Petőfi szerelmi költészete

Rövid életrajz
1823. január 1.-jén született Kiskőrösön. Apja Petrovics István kocsma- és mészárszékbérlő volt,
anyja Hrúz Mária.

Fontosabb iskolái: kecskeméti, sárszentlőrinci, pesti és aszódi EVANGÉLIKUS iskolák, valamint

Kiskunfélegyházára és Selmecbányára is járt iskolába, s itt bukott történelemből, ezért apja
kitagadta.

Megszökött és katonának állt, de vézna testfelépítése miatt, amit nem tudott erősíteni, elküldték. Ez
után vándorszínésznek állt.

Csapó Etelkába beleszeretett, de a lány meghalt, s erre írta meg a „Cikluslombok Etelka sírjáról”
című ciklusát. Ostffyasszonyfán házitanítóskodott, de mivel szerelmes lett Mednyánszky Bertába,
ezért kirúgták.

1846 őszén, a nagykárolyi megyebálon megismerkedett Szendrey Júliával, rá egy évre a lány
szüleinek ellenkezése dacára feleségül vette őt. A mézesheteket Teleki Sándor koltói kastélyában
töltötték. Számos szerelmes versét ebben az időben írta. (pl. Szeptember végén, Beszél a fákkal a
bús őszi szél… Stb.)

1848-49-ben a szabadságharc katonája volt Bem József tábornok seregében, s 1849. Július 31-én a
segesvári vesztes csatát követő meneküléskor tűnt el Fegyverháza mellett.

Szerelmes versei
A második költői korszakában írta ezeket a verseket. Ez a romantikus individualizmus, forradalmi
látomásköltészet, forradalmár kora. A politika mellett másik ihletforrása a szerelem. A szerelmet a
szabadsághoz hasonlóan magasabb rendű létformának, eszményi és eszményített állapotnak
érzékelteti.

SZABADSÁG, SZERELEM!

Szabadság, szerelem!

E kettő kell nekem.

Szerelmemért föláldozom

Az életet,

Szabadságért föláldozom

Szerelmemet.

A szerelemélmény jellemzői: a romantikus személyesség és szenvedélyesség. Petőfi lírája a Felhők-

korszak (1846) idején a romantikus személyesség irányába mozdult el. Ennek számos
megnyilvánulása fedezhető fel a Júlia-dalokban: a versek szövege életrajzi elemeket hordoz, vagy
mélyen átélt lélekállapotot ábrázol.

Reszket a bokor, mert…

Műfaja dal. Helyzetdal, amely sorsfordító, mert szakító vers. A szeretetre az volt Júlia válasza, hogy
Ezerszer!

1.Versszak: Az indító természeti kép párhuzama az érzelmek intenzitását (gyöngédség) közvetíti.

2.Versszak: A lírai én lélekállapotának rajza (heves érzelmek, lobbanékonyság), legfőbb jellemző a
kétség (a szöveg centrumában a „Szeretsz, rózsaszálam?” kérdés áll)
3.Versszak: emlék és valóság összevetése, a búcsúformula az érzelmek lehiggadását, a megnyugvást
közvetíti.
Minek nevezzelek?

Petőfi a hitvesi költészet megteremtője (Szendrey Júliának írta)

A rapszódia (óda) a megnevezés hiábavaló kísérleteivel érzékelteti Júlia eszményi tökéletességét.

(Műfaja: romantikus óda, tárgya egy magasztos eszme)

Versszervező elem: a refrénben feltett kérdés, az egyes szakaszok a kérdésre adott válasz
lehetetlenségét közvetítik. (késleltetés) A nyelv kevés arra, hogy kifejezze az érzéseit.

Láncszerű metaforaszerkezet. (képek kapcsolódása, komplex kép. /pl. Szem – csillag – sugara –
patak – tenger/) Hiperbolikus, túlzó képekkel jeleníti meg szerelmét.

Szeptember végén

Műfaja: elégia, a koltói mézeshetekben íródott. Témája a szerelem, a boldogság, illetve az ember
mulandósága.

A közvetlen tájszemléletből induló ellentétet (völgy↔bérc, virág↔hó, nyár↔tél) gondolja tovább

és értelmezi a lírai én.

A négy évszak egymás után felvillanó képébe a feltartóztathatatlanul rohanó idő érzete vegyül.
(„Elhull a virág, eliramlik az élet…”)→ ez a halál gondolatát ébreszti fel a lírai énben.
→megrendítő.

Az özvegy képének látomása hívja elő a hitvesi hűtlenség gondolatát, amelyre a halálon túl is tartó
hűség a válasz.

SZEPTEMBER VÉGÉN

Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Még zöldell a nyárfa az ablak előtt,

De látod amottan a téli világot?

Már hó takará el a bérci tetőt.

 Még ifjú szívemben a lángsugarú nyár,

S még benne virít az egész kikelet,

De, íme, sötét hajam őszbe vegyül már,

A tél dere már megüté fejemet.

Elhull a virág, eliramlik az élet…

Ülj, hitvesem, ülj az ölembe ide!

Ki most fejedet kebelemre tevéd le,

Holnap nem omolsz-e sírom fölibe?

Oh, mondd: ha előbb halok el, tetemimre

Könnyezve borítasz-e szemfödelet?

S rábírhat-e majdan egy ifjú szerelme,

Hogy elhagyod érte az én nevemet?

Ha eldobod egykor az özvegyi fátyolt,

Fejfámra sötét lobogóul akaszd,

Én feljövök érte a síri világból

Az éj közepén, s oda leviszem azt,

Letörleni véle könnyűimet érted,

Ki könnyeden elfeledéd hívedet,

S e szív sebeit bekötözni, ki téged

Még akkor is, ott is, örökre szeret!

Beszél a fákkal a bús őszi szél…

Műfaja rapszódia, szintén a koltói mézeshetek alatt keletkezett.

A kompozíció itt is az ellentétre épül, amely a beszélő helyzete és gondolatai között feszül
(idill↔látomások).

Az idill tökéletességét a szerelmes és szerelmese kettőse teszi teljessé (refrén), a férfi azonban
ahelyett, hogy átadná magát ennek a nyugodtságnak, békének, látomásokkal gyötrődik („A jövendő
korjelenései…”).
A „Szabadság, szerelem…” epigramma kettősége e versben nem eszmeként fogalmazódik meg,
hanem a mindennapok szintjén.

A költeményben a víziók, látomások és társadalmi problémák metaforikus, expresszív képei váltják

egymást.

Pátosz, fennköltség, erős érzelmi töltés és gondolatiság jellemzi a szöveget, amelyet a refrén
nyugalma ellenpontoz.

Megjelenik annak a szerepnek (próféta, vátesz) néhány motívuma, mely politikai költészetében
meghatározó (pl. A XIX. Század költői, Az ítélet).

A versekben megjövendölt látomások beteljesedése (életrajzi események)

A „Szeptember végén” című versében már a házasság elején, a mézeshetek alatt megjövendöli,
hogy halála után Júlia, „elfogja” hagyni, s új férfit fog szeretni. Ez be is teljesül nem több mint egy
évvel Petőfi halála után.

A „Beszél a fákkal a bús őszi szél…” kezdetű versében a szabadságharcot és küzdését jövendöli
meg, ami egy évre, a vers keletkezésére be is következik.

A szerelmi költészetet Petőfi teremtette meg, ami később Ady és Radnóti folytattak.