Arany János (1817 – 1882)

Apja, Arany György

olyan családból
származott, amely
Bocskaitól kapta a
nemességet, a hajdúk
letelepítésekor

Arany János 1817-ben

született
Nagyszalontán.
Apja: Arany György
Anyja: Megyeri Sára
1833 – Debrecen,
református
kollégium
2 év
tanulás,
irodalom,
francia
és német
nyelv
183
6

1835 – debreceni
színi társulat
tagja

„Rikoltoz a bagoly csonka, régi
tornyán.”
1837-ben visszamegy
Nagyszalontára, mert idő közbe
édesanyja meghalt, édesapja
megvakult. Segédtanító egy
közeli helységben, majd „kis
nótárius” (másodjegyző)
szülőföldjén, az óriási faluban,
Nagyszalontán.
Helybeli feleséget választott:
Ercsey Juliannát. A
másodjegyzői állással kétszobás
szolgálati lakás is járt: erre már
lehetett családot alapítani.
Juliska lánya 1841-ben,
László fia 1844-ben született.
1845-ben, nem kis tusakodás után
Arany beküldte Az elveszett alkotmány
című művét a Kisfaludy Társaság
vígeposz készítésére kiírt pályázatára.
El is nyerte a díjat, de a három bíráló
közül Vörösmarty Mihály csak
fenntartással nevezi az ő művét a
legjobbnak, s azt találja mondani róla:
„nyelv, verselés olyan, mintha irodalmunk
vaskorát élnők”
.
Az olvasóközönség Arany János nevét
mégsem költőként ismerte meg,
hanem az Életképekben 1846-ban
megjelent romantikus novellák
írójaként, Az elveszett alkotmány
ugyanis csak 1849-ben látott
nyomdafestéket.
A Kisfaludy Társaságnak ugyanazon az
1846. február 4-i ülésén, ahol felbontották a
jeligés borítékokat, s kiderült a
pályázatnyertes vígeposz szerzőjének
neve, döntöttek a következő pályázat
témájáról. Olyan „költői beszély”-t kértek a
pályázóktól, melynek hőse „valamely, a
nép ajkán élő történeti személy, pl. Mátyás
király, Toldi Miklós, Kádár vitéz stb.” Ezt a
pályázatot Erdélyi János, a népiesség
magyar elméletírója készítette elő,
alighanem az ő utasítására vették fel a
követelmények közé azt, hogy „forma és
szellem népies legyen”. Arany igyekezett
okulni Vörösmarty bírálatából, s a
János vitéz példáját követve írta meg Toldi
című elbeszélő költeményét (1846). Ezúttal
már
egyöntetű elismeréssel nyerte meg a pályázat
ot
, s a bíráló bizottság a jutalmul felajánlott
tizenöt aranyat húsz aranyra emelte fel.

„Zavarva lelkem, mint a bomlott
cimbalom;
Örűl a szívem és mégis sajog belé,
Hányja veti a hab: mért e nagy jutalom?
Petőfit barátul mégsem érdemelé.”
A Toldi írói körökben általános
bámulatot keltett. A legtöbbet
azonban Petőfi elismerése és
barátsága jelentette Arany számára.
Petőfi a Toldiban saját népiesség-
felfogásának követésére ismert rá, s
tulajdonképpen ő tudatosította ezt
Aranyban is. A mindössze két és fél
évet megért barátságuk a
világirodalom nagy barátságai közé
tartozik. Petőfi, amikor feleségül
vette Szendrey Júliát, 1847
októberében útba ejtette Arany
szalontai házát; 1849 januárjától
májusáig (Petőfi katonai szolgálata
idején) Arany adott otthont
családjának.
 1848-ban Petőfi rábeszélésére
elvállalta A nép barátja című
néplap szerkesztőtársi
feladatkörét.
1848 novemberében két hétig
táborba szállt a szalontai
nemzetőrökkel Arad védelmében.
1849 májusában állást vállalt a
belügyminisztériumban, követte a
kormányt Debrecenből Pestre. Az
orosz csapatok bevonulását
követően néhány napig bujdosásra
adta fejét, s utána még hónapokig
várta letartóztatását.

Anyagi helyzete kétségbeejtő volt. Állását, szolgálati lakását elvesztette;

Kossuth-bankóit, melyekbe ingóságai értékét fektette, maga dobta tűzbe. Az
irodalmi élet korábbi nyilvánossága is összeomlott, így erre sem számíthatott.
Petőfiről nem volt semmi híre, s ahogy múltak a hónapok, egyre bizonyosabbá
vált, hogy nincs az élők sorában. 1851-ben Arany előbb néhány hónapig a Tisza
család geszti kastélyában nevelősködik.
 1851-1859 között tanárként
helyezkedik el a nagykőrösi
református gimnáziumban (1853-
tól főgimnáziumban).
Tanári teendőit éppoly
lelkiismeretesen látta el, mint
korábban a városi hivatalát. A
tanítás biztosította ugyan családja
megélhetését, de nem adta meg
Aranynak azt a „független
nyugalmat”, amire egész életében
vágyott.

Nagykőrösi elzártsága nem

kedvezett az irodalmi életben való
részvételnek; „pestezhetném” – írta
félig tréfásan egyik levelében.
Kedélyét sűrű betegeskedése is
nyomasztotta.
 Életének ez volt a
legtermékenyebb
korszaka. Ebben az
időben líráját és epikáját
egyaránt a kétely és
rezignáció jellemezte.
1851-ben írta a forradalom
fájdalmasan ironikus
értékelését adó Nagyidai
cigányok című elbeszélő
költeményét, melyért
támadások érték, a
közvélemény úgy érezte,
elárulta a
szabadságharcot, pedig
Aranyból csak a
Nagykőrösön kezdett hozzá a nagyszabású hun keserűség szólt.
trilógiához is. A műnek azonban csak az első Fájdalmasan önironikus a
része, a Buda halála (1863) készült el. Nagykőrösi Bolond Istók című verses
éveiben teljesedett ki balladaköltészete is. A regénye is, mely azonban
magyar, a székely és a skót balladaköltészet töredékes maradt.
tanulmányozása nyomán alakította ki e műfajon
belül klasszikus szerkezetű verstípusait.
 A walesi bárdok
Hídavatás
A Bach-korszakban írott történelmi balladái, az V.
László, a Szondi két apródja, vagy A walesi bárdok
arról szóltak, hogy minden helyzetben hűnek kell
maradni eszményeinkhez. Ugyancsak Nagykőrösön
írta legjelentősebb irodalomelméleti munkáit is.
1860-ban a Kisfaludy Társaság
igazgatósági tagjává választották,
ekkor végleg Pestre költözött.
Jelentős szerepet vállalt az első
teljes magyar Shakespeare-kiadás
előkészítésében, lefordította
többek között a Szentivánéji álmot
és a Hamletet.

Oh, mint szeretném újra élni

Az ifjuság arany korát,
Még egyszer újra átremélni
Hosszú reményeim sorát,
Hévvel haladni a tetőnek,
Borítaná bár köd, homály
Míg fénybe' most, a lejövőnek
Ragyogva, de mögötte áll!
 1865-ben elvállalta az
MTA titkári, 1870-ben a
főtitkári tisztét.
1865-ben meghalt
leánya, Juliska.
A személyes tragédia
és a hivatali
kötelezettségei miatt
tizenkét évig nem írt.
1877-től már csak
névleg töltötte be az
MTA főtitkári tisztét,
majd 1879-ben végleg
lemondott hivataláról.
„Nem lettél volna szívem
gyermeke,
Mióta rombadőlt oltáridon, Hazám,
Csak, mint valál, Istenkéz
A honfi legszentebb könnyével áldozám,
remeke:
Mint egy Jeremiás nyögdelve bánatom',
Könnyem szakadna e feldult
Oly megtörött szívvel, de nem oly szabadon:
romon:
---------------------
És most erőt vegyek
Nagyon fáj! nem megy![*]
fájdalmamon!... „
1877 nyarát családjával a
Margitszigeten töltötte.
Megszabadulva hivatali teendőitől
újra fellángol költői alkotóereje.
Ennek a nyárnak gazdag, friss
szemléletű, letisztult formavilágú
költői termése az „Őszikék”. E
ciklus, melynek könyveit a Gyulai
Páltól kapott 'Kapcsos könyvbe'-be
írta, egyaránt tartalmaz balladákat,
életképeket, lírai verseket.
Arany egész életében sokan
betegeskedett. Szervezete a
hatvanas éveire teljesen
legyengült.

„Életem hatvanhatodik évébe’

Köt engem a jó Isten kévébe,
Betakarít régi rakott csűrébe,
Vet helyemre más gabonát
cserébe.”
Egy egyszerű meghűlés vitte el
hatvanöt éves korában, 1882.
október 22-én.

„A tölgyek alatt
Im, meglep az alkony,
Hűsebb fuvalat
Zörög át a parkon;
Felhők szeme rebben:
Haza sietek,
Jobb ott, melegebben,
Ki vén, ki beteg...

A tölgyek alatt
Vágynám lenyugodni,
Ha csontjaimat
Meg kelletik adni;
De, akárhol vár
A pihenő hely rám:
Egyszerüen bár,
Tölgy lenne a fejfám! „
Arany János síremléke a Kerepesi úti temetőben
KÖSZÖNÖM
A

FIGYELMETEKET !