilyen szerencsések lennének.
O'Sullivan kinyitotta az ajtót. - Egyikről sem akar Simon beszélni velünk.
Amikor beléptek a Konzulátus tárgyalótermébe, Simon nem adott esélyt
arra, hogy bármit is mondjon a verekedésről, vagy hogy Megről és Samről
érdeklődjön. Egy darab papírt tartott a kezébe.
Burke ránézett a feliratra, és beszívott egy mély lélegzetet.
Simon megérintette a papírt. - Meg azt mondta, látta, hogy Samet
megütötték, és arra gondolt, hogy orvosra van szüksége. Amikor
megütötték, és felrepedt az ajka, ezt látta.
 – Dominic Lorenzo fehér autót vezet - mondta Burke. - Nem emlékszem
a rendszámára, de ezt az információt elég könnyű megtalálni.
– Az orvosnak minden héten el kellene töltenie egy kis időt az orvosi
rendelőnkben, de már egy ideje nem járt itt - mondta Simon. - Ezért
alkalmaztuk Emily Faire-t, hogy legyen emberi testbejáró az Udvarban.
– Dr. Lorenzo nem tagja annak a munkacsoportnak, amelyik a
vérprofétákat ellenőrzi? - kérdezte O'Sullivan.
– De igen - válaszolta Burke. És amikor utoljára láttam, aggodalmát
fejezte ki, hogy az Emberek Mindenek Előtt mozgalom tagjai esetleg
rajtaütnek egy üres útszakaszon, és kivallatják a vérpróféták rejtett
tartózkodási helyéről. A Mások véget vetettek az EME mozgalomnak, de a
kapzsiság éppúgy motiválhatta az embereket, mint a politikai célok, és azok
a lányok néhány embert nagyon hatalmassá és nagyon gazdaggá tehettek.
Egy kellemetlen ütemnyi csend következett, mielőtt O'Sullivan azt
mondta: - Felhívom a kormányzó irodáját, és érdeklődöm, hátha hallottak
mostanában Dr. Lorenzóról.
– Én pedig megteszek mindent, amit tudok, hogy megtaláljam. - Burke
összehajtotta a papírt, és a zsebébe tette. Mivel a prófécia a jövőről szólt,
talán időben megtalálhatják Lorenzót, hogy megállítsák a fájdalmat és a
golyót. Talán Steve Ferryman tudna ebben segíteni, hiszen a legtöbb lány,
akit kiszabadítottak a táborokból, az intuit közösségekben bujkált. - Az
unokaöccse és Ms Corbyn jól vannak? - kérdezte Simontól.
– Rendben lesznek. - Simon előhúzott egy újabb papírlapot a farmerja
hátsó zsebéből, és átnyújtotta Burke-nek.
– Ravendell a Senneca-tónál? Mi ez? - Senneca az egyik Ujj-tó volt, de
Ravendellt nem ismerte.
– Ott vannak most a Sierra és a kölykei - válaszolta Simon. - Ravendell
egy emberi falu a terra indigene földön belül.
Nem bérelt és emberi ellenőrzés alatt álló föld, ami azt jelentette, hogy
nincsenek határok, nincs elhatárolás aközött, hogy mi emberi és mi az, ami
Másoké.
– Nem a Lakeside és Hubb NE közötti vasútvonalon van - jegyezte meg
O'Sullivan. – Talán egy buszjárat útvonalán?
– Nem az emberi városok közötti útvonalon - válaszolta Simon. - Van egy
busz, ami a tó körül közlekedik. Helyi járatnak számít, ahogy a Lakeside-i
buszok is helyi járatnak számítanak. Montgomery hadnagy úgy gondolta,
hogy biztonságosabb a Sierra számára, ha ő és Miss Twyla nem tudják, hol
találják, de gondoltam, maguknak tudnia kell.
– Hivatalosan is Lakeside-ba fogok költözni, de egyelőre még mindig
Hubbneyban van a lakóhelyem, és havonta néhányszor megpróbálok
visszajutni oda - mondta O'Sullivan. - Találnék ürügyet, hogy
meglátogassam a Senneca-tó környékét, ha valaki szeretne valamit küldeni
Ms. Montgomery-nek.
– Majd észben tartom - mondta Burke. Mivel már nem volt mit közölni,
O'Sullivan elment, de Burke visszatartotta. - Ha Clarence bolti lopást
követett el, miért nem állította meg a boltos?
– A Sólyom előbb kiengedte volna, akkor nem állíthatja, hogy fizetni
akart. - Simon megvonta a vállát. - Mint minden terra indigene, a
Hawkgardok is nagyobbak a közönséges sólymoknál. Nem elég nagyok
ahhoz, hogy felemeljenek egy ekkora embergyereket, de a karmaik nagy
kárt tettek volna. Ez történik ilyen esetekben, kivéve, hogy Sam, és Meg
közbelépett.
– Clarence viselt néhány gyűrűt - a boxer gyerekkori változatát. Komoly
sérüléseket okozhatott volna egy másik gyereknek.
– Samnek volt egy vérző sebe. - Simon szárazon elmosolyodott. - Néhány
hónappal ezelőtt még tisztára nyaltam volna a vágást, és ennyi lett volna.
Ma Sam sérült arca és Meg felrepedt ajka azt eredményezte, hogy vacsora
után eljövünk a Piactérre fagyizni, amit egy Farkascsapat-filmmaraton
követ.
– Meglep, hogy Sam és Meg nem kampányoltak azért, hogy vacsorára
fagylaltot és desszertet is kapjanak - mondta Burke.
– Megtették. De Katherine Debany felvette az anyasapkáját, és azt
mondta, hogy a fagylalt nem elég vacsorára, és a rántottát ajánlotta, mert azt
könnyű lesz megenni. A női falkából mindenki hoz egy tojást a Kis
Harapásba, hogy hazavihessem.
Úgy hangzott, mintha Simon még mindig próbálná kitalálni, hogy
Debany járőr anyja milyen falkastátuszban van. Szerencsére a Farkas nem
kérte az anyasapka leírását. - Lehetne rosszabb is.
Simon bólintott. - Akár joghurtot is ehetnénk.
Burke felkuncogott, de a jókedve gyorsan elhalványult. - Meddig marad
még a kikötözött kecske Lakeside-ban?
– Nem tudom. Ha rajtam múlna, az a Cyrus már aznap eltűnt volna,
amikor megérkezett.
 – Szóval még mindig érdeklődnek Cyrus Montgomery iránt?
Simon elgondolkodóan nézett. - Az a Cyrus nem az a fajta ember, aki
általában a Vad vidék közelébe megy.
TŐLETEK TANULTUNK. A Vének tették ki azokat a táblákat, hogy a
televíziós riportereket és újságírókat az olyan városokba csalogassák, mint
Bennett, hogy a saját szemükkel lássák, mit tanultak a középnyugati és
északnyugati régiókban élő terra indigene lények ősi formái arról, mit
jelent embernek lenni. Egész városokat néptelenítettek el megtorlásul a
Wolfgardok lemészárlásáért azokon a területeken.
Ez elég szörnyű volt, és álmatlan éjszakákat okozott neki - amit soha nem
vallott volna be az embereinek vagy a feletteseinek -, de mivel az Emberek
Mindenek Előtt mozgalom szétzúzódott, nem volt valószínű, hogy bárki is
képes lenne az embereket egy újabb, a Mások elleni átfogó támadásra
toborozni. Legalábbis egy-két generáción belül nem. Nem, az embereket
fenyegető következő fenyegetés sokkal finomabb és szörnyűbb lehet, ha
Cyrus Montgomery gusztustalanabb vonásait tükrözi.
– Ő nem az a fajta ember, akit bárki is szeretne, hogy a Vének
utánozzanak - mondta Burke.
– Nos - válaszolta Simon egy pillanat múlva. - Ő csak a kikötözött
kecske. Nem hiszem, hogy a Vének annyira érdeklődnének iránta.
***
Jimmy a Jávornyúl bárpultjánál ült, és egy italt szürcsölt. Sandee éppen
Clarence kezéről kárált, és arról, hogy milyen veszélyes az Udvar körül
lenni. A kölykök pedig minden nyavalyáért hisztiztek. Az embernek nem
lehet nyugta.
Muszáj volt kapcsolatokat teremtenie. Találnia kellett valamit, amit
pénzzé tudott tenni. A plusz csomag lasagnát elég könnyen eladta, és az
emberek, akiket megkeresett, érdeklődtek minden más iránt, amit szerezni
tud. De mivel korlátozták, hogy az emberek mennyi mindent vehetnek az
Udvarban, és a szörnyszülöttek felháborodtak azon, hogy Clarence valami
apróságot elemelt, ami szinte nem volt semmi, nem gondolta, hogy elég
élelmiszert tud majd eladni - kivéve, ha eladja a felét annak, amit ki tud
préselni az Udvarból, és Sandee-nek azt mondja, hogy máshogy fizesse ki
az ételét.
Kár, hogy a torzszülötteket nem érdekelte a dugás. Sandee talán
kitermelné az eltartását, ha így lenne.
 A szőke hajú férfi, akit már korábban is látott, leült a mellette lévő ülésre,
és egy hamis, gonoszságra utaló mosolyt vetett rá. - Meghívhatlak egy
italra?
Jimmy már csak a mosolya miatt is hajlott arra, hogy megkedvelje a
férfit. Az ital felajánlása csak még nagyobb hangsúlyt adott neki. - Nagyra
értékelem.
– Van valamiféle kapcsolatod az Udvarban - mondta a férfi.
Jimmy óvatosan tartotta magát, és belekortyolt az italába. - Ismerek
embereket, akiknek van kapcsolatuk.
– De te be tudsz jutni az Udvarba, és körbesétálhatsz anélkül, hogy
riadalmat keltenél.
– Igaz, de az embereket állandóan figyelik.
A férfi lehajtotta az italát, és rendelt még egy kört. - Nem mindig. Egy kis
figyelemeltereléssel az Udvar egyik részére koncentrálhatnának, és egy
másik részét ... védtelenül hagyhatnák. - Megforgatta a poharát. Forgatta és
megint. – Van náluk valami, ami az enyém. Nem tudom elérni, de tudom,
hol van. Néhány percre be kell jutnom a Piactérre. Csak annyi időre, amíg
elkapom, ami az enyém, és újra kijutok. És ha nem tudom magammal
kihozni, akkor gondoskodom róla, hogy senkinek se legyen hasznára.
A férfi pénzt húzott elő a zsebéből, és a pultra szórta a bankjegyeket. Tíz
ötvendolláros bankjegyet.
– Csak figyelemelterelés, hogy eltereld a figyelmet a Piactérről - mondta
a férfi. – Elég valami felfordulás és zaj, hogy be- és kijuthassak. Mit
gondolsz?
Ötszáz dollár némi zajért és bajkeverésért a szörnyszülötteknek?
A férfi egy ötvenest a pulton hagyott, a többit pedig zsebre vágta. - Ez a
hallgatásért.
– Ha sietni kell, hogyan fogom megszerezni a többit?
A férfi mosolyában most több volt, mint csipetnyi a gonoszságból - és a
kék szemében még több. - Gondoskodom róla, hogy a pénz eljusson
hozzád.
Jimmy megnyalta az ajkát. Ötszáz dollár egy kis időre elég lesz neki,
különösen, ha Sandee nem tudja meg, hogy nála van a pénz. - Mikor?
– Holnap. - A férfi kinyújtotta a kezét. - Megegyeztünk?
Jimmy nem habozott. Megszorította a férfi kezét. - Jimmy vagyok.
A férfi egy kicsit túl erősen szorította Jimmy kezét. - Én Jack.
 Vladimir Sanguinati és Simon Wolfgard részére
Bennett új lakói megérkeztek. Az emberek, akik a farmokon és a
tanyákon fognak dolgozni, néhány napig a városban maradnak, hogy
utasításokat kapjanak Tobias Walkertől, a Prairie Gold tanya művezetőjétől,
és Stewart Dixontól, egy emberi tanyatulajdonostól, aki segítőkész volt Joe
Wolfgarddal, és igyekszik velünk együtt dolgozni, cserébe azért, hogy
Bennettbe látogathat, hogy ellátmányt vásároljon, és hogy az emberei részt
vehessenek olyan társadalmi eseményeken, mint a mozizás, koncert- vagy
színházlátogatás. Nem vagyok benne biztos, hogy egy ideig lesznek-e profi
koncertek vagy színdarabok, de a mozi jelezte, hogy több filmet is kaptak,
így lesz némi szórakozás az embereknek - és nekünk is. Majd tájékoztatlak
titeket.
Tolya

Messis 14
Kedves Jenni!
Megérkeztem Bennettbe. A szállodában lakom, amíg kiválasztom a
bútorokat a hálószobámba. Találkoztam Barbal, a lakótársammal, és
Virgillel, az új főnökömmel. Holnap kezdek dolgozni.
Jana
13. FEJEZET
Napkorongnap, Messis 14.
Mialatt a Owlgard hazafelé tartott, a többi gard pedig még aludt, lépteik
furcsa és frusztrált csenddel töltötték meg a Piacteret.
Sehol sem kapták el a finom Farkas süti illatát, kivéve az üvöltő nem-
Farkas munkásodújában. Az Életarató munkásodújában érdekes illatok
terjengtek, különösen napközben, amikor annyi terra indigene és ember
sietett és jött-ment ki-be az épületbe. Aztán a friss és erős illatok eltűntek -
az étel elfogyott.
Erősek voltak, és a karmaikkal könnyen kinyithatnák az ajtókat, de a
Wolfgard és a Sanguinati már eleve elégedetlen volt azzal, hogy ők
ragaszkodtak ahhoz, hogy a jelentéktelen emberi ragadozót a közelükben
tartsák. Ha betörnének az Életarató és a nem-Farkas munkásodújába, hogy
ínycsiklandó finomságok után kutassanak, a kisebb alakváltók dühösek
lennének. Ahogy az Életarató is. És a nem-Farkas? Ha megijedne, talán
elhagyná a munkásodút - és elég sok kisebb alakváltó, ha hajlandó magát
feláldozni, komolyan megsebesíthet egy Vént. A velük együtt dolgozó
Életarató pedig elvégezné a többit.
<A kis emberi hím lopott a Sólyomtól,> mondta a hím.
<Ez egy rossz emberi dolog,> válaszolta a nőstény. <A kis hímet
megharapta a Farkaskölyök, és a lopás feldühítette az összes felnőttet.> És
egy kis nem-Farkas vér is folyt, miközben a kölykök harcoltak. A Namid
szörnyű teremtményétől származó szag végigszállt a levegőben, nagyon
veszélyes és csábító volt.
Tovább kószáltak az épületegyüttes körül, végül a nem-Farkas
munkásodújának hátsó ajtajánál kötöttek ki. Honnan tudta a nem-Farkas,
hogy mikor kell ellátni a Farkasokat finomsággal? Honnan tudta a nem-
Farkas, hogy mit hozzon a kisebb alakváltóknak, amikor beült a dobozába,
és a bébi-nyuszi végigrobogott az Udvaron?
<A Farkas kis papírokat kap a terra indigene lényektől a Vad vidéki
településekről,> mondta a nőstény. <Kis papírokat, amiken le van írva,
hogy mit akarnak.>
<Majd mi is megmondjuk a nem-Farkasnak, hogy mit akarunk.> A hím
tanulmányozta a kezét és a karmos ujjakat, amelyekkel írni lehetett.
 <Igen,> a nőstény egyetértett. <Megtanuljuk, hogyan kell ezt csinálni, és
elmeséljük a történetet a rokonainknak a Vadonban, ha esetleg szükség
lenne erre a tudásra, amikor az emberekre vigyáznak.>
Elmentek a nem-Farkas munkásodújával szemben lévő épülethez. A hím
megrántotta az ajtót, és felpattintotta a zárakat. Míg a hím bement, és papírt
és íróeszközt választott, a nőstény vadászni kezdett valamire, amit cserébe
otthagyhatnak.
A csere végül is más, mint a lopás. A lopás rossz, de a csere egy emberi
dolog.
***
Miközben a munkába vitte őket, Simon folyton Megre pillantott. Tegnap
este a lány elég morcos volt, annak ellenére, hogy Farkascsapat filmeket
néztek vele és Sammel, és úgy tűnt, ez a hangulat nem változott.
– Zavar az ajkad? - Fájósnak tűnt, és a férfi úgy akart gondoskodni róla,
hogy megnyalja – de ez olyasmi, amiről tudta, hogy nem szabad megtennie.
– Fáj, de nem túlságosan. - A lány fújt egyet. - Beszélned kell Sutával.
Nem lökdösheti folyton az emberek lábát, hogy leszorítsák a tányérját,
amikor fagylaltot eszik.
– Nem is lökdöste az embereket; csak a te lábadat rendezte el, hogy
megtartsa a tányérját.
– De hát én is ember vagyok!
– De te vagy az, aki megtanította neki, hogy ezt csinálja.
A lány fröcsögött. - Nem gondoltam, hogy emlékezni fog rá. Minden
mást elfelejt.
– Nem mindent. Suta csak arra emlékszik, ami neki fontos. - A férfi
ránézett a lányra, és felnevetett. - Rajtad van a morcos arcod.
– Ha-ha. Olyan vicces vagy.
A Farkas jól érezte magát. A vágás Sam arcán simán begyógyul.
Felmerült a kérdés, hogy Meg ajkán lesz-e heg, de nem valószínű, mivel
nem szándékosan vágott rajta, nem gondolta, hogy ez aggodalomra ad okot
- hacsak nem zavarja az evésben. A Vad vidéken egy olyan sérülés, amely
megakadályozta, hogy egy Farkas ételt vagy vizet fogyasszon, általában
halált jelentett.
De Meg rántottát evett vacsorára, és tegnap a fagylaltját is tálból ette,
hogy ne kelljen beleharapnia a tölcsérbe. Lehet, hogy nem tudott mindent
megenni, amit akart, de nem fog elgyengülni, amíg a seb begyógyul. Simon
megállt az Összekötői Iroda mögött, majd figyelte, ahogy Meg kinyitja a
hátsó ajtót, és bemegy. Leparkolta a KD-t a garázsban, és csatlakoztatta az
konnektorhoz, hogy feltöltse. Ahogy az Ordító Jó Könyvek felé tartott,
elhaladt Chris Fallacaro mellett, aki az egyik vállára szerszámokkal teli
táskát akasztott.
– Ki kell cserélnem a zárat a Három P bejárati ajtaján - mondta Chris. -
Lorne már beszélt erről Mr. Sanguinatival.
Az embernek furcsa szaga volt... szokatlan. Nem egészen tűnt ijedtnek,
de idegesnek annál inkább.
Simon most már nyugtalan volt, és a könyvesboltba sietett. De
visszapillantott az Összekötői Irodára, és azon gondolkodott, hogy szóljon-e
Megnek, hogy zárja be a hátsó ajtót.
Vlad a pénztárgép mögött állt, és a kasszába állította a pénztárgép fiókját.
- Volt valamiféle betörés a Három P-nél tegnap este vagy ma kora reggel.
Simon megvakarta az egyik füle mögött. - Miért? Nincs ott semmi más,
csak papír és irodaszerek. És hogyhogy 'valamiféle betörés'?
– Hát, azért 'valamiféle', mert valaki úgy jutott be, hogy tönkretette a
zárakat az ajtón, aztán elvitt néhány papírt és talán egy filctollat vagy tollat.
Lorne nem tudja biztosan, mennyi hiányzik. Szerinte nem sok, és csak az
üzlet polcainak rendetlensége segített neki kitalálni, hogy mit vittek el.
– Ha elvitték, az lopás - morogta Simon.
– Akkor nem, ha egy fahasábot hagynak a pulton valamiféle fizetségként.
Simon Vladra nézett. Vlad Simonra nézett.
– Ó - mondta Simon. - Miért akarnának tollat és papírt?
– Ha rájöttél, mondd el nekem is.
***
Meg kinyitotta a hátsó ajtót, és végigpásztázta a környéket. Visszatérve a
szortírozószobába, tanulmányozta a papírdarabot, amelyet valamikor azelőtt
csúsztathattak az ajtó alá, hogy aznap reggel megérkezett volna.
Suttit akarok
– Lehet, hogy sütiket akarsz, de amire szükséged lenne, az egy kis
helyesírási lecke - motyogta a lány. És volt valami a vastag
ceruzavonásokban, ami arra engedett következtetni, hogy ez nem kérés,
hanem követelés.
Nos, tudta, mit kell tenni egy követeléssel.
– Arroo? - kérdezősködött Nathan az elülső szobából.
– Semmi - válaszolta, miközben összegyűrte a papírt. Vajon találkozott
már Ruth azzal a tanárral vagy tanárokkal, akik az Udvari iskolában
tanítottak? Talán Henry tudja, kik azok. Azt hitte, hogy a terra indigene
fiatalok is megtanulnak néhány alapvető emberi készséget, mint az írás-
olvasás és a számtan. Sam ennél sokkal jobban tudott betűzni, és melyik
kölyök írná le rosszul a "süti" szót?
Majdnem bedobta az üzenetet az újrahasznosító kosárba. Aztán
kisimította a papírt, és újra megnézte az üzenetet. Ez volt az első alkalom,
hogy valaki süteménykérést hagyott hátra. Általában, ha az Eamer's
Bakeryből megérkezett egy szállítmány, a Farkasok örültek annak, amit
kaptak.
Mégis hiba lenne engedni a követelésnek. Igen, az lenne.
Meg felvette a telefont, és tárcsázta a Ferryman's Landingben található
Eamer's Bakery számát. Attól, hogy nem reagál egy követelésre, még nem
jelenti azt, hogy nem állhat készen arra, hogy teljesítsen egy kérést.
***
Jimmy kint ült a lakás verandáján, figyelmen kívül hagyva Sandee
nyafogását és siránkozását, amiért a porontyok itt ragadtak a lakásban, és
nem volt mit csinálniuk, mivel a többi gyerek iskolában volt, Clarence és
Fanny pedig még a Piactéren sem lóghatott.
Talán Sissynek volt igaza – ötlött fel benne, de nem mondta ki. Ötszáz
dollárral a zsebében felszállhatna egy vonatra, ami visszaviszi Tolandbe,
vagy elmehetne Shikagóba. Talán még egy ember által irányított városba is
elmehetne a Délkeleti Régióban. Le kéne rázni a szukát és a porontyokat, és
tiszta lappal kezdeni.
De előbb még el kellett intéznie a terv rá eső részét.
Jack, aki már egy ideje figyelte az Udvart, elmondta neki, hogy a késő
délelőtt a megfelelő idő, mert akkor mindenki a munkáját végzi, és akkor
lesz a legkevesebb torzszülött a Piactéren. Csak rá kellett vennie CJ-t, hogy
a megfelelő időben térjen vissza a lakóházba.
Jimmy a karórájára nézett - és várt.
***
Valami elég erősen dörömbölt az Összekötői Iroda hátsó ajtaján ahhoz,
hogy az elülső szobában tartózkodó Nathanből morgást váltson ki, és az
emeleti irodájában tartózkodó Pete Denby az épület hátsó része felé sietett,
hogy ellenőrizze a dolgokat.
Meg kinyitotta a hátsó ajtót, majd rálépett a papírdarabra, ami majdnem
elrepült. Felemelte.
Suttit akarok!
 – Ó, tényleg azt akarsz?
Biztosra véve, hogy bárki is hagyta ott a papírt, a közelben figyel, Meg
kilépett, és megrázta az ujját. - Amikor valaki kér valami finomságot, akkor
azt kell mondania, hogy kérek. Ez az udvarias viselkedés.
Várt, biztos volt benne, hogy a papírt otthagyó kölykök vagy fiatalok
lehajtott fejjel és behúzott farokkal mindjárt előbújnak a rejtekhelyükről. De
nem történt semmi, csak az a furcsa csend, amitől zavarban érezte magát.
Mivel bizonytalannak érezte magát, de nem volt hajlandó úgy viselkedni,
mint egy rémült nyuszi, újra megrázta az ujját, és azt kiáltotta: - Rossz
kölykök vagytok!
– Meg?
A lány felnézett Pete-re, aki az emeleti lépcsőfeljárón állt. - Csak
határokat szabok - mondta, és visszament befelé.
Nathan a hátsó szobában várta. Amint átlépte a küszöböt, megszaglászta.
Amikor megszagolta a kezében lévő papírt, beljebb tolta a szobába, majd
mindkét mellső mancsával nekiment az ajtónak, és becsapta.
– Nathan...
Belökte a lányt a szortírozószobába, és azt az ajtót is becsapta, mielőtt
emberi alakot öltött volna.
A férfi döbbent arckifejezése megakadályozta, hogy megjegyzést tegyen
a meztelenségére.
– Elment az eszed? - Szinte üvöltötte a szavakat a Farkas.
– A kölyköknek meg kell tanulniuk a jó modort - válaszolta a lány, akit
bosszantott a hangnem. - Csak azért, mert sütit akarnak, még nem jelenti
azt, hogy azonnal ki fogok szaladni, és hozok nekik egy kis finomságot.
– Kölykök - bámult rá Nathan. - Szerinted kölykök hagyták azt a cetlit?
– Hát, ki más... ? - A lány arra a viharra gondolt, amely a múlt hónapban
végigsöpört Lakeside-on, és arra, hogy valami akkor felderítette az
Összekötői Irodát, és minden szekrényt végigkutatott, miközben sűrű köd
borította be a várost. És hirtelen eszébe jutott, hogy milyen másfajta terra
indigene szereti a frissen sütött Farkas sütiket. - Ó.
Újabb puffanás rázta meg az épületet.
– Maradj itt - mondta Nathan. Beosont a hátsó szobába.
Úgy érezte, mintha egy hetet várt volna, de egészen biztos volt benne,
hogy csak egy perc telt el, mire a férfi visszatért, és átnyújtott neki egy
újabb papírdarabot.
kérek suttiket, kérek.
 Meg beszívta a levegőt, és csak ekkor döbbent rá, hogy visszatartotta a
lélegzetét, amíg Nathanre várt.
– Meggie - nyüszített Nathan, és követte őt a hátsó szobába.
Kinyitotta az ajtót, és kidugta a fejét. - A sütik nemsokára megérkeznek. -
Szünetet tartott, majd hozzátette: - Arroo!
Becsukta az ajtót, és lesüllyedt a földre. Nathan, aki visszatért Farkas
alakjába, megnyalta az arcát, mielőtt mellé rogyott. A lány a férfi bundájába
fúrta az ujjait, és érezte, hogy remegés járja át.
– Azt hiszem, nem kellett volna megszidnom őket, mi? - mondta.
Nathan ránézett a lányra. - Roo.
Meg felpattant a padlóról, amikor meghallotta, hogy valaki szólítja őt az
elülső szobából. - Ez a postás. Jobb, ha megyek dolgozni.
***
Vlad Simonra meredt. - Meggie azt mondta a Véneknek, hogy. . .
– Rossz kölykök - fejezte be Simon. - Igen.
Egy perc telt el, mire Vlad megkérdezte: - Miért?
– Nem mondták, hogy 'kérek', amikor sütit kértek.
– Erre nem tudom, mit mondjak.
Simon megvakarta a füle mögött, amely most már Farkas alakú volt és
szőrös. - Semmi baj. Meggie mindannyiunk helyett beszélt bőven.
***
– CJ? Jimmy vagyok. Szükségem van rád itt hátul. Van néhány dolog,
amit el kell mondanom.
– Dolgozom, Jimmy.
– Igen, így van. Mindig túl elfoglalt vagy a családodnak.
– Jimmy...
– Nem, te csak autókázz és tűnj fontosnak, én pedig elmondom, amit el
kell mondanom a mamának.
Egy kis szünet. - Fél óra múlva ott leszek.
Jimmy letette a kagylót, és elmosolyodott. CJ-re mindig számíthatott.
Csak meg kellett nyomnia a megfelelő gombot.
***
Meg megborzongott. A tűszúrásos érzés elöntötte a nyaka egyik oldalát.
Beledugta a kezét a capri nadrágja zsebébe, és az ujjait az ezüstszínű,
összecsukható borotvához nyomta.
Nem, nem a nyakát nem vághatja meg. Túl veszélyes. Túl sok minden
elromolhat.
 A borotvát a zsebében hagyva kivette a fiókból a próféciakártyákat
tartalmazó dobozt, kinyitotta, és a kártyákon pihentette a kezét. Nem volt
kérdése, még csak homályos témája sem. De az ujjbegyei bizseregtek,
ahogy végigfuttatta őket a kártyákon, és kiválasztotta azt a hármat, amelyik
a legerősebb érzést keltette benne.
Letette őket az asztalra, abban a sorrendben, ahogyan kiválasztotta őket,
majd az órára nézett. Még volt egy kis ideje, mielőtt a pónik megérkeznek,
hogy a postát kikézbesítsék az Udvar körül.
Megfordította a kártyákat. Aztán hívta az Ordító Jó Könyveket.
– Vlad? Meg vagyok. Merri Lee-vel kell beszélnem néhány percre. Jól
vagyok. Csak... zavarban érzem magam.
– Mi a baj? - kérdezte Merri Lee egy perccel később.
Meg a kártyákra mutatott. A robbanást ábrázoló kártyára. A következőn
egy személy egy irányba mutat, de ő fejjel lefelé tette le a kártyát. És az
utolsó kártya, az eredmény, a csuklyás alak volt, kezében kaszával.
– Ezt akartam, hogy lásd. - Meg a második kártyára mutatott. - Fejjel
lefelé. Ilyen még sosem történt.
– Soha? De a kártyák összekeveredtek a dobozban. Nem lehet, hogy
gondolkodás nélkül fordítottad már őket a megfelelő oldalukra, és ezúttal
túlgondoltad?
A lány megrázta a fejét. - A pakliknak különböző a hátulja, és meg tudom
különböztetni a természetpaklit a városképpaklitól, ezért csukva tartom a
szemem, amikor kiválasztom a kártyákat. Eddig még soha nem fedtem fel
fejjel lefelé fordított lapot.
– Akkor ez jelent valamit. - Merri Lee a homlokát ráncolta. - Az alak a
halál felé mutatna, de így megfordítva a robbanás felé mutat.
– Egyik sem jó dolog.
– Nem, de...
– Meg. - Henry arca hirtelen megjelent a szortírozóterem ablakában. - Baj
van. Ti lányok maradjatok itt bent.
A férfi a műterme felé fordult, így Meg és Merri Lee az elülső pulthoz
rohant, ahonnan kinézhettek az iroda nagy ablakain. Grizzly lévén, Henry
nem ugrott olyan kecsesen át a téglafal felett, mint egy Farkas, de maga a
fal nem jelentett nagy akadályt. Felmászott és átment rajta, majd a Main
Street felé vette az irányt, és jobbra fordult, amikor elérte a járdát.
Merri előhúzta a zsebéből a mobiltelefonját. - Eve az utca túloldalán van.
Ő majd megnézi, mi folyik itt.
 Nathan morogva elfoglalta helyét az üvegajtó előtt.
Meg visszavonult a szortírozószobába, őt követte Merri is.
– Eve azt mondja, hogy Montgomery hadnagy és az öccse között
veszekedés zajlik. Némi lökdösődés és sok kiabálás - jelentette Merri Lee. -
Karl is ott van, de ő Sandee-vel foglalkozik. Eve nem tudja biztosan, hol
van Michael. Lehet, hogy az őrsön. Simon, Vlad és Henry az utca
túloldalára tart.
Meg a kártyákat bámulta, és azt suttogta: - Rossz irányba mennek. - A
Privát ajtóhoz sietett, és odakiáltott Nathannek: - Mondd meg Simonnak,
hogy rossz irányba megy!
Az őrfarkas zavartan fordult felé. Abban a pillanatban Meg látta, hogy
egy szőke hajú férfi átfut a rakodóterületen, és elindul felfelé a bejárati
úton.
***
<Meg azt mondja, hogy rossz irányba mész!> kiáltotta Nathan.
Simon visszaugrott a Crowfield Avenue Udvar felőli járdájára.
Megpróbálta megragadni Vlad karját, de a Sanguinati füstté változott, és
emelkedni kezdett, hogy átáramoljon az utcán a forgalom fölött. A
megragadási kísérlet elég volt ahhoz, hogy Vlad megálljon, és ez Henry-t is
tétovázásra késztette.
– Meg azt mondja ...
Egy nőstény sikoltott.
Simon a Piactér felé rántotta a fejét. A vásárlói parkoló felé indult,
figyelmen kívül hagyva Montgomery harcát azzal a Cyrusszal.
Meghosszabbította a lépteit, hogy utolérje Henryt, aki már befordult a
parkolóba.
A nőstény ismét felsikoltott, fájdalommal és félelemmel teli hangot
hallatott.
Henry benyomta az alkalmazottak parkolójába vezető faajtót, majd
megállt. Mindhárman olyan sűrű ködbe meredtek, hogy nem látták Henry
kezét, amikor a Grizzly kinyújtotta a karját.
Újabb sikoly, amely hirtelen félbeszakadt. Egy férfié.
Aztán furcsa és szörnyű csend töltötte be a Piactér környékét.
Simon és Vlad kihátráltak a ködből. Henry tétovázott, majd benyúlt, és
behúzta az ajtót, mielőtt visszavonult.
<Nathan!> szólította Simon. <Tartsd bent Meget az Összekötői
Irodában.>
 <Itt van Merri Lee is,> mondta Nathan. <Az iroda hátsó ablakán nem
látunk ki, de a rakodóterületen nincs köd. Pete Denby az emeleten van.
Rákiabáltam, hogy maradjon bent.>
Ez el van intézve, Simon a következő csoporthoz fordult. <Elliot!>
<Mi jól vagyunk,> válaszolt Elliot. <O'Sullivan ügynök figyeli az ajtót.
Én átváltottam Farkasra. Katherine Debany és Miss Twyla itt vannak. Lorne
a Három P-ből telefonált, és azt mondta, hogy bezárta az ajtót, és megvárja,
amíg minden tiszta lesz.>
– Mr. Wolfgard? - Ruth az üvegajtóban állt, amely az utca felőli bejáratot
biztosította a szabóság feletti szolgálati lakásokba.
– Te és a kölykök maradjatok bent - mondta Simon ugyanakkor, amikor
Kowalski, aki az utca túloldalán állt, azt kiáltotta: - Ruthie, menj vissza a
házba!
– Várj! - mondta Simon. Ő és Vlad, aki még mindig füst alakban volt,
elsuhantak Ruthie mellett, és felsiettek a lépcsőn, Henryre hagyva, hogy
belökje a nőstényt, és őrizze az ajtót. Miközben a hátsó lépcsőhöz siettek,
amely hozzáférést biztosított az Ordító Jó Könyvek és a Kis Harapás
mögötti területhez, Chris Fallacaro kinyitotta a lakása ajtaját, és rájuk
pislogott.
– Mi folyik itt? - kérdezte Chris.
Nem válaszoltak neki, de legalább még egy embert számon tartottak.
Nadine a Kis Harapásban volt Tesszel, Eve Denby pedig az utca túloldalán,
a dolgozószobájában. Így hát maradt...
Theral MacDonald egyedül maradt az orvosi rendelőben, mivel Emily
Faire ma reggel a családi falkáját látogatta meg, Elizabeth Bennefeldnél
pedig nem volt beütemezve senki masszázsra.
<Majd én> mondta Vlad, amikor Simon kinyitotta az ajtót, hogy
kikukucskáljon. <A füstformámban biztonságban kell lennem.>
<Ezt nem tudhatod.>
Vlad félig kiáramlott a nyíláson. <A köd szétfoszlik, és egyre jobban
eloszlik. Azt hiszem, most már biztonságban vagyunk.>
<A Theral megsérült!> szólt Jenni. <Vérzik az arca. Kimehetnénk
segíteni?>
Simon habozott. <Látsz egy férfit Theral közelében?>
<Nem, de a járda sötét a közelében. Lehet, hogy vér van rajta.>
Ha Jenni látta a járdát, a köd a Piactéren is eloszlott. Ez persze nem
jelentette azt, hogy biztonságosan ki lehetett menni.
 Aztán meghallotta a pónilábak trappolását, és figyelte, ahogy a pónik
odaügetnek az Összekötői Iroda oldalajtójához, és sorba állnak, várva, hogy
Meg megtöltse a postakosarukat.
Simon lehúzta magáról a ruhát, és Farkasra váltott. <Elliot, menj át az
Összekötői Irodához és figyeld Meget. Szükségem van Nathanre.>
<Csinálom.>
Simon lesietett a lépcsőn, Vlad pedig mellette lebegett. Póni alakjukban
az Elementálisok paripái ugyanolyan sebezhetőek voltak a fogakkal és
karmokkal - és golyókkal - szemben, mint bármely más teremtmény. Nem
gondolta, hogy a pónik eljöttek volna a postáért és a finomságokért, ha a
Vének még mindig a Piactéren lennének.
Nathan a térre nyíló boltívnél találkozott velük, és mindhárman átvágtak
a nyílt téren arra a helyre, ahol Theral a földön ült, Jenni pedig mellette
guggolt.
– Jack - zihált Theral. - Jack volt az. Ő ütött meg. Azt mondta, megöl, ha
nem megyek vele. Én mégis megpróbáltam elmenekülni. Aztán ködbe
borult az egész, Jack felüvöltött, és eltűnt.
Vlad emberi alakot öltött, és segített Theralnak felállni. - Megsérültél.
Menjünk be a rendelőbe. Majd jön egy testbejáró, hogy segítsen neked.
<Welby Owlgard a legközelebbi testbejáró,> mondta Simon. <És a
repülés biztonságosabb lesz, mint a szárazföldi-közlekedés.> Legalábbis
remélte, hogy a Vének nem csapnak le egy Baglyot a levegőből.
<Egyetértek,> mondta Vlad. <Megkérem Henry-t, hogy továbbítsa az
információt Montgomery hadnagynak és Kowalski járőrnek. Ők
idejöhetnek, hogy beszéljenek Therallal, vagy el tudják vinni egy emberi
orvoshoz.>
Miután udvariasan felvették Theralról annak a Jack Fillmore-nak a
szagát, Simon és Nathan a közeli vér felé fordultak. Egy kevés Theralé volt;
a legtöbb egy másik emberé. Követték a vérnyomot egészen a Zöld-telep
kertjéig, ahol találkoztak Blairrel, aki már ott szaglászott ...
Jaj, ne, gondolta Simon. Meg nem tudhat erről.
<A Vének,> mondta Blair. <A Zöld-telepen maradtam, amíg mélyebbre
nem mentek az Udvar területére a maradékkal, amit itt nem ettek meg.>
Simon a hústól lecsupaszított gerinchez lépett, míg Nathan a szakadt
ruhákat tapogatta, és egy pénztárcát és kulcsokat talált. Blair
megszaglászott egy lábat, amely még mindig a cipőjében volt, és amelyhez
néhány centiméternyi lábszár csatlakozott.
 Más volt az alakjuk, de egy felnőtt emberi hímnek körülbelül annyi húsa
volt, mint egy szarvasnak. De az nem túl sok étel egy Vénnek, főleg ha
ketten fogyasztották el a húst.
A csontokat – már ami megmaradt belőlük - lecsupaszították. Az összes
szerv eltűnt, és az egyik láb hosszú csontjait feltörték a csontvelőért. Csak a
lábfej maradt épségben a cipőben és a. . .
<Mit csinálsz?> kiáltott fel Simon, amikor Blair leette a húst a lábfejhez
még kapcsolódó lábdarabról.
<Éhes vagyok,> válaszolta Blair. <Nincs értelme elpazarolni a húst.>
Elkezdte kihúzni a lábat a cipőből, aztán megszagolta a lábat, és megállt.
<Bűzlik.>
<Azt mondtad, hogy éhes vagy.>
<Annyira nem vagyok éhes.>
<A másik lábfejet is megtaláltam, de a lábat nem,> mondta Nathan.
Odarobogott Simonhoz, a lábat a sarkánál fogva vitte.
<El kell temetnünk.> Simon a kerttől néhány méterre a bokrokat nézte.
Aki a kertben dolgozik, talán nem venné észre a bokrok mögött a frissen
ásott földet. <A nyúlgerinc láttán Meg feldúlt volt. Ez....>
Összeszorította a fogait a gerinccsonton, és a bokrok felé indult. Blair és
Nathan követték őt a lábakkal, ledobták a kiválasztott helyen, majd
visszamentek, hogy megnézzék a többi csontdarabot és húsmaradékot.
<Néhány Sólyom meglépett néhány darabkával,> mondta Blair. <De nem
hagytak el semmit, amit Meg megláthatna. A fejet nem találtam meg. Az
egyik Vén talán azért vitte el, hogy később feltörje a koponyát, és megegye
az agyvelőt>.
Összeszedtek mindent, amit csak találtak az emberből. Nathan elszaladt a
Zöld-telepre, hogy keressen egy zsákot a ruhák és a holmik számára, míg
Simon és Blair ásni kezdett.
– Szeretné a Wolfgard, ha segítenénk neki?
A Farkasok Földre néztek, aki egy homokszínű paripán ült.
<Ezt el kell rejtenünk Meg elől,> mondta Simon, elhátrálva a csontoktól
és a maradványoktól. <Neheztelni fog, ha meglátja.>
– Futóhomok és én meg tudjuk csinálni.
A föld az emberi maradványok alatt halálos homoktölcsérré változott.
Amikor az utolsó csontdarab is eltűnt, a talaj szilárd, homokos földdé
változott vissza.
<Köszönöm,> mondta Simon.
 Futóhomok megtaposta a földet, egy pillanatra visszaváltoztatva a
homokos föld egy darabját futóhomokká.
Föld felnevetett. - A mi Megünk extra-különlegességként ma
cukordarabkákat osztogat. Futóhomok szeretné megkapni a maga részét. -
Az Elementális megfordította a paripáját, és a Piactér - és az Összekötői
Iroda - felé ügetett.
<Ezeket találtam,> mondta Nathan egy perccel később. Egy nagy
papírzacskót és egy kis takarót dobott le a szakadt ruhák halma mellé.
Beletették a farmert, az inget, az alsóneműt és az egyik cipőt a zsákba, az
övvel, a kulcsokkal és a tárcával együtt. Lehet, hogy az a Jack más dolgokat
is hordott a zsebében, de miután gyorsan átkutatták a környéket, a másik
cipőn kívül nem találtak semmit. A táskát a takaróba tették, és a takaró
végeit lazán összekötötték, hogy a Farkasok könnyebben megfoghassák.
Ezután Simon és Nathan visszamentek a Piactérre, míg Blair visszatért a
Közmű-telepre.
Több Crowgarddal is találkoztak, akik abban a pillanatban elrepültek,
amint észrevették őket. Mivel az úton néhány tompa érme hevert szanaszét,
Simon arra gondolt, hogy a Crowgard a csillogó pénzekkel repült el,
amelyek esetleg annak a Jacknek a zsebéből hullottak ki.
Amikor elhaladtak a teli postakosarakat cipelő pónik mellett, Simon
rájött, milyen kevés idő telt el. Ez jó. Meg elfoglalt volt. Sajnos ez azt is
jelentette, hogy Montgomery és Kowalski még mindig a Piactéren voltak. A
férfiak nézték, ahogy Nathan és ő elkocogtak mellettük, a pokrócban lengő
táskát maguk között tartva.
Felsiettek a szolgálati lakások hátsó lépcsőjén. Mivel úgy gondolta, nincs
sok ideje, mielőtt Montgomery megkeresné, Simon eléggé átváltoztatta a
mellső mancsát ahhoz, hogy félig-meddig emberi ujjakkal rendelkezzen,
aztán kihúzta a táskából a tárcát. Kivette a pénzt - rengeteg pénzt -, és
visszadobta a tárcát a táskába.
Ha a rendőrség ujjlenyomatot venne a tárcáról, nem találnának semmi
használhatót, amivel azonosíthatnák.
Nem mintha számítana, ha azonosítani tudnák.
Félretette a pénzt, egészen emberivé változott, és gyorsan felöltözött. A
pénzt a farzsebébe gyömöszölte, és Nathanre nézett. - Majd én foglalkozom
Montgomery hadnaggyal. - Lehajolt, és megszagolta Nathan száját. - Egyél
egy kis füvet vagy valamit, mielőtt visszamész az Összekötői Irodába.
Emberhúsos a leheleted.
 Ami azt jelentette, hogy valószínűleg neki is. Még jó, hogy az emberi orr
nem volt elég érzékeny ahhoz, hogy különbséget tegyen. Meggie sem lenne
képes megmondani, de Meggel szemben nem tűnt udvariasnak, hogy
ráleheljünk, miután az egyik fajtársát megrágcsáltuk.
Simon felkapta a táskát, és kinyitotta az ajtót. Nathan lesietett a lépcsőn,
és elment Montgomery mellett. Simon lassabban jött lefelé, és odatartotta a
táskát.
– Ezt találtuk.
Montgomery átvette a táskát, és kinyitotta. - Semmi más?
– Nem maradt semmi, hadnagy. - Ami nem egészen volt válasz a
kérdésre, de ez volt az igazság.
Montgomery bólintott. - Katherine Debany elviszi Theralt MacDonaldék
háziorvosához. Welby Owlgard azt mondta, hogy nem ismeri eléggé az
emberi testeket ahhoz, hogy meg tudja állapítani, hogy Theralnak
agyrázkódása van-e, és úgy gondolta, hogy a legjobb, ha egy emberi
gyógyítóhoz fordul.
– Ez logikus.
Volt mit mondani, volt mit kérdezni. De egyikük sem akart sem mondani,
sem kérdezni semmit.
– Jobb lesz, ha elviszem ezt a bizonyítékot az őrsre, és kitöltök egy EIH-
űrlapot - mondta Montgomery.
Simon bólintott. Elsétált Montgomeryvel a bekötőútig, majd balra, a
dolgozói parkoló felé fordult, míg Montgomery jobbra, a Main Street felé.
Megtalálta Kowalskit, aki épp segített Theralnak beszállni Katherine
Debany kocsijába. Borostyánszínű szeme találkozott Kowalski sötét, dühös
szemével. Miután Theral elhelyezkedett, Katherine beindította a kocsiját.
De amikor Kowalski megkerülte a kocsit, és elindult felé, Simon feltartotta
a kezét, jelezve Katherine-nek, hogy várjon.
– Ha kivitte volna Theralt az Udvarból, nem találtuk volna meg élve -
mondta Kowalski halkan. – Mindig nehéz lett volna a MacDonald
családnak, ha elveszítik őt, de különösen ilyen hamar, miután Lawrence-t
megölték.
Simon addig figyelte a rendőrt, amíg az el nem tűnt a látóteréből. Aztán
elővette a pénzt a farzsebéből, kivett belőle négy ötvenest, és átadta
Katherine Debanynak. - Az orvosnak és bármilyen gyógyszerre, amire
Theralnak szüksége van.
 Katherine Debany az arcát tanulmányozta, és úgy nézett rá, mintha meg
akarná kérdezni, honnan szerezte a pénzt. Aztán megköszönte, és átvette a
bankjegyeket.
Miután a nő és Theral elmentek, elment az Összekötői Irodába, hogy
megtudja, mit tud Meg.
***
Meg meghallotta a szortírozószoba külső ajtajánál a nyihogás kórusát.
Merri Lee-re nézett, ahogy odasétált, hogy kinyissa. - A pónik a postáért
jöttek.
– Ez azt jelenti, hogy nyugodtan kimehetünk? - kérdezte Merri Lee.
Meg elgondolkodott ezen, aztán megrázta a fejét. A pónik a terra
indigene egy formája voltak, így az, hogy kint vannak, nem jelentette azt,
hogy az emberek számára is biztonságos. Néhány centire kinyitotta az ajtót.
Egy fekete orr azonnal benyomult a nyíláson.
Mennydörgés, aki mindig az első póni volt a sorban.
Teljesen kinyitotta az ajtót, és megpróbált kihajolni, hogy lenézzen a
bejárathoz, de csak a köd utolsó foszlányait és a pónikat látta.
Ahogy az asztal felé fordult, hogy elhozza a levélkötegeket Mennydörgés
kosaraihoz, rájött, minek kellene még lennie az asztalon. Intett Merri Lee-
nek, hogy csatlakozzon hozzá, és odasúgta: - Nem készítettem elő
semmilyen finomságot. Nézd meg, mit találsz a hátsó szobában.
Amíg Merri Lee a pult alatti hűtőszekrényben és a szekrényekben
kotorászott, Meg megtöltötte a kosarakat az udvar különböző telepeire
kézbesítendő levelekkel. Éppen a Wolfgard-telepnek szánt köteget szedte
össze, amikor Merri Lee visszatért, kezében valamit a háta mögött tartva.
– Csak a kockacukros dobozt találtam - suttogta Merri Lee.
– Hát, majd gondoskodom róla, hogy mindenki megtudja, hogy ez ezen a
héten extra különleges csemege lesz. - A "mindenki" magában foglalta
Jester Coyotegardot is, arra az esetre, ha a pónik nem akarnának hinni neki
a jövő héten, amikor a szokásos alma- vagy répacsemegét kínálja.
Amikor Mennydörgés ismét első volt a sorban, Meg kiosztotta a
kockacukrot, az összes póni örömére. Nem mindenkiére. Három póni
hiányzott. A többiek elégedettnek tűnve trappoltak el, hogy kézbesítsék a
postát.
Amint Meg bezárta a szortírozóterem ajtaját, Merri Lee-vel együtt a hátsó
szobába sietett, és kinézett az ablakon.
 – Theral a Piactéren van - mondta Merri Lee. - Talán ő is láthatja, hogy
mi történ...
– Láttam egy férfit felszaladni a bekötőúton - mondta Meg, és
megdörzsölte a torkát. - Simon rossz irányba ment, a lakásoknál lévő
veszekedést akarta elintézni.
Megcsörrent a telefon. Berohantak a szortírozószobába. Meg fojtogatva
érezte magát, és megragadta a kagylót. - Halló? Vlad! Mi a... ? - Egyik
kezét a pultnak támasztotta. - Ő az... ? Oké. Igen. Oké. - Letette a kagylót,
és Merri Lee-re nézett. - Egy férfi megpróbálta elrabolni Theralt. Megsérült,
de rendbe fog jönni. Mrs. Debany elviszi az orvoshoz. Vlad azt mondja,
hogy biztonságban visszamehetsz az Ordító Jó Könyvekbe - Tess és Nadine
a Kis Harapásban dolgozik, úgyhogy a közelben vannak -, de ha akarsz,
maradhatsz még egy kicsit itt is.
– Maradni akarok - mondta Merri Lee.
Újabb nyihogás kórus hallatszott a szortírozószoba ajtaja előtt. Meg ott
találta Ködöt, Futóhomokot és Örvényt, akik kosarak nélkül jelentek meg.
Nyilvánvalóan a többi póni tájékoztatta a barátait a különleges jutalomról.
Miután kiosztotta a kockacukrot és megmosta a kezét, visszatért a
szortírozószobába, ahol Merri Lee a még mindig az asztalon lévő kártyákat
tanulmányozta.
– Még sokat kell tanulnunk a kártyák értelmezéséről - mondta Merri Lee
- de azt hiszem, egyre jobban tudod használni őket a prófécia felfedésére.
– Én a halált láttam. De Theralnak nem lesz semmi baja.
– Mondott Vlad valamit arról a férfiról?
Meg a barátnőjére meredt, de közben arra gondolt, amikor Sammel,
Sutával és Jesterrel a Pónipajtában rejtőzött el, miközben Namid fogai és
karmai a köd által elrejtve a várost járták. Arra a furcsa és szörnyű csendre
gondolt, amely aznap betöltötte az Udvart.
– Nem - mondta végül Meg. - Nem, nem mondott.
***
Simon bámulta a három kártyát a szortírozószobai asztalon, különösen a
középsőt, a fejjel lefelé fordított, mutogató ember alakját. Ez
megmagyarázta, miért mondta Meg, hogy rossz irányba megy.
Elterelték a figyelmét. Elterelés. Az Emberek Mindenek Előtt mozgalom
a thaisiai támadásokat elterelésként használta fel a Cel-Romanóban zajló
háborúhoz. Ez nem változtatta meg a háború kimenetelét, de arra
kényszerítette a terra indigene lényeket, hogy figyelmen kívül hagyjanak
egy távoli fenyegetést, hogy a közvetlenül előttük lévővel foglalkozzanak.
Éppen úgy, mint ami nemrég az Udvarban történt.
Átkozott kikötözött kecske.
Családi vita, nem emeltek vádat. Ami Simont illeti, a verekedés már
régen esedékes volt. Sajnos a Piactéri balhé megállította a Montgomery és
az a Cyrus közötti harcot, mielőtt Montgomery egyszer s mindenkorra
eldönthette volna a dominancia kérdését. Ugyanilyen sajnálatosnak tartotta
Simon azt is, hogy Montgomery valószínűleg verést fog kapni a rendőrfalka
vezetőitől, amiért ott verekedett, ahol minden ember láthatta, aki a
Crowfield Avenue-n épp arra járt.
Nos, ez Burke dolga volt.
– Jól vagytok? - kérdezte Meget és Merri Lee-t.
– Jól vagyunk - válaszolta Meg. - Nem sokat láttam.
– Burke kapitány talán beszélni akar veletek. Mindjárt itt a déli szünet
ideje. Miért nem mentek át a Kis Harapásba enni? Vlad most a OJK-ban
van, úgyhogy pár percig én is figyelhetem itt az irodát, hátha van valami
utolsó pillanatban érkező szállítmány.
Meg visszatette a kártyákat a dobozba, és a dobozt a fiókba tette.
– Én kint várok - mondta Merri Lee.
– Simon?
Ne kérdezd meg, Meg. Nem fogok hazudni neked, úgyhogy ne kérdezd.
– Tess nemrég mesélte, hogy az Udvarban nő némi menta, és arra
gondoltam... A Farkasok szoktak mentát rágcsálni?
– Nem. Miért? - Mielőtt átjött Meghez, bement a OJK mosdójába, hogy
szájvizet használjon. Megvizsgálta mindkét fogsorát is, hogy
megbizonyosodjon róla, nem ragadtak-e közéjük emberi húsdarabok a
gerinc hordozása miatt.
Mentolos szagot érzett, vajon a szájvíz miatt - vagy az illat az elülső
szobából szállt be?
Meg megerősítette ezt a gyanút, amikor a Privát feliratú ajtóra pillantott,
mielőtt odahajolt hozzá, és odasúgta: - Amikor Nathan visszajött az irodába,
olyan szaga volt, mintha mentában hempergett volna.
<Túlzásba vitted,> mondta az őrszem Farkasnak.
<Erősebb, mint amire számítottam. És nem voltam benne biztos, hogy
egy levél megrágása elég lesz ahhoz, hogy elrejtse annak a Jack-nek az
illatát.>
 Nathan-nek igaza volt, különösen, mivel még mindig Farkas alakban
volt.
– Theralnak nem kell többé félnie - mondta Megnek.
A lány bólintott, és ő anélkül hagyta el az irodát, hogy a részletekről
érdeklődött volna. Úgy gondolta, hogy senki sem fog részleteket kérdezni
arról a Jack Fillmore-ról.
Vagyis majdnem senki.
***
Burke Cyrus Montgomeryre vetette vadul barátságos mosolyát, és
figyelte, ahogy a férfi megpróbál nem feszengeni.
– Nem akar bejönni, vagy valami? - kérdezte Cyrus kelletlenül.
Burke megrázta a fejét, és körülnézett. A lakóház előtti gyepen álltak, a
szomszédok és a Crowfield Avenue forgalmának látótávolságában. – Maga
nem látott semmi kivetnivalót abban, hogy a bátyjával ott vitatkozzon, ahol
mindenki láthatta, úgyhogy én sem látom okát, hogy miért ne
beszélgethetnénk most itt.
– Ez családi ügy.
– Ismeri Jack Fillmore-t? - kérdezte Burke.
Cyrus megrázta a fejét. - Nem ismerem a nevét.
– Tényleg? A Jávornyúl bárpultosa szerint maga és Jack a minap együtt
ittak, és eléggé meghittnek tűntek. Némi pénz is gazdát cserélt.
– Nem is tudom... Ó, Jack. Igen. Tudom, hogy kire gondol. Tartozott
nekem egy kis pénzzel, és tegnap visszafizette egy részét.
– Szóval jól ismeri őt.
– Azt nem mondanám.
– De elég jól ismeri ahhoz, hogy kölcsönadjon neki... mennyit is?
A férfi tétovázott. - Ötszázat.
– Az elég sok pénz ahhoz, hogy kölcsönadja egy ismerősének, amikor
folyton azt mondja az anyjának és a bátyjának, hogy túlságosan le van égve
ahhoz, hogy élelmet vegyen a családjának, és elvárja, hogy segítsenek.
Újabb tétovázás. - Volt egy kis vészhelyzeti készpénzem félretéve. Ha a
nőm rájönne, az egészet hülyeségekre költené. Tudja, milyenek. - Cyrus
egyik lábáról a másikra hintáztatta a súlyát. - Miért kérdez Jackről?
– Megpróbált elrabolni egy fiatal nőt, nagyjából akkor, amikor maga azt a
nyilvános veszekedést folytatta Montgomery hadnaggyal. Tudja, volt sok
kiabálás és könnyű pofonok, de nem akart igazán fájdalmat okozni, mert ha
komolyabban megütötte volna, letartóztatják hivatalos közeg elleni
erőszakért. Mint a kapitánya, ragaszkodtam volna ahhoz, hogy Monty
feljelentést tegyen. - Burke mosolya egyre vadabbá vált. - Ez az, amit
érdekesnek találok. Felhívja a bátyját, egy rendőr hadnagyot, és
ragaszkodik hozzá, hogy találkozzon vele a műszakja alatt, ahelyett, hogy
megvárja, amíg hazaér. De a szemtanúk, akik hallották ezt a rendbontást,
nem hallottak semmi olyat, ami indokolná, hogy éppen az emberrablási
kísérlet idején kellett volna ezt Montyval megvitatni.
– Ez családi ügy volt. A többi dologról nem tudok.
– Remélem, ez igaz, Mr. Montgomery. Nagyon alaposan meg fogjuk
vizsgálni Jack Fillmore-t, és mindenkit ki fogunk vizsgálni, akivel
Lakeside-ban találkozott, hogy kiderítsük, volt-e valaki, aki segített neki az
emberrablásban - akár közvetlenül, akár azzal, hogy elterelte az Udvar
őreinek figyelmét a kísérlet során. A fiatal nő megsérült, amikor a férfi
megpróbálta erőszakkal elrángatni a munkahelyéről. A férfi azzal
fenyegetőzött, hogy megöli a nőt. Mindenkit, akinek köze van hozzá,
bevisznek kihallgatásra, különösen azért, mert a rendőrség nem fogja tudni
Jack Fillmore-t bíróság elé állítani.
– Megszökött?
– Mondhatni.
Cyrus Montgomery szemében nem csillant megértés. Valószínűleg azt
hitte, hogy Fillmore valahogy megszökött, és lelépett a városból, amikor az
emberrablást meghiúsították. Talán még azt is gondolta, hogy Fillmore
majd visszatér egy újabb próbálkozásra.
– A családi megbeszéléseket ezentúl munka után kell tartani - mondta
Burke. - Minden olyan beszélgetés, amely Montgomery hadnagy műszakja
alatt zajlik, rendőrségi ügynek minősül. Világos?
– Elég világos.
Sértettség. Ravaszság. Hogy nőhetett fel egy férfi ilyenné, aki egy
háztartásban él Montyval, és akinek egy olyan nő az anyja, mint Twyla?
Burke megfordult, hogy elsétáljon, aztán megállt. - Egyébként
megvettem a Jávornyulat. Pár hét múlva már nem lesz jó hely olyan üzletek
lebonyolítására, amelyek nem bírják ki az intenzív rendőrségi ellenőrzést.
Ennél több figyelmeztetést nem volt hajlandó adni Crispin James
Montgomery testvérének.
***
Meg letette a nagy műanyag ételtartályt az Összekötői Iroda hátsó ajtaja
elé. Nem látott semmit, de ez nem jelentette azt, hogy nem őrködött ott egy
nagydarab valaki, aki a beígért finomságra várt.
– Halló? - A hangja erőtlenül szólt. Bátornak lenni sokkal könnyebb volt,
amikor még nem tudta, milyen ostobaságot tett, hogy a terra indigene egy
olyan ősi formáját szidta le, amely mindenkit megrémített, aki tudott róla.
Hát, talán az Elementálisokat nem, de mindenki mást igen. - Halló? Arroo?
Itt vannak a sütik. - Tétovázott, az olyan lények, mint a Vének, miért
törődnének az apró emberi gondokkal? - Ha tudod, kérlek, add vissza a
tárolót sértetlenül. Akkor ki lehet mosni és újra fel lehet használni egy
következő adag süteményhez.
Nem mozdult senki. Semmi hang. Henry azt mondta neki, hogy a Vének
ritkán mutatkoznak bármilyen formában, így nem igazán várta, hogy
odarohanjanak, mint a Farkasok, amikor süteményt osztogatnak.
Elkezdett visszavonulni az irodába, de még egy dolgot el kellett
mondania nekik - ha valamelyikük épp hallgatja. - Köszönöm, hogy ma
megmentettétek Theralt.
Visszatérve az irodába, bezárta az ajtót. Nem mintha a zár bárkit is távol
tartott volna az embereken kívül, de ettől egy kicsit jobban érezte magát.
Egy órával később, amikor bezárta az irodát, és kilépett, hogy megvárja
Simont, észrevette, hogy a süteményes doboz eltűnt.
***
Burke gyorsan hajtott, ahogy észak felé tartott, a Tahki-tó melletti
útszakasz felé. Steve Ferrymanre pillantott, aki már a második telefonhívást
intézte, az elsőt éppen azelőtt vett fel, hogy elhagyta az irodát. - A kollégája
biztos ebben?
– Maga kért, hogy szimatoljak körbe - válaszolta Steve. - Válaszul én
megkértem, hogy jöjjön el a falujukba.
– Csapda?
– Nem.
Néhány percig csendben vezettek. - Meg kellett kérdeznem. Az
autópálya-rendőrség éppen maga előtt hívott. Megtalálták Lorenzo autóját -
és holttesteket találtak.
Steve ránézett. - Azt hiszik, megtalálták Lorenzót.
– Ezt nem mondták.
– Volt valaha az autópálya-rendőrség kötelékében? - kérdezte Steve,
amikor a helyszínre értek, és Burke beállt a villogó járőrkocsi mögé.
– A Vad vidéken töltött szolgálati időm alatt - válaszolta Burke.
 A vezető rendőr elég fiatal volt ahhoz, hogy Burke elgondolkodjon, miért
kapta ezt a feladatot. Aztán elkapta a tekintetet, ahogy a zsaru pillantást
váltott Ferrymannel.
Intuit. Lehet, hogy el kellett rejteniük, hogy mik is ők, hogy biztonságban
maradjanak másfajta emberek között, de az ő népüknek is ugyanolyan
képességekre volt szüksége, mint bármely más közösségnek, és ebbe
beletartozott a bűnüldözés is.
– Egy autót felgyújtottak az út szélén - mondta a rendőr. - Két holttest
volt benne. Egy másik rendőr és én éppen az utat jártuk, hogy megnézzük,
találunk-e még valamit, amikor észrevettük a fehér szedánt az erdei
ösvényen.
Nem aszfaltozott országúton. Még csak nem is földúton. De a járművek
elég gyakran használták azt a fák közötti szabad területet ahhoz, hogy
látható nyomok legyenek, amelyeket egy másik sofőr követhetett egy olyan
helyre, amelyet ember ritkán lát.
– Körülbelül akkor kaptuk meg a körözési információkat, amikor
megtaláltuk az autókat - folytatta a járőr. - És találtunk még néhány dolgot,
amit szerintem látni szeretne, mivel úgy vettem ki, hogy jobban érdekli a
jármű tulajdonosa, mint maga a jármű.
– Így van - mondta Burke.
A rendőr egy hullazsákhoz vezette őket. - Férfi. A keze nem tűnik
öregnek, de mást nem tudok mondani. Megnézhetik, ha akarják, de rosszul
néz ki.
– Lelőtték? - kérdezte Burke.
– Őt? Nem, bár van némi vér a kocsiban, tehát bárki is vezette, lehet,
hogy meglőtték. - A rendőr kifújta a levegőt. - Nem, valami felkapta ezt a
férfit, és mint egy bunkósbotot, nekilendítette annak a fának. - Elrántotta a
fejét.
– Hajszín?
– Világosbarna. Rövidre vágva.
Burke feszülten fújta ki a levegőt. - Nem ezt az embert keresem.
– Talán jobb lett volna neki, ha ő az. - A járőr az erdőben húzódó nyom
felé mutatott. - Erre.
A járőr épp elég messzire vezette őket az ösvény mentén, hogy egy
kanyar elrejtse a kocsit a szem elől. Aztán rámutatott. - A kocsi vérnyomai
itt végződnek.
Steve Ferryman mély levegőt vett. - Ez egy mancsnyom?
 A rendőr bólintott. - Valami felkapott egy holttestet, és elvitte a
nyomvonalon.
– Levette az ujjlenyomatokat? - kérdezte Burke.
– Nem, uram. Itt állva már túl vagyunk az útjogon. Ha eleget látott,
vissza kellene mennünk az országútra.
Ha Steve Ferryman nem lett volna vele, talán a kockázattól függetlenül is
erőltette volna, hogy még egy kicsit feljebb menjenek az úton. De tudta,
hogy Dominic Lorenzót errefelé nem fogja megtalálni.
Az autót a legközelebbi emberi településre vontatják, de a járőr átadta
Lorenzo orvosi táskáját és kézitáskáját. Nem volt oka rá, hogy ne tegye,
hiszen nem volt kit letartóztatni, és az autópálya-rendőrség és a bűnügyi
nyomozócsoport nem hitt abban, hogy maradt valami a holttestből.
Visszatérve a kocsiba, Burke követte Steve utasításait, miközben észak
felé, a Tahki-tó felé haladtak, amíg el nem értek egy kis faluba. Nem volt
üdvözlő tábla a falu nevével. A házak kissé kopottasnak tűntek - festésre
szorultak -, de az udvarok rendben voltak tartva, és minden házban volt
virágágyás vagy virágtartó. Az üzletek környéke is ugyanolyan rendezett
volt, de kopottas. Régebbi hely, ahol nem sok pénz jut az extrákra, akár az
önkormányzatról, akár az egyes családokról volt szó.
Burke behajtott egy rendelő és egy gyógyszertár melletti parkolóba. Nem
szólt semmit, követte Steve-et a rendelőbe - és megtalálta Dominic
Lorenzót.
– Örülök, hogy látlak - mondta, miközben Lorenzo arcán lévő vágásokat
és zúzódásokat tanulmányozta. Fájdalmas arc. Meg Corbynnak igaza volt
ebben. A férfi felsőteste körüli kötésekből és az egyik karját tartó kendőből
ítélve jó eséllyel a kocsiba csapódott golyók egy része a férfit is eltalálta, de
nem okozott életveszélyes sebeket.
– Örülök, hogy itt lehetek - válaszolta Lorenzo. - Három ember volt...
– Már nem kell miattuk aggódni.
Lorenzo rábámult, majd megértően bólintott.
– Mit akarsz csinálni? - kérdezte Burke.
Lorenzo fáradtan mosolygott rá. - Haza akarok menni. Pár napja
elküldtem Hannigan kormányzónak a zárójelentésemet és a lemondásomat
a munkacsoportból. Ez volt az utolsó állomásom, mielőtt visszamegyek
Lakeside-ba.
– Visszamész a kórházba, hogy a sürgősségi osztályon dolgozz?
 – Nem. Túl sokat tudok a vérprofétákról, és egy városi kórházban
sebezhető lennék. Azt terveztem, hogy eladom a házamat, és megtalálom a
módját, hogy eltűnjek – talán találok egy olyan helyet, ahol gátlástalan
emberek nem találhatnak rám.
– Van egy üres orvosi állásunk a Nagy-szigeten - mondta Steve. - A
munka magában foglalná a River Road közösségben lévő kis klinika
vezetését, de az is biztonságos terep. Még ha valami más lehetőséget is
keres, találunk helyet a szigeten, amíg felépül a sérüléseiből.
– Ezt nagyra értékelem.
Amikor újra a Lakeside felé vezető úton voltak, Burke megkérdezte: -
Miért mondtál le?
– Azon kívül, hogy megkockáztatom, hogy elvezetek valakit a
lányokhoz, vagy leszorítanak az útról, ha valaki megpróbál elfogni az
információkért? - válaszolt Lorenzo szárazon. - Nem tettünk jót azoknak a
lányoknak. Azt hiszem, a kormányzó jót akart, amikor felállította a
munkacsoportot, de a lányoknak nem volt szükségük arra, hogy valaki rájuk
szálljon, hogy kérdéseket tegyen fel, és megzavarja a rutinjukat. És előbb-
utóbb valaki kifigyelhette az orvosokat, megláthatott egy mintát, és rájött
volna, hol vannak a lányok. Ahogy velem is tették.
– Mit javasoltál?
Lorenzo lehunyta a szemét. - Hogy hagyjuk őket békén, hogy
megtalálhassák a saját útjukat, hogy megbirkózzanak a világgal és az
elátkozott prófétai ajándékukkal. Ez lenne a legkedvesebb dolog, amit
megtehetnénk értük.
Messis 16
Kedves Merri Lee!
A vonatút Lakeside-ból Bennettbe egyformán volt izgalmas és ijesztő.
Annak ellenére, hogy mindannyian együtt érkeztünk, a kalauz nem akarta
megengedni, hogy helyet foglaljak a Föld-bennszülöttek kocsijában.
Gyakorlatilag bárki utazhat bármelyik kocsiban, de az az utaskocsi a Föld-
bennszülöttek és az intuitok számára van fenntartva, míg a másik utaskocsi
a közönséges embereké. Amennyire én tudom, és azokból a részletekből,
amelyeket más utasokkal való beszélgetésből szedtem össze, amikor az
étkezőkocsiba mentem, nincs különbség maguk a vasúti kocsik között - a
Föld-bennszülöttek szimbóluma egy matrica, amelyet le lehet venni, és
bármelyik kocsira fel lehet tenni, amelyik rendelkezésre áll. És nem arról
van szó, hogy egy rendes ember nem ülhet a Föld-bennszülöttek kocsijába,
ha a másik kocsi tele van, de egyértelmű, hogy ha bármi baj van, akkor az
embert hibáztatják, hogy megvédjék a vonatot és a többi utast. Ezért a
vonat személyzete igyekszik megakadályozni, hogy a közönséges emberek
sok időt töltsenek a Másokkal zárt térben.
Szerencsére John Wolfgard szólt helyettem, és közölte a kalauzzal, hogy
csoportosan utazunk Bennettbe.
Hosszú volt az út, de gyakran cseréltünk helyet, hogy beszélgessünk és
megismerjük egymást. Mindannyian láttuk a képeket a halott
Wolfgardokról, akiket az Emberek Mindenek Előtt mozgalom támadásai
után halmokba rakodtak. Még az Egyszerű Élet népe is látott néhányat a
képek közül. És a legtöbben láttunk képeket azokról az emberhalmokról,
akiket a Mások megtorlásképpen elpusztítottak. Mindannyiunknak könnyebb
lett volna, ha elhihetjük, hogy Bennettben mindenki részt vett a Farkasok
megölésében. De az ártatlanokat is megölték, és ami megölte őket, az ott
volt odakint, a sötétben, arra várva, hogy hibát kövessünk el.
Azt mondták nekem, hogy ha ezt nem tudom elfogadni, akkor kérjek
jegyet vissza Lakeside-ba vagy egy másik emberi közösségbe, amely elég
nagy ahhoz, hogy puffert nyújtson az igazságtól - hogy ezen a világon
egyetlen hely sem mentes azoktól a Másoktól, akiket Namid fogainak és
karmainak hívnak. A létezésük most csak még nyilvánvalóbb egy olyan
helyen, mint Bennett.
Találkoztam a főnökömmel, Virgil Wolfgard seriffel. Az egy dolog, hogy
lelkileg felkészülsz a munkatársaid zaklatására és piszkálására, mert a
tested nem ugyanolyan felszereléssel rendelkezik, mint az övék; egészen más
dolog, hogy a főnököd úgy néz rád, mintha csak egy fogás lennél az
étlapon. Azt hiszem, nagyobb szüksége volt helyettesre, mint ételre. Szóval
van egy fényes új jelvényem és egy fegyverem. És van egy lovam is, amit
néhány ember az Egyszerű Élet Közösségből segített kiválasztani - egy
jámbor, vörösesbarna herélt, aki jól tűri az emberi ostobaságokat, nem
beszélve arról, hogy elvisel egy kezdő lovast. A városban nem szabad
autóval közlekedni, hogy spóroljunk a benzinnel, ezért én vagyok a lovas
őrség a város határain belül. Senki sem magyarázta el, hogy mit kell
tennem, ha letartóztatok valakit, és börtönbe kell vinnem. Azt hiszem, majd
megtudom, ha ez megtörténik.
Egy könnyedebb megjegyzés: örülök, hogy hoztam párat a Crowgard-
regényekből, amit ajánlottál. Nagyon szórakoztatóak, és semmi ilyet nem
találtam volna egy szigorúan emberi könyvesboltban. Kölcsönadom őket
Jesse Walkernek, miután Barb Debany elolvasta őket. Már a
megismerkedésünk pillanatában megkedveltem Barbot, és azt hiszem,
összeillő lakótársak leszünk, különösen, hogy nem bánja, ha örökbe
fogadom az egyik fiatal árva kutyát, feltéve, hogy az a kutya jól kijön
Buddyval, a papagájjal.
Hamarosan újra írok.
Jana
14. FEJEZET
Thaisday, Messis 16.
A társasház sétányán állva Monty figyelte, ahogy Lizzy és Grr Maci
elmennek a szomszédba, hogy Sarah-val és Roberttel várják meg, amíg
eljön az iskola ideje. Ismerte a rutint. Mielőtt elkezdődött volna az iskolai
nap, az anyja gyorsan leporolta és kisöpörte a szolgálati lakást/iskolatermet,
mielőtt elment volna a Konzulátusra dolgozni. Ruthie elhozta a Kis
Harapásból vagy a piactéri élelmiszerboltból az ételt a gyerekek délelőtti
uzsonnájához, és felkészült a napi tanításra. Aztán megérkeztek a gyerekek.
Megint csak ők hárman, most, hogy Sierra és a lányai elmentek.
Úgy gondolta, Fanny nem bánná, ha elmehetne az iskolába, mert így a
többi lánnyal tölthetné az időt, és lenne mit csinálnia. De segített Clarence-
nek a bolti lopásban azzal, hogy őrt állt, és megpróbálta megakadályozni,
hogy Meg Sam segítségére siessen, amikor a két fiú összeverekedett. Még
ha rá is tudta volna beszélni Simont, hogy engedje be Fannyt az Udvarba
csak az iskola miatt, ha megengedné a lánynak, hogy bemenjen, amikor
Clarence-t kitiltották, az csak megnehezítené Fanny dolgát, amikor hazaér.
Lizzy rámosolygott, és intett neki. Grr Medve famancsa búcsúzó
mozdulattal megmozdult.
Monty visszaintett. Aztán Lizzy felugrott a lépcsőn Denbyék verandájára,
becsengetett, és bement, meg sem várva, hogy Eve vagy Pete az ajtóhoz
lépjen.
Egyszerűen csak nézte, ahogy a kislánya átkel azon a rövid úton, mint
egy aggódó apa. Nem mintha ő lett volna az egyetlen, aki figyelte, ahogy
Lizzy az egyik udvarból a másikba sétál. Mostanra az egyik Sólyom már a
fölötte lévő lakás tornácának korlátján ült, egy másik a légáramlatokat
meglovagolva figyelte a lakásokat és az Udvar üzleti negyedét, és néhány
Holló Kowalski és Ruthie tornácán élvezte a nekik otthagyott ételt. Nem
gondolta, hogy Jenni és Starr már kimerészkedik az Udvaron kívülre, de
abból, amit Kowalski mondott, Jake Crowgard a legtöbb reggelen megállt
reggelizni, mielőtt elfoglalta volna a helyét a téglafalon, amely elválasztotta
Henry udvarát a rakodóterülettől - ideális hely volt arra, hogy figyelje az
embereket, akik jönnek-mennek, és szemmel tartsa Meget.
Most, hogy Sissy elment, a Sanguinati nem őrizte napközben a lakóházat.
Legalábbis nem ott, ahol meg lehetett volna őket látni. De gyanította, hogy
csendben elfoglalták a Jimmy lakása feletti lakást. Elvégre ez egy olyan
megfigyelőhelyet kínált nekik, ahonnan vadászni tudtak, és bárki, aki
sötétedés után kint volt a járdán vagy az utcán, szabad prédának számított.
Furcsa módon a Sanguinati egyfajta szomszédságőrséggé vált. A
szabálysértőket nem tartóztatták le, és a bírságokat nem pénzben fizették ki,
de úgy tűnt, hogy a vér, amit elvettek, arányban állt a szabálysértők
helytelen viselkedésével.
Monty visszatért a lakásába, hogy befejezze a készülődést a munkához.
Twyla nagyi úgy rendelkezett, hogy aki reggel lustálkodik, és emiatt mások
késnek a munkából vagy az iskolából, az nem kapja meg a süteményt vagy
a muffint, amelyet a déli tej mellé adnak. Lizzy csak egyszer tesztelte ezt a
rendeletet, és mivel Eve támogatta Twylát, és Ruthie hajlandó volt érvényt
szerezni a döntésüknek. Most Lizzy és Boo Maci már az ajtóban várakozott,
mielőtt a reggeli edényeket a mosogatóba tehette volna, hogy az esetleges
késés ne az ő hibájuk legyen.
Néhány perccel később kilépett a lakásából. Ahogy bezárta az ajtaját,
kinyílt a másik földszinti ajtó.
– Szia, CJ - mondta Jimmy. - Van egy perced?
Monty szembefordult az öccsével, aki tegnap kényelmesen eltűnt, mintha
egy nap elég idő lett volna ahhoz, hogy mindenki gyanúját eloszlassa a
részvételével kapcsolatban a Theral MacDonald elrablási kísérletben. - Egy
perc.
Gyanú, de nem bizonyíték. Jimmy még mindig életben volt, mert nem
volt bizonyíték.
Monty tanulmányozta az "á, a fenébe is, nem akartam semmit"
arckifejezést, és azon tűnődött, vajon milyen átveréssel próbálkozik ma
Jimmy.
– Hallottam, hogy az emberek lakást keresnek - mondta Jimmy.
Monty bólintott. - Sokan jöttek mostanában Lakeside-ba, abban a
reményben, hogy munkát találnak egy ember által irányított városban.
Értelemszerűen azoknak, akik munkát találnak, lakhatásra is szükségük van.
Tegnap magával vitte Pete Denbyt, amikor elment beszélni a főbérlőivel,
hogy felbontsák a Market Street melletti egyszobás lakás bérleti
szerződését. A férfi azt akarta, hogy továbbra is fizesse a bérleti díjat, de azt
is szerette volna, ha a lakást egy másik bérlőnek adhatná ki. Monty erre úgy
reagált, hogy jelezte, továbbra is használni fogja a lakást - és gondoskodni
fog arról, hogy a bérleti díjban foglalt vizet is felhasználja. A következő
trükk az volt, hogy panaszkodott a lakás állapotára - a pocsék festésre, a
pultokon lévő karcolásokra, a konyhában a linóleum görbülő sarkára.
Monty megkérdezte, hogy a férfi szeretné-e megnézni azokat a fényképeket,
amelyeket a beköltözés napján készített a lakásról, és amelyek bizonyítják,
hogy a lakás pontosan úgy néz ki, mint akkor.
Végül a főbérlő felesége, aki Montynak kiadta a lakást, emlékeztette a
férjét, hogy Montgomery hadnagyot nem szabadna megbüntetni azért, mert
közelebb akar lakni a rendőrőrshöz, ahol dolgozik.
Így hát aláírták a Pete által már előkészített papírokat, amelyek
felmentették Montyt a bérleti szerződés alól. Egy heti fizetésébe fogadott,
hogy a Lakeside News ma reggeli számában lesz egy hirdetés a lakásról,
kétszer annyiért, mint amennyit Monty eddig fizetett.
– A helyzet az - mondta Jimmy -, hogy ebben az épületben két üres lakás
van, és egy másik üres lakás a másik épületben. Ez csak pazarlás, amikor
valaki lakhatna is ott.
– Nem hiszem, hogy a terra indigene lények tervezik, hogy felvesznek
még valakit az Udvarban dolgozni. Egy darabig legalábbis nem.
– Nem kellene azoknak itt dolgozni... mármint nekik. Az emberek
kibérelhetnék a lakásokat, és hetente vagy havonta fizetnének. Én
gondoskodhatnék róla, egyfajta felügyelőként.
– Eve Denby ennek a három épületnek az ingatlankezelője. Ez a
munkája.
– Akkor miért nem tesz semmit a bérbeadásukért? Nem jól végzi a
munkáját, ha hagyja, hogy a lakások üresen álljanak.
Hallotta a felfortyanó harciasságot az öccse hangjában. Ami azt jelentette,
hogy Jimmy nem azt a választ kapta, amit akart - vagy amire szüksége volt?
- Istenek, máris megígérted néhány embernek, hogy az egyik lakásban
héderelhetnek?
– És ha igen? A helyek üresek. Hol itt a baj?
– Bárki, aki a Mások engedélye nélkül idejön, betolakodónak számít.
Keményen bánnak a betolakodókkal. Ezeket a lakásokat nem lehet a
szabadpiacon kibérelni. Csak az udvari alkalmazottaknak kínálják őket. És
ne gondold, hogy éjszakai 'vendégeket' fogadhatsz. Te itt vendég vagy, és az
egyetlen ok, amiért még nem dobtak ki, az az, hogy Simon, Vlad és Tess
kedvelik a mamát. És ha azt hiszed, hogy be tudsz csempészni valakit, és
fel tudod törni az egyik emeleti lakás zárját, hogy a haverjaid addig
csücsülhessenek benne, amíg le nem buknak, gondold át még egyszer.
Elkapják őket, mielőtt még pislogni tudnának. Eltűnnek, te pedig ott fogsz
állni a járdaszegélynél Sandee-vel és a gyerekekkel, és a választásod az
lesz, hogy vagy eltűnsz Lakeside-ból, vagy börtönbe kerülsz. - Vagy
rosszabb. - Jimmy, a vendégként való szabad utadnak nagyjából vége. Ha
Lakeside-ban akarsz maradni, keress munkát és másik lakást, amíg még van
választásod.
– Baszd meg. - Jimmy szemében most már düh volt. - Te sem dolgozol a
szörnyszülötteknek. Hogyhogy itt lakhatsz?
– Mert Elayne-t meggyilkolták a tolandi vasútállomáson, és a felelősök
Lizzy után kutattak, mert azt hitték, többet tud, mint amennyit elmondott.
Az, hogy ide költöztem, volt az egyetlen módja annak, hogy biztonságban
legyen.
Egy pillanatnyi döbbenet ült ki Jimmy arcára, és Monty megesküdött
volna rá, hogy őszinte együttérzésnek tűnt.
– Nem tudtam - mondta Jimmy.
– Nos, ezért fogadtam el az itteni lakást, amikor felajánlották. - Voltak
más okok is, személyesek és szakmaiak, de nem volt értelme bonyolítani a
dolgokat. Jimmyvel nem.
– Nézd, CJ...
A külső ajtó kinyílt. Kowalski állt a küszöbön.
– Burke kapitány az udvaron van. Látni akar téged, mielőtt az állomásra
megyünk.
Monty elindult kifelé, majd megállt, és Jimmyre pillantott. - Jobb, ha
megmondod azoknak az embereknek, hogy a lakások nem kiadók. Ha még
több baj lesz az Udvarban, Sandee és a gyerekek nem maguktól költöznek
el.
– És én hova fogok menni?
– Börtönbe kerülsz, ha szerencséd van. És Jimmy? Ha ez megtörténik,
nem tudok semmit sem tenni, hogy segítsek rajtad.
***
Vlad átnézte a könyvlistákat, aztán szemügyre vette az új üzletvezető-
helyettest. - Mondd el még egyszer, miért is akarunk négy tucatot rendelni
ugyanabból a könyvből?
– Mert mi leszünk a terjesztési csomópontja néhány másik
könyvesboltnak - válaszolta Merri Lee lefegyverzőnek szánt mosollyal.
Vladot nem lehetett becsapni. Csak azért, mert a női falka nem volt a
hagyományos értelemben vett ragadozó, még nem jelentette azt, hogy
lazíthatott volna az éberségén. De, hogy őszinték legyünk, volt ésszerű oka
annak, amit tettek.
Általában. Többnyire. Néha.
– Nem emlékszem, hogy beleegyeztem volna, hogy terjesztési központ
legyünk.
– De igen, emlékezz. Valahogy úgy történt. Nos, talán Simon volt az, aki
beleegyezett, de valamelyikőtök beleegyezett. Különben is, a tolandi kiadó
már nem akar csupán egy kartondoboznyi könyvet tördelni, és mi nem
tudunk eladni négy tucatot ugyanabból a könyvből az Ordító Jó
Könyvekben. És nekünk van a legjobb hozzáférésünk az intuit és a terra
indigene kiadókhoz a Magas-észak keleti részén, mert ők a Tahki-tó
túlpartjáról át tudják szállítani hozzánk a könyveket. De az itt eladható
könyvek a Ferryman's Landing-i könyvesboltokban, valamint a szigeten és
a szárazföldön lévő könyvtárakban is elkelnek. Aztán több könyvet
küldhetünk John Wolfgardnak Bennettbe, valamint Shelley Bookmannek és
Jesse Walkernek Prairie Goldba. Meg nem volt biztos benne, hogy a
Sweetwaterben lévő intuit faluban van-e könyvtár. El akartunk készíteni
egy levelet, amit te és Simon átnézhettek, mielőtt elküldjük Jackson
Wolfgardnak, hogy megtudjuk, van-e ott valaki, aki részt kíván ebben
venni. John Wolfgard ugyanígy könyveket fog rendelni a középnyugati
vagy a nyugati parti kiadóknál, ha el tudja őket érni, és néhány példányt
továbbküld nekünk.
– A könyveknek még mindig teherautóval kell eljutniuk a Tahki-tó
kikötőjéből hozzánk. - Vlad a homlokát ráncolta. - Kereshetünk ebből
pénzt?
– Abból, hogy csomópontként működünk? Nem, de nem is veszítünk
semmit, mert a boltok kifizetik a könyveket és a továbbküldésük szállítási
költségeit. Mi pedig továbbra is profitot fogunk termelni az itt eladott
könyveken, ahogy most is.
És ez majd lefoglalja a szőrpamacsokat, gondolta. - Átgondolom még
egy kicsit a listát, és megkérem Simont, hogy nézze meg, hátha van még
valami, amit hozzá szeretne tenni. - Mivel a lány csalódottnak tűnt,
kénytelen volt hozzátenni: - A listád kiváló, és elég terjedelmes. De lehet,
hogy van még egy-két olyan cím, amiről mi hallottunk, de ami nem lenne
elérhető a számodra.
Merri Lee kellőképpen megnyugtatottnak tűnt. Vlad egészen addig
megkönnyebbült, amíg ki nem nézett az üzlet kirakatán, és meg nem látta
Montgomery hadnagyot, aki a forgalom szünetére várt, hogy átrohanjon az
utca túloldalára. Ez már önmagában is szokatlan volt. A Crowfield Avenue-
n reggelente elegendő forgalom volt ahhoz, hogy a lámpáig való séta
megfontolt választás legyen, és Montgomery igyekezett jó példát mutatni a
gyerekeknek.
– Keress valami munkát a raktárban - mondta halkan. Burke kapitány a
Kis Harapásban beszélgetett O'Sullivan ügynökkel, és Tess jelentette, hogy
mindkét férfi komornak tűnt. Montgomery úgy mozgott, mintha az izmai
feldagadtak volna a dühtől. - Mégsem. - Vlad megérintette Merri Lee karját,
és megállította. - Menj, nézz utána Megnek.
Merri Lee habozott. - Van valami kérdésed, amit fel kellene tennem?
– Még nem.
Hallotta, ahogy a OJK hátsó ajtaja becsukódik, pillanatokkal azelőtt,
hogy Montgomery besétált a bejárati ajtón.
– Burke kapitány a Kis Harapásban van - mondta Vlad.
– Lenne egy kérdésem hozzád - mondta Montgomery, és a hangjában a
szokásos udvariasság feszültnek tűnt. - Az épületem egyik második emeleti
lakásában Sanguinatik laknak?
– Előfordul.
Montgomery sóhajtva fújta ki a levegőt. - Az jó. Jobb lenne, ha egy kicsit
feltűnőbbek lennének. Vegyenek egy pizzát, és üljenek ki a verandára,
kapcsolják be a tévét vagy a rádiót.
– Azt hittük, az emberek jobban örülnének, ha diszkrétebben mutatnánk a
jelenlétünket.
Montgomery szorongónak nézett ki. - Az öcsém azt mondta néhány
ismerősének, hogy igénybe vehetik a lakásokat.
A Sanguinatik nem pizzát fognak enni.
– Jimmy mindig ezt csinálja - folytatta Montgomery. – Bizonyos
szituációkat idéz elő, hogy egy kis pénzt szerezzen magának, aztán mást
hibáztat, amikor a cselszövésének véget vetnek. És mindig elég távol van a
bajtól ahhoz, hogy ne piszkolja be magát, bármi is történik. Mondtam neki,
hogy keressen munkát, és keressen másik lakást, de amíg ingyen kapja meg
azt a lakást, addig nem megy sehova.
Mennyit kéne elmondani? - Ha az öcséd saját elhatározásából megy el,
senki sem fogja megállítani. De Simon nem kényszerítheti, hogy elmenjen.
– Nem tudja vagy nem akarja?
– Nem tudja.
 Montgomery nyugtalannak tűnt. - Miért akarná bárki is, hogy Jimmy az
Udvarban maradjon?
Érdekes, hogy Montgomery nem kérdezte meg, ki akarta, hogy Jimmy a
környéken maradjon, ami azt jelentette, hogy a férfinak gyanús volt, hogy
valaki van az Udvarban, aki őrködik.
Vlad lépéseket hallott, ahogy a OJK-t és a Kis Harapást összekötő boltív
felé közeledtek. - Beszélned kellene a kapitányoddal. Már vár rád.
– Igazából ezt az információt magával is meg akartam osztani - mondta
Burke, és a pénztárhoz lépett. Montgomeryre, majd Vladra nézett. - Tud az
autópálya-rendőrségről?
– Ők azok a rendfenntartók, akik a városokat összekötő utakat figyelik -
válaszolta Vlad. - Olyan területük van, mint a rendőrségi őrsöknek egy
városon belül. Néhányuk ember, néhányuk intuit, attól függően, hogy
milyen közösségeket kötnek össze az utak. A terra indigene lények nem
számítanak a járőr részének, bár ők vigyáznak mindenre, ami a Vad vidéken
halad át.
– Még azokon a helyeken is van rendfenntartás, amelyek nincsenek
emberi ellenőrzés alatt.
– Maga is végzett ilyen munkát? - kérdezte Vlad, kíváncsi volt arra, hogy
Burke milyen dolgokat tud, amit más emberek nem.
– Fiatalabb koromban. - Burke szünetet tartott. - Két nappal ezelőtt az
autópálya-rendőrség talált egy fehér autót, amelyen golyó ütötte lyukak és
vér volt. A rendszámtábla megegyezett azokkal a számokkal, amelyeket Ms.
Corbyn a látomásában látott - és az autó Dr. Dominic Lorenzo nevén van.
– Megtalálták Dr. Lorenzót? - kérdezte Montgomery.
– Megtalálták. Megsérült, de rendbe fog jönni. - Újabb szünet. - Egyelőre
a Nagy-szigeten marad.
– Emily Faire korábban azt mondta Simonnak és nekem, hogy teljes
munkaidőben itt van rá szükség, mert valaki más fog gondoskodni a River
Road közösségről - mondta Vlad.
– Valóban? - Burke elmosolyodott, de a mosoly gyorsan elhalványult. -
O'Sullivan ügynök tegnap este beszélt Hannigan kormányzóval. A
munkacsoportban részt vevő orvosok közül többen eltűntek.
– Talán az eldugott falvakba tűntek el - vetette fel Montgomery.
– Néhányuknak felesége és gyermeke van, akik napok óta nem hallottak
felőlük. Reméljük, hogy mindannyiukat megtaláljuk, és hazavisszük őket a
családjukhoz, de nem hiszem, hogy mindegyiküknek olyan szerencséje lesz,
mint Dr. Lorenzónak. - Burke vett egy nagy levegőt, és lerázta magáról a
komorságot. - O'Sullivan már vár rám. Találkozónk van a polgármesterrel
és a rendőrfőnökkel.
Vlad megvárta, amíg Burke távozik, mielőtt azt mondta: - Lekésted a
buszt, hadnagy.
– Kowalski és én fogunk egy taxit.
– Nem. - Vlad felvette a telefont, és felhívta az Összekötői Irodát. - Meg?
Harry még mindig ott van? Mondd meg neki, hogy Montgomery hadnagyot
és Kowalski rendőrt vigye el a munkahelyére, mielőtt a többi megállót
megteszi. Igen, az jó lesz. - Letette, és rámosolygott Montgomeryre. - Harry
várni fog rátok a rakodóterületen.
– Nem kell ezt tenned.
– Különleges körülmények.
Vlad megvárta, amíg Montgomery elhagyja a könyvesboltot, mielőtt
felhívta Eve Denbyt, hogy szóljon neki, legyen résen mindenkivel szemben,
aki esetleg engedély nélkül próbálna a lakásokban tartózkodni - és hogy
tudassa vele, hogy néhány Sanguinati mostantól kezdve az egyik lakásban
fog lakni.
***
Aznap délután Simon besétált a hentesüzletbe, és boldogan gondolt a
vacsorára. Bölényburger neki és Samnek, és marhahús Meggie-nek. A darált
bölény felét megfőznék, és zsemlére tennék, hogy zöldsalátával megegyék.
Ez volt az emberi étkezés. A hús másik felét csendben, nyersen
fogyasztanák el, ahogy azt igazából meg kell enni. De ő és Sam megvárnák,
amíg Farkasformában lesznek, Meg pedig a kertben dolgozik vagy könyvet
olvas, mielőtt megennék a vacsora ezen részét.
Rámosolygott Eve Denbyre, aki zavartan nézett rá, mielőtt a vitrinben
lévő, rendelkezésre álló húsokat tanulmányozta.
<Probléma?> kérdezte Boone Hawkgardot, aki célzottan Eve-re nézett, és
azt mondta: - Van valami probléma?
– Nincs - válaszolta a nő. - Csak... csak mostanában annyi vörös húst
ettünk. Ami nagyon jó hús, de időnként az embernek megjön az étvágya
valami máshoz.
Miért? Simon elgondolkodott.
– Szoktak baromfit enni? - kérdezte Eve. - Például csirkét? Vagy talán
pulykát?
 Boone bámult rá. - Az Udvarban nincsenek csirkék. A tyúktojásaink a
Föld-bennszülött farmokról származnak. Kacsáink viszont vannak. És
pulykák. És a libák is hamarosan átrepülnek. Sokan közülük az itteni
tavakat használják.
– Henry néha több halat fog, mint amennyit meg akar enni - mondta
Simon.
– Kérsz holnap kacsát? - kérdezte Boone. - Egy Sólyom foghat egyet, ha
épp itt vannak.
– Nem, nem kell. - Eve bátorító mosollyal nézett rájuk. - Van marhahús?
Akkor másfél kiló darált marhahúst kérek. Abból finom fasírt lesz.
Boone kimérte a húst, és becsomagolta.
A Sólyom és a Farkas figyelte Eve-et, ahogy kisétál a boltból.
– Az emberek olyan kényesek - mondta Boone. – Mi boldogan
megesszük, amit csak el tudunk kapni.
– De még mi is keresünk néha egy bizonyos fajta húst, ha nem vagyunk
épp farkaséhesek - mondta Simon. - És Eve és a nőstényfalka többi tagja
általában nem kér olyat, ami nincs csomagolásban.
– Ez igaz. - Boone felsóhajtott. - Holnap elmehetnék vadászni, és
megpróbálkozhatnék egy kacsával. A libák még nincsenek itt.
– Egy kacsa talán túl kevés lenne ahhoz, hogy Eve-et, a párját és a
kölykeit jóllakassa - ellenkezett Simon. - Majd beszélek Blairrel. Ő és én
segíthetünk holnap baromfira vadászni. Nathan is szívesen jönne.
Ennyit elintézve, Simon fogta a bölény- és marhahúscsomagokat, és
hazafelé indult, hogy megvacsorázzon, és játsszon Sammel és Meggel.
15. FEJEZET
Tűznap, Messis 17.
Boone, Marie és Julia Hawkgard addig repdestek a hőségben, amíg meg
nem pillantottak néhány vadpulykát, amelyek az Udvarban éltek. A
Sólymok nyomában Simon, Blair és Nathan elindultak a zsákmányuk felé.
<Melyiket?> kérdezte Nathan, amikor a pulykák már látótávolságban
voltak.
<Egy jó nagyot, hogy ne kelljen mostanában megint külön rendelésre
vadászni,> morogta Blair. A madarakat tanulmányozta, amelyeket úgy tűnt,
jobban érdekli, hogy mit csipegetnek, mint az őket becserkésző Farkasok.
<Nem tűnnek túl élénknek. Sem nem elég okosak ahhoz, hogy rájöjjenek,
hogy ehetőek.>
Nathan is a pulykákat tanulmányozta. <Nem tűnnek betegnek? Nem
akarok bajlódni azzal, hogy elkapjak egyet, ha beteg, és az emberek nem
eszik meg.>
<Nem vadászunk a Kriptoárban, és ott él a legtöbb pulyka,> mondta
Simon. Persze a füst alakú Sanguinati nem csapott zajt a sötétben, és nem
hagyott olyan szagot, amely megzavarhatta volna az alvó madarakat,
amelyek nem vették észre, hogy ragadozók között kotlanak. A pulykavért
akkor kortyolgatták, amikor kedveltebb zsákmány nem volt elérhető, és
néha a túlságosan kiszáradt öreg madarakat átsegítették a Kriptoár fekete
kovácsoltvas kerítésén, hogy elérhető hús legyenek az Udvar többi lakója
számára. A Farkasok még ilyenkor is rendszerint a többi gardnak hagyták a
húst, ahelyett, hogy a fullasztó tollakkal bajlódtak volna.
<Készen álltok?> kérdezte Blairtől és Nathantól.
<Készen állunk,> válaszolták.
<Készen vagytok?> kérdezte a Sólymokat.
<Kész.>
A Farkasok felriasztotték zsákmányukat, az ég felé küldve a pulykákat. A
Hawkgard három pulykát ütött le elég erővel ahhoz, hogy a madarakat
visszacsapják a földre, ahol a Farkasok befejezték a dolgot.
Blair felkapta a legnagyobb pulykát - egy fekete tollú hímet -, és
elkocogott, hogy átadja a különleges megrendelést. Nathan és Simon a
másik két pulykát a Hawkgard-telepre vitte. Az egyik a Sólymok élelmét
biztosította. Boone a másikat feldarabolja, és a darabokat elviszi a
hentesüzletbe, hogy eladja más embereknek, akik esetleg baromfit
szeretnének - miután kitalálta, hogy az emberek a madár mely részeit eszik
meg, és melyeket nem.
<A pulykavadászat sokkal könnyebb, ha a Sólymok is segítenek
nekünk,> mondta Nathan.
<És szórakoztatóbb is,> mondta Simon. Ez a vadászat a tollaslabdával
való játékra emlékeztette - a levegőbe dobálgatta, hogy a Sólymok elkapják.
<De nincs rajtuk elég hús, hogy egy egész falka jóllakjon.>
De mi a helyzet egy olyan falkával, amelynek csak három vagy négy
tagja van? Megint valami, amin el kell gondolkodni, azzal együtt, hogy
melyik falkatagnak kell megtanulnia, hogyan kell megfőzni a húst.
Megvárja, hogy Meg ugyanúgy ráncolja-e az orrát az ilyen pulykára, mint
amikor egy darab bölényt vitt haza.
Magukkal elégedetten Simon és Nathan a Piactérre futottak, hogy
megkezdjék az emberek elképzelése szerinti munkanapot.
***
Meg ceruzákat hegyezett ki, tollakat sorakoztatott fel színek szerint,
rendezte a CD-k sorrendjét, amelyeket az adott heti zenei válogatásként
játszott le. Ellenőrizte a hátsó ajtót, a szortírozószoba oldalsó ajtaját és az
iroda bejárati ajtaját.
Még az első szobában lévő Farkas-fekhely alá is benézett, amiről tudta,
hogy nevetséges, mert egy Nathan méretű púp lenne rajta, ha a Farkas tréfát
űzne, és megpróbálna elbújni előle.
Nathan nem volt ott, és ő sosem késett.
De Simon ma reggel korán elment, hogy valami Farkasos dolgot
csináljon Blairrel. Talán Nathan is velük ment. De akkor nem telefonált
volna? Ha el akart késni a munkából, fel kellett volna hívnia, hogy ne
kelljen aggódnia miatta.
Meg nem volt benne biztos, hogy kapott-e fizetést azért, mert ő volt az
Összekötői Iroda őrfarkasa, de valahogy csak rá lehet ébreszteni, hogy nem
fogadható el, ha nem jelenik meg. És akkor hirtelen pontosan tudta, mit kell
tennie. Megmondja neki, hogy ha legközelebb elkésik, és nem jelzi, akkor
levon egy pár Farkas sütit a heti jutalomból. Szóval, megvan.
Aztán meglátta Blairt, amint egy nagy, fekete tollú madarat vonszolva
átüget a rakodóterületen, és elfeledkezett Nathanről. Kinyitotta az ajtót, és
kirohant a járdára, amikor a Farkas jobbra fordult, a Crowfield Avenue felé.
 Pulyka. Az agya beindult, hogy kiképzési képet idézzen fel a madárról,
miközben Blair nyomában haladt, aki nem törődött a járdán álló emberekkel
és az autókkal, amelyek ki voltak téve annak, hogy tömeges koccanásos
baleset részévé válnak, mert a sofőrök a Farkast bámulták ahelyett, hogy a
forgalomra figyeltek volna. Miközben Blair állkapcsa a pulyka nyakának
tövére szorult, a feje úgy lengett, mint egy metronóm, és a lábujjai
végigkaristolták a járdát.
Blair elérte a sarkot. Ránézett egy nőre, aki a zebra mellett állt, majd
egyik mellső mancsával a póznán lévő "gyalog" gombra mutatott, és hangot
adott. Meg nem volt biztos benne, hogy a hang mit jelenthet, hiszen
Blairnek pulykanyak volt a szájában, de a nő megnyomta a zebra gombját,
és válaszul egy enyhébb hangot kapott.
A lámpa megváltozott. A gyalogátkelés engedélye kigyulladt, Blair és a
pulyka pedig átfutottak az úttesten, és lekanyarodtak a Crowfield Avenue-
ra.
Meg tartotta vele a lépést az utcán a saját oldalán, aztán megállt, amikor a
Denbyék házához vezető sétányon indult el felfelé. Felhúzta a pulykát a
veranda lépcsőjén, és az egyik mancsát a csengőre nyomta, majd félreállt,
hogy ne kapjon orrba vágást, amikor végre valaki kinyitja az ajtót.
– Meg? - Merri Lee kidugta a fejét az Ordító Jó Könyvek ajtaján. - Mi
folyik itt... ? Ó, te jó ég! Az ott... ?
Eve kinyitotta az ajtót, miután Blair még néhányszor megütötte a
csengőt. Amikor a nő nem szólt semmit - valószínűleg nem is tudott, úgy
tátva maradt a szája -, Blair a tornácra dobta a pulykát, mielőtt visszament
az Udvarba.
Eve egy pillanatra eltűnt, majd kijött, és felhívott valakit a
mobiltelefonján.
– Gyere - mondta Merri Lee. - Nem minket hív, úgyhogy máshogy kell
kiderítenünk, mi folyik itt. Különben is...
– Arrrroooo! - üvöltött Nathan a jelenleg üres Összekötői Irodából.
– Arrooooooo! - Simon, fentről, a OJK irodájából üvöltött a
Wolfgardnak, hogy vadásszanak le egy kis embert, aki lehet, hogy nem az
irodájában van, ahogy az elvárható lenne, de legalább nem késett el a
munkából, köszöni szépen.
– Valaki észrevette, hogy nem vagy a munkahelyeden - fejezte be Merri
Lee.
Meg követte Merri Lee-t a OJK-ba, és azt kiáltotta: - Itt vagyok!
 – Arr... - Ember megvan; vadászat lefújva.
– Elcserélhetnéd a Farkas sütit információért - suttogta Merri Lee,
miközben a hátsó ajtóhoz siettek.
– Le akartam vonni Nathan-től pár sütit a késésért.
– Legközelebb ezt is tedd.
– Meg! - Simon jelent meg a lépcső lábánál, csupán egy becipzárolt, de
be nem gombolt farmerben. Abban a pillanatban egyszerre tűnt jobban és
kevésbé emberibbnek, oly módon, hogy a lány szíve egy kicsit gyorsabban
vert. De lehet, hogy a szíve a fogai miatt vert gyorsabban, amelyek
határozottan farkasszerűek voltak.
– Mennem kell. - Meg széles mosollyal ajándékozta meg a férfit,
miközben kinyitotta az ajtót. - Most érkezett egy szállítmány.
– Nem hallottam...
– Majd munka után mindent elmesélhetsz.
– Miről?
Elrohant az Összekötői Irodába, és még időben odaért, hogy a
képzeletbeli szállítmányból valóságos legyen.
***
Miután azt mondta Katherine Debanynek, hogy néhány perc múlva
visszajön, Twyla Montgomery Eve Denby házához sietett. Az általában
rendíthetetlen Eve hangja most közel állt a pánikhoz - vagy a hisztérikus
nevetéshez.
Ahogy Twyla megpillantotta a tornácon fekvő tollhalmot, megértette,
miért hívta Eve.
– Gyere be - mondta Eve, és kinyitotta az ajtót, amint Twyla a verandára
lépett. - Macskák vannak a környéken, úgyhogy nem akarom őrizetlenül
hagyni ... azt ... de most nem akarok a kirakatban lenni.
Twyla belépett a házba. - Hogy került egy döglött pulyka a verandádra?
– Egy Farkas hozta át néhány perce. - Eve végigsimított a rövid haján.
– Miért? - Azt hitte, hogy a Farkas magának kapta el az ételt. Vagy a
lánynak.
– Boone havonta csak kétszer kap sertés- és marhahússzállítmányt, és
mindannyian kezdünk belefáradni a vadhúsba és a nyúlba. Már a marhahúst
is kezdjük megunni. Ezért megkérdeztem Boone-t, hogy van-e eladó
baromfija. Azt mondta, megpróbál beszerezni.
– Be is szerezte - mondta Twyla, miközben kinézett a szúnyoghálós ajtón.
 – Azt reméltem, hogy csirkét kapok, nem pedig egy kisbusz méretű
pulykát.
Ez túlzás, de nagy madár volt - és még nagyobbnak tűnt a lábakkal,
tollakkal és minden mással, ami még rajta volt.
Eve nekidőlt az ajtókeretnek. - És most mit csináljak vele?
– Hát, nem mondhatod nekik, hogy nem kell - főleg, ha csak neked
vadászták le.
– Ezt én is tudom!
Egy szomszéd macska, egy nagy kandúrnak nézett ki, bizonyára
megérezte a hús szagát. Twyla nem volt biztos benne, hogy az állat vagy
nem látta őt a rácsos ajtón keresztül, vagy nem érdekelte. A tornác felé
sétált, és túlságosan az ingyen ételre koncentrált ahhoz, hogy észrevegye a
Hollókat, amíg azok le nem csaptak rá. Twyla nem tudta, melyik Holló
élvezte jobban, az, amelyik odarepült, megragadta a macska farkát, rántott
egyet rajta, mielőtt elengedte, és elrepült volna, vagy az, amelyik odarepült,
és egy rothadt paradicsomot dobott a macska fejére. Akárhogy is, nem
gondolta, hogy az a macska egyhamar ételt akar majd elcsenni Eve házából.
Miután sikeresen elkergették a tolvajt, a Hollók visszatértek az
őrhelyükre.
– Van egy elég nagy sütőedényed, amiben elfér? - kérdezte Twyla.
– Nincs - válaszolta Eve. – És sütőm sincs elég nagy ahhoz, hogy
elférjen.
Twyla bólintott. - A Faltafelben vannak nagy serpenyők, és nagy sütők is.
Szóval a következőt fogjuk csinálni. Munka után az egyik fiú segít nekünk
visszavinni a madarat az Udvarba. Biztos van ott egy hely, ahol előkészítik
a vadhús egy részét, amit a hentesüzletben árulnak. Az lenne a legjobb hely,
ahol a pulykával foglalkozhatnánk. És bármit, amit mi elpazarolnánk, a
Mások talán fel tudnák használni. Addig is tegyünk néhány újságpapírt
vagy kartont a madár alá, hogy ne kelljen többet takarítanod utána, csak
lesöprögetni a tornácot.
– Ez a madár ellátja a családot hússal hetekre - mondta Eve, miután a
pulykát egy újságpapírra rángatták.
– Nem, nem ez lesz. Te szállítod a húst a lakók első közös vacsorájához.
Mindenki, aki el akar jönni, hoz majd egy-egy ételt. Mr. Simont és Miss
Meget is meghívhatnád, hogy megtapasztalhassák, milyen egy ilyen étkezés
a barátokkal. Jobb, ha meghívjátok azt a Farkast is, aki a madarat hozta.
– Nem vagyok biztos, hogy melyik az.
 – Mr. Simon tudni fogja. Jobb, ha visszamegyek dolgozni.
– Twyla? Jól bánok a szerszámokkal. Szeretek a ház körül dolgozni. De
sosem éltem vidéki faluban vagy tanyán. Fogalmam sincs, hogyan kell
megkopasztani azt a madarat, és a többit, ami ahhoz kell, hogy előkészüljön
a főzéshez.
A nő elmosolyodott. – Jó nektek, hogy tudok egy kicsit erről. A legjobb,
ha Ruth és Merri Lee is csatlakozik hozzánk. Nekik is meg kellene
tanulniuk.
Twyla visszasietett a konzulátusra, hogy segítsen Katherine Debanynek
az akták újrarendezésében. A délelőtt folyamán Elliot Wolfgard szokatlanul
csendben volt, miután annyi ideig távol volt egy személyes ügyben. De
közvetlenül az ebédszünet előtt megállt az irattartó szekrények mellett, és
kedvesen azt mondta: - Legalább ember lévén nem a fogaiddal kell
megfosztanod a tollaitól azt az átkozottat.
16. FEJEZET
Víznap, Messis 18.
Visszatérve Ferryman's Landingből, Kowalski behúzódott a kocsijával az
Udvar ügyfélparkolójába, és Montyra nézett. - Csak nem megkerültünk
néhány szabályt, vagy most a feketepiacon vásároltunk?
– Egyik sem - válaszolta Monty. - Ferryman's Landing nem áll emberi
ellenőrzés alatt. A henteseknél és az élelmiszerboltokban talán vannak
korlátozások, amikor a területünkön kívül termesztett élelmiszerek
árusításáról van szó, de nincs vásárlási korlátozás olyan termékekre, amit a
Nagy-szigeten vagy a falu szárazföld-része körül vagy az intuitok által
használt földeken termesztenek.
Kowalski a hátsó ülésen lévő tömött hordozózsákokra pillantott. – De
még így is.
Monty bólintott. - Még így is.
Elmentek Ferryman's Landingbe, hogy zsemléket vegyenek az Eamer's
Bakery-ben, mivel Nadine éppen azzal volt elfoglalva, hogy muffinokat és
desszerteket készítsen a lakosok batyus bulijához való hozzájárulásként,
valamint hogy elkészítse a süteményeket, muffinokat és egyéb ételeket a
Kis Harapás számára, hogy eladhassák, mivel a Faltafel mindenki más előtt
zárva volt, hogy megrendezzék a privát partijukat. Ruthie megkérte őket,
hogy nézzenek körül a nyílt piacon burgonyáért, mert a női falkának nem
volt elég krumplipüré a batyus bulira és a burgonyasalátához, amit Nadine a
kávézónak akart készíteni.
Miután megvették a zsemléket, körbejárták a nyílt piacot, hogy
megkeressék a lányok listáján szereplő többi dolgot. Valahogy, miközben
elmagyarázták, hogy a pulykához és a közös vacsorához szükséges
hozzávalókat vásárolják, amit néhány Lakeside-i Farkas és ember állít
össze, Monty észrevette, hogy a negyed kiló vajból, amit kért, egy egész
kiló lett, hogy legyen elég a kukoricacsőhoz, amit felszolgálnak, a tucat
tojásból két tucat lett, a negyed font cukor végül több mint egy egész lett, és
egy ötfontos zsák lisztet a frissen a Középnyugatról érkező szállítmányból
hozzáadtak a vásárlásukhoz, amikor nem figyeltek. Az árusok elkezdtek
olyan ételeket javasolni, amelyek jól illenek a pulykához, még egy forró
nyári napon is.
 Annak ellenére, hogy a piacon mindenkit többször biztosítottak arról,
hogy a Lakeside Udvarban valóban vannak gyümölcsfák, és a terra
indigene lényeknek és emberi bérlőiknek rengeteg friss gyümölcsük van,
Kowalski végül egy nagy kosár válogatott gyümölcsöt cipelt a kocsihoz.
– Mit gondolsz, miért adtak nekünk az árusok ennyi plusz élelmiszert? -
kérdezte Kowalski.
– Mert amit az Udvarban teszünk, precedenst teremt az ember-Más
közötti interakcióra Ferryman's Landingben, valamint Talulah Fallsban -
válaszolta Monty. - Az összes árus a piacon intuit volt. Talán megérezték,
hogy az, amivel hozzájárulnak ehhez az étkezéshez, hosszú távon
mindenkinek javára válik.
– Nagyon sok múlik egyetlen étkezésen.
Monty a társára nézett, aki a gyorsan melegedő autóban ült, és egyenesen
előre bámult. Igen, sok múlott ezen az étkezésen. - Az öcsémet és a
családját nem hívták meg - mondta halkan. - Jimmy nem állandó lakos.
– Mérges emiatt?
– Igen, de anyám és Eve határozottan döntöttek, hogy kit hívjanak meg.
Anya majd összeállít egy tányért Jimmy családjának. - Nem mintha
értékelné, tette hozzá Monty magában.
Jimmy mindenfélét mondott, amikor értesült a batyus buliról - és
megtudta, hogy őt nem hívták meg. Tess és Vlad visszautasította a
meghívást, mondván, hogy majd elintézik a saját betevőjüket. Burke
kapitány is visszautasította. Ahogy Greg O'Sullivan is, aki néhány napra
visszautazott Hubbneyba, hogy négyszemközt beszéljen Hannigan
kormányzóval a csoport eltűnt orvosairól. De Simon, Nathan és Henry ott
lesz, és, istenem, Blair is, aki mindenkit meglepett azzal, hogy elfogadta
Eve meghívását. Jimmyt a pózolásával és viselkedésével és őket, négyüket
egy szobába tenni, az egy mészárlás receptje lenne.
És Jimmyt egy olyan helyiségbe tenni, ahol lenne ideje tanulmányozni
Meg Corbynt, és rájönni, hogy mi is ő valójában, végül mindenkinek ártani
fog.
Monty kiszállt a kocsiból. - Gyerünk! Vigyük be ezt a kaját, és hagyjuk,
hogy a lányok kitalálják, mi hova kerüljön.
– Michael járőrözik - mondta Kowalski. - Mivel nincs itt az előkészületek
miatt, azt mondta, segít az edényekkel.
– Láttad azt a pulykát?
Kowalski felnevetett. - Hadnagy, fél Lakeside látta azt a pulykát.
 ***
– Spenótos salátát készítünk? - Mivel emberi alakban volt, Simon nem
szaglászott bele a zöldségekkel teli szűrőbe, amit Meg épp most mosott
meg, és nem tapogatta szárazra, ahogyan azt Farkas alakban tette volna.
Fogta az egyik levelet, és megszagolta, mielőtt megette volna. Aztán Megre
nézett. - Miért?
– Mert azt kérték tőlem, hogy ezt készítsem el - válaszolta a lány. - Ha
befejeztem a spenót mosását, megtisztítom a gombát. Aztán te
felszeletelheted.
– Miért?
– Mert nyüszítesz, amikor kést használok, hogy felszeleteljek vagy
összeaprítsak valamit.
– Nem is szoktam. - Nem érezte könnyűnek, ha Meg bármilyen okból is
kést fogott a kezébe, de nem nyafogott miatta.
– Nevezzük inkább aggodalomra utaló hangnak - mondta. - Ruth azt
mondja, keményre főz néhány tojást, hogy hozzáadhassa a salátához, Merri
Lee pedig meleg szalonnás öntetet készít, hogy ráönthesse.
Ha a lányok elég szalonnát és zsírt tesznek a levelekre, a spenót talán
elég ízletes lesz ahhoz, hogy egy Farkas is megehesse.
Tanulmányozta Meget, aki úgy tűnt, borzasztóan erősen koncentrál arra,
hogy megmosson néhány levelet. - Mi a baj? Nem akarsz elmenni erre a
batyus dologra?
– De igen. Ruth, Merri és én már beszéltünk róla, arról, hogy mire
számítsunk. Izgatottak. Én is. És Sam is. - Elzárta a vizet, és a mosogató
fölött megállt a nedves kezével, ujjai hegyéről vízcseppek hullottak.
Simon várt.
– Suta sok időt tölt velem és Sammel. És minden héten néhányszor együtt
eszik hármunkkal.
– Erre az étkezésre nem tud velünk tartani - mondta halkan. -
Mindannyian emberi alakban leszünk, és ez most más. Egyikünk sem
osztozott még ilyen módon az ételen emberekkel.
– Tudom. De nem fogja megérteni, miért hagyjuk ki.
A lány szomorúnak tűnt, de megrázta a fejét, és visszament a
spenótlevelek szárításához.
Együtt dolgoztak a saláta elkészítésén, keveset beszéltek, nem igazán volt
szükségük szavakra. És ha Meg észre is vette a furcsa csendet, ami a Zöld-
telepen uralkodott, egyikük sem említette.
 ***
Grr Maci egy székben ült, amelyet úgy fordítottak, hogy a Crowfield
Avenue-ra nézzen, ami Montyt arra késztette, hogy elgondolkodjon, vajon a
plüssmacit valamiért büntetésbe küldték-e? A veranda másik székét
elfoglalva nem lepődött meg, amikor Lizzy odajött hozzá, és nekidőlt. Az
ölébe húzta, és átkarolta.
– Csinált valamit Grr Maci, amiről tudnom kellene? - Hazaérve Lizzy-t,
Fanny-t és Sarah-t a verandán találták, amint jack-et játszottak, és három
Holló és egy nőstény Sanguinati figyelte őket, akit nem ismert fel. Nos, a
Sanguinati a lányokat figyelte; a Hollók a játékot - vagy arra vártak, hogy
"kölcsönvehessenek" néhányat a fényes figurákból.
Lizzy megrázta a fejét, és nagyon halkan azt mondta: - De azt akarta,
hogy megkérdezzem, Frances lakhatna-e nálunk.
– Francesnek hívod őt Fanny helyett? - Csak az anyja szólította Jimmy
lányát a rendes nevén.
– Nem szereti, ha így hívják, apa. Különösen... - Lizzy úgy nézett Grr
Macira, mintha bátorságot keresne.
Monty a nyári hőség ellenére is megborzongott. - Mi az, Lizzy lány?
– Clarence gonosz. Rázza a fenekét, csapkodja, és olyanokat mond, mint
'Fanny csókolgatja a fanny-t'1, és olyan cuppogó hangot ad ki, mintha nagy
puszikat adna. Amikor Tolandben laktak, azt mondta neki, hogy ad neki
negyed dollárt, ha megcsókolja a barátai fenekét. Egyszer pedig egy fiú azt
mondta, hogy ad Clarence-nek egy dollárt, ha Frances megcsókolja a fiús
alkatrészeit. - Lizzy felhúzta az orrát, hogy megmutassa, mit gondol az
ilyesmiről. - Frances nem akar rossz lenni, apa. Azt mondta nekem és Grr
Macinak, hogy nem akar segíteni Clarence-nek, amikor az rossz dolgokat
csinál. De ha nem teszi, akkor nagyon erősen megcsípi, hogy sírjon, és
akkor Jimmy bácsi síró-picsogónak nevezi, és gonosz dolgokat mond.
Monty rosszul érezte magát, szédült, megrázkódott. Clarence egy kisfiú
volt, aki talán túl gyorsan és rossz irányba nőtt fel, de még mindig csak egy
gyerek. Tényleg megpróbálta a kishúgát csicskáztatni? Vajon az apjától
tanulta ezt a viselkedést? Vajon Jimmy, aki mindig is inkább mást használt
ki a pénzszerzés érdekében, próbált-e nyomást gyakorolni Sissy-re, hogy
szexuális szívességeket nyújtson a barátainak vagy olyan ismerősöknek,
akiknél volt valami, amit ő akart?
Lehet, hogy Jimmy meg is tette, ugyanúgy, ahogy Clarence most Fanny-
ra próbált nyomást gyakorolni, de nem járt sikerrel. Anya és apa tudta
volna, ha valami ennyire nem stimmel. Lehet, hogy nem vették észre, hogy
Jimmy mekkora fájdalmat okoz a beszédével, amikor nem voltak ott, hogy
megállítsák, de ha ez bármilyen módon tettleges formát öltött volna, nem
érdekelte volna őket, hogy ő a hús-vér fiuk, Sissy pedig a fogadott lányuk.
Hívták volna a rendőrséget, és feljelentették volna Jimmyt. Kiálltak volna
Sissy-ért.
– Apa?
Monty a lányát tanulmányozta, meg akarta kérdezni, hogy Clarence
megpróbálta-e megmutatni neki . . . Nos, látta már Sam Wolfgard fiús
alkatrészeit, mert Sam átváltott Farkasról meztelen fiúra, miután
megmentette Boo Maci, Lizzy korábbi legjobb plüssbarátja darabjait. És
Sam egy felnőttekkel teli szobában volt, akik közül sokan nem láttak
különbséget egy emberi pénisz és egy hím Farkas között, aki felemeli a
lábát, hogy megöntözzön egy fát.
– Lizzy, Clarence megpróbált bántani téged? - A lány tétovázásától a
mellkasa addig feszült, hogy alig kapott levegőt.
– Egyik nap csúnyán lehordott - csúnya szavakat használt -, mert azt
mondtam, hogy nem fogok vele játszani kettesben, és nagyon szomorú
voltam. De Sarah és én megígértük Grr Macinak, hogy nem fogunk kint
játszani egyedül, és Sarah-ékhoz megyünk, ha Clarence kijön. És
megígértük, hogy Francest is bevonjuk, amikor csak engedik, hogy velünk
játsszon.
– Ezek jó ígéretek. - Monty a másik székben ülő plüssmackót
tanulmányozta. Nem büntetés. Grr Mackó egy fiatal kétlábú ragadozót
figyelt.
A Mások talán nem értették meg, hogy szavakkal milyen kárt lehet
okozni, de felismerték - és reagáltak is - a fizikai fenyegetésre, amely az
olyanok felé irányult, akit az Udvar részének tekintettek.
– Apa? Frances velünk maradhat?
– Ez bonyolult, Lizzy - mondta. Legalábbis az emberek számára. - De
Fan-Frances annyit játszhat itt veletek, amennyit csak akar. És beszélek
Miss Eve-vel arról, hogy Denby-éknél is játszhasson.
– De Clarence nem. - Nem kérésnek. Inkább könyörgésnek hangzott.
– Nem, Clarence nem. - Letette a lányt. - Te és Grr Maci itt maradnátok
egy kicsit? Itt kint a verandán? - megkéri Kowalskit, hogy néhány percig
tartsa szemmel a dolgokat.
 – Egyedül? - A lány a férfira nézett azokkal a nagy barna szemeivel. -
Nem maradhatna velünk Miss Leetha?
– Leetha? Ki az a Leetha? - Volt egy olyan érzése, hogy már tudja.
– Régebben Tolandben lakott. Most az emeleten van.
Monty úgy tanulmányozta Lizzy-t, mintha még sosem látta volna.
Néhány hónappal ezelőtt még egy olyan bérházban lakott, ahol a felnőttek
pánikba estek volna egy terra indigene láttán. Most, hogy a Sanguinatik
voltak a szomszédaik az emeleten, nem volt érdemes erre egy gondolatot is
vesztegetni - sőt, valójában egy furcsa fajta nyugalmat jelentett.
– Megkérdezem. Nem maradok sokáig, és bezárom az ajtót. De te vagy
Grr Maci ne nyissátok ki. Megígéred?
– Megígérjük.
Bement, és felhívta Pete Denbyt. - Pete? Monty vagyok. Beszélhetünk
pár percet.
– Persze. Nem akarsz átugrani?
– Nem. Az irodádban szeretnék találkozni. Ez a beszélgetés sokkal...
hivatalosabb.
Csend. Aztán jött a válasz: - Pár perc múlva ott találkozunk.
– Valaki átjön, hogy vigyázzon Lizzy-re. - Ami azt jelentette, hogy
Robert és Sarah átjöhetnek, ha Pete-nek szüksége van valakire, aki vigyáz
rájuk.
– Ez nálunk is el van intézve.
Azon tűnődve, hogy a Mások közül melyikük tartózkodik éppen Denby-
éknél, Monty letette a telefont, kilépett a lakásából, és bezárta az ajtót.
Csendben ment fel a lépcsőn, nem akarta most látni Jimmyt. Ugyanilyen
halkan bekopogott az emeleti lakás ajtaján.
A nő, aki kinyitotta az ajtót, ugyanaz a Sanguinati volt, aki nemrég a
verandáján járt. Ha ember lett volna, a negyvenes évei elejére becsülte
volna. Fogalma sem volt róla, hány éves lehetett valójában, de valami a
sötét szemekben árulta el neki, hogy sok mindent látott és tett már életében.
Nyx Sanguinatival ellentétben ez a vámpír nem viselt régimódi ruhákat,
és nem mozgott a füst és az emberi alak keverékeként, hogy így váljon
nyilvánvalóvá, hogy mi is ő. Valójában ez a nőstény az érett szépségével és
kecsességével tűnt volna fel, és egyetlen férfi sem, aki megcsodálta, ahogy
elhaladt mellette, látott volna benne ragadozót, csak egy csinos nőt, aki
fekete nadrágba és pólóba öltözött, mindkettő valami selymes, drágának
tűnő anyagból készült.
 – Miss Leetha? - Nehéz nem hozzátenni egy l-t a neve végéhez2.
– Hadnagy?
– Megtenné, hogy néhány percig Lizzyvel marad? El kell intéznem
néhány dolgot.
– Tudok rá vigyázni.
– Köszönöm. - Megfordult, hogy elmenjen.
– Hadnagy? Ha túl bonyolulttá válik az ügye, leegyszerűsíthetjük
magának.
A férfi nem nézett hátra, még egy önkéntelen hangot sem mert kiadni,
amit a nő esetleg hallgatólagos engedélyként értelmezhetett volna az öccse
megölésére.
Éppen akkor érkezett meg az Összekötői Irodába, amikor Pete elérte az
emeleti lépcsőfeljárót, és a kulcsát a külső ajtóban tartotta.
– Mennyire vagyunk hivatalosak? - kérdezte Pete, amikor már az
irodájában voltak. Kinyitotta a kis hűtőt, és két üveg sört tartott a kezében.
– Nem annyira hivatalos, hogy visszautasítsam az egyiket - válaszolta
Monty.
Pete kinyitotta az üvegeket, átnyújtott egyet Montynak, majd leült a
váróterme egyik székére.
Monty letelepedett a másik székre, nagyot húzott a söréből, majd
elmondott Pete-nek mindent, amit Lizzy mondott neki.
– Eddig csak szóbeli bántalmazás - kezdte Monty, aztán eszébe jutott a
csipkedés. Nehéz megmondani, hogy ez hova sorolható a testvéri civakodás
és a bántalmazás közötti skálán. - Többnyire.
– Csak szóbeli bántalmazás? - Pete légmacskakörmöket tett, miközben
megismételte a szavakat. - Ennél te jobban ismered ezeket a dolgokat.
Monty megdörzsölte a homlokát a hideg üveggel. - Igen, jobban. A
szavak ugyanolyan kárt tudnak okozni, mint az öklök. - Még többet kortyolt
a sörből. - A szüleim házában az volt a mottó, hogy 'nincs rossz szó, nincs
rossz cselekedet'. És ha valaki - még ha akaratlanul is - nem volt kedves,
elvárták tőle, hogy legalább megpróbálja helyrehozni a dolgokat.
– Úgy tűnik, az öcséd nem fogadta meg a családod mottóját.
– Nem. De megtanulta, hogyan kerülje el, hogy túl gyakran kapják el
rossz viselkedésért, és amikor elkapták, mindig megpróbálta másra hárítani
a felelősséget - vagy meggyőzni a másik személyt, hogy tagadja le, hogy
bármi rosszat tett volna. - Monty az üveget egy poháralátétre tette, amit
Pete adott. - Sissy-t minden bizonnyal arra nevelte, hogy közrejátszott
benne, amit elvettek tőle, amikor gyerekek voltunk - és úgy tűnt, hogy
egyiküknek sem tudtam mondani semmit, ami változtatott volna a
helyzeten.
Monty habozott, aztán elgondolkodott, hogy miért, hiszen ő kérte ezt a
találkozót. Pete már véleményt formált a családtagjairól. Kételte, hogy
bármi, amit most mond, megváltoztatná ezt a véleményt - vagy
megdöbbentené az ügyvédet. - A férfi, akivel Sissy-nek viszonya volt, a
lányok apja. Kedves fickó volt, stabil. És nagyon szerette a húgomat. Csak
néhányszor találkoztam vele, de kedveltem. Boldog volt, amikor Sissy
terhes lett Carrie-vel, és arról beszélgettek, hogy összeházasodnak. Aztán
történt valami, és már nem beszéltek többé a házasságról. De együtt
maradtak, és annak ellenére, hogy a férfi egy kicsit meghátrált, úgy tűnt,
hogy a dolgok rendeződtek.
– Te sem vetted feleségül Lizzy anyját - mondta Pete gyengéden.
– Én meg akartam házasodni. Elayne nem egyezett bele. Vagy inkább az
anyja nem akarta, hogy egy társadalmilag és anyagilag alsóbbrendűhöz
menjen feleségül.
– Mi történt Sierrával?
– Sosem tudtuk meg. A fickó nagyjából egy évvel Bonnie születése után
hagyta el őt és a lányokat. Amikor egyszer sarokba szorítottam, miután
elment, azt mondta, hogy nem bánja, ha sokáig kell dolgoznia, hogy eltartsa
a saját gyerekeit, de átkozott legyen, ha a töri magát egy szajháért.
Akkoriban nem értettem. Most, ahogy itt láttam Jimmyt és Sissy-t együtt,
arra gondolok, hogy a párja vagy közvetlenül fizette a számlák egy részét,
vagy ruhákat és játékokat vett a lányoknak, vagy átvitt egy csomag
élelmiszert, amikor meglátogatta a gyerekeit. De Sissynek nem adott pénzt.
– Jimmy kivette a részét a rezsipénzből, és Sierra társa rájött, hogy miért
voltak gondjaik a számlák kifizetésével. - Pete felsóhajtott. – Sierra
valószínűleg megígérte, hogy nem ad több pénzt a bátyjának, és egy időre
megnyugodtak a dolgok.
Monty bólintott. - Aztán Jimmy újra felbukkant, és újra kezdődött. És
amikor az ígéretét túl sokszor szegte meg, a társa elment.
– Tudod, hol találjuk meg?
A férfi megrázta a fejét. - A mama talán tudja. Most már mindegy. Sissy
kikerült Jimmy látóköréből. De Frances . . .
– Nem vehetsz el egy gyereket a szüleitől azért, mert elmeséltek neked
valamit, ami egy másik városban történt - mondta Pete. - Nincs bizonyíték
arra, hogy Clarence kényszerítette volna Frances-t bármire is, és az ő szava
állna az övével szemben.
– Az emberi bíróságok nem tudnák, és nem is akarnák elvenni Frances-t a
szüleitől egy hallomás alapján, de az emberi törvények nem érvényesek az
Udvarban - mondta Monty. - Nem kellene meggyőznöm semmilyen bírót,
hogy Frances veszélyben van.
Pete előrehajolt. - Elég nagy a korkülönbség volt közted és Sierra között
ahhoz, hogy legyen némi távolság, de a közel egyidős testvérek nem mindig
jönnek ki egymással. Ha kétségeid vannak efelől, hagyom, hogy egy
délutánt Sarah-val és Roberttel tölts, amikor egymás agyára mennek.
Monty, ha ez vihar a biliben, ha Frances megszépített egy testvéri
veszekedést, és drámai díszítést tett hozzá a szimpátia kedvéért, és
meggyőzöd Simon Wolfgardot, hogy cselekedjen, akkor nincs visszaút.
Neked több tapasztalatod van a Másokkal, mint nekem, de megfigyeltem,
hogy a felnőttek általában hagyják, hogy a gyerekek egymás között
rendezzék a dolgokat, és csak akkor lépnek közbe, amikor úgy tűnik, hogy
valamelyiküknek baja esik, vagy elhiszik a szavadra, hogy a fenyegetés
elég komoly ahhoz, hogy eltávolítsák a gyereket. De mi történik, ha Simon
vagy Vlad vagy Henry úgy dönt, hogy Francest át kell helyezni máshová?
Nem fogod tudni visszavonni a kérésedet, nem fogod tudni enyhíteni, amit
mondtál nekik, hogy a lányt Lakeside-ban tartsák.
– Tudom. - Ez nem lehetett más, mint hogy Frances boldogtalan és
magányos. Elszakították a tolandi otthonától, és itt csak korlátozott
kapcsolata volt olyan gyerekekkel, akikkel játszhatott. A lakás még most is
ideiglenes otthon volt, amelyet a családja bármikor elveszíthetett. Ez nem
lehetett más, mint egy kissé befelé forduló gyermek, aki szeretné, ha biztos
helye lenne. Vagy tényleg valós veszély lehet, hogy a saját testvére
csicskáztatja.
Monty felvette a sört, és meghúzta az üveget.
– Mit fogsz csinálni? - kérdezte Pete. - Mit tennél, ha Lizzy-ről
beszélnénk?
– Beszélnék Eve-vel és Ruth-tal, hogy tisztában legyenek a potenciális
veszéllyel. Beszélek Karllal és Michaellel nem hivatalos minőségben. -
Monty lassan kiengedte a levegőt. - És beszélek Simonnal és Vladdal arról,
hogy az emberi viselkedés mikor igényel beavatkozást, függetlenül az
emberek korától.
– A vacsora előtt vagy után?
 – Utána. Semmi értelme mindenkit felbolygatni, pont mielőtt leülnének
együtt vacsorázni. - De megkéri Leetha Sanguinatit, hogy szóljon neki, ha
Jimmy, vagy Clarence látogatókat fogad.
***
Suta Simon, Meg és Sam előtt érkezett a Piactérre. Ahogy Nathan és
Blair is, de ők a Faltafel előtt álltak, és eltorlaszolták az ajtót, nehogy a
fiatalkorú Farkas berohanjon, és elragadjon valamit az ételből.
– Kölyök, meséltél neki erről az ételről? - kérdezte Simon Samet.
– Nem, talán. Egy kicsit. De ez még azelőtt volt, hogy Meg azt mondta,
mindenkinek embernek kell kinéznie.
Kiszúrva őket, Suta egyenesen Meg felé vette az irányt, aki a nagy tál
spenótsalátát vitte.
Blair figyelmeztetőleg felmordult, Simon pedig Meg elé lépett, így Suta
két okot is kapott arra, hogy elforduljon, ahelyett, hogy ráugrik Megre, és
esetleg megkarmolja, hogy megtudja, mi van a tálban. Nathan csatlakozott
hozzájuk, és addig körülvették, amíg Meg el nem ért a Faltafelhez, és be
nem ment.
– Itt maradunk kint, amíg mindenki más be nem megy - mondta Blair.
– A nőstény falka és a többi étel itt van - mondta Nathan. - A hímek most
érkeznek. Ez normális? Azt hittem, a hímek segítenek az élelemmel.
– Én segítettem - válaszolta Simon.
Blair egy pillantást vetett rá. - Te leveleket hoztál és gombát.
Simon kivillantotta a fogait. Aztán felsóhajtott, mert ez igaz volt. - Gyere,
Sam.
De Sam Sutát bámulta, akinek borostyánszínű szemében zavart
komolyság tükröződött.
– Te nem jöhetsz be - mondta Sam csendes tekintéllyel. - Ahhoz, hogy
ma itt egyél, át kell tudnod váltani emberi alakra.
A felnőtt Farkasok nem mozdultak, nem avatkoztak be. A pillanat elnyúlt.
Aztán Suta elsompolygott, és úgy sírt, hogy Simon szíve megfájdult.
– Majd mi gondoskodunk róla, hogy kapjon az ételből - súgta Simon
Samnek, miközben kinyitotta az ajtót. Ő és a kölyökfalka vezetője
bementek.
Az asztalokat egymás mellé tolták, hogy egyetlen hosszú asztalt
alkossanak a terem közepén. Más asztalokat úgy csoportosítottak, hogy
tálakat és edényeket tartsák a különféle ételekkel.
 – Annyi minden van - mondta Meg, miközben lassú léptekkel az ételes
asztalok felé indult.
Vajon több volt a választék, mint máskor, vagy a másképp megjelenített
ételek látványa zavarta meg?
– Lehet, hogy egy kicsit túlzásba vittük az elkészített ételek számát -
mondta Merri Lee, miközben egy tál zöldbabot tett az asztalra. - De elég
választékot akartunk mindenkinek, és mindent meg lehet enni másnap is.
Meg, add ide a spenótsalátát, én pedig hozzáadom a meleg szalonnás
öntetet és a keményre főtt tojásokat. Ja, és van párolt kukoricacsövünk,
mindenképpen vegyél egy darabot, hogy megkóstolhasd. Montgomery
hadnagy és Pete elmentek a gyerekekért. Eve a krumplit pürésíti, Miss
Twyla mindjárt végez a kukoricával, Michael és Karl pedig a pulykát
szeleteli.
Simon szívesen megnézte volna ezt a szeletelést, de nem kérdezett rá.
Nem érdekelte, hogy a férfiakhoz csatlakozzon, de ez jó alkalomnak tűnt,
hogy elkerülje Miss Twylát és Eve-et.
Montgomery, Pete és a három emberkölyök megérkezett, őket követte
Nathan, Blair és Henry. Nadine és Chris Fallacaro kijöttek a konyharészből,
egy kosárnyi muffint és zsemlét, valamint egy tányéron valamilyen sűrű
kenyeret cipelve.
Nadine az ételekre mutatott. - Barackos muffinok, zsemlék és cukkinis
kenyér. Azt használom fel, aminek éppen szezonja van.
A gyümölcs a muffinban jól hangzott, de a zöldség a kenyérben?
Simon Blairre és Nathanre nézett. Ők is visszapillantották rá.
<Te eltereled a figyelmét, én pedig beleszagolok a kenyér dologba> -
mondta Blair.
<Túl késő,> mondta Simon, miközben Michael Debany egy nagy tálcát
hozott ki, tele rakva hússal, köztük a pulyka lábával, amely az egyetlen ép -
és felismerhető - része volt a madárnak.
Kowalski kijött a konyharészből, két zsákot cipelve, amelyek tele voltak
ételekkel teli konténerekkel. - Miss Twyla átküld némi ételt Cyrusnak és a
családjának, hogy megőrizzük a békét. Néhány perc múlva visszajövök.
Montgomery odament hozzájuk. - Segítsek, Karl?
– Jobb, ha egyedül csinálom, uram.
Montgomery bólintott.
– Kikísérlek titeket, és vigyázok, hogy Suta ne álljon lesben - mondta
Nathan.
 Eve Denby egy nagy tál főtt kenyértölteléket tett a pulyka mellé, és
tapsolt a kezével. - Jól van, mindenki. Fogjatok egy tányért, és szolgáljátok
ki magatokat. A Megnél alacsonyabbaknak egy felnőtt fog segíteni.
Meg és Merri Lee Eve-re néztek, és azt mondták: - Hé!
A többi ember nevetett. Simonnak fogalma sem volt, miért.
Merri Lee a szemét forgatta. - Ha ez a mérce, akkor Meg és mindenki, aki
pontosan olyan magas, mint ő, elsőnek állhat be a sorba.
Ez még több nevetést váltott ki. Simon még mindig nem tudta, miért
mulatságos ez, de Meg és Merri Lee, köztük Sammel, elsőként választottak
ételt, így nem vicsorított senkire. Nathan visszatért, biccentett neki, jelezve,
hogy Kowalski - és az étel - elkerülte Suta figyelmét, és beállt a sorba.
Párolt zöldbab, brokkolis-sajtos ragu, krumplisaláta, makarónisaláta és
spenótsaláta; muffinok, zsemle és cukkinis kenyér; krumplipüré, töltelék,
pulyka és mártás; kukoricacső és olvasztott vaj. Feladta, hogy megpróbálja
azonosítani a többi ételt, amit a női falka erre az étkezésre készített.
Meg egy kanálnál többet nem evett semmiből, de a többi nőstény sem.
Még mindig tele voltak a tányérjaik. A kölykök nem kaptak annyi
különböző ételt, de a mennyiség még így is elegendő volt, még Samnek is.
Ahogy helyet foglaltak az asztalnál, Kowalski visszatért, és valami miatt a
férfi sötét szemében lévő szánalomtól Simon vállán és hátán szőrszálak
törtek ki.
– Ki kell jönnöd - mondta Kowalski halkan, amikor Simonhoz ért.
Montgomery letette a tányérját az asztalra. - Valami gond van?
Kowalski bólintott, de a tekintetét Simonon tartotta. - Ki kell jönnöd.
<Simon?> Blair félretette az ételét. Ahogy Nathan és Henry is.
<Várj,> mondta Simon. <Vigyázz Megre.>
Már hallotta a nyöszörgést, mielőtt az ajtóhoz ért volna. Farkasszerű, de
nem Farkas. Amikor kilépett, megértette a szánalmat Kowalski szemében,
tudta, miért szívta be Montgomery a levegőt.
Nem ember. Nem Farkas. Még csak nem is az a szörnyű, de harmonikus
keverék, amit a legtöbbjük felvett, amikor stresszesek voltak, vagy amikor
mindkét forma egyes aspektusaira szükségük volt. Ez volt a legrosszabb
fajta a kettő között.
Nem akart kimaradni.
Mielőtt eldönthette volna, hogy mit tegyen Sutával, Miss Twyla kilépett,
és a nyöszörgő fiatalra nézett.
 – Nem hagyom, hogy egy meztelen fiú üljön az asztalhoz, úgyhogy jobb
lenne, ha szereznél neki valami ruhát - mondta.
– Miss Twyla . . . . - kezdte Simon, miközben Montgomery azt mondta: -
Mama.
A nő figyelmen kívül hagyta őket, és Kowalskira mutatott. - Szaladj át a
boltba, és vegyél ennek a fiúnak egy pólót és egy olyan rugalmas derekú
edzőnadrágot, amit mindannyian viseltek, amikor súlyokat emelgettek,
vagy bármi mást csináltok, hogy izmosodjatok. Elég könnyű lesz néhány
öltést kiszedni a hátsó varrásból, hogy legyen hely a farkának. A cipővel
most ne foglalkozz.
Cipő? Nem volt olyan, amiben Suta lába elférne. Az egyik többnyire
emberinek tűnt, de szőrös volt. A másik egy farkas mancsa volt emberi
lábujjakkal.
– Ing és nadrág elég lesz - folytatta Miss Twyla. - Most pedig szaladjatok.
Kezd kihűlni az étel.
– Igenis, asszonyom. - Kowalski elszaladt a Piactéri ruhaboltba.
– Crispin, te menj be, és gondoskodj róla, hogy mindenki nekikezdjen.
Montgomery habozása csak egy pillanatig tartott. - Igen, mama.
– Miss Twyla . . . - próbálkozott Simon újra.
– Nem.
A szót halkan és udvariasan mondta ki - és világossá tette, hogy nem lesz
vita és kifogás.
Miss Twyla hosszan nézett Simonra. - Azt hiszi, nem értem, mi történt itt,
és miért? A próbálkozáshoz bátorság kell. Hányuknak sikerült elsőre?
A legtöbb terra indigene lénynek, aki kipróbálta a másik formát, sosem
sikerült teljesen átváltoznia, így nem tudott embernek elmenni. De azt sem
próbálták meg, hogy emberekkel egy asztalhoz üljenek és egyenek.
– Akinek ezzel problémája van, az nyugodtan felvehet egy tányért, és
máshol is ehet - mondta Miss Twyla. - És ebbe te is beletartozol.
A férfi döbbenten vicsorgott rá - és halványan elszégyellte magát, amiért
ezt tette, amikor a nő összefonta sovány karját, és csak nézett rá.
Kowalski visszatért. – A méreteket tippeltem. Gondoltam, a póló nem
lesz baj, ha egy kicsit nagy. Meleg van, és a többi gyerek is rövidnadrágot
visel, úgyhogy ezeket hoztam.
Látta Kowalskit és Debanyt ilyen rövidnadrágot viselni, amikor a
Kondizomban, az Udvar fitnesztermében edzettek.
– Ez jó lesz - mondta Miss Twyla. - Most pedig...
 Eve és Nadine kidugták a fejüket az ajtón.
– Twyla, mi folyik ... ? - kezdte Eve.
Simon látta a döbbenetet és a rémületet a két nő arcán. Aztán ezek az
érzések eltűntek, ahogyan egy Farkas eltűnik az embernek látszó álarc
mögött. Az érzések nem tűntek el, csak elrejtették őket.
Vajon akkor is így rejtették el az érzéseiket, amikor először látták Meg
hegeit?
– Kell egy öltésszaggató vagy egy kis olló - mondta Miss Twyla.
– Van ollóm a táskámban lévő mini varrókészletben - mondta Eve. -
Hozom.
– Fiúk, segítsetek neki felállni és felöltözni.
Nem volt biztos benne, hogy kik a fiúk, amíg Kowalski oda nem állt Suta
egyik oldalára, és várakozó pillantást nem vetett Simonra. Miután felhúzták
Sutát, a fiatalkorúnak szüksége volt egy percre, hogy megtalálja az
egyensúlyát - nem könnyű dolog, ha két különböző formájú lábon áll.
Nadine segített nekik felhúzni a pólót, miközben Miss Twyla Suta
derekához szorította a rövidnadrágot, és eldöntötte, hol kell felszakítani a
varrást, hogy legyen egy nyílás a farok számára.
Amikor Eve visszatért a varrókészletével, nemcsak felnyitotta a varrást,
hanem néhány öltéssel meg is varrta, hogy a varrás ne nyíljon tovább.
Aztán bevitték Sutát a házba.
Blair, Nathan és Henry kitalálták, mi történt. Az emberek . . .
<Eve elmondta nekik, hogy felkészüljenek > mondta Henry.
– Suta, te ülj mellém - mondta Miss Twyla. - Ruth, te készíts neki egy
tányért. Kezdjük egyszerűen.
– Igenis, asszonyom. - Ruth az asztalokhoz sietett az étellel, és elkezdett
egy újabb tányért megtölteni, miközben Merri Lee tejet töltött egy műanyag
pohárba.
Simon és Kowalski leültette Sutát a székre. A fiatal lihegett, feszült volt a
fizikai változástól és a testétől, amelyet bizonyára szétesett daraboknak
érzett.
Robert bámult, egy villányi krumplipüré lógott a tányérja fölött. - Ez
Suta?
– És akkor mi van? - vonta kihívóan kérdőre Sam.
– Hogy csinálta ezt? - Robert Samre nézett. – Te is meg tudod csinálni?
– Ezt majd később megbeszéljük - szakította félbe Pete. - Edd meg a
vacsorádat.
 Ruth hozott egy tányért, amelyen krumplipüré, töltelék, pulyka és egy
kanál brokkolis-sajtos ragu volt. - Nem voltam benne biztos, hogy meg
bírja-e enni a kukoricát a csőről.
Miss Twyla bólintott. - Egyelőre ez is megteszi.
Suta a tányéron lévő ételért nyúlt, és kapott egy pofont az orrára.
– Várj, amíg felszeletelem neked. - Miss Twyla feldarabolta a pulykát,
majd Suta elé tette a tányért. Felvett egy villát, és az ujjával megkocogtatta
a fogak végét. - Ez hegyes, és fájni fog, ha a nyelvedbe vagy a szád
belsejébe szúrsz. Gondolom, egy-két alkalommal meg fogod szúrni magad -
minden gyerek megteszi -, de próbálj meg óvatos lenni. - A nő a fiú kezébe
adta a villát, és addig vezette, amíg fel nem döfött egy darab pulykát, aztán
elengedte. - Tessék.
– Hogyhogy te vágod fel Suta ételét? - kérdezte Sam.
Furcsa, hogy a kölyök megkérdezte, mivel ő is odatolta a tányérját
Meghez, hogy ő vágja fel neki a pulykát.
– Minden gyermekemnek és unokámnak ezt csináltam, amikor kicsik
voltak - válaszolta Miss Twyla.
– Régen Twyla nagymama vágta fel az ételemet, de már nem kell - tette
hozzá Lizzy.
<Ez azért van, mert Pete Denby feldarabolta az övét is, amikor Sarah-ét
megcsinálta> mondta Henry, és szórakozottnak tűnt.
Sam megcsóválta a fejét, és Miss Twylát tanulmányozta. - Ha te vágod
fel a kajáját, az azt jelenti, hogy te vagy Suta nagymamája?
Montgomery majd megfulladt, de nem tűnt meglepettnek, amikor Miss
Twyla azt mondta: - Van neki nagymamája? Nincs? Akkor azt hiszem, én
vagyok az.
Néhány percig senki sem szólalt meg. A Farkasok és Henry szemmel
tartották Sutát, hogy biztosak legyenek benne, hogy nem próbálkozik a más
tányérján lévő étellel. Az emberek figyelmüket leginkább a saját tányérjukra
összpontosították.
– Szóval - szólalt meg végül Miss Twyla -, mit csináltatok mostanában,
gyerekek?
Csend. Aztán Montgomery Simonra nézett, mielőtt az anyjához fordult
volna. - Melyik gyerekekre gondolsz, mama?
A nő mindenkire nézett az asztal körül, beleértve Blairt és Henryt is. -
Mindannyiótokra.
– A minap fogtunk egy pulykát - mondta Blair.
 – És ez egy remek madár. Ugye, Eve?
Eve Denby nyelt egyet. - Nagyon finom madár. És elég nagy ahhoz, hogy
megosszuk.
Merri Lee megemlítette az új Crowgard-regényt, amit éppen olvasott.
Kowalski megkérdezte, hogy Alan Wolfgardnak van-e új könyve. Michael
Debany azon tűnődött, hogy a Farkasok játszottak-e már valaha
kosárlabdát.
Apránként mindannyian ellazultak, könyvekről és olyan játékokról
beszélgettek, amelyekhez valamilyen labdák tartoztak, beszélgettek az
ételekről, amelyek Megnek és a terra indigene lényeknek is új élményt
jelentettek.
– A kukorica csuda finom - mondta Meg. - Rá kell vennünk Jennit, Starrt
és Jake-et, hogy így kóstolják meg.
Merri Lee felnevetett. - Igen. Nem hiszem, hogy az olvasztott vaj a nyers
kukoricán ugyanolyan ízletesen hatna.
Beszélgettek és nevetgéltek, és Henryt a szobrairól kérdezgették. Nathan
tiltakozóan morgott, amikor Meg azt mondta, hogy legközelebb, ha elkésik
a munkából, levonja a süteményéből, és ez megnevettette a nőstényfalkát,
különösen, amikor Meg bevallotta, hogy a Farkas fekhelye alá nézett, hátha
Nathan elbújt előle.
Mindezek alatt Suta ott ült közöttük, szívesen látottan és elfogadva.
***
A lehető leghalkabban a konyhába osonva, Jimmy megvakarta a csupasz
hasát, majd a boxere alá nyúlt, hogy megvakarja a fenekét. Kinyitotta a
hűtőszekrényt, és halkan káromkodott, amikor az ajtó polcain tárolt üvegek
megzörrentek. Amikor elhagyta a hálószobát, Sandee éppen a disznószerű
horkolását adta elő - egy undorító hangon, ellentétben a tisztességes
horkolással -, így nem valószínű, hogy meghallotta, de az átkozott kölykök
egész este próbáltak ételt elcsenni, és talán felébrednek, és csatlakozni
akarnak hozzá. Hát nem hagyta, hogy ők is megkapják a részüket abból az
ételből, amit azzal az átkozott zsaruval küldtek át? Annak elégnek kellett
volna lennie.
Meg kellett volna hívni őt is arra a nagyszabású vacsorára, amit a
Faltafelben tartottak. Az egyik ilyen lakásban lakott, nem igaz? Mama
ragaszkodhatott volna hozzá, hogy legalább őt is meghívják. De az a ribanc,
Eve, akinek volt mersze megkérni a szörnyszülötteket, hogy hozzanak neki
egy hatalmas pulykát, szóval ő volt az, aki a meghívókat osztogatta.
 Ezt nem fogja elfelejteni. Mint ahogy azt sem felejti el, hogy a nőnek kell
gondoskodnia az épületek körüli dolgokról, és általában egyedül dolgozik.
Eltömődött WC? A nőnek kell megoldania, és nem kellett több pár percnél,
amíg kettesben marad vele, hogy megtanítsa neki, miért kellene
kedvesebbnek lennie vele - és meggyőzze, hogy tartsa a kibaszott száját.
Jimmy elővette a tányér pulykát, a három megmaradt zsemlét és a
majonézes üveget. Legszívesebben tölteléket és krumplipürét is melegített
volna a pulyka mellé, de a hullámsütő csilingelése felébreszthette volna a
porontyokat, így beérte a szendvicsekkel.
Felszeletelte a zsemléket, megkente őket majonézzel, majd mindegyikbe
annyi pulykát tömött, amennyit csak tudott. A kis asztalnál ülve
beleharapott az egyik szendvicsbe, és a hús mellett a haragot is megízlelte.
A pénztartaléka kezdett fogyni, és Sandee sem hozott annyit, hogy
minden nap meg tudta volna venni a betevőt, nemhogy bármi mást. Ez nem
az ő területük volt, és a Jávornyúl volt az egyetlen kocsma, amely könnyen
elérhető távolságban helyezkedett el anélkül, hogy pénzt költene taxira
vagy buszjegyre. Zsaruk és vámpírok lófráltak állandóan körülötte, akik
felismernék őt - és a zsaruk legalább tudnák, miért távozik folyton
különböző férfiakkal. Még ha CJ-t meg is lehetne győzni, hogy ne
tartóztassák le prostitúcióért, az a szemét Burke nem habozna. Nem tűnt
annak a típusnak, aki elnézne bármit, ha cserébe kap egy ingyenmenetet.
A buszpályaudvarhoz közelebb is voltak olyan bárok, amelyekbe inkább
olyan vendégek jártak, mint amilyenekhez ő szokott odacsapódni. Mint
minden más manapság, a kábítószer is lassan csöpögött a városba kis
mennyiségekben, és egy kis fű ára majdnem háromszorosa volt annak, amit
Tolandben fizetett. Egy jó közvetítő megkóstolhatta a terméket, és még
mindig busás hasznot húzhatott belőle. De ő újonc volt, és a Lakeside-ban
már jelen lévő dílerek már szétosztották a területüket, és nem voltak
érdekeltek abban, hogy helyet csináljanak egy versenytársnak.
Ami azt jelentette, hogy valami mást kellene tudnia eladni, olyasmit,
amivel a többiek nem rendelkeztek.
Jimmy egy hosszú pillanatig bámulta a pulykás szendvicset, mielőtt még
egy nagyot harapott belőle.
Még a legmocskosabb kocsmákban is ugyanaz volt a beszéd: általában
lehetett valamilyen élelmiszert venni azokban a boltokban, ahol az
élelmiszerjegyet regisztrálták, de a hentesüzletekből még mindig elfogyott a
hús, mielőtt a következő szállítmány megérkezett volna a vágóhidakról.
Nem mindig lehetett kenyeret venni, és még ha lehetett is, szigorúan
betartották, hogy mennyit. Konzervek? Befőttek? A konzervgyárak és az
élelmiszer-feldolgozó vállalatok újra működtek, ha nem is ugyanolyan
kapacitással, mert némelyik helyen munkaerőhiány volt. Az
élelmiszerboltok, amikor csak lehetett, tartottak ilyen élelmiszereket, de
ugyanilyen gyakran voltak üresek azok a polcok. Azok az asszonyok,
akiknek volt gyümölcsfájuk a birtokukon, és tudták, hogyan kell
gyümölcsöt tartósítani, lekvárt és zselét készíteni, és eladták azt a felesleget,
amire a családjuknak a következő évben nem lesz szüksége, de ez inkább
olyan volt, mint egy helyi kis piac, és az ismeretlen arcokat mindenki
figyelte - és a lóháton vagy gyalogosan közlekedő rendőrök a piac ideje
alatt általában járőröztek az utcákon, hogy elrettentsenek mindenkit a
helytelen viselkedéstől vagy az élelmiszerlopás nyílt kísérleteitől.
A balekok beérték azzal, ami kapható volt, de az igazi emberek valami
jobbat akartak. Hogyan tudtak volna üzletet kötni, ha naponta csak valami
kibaszott zöldséget és néhány uncia húst esznek?
A kibaszott Mások patkányokat, egereket és mindenféle embernek nem
való szart is megettek, és a hentesüzletükben mindig volt bőven sertés- és
marhahús. A jó kutyák még kimentek, és egy kibaszott pulykát is hoztak
annak a kurva Eve-nek, csak mert ő akart egyet. Ha egy éjszaka eltűnik a
hús a hentesüzletből, akkor csak vadásznak még egy kicsit. Legalább akkor
valamire jók lennének.
Ő maga nem vihette el a húst. Hallotta, ahogy az egyik torzszülött azt
mondta a porontyoknak, hogy mindenkinek más szaga van, és a Mások meg
tudják mondani, hogy az egyes emberek hol jártak az Udvarban. Tehát
nyilvánvalóan nem lehetett köze a hús eltűnéséhez.
De találkozott néhány emberrel, akik meg tudnák csinálni a munkát, és
elég okosak lennének ahhoz, hogy átadják neki a zsákmányból a részét.
A jutalékát. Ez az. Az üzletemberek jutalékot kaptak a munkából való
részesedésükért.
Jimmy mosolyogva megette az utolsó szendvicset, a maradék pulykát és
majonézt pedig a hűtőbe tette. Egy embernek maradt elég. Sandee még
azelőtt bekaphatja a pulykát reggelire, mielőtt a porontyok a mohó arcukba
lapátolhatnák. Vagy megeszik azt a brokkolis szart, vagy éhen maradnak.
Meg kell szabadulnia Sandee-től és a porontyoktól, és el kellett tűnnie
Lakeside-ból. Itt semmi keresnivalója nem volt. Tolanddel ellentétben ez túl
kicsi város ahhoz, hogy ő és az általa kedvelt üzletág elkerülje a feltűnést.
Rá kellett jönnie, hogy CJ vagy - ami még valószínűbb - az a szemét Burke
már valószínűleg elmondta más körzetekben, hogy ki ő. A dolgok jelenlegi
állása mellett nem hitte, hogy bárkit is rá lehetne venni, hogy félrenézzen -
különösen, ha a lopás élelmiszerrel vagy más alapvető áruval kapcsolatos.
Szóval nagy fogásra volt szüksége, valami olyasmire, ami lehetővé teszi
számára, hogy elhagyja Lakeside-ot, és máshol telepedjen le. Gondolkodnia
kellett azon, hogy ez hol lenne.
Megtalálja a kiutat innen. Igen, meg fogja találni. De várnia kell
Holdnapig. Aztán megkeres néhány embert, és üzletet köt.
17. FEJEZET
Holdnap, Messis 20.
A Faltafelben elfogyasztott ebédjét befejezve Simon a tányért, az
evőeszközt és a poharat a megfelelő tárolókba tette. Egy alma magházán
kívül nem hagyott meg semmit, amit az élelmiszer-újrahasznosító
konténerbe dobhatott volna.
A keze megállt a konténer fölött. Vajon hány alma maradt a kis
almatárolóban? Mennyit kell majd félretenniük a jutalomfalatokhoz,
amelyeket Meg adott a póniknak? Henry tudni fogja. Azt tudta, hogy az
almák különböző időpontokban érnek, de eddig nem nagyon figyelt oda. Az
érett almákat leszedték és megették. De a nőstény falka szerint egyes
almafajták jobbak voltak evésre, míg mások főzésre és sütésre.
Ki gondolta volna, hogy az emberi nőstények ennyire kényesek tudnak
lenni? Egy farkas egy érett almát elrágcsált és boldog volt. Persze az almák
közötti különbségtétel csak egy volt a sok dolog közül, ami idén másképp
ment.
A Kis Harapás és a Faltafel az elmúlt hetekben átesett néhány változáson,
különösen most, amikor a legtöbb ember, aki bejárhatott a Piactérre,
naponta legalább egyszer étkezett valamelyik helyen. Ennek az üzletekben
foglalkoztatott vagy a Konzulátuson dolgozó emberek számára volt értelme.
És az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azok az emberek, akiknek jutott
termés a Zöld-telep kertjéből, készítettek olyan ételeket, amelyeket
köretként körbeadtak, és az elkészített ételekből mindig adtak valamennyit
Megnek is, és megmutatták neki, hogyan készítse el azokat az ételeket,
amelyeket igazán szeretett.
Mindent összevetve, figyelembe véve, hogy hány ember ehetett vagy
vásárolhatott olyan ételeket, amelyek az Udvar földjéről vagy a terra
indigene gazdaságokból származtak, amelyek azokat a dolgokat szállították,
amelyeket nem itt termesztettek, gyűjtöttek vagy fogtak, senki sem érzett
igazi hiányt. Persze, egyes élelmiszerek nem mindig álltak rendelkezésre,
attól függően, hogy mennyire volt sikeres a vadászat, vagy mikor érkezett a
lisztkészlet Lakeside-ba, de mindig volt mit enni.
Ez volt a változás része a Faltafel és a Kis Harapás esetében. A Nadine's
Bakery & Café reggelire és ebédre készített ételeket, és Tess addig árulta
ezeket a kávézóban, amíg el nem fogytak. Aztán már csak kávé és egyéb
italok voltak. A Faltafel átállt arra, hogy ebédre és egész délutánra ételt
kínáljon, de a vendégektől elvárták, hogy vegyék fel a rendelésüket, amikor
az elkészült, és takarítsanak el maguk után. Este a hely még mindig inkább
úgy működött, mint egy emberi étterem, felszolgálókkal. Így a terra
indigene vendégek többféle módon is megtapasztalhatták, hogyan étkeznek
egy emberi létesítményben.
Mindig jó dolog, ha a Lakeside Udvarra úgy gondolunk, mint az emberi
interakciók továbbképzésének helyére. De az emberek még mindig tettek
minden nap olyan dolgokat, amelyek egyszerűen furcsák voltak. Mint ma.
Miután hallotta, hogy nincs több pulykamaradék, bement a konyhai
részlegbe, és felajánlotta, hogy kidobja a pulykacsontokat oda, ahol a
háziállatok megtalálják, hogy ne vesszen kárba. Eve és Nadine azt mondta
neki, hogy pulykalevest készítenek, és hogy tartsa távol a mancsát a
csontoktól, amíg nem végeznek vele.
Emlékeztetnie kellett volna őket, hogy ő a munkaadójuk, és nem
szabadna így beszélniük vele, de éhes volt és túlerőben voltak, és túl sok
éles kés és hegyes eszköz volt elérhető közelségben.
Majd később beszél velük - vagy küld nekik egy emlékeztetőt.
Az ajtó felé tartva Simon észrevette Montgomery hadnagyot, aki szintén
beugrott ebédelni. Valami felkeltette az ember figyelmét, mert egy lépést
elhátrált az ajtótól, hogy észrevétlen maradjon. Simon odasietett hozzá.
– Most nem akarsz kimenni oda - mondta Montgomery. Kinyújtotta a
karját, hogy eltakarja az ajtót.
– Miért? Mi folyik itt? - Simon végigpásztázta a Piactér nyitott területét,
de nem látott semmi riasztó dolgot. Sőt, ha Simon inkább a hangot, mint a
tetteket vette figyelembe, Montgomery szórakozottnak tűnt.
– Alkudozás. - Montgomery egy ujjal mutatott Miss Twylára, aki egy
padon ült és fagylaltkelyhet evett, valamint Sutára, aki egy tál fagylaltot
kergetett, míg végül a tálat nekilökte Miss Twyla egyik lábának. Mivel a nő
lába térdben keresztbe volt vetve, a másik lába lógott.
– Roo-roo. - Suta rátette az egyik mancsát Miss Twyla lógó lábára, és
megpróbálta lehúzni, hogy a tálat a lábai közé szoríthassa, ahelyett, hogy
kergetőzött volna vele.
– Nem - mondta Miss Twyla szelíden.
– Roo-roo! - Suta még kitartóbban csapkodta a lábát.
– Annyit 'nagymamázhatsz' nekem, amennyit csak akarsz. Ez nem
változtat azon a tényen, hogy egyedül is meg tudod tartani azt a tálat. Miss
Meg megmutatta neked, hogyan kell.
– Roo? - Suta körülnézett.
– Nincs itt. - Miss Twyla megnyalta a fagylaltját. - Csak ülj le, és tedd a
saját mancsodat a tál köré.
– Ó - lehelte Montgomery. - Megpróbálkozik a 'túl ügyetlen vagyok
ehhez' rutinnal.
Suta valóban szánalmasan nézett ki, ahogy az egyik mancsával a tálat
nyomkodta, miközben a fagylalt gyorsan olvadt.
– Kimehetnénk segíteni neki - mondta Simon.
– Megtehetnéd. Persze meg kell kerülnöd a Mamát, most, hogy úgy
döntött, Suta egyedül is meg tudja csinálni.
– De amikor a múltkor mindannyian együtt vacsoráztunk, ő vágta fel az
ételét, segített neki enni.
– Aznap este segítségre volt szüksége. Ezt egyedül is meg tudja csinálni.
- Montgomery nyílt kíváncsisággal tanulmányozta. - Továbbra is etetitek a
kicsinyeket, még akkor is, ha már elég idősek ahhoz, hogy gondoskodjanak
magukról?
– Természetesen nem. Meg kell tanulniuk vadászni, valamint meg kell
tanulniuk megvédeni a táplálékból való részüket. - Simon elgondolkodott
azon, amit Montgomery kérdezett. - Ez nem jelenti azt, hogy a fiatal állatok
nem viselkednek néha kölyökként, és nem próbálják rávenni a felnőttet,
hogy így könnyen szerzett ételt adjon nekik.
– Nem sokban különbözik az ilyen korú emberektől. Milyen gyakran
engednek a felnőttek?
Amikor Simon nem válaszolt, Montgomery elvigyorodott. - Én is erre
gondoltam. Azt hiszem, a Farkasokban és az én anyámban van néhány
közös dolog, ami a gyereknevelést illeti.
Így fogalmazva ez megmagyarázta, hogy a Farkasok miért kezelték Miss
Twylát inkább a sajátjukként, mint emberként.
Nézték, ahogy Suta lehuppan, és a mellső mancsait a tál köré rakja.
Kinyalogatta a maradék fagylaltot, majd Miss Twylára nézett.
Montgomery halkan felnevetett. - Ó, ott vannak a nagy, szomorú szemek.
Lizzy is kipróbálja időnként rajtam ezt a tekintetet. Nehéz nemet
mondanom, még akkor is, ha tudom, hogy mindkettőnknek rosszat tenne,
ha engednék, de a mamát keményebb fából faragták. Minden unoka
próbálkozott már nála ezzel a nézéssel, és minden unoka elbukott.
 Az ajtóban álltak, és addig figyeltek, amíg Miss Twyla el nem fordította a
fejét, és egyenesen rájuk nem nézett.
– Ti ketten tovább bámészkodtok ott, vagy inkább dolgozni mentek?
– Ez a mi végszavunk - mondta Montgomery az orra alatt, mielőtt eléggé
felemelte volna a hangját ahhoz, hogy meghallják. - Épp indulni készültünk,
mama.
Simon Montgomeryvel együtt kisétált a Piactérről, de nem szólt semmit,
amíg el nem tűntek a látóterükből. - Én vagyok az Udvar vezetője. Én
hozom a döntéseket.
– Igen, te. - Montgomery várt egy szívverésnyit. – De elmondod ezt neki
is?
Simon morgott. - Talán küldök neki is egy emlékeztetőt.
Montgomery csak nevetett.
***
Aznap késő este, amikor a Piactéri üzletek már mind bezártak, Vlad
elsétált Erebus Sanguinati mauzóleumának hátsó részéhez, ahol a nagyapa
és Leetha már várt rá.
– Simon néhány perc múlva itt lesz - mondta nekik. A Farkas kissé
zavartan, vagy inkább óvatosan fogadta, hogy erre a beszélgetésre a
Kriptoárba hívták meg. Elvégre ez csak a második alkalom volt, hogy
meghívták a fekete kovácsoltvas kerítésen belülre - amely a Sanguinati
udvarrész határait jelezte - azóta, hogy Simon évekkel ezelőtt átvette a
Lakeside Udvart.
– Miért kell őt is bevonni? - kérdezte Leetha.
Vlad a nőstényt tanulmányozta, aki akkor költözött ide, amikor a terra
indigene lények elhagyták a Toland Udvart. Intelligens, gyönyörű vadász
volt. Ragadozóként nem tartozott sem Stavros, vagy az ő súlycsoportjába,
de még Nyxébe sem, de ettől függetlenül halálos volt.
– Simon Wolfgard ennek az Udvarnak a vezetője - válaszolta Vlad.
– És miért van ez így, ha a nagyapa itt lakik? - kérdőjelezte meg a nő. -
Mindig a Sanguinati uralja a kiemelkedő emberi városok Udvarait. Bár ez a
város nem olyan jelentős, mint néhány más, amelyet mi uralunk a keleti
parton, mégis a Nagy-tavak egyik legfontosabb kikötője.
– Itt a Sanguinati támogatja a Wolfgardot. - Vlad érezte, hogy kiéleződik
az indulata.
– Elég volt. - Erebus vicsorgó parancsa mindkét fiatalabb Sanguinati felé
irányult, de Leetha felé fordult, hogy egyértelművé tegye, hogy ő a
provokátor. - Sok évvel ezelőtt úgy döntöttünk, hogy bizonyos alakváltó
formák jobban alkalmasak arra, hogy Thaisia bizonyos területein az
Udvarokat vezessék, ahogy mi is jobban alkalmasak vagyunk arra, hogy a
nagyvárosok és a tengerparti városok felett uralkodjunk.
– Akkor miért... ... - kezdte Leetha.
– Talán a Sanguinati olyan sokáig uralkodott Tolandben, hogy a többi
terra indigene lényre inkább alárendeltként kezdtek gondolni, mint erős
ragadozókként, akiknek az ősei más alakot választottak, ami jobban illett a
többi ragadozóhoz és zsákmányhoz, ahol épp éltek. A hozzáállásod nem
tetszik nekem, Leetha.
A nő döbbenten nézett. - Én-én sajnálom, nagyapa. Nem akartalak
megbántani.
– Akkor tanulj. Simon és Vladimir barátok. Együtt dolgoznak,
szomszédokként élnek, jól harcolnak egymás mellett. Igazi együttműködés
van ebben az Udvarban, nem csak egy megállapodás, hogy együtt
dolgoznak az emberi fertőzés elleni védekezésben, mint oly sok más
Udvarban. És ez az együttműködés lehetőségeket nyitott meg minden terra
indigene számára. Tolya most egy közép-nyugati várost irányít, egy
rusztikus helyet Tolandhez képest, de a Sanguinati úgy megvetette a lábát
Thaisia azon részén, mint soha korábban - mert Tolya hajlandó volt
együttműködni a Wolfgardokkal és a többi alakváltóval a környéken.
– De annyira elszigetelt - suttogta a nő.
Vlad Leethát tanulmányozta. Volt a hangjában egy csipetnyi félelem?
Tolya és a Sanguinatik, akiket kiválasztott, hogy csatlakozzanak hozzá
maga Bennett és a város néhány fontos üzletének vezetésében, úgy tűnt, jól
boldogulnak. De a Farkasokkal ellentétben, akik általában négylábú
állatokra vadásztak, és szerettek a Vad vidéken élni, a Sanguinatik inkább
városi ragadozók voltak, akiknek az emberek voltak a kedvenc
zsákmányuk. Ez nem volt olyan könnyű, ha egy kisvárosban mindenkit
ismertél - és ők ismertek téged. Ez volt az egyik oka annak, hogy a
Sanguinati inkább a nagyobb emberi városokat használta vadászterületként.
A másik ok az volt, hogy a nagyobb emberi városokban a fajtája nem
gyakran került kapcsolatba közvetlenül az olyan terra indigene lényekkel,
mint a Vének.
– Ha nem tudod elfogadni Simont vezérnek, talán inkább Talulah
Fallsban kellene élned - folytatta Erebus. - Az most Stavros uralma alatt áll.
– Nem. - Leetha hangja világossá tette, hogy nem akar Stavrosnak felelni.
 Érdekes. Vlad tudta, hogy Stavros azért egyezett bele Talulah Falls
vezetésébe, hogy elég közel legyen ahhoz, hogy potenciális párként
mutatkozhasson be, amikor Nyxnek a legközelebb szezonja lesz. Vajon
elfordult Leetha felajánlkozásától, amikor a nő legutóbb tüzelt, mert nem
volt hajlandó egy olyan nőstény párjává válni, aki nem az első számú
választása? Vagy talán Stavros, aki tudott a saját fajtáján viccelődni,
valamilyen szinten megérezte, hogy ő és Leetha nem illenének egymáshoz,
miután a fizikai párzás lezárult.
És az igazság az, hogy Talulah Falls még kisebb volt, mint Lakeside, és
sokkal nagyobb volt a felfordulás, mivel terra indigene lények és még
néhány intuit is beköltözött a városba, hogy a megmaradt emberekhez
csatlakozva fenntartsák az erőművet és más szükséges üzleteket.
Hirtelen eszébe jutott, hogy Stavros és Tolya is az itteni látogatások miatt
látta meg a lehetőséget, hogy vegyes közösségben is dolgozhat.
<Vlad?> szólította Simon. <A kerítésnél vagyok. Ha emberi alakban kell
lennem ehhez a találkozóhoz, akkor keresnem kell valami ruhát.>
<Nem szükséges.> Vlad elmosolyodott, szinte érezte a borostyánszínű
tekintetet, annak ellenére, hogy nem volt látótávolságban. <Az emberi
alakban való megjelenésre gondolok. Kinyissam a kaput?>
<Nem szükséges.>
Erebus nagyapára nézett. - Simon itt van.
– Nyisd ki neki a kaput, Vladimir.
– Nem szükséges.
A kerítés, amely a Kriptoárt határolta, nem volt magas, nem próbált
senkit sem távol tartani. Aki hívatlanul belépett, nem is távozott. De talán
azzal, hogy átugrott a kerítésen, hogy csatlakozzon hozzájuk, Simon
közölni akarta Leethával és minden más Sanguinatival, aki esetleg
kételkedik benne, hogy valójában ő az Udvar vezetője, és önszántából
tiszteletben tartja a határaikat.
<Erebus nagyapa,> mondta Simon udvariasan, miután csatlakozott
hozzájuk.
– Wolfgard. - Erebus a fejét a legcsekélyebb meghajlásra biccentette.
<Meggie kérte, hogy elmondjam, kapott ma egy katalógust, amiben egy
csomó eladó film szerepel. Holnap elhozza, amikor kiszállítja a
csomagokat.>
Erebus elmosolyodott. – Az édesvér tudja, mennyire szeretem nézni a
régi filmjeimet.
 Leetha nagyapára, majd Simonra nézett.
Igen, gondolta Vlad. Az édesvér a kapocs a mi fajtánk és Simoné között.
Nem jutottunk volna ilyen gyorsan idáig, ha ő nem esik be az Udvarba.
Néhányunk nem élte volna túl az emberekkel való legutóbbi
összecsapásokat. Még az ő figyelmeztetései ellenére sem élték túl néhányan
közülünk.
– Mondd el a Wolfgardnak, amit hallottál - mondta Erebus, és kezével
Leetha felé intett.
– Néhányan követtük Cyrus Montgomeryt ma este - mondta Leetha. - A
buszpályaudvar és a belvárosi buszmegállók jó vadászterületek, különösen
sötétedés után. És azok az üzletek, amelyek később tartanak nyitva, mint
ahogy a rendőrség javasolja, szintén kiváló vadászterületek. A lámpákat
lekapcsolják, és az ajtót bezárják, de a hivatalos zárás előtt bejövő
vendégeket nem kérik meg, hogy távozzanak. - A nő elmosolyodott, és egy
leheletnyi agyarat mutatott. - A tulajdonosok általában az üzlet fölött
laknak, és nem igazán érdekli őket, mi történik a vendégekkel, amikor
hazafelé tartanak.
<Miért követted őt?> kérdezte Simon.
– Nem kedvelem.
<Követted őt az egyik ilyen bezárt üzletbe?>
– Igen. Négy férfival találkozott. Holnap meg fogja vizsgálni a Piacteret,
hogy megbizonyosodjon arról, hogy a Föld-bennszülött teherautók
hússzállítást végeznek. Amikor az üzletek bezárnak estére, hívni fogja az
embereket. Beosonnak az Udvarba, betörnek a hentesüzletbe, és ellopják az
összes húst. Ti, Farkasok majd üvölteni fogtok a veszteség miatt, de csak
pár extra szarvast kell levadászni, hogy pótoljátok.
<Ezt ők gondolják rólunk, vagy ezt te gondolod rólunk?> kérdezte
Simon.
Kihívás, sima és egyszerű. Egy Farkas nem nyerhette volna meg a harcot
egy füstformában lévő Sanguinati ellen, de Simon biztos hallott valamit
Leetha hangjában, amit nem hagyott szó nélkül.
– Leetha? - Erebus nagyapa hangja halk volt - és éppen ezért még
fenyegetőbb. - A Wolfgard kérdezett tőled valamit.
Tétovázott, de mindannyian tudták, hogy a válasza fogja eldönteni, hogy
maradhat-e Lakeside-ban.
– Cyrus Montgomery mondta azokat a szavakat - válaszolta végül. - A
szavakat gúnyosan mondta, mintha nem érdemelnél tiszteletet.
 Simon nem mozdult, nem válaszolt.
– Simon? - mondta Vlad. - Mit akarsz tenni? Hogyan akarod megállítani
őket?
Simon úgy bámult rá, mintha Henry adott volna neki egy agyrázó pofont,
és ezért kérdezne ilyen ostobaságot. <Nem fogjuk megállítani őket. Csak
még inkább ösztönözni fogjuk őket, hogy holnap este lopjanak tőlünk.>
Vlad hirtelen rájött, hogy Leetha miért fogadja el nehezen, hogy egy
Farkas az Udvar vezetője. Megfigyelte, ahogy Simon a nőstény- és
rendőrfalkával bánik. Látta őt Meggel, aki kihozta belőle a játékos oldalát.
De nem vette figyelembe, hogy nem véletlenül volt domináns az olyan erős
Farkasok felett, mint Blair és Nathan, nem vette figyelembe, hogy mit
jelentett az, hogy egy olyan Életarató, mint Tess, közöttük élt. Még nem
igazán látta Simont.
– Milyen okból? - kérdezte.
<Gondoskodunk róla, hogy Cyrus halljon egy különleges
hússzállítmányról.>
18. FEJEZET
Napkorongnap, Messis 21.
Jimmy megvárta, amíg az ebédelő tömeg eloszlik, mielőtt átkanyarodott
volna a Piactérre. Nem akart összefutni anyával vagy CJ-vel. Nem akart
összefutni azokkal a ribancokkal, akik mások után kémkedtek a
szörnyszülötteknek. De hárman ott ültek az egyik napernyős asztalnál, és
salátát ettek, mintha az a szar igazi étel lenne. Felismerte két nőt, akik a
zsarukkal együtt laknak a lakásokban - Ruth és Merri valami -, de a
harmadikat nem ismerte, egy fekete hajú lányt, aki a hőség ellenére bő,
gézszerű inget viselt.
Halványan ismerősnek tűnt, mintha futólag már látta volna. Nem
számított. Nem lehetett benne sok érdekes, ha a másik kettővel lógott
együtt.
Meg akarta nézni, mi érkezett aznap reggel a hentesüzletbe, el kellett
mondania a bandájának, mire számíthatnak. Nehezményezte, hogy friss
húst kell vásárolnia. Sandee úgy főzné meg, hogy az ehetetlen lesz - a
ribanc képes volt azt is elrontani, hogy mogyoróvajat és lekvárt ken a
kenyérre -, de kellett egy ok, hogy ott legyen, ahelyett, hogy készételt
vásárol a Faltafelben vagy a Kis Harapásban.
A hentesüzletbe belépve megbizonyosodott róla, hogy nincs csengő az
ajtón, amely zajt csapna, ha késő este visszajön. A zárban sem volt semmi
különös. A francba, azt a zárat még Clarence is fel tudta volna törni egy
percen belül.
Az ajtó mellett várakozott, de a boltos úgy tűnt, hogy az egyik férfi
vérszívóval akar beszélgetni, aki a fölötte lévő lakásban lógótt.
– Ma este érkezik a különleges hússzállítmány - mondta a boltos. - Ritkán
kapunk már ilyet. Ezért nem is teszek ki táblát, csak továbbítom a hírt.
– Mennyit szállítanak? - kérdezte a vámpír.
– Nem tudom biztosan. Ezért nem tudom garantálni, hogy egy bizonyos
adagot megkapsz, de készítek egy listát azokról, akiket érdekel, hogy
mindenki kapjon egy keveset.
A vámpír Jimmyre pillantott, majd elfordult, de nem halkította le eléggé a
hangját. - Megengeded az embereknek, hogy lefoglaljanak egy keveset a
különleges húsból?
 A boltos halkan felnevetett. - Nem, nem fogom megemlíteni egyiküknek
sem. Ha marad belőle, miután teljesítettem a rendeléseinket, eladom az
embereknek, de nem valószínű, hogy marad belőle bármi is.
A vámpír bólintott. - Írjál fel minket is. Nem akarunk lemaradni egy ilyen
csemegéről.
Jimmy alig tudta visszafogni izgatottságát, amikor a vámpír kisétált, és
magára hagyta a boltossal. Különleges hús. Csemege. A fenébe is, tökéletes
estét választottak a hentesüzlet kiürítésére.
– Jó napot. - Széles mosollyal köszöntötte a boltost. - Reméltem, hogy
kaphatok egy kis húst a családi vacsorához.
A boltos az üvegpult felé intett. - Amim van, az mind itt van. Ha gyors
étkezésre vágyik, van ma szeletelt főtt vagdaltom mártással. Ma reggel
frissen készült. Egy ember készítette.
Bármelyik másik napon megpróbált volna egy egész vagdaltat venni, úgy
számítva, hogy a felét eladja vagy elcseréli. De ma nem akarta, hogy a
szörnyszülöttek túlságosan felfigyeljenek rá - és nem akarta, hogy CJ-nek
vagy annak a rohadék Burke-nek nyafogjanak, amiért többet vett el, mint
amennyit egy étkezéssel meg lehetett volna enni.
– Három szeletet kérek - mondta. Amikor a boltos felvonta a
szemöldökét, amelyben több volt a barna toll, mint a haj, hozzátette: - A
gyerekek nem tudnak majd megenni fejenként egy-egy fél szeletnél többet,
ha a zöldséget is megeszik.
Három szelet került az egyik olyan edénybe, amelyet a vásárlóknak el
kellett mosniuk és visszahozniuk. Jimmy kifizette és kisétált. Lassú
tempóban haladt, még integetett is a három szuka felé, akik éppen
befejezték az étkezést.
Sandee már nem volt otthon, mire visszaért a lakásba, és a porontyok is
kint voltak, ezért felmelegített egy szelet fasírtot, majd egy másik felét a
saját étkezéséhez. Miután a maradékot betette a hűtőbe, a délutánt a
verandán ülve töltötte, várva az estét.
***
Meg felakasztotta a gézszínű ingét az Összekötői Iroda hátsó szobájában,
majd bement a fürdőszobába, hogy vizet fröcsköljön az arcára, fogat
mosson, és pisiljen. Az eufemizmusokat, már tanulta, a Farkasokra kár volt
elpazarolni. Amint Nathan visszatér a saját déli szünetéről, körbeszaglászik
a hátsó szobában, és pontosan be tud számolni arról, hogy mit csinált,
úgyhogy mi értelme volt bármi mást mondani? Egyszer már kipróbálta a
"bepúderezem az orromat" dolgot, de minden Farkas, akit ismert,
körbejárta, és megpróbálta megszagolni az arcát, hogy be tudja azonosítani
a púder szagát.
Még Merri Lee és Ruth segítségével sem tudta meggyőzni a Farkasokat
arról, hogy nincs púder, amíg Simon meg nem erősítette, hogy egyes
történetekben az "orrot bepúderezni" pisilést jelent. Aztán Katherine
Debany még aznap délután elrontotta a dolgot azzal, hogy elővett egy
kompaktot, és Elliot szeme láttára valóban bepúderezte az orrát. Elliot
természetesen azonnal értesítette Blairt és Nathant - és Simont -, és az egész
"hadd szagoljam meg az arcodat" rutin kezdődött elölről.
Nathant az első szobában találta, már a Farkas-fekhelyen elnyújtózva.
Ráadásul ásított, minden fogát mutogatva. De a lányt nem tévesztette meg,
hogy lustának és álmosnak tűnt. Minden kézbesítő, aki elhitte a cselt, és
helytelenül viselkedett, rájött, milyen gyorsan tud mozogni egy Farkas - és
hogy azok a fogak mekkora kárt tudnak okozni.
– Merri Lee, Ruth és én jót ebédeltünk - mondta neki. - Friss kerti
zöldségekből készült saláta volt, az utolsó maradék pulykahúsdarabkákkal
és keményre főtt tojással, valamint különféle mini muffinokkal, amelyeket
Nadine-tól vettünk. És veled mi újság? Jót ebédeltél?
Nathan ugráló mozdulatot tett az egyik mancsával.
– Friss nyuszi - fordította le a lány. - Nyami. - Aztán eszébe jutott, hogy a
Farkas ezt esetleg félreértheti és kérésnek veheti, ezért hozzátette: - Neked
nyami.
Visszatérve a szortírozószobába, azon gondolkodott, mit kezdjen a
délutánjával, amíg el nem jön a kiszállítások ideje. A postát már kiválogatta
és a póniknál volt; a csomagjai egy kocsira voltak rendezve, hogy
hatékonyan tudja be- és kirakodni a KD-t, miközben körbejár. A könyvtári
könyveket, amelyeket a tónál lévő lányoknak akart kézbesíteni, már
készenlétben tartotta.
Meg kifújta a levegőt. Írhatna egy üzenetet Jeannek, Hope-nak vagy Barb
Debanynek, vagy akár Jesse Walkernek Prairie Goldba. Elolvashatta volna a
könyvtárból kivett könyvek egyikét. Általában már a gondolat is örömet
okozott neki, de most nyugtalannak, aggodónak érezte magát. Nem
bizsergett, nem az a tűszúrásszerű érzés volt, ami arra figyelmeztetett, hogy
valami történni fog. Ennél finomabb volt, de egy kicsit émelygett tőle.
Kivette a fiókból a próféciakártyákat tartalmazó dobozát, kinyitotta a
dobozt, és ujjbegyeit könnyedén a kártyákon pihentette. De nem volt
kérdése, fogalma sem volt róla, hogy mit kérdezzen. Elmondta Nathan-nek
az ebédjét, ő pedig a sajátját, és...
Éles bizsergés égette az ujjbegyeit. Behunyta a szemét, és kiválasztotta
azokat a kártyákat, amelyek a legélesebb bizsergést okozták. Még mindig
csukott szemmel, a kiválasztott sorrendben fordította meg a kártyákat.
Kinyitotta a szemét, tanulmányozta a kártyákat... és felhívta Merri Lee-t.
– Át tudnál ugrani pár percre? Ez fontos.
– Van egy ügyfelem - válaszolta Merri Lee. - Hadd fejezzem be, aztán
átmegyek.
Néhány perccel később mindketten a szortírozóasztalon lévő három lapot
bámulták.
– Szóval, mi volt a kérdés? - kérdezte végül Merri Lee.
– Nem vagyok benne biztos. Amikor három kártyát választok, akkor az a
téma, a cselekvés és az eredmény.
– Ez mindhárom ételkártya. Oké, az egyik egy kenyerekkel,
tejtermékekkel és gyümölcsökkel teli asztalt mutat, a másik egy lakomát
főtt húsokkal és zöldségekkel, a harmadik pedig olyan állatokat, amelyek
ételnek számítanak. - Merri Lee a homlokát ráncolta. - Még mindig érzed a
szurkálást?
Meg megrázta a fejét. - De valami olyasmi fog történni, ami az étellel
kapcsolatos.
– Nem úgy tűnik, mintha ételhiányról lenne szó.
Meg frusztráltan kifújta a levegőt.
– Vannak a PMS-nél étel utáni sóvárgásaid? Lehet, hogy ezért
ragaszkodsz az ételhez. Én hajlamos vagyok csokoládét, pizzát és sós
rágcsálnivalókat kívánni. Persze aztán sok vizet iszom - és sok vizet
visszatartok -, és felpuffadok, amitől nyűgös leszek. - Merri Lee várakozó
pillantást vetett rá.
A lány elgondolkodott, és megrázta a fejét. - Azt hiszem, ez nem fontos,
de azért elmondom Simonnak. Számára talán lesz értelme.
***
Elmesélte Simonnak, amikor hazaértek a munkából, és látta, hogy van
értelme a férfi számára. Ami aggasztotta, az a férfi borostyánszínű
szemének csillogása volt - és az, hogy nem akarta elmondani neki, mit
jelent. És most először vicsorgott rá, amikor a lány magyarázatot kért. Azt
mondta neki, hogy semmi köze hozzá.
Ez is aggasztotta őt.
 A legjobban az aggasztotta, hogy valamikor éjszaka felébredt, és rájött,
hogy Simon eltűnt.
***
Minden úgy ment, mint a karikacsapás. A négy férfi leparkolt a Jávornyúl
melletti parkolóban, majd átkeltek a Main Street-en az Udvar rakodó
bejáratához. Onnan felmentek a bekötőúton, és a Piactérre mentek, az
üzletek közelében maradva, ahelyett, hogy átrohantak volna a középen lévő
nagy, nyitott területen.
Belopóztak a hentesüzletbe, megtalálták a hűtőkamrát, és egy pillanatig
átszellemülten bámulták a rengeteg húsostálcát, amelyeken első osztályú
marhahúsok, valamint sültnek valók és steakek sorakoztak. Más tálcákon
bélszínt, sonkát, kolbászt, szalonnát és oldalast tartottak.
Mindegyikük egy nagy, téglalap alakú hátizsákot hozott, amelyet egy
vastag műanyag edény körül szalmával béleltek ki. A késő esti hőség sem
volt sokkal jobb, mint a nappali hőmérséklet; nem lett volna jó, ha a hús
elkezd romlani, mielőtt még esélyük lett volna arra, hogy a saját
fagyasztóikba kerüljön, vagy a legjobb darabok nagy részét nyereséggel
eladják.
Jimmy Montgomery egy nagyképű, arrogáns pöcs volt, aki azt hitte, hogy
ő egy nagy hal, csak azért, mert Tolandben élt, mintha egy zár feltöréséhez
ott nagyobb szakértelemre lett volna szükség, mint itt, Lakeside-ban.
Besétált a bárba, vett magának egy italt, és leült az asztalukhoz, mintha
meghívták volna. Elkezdett arról beszélni, hogy egy könnyű munkára kell
egy csapat, ami garantáltan ételt tesz az asztalra. Illegális? Persze, hogy
nem. Az Udvarban az emberi törvények nem érvényesek, tehát hogyan is
lehetne bármi, amit ott tesznek, illegális?
Nincsenek őrök, nincsenek őrök az üzleti részben, miután az üzletek
bezártak. Igen, éjszaka kint lenni trükkös lehet, de ha jól választottad ki az
időt, még a zsaruk sem járőröztek sokat, inkább az őrhelyük közelében
maradtak, hacsak nem hívták őket.
Körülnézett az üzletekben, pontosan tudta, hol van a hentesüzlet,
elmondta nekik a zárat és a csengő hiányát az ajtón. Megerősítette, hogy az
egyik Föld-bennszülött farmról szállítanak húst. Még annak is volt értelme,
hogy miért nem ment be velük. Persze a "jutaléka" tükrözte volna, hogy ma
este nem kockáztat. Nem mintha bármilyen problémába ütköztek volna.
A legjobb húsdarabokkal töltötték meg a csomagjaikat, a kolbászokat és a
szalonnát meghagyva, a rostélyosokkal és sonkákkal együtt, amelyek nem
fértek el a zsákokban. Nem találták meg azt a különleges húst, amiről
Jimmy azt mondta, hogy ott lesz, de ez nem számított. Mindenük megvolt,
amiért jöttek, és még annál is több.
Igen, minden úgy ment, mint a karikacsapás. Egészen addig a pillanatig,
amíg el nem hagyták a hentesüzletet, ahol a vámpírok és a Farkasok vártak
rájuk.
***
Monty szíve hevesen dobogott, amikor kikászálódott az ágyból,
kirántotta az éjjeliszekrény fiókját, és kivette a nemrég szerzett tartalék
fegyverét, pisztolytáskával együtt. Aztán csendben a verandára nyíló
szúnyoghálós ajtóhoz lépett, és megállt, hogy hallgatózzon.
Hallott valamit, amire a kiképzése már azelőtt reagált, hogy teljesen
felébredt volna. Egy rövid sikolyt, magas hangon és rémülten. Aztán...
semmi.
Kinyitotta a szúnyoghálós ajtót, és kilépett a verandára.
Olyan csend volt. A legtöbb ember követte a rendőrség ajánlását,
miszerint éjfél előtt még haza kell érni, így az utakon ilyenkor éjjel nem
jártak autók - kivéve a hivatalos járműveket. De nem szirénát hallott.
Ebben a csendben Monty hallotta, hogy egy másik ajtó nyílik. Szabad
kezét a korlátra támasztotta, előrehajolt, és felnézett a szomszédos ház
második emeleti tornácára.
Kowalski, a pizsamanadrágon kívül meztelenül. Valami abból, ahogyan
állt, elárulta Montynak, hogy a társa is fegyvert ragadott, válaszul arra,
hogy ... mire is?
Egy másik ajtó nyílt, lejjebb. Nem látta, de Monty tudta, hogy Debany az.
Szóval... Mindannyian hallottak valamit.
Monty füttyentett, halk hangon, de ez elég volt ahhoz, hogy Kowalski az
ő irányába forduljon. Aztán a fiatalabbik férfi eltűnt. Egy perccel később
újra felbukkant, végigsuhant az előkerteken, amíg Monty tornácához nem
ért.
– Igen - mondta Kowalski halkan a mobiltelefonba. - Igen. Majd
értesítelek.
– Te is hallottad? - Monty halkan beszélt, hogy ne ébressze fel Lizzyt,
akinek nyitott hálószobaablaka a veranda másik végén volt.
Kowalski bólintott. - Michael is hallotta. - Körülnézett. - Az utca egyik
házában sem gyulladtak fel a fények, és az utca túloldalán sem mozdult
meg semmi. Bármi is volt, nem riasztotta az Udvar őrségét.
 A tornác végéhez lépve Monty meglátott két Baglyot, akik a háztetőkön
ültek, ahonnan jó rálátásuk volt az Udvar üzleteire.
– Lehet, hogy egy nyúl volt - mondta Kowalski. - Tényleg nyüszítenek,
amikor megölik őket.
Nem csak a nyulak nyüszítenek.
– Michael és én átmehetnénk, és körülnézhetnénk.
– Nem. Egyikünknek sem szabadna ilyenkor éjjel az Udvaron szaglászni.
- Monty szíve még mindig hevesen kalapált. Csábító volt átmenni a folyosó
túloldalára, és addig dörömbölni az ajtón, amíg Jimmy ki nem nyitja,
mogorván, amiért ilyen hirtelen felébresztették.
Ha Jimmy válaszol.
– Nem - mondta újra. - Nem hívtak minket, hogy segítsünk. Csak tartsd
nyitva a szemed holnap.
– Igen, uram. Jó éjszakát.
Kowalski nem ment be a saját házába. Átment a dupla út túloldalán lévő
lakóházba, hogy beszéljen Debanyval. Néhány perccel később hazament.
Az ajtók zárva. Minden olyan csendes.
Monty bement, és a fiókba dugta a tartalék fegyverét, ahol az addig
maradt, kézközelben, amíg fel nem kelt, és be nem zárta a
páncélszekrénybe a szolgálati fegyverével együtt. Elnyújtózott az ágyán, de
nem aludt. Egyébként sem állt szándékában. De valamikor később
nyugtalan álomba szenderült, mert rettegett attól, amivel reggel szembe kell
néznie.
19. FEJEZET
Szélnap, Messis 22.
Meg lesétált a lépcsőn a lakásából, és a Zöld-telep azon oldala felé
fordult, ahol a postaládák, a mosoda és a szociális helyiségek voltak,
valamint a garázsokhoz vezető boltív. Aztán az ellenkező irányba fordult, és
megtette azt a néhány lépést Simon lakásának bejárati ajtajáig.
Tegnap este nem jött haza. Pedig korábban visszajött. A konyhaasztalon
hagyott egy cetlit, hogy korán kell bemennie dolgozni, így a lánynak
magának kell elautóznia az Összekötői Irodába. De ma reggel egyedül
ébredt. Ha tegnap este hazajött is aludni, nem tért vissza hozzá.
Vajon ő tett valamit, amivel felzaklatta? Megkérdezheti-e ezt tőle? Vajon
elmondaná neki? Ilyen érzés szakítani valakivel, akivel . . . mit is? Akivel
törődtél? Akit szerettél? Hogyan tudta volna elmondani, mit érez Simon
iránt? Még sosem voltak ilyen érzései. Most elveszettnek, magányosnak és
rémültnek érezte magát.
Az, ahogy a dolgok közte és Simon között voltak, nem volt ugyanolyan,
mint például Merri és Michael között. Az ő kapcsolatuk semmiben sem
hasonlított ahhoz, amiről a Simon és Vlad által csókos könyveknek nevezett
regényekben olvasott. Nem volt bonyolult, és nem is volt tele
félreértésekkel - amelyekről Merri és Ruth szerint sokkal szórakoztatóbb
volt olvasni, mint ténylegesen megtapasztalni. Nem minden kapcsolat
működött. És néha az emberek összezavarodtak és bizonytalanok voltak
abban, hogy mit éreznek, és mit akarnak kapni és megadni a másiknak.
Talán ez volt a normális. Talán csak Simonnak szüksége volt egy estére,
amikor kimozdulhat és Farkasos dolgokat csinálhat más Farkasokkal. És ez
nem olyasmi, amit vele megtehetett volna.
– Te most épp nézel valamit, de biztos vagyok benne, hogy nem én
vagyok az.
Meg egy sziszegő hangot adott ki, ami lehetett volna csaholás is, vagy
lehetett volna sikoly, de nem volt túl sok minden, mivel alig volt hangja.
– Ne lopakodj utánam! - szidta Jestert.
A Prérifarkas csak bámult rá. - Nem volt semmi lopakodás. Csak
odasétáltam hozzád. Azt hittem, hogy észrevettél. Nem az én hibám, hogy
olyasmit néztél, ami nem volt itt. - Simon csukott bejárati ajtaját
tanulmányozta, aztán a lány felé fordult. - Mit néztél?
 Meg érezte, hogy az arca felforrósodik zavarában. - Semmit.
– Huh. Biztos emberi dolog lehet. Mi amikor ennyire koncentrálunk,
akkor nézünk valamit.
– Mennem kell dolgozni, de előbb elmegyek a Kis Harapásba reggelizni.
- Talán Tess tudja, miért kellett Simonnak ilyen korán bemennie dolgozni.
– Én már reggeliztem, de szeretnék egy bögre hosszúfű teát.
Volt valami a Jester tekintetében, valami abban, ahogy megnyalta az
ajkát, amikor azt mondta, hogy már reggelizett, ami nyugtalanította Meget.
- Megettél egy nyuszit? - Vagy patkányt? Tudta, hogy az Udvar legtöbb
lakója számára a nyuszik és a patkányok egyenértékű húsok voltak, és hogy
mit fogyasztottak el, az attól függött, hogy mit tudtak elkapni. De ő ember
volt, és bár evett már az egyik teremtmény húsából, a másikét nem kívánta
megkóstolni.
– Nem, nem nyuszit.
Az a tekintet a Prérifarkas szemében - éles emlékeztető, hogy ő is
ugyanolyan ragadozó, mint a többi terra indigene, aki az Udvarban élt.
– Munkába mész? - kérdezte, és most már úgy hangzott - és úgy is nézett
ki -, mint az a Jester, akit a lány ismert.
Mivel a Prérifarkas a könyöke alatt kezet hordott, és a boltív és a
garázsok felé indult, úgy tűnt, nem volt szüksége válaszra a lánytól.
Valójában egyikük sem szólt semmit, amíg el nem hajtottak a Piactér
mellett, és a lány meg nem látta a fűrészbakokra szegezett Zárva táblákat,
amelyek eltorlaszolták az összes boltívet, amelyek az üzletekhez való
bejutást biztosította.
– Történt valami tegnap este? – Aztán meglátta Nathant, Blairt és Vladot
- és Simont -, amint éppen a hentesüzletből sétáltak ki.
– Ó, valaki csinált egy kis rendetlenséget - válaszolta Jester. - Azt hiszem,
a Kereskedelmi Társulás úgy döntött, hogy néhány órára bezárja az egész
piacot, hogy alaposan kitakarítsanak.
– Miféle rendetlenséget?
– Nem tudom megmondani - és mivel nem akarok emiatt bajba kerülni,
kérlek, ne kérdezd meg még egyszer.
Jester nem akart bajba kerülni? Ki tudta megfélemlíteni a Prérifarkast, aki
az Elementálisok paripáira vigyázott?
Magukon az Elementálisokon kívül csak néhány személyre tudott
gondolni. Például Simonra. De ott volt még Henry, Vlad és Tess is. Még
Mr. Erebus is. De mivel Jester a barátja volt, nem kérdezte meg újra.
 Amikor elértek az Összekötői Iroda mögötti garázsokhoz, Jester kiugrott
a KD-ból, és kinyitotta neki a garázsajtót. Aztán besietett a Kis Harapásba,
nem várta meg a lányt.
Meg étvágya elment - nem mintha enni akart volna, mióta meglátta
Simon üzenetét a konyhaasztalon -, kivette a táskáját és a zsákját a KD-ból,
és elindult az Összekötői Iroda hátsó ajtaja felé. Éppen kinyitotta az ajtót,
amikor Kowalski munkához öltözve lépett be a bejáraton.
– Szia, Meg. - Kowalski elmosolyodott, de úgy tűnt, hogy elvonta a
figyelmét a fűrészbak és a tábla, amely elzárta a Piactérre vezető harmadik
boltívet. Aztán az épület második emeletére pillantott. - Nem tudod, hogy
O'Sullivan ügynök itt van-e? Vagy van-e nála látogató?
– Azt hiszem, még mindig a Hubb NE-ben van - válaszolta Meg. Aztán
pislogott egyet. - Látogató? Romantikus értelemben? - Greg O'Sullivan túl
komolynak tűnt ahhoz, hogy barátnője legyen, és ha volt is, valószínűleg
Hubbney-ban élt. Különben is, O'Sullivan ismerte a szabályokat, amelyek
szerint senkit sem szabad behozni az Udvarba anélkül, hogy Simonnak
vagy Vladnak ne szólna. Nem tudta elképzelni, hogy olyasmit tegyen, ami
miatt megölhetik a barátját.
– Az, hogy valaki a VFO ügynöke, nem zárja ki a smacizást.
– Smacizás? - Milyen furcsán hangzó szó.
A férfi elvigyorodott. - Valamikor te és Simon talán kipróbálhatnátok.
A lány nem tudta megmondani, hogy megtenné-e, amíg rá nem jön, mit
jelent a szó.
Kowalski arcáról eltűnt a humor. - Azért kérdeztem, mert észrevettem
egy furgont a Jávornyúl parkolójában. Lehet, hogy valaki csak azért parkol
ott, hogy hamarabb kézbesítsen egy csomagot valamelyik másik épületbe az
utca azon oldalán. De ha valakinek a barátjáé, aki engedély nélkül maradt
itt éjszakára. . .
– Arra biztatnád őket, hogy hagyják abba a smacizást, és menjenek el
reggelizni, mielőtt bárki más észrevenné?
– Valami ilyesmi.
A férfi válasza nem adott támpontot, ezért a lány mentálisan
végigpörgette a játékok kiképzési képeit, mivel ez jutott eszébe a szóról.
Talán valami olyasmi, mint a bingó? De nem tudta elképzelni, hogy bárki is
kockáztatná Simon haragját - vagy Blair fogait - azért, hogy egész éjjel
bingózzon.
Kowalski a Piactér felé billentette a fejét. - Tudsz erről valamit?
 – Jester azt mondta, valaki rendetlenséget csinált.
A férfi egy pillanatra megfeszült, mielőtt megpróbálta azt a benyomást
kelteni, hogy kíváncsi, de nem aggódik túlzottan. - Rendetlenséget?
Üzleteket rongáltak meg?
– Nem tudom. Amikor arra jártam, úgy tűnt, hogy a szabad területen
dolgoztak, nem az üzletekben. Simont vagy Vladot kellene megkérdezni.
Én nem tudtam róla, amíg pár perccel ezelőtt el nem hajtottam arra. - Meg
tanulmányozta a férfit. - Karl? Valami baj van? - Hirtelen a smacizásról
szóló ugratás furcsának tűnt, nyugtalanná tette - ahogyan Jester tekintete is.
– Valószínűleg nem. De ahogy Burke kapitány szokta mondani,
igyekszünk a dolgokat zökkenőmentesen tartani. - A férfi elmosolyodott. -
Most én vagyok a soros a kávéval, úgyhogy jobb, ha megyek.
Volt egy olyan érzése, hogy Kowalski abbahagyta a mosolygást abban a
pillanatban, amikor elindult Kis Harapás hátsó ajtaja felé, és már nem látta
az arcát. Volt egy olyan érzése, hogy Kowalski, akárcsak Jester, többet
tudott, mint amit elmondott.
És nagyon rossz érzése volt, hogy tudnia kellene, mi történt tegnap este a
Piactéren.
***
Simon kisétált a hentesüzletből, és látta, hogy Meg elhajt mellette a KD-
val. Egy pillanatra boldognak, izgatottnak érezte magát, hogy meglátta.
Aztán kényelmetlenül, rosszul érezte magát. Bűnösnek.
– Boone most mossa a vitrint, ember tisztaságúvá teszi - mondta Henry,
és mellé állt. - Ha végzett, kiteszi a maradék húst.
– Nem. Az a hús a Faltafelbe kerül az ott felszolgált ételekhez.
– Akkor Boone-nak nem lesz mit eladnia, amíg a következő
hússzállítmány meg nem érkezik a farmokról - mondta Henry. Várt egy
ütemet. - Semmi baj nincs azzal a hússal, amit elvittek. Nem volt elég ideig
a hűtőszekrényen kívül ahhoz, hogy romlani kezdjen.
– Az a hús nekünk jó, de az embereknek nem.
– A hús ennél tovább szokott kint lenni, amikor az emberek megveszik a
hentesüzletben, és hazaviszik.
Simon habozott. Henrynek igaza volt. A hús nem romlott meg az alatt a
rövid idő alatt, amíg kint volt a hentesüzletből, és nem volt okuk elmondani
az embereknek, hogy kint volt. Aztán elképzelte magát, amint hazaviszi az
egyik darabot Megnek, hogy megfőzze és megegye, és megrázta a fejét,
csalódottan, hogy még magának sem tudta megmagyarázni az érzéseit.
Lehet, hogy a sertés- és marhahús nem romlott meg úgy, hogy az emberek
számára ehetetlen legyen, de a lopás ettől függetlenül elrontotta. - Nem lesz
marha vagy disznó, de Boone-nak lesz mit eladnia azoknak, akik húst
akarnak venni.
A Zöld telep és a többi telep minden fagyasztójában volt néhány csomag
fagyasztott bölényhús a néhány hete leölt egyéves bölényből. A terra
indigene lények nem értették, hogy a hentesüzletből ellopott marha- és
disznóhúst miért nem lehet leöblíteni és visszatenni a hentesüzletbe, hogy
Boone eladhassa, de a legtöbben arra a következtetésre jutottak, hogy ez a
hús valamiért feldühítené Meget és a nőstényfalkát, és Boone-nak
adhatnának egy csomag bölényhúst, hogy eladja a hentesüzletben, cserébe
friss marha- vagy disznóhúsért.
De Meg nem szerette a bölényhúst. Talán, ha már nem lesz annyira tele a
hasa, foghatna egy nyulat csak neki. Vagy felhívhatná Steve Ferrymant, és
megkérdezhetné, hogy vehetne-e egy kis marhahúst vagy akár csirkét
Ferryman's Landing egyik boltjában.
Ha Megre gondolt, és arra, hogy miért volt olyan jóllakott, felhorkant. -
Betolakodók voltak. Tolvajok. Rossz emberek. Nem mintha az egyik
barátját ettük volna meg.
– Behatolók és tolvajok voltak - értett egyet Henry. - És ez ellenséggé
tette őket. És hússá.
Simon érezte Henry tekintetének súlyát. Az Udvar szellemi vezetője vagy
megszólalt, vagy lecsapott rá egy Grizzly mancsával.
– Te nem vagy ember, Simon - mondta Henry halkan morogva. - Soha
nem leszel ember. És aki ember, az mindig is hús lesz.
– De nem mindegyikük. Többé már nem. - Másrészt, az a mód, ahogy
Vlad, Henry és Tess egyetértésével úgy döntött, hogy megbünteti a
megmaradt tolvajt, mindenféle felháborodást okozhatna az emberek között.
Érezte, hogy valami változik benne, de aztán a változás rezdülése ott és
akkor eltűnt.
Nem volt ember. Soha nem is lesz ember. De vajon ő még mindig,
teljesen, egy terra indigene Farkas volt?
***
Miután Lizzy belépett a Denby-házba, hogy reggelizzen Sarah-val és
Roberttel, Monty és Pete Denby csatlakozott Kowalskihoz és Debanyhoz,
ahol a belső járda és a nyilvános járda találkozott.
 – Valami történt tegnap este, és nem hiszem, hogy vége van - mondta
Kowalski, és odatartotta az italtartót, hogy mindenki vehessen magának egy
kávét. - Meg nem tudja mi, de Tess igen. A haja vörös és zöld, és úgy
tekeredik, mintha élne. Ahogy rám nézett... - Megborzongott. - Mintha
várna valamire.
– Mit tegyünk? - kérdezte Pete.
Monty elgondolkodott a kérdésen, és végigvette az embereit. Kowalski
egyenruhában volt, munkára készen. Debany pólóban és farmernadrágban
volt, mivel az ő hivatalos műszakja csak később kezdődött reggel.
– Karl, azt akarom, hogy egy ideig maradj az Udvar közelében, és tartsd
szemmel a dolgokat. - Monty a saját lakóházára pillantott, aztán várta a
biccentést, amely jelezte, hogy Kowalski pontosan tudja, kit kell figyelni. -
Michael, te a szokásos időben mész szolgálatba, de addig is tartsd kéznél a
mobiltelefonodat, ha Karlnak bármilyen okból erősítésre lenne szüksége. -
Pete-re nézett. - A többiek menjenek a szokásos módon a dolgukra.
– Gondolod, hogy a gyerekek biztonságban vannak, ha bemennek a
tanterembe? - kérdezte Pete.
– Szerintem ma az a legbiztonságosabb hely számukra - válaszolta
Monty.
Elővette a mobiltelefonját, és felhívta a Chesnut Street-i őrsöt, kért egy
autót és egy sofőrt, hogy vegyék fel. Beszélt Burke kapitánnyal is, és
jelentette, amit tudott.
A járdán időztek, kávét ittak, és halkan beszélgettek, hogy ne hallják meg
őket.
– Ha egy járőrkocsi folyamatosan ellenőrzi a kőhalmot, a Sólymok vagy
a Hollók észreveszik és jelenteni fogják - mondta Kowalski. - Talán Burke
kapitány beszélhetne a lovas járőrök kapitányával, hogy ellenőrizzék az a
kőrakást. Ők rendszeresen járőröznek a Lakeside Parkban, így nem tűnne
furcsának, ha egy rendőr ellovagolna a hely mellett.
Pete a három rendőrre nézett. - Van lovas rendőr? Rendőrök lovakon?
– Tolandben is volt egy lovas rendőr - mondta Monty. – Itt is járőröznek
rendőrök.
– Itt a lovas rendőrök főleg a park és az egyetem környékén fordulnak
elő, gyalogos járőrök pedig főleg a belvárosban vannak - mondta Kowalski.
– Mivel nagy hangsúlyt helyeznek mostanában az üzemanyag-
takarékosságra, a polgármester és a rendőrfőnök talán szeretné kiterjeszteni
a rendfenntartás ezen módjait. - Monty Jana Panicciára gondolt, arra a fiatal
nőre, aki azért ment Bennettbe, hogy seriff-helyettes legyen, mert nem
tudott rendőrként elhelyezkedni egy emberek által irányított városban. Most
lóval és hatlövetűvel járőrözik. Kíváncsi volt, hogyan jön ki a nő egy
Farkas seriffel.
Daniel Hilborn rendőr beállt az egyik utcai parkolóhelyre a járda
közelében.
– Ez az én kocsim - mondta Monty. - Majd én megnézem a kőhalmot. Ha
nem találok semmit, beszélek Burke kapitánnyal, hogy segítséget kérjek a
helyszín megfigyeléséhez. - Beült a járőrkocsiba, és utasította Hilbornt,
hogy hajtson a kőhalomhoz. Ez egy olyan hely volt a Lakeside Parkban, az
Udvarral szemben, ahol az igazolványokat és más személyes tárgyakat
hagyták, ha emberek hívatlanul léptek be az Udvarba. Amikor ez
megtörtént, nem volt holttest, amit meg lehetett volna találni, így a
kőhalomnál hagyott igazolvány volt az egyetlen eszköz, amely alapján a
rendőrség kitölthette a EIH-nyomtatványt, amelyre a családnak szüksége
volt ahhoz, hogy halotti bizonyítványt kapjon.
De nem volt semmi azon a helyen, ahol a vadászok álltak lesben azon az
éjszakán, amikor megölték Daphne Wolfgardot, és megpróbálták lelőni
Samet. Semmi sem volt a kövek közé dugva. Se pénztárca, se kulcsok, se
élelmiszerjegy vagy jogosítvány. Semmi.
A járőrkocsihoz visszatérve Monty felhívta Kowalskit.
– Felírtam a rendszámot - mondta Kowalski, miután elmondta Montynak
a Jávornyúl parkolójában álló furgont. - Megnéztük a kesztyűtartót. Se
biztosítási kártya, se forgalmi engedély. De az utasoldali ajtó nyitva volt.
– Ha a tulajdonos nem jelenik meg néhány percen belül, vontassátok be a
járművet a kapitányságra.
– Igen, uram.
Monty befejezte a hívást. Egy perc múlva észrevette, hogy Hilborn
rendőr őt figyeli.
– Hová megyünk, uram? - kérdezte Hilborn.
Ha elhagy valaki egy járművet, miért nem zárja be az összes ajtót? És
miért az utasoldalon szállna ki a sofőr? De léteztek olyan módok is,
amelyek nem hagynak nyomot egy járműben - egy résnyire nyitott ablak,
hogy beengedje a friss levegőt, a szellőzőnyílások, és valószínűleg más
módok is, amelyeket nem tudott megnevezni. Bármilyen nyílás, amelyen
keresztül a füst beáramolhatott, hozzáférést biztosíthatott. Így elég könnyű
volt eltávolítani minden olyan tárgyat, amin rajta volt egy személy neve
vagy címe. Elég könnyű volt kinyitni az utasoldali ajtót, és a dolgokkal
együtt távozni.
De az utasoldali ajtót ugyanolyan könnyű lett volna újra bezárni.
Figyelmetlenség vagy szándékosság?
– Vissza az őrsre - mondta Monty. - De szeretném, ha ma rendelkezésre
állna sofőrként.
– Igen, uram.
Az Udvarral kapcsolatban álló embereknek fenn kellett tartaniuk a
szokásos üzletmenet illúzióját - egészen addig a pillanatig, amíg az nem
volt az.
***
Meg majdnem teljesen becsukta a Privát feliratú ajtót. A bejárati ajtó még
mindig zárva volt. Még nem volt itt az ideje kinyitni az irodát, főleg, hogy
Nathan nem volt ott, hogy szemmel tartsa a dolgokat - őt is beleértve.
Különösen őt.
Visszatérve a szortírozószobai asztalhoz, felvette az ezüstszínű,
összecsukható borotvát. A nyél egyik oldalán szép levelek és virágok
voltak. A másik oldala sima volt, és cs759 volt belevésve. Ez volt a
megnevezése; ez állt a legközelebb a nevéhez huszonnégy évig.
Senki sem akarta elmondani neki, hogy mi folyik itt, de a borotva elárulta
volna. Csakhogy nem érzett semmilyen szurkálást, ami a megfelelő
testrészhez vezette volna, hogy elvégezze a vágást.
Meg frusztráltan a zsebébe dugta a borotvát, kinyitott egy fiókot, és
elővette a próféciakártyák dobozát. Az összes kártyát szétterítette az
asztalon, beleértve az újakat is, amelyek valójában egyszerű illusztrációkkal
ellátott gyerekkártyák voltak. Végigfuttatta az ujjait mindegyiken, előre-
hátra mozogva.
Szüksége volt egy kérdésre.
Az egyik jó dolog a kártyák használatában az volt, hogy annyi kérdést
tehetett fel, amennyit csak akart. Ha elsőre nem sikerült neki, újra
megpróbálhatta. De még mindig szüksége volt egy kiindulópontra, és nem
tudta, hogy miként fogalmazhatná meg a kérdést.
Valami történt tegnap este a Piactéren. Megtörtént, vagy történhetne
valami emiatt?
Az ujjbegyei bizsergettek, majd égni kezdtek, ahogy végigsimította a
kártyákat.
Egy, kettő, három. Tárgy, cselekvés, eredmény.
 Felfordította a kártyákat. A csuklyás alak a kaszával. Egy villogó lámpás
rendőrautó, amely egy városi utcán haladt. Egy vad arcú rajzfilmfickó, aki
egy börtöncella rácsait szorongatja.
Meg felvette a börtönben ülő férfit ábrázoló kártyát, és elkomorult. A
rajzolt arc miatt azt gondolta, hogy a kártya a gyerekjátékból való, nem
pedig a városképes kártyapakliból. Megfordította a kártyát, hogy megnézze
a hátoldalát. Több pakliból dolgozott, hogy egy új pakli próféciakártyát
készítsen, amelyet a Cassandra sangue lányok használhatnának, de a
hátoldalon lévő rajz alapján meg tudta állapítani, melyik pakliból származik
egy-egy kártya.
A kártya kirepült a kezéből. Amikor felvette és megfordította, rájött, hogy
két kártyát húzott.
Az új kártya egy tábla volt, amelyen az állt: VESZÉLY!
– Ez nem sok segítség - motyogta. - Miféle veszély? Ki van veszélyben?
A nyelve hegyét csípte valami, ugyanakkor egy éles bizsergés öntötte el
az ujjbegyeit. Aztán az elméje egy pillanatra kiürült. Nem, nem volt üres.
Az elméje ... fátyolos lett.
Meg pislogott. Kezét az asztalra támasztotta.
Ez furcsa volt. Nem érezte azt az eufóriát, amely általában elfedte a
vérproféta elméjét a látott képekről, de Meg határozottan megtapasztalta a
védőfátylat.
Megvizsgálta a kezét, hogy nincs-e rajta papírvágás vagy csak egy kis
szúrás, ami vérezhetett volna, aztán a nyelvét a szájpadlásához szorította. Se
vágás, se fájdalomérzet.
De az asztalon még három lap volt képpel felfelé fordítva.
Az első kártya egy tarka erdőt ábrázolt, mintha egy ember sétálna a fák
között egy napsütötte rét felé. A második kártya egy sírkő volt. A harmadik
kártya egy tükör.
Nagyot nyelt, és azt kívánta, bárcsak ne kérdezett volna semmit.
Valahogy, bármi is történt a Piactéren, az egy sírhoz vezethetett az
erdőben. Ami azt illeti, hogy ki volt veszélyben... Nos, kit látott az ember,
ha tükörbe nézett?
Meg visszatette a kártyákat a fadobozba, visszatette a dobozt a fiókba, és
becsapta a fiókot. A jóslás nem volt végérvényes, még a borotvával sem. És
még mindig nem tudott eleget a kártyák használatáról ahhoz, hogy biztos
legyen az értelmezésükben. Különben is, ha folyton kérdéseket tett fel, és
válaszokért lapozgatta a kártyákat, honnan tudhatta volna, hogy melyik
kérdés az, amit fel kellett volna tennie?
És ott volt még az a zavaró élmény, hogy az elméje fátyolossá vált,
anélkül, hogy az azt követő eufóriát érezte volna.
Talán meg kellene beszélnie Therallal, és megtudnia, hogy Emily Faire-
nek, az intuit nővérnek van-e ma rendelési ideje. És fel kellene írnia ennek
az epizódnak a részleteit Dr. Lorenzo számára, mivel ő egy olyan
munkacsoporttal dolgozott, akik ellenőrizték a cassandra sangue lányok
jóllétét. Ez pontosan az a fajta dolog, amiről tudnia kellene.
A stressz vagy a szorongás furcsa reakciókat válthat ki a szervezetből.
Nemrég olvasott erről egy cikket. Tehát talán az elméje nem fátyolosodott
el úgy, mint amikor a borotvát használta, és ezért nem érezte az eufóriát.
Lehet, hogy a stressz vagy a szorongás miatt tompult. Előfordult ez az
emberekkel?
Elővette a jegyzetfüzetet, amelybe mindent feljegyzett, ami a kártyák
használata során kiderült, keltezett egy tiszta oldalt, és írt:
csuklyás alak kaszával + rendőrautó + férfi a börtönben...
Veszélyt jelző tábla
erdő + sírkő + tükör
Hogyan kezdődött az eseménysorozat a halállal, és hogyan végződött
vele? Feltéve, hogy az értelmezése akár egy kicsit is pontos volt.
– Arroo!
Nathan munkára jelentkezett.
Most már nem tehetett többet. Még ha csak az agya volt is zavaros, és a
kártyák nem jelentettek semmit, akkor is meg kellene mutatnia valakinek.
Henrynek, Vladnak vagy Merri Lee-nek.
Simonnak is meg akarta mutatni, de mi van, ha a férfi csak ürügyet akart,
hogy távol maradjon tőle, hogy visszalépjen a barátságtól? A Farkasok nem
fordultak el az olyan falkatagoktól, akiknek furcsa agyuk volt. Suta volt
ennek a bizonyítéka. De ő nem volt Farkas, nem volt igazi falkatag.
Ha elmondta volna Henrynek vagy Vladnak, ők azonnal elmondták volna
Simonnak. Akkor Merri Lee-nek. Megmutatja Merri Lee-nek a déli
szünetben.
– Arroo! – hangzott még kitartóbban. Ha Nathant még sokáig
várakoztatja, igazán üvölteni kezd.
 Meg a jegyzetfüzetet a fiókba tette a többi füzet közé, és sietett kinyitni
az iroda ajtaját az őrfarkasnak.
***
Simon felpattintotta a zárat az Ordító Jó Könyvek bejárati ajtaján, és
kidugta a fejét, amikor Kowalski másodszor is a bolt elé ért.
– Keresel valamit? - kérdezte.
Kowalski elmosolyodott, és megrázta a fejét. - Gyalogos járőrözést
végzek, amíg Montgomery hadnagy elintéz néhány dolgot az őrsön.
Marie Hawkgard végignézte, ahogy Kowalski végignézte, ahogy más
rendőrök elvontatják a Jávornyúl parkolójában hagyott járművet. A Hollók
látták, ahogyan ellenőrizte az Udvar ügyfélparkolóját, és tesztelte a falban
lévő faajtót, amely elválasztotta az ügyfélparkolót az alkalmazotti
parkolótól. A rendőr elégedettnek tűnt, hogy az ajtót zárva találta, és tovább
sétált az Udvar kerítése mentén, majd egy forgalmi szünet alatt átkelt az
utcán, hogy visszamenjen a Main Street felé. Megnézte az utcán parkoló
autókat, majd a Denby-gyerekeket, Lizzyt és Ruthie-t kísérte a sarokig,
amikor eljött az ideje, hogy felmenjenek a tanterembe a reggeli órájukra.
Nem pisilt a gumikra, és nem szaglászott meg semmit, de a maga módján
Kowalski megjelölte a területét. A terra indigene gondolkodásmódja szerint
ebben nem volt semmi különös - kivéve, hogy még soha nem csinált ilyet,
és ez a reggel furcsa időpontnak tűnt, hogy elkezdje.
– Látott valaki valamit a Jávornyúlban munkaidő után? - kérdezte
Kowalski.
– Miért?
– Elhagyott jármű volt a parkolóban. Lehet, hogy lerobbant, és valaki
otthagyta, vagy pedig olyasvalaki hagyta el, aki valami csínytevést okozott,
és elijesztették. Mivel Burke kapitány megvette az üzletet és az épületet,
alaposan körülnéztem, nem találtam-e törött ablakokat vagy egyéb jeleket,
hogy valaki megpróbált volna betörni. A lopott szeszesitalos üvegeket
könnyű eladni egy furgon hátuljából.
Simon nem tudta, hogy a szeszes italok elég értékesek ahhoz, hogy
ellopják őket. Másfelől viszont a terra indigene akkor állt a legközelebb
ahhoz, hogy szeszes italt fogyasszon, amikor az erjedésnek indult
gyümölcsöket megette. Vagy a Sanguinati esetében akkor, hogy megitták
annak a vérét, aki alkoholt fogyasztott.
Mivel Burke volt a tulajdonos, a Jávornyúl a rendőrfalka személyes
területének részévé vált. Most már érthető volt, hogy Kowalski szaglászott.
 – Hagyom, hogy folytasd a munkádat - mondta Kowalski.
Simon figyelte, ahogy a rendőr a Main Street sarkához sétál. De
Kowalski nem ment át az utcán a Jávornyúl felé. Balra fordult az Udvar
Main Street-i bejárata felé - és az Összekötői Iroda irányába.
***
– Kibaszott seggfejek. – Hangposta - ismét - Jimmy befejezte a hívást, és
megpróbált egy másik számot. - Azt hiszitek, lenyúlhatjátok tőlem a
részemet?
Tegnap éjjel nem volt lárma. Nem üvöltöttek a rendőrautók, hogy
jelezzék, a bandáját rajtakapták, amint húst emeltek el a boltból. Minden
olyan simán ment, mint a karikacsapás.
De senki sem hívta fel, hogy megmondja, mikor találkozzon velük, hogy
átvegye a húsrészét. És senki sem válaszolt a hívásaira.
Talán elvesztették a fejüket, és egyáltalán nem végezték el a munkát.
Talán ezért nem akartak beszélni vele. Ezt könnyű volt kideríteni.
– Hová mész? - követelőzött Sandee, amikor a férfi az ajtó felé indult.
– Kifelé. Dolgom van.
– Miféle dolgod? - A nő utána sietett, abban a hülye magas sarkú
papucsban. Miféle nő hord ilyen szart?
Mielőtt feleségül vette, azt hitte, hogy az ilyesmi szexissé teszi. De ez
akkor volt, amikor már csak a teste láttán is felizgult. És ami néhány órán át
szexinek tűnt, az elég hülyén nézett ki, amikor már együtt kellett élnie vele.
– Jimmy, a gyerekek éhesek, és nincs mit enni - nyafogott Sandee,
miközben megragadta a karját.
A férfi lerázta magáról, és elindult, a lakások felé pillantva, miközben
felsétált a Main Street-re. CJ már elment. Nem tudta megmondani, mi van
Denbyvel vagy a ribanc feleségével. Az egyik zsaru a verandán állt, és az
egyik olyan bögréből ivott, amit mindenkinek meg kellett volna vennie a
kávézóban, ahelyett, hogy felárat fizetne az eldobható pohárért. Még nem
öltözött fel a munkához.
Jimmy üdvözlésképpen felemelte a kezét. A rohadék csak bámult.
***
– Tessék. - Merri Lee odatartotta az egyik utazóbögrét a Kis Harapásból.
- Nadine éppen most mutatta meg Tessnek, hogyan készítsen jeges mokkát,
én pedig önként jelentkeztem, hogy tartok egy kis szünetet, és hozok neked
egyet, hogy megkóstolhasd.
– Ki vigyáz a könyvesboltra? - kérdezte Meg, miközben elvette a bögrét.
 – Vlad van most ott. - Merri Lee habozott. - Van valami furcsa abban,
hogy bezárták a Piacteret. Általában Vlad morog egy kicsit, amiért a
szokásosnál korábban tartok szünetet - bár szerintem csak azért teszi, mert
azt hiszi, egy emberi munkaadó is így tenne -, de amikor mondtam neki,
hogy átugrom hozzád, olyan furcsán nézett rám, mintha azt próbálná
eldönteni, hogy tudok-e valamit. Amiből arra következtetek, hogy lenne
miről tudnom.
– Karl gyalogosan járőrözik - mondta Meg. Belekortyolt a jeges
mokkájába. - Ó, ez nagyon finom.
Merri Lee bólintott. - Hideg és koffeines. Határozottan nyerő ebben a
hőségben.
– Karl még sosem járőrözött így. És folyton a Piacteret ellenőrzi, de az
emberi törvények nem érvényesek az Udvarban.
– Michael is szolgálatban van. Úgy kellene tennünk a dolgunkat, ahogy
szoktuk, de szerintem Montgomery hadnagy arra vár, hogy történjen
valami.
Meg letette a bögrét, és elővette a próféciakártyás jegyzetfüzetét. - Talán
ez?
Merri Lee tanulmányozta a lapot a legújabb jegyzetekkel. - Amit
megjósoltál, az nyugtalanító, és szerintem mostanra tényleg ráhangolódtál a
kártyákra. Egyre inkább hasonlít azokra a képekre, amelyeket korábban
továbbítottál, hogy felfedd a jóslatot.
– Valóban? - Meg meglepetten nézett a jegyzeteire.
– Persze, még csoportosítottad is őket. Ha ezeken a képeken alapuló
történetkártyáink egyikét akarnám megfejteni, akkor volt egy haláleset, és
kihívták a rendőrséget, aminek az lett a vége, hogy valaki börtönbe került.
– Ami jó.
– Igen - értett egyet Merri Lee. - De valami azzal kapcsolatban, hogy az
illető börtönbe kerül, veszélyt fog teremteni. És a veszély miatt te - mivel a
tükörben magad látod - valamiért egy erdőben leszel, és találsz egy sírt. - A
lány a homlokát ráncolva nézte a jegyzeteket. - Mit fogsz mondani
Simonnak vagy Henrynek?
– Nincs mit mondanom.
Merri Lee megkocogtatta az ujjával a "veszély" szót.
– Ez nem érvényes addig, amíg az első képsorok meg nem történnek -
érvelt Meg. Aztán Merri Lee-re nézett, és tudta, hogy a barátnője is a lezárt
Piactérre és az Udvar üzleti negyedének környékén járőröző Kowalskira
gondol.
Visszatette a jegyzetfüzetet a fiókba. - Ha valami történik, és Vladnak
vagy Henrynek - vagy bárki másnak - tudnia kell róla, akkor valamelyikünk
elmondja neki.
Merri Lee úgy nézett ki, mint aki vitatkozni akar, de bólintott, és azt
mondta: - Jobb, ha visszamegyek. Ha véletlenül hallok valamit, majd
szólok.
Meg bólintott. - Én is ezt fogom tenni.
Miután Merri Lee visszament dolgozni, Meg a következő órát azzal
töltötte, hogy várta a szállítmányokat, várta a postát, várta, hogy legyen mit
csinálnia, hogy ne bosszankodjon, amíg várakozik, bármi is történjék.
***
Eleget várt arra, hogy azok a szarháziak felhívják, és megmondják neki,
hol találkozzanak, hogy megkapja a részét a zsákmányból.
Jimmy a Kis Harapásban ült, kávét ivott, és azon töprengett, hogy
Lakeside-ban nem lehet minőségi segítséget találni. Ha még mindig
Tolandben lett volna, és megszervezett volna egy ilyen munkát, a bandája
nem próbálta volna meg átverni. Elvégre ő hozta össze az üzletet - és ha azt
hitték, hogy a zsaru bátyja egy kicsit elhajlott, és kellőképpen az irányítása
alatt áll ahhoz, hogy legközelebb balesetet szenvedjenek a börtönben, annál
jobb. De még nem volt elég régóta Lakeside-ban ahhoz, hogy hírneve
legyen, és CJ nem sokat dolgozott olyan ügyekben, amelyek nem a
szörnyszülöttekkel voltak kapcsolatosak, így nem ismerték a város
vállalkozó kedvű polgárai.
Jimmy ült és forrongott, nem volt hajlandó visszamenni a lakásba, és
hallgatni Sandee zsörtölődését és nyafogását, a porontyokkal együtt, akik
arról hisztiznek, hogy nincs mit csinálni. A francba, Fanny már annyira
unatkozott, hogy el akart menni Lizzy-vel abba a terembe, amit mindenki
igazi iskolának tettetett. De ha Fanny mehetne, akkor Clarence is menni
akarna, mert nem akarná, hogy kizárják valahonnan, és Clarence-t jobban
kitiltották az udvarról, mint Fanny-t. Mintha azoknak a torzszülötteknek lett
volna joguk kitiltani egy igazi embert bármiből is. De ilyen szarságokat
nem lehetett mondani, mióta az Emberek Mindenek Előtt mozgalom
megbukott.
Addig ült és forrongott, amíg a fűrészbakokat el nem távolították a
boltívekből, és a Piactér ismét nyitva állt a forgalom előtt. Aztán a
hentesüzlethez sétált.
Az üvegvitrin olyan tiszta volt, hogy még az anyja sem talált volna benne
hibát. Ráadásul teljesen üresen állt.
– Jó reggelt - mondta Jimmy, amikor a barna tollú torzszülött kilépett a
nagy hűtőteremből. - Reméltem, hogy kapok még pár szeletet abból a
fasírtból. A gyerekeknek nagyon ízlett.
– Nem maradt semmi - válaszolta a hím. - Tegnap éjszaka kiraboltak
minket.
Szóval azoknak a szemeteknek sikerült elvégezniük a munkát.
Jimmy felvette a sajnálkozó arckifejezését. - Az nagy kár. De tényleg,
nincs semmi más? Nem kérdezném, de... a kicsik.
A hím megrázta a fejét.
Dühösen, de tudta, hogy ezt nem szabad kimutatnia, Jimmy az ajtó felé
vette az irányt. Ahogy a kilincs után nyúlt, a hím azt mondta: - Várj.
Visszament az üvegvitrinhez. A hím nem tűnt boldognak, és folyton az
ajtóra pillantgatott, mintha meg akart volna győződni róla, hogy senki sem
látja meg.
– Miután a betörés történt, egy különleges hússzállítmány érkezett.
Általában nem adunk el ilyesmit embereknek, de valamit haza kell vinned a
párodnak és a kölykeidnek, igaz? Egy darab maradt - egy mellső
lábszárrész. Ez elég lesz, hogy mind a négyen jóllakjatok.
– Mennyi? - kérdezte Jimmy.
– Tíz dollár.
Arra gondolt, hogy megpróbál jobb árat kialkudni, de rájött, hogy annak
semmi értelme. Ha ez volt az egyetlen elérhető húsdarab, a férfi kétszeres
áron adhatná el a következő embernek, aki besétált a boltba. Ami azt
jelentette, hogy Jimmy legalább ennyiért el tudná adni az Udvaron kívül. -
Megveszem.
– Mivel ez az utolsó darab, már be van csomagolva - mondta a hím. -
Majd én idehozom neked. - Alig egy perc múlva vissza is ért egy hosszú
sonkának látszó, nehéz hentespapírba csomagolt és zsineggel átkötött
valamivel.
Jimmy szemügyre vette a csomagot. - Biztos, hogy elég hús van rajta?
– Rengeteg. Sovány hús. Alig van zsír.
Jimmy kifizette a sonkát, és diadalittasan távozott a boltból, mert ma este
senki másnak nem lesz húsa. Sem annak a ribanc Eve Denby-nek, sem
azoknak a ribancoknak, akik lefeküdtek a zsarukkal. Talán nagylelkű fiú
lesz, és meghívja anyját vacsorára. Talán rá tudná beszélni, hogy ő főzzön,
hogy a hús ne legyen túlsütve vagy cipőtalp kemény.
Látta, hogy Kowalski felé sétál, és diadalittasan felemelte a sonkát. -
Elkéstél. Megvettem az utolsó darab különleges húst.
Épp elég ideje volt arra, hogy regisztrálja Kowalski furcsán őrült
tekintetét. Aztán a földön feküdt, és vergődött, miközben Kowalski a háta
mögé rántotta a karját, és megbilincselte. Aztán Kowalski hátralépett, nem
próbálta tovább lefogni.
– Te rohadék! - üvöltött Jimmy, miközben az oldalára gurult. - Ez
zaklatás! Ez... ezért elveszik a jelvényedet! Ezért még seggbe is rúglak!
Egy sötét szemű, hosszú fekete hajú lány rohant ki egy közeli üzletből,
csak egy fehér póló volt rajta.
– Karl rendőr! - mondta, amikor odaért Kowalskihoz. - Mi történt?
Segítségre van szükséged? Kikaparjam ennek a szemét?
Jimmy abbahagyta a tehetetlen vergődést, és felült. Kikaparjam ennek a
szemét? Miféle szarság volt ez?
– Nem, köszönöm, Jenni - felelte Kowalski, túlságosan is nyugodtnak
tűnt, miközben a szemében még mindig ott volt az a furcsa, őrült tekintet. -
Megoldottam a dolgot. De megkérnéd Michael rendőrt, hogy hozzon nekem
egy nagy bizonyítékos tasakot, aztán hívjon egy járőrautót? Mondd meg
neki, hogy mindkettőre szükségünk van, amilyen gyorsan csak lehet.
A nő a fejére húzta a pólót, és hagyta, hogy leessen. Szép test, gondolta
Jimmy, egy pillanatra elterelve a figyelmét az őrült zsaruról. Szép és
meztelen és... A frászt hozta rá, hogy normális szőr helyett pehelytollak
borították a punciját. Még jobban kirázta a hideg, amikor látta, hogy a nő
egy nagy Hollóvá változik és elrepül.
Nem tudta, meddig volt a földön. Örökkévalóságnak tűnt, de nem lehetett
több egy-két percnél, amikor Debany odarohant, és azt mondta, hogy a
járőrkocsi már úton van, aztán Kowalski és Debany felvették, és óvatosan
betették a sonkát egy bizonyítékos zsákba.
Bizonyíték a segge. Ez egy lenyúlás. Igen, az volt. Csőbe húzták; de majd
CJ kiszabadítja, mert nem csinált semmi rosszat; és az a két szemét zsaru
biztos "elveszítené" a bizonyítékot, amíg meg nem főzik vacsorára.
Tele volt jogos dühvel, amit arra a fattyú Burke kapitányra és CJ-re fog
zúdítani, nem ellenkezett, amikor Kowalski beültette a járőrkocsiba,
amelyik behajtott a rakodóterületre, majd beült elöl valami Hilborn nevű
rendőr mellé. Nem, nem állt ellen, mert ha kellett, ezt egészen a
polgármesteri hivatalig elviszi - és még azelőtt, hogy a Kowalski általi
földhöz vágás okozta karcolások és zúzódások bármelyike is elhalványulna.
Igen, a csúcsra viszi a dolgot, és ha ezzel végzett, a Lakeside-i tartózkodása
hátralévő részében egyetlen falat ételért sem kell fizetnie.
***
Meg figyelte, ahogy a járőrautó kihajt a Main Street-re, Montgomery
hadnagy öccsével a hátsó ülésen. Az, hogy bevitték az őrsre, nem volt
ugyanaz, mintha letartóztatták volna. De tekintve, hogy korlátozott számú
képet lehetett használni egy prófécia közvetítésére, vajon a próféciakártyák
is tennének ilyen különbséget? Vagy elég volt, hogy valaki börtönbe kerül,
még ha a tartózkodása csak ideiglenes?
Ha ez volt a helyzet, ha ez volt az első része annak, amit a kártyák
elárultak, akkor a haláleset is megtörtént. Kinek a halála?
Nathanra nézett, aki olyan intenzitással figyelte őt, amitől kicsinek és
ízletesnek érezte magát - és örült, hogy vérproféta létére ehetetlen.
Ez a gondolat nyugtalanná tette - és egy kicsit émelyegni kezdett.
– Tudod, mi folyik itt? - kérdezte Nathant.
A férfi nem válaszolt, meg sem próbálta. De úgy tűnt, örül annak, hogy
Cyrus Montgomery-t bilincsben vitték el, és Meg azon tűnődött, hogy
bármi is tetszett Nathannek, az volt-e az oka annak, hogy Simon tegnap este
óta kerülte őt.
20. FEJEZET
Szélnap, Messis 22.
Monty félelemmel telve, betegen lépett be a kihallgatószobába. Amikor
először megpillantotta Kowalskit, ahogy a társa behozta Jimmyt az őrsre,
azt hitte, Karl valamilyen kábítószert vett be. És ott volt Jimmy,
karcolásokkal az arcán és máris virító zúzódásokkal, és azt kiabálta, hogy
Kowalski teljesen megőrült - és Hilborn rendőr ijedt arckifejezéséből ítélve
Jimmy értékelése Kowalskiról talán nem is tévedett olyan nagyot.
Aztán Monty kicsomagolta a "sonkát", amit Jimmy a piactéri
hentesüzletben vásárolt, és megértette Kowalski viselkedését. Sok mindent
megértett, amikor a férfi mosdó egyik fülkéjébe csapódott, és elhányta
magát. Most meg kellett győznie Jimmyt, hogy adja át neki azokat az
információkat, amelyeket Simon Wolfgardtól sosem kapna meg - mert a
Wolfgard már egyértelműen jelezte, hogy Jimmy nyakig benne van abban,
ami tegnap este az Udvarban történt.
Egy lezárt mappát az asztalra helyezve Monty helyet foglalt az öccsével
szemben.
– Nézd, mit tett velem az a szemét Kowalski - kiabálta Jimmy, és a saját
arca felé intett a kezével. - Jobb, ha ezért megüti a bokáját, CJ, különben
olyan zajt csapok, hogy az egész kibaszott város a polgármester hivataláig
hangos lesz tőle.
– Készítettél végrendeletet? - kérdezte Monty halkan.
– Micsodát? Figyelsz te rám? Kowalski...
– Gondoskodtál a feleségedről és a gyermekeidről? Van valamilyen jogi
dokumentum, amiről tudnom kellene?
Jimmy csak bámult rá. - Miről beszélsz?
– Bármit is tettél ezúttal, lehet, hogy nem éled túl.
– Én nem...
Burke kapitány belépett a szobába. Becsukta az ajtót, az asztalhoz lépett,
és a kezét laposan annak felületére szorította, minden figyelmét Jimmyre
szegezve.
– Nem a bátyjának kellene ezt a kihallgatást végigcsinálnia - mondta
Burke. - De úgy gondoltam, hogy kár elviselni a hazudozást, időhúzást,
kekeckedést és azt, hogy mindenki idejét elpazarolja, ha valaki más teszi fel
a kérdéseket. Én nem vagyok hajlandó senki idejét elpazarolni, főleg nem a
sajátomat. Szóval most ez fog történni. Montgomery hadnagynak tíz perce
lesz, hogy információt szerezzen egy tegnap esti incidenssel kapcsolatban.
Én pedig az üveg másik oldalán fogok állni, és hallgatom. Ha
meggyőződtem róla, hogy pontos információt szolgáltatott, szabadon
távozhat. Ha nem vagyok meggyőződve, akkor emberi maradványok
helytelen kezelésével, gyilkosságban való bűnrészességgel és
kannibalizmussal vádolom. És estére egy biztonságos, titkos helyre
szállítják - olyan helyre, ahonnan a magafajta emberek sosem távoznak. Ezt
el tudom és el is fogom érni. - Kiegyenesedett, és ellépett az asztaltól, végül
Montyra nézett. - A tíz perce most kezdődik.
Amint Burke elhagyta a szobát, Jimmy újra belekezdett. - Mi ez a
szarság? Én nem öltem meg senkit. Otthon voltam tegnap este.
Monty kivette az első fényképet a mappából, és kettejük közé tette. Egy
tetoválás volt rajta egy férfi alkaron. - Felismered ezt a tetoválást? Ismered
ezt a férfit?
Jimmy ránézett a képre - és egy pillanattal hosszabban, túl sokáig
habozott. - Soha nem láttam.
Monty kivett egy másik fényképet a mappából, amely az egész alkart
ábrázolta - és megmutatta a rongyos széleket, ahol valami átmarta a
könyököt és a csuklót. - Biztos vagy benne? Ennek a férfinak az alkarját
hurcoltad magaddal, amikor Kowalski rendőr letartóztatott. Éppen ezért
emberi maradványok helytelen kezelésével, valamint kannibalizmussal is
megvádolhatnak.
Jimmy olyan hevesen rázta a fejét, hogy Monty azon tűnődött, vajon
elszakad-e valamelyik izma. - Szó sem lehet róla. Nem. Az a szemétláda
hazudik, és megpróbál felültetni. Vettem egy darab különleges húst a
hentesüzletben, és az a Kowalski...
– Istenek, Jimmy! Az ember a különleges hús. Az udvar összes terra
indigene lénye zsákmányállatnak tekinti az embert, ugyanúgy, mint a nyulat
és a szarvast. Bárki, aki a Mások engedélye nélkül belép az Udvarba, az
hús.
Jimmy döbbenten meredt Montyra, a szeme üres volt a sokktól.
– Úgy értesültem, hogy egy vagy több ismeretlen személy tegnap este
betört a Piactéri hentesüzletbe, és ellopta az összes húst. Mivel tegnap volt
egy szállítmány, ez rengeteg marha- és sertéshúst jelent. Mind eltűnt.
Akárcsak azok, akik megpróbálták ellopni.
 Jimmy pislogott, úgy tűnt, magához tért. - Hogy érted, hogy
megpróbálták ellopni?
– Nem szöktek el, nem hagyták el az Udvart. És a Mások tudják, hogy te
is benne voltál a lopásban.
– Otthon voltam tegnap este.
– Igen. - Monty keserűen elmosolyodott. - Neked mindig van alibid, ha
valami balul sül el. Ugyanolyan mocskos vagy, mint azok, akik a munkát
végzik, de te mindig elég távol vagy ahhoz, hogy ne lehessen téged
megvádolni.
– Szóval nem tudsz olyasmiért felelősségre vonni, amit nem én követtem
el.
Jimmy úgy beszélt, mint mindig - biztos volt benne, hogy sértetlenül
elsétálhat, hogy elkezdje kidolgozni a következő tervét. De ezúttal nem így
lesz.
Monty megkocogtatta a teljes alkarról készült fényképet. - A Mások
tudják, hogy benne voltál, Jimmy. Nem számít, hogy tegnap este a
hentesüzletben voltál, vagy otthon az ágyban. Ők tudják. És ez volt az ő
módszerük arra, hogy elmondják neked és a rendőrségnek, hogy tudják. De
azt nem mondják el nekünk, hogy hányan léptek be az Udvarra tegnap este.
Nem hagytak semmilyen azonosítót, amit néha azért megtesznek, hogy
megtaláljuk és intézkedhessünk. Bárki is hatolt be az Udvarba tegnap este,
halott. Ezt tudjuk.
– Akkor miért nem kérdezitek meg a szörnyszülötteket? - követelte
Jimmy.
– Az Udvarban nem érvényesek az emberi törvények. Mondtam már: ha
az embereket nem hívják be, akkor mi csak hús vagyunk. Most ezek az
emberek még csak eltűntek. Lehet, hogy más emberek ölték meg őket, és a
holttestüket nem találták meg. Talán az első busszal elmentek a városból, és
elhagyták a családjukat. Megtörténik. De ha ezeknek a férfiaknak családjuk
van, feleségük és gyermekeik, akkor ezek a feleségek soha nem kapnak
halotti bizonyítványt, soha nem tudják folytatni az életüket, és soha nem
kapják meg a férjük által félretett vagyontárgyakat. Ezek a nők életük
hátralévő részét azzal töltik, hogy nem tudják, özvegyek-e vagy
elhagyottak. Te ezt akarnád Sandee-nek és a gyerekeidnek?
Jimmy kétszer sem gondolkodna ilyesmin. Monty látta a szemében, az
arcán. Otthagyná Sandee-t a bizonytalanságban, és nem érdekelné.
– Ismerted őt, Jimmy.
 – Mondtam, hogy nem ismertem.
– Hazudsz. Ismerem a jeleket. - Igen, ismerte a jeleket. Jimmy ravasz
volt; alattomos; soha nem mondott igazat, ha a hazugság bevált. És élvezte,
hogy szavakkal alázza le az embereket, és a nagy testével és nagy hangjával
megfélemlíti őket. Ahogy ezt tette Sierrával is. És ahogyan most tette a
fiatal Frances-szel is, és a fiát is buzdította, hogy ő is ugyanezt tegye.
– Rendben. - Monty visszatette a fényképeket a mappába. - Betörési
kísérlettel gyanúsítunk meg, amely hat ember halálát okozta, ezért
bűnpártolással vádolunk.
– Miről beszélsz? - Jimmy most már izzadt és rosszul nézett ki.
– Azt mondom, hogy Burke kapitánynak igaza volt. Ez időpocsékolás,
ezért vádat emelnek ellened.
Cyrus James Montgomery most először nézett ki igazán rémülten. -
Lemondasz rólam? Mit fog ehhez szólni a mama?
– Nem hiszem, hogy bármit is mondana, ha elmondanám neki, hogy volt
esélyed az együttműködésre, de nem voltál hajlandó teljesíteni a
szabadulásod feltételeit, és ezért olyan helyre kerültél, ahol a veszélyes
bűnözőket tartják fogva, amíg a tárgyalásig várnak.
– Ha elmondom neki az én verziómat...
– El fogsz tűnni. Nem fogja hallani a te verziódat. - Monty áthajolt az
asztal túloldalára. - És ha te nem leszel a képben, és nem tömöd tele a fejét
hülyeségekkel, Mama el fogja hinni, amit én mondok neki.
Ó, igen. Jimmy most már izzadt.
Monty azon tűnődött, vajon az öccse emlékszik-e arra, hogy pontosan
ezeket a szavakat mondta neki néhány évvel azután, hogy Monty elment
otthonról, és Jimmy még nem költözött el a szülői házból.
– Szemétláda. - Jimmy úgy nézett, mintha legszívesebben le akarná köpni
Monty arcát. Talán meg is tette volna, ha valaki abban a pillanatban nem
kopogtat az üvegen, jelezve, hogy lejárt az idejük.
Monty felállt, és a mappáért nyúlt.
– Nem hatan voltak - mondta hirtelen Jimmy.
Monty leült.
– Nem hiszem, hogy hatan voltak - javította ki Jimmy. - És talán egy
kicsit az én hibám volt, de nem úgy, ahogy te gondolod.
Várt. Monty nem szólt semmit.
– Láttam, hogy tegnap szállították a húst. - Jimmy megmozdult a
székében, mintha hirtelen kényelmetlenül érezné magát. Monty el tudta ezt
hinni. Jimmy-nek jobban ment, ha volt ideje kitalálni egy történetet. -
Pocsékolásnak tűnt, hogy ilyen jó húst visznek a szörnyszülötteknek,
amikor patkányokat, mókusokat és mindenféle szart is összefoghatnának.
– Nem hallottam, hogy panaszkodtál volna a hússzállítmányokra, amikor
a Faltafelben vagy a Kis Harapásban ettél. Mit gondoltál, honnan jött az a
kaja? - kérdezte Monty.
– Hát igen, pazarlásnak tűnt. Egy buszpályaudvar melletti bárban
iszogattam, és hallottam, ahogy ezek a férfiak panaszkodnak, hogy nincs
hús a boltokban, és az asszonyaik igazi étel helyett pacalt meg ilyen
szarságokat hoznak haza, és talán túlságosan sokat ittam, és azt mondtam,
hogy az Udvarban mindig van jó hús, azt mondtam, hogy láttam egy
szállítmányt, amiben steakek, sertésszelet és sonkák és mindenféle ételek
voltak, amik férfiaknak valók. És ők négyen - négyen voltak, nem hatan -
elkezdtek meghívni egy italra, és arról beszélgettünk, hogy milyen nehéz
most egy családról gondoskodni, és a hentesüzletről kérdezősködtek, és
talán többet mondtam nekik, mint amennyit akartam - többet, mint amire
emlékszem, hogy mondtam volna, az biztos. Aztán hazamentem, és egész
éjjel aludtam.
Végül Montynak meglett a bár neve, és az a név, amin a négy férfit az
ilyen helyeken ismerték. Remélhetőleg ez elég lesz ahhoz, hogy a rendőrség
ki tudja tölteni az EIH-nyomtatványokat, hogy átadhassa a legközelebbi
hozzátartozóknak.
– Most már elmehetek? - kérdezte Jimmy, amikor Monty ismét felállt.
– Majd kiderítem. - Tett egy lépést az asztaltól, aztán megállt. - Jimmy,
alaposan át kellene gondolnod, hogy elmenj Lakeside-ból, és máshol kezdj
új életet. Semmi olyat nem tettél, ami okot adna arra, hogy az itteni terra
indigene lények jó véleménnyel legyenek rólad, és most már határozottan
okuk van arra, hogy ellenségnek tartsanak.
– Azt hiszed, hogy érdekel?
Nem kellett sok idő, hogy Jimmy visszazuhanjon a „mindenhez joga van”
gondolkodásmódjába.
– Pedig kellene - mondta Monty halkan -, mert vannak olyan lények az
Udvarban, akik olyan erősek és veszélyesek, hogy egy pillantással levessé
pépesítik az agyadat. Csak egy pillantás, Jimmy. És mostantól, eme kis
ostobaságod miatt, az összes Más figyelni fog mindent, amit csinálsz.
Monty kisétált a kihallgatószobából, és kimerülten a falnak dőlt.
 Tegnap este négy ember ment be az Udvarba. Csak egynek volt ideje
arra, hogy egy magas, rémült sikolyt adjon.
A megfigyelőszoba ajtaja kinyílt, és Louis Gresh parancsnok lépett ki
rajta.
– Burke kapitány azt mondta, hogy vigyem vissza az öcsédet a lakóházba
- mondta Louis.
Amikor senki más nem jött ki a megfigyelőszobából, Monty
megkérdezte: - Hol van a kapitány?
– Kowalskit az irodájában tartja elszigetelve, mióta az öcsédet behozták.
Tudta, hogy te ki fogod szedni az igazságot Cyrusból, vagy legalábbis
eleget, és úgy gondolta, hogy Kowalski megfigyelése most fontosabb. -
Louis kifújta a levegőt. - Ez alaposan megrázta a fiút.
– Mindannyiunkat megrázott. - Monty a plafonra nézett. - A terra
indigene lények nem emberek, de tanulmányoznak minket, és istenekre,
tudják, hogyan kell üzenetet küldeni.
– Gondolod, hogy az öcséd megkapta az üzenetet?
– Nem. Továbbra is azt fogja hinni, hogy ezt ugyanúgy meg tudja oldani,
mint ahogy a tolandi cselszövéseit. Annak ellenére, hogy a bizonyítékok az
orra előtt hevernek, olyan lesz, mint sok más ember, akik még mindig úgy
akarnak tenni, talán úgy is kell tenniük, mintha nem lenne halálos
következménye annak, ha a Másokkal szórakoznak.
Louis felsóhajtott. - Lehetett volna rosszabb is.
– Hogyan?
– A Mások elkaphatták volna Kowalskit, és gondoskodhattak volna róla,
hogy ne keresztezze az útját Cyrusszal. És akkor Cyrus hazavitte volna a
csomagot, és ott bontotta volna ki. Mennyivel megdöbbentőbb lett volna
elvágni a zsinórt, kicsomagolni a csomagot, és felismerni a tetoválást.
És Jimmy eldicsekedett volna vele, nagy ügyet csinált volna abból, hogy
megkapta az utolsó különleges húsdarabot, ahogyan akkor tette, amikor
meglátta Kowalskit. De Sandee és a gyerekek egy férfi alkarját nézegették
volna, felkészületlenül arra a kíméletlen valóságra, amit a terra indigene
lények látnak, amikor emberekre néznek. A legtöbb emberre. Továbbra is
hinnie kellett abban, hogy Simon, Vlad és a többi Más már nem minden
embert tekintett zsákmánynak.
De a Mások tudtak a lopásról, és nem kértek segítséget a rendőrségtől,
ezért el kellett gondolkodnia azon, hogy Jimmy éket vert-e közéjük és
Simon Wolfgard közé, megroppantotta-e a bizalmat, ami addig felépült.
 És el kellett gondolkodnia azon, hogy ez mit jelent a kialakuló vegyes
közösségekre és az emberekre nézve, akik most a világ uralkodó ragadozói
között élnek anélkül, hogy még akár egy látszólagos falat is felállítanák
közöttük.
***
Burke Kowalskit tanulmányozta, aki sápadtan és még mindig kissé
remegve ült az irodájában. De a járőr sötét szemében már nem volt az a vad
tekintet, úgyhogy most már ideje volt beszélniük.
– Mi történt? - kérdezte Burke.
Kowalski megrázta a fejét. - Láttam, hogy Cyrus azzal a csomaggal
hadonászik, és azzal kérkedik, hogy szerzett egy darab különleges húst, és
elvesztettem a fejem. Nem emlékszem, ahogy leszedtem. A dolgok akkor
álltak újra fókuszba, amikor Jenni Crowgard megkérdezte, hogy kell-e
segítség, akarom-e, hogy kikaparja ennek a szemét. Ennek a szemét, nem az
ő szemét. Tudtam, hogy szükségem van egy ürügyre, hogy eltávolítsam őt
tőle, és ki kellett vinnem az Udvarból, vissza kellett vinnem arra a területre,
ahol az emberi törvények érvényesek. Le kellett tartóztatnom, és ki kellett
vinnem onnan, mert felhívta magára a figyelmet, mindannyiunkra, és... -
Elhallgatott, úgy tűnt, mintha fuldokolna.
– Az egy dolog, hogy felveszel egy pénztárcát, amit a kőhalomra dobtak,
hogy megtaláld, és tudod, hogy az illető, akié volt, átlépett valami határt, és
emiatt megölték és megették. Egészen más dolog látni erre a bizonyítékot.
– Valahányszor híre ment, hogy a Farkasok leharapták egy bolti tolvaj
kezét, az Ordító Jó Könyvek utána napokig tele volt vásárlókkal - mondta
Kowalski.
Burke elmosolyodott. - Az emberi természet perverzitása. De egy
levágott kéz nem ugyanaz, mint egy hulla. Az Udvarban élő terra indigene
lények hűek a természetükhöz, Karl, és ez nagyon veszélyessé teszi őket.
De még mindig ők az egyetlen esélyünk a túlélésre, mert bármennyire is
veszélyes Simon, Vlad és a többiek, közel sem jelentenek akkora veszélyt
ránk nézve, mint azok a Mások, akik a Vad vidéken élnek.
Kowalski hátradőlt. - Tudom. - Sóhajtott egyet. - Tudom. És most mi
lesz?
– Nem akarom, hogy visszamenj az utcára, úgyhogy a nap hátralévő
részében egy íróasztalnál ülsz, adj időt, hogy elrendezd ezt magadban. Ha a
hadnagynak sofőrre van szüksége, Debany vagy Hilborn is el tudja intézni.
 Burke néhányszor össze- és szétropogtatta az ujjait, és azon
gondolkodott, hogy még most is bölcs dolog-e bármit is mondani. - Ha az
ember rendőrként egy kis emberi faluban teljesít szolgálatot a Vad vidéken,
néha nehéz döntéseket hoz, amelyeket egy ember által irányított városban
nem hozna - nem hozhatna - meg. És az igazság arcába nézel, amikor az
agyarai kivillannak, és a bundáját összekeni annak a prédának a vére,
akihez aznap reggel elmentél elbeszélgetni. De előző este sétáltál egyet a
falu fényein túl, és hangosan töprengtél azon, hogyan kezelj egy nehéz
helyzetet, egy kedves nőről, akinek megint eltört a karja, mikor a párja
megverte, de túlságosan félt, hogy bármit is mondjon ellene, így nem
tehetsz semmit, és ez mekkora nagy kár, mert tényleg kedves nőről van szó,
aki megmutatta néhány terra indigene nőnek, hogyan kell ruhákat foltozni,
és ez indította el azt a vitát, aminek az lett a vége, hogy eltört a karja, és pár
ujja is, ami miatt egy ideig nem tud varrni. És amikor másnap reggel
beszélni mész a férfival, és rájössz, hogy nincs otthon, követed a
vadnyomot a háza mögött, és rábukkansz egy összemarcangolt, részben
megevett testre, és az igazság szemébe nézel - nem abba az igazságba,
aminek agyarai és szőrzete van, hanem a kemény igazságba magadról, hogy
ugyanolyan veszélyes vagy, mint azok a lények, akiktől a többi ember fél,
de nem engedheted meg magadnak, hogy ilyen őszintén beszélj róla. Nem
mondhatod el azoknak az embereknek, hogy alkut kötsz azzal, amitől
félnek, hogy megvédd őket a férfihoz hasonló szörnyektől.
Kowalski egy hosszú percig nem szólt semmit. - Úgy gondolja, hogy
félre kellett volna állnom?
– Nem - mondta Burke lágyan. - Azért avatkoztál közbe, mert elég régóta
vagy a Mások között ahhoz, hogy megértsd, hogy egy dolog intellektuálisan
tudni valamit, és egészen más dolog az igazság szemébe nézni. A
rendőrség? Rengeteg bizonyítékot láttunk már arra, hogyan reagálnak a
terra indigene lények, ha dühösek az emberekre. De az olyan civilek, mint
Ruthie és Merri Lee, akik olyan közel élnek az Udvarhoz és a Mások között
dolgoznak? Nekik nincs szükségük ennyi igazságra.
– Megvédjük a nőket? - Kowalski száraz mosollyal nézett rá. - Lehet,
hogy ezt kifogásolnák.
– Persze, hogy tiltakoznának - és kellene is nekik -, de letagadom, hogy
valaha is mondtam volna ilyet.
A mosoly elhalványult. - Nagyon sokat adott nekem néhány
másodpercért, amire nem emlékszem.
 – Felismertem a tekintetedet, amikor az őrsre értél. Egyszer vagy kétszer
láttam a tükörben, amikor nagyjából annyi idős voltam, mint te.
Burke telefonja megcsörrent. Rápillantott, aztán Kowalskira
összpontosított. - Elég stabil vagy?
– Igen, uram.
– Akkor láss munkához. - Felvette a kagylót, amikor Kowalski kisétált az
irodájából. - Burke.
– Itt O'Sullivan.
Próbált visszaemlékezni, hogy a VFO ügynök visszatért-e Lakeside-ba,
és hallott-e az udvari balhéról, Burke csak annyit mondott: - Mit tehetek
önért?
– Van valami híre Dr. Lorenzóról?
Mindenről beszámol majd O'Sullivannek, ha egyszer szemtől szemben
beszélhetnek, de telefonon keresztül nem akart semmit mondani
Lorenzóról. - Hallottam, hogy kilépett a munkacsoportból. És megtalálták a
kocsiját. Volt néhány golyó ütötte lyuk.
Az ügynök tétovázott. - Ellenőrizte a kórházakat és a hullaházat
ismeretlen személyazonosságú férfit keresve?
– Nem szükséges.
– Kitöltötte a EIH-t?
– Nem szükséges. - O'Sullivan megértette vajon az üzenetet, hogy
Lorenzo életben van, és ismert a holléte?
– Ellenőrizné mégis a kórházakat és a hullaházat?
Burke egyenesebben ült fel. – Van valami probléma?
– Az orvosok fele, akik információkat gyűjtöttek a cassandra sangue
lányokról, kilépett a munkacsoportból, miután az Emberek Mindenek Előtt
mozgalom tagjai megfenyegették őket. A kormányzóval folytatott
beszélgetésem során megerősítettem, hogy Lorenzón kívül több más orvos
is eltűnt.
Leírta az O'Sullivan által megadott neveket. - Meglátom, mit tudok
kideríteni.
– Köszönöm - mondta O'Sullivan. - Úton vagyok, hogy elérjem a
Lakeside-ba tartó vonatot. Késő délután kell megérkeznem.
– Adja meg a várható érkezési idejét, amint megtudja, és küldök magáért
valakit.
– Köszönöm.
 Burke letette a kagylót, és hátradőlt. Még mindig rengeteg vérproféta élt
azokban a létesítményekben, ahol egész életükben fogva tartották őket, és
nem voltak hajlandóak vagy képtelenek voltak elképzelni bármiféle önálló
életet. De rengeteg olyan lány is volt, aki megpróbált saját életet kialakítani
magának, küzdött a vágás iránti függőségével, mivel az önpusztító
cselekedetre olyan látomások késztettek, amelyeket nem lehetett
megtagadni. Még a kevésbé tehetséges lányok közül is nagyon szép
megélhetést tudtak biztosítani egy rajtuk élősködőnek, és a legjobbak
közülük....
Egy kicsit kutakodott, egy kicsit utánanézett, felhívott néhány helyet,
ahol lehetséges ügyfélnek adta ki magát, még azelőtt, hogy minden piszkos
titok lehullott volna a próféciaiparról, a jóhiszemű gyámsági birtoklásról és
arról, hogy mit tettek a lányokkal ezeken a helyeken. Egy kérdés, egy vágás
egy alacsony tehetségű és alapképzettségű lányon pár száz dollárba került.
És egy olyan lányon, mint Meggie Corbyn, aki intelligens volt és talán
túlságosan is jól szívta magába az információkat, aki képsorokat látott, és
ijesztően pontos volt? Egy vágás Meg képességeivel több ezer dollárba
kerülne.
Rengeteg motiváció olyan férfiak elrablására és kihallgatására, akik
tudhatják, hol találnak olyan lányokat, akik talán nem is olyan jól védettek,
mint azt a Mások hitték - főleg azért, mert soha nem gondolnának arra,
hogy egy ember elég meggondolatlan és kapzsi lehet ahhoz, hogy
megpróbáljon átjutni rajtuk, és elrabolni egy lányt.
Burke ellökte magát az íróasztalától. El akart menni az Udvarba, és
felmérni a helyzetet. De előbb még rá akarta venni Kowalskit, hogy keresse
meg az eltűnt orvosokat, vagy legalábbis hadd kapjanak valami fogalmat
arról, hogy hol és mikor látták őket utoljára. Aztán pedig tájékoztatnia
kellett a polgármestert és a rendőrfőnököt arról, hogy ez a húslopási kísérlet
milyen gondokat okozhat a városnak.
***
– Mi van? – csattant fel Simon, amikor Vlad, aki a OJK pénztára mögött
állt, semmi hasznosat nem csinálva, és továbbra is őt bámulva.
– Észrevettem, hogy az összes könyv, amit a kirakatba teszel, terra
indigene szerző thrillere, és főleg olyanok, amiket a "széttépős" típusba
sorolhatnánk.
– És?
– Nem gondolod, hogy ez az üzenet egy kicsit túlságosan nyers?
 A Farkas vicsorogva a pult felé fordult - és észrevette, hogy Miss Twyla
csendben áll a polcok között, amelyek elválasztották az elülső részt az üzlet
többi részétől.
– Tehetünk valamit önért, Miss Twyla? - kérdezte Vlad.
– Úgy tudom, hogy a tegnap ideszállított összes húst ellopták.
– Jelenleg nincs semmi eladó a hentesüzletben.
– Értem.
Simon nem bírta elviselni, hogy a nő azt higgye, nincs hús, hogy a
nőstény falka csak zöldséget ehet. – Azt a húst, amit a tolvajok nem vittek
el, odaadtuk a Faltafelnek, hogy használják fel. És kiolvasztunk néhány
csomag bölényhúst is.
Miss Twyla bólintott. - Ez egy jó terv. És az embereknek nincs szükségük
annyi húsra, mint nektek, úgyhogy egy kevés is elég viszonylag sokáig.
A férfi hinni akart neki. De nem volt benne biztos, hogy tényleg elhitte.
– A lányok azt mondták, hogy patakok futnak keresztül az Udvaron.
Fogott már valamelyikőtök halat azokban a patakokban? - kérdezte Miss
Twyla.
– Henry igen.
– A hal egy másik fajta hús.
Meg vajon szereti a halat?
Amikor Simon nem szólt semmit, Vlad rámosolygott Miss Twylára. -
Köszönjük a javaslatot. - Amikor a nő nem ment el, hozzátette: - Van még
valami más is?
Miss Twyla úgy nézett Simonra, hogy a férfi legszívesebben elhátrált egy
lépést - vagy figyelmeztetésképpen megmutatta volna neki a jobbik
fogsorát.
– Az én Jamesem jó ember volt, és szerettem őt a házasságunk minden
évében. Még mindig szeretem, még akkor is, ha már jó pár éve elment. De
élvezte, hogy olyan sajtot eszik, amely rosszabb szagot áraszt szét a házban,
mint egy ingazán büdös fingás.
Simon pislogott. Megvakarta az egyik füle mögött. Nem tudta, hogyan
reagáljon arra, hogy Miss Twyla azt mondta, "fingás". – És neked ízlett a
sajt?
– Nem ízlett. De évente egyszer vagy kétszer megkívánta, és vett belőle
annyit, hogy szendvicset tudott készíteni, és ez volt a legjobb élvezet, amit
csak el tudott képzelni. Ezeket a sajtos szendvicseket ette már akkor is,
mielőtt összeházasodtunk, és minden évben, amit együtt töltöttünk.
 – De büdös volt.
– Az volt. De ez is a személyéhez tartozott. Nem kérte tőlem, hogy
egyem meg, és én sem kértem tőle, hogy hagyja abba az evését. Így
működik ez, ha két ember párként él.
A nő tett egy lépést előre. Simon addig tartotta magát, ameddig csak
tudta, mielőtt hátrált volna egy lépést.
– Több bátorság van benned, mint amit most mutatsz, és azzal, hogy
kerülöd azt a lányt, egyikőtöknek sem teszel jót. Beszéljétek meg, hozzátok
rendbe a dolgot, döntsétek el, mivel tudtok együtt élni mindketten.
– Megettem egy embert - csattant fel, mert sarokba szorítva érezte magát.
– Egy egészet egyedül? Biztos éhes voltál.
– Nem, nem egyedül! Mi... - Simon Vladra pillantott, aki megvonta a
vállát.
– Szerinted van itt valaki a gyerekeken kívül, aki még nem jött rá, mi
történt a tolvajokkal? Miss Merri azt mondta, hogy ki szoktatok tenni egy
táblát a hentesüzlet ajtajára, ha valami olyan húst zsákmányoltok, amit ti
különlegesnek neveztek, bár az egyetlen dolog, amiért szerintem
különleges, az az, hogy nem vadásztok rá olyan gyakran, és biztosan nem a
saját földeteken keresitek. - A nő célzottan Vladra nézett. - Legalábbis a
húst nem. - Visszafordult Simonhoz. - Jól gondolom, hogy nem kevered
össze azt a húst más fajtákkal?
– Soha nem árultuk a hentesüzletben - morogta Simon. Meg előtt talán
tároltak egy keveset a nagy hűtőben, mert a hús az hús volt, de megtanulták
a különbséget a szerintük tiszta és az embereknek tiszta között, és ahogy
megismerték az emberi nőstényfalkát, kezdett fontos lenni, hogy ne
tegyenek olyan dolgokat, amitől a lányok megbetegedhetnek. - És már
régóta nem tartunk ilyen húst a boltban. - Azóta nem, amióta Meg felhívta
Boone-t, és különleges húst kért Samnek, nem is tudva, hogy létezik
különleges húsfajta.
– Volt egy csomag a boltban - mondta Miss Twyla.
– Egy külön hűtőtáskában. És a hűtőtáska nem sokáig volt a boltban.
– Épp elég ideig ahhoz, hogy Cyrus bekapja a csalit? - A nő ismét
bólintott, mintha valami megerősítést nyert volna. - Ha tett érte, hogy neki
adják el azt a csomagot, akkor meg is érdemelte, és bár nem mondhatom,
hogy meglepett, mégis elnehezíti a szívemet a tudat, hogy köze volt
azokhoz a tolvajokhoz. De hálás vagyok, hogy Kowalski rendőr
közbelépett, és nem engedte, hogy Cyrus hazavigye azt a csomagot, hogy a
gyerekek megláthassák.
– Nem engedtük volna, hogy elhagyja az Udvart a csomaggal - mondta
Vlad halkan. - Nem engedtük volna, hogy a párja és a kicsinyei lássák a
húst. Az, hogy eladtuk neki, büntetés és figyelmeztetés volt annak a
Cyrusnak. Kowalskinak itt nem volt felhatalmazása arra, hogy letartóztassa
azt a Cyrust, és elvigye őt és a csomagot a rendőrségre. Mi hagytuk, hogy
megtegye.
– Ez is csak azt mutatja, hogy mindannyian megtanultatok csapatként
dolgozni. - Miss Twyla kemény pillantást vetett Simonra - ugyanolyan
pillantást, mint amilyet egy dadus vetne egy tévelygő kölyökre. De egy
dadus talán még egy mancscsapást vagy egy csípést is hozzátenne a
pillantáshoz. - Beszéld meg a dolgot Miss Meggel, és hozd rendbe a
dolgokat.
A nő elsétált a bolt hátsó részébe. Egy pillanattal később hallották, ahogy
az ajtó kinyílik és becsukódik.
Simon még mindig sarokba szorítva érezte magát, és Vladra pillantott. -
Nem segítettél.
– Nem azért szidtak meg, mert embert ettél, hanem azért, mert
feldühítetted Meget, amit én nem tettem meg.
– Ez számodra nem ugyanaz - mormogta Simon.
Vlad rábámult. - Téged sem zavart, amikor megöltük azokat a
betolakodókat, és a Farkasok a húsba téptek. Nem zavart, amikor átharaptad
a kezet és a könyököt, és odaadtad a tintás húst Boone-nak, hogy
csomagolja be annak a Cyrusnak. Minden rendben volt veled addig, amíg
haza nem mentél, és meg nem láttad, ahogy Meggie alszik - és nem voltál
biztos benne, hogy ezek után szívesen látnak. - Vlad félrenézett. - Miss
Twylának igaza van. Ki kell derítened, hogy ez megváltoztatja-e a dolgokat
közted és Meg között.
Látva az igazságot Vlad szavaiban, Simon bólintott, és visszament
dolgozni a kirakaton, hogy még egy kis ideig elkerülje a kiderülést.
***
Meg a Zöld-telep konyhakertjének egyik végében állt, és a cukkinivel teli
fonott kosarakat bámulta. - Ez normális?
– Ez még a cukkinikhez képest is bő termés. - Ruth az egyik kezével
letörölte a homlokáról az izzadságot, a másikat pedig a derekára szorította,
miközben kiegyenesedett.
 – Nadine azt mondta, hogy vesz belőle, hogy cukkinis kenyeret készítsen
a Kis Harapás számára - mondta Merri Lee. Két szerény méretű cukkinit
tartott a kezében. - Ezeket neked kellene elvinned, Meg.
Meg felsóhajtott, de elvette őket. Szezonális ételeket enni szép és jó
dolog, de most már megértette, hogy a jóból is megárt a sok.
– Nem kell ma este megenned őket - mondta Merri Lee. - Egy-két napig
elállnak.
Jaj, de jó! Egy cukkini nélküli étel. Persze nem volt benne biztos, hogy
mit fognak enni - vagy hogy egyedül eszik-e majd.
Aztán meglátott egy Farkast, ahogy feléje tart. Simont, akinek sötét
bundájába világosabb szürke szálakat szőttek. Már egy ideje volt egy olyan
furcsa érzése, de nem látta tisztán, hogy amikor a férfi átváltozik, mintha
valami még nagyobb dolog átfedő képét látná, ami átüt a Farkas alakján, és
így a körvonalai nem látszanak tisztán. Talán az igazi alakjából, bármi is
volt az, egy kicsi előjött, amikor stresszes volt, mint amikor emberi alakban
volt, és egyes részei önkéntelenül átváltoztak, mert dühös vagy ideges volt.
Más is tapasztalt ilyet, amikor a Másokra nézett? Vagy a prófétai
látomások miatt torzult el az a mód, ahogyan a mindennapi világot látta?
Már ha a terra indigene lényeket mindennapinak lehet nevezni.
Ruth és Merri Lee körülnézett, és kiszúrta Simont.
– Mennünk kellene - mondta Ruth.
– Nem kell - mondta gyorsan Meg.
Merri Lee felvette az egyik kosarat. - De igen, kell. Nem fogtok mindig
egyetérteni vagy kijönni egymással, de addig boldogtalanok lesztek, amíg
ezt meg nem beszélitek.
– Egyszerűen fejbe vághatnám egy nagy cukkinivel.
Ruth nevetve felvette a másik kosarat. – Ez is olyan dolog, amit minden
nő elképzelt már egyszer, hogy megcsinál egy férfival.
Figyelte, ahogy a barátnői a fonott kosarakat a kerékpárjuk elején lévő
drótkosarakba rakják. Nézte, ahogy elhajtanak. Aztán Simonra nézett, aki
közelebb húzódott a kerthez, miközben Merri Lee és Ruth távolodott.
– Beszélnünk kell - mondta neki.
Nem siettek vissza a Zöld-telepre. Simon mellette sétált, és egyszer sem
állt meg, hogy megszaglásszon valamit, hogy kiderítse, ki járt ma a
közelben. Ez annyira szokatlan volt, hogy elgondolkodott, vajon ő is
boldogtalan-e.
 Kinyitotta a bejárati ajtót, beengedte a lakásba, aztán felment a saját
lakására, hogy betegye a cukkinit a hűtőbe, és töltsön két pohár hideg vizet.
Egy perccel később kinyitotta a konyhaajtót, és leült az asztalhoz.
Mit is mondhatnék? Hogyan kezdjem?
– Rossz emberek voltak. - Simon hangja érdes volt, de borostyánszínű
szemében nem volt a haragra utaló vörös villanás.
Meg ivott egy korty vizet. - Rosszul tették, hogy ellopták a húst a
hentesüzletünkből, ugyanúgy, mintha egy emberi boltból loptak volna.
– Igen.
Persze, okosabb lett volna, ha azok az emberek egy emberi boltból
lopnak. A rendőrség letartóztatta volna őket, ahelyett, hogy megeszik őket. -
Hányan voltak?
– Négyen.
Nem ismerte az összes Farkast személyesen, de azok alapján, akik a
kölykökről és a Wolfgard-telepről gondoskodtak, valamint azok alapján,
akik, mint Simon és Nathan, az Udvar láthatóbb részein dolgoztak, elég jó
elképzelése volt arról, hány Farkas élhet a Lakeside-ban.
– Vézna emberek voltak? - kérdezte.
Simon összehúzta a szemét, és megcsóválta a fejét. - Nem mondanám
véznának. Nem voltak kövérek, de testesebbek voltak, mint Kowalski vagy
Debany, és ugyanolyan magasak.
– És a falka megevett négyet?
Simon hátradőlt, és kissé elkeseredettnek tűnt. - Nem. A két Vén, akik
most az Udvarban vannak, megettek egyet-egyet, a többi terra indigene
pedig megette a másik kettőt.
Ez megmagyarázta Jester megjegyzését a reggeliről. - Vajon Sam ... ?
Simon megrázta a fejét. - Nem adtunk a különleges húsból sem a
kölyköknek, sem Sutának. Most emberkölykökkel játszanak, és nem
akartuk összezavarni őket.
Meg sóhajtott egyet. Nem tudta megmondani, miért zavarta jobban a
gondolat, hogy Sam és Suta egy emberdarabot rágcsál, mint az, hogy Simon
egy embert tép szét, de zavarta. És ez elgondolkodtatta valamin.
Ujjaival végigsimított a poharán, letörölte a párát, és kerülte, hogy
közvetlenül a vele szemben ülő Farkasra nézzen. Meg kellene kérdeznie?
Megkérdezhet ilyet? - Milyen íze van az embernek?
Simon megvakarta az egyik füle mögött. - Nem olyan jó, mint a
szarvasnak, de jobb, mint a csirkének. - Egy pillanatra elgondolkodott. -
Sokkal jobb, mint a csirkének.
Megpróbálta elképzelni az illusztrációkat egy próféciakártyán, amelyek a
húsok ízletességét rangsorolják. Egy egytől tízig terjedő skálán a szarvas
tízes lenne, a csirke pedig egyes? A marhák és a disznók hetes vagy
nyolcas, az emberek pedig négyes vagy ötös?
– Meggie? Mire gondolsz?
Elmondta neki.
A férfi csak bámult rá, mielőtt lassan azt mondta: - Nincs szükséged ilyen
próféciakártyára.
Nem, nem volt rá szüksége. De . . . - Mennyire lenne pontos, ha a kártya
így lenne illusztrálva?
– Elég közel.
– Tehát a különleges hús nem azért különleges, mert sokkal jobb az íze,
mint a többi húsnak; azért különleges, mert nem eszel olyan gyakran.
A férfi megkönnyebbültnek tűnt, amikor a mobiltelefonja csörögni
kezdett. Kihúzta a nadrágja egyik oldalzsebéből, és azt mondta: - Mi van? -
Egy pillanatig hallgatott, majd Megre nézett. - Kowalski épp pizzázni
készül. Kérsz egyet?
– Igen. - Még az egyik cukkinit is felszeletelhetné és megpárolhatná a
zöldkörethez.
– Köszönöm - mondta Simon, majd letette a telefont.
Meg kezdett felállni, de rájött, hogy van még egy kérdése. - Ha azok az
emberek az élelmiszeren kívül mást próbáltak volna meg ellopni, megölted
volna őket?
– Tavaly nyáron? Igen, megöltük volna. Most? - A férfi szeme találkozott
a lány szemével. - Beléjük téptünk volna, figyelmeztetésként a többi
embernek, de valószínűleg üvöltöttünk volna Montgomeryért, és hagytuk
volna, hogy a rendőrfalka elintézze a betolakodókat.
Miután Simon elvitte a KD-t a Piactérre a pizzáért, Meg mindent
előkészített, hogy megfőzze az egyik cukkinit.
Halál, rendőrség, börtön. Ezek a dolgok ma megtörténtek, és valamilyen
veszélyt eredményeztek, ami valahogyan egy erdőhöz és egy sírhoz
kötődik.
El kellene mondania Simonnak. És el is fogja mondani Simonnak. De
nem ma este. Ha most mondana bármit, azzal felhergelné a Másokat, és
nem akart mindenkit felbosszantani, csak mert megint égett a nyelve.
 Meg a konyhapultra támasztotta a kezét. Nem akarta megvágni a nyelvét.
Túl könnyű hibázni és maradandó kárt okozni. És egy cassandra sangue,
aki nem tudott tisztán beszélni, nem volt hasznára azoknak, akik azért
utaztak a létesítményekbe, hogy bepillantást nyerjenek a jövőjükbe. De
valamikor hamarosan a nyelve vérezni fog, és meglátja a próféciát, amely
arra vár, hogy feltáruljon.
***
Minél több időt töltött az emberek között, annál zavarosabbá váltak.
Minden más ragadozónak, amelyet a terra indigene magába szívott, volt
olyan társadalmi struktúrája, amelynek értelme volt. De az embereknek!
Simon behajtott az alkalmazottak parkolójába, kiszállt a KD-ból, és
kinyitotta a faajtót, amely az alkalmazottak és az ügyfelek parkolója közötti
átjárást biztosította.
Kowalskinak még semmi nyoma.
Lehet, hogy nem eszik meg egymást, de az emberek állandóan embereket
öltek. Ezt saját szemével látta, amikor Lawrence MacDonaldot lelőtték a
bolhapiacon, amikor az EME mozgalom emberei megtámadták a
csoportjukat. Bár az emberi falka gyászolt, a viselkedésük nem változott a
terra indigene lényekkel szemben. Sőt, MacDonald és Crystal Crowgard
halála még erősebbé tette a köteléket az emberi falka és a Mások között.
Vajon azért fogadták el ennyire, hogy a terra indigene lények az
embereket húsnak tekintik, mert rájöttek, hogy az Udvarban élők már nem
így tekintenek rájuk? Vagy azért fogadták el, mert megértették, hogy a
Lakeside-hoz és a Nagy-szigethez, Talulah Falls-hoz és a River Road
közösséghez kapcsolódó helyeken túl élő terra indigene lények még őket is
húsnak fogják tekinteni?
Simon figyelte, ahogy Kowalski és Pete Denby behajt a vásárlói
parkolóba. Látta, ahogy Montgomery elhagyja a bérházat, és az utcai
járdáig sétál. A hadnagy mintha hallgatózott volna valamit, de Simon nem
érzékelt semmilyen szokatlan hangot.
Kowalski kinyitotta a hátsó ajtót, kihúzott egy party méretű pizzát, és azt
mondta: - Nem voltam biztos benne, hogy Sam és Suta csatlakozik-e
hozzátok ma este, ezért biztos akartam lenni, hogy lesz bőven. A fele
pepperonis és kolbászos, a másik felében zöldségek vannak.
Simon elvette a pizzásdobozt. - Ez jó lesz. Az árával tartozom neked.
– Ma este mi fizetünk.
 Próbáltak jóvátenni valamit, amit más emberek tettek. Próbáltak segíteni
a falka gondozásában.
Kowalski becsukta a hátsó ajtót, aztán habozott. - Van otthon húsod?
Valami lefagyasztott?
– Van egy csomó bölény.
– Ruthie a minap sültet csinált. Marhahúst. Egy részét lefagyasztotta pár
dobozban. Egy adag valószínűleg nem lenne elég a miénkhez hasonló nagy
étvágyúaknak, de a lányoknak, Megnek...
– Majd megkérdezem tőle. Köszönöm a pizzát. - Simon visszament a
KD-hoz, és annyi ideig megállt, hogy becsukja és bezárja a két parkoló
közötti faajtót. Nem lepődött meg, amikor meghallotta, hogy valaki
megzörgette az ajtót - Kowalski ellenőrizte, hogy biztosan zárva van-e.
Útban vissza a Zöld-telepre, elgondolkodott az elhangzottakon. Az olyan
étvágyúak, mint a miénk. Egy Farkas több kiló húst tudott megenni
egyszerre, sokkal többet, mint amennyit egy emberi gyomor elbír. De
Kowalski szavai úgy hangzottak, mintha a különbség a hímek és a
nőstények között lenne, nem pedig az emberek és a Farkasok között.
Nem volt biztos benne, hogy ez mit jelent, de érdekesnek találta.
***
Jimmy a verandán ült, és merengett. Azóta ült a verandán, mióta az a
zsaru visszahozta ide. Ha Sandee nem lett volna itthon, amikor visszatért,
összecsomagolt volna egy kézitáskát, fogta volna a pénzét és azt a pár
ékszert, amit rejtegetett, és lelépett volna, és felszállt volna egy buszra,
hogy bárhová elmenjen, megszabadulva attól a szajhától és a kölykeitől. De
a nő otthon volt, és addig nyafogott a kajáért és a pénzért, amíg a férfi meg
nem mutatta neki az öklét. Nem kellett használnia - legalábbis nem gyakran
-, hogy a nő gyorsan befogja a száját, és hagyja egyedül gondolkodni.
Semmi baj nem volt a tervével. Működnie kellett volna. A bandájának be
kellett volna jutnia és kijutnia, ahelyett, hogy halott lenne és...
Nagyot nyelt, hogy ne forduljon fel a gyomra.
Mi volt a baj az emberekkel ebben a városban, hogy úgy viselkedtek,
mintha az normális dolog lenne, hogy azok a kibaszott szörnyszülöttek
embereket esznek? Ilyen sosem történt volna Tolandben! Tolandben az
átlagembereknek nem kellett találkozniuk azokkal a Másokkal, nem kellett
aggódniuk, hogy megharapják vagy megkarmolják őket, vagy még
rosszabb. Ez nem történt volna meg egy nagy emberi városban, egy rendes
emberi városban. De itt a zsaruk mind megcsicskultak, a szörnyszülöttek
megvették őket. Még az a szemét Burke is a Másoknak dolgozik. Mi másért
üldözött volna egy olyan embert, aki csak a családjáról akar gondoskodni,
ahelyett, hogy lelőtte volna azokat a szörnyszülötteket? Mi másért ment
volna az a farkasbarát Kowalski egy olyan ember után, akit becsaptak, hogy
megvegye...
Jimmy elhessegette ezt a gondolatot.
Azok a szörnyszülöttek tudták, hogy jön a bandája. Már azelőtt tudták,
hogy ő a végső terveket elkészítette volna. Hogy volt ez lehetséges?
Észrevette, hogy odabent nagy a felfordulás - a síró Fanny anyuciért
kiabál, és Clarence...
Jimmy felpattant a székből, és bement, hogy megállítsa azt a szart, amit a
kölykök művelnek, de megállt a hálószoba ajtajában.
Clarence egy vajkést tartott a kezében, és Fannyt kergette a nappaliban,
miközben nevetve szurkált az arca felé.
– Megváglak, ribanc - mondta Clarence. - Sebhelyes lányt csinálok
belőled. Aztán majd jósolsz, és egy rakás pénzt keresel nekünk.
– Mami! - sikított Fanny.
Jimmy hallott már valamit a hegekről és a lányokról, de hogyan is
emlékezhetett volna, amikor Fanny így sikoltozik? És ha így folytatja,
mennyi idő múlva dörömböl majd valamelyik kibaszott zsaru az ajtón?
– Hagyjátok abba! - üvöltötte. - Mi ez a szarság?
Az öröm Clarence arcán, hogy "véletlenül" megvághatja a húgát,
óvatosságra váltott, amikor Jimmy belépett a nappaliba. - Csak játszunk,
apa.
– Mi ez az egész a heges lányokról? - Nem törődött Fanny-val, aki
Sandee után sírva rohant ki a szobából, és a fiúra koncentrált. - Nos?
– A sebhelyes lányok. Emlékszel, apa. Láttuk őket a tévében. A lányok,
akik látják a jövőt.
– Persze, emlékszem. Miért piszkálod Fanny-t velük?
– Van egy ilyen lány az Udvarban. Megnek hívják. Nagyon rövid fekete
haja van, és a zsaru ribancokkal cimborál.
Homályos emlék villant fel, hogy óva intették egy Meg nevű nőtől. Aztán
még több jutott eszébe. Látta őt, amikor az a Farkaskölyök megtámadta
Clarence-t. A fia megsebesült, kórházba kellett volna szállítani, de mindenki
valami ribancra vigyázott, akinek nem volt több sérülése egy véres ajaknál.
Ő volt Meg?
 Keményen dörömböltek a lakás ajtaján. Sandee kisompolygott a
konyhából, rápillantott, aztán sietett kinyitni.
Jimmy meglátta CJ-t az ajtóban, kezében egy nagy pizzásdobozzal. CJ
csak nem azt hitte, hogy egy pizza megvásárlása majd helyrehozza a
dolgokat azok után, ahogyan hagyta, hogy a többi zsaru bánjon a saját
testvérével? Azok után, ahogyan a saját testvérével bánt, megmutatta neki
azokat a beteges képeket egy levágott karról, és megpróbálta ráijeszteni,
hogy bevalljon valamit, amit nem ő követett el?
Nem. CJ nem. Burke. Burke. Igen. Burke próbálta meg felültetni,
megpróbálta csőbe húzni. A rohadék megölethette a bandáját, és elvihette az
összes húst a hentesüzletből, levághatta azt a kart, vagy fizethetett a
szörnyszülötteknek, hogy az egy olyan ember kezébe kerüljön, aki csak a
családját próbálja etetni. Igen, ez történhetett. Burke felültette, és CJ segített
lecsukni őt.
Sandee fogta a pizzásdobozt, becsukta az ajtót, és a konyhába sietett.
Jimmy utána sietett, megragadta mindkét gyereket a karjánál fogva, és
elrángatta őket az asztaltól. Ő jön előbb. Ezt néha elfelejtették.
Az edények még mindig a mosogatóban álltak, ezért Sandee lehúzott egy
köteg papírtörlőt a tekercsről, hogy azt használják helyettük. Amikor
kinyitotta a dobozt, Jimmy érezte, hogy a düh égeti a gyomrát.
– Mi ez? - követelte.
– CJ vett egy nagy pizzát, hogy megossza velünk - mondta Sandee, és
kissé ijedtnek tűnt a hangjától.
– Odadobja neked, ami nem kell neki, és te máris térdre rogysz előtte, és
adsz rá egy nagy csókot.
– Jimmy! - Megdöbbenve nézett a porontyokra. Aztán az arcára az a
kemény tekintet ült ki, ami mindig is megjelent, amikor már nem próbált a
kedvében járni. - Ha nem akarod a bátyád maradékát, ne egyél belőle. De
nincs más a házban.
Jimmy Fannyra nézett, aki iránt CJ az utóbbi időben érdeklődést
mutatott. Vajon ő is a bátyja maradékának egy újabb példája volt? Nem
csoda, hogy sosem melegedett fel a kis szuka iránt.
Sandee a pizza után nyúlt. A férfi ellökte őt az asztaltól. Fogott egy halom
szeletet és az utolsó sört a hűtőből, és elvonult a verandára, hogy nyugodtan
egyen, hagyta, hogy hárman civakodjanak a maradékon.
Beleharapott a pizzába. Rágta. Lenyelte. Eltöprengett azon, hogy semmi
sem ment úgy, ahogy kellett volna, mióta megérkezett Lakeside-ba.
 El kellene tűnnie ebből a kibaszott városból. Túl kicsi volt, túl szűkös egy
olyan vállalkozó kedvű embernek, mint ő. Szüksége volt valamire, ami
pénzt hoz, ami befolyást biztosít neki, ami lehetővé teszi, hogy nagylábon
éljen, ahogyan azt kellett volna.
Rágott. Nyelt. Gondolkodott.
Valahogy meg kellett előznie a szörnyszülötteket és a zsarukat. Szüksége
volt egy prófétalányra - és hát nem az volt a kibaszott sors fintora, hogy az
egyik épp itt volt, és megérett a szüretelésre? Csak megvágja a bőrét, és egy
vagyont szerez. Felajánlhat egy próféciát egy ügyes hamisítónak egy új
személyazonosságért cserébe. Aztán valaki mássá válhat az egyik nagy
emberi városban. Megkerülhetné az utazási korlátozásokat, és elmehetne
egészen a nyugati parton fekvő Sparkletownig, és beszállhatna a filmiparba.
A sebhelyes lányt felhasználva meg tudná mondani a pénzembereknek,
hogy egy film sikeres lesz-e, még mielőtt felvennék az első színészt. És
gyönyörű nők közül választhatna, akik bármit megtennének, amit csak akar,
csak hogy belekukkanthassanak a jövőjükbe.
Aha. Így kellene volna élnie. Csak le kellett ráznia magáról ezt a sok
pitiáner szart - és el kellett vinnie a heges lányt az Udvarból, és
mindkettőjüket el kell tűntetnie ebből a kibaszott városból. De ezúttal
egyedül fogja megcsinálni. Nem bízta volna ezt a tervet olyan csavargókra,
mint amilyenek a múltkoriak, akik egy darab húst sem tudtak elvenni egy
rakás állattól.
Így hát rágott, nyelt és gondolkodott. Mire a nap lenyugodott és az utcai
lámpák kigyúltak, Cyrus James Montgomery-nek már volt egy terve.
21. FEJEZET
Thaisnap, Messis 23.
Meg álmodott a jóslatról, amelyet a kártyák felfedtek.
A kártyák olyan magasra nőttek, mint a fák, és körülvették őt. Befogták
őt.
Olyan szomjas volt. Mikor ivott utoljára vizet? Annyira szomjas volt.
Csuklyás alak kaszával. Rendőrautó. Férfi a börtönben. Veszély!
Újabb kártyák jelentek meg, ismétlődtek és ismétlődtek, amíg börtönt nem
alkottak. Erdő. Sírkő. Tükör. Erdő. Sírkő. Tükör. Lassan, könyörtelenül
közeledtek.
A kiút reményében Meg megfordult, tett egy lépést, és megbotlott. Elesett.
Egy halom levél volt előtte. A kezei kinyúltak, hogy megállítsák az esést. A
keze eltűnt a levelek között, és megcsúszott alattuk valamin.
Megérintett egy hideg kezet.
Valami megérintette a karját.
Sikoltott, prüszkölt, megpróbálta megütni azt, aki fogta. Egy pillanatba
került, hogy felfogja, kiszabadult, mielőtt valami puha ütötte a hátát, a
vállát, a fenekét.
– Meg!
Megtalált engem. A megkönnyebbüléstől megszédült. Megtalált engem!
– Simon! - A lány a férfi hangja felé vetette magát. A keze valami puha,
nem Simonra emlékeztető dologra kulcsolódott. - Simon!
A kezek ismét megragadták, és valami ismeretlen felé húzták, de amiket
most megragadott, vastag szőrös emberi vállak voltak.
Fény gyúlt, elvakítva őt, és Vlad azt mondta: - Áldott Thaisia! Mi folyik
itt?
– Nem tudom - morogta Simon. - Meg? Meg! Nézz rám! Ébren vagy?
– Én... - Ébren volt? - Hideg volt. Olyan hideg volt az a kéz.
– Az én kezem nem hideg. Nézz rám, Meg.
A lány a férfi arcát nézte, nem tudta, mi történt, vagy miért volt dühös.
Tényleg ébren volt, vagy ez is az álom része lehetett?
– Nem vagyok meztelen - mondta Simon.
Nem tudta, miért fontos ez, de azt mondta: - Oké - ami úgy tűnt,
elégedetté tette a férfit.
Valami dörömbölt a bejárati ajtón. Keményen.
 Meg felugrott, átkarolta Simon nyakát, a lábait pedig a dereka köré fonta.
A férfi átkarolta, támogatta, védte őt.
– Meg, minden rendben van. Csak Henry az - mondta Simon.
– És Jester - tette hozzá Vlad. - És Tess. - Egy pillanat múlva hozzátette: -
Most már elengedheted Simont.
Meg összeszorította a lábát, és örült, mikor Simon azt mondta: - Nem kell
elengednie.
– Beengedem Henryt, mielőtt szétveri az ajtót - mondta Vlad. - Aztán
mindannyiunknak meg kell beszélnünk, mi történt.
Miután Vlad elhagyta a hálószobát, Simon felsóhajtott, a lehelete melege
érintette a lány nyakát. - Rosszat álmodtál? - kérdezte.
Álomszerű volt, az biztos, de hogy álom volt-e? - Nem tudom. Láttam...
éreztem... dolgokat.
A férfi karjai szorosabbra fonódtak a lány köré. - Akkor jobb, ha
elmondod, mire emlékszel.
***
Simon kivette a kancsó vizet a hűtőből, és megtöltött egy poharat.
Megitta a víz felét, újratöltötte a poharat, és eltette a kancsót, mielőtt
bement Meg nappalijába.
Meg a kanapén ült Henry mellett, a térdét felhúzta, karját a lába köré
fonta, mint egy ijedt kis embergombóc. Tess a dohányzóasztalon ült, Vlad a
kanapé háttámlájára hajolt, Jester pedig az asztal egyik oldalán guggolt,
ahol mindent láthatott és hallhatott anélkül, hogy útban lett volna. A Zöld-
telep tollas lakói a verandán ültek, ahol a nyitott ablakon keresztül mindent
hallottak.
– Tessék. - Simon odatartotta a poharat Megnek, aki csak bámult rá. -
Azért ébresztettél fel, mert szomjas voltál, ezért felkeltem, hogy hozzak
neked egy kis vizet. Így kezdődött az egész.
A lány nem vette el a vizet, ezért a férfi leült a másik oldalára, és letette a
poharat a padlóra. A lány agya nem működött rendesen, és ez aggasztotta.
Mintha megrekedt volna a prófécia képei és a fizikai világ látása között, és
nem tudta helyrerázni magát.
Aztán Tess azt mondta: - Beszélj, próféta, és mi meghallgatunk.
A szavakban rejlő ígéretre és parancsra reagálva Meg Tessre szegezte a
tekintetét, és elmondott mindent, amire csak emlékezett. Mesélt nekik a
tegnap húzott kártyákról, és arról, hogy mi következett az események után,
amelyeket az első három kártya elárult. Elmondta nekik az álom részleteit -
részleteket, amelyek tartalmat, összefüggéseket adtak.
Vajon Meg mindig is ennyi részletet látott, de arra volt kiképezve, hogy
amit látott, képsorozattá tömörítse, amit majd valaki más értelmez? Vagy
olyan volt ez is, mint Jackson próféta kölykénél, Hope-nál, aki képes volt
néhány vonalat rajzolni, amiből fel lehetett ismerni egy üvöltő Farkast, de
olyan részletes rajzot is tudott készíteni, amelyből egy konkrét Farkasra
lehetett következtetni? Talán az ilyen álmok voltak az egyetlen módja
annak, hogy Meg agya többet tudjon elmondani, amikor nem vágott.
Vlad hangja hallatszott. Megnyugtatón, szinte csábítón, ahogy a
részletekről kérdezősködött. Van gyűrű a kezén? A bőr színe? Látta-e a
ruhák színét a holdfényben?
A lány válaszolt a kérdéseire. Nem volt olyan buja illata, mint akkor,
amikor megvágta magát, majd próféciát mondott, de a hangja ugyanolyan
álomittas volt, mint azokban az esetekben.
Meg lehunyta a szemét, és Henrynek dőlt. Aztán kinyitotta a szemét,
hunyorgott mindannyiukra, és azt mondta: - Van itt víz? Szomjas vagyok.
Simon átnyújtotta neki a pohár vizet. Meg megitta az egészet.
– Még mindig szomjas vagyok. - Kiegyenesítette a testét, és felállt.
Mielőtt Simon megállíthatta volna, Jester felpattant, és azt mondta: -
Segítek megkeresni a vizet. - Úgy hangzott, mintha legalább egy patakot
kellene találniuk a sötétben, ahelyett, hogy megnyitnák a csapot - és Meg
egy szóval sem jelezte, hogy bármi furcsát látna ebben.
Simon megvárta, amíg meghallotta, hogy Meg és Jester beszélgetnek a
konyhában. Aztán a többiekre nézett a szobában. - Gondoljátok, hogy
beteg?
Vlad a kanapé elülső oldalához lépett. - Nem, nem egészen beteg.
– Az emberek néha járkálnak álmukban - mondta Tess. - Beszélgetnek az
emberekkel, csinálnak dolgokat a ház körül, még az otthonukat is
elhagyják, és reggelre már nem emlékeznek rá.
– Ilyet még nem csinált - mondta Simon.
– Voltak már korábban is nyugtalanító álmai, de ez más volt, és ez
olyasmi, amiről Emily Faire-nek tudnia kell - mondta Vlad. - Lehet, hogy
ez valami rosszra utal - vagy valami jóra. Az intuitok nem bántják magukat,
hogy olyan érzéseik legyenek, amelyek elárulják nekik, ha valami nincs
rendben. Talán a cassandra sangue lányok sem vágták magukat az elején.
Talán a jövőről álmodtak, és véletlenül fedezték fel, hogy a vágással
irányítást kapnak az idő és a hely felett, hogy jobban lássák a próféciákat.
– Az idő és a hely irányítása és az eufória, amely elhomályosítja az
elméjüket, és megakadályozza, hogy olyan dolgokat lássanak, amelyek egy
fiatal elmét a töréspontig megrémíthetnek - mondta Tess.
Simon bólintott. - Látnia kell az emberi testbejárónak.
– Talán a mi Megünknek el kellene töltenie néhány napot a Nagy-
szigeten - mondta Henry. - Merri Lee is vele mehetne. Steve Ferryman és
Ming Beargard vigyázna rájuk.
Tessnek sikerült uralkodnia az érzelmein, amíg Meg a szemébe nézett, de
most a hajában széles vörös csíkok jelentek meg, és elkezdett göndörödni,
ahogy a Grizzlyre koncentrált. – Miért? Az felzaklatná.
– Igen - értett egyet Henry. - De a potenciális ellenségek számára
elérhetetlen lenne.
Henry szavainak hallatán Simon megdermedt, de megértette. - Meg látása
éjszaka semmivel sem jobb, mint bármely más emberé - mondta Tessnek. -
Odakint volt, és sötét volt, de még így is elég jól látott ahhoz, hogy leírja,
mi van körülötte.
– Éber logikát alkalmazol egy álomra, amelyben fa nagyságú
próféciakártyák voltak - érvelt Tess. - Mi köze van annak, amit álmában
látott, ahhoz, hogy a Nagy-szigetre küldjük?
– Vlad folyton azt kérdezte tőle, mit látott a holdfényben. Nem javította
ki, nem mondta, hogy van zseblámpája, vagy hogy van egy tábortűz, ami
lehetővé teszi, hogy éjszaka lásson az erdőben.
Fekete szálak keveredtek a vörös csíkokkal Tess hajában. - Megnek
elegendő holdfényre van szüksége ahhoz, hogy lásson a sötétben, és jövő
héten telihold lesz.
***
Meg a kezében lévő poharat bámulta. Az órára meredt. Majd a
Prérifarkasra nézett.
– Jester? Mit keresel ilyenkor a konyhámban?
– Azt kérdezed tőlem, miért vagyok itt ilyenkor reggel, hiszen már elég
közel vagyunk a hajnalhoz. - A férfi tanulmányozta a lányt. - Most ébren
vagy?
Miért kérdezte folyton mindenki ezt tőle? Aztán eszébe jutott.
Álom. Látomás. Valami a kettő között. Ez már többször is megtörtént,
mióta megérkezett az Udvarba. Az első alkalommal azt hitte, hogy éjszaka
vezeti a KD-t, és Sam nem hagyja abba a vonyítást. De ő és Sam nappal
szállítottak, és Sam még nem tudott üvölteni. Aztán ott volt az az álom,
amikor vágott, és látta a próféciát. Felismerte a kiváltó okot, amikor az a
való világban bekövetkezett, és a tettei megmentették Simont és a többi
Farkast az Udvarban.
Ez egy újabb személyes látomás volt, amely figyelmeztette őt valami
közelgő dologra a saját életében.
Ami nem magyarázta meg, hogy a Prérifarkas abban az órában mit
keresett a konyhájában.
– Miért vagyunk a konyhában? - kérdezte.
– Szomjas voltál, és vizet akartál. Azért jöttem veled, hogy segítsek
neked megtalálni - válaszolta Jester.
Meg a mosogatóra nézett. - Azt hiszem, egyedül is meg tudom találni a
csapot.
– Ha a patak helyett a csapot keresed, akkor most már biztosan ébren
vagy.
Miért keresne patakot? Ennek semmi értelme nem volt - és nem ez volt
az egyetlen dolog, aminek nem volt értelme. - Simon megütött egy libával?
Jester felnevetett. - Egy párnával ütött meg. De néhány párna pehellyel
van kitömve, úgyhogy értem, hogy összekeverheted a kettőt.
Meg dörmögő hangot hallott a nappaliból. Ismerte ezt a hangot, de
megkérdezte: - Ki van még itt?
– Henry, Tess és Vlad.
A lány felsóhajtott. - Azt hiszem, hangos álmom volt.
– Az a legszórakoztatóbb fajta, még akkor is, ha mindannyiunknak
szüksége lesz egy kis szunyókálásra miatta.
Vidámnak tűnt a férfi hangja. Emiatt kellene aggódnia. Ehelyett megitta a
vizet, és a poharat a mosogató mellé állította. - Visszamegyek az ágyba,
amíg világos nem lesz.
– Előbb pisilned kellene. Sok vizet ittál, még ha nem is emlékszel rá,
hogy megtetted.
Mivel a hólyagja hirtelen egyetértett vele, követte Jester tanácsát. És
bevallotta magának, hogy egy kicsit gyáva dolog volt visszalopakodni a
hálószobájába, és nem szólni a barátainak, akik még mindig a nappaliban
beszélgettek.
***
 Jester belépett a nappaliba, és mindenkit vidáman mosolyogva
tájékoztatott. - Most, hogy mindannyian felébredtünk, Meg visszament az
ágyba.
Simon kinézett az ablakon. - Miért? Úgyis mindjárt itt az ideje felkelni.
Jester megvonta a vállát. - Az emberi időnek kevesebb értelme van, mint
a miénknek.
– Most nem tehetünk semmit - mondta Vlad. - Figyelmeztettek minket,
hogy veszély közeleg, és tudjuk, mi lesz a következménye, ha lecsap.
– De magát a veszélyt nem tudjuk - morogta Henry, mielőtt Simonra
nézett. - Megbeszéled Meggel, hogy néhány napot a Nagy-szigeten fog
tölteni?
– A szigeten is vannak erdők - mondta Simon.
– De ott nem lenne egy holttest elrejtve a levelek alatt - mondta Tess. - Az
intuitoknak lenne egy megérzésük az ilyesmiről, és a terra indigene lények
már megtalálták volna.
Simon megdörzsölte a homlokát. - Lehet, hogy a jövő heti telihold alatt
nem történik semmi. Megtörténhet egy hónap múlva is.
– Nem valószínű - mondta Henry. - Manapság a mi Megünk látomásai
gyakrabban szólnak a közeljövőről.
– Beszélj vele, Simon - mondta Vlad. - Beszélj Blairrel és Nathannel,
hogy esténként résen legyenek, ha baj van. Én meg beszélek Erebus
nagyapával és Nyxszel.
Jester kisurrant Meg lakásából, és csak annyi időre állt meg a saját
lakásánál, hogy levegye a farmert, amit akkor húzott magára, amikor a
felfordulás elkezdődött. Aztán átváltott a Prérifarkas alakjába, és elrohant,
hogy megtegye a saját jelentését a lányoknak a tónál.
***
Jimmy elhagyta a lakást, és elsétált a legközelebbi buszmegállóhoz a
Main Street-en, hogy elérje az egyik kora reggeli buszt. Voltak dolgok,
amiket meg kellett találnia, telefonálnia kellett, és ezt a lakásból nem tudta
megtenni. Egyrészt nem volt telefon a lakásban. Az ember azt hinné, hogy a
szörnyszülöttek be tudnak szerelni egy telefont, még ha az csak egy fizetős
telefon is volt a kis, szűkös bejáratú előszobában. De nem. Vagy
mobiltelefont használtál, amiért fizettél, vagy vezetékes telefont kötöttél be
a saját költségeden.
A cipőjébe is lefogadta volna, hogy Sissy és a Mama nem fizettek azért,
hogy telefon legyen a lakásukban.
 Nem számított. Annak ellenére, amit Sandee-nek mondott, volt
mobiltelefonja, amit majd eldob, amint a tervei a végéhez közelednek.
Ma még bosszantóbb volt, hogy nem volt telefonkönyv a lakásban. Az
utolsó bérlők bizonyára elvitték. Ami azt jelentette, hogy keresnie kellett
egy olyan kávézót vagy éttermet, ahol volt telefonkönyv, amit
megnézhetett, amíg reggelizett.
A busz megállt a megállóban, és a belvárosba dolgozni induló emberek
felkapaszkodtak. Néhányan rámosolyogtak a már a buszon lévő emberekre,
és leültek melléjük. Talán munkatársak. Mások találtak egy-egy üres
ülőhelyet, és mindkettőt elfoglalták, megkockáztatva, hogy a többi utas
megkérje őket, tegyék arrébb a hátizsákjukat vagy a táskájukat. Jimmy elég
nagy volt, és elég durvának tűnt ahhoz, hogy ne legyen szüksége táskára
ahhoz, hogy plusz helyet követeljen magának. Csak rámeredt az ülést
szemügyre vevő személyre. Ez általában elég volt ahhoz, hogy meggyőzze
őket arról, hogy az állás jó testmozgás.
A busz elhúzott a megállóból, és Jimmy kezdett megnyugodni.
Az éjszaka nagy részét azzal töltötte, hogy lépésről lépésre végiggondolta
a tervet. Könnyebb lett volna Tolandben vagy Hubbneyban újra letelepedni,
de CJ és a többi zsaru is ezeket a helyeket ellenőrizte volna először. Tehát
valami új helyre kellett mennie, valami elég nagy helyre ahhoz, hogy
eltűnhessen. Shikago. Igen, Shikagóban kezdene új életet, időt adna
magának, hogy megtanulja, hogyan használja az új erőforrását, és hogy
szerezzen elég pénzt ahhoz, hogy megkenje a szükséges tenyereket, hogy
bárhová elutazhasson Thaisiában, ahová csak akar. Aztán letelepedne a
nyugati parton, és a színfalak mögötti nagyágyúvá válna.
Erőforrás. Igen, szerette ezt a szót. Úgy hangzott, mintha üzletember
lenne. Be kellene fektetnie egy öltönybe és egy pár ingbe. Az jobb
ügyfeleket vonzana, mint azok a csavargók, akikkel eddig üzletelt. Az
erőforrása segítene neki megtalálni a megfelelő embereket, azokat, akik
meg tudnák fizetni a honoráriumát.
A lány sok mindenben tud és fog is segíteni neki, ha egyszer megérti,
hogy ki a főnök.
22. FEJEZET
Thaisday, Messis 23.
Jimmy a délelőttöt a szükséges dolgok kiválasztásával töltötte, mindig
tudatában annak, hogy a legnagyobb esélye a sikerre aznap, a déli szünet
kezdetén van. A zsaruk és a Mások nem számítanának rá, hogy ilyen hamar
lépni fog, miután azok az emberek elcseszték pár kiló hús ellopását. Nem
lesznek felkészülve arra, hogy bárki is ilyen merész dolgot tegyen.
A buszpályaudvar és a vasútállomás környékén voltak helyek, ahol az
ember néhány napra autót bérelhet, de még azok a helyek is, ahol csak
ócskavasakat adtak bérbe, olyan dolgokat kértek, mint egy cím és
bankkártyával történő fizetés vagy készpénz letét, amely fedezte az autó
használatának teljes idejét. Egy szép autó jobb lett volna - kisebb az esélye,
hogy lerobban, tekintve, hogy milyen messzire fog menni -, de egy
ócskavas miatt nem jelentettek volna lopást, ha egy órát késik a
visszaadással.
Mivel Jimmy nem találta meg a megbízható és a jellegtelen egyensúlyát,
taxival ment fel az egyetem területére, nem akart időt vesztegetni a
következő buszra várva. Az egyetem közelében lévő könyvesboltban
minden régióról volt térkép. Vásárolt térképeket az északkeleti, a magas
északkeleti és a délkeleti régióról - a három elérhető távolságban lévő
területről, ha az ember rugalmas volt abban, hogy hol lép át egy regionális
határt. A partvidék mentén biztosan akadtak olyan kis hajók, amik
különböző tevékenységeket folytattak, halásztak, és egy-két utast kitettek
egy tetszőleges vonal túloldalán.
Egy tartalékterv arra az esetre, ha úgy döntene, hogy nem Shikago felé
tart, mert az nem a legjobb lépés.
Az eladó néhányszor megemlítette, hogy a térképek már nem teljesen
pontosak - néhány felsorolt hely már nem létezik, vagy már nem áll emberi
ellenőrzés alatt. Nehéz lehet benzint találni, ha elhagyja a fizetős utat a
pihenőhelyekkel, amelyeket folyamatosan elláttak üzemanyaggal. És ki
kellett találni, hol állj meg, ha a nappali fény kezd elhalványulni. Sötétedés
után nem kockáztathatja meg, hogy bármilyen úton közlekedjen, különösen
nem azokon, amelyek a Vad vidéken futottak keresztül, és a fizetős út
közelében épült szállodák és motelek általában gyorsan megteltek.
 Jimmy rámosolygott a lányra, és megköszönte a segítséget, azt tette, amit
CJ is tett volna. Elmagyarázta, hogy a térképek a hobbija - egyszerűen csak
szerette tanulmányozni a helyeket -, de most a Nagy-szigeten van dolga, és
nem akar taxit bérelni egy napra. Van-e valami javaslata?
Arra számított, hogy a lány elővesz egy telefonkönyvet, és elirányítja a
kölcsönzőhelyekre, amelyekről már ő is tudott. Ehelyett az üzlet nagy
előcsarnokába mutatott, ahol a fizetős telefon mellett kényelmesen
elhelyezett hirdetőtábla lógott. Az egyetemi hallgatók néha egy napra bérbe
adták a kocsijukat, hogy segítsen a saját autóval járó költségek fedezésében.
Általában más diákoknak adták bérbe, de ő kedves fickónak tűnt, és egy
egynapos kirándulás a Nagy-szigetre az évnek ebben az időszakában nem
viselné meg az autót. Megnézhetné a mára rendelkezésre álló autókat.
Még egyszer megköszönte, és kiment, hogy megnézze a hirdetőtáblára
ragasztott hirdetményeket. Talált néhány autót, amelyek alkalmasnak tűntek
- elég újak voltak ahhoz, hogy ne kelljen aggódnia, hogy lerobban a Vad
vidéken, de nem annyira újak, hogy felhívják a rendőrök figyelmét.
Az első két szám, amit felhívott, nem jött be. Az autókat már kibérelték
aznapra. A harmadik autó azonban még mindig szabad volt, és a tulajdonosa
néhány háztömbnyire lakott a könyvesbolttól.
Jimmy elsétált a megadott címre, és perceken belül átadott száz dollárt
egy kócos külsejű fiatalembernek, megerősítette, hogy a forgalmi engedély
és a biztosítási kártya a kesztyűtartóban van, és megígérte, hogy pótolja a
felhasznált üzemanyagot, mielőtt még aznap este visszaadja a kocsit.
Óvatosan vezetett, részben azért, hogy megnyugtassa a bolondot, aki épp
most adta át a járművet egy vadidegennek, részben pedig azért, hogy
elkerülje, hogy valami hülyeség miatt megállítsák. Kiszúrt egy kávézót,
leparkolt, és bement, hogy tanulmányozza a térképeket.
Az új vállalkozás első szakaszában az északkeleti régióban akart
maradni, tehát dél vagy kelet felé kell mennie. Lakeside-ból a fizetős úton
kívül csak egyetlen út vezetett dél felé, de az az egy út úgy ágazott szét,
mint a kézből kinyúló ujjak. A "hüvelykujj" dél felé haladt tovább, az Etu-tó
mentén, amíg nyugatra, Shikago felé nem kanyarodott. Az "ujjak"
elágazódtak, néhányan a délkeleti régió felé tartottak, míg a többi kelet felé,
az Ujj-tavak felé. El tudja hitetni, hogy Shikagóba tart - CJ azt várná tőle,
hogy ezt az úticélt válassza -, majd az utat az egyik ágon az Ujj-tavak felé
folytatja, és mindig irányt változtat, amikor a két útvonal valamelyik
városban keresztezte egymást, mindig kelet felé, a tengerpart felé. Elég
távolságot kell vinnie saját maga és Lakeside közé, hogy CJ-nek fogalma se
legyen, hol kezdjen el keresgélni. És mivel nem egy kölcsönzőből származó
autót használt, a zsaruk sem tudják így lenyomozni.
Jimmy összehajtogatta a térképeket, megitta a kávéját, és mosolyogva
távozott a kávézóból. Amint meglesz az erőforrása Lakeside-tól távol, tudni
fogja, hogy melyik utakon kell mennie, hogy elkerülje a zsarukat és a
szörnyszülötteket.
Visszahajtott az Udvar környékére. Ideje, hogy tervének utolsó részét is
megvalósítsa.
***
– Játékdélután?
Félretéve a könyvrendelést, amelyet az egyik terra indigene településnek
próbált kitölteni, Simon Vladra pillantott, aki vállat vont. Aztán Eve Denby-
re összpontosított, aki hétköznapi szavakat kombinált úgy, hogy semmi
értelme nem volt. - Az emberek kijelölik a kölykök játékidejét?
Nem csoda, hogy az emberek mind egy kicsit furcsák voltak. A kölykök
játszottak. Sokat. Így tanultak meg sok mindent, amit a világról tudniuk
kellett. A saját korukbeli kölykökkel is játszottak. Fiatalokkal is játszottak.
Felnőttekkel is játszottak. Játszottak botokkal, fenyőtobozokkal és szinte
mindennel, amit csak fel tudtak venni, és ami érdekelte őket.
– Robert és Sam társasjátékot akar játszani - mondta Eve. - Egy
táblajátékot. - Két ujjával egy négyzetet rajzolt a pultra.
– Ismerjük a társasjátékokat - morogta Simon. Oké, lehet, hogy a terra
indigene lények nem a dobozra nyomtatott szabályok szerint vagy az
emberek által érthető módon játszották az ilyen játékokat, de volt néhány
ilyen játék a polcukon a különböző közösségi szobáikban.
– Nos, ebben a játékban olyan apró részek vannak, amelyek elveszhetnek,
ha a fiúk az udvaron játszanak vele - mondta Eve. - Nem akarom, hogy
valamelyik fiatal kiszúrjon egy játékdarabot a fűben, azt higgye, hogy
ehető, és megfulladjon tőle. A fiúk a verandán fognak játszani, már
megmondtam nekik, hogy súlyos büntetés jár, ha felügyelet nélkül akár
csak egy lépést is eltávolodnak a verandától. - A kezét a pultra tette, és
Simon felé hajolt. - És ha nem hagyják abba a zaklatást emiatt, hogy legyen
végre egy órányi nyugalmam, hogy elvégezzek egy kis munkát, akkor
morcos leszek, és megharapok valakit.
A szemében olyan vadság volt, ami arra engedte következtetni, hogy nem
a kölyköket fogják megharapni.
 Simon beszívta a nő illatát, és arra gondolt, hogy talán szezonja van. Ez
megmagyarázná az ingerültséget, különösen, ha ő is azok közé a nőstények
közé tartozik, akik az egyik pillanatban a "gyere ide, gyere ide, gyere ide"
jeleket adták, a másikban pedig le akarták harapni a párjuk arcát.
Talán figyelmeztetnie kellene Pete Denbyt? Másrészt a férfi már elég éve
volt Eve párja ahhoz, hogy felismerje a figyelmeztető jeleket.
– Sam... - Megállt. Hagyja Samet egyedül kimenni az emberek közé? -
Sam még soha nem hagyta el az Udvart. A nővérem terhes volt, amikor
Lakeside-ba érkezett. Még soha...
Eve szemében és mosolyában most együttérzés volt. - Nehéz, ugye,
hagyni, hogy megtegyék önállóan az első lépéseket? Nekem is ugyanolyan
nehéz volt hagyni, hogy Robert átmenjen az utcán, és az Udvaron belül
játsszon Sammel és a többi fiatal Farkassal.
Figyelembe véve az emberi és a Farkas kíváncsiság, az ártatlanság és a
fiúi bátorság keveredésének eredményeit, nem mondhatta, hogy a terra
indigene felnőttek távol tartották volna Robertet és Samet a bajtól; ők csak
gátat szabtak a dolgoknak, mielőtt a baj veszélyessé vált volna.
Persze, miután egy olyan fiúval foglalkozott, aki a saját kárán tanulta
meg, miért nem kötekedik az ember egy görénnyel - egy büdös, de hasznos
lecke volt -, Eve nem biztos, hogy osztotta a Farkasok "rendben van és
veszélyes" skáláját, amikor a tanulási tapasztalatokról volt szó.
– Átkísérem őket az utca túloldalára - mondta Eve. - Itt az ablakból
figyelheted őket. Ha nem engedelmeskednek, és nem én érek oda hozzájuk
előbb, nyugodtan gyere oda, és harapdáld meg őket. Még jobb, ha Nathant
küldöd. Nem vagyok benne biztos, hogy Robert elhiszi, hogy te
megharapod őket, de abban biztos, hogy Nathan igen.
– Én is tudok harapni, akárcsak Nathan.
– Az a logika, hogy egy barát nagybátyja megszidhat téged - és figyelmen
kívül hagyhatod -, de egy zsaru letartóztathat? - kérdezte Vlad
szórakozottan.
– Pontosan - válaszolta Eve. - A Farkasrendőrséggel nem szokás ujjat
húzni.
Vlad nevetve bement hátra, hogy még több készletet hozzon ki a városon
kívüli rendelésekhez.
– Várj - mondta Simon. - Hogy tud Robert téged zaklatni? Délelőttönként
iskolában van.
 – Ruthnak szüksége volt egy mentális napra, így a gyerekeknek nincs
iskola.
– Ruthie beteg?
Eve megveregette a kezét. - Amikor egy nő mentális egészségnapot vesz
ki, szüksége van az egyedüllétre, és egy bölcs férfi megengedi ezt neki.
Rendben. Nem beteg. Nyugi, ne bosszankodj, aztán vigyázz a fogaidra.
Ezt megértette. De valami más is elgondolkodtatta. - Egy emberi nőstény
ugyanolyan ingerült lesz, ha egy hím a mentális egészségnapjáról kérdez,
mint amikor a hím azt kérdezi, hogy a hónapnak az a bizonyos időszaka
van-e?
Eve megmutatta a fogait. Lehet, hogy mosolygott. Valószínűleg nem.
– Oké - mondta Simon. - Játszhatnak nálatok a verandán.
Eve ismét megveregette a kezét. - Megetetem őket ebéddel, ha addigra
nem veszítik el az érdeklődésüket a társasjáték iránt, és nem térnek vissza
az Udvarba játszani.
Simon megállt az Ordító Jó Könyvek ajtajában, és figyelte, ahogy Eve
végigkíséri Robertet és Samet a Crowfield Avenue túloldalán lévő járdán.
Figyelte, ahogy Sam megáll, és integet neki, mielőtt Eve és a kölykök
felmentek a járdán Denbyék verandájára.
– Aggódsz? - kérdezte Vlad, amikor bejött a bolt hátsó kijáratától.
– Meg veszélyt látott. - Nem látott semmi olyat, ami arra utalt volna,
hogy a kölykök veszélyben vannak, de ez nem volt ok arra, hogy óvatlan
legyen.
– Tudom - mondta Vlad. - Ezért kértem meg Leethát, hogy tartsa
szemmel a gyerekeket. Megkérhetnéd Jake Crowgardot is, hogy menjen át.
– Ő ellopná a játék darabjait.
– Valószínűleg.
Leetha ugyan nem Vlad vagy Nyx, de ő is Erebus nagyapának felelt. Ha
baj lenne a szemközti lakásokban, riadót fújna.
***
Meg felhúzta az orrát a képeslap elején lévő bölényképre, aztán
elmosolyodott, amikor megfordította. Nem neki volt címezve, de úgy
gondolta, hogy mindenki, aki idefelé tartva kezelte a lapot, már elolvasta az
üzenetet, amelyet Jana Paniccia küldött Jenni Crowgardnak.
A képeslapot a szortírozóasztalon hagyta a táskája mellett, Jana Merri
Lee-nek címzett levelével együtt, amelyet a OJK-nak szánt levelek halmára
tett. A kártyát majd átadja Jenninek a Csillan-villanban, amikor ebédelni
megy. Ma a bölényburger, a bölényhúsos fasírt vagy a sült
bölényszendvicsek közül választhatott.
Sóhajtott egyet. Hülye volt, hogy visszautasította Simon ajánlatát, hogy
elmegy Ferryman's Landingbe, és vesz neki húst. De nem akart különleges
bánásmódot - és megbánta ezt a döntését, amikor Merri Lee és Ruth
elmondta neki, hogy ők nem utasították volna vissza az ajánlatot; és mivel
Simon egy Farkas, a kedvenc húsából választott darabokat akart hozni neki,
valószínűleg a számára ez egyenértékű volt azzal, mintha virágot és
csokoládét adna neki. Ha így fogalmazunk, ez úgy hangzott, mintha egy
udvarlót utasított volna vissza, nem úgy, hogy lemondott egy adag sült
húsról.
Így maradt neki a választás, hogy bölényt, bölényt vagy bölényt kérjen
ebédre. Nyami.
Odasétált az elülső szoba pultjához, visszahúzta az átjáró tetején lévő
tolózárat, és az ajtó felé vette az irányt, mondván: - Ideje bezárni a déli
szünetre.
Épp abban a pillanatban vette észre Greg O'Sullivant, aki a
rakodóterületen sétált át, amikor az észrevette őt. Irányt változtatva
kinyitotta az Összekötői Iroda ajtaját, és belépett.
Suta talpra ugrott, és fenyegetően morgott. Nathan a plafont nézte,
mintha úgy tenne, hogy nem veszi tudomásul a fiatalkorú farkas
viselkedését. O'Sullivan megdermedt az ajtó mellett.
Semmi oka nem volt arra, hogy megfenyegesse a VFO ügynökét. Az
iroda fölött bérelt egy szobát. A Konzulátuson kapott munkaterületet. De
már néhány napja távol volt, így lehetséges, hogy Suta nem emlékezett rá.
– Ez aztán a lenyűgöző hangú morgás - mondta Meg. - Nagyon ügyes a
Farkas. O'Sullivan ügynök, nem gondolja, hogy ez egy lenyűgöző hangú
morgás volt?
– Szerintem is - válaszolta O'Sullivan.
Nathan a két emberre nézett, és felmordult.
Oké, úgy elhalmozták dicsérettel, hogy a legtöbb fiatalkorú sértőnek
érezné, ha ennyire kölyökként kezelnék, de Suta az Suta.
– De mi ismerjük O'Sullivan ügynököt, és nem morgunk olyan
emberekre, akiket ismerünk - mondta Meg.
Nathan rábámult Megre, és morgott.
– Hacsak nem csinálnak valami rosszat - egészítette ki a lány.
 – A morgás csak figyelmeztetés - mondta O'Sullivan. - Nem árt, ha
figyelmeztetünk valakit, hogy következményei vannak annak, ha valami
rosszat tesz.
O'Sullivan és Nathan egymásra néztek, és apró egyetértő bólintásra
mozdították el a fejüket. Meg forgatta a szemét a rendfenntartói szolidaritás
eme megnyilvánulásán.
Suta lehuppant a Farkas-fekhelyére, láthatóan elégedetten, hogy
teljesítette az őrfarkasi kötelességét.
– Most egyedül dolgozom a Konzulátuson, úgyhogy épp a Jávornyúlba
indultam, hogy vegyek egy szendvicset. Szeretné, hogy hozzak önnek is
egyet?
– Nem tudom, milyen ételeket esznek ott. - De az biztosra vehető volt,
hogy nem bölényt szolgálnak fel.
– Alapvető kocsmai ételeket - mondta O'Sullivan. - A Faltafelben jobb az
étel, ha valamivel kreatívabb is, de a Jávornyúl emberi forrásokból szerzi be
az ellátmányt. A hentesüzlet húsának elvesztésével nem tűnt igazságosnak,
hogy itt vegyek szendvicset, amikor átmehetek az utca túloldalára is.
– Rendben, köszönöm. Hozok egy kis pénzt.
– Majd utána elszámolunk. Van olyan hús, amit nem szeret?
Nathan felhorkant. Meg tudomást sem vett róla. O'Sullivan
elmosolyodott.
– Nekem bármelyik közönséges hús megfelel, amit az emberek esznek -
mondta Meg.
– Veszek pár dolgot, és abból választhat.
– Köszönöm. - Meg fintorogva nézett Nathanre. - Miért nem mentek
Sutával most a szünetre?
O'Sullivan kinyitotta az ajtót. Most megállt, és a lányra nézett. - Mint
mondtam, most nincs senki a Konzulátuson. Ha a barátai kimennek, akkor
zárja be az ajtót, amíg vissza nem jövök.
– Arroo - értett egyet Nathan, miközben lelépett a Farkas-fekhelyről, és
megnyújtózott.
Suta nem tett egy lépést sem, hogy távozzon. Csak ragyogó szemmel
figyelte Meget.
A lány O'Sullivanre nézett, majd bólintott, amikor a férfi három ujját
felemelte, hogy jelezze, megértette, hogy vesz egy szendvicset Sutának is.
Az VFO-ügynök kiment a bejárati ajtón, és tartotta Nathan előtt. A Farkas a
Main Street felé nézett, majd élesen elfordult, és felfelé trappolt a
bekötőúton. Figyelte, ahogy O'Sullivan a Main Street és a Crowfield
Avenue kereszteződése felé néz. Figyelte, ahogy felméri a forgalmat, és
átrohan az utca túloldalára, a Jávornyúl felé, ahelyett, hogy a zebrához
menne.
– Roo?
Meg pislogott. Sutára összpontosított.
A jobb karját nézte. A bal keze eltakarta a felkarján egyenletesen
elhelyezkedő hegeket. A keze úgy szorult a karja köré, hogy az izmok már
fájtak.
És a nyelvén lévő folt bizseregni kezdett.
Elfordította a bejárati ajtó egyszerű zárját. Megkereste a kulcsát, és
rendesen bezárta, amíg O'Sullivan ügynök vissza nem tér. Talán megkérné,
hogy kísérje el az Ordító Jó Könyvekhez vagy a Piactérre.
Aztán megint érezte, talán a férfi volt az oka annak, hogy elkezdte érezni
a prófécia bizsergését és az égést a bőre alatt. Talán valami történni fog
vele.
A kezét a farmerja zsebéhez szorította, és megtapogatta az összecsukható
borotva formáját. Valami történni fog, most történik. Az a nyugtalanító
érzése támadt, hogy még ha meg is vágja magát, már túl késő ahhoz, hogy
figyelmeztetést adjon.
***
– Simon! Vlad! - kiáltott Merri Lee. - Valami történik az utca túloldalán.
Egy maréknyi könyvet visszadobva a kocsira, Simon a OJK elejére
rohant, Vladdal a nyomában. Merri Lee a járdán állt, mobiltelefonját az
egyik füléhez szorítva, és azt kiabálta: - Gyerekek! Clarence! Hagyjátok
abba!
Simon nem volt biztos benne, hogy mit lát. Négy emberkölyök állt a
fűben Denbyék odúja és a lakóház között. Úgy tűnt, hogy Clarence
gúnyolódik Frances-szel, miközben Lizzy és Sarah a közelben álltak, és úgy
néztek ki, mint a fiatal prédák, akik nem tudják, hogy futva vagy összebújva
védekezzenek egy ragadozó ellen. Ez egy másfajta játék volt, amit a Mások
még nem láttak?
Sam és Robert még mindig a verandán voltak, Eve parancsának
engedelmeskedve, de már talpon voltak, és azt a Clarence-t és a lányokat
figyelték. Leetha megindult a lányok felé, de úgy tűnt, bizonytalan, hogy
cselekedjen-e.
 – Leetha szerint ez tipikus játék az a Clarence és a Frances között -
mondta Vlad.
– Ez nem játék - csattant fel Merri Lee, és Vlad felé fordult. - Ez tévedés.
A fenébe is, Eve, vedd fel!
Nem játék. Rossz.
A lámpa zöld volt, így a Crowfield Avenue-n mindkét irányban megindult
a forgalom, az autók egymás mellé torlódtak, és túl gyorsan haladtak ahhoz,
hogy ő biztonságosan átszáguldhasson közöttük. Olyan lenne, mintha
bölénycsorda közé ugrana, és nagyjából ugyanez lenne az eredménye
mindenkin, aki nem ugyanolyan nagy. Megvárja, amíg a lámpa pirosra vált,
és az autók megállnak, mielőtt átmegy, és megmutatja a fogait. Emellett
nem volt igazán sürgős átkelni az utcán, hiszen Leetha már ott volt, és az a
Clarence nem csinált még semmit, csak olyan dolgokat kiabált, amelyek
felzaklatták a nőstény kölyköket.
Csakhogy valami erről a dologról a Montgomery és az a Cyrus közötti
múlt heti látszatcsatát juttatta az eszébe.
<Nathan?> szólította Simon, és nyugtalannak érezte magát.
<Itt vagyok.> Nathan kilépett a járdára a vásárlói parkoló előtt.
<Hol van Meg?>
<Az irodában van Sutával. Bezárta az ajtót, amíg O'Sullivan vissza nem
tér az étellel.>
Simon még mindig az utca túloldalán zajló zűrzavart figyelte, és elindult
a kereszteződés felé. Nappal volt, nem az az időszak, amit Meg látott a
prófécia álomban, de inkább a sarkon akart állni, ahonnan beláthatta a
rakodóterület bejáratát - és láthatta, ha bárki az Összekötői Iroda felé tart.
– Lányok! - kiáltott Leetha. - Ide!
Talán azért, mert jobban ismerte az épületében lakó Sanguinatikat, Lizzy
engedelmeskedett elsőként, és fél karjánál fogva vonszolta magával Grr
Macit is. A Frances, kitérve a Clarence kezének egy csapása elől, Lizzy után
száguldott. De Sarah állt a legközelebb a járdához, és most ő volt a
legtávolabb a védelemtől - és ő volt a legártatlanabb őzike a három lány
közül. Menekülési kísérletében túl közel futott a ragadozóhoz, és az a
Clarence megragadta. Egyik karjával átkarolta, derékban meghajlította, és
lehúzta a rövidnadrágját és az alsóját, miközben azt kiabálta: - Mutasd meg
nekik a kopasz puncidat, ribanc!
Abban a pillanatban az idegesítő viselkedés valódi fenyegetéssé változott.
 Vlad füstté változott, és átrohant az autókon, néhány sofőrt annyira
megijesztve, hogy satufékeztek.
Robert felkiáltott: - Sarah! -, és leugrott a verandáról, hogy megvédje a
húgát, Sam pedig ott volt mellette.
Irányt váltva Simon megragadta Merri Lee-t, hogy megakadályozza,
hogy egy már megálló autó és a mögötte lévő, időben nem fékező autó közé
ugorjon, és a fém ropogását adja hozzá a harci kiáltásokhoz és vicsorgáshoz
- és a dudáláshoz és a gumik csikorgásának hangjához a Main Streeten.
Annak ellenére, hogy Merri Lee szitkozódott, és rövid körmeit a karjába
vájta, amikor a járdaszegélytől elvonszolta, észrevette, hogy Sam és Robert
csapatként mozog, hogy elűzzék a valamivel nagyobb ragadozót. Az a
Clarence a földre dobta Sarah-t, és a többi fiatal hím felé fordította a
figyelmét.
– Leszúrlak, Farkas - kiáltotta az a Clarence, és egy kis kést húzott elő a
zsebéből. – Most jól meg foglak szúrkálni.
Sam nem válaszolt. A kölyökfalka játékosan tanulta meg ezt a leckét: egy
nagyobb ragadozót elkergetni a falka gyengébb tagjaitól, miközben kerülni
kell a fogakat vagy karmokat, amelyek megsebezhetnek vagy megölhetnek.
Odakapás és visszavonulás, odakapás és visszavonulás. Falkaként
dolgozzatok, hogy a ragadozót elnyomjátok, ellökjétek, elkergessétek az
odútól.
Vlad emberré változott, amint elérte az utca túloldalát. Felkapta Sarah-t,
és odarohant arra a helyre, ahol a többi lány állt. Aztán Leethával együtt a
fiúk felé fordultak, hogy feloszlassák a harcot. Amikor rájött, hogy a
Sanguinatik majd elintézik a bajt, Merri Lee abbahagyta a harcot Simonnal.
Ekkor a Sandee kijött a lakóházból. Ordítva rohant a fiúk felé, és felemelt
valami vékony, hegyes tárgyat, mintha Sam hátába akarná döfni.
Leetha megragadta a Sandee-t, és agyaraival végigkarcolta a nyaka és a
válla közötti bőrt. Aztán Leetha fájdalmában sikoltozva odébb botorkált.
Ettől megzavarodva Robert nem reagált elég gyorsan, amikor az a Clarence
felé szúrt. A földre került, és Sam ott maradt azzal a Clarence-szel szemben.
Merri Lee-t elengedve Simon az összecsattanó autók előtti térre rohant,
és felkészült arra, hogy átugorjon az út másik sávjába. Az az átkozott lámpa
még nem váltott, és az arrafelé közlekedők felgyorsultak, menekülni
próbáltak. Ekkor két póni galoppozott ki a vásárlói parkolóból, és egy hóból
készült kis tornádó csapódott néhány autóba, oldalra lökve, és barikáddá
változtatva őket, ami véget vetett a menekülés minden reményének. A
tornádó pillanatokon belül kitágult, és több autónyi hosszúságú utcát
temetett maga alá a dühöngő hóesés.
Mivel az egész forgalom leállt, Nathan átvágott az utcán, és egyenesen a
Sandee felé vette az irányt. Meg sem próbált harapni. Leetha még mindig a
földön feküdt, valahogyan megsebesülve, Vlad pedig a lányokat őrizte, és
Samet hívta. Nem, Nathan hátulról csapott le a Sandee-re. A nő átfordult a
hátán, és a hasán landolt. Nathan megpördült, és a hátára ugrott, a karmai a
nő csupasz bőrébe vájtak, aki sikoltozott és vergődött.
Simon beleugrott a fehérségbe, hogy elérje az utca másik oldalát, a
csapdába esett autóknak ütközve, és a már combjáig érő hóban tolakodva.
Hallotta, ahogy Merri Lee kiabál: - Hótornádó zárja el a Crowfield Avenue-
t. Másik úton kell jönnötök.
Szirénák. Okos ember. Mivel ő maga nem tudott átjutni, kihívta a
rendőrfalkát.
<Sam!> kiáltotta, amint kibotorkált a késő reggeli napsütésbe és
melegbe.
Sam elugrott annak a Clarence-nek a kése elől. Simon elintézte volna az
ellenséget, de ez volt az a pillanat, amikor Eve Denby megkerülte a ház
hátsó részét, és odarohant, hogy megvédje a fiatalját. Mivel nem tudta, mit
szándékozik tenni a kezében tartott nagy csavarkulccsal, Simon sietett,
hogy megakadályozza, mielőtt szétzúzza valakinek a fejét. Miközben Eve-
vel birkózott, Marie Hawkgard leugrott, és hátba vágta azt a Clarence-t, ami
a fiút négykézlábra kényszerítette. Karmai mély barázdákat hagytak a fiú
vállában, miközben a nő a Montgomery hadnagy lakása feletti lakás
tornácának korlátja felé indult.
Aztán vége volt. Simon lihegve elengedte Eve Denbyt, és körülnézett.
Mindez rövidebb idő alatt történt, mintha egy közlekedési lámpa átváltott
volna. Nem látott rendőrautókat, de Debany, Kowalski és Hilborn hirtelen
ott volt, megbilincselték Sandee-t, és felmérték, kit kell még letartóztatni,
miközben Montgomery hadnagy mentőt hívott Robertnek, annak a
Clarence-nek és minden sebesült embernek, aki az összetört autókban volt.
Tornádó és Lavina visszaügetett a Pónipajtába, otthagyva a hóval félig
betemetett autókat és egy olyan közlekedési zűrzavart, amelynek rendezése
órákba telik majd a rendőrségnek.
Vlad felcipelte Leethát a Sanguinatik lakásába, és hívta a testbejárójukat.
Merri Lee és Miss Twyla átsiettek az utca túloldalára, és bevitték a lányokat
és Eve-et Denbyék házába. Montgomery követte őket, de egy perccel
később visszatért.
Sam Simon mellett maradt. A kölyök kissé kábultnak tűnt, de nem esett
baja.
Újabb szirénák. Valószínűleg a mentők.
Montgomery közeledett, és közelről vizslatta Samet. - Jól vagy?
Sam bólintott. - Robert megsérült.
– A Lakeside kórházba viszik. Úgy tűnik, össze kell majd varrni, de
szerintem rendbe fog jönni. Felhívtam Pete Denbyt. Ma a belvárosban
dolgozott. - Montgomery szomorúnak tűnt. - Simon, én...
Három lövés gyors egymásutánban.
Nem, gondolta Simon, miközben ő és a rendőrök a hang felé fordultak.
Aztán odafutott az Összekötői Iroda előtti rakodóterületre.
***
Monty Debanyra és Hilbornra mutatott, aki most próbaidős volt a
csapatban. Hilborn habozott, de Debany bólintott, és visszafordult, hogy a
Denbyék rezidenciájánál lévő bajjal foglalkozzon, míg Monty és Kowalski
Simon után futott.
Nathan megelőzte őket, és éppen Simon előtt fordult be a rakodóterületre.
Greg O'Sullivan a földön térdelt Suta mellett, aki nyüszítve próbált
felállni.
– Megsérült - mondta O'Sullivan. - Lehet, hogy eltört a lába. Talán
néhány bordája. Úgy tűnik, a fejét is kemény ütés érte.
– Nathan, nézd meg Meget - morogta Simon, miközben letérdelt, és
Sutare tette a kezét, hogy megállítsa a fiatal Farkas küzdelmét. - Nincs itt
kint Sutával, úgyhogy lehet, hogy megsérült.
– Lehet, hogy a Piactéren van - mondta Monty, remélve, hogy Meg
távollétének egyszerű oka van. Megborzongott, amikor Nathan megcsinálta
az egyik olyan zavaró részleges váltást, amikor sem embernek, sem
Farkasnak nem látszott, hogy kinyissa az iroda ajtaját. Abban a pillanatban,
hogy belépett, visszaváltozott Farkassá, átugrott a pulton, és bement a
szortírozószobába.
O'Sullivan homlokát ráncolva bámult az ajtóra. - Annak az ajtónak zárva
kellene lennie. Amikor néhány perce beszéltem Meggel, mondtam neki,
hogy zárja be az ajtót, amíg én szendvicseket veszek a Jávornyúlban.
– Lövéseket hallottunk - mondta Monty.
 – Az én voltam. - O'Sullivan az ajtóra meredt, miközben hüvelykujját a
Konzulátus előtt elhelyezett kék postaláda irányába mozgatta. - Később
letartóztatom magam, amiért kormányzati tulajdonra lövöldöztem, de fel
akartam hívni a figyelmüket, és nem tudtam, kit találhatok el, ha a levegőbe
lövök.
Blair egy KD-val érkezett, túl gyorsan hajtott lefelé a bekötőúton ahhoz,
hogy megálljon, ha valaki felfelé tartott volna.
Bent az Összekötői Irodában Nathan hátraugrott a pulton át,
körbeszimatolt az iroda előtt - és felüvöltött.
Montynak nem volt szüksége Simon és Blair reakciójára, hogy tudja, ez
egy csatakiáltás volt.
– Eltűnt, ugye? - mondta O'Sullivan határozottan, felállt, és hátralépett a
sérült Farkastól.
Simon berohant az Összekötői Irodába, átugrott a pulton, és eltűnt. Alig
egy perc múlva visszatért, borostyánszínű szeme vörösre váltott a dühtől.
Blair kint maradt, őrizte Sutát, és úgy figyelte az összes embert, mintha
most váltak volna ellenséggé.
– Lehet, hogy ez egy alkalomszülte bűntény volt, de én nem hiszem. -
O'Sullivan végigpásztázta a környéket. - Nem hiszem. - Montyra
összpontosított. - Hol van ebben a pillanatban Cyrus Montgomery?
Nem. Jimmy nem lehetett ennyire önző, ennyire ostoba. Amire
O'Sullivan célzott... Fennvaló és alantvaló összes istenek. Jimmy miatt
szakadna szét a város?
Alkalomszülte bűntett? A lakásoknál történt zűrzavarra gondolt, és
rosszul érezte magát, hogy talán másodszor is bedőltek a
figyelemelterelésnek. - Legyünk biztosak benne - kezdte, amikor Simon
kicsapódott az irodából.
– Biztosak vagyunk benne - vicsorgott Simon. - Hogy annak a Cyrusnak
a szaga van az irodában - és Meg eltűnt.
23. FEJEZET
Thaisnap, Messis 23.
Vlad körülnézett az asztal körül a Konzulátus tárgyalótermében. Arra
számított, hogy Burke kapitány megjelenik, amint meghallja a hírt, de arra
nem számított, hogy Walter Chen polgármester és Raymond Alvarez
rendőrfőnök is részt vesz ezen a megbeszélésen.
Arra sem számított, hogy túlerőben lesznek. Chen, Alvarez és Burke
mellett Montgomery és Kowalski is a szobában volt. Ő és Elliot Wolfgard,
az Udvar konzulja, voltak az egyetlen terra indigene lények ezen a
találkozón.
– Mr. Simon Wolfgard nem csatlakozik hozzánk? - kérdezte Chen
Elliotot.
Elliot habozott. - Túlságosan feldúlt ahhoz, hogy most emberek között
legyen.
Chen bólintott, mintha ez lett volna a várható válasz. Alvarezre, majd
Burke-re nézett. - Mit teszünk, hogy megtaláljuk ezt a fiatal nőt, és
visszaadjuk a családjának?
Érdekes szóhasználat, gondolta Vlad. De nem érzékelt képmutatást Chen
hangjában.
– Mindent megteszünk, amit bármelyik emberrablás esetén tennénk -
válaszolta Burke. Vlad szemébe nézett. - Egy kis segítséggel többet is
tehetünk.
– Milyen segítséggel? - kérdezte Vlad. - Kapcsolatba léptem Stavros
Sanguinatival. Ha ez a Cyrus Talulah Fallsba megy, Stavros megtalálja őt -
és Meget.
Burke bólintott. - Felhívtam Roger Czernedát. Ő fog járőrözni a River
Roadon Ferryman's Landing és Lakeside városhatára között. Nem
valószínű, hogy Cyrus arra megy - túl könnyű lenne bekeríteni -, de az az
útvonal Lakeside-tól távolabb le van fedve.
– Felvettem a kapcsolatot Lakeside összes őrsparancsnokával - mondta
Alvarez. - Az összes őrsöt mozgósítják, és az útlezárásokat éppen most
állítják fel. - Tétovázott. - De még mindig szükségünk van egy
kiindulópontra, különösen, ha ez a férfi már a városhatáron túl van.
– Kiindulópont? - kérdezte Vlad halkan. Két hely jutott eszébe, ahonnan
elindulhatnának. Nem kellene túl sokat dolgozni azon a Clarence-en, hogy a
kölyök mindent elkárogjon, amit tud. De inkább a Sandee-t törné meg, aki
annyira fel volt fegyverkezve valamivel, hogy már a bőrével való érintkezés
is megsebezte Leethát. A Sanguinati testbejáró optimista volt, hogy a
Leetha szájában és szája körül lévő sebek maradandó károsodás nélkül
begyógyulnak. Vlad remélte, hogy ez igaz.
És elgondolkodott: vajon a Sandee életereje ugyanolyan fertőzött-e, mint
a bőre, vagy lehet, hogy ő már egy Életarató étele?
– Jimmy... - Montgomery hadnagy megállt. Betegnek és dühösnek
látszott. - Cyrus nem vihetett el egy küzdő nőt tömegközlekedési eszközön.
Egyeztettünk a taxitársaságokkal. Egyikük sem küldött taxit, hogy a fuvart
vegyen fel az Udvar Main Street-i bejáratának közelében. Jelenleg a
Chestnut Street-i őrsön vannak embereink, akik az összes autókölcsönzőt
felhívják a városban.
– Lehet, hogy ellopott egy járművet - mondta Burke, és Vladra nézett. -
Ez az, amit Alvarez rendőrfőnök kiindulópont alatt ért. Cyrus Montgomery
nem használhatott semmilyen tömegközlekedési eszközt - se taxit, se buszt,
se vonatot. Ami azt jelenti, hogy valamilyen magánjárművel van. Manapság
a határátlépéshez papírok kellenek, tehát Cyrus nem utazhat egy másik
régióba. És O'Sullivan ügynök már beszélt Hannigan kormányzóval a
helyzetről. Az összes hivatalos határátkelőhelyen riadókészültség van, és
egyszerűen nem hiszem, hogy Cyrusnak meglenne a szükséges képessége
ahhoz, hogy megpróbáljon a Vad vidéken keresztül terepjáróval egy másik
régióba jutni.
– Elmehetne északra egy városba, és átmehetne csónakkal a Tahki-tavon
- mondta Alvarez.
– Lehetséges - értett egyet Burke -, de a Tahki-tó északkeleti partján lévő
összes falu intuit, terra indigene, vagyis a Mások által ellenőrzött emberi
települések. Beszéltem Steve Ferrymannel, aki Ferryman's Landing
polgármestere. E-mailben küld riasztást minden általa elérhető intuit
falunak, hogy értesítse őket, hogy Meg Corbynt elrabolták.
Burke Vlad felé hajolt. Az egyik ujjával az asztalnál ülő emberekre
mutatott. - Először is azonosítanunk kell a kocsit. Aztán tudnunk kell,
milyen segítséget tudnak nyújtani nekünk. Lehetséges, hogy Cyrus talált
egy búvóhelyet a városban, és meghúzza magát, mert azt hiszi, hogy a
keresés nem marad olyan nagyon sokáig forró.
– Örökké forró marad - suttogta Vlad. - Vagy, ha Tél meghallja ezt, akkor
nagyon-nagyon sokáig nagyon hideg marad.
 Burke elsápadt - ez volt az egyetlen jele annak, hogy pontosan értette, mit
jelent a fenyegetés. - Cyrus nem akar majd olyan városban maradni, ahol
nem tudja kihasználni Ms. Corbyn képességeit. Feltételezve, hogy már túl
van a városhatáron, a Vad vidéken van. Kiderítjük, hogyan juttatta ki
Meggie-t a városból, milyen járművet vezet. Milyen információk a
leghasznosabbak a Vad vidéken élő terra indigene számára? Egy alak? Egy
szín? Feltételezem, hogy az autó márkája és modellje semmit sem jelent.
Azt is feltételezem, hogy nem mindenki érti az emberi betűket és számokat.
– Színek és formák - mondta Elliot. - A legtöbb terra indigene, aki a
földet figyelné az utak körül, meg tudná különböztetni a nagy teherautót a
pickuptól és a kis személyautótól.
– És a Crowgardok nagyon jól felismerik az arcokat - tette hozzá Vlad.
– Van egy friss fényképünk Cyrusról - mondta Montgomery, és úgy
hangzott, mintha apró csontszilánkokat nyelt volna le. - Onnan, amikor
behozták kihallgatásra a Piactéri húslopás miatt. De Ms. Corbyn . . .
– Ah... - Kowalski felemelt néhány ujjat. - Nemrég készítettem néhány
képet Meggie-ről, Merri Lee-ről és Ruthie-ról. Van egy képem Megről és
Samről is. Mielőtt eljöttem erre a találkozóra, odaadtam a digitális
fényképezőgépemet Lorne-nak a Három P-ben. Ő most ott van, kivágja az
egyik képet, és csinál néhány másolatot.
– Szép munka - mondta Burke. Aztán Vladnak: - Az engedélyeddel
elküldjük e-mailben a Ms. Corbynról készült felvételt minden északkeleti
rendőrőrsre.
Vlad habozott. A legtöbb cassandra sangue jól el volt rejtve az emberek
elől, akik visszaélnének velük. Legalábbis azok, akik el akartak menekülni
a létesítményekből, jól elrejtőztek. Meg képe néhány hónappal ezelőtt egy
körözési plakáton szerepelt, amikor a gazdája megpróbálta megtalálni. Nem
volt biztos benne, hogy okos vagy biztonságos lenne túl sok embert
emlékeztetni arra, hogy itt van kint. Végül is, amit a lány megtanult
magáról és arról, hogyan boldoguljon a külvilágban, az volt az oka annak,
hogy oly sok más vérprofétának sikerült túlélnie jóhiszemű birtokosa
nélkül.
– Nem - mondta Elliot. - Simon soha nem egyezne bele, hogy kiadja az
embereknek, hogy Meg sebezhető. Valaki más megölhetné Cyrust, hogy
elvihesse őt. Akkor soha nem találnánk meg.
– Megértjük. - Chen polgármester az asztal körül ülő többi férfira nézett.
- Talán Cyrus Montgomery fényképe és Ms. Corbyn személyleírása elég
lenne?
Vlad bólintott.
Kowalski mobiltelefonja megcsörrent. Elnézést kért, és elsétált az
asztaltól. Egy perccel később újra csatlakozott hozzájuk. - Merry Lee-nek
eszébe jutott, hogy a diákok néha egy-két napra bérbe adják a kocsijukat
más diákoknak. Néhány üzletben az egyetem közelében vannak
hirdetőtáblák, ahová ki vannak függesztve a hirdetmények. Talán a műszaki
főiskola környékén is vannak ilyen helyek. Bár valószínűtlen, hogy egy
diák odaadná a kocsiját egy idegennek, aki nyilvánvalóan nem diáktársa, de
ez egy másik hely lenne, ahol keresgélhetnénk, ha a kölcsönző cégek nem
jönnének be.
Burke ellökte magát az asztaltól. - Ha nincs más, akkor rátérünk a
dologra.
– Nincs semmi más - mondta Vlad. Megvárta, amíg az emberek
elhagyják az épületet, mielőtt Elliothoz fordult volna. - A találkozó a
polgármesterrel, az ok, amiért nem voltál a Konzulátuson, ahol talán
dulakodást láthattál vagy hallhattál volna.
– Nem volt ürügy vagy egy összeesküvés része, ha erre kérdezel. - Elliot
hosszan nézett rá. - Katherine Debanynek fogorvoshoz kellett mennie -
rutinvizsgálat. Már hónapokkal ezelőtt megbeszélte az időpontot, és a múlt
héten szólt nekem róla. Még az irodámban lévő határidőnaplóba is beírta,
arra az esetre, ha elfelejteném, hogy nem lesz bent. Miss Twylának pedig
szabadnapot adtam a délelőttre, mert a nők már bepótolták az összes
munkát.
Ruthie mentális egészségnapja nem számított. A nyári iskola ebédidőben
véget ért. A gyerekek ettől függetlenül kint játszottak volna.
– Bedőltünk a figyelemelterelésnek, amikor az a Cyrus verekedni kezdett
Montgomeryvel, hogy annak a Jack Fillmore-nak alkalma legyen
megtalálni Theral-t.
– És ez lehetőséget adott nekünk, hogy véget vessünk a fenyegetésnek. -
Elliot hátradőlt. - Akkor is ennyien koncentráltatok volna erre a harcra, ha
nem a gyerekekről van szó?
Vlad elgondolkodott ezen, és megrázta a fejét. A terra indigene lények
megvédték a kicsinyeiket. – Az egész annyi idő alatt történt, mint amennyi
idő alatt egy közlekedési lámpa átvált. Simon azt hitte, hogy Meg
biztonságban van a nappali fényben. Mindannyian így gondoltuk. És annyi
minden balul sülhetett volna el annak a Cyrusnak a tervével kapcsolatban -
Nathan maradhatott volna, amíg O'Sullivan vissza nem tér az élelemmel; az
autók elakadhattak volna, megakadályozva, hogy az a Cyrus elmeneküljön
a rakodóterületről, vagy akár késleltetve azt az időpontot, amikor be tudott
volna húzódni a rakodóterületre; Meg ragaszkodhatott volna ahhoz, hogy
Suta várjon a pisiléssel, amíg O'Sullivan vissza nem tér. Ha így tett volna,
az ajtó zárva lett volna, és lett volna ideje segítséget hívni. - Ez volt az
egyetlen információ, amit Sutától megtudtak - hogy Meg kinyitotta az ajtót,
és ő kiment, mielőtt a kocsi ráugrott, és megharapta a lábát.
Ha Simon ahelyett, hogy megakadályozta volna, hogy Merri Lee két autó
közé szoruljon, az Összekötői Irodába szalad, még időben odaért volna
Meghez, hogy megakadályozza, hogy az a Cyrus elvigye őt. De ő azt a
falkatagot védte, aki közvetlen veszélyben volt - ez az igazság talán
megnehezíti, hogy a jövőben Merri Lee közelében legyen, attól függően,
hogy mi lesz ennek a vadászatnak a kimenetele.
Elliot nyugtalannak tűnt. - Én vagyok az apja, de azt hiszem, te jobban
ismered Simont, jobban megérted őt. Ha nem találjuk meg Meggie-t,
szerinted túléli?
– Nem. - A válasz bizonyossága hidegrázást keltett Vladban. - Ha Meget
elveszítjük, őt is elveszítjük.
***
Emberi alakjában Henry Beargard nagydarab ember volt. Grizzlyként
hatalmas. De amikor igazi terra indigene alakjában, szellemmedveként járt,
sokkal nagyobb volt, mint a Grizzly - és még mindig kisebb, mint a két
Vén, aki az Udvarba látogatott. De ez nem számított, mert a dühtől majd
szétrobbant.
Az Udvarnak azon a részén találta meg őket, amely a Crowfield Avenue-
val határos volt. Az emberi szemek nem láthatták őket, mint ahogy a
szellemmedvét sem, de valami ősi ösztön néha jelezte a kis ragadozóknak
és prédáknak, hogy valami van ott. Henry ezt onnan tudta, hogy néhány
ember, aki még mindig a hó és a forgalmi dugó csapdájában rekedt, folyton
a kerítés felé nézett, keresve a riadalom okát.
<Ez a ti hibátok.> Henry harcra készen a hátsó lábaira állt.
A Vének meglepetten fordultak felé. <Nem. A paripák csinálták a havat,
és csapdába ejtették a kis ragadozókat.>
<A ti hibátok,> ismételte Henry. <Simon mondta nektek, hogy az a Cyrus
rossz fajta ember, nem olyan, akit az Udvar közelében akarunk látni, mert
bajt okoz.>
 <Kisebb bajt a többi embernek,> válaszolták elutasítóan. <De nem olyan
nagy bajt, ami a világot fenyegeti. És az a baj, ami ott történt, nem volt más,
mint egy kölyökharc.>
Henry szinte vakon dühöngött, és tett egy lépést feléjük. <Az a Cyrus
elrabolta Meggie-t!>
<Elvitt egy emberi nőstényt az Udvarból?> A Vén már nem volt elutasító,
hiszen megígérték, hogy segítenek megvédeni a nőstényfalkát.
<Elvitte az édesvért, az üvöltő nem-Farkast, azt, aki a Wolfgard párja
lesz!>
Furcsa és szörnyű csend támadt.
Az emberek nem láthatták a Véneket, de Henry igen. Figyelte, ahogy a
szemközti épületeket bámulják, ahol az az emberkölyök kényelmesen bajt
okozott. Látta, ahogy felemelkedik a sörényük. Látta, ahogy az ajkuk felível
a fogaik elől, amelyek képesek lettek volna széttépni egy akkora valamit is,
mint ő, nemhogy egy embert.
<Elterelés,> mondta Henry. <Az emberek megölték a Wolfgardokat
Thaisiában, hogy eltereljék a figyelmünket a Cel-Romano közelében élő
terra indigene lények elleni háborújukról. Az a Cyrus a kölykét használta
figyelemelterelésre, hogy elrabolhassa tőlünk a nem-Farkast>.
Namid fogai és karmai elfordultak az utcától és a szánalmas emberektől,
és rá szegezték a tekintetüket. Látták, hogyan működik egy nagy
figyelemelterelés, és cserébe ők maguk is használták, amikor a Vének és az
Elementálisok lecsaptak az emberekre itt Thaisiában, hogy zavart keltsenek,
mielőtt szétzúzták az ellenséget Cel-Romanóban. Láttak már nagy
figyelemelterelést, de nem értették, hogy egy kicsi is ugyanolyan veszélyes
lehet.
Végül azt mondták: <Hibát követtünk el, hogy a kis bajt itt tartottuk.>
<Igen, ezt tettétek,> értett egyet Henry.
Ez nem tetszett nekik. Ez egyáltalán nem tetszett nekik.
<Az a Cyrus nem tudja, hogyan kell gondoskodni a nem-Farkasról,>
mondta Henry. <Bántani fogja, sőt meg is ölheti őt.>
Vicsorogtak rá, feldühödve a szavain. De nem támadtak. Ehelyett
elhaladtak mellette, egy-egy oldalról, így szabadon hagyta a hátát,
akármelyik felé fordult is.
Érezte, hogy az Udvar közepe felé tartanak, ahol egy kis területet jelöltek
ki maguknak.
 A Vének eléggé kíváncsiak voltak Megre és Simonra ahhoz, hogy
visszatérjenek az Udvarba, és megfigyeljék őket. De annyira megszokták,
hogy ők azok, akik tudják, mire van szüksége a világnak, hogy nem
hallgattak Simonra, mert az a Cyrus nem jelentett veszélyt rájuk.
Henry négykézlábra ereszkedett, és visszatért a lakásához a Zöld-telepen.
De a többi lakó közül senki sem volt ott, és mintha szomorúság lappangott
volna az épületben. Egy darab hiányzott, és talán soha nem találják meg.
Tudta, hogy Simon a Wolfgard-telepen van, vigyáz Samre, és segít Jane-
nek Sutával foglalkozni, amíg az megpróbálja helyrehozni a fiatal lábának
és bordáinak sérülését, amennyire csak tudja. Még senki sem tudta, hogy ez
elég lesz-e.
El kellene mennie a Piactérre, hogy segítsen Vladnak az emberekkel
foglalkozni, de nem tehette. Most éppen nem foglalkozni akart az
emberekkel; meg akarta ölni őket. Jobb, ha távol marad, hogy ne csapjon le
rájuk, és ne zsigerelje ki az egyik nőstényt a női falkából.
Szellemmedvéből átváltott a Grizzly alakjába. Aztán elhagyta a Zöld-
telepet és annak szomorú illatát.
***
Hibát követtek el. Meg akartak figyelni egy jelentéktelen kétlábú
ragadozót, amely a saját fajtájának okozott gondot, meg akarták érteni,
hogy mit tehet egy ilyen lény, amely veszélyt jelenthet a Vad vidék szélét
őrző, kisebb emberi településekkel érintkező Föld-bennszülöttekre - milyen
veszélyt jelenthet a kisebb alakváltókra, akik az emberekkel közös
településeken élnek, és esetleg túl sok emberi rosszat szívnak magukba, és a
saját fajtájuk kis ellenségévé válnak.
Úgy gondolták, hogy a hím egy kellemetlen ragadozó, de nem
különösebben veszélyes. A hím azonban ravaszságról és a saját kölykei
iránti semmibe vételről tett tanúbizonyságot. Miután megfigyelték a többi
embert, aki az Udvarba lépett és kicsinyeket szült, nem gondolták volna,
hogy ilyesmire bárki is képes lenne.
És a nem-Farkas volt a Wolfgard kiválasztott párja? Amikor azt mondták
a Farkasnak, hogy fontolja meg, mennyi emberit tart meg a terra indigene,
nem gondoltak erre, mert a Föld-bennszülöttek új formái nem így jöttek
létre. A Föld-bennszülöttek nem párosodtak azzal a formával, amelyet
magukba szívtak. Ők a saját fajtájukból párosodtak másokkal, akik
sikeresen magukba szívták ugyanazt a formát.
 De a Farkas és a nem-Farkas megváltoztatta a dolgokat. Megváltoztatták
egymást. Képesek lennének valami ilyen újat létrehozni? Akarná-e a világ
azt, ami egy ilyen párosodásból származhat?
A nem-Farkas szórakoztatta őket, még akkor is, amikor úgy beszélt, mint
egy mókus. Talán akkor a legjobban. És a történetek arról, amit ő és a terra
indigene lények itt csináltak, eljutottak a Vad vidékre. De ha eltűnik, akkor
lesz még egy utolsó, szomorú történet - mert ők, a Vének nem értették meg,
hogy a bajkeverő hím valóban veszélyes.
Túl gyorsan kellett túl sokat tanulniuk, és hibát követtek el.
Most pedig helyrehozzák azt.
24. FEJEZET
Thaisnap, Messis 23.
Jimmy kikapcsolta az autó rádióját, és továbbhajtott. A hírek még mindig
arról a furcsa hóesésről szóltak, amely elakasztotta a forgalmat a Crowfield
Avenue-n Lakeside-ban. De nem hallott semmi olyat, ami miatt aggódnia
kellett volna.
A terve tökéletesen működött, ahogy azt tudta előre, hogy működni fog.
És szerencséje volt. Néhány autóval hátrébb volt a bejárattól, amikor az a
VFO-ügynök kisétált a rakodóterületről, és átrohant az út túloldalára. Mire
megállt az Összekötői Iroda előtt, az ügynök már bent volt a Jávornyúlban.
A szerencséje kitartott, amikor gyorsan behúzódott, és elütötte azt a
Farkast, a sebhelyes lány pedig kirohant, hogy segítsen a torzszülöttnek. Rá
sem nézett, amíg a férfi meg nem ragadta a karját. Akkor a lány megpróbált
harcolni, mire a férfi elővette a boxerét, és fejbe kólintotta. Kinyitotta a
csomagtartót, és bedobta a lányt, egy pillanatra megtapogatta a zsebeit, és
kivette az összecsukható borotvát. Amikor arra a pár másodpercre hátat
fordított neki, a Farkasnak sikerült három lábra állnia, és megpróbálta
megharapni.
A férfi a boxerrel fejbe vágta a Farkast, minden erejét beleadva az ütésbe.
Miután a Farkas a földön feküdt, beugrott a kocsiba, és kihajtott a Main
Streetre, a kerekek csikorogtak, miközben a többi autós a fékre és a dudára
csapott.
Pár perc alatt eltűnt, és senki sem vette észre.
Nagy volt a kísértés, hogy a városhatárt elhagyva a fizetős úton haladjon,
vagy kelet felé, Hubbney-ba, vagy az Etu-tó partvonalát követve délre és
nyugatra. De a fizetős utak azt jelentették, hogy a fülkékben emberek
vannak. Bár nem volt ok arra, hogy bárki is őt keresse - legalábbis még nem
-, és nem volt ok arra, hogy bárki valami gyanúsat gondoljon egy sötét bőrű
férfiról, aki egy régebbi modellű autót vezet, a kis szuka a csomagtartóban
talán rájön, miért nem mozdulnak egy percre, és elkezd kiabálni, és felhívja
magára a figyelmet. Ezt nem engedhette meg magának, ezért az egyik olyan
útra tért, ahol volt útjelző tábla, és abba az általános irányba ment, amerre
eredetileg akart menni.
Alig egy órája volt az úton, amikor észrevett egy pihenőhelyet és egy
táblát, amely jelezte, hogy a következő falu még harminc mérföldre van. A
pihenőhely rusztikusnak tűnt. A vécék valószínűleg nem voltak különbek,
mint a földbe vájt lyukak fölé helyezett ülőkék, de ha senki más nem volt
ott, a hely éppen megfelelhetett a célnak.
Behajtott a pihenőhelyre, majd olyan közel tolatott a nőknek fenntartott
kis épület oldalához, amennyire csak tudott. Más autó nem volt a
környéken, de azért a férfi és a női oldalt is ellenőrizte, mielőtt kinyitotta
volna a csomagtartót.
– Te gonosz ember! Bántottad Sutát!
A szuka engedély nélkül próbált felülni. Jimmy akkora pofont adott neki,
hogy felrepedt az ajka. A pofon Sandee-t meg se hatotta volna, a lány
azonban úgy nézett ki, mint aki kemény ütést kapott a fejére. Kihúzta
zsákmányát a csomagtartóból, és besietett vele az épület női részébe.
Lenyomta a lányt a koszos padlóra, és előhúzta a zsebéből az összecsukható
borotvát. Eleget hallott már a sebhelyes lányokról, hogy tudja, hogy vágja
meg őket, először kérdez valamit, aztán választ adnak.
De hol kell vágni? Úgy gondolta, hogy száz - talán kétszáz - dollárt is
kaphat egy vágásért, de a vevők friss bőrt akarnak. Tanulmányozta a bal
karja felső részén lévő, keresztbe-kasul rajzolt hegeket, majd megnézte a
jobb karján lévő, egyenletesen elosztott hegeket.
A lány még mindig kábultnak tűnt a pofontól, de amikor meglátta, hogy a
férfi a borotvát a jobb karjához közelíti, dulakodni kezdett.
– Ne, ne tedd - mondta.
A férfi keze megszorította a karját, véraláfutást keltő szorítással. -
Mostantól azt teszed, amit mondok neked. - Vágást ejtett több meglévő
sebhelyen. Vér folyt a sebből lefelé, és ott gyűlt össze, ahol a férfi keze a
lány karját tartotta.
– Egy tengerparti városba megyünk - mondta. - Mondd meg, milyen
utakon menjek, hogy ne találjanak ránk a kibaszott zsaruk. Beszélj!
A lány szürke szemei elkerekedtek, és az arckifejezése, ahogy beszélni
kezdett . . . Tudta, mit jelent, ha egy nőnek ilyen a tekintete. A kis ribancnak
szüksége volt egy férfira, méghozzá nagyon.
Először is arra kellett koncentrálnia, amit a nő mondott. Nem kellett
leírnia ezt a szart, úgyis emlékezni fog rá, de...
Amikor befejezte a beszédet, a szuka felsóhajtott, és elnyújtózott a
padlón.
Jimmy elejtette a borotvát, és a nadrágjába dugta a kezét. Istenek! Forró
és nedves volt, és csak úgy könyörgött egy gyors dugásért. A cipzárjáért
nyúlt, aztán megdermedt, amikor meghallotta egy autó ajtócsapódását.
A francba!
Megragadta a borotvát, majdnem becsukta, és a zsebébe akarta tenni. De
leejtette a padlóra, és a pengén koszfoltokat látott. Ha koszos borotvával
vágja meg, elfertőződhet és értéktelenné válhat. Volt rá ideje?
Férfihangok, az épület másik oldalára mentek.
Kinyitotta a vizet a mosdóban, leöblítette a borotvát, majd néhány
papírtörlővel megszárította, mielőtt bezárta és a zsebébe dugta. Még néhány
papírtörlőt benedvesített, és letörölte a vért a lány karjáról. A vágás még
mindig vérzett. Ez normális volt? Nem volt nála kötszer vagy más
elsősegélynyújtó szarság. Talán majd keres valamit, ha megáll benzinért.
A nedves papírtörlőt a vágásra szorítva talpra húzta a lányt, és az ajtóhoz
kísérte. Kinyitotta annyira, hogy megbizonyosodjon róla, senki sem lófrál
odakint. Aztán kihúzta a lányt, és bedobta a csomagtartóba. Lecsapta a
fedelet, és hevesen káromkodott, amikor a retesz nem akadt be. Kibaszott
szaros autó. Igen, a kocsi tulajdonosa azt mondta neki, hogy a retesz néha
nem kattan be, ha erősen rácsapja a fedelet, ami csak azt bizonyította, hogy
a tulajdonos egy punci.
Újra rácsapta a fedelet. Ezúttal beakadt. Beszállt a kocsiba, és éppen
kihajtott a pihenőből, amikor két fiatalember jött ki az épület másik
oldaláról, nevetgéltek és beszélgettek. Utaztak valahová. Az ő irányába
néztek.
Jimmy gyorsan kihajtott a pihenőből, és ráhajtott az útra, amely délnek és
keletnek tartott. Nem vette észre, hogy a csomagtérfedél felpattant néhány
centit, mielőtt valami lefogta volna.
***
Az összeütköző képek ködéből kizökkenve Meg meglátott egy sávnyi
nappali fényt, és megragadta a csomagtartófedelet, mielőtt észrevehették
volna. Nem emlékezett semmire, amit Cyrusnak mondott, amikor az
felvágta a karját, de lenyelte a vért, a fájdalmat és a szavakat, amikor a férfi
felpofozta és felhasította az ajkát.
Csak néhány képet látott, amikor a férfi átvágta a régi jóslatok hegeit, és
feltette a kérdését, de azzal együtt, amit a férfi pofonja után látott, azok a
képek kezdetnek számítottak. Azóta tette fel a saját kérdéseit, mióta
kitisztult a feje attól az ütéstől, amit Cyrus adott neki, amikor elvitte őt az
Összekötői Irodából: Hogyan menekülhetne el ettől a férfitól? Hol tudna
elbújni, amíg Simon rátalál?
 Látott egy képet egy részben nyitott csomagtartófedélről, és látta... Vagy
ez egy emlék volt?
Óvatosan pozíciót váltva Meg a jobb kezével megfogta a
csomagtartófedél reteszét, és a bal lábát a hasa felé húzta, amíg ki nem tudta
oldani a tornacipője fűzőjét. A fűzővel rögzítette a csomagtérfedelet, éppen
csak annyi helyet hagyva, hogy friss levegőt és fényt kapjon. Aztán
hátradőlt, tudatában annak, hogy a karjából még mindig szivárog a vér. Ez
nem jó. Cyrus bizonyára túl mélyre vágott. De majd bealvad - előbb-utóbb.
Remélte.
Ébren kellett maradnia és a tudatánál kellett lennie. Ha Cyrus megállítja a
kocsit, ki kell oldania a fedelet, és el kell rejtenie a cipőfűzőt. Semmi sem
garantálta, hogy a fedél nem reteszelődik be magától, ha a kocsi nekimegy
egy bukkanónak, vagy hogy Cyrus legközelebb is ilyen figyelmetlen lesz,
amikor megáll. De...
Igen. Erre emlékezett. A csomagtartó biztonsági zárja. Miután Karl
Kowalski elolvasta az új Farkascsapat-sztorit, amelyben a Farkascsapat
egyik tagja csapdába esett egy autó csomagtartójában, elmondta neki, hogy
minden ember által gyártott autóban van biztonsági kioldó, sőt meg is
mutatta neki a kioldót az ő autóján. Tehát akkor is ki tud jutni ebből a
csomagtartóból, ha a fedél zárva van. De nem most, amíg az autó mozgott.
Az bárki számára veszélyes lenne, de a vágások és horzsolások a bőrön egy
olyan valakinek, mint ő, pusztítóak lennének, és tehetetlenül állna a minden
vágással és horzsolással felszabaduló próféciához.
És akkor ott volt a többi kép, amit akkor látott, amikor Cyrus felhasította
az ajkát. Pillanatképek olyan helyekről, amelyeket még sosem látott. És
útjelző táblák. STOP! VISSZAMENET! ROSSZ ÚT!
Lehetőségeket látott a menekülésre, és figyelmeztetéseket, hogy ezek a
helyek nem a megfelelő helyek?
Amikor megszökött a Kontrollertől, követte a látomásokat. Voltak más
megállók, más városok, ahol elhagyhatta volna a vonatot. De szabad
maradt, mert addig ment, amíg el nem érte Lakeside-ot és a Lakeside
Udvart - egy olyan helyet, amely a Kontroller hatókörén kívül helyezte.
Most is, mint akkor, végig kellett csinálnia az egész utat, követnie kellett az
összes látomást. Ha nem ezt teszi, talán megmenekülhet Cyrustól, de soha
nem jut haza.
Tehát várni fog. Most még volt fénye és levegője, és a tudat, hogy ha
eljön az ideje, meg fog szökni. Lesznek még képek, amelyek jelzik az utat.
Cyrus elvette a borotváját, de máshogy is lehetett vágni a bőrt. Megtalálta
volna a módját, és használta volna, ha kell.
Akkor fog megszökni, amikor a való világ megegyezik azzal a
látomással, amelyen nem volt figyelmeztető jel. Akkor addig fut, amíg el
nem éri azt a helyet az erdőben, ahol a sír volt. Ez volt az a kép, amelyre
Simon emlékezne a prófécia álmából - és ez volt az a hely, ahová Simon
eljönne, hogy megtalálja őt.
25. FEJEZET
Thaisnap, Messis 23.
A rendőrség útlezárásokat állított fel minden Lakeside-ból kivezető úton,
de már mindenki tudta, hogy túl késő. A Crowfield Avenue-n kialakult
káosz és a forgalom elakadása miatt Cyrus Montgomery-nek volt ideje arra,
hogy Meg Corbynt kivigye a városból. Minden körzetből osztottak be
rendőrt az embervadászatra, és a járőrkapitányok elküldték az
eredményeiket Burke kapitánynak, valamint Alvarez rendőrfőnöknek.
Senki sem számított szerencsére a busz- és vasútállomásokon, de a
rendőrök mégis ellenőrizték azokat, beszéltek a jegyárusokkal,
körbemutogatták Cyrus fényképét.
Erősen próbálták megtalálni Meg Corbynt, de a percekből egy óra lett,
majd kettő.
***
Miközben vártak a rendőrségtől érkező hírekre, Vlad, Blair, Nathan és
Debany rendőr átkutatták Cyrus Montgomery lakását, először olyan nyomot
kerestek, amely elárulhatta volna, merre járhat, aztán pedig bármilyen
drogot, amit Sandee a Leethával való összecsapása előtt lenyelhetett.
Megtalálták a tamponok alatt elrejtett tablettáit egy bontatlannak tűnő
dobozban. Találtak némi pénzt a hűtőszekrény fagyasztóládájában, elrejtve
egy kis, kivájt, áfonyás-articsókás kenyérnek nevezett valamiben - ez nem
túl vonzó kombináció, ami megmagyarázta, miért nem volt senki elég éhes
ahhoz, hogy kiolvassza a kenyeret, és felfedezze a pénzt.
Miután másodszor is átnézték a lakást, Debany azt mondta: - Azt hiszem,
mindent megtaláltunk, amit csak lehet.
– Akkor itt az ideje, hogy összepakoljuk a holmijukat - mondta Vlad. -
Miss Twyla felajánlotta, hogy segít ebben.
Debany a homlokát ráncolta. - Csomagolni? De én úgy tudtam, hogy nem
emeltettek vádat Sandee ellen.
– Nem is tesszük. De kilakoltatjuk, mert megszegte a drogtilalmi
szabályunkat. - Vlad elmosolyodott, és egy leheletnyi agyarat mutatott. - Ha
még egyszer az Udvar látóterébe kerül, a Sanguinati nem harapni fog.
Egyszerűen csak egyenként eltörjük a csontjait, amíg a nyakához nem
érünk.
Debany elsápadt.
 – De ez valószínűleg nem fog megtörténni, mert vagy letartóztatják a
most talált drogok miatt, és börtönbe kerül, vagy pedig holnap reggel az
első vonaton utazik el Lakeside-ból.
Debany nagyot nyelt. - Egyedül?
– Egyedül. Ami azt a Clarence-t illeti, vagy a ti törvényeitek szerint
vonják felelősségre a Meg elrablásában játszott szerepéért, vagy mi vonjuk
felelősségre a mi törvényeink szerint. Akárhogy is, ide nem jön vissza.
– És mi lesz Frances-szel? - kérdezte Debany.
– Egyelőre Eve Denby vigyáz Frances-re és Lizzy-re, mivel mindannyian
úgy érezzük, hogy könnyebb megvédeni a gyerekeket, ha mindannyian egy
helyen vannak.
Debany összeszedte a bizonyítékos táskákat. - Ha bármelyikőtök vagy
Miss Twyla észrevesz még valamit, ami nem stimmel, hívjatok fel.
– Nem hiszem, hogy sokáig fog tartani, amíg Miss Twyla összepakolja a
bőröndöket. Várj néhány percet, és vidd el, ami ahhoz a Sandee-hez és
ahhoz a Clarence-hez tartozik.
– Rendben. A közelben leszek. - Debany kisétált a bizonyítékos
tasakokkal.
Vlad tudta, hogy a járőrkocsi az Udvar dolgozói parkolójában parkol. A
másik rendőr, Hilborn még mindig az autósokat segített kiszabadítani,
akiket több lábnyi hó temetett maga alá - hó, amelyet percről percre
nehezebb volt mozgatni, ahogy a messzi nap sütött, összetömörítette és
elnehezítette a víztől.
Ezúttal egyetlen Farkas sem jött, hogy segítsen kiásni az autókat. Ezúttal
csak emberek voltak ásókkal.
Vlad elővette a mobiltelefonját, és felhívta Twyla Montgomery-t, hogy
tudassa vele, átjöhet és összepakolhatja az itt maradt emberek holmiját.
Aztán felhívta Chris Fallacarót, hogy jöjjön át és cserélje le a zárakat.
Nem látta Henryt, mióta mindannyian megtudták, hogy Meget elrabolta
az a Cyrus. Tess-t sem látta.
Az Udvarban élő terra indigene lények közül néhányan túl közel kerültek
az emberekhez, túlságosan belekeveredtek - olyan érzelmeket fejlesztettek
ki, amelyek miatt a jövőben talán éppen ezért kerülni fogják az emberekkel
való érintkezést. Ha nem találnák meg Meggie-t, Simon nem maradna
Lakeside-ban, ahol mindig egy hangot figyelne, amelyet soha nem hallana
meg újra, és egy illatot keresne, amely napról napra elhalványulna. Nem,
Simon elindulna a Vad vidékre, egyedül, és egyszerűen eltűnne.
 Vlad azonban Lakeside-ban maradna Erebus nagyapával. Nem volt benne
biztos, hogy Henry maradni fog. Talán a Grizzly áttelepülne a River Road
közösségbe vagy a Nagy-szigetre, ahol tovább dolgozhatna a szobrain és a
totemeken. Talán nyugatabbra menne. Talán egészen Bennettig. Elliot
messzire vinné Samet, egy olyan helyre, ahol csak korlátozottan
érintkeznek az emberekkel. Ami Tess-t illeti... Vlad nem akart arra
gondolni, hogy mi lesz azokkal az emberekkel, akik keresztezik Tess útját,
amíg ő valami más helyet keres.
Egy tóba ejtett kavics annyi fodrozódást keltett, megzavarta a víz
felszínét, feltárta a lehetőségeket. Amikor Meg először került közéjük,
rejtélyesnek, zűrzavarosnak látták őt. De sokkal több lett belőle.
Még mindig lehetséges volt, hogy megtalálják. Még volt idő megmenteni
őt - és Simont.
***
Jenni, Starr és Jake Crowgard besétáltak a Három P-be.
– Sziasztok - mondta a Lorne. - Van valami hír?
– Adtál a rendőrségnek képeket arról a Cyrusról - mondta Jenni.
A Lorne bólintott. - Most osztják szét őket a városi rendőröknek.
– Azok nagy képek. Tudnál kisebbeket készíteni, amelyek beleférnek
ebbe? - Jenni egy emberi kéznél nem nagyobb hálós zsákot tartott a
magasba, amelynek fonott fogantyúja olyan volt, hogy egy Hollólábú is
meg tud fogni, és el tud vinni messzire.
– Ki tudnék nyomtatni néhányat, ami elég kicsi ehhez. Mikorra van rájuk
szükséged?
Jenni bámult rá. - Most.
A Lorne a számítógépeket és a nyomtatókat rejtő fal mögé ment. Gyorsan
visszatért egy papírdarabbal, amelyen egy kép volt arról a Cyrusról.
– Sok kell – mondta Jenni, és egy pillanatig azon tűnődött, vajon ez az
ember segített-e annak a Cyrusnak ellopni az ő Megüket.
– Biztos akartam lenni benne, hogy megfelelő méretű, mielőtt elkezdem
sokszorosítani - mondta a Lorne. - Fotópapírra akarod őket, mint
amilyeneket a rendőrségnek csináltam?
– Igen.
Amíg vártak, Jenni a pörgős állványon lévő képeslapokat nézegette. A
rendőrség talált egyet a szortírozóban, neki címezve. A Janától. Remélte,
hogy az ő Megük elolvasta, és elmosolyodott, mielőtt...
 Lorne visszatért a pulthoz egy halom fotóval, amelyek befértek a hálós
zsákokba. A Hollók átvették őket, és visszasietettek a Crowgard-telepre.
Minden Holló szerzett egy-egy kis táskát, hogy az apró kincseit magával
vihesse. Most a zsákok valami mást is hordozhattak.
Miután az összes fényképet kiosztották és betették a zsákokba, a
Lakeside Udvarban lévő összes Crowgard átváltozott Holló-formába,
felkapta a zsákokat, és elrepült. Keményen repültek, minden irányba. Amíg
Jennire vártak, a telefonálni tudó Hollók felhívták a terra indigene
településeken élő Crowgardokat, és elmondták nekik, hogy ellopták az ő
Megüket, és felszólították őket, hogy találkozzanak a Lakeside
Crowgardokkal.
Azok a Hollók, akik valamelyik terra indigene farmon éltek és
dolgoztak, találkoztak Jennivel, aki elővette az ellenség egyik fényképét a
hálós zsákból, hogy az összes Crowgard tanulmányozhassa az arcát. Ez az
ellenség az emberi utakon marad, így a Hollóknak ott kellett keresniük.
A Hollók kis csoportokban elrepültek. Az egyik Holló fogta Jenni hálós
zsákját a fotóval, és keményen repült, hogy találkozzon a Crowgarddal az út
mentén távolabb, akik szintén tanulmányozni fogják az ellenség arcát, és
elmondják több Hollónak, akik elmondják még több Hollónak, akik
elmondják még több Hollónak, akik elmondják még több Hollónak.
***
Simon visszafutott az Ordító Jó Könyvekhez. Miután beengedte magát a
hátsó ajtón, felszaladt a lépcsőn az irodába, ahol volt egy tartalék
ruhakészlete. Miután átváltozott emberré és felöltözött, elment az
Összekötői Irodába.
Nem volt mit követnie, nem volt semmilyen szag, amit követni tudott
volna, hogy megtalálja Meggie-t. Mivel nem bírta elviselni az emberek
közelségét, elment a Zöld-telepre, és egy ideig az ágyán feküdt, beszívta az
illatát. Mint mindig, az illata megnyugtatta, és így kezdett el gondolkodni a
dühön és a félelmen túl.
Meg azt álmodta, hogy szomjas. Arról álmodott, hogy talál egy testet -
vagy legalábbis egy hideg kezet. Részletek villantak be valamiről, amit a
prófécia kártyáin látott? Talán, mielőtt elvitték, feltett még egy kérdést,
kiválasztott még több kártyát. Suta megsebesült, és segítségre szorult, ezért
Simon nem kereste a kártyákat, miután a Farkasok megerősítették, hogy
Meg eltűnt.
 Látta, hol ér véget az útja. Már csak azt kellett kitalálnia, hogyan találja
meg azt a bizonyos helyet. Amikor ez sikerül, őt is meg fogja találni.
Besétált a szortírozószobába, és megállt, nem tudta, mit gondoljon,
amikor meglátta, hogy Merri Lee, Ruthie, Theral és O'Sullivan ügynök már
az Északkeleti Régió térképe körül álltak, ami a nagy faasztalon volt
kiterítve. A térkép mellett ott volt a jegyzetfüzet, amibe Meg a
próféciakártyákon lévő képeket írta le.
– Hasznát vennénk a közreműködésének, ha úgy érzi, hogy részt tud
benne venni - mondta O'Sullivan.
Simon vonakodva közeledett az asztalhoz. Meg akarta nézni a
feljegyzéseket, amelyeket Meg készített a legutóbbi látomásairól; de nem
akart emberekkel foglalkozni. Mégis itt volt az emberi falka egy része, aki
nyomok után szaglászott.
Merri Lee megkocogtatta a jegyzetfüzetet. - A sírkő sírt jelent, de az nem
Megé. Nem is az igazából. Valahol egy erdőben fogja megtalálni.
– Ami arra késztetett, hogy elgondolkodjam, vajon vannak-e olyan
eltörölt települések, amelyek a jelenlegi utak valamelyikének közelében
lehetnek - mondta Ruthie, és a térkép fölött hadonászott a kezével. - Valami
kis hely néhány évtizeddel ezelőttről, valami olyan hely, ahol temető
lehetett. Mostanra az épületek eltűnhettek, a földet lehet, hogy benőtte az
erdő, a sírkövek pedig olyannyira elkoptak, hogy már közönséges köveknek
tűnnek.
– Vajon a terra indigene lényeknek vannak-e feljegyzései a Vad vidék
által visszahódított helyekről, ahol valaha emberek lehettek? - kérdezte
O'Sullivan.
Simon megrázta a fejét. - Ha egy helyet visszafoglaltak, az vagy eltűnt,
vagy a terra indigene saját településsé alakította az épületeket, és más nevet
adott a területnek. De Meg nem sírkövet vagy sírt látott az álomban; ő egy
holttestet látott néhány levél alá rejtve.
Úgy hangzott, mintha hirtelen egy mókusokkal teli fa landolt volna a
szobában. Ennyi fecsegés ilyen kicsi testekből.
A nőstény falkára vicsorgott. Azok nem törődtek vele, és tovább
fecsegtek, ezért ő még hangosabban vicsorgott. Folyton kérdeztek,
kérdeztek és kérdeztek, de nem hagyták abba a beszélgetést, amíg ő
válaszolni tudott volna.
– Mr. Wolfgardnak több információja is van - dörmögte O'Sullivan.
 A fecsegő embermókusok elhallgattak, és őt bámulták. Ez annyira
bosszantotta, hogy legszívesebben megcsipkedett volna valakit, de úgy
döntött, kihasználja a pillanatnyi csendet, és elmesélte nekik Meg álmát.
– Egy fehér kéz - mormogta O'Sullivan. - Akkor nem Cyrus Montgomery.
A kormányzó nyomozócsoportjának tagjaként az északkeleti országrész
minden városában mozgósíthatom a rendőrséget.
– Nem tette ezt már meg a kormányzó? - kérdezte Ruthie.
– Igen, de az, hogy a VFO tagja vagyok, azt jelenti, hogy minden tőlem
vagy a többi ügynöktől érkező kérést elsőbbséggel kezelnek. - O'Sullivan
Simonra nézett. - Van valami emléke Megnek, hogy a holttest felnőtt volt?
Férfi vagy nő?
Simon megpróbált gondolkodni. De nem tudott visszaemlékezni.
– Nos, megteszem, amit tudok - mondta O'Sullivan.
Simon megértette, amit nem mondtak ki: mostanában sok ember tűnt el.
Néhányan önszántukból, míg mások nem élték túl a Vének haragját. Sok
ilyen holttestet sosem találnának meg.
O'Sullivan visszasietett a Konzulátusra, hogy telefonáljon, és Simonra
hagyta a női falkát.
– Meg fogjuk találni - mondta Ruthie.
– Nem látott senki mást az álmában? - kérdezte Merri Lee. - Akkor
elmenekült attól a férfitól.
Egyedül, szomjasan és rémülten. Így jobb volt? - Mikor? - vágott vissza.
- Egy nap múlva? Egy hónap múlva? Egy év múlva?
– Miért nem egy órával ezelőtt? – kiabált vissza Merri Lee. - Meg okos.
Simon visszahúzódott a OJK-ba. Igen, Meg okos volt, és egyszer már
megmenekült egy rossz ember elől. De azt ő jobban tudta, mint a nőstény
falka, hogy hány "okos" vérproféta halt meg az elmúlt hetekben, amikor
már nem tudtak megbirkózni a külvilággal.
***
A Vének haragja a világ bőre alatt hullámzott, megrázta a nagy fákat,
madárrajokat riasztott menekülésre. Az Elementálisok dühe illat volt a
levegőben, íz minden patakban és folyóban, amely az északkeleti részen
folyt.
Ez a düh, ez a harag üzenet lett az összes terra indigene lénynek.
Az édesvér. Az üvöltő nem-Farkas. A Seprűnyeles lány. Elvette a terra
indigene lényektől egy ember.
Találjátok meg az embert.
 De ami még fontosabb, találjátok meg a nem-Farkast.
***
Jimmy lefordult egy olyan bekötőútnak tűnő földútra, amelyen nem volt
semmilyen útjelző tábla vagy jelzés. Fogott egy üveg vizet, odasétált a
kocsi hátuljához, és kinyitotta a csomagtartót.
– Kérsz egy kis vizet, Csingiling?
– A nevem Meg!
– Most már Csingiling. Tudod, miért? Mert ez a pénz hangja. - Kinyitotta
a vizes palackot, és úgy megdöntötte, hogy a víz a földre kezdett ömleni.
– Állj! - mondta Meg.
– Kérdd szépen. - A férfi látta a dacot a lány szemében. Nos, ezt most kell
helyre tenni. Eldobta a vizes palackot, visszalökte a lányt a csomagtartóba,
amikor az megpróbált kikászálódni, és előhúzta a borotvát a zsebéből.
Egyik kezével leszorította a lányt, felcsapta a borotvát, és az arca elé
tartotta. - Ha szemtelenkedsz velem, megvágom az arcodat. Annyira
megváglak, hogy már nem fogsz embernek látszani, és az emberek
sikoltozva menekülnek majd előled. Ezt akarod? Akarod? Válaszolj!
– N-nem.
– Akkor tedd, amit mondok. - Emlékezve arra, ahogyan a lány milyen
forró punci lett a prófécia kimondása után, hozzátette: - És talán adok neked
valami szépet.
Igen, kihúzhatná a csomagtartóból, és letehetné a hátsó ülésre pár percre.
Talán még azt is megengedné neki, hogy jutalmul ott maradjon egy darabig.
Megragadta a lány jobb karját, pozícionálta, és újabb vágást ejtett a régi
hegeken. - Merre menjek, hogy a zsaruk előtt maradjak? Beszélj!
– Hollók figyelik az utakat. Cyrus Montgomery fotója. Hollók nézik az
autókat. Hívja a rendőrséget.
– Merre? - Jimmy kiabált. Bassza meg! Volt egy fényképük róla? - Hová?
Meg felsóhajtott, a látomásai már feltárultak.
Felhúzta a lányt, és újabb vágást ejtett. - Hogyan kerüljem el a kibaszott
madarakat?
Keményen figyelt, túlságosan félt ahhoz, hogy a kéjvágy elvonja a
figyelmét, miközben a lány útvonalszámokat és egy nevet mondott.
Hallgatott, a karórájára nézett. - A francba. - Azonnal indulnia kellett, ha a
keresők előtt akart maradni.
Becsukta a csomagtartót, visszaült a kocsiba, és olyan gyorsan elhajtott,
ahogy csak mert. Meg kell találnia azt az útszéli büfét, ahol elvegyülhet. Ha
a zsaruk útzárat állítanak fel, mielőtt odaér, nem tudta, hol laknak errefelé
emberek - ha egyáltalán vannak ilyen helyek. De az biztos, hogy a zsaruk
tudnák. Egyelőre semmi oka nem volt azt hinni, hogy tudnak a kocsiról,
úgyhogy csak egy helyet kellett találnia, ahol levegőhöz juthatott. Meg
kellett előznie az átkozott madarakat és az átkozott zsarukat.
Jimmy vezetett, a visszapillantó tükörbe pillantva, mindkét oldalra
körbenézve, miközben az izzadság gyöngyözött az arcán, és a keze
csúszóssá vált a kormányon.
Talán nem a zsaruk voltak a legrosszabbak, akik őt keresték.
***
A régi próféciák látomásai összeütköztek az új vágások képeivel, és olyan
bizarr dolgokat produkáltak, amitől Megnek hányingere lett. Az órák
megolvadtak, úgy csöpögtek az asztalok szélén, mint a fagylalt egy nyári
napon, és Suta megette az összes számot, ami az óralapokról lefutott. A fák
tuskói gyökereket téptek ki a földből, hogy csavart lábakká váljanak,
amelyekkel az erdőben szökdécseltek, miközben maguk a tuskók fekete
tollakat növesztettek a tetejükön, és hatalmas szájakat, amelyeknek
fűrészfogai voltak. Mielőtt az elméje leállt volna, Meg egy képsorozatot
látott, amely az utazás következő szakaszát tárta fel. Aztán sziklák
gördültek össze, hogy farkas alakot formáljanak - és felüvöltöttek.
***
– Nincs szükségem felügyeletre, Crispin - mondta Twyla, miközben
összehajtogatott egy újabb kis felsőt, és az ágyra tette. - Csomagoltam már
bőröndöt korábban is.
– Eljárás, mama - felelte Monty, kezében egy tollat és egy kis füzetet
tartva. - Leltárba kell vennünk mindent, amit elviszünk, hogy később senki
ne állíthassa, hogy valaki ellopta a holmiját.
Twyla felé fordult. - Gondolod, hogy Frances egy ing miatt fog háborogni
azok után, ami ma történt? És ha valami hiányzik, az egyik Farkas átjöhet
vele ide, és segíthet neki megtalálni.
– Nem ő lesz az, aki felspanolja magát.
– Nem hiszem, hogy Cyrus felhívna, és megkérné bármelyikünket, hogy
továbbítsuk a ruháit, ugye? - Twyla átnézte a szekrényt és a komódot.
Térdre ereszkedett, fél kézzel felemelte a lepedőt és a könnyű takarót, és
benézett az ágy alá. - Ezt a helyet alaposan ki kellene takarítani. Az
egyetlen dolog, amit ez a nő valaha is megpróbált tisztán tartani, az saját
maga volt, és még az is ...
 Monty felsegítette az anyját. - Jelenleg ez a lakás a nyomozás része.
Miután . . . Nos, azt hiszem, Eve értékelni fogja, ha segítesz kitakarítani.
A nő a kezét a férfi kezére tette. - Miért vagy itt, Crispin? Az egyik fiatal
járőr is csinálhatná ezt. Neked odakint kellene lenned, segíteni Mr.
Simonnak megtalálni azt a lányt.
– Az öcsém rabolta el Meget. Az unokaöcsém hozta létre a
figyelemelterelést, ami segített neki ebben. Ha az én közreműködésem
kiskaput biztosít...
A nő egy könnyed pofont adott a férfi kezére. - Bűnösnek érzed magad.
Ahogy én is. Cyrus azért volt itt, mert mi itt vagyunk. Nem vagyunk
felelősek azért, amit ő választott. De bármelyikünk is használja Cyrust
kifogásként arra, hogy most ne tegyük meg, amit megtehetünk? - Megrázta
a fejét. - Amikor segítségre volt szükséged Lizzyvel kapcsolatban, Mr.
Simon melletted állt, segített neked megvédeni a sajátjaidat. Most te is
ugyanezt tedd érte, rendőrként és férfiként.
Monty átkarolta a nőt, és egy hosszú pillanatra átölelte. - Igazad van,
mama. Igazad van. - Elengedte a nőt, és hátralépett. - Ezekből a
bőröndökből kettőnek az őrsre kell mennie, úgyhogy várok, amíg mindent
összepakolsz. Aztán elmegyek az őrsre, és megnézem, mit tehetek Jimmy
felkutatásáért.
Clarence ruhái többnyire egy kupacban hevertek a padlón. Twyla
felkapott egy darabot, beleszagolt, és finnyás arcot vágott. - Először ezeket
kimosom. Nézd meg, hátha találsz neki most valami tisztát.
Monty talált egy pólót, amely úgy nézett ki, mintha fűnyíró gázolta volna
át rajta, de elég tiszta szaga volt. - A szakadt az új divat Tolandben?
– Fiúk - mondta Twyla egy vállrándítással.
Nem tudta, hogyan értelmezze ezt, annak ellenére, hogy ő maga is fiú
volt, Monty bement a nappaliba, hogy felhívja Burke kapitányt, míg Twyla
a másik hálószobába ment, hogy Sandee ruháival és személyes tárgyaival
foglalkozzon.
– Van valami hír? - kérdezte Monty, amikor Burke felvette a telefont.
– Még semmi, de az összes autókölcsönzőt kizártuk, tehát a járművet,
amit Cyrus vezet, vagy ellopta, vagy egy magánszemélytől bérelte.
– Tű a szénakazalban.
– A rendőrök olyan helyekre mennek az egyetem környékén, ahol esetleg
vannak hirdetőtáblák az ilyen dolgokról.
– Tehetek valamit?
 – Crispin? - hívta Twyla.
– Adj meg minden segítséget, amit csak tudsz az Udvarban - mondta
Burke.
– Crispin!
– Kapitány, mennem kell. - Monty befejezte a hívást, és a hálószobába
sietett, ahol Twyla éppen Sandee holmiját pakolta össze. - Mama?
Twyla egy egyszerű üvegtégelyt tartott a kezében, benne valamilyen
fehér krémmel. - Óvatosan. Úgy néz ki, mint egy bőrápoló krém, de szúrós
szaga van, olyan, mint amit takarításhoz használnék. Lehet, hogy ez az a
cucc, ami bántotta Miss Leethát?
Monty kinyitotta az üveget, és óvatosan beleszagolt. Aztán becsukta az
üveget. Valaki kifejlesztett valamit, ami nem ártana az embernek, de a
Sanguinati számára mérgező? Vagy az anyagot a lakásokban lakóknak
szánták - különösen a nőknek, akik inkább használnak krémeket -, és
Leetha véletlenül sérült meg?
– Ezt be kell vinnem, és meg kell vizsgáltatnom - mondta. Szemügyre
vette a sminkeket, púdereket és testápolókat. - Mindent beviszek a
bizonyítékraktárba. Többet ne nyúlj hozzá, jó, anya?
Twyla bólintott. - Összepakolom a ruhákat.
Észrevette, hogy az anyja nem ajánlotta fel, hogy Sandee-nek - vagy
Jimmynek - kimosna valamit.
Monty ismét elővette a mobiltelefonját, felhívta Vladot, és elmondta neki
a gyanúját a krémmel kapcsolatban, és azt javasolta, hogy a Sanguinati
gyógyító beszéljen a Lakeside Kórház orvosával, ha a gyógyítónak nincs
tapasztalata olyan kezelésében, aki ember alkotta mérgező anyagot nyelt le.
Ezután felhívta Burke-öt, arra az esetre, ha az anyagnak az lenne a célja,
hogy kárt tegyen bármelyik emberben, aki a bőrére keni. Végül felhívta
Debanyt, mivel Kowalski kísérte Clarence-t a kórházból az őrsre. A fiú
hátán és vállán öltések voltak a Sólyom karmaitól, de a nő nem karmolta
meg olyan mélyen, ahogyan lehetett volna - ahogyan tette volna, ha már
tudott volna Meg elrablásáról.
– Debany járőr, bizonyítékos tasakokat kérek a lakásba.
– De hiszen mindent ellenőriztünk - tiltakozott Debany.
– Valamit kihagytunk.
***
Jimmy a pult végében ült, és egy hamburgert és sült krumplit majszolt.
Megtalálta az étkezdét, amelynek a nevét a Csingiling adta meg neki. Eddig
a zsaruk és a szörnyszülöttek előtt járt, és szándékában állt, hogy így is
maradjon.
Két autó állt be. Az egyikből egy erősen napbarnított fiatalember és egy
nő szállt ki, a másikból pedig három tizenéves fiú. Ahogy beléptek az
étkezdébe, mindannyian beszélgettek.
– A legfurcsább dolog, amit valaha láttam - mondta az egyik tizenéves
fiú. - Tartják a lépést az autókkal.
– Hátborzongató volt, ahogy próbáltak belenézni a kocsiba - mondta a nő.
– Lelassítottam, és levettem a napszemüvegemet - mondta a társa. - Úgy
tűnt, ezután már nem volt bajuk, hogy továbbhajtottunk.
– Keresnek valakit - mondta egy másik tizenéves fiú. - Láttad az útzárat?
Láttunk néhány autót, amit a zsaruk megállítottak és átkutattak. Azt hiszem,
ha nem lassítottál volna le annyira, hogy a Hollók megnézzenek, akkor
valahogy jelezték volna a zsaruknak, hogy zárják le az utat. Úgy vették, ha
nem lassítasz, akkor van valami rejtegetnivalód.
Jimmy a tányérra ejtette a hamburgert. Már nem esett olyan jól.
– Hallottuk a rádióban, hogy az összes északkeleti városban úttorlaszokat
állítanak fel - mondta a nő. Aztán összerezzent. – Ilyen egy embervadászat?
Valaki biztos valami nagyon rosszat tett.
A két csoport szétvált, amikor a pincérnő a fülkéjükhöz vezette őket. De a
pultnál étkező többi férfi megfordult, hogy az útlezárásokról és az autókat
kisérő Hollókról kérdezzék őket.
A pultnál ülő férfiak megrázták a fejüket, és egyetértettek abban, hogy ez
egy rossz ómen, ha a Mások valakit keresnek. Hollókat és Sólymokat
gyakran láttak a pihenőhelyek vagy az ilyen kis étkezdék környékén. Azok
az emberek, akik teherautókat vezettek, és rendszeresen jártak ezen az
útvonalon, megesküdtek rá, hogy a Mások számon tartják a teherautóikat és
az arcukat. Nem zavarták őket. Sőt, előnyükre vált, amikor néhány
kiszállításuk olyan kisvárosokba ment, amelyek emberinek tűntek, de nem
voltak azok.
Égett a gyomra és elment az étvágya, így Jimmy kifizette az ételt, és
elfogadta az elvitelre szánt edény felajánlását, mert ha otthagyja az ételt, a
pincérnőnek lesz oka emlékezni rá. Vett egy kis üveg vizet, és a kocsihoz
ment.
Amint néhány centire kinyitotta a csomagtartót, a szuka megpróbálta még
egy kicsit feljebb tolni a tetejét.
– Húzd vissza a kibaszott ujjaidat, vagy rájuk csapom a tetőt.
 Az ujjai visszahúzódtak.
A vizes palackot bedobta a csomagtartóba. - Ha összepiszkítod magad,
mielőtt kiengedlek, akkor a bűzt te fogod belélegezni.
Becsukta a csomagtartót, beült a volán mögé, és az elviteles edényt az
anyósülésre dobta. Aztán elindult dél felé. Jelöletlen földutak mellett haladt
el, amelyek keresztezték az aszfaltozott utakat. Amint tudta, az egyiket
kiválasztotta.
***
Meg küszködött, hogy kinyissa a vizes palackot. Miután sikerült
kinyitnia, és sikerült néhány kortyot kortyolnia, megérezte a műanyag
csavaros kupak durva szélét. Egy normális ember nem is gondolna rá, de
lehet, hogy éppen elég éles ahhoz, hogy megvágja az ő fajtája bőrét.
De még nem.
Visszacsavarta a kupakot a palackra. Valószínűleg kihányta volna a vizet,
amikor elvégezi a vágást. Nem akarta elveszíteni a folyadékot, úgyhogy
várni fog. Várnia kellett. Eleget látott, amikor Cyrus kinyitotta a
csomagtartót, hogy tudja, ez nem a megfelelő hely a szökésre, még akkor
sem, ha hangokat hallott, és azt hitte, hogy mások is vannak a közelben.
Aztán a kocsi furcsa kanyart vett, és erősen döccent. Mivel nem volt
felkészülve, a fogai összekoccantak, és elkapták a nyelve szélét - azt a
pontot, amely az elmúlt napokban néhányszor szúrt és égetett.
Meg lenyelte a vért, lenyelte a kínt, lenyelte a szavakat. Hallotta a
teherautó figyelmeztető dudaszóját, és látta a pillanatot, amikor el fog
menekülni Cyrus Montgomery elől.
***
Douglas Burke belépett a kihallgatószobába, egy mappát dobott az
asztalra, és leült Sandee Montgomeryvel szemben. A Lakeside Kórházba
vitték kezelésre, amint Monty telefonált az üvegben lévő anyag miatt. A
mellkasából és a vállából ítélve úgy gondolta, hogy a mérgeket vizsgáló
laborban maró vegyszerek egyvelegét találják majd abba a bőrkrémbe
keverve. Észre sem vette, hogy valami nincs rendben, amíg el nem kezdett
magához térni abból, amit bevett, és azon tűnődött, mi történt volna vele, ha
nem megy ki, amikor a gyerekek verekedtek, ha Leetha Sanguinati nem
sérül meg a bőrével való érintkezéstől.
Volt néhány gondolata arról, hogy miért lehetett a nő a célpont, de ennek
megbeszélése az őrs parancsnokával még várhatott.
– Hol van CJ? - követelte Sandee.
 – Nem elérhető - válaszolta Burke, és vadul barátságos mosolyra húzta a
száját.
– Ügyvédet akarok.
– Természetesen hívhat egyet, bár nem vádoljuk semmivel.
– Akkor miért vagyok itt?
Burke hátradőlt. - Hová mehetne?
– Vissza a lakásba.
A férfi megrázta a fejét. - Megszegte a terra indigene lények drogtilalmi
szabályát, és azonnali hatállyal kilakoltatták. A holmiját itt tartjuk az őrsön,
amíg el nem dönti, melyik vonattal utazik el holnap reggel. Reggel elsőre
nincs sok választási lehetőség, de ha még mindig Lakeside-ban van, miután
az első vonat elindul, a Sanguinati összegyűlik és levadássza magát. -
Kinyitotta a mappát, és egy kézzel írt listát tett az asztalra, megfordította,
hogy a nő elolvashassa. - Ezek azok a városok, ahová letelepedhet. Még
mindig északkeleten vannak, de mind kicsi. Nincs Toland, nincs Hubb NE,
nincs Shikago. Kicsi, elszigetelt városok, ahol mindenki tudni fogja, mi a
háttere, még azelőtt, mielőtt ki tudna pakolni. Gondolom, néhány ilyen
városnak szüksége lenne prostituáltra. Így keresi meg a kenyerét, nem igaz?
A nő szeme dühösen villant, és úgy nézett ki, mintha megpróbálná a
hosszú körmeivel szétkarmolni a férfit. - Nincs joga így beszélni velem.
Nincs joga ahhoz, hogy megpróbáljon elüldözni a városból. Mi lesz a
férjemmel, a gyerekeimmel?
– Nem én üldözöm el a városból. Valójában a Mások azt szeretnék, ha
maradna, már csak azért is, hogy lassan megölhessék. Ami a gyerekeit illeti,
Frances-t a saját biztonsága érdekében eltávolították az otthonából. Vagy
nem tudta, hogy a fia már megtette az első lépéseket, hogy a kishúgát
strichelni küldje?
A nő tudta. Látta a szemében, mielőtt a nő lenézett volna az asztalra.
– Clarence bűnrészes egy fiatal nő elrablásában, és börtönbe fog kerülni.
– Micsoda? - Félelem, és egy jókora adag sokk töltötte be az arcát.
– Cyrus Montgomery ma dél körül elrabolt egy fiatal nőt. Sikerült
kijutnia vele a városból. Északkelet minden városának minden rendőre részt
vesz az embervadászatban. Meg fogjuk találni. Az egyetlen kérdés az lesz,
hogy Cyrust és Clarence-t emberrablással vagy gyilkossággal vádolják-e
meg, ha a nő nem éli túl.
Sandee megingott. - Micsoda? - A szó alig hallatszott. - Clarence csak
egy fiú. Csak egy fiú.
 – Az ő bűne nem ifjúkori hiba, Sandee. A tettei, akárcsak a magáé, a terra
indigene lények elleni támadás volt. A börtönbe kerülés az egyetlen esélye a
túlélésre. A Mások nem gyakran ölnek gyerekeket, de azt minden kétséget
kizáróan állíthatom, hogy Clarence egy napot sem fog kibírni, ha szabadon
engedjük.
Kizsigerelte őt, végre túllépett az önvádján, hogy megértse, milyen rossz
a helyzet.
– Beszélni akarok CJ-vel - mondta Sandee.
– Nem.
– Akkor Twylával. Twylával akarok beszélni.
– Nem. - Burke előhúzott egy fényképet a felcímkézetlen tégely
krémmel, és az asztalra tette. - Elmondaná, honnan szerezte?
– Kopjon le.
A férfi megvonta a vállát. - Most teszteljük - az összes többi krémével
együtt -, de biztos vagyok benne, hogy ez sebezte meg a Sanguinatit, aki
megharapta. Szóval tudnia kell, hogy bárhová is települ át, a Sanguinati
mostantól figyelni fogja. Tudni fognak mindenkiről, akivel beszél,
mindenkiről, akivel lefekszik, minden vásárlásáról, legyen az legális vagy
más. És előbb vagy utóbb meg fogják ölni.
– Meg kell védenie engem!
– Senki sem fog pisilő versenybe kezdeni a terra indigene lényekkel,
hogy megvédje magát, főleg nem akkor, amikor ennek az egész város
elpusztulása lehet a vége.
– Soha nem leszek biztonságban - suttogta.
Burke előrehajolt, és megkocogtatta a fényképet. - Meséljen erről.
Mondja el, honnan szerezte, mit tud arról, hogy ki készíti - mert ez halálos
ítélet ennek a városnak az emberei számára, talán minden város emberei
számára. A hullaházban padlótól plafonig hullák lesznek felhalmozva, mint
a múlt havi vihar után. Ha megmondja, honnan szerezte ezt, letartóztatom
kábítószer birtoklásáért, és egy kis időre börtönbe kerülhet. Elég sokáig
ahhoz, hogy a Sanguinati elfelejtse magát. Nem lenne szabad, de lenne hol
aludnia, és lenne napi háromszori étkezése, mert a börtönöknek saját
farmjuk van, és a legtöbb élelmiszert maguk termesztik - és életben
maradna. Ez jobb ajánlat, mint amit odakint kapna.
Végül a nő elmondta neki, amit tudni akart, mire a férfi letartóztatta a
kábítószer miatt, és elvitette, hogy elítéljék.
 Már fáradtan, és tudva, hogy hosszú út áll előttük, mire bármelyikük is
fellélegezhet - ha egyáltalán valaha is újra fellélegezhetnek -, Burke kisétált
a kihallgatószobából, és Louis Gresh parancsnok várta.
– Hallottad? - kérdezte Burke, és a fejével a megfigyelőterem felé
biccentett.
– Néha egy szemétláda vagy - mondta Gresh halkan.
– Megszereztem a szükséges információkat, és megkötöttem az alkut,
amely Sandee-nek és Clarence-nek esélyt ad az életre.
– Kivel kellett alkut kötni?
Burke megrázta a fejét. A telefonhívás nem Vladimir Sanguinatitól
érkezett, hanem Stavrostól, aki a Toland Udvar problémamegoldója volt -
aki mindenféle problémát eltüntetett. És Stavros nagyon világossá tette,
hogyan reagálna a Sanguinati, ha Burke nem derítené fel az információkat
az új fegyverről, amelyet az emberek fejlesztettek ki, hogy a bőrükre
kenjék.
Hála az isteneknek, nem a Sanguinati elleni fegyvernek szánták.
Kicsinyes, személyes és kegyetlen dolog volt, de biztos volt benne, hogy a
nyomozás megerősíti majd, hogy Sandee Montgomery volt a célpont.
– Dolgom van. - Burke ellökte magát Gresh mellett, és majdnem
belerohant Montyba.
– Steve Ferryman és Roger Czerneda van itt - mondta Monty. -
Információjuk van - valami, amire szükségünk van, de nem mutathatjuk
meg a terra indigene lényeknek. Az irodádban várnak.
A három férfi az irodába sietett, Burke-kel az élen.
Ó, istenek, gondolta Burke, amikor meglátta az arcukat.
Roger Czerneda egy darab papírt húzott elő az ingzsebéből. - Rendszám.
Már elküldtem a hatóságoknak az intuit településeken, amelyek valahol az
útvonal mentén lehetnek.
– Honnan szerezted ezt? - kérdezte Monty.
Louis Gresh átvette a papírt. - Felhívom a gépjármű-felügyeletet, és
elkezdem keresni a jármű tulajdonosát.
Amint Gresh kilépett az ajtón, Burke Ferrymanhez fordult. - Mi van
még?
Ferryman habozott. Aztán kinyitott egy manila borítékot, és kihúzott
belőle egy darab papírt, de nem fordította meg, hogy lássák. - Az
intuitoknak kommunikációs kabinjaik vannak a Felső-tó csücskének
közelében, van ilyen a Közép-nyugati Régióban is, és egy másik az Észak-
keletiben. Elég közel vannak ahhoz, hogy az egyik régióból a másikba
üzeneteket juttassanak el a polgári sávú rádiókon keresztül. Egy sürgős
üzenet érkezett Tolya Sanguinatitól, aki Jackson Wolfgardtól kapta.
Burke érezte, hogy meghűl a vére. Egy sürgős üzenet Jackson
Wolfgardtól egy dolgot jelenthetett: a Sweetwaterben élő fiatal vérproféta
látott valamit.
– Tehát Hope látta a rendszámtáblát? - kérdezte Burke.
– És ezt. - Ferryman megfordította a papírt, felfedve a rajzot.
Monty nekidőlt Burke asztalának.
Hope látomásrajza egy részleges térkép volt, amely a Lakeside-ból
kivezető utakat mutatta. Csak a délre és keletre vezető utakat, és egy út
erősebben volt megrajzolva, mint a többi - az út, amelyen Cyrus
Montgomery járhatott.
A rajz egy barna autó hátulját is ábrázolta, a rendszámtábla tisztán
kirajzolódott. A csomagtartó részben nyitva volt. Meg Corbyn kinézett a
sötét térből, a karja és a ruhája vérrel szennyezett volt.
De a szeme volt az, ami megborzongatta Burke-öt, mert nem tudta
eldönteni, hogy azok az üres szemek azt jelentik-e, hogy látomásokat lát,
vagy azt, hogy meghalt.
26. FEJEZET
Thaisnap, Messis 23.
Tankolni kellett, ezért Jimmy visszatalált egy aszfaltozott útra, és addig
hajtott, amíg egy üzletcsoporthoz nem ért, köztük egy benzinkúthoz és egy
Miller's Trading Post nevű helyhez. Beállt a benzinkút egyik kútjához, és
feltöltötte a tankot. Volt ott egy kis büfé, de a kereskedőházban is lehetett
étel és ital, és Csingilingnek mostanra már kellőképpen hálásnak kell lennie
egy kis ételért. Aztán látta, ahogy az öreg fickó a pénztárnál ránézett, és a
kocsira, amikor fizetni ment.
Bassza meg! A zsaruk már tudtak a kocsiról? Honnan tudták meg? A srác,
akinek a tulajdonában volt, odaadta neki erre a napra, és még nem hívta
volna fel a zsarukat miatta, szóval honnan tudták, hogy mit vezet?
Bámulta az öreg fickót, aki merészelt úgy tenni, mintha elég tökös lenne
ahhoz, hogy felvegye a harcot egy évekkel fiatalabb, nehéz, izmos, nem
pedig sörhasú férfival.
Miután kellőképpen megfélemlítette az öreget, Jimmy kisétált a
benzinkútról, és nem nézett a többi üzletre. De dühös volt, hogy nem tudott
bemenni abba a kereskedőházba, hogy vegyen pár dolgot az útra, dühös
volt, hogy nem tudott beülni egy kicsit a kis vendéglőbe.
Nem jutott még olyan messzire Lakeside-tól, amennyire szüksége lett
volna. Azt hitte, hogy legalább egy napja lesz, CJ miatt is, aki olyan
helyekre küldözgeti a körözvényeket, meg mindenféle szart, mint Shikago
és Hubbney. De még mindig a Ujj-tavak közepén volt, ami még kurvára
nem volt sehol, és találnia kellett egy helyet, ahol ő és a Csingiling
megállhat egy buszpályaudvar vagy vasútállomás közelében, hogy
lerakhassa a kocsit. Ha egy vén szivar egy világvégi benzinkútnál hallott
valamit, ami miatt megnézte a kocsit, akkor a zsaruk mindenkire rászálltak,
aki a Lakeside-ból kivezető utak bármelyikén közlekedett. Azt hitte, hogy
az egész régióra kiterjedő hajtóvadászatról szóló hírek csak a riporterek
módszere arra, hogy feldobják a sztorit. De ha a zsaruk tényleg őt
keresték...
El kellett távolodnia ettől a helytől, mielőtt a vén szivar úgy dönt, hogy
elég tökös ahhoz, hogy hívja a zsarukat. Találnom kellett egy üres
útszakaszt. Aztán volt néhány kérdése a csomagtartóban ülő ribancnak.
***
 Meg sodródott a látomások között, amelyek egymásba fonódtak - kusza
próféciák eredménye. Mivel nem tudta előre jelezni a rázkódásokat és
ütődéseket, nekicsapta a karját valaminek a csomagtartóban, és az egyik új
vágás újra kinyílt, vér szivárgott belőle. Az megmutatott neki ... dolgokat.
Emberi testeket, amelyek a repedezett, forró talajon hevertek, és
rothadtak a napon.
Felpuffadt testeket sodort a partra a víz, rákok lakomájaként.
A föld égett, az ég fekete füstfelhőbe burkolózott. Új dolgok? Régi
dolgok?
Városok fuldokoltak, miközben vér csöpögött a vízcsapokból.
Egy autó hátsó ülésén ülve Simont ölelgette.
Szög. Gumiabroncs. Léggömb, amiből levegő szivárog.
Sam leteríti a zsákmányát - egy embert -, miközben egy másik ember
megüti Sutát egy bunkóval, amelynek egyik végén egy fémhorog volt.
Régi dolgok? Új dolgok? Beszélt a Cyrus Kontrollernek ezekről a
képekről? Megkérdezte? Nem kellett elmondania, ha nem kérdezte. Nem
mondta volna el, ha nem kérdezi.
Egy sírkő, melyet régi levelek halmából készítettek.
Ez a múlt vagy a jövő?
Megint tulajdon volt, megint egy dolog. Gyenge. Tehetetlen.
Nem. Nem volt gyenge vagy tehetetlen. Farkasokkal élt, és gyorsan és
messzire tudott futni. Volt egy hely, ahol el tud bújni a Cyrus Kontroller
elől. Követi a képeket és elmenekül. Ahogy legutóbb is tette.
Aztán az autó lelassult. Megállt. És Megnek egyetlen világos gondolata
támadt, miközben Cyrus Montgomery kinyitotta a csomagtartót, és kihúzta
őt: itt az idő.
***
A rádióállomások szerte északkeleten továbbra is megszakították a
műsort a Cyrus Montgomery elleni, a Lakeside városában élő fiatal nő
elrablásával vádolt férfi után folyó, a teljes régióra kiterjedő
hajtóvadászatról szóló felhívásokkal. A rendőrség kiadott egy
személyleírást a férfiról és az autóról, beleértve a rendszámot is. A fiatal nő
személyleírását is megadták - rövid fekete haj, szürke szemek, világos bőr.
Az állkapcsa jobb oldalán sebhely.
Még a célzónától messzebb fekvő városok rádióállomásai is leadták a
hírt, tájékoztatva polgáraikat a veszélyes helyzetről – de nem azért, mert
úgy gondolták, hogy ez a férfi eléri a városukat, mielőtt elfognák. Inkább
azért tájékoztatták a polgárokat, mert látták a Sólymokat és a Sasokat az
utak fölött szárnyalni, figyelni; látták a Hollókat alacsonyan repülni, ahogy
megpróbáltak minden, a városba érkező autót megvizsgálni.
Nem tudták, miért volt ez a bizonyos nő ennyire fontos ahhoz, hogy ilyen
figyelmet szenteljenek neki, de tudták, hogy ha a terra indigene lények
ennyire benne vannak a vadászatban, akkor az embereknek jó okuk van
félni.
***
Meg nem ellenkezett, amikor Cyrus kirángatta őt a csomagtartóból. A
lába túl merev volt, és kissé szédült is. Az élelem hiánya, a vérveszteség.
Ezekre a dolgokra most nem tudott gondolni. Arra a pillanatra kellett
koncentrálnia, amikor megszökik.
– Kihagytál néhány dolgot, ribanc - mondta Cyrus, fenyegető tekintettel
és hangon.
Meg az egyik kezét a kocsin tartotta. A lába és a lábfeje bizsergett és
égett, de úgy gondolta, hogy ez a keringés újraindulásának jele és nem a
próféciáé. - Amikor a cassandra sangue próféciát mond, nem emlékszünk a
képekre. A hallgatóra van bízva, hogy emlékezzen.
A férfi keze ökölbe szorult. - Nem jól mondtad.
– Talán hallgatnod kellett volna, ahelyett, hogy magaddal játszol. - A
szavak úgy jöttek ki a száján, mintha begyakorolta volna őket - vagy olvasta
volna valahol.
Cyrus csúnyán elmosolyodott. - Nem kell magammal játszadoznom,
amikor olyan nedves és begerjedt vagy, miután megvágtak.
Vajon ő . . . ?
Meg bátorsága kezdett megroppanni, ahogy az elfojtott emlékek azzal
fenyegették, hogy feltámadnak és elnyomják, de nem volt ideje a régi
fájdalmakra. Cyrus nem sokat tudott a vérprofétákról, és ez a tudáshiány
fegyver volt. - Ha szexre használtál, akkor a te hibád, hogy nem kapsz
pontos jóslatokat.
– Miről beszélsz?
– Nem használnak minket szexre - hazudta Meg. - Soha. Az felhígítja a
próféciák pontosságát. Ha így használnak minket, az több napra ötven
százalékkal csökkentheti a jóslat pontosságát.
– Ha nem jól láttad a dolgokat, az nem miattam van. - Cyrus rámeredt. –
Csak nem csúnya dolgokat csináltál azzal a Farkassal? - Közelebb lépett. -
Ezért mondtál nekem olyan dolgokat, amik nem stimmelnek?
 – A legtöbb képre nem emlékszem, de egy dologra igen, Cyrus
Montgomery. A Hollók meg fogják enni a szemedet.
A képek egy pillanatra összeütköztek, és a lány egy ütést érzett, mielőtt a
férfi keze az arcához ért volna, úgyhogy máris megfordult, és a kocsinak
dőlt.
Felnézett, és meglátta a teherautót. Körülbelül fele akkora volt, mint egy
pótkocsis teherautó, hogy bírja az utakat, amelyek a Vad vidéken keresztül
kanyarogtak a kis emberi közösségekhez, amelyeknek ellátmányra volt
szükségük. Nem volt hatalmas teherautó, de azért elég nagy.
A sofőr riadt tekintete. A figyelmeztető dudaszó.
Meg a teherautó elé ugrott, és csak egy ujjnyira kerülte el, hogy elüsse.
Átrohant az úton, átfutott a fűszegélyen, és eltűnt a fák között, követve a
vadnyomot, amelyet a látomásaiban látott. Keményen futott – most nem
játék-zsákmányként üldözték a barátai, akik óvatosan megdöfték,
megnyalták, és egy kicsit nevettek a ziháló emberen. Ezúttal a ragadozó
valódi volt.
Hallotta, ahogy Cyrus kiabál, káromkodik, kutat. De ő alacsony volt, és
nem viselt világos ruhát, és a vadnyom elágazott. A jobb oldali ösvényt
választotta, és tovább futott.
***
– Gyere vissza, te kurva! Azonnal gyere vissza, vagy feketére verlek!
Több perc eredménytelen keresgélés után Cyrus visszabotorkált az út
szélére, és átkelt az úton a kocsihoz. Nem volt ideje erre a szarságra. A
teherautó nem állt meg, miután a ribanc átrohant az úton, de az volt a
benyomása, hogy a sofőr rádióért vagy mobiltelefonért nyúlt, és szólni akart
valakinek az autóról és a lányról.
Mennie kellett, el kellett tűnnie innen. Csak mert a teherautó nem állt
meg, ez nem jelentette azt, hogy nem húzódik le az út első olyan pontján,
ahol más emberek is vannak.
Vissza fog tolatni; ezt fogja tenni. Így nem kerülhetne a teherautó és a
férfi mögé, aki látta a szukát. Igen, visszafordul, talán megáll valamelyik
kisvárosban az Ujj-tavak vidékén, hogy vegyen fehérítőt vagy valami más
szart, ami eltünteti a vért a csomagtartóból. Aztán még ha a zsaruk meg is
találják, mit tudnának bizonyítani? Bérelt egy autót, minden legális és
szabályos volt, és elment kocsikázni. Vissza akart menni Lakeside-ba, hogy
visszaadja a kocsit. Mi ez a nagy felhajtás? Nem tudnák bizonyítani, hogy a
ribanc vele volt. Ha a nő lelépett, mit számított neki?
 Jimmy megfordította a kocsit, és visszafelé tartott, amerről jött - és nem
vette észre, hogy a jobb hátsó kerék gyorsan ereszt.
***
– Simon!
Greg O'Sullivan hangja hallatán Simon megfordult, és ledobta a
könyveket, amelyeket éppen a kirakatasztalról pakolgatott, hogy legyen
valami dolga.
O'Sullivan berontott az Ordító Jó Könyvek elülső részébe. - Kiszúrták a
kocsit.
Simon Vladra pillantott, aki a pénztár mögött dolgozott, majd az VFO-
ügynökre összpontosított. - Meggie?
A VFO-ügynök megrázta a fejét. - Nem... - Elővette a mobiltelefonját, és
megnézte a hívószámot. - Burke az. Igen, kapitány? Ők voltak? Hol?
Simon közelebb húzódott O'Sullivanhez, próbálta kihallgatni a
beszélgetést.
– Készen állok. - O'Sullivan letette a kagylót. - Egy teherautósofőr
jelentette, hogy látott egy férfit és egy nőt vitatkozni az út szélén. A nő
általános személyleírása megegyezik Megével, és ugyanazon az úton
történt, mint ahol az első jelentés szerint az autót látták. Az említett
helyszínekhez legközelebbi települések rendőrei most is az utakon vannak,
és keresik az autót. Burke jön értem. Montgomery hadnagy és Kowalski
rendőr egy másik autóval követnek minket. Az utolsó ismert helyszín felé
tartunk. - Tétovázott. - A teherautó sofőrje azt hiszi, hogy a nő az erdőbe
szaladt. Elintézhetjük, hogy néhány rendőr kereső- és mentőkutyákkal
találkozzon velünk ott, ha inkább várni szeretne . . .
– A Wolfgard jobban megtalálja Meget, mint valami kutya - vicsorgott
Simon.
O'Sullivan megkönnyebbültnek tűnt, amitől Simon nem vette annyira
magára, hogy egyáltalán kutyákat javasolt.
– Készen állok, mire Burke ideér. - Felsietett az irodába, levetkőzött, egy
zsákba gyömöszölte a ruháit, aztán átváltott. A hordozózsákot a lépcsőhöz
vonszolta, aztán meglökte, hogy a lépcső aljáig guruljon. Egy újabb
lökéssel a raktárszoba padlóján landolt a zsák.
O'Sullivan visszaérkezett a OJK hátsó ajtajához, egy kisebb zsákot
cipelve. - Víz és élelem. A rendőrségnek már van elsősegélycsomagja a
járművében. - Kinyitotta a hátsó ajtót, éppen akkor, amikor Burke fekete
szedánja felhajtott a bekötőúton.
 Mire átkeltek az üzletek mögötti területen, és elérték az Összekötői Iroda
hátsó részét, Burke már megfordult a kocsival. Kiszállt a kocsiból,
kinyitotta a hátsó ajtót és a csomagtartót, majd felemelte az egyik ujját,
hogy jelezze, egy pillanat és ott lesz. Felsétált a bejáraton.
Simon könnyedén beült a kocsi hátsó ülésére, vigyázva, nehogy feljebb
ugorjon és beverje a fejét az ajtókeretbe. A ruháit tartalmazó hordozózsákot
a Burke ülése mögötti a padlóra dobta, majd elnyújtózott a hátsó ülésen.
<Simon?> szólította Blair. <Nathan és én veled megyünk, hogy
megkeressük Meget. Mi Montgomeryvel és Kowalskival utazunk.>
<Én Burke-kel megyek,> válaszolta a Farkas. <Hátul lesz elég hely
nekem és Megnek is.>
A szíve hevesen kalapált. A teste remegett az aggodalomtól és a
várakozástól.
Az emberek megtalálták a kocsit. A Wolfgard meg fogja találni az ő
Meggie-jét.
***
– Szóval - mondta Burke szárazon -, egy Farkas helyett, aki segít nekünk
a nyomkövetésben, három van?
Monty bólintott. - Blair és Nathan a hátsó ajtókon kaparászott, amint
Kowalski behajtott a rakodóterületre. Nem tudom, mit tudnak, csak azt,
hogy a rendőrség talált valamit, és velünk jönnek.
– Ugyanolyan jól tudnak nyomolvasni, mint a kutyák - mondta
O'Sullivan. - És ha bármilyen okból el kell hagynunk az utat és az út menti
területet, a Farkasok el tudják simítani a dolgot, igaz?
– Mennyit mondtál Simonnak? - kérdezte Burke.
– Azt, hogy az autót kiszúrták, ami kiindulópontot ad a kereséshez -
válaszolta O'Sullivan. – És, hogy a nő beszaladt az erdőbe.
Monty gyomra felkavarodott. - Nem mondtad el neki, hogy a
teherautósofőr véresnek látta a nő ruháját? - Jimmy megvágta Meget. Hát
persze, hogy megvágta. Nem tudott ellenállni a lehetőségnek, hogy
próféciát halljon a jövőjéről vagy arról, hogyan szerezhet könnyen pénzt.
Nem ez volt az oka annak, hogy egyáltalán elvitte a lányt? Rákényszerítette
volna, hogy segítsen neki elkerülni az elfogást. Akkor miért vette észre
valaki ilyen gyorsan a kocsit? Elterelés volt?
– Egyelőre nincs okunk ezt megemlíteni - mondta Burke -, vagy bárkinek
is szólni a Farkasok közül Hope Wolfsong látomásos rajzáról.
 – Simon talán azt hiszi, hogy becstelenek vagyunk - mondta Monty
halkan.
– Amikor Meg Corbynt utoljára látták, még élt és elég jól volt ahhoz,
hogy elmeneküljön Cyrus elől - ellenkezett Burke. - Egyelőre maradjunk
ennél. Különben is, két nagydarab Farkas tölti meg annak a járőrkocsinak a
hátsó ülését. Tényleg azt akarod, hogy még jobban feldühödjenek, mint
amennyire már így is feldúltak?
Monty megrázta a fejét.
Burke várt egy ütemet. - Hadnagy, erre a feladatra mást is kijelölhetek.
– Nem, uram. Én vagyok az Udvarral foglalkozó egység vezetője. Tehát
én fogok ezzel foglalkozni.
Monty visszatért a járőrkocsihoz. Miközben Kowalski félreállt, hogy
Burke átvehesse a vezetést, Monty minden istenhez imádkozott, akit csak
meg tudott nevezni, hogy Jimmy ne okozzon komolyabb kárt Meg
Corbynban. Ha pedig Jimmy mégis megtette, akkor azért imádkozott, hogy
az öccsének legyen annyi esze, hogy megadja magát, hogy ne neki kelljen
golyót eresztenie Jimmy szeme közé.
***
Meg futott és futott, elmosódó vagy túl élesen kirajzolódó ösvényeket
követve. Cyrus átvágta a régi jóslatok hegeit, és az új vágásokat túl közel
tette egymáshoz. A jóslatok emiatt nem voltak megkülönböztethetők. A
képek egymásba olvadtak. Ami még rosszabb, hogy folyamatosan egymásra
helyezett képeket látott, és nem tudta megkülönböztetni, hogy mi a valóság,
és mi a látomás része. Le sétálhatott volna egy szikláról, mert azt hiszi,
hogy egy úton jár.
De futnia kellett, függetlenül attól, hogy mit vélt látni, meg kellett
találnia a megfelelő helyet.
Végül lelassított a járásra, és a bal kezét megtörölte az ingén, hogy
eltávolítsa a ragacsosságot. Amikor egy pillanattal később ismét
ragacsosnak érezte, végre megnézte a vágásból feltörő vért.
Hogy történhetett ez? Mikor történt?
Tovább sétált. Vízre volt szüksége. Ki kellett találnia, hogy az elmúlt
időszakban látott látomások közül melyik az, amelyik segíthet rajta.
Elfoglaltan a gondolataival egy olyan ösvényen gyalogolva, amely vagy
valós volt, vagy nem, tett egy lépést, és megingott, amikor a lába a
levegőben lebegett, aztán lefelé csúszott a lejtőn egy kis mélyedésbe.
 A lába beleakadt valamibe a levelek alatt, ami előre lendítette. A kezét
maga elé tartotta, az valamibe beleütközött, és végigcsúszott a hosszán,
miközben zuhant.
Meg a kabátujjra pillantott. Megérezte a hideg, fehér kezet - és
felsikoltott.
***
Jimmy káromkodott, és belerúgott a kocsiba. Kibaszott szarházi. Mi a
faszt kellett volna csinálnia idekint egy defektes kerékkel?
Az a kurva tudta. Tudta. Meg kellett volna puhítania, megtanítania neki,
hogy ki a főnök. Ha ezt megtette volna, megállhatott volna a
kereskedőállomáson, és vehetett volna kaját és vizet. Nem állna itt kint
ellátmány nélkül, ha a nő nem lett volna ilyen ribanc.
Hirtelen abbahagyta a káromkodást, abbahagyta a hangoskodást, és
hallgatta a furcsa csendet, amit szinte a bőrén érzett.
Az ütés ledöntötte a lábáról, olyan magasra emelte, hogy átrepült a
levegőben, és végignézte, ahogy egy furcsa kötél lecsavarodik az övéről,
mielőtt a fűszegélyben a földre esett. Amikor megpróbált felülni, látta a
vágásokat a törzsén, amelyeket az üvegvágáshoz is elég éles, nagy karmok
ejtettek.
Ahogy ott feküdt, képtelen volt megmozdulni, a levegő meg-megcsillan
körülötte, és olyan régi formákká változott, amelyekre csak a rémálmaiból
emlékezett.
***
Valami baj volt a bokájával - elég rossz volt ahhoz, hogy ne tudjon járni,
még a súlyát sem bírta el annyira, hogy felálljon.
Meg egy kicsit távolabb húzódott a hideg, fehér kéztől. Aztán
körülnézett.
Ez volt az. Ez volt a jóslat vége. Megtalálta a sírt az erdőben, a régi
levelekből készült sírkövet.
Hűvös volt és sötét a fák alatt, de ő nem fázott. Beesteledik, mire a
hőmérséklet annyira leesik, hogy fázni kezd majd. De éhes volt és fáradt, és
nagyon szomjas.
És egyedül volt.
De a Lakeside Wolfgard falkához tartozott. Csak azért, mert egyedül volt,
nem változott át valami nyafogó emberré. Hanem...
– Arroo! Arroo! - Itt vagyok. Itt vagyok, Simon. Gyere, keress meg. - Ar-r-
rooo! - Kérlek, találj meg.
 Aztán mégiscsak egy picsogó emberré változott.
***
Egy furcsa hang. Ismerős, de mégsem az. És nem közölük valóé.
Az Etu-tó melletti rokonságuk felhívást intézett mindenkihez, aki hallja:
keressék meg az édesvérű, üvöltő nem-Farkast, a kis nőstényt, akit
Seprűnyeles lánynak is hívnak.
Lehet, hogy ez a hang attól jön, akit keresnek?
Ahogy elindultak a hang felé, lépteik furcsa csenddel töltötték be a földet.
***
O'Sullivan fogadta a hívást, egy percig csendesen beszélt, aztán letette. -
A helyi rendőrség megtalálta a kocsit.
– Jó úton járunk? - kérdezte Burke semleges hangon.
O'Sullivan bólintott. Egy percnyi törékeny csend után halkan hozzátette: -
Úgy gondolják, megtalálták Cyrus Montgomery-t.
Burke nem kérdezte, hogy ez mit jelent. Már tudta.
27. FEJEZET
Thaisnap, Messis 23.
Könnyű álomból felriadva Meg megpróbálta kidörzsölni a szeme
sarkából a csipát anélkül, hogy a szemébe dörzsölné a piszkot. Tényleg
szirénákat hallott? A hang felhangzott, de ez még mindig csak azt jelentette,
hogy talán nincs is olyan messze egy ellenőrzött úttól.
Persze az, hogy nem tudott járni, azt jelentette, hogy a "nem olyan
messze" még mindig túl messze volt.
Újra körülnézett. Talán volt itt egy lehullott ág, amit mankóként
használhatna. Vagy valami elérhető közelségben, amit a sérült bokája köré
tekerhetne.
Mindenfelé körbenézett - kivéve a tőle néhány méterre fekvő testet.
***
Burke a bal oldali leállósávra húzódott, néhány méterrel a barna autó és a
mögötte parkoló rendőrautó elé. A járőrautó oldalának támaszkodó rendőr
kapitányi karszalagot viselt, és Burke felismerte a tekintetét - kemény,
tapasztalt, és eléggé tisztában volt azzal, hogy valami kétségkívül az
erdőből figyelte őket, hogy felmérje, milyen veszélyben vannak
mindannyian ebben a pillanatban.
– Mr. Wolfgard... - Burke nem vette a fáradságot, hogy többet mondjon,
mert Simon már felkapta a fejét, hogy kiszálljon a kocsiból, eléggé
átváltoztatta az első mancsát ahhoz, hogy az ujjai meg tudják húzni a
kilincset, és frusztráltan vicsorgott, amikor az ajtó nem nyílt ki.
Burke kioldotta az ajtózárakat. Abban a pillanatban, amikor Simon már
kint volt, és nem érdeklődött irántuk, Burke halkan azt mondta
O'Sullivannek: - Tegyen meg mindent, amit tud, hogy Monty itt fent
maradjon az úton. - Aztán kilökte magát a kocsiból, és visszapillantott a
Lakeside-i járőrkocsira.
Kowalski nem vette a fáradságot, hogy lehúzódjon az út szélére. Mivel a
hátsó ülésen két Farkas őrjöngött, egyszerűen megállította a kocsit, kiugrott,
és kinyitotta nekik az ajtót.
Nathan és Blair odasietett Simonhoz, aki szorgalmasan szaglászott a
barna autó körül. Miközben a helyi rendőrkapitány figyelt, nem mert
közelebb menni vagy hátrálni, kinyitották nekik az ajtókat, és nagy testük
végignyúlt az üléseken. Mindent megszaglásztak, próbálták megtalálni a
keresett szagot.
Simon a csomagtartót karmolta, karcolásokat hagyva a fényezésen, amíg
Kowalski oda nem sietett, és kinyitotta a csomagtartót. Hirtelen mindhárom
Farkas a fejét és a vállát a csomagtartóba nyomta, szaglászva és szimatolva,
mielőtt kiszálltak a kocsiból, és szétszóródtak az úton.
És egyikük sem nézett arra, ami a sárga helyszínelőszalagból és a magas
kerti karókból kialakított tér közepén feküdt.
Burke felemelte a kezét, és a másik kapitány felé lépett. Ahogy elhaladt a
barna autó mellett, látta, hogy egy másik rendőr a szalag és a fák közötti
füvet kutatja.
– Miller kapitány?
A rendőr bólintott. - Maga Burke?
Burke visszabólintott, majd a két tárgyra nézett, amelyek egy kupac
széttépett ruhára volt helyezve.
– Jimmy? - hallatszott Montgomery hangja.
– Hadnagy! - kiáltott fel Kowalski.
Burke nem habozott. Testével blokkolta Montyt, hátralökte, miközben
Kowalski és O'Sullivan megragadta Monty karját.
– Jimmy!
Monty hangjában hallva a gyötrelmet, Burke megsajnálta a férfit. Monty
bizonyára számolt azzal a lehetőséggel, hogy nem találják meg élve Cyrust,
de semmi sem készíthette fel erre a látványra.
– Monty, majd én elintézem - mondta Burke. - Várj a kocsinál. Hallasz
engem, hadnagy?
A férfinak egy pillanatra elkerekedett a szeme. Aztán Monty mély levegőt
vett, és azt mondta: - Igen, uram.
Burke O'Sullivanre pillantott, aki bólintott, és azt mondta: - Gyerünk,
Monty.
Burke aztán Kowalskit figyelte, aki a Farkasokat figyelte, és a homlokát
ráncolta. Aztán Miller kapitányhoz fordult.
– A hadnagya ismerte ezt az embert? - kérdezte Miller.
– Az öccse.
Miller elsápadt. - Fennvaló és alantvaló összes istenek. Sajnálom, hogy
ezt látnia kellett.
– Én is sajnálom. - Addig sétált a fűben, amíg a helyszínelő szalag mellett
nem állt, és jól megnézhette, mit hagytak hátra a Vad vidék láthatatlan
lakói.
Látott már ilyesmit néhányszor, amikor a Vad vidéken lévő emberi
falvakba küldték, de azokban az esetekben elég holttestet hagytak hátra
ahhoz, hogy az orvosszakértő elvégezze a boncolást és lefuttasson néhány
vizsgálatot. Amikor az eredmények megérkeztek, emlékezett, hogy látott
kemény, tapasztalt zsarukat hányni, amikor megtudtak egy bizonyos
részletet a Mások igazságszolgáltatási formájáról.
És emlékezett arra is, hogy milyen emberi cselekedet váltotta ki a
kegyetlenségnek ezt a fokát.
– Mi az eljárásuk, ha ilyesmi történik? - kérdezte Millertől.
– Nincs ilyen - válaszolta Miller. - Itt kint vagy élve találjuk meg az
illetőt, vagy egyáltalán nem találjuk meg. Kivéve, ha az illetőt egy másik
ember öli meg. Az évek során többször is találtunk már holttesteket az út
mentén. Családon belüli viták, amelyek legtöbbször halálos kimenetelűvé
válnak. És amikor ez megtörténik, általában megtaláljuk a nőt - és a kocsit.
Ritkán találjuk meg a férfit. Még ennyit sem belőle.
– Ez nem családon belüli vita volt - mondta Burke, megerősítve mindazt,
amit Miller hallott az embervadászatról. - Ez emberrablás. - Miközben az
egyik tárgyra mutatott, amely a széttépett ruhákon hevert, fojtogatta a
felerősödő félelem, hogy talán elkéstek. - Az ezüst összecsukható borotva a
fiatal nőé volt.
– Ő is egyike azoknak a lányoknak?
A férfi bólintott.
Miller az út és a Farkasok felé nézett, akik visszatértek a barna autóhoz,
szimatolva és kutatva, mielőtt az ellenkező irányba indultak volna az úton.
– A barátjuk? - kérdezte Miller.
Burke ismét bólintott.
– Nem találtunk semmi olyat, ami arra utalna, hogy más is járt volna
errefelé. - Miller szemében túl sok volt a tudás. - Néhány mérföldre
nyugatra vagyunk attól a helytől, ahonnan a teherautósofőr bejelentkezett,
ahol egy fiatal nőt és ezt a kocsit látta. Lehet, hogy a nőnek szerencséje volt,
és elmenekült az emberrablójától, de ahhoz, hogy elmeneküljön előlük,
több kell a szerencsénél.
Ezt ő is tudta. Meg Corbynnak nagyobb esélye volt a túlélésre a Vad
vidéken, mint bárkinek, akivel valaha is találkozott - hacsak nem kapott
pszichotikus rohamot a Cyrus Montgomery által okozott vágások miatt.
 – Átkutatta valaki azt a területet, ahol a teherautósofőr észrevette őt? -
kérdezte Burke.
– Nem tudom. Az már kívül esik a hatáskörömön. Felhívtam a kapitányt,
aki az útnak azt a részét kezeli. Lehet, hogy most is ott vannak a keresők...
– Vagy még mindig vár az engedélyre, hogy embereket küldhessen a Vad
vidékre. - Nem mindig könnyű megkapni - és soha nem garantált a
biztonság a kimenni készülő emberek számára. Megértette a vezető
óvatosságát. Azt is tudta, hogy ő engedély nélkül is kiment volna, és
magával vitte volna a felajánlott segítséget.
Észrevette, hogy Kowalski lassan feléjük tart, és Millerhez fordult. - Meg
tudja adni a pontos helyzetet?
A teherautósofőr, aki bejelentkezett, a legközelebbi mérföldkő számát is
megadta. Elég közel tudná megkezdeni a saját keresését Meg utolsó ismert
tartózkodási helyéhez, hogy a Farkasok fel tudják venni a szagát.
– Ugye . . . ? - Miller észrevette Kowalskit, és értően bólintott. - Úgy
lesz. - Elsétált.
Kowalski Burke mellé lépett, és a második tárgyat bámulta, amelyet a
széttépett ruhákra helyeztek: Cyrus Montgomery alsó állkapcsát.
– A Farkasok nem találják Meg szagát - mondta Kowalski. - Akárhol is
van, a kocsit nem itt a környéken hagyta el. Senki sem változik emberi
alakra, hogy beszéljen velem, de az a benyomásom, hogy nem találták meg
a szagát a kocsiban; csak a csomagtartóban. - Tétovázott. - Kapitány, vér
van a csomagtartóban. Nem hiszem, hogy elég ahhoz, hogy életveszélyes
legyen, legalábbis számunkra nem lenne az, de nekem úgy tűnt, hogy több,
mint Meg egy vágásánál általában szokott lenni.
Ez nyugtalanító volt, de nem meglepő. Nagyon kevés ember tudta,
hogyan kell megfelelően megvágni egy cassandra sangue-t, hogy ne
szenvedjen fizikai vagy mentális problémákat, és Cyrus Montgomery nem
tartozott közéjük. Még ha tudta volna is, Burke kételkedett benne, hogy
Cyrust érdekelte volna.
– A Farkasok talán nem tudják, de mérföldekre vagyunk attól a helytől,
ahol Meg megszökött Cyrus elől. Menj fel, és mondd el nekik úgy, hogy
megértsék, miért nem tudják felvenni a szagát. Amint Miller kapitány
megerősíti a helyet, te és a hadnagy összepakoljátok a Farkasokat, és
odamentek, hogy megkezdjétek a keresést.
– Igenis, uram. - Kowalski nem mozdult, csak bámulta az állat.
 – Ne tedd fel a kérdést, ha nem akarod hallani a választ - mondta Burke
halkan.
Montyban megvolt egy beléje ivódott udvariasság és bátorság, amely
megnyitotta az ajtót, és lehetővé tette, hogy néhány ember kommunikáljon
a terra indigene lényekkel. Karl Kowalskiban megvolt a bátorság ahhoz,
hogy meglássa az igazságot arról, ami az ajtó másik oldalán van, és mégis
átsétáljon rajta.
De vajon ehhez volt-e elég bátorsága?
– Halott volt, amikor letépték az állkapcsát? - kérdezte Kowalski.
Burke mély levegőt vett, és kifújta. - Nem.
***
Annyira szomjas volt. És félt, hogy Simon nem találja meg. Nem a terra
indigene lények voltak az egyetlen vadak idekint. És ellentétben a terra
indigene lényekkel, akik tudták, hogy ő nem zsákmány, más vadállatok úgy
dönthettek, hogy elég ízletesnek tűnik, és elég finom szaga van.
Nem tudott elfutni. Még ha mindkét lába működne is, sosem tudna
elszaladni a ragadozók elől, akik hozzászoktak, hogy a vacsorájukat
üldözzék.
Nem sok ereje és bátorsága maradt, de még egy kis dacra elég volt.
– Arroo! - üvöltött Meg. - Arroo!
Itt vagyok. Itt vagyok!
Aztán észrevette a furcsa csendet.
***
Körbejárták a kis földmélyedést, próbálták eldönteni, mit látnak.
Emberi kinézetűnek tűnt, de nem volt emberi szaga. Nem volt
zsákmányszaga. Érdekes szaga volt.
– Arroo! - üvöltött. - Arroo!
Apró hang. Kölyök üvöltés. Felfújva és kihívóan.
És fájdalmasan. A hátsó lába nem működött rendesen.
– Arroo! - üvöltött újra. - Arroo!
Apró hang. Kölyök üvöltés. De elég bátor, hogy kihívja őket, hogy
figyelmeztesse őket.
Ez volt az üvöltő nem-Farkas?
Körbejárták a kis földmélyedést, és elgondolkodtak az üzeneteken,
amelyek a világ felszíne alatt hullámoztak, amelyek illatként terjengtek a
levegőben és ízként a vízben.
Nem volt Farkas, nem volt zsákmány, és üvöltött.
 A Hollók elmondták nekik, hogy Farkasok vannak a területükön, az út
mentén keresgélnek. Vajon a nem-Farkas a párja után üvöltött? Apró
üvöltés. Nem lehetett hallani.
Egyikük ott maradt, hogy figyelje a nem-Farkast. A többiek csendben
haladtak a vadászösvényeken, elég messzire mentek, hogy biztosan
meghallják őket.
Aztán az egyikük felüvöltött.
***
Simon megtántorodott az út közepén, és megállt.
Meg eltűnt? Tényleg eltűnt?
Meg kellett volna megtalálnia. Nyomokat kellett volna hagynia, hogy
kövesse.
De Meg szaga nem volt az úton vagy a fűben, nem volt sehol, csak a
csomagtartóban. Az illata nélkül nem tudta, hol hagyta ott az a Cyrus.
Nem volt módja, hogy megtalálja.
Felemelve a pofáját, Simon a Bánat dalát üvöltötte, Blair és Nathan is
csatlakozott hozzá.
Aztán abbahagyta a vonyítást, amikor eszébe jutott egy gondolat. Semmi
nem utalt arra, amit Meg látott, hogy örökre elveszíti őt. Meg megszökött
attól a Cyrustól, és elszökött a Vad vidékre, ahová egy ember nem tudta
volna követni. Addig futott, amíg meg nem találta azt a helyet az erdőben,
ahol a sír és a hideg kéz volt - azt a helyet, amit a próféciaálomban látott.
Amint odaért, megvárná őt. Tehát az ő Megje nem tűnt el; csak eltévedt,
amíg ő meg nem találja.
Ha az emberek nem tudtak segíteni neki megtalálni Meget, az itt élő terra
indigene lények tudtak - és fognak is.
Amikor újra felüvöltött, az a Csata dala volt. És válaszoltak is rá.
***
Monty a járőrkocsinak támaszkodva, könnyeit visszanyelve hallgatta
Simon szívszorító üvöltését.
Jimmy tette ezt Simonnal, és mindannyiukkal. Csak egy újabb
cselszövés, aminek a következményeit mindenki viselheti, kivéve Jimmyt.
Csakhogy ezúttal elszámította magát, és drágán megfizetett érte. Vajon a
felesége és a gyerekei gyászolnának, vagy titokban megkönnyebbülnének,
hogy nem megy vissza?
Istenek, micsoda dolog egy testvérről így tűnődni.
 Monty letörölte a könnyeit. Nem most volt itt az ideje, hogy gyászoljon
vagy tűnődjön. Meg Corbyn még mindig odakint volt valahol.
Ellökte magát a kocsitól, és észrevette, hogy O'Sullivan azonnal feléje
fordul. A VFO-ügynöknek nem kellett gyötrődnie; nem próbálta megnézni,
mi maradt a helyszínelőszalag belsejében. Még egyszer nem.
Kowalski odasietett hozzá.
– Mi a helyzet? - kérdezte, és figyelte a Farkasok testbeszédét, ahogy
Nathan és Blair Simon mellett állt, és üvöltött: vereség.
– Miller kapitány megadta a pontos helyet, ahol Meg megszökött
Cyrustól - mondta Kowalski. - Úgy hangzott, mintha néhány ember elindult
volna onnan, és az erdő szélén keresgélnének néhány mérföldön át mindkét
irányban. Eddig semmi nyomát nem találták.
– Milyen messzire mehetett?
Kowalski felhorkant. - Te még sosem játszottál üldözőst a Farkasokkal.
Sérülés nélkül, azt hiszem, Meg meg tudna tenni egy jó kis távolságot.
És ha ez a távolság mélyebbre vitte a Vad vidékre, esélyük sem lesz
megtalálni, mert a Vad vidéken nincs kegyelem, nincs biztonság a sötétben -
még akkor sem, ha a sötétet még csak az erdő árnyai és árnyékai adják.
Azok az emberek, akik ezeken az utakon járőröztek, tudták ezt, és bár egy
parancsnok talán kockáztatná az embereit, ha lenne egy biztos helyük, és
azért mennének be, hogy megmentsenek valakit, senki sem küldött volna
embereket egy holttest keresésére.
Simon ismét felüvöltött, de most másképp hangzott.
– Hadnagy, szólnom kell a Farkasoknak . . .
– ARROOOOOOO!
A Farkasok megdermedtek. Burke és a helyi rendőrök az út felé
kapkodták a fejüket.
– ARROOOOO!
A mély hang alapján bármi is volt odakint, hatalmas volt.
– Arroo! - válaszolt Simon. - Arrrrrooooo! - Kelet felé fordult, elszaladt
mellettük, miközben az üvöltés irányába indult az úton. Blair követte őt.
– Nathan, várj! - szólt Monty, amikor a másik végrehajtó követni kezdte
Simont. - Mi az?
A farkas türelmetlenül felborzolta a szőrét, aztán Nathan többnyire
emberi alakot öltött. - A Vének találtak valamit.
– Meg?
 – Nem biztosak benne. Lehet, hogy a nem-Farkas az. - Visszaváltozott
Farkassá.
– Várj. - Monty feltartotta a kezét. - Hadd menjünk veled, ameddig csak
tudunk.
Nathan morgott. Nem éppen barátságos hangon.
– Van vizünk - mondta Kowalski. - És élelmünk. És egy elsősegélydoboz.
Ha megtaláljátok Meget, mindezekre szüksége lesz. Könnyebb lesz a
kocsiban vinni őket.
Nathan abbahagyta a morgást. Monty úgy döntött, hogy ennél több
egyetértést nem fognak kapni. Úgy látszik, Kowalski is így gondolta, mert
másodpercek alatt a járőrkocsi volánja mögött ült.
Monty kinyitotta az utasoldali ajtót, majd megállt, és Burke-re nézett.
– Induljatok - mondta Burke. - O'Sullivan és én majd itt elintézzük a
dolgokat. Sok szerencsét, hadnagy.
Monty beugrott az anyósülésre. Kowalski már gurította is a kocsit,
mielőtt Monty becsukta volna az ajtót.
***
A Farkasok rohantak, a járőrkocsival pedig elég közel maradtak ahhoz,
hogy lássák őket, de elég messze tartották ahhoz, hogy minden váratlan
eseményt kikerüljenek.
Aztán Simon megérezte az illatot - elég friss volt, és olyan ismerős.
Megállt, és az út szélét kutatta. Követte a szagot az út túloldalán, és
mélyen a fák közé.
A járőrkocsi megállt. - Várj! - kiáltott Montgomery.
Tétovázott, de a szükség, hogy megtalálja Meget, erősebb volt.
<Segítek nekik követni a nyomokat>, mondta Nathan Simonnak és
Blairnek.
Amint ez eldőlt, Simon csak addig várt, amíg Blair csatlakozott hozzá.
Aztán elindultak az erdőbe, Meg szagát követve a vadcsapásokon.
<Erre> mondta Simon az útelágazáshoz érve. Felemelte az egyik lábát, és
megjelölt egy fát, hogy Nathan megtalálja.
<Miért menne keletre?> mondta Blair, szintén megjelölve a fát.
<Meggie követné a nyomot a látomásaiban.>
Követték a vadcsapást, követték a szagot, egyenletes tempóban haladtak,
hogy Nathan és a rendőrfalka ne maradjon túlságosan lemaradva.
<Vér,> morogta Blair, néhány levelet megszaglászva.
 <Itt is van még. > Csak cseppek egy kis sebből, de Meg számára nem
létezett olyan, hogy kis seb.
Továbbmentek, követve a vadnyomot és a vérnyomot.
Aztán Simon megállt, a fülét hegyezve. Vajon... ?
– Arroo!
Alig voltak a vonyítás hatósugarában, de ez örömmel töltötte el. - Arroo!
– Arroo! Arroo!
Megtaláltalak. A hang felé futott.
***
A furcsa csend már nem is volt olyan csendes, és Meg nagyon morcosnak
érezte magát emiatt - de ahhoz nem volt elég morcos, hogy megmondja egy
Vénnek, hogy nem udvarias dolog kinevetni valaki más üvöltését, csak
azért, mert az nem ... akármi is volt.
– Arroo! - Gyakorlat teszi a mestert. Miss Twyla mondta ezt. Nem a
vonyításról mondta, de ő mondta. Sőt, mondott még néhány dolgot a
vonyításról, amikor Lizzy és a többi gyerek azt próbálták kideríteni, ki tud a
leghangosabban vonyítani, de ezek nem vonatkoztak Megre.
A lány a szeme sarkából nézett szét. Nem látta a Vént, de érezte, hogy
valami nagyméretű dolog telepedett le a kis mélyedés egyik vége fölött.
Nem próbált kommunikálni vele, de talán a jelenléte odavonzza a
Crowgardok egy részét, és megkérheti egyiküket, hogy vigyen üzenetet
Lakeside-ba.
Közben még mindig fáradt és szomjas volt, és fájt a bokája. De ez a
jelenlét, bár nem volt jóindulatú, de nem is érezte fenyegetőnek. Legalább
nem volt egyedül.
Behunyta a szemét, mély levegőt vett... és felüvöltött. - Arroo!
Pillanatokkal később azt hallotta: - Arroo!
– Simon - suttogta. - Arroo! Arroo!
Várt, alig mert levegőt venni. Nem kellett sokáig, mert egy nagydarab
Farkas jött át a peremen, és beugrott a kis földmélyedésbe.
– Simon! - Átkarolta a férfit, és remegve kapaszkodott belé. Aztán bunda
helyett bőrt érzett, és erős karok tekeredtek köré, ahogy Simon az arcát az
övéhez szorította.
– Meggie. - A hangja remegett. A teste remegett. - Meggie.
– Tudtam, hogy megtalálsz. - Felsikoltott, amikor valami megnyalta a
bokáját. Egy olyan valaki, aki nem Simon volt.
– Blair azt mondja, megsérültél.
 Meg eléggé hátrahúzódott ahhoz, hogy láthassa Simon arcát. - Ezt abból
tudja megmondani, hogy megnyalja a bokámat?
Egy mély morgás a csípője közelében eltántorította attól, hogy bármi
pimaszságot mondjon. Arra gondolt, hogy elmondja Blairnek, hogy egy
Vén van a közelben, de úgy gondolta, hogy a férfi ezt már tudja - és úgyis
megcsipkedné.
– Megbotlottam és megsérült a bokám - és találtam ... - Épp csak annyira
fordította el a fejét, hogy jelezze az irányt, anélkül, hogy ténylegesen a
testre nézett volna.
Blair arrébb húzódott, hogy megvizsgálja a testet. Simon csak átölelte a
lányt.
– Van itt egy Vén - súgta a fülébe.
– Tudom - suttogta vissza.
– Kinevetett, amikor üvöltve jeleztem, hogy itt vagyok.
Érezte a férfi mosolyát.
Aztán Nathan is ott volt, és gyakorlatilag rálépett a lányra, miközben
szaglászott és nyalogatott.
– Rendben van, hogy lejövünk? - kérdezte Monty.
Meg felnézett, és meglátta Montyt és Kowalskit.
– Gyertek le - mondta Simon.
Óvatosabban mozogtak, mint a Farkasok, a cipőjük megcsúszott a
lehullott leveleken, ahogy leértek hozzá.
Kowalski letérdelt előtte, kinyitotta a nála lévő táskát, és elővett egy üveg
vizet. Kinyitotta, és odatartotta. - Van nálam némi ennivaló, de kezdjük a
vízzel. Lassan igyál. Kis kortyokban. Oké?
Annyira szomjas volt, de engedelmeskedett.
– Megsérült a bokája. - Simon segített neki úgy mozgatni a lábát, hogy
Kowalski megnézhesse.
Úgy látszik, a nézés nem jelentett érintést, mert Simon vicsorgott, és az
agyarai farkasméretűre hosszabbodtak.
– Meg kell érinteni, hogy megmondjam, mi a baj - mondta Kowalski,
miközben Simonra nézett.
A vicsorgás elcsendesedett, de nem hagyta abba - és még egy fokkal
gonoszabbá és hangosabbá vált, amikor Karl bökdösésére Meg felszisszent.
Kowalski kinyitotta az elsősegélydobozt. - Egészen biztos vagyok benne,
hogy csak ficam, nem törés. Van itt egy rugalmas pólya. Bekötözhetjük a
bokáját, hogy megtámasszuk, amíg haza nem tudjuk vinni Meggie-t egy
alapos kivizsgálásra. - Más dolgokat is elővett, és átnyújtotta Simonnak. -
Megtisztíthatod a karján lévő vágásokat, aztán bekenheted őket
antibiotikumos kenőccsel, és betekerheted. Figyelnünk kell majd, nehogy
elfertőződjenek, mivel nem hiszem, hogy a vágások a leghigiénikusabb
körülmények között készültek.
Nem akarta, hogy Simon belegondoljon, miért történt ez, Meg kinyújtotta
a bal kezét. - Egy bokor támadt rám, amikor futottam.
Mivel nem tudta megmondani, mikor készült a vágás, nem tudta
megmutatni a bokrot, hogy a férfi megharapja - bár nem kételkedett abban,
hogy ha nagyon akarná, Simon a hátrahagyott apró bőrdarabkákat
megszaglászva pontosan meg tudná találni a bűnös bokrot.
A bokorharapás gondolata kicsit megnyugtatta, valószínűleg azért, mert
nevetségesen hangzott. Simon megtisztította a vágásokat, morgott a büdös
gyógyszer miatt, és indokolatlanul sok gézt használt, hogy bekötözze a
karját és a kezét, miközben Kowalski rugalmas kötést tekert a bokája köré.
– Meggie? - Montgomery hadnagy mellé guggolt.
Nem a te hibád, gondolta.
Furcsán nézett a lány bekötözött karjára, miközben egy vékony barna
tárcát tartott a kezében. - Miközben futottál az erdőben, nem gondoltál arra,
hogy orvost keresel a karodnak?
– Nem mindig futottam. De igen, de... A látomások furcsává válnak, ha a
vágások túl közel vannak - mondta. - Nem tudtam megkülönböztetni a saját
gondolataimat attól, amit láttam. Miért?
Monty tanulmányozta a lányt. - A kormányzó munkacsoportjának néhány
orvosát eltűntként jelentették. Azt hiszem, az egyiket megtaláltad.
28. FEJEZET
Thaisday, Messis 23.
Mihelyt Meg elmondta nekik, hogy szirénákat hallott, Nathan
visszakövette a nyomaikat, és visszavezette Kowalskit a járőrkocsihoz, míg
Blair átkutatta a környéket, hátha talál egy közvetlenebb nyomot az útra.
Simon szívesebben váltott volna vissza Farkasra, különösen amiatt, hogy
több Vén jelenlétét érzékelte, de ha ezt tette volna, nem tudott volna Meggel
beszélni. Másrészt a nem emberi alakban nem tudta volna megfelelően
kifejezni magát.
És nem tudta megszagolni, amit meg akart szagolni, hogy kiderítse, nem
bántotta-e az a Cyrus más módon is az ő Meggie-jét.
– Vallomást kell tennem? - kérdezte Meg Montgomery-t.
– Igen, de nem ma. - Montgomery elmosolyodott. - Hazaviszünk. Emily
Faire megvizsgál, hogy nincs-e valami vágás, amit kihagytunk.
Simon azt gondolta, Montgomery valami másról is akart kérdezni, aztán
jobb belátásra tért.
– Arroo! - <Megtaláltuk az utat,> mondta Blair. <Elmondtam Nathannek.
Azt mondta, ő és Kowalski ott lesznek, amint a Crowgard visszaadja a
járőrkocsit.>
<Mit csináltak a Hollók a kocsival?>
<Nem csináltak semmit. De Kowalski nyitva hagyta a kocsit. A
Crowgard bement, hogy körülnézzen, és úgy döntöttek, hogy el akarnak
menni arra a helyre, ahol Seprűnyeles lány nem-Farkas a földre került. És
Kowalski azt mondta, hogy nem fog úgy vezetni, hogy egy Holló ül a
kormányon, mert az nem biztonságos.>
– Van valami probléma? - kérdezte Montgomery.
– Csak akkor, ha az itteni Hollók megtanulják, hogyan kell beindítani a
rendőrautókat - és elvezetni.
Montgomery riadtan nézett.
– Csak ugrat téged - mondta Meg, és megveregette Montgomery karját. -
Ugye, Simon? Simon?
A férfi ránézett a lányra.
– Ó, te jó ég.
Végül Kowalski és Nathan megérkezett egy autónyi Hollóval, akik
kötelességtudóan kiugráltak, majd a kocsi minden olyan részére felültek,
ahonnan nem csúsztak le. Burke és O'Sullivan néhány perccel később
érkezett meg, Miller kapitány és a tisztje pedig a saját kocsijukkal követték
őket.
Rövid megbeszélés után úgy döntöttek, hogy Burke és Montgomery
hazaviszik Simont és Meget, míg Kowalski és O'Sullivan Blairrel és
Nathannel együtt segítenek Miller kapitánynak és a halottkém embereinek
az erdőben lévő holttesttel kapcsolatban. Mivel a Vének olyan közel voltak,
nem volt biztonságos az emberek számára, hogy bemenjenek anélkül, hogy
a Wolfgard velük tartana.
Miközben Simon Burke fekete szedánjához vitte Meget, a lány nem szólt
semmit arról, hogy nincs rajta ruha. De amint elhelyezkedtek a hátsó
ülésen, a lány a férfira pillantott, és elpirult. - Simon, megtennéd...?
Egy másik ember bántotta őt, és most nem bízott meg ebben az alakban.
Farkasra váltott, és mindent megtett, hogy kényelmes pozíciót találjon,
miután a lány félig az ölébe húzta, és belekapaszkodott.
***
Tovább tartott visszamenni Lakeside-ba, mint eljutni arra a helyre, ahol a
kocsi és Cyrus Montgomery megállt.
Burke nem szólt semmit a Hollókkal teli járőrkocsiról, de minden
alkalommal, amikor a Hollók az út felé repültek, lelassított, hogy egy-két
percig tartsák a lépést a szedánnal - hogy lássák a hátsó ülésen az édesvért,
ahogy arcát egy nagy, szunyókáló Farkas fejére hajtva alszik.
Aztán a Crowgard elrepült, hogy szétterjessze a hírt: Seprűnyeles lány és
a Farkasa hazamennek.
29. FEJEZET
Messis
A Holló fogta a kis hálós zsákot, és nyugatra repült. Nem ő volt az első
futár; nem is ő lesz az utolsó. Amikor készen állt a hazatérésre, már egy
másik Holló várta, és készen állt arra, hogy a hálós zsákot az út következő
szakaszán keresztülvigye.
Eltartott néhány napig, de végül a hálós zsákocska az ígéretnek
megfelelően megérkezett Jenni Crowgardhoz. A nő átvette, és elrepült a
Lakeside Udvar egy privát helyére, majd hívta Starrt és Jake-et, hogy
csatlakozzanak hozzá.
Ügyes mozdulatokkal, a csőrével kinyitotta a zsákot, és kiszedte belőle a
zsákmányt. Már nem volt olyan friss, mint amikor az Ujj-tavak Crowgardja
elhozta neki - a Vének engedélyével -, de ez nem számított.
Mindhárman tépték a puha szövetet, és bosszúszomjas örömmel megették
Cyrus Montgomery egyik szemét.
30. FEJEZET
Tűznap, Messis 24.
Douglas Burke követte Greg O'Sullivant az önkormányzathoz, és helyet
foglaltak a kerekasztalnál. Chen polgármester és Alvarez rendőrfőnök
foglalták el a másik két széket.
– Nem kellene itt lennie a Chesnut Street-i őrs vezetőjének? - kérdezte
Burke. Az elmúlt hónapban - vagy még annál is régebb óta – elég sokszor
nyúlt át a saját és a többi lakeside-i őrsparancsnok feje felett, és kissé
meglepődött, hogy még mindig van munkája.
– Még a mai nap folyamán megbeszélést tartok az összes
őrsparancsnokkal, hogy megvitassuk, hogyan tovább - válaszolta Alvarez. -
Ehhez pontos értékelésre van szükségem arról, hogy van-e jövője a
Lakeside-nak, vagy a Cyrus Montgomery-vel történt incidens valójában
halálos ítélet volt mindannyiunk számára.
Csend. Aztán O'Sullivan azt mondta: - Ha belerúgsz egy kavicsba,
földcsuszamlást indítasz el.
Burke bólintott, és a magyarázatot Chennek és Alvareznek címezte. - A
terra indigene lények számára az Emberek Mindenek Előtt mozgalom
támadásai némileg érthetőek voltak - két szembenálló falka harcol a
területért, a győztes mindent visz, és mindennek, ami ezen a területen él,
alkalmazkodnia kell a győztesek által meghatározott szabályokhoz. De az
emberi falkán belüli zavarokat és konfliktusokat, amelyeket egy Cyrus
Montgomeryhez hasonló valaki okozhat, a Mások nem tapasztalták meg a
Vad vidéken - különösen a Vének nem. Talán attól tartottak, hogy az ilyen
viselkedést átvehetik azok az alakváltók, akik túl sokat érintkeztek velünk.
Egyfajta pszichológiai veszettség. Vagy talán a Véneknek tanulmányozniuk
kellett, hogy egy bomlasztó személyiség milyen hatással lehet egy kis
emberi közösségre, mielőtt megengedik, hogy az ellenőrzésük alatt álló
helyekre települjünk át. Kétlem, hogy valaha is megtudjuk biztosan.
– Burke kapitány és én ma reggel beszéltünk Henry Beargarddal -
mondta O'Sullivan. - Az volt a benyomásunk, hogy a Vének némi
felelősséget vállaltak a történtekért, mert nem hallgattak Simon Wolfgard
figyelmeztetéseire arról, hogy Cyrus veszélyt jelent az Udvar lakosaira. Azt
gondoljuk, hogy látva, hogy a rendőrség és a Farkasok együtt dolgoztak
Ms. Corbyn megtalálásán, megmutatták a velünk alig érintkező terra
indigene lényeknek, hogy az emberek beilleszkedhetnek más életformák
közé. - Szünetet tartott. - Hannigan kormányzó tegnap este kapott egy
üzenetet. Nem tudja, hogyan kézbesítették, vagy konkrétan kitől kapta, de
az üzenet lényege az volt, hogy a rendőrök, tűzoltók és egészségügyi
dolgozók sötétedés után is végezhetik a munkájukat anélkül, hogy félniük
kellene a terra indigene támadásától, és hogy azoknak, akik egyértelműen
ezekhez a szakmákhoz tartoznak, nem esik bántódásuk, ha belépnek a Vad
vidékre, hogy egy eltűnt embert megkeressenek.
– Ez nagy engedmény - mondta Alvarez.
– Némi szerencsével és további munkával a részünkről, ha tovább építjük
a bizalmat, talán néhány telefonvonal is helyreállhat a régiók között -
mondta Burke.
– Az önkormányzat mindent meg fog tenni, hogy segítsen a bizalom
kiépítésében - mondta Chen.
Alvarez elmozdult a székében. - Mi a helyzet a vérprofétákkal? A
kormányzó pótolni fogja azokat az orvosokat, akiket megöltek azok az
emberek, akik megpróbálták megtalálni a lányokat?
O'Sullivan megrázta a fejét. - A munkacsoportot feloszlatták. Vannak
kevésbé nyilvánvaló módjai annak, hogy a gondviselők információt
osszanak meg a lányokról, és ha hagyjuk, hogy azok a lányok rejtve
maradjanak, az mindannyiunk számára biztonságosabb.
Chen Alvarezre, majd Burke-re nézett. - Mit tesznek Sandee Montgomery
és a fiatal Clarence Montgomery ügyében? Előre megfontoltak voltak az
Udvarban élők elleni bűntetteik?
Burke megrázta a fejét. - Cyrus húsz dollárt adott Clarence-nek, hogy bajt
okozzon, és elterelje a figyelmet az Összekötői Irodáról abban az időben,
amikor Meg Corbyn elrablását tervezte. A fiú legalább annyira a bajkeverés
öröméért tette, mint a pénzért, de nem tudta, hogy az apjának mi a szándéka
- vagy hogy Cyrusnak nem állt szándékában visszajönni érte.
– A fiút nem lehet felnőttként megvádolni - mondta Alvarez. - És tekintve
a bűncselekményei jellegét, valamint azt, hogy azok az Udvar tulajdonában
lévő birtokon történtek, az emberi jog meglehetősen rugalmas. Van egy
'kemény szeretet' iskola elrejtve az Addirondak-hegységben. Egy olyan
faluhoz kapcsolódik, amely elriasztja a látogatókat, és valójában olyan
mélyen van a Vad vidéken, hogy a bűnüldöző szerveken kívül nem sokan
vannak, akik egyáltalán tudnak a létezéséről.
 Burke azon tűnődött, hogy a falu egy intuit közösség lehet. Ezt meg kell
kérdeznie Steve Ferryman-től, amikor legközelebb beszélgetnek.
– Javasolni fogom, hogy Clarence-t küldjék oda - folytatta Alvarez.
– Ez egy jó megoldás - mondta Burke. - Gondoskodást és esélyt kap a
fejlődésre, és talán letér arról az útról, amelyre az apja bátorította. Egy
biztos: nem fogja túlélni, ha Lakeside-ban marad.
– És mi lesz Sandee Montgomeryvel? - kérdezte Chen. - Letartóztatták a
kábítószer miatt, de olyan területen tartózkodott, amelyről már
megállapítottuk, hogy nem kötik a mi törvényeink.
– A börtön kemény hely, de jelenleg ez az egyetlen lehetőség, hogy elég
ideje legyen arra, hogy döntéseket hozzon - válaszolta Burke. - Azt
mondták neki, hogy a bőrre való krém elriasztja a Sanguinatit, ami így is
van, mivel erős háztartási tisztítószerekkel volt megspékelve. De Sandee
volt a tényleges célpont, nem a Sanguinati. Vitába keveredett néhány másik
prostituálttal, akik szabadúszóként dolgoznak a belvárosban. A nők férfi
barátai találták ki a krém ötletét, hogy Sandee-t eléggé elcsúfítsák ahhoz,
hogy ne legyen többé konkurencia.
– És a férfiak, akik ezt a krémet készítették? - kérdezte Chen egy pillanat
múlva.
Burke azon tűnődött, vajon Chen és Alvarez tényleg érzékeli-e a veszélyt,
hogy egyáltalán feltették a kérdést.
– Mielőtt behozhattuk volna őket kihallgatásra, a három férfi gyanús
körülmények között meghalt - mondta Alvarez. - Ketten közülük elkapták
azt a furcsa fertőzést, amely már többször sújtotta a városunkat, és ami még
mindig rejtély az orvosok számára. A harmadik férfi megitta a háztartási
tisztítószerek keverékét, valószínűleg azt hitte, hogy ez kegyesebb halál.
Valószínűleg így is volt, gondolta Burke. De amikor Chen és Alvarez
ránézett, mintha arra kérnék, hogy erősítse meg, amit gyanítottak, nem szólt
semmit - mindannyiuk érdekében.
31. FEJEZET
A Tala és Etu közötti Vad vidéken gyülekeztek, és lépteik szörnyű
csenddel töltötték be a földet.
Miközben a többi Vén hallgatott, a két, Lakeside-ból visszatért társuk
elmesélte a ravasz ragadozó történetét, amely ugyan nem jelentett veszélyt a
világra vagy Namid fogaira és karmaira, de mégis veszélyes volt, mert kárt
tudott okozni egy emberi falkán belül – olyan kárt, amely a kisebb
alakváltókat is megérintette. Meséltek a rokonaiknak az édesvérről, az
üvöltő nem-Farkasról és a Farkasról, aki a párja akar lenni. Beszéltek az
állásbörzevándorlásról és arról, hogyan kell helyesen kérni a finom Farkas
sütiket. És beszéltek a hibáikról, hogy figyelmen kívül hagyták a kisebb
alakváltók által a Cyrus ember iránt érzett ellenszenvet, és arról, hogy a
nem-Farkas elveszett és meghalhatott volna, mert nem vették figyelembe a
Farkas figyelmeztetéseit azzal a bizonyos embertípussal kapcsolatban.
Azok ketten, akik a Lakeside-ban voltak, elmesélték a történetüket. És
amikor a Vének visszautaztak a saját területükre, magukkal vitték a
történetet - és annak tanulságait.
32. FEJEZET
Holdnap, Messis 27.
Vlad megtöltötte a pénztár pultját a terra indigene településekről érkező
könyvkérésekkel. A kérések közül néhányan konkrét könyvet vagy szerzőt
említettek - embert, intuitot vagy Mást. A legtöbb kérés valamilyen
történetre vonatkozott, amely hasonlóan hangzott, mint a Cyrus
Montgomery utáni vadászat és Meg Corbyn megmentése: rendőrség és
terra indigene lények együttműködése; leleményes, de sebesült lány;
rengeteg vér és vér, ahogy a vadászok a rossz ember bűntársait szaggatják
szét, hogy megtalálják a lányt, mielőtt az halálos sebet kapna.
Maguk a kérések is tartalmaztak egy kiadós adag fikciót - bár gyanította,
hogy a következő hónapokban megírják a történet különböző variációit -, de
a megjelent könyvek között még most találnia kellett valamit, ami
megközelítheti a kért történetet. És megkérte a rendőröket, hogy ajánljanak
egy olyan, rendőrautókról szóló tényirodalmi könyvet, amely kielégítené az
Ujj-tavak környékén élő Crowgard kérését.
Tess átsétált a boltív alatt, és megállt a pultnál. Meg elrablása óta nem
látta őt. A haja barna volt és hullámos, néhány keskeny zöld csíkkal, ami
annak a jele, hogy már majdnem megnyugodott.
– Furcsa emberek vannak a kávézómban - mondta Tess. - Nadine azt
mondta, te majd elmagyarázod.
Vlad odasétált a boltívhez, és benézett a Kis Harapásba, mielőtt visszatért
a pénztárhoz. - Daniel Hilborn rendőr Debany járőr új társa. Néhány órával
a műszakja kezdete előtt idejön, és megfigyel minket. Megtanulja, hogy ki
kicsoda, és ki hol dolgozik.
– Asszonyomnak hívott engem. Azt hiszem, fél tőlem.
Jó oka van rá, gondolta Vlad. - Sally Esposito egy pszichológus
Ferryman's Landingből, aki önként jelentkezett, hogy hetente néhány napot
az Udvarba jön, hogy tanácsot adjon mindenkinek, akinek segítségre van
szüksége.
– Meggie-nek? - Tess hangja halk volt, de Vladot nem tévesztette meg -
akkor sem, amikor hirtelen fekete szálak jelentek meg, és a haja göndörödni
kezdett.
– Rosszat álmodik. És volt néhány olyan epizódja, amikor olyan dolgokat
látott, amik nincsenek is ott. Az orvosok a Lakeside Kórházban eléggé
biztosak benne, hogy az agyát nem károsította... - Elhallgatott. Mennyit
tudott Tess arról, ahogyan Cyrus megvágta Meget? Jobb, ha nem hozza fel,
hiszen nem akart vele foglalkozni, ha a hangulata halálosra fordul. -
Mindenesetre Ms. Esposito azért jött ide Steve Ferrymannel, hogy beszéljen
a Kereskedelmi Társulással arról, hogy tanácsadást nyújtson - nemcsak
Megnek, hanem Lizzy-nek, Francesnek és Sarah Denby-nek is.
– Egy vérproféta agyába bejutni bizonyára szakmai bravúr lehet.
– Nem voltál itt, hogy véleményt nyilváníts, amikor döntenünk kellett -
mondta Vlad hidegen. – De mástól nem voltál éppen távol, ugye?
– Nem én kértem Nyxet, hogy eljöjjön velem arra a vadászatra -
válaszolta Tess ugyanilyen hidegen. Elfordította a tekintetét. Rövid csend
után megkérdezte: - Hogy van Leetha?
– Meg fog gyógyulni, bár lehet, hogy lesz némi heg a szája körül, amikor
emberi alakban lesz. - Erre gondolva Vlad megenyhült. - Az újság szerint a
férfiak háztartási tisztítószereket ittak valamiféle halálos, a győztes-
mindent-visz játékban.
– Az egyikük megitta azt, amit a bőrre való krémhez adtak. - Tess nem
nézett rá. - Az Életaratók általában magányos ragadozók. Felfogod, milyen
ritka, hogy valamelyikünknek barátai vannak? Ami Leethával történt... Alig
ért hozzá ahhoz az . . . emberhez, nem akart táplálkozni. De lehetett volna
Nyx is - vagy te. Lehetett volna egy Farkas, aki megharapja az ellenséget. -
Egyik ujjával ide-oda tologatott egy könyvkérést a pulton. - Amikor
megtaláltuk azokat az embereket, az egyikük krémet kent a karjára, és azt
mondta Nyxnek, hogy kétszáz dollárt és annyi vért adnak neki, amennyit
csak meg tud inni, ha megharapja a karját.
– Kibaszott majmok - morogta Vlad.
Tess bólintott. - Tettünk egy ellenajánlatot. Vagyis én tettem.
Egy társát meghalni látni egy pillantás miatt, ahogy Tessre nézett,
megváltoztatta a játékot.
– Miután látták, hogy az elsőnek az agya kiszivárog a füléből,
megesküdtek, hogy csak vissza akartak vágni annak a Sandee-nak, amiért
elvette a nőik hasznát, megesküdtek, hogy nem tudták, hogy a krém tényleg
árt a Sanguinati-nak. Tudtuk, hogy hazudnak, mert az a Sandee elmondta
Burke kapitánynak.
Burke vagy nem vette észre az árnyékban bujkáló füstöt, amikor
kihallgatta azt a Sandee-t, vagy úgy tett, mintha nem vette volna észre.
Akárhogy is, ez megmagyarázta, hogyan érte el Nyx és Tess előbb a
férfiakat.
– Amikor a második koponyájában is lötyögni kezdett a lé, a harmadik
felkapta a folyadékot, és lenyelte. - Tess megvonta a vállát. - Talán tényleg
azt hitte, hogy túléli, ha megissza azt a cuccot. Azt már tudta, hogy engem
nem élne túl. - A boltív felé fordult, de nem lépett el a pult mellől. - Sandee
alkut kötött a rendőrséggel, hogy elkerülje a terra indigene haragját. Börtön
az információért cserébe. Ez elfogadható Simon számára?
– Amíg nem tér vissza Lakeside-ba, addig elfogadható.
– Nos - mondta Tess. - Hagyom, hogy folytasd a munkát.
Vlad figyelte, ahogy a nő bemegy a Kis Harapásba, de nem ment vissza
dolgozni. A kapcsolat, az ismeretség. Ezek a dolgok mindkét irányba
hatottak, ugyanúgy leleplezték a Mások sebezhetőségét, mint az emberek
kicsinyes módját, ahogyan bántják egymást. Ez a kicsinyesség olyan halálos
akciókhoz vezethet, mint egy nyílt háború, eltörölhet Udvarokat vagy
városokat. Egyetlen ember, mint Cyrus Montgomery, aki egy vegyes
közösségbe érkezik, mindent megkeseríthet, megingathatja a bizalmat.
Talán a Véneknek igazuk volt, és annak tanulmányozása, hogy milyen az
a Cyrus és a családi falkája, hasznos lecke volt, amit meg fognak osztani
Namid többi fogaival és karmaival. De Vlad azon tűnődött, vajon Simon és
Meg, sőt még Montgomery hadnagy is így gondolkodik-e.
Jackson Wolfgard részére

Megtaláltuk Meget. Kificamította a bokáját, és egy ideig mankóval kell

járnia. Az agya most egy kicsit furcsán működik, de majd jobban lesz.
Mondd meg Hope-nak, hogy a látomásrajza segített a rendőrfalkának
megtalálni a rossz ember autóját, így Meg nem sokáig volt elveszve.
Simon
Kedves Meg!
Steve Ferryman és egy Sally Esposito nevű nő tegnap meglátogatott
Gardnerék farmján. Azt mondták, hogy elraboltak, de legfeljebb néhány
órára tűntél el, és most már biztonságban vagy a Lakeside Udvarban. Azt
mondták, hogy a férfi régi sebhelyeket vágott át rajtad, és az új vágásokat
túl közel és túl mélyen ejtette, így azok újra felnyíltak, amíg fogságban
voltál. Azt mondták, hogy "epizódjaid" voltak.
 Nekem is vannak "epizódjaim". Gondolom, ezért akartak beszélni velem.
Amikor elmondtam nekik, mire emlékszem azokból az időkből, amikor a régi
és az új próféciák összeütköztek - és még most is összeütköznek, még akkor
is, hogy nem csináltam új vágást -, Sally Esposito azt mondta, ez úgy
hangzik, mintha valahányszor valami olyan kiváltó ok jelentkezik, ami
feloldja a régi próféciák emlékeinek egy részét, az elmém álomszerű
összevisszaságban okádja ki a képeket – olyan, mint egy vizuális
szőrgombóc, amit felköhögök, hogy jobban érezzem magam. (Nem azt
mondta, hogy "kiköpni" vagy "szőrgombóc"; szebb szavakat használt, de
ugyanarra a dologra utalt.)
De van valami, amit nem mondtam el nekik. Valamit, amit tudnod kell.
Ezek az epizódok szörnyű és félelmetes dolgokat mutatnak nekem. Bizarr
dolgokat, például egy hatalmas csirkét tehénlábakkal és kecskefejjel.
Képeket, amelyek összeragadtak, mert bár a részek állatokhoz tartoznak, az
egésznek nincs értelme. Egy zűrzavart, ahogy Sally Esposito mondta. De
mióta Gardnerék farmján élek, amikor ilyen epizódom van, mindig van egy
kép, ami minden alkalommal megjelenik, egészben és változatlanul. Nekem
az a kép, amikor valaki egy üveg mézet nyújt át nekem. Ezt a képet már
akkor láttam, amikor még a létesítményben voltam, és Lorna Gardner tette
ezt az első napon, amikor először eljöttem hozzájuk.
Azt hiszem, neked is van egy állandó dolog, valami, amiben megbízhatsz,
amikor nem vagy biztos benne, hogy mi a valóság és mi a látomás. Tudod,
hogy mi az. Felismered a szimbólumát. Kapaszkodj a talizmánodba, amíg
meg nem gyógyulsz. Erős vagy, Meg. Nem lesznek örökké ilyen epizódjaid.
És remélhetőleg nekem sem.
A barátod,
Jean
33. FEJEZET
Szélnap, Messis 29.
A Piactéri Könyvtárból kifelé sétálva Monty észrevette Simont, ahogy
egy kis árnyékban állva figyelte a tér túloldalán lévő orvosi rendelőt. Aztán
megpillantott egy irodát a második szinten. Az ajtón nem volt felirat -
legalábbis még nem -, de Monty már felismerte Sally Esposito irodáját.
Menj el egy kis tanácsadásra, Monty - mondta Burke. És adj egy kis időt
magadnak.
Jó tanács, különösen akkor, amikor esténként, amikor lehunyta a szemét,
Meg ezüst borotváját és Jimmy alsó állkapcsát látta a széttépett ruhákon
elhelyezve.
A Vad vidéken nem volt kegyelem.
De volt egyfajta durva együttérzés. Az erdőben talált orvost megkínozták
azok az emberek, akik fel akarták kutatni a cassandra sangue lányokat, akik
a Vad vidék településein rejtőzködtek. De valami más levelekkel borította
be a testét, megakadályozta, hogy az apró dögevők felfalják, ami a férfiból
megmaradt.
– Simon. - Monty csatlakozott a Farkashoz.
– Montgomery hadnagy.
– A barátaim Montynak hívnak.
Simon tanulmányozta őt, majd bólintott. - Monty.
Ez több mint egy név elismerése; egy olyan döntés, amelyet nem
könnyelműen hoztak meg, legalábbis egy Farkas nem. – Meggie-nek
foglalkozása van Sally Espositóval?
Simon bólintott. - Sokat alszik, de mindig fáradt. Éjjel az álmok üldözik,
nappal pedig olyan dolgokat lát, amik nincsenek is ott - és nem mindig látja
azokat, amik ott vannak. Fél. - Tétovázott. - Én is.
– Jobban aggódnék érte, ha nem félne, legalábbis egy ideig. - A férfi a
Farkast tanulmányozta. - Jól gyógyulnak a vágások?
Egy vállrándítás. - Volt némi aggodalom a fertőzés miatt, de Emily Faire
adott Megnek gyógyszert, amit néhány napig szednie kell, én pedig naponta
néhányszor megszaglászom a karját és a kezét, hogy megbizonyosodjak
róla, nincs-e rossz szag a sebeken.
A mosoly, amely akkor kezdődött, amikor Monty arra gondolt, hogy Meg
hogyan reagál a szimatolásra, elhalványult, amikor meghallotta a "sebek"
szót.
– A kificamodott bokán nem szabad járnia, és nem örül ennek, sem
annak, hogy mankót vagy kerekesszéket kell használnia, sem annak, hogy
fel kell cipelni őt az emeletre. Mindenkire morog - kivéve Miss Twylát.
Monty most tényleg elmosolyodott. - Senki sem morog anyára.
Az Udvar kisbusza megállt a Piactérre vezető boltív közelében. Blair
kinyitotta az oldalajtót. Sam kiugrott, futott néhány lépést, majd megvárta,
amíg Blair felkapta Sutát, és letette a földre a fiatalt.
A fejre mért ütéstől Suta agya nem lett sutább, de mindig felüvöltött, ha
valaki megérintette a fejének azt a részét. A törött mellső láb halálos ítélet
lett volna a Vad vidéken, hacsak a Farkasfalka nem rendelkezik olyan
testbejáróval, aki ért a csontok helyretételéhez. Egy törött lábú Farkas még
akkor sem tudott volna segíteni a vadászatban.
– Emily Faire meggyőzte Jane Wolfgardot, hogy vigyék Sutát egy
állatorvoshoz Ferryman's Landingbe - mondta Simon. - Az állatorvos nem
tudott semmi olyat tenni, amit Jane ne tett volna már meg, de... barátságos
volt... az intuitól, hogy felajánlotta a segítséget.
– Igen, az volt. - Monty habozott. - Simon? Mit fogsz tenni Meggie-vel?
Simon rábámult, borostyánszínű szemében figyelmeztető vörös foltok
villantak. – Mit teszek Meggel?
– Te szereted őt, és ő is szeret téged. Szerelmes vagy belé, Simon. Lehet,
hogy te nem így írnád le, amit érzel, de az emberek számára, akik
mindkettőtöket ismernek, nyilvánvaló.
Az orvosi rendelő ajtaja kinyílt, és Meg kibicegett, Sally Esposito és
Theral MacDonald támogatásával, akik segítettek neki elhelyezkedni a
tolószékben.
– Meg! - Sam odarohant hozzá. Suta, az egyik lába begipszelve, a fiú
után bicegett.
Simon figyelte őket, majd durva hangon azt mondta: - Nem vagyok
ember. Soha nem leszek ember.
– Ez olyan fontos? - kérdezte Monty halkan.
A Farkas meglepődve nézett rá.
Monty finoman Megre, Samre és Sutára mutatott. - Tudod, mit látok,
amikor téged, Meggie-t és Samet együtt látlak?
– Két Farkast és egy embert?
– Nem. Én egy családot látok. - Monty felsóhajtott. - Irigyellek téged,
Simon Wolfgard. Te és Meg nem ugyanabból a fajból vagytok, és szokatlan
a kapcsolatotok, de jobban működik a társulásotok, mint nekem valaha is
Elayne-nel. Ő is és én is emberek voltunk, de nem tudtuk megtalálni a
módját, hogy a hátterünkben lévő különbségek a javunkra váljanak.
– Mi van, ha Meg kölyköket akar? Nem vagyok benne biztos, hogy az
emberek és a terra indigene lények képesek erre.
– Roo-roo! - Suta Twyla Montgomery felé bicegett, amikor az egy
tálcával és négy tál fagylalttal kijött a Csokoládé és Krémből.
A nő letette a tálcát az egyik szabadtéri asztalra, intett Megnek és
Samnek, hogy csatlakozzanak hozzájuk, és szigorúan azt mondta: - Sam,
Miss Meg nem játék. Ne versenyezz vele, amíg abban a székben van - és ne
rövidítsd le a lépcsőt.
– De a fagyi elolvad, ha lassan megyünk! - tiltakozott Sam.
– Samuel Wolfgard.
– Igen, asszonyom.
Monty megrázta a fejét. Tudna egy fiú még lassabban haladni?
Visszafordította figyelmét Simonra. - Lehet, hogy a Farkasoknál ez
másképp van, de rengeteg embernek, aki párkapcsolatban él, nem születik
gyereke, valamilyen okból kifolyólag.
Ahogy figyelte az anyját, amint Meggel és a két fiatal Farkassal üldögél,
Monty a húgára, az örökbefogadott gyermekre gondolt. Egy-két nap múlva
diszkréten érdeklődni fog, hátha sikerül megtalálnia őt. Mivel tudta, hogy
Jimmy már nem jelent veszélyt, remélhetőleg Sissy is kapcsolatba lép a
mamával. Mindannyiuknak jót tenne, ha ennyit sikerülne helyrehozni.
Sissyre gondolva Monty azt mondta: - Még ha nem is lehet saját
gyereked, ott van neked Sam.
– Igen - felelte Simon halkan. - Ott van nekünk Sam.
***
Párzás után a párok nem mindig maradtak együtt. Néha a köztük lévő
kötelék megszakadt. De néha a túlélő társ összetört, ha a másik meghalt. Ezt
nevezték az emberek szerelemnek? Az együttlét örömét és a veszteség
gyilkos érzését, amikor egyikük megszűnt?
Ha nem találta volna meg Meget, nem tért volna vissza Lakeside-ba.
Elliot gondjaira bízta volna Samet, és ő... Mit is? Eltűnt volna? Meghalt
volna? Keresett volna egy falkát mélyen a Vad vidéken, akik minimálisan
érintkeznek emberi dolgokkal, és nem érintkeznek valódi emberekkel?
Ez volt a szerelem?
 Vagy már túlságosan is emberként próbált gondolkodni? Az agyuk
annyira tele volt zűrzavarral, hogy csoda, hogy egyáltalán képesek voltak
bármit is csinálni, nemhogy megfelelő társadalmi rendet teremteni egy
falkán belül.
Simon besétált az Összekötői Iroda hátsó szobájába, és megállt, amikor
tompa hangot hallott.
<Nathan?> szólította az őrfarkast, aki különösen éber lett, amikor
emberek jöttek az irodába - még olyanok is, akiket ismert. Végül is egyik
Farkas sem szerette azt a Cyrust, de nem gondolták, hogy el fogja rabolni
Meget.
<Sír,> mondta Nathan. <Nem tudom, miért.>
Simon belépett a szortírozószobába. - Meggie?
– Nem találom! - siránkozott a lány. – Már mindenhol kerestem és
kerestem, de nincs itt!
– Mi nincs itt? - Észrevéve az asztalon kiterített próféciakártyákat,
odasétált, hogy megnézze, mi zaklatta fel a lányt. Minden kártya fel volt
fordítva.
– A kártya! Nem találom a kártyát!
Egy valódi kártyát? Ezt nem kérdezhette meg tőle. A "valódi" most egy
érzékeny szó volt. - A kezedben volt a kártya?
– Igen, a kezemben volt a kártya.
– Biztos, hogy nem ezek alatt a kártyák alatt van?
Meg szipogott és bólintott. - Háromszor is átnéztem őket. Nincs ott.
– Akkor elrejtőzött, és meg kell találnunk. - Simon a hátsó szoba felé
fordult.
– Hogyan? - Meg ismét hüppögni kezdett.
– A kezedben tartottad, ezért olyan szaga van, mint neked.
Besietett a hátsó szobába, levetkőzött, és átváltott. Farkas alakban tért
vissza, és szaglászni kezdett a szortírozószobában. Az oldalajtóba be volt
illesztve a szúnyogháló, hogy segítsen lehűteni a helyiséget. A levegőt
bevonta a pónik illata és ... marhák? Ezt az illatot követte Meg
rövidnadrágja egyik zsebéig, és további illatokat talált - szénát és tollat.
Egy mancsát a zsebre tette. - Arroo?
Meg a mancsra tette a kezét. - A kártya nincs ott. Levelet kaptam Jeantől.
Ah. A farmról. Ez megmagyarázta a szagokat. Ami a másik, sokkal
érdekesebb szagot illeti, nos, a lány állt, és az orra pont ott volt, de nem
akarta megijeszteni, hogy a rossz lábára nehezedjen a súlya, ezért visszatért
a kártya kereséséhez.
Az egyik sarokban egérszagot szimatolt. Beszélni fog a Owlgarddal,
hogy gyakrabban vadászhatna a Piactéren és az Összekötői Irodában.
Majd szagot fogott a szekrények alatt, és kiszúrta a legkisebb darabot is,
ami nem volt fa vagy padló. Nyüszített rá, morgott rá, és addig kaparászott,
amíg végül kihúzta.
– Ez az! - mondta Meg. Lehajolt, és a kezét a padlóra tette. Felemelte a
kártyát, egyik kezével megtámaszkodott az oldalára.
Simon várt, és azon tűnődött, vajon ez a három lábon állás valami
olyasmi volt-e, amit a Csendes Elme órán tanult.
– Megakadtam – morogta a lány.
Óh.
A férfi a lány keze és a működő lába közé kúszott. Aztán felállt, és addig
emelte a lány felsőtestét, amíg az meg nem tudta fogni az asztalt, és fel nem
tudta emelni magát a maradék úton. Miután látta, hogy a lány leül a magas
zsámolyra, amit biztosítottak neki, a hátsó szobába sietett, átöltözött,
felhúzta a farmerját és az ingét, mielőtt visszatért, hogy megnézze azt a
kártyát, amit meg kellett találnia.
Egy férfi és egy nő, szorosan egymás mellett álltak egy kertben, a telihold
alatt.
– Miért ilyen alakú a hold? - kérdezte.
– Az egy szív - válaszolta Meg. - Nem láttad még ezt a szimbólumot?
– Dehogynem. De ez nem az a puffanó-dobbanó, jóízűen megzabálós
fajta szív.
– Ez egy romantikus szív. - A lány felnézett, és összeszűkítette a szemét. -
Ezért tetted ugyanarra a polcra a csókos könyveket a szakácskönyvek
mellé? Mert a szív az szív?
– Vlad tette oda - mondta túl gyorsan. Tényleg számított, hogy egy
Sanguinatit nem érdekel, hogy bármelyik fajta szívet is megegye?
A lány kétkedve nézett rá, de a figyelmét visszaterelte a kártyára.
– Miért olyan fontos ez a kártya neked?
– Ez egy állandó dolog - válaszolta halkan. - Minden alkalommal látom
ezt a kártyát, amikor egy olyan epizódom van, amikor a próféciák képei
addig keverednek, amíg semmi értelme nem lesz. De ez a kártya nem
változik.
– Szóval a romantika az állandó dolgod?
 A lány megrázta a fejét. - A szerelem. Az több mint romantika.
Te szereted őt, és ő is szeret téged. Szerelmes vagy, Simon. Montynak
igaza volt?
– Meggie? Mi egy pár vagyunk?
– Nem tudom.
– Nem vagyok ember. Soha nem leszek ember. De talán eléggé emberi
lehetek ahhoz, hogy a társad legyek.
Meg ránézett a férfira. - Én sem vagyok Farkas. Soha nem is lehetek
Farkas. Még csak nem is tudok úgy kinézni, mint egy Farkas. Akkor hogyan
lehetnék a társad?
Meggie-nek nem kell átváltoznia ahhoz, hogy a falkába kerüljön, hogy a
párja legyen. Ez volt a szerelem?
– Eléggé Farkas vagy nekem - mondta.
– És te elég emberi vagy nekem. De nem tudom, hogy... - Egy kézzel
intett a felsőteste felé.
– .... legyen a szex? - A lány elpirulásából ítélve a férfi helyesen tippelt.
Ezt az alakot nehezebb volt irányítani, mert még akkor is reagált, ha épp
nem volt szezonja a nősténynek, de megvonta a vállát. - A farkasok évente
egyszer párosodnak.
– Évente egyszer? - A lány pislogott. - Csak egyszer?
Csalódottnak tűnt? - Mivel az emberi nőstényeknek gyakrabban van
szezonja, megpróbálhatnánk valami olyat, ami közelebb áll az emberi
módszerhez. - Ugye, nem kell elmondania neki, hogy képes lesz kiszagolni,
mikor fogékony?
A lány ijedtnek, zavarodottnak - és talán egy kicsit reménykedőnek is
tűnt? Hogyan bátoríthatta volna a reménykedő részét? Ha Farkas alakban
lenne, megnyalhatná az orrát, és megnevettethetné. Nem tudta, mit tehetne
ebben az alakban, ami nem okozna zavart, és nem ijesztené el a lányt.
Meg nyelt egyet. - Mi lesz, ha tényleg hivatalosan is egy pár leszünk,
mint Karl és Ruth vagy Merri Lee és Michael?
– Kérdezd meg. - Simon meglengette a kezét a próféciakártyák felett, és
észrevette, hogy az ujjbegyein kis szőrszálak jelentek meg. Idegesség. Azon
tűnődött, vajon hogy nézhet ki a füle. A fogai... Hmm. Hát, a lány már látta
őket korábban is.
Segített neki felállni, a karját a dereka körül tartotta az egyensúly
kedvéért, miközben a lány az összes kártyát képpel lefelé fordította.
 – Mi lesz, ha Simon és én egy pár leszünk? - Meg lehunyta a szemét, és
végigsimította a kezével a próféciakártyákat. Kiválasztott egy kártyát, és
anélkül, hogy kinyitotta volna a szemét, megfordította.
Simon ránézett a kártyára, és halkan felnevetett.
– Ennyire rossz? - Meg riadtan kinyitotta a szemét. Aztán ránézett a
kártyára. - Ó.
A romantikus kártyát választotta, az állandó dolog szimbólumát. A
szerelem szimbólumát.
– Mielőtt bárkinek is elmondanánk a döntésünket, azt hiszem,
csókolóznunk kellene - mondta Meg hirtelen. - Hogy lássuk, tetszik-e
nekünk.
Miért ne tetszene nekik? A csókolózás hasonlított a nyalogatáshoz, és ő
mindig is szerette nyalogatni Meget. Sőt, azokat az alkalmakat, amikor
emberi puszit adott neki, azt is szerette.
Átkarolta a lányt, és az ajkát az övéhez simította egyszer, kétszer. Aztán a
szája rátelepedett az övére, és elidőzött. Ahogy a férfi hátrébb húzódott, a
lány előrehajolt, és az ajkát a férfi ajkára nyomta.
– Azt hiszem, ez tetszik nekünk - zihálta Meg.
– Azt hiszem, újra meg kellene próbálnunk. Csak a biztonság kedvéért.
Még néhányszor megpróbálták, csak hogy biztosak legyenek benne, és
végül úgy döntöttek, hogy valóban szeretik a csókolózást. Nagyon is
tetszett nekik.
Megjegyzések
[←1]
A fanny popsit is jelent, de a szóvicc miatt nem fordítottam le
[←2]
itt a lethal szóra utal, ami halálost vagy gyilkost jelent