You are on page 1of 2

Gyakornoki portfólió

2014.09.16. 06:43 :: Pedagógus Portfólió

A gyakornokokra ugyanazon elvárások vonatkoznak a portfólió


elkészítése kapcsán, mint a több éve, évtizede a pályán lévőkre. Hogyan fogjanak hozzá,
milyen dokumentumokra van szükség, kitől kaphatnak segítséget?

A gyakornokok minősítése

A 2013. szeptember 1-je és 2014. január 1-je között jogviszonyt létesített, Gyakornok
besorolású pedagógusoknak kötelezően jelentkezniük kellett a 2015. évi eljárásra. (oh.hu)

A gyakornokok minősítővizsgát tesznek a Pedagógus I. fokozatba lépéshez, majd Pedagógus


II-be való továbblépés már minősítő eljárás során történik.

A minősítővizsga során a minősítő bizottság elnöke tanfelügyelet vagy pedagógusminősítés


szakterületeken szereplő köznevelési szakértő, valamint pedagógusképző felsőoktatási
intézmény oktatója vagy gyakorlóintézményének legalább Pedagógus II. fokozatba sorolt
alkalmazottja, valamint az intézményvezető vagy az általa megbízott pedagógus
szakvizsgával rendelkező alkalmazott.

60%-ot kell teljesíteni ahhoz, hogy Pedagógus I-be kerüljön, fontos ugyanakkor, bármelyik
kompetencia egyes minősítési fokozatban realizálódik a minősítővizsga végeredményében,
úgy a minősítési folyamatban nem felelt meg a jelölt.

Portfólió elemei

A portfólió kötelező és választható elemei azonosak mindenki esetében, a gyakornokok


választható dokumentumai azonban a tapasztalatukból, valamint a munkakörükből adódóan
korlátozottak.

Mivel nem láthatnak el osztályfőnöki és vizsgáztatói teendőket, így eleve az osztályfőnöki


munkához kapcsolódó dokumentumok (éves munkaterv, szociometria, stb) kiesnek.
Óvodapedagógusok esetében most legalább nincs ilyen hátrány.

Amit célszerű választani, óvodában, iskolában:

- projektterv,

- saját fejlesztésű tananyag,

- csoporttal közösen alkotott szabályrendszer,


- részvétel közösségi programok szervezésében, lebonyolításában,

- féléves ütemterv (felzárkóztatás vagy tehetséggondozás)foglalkozásvázlattal,

- részvétel az intézményi pályázatokban, innovációban,

- szakmai (nyomtatott vagy elektronikus) források bemutatása, értékelése.

Szakmai életút esetében amire érdemes figyelni:

- szakmai elkötelezettség bemutatása (miért lettem pedagógus, mi az,a mi számomra érték


ebben a pályában - ne legyen túl patetikus, de mutassa be a belső motivációt),

- világítson rá a pedagógiai problémamegoldó készségre: pályakezdés tapasztalatai,


beilleszkedés a közösségbe, önmaga elfogadtatása a gyerekekkel, kapcsolatfelvétel a
szülőkkel (fiatal pedagógusok kompetenciáit a szülők gyakran megkérdőjelezik), kollegális
kapcsolatok kiépítése,

- hogyan tudja a pedagógiai folyamatok értékelésének szempontjait érvényesíteni (a


reflexiókkal kapcsolódjon, utaljon esetleg egy-egy csatolt Óra/foglalkozásvázlat
megvalósulására, annak sikerességére,

- hivatkozhat a mentortól kapott értékelésre, az abban megfogalmazottak szerinti


változásokra, tapasztalatokra, eredményekre.

Mikor, kitől, milyen segítséget kaphatnak a gyakornokok?

A 326./2013. (VIII. 30.) kormányrendelet szabályozza a mentor feladatait a gyakornok


támogatásában, aminek elemei jelentősen hozzájárulhatnak a portfólió sikeres elkészítéséhez.

A mentor feladata segíteni a beilleszkedést, a pedagógiai dokumentumok megismerését.


Mivel kiemelt szereppel bír a minősítés során a pedagógiai program és az egyéb
dokumentumok összhangja, így ebben jelentős támogatást kaphat a gyakornok a mentortól. A
kormányrendelet szerint elvárás, hogy a mentor segítse a gyakornokot az óra-
foglalkozásvázlatok elkészítésében, óra-foglalkozáslátogatáson vegyen részt, így ezek
tapasztalatai beépíthetőek a portfólióba is.

Jó munkát! Időnk, erőnk szerint folytatjuk:)

You might also like