A konzervativizmus szociális és politikai eszmerendszer.

A szó a latin conservare-ből

származik, jelentése megőrizni, megmenteni. Ezt mi sem tükrözi jobban, mint Roger Scruton által
megfogalmazott definíció, mely így szól: „A konzervativizmus nem más, mint a megteremtett
értékek megőrzése, annak az alapnak a megóvása, melyre építeni lehet.”[1] Mindennapi
szóhasználatban a status quo fenntartását jelenti. Már Jean-Jacques Rousseau kései, 1772-ben
elkészült A lengyel kormány figyelmébe című esszéje is mutat konzervatív elemeket. Politikai
eszmerendszerként azonban a francia forradalom után alakult ki, először
a francia politikus, Chateaubriand alkalmazta a kifejezést 1819-ben.[2] Egyik legfontosabb
alapvetésének Edmund Burke Töprengések a francia forradalomról című műve
tekinthető. Russell Kirk a konzervativizmust az ideológia ellentéteként definiálta. Ha ideológiának
tekintjük, akkor ellentéte a progresszivizmus.

Mint politikai ideológia[szerkesztés]

Dogmatikája[szerkesztés]
A konzervativizmus legfontosabb jellemvonása a tradicionalizmus, amely a meglévő vallási,
politikai, kulturális szokások és intézmények tiszteletét jelenti. Eszerint az intézmények hosszú
idő alatt formálódnak, és a konzervatívok szerint az így kialakult hagyományok, szokások és
előítéletek jobban irányítják a társadalmat, mint a racionalitásra hivatkozva a társadalmat
(sokszor erőszakosan) absztrakt elméletekbe gyömöszölő általános ideológiák. Részben emiatt
utasítják el az észre hivatkozó forradalmi változásokat és az egalitarizmust.
A konzervatív dogmatika szerint az emberek alapvetően nem egyenlőek fizikai és szellemi
képességeikben, lehetőségeikben (a jogi egyenlőség természetesen ettől függetlenül fennáll). Az
eszme szerint társadalmi hierarchia létezése egyszerre szükségszerű illetve törvényszerű, és a
mesterséges egyenlősítő kísérletek csak erőszakkal képesek elérni céljukat, ezért helytelenek.
[3]
Ennek megfelelően szükség van az úgynevezett uralkodó elitre.[4]
Típusai[szerkesztés]
A konzervativizmusnak történetileg két típusa alakult ki:

 az angolszász, amely evolutív (reformképes)

 a kontinentális, amely alapvetően forradalomellenes.
Ideológiai felosztás szerint számtalan irányzata létezik, pl.

1. tradicionális (ill. romantikus) konzervativizmus (19. század)

2. paternalista (vagy szociális) konzervativizmus
3. liberális konzervativizmus
4. forradalmi konzervativizmus
5. neokonzervativizmus
Problémái[szerkesztés]
Problémát jelenthet, hogy az egyenlőtlenség elvének vallása könnyen válhat önigazolássá, azaz
az elit gyakran úgy érzi, hogy helyzete törvényszerű, a természettől fogva adott, és hogy az
elitből kiesettek csak tehetségtelenségük miatt szorultak ki onnan. Továbbá kérdéses, hogy
kialakulhat-e a konzervativizmus olyan társadalmakban, ahol valami miatt megszakadt a
kontinuitás (például hosszantartó idegen katonai megszállás miatt), vagy eleve nem is léteztek
olyan tradíciók, amelyekre modern társadalmat lehetne építeni=konzervatív paradoxon, hiszen
ebben az esetben organikus intézmények felállítása a cél, miközben már meglévő intézményeket
kívánnak lerombolni.
Ez a paradoxon mindazonáltal feloldható, ha figyelembe vesszük, hogy a konzervativizmus, bár
nem ideológia, rendelkezik olyan alapokkal, amelyek árnyalt módon ideológiai formába is
önthetők, illetve rendelkezik a múltbeli példákkal, amelyekkel kapcsolatban megőrző-felújító és
újraértelmezve előteremtő jelleget ölthet, szemben a kontinuitást leromboló erőkkel.