Bevezetés a tá rgykapcsolat-

elméletbe
Alapfogalmak
 Tá rgykapcsolatok
Freud: A tárgy szeretett vagy gyűlölt (érzelmileg megszállt)
személyt, helyet, dolgot, fantáziát jelent.
/Freud: Három értekezés a szexualitás elméletéről című
munkájában használja először. Fetisizmus elemzése során/
A tárgy lehet külső vagy belső.
Külső tárgy= maga az aktuális személy vagy dolog
Belső tárgy= a lelki reprezentáció /képzet, eszme, fantázia, érzés,
emlék../ amely egy másik emberre (vagy dologra) vonatkozik.
A legelső szeretett tárgy az anya.
 Primer ná rcizmus vs. Primer
tá rgyszeretet
• Freud:
A csecsemő a születésekor a
primer nárcizmus állapotában
van, azaz nincs tárgykapcsolata,
nincs igénye, önmaga a tárgy.
• Bp-i iskola:
A születés pillanatától a primer
tárgyszeretet állapotában van a
csecsemő.
Primer nárcizmus nem létezik
(evolúciós pszichológia és a
kötődéselmélet is ezt igazolja)
 Tá rgykapcsolat
• „A tárgykapcsolat-elmélet a személyiségfejlődés és az interperszonális
kapcsolatok tanulmányozásának pszichoanalitikus megközelítése.“

• A személyiség fejlődését írja le a tárgykapcsolat-elmélet.

• A fejlődés kölcsönhatásban van más személyekkel való kapcsolatainkkal.
• A személyiség fejlődése meghatározza a gyermek egészséges fejlődését,
sőt még a felnőttkori kapcsolatokra is hatást gyakorol.
• A gyermek és gondozója között kialakult kapcsolat az a kapcsolat, ami
hatással van a személyiségfejlődésre.
• Ez a kapcsolat, a tudattalan világunk része, de mindig érezzük hatását
interakícióinkban.
 Self
• Minden olyan leképeződést ide sorolunk, ami saját magunkkal
kapcsolatos. Függetlenül attól, hogy tudatos vagy tudattalan
reprezentációk magunkról.

• Történetileg a self szó eredeti jelentése szél, lélegzet vagy árnyék.

A self minden, ami önmagamról önmagamban leképeződik, Ezek
a self-reprezentációk. Ezen kívül az egész létezés élménye
megtalálható még benne.
 Selftá rgy
• A Self és a tárgy egymástól nem független tényezők, eleve nem létezik tárgy a rá
irányuló self nélkül. Maga a tárgykapcsolat is a self és a külső vagy belső tárgy
kölcsönhatásával egyenlő.
• A self és az egyes tárgy-reprezentánsok egy-egy tárgykapcsolati egységet alkotnak.
• Tárgyak hiányában a self szétesik. Ha nincs tárgy, nincs másik, akkor nem tudunk
magunkról semmit.
• A másoktól kapot tapasztalatokra épül a self-élmény.
• Az, hogy milyennek látom magamat, befolyásolja milyenek lesznek a későbbi
kapcsolataim. A szimbiózis szakaszában a self és a tárgy egymástól diferenciálatlanul
léteznek. Ez a legdifreneciálatlanabb tárgykapcsolati egység. A mentális életünk
mindig innen indul, ebből emelkedik ki a self.
• Az egész életünk ilyen tárgykapcsolati egységekből épül fel. A self és a tárgy
összekeveredése pszichózist eredményez.
 Ego
• A következő az ego, ami nem a magunkról való tudást tartalmazza, arra ott van a self. Az
ego itt egy mentális absztrakció, ami bizonyos mentális funkciókat sűrít magába.
• A személyiség központját alkotja. Kívülről maga az ego nem vizsgálható, csak a
külvilágban is megjelenő funkciói. Az ego itt a személyiség irányítójaként van jelen.
Legfontosabb funkciói az integrálás, diferenciáció, percepció, problémamegoldás,
önmegnyugtatás, kognitív funkciók, memória.
• Az egoról nagyon kevés tudásunk van. úgy lehet megismerni, ha saját egonkat figyeljük
meg, de az ego végzi a megfigyelést is. Tehát egyben megfigyelő, és megfigyelt is.
• A terápia egyik feladata, hogy ezt a részt növelje. Egyes betegekben ez a rész hiányozhat,
ha viszont az ego hiányozna, akkor érzéseink elsodornának minket. A logikát képviseli
akkor is, amikor érzelmekkel el vagyunk árasztva. Az egonak van szervező része is, ami
vezérlő és szintetizáló feladatokat lát el. Az ego közvetít, kiegyensúlyoz, szabályoz.
Önmagában az ego semmi több mint érzéketlen absztrakció. (Hamilton, 1996)
 Elhá rító mechanizmusok a
tá rgykapcsolat elméletben
• A tárgykapcsolat-elmélet képviselői primitív elhárításokról is beszélnek.
• Feltételezik, hogy normál fejlődés esetében a primitív elhárításmódok a fejlettebb
elhárításoknak adják át helyüket.

• A korai elhárítások fennmaradása, az érettebb elhárításmódok gyengesége,

állandóan jelenlevő ellenhatói lehetnek a fejlődésnek, infantilis szinten
konzerválhatják a személyiséget

• Kernberg már elkülönít érett és primitív elhárításokat. Az érett (neurotikus,

elfojtásos elhárítások) elhárítások a személyiség hármas struktúrájának
kialakulása után működnek. Általuk az egyén a nem elfogadható érzést a
tudattalanba szorítja. Ezen a szinten a személy, döntően elfojtással és
társmechanizmusaival – áttolás, izoláció, reakcióképzés – védekezik.
 Primitív és érett elhá rítá sok I.
Kernberg:
• Az érett (neurotikus) elhárítások a személyiség hármas
struktúrájának kialakulása után működnek. Általuk az egyén a
nem elfogadható érzést a tudattalanba szorítja. Ezen a szinten a
személy, döntően elfojtással és társmechanizmusaival – áttolás,
izoláció, reakcióképzés – védekezik.
 Primitív és érett elhá rítá sok I.
• A primitív (pszichotikus, borderline) elhárítások preödipálisak. Alapformája a hasítás.
Általuk az elviselhetetlen kognitív tartalmak gyakran kikerülnek a személyiségből
(externalizáció). Ezen mechanizmusok segítségével az elhárított tartalmak gyakran
tudatosak, de el vannak választva a tudatos élmények többi részétől, aktuálisan
nincsenek rájuk hatással. Pl.: a hasítás, a tagadás, a primitív idealizáció, az
értéktelenítés, az omnipotencia és a projektív identifikáció. Erre a szintre a hasításos
védekezések dominanciája jellemző. A hasítás és egyéb éretlen védekezések
dominanciája állandó akadálya az integrációs folyamatoknak és a fejlődésnek.
• Kernberg megnevez egy köztes szintet is, amelyre a Ezen a szinten az érett
énfunkciók, ezen belül az érettebb elhárítások dominanciája mellett gyakrabban
jelennek meg éretlenebb énfunkciók, éretlen elhárítások – hasítás és
társmechanizmusai is. Ide tartoznak a szado-mazochista, a passzív –agresszív
személyiségek, a dependens és nárcisztikus személyiségek egy része (enyhébb
formák)
• A primitív elhárító mechanizmusok kórképekhez kapcsolódnak
(ezzel szemben az érett elhárító mechanizmusok a SUPER EGO
és az ID konfliktusának elviselésében segítenek
/alkalmazkodás/)
• A primitív elhárító mechanizmusok a SELF, a TÁRGY és az
AFFEKTUS egységek között fennálló belső harc elviselhetővé
tételében segítenek.
 Primitív elhárítási formák
• Alapformája a „hasítás”, melyből az összes többi levezethető
• Kialakulásukkor az én még nem differenciálódott: nem alakult ki a felettes-én és
a személyes tudattalan
• Az EGO-t olyan típusú konfliktusoktól védik meg, amelyek lényege valamely
külső tárggyal, egy jelentős másikkal, vagy önmagával kapcsolatban szerzett,
egymásnak ellentmondó élmények megélése <= az ellentmondó tapasztalatokat
nem viseli el a fejlődő én
• Működésük ideje alatt az egymásnak ellentmondó én-állapotok alternatív
módon aktiválódnak, és mindaddig, amíg ezek egymástól elkülönítve tarthatók,
a konfliktusokkal kapcsolatos szorongás kontroll alatt marad
• A borderline személyiségzavarral és a pszichózisokkal egyaránt együtt járnak, de
krízisben az egészséges személyiségnél is megjelennek (kisebb-nagyobb
mértékben)
 Hasítá s
• Legtisztább manifesztációja a külső tárgyak szélsőségesen jó vagy
szélsőségesen rossz jelentéssel való megélése
• Meghatározó jellemzője, hogy mindig fennáll a lehetősége a
hirtelen jelentésváltásnak
• Védi is a jó tárgyat, és így lehetővé teszi a rá való hagyatkozást
 Primitív idealizá ció
• A személy valamely külső tárgyat totálisan „jóként” észleli, irreális mértékig
felfokozva jó tulajdonságait
• Az idealizált személyt isteni erővel ruházza fel, vele szemben elvárásai irreálisak,
hozzá való viszonya szélsőségesen függő, csodaváró. Az idealizált személyre a
segítő, megmentő, megváltó szerepet vetíti, a szélsőségesen rossznak vélt
világgal szemben. (egyfajta koragyerekkori szülő-idealizáció továbbélése)
• Mindenfajta transzcendentális hitben könnyű felismerni az idealizáció
mechanizmusát
• Kernberg: (1) primitív (patológiás) idealizáció => (2) normál, a lelki egészséget
szolgáló idealizáció
• Az idealizáció megfelelő személyiségalakulás esetén olyan húzóerővé válik,
amely a humán értékképzésnek, az értéket követő magatartásnak alapfeltétele.
 Projektív identifiká ció
• Komplex elhárító mechanizmus, lényege: a személy valamely külső tárgynak
olyan impulzust tulajdonít, amelyet önmagában elfojtott.
• kétlépcsős kognitív folyamat, feltételezi az én magasabb szerveződését, illetve
az elfojtás hatékonyságát
• A hasítással élő személy projekciós mechanizmusát az jellemzi, hogy
• (1) az impulzust, amelyet a másikba vetített, egyidejűleg önmagában is átéli.
• (2) a projiciált impulzus hatása alatt fél a másiktól.
• (3) a félelem mellett késztetést érez arra, hogy a másik személyt – és ne saját
késztetését – tartsa kontroll alatt.
• A borderline páciensek gyakran viselkedésükkel provokálják ki a terapeutából a
megfelelő attitűdöket, melyekkel utána megvádolhatja. => Indukálja a saját
magában meglévő érzéseket.
 Tagadá s
• A hasítás minden esetben együtt jár tagadással
• A tagadás másik formájának lényege valamely erőteljes
szükséglettel, konfliktussal vagy veszéllyel kapcsolatos érzelmi
reakciók teljes hiánya. Ez esetben a személy a szituációnak
tudatában van, de elutasítja a helyzet érzelmi implikációit.
• Ennek szélsőséges esete, ha az élményvilágnak egy eleme teljes
mértékig kikapcsolódik a személy tudatából (ez az izolációval
mutat rokonságot).
 Omnipotencia és devalvá lá s
• Megszállott, grandiózus, omnipotens (mindenható) self átélése,
amely együtt jár a másik, a tárgy devalválásával, emocionális
megsemmisítésével, lebecsülésével. (Nárcisztikus
személyiségzavaroknál gyakori.)
• Lehet általánosan alkalmazott kognitív mechanizmus (devalválás
nélküli, nem feltétlenül patológiás jegy)
• A saját jelentőség megélése az életben maradás feltétele lehet –
különösen kritikus élethelyzetekben
• Az omnipotencia megélése több gyermek-pszichoanalitikus
szerint fejlődési szükségszerűség
 Az elfojtás és a vele rokon elhárítási formák (érett elhárító
mechanizmusok)

• Azok a jellegzetes mentális eljárások, amelyek nyomán a személy

több-kevesebb sikerrel „megszabadul” veszélyes
ösztönkésztetései tudati reprezentációjától
• ezek felléphetnek állapotfüggő, „state” jelleggel, de karaktert
meghatározó, a személyre tartósan jellemző kognitív eljárások is
lehetnek
 Elfojtá s
• Olyan művelet, amely által a személy megkísérli visszaszorítani, a
tudattalanba delegálni azokat a reprezentációkat (gondolatokat,
képzeleti képeket, emlékeket), amelyek egy ösztönhöz
kapcsolódnak
• Akkor következik be, ha egy ösztön kielégítése – bár önmagában
örömszerző – más (szociális) követelmények folytán negatív
következményekkel járna
• Az elfojtott tartalmak fölött a személy elveszíti a kontrollját, és
ezeket külön pszichikus mintázatként a tudattalan saját
törvényei, a primer folyamatok irányítják
 Meg nem tö rténtté tevés
• Olyan pszichológiai mechanizmus, amely által a személy kísérletet
tesz arra, hogy korábbi gondolatokat, szavakat, gesztusokat, tetteket
tudatából kizárjon, ebből a célból pedig az eredetivel ellentétes
jelentésű gondolatokat, szavakat vagy tetteket hív elő.
• (ambivalencia érzése => kényszer – mágikus eljárásokban (Freud) – a
hasadás meghaladásánál fixálódott)
• Két egymásra következő aktus, melyek közül a második kényszeres
jellegű, az kapcsolja össze őket, hogy a második neutralizálja az elsőt.
• A személy a dolgokat visszafordíthatónak tekinti, ami egy adott
kognitív fejlettségi szinten, a reverzibilis vagy szimmetrikus
gondolkodás szintjén jellemző.
 Reakció képzés
Olyan pszichológiai attitűd, amely dialetikusan ellentétes az elfojtott
vággyal, és vele szembeni reakcióként jelenik meg. (pl. exhibicionisztikus
tendenciák elhárítására reakcióképzés a szégyenlősség)
• Freud a reakcióképzést döntő tényezőnek tekinti az emberi „erények”
létrejöttében, így a felettes-én kialakulásában. (Latencia-korban
általános jelenség.)
 Á ttolá s
• Antikatexis: elfojtásra ítélt dolgokat tartja a tudattalanban (tárgya
lehet ennek a gondolatnak a „derivátuma”, amely hasonlít – a
tudattalan analógiás munkamódja szerint => szimbolizáció - az
eredeti tárgyhoz, de nincs tilalom alatt
 Racionalizá lá s
• Célja: az érzelmek más motivációhoz való kapcsolása az érzelmeket
ténylegesen mozgósító motívumok helyett (ezek el vannak fojtva).
• Azzal kísérli meg a személy elfogadtatni saját magával és a
környezetével érzelmi állapotát, feszültségét, hogy azt „racionálisnak,
ideálisnak, szociálisan indokoltnak” tünteti fel.
• Nem gátolja közvetlenül az ösztön-kielégülést, csak az elhárítást előhívó
úgynevezett „defenzív konfliktus” faktorait fedi el.
 Intellektualizá ció
• Fő célja: az affektus valamilyen elfogadható „racionális” bázison való
átélése helyett az affektus semlegesítése (neutralizációja).
• Az intellektualizáló személy affektív helyett intellektuális „síkra” teszi
élményei centrumát (az intellektus az emóciók átélése helyett
működik).
• Ellentéte az „acting-out” – a feszültség emocionális, indulati lereagálása
-, ami szintén elhárítása az alapkonfliktusnak, a háttértendenciák
elaborálásának, tudatba emelésének.
• Az acting-out nem az adott helyzet által kiváltott, hanem arra korábbi
negatív élmény nyomán átvitt indulat lereagálását jelenti.
•
 Izolá ció
• A személy úgy ragad ki gondolatokat, vagy egyes viselkedéselemeket a
kontextusukból, hogy azok kapcsolatát más gondolatokkal, életének
asszociálódó eseményeivel megszakítja.
• Lényege, hogy az izolációval élő szüneteket iktat gondolatmenetébe (a
kényszer-neurotikus a rituális akciói közé => az akciók szaggatottan
bontakoznak ki, az egyes elemek nem érintkeznek (mágikus reakció –
Freud)).
• = az intellektualizációval: gondolatok és érzések szeparációja
• Freud szerint ez érintési tilalom: ez a mágikus praktika azt fejezi ki, hogy a
dolgoknak nem szabad megérinteniük egymást. Ez a testi érintést
szimbolizálhatja, ami az agresszív és a szeretetteljes fizikai kontaktust
magában hordozza (ösztönkötöttség => szorongás-oldó lehet a tilalma).
• = hasítás (neurotikus háttéren)