A legszerencsétlenebb

Kierkegaard a szöveg elején bevezeti a legszerencsétlenebb felirattal el láttot üres sír

metafóráját , majd elvon értelemben a sír jogos tulajdonosának megtalálására tesz
kisérletet.

Elsőként azokat a ,,hivatlan vendékeket" zárja ki a versengésből akik úgy gondolják ,

hogy a halál a legnagyobb szerencsétlenség ami egy emberrel történhet, ugyanis ennél
sokkal nagyobb szerencsétlenség , hogy élni kell.

Kierkegaard szerint a versenybe maradtakat meghatározott csoportokba kell osztani ,

mivel egyetlen individuum , sem nyerheti el a legszerencsétlenebbnek járó címet ,
hanem az csak is egy osztály lehet .

,,A szerencsétlen valójában az ,aki eszményét , életének tartalmát, tudatának

teljességét , tulajdonképpeni lényegét valamilyen módon önmagán kivül tudja .A
szerencsétlen mindig távol van önmagától , soha nincs önmaga számára jelen."

A továbbiakban ezen meghatározáson belül található kölönböző stádiumokat veszük

szemügyre.

Mint már megálapításra került :a szerencsétlen tehát távol levő individuum.

Ez alapján két fő csoportot lehet elkülöniteni ,ezek a reménykedő és az emlélkező

individualitások. Azonban ebben a definicióban , szigorú értelemben még nem
nevezhetjük őket a szerencsétlenek , mivel egy individualitás jelen lehet , a reményben
vagy emlékezésben.

Ahhoz , hogy a reménykedő jelenvaló legyen a jövőben annak realitása kell legyen a
reménykedő számára.

és ez a múlt kontextusában szintén elmondható az emlékezőről .

szóval szigorú értelemben akkor nem beszélhetünk szerencsétlen individumról , ha az
egyén úgy van jelen a két stádiuum egyikében , hogy az döntő valóság lenne vagy
döntő valóság volt a számára.

Ebből következik , hogy a szerencsétlen individualitás olyan jövőben akar

reménykedni ,mely számára semmiféle realitást nem kaphat , vagy ha az
emlékező olyan időre akar emlékezni , melynek semmi realitása nem volt.

A szerencsétlen egy másik meghatározása így szól :

ha egy reménykedő valamilyen behatás következtében elveszíti reményét majd ahelyet,

hogy emlékezővé válna ismét reménykedni próbál .akkor ez azt eredményezi távól lesz
önmagától a jelenben és a jövőben.

Ez megálapítás szintén igaz az emlékező individuumra ,ha emlkékezőként nem tud

jelen lenni önmaga számára a múltban .Akkor a szerencsétlen egy ujabb formációjáról
beszélhetünk.

Kierkegaard szerencsétlen emlékezőhöz rendelt példái így szólnak :

· Képzeljünk el egy embert akinek nem volt gyerekkora , mivel ez az időszak

számára tulajdonképpen jelentőség nélkül telt el.Most képzeljók el , hogy ez az
ember tanitó lett aki a gyerekekel való voglakozás hatására felfedezi a
gyermekkor jelentőségét és szépségét. Ennek hatására pedig saját gyerekkorára
akarna vissza emlékezni és mindig erre meredne vissza , annak ellenére , hogy
ez az időszak számára nem lehet meghatározó.

· Képzeljünk el egy olyan embert aki úgy élt, hogy nem ragadta meg az élet
szépségeit , de most halála elötti pillanatban mégis rá eszmélt ezekenek a
fontoságára , ha azt képzelném , hogy mégis életben marad, azonban anélkül ,
hogy újra élni tudna .

Összeségében elmondható , hogy a remény szerencsétlen individualitásaiban nincs

meg az a fájdalom , mint emlékezés szerencsétlen individualitásaiban mert a remény
magába foglalja boldogság illúzióját.

Kierkegaard a továbbiakban definiálja az eddigiekben már emlegetett stádiumok

kombinációját ami a szerencsétlenség egy újabb manifesztációja:

Ez esteben az emlékezés akadélyoza meg az egyént abban , hogy jelenvaló lehesen a

reményben és a remény akadályoza meg őt abban , hogy jelen való lehesesn az
emlékezésben. Ennek az a magyarázata, hogy mindig abban reménykedik , amire
emlékeznie kellene . Ebben az esteben reménye mindig csalódott lesz , mivel rájön ,
hogy a célon amiben reménykedik már túl haladt, vagy átélte ,vagy át kellet volna élnie,
így ez már emlékezésbe ment át.

Másrészt mindig arra emlékszik amibben reménykednie kéne. A jövöt már felvette
gondolatába, gondolatban már átélte és most erre emlékezik ahelyett, hogy
reménykedne benne.Amiben tehát reménykedik , már mögötte van , amire pedig
emlékszik elötte.

Egy másik esete a szerencsétlenségnek azokat az egyéneket sújtja, akik képsek elérni
az általuk kitűzött célokat. Azonban a cél elérése nem vezet ahhoz elégedettség
érzéséhez, amire számítottak volna.

Ennek Kierkegaardi meghatározása igy hangzik:

Mindig egészen közel van a célhoz , ám ugyanabban a pillanatban máris messze van
tőle , s akkor felfedezi, hogy most az teszi szerencsétlenné, hogy ez van vele , vagy
mert ő ilyen , pedig néhány évvel ezelőtt éppen ez tette volna őt szerencséssé.

A szöveg utolsó néhány oldala a legszerencsétlenebb titulus és az ahhoz tartozó üres

sírhelyért ringebe száló versenyzőket mutatja be.

Az első résztvevő egy fiatal lány akihez hűtlen volt a kedvese , egyedül őt szerete a
világon. Most remény nélkül áll ott , emlékezésbe kövűlten. szerencsétlen volt ugyan
abban a pillanatban máris szerencsés lett.

a következő résztvevő antigone akinek hátat kellett fordítania reménynek, hogy azt az
emlékezés hűségével cserélthese fel.

őt követi Jób aki mindent elveszített, amit pedig megörzött , annak nincs érdekesége
számunkra.

Az utolsó résztvevő szintén egy fiatal lány akihez hűtlen volt a kedvese , az különbözteti
meg az elötte szolótól, hogy ő nem tud bánkódni, mert abban reménykedik ,
hogy ,,talán mégse volt hozzá hűtlen".

A lány az utolsó mondatával felkeltette a bírák figyelmét. Ugyan végeredményben ő se

nyerte el a legszerencsétlenebbnek szóló címet , de mivel ilyen közel jutott a díjhoz ,
oda itéltékneki neki az üres sír melleti helyet .

Azért volt szerencsétlen , mert emlékezésben a remény fénye zavarta meg. ugyanakor
reményeiben az emlékezés árnyai csalták meg.